Roosevelt sugárút

Zacharias varázslatára torpantam meg s fordultam felé. Dühösen néztem rá a szavai után, hát ennyit ér a segítségem s a védelmem? Minden egyes szava fájdalmat okozott, ezért bíztam meg benne? Éreztem, miért anyám s nagybátyám küzdött néhány pillanat alatt tűnt el, miért ők évek óta harcoltak. Befejeztem a varázslást s a halandóval fordultam szembe, a szövetségünknek ezennel vége volt.
- Most szereztél szövetséges helyett egy ellenséget magadnak – feleltem halálosan komolyan. – Többé nem foglak megvédeni s a világodat sem, ha bármi fenyegeti, elsétálok, s nem nézek vissza, old meg azokkal kiket találsz! A védenceid, kiket többször mentettem meg én, mint te, mert elbújva reszkettél valahol? Nem tekintelek a családom tagjának többé, s nem nézek el semmit sem, mit a fiad miatt megtettem eddig! Rá vigyázok az idők végéig s törődöm vele, de téged nem ismerlek többé Zacharias Morsus! Ha pedig bármit mersz ellenem lépni te fogod megszenvedni s én végzem veled!
Ezzel elfordultam tőle s egy csettintés után zöldes füst vett körbe s a következő pillanatban már otthon voltam.

//Folytatás: Loki kastélya//

Se a bátyám, se azok ketten nem voltak sehol. Fáradtan vettem egy mély levegőt Zack szavai után s keserűen néztem a feleségemre. Hát itt volt vége mindennek, miért megannyit küzdöttünk. Ismét kezdhettünk mindent előröl, csak mert meg akarta védeni a családját, de Zack megtört s ő is újra. Mikor elindult a sebesültek felé követtem, Halla-t most őt ismerve jobb volt egyedül hagyni, mintsem mondani neki bármit is. S még atyámmal, illetve anyámmal is beszélnem kell Magni miatt, hogy ki lehet ő. Hátha ők tudnak valamit, amit nekünk még nem mondtak el.
- Hagyd Zack – mondtam keserűen. – Beviszem őket, sajnálom, hogy ez lett a vége…
Ezzel megpörgettem a pörölyt, villámok csaptak le az égből s a következő pillanatban minden sérült s Zack is már a SHIELD kórháza előtt jelent meg.

//Folytatás: Kórház és járványügyi központ//

Nevetséges! A háború során nem egy áldozatot hoztam én is, és New Jersey is, valódi fenyegetés érdekében, de arról senki nem emlékezik meg. Senki nem pártol, de ha valaki térdre omlik, és sajnáltatja magát azért amit elkövetett, már mindenki ugrik a nyakába és bálványozza, meg vigasztalja. Tegyük hozzá, hogy a háborúban elesettek szükségszerű tényezők voltak, míg a mostani harcban egyáltalán nem volt szükséges az áldozat, ráadásul a módszerről ne is beszéljünk. Elfordulok a társaságtól, és bosszúsan nézek az égre. Tudomást sem veszek másról, így Dragunovról sem, akit nem tudok hova tenni. Rég láttam, de korábban még nem ilyen álláspontot foglalt el. Csalódás, de nem nagy veszteség személye. Megtettem amit meg kellett, itt voltam amikor a nagy New York-i hősök még sehol. Ezzel ismét csak saját magam nézeteit támasztottam alá. Az itt összegyűltek egy rakás senkik. Ügyet sem véve a még civakodó nagy asgardi hercegnőről és a mágusról fogom magam és elrepülök.

-Remélem többet nem találkozunk!

Mondom jól érthetően, miközben eltávolodok a csürhétől. Azt csinálnak amit akarnak, elvégre megint én voltam aki feltartóztatta a veszélyt és megint én voltam aki ezeknek a szemében bűnt követtem el. Idióták...

