Kert és erdő a birtok körül
11 / 12 oldal • Megosztás
11 / 12 oldal • 1, 2, 3 ... , 10, 11, 12
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Mint kiderült, testvérkém már mesélt az anyukánkról, akkor nem kell bemutatnom Kaylának. Mondjuk úgy nem is tudnám mint Sandy, biztos agyon magasztalta az öreglányt, hogy mennyire rendes, meg figyelmes, meg mit tudom én. Talán elfogult vele szemben, vagy én vagyok az, nem tudom, de általában ha anyukánkról mesélünk, ő több jó tulajdonságát említi mint én, aki azért kiemeli a hibáit is. Például ha rajta múlt volna, akármilyen lecsúszott bűnöző alkesz lehettem volna, nem állított volna meg benne - vagy nem tudott volna. Nem egy vasmarkú, erős akaratú nő, azt meg kell hagyni.
Miközben ezen gondolkodom, úgy látom Kayla is elmerengett, hagyom egy kicsit ábrándozni, de ahogy nézem a ceruzát tartó kezét, mintha kicsit megremegne -
jobban megnézve látom, hogy feszül a bőr a marokba szorított ujjain, az ő fehér bőrével nem tud tovább fehéredni, hogy árulkodó jel legyen, de elég jó megfigyelő lettem az utóbbi időben, kiszúrom hogy mennyire markolja azt a ceruzát. Ilyen, ha az ember elég önvédelmi órát vesz fel, és mellette is tanul több évig küzdősportot - megtanul figyelni a részletekre. Elvégre egy küzdelmet a leggyorsabban úgy lehet eldönteni, ha nem hagyjuk, hogy az ellenfelünk cselekedjen előbb - meg kell előzni benne. Tehát ha tegyük fel meg akarnak ütni, van több lehetőségem - egyrészt, hogy későn reagálok, és megütnek. Ha gyorsabb vagyok, akkor az ütés közben ki tudok térni, vagy ellentámadást tudok indítani, reagálhatok a helyzetre. De ha látom az árulkodó nyomokat, felkészülök az ellenfelem támadására, akkor mielőtt ütésre emelné a kezét, már ártalmatlaníthatom - kizökkentve a ritmusából, és megragadva tőle a kezdeményezés jogát.
- Valami baj van? - mosolygok a kezére mutatva, meg arra, hogy szorongatja a művészi eszközt.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher

Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Kicsit elmerengtem az életemen miközben hallgattam Sam-et, az elejétől, vagyis inkább ahonnan elromlottak a dolgok, a jövőmig. A múltamon már nincs mit rágódni, azt hiszem az már úgy marad örökre, de a jövőm az aggaszt. Előre érzem, hogy kínlódás lesz, döntéseket kell majd hoznom, hogy mi a fontosabb, azt hiszem az egyik ilyen dolog amit majd megvonok magamtól azaz alvás lesz. A másik dolog ami miatt még aggódok, az a munka, nem nagyon tudom mi lenne az ami ideális lenne nekem, ahol helyt tudnék állni, nyilván valami rajzos, de abból nem élsz meg, legalábbis nagy szerencse kellhet hozzá, hogy olyan melót találj, végzettség nélkül, de lehet én vagyok lemaradva. Attól félek, hogy mire felemelem a fejem már letelik az a maradék 2 évem, és a semmi közepén találom magam ahol csak vergődök, bekerülök a mókuskerékbe és a megélhetésemért fogok küzdeni úgy, hogy mellette nem lesz életem. Pont amikor már lehetne normális életem meg minden, mert megszabadultam mindentől ami akadályoz. Ahogy ezek a negatív gondolatok hálózták be az elmém, úgy szorítottam a ceruzát, egyre jobban amíg már fájt, kicsiit kiestem a valóságból, Sam zökkentett vissza amikor újra megszólalt.
- Tessék? - hirtelen nem fogtam fel a kérdést, csak picit megráztam a fejem, ahogy "visszaérkeztem" és nézek le a görcsösen szorító kezemre amire mutat,...elárult a testem, leteszem a ceruzát inkább - Nincs. - válaszolok semlegesen és felöltöm a "pókerarcom".
Még jó hogy csak szorítottam de nem nyomtam a lapra, se pótceruza, se faragó nincs nálam, úgyhogy annyi lenne a rajzolgatásnak. De így viszont tényleg nem tudok rajzolni, úgyhogy sóhajtok egy nagyot és hátra dőlök amíg megnyugszok, csak nézek a távolba egy darabig, legalábbis amíg nem szól hozzám újra.

Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Miután rákérdezek a dologra, úgy reagál, mint a legtöbb ember tenné. Leteszi a ceruzát, tagad, és elfed. Hosszabban kifejtve egyszerűen úgy tesz, mintha mi sem történt volna, hogy ne kelljen róla beszélni. Valószínűleg valami kellemetlen gondolat váltotta ki belőle, lehet a múltja, lehet a jövője? Nem hiszem hogy a jelennel lenne baj, boldognak tűnik itt az iskolában. Úgy sejtem, hogy egy régi emléken rágódott, mindannyiunknak vannak olyanok, amiket inkább elfelejtenénk. Nem kérdezősködök, nem kérdezek rá, látszik hogy nem akar beszélni róla, és nem akarom hogy még jobban bebábozódjon, akkor aztán lőttek a beszélgetésnek - meg a hangulatomnak. Inkább mosolyogva mutatok rá a ceruzára.
- Ha leteszed, akkor nehéz lesz rajzolni. Vagy már nincs kedved? - kérdezem, és közben hogy tovább tereljem a gondolatait, megpróbálom magam felé fordítani a rajzot, amit az előbb csinált, és jobban megnézni.
- Marha cuki. - nevetek, és óvatosan játékosan úgy csinálok az ujjammal, mintha megvakargatnám, de persze nem érek hozzá, nem akarom elmaszatolni a grafitot.
- Szabad? - kérdezem, és a ceruzára mutatok. Ha engedi, akkor megpróbálom felvenni a ceruzát, és próbálok ráhangolódni a tárgyra, hogy emlékezzek a mozdulatsorra, és lemásoljam a kis lényt, hogy legyen egy barátja, és ha Kayla nem bánja, akkor meg is csinálom, pontosan ugyan azokat a vonalakat húzva be, amit előbb ő is, és így rajzolva a lapon egy teljesen ugyan ilyen kis lényt.
- Már egész jól megy ceruzával is. - sóhajtok, megtörve a koncentrációt.
- Ha leteszed, akkor nehéz lesz rajzolni. Vagy már nincs kedved? - kérdezem, és közben hogy tovább tereljem a gondolatait, megpróbálom magam felé fordítani a rajzot, amit az előbb csinált, és jobban megnézni.
- Marha cuki. - nevetek, és óvatosan játékosan úgy csinálok az ujjammal, mintha megvakargatnám, de persze nem érek hozzá, nem akarom elmaszatolni a grafitot.
- Szabad? - kérdezem, és a ceruzára mutatok. Ha engedi, akkor megpróbálom felvenni a ceruzát, és próbálok ráhangolódni a tárgyra, hogy emlékezzek a mozdulatsorra, és lemásoljam a kis lényt, hogy legyen egy barátja, és ha Kayla nem bánja, akkor meg is csinálom, pontosan ugyan azokat a vonalakat húzva be, amit előbb ő is, és így rajzolva a lapon egy teljesen ugyan ilyen kis lényt.
- Már egész jól megy ceruzával is. - sóhajtok, megtörve a koncentrációt.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
A háborgó elmém megnehezítette a koncentrálást, hogy befejezzem a kis levéllényem. Le is dobtam a cerkát és hátra dőltem kicsit csendesedni, amikor Sam meg szól, hogy így nehéz rajzolni, nincs kedvem? Nekem ne lenne? Ez a szenvedélyem, csak most nem fér oda a sok negativitás mellé a rajzolás is.
- De, van, mindjárt folytatom. csak elkalandoztam. - vakarom meg az orom hegyét a kézfejemmel, remélem nem kérdez rá milyen földeken kalandoztam el.
Közben maga felé fordítja a rajzom, hogy megnézze, vagyis gondoltam én ekkor, megjegyzi hogy cuki lett, tudom, az is volt a célom és meg is valósítottam, de még be kell fejeznem, nincs neki teste. El is gondolkodtam azon, hogy egy sima kis kerek pocakos test nem méltó a kis szégyenlőshöz, úgyhogy a kis testét egy levéllel fogja majd takargatni. Merengés közben mintha egy pici kunkor húzódott volna a szám sarkába, kezdődő mosoly. Ami hamar elhalványul, amikor meglátom Sam kezében a ceruzám és hogy érintené a laphoz...még senki nem rajzolt bele az én rajzfüzetembe, soha, a rajzaimba meg végképp nem. Ez egy érzékeny pont nekem, elő is törnek a macska reflexeim és kapom Sam kezéhez, megfogom mielőtt még rendesen lapot érhetne a ceruza hegye. Aztán rájövök, hogy...bár beszélgetni már egész magabiztosan tudok, az érintést még mindig nem nagyon bírom és tovább fogtam az előttem ülő kezét mint azt kellett volna, mert az ijedtségtől, hogy belerajzolnak a művembe, biztos ennek a fóbiának is van valami hülye neve, egy kicsit megfagytam. Kezdek pirulni, de ha most elkapom a kezem mintha forró vasat fognék, az lehet, hogy valami más fajta üzenetet fog küldeni, úgyhogy nyugalom.
- Még nincs kész... - próbálkozom a nyugodt hangnemet imitálni, majd megfogom a ceruza végét és finoman kihúzom a kezéből, vissza húzom magam elé a lapot, mindezt halál nyugodtan, aminek a megjátszása abban merül ki, hogy lassúak és megfontoltak a mozdulataim. Közben előre döntve a feje,m reménykedve, hogy az előre mászó fekete tincseim eltakarják a pírt az arcomon. Másnak talán nem lenne az, de nekem ez egy nagy lépés volt ki a komfortzónámból és kínos.
A háborgó elmém megnehezítette a koncentrálást, hogy befejezzem a kis levéllényem. Le is dobtam a cerkát és hátra dőltem kicsit csendesedni, amikor Sam meg szól, hogy így nehéz rajzolni, nincs kedvem? Nekem ne lenne? Ez a szenvedélyem, csak most nem fér oda a sok negativitás mellé a rajzolás is.
- De, van, mindjárt folytatom. csak elkalandoztam. - vakarom meg az orom hegyét a kézfejemmel, remélem nem kérdez rá milyen földeken kalandoztam el.
Közben maga felé fordítja a rajzom, hogy megnézze, vagyis gondoltam én ekkor, megjegyzi hogy cuki lett, tudom, az is volt a célom és meg is valósítottam, de még be kell fejeznem, nincs neki teste. El is gondolkodtam azon, hogy egy sima kis kerek pocakos test nem méltó a kis szégyenlőshöz, úgyhogy a kis testét egy levéllel fogja majd takargatni. Merengés közben mintha egy pici kunkor húzódott volna a szám sarkába, kezdődő mosoly. Ami hamar elhalványul, amikor meglátom Sam kezében a ceruzám és hogy érintené a laphoz...még senki nem rajzolt bele az én rajzfüzetembe, soha, a rajzaimba meg végképp nem. Ez egy érzékeny pont nekem, elő is törnek a macska reflexeim és kapom Sam kezéhez, megfogom mielőtt még rendesen lapot érhetne a ceruza hegye. Aztán rájövök, hogy...bár beszélgetni már egész magabiztosan tudok, az érintést még mindig nem nagyon bírom és tovább fogtam az előttem ülő kezét mint azt kellett volna, mert az ijedtségtől, hogy belerajzolnak a művembe, biztos ennek a fóbiának is van valami hülye neve, egy kicsit megfagytam. Kezdek pirulni, de ha most elkapom a kezem mintha forró vasat fognék, az lehet, hogy valami más fajta üzenetet fog küldeni, úgyhogy nyugalom.
- Még nincs kész... - próbálkozom a nyugodt hangnemet imitálni, majd megfogom a ceruza végét és finoman kihúzom a kezéből, vissza húzom magam elé a lapot, mindezt halál nyugodtan, aminek a megjátszása abban merül ki, hogy lassúak és megfontoltak a mozdulataim. Közben előre döntve a feje,m reménykedve, hogy az előre mászó fekete tincseim eltakarják a pírt az arcomon. Másnak talán nem lenne az, de nekem ez egy nagy lépés volt ki a komfortzónámból és kínos.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Mielőtt lemásolhatnám a kis cukiságot, vagyis a fejet amit rajzolt, mert hirtelen elkapja a kezem és nem engedi hogy hozzáérjen a ceruza a lapokhoz. Nagyon lassan, kimérten közli, hogy még nincs kész, és elhúzza a kezét, az egész olyan elnyújtott, olyan vontatott - a beszéd is, és a mozdulat is. Szóval valószínűleg érzékenyen érintette a dolog, pedig direkt rákérdeztem hogy mennyire bánja, mielőtt próbálkoztam volna a rajzolással. Na mindegy, legalább most már tudom, hogy tabu téma nála, mire lazán megvonom a vállam, és leteszem a ceruzát.
- Ne haragudj. - mondom őszintén, és komolyan is gondolom hogy megbántam, de nem akarok belőle nagy ügyet csinálni, úgy gondolom ő is inkább elfelejtené ezt az emléket, legalábbis az hogy a haja mögé rejtette az arcát remélem hogy ezt jelenti, és nem azt, hogy épp gyilkos tekintettel mered rám mögüle, és mindjárt áthajol a padon hogy kitépje a torkomat. Egy nagyon régi gagyi film jut eszembe erről, a Kör, ott volt ilyen para a kislány, aki gyilkolta az embereket - de valahogy nem nézem ki Kaylából hogy csendes gyilkos lenne. Mármint persze, mindig olyanok csinálják akikből nem nézné ki az ember, ez a sikerük titka, de nemtom - Kayla akkor se lenne képes rá. Remélem.
- Ne haragudj. - mondom őszintén, és komolyan is gondolom hogy megbántam, de nem akarok belőle nagy ügyet csinálni, úgy gondolom ő is inkább elfelejtené ezt az emléket, legalábbis az hogy a haja mögé rejtette az arcát remélem hogy ezt jelenti, és nem azt, hogy épp gyilkos tekintettel mered rám mögüle, és mindjárt áthajol a padon hogy kitépje a torkomat. Egy nagyon régi gagyi film jut eszembe erről, a Kör, ott volt ilyen para a kislány, aki gyilkolta az embereket - de valahogy nem nézem ki Kaylából hogy csendes gyilkos lenne. Mármint persze, mindig olyanok csinálják akikből nem nézné ki az ember, ez a sikerük titka, de nemtom - Kayla akkor se lenne képes rá. Remélem.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Volt egy kis kínos jelenetünk, úgy védtem a füzetem mintha ha életem múlna rajta, legalábbis most úgy érzem. nem szeretem ha belenyúlnak a dolgomba és ha valaki bele akar rajzolni a művembe, az nekem már az, ha egy üres oldalra lapoz is kellemetlennek érezhettem volna de arra nem reagálok ilyen hirtelen módon. Bocsánatot kér a tettéért.
- Semmi. - csak ennyit válaszolok és neki fekszek a rajzolásnak, befejezem ha már ennyire ragaszkodik hozzá.
Bár még mindig zavar a jelenléte, ha nem mászik bele a papírba megpróbálom elnyomni, és megrajzolni a kis testet, vagyis a hozzá képest viszonylag nagyobbacska levelet ami eltakarja és a kis kezeit és lábait, gyorsabban meg vagyok vele mint a fejjel, ez már az egyszerű része. Kis javítgatás, kiegészítés, néhány árnyék és kész. Ahogy nézegetem mit akarnék javítgatni rajta, eszembe jut, hogy innentől vigyáznom kell Sammel, pontosabban azzal, hogy milyen ceruzát hozok le magammal, mit rajzoltam vele előtte, nehogy feledékenységemben simán átnyújtsak egy olyan eszközt amivel egy olyan rajzomat jeleníti meg, amit nem szándékoztam megmutatni senkinek. Rajzolással vezetek le minden érzést és feszültséget, születnek érdekes alkotások, amiknek nincs is valami hosszú életük. Pont annak érdekében, hogy ne láthassa meg őket senki, nem bízom a véletlenre és a tűz martalékává válnak amint lehetőségem adódik rá.
De jobb lenne utána járni ennek, mielőtt elkezdenék aggódni és címkézett polcra kezdem rendezni a ceruzáim, miután mindet lecseréltem. Azért még azt hagyom, hogy megnézze a kész rajzot. Voilà, a rémecském. Aztán ha megnézegette, felajánlok neki egy üres lapot, hogy kipróbálja magát. Szimplán lapozok egy üres oldalra és elé teszem, közepére a ceruzát és hátra dőlök, kíváncsi vagyok, amikor először került szóba azt mondta nem sikerülne. Már ha hajlandó lesz rajzolni azután, ahogy az előbb elkaptam.
Volt egy kis kínos jelenetünk, úgy védtem a füzetem mintha ha életem múlna rajta, legalábbis most úgy érzem. nem szeretem ha belenyúlnak a dolgomba és ha valaki bele akar rajzolni a művembe, az nekem már az, ha egy üres oldalra lapoz is kellemetlennek érezhettem volna de arra nem reagálok ilyen hirtelen módon. Bocsánatot kér a tettéért.
- Semmi. - csak ennyit válaszolok és neki fekszek a rajzolásnak, befejezem ha már ennyire ragaszkodik hozzá.
Bár még mindig zavar a jelenléte, ha nem mászik bele a papírba megpróbálom elnyomni, és megrajzolni a kis testet, vagyis a hozzá képest viszonylag nagyobbacska levelet ami eltakarja és a kis kezeit és lábait, gyorsabban meg vagyok vele mint a fejjel, ez már az egyszerű része. Kis javítgatás, kiegészítés, néhány árnyék és kész. Ahogy nézegetem mit akarnék javítgatni rajta, eszembe jut, hogy innentől vigyáznom kell Sammel, pontosabban azzal, hogy milyen ceruzát hozok le magammal, mit rajzoltam vele előtte, nehogy feledékenységemben simán átnyújtsak egy olyan eszközt amivel egy olyan rajzomat jeleníti meg, amit nem szándékoztam megmutatni senkinek. Rajzolással vezetek le minden érzést és feszültséget, születnek érdekes alkotások, amiknek nincs is valami hosszú életük. Pont annak érdekében, hogy ne láthassa meg őket senki, nem bízom a véletlenre és a tűz martalékává válnak amint lehetőségem adódik rá.
De jobb lenne utána járni ennek, mielőtt elkezdenék aggódni és címkézett polcra kezdem rendezni a ceruzáim, miután mindet lecseréltem. Azért még azt hagyom, hogy megnézze a kész rajzot. Voilà, a rémecském. Aztán ha megnézegette, felajánlok neki egy üres lapot, hogy kipróbálja magát. Szimplán lapozok egy üres oldalra és elé teszem, közepére a ceruzát és hátra dőlök, kíváncsi vagyok, amikor először került szóba azt mondta nem sikerülne. Már ha hajlandó lesz rajzolni azután, ahogy az előbb elkaptam.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Azt mondja nincs baj, és folytatja a rajzolást, legalább eltereli a gondolatait vele, amíg én csendben ülök. Nézem ahogy rajzol, ahogy húzza a vonalakat, aztán ahogy végzett, felém fordítja hogy megcsodálhassam.
- Marha cuki lett. - dicsérem őszintén, ahogy nézegetem a rajzot, vigyázva rá hogy nehogy azt hihesse megint kár akarok tenni benne. Meglepetésemre viszont elém tesz egy üles lapot és a ceruzát, azt hiszem ez a hivatalos engedély arra, hogy most kipróbálhatom a képességem. Óvatosan felveszem a ceruzát, és koncentrálni kezdek, próbálom előhívni a ceruza emlékeit, hogy vezesse a kezem, és lerajzolhassam a kis lényt. Kayla láthatja, hogy teljesen úgy mozog a ceruza, ugyan azzal a mozdulatsorral, mint amikor ő csinálta, ha volt amikor megállt egy pillanatra, akkor én is megállok, és satöbbi, mindent teljesen úgy csinálok mint ő amikor rajzolta a fejet, aztán ismét koncentrálok, hogy kirajzolhassam a testet is. Igazából a szememet is becsukhatnám, annyira nem kell részt vennem a dologban, de inkább a lány arcát nézem, hogy hogyan reagál arra, hogy lemásolom, "ellopom" a művét, még ha meg is engedte.
- Marha cuki lett. - dicsérem őszintén, ahogy nézegetem a rajzot, vigyázva rá hogy nehogy azt hihesse megint kár akarok tenni benne. Meglepetésemre viszont elém tesz egy üles lapot és a ceruzát, azt hiszem ez a hivatalos engedély arra, hogy most kipróbálhatom a képességem. Óvatosan felveszem a ceruzát, és koncentrálni kezdek, próbálom előhívni a ceruza emlékeit, hogy vezesse a kezem, és lerajzolhassam a kis lényt. Kayla láthatja, hogy teljesen úgy mozog a ceruza, ugyan azzal a mozdulatsorral, mint amikor ő csinálta, ha volt amikor megállt egy pillanatra, akkor én is megállok, és satöbbi, mindent teljesen úgy csinálok mint ő amikor rajzolta a fejet, aztán ismét koncentrálok, hogy kirajzolhassam a testet is. Igazából a szememet is becsukhatnám, annyira nem kell részt vennem a dologban, de inkább a lány arcát nézem, hogy hogyan reagál arra, hogy lemásolom, "ellopom" a művét, még ha meg is engedte.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Ahogy végeztem felé fordítottam, hogy megnézhesse, ha már ilyen türelmetlen, meg is dicséri, hogy milyen aranyos lett.
- Az volt a cél.
Aztán ha alaposan megnézte magának, hajtok neki egy tiszta lapot és elé rakom ceruzával együtt. Elvégre amikor először találkoztunk és elmondta mi a képessége, nagyon kíváncsi lettem, hogy vajon ceruzán is tudná e alkalmazni, azóta nem volt alkalmunk letesztelni, most itt a nagy pillanat. Nem teszem hozzá ugyan, de különlegesnek érezheti magát, hogy megengedem, hogy belerajzoljon a rajzfüzetembe, ráadásul az én ceruzámmal. Mondjuk, nem személyes dolog, kíváncsiságból engedem, csak egy próba, első és utolsó alkalom. Óvatosan felveszi a ceruzát, ekkor picit ösztönösen előrébb hajlok, de nem kezd el rögtön rajzolni, még kivár. Felemelem a tekintetem az arcára, mintha picikét ráncolná a homlokát, de csak egy rövid időre, biztos most tapogatja ki a rajzokat amik az eszközzel készültek, vagy nem tudom, hogy megy ez, de most veszettül gyorsan elkezdtem gondolkodni, hogy ez melyik ceruzám és miket műveltem vele. De mielőtt elkezdhetnék izzadni elkezdi és hamar kiderül, hogy a frissen készült alkotást "másolja e"...helyes ez a szó erre egyáltalán? A kezét nézem, ugyanúgy halad mint én...végülis mivel az én mozdulataimat utánozza. Most tűnik fel, mintha kicsit olyan furcsán tartanám a ceruzát, de hatásos és kényelmes és már így szoktam/tanultam meg, úgyhogy változtatni nem fogok rajta,szerintem ha akarnék se tudnék, vagy többet ártanék vele. Amúgy se feltűnő és a végeredmény a lényeg. Kicsit olyan fura érzés nézi, legalább tudom hogy néz ki kívülről amikor rajzolok, már csak a világosabb bőrt, finomabb kezeket és a hosszabb, sötét színű körmöket kell oda képzelni. A végére jön ki rajtam rendesen, hogy ez fura érzés, nem épp a legjobb módon fura, úgyhogy ez tényleg csak egyszeri alkalom lesz. Ha befejezte a rajzot, kérdezek is.
- Milyen érzés volt?
Ahogy végeztem felé fordítottam, hogy megnézhesse, ha már ilyen türelmetlen, meg is dicséri, hogy milyen aranyos lett.
- Az volt a cél.
Aztán ha alaposan megnézte magának, hajtok neki egy tiszta lapot és elé rakom ceruzával együtt. Elvégre amikor először találkoztunk és elmondta mi a képessége, nagyon kíváncsi lettem, hogy vajon ceruzán is tudná e alkalmazni, azóta nem volt alkalmunk letesztelni, most itt a nagy pillanat. Nem teszem hozzá ugyan, de különlegesnek érezheti magát, hogy megengedem, hogy belerajzoljon a rajzfüzetembe, ráadásul az én ceruzámmal. Mondjuk, nem személyes dolog, kíváncsiságból engedem, csak egy próba, első és utolsó alkalom. Óvatosan felveszi a ceruzát, ekkor picit ösztönösen előrébb hajlok, de nem kezd el rögtön rajzolni, még kivár. Felemelem a tekintetem az arcára, mintha picikét ráncolná a homlokát, de csak egy rövid időre, biztos most tapogatja ki a rajzokat amik az eszközzel készültek, vagy nem tudom, hogy megy ez, de most veszettül gyorsan elkezdtem gondolkodni, hogy ez melyik ceruzám és miket műveltem vele. De mielőtt elkezdhetnék izzadni elkezdi és hamar kiderül, hogy a frissen készült alkotást "másolja e"...helyes ez a szó erre egyáltalán? A kezét nézem, ugyanúgy halad mint én...végülis mivel az én mozdulataimat utánozza. Most tűnik fel, mintha kicsit olyan furcsán tartanám a ceruzát, de hatásos és kényelmes és már így szoktam/tanultam meg, úgyhogy változtatni nem fogok rajta,szerintem ha akarnék se tudnék, vagy többet ártanék vele. Amúgy se feltűnő és a végeredmény a lényeg. Kicsit olyan fura érzés nézi, legalább tudom hogy néz ki kívülről amikor rajzolok, már csak a világosabb bőrt, finomabb kezeket és a hosszabb, sötét színű körmöket kell oda képzelni. A végére jön ki rajtam rendesen, hogy ez fura érzés, nem épp a legjobb módon fura, úgyhogy ez tényleg csak egyszeri alkalom lesz. Ha befejezte a rajzot, kérdezek is.
- Milyen érzés volt?
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Arra hogy cuki lett, csak annyit mond, hogy ez volt a célja, aztán hagyja, hogy elkezdjek rajzolni. Kissé erőlködnöm kell, nem úgy használom a képességem mint szoktam, és ezért kicsit szokatlan, nehezebb is megy, mint általában. Egy kardmozdulatot tök könnyen lemásolok, valószínűleg azért mert azt szoktam meg, illetve a testem is jobban hozzá van szokva azokhoz a mozdulatokhoz, azokat az izmokat mozgatja amiket én is szoktam. A rajzolás viszont más, kis, apró mozdulatok kellenek hozzá, amik pontosak, de szerencsére nem bonyolult a rajz, úgyhogy sikerül a másolás. Figyelem közben, ahogy nézi az ujjaimat, látom az arcán, hogy mintha kellemetlen lenne neki ez az egész, és ahogy befejezem, nem dicséri meg vagy valami, hogy ügyesen lemásoltam, csak arra kérdez rá, hogy milyen érzés volt. Leteszem a ceruzáját, és megvonom a vállam.
- Fura.. szokatlan. Jobban kellett koncentrálnom, mint szoktam, nem ment olyan egyszerűen. Mintha az agyam egy másik részét kellett volna használnom hogy ceruza mozdulatokat másoljak, mint amikor kardmozdulatokat utánozok le. Mindenképpen érdekes volt, köszönöm hogy engedted. - mondom illedelmesen, a harcnál is mindig megköszöntem, ha valaki megosztotta velem a technikáját. Ezt mindig nagy mértékű bizalomnak véltem, és mindig hálás voltam, ha így tanulhattam. Sose loptam volna el senkinek a fegyverét, hogy a háta mögött tanuljam meg a technikáját, ezt mindig kitüntetésnek vettem.
- Fura.. szokatlan. Jobban kellett koncentrálnom, mint szoktam, nem ment olyan egyszerűen. Mintha az agyam egy másik részét kellett volna használnom hogy ceruza mozdulatokat másoljak, mint amikor kardmozdulatokat utánozok le. Mindenképpen érdekes volt, köszönöm hogy engedted. - mondom illedelmesen, a harcnál is mindig megköszöntem, ha valaki megosztotta velem a technikáját. Ezt mindig nagy mértékű bizalomnak véltem, és mindig hálás voltam, ha így tanulhattam. Sose loptam volna el senkinek a fegyverét, hogy a háta mögött tanuljam meg a technikáját, ezt mindig kitüntetésnek vettem.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Megléptem végül, belementem hogy teszteljük Sam képességét. Úgy tűnt simán megy neki, csak kicsit ráncolta a homlokát. Csöndben várom ki amíg végez, a kezét nézem végig. Kicsit gyorsítottban láttam készülni a rajzot, vagyis az eredeti tempómban, amikor nem zavar meg közben senki. Kimaradtak a szünetek meg a szerencsétlenkedések, jobb is, mert ha azt a részt megismételte volna azt amikor szorítottam a ceruzát, aggódtam volna, ő sokkal erősebb mint én, lehet ketté törte volna a ceruzát. Jó, csak egy ceruza, de az enyém, az én katonám, szeretem ah addig velem vannak amíg kicsire el nem kopnak, hogy már használhatatlanok. Egyszer le akarom mérni, hogy mennyi idő alatt fogyasztok el egy ceruzát, de ahhoz egy vadi új kell és csak azt használhatom, ami annyiban nem jó hogyha nem viszem magammal valahova nem nyúlhatok egy kis belső zsebben megbúvó tartalék ceruzához. Furcsa volt nézni ahogy más produkálja a mozdulataimat, kicsit mintha ijesztő lett volna és elég furán állt Samnek. Ezért is kérdeztem meg utána milyen volt megélni, fura, ez a szó volt az első ami elhangzott, akkor valóban az volt és nem csak az én alacsony ingerküszöbömet csiklandozta meg. Azt mondta még, hogy jobban kellett koncentráljon és hogy nem volt egyszerű, ami igazából kívülről annyira nem látszódott, legalábbis nekem. Nem láttam még eddig,hogy alkalmazta a képességét, úgyhogy talán ezért, meg persze ha az arcát néztem volna a keze helyett lehet jobban feltűnik. Mintha máshol hatott volna rá mint amikor fegyverrel bánik, érdekes, az ikertestvére most biztos előugorna valami érdekességgel, ami kapcsolódik ehhez és az által megmagyarázná, vagyis próbálná...ne már, mintha hiányolnám azt a dumagép lányt, pedig akad, amikor falra tudnék mászni tőle. Szóval neki is érdekes volt ez a kis teszt, végül megköszöni, hogy hagytam, hogy kipróbálja, csak bólogatok válaszként először.
- Szerintem is az volt és szívesen...- kicsit kínosan teszek hozzá még valamit - de ne csináljuk többször... Nem miattad! - kezdnék magyarázkodásba - Hanem mert egy kicsit olyan...bizarr...érzés volt, ezért nem szeretném többet. - vakarom meg a tarkóm ahogy kipréselem magamból az indokot.
Igen, talán a bizarr szó a legjobb arra a fura érzésre ami kezdett erősödni bennem, amikor néztem ahogy újraalkotja a rajzom. Közben visszahúztam a lapot és magamhoz vettem a ceruzám, forgatom, finoman törögetem.
- Baj? - kérdem kicsit aggódva, mondjuk nem olyannak ismertem meg aki ezért képes leharapni a fejem, már amennyire sikerült megismerni.
Megnézem az ő szörnyecskéjét, aztán az enyém, majd újra az övét és így még egy párszor. Őszintén, nem tudnám megmondani, hogy melyiket ki rajzolta, ha nem tudnám, nem tudom miért, de gyorsan nyomok egy szignót a sajátom alá. Hmmm, ha ezzel zárom a rajzot akkor a saját kézjegyem is ilyen tökéletes másolatként tette volna oda, ami belegondolva tényleg ijesztő, ha olyan ember lenne, csúnyán vissza tudna élni dolgokkal.

Miután befejeztem, és válaszoltam a kérdésére, lenyom egy olyan szöveget, hogy öcsém, ha nem ismerném komolyan felszaladna a szemöldököm a homlokom közepére. De tőle már szinte megszoktam az ilyen megszólalásokat, túl ártatlan, fel se fogja hogy mit beszél. Természetesen sikerül kontrollálnom az arcom, és úgy teszek mintha nem mondott volna semmi furcsát, miközben kissé hátrébb dőlök, és mosolyogva - na jó, azért a teljes pókerarc nem ment - válaszolok.
- Persze, semmi baj. - bólogatok, és azon gondolkodom, hogy felhívjam a figyelmét arra amit mondott, vagy ne, de végül az utóbbi mellett döntök. Nem akarok én lenni az, aki ilyeneket elmagyaráz neki, arra ott lesznek a barátnői - vagy a testvérkém. Végül is, barátnői annyira nincsenek, akkor ez Sandy feladatköre - legalábbis én annak neveztem ki.
- Megértem, hogy fura lehet visszanézni, meg az, hogy meg se tudod különböztetni őket. - mutatok a rajzokra. - Képzeld el a mesterem arcát, amikor először utánoztam le a mozdulatait. Éveket töltött azzal, hogy tökéletesítse a mozdulatsort, erre jöttem én, jöttment kis tanítvány, és megcsináltam teljesen pontosan. Elsőre neki sem tetszett a dolgot, piszkálta az önérzetét meg a hiúságát meg minden.
- Persze, semmi baj. - bólogatok, és azon gondolkodom, hogy felhívjam a figyelmét arra amit mondott, vagy ne, de végül az utóbbi mellett döntök. Nem akarok én lenni az, aki ilyeneket elmagyaráz neki, arra ott lesznek a barátnői - vagy a testvérkém. Végül is, barátnői annyira nincsenek, akkor ez Sandy feladatköre - legalábbis én annak neveztem ki.
- Megértem, hogy fura lehet visszanézni, meg az, hogy meg se tudod különböztetni őket. - mutatok a rajzokra. - Képzeld el a mesterem arcát, amikor először utánoztam le a mozdulatait. Éveket töltött azzal, hogy tökéletesítse a mozdulatsort, erre jöttem én, jöttment kis tanítvány, és megcsináltam teljesen pontosan. Elsőre neki sem tetszett a dolgot, piszkálta az önérzetét meg a hiúságát meg minden.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Amikor a tudtára adtam, hogy nem szeretném többet ha lemásolná a mozdulataimat, nem éppen úgy reagált ahogy vártam, elkaptam egy fél pillanatnyi zavart az arcán, aztán mosolygott, de azt is mintha próbálta volna visszafogni. Picit oldalra is döntöttem a fejem, kérdezzek rá? Vagy ez megint valami olyan dolog, amit én nem 'érthetek' és majd "megtudok", nem tudom hirtelen hova tenni. De azt mondja nem gond. hogy nem adom oda neki többet a ceruzám rajzolgatni, nem tűnik se mérgesnek, se csalódottnak. De mielőtt feltehetném a kérdést, hogy mi akart olyan széles mosolyt csalni az arcára, megszólal és meséli hogy járt a mesterével.
- Akkor lenne csalás, ha utána "eltárolnád" a mozdulatokat és ugyanazt meg tudnád csinálni egy másik eszközzel, - rövid szünet után halkan azért hozzá teszem- de egy kicsit így is az...
Sóhajtok, tereljünk témát megint, mielőtt beáll a kínos csend, és milyen témával hozakodok elő? Soha senki nem találná ki...
- Egyébként, te megbíznál egy olyan tetoválóban, akin egy darab tetoválás sincs? - mert ahogy néztem a művészek szénné vannak varrva és talán azokra a legbüszkébbek amiket ők maguk csináltak. Már várom mikor lesz belőlem elege a sok kérdés miatt, de itt ő az egyetlen akitől ilyen témában információt gyűjthetek. Ha valaki egy éve azt mondja, nem soká képes leszel normálisan beszélgetni és te fogsz kérdezősködni, bár szinte sose röhögtem, lehet akkor kivételt tettem volna.
Amikor a tudtára adtam, hogy nem szeretném többet ha lemásolná a mozdulataimat, nem éppen úgy reagált ahogy vártam, elkaptam egy fél pillanatnyi zavart az arcán, aztán mosolygott, de azt is mintha próbálta volna visszafogni. Picit oldalra is döntöttem a fejem, kérdezzek rá? Vagy ez megint valami olyan dolog, amit én nem 'érthetek' és majd "megtudok", nem tudom hirtelen hova tenni. De azt mondja nem gond. hogy nem adom oda neki többet a ceruzám rajzolgatni, nem tűnik se mérgesnek, se csalódottnak. De mielőtt feltehetném a kérdést, hogy mi akart olyan széles mosolyt csalni az arcára, megszólal és meséli hogy járt a mesterével.
- Akkor lenne csalás, ha utána "eltárolnád" a mozdulatokat és ugyanazt meg tudnád csinálni egy másik eszközzel, - rövid szünet után halkan azért hozzá teszem- de egy kicsit így is az...
Sóhajtok, tereljünk témát megint, mielőtt beáll a kínos csend, és milyen témával hozakodok elő? Soha senki nem találná ki...
- Egyébként, te megbíznál egy olyan tetoválóban, akin egy darab tetoválás sincs? - mert ahogy néztem a művészek szénné vannak varrva és talán azokra a legbüszkébbek amiket ők maguk csináltak. Már várom mikor lesz belőlem elege a sok kérdés miatt, de itt ő az egyetlen akitől ilyen témában információt gyűjthetek. Ha valaki egy éve azt mondja, nem soká képes leszel normálisan beszélgetni és te fogsz kérdezősködni, bár szinte sose röhögtem, lehet akkor kivételt tettem volna.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Azt mondja hogy így nem csalás, akkor akkor lenne az, ha eltárolnám. Mélyen a szemébe nézek, és úgy válaszolok, kicsit komolyabb arccal.
- Gondolj bele... ha elvégzel egy mozdulatot egyszer tökéletesen. Aztán még egyszer. Aztán még egyszer. Egy idő után megtanulod, a tested ösztönösen emlékezni fog rá. Ez a harcművészet egyik legfontosabb része, hogy ha szinte nem is vagy magadnál, akkor is tudj védekezni, akkor is meg tudd magad védeni. Lehet, hogy az elméd ködös, de a tested emlékszik, tudja mit kell csináljon. Ugyan így van velem is. Ha ideadnád ezt a ceruzát, és felvinném a szobámba, és minden nap megcsinálnám ezt a rajzot, akkor egy idő után magamtól is menne. Ha egy mesternek ellopom a fegyverét, amivel minden nap gyakorlatozik... érted már, hogy miért nem szerették? - kérdezem, majd mosolyt erőltetek az arcomra.
- De persze sose tettem ilyet, és soha nem is akartam. Ezért érzem kitüntetésnek, ha valaki engedi hogy lemásoljam a mozdulatait. Megosztja velem a saját technikáját, úgy, ahogy sose tudná mással. Ez egy olyan tanár-diák kapcsolat, amit a legtöbben nem értenek meg. - felkuncogok. - Tényleg, most lettél a tanárom. - nevetek, és kinyújtom rá a nyelvem. Aztán amikor felteszi a tetoválós kérdését, megvonom a vállam.
- Miért ne bíznék meg? Egyrészt magadon szerintem teljesen más tetoválni, és talán hülyeség is. A hátadat úgyse fogod tudni, se egy csomó helyet, amihez nem férsz hozzá. Megnézném, valaki hogy tetoválja a fél karját. Ha meg nem te csinálod az egészet, csak mondjuk a felét, akkor mi értelme? Persze, ha csinálsz egyet, az oké, az még menő, de erőltetni szerintem felesleges. És amúgy is... ha van egy film... nem is, te könyves vagy. Ha van egy könyv, akkor csak az kritizálhatja aki írt már könyvet? Te nem bíznál meg olyan kritikában, amit olyan írt, aki nem adott ki saját művet? Persze, más a kettő, de szerintem érted mire gondolok... nem kell magadat szétvarrd ahhoz, hogy minőségi munkát csinálj.
- Gondolj bele... ha elvégzel egy mozdulatot egyszer tökéletesen. Aztán még egyszer. Aztán még egyszer. Egy idő után megtanulod, a tested ösztönösen emlékezni fog rá. Ez a harcművészet egyik legfontosabb része, hogy ha szinte nem is vagy magadnál, akkor is tudj védekezni, akkor is meg tudd magad védeni. Lehet, hogy az elméd ködös, de a tested emlékszik, tudja mit kell csináljon. Ugyan így van velem is. Ha ideadnád ezt a ceruzát, és felvinném a szobámba, és minden nap megcsinálnám ezt a rajzot, akkor egy idő után magamtól is menne. Ha egy mesternek ellopom a fegyverét, amivel minden nap gyakorlatozik... érted már, hogy miért nem szerették? - kérdezem, majd mosolyt erőltetek az arcomra.
- De persze sose tettem ilyet, és soha nem is akartam. Ezért érzem kitüntetésnek, ha valaki engedi hogy lemásoljam a mozdulatait. Megosztja velem a saját technikáját, úgy, ahogy sose tudná mással. Ez egy olyan tanár-diák kapcsolat, amit a legtöbben nem értenek meg. - felkuncogok. - Tényleg, most lettél a tanárom. - nevetek, és kinyújtom rá a nyelvem. Aztán amikor felteszi a tetoválós kérdését, megvonom a vállam.
- Miért ne bíznék meg? Egyrészt magadon szerintem teljesen más tetoválni, és talán hülyeség is. A hátadat úgyse fogod tudni, se egy csomó helyet, amihez nem férsz hozzá. Megnézném, valaki hogy tetoválja a fél karját. Ha meg nem te csinálod az egészet, csak mondjuk a felét, akkor mi értelme? Persze, ha csinálsz egyet, az oké, az még menő, de erőltetni szerintem felesleges. És amúgy is... ha van egy film... nem is, te könyves vagy. Ha van egy könyv, akkor csak az kritizálhatja aki írt már könyvet? Te nem bíznál meg olyan kritikában, amit olyan írt, aki nem adott ki saját művet? Persze, más a kettő, de szerintem érted mire gondolok... nem kell magadat szétvarrd ahhoz, hogy minőségi munkát csinálj.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Amikor azt mondom csak majdnem csalás a képessége, kicsit mintha a szívére vette volna, komolyan kezdi el nekem magyarázni, hogy is megy ez.
- Igen, de gyakorolnod kell hozzá, nem varázs ütésre megy, rögtön abban a pillanatban, én arra gondoltam, hogyha rögtön tökéletesen menne egy másik tárggyal. Egyébként értem, engem is fura érzés kapott el tőle.
Elvégre én is sokat dolgoztam ahhoz, hogy így tudjak rajzolni és az elején én is inkább csak másoltam más képeit, kellett egy szint, hogy teljesen önállóan alkossak mondjuk egy ilyet, mint most. De jó tudni, hogy nem eszköz tolvaj, amúgy se feltételeztem volna róla, bár szerintem amiatt amúgy nem kellett volna túlzottan aggódnom, hogy pont az én dolgaimra vet szemet. csak bólogatok arra a sok szép dologra hogy ez milyen bizalmas dolog, hát végülis...aztán hirtelen azt mondja hogy a tanára lettem, furcsán pislogok rá.
- Nem lettem, ez csak egy próba volt. Ha rendszeresen leülnénk így vagy passzolnám neked a ceruzákat, akkor esetleg lehetnék a "tanárod". - tanár, én, viccnek is rossz.
Hiába nevet, ez így van, amikor rám nyújtja a nyelvét felvonom a fél szemöldököm, engem már kis koromban leneveltek róla mondván nagyon illetlen, de feltűnt hogy náluk nagy szokás. Aztán megtöröm a csendet egy újabb kérdéssel, visszakanyarodva a tetkós témához, mennyire bízna meg egy "csupasz bőrű" tetoválóban és rá mutat egy olyan tényre ami még nem fordult meg a fejemben, de teljesen igaza van. Csak hogy úgy vettem észre, hogy a tetováltak képesek ilyen, közösségbe rendeződni és lazábbak tudnak lenni egy hasonlóval, esetleg jobban meg is bíznak benne(?), mint a nem-tetovált társaikkal. De nyilván ha én szeretnék magamra valami szépet, amit örökre viselni fogok, a munkáit nézem meg a választott művésznek, nem azt, mi borítja a testét, szerintem az igényesebbek mind így vannak ezzel, de azért mégis, biztos vannak, akik nem így gondolnák, kíváncsi lennék egy olyan véleményre is. Hátra dőlök, karba teszem a kezeim és nézelődök kicsit a távolba, elfogytak a kérdéseim, úgyhogy ha csak ő nem dob fel valamit, amiről szeretne beszélni, lehet vissza vonulok a szobámba.
Amikor azt mondom csak majdnem csalás a képessége, kicsit mintha a szívére vette volna, komolyan kezdi el nekem magyarázni, hogy is megy ez.
- Igen, de gyakorolnod kell hozzá, nem varázs ütésre megy, rögtön abban a pillanatban, én arra gondoltam, hogyha rögtön tökéletesen menne egy másik tárggyal. Egyébként értem, engem is fura érzés kapott el tőle.
Elvégre én is sokat dolgoztam ahhoz, hogy így tudjak rajzolni és az elején én is inkább csak másoltam más képeit, kellett egy szint, hogy teljesen önállóan alkossak mondjuk egy ilyet, mint most. De jó tudni, hogy nem eszköz tolvaj, amúgy se feltételeztem volna róla, bár szerintem amiatt amúgy nem kellett volna túlzottan aggódnom, hogy pont az én dolgaimra vet szemet. csak bólogatok arra a sok szép dologra hogy ez milyen bizalmas dolog, hát végülis...aztán hirtelen azt mondja hogy a tanára lettem, furcsán pislogok rá.
- Nem lettem, ez csak egy próba volt. Ha rendszeresen leülnénk így vagy passzolnám neked a ceruzákat, akkor esetleg lehetnék a "tanárod". - tanár, én, viccnek is rossz.
Hiába nevet, ez így van, amikor rám nyújtja a nyelvét felvonom a fél szemöldököm, engem már kis koromban leneveltek róla mondván nagyon illetlen, de feltűnt hogy náluk nagy szokás. Aztán megtöröm a csendet egy újabb kérdéssel, visszakanyarodva a tetkós témához, mennyire bízna meg egy "csupasz bőrű" tetoválóban és rá mutat egy olyan tényre ami még nem fordult meg a fejemben, de teljesen igaza van. Csak hogy úgy vettem észre, hogy a tetováltak képesek ilyen, közösségbe rendeződni és lazábbak tudnak lenni egy hasonlóval, esetleg jobban meg is bíznak benne(?), mint a nem-tetovált társaikkal. De nyilván ha én szeretnék magamra valami szépet, amit örökre viselni fogok, a munkáit nézem meg a választott művésznek, nem azt, mi borítja a testét, szerintem az igényesebbek mind így vannak ezzel, de azért mégis, biztos vannak, akik nem így gondolnák, kíváncsi lennék egy olyan véleményre is. Hátra dőlök, karba teszem a kezeim és nézelődök kicsit a távolba, elfogytak a kérdéseim, úgyhogy ha csak ő nem dob fel valamit, amiről szeretne beszélni, lehet vissza vonulok a szobámba.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
A válasza alapján nem érti hogy mire gondoltam, de nem magyarázok tovább, ráhagyom, és nem térek vissza a témára. Felesleges lenne belemenni, hogy mennyi mindenen áll és bukik egy mozdulatsor, mennyire nehéz azt finomítani, tökéletesíteni, és mennyire könnyű nekem így csak begyakorolni. Hiszen nem kell én magam irányítsam a karjaimat, nem kell folyamatosan a legkisebb hibákat is kiszúrjam, változtatni, újrakezdeni... egyből a tökéletes mozdulatsorral kezdek, nincsen tanulási fázis, legalábbis nem úgy ahogy amúgy kellene. De valamennyire érti, őt is elkapta valami fura érzés - na ha még jobban érteni, ha tudná miről beszélek, ha ő is egy technikát adott volna át, akkor nem csak elkapta volna ez a fura érzés, hanem letarolta volna, megállíthatatlanul söpör rajta végig mint egy gyorsvonat. De persze ez más, mint a harc. Az mellett, hogy nem lett a tanárom, viszont nem megyek el szó nélkül.
- Még ha csak egy leckét is ad, a tanár az tanár. - mosolygok. - Nyugi, nem akarok több leckét venni, láttam hogy kellemetlenül érintett. Ünnepélyesen ígérem, én, Sam Lewis, hogy többé nem nyúlok a ceruzáidhoz, és nem próbálom meg lemásolni egy rajzodat sem, hacsak te nem kérsz meg rá. - mondom, szívre tett kézzel, mint amikor tényleg hűségesküt tesznek.
- Egyébként emlékszel amikor először mondtad hogy tetováló akarsz lenni?... Akkor is mondtam, hogy szívesen látnám egy munkádat rajtam. - mondom, nosztalgikusan elábrándozva. - Akkor se zavart, hogy nincs rajtad tetoválás.
- Még ha csak egy leckét is ad, a tanár az tanár. - mosolygok. - Nyugi, nem akarok több leckét venni, láttam hogy kellemetlenül érintett. Ünnepélyesen ígérem, én, Sam Lewis, hogy többé nem nyúlok a ceruzáidhoz, és nem próbálom meg lemásolni egy rajzodat sem, hacsak te nem kérsz meg rá. - mondom, szívre tett kézzel, mint amikor tényleg hűségesküt tesznek.
- Egyébként emlékszel amikor először mondtad hogy tetováló akarsz lenni?... Akkor is mondtam, hogy szívesen látnám egy munkádat rajtam. - mondom, nosztalgikusan elábrándozva. - Akkor se zavart, hogy nincs rajtad tetoválás.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Csak azt állítja hogy ideiglenesen a tanára lettem, még ha 1 lecke is...nem volt itt semmiféle lecke.
- De ez nem...- sóhajtok, hagyom, hogy is mondják, "engedd el", megtettem.
Én kísérletként éltem meg, ő lecke ként, oké. De szerencsére nem akar több "leckét" venni, sőt ünnepélyes esküt tesz, hogy többet nem fordul ez elő, max ha én szeretném. Hmm, nem valószínű, hogy meg fog történni, max akkor ha majd tudatni akarok vele valamit, amit nem merek elmondani szemtől szemben, de nem hiszem hogy lesz olyan, vagyis még mindig nem valószínű hogy meg fog történni. Azért bólintok az esküre.
Miután válaszolt a kérdésemre, nem fűztem hozzá semmit, csak bambultam a távolba, lehet azt gondolta a válaszán merengek vagy ilyesmi, meg még hozzá tesz valamit, amit az első találkozásunkból idéz. Amikor elkaptak itt rajzolni és elmondtam mi szeretnék lenni ha nagy leszek, arra hivatkozik, hogy akkor sem volt rajtam tetkó mégis szívesen látná magán egy művem.
- Az más...akkor 15 voltam, nem is lehetett volna rajtam egy tetoválás sem, sőt még most sem lehetne, ha szeretnék,...legalábbis hivatalosan. A szüleim beleegyezése kell azt hiszem, arra meg aztán várhatnék, sőt, már a gondolatért is kapnék. - húzom el kicsit a szám a gondolatra - De én arra gondoltam, hogy a jövőben se akarok, soha, egyszerűen nem tudnék magamon elképzelni semmit. - de lehet ha sikerül becsöppennem ebbe a világba egyszer, meggondolom majd magam.
Csak azt állítja hogy ideiglenesen a tanára lettem, még ha 1 lecke is...nem volt itt semmiféle lecke.
- De ez nem...- sóhajtok, hagyom, hogy is mondják, "engedd el", megtettem.
Én kísérletként éltem meg, ő lecke ként, oké. De szerencsére nem akar több "leckét" venni, sőt ünnepélyes esküt tesz, hogy többet nem fordul ez elő, max ha én szeretném. Hmm, nem valószínű, hogy meg fog történni, max akkor ha majd tudatni akarok vele valamit, amit nem merek elmondani szemtől szemben, de nem hiszem hogy lesz olyan, vagyis még mindig nem valószínű hogy meg fog történni. Azért bólintok az esküre.
Miután válaszolt a kérdésemre, nem fűztem hozzá semmit, csak bambultam a távolba, lehet azt gondolta a válaszán merengek vagy ilyesmi, meg még hozzá tesz valamit, amit az első találkozásunkból idéz. Amikor elkaptak itt rajzolni és elmondtam mi szeretnék lenni ha nagy leszek, arra hivatkozik, hogy akkor sem volt rajtam tetkó mégis szívesen látná magán egy művem.
- Az más...akkor 15 voltam, nem is lehetett volna rajtam egy tetoválás sem, sőt még most sem lehetne, ha szeretnék,...legalábbis hivatalosan. A szüleim beleegyezése kell azt hiszem, arra meg aztán várhatnék, sőt, már a gondolatért is kapnék. - húzom el kicsit a szám a gondolatra - De én arra gondoltam, hogy a jövőben se akarok, soha, egyszerűen nem tudnék magamon elképzelni semmit. - de lehet ha sikerül becsöppennem ebbe a világba egyszer, meggondolom majd magam.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Még egy kicsit próbálkozik, de végül rám hagyja a tanáros dolgot, én pedig megvonom a vállam. Nem akarom erőltetni, gondolhat amit akar, én is azt teszem - amúgy is, ki a megmondhatója, hogy melyikünknek van igaza?
Végül a tetoválásokról kezdünk beszélni, elmondja, hogy ő nem tudott tetoválást csináltatni, mert kell a szülői beleegyezés. Hát persze, ő sose próbálná kijátszani a rendszert, valószínűleg nem is tudná hogyan. Nekem megvoltak a barátaim hozzá, a lehetőségem - csak egy idősebb srác kellett, meg egy kamu személyi, és már meg is volt a lehetőség. Megmutatta hogy ő az apám, ott volt a személyin a név, minden stimmelt, szóval nem kérdezősködtek, tolták fel rám a tintát.
- Igazából, nem olyan nehéz kijátszani a rendszert. - mondom, persze most már felesleges, lassan megcsináltathatja ha akarja. Meg ha otthon nem kezelné olyan könnyedén a szülői felügyelet, mint az én esetemben, akkor nem is éri meg. Nekem is szerencsém volt, hogy a muter ennyire egyszerűen belenyugodott. Közben mondja, hogy a jövőben sem akar tetoválást, mire szintén megvonom a vállam.
- Figyelj, általában ezt úgy szokták, hogy a szalonban kint vannak a fotók azokról amiket csináltál, meg a netre feldobod őket. Az emberek nem azt fogják nézni, hogy rajtad mi van, hanem hogy milyen munkákat csináltál. Az indulás meg szintén nem nehéz, ha elkezded kitanulni a dolgot, tuti lesz ilyen tanfolyam vagy valami, ahol elkezdheted a referenciamunkáid. Aztán pár ismerős, akiknek felajánlasz ingyen tetkót, és már meg is van a portfóliód, jöhetnek is a vendégek. - kacsintok rá.
Végül a tetoválásokról kezdünk beszélni, elmondja, hogy ő nem tudott tetoválást csináltatni, mert kell a szülői beleegyezés. Hát persze, ő sose próbálná kijátszani a rendszert, valószínűleg nem is tudná hogyan. Nekem megvoltak a barátaim hozzá, a lehetőségem - csak egy idősebb srác kellett, meg egy kamu személyi, és már meg is volt a lehetőség. Megmutatta hogy ő az apám, ott volt a személyin a név, minden stimmelt, szóval nem kérdezősködtek, tolták fel rám a tintát.
- Igazából, nem olyan nehéz kijátszani a rendszert. - mondom, persze most már felesleges, lassan megcsináltathatja ha akarja. Meg ha otthon nem kezelné olyan könnyedén a szülői felügyelet, mint az én esetemben, akkor nem is éri meg. Nekem is szerencsém volt, hogy a muter ennyire egyszerűen belenyugodott. Közben mondja, hogy a jövőben sem akar tetoválást, mire szintén megvonom a vállam.
- Figyelj, általában ezt úgy szokták, hogy a szalonban kint vannak a fotók azokról amiket csináltál, meg a netre feldobod őket. Az emberek nem azt fogják nézni, hogy rajtad mi van, hanem hogy milyen munkákat csináltál. Az indulás meg szintén nem nehéz, ha elkezded kitanulni a dolgot, tuti lesz ilyen tanfolyam vagy valami, ahol elkezdheted a referenciamunkáid. Aztán pár ismerős, akiknek felajánlasz ingyen tetkót, és már meg is van a portfóliód, jöhetnek is a vendégek. - kacsintok rá.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
18 év alatt szülői beleegyezés kell hogy varrass magadra, vagy egy ügyes ismerős akinek van hozzá felszerelése, vagy kamu személyi, vagy sorolhatnám, nekem is vannak ötleteim, hogy hogy lehetne kijátszani a dolgokat, csak nem akarom. Nem mondom azt hogy nagy szabály mániás vagyok, de oka van hogy miért hozták őket, akkor is ha semmi értelmük.
- Tudom.
Ezért nem is kérdeztem, hogy milyen úton szerezte őket, igaz meglepődtem amikor először láttam, de inkább azon, hogy mennyi. Elsőre kamu személyire tippelnék, azzal nem csak tetkóhoz