Japán (Tian)

Egy szolga elszalad italokért, mi pedig a belső kertbe követjük a hercegnőt. Mesterem átöltözhetett itt kényelmesen, mert volt paraván is, és meleg is volt idebent így végre nem fáztam. Egy asztal közül párnyák voltak, amikre letelepedhettünk, persze én erre vártam, míg engedélyt kaptam akár nonverbális kommunikáció formájában.
Én ültem le utolsónak, és megvártam, hogy maguk nekilássanak és elkészítsék a saját teájukat mielőtt nekilátnék elkészíteni a sajátomat.
A szavak mi szerint rémes a japán akcentusom, kissé szíven ütöttek, bár ezt nem mutattam. Bár volt benne igazság, lévén ahonnan én származom, ott még a nyelv is kicsit más volt, bár ez egy realitások közti különbségként szerintem ez nem túl meglepő.
Kissé zavarban éreztem magam, de nem mutattam nagyon, mikor közli a hercegnő, hogy gyakorolnia kell a nyelvet, akkor kissé könnyebb szívvel szólalok meg.
- Ha segíthetek a tanulásban akkor örömmel beszélek angolul felségeddel, bár ahonnan jöttem ott mindkét nyelvet másként beszélték kissé.
Válaszolom őszintén, bár emlékeim halványok valamiért a helyről ahonnan jöttem. És csak az a vágy élt erősen bennem, hogy szolgáljam a Kezet.
Szólni csak ha hozzám szóltak válaszoltam a továbbiakban, hagytam Algernon mestert is kibontakozni.

A hercegnő szavaira csak bólintottam válaszként, lévén igaza volt. A kérdésre, hogy hogyan kerültem a kézhez kissé elgondolkodom, majd előkotrom elmém homályos bugyraiból a választ.
- Elég furcsa és hosszú történet, de ha nem untatná felséged, akkor szívesen elmesélem.
Ha érdekli a sztori akkor állok csak le mesélni neki.
- Épp csak átpottyantam ebbe a világba, mikor nekem támadt és kis híján megölt egy realitásutazókat gyilkoló robot. Algernon Mesternek köszönhetem az életem és most már őt szolgálom és a Kezet, tartozom neki.
Válaszoltam félig mosolyogva, majd mikor mindkét tea elkészült én is nekiálltam elkészíteni a magamét, majd fújogattam azt és megittam én is lassan.
Mesterem szívesen csatlakozott volna az órájához, amit a jelek szerint előre hoztunk, ahogy végeztünk a teánkkal már indultunk is. A folyosón láttam egy high-tech páncélt amitől végigfutott a hátamon a hideg rossz emléket idézve fel bennem, ezen pedig nem sokat segített, mikor hasonló páncélokba kellett belebújnunk. Viszont az emlékkép ahogy felderengett úgy halványult is el és már egyre kevésbé zavart a gondolata annak, hogy kipróbáljam ezt a fajta páncélzatot.
Parancsra fel is vettem a páncélt amit nekem szántak, viszont fegyvert nem választottam.
- Engedelmeddel, nekem van sajátom, bár még sosem találkoztam high-tech fegyverekkel ezelőtt, de a sai-t attól még sokat forgattam.
Vallottam be őszintén miközben megpörgettem párszor kezemben a sai-jaimat. Már szinte ösztönösen ment ez a kis trükk, olyan volt ez nekem mint a biciklizés, nem lehetett elfelejteni.
Bemelegítettem pár mozdulattal és vártam, hogy mi lesz és hogy kapok -e újabb parancsot. Viszont egy dolog feltűnt. Eben a páncélban csak a macska ügyességére és a leopárd sebességére hagyatkozhattam csak, ha akartam.

Nyúlnék is az egyik páncélhoz, mikor Algernon mester az arcomra teszi a kezét és ki akarna tolni az ajtón. Én leveszem magamról a kezét, jó állóképesség lévén ez nem annyira könnyű művelet, mint ahogy ő ezt várja, de azért ő a mesterem akinek engedelmességgel tartozom.
Miután levettem az arcomról a kezét magamtól indulok el kifelé.
- Ahogy akarod Algernon mester.
Mondom miközben lépnék ki az ajtón. Egy őrt keresek és megkérdezem merre van az irányító, hoyg onnan nézhessem a harci edzést.
~ Legalább én is tanulok valamit ezekről a modern technológiákról végre.
Ha egy őr megmutatja merre van az irányító, vagy valami kivetítője az edzőteremnek akkor odamegyek, ha akadékoskodna az őr, akkor megmondom, hogy a hercegnő jövendőbelije parancsára teszem ezt.

Mivel mesterem nem akarta, így nem vettem részt velük a gyakorlaton. Egy katona átkísért a vezérlőterembe, ahol négy technikus állította be az edzőteremhez megfelelő programot. Még mielőtt megszólalhattam volna bármit is próbáltak megnyugtatni, hogy semmi baja nem eshet a mesteremnek.
~ Ez megnyugtató, de nem szeretek attól még a kispadon ülni.
Bár legalább volt pár dolog abban, hogy nem mentem velük, nem égettem be magam a tudatlanságomból kifolyó bakikkal, és legalább megfigyelhettem mesterem mire képes, milyen fejlett biztonsági rendszerek lehetnek itt és sok olyan dolgot, amit majd később hasznosíthatok majd.
~ Remélem sikeresen végrehajtják a gyakorlatot. Hajrá Mester.
Reméltem, hogy minden rendben megy majd és hogy én is sokat fogok tanulni ebből a gyakorlatból, annak ellenére, hogy nem vehetek részt benne.

Elkezdődött a harci program és egyre több dolog volt ami számomra teljesen ismeretlen volt. Tudom, hogy ahonnan származom sokkal fejletlenebb volt még a technika, de ezek már súlyos különbségek voltak, amiket alig fogtam fel ésszel.
A katonához fordultam és kérdéseket tettem fel neki, amik engem érdekeltek jelen pillanatban, de próbáltam olyan stílusban és mértékben feltenni azokat, hogy azért ne menjek az idegeire.
- Milyen feladatot kaptak? Tudom én jöttem túl technikában visszamaradt helyről, de milyen módszerrel képesek gombnyomásra beleolvadni a környezetükbe? Biztos kisebb sérüléseket sem szenvedhetnek a küldetés során?
Kérdeztem párat, és utána kivártam a válaszokat próbáltam higgadt hanggal nem hadarva feltenni a kérdéseket, hoyg ne látszódjon rajtam, hogy ennyire izgulok és féltem a mesteremet.

// Csak élethűen adom a karit, aki tényleg elég gyér technológiájú helyről jött úgy írtam meg, hogy még a roboton is sok minden új volt neki.//

A kérdésére amiről nem tudtam eldönteni, hogy költői -e vagy sem csak röviden válaszoltam.
- Mondhatjuk úgy is.
Aztán a veszélyfaktort taglalja, ami a jelek szerint volt, bár nem halálos. Kicsit megkönnyebbüléssel és aggodalommal is eltölt a dolog, lévén én nem tudom megvédeni innen és csak figyelni tudom mit csinál. Milyen idegesítő egy dolog.
- Világos.
Válaszolom a veszélyfaktorral kapcsolatban, majd a továbbiakban is figyelem a akciót, le se véve a szememet mesteremről, pontosabban a helyen ahol neki kellene lennie. Csak figyelek, tanulmányozok és várok.

Mivel mesterem láthatatlan volt így kissé nehezebb volt figyelni a mozgását, de a gépek a teremben egész jól visszaadták a hangokat is így sejthettem merre jár. A kis hercegnő nagyon ügyes volt, meg is lepett bár mit várjak. Én nekem itt minden csakis új lehet, ha nem újdonság inkább az a meglepetés. A két őrt egymaga szedte le és hologramokkal helyettesítette őket, melyek eléggé élethűek voltak. A technológia újabb csodája, újabb dolog amit láthattam ma. Bár igaz nekem még a saját fegyvereim használatát is tanulnom kell, elvégre a high tech fegyverek is újak számomra, de legalább már a forgatást nem kell megtanulnom. Legalább a sai forgatása már rutinból megy.
Merülök gondolataimba, míg figyelem a mesterem és a hercegnőt akció közben.
~ Remélem minden ilyen simán megy majd nekik.