Akarva vagy akaratlanul... Inkább akaratlanul, de sikerült elkeverednem ömm... Otthonról. De véletlen volt! Túlzottan kihajoltam az ablakon és kiestem! Próbáltam vissza mászni de magasan volt a létra ami több épület oldalán is van és nem találtam semmit, amire fel tudnék mászni vagy amit oda tudnék vinni, hogy felmásszak rajta. Keresésemben eléggé szépen elkóboroltam, bár főleg arra mozogtam amerre nem járt sok ember, settenkedtem, sompolyogtam, az embereket pedig nem nehéz megtéveszteni amíg a plüssmaci... Plüssnyúl meg akarja téveszteni őket. Kaméleon módjára olvadok bele a környezetbe ha kell, vagy csak elfekszek mozdulatlanul az úton, az is egy jó lehetőség, aztán a legtöbbek észre sem vesznek, maximum ha véletlenül felrúgnak, de a legtöbben akkor is mennek tovább és még csak bocsánatot sem kérnek, én pedig nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne kezdjek el ilyenkor fájdalmasan nyavalyogni, persze nem fáj, de profi módon tudom eljátszani, hogy mégiscsak fáj. A messzeségben való kalandozással az-az egyetlen baj, hogy idő kérdése, hogy összefussak azokkal akikkel talán nem kellene, kutyák, macskák... Macskák annyira nem, de kutyák, azok a négy lábon járó korcsok megint megkergettek, és megint nem voltam elég gyors és megint nem hallgatnak rám, így hát miután elkapott az egyik egy amúgy nem valami hatalmas üldözés után, nem maradt más, mint hogy unott fejet vágva lógjak ki a szájából és néha ha már nagyon untam akkor pár másodpercig veszetten kapálózzak és fenyegetőzzek, eredménytelenül persze. Sajnos egy idő után emberek által sűrűbben ömm, átjárkált területre tévedtek, ott pedig már nem nagyon tudtam semmit csinálni, így egy darabig még lógtam mozdulatlanul, mire végre meg lettem unva és ott lettem hagyva egy véletlenszerű helyen. Életemben talán először örülök annak, hogy valami megunt. Legszívesebben utánuk mennék bosszút állni, de pont egy forgalmasabb rész szélén raktak le a járdán, őszintén megmondva pedig nem tudom, hogy hol vagyok, de nagyjából pontosan emlékszem, hogy merre kell mennem ahhoz, hogy visszajussak, csak nem tudok menni, túl sok az ember...
~ Ostoba emberek, mindig útban vannak, kivéve amikor nem, de amikor igen akkor nagyon. ~ Nehezen állom meg, nagyon nehezen, hogy ne nézzek haragosan az ég felé, helyette szinte teljesen kifejezéstelen az arcom és így várok arra, hogy este legyen, mert akkor kevésbé sokan szoktak járkálni, nem mindig de megesik. Hosszú várakozás lesz, én pedig máris unatkozom.
~ Egy... Kettő... Három... ~ Unalmamban már a réseket számolom a felhőkön vagy azok között.

Celine éppen sétálni volt, egy pár nappal a vissza erkezése után, és a lábai vitték öt többnyire, mivel hogy el merült a gondolatjaiba. Csak miután valaki hangosan rászolt igyyázzon, csak akkor tudatosult ö benne hogy hol is van ö pontosan... Queens ban. "Jé... hogy kerültem ide? na mindegy. " Celine korbe nézett hogy tudja majd hogy hogy kell majdan vissza meni az iskolához. Epp agy étkezde elött ment el amikor elhatározta hogy már kéne neki ennije. Éppen fissza fordult volna amikor hangos ugatás jött a mögötte. Az ugatás elégge meg ijesztette, mert kicsit fel is ágaskodott. " Ne... ne... tünés te ronda dog... meny innen! " Monta sinte kiabálva Celine. " Meny már innen, vagy meg ruglak! " Szolt miközben hátrált egy pár lépést. Váltott rarag ra a hangja amikor a kutya nem ment el. Egy pár masodperc mulva ki jott a gazdája méggesen és miután meglátta a félig demon kentaurt, egy hosszu másodpercig csak bámulta a lányt. Utana rászolt a kutnyara, aki azzonal elhalgatott. A gazda utana megint Celinere nézet, és meg probált nem bámuli. "Sajnálom... umm... remélem nem támadta önt meg. " Monta és elvonult.
Celine mérgesen megfordult es haragosan elindult a másik irányban. " idióta kutják... hogy dögölne meg az összes. " Monta inkább magának. Egy pár lépés után meglátott egy szines foltott a járdán és megálla. Jobban megnészte és látta hogy az egy kitömött játék. Kiccsé ügyetlenül lejaolt és Celine fel vette a járdárol.
" Hehe... kutömött maci... szerü nyul. " Közelebbröl is megnéze és körbe nézett. Hátha malamijen kisgyeket hagyhatta el.

(remélem ez igy okay?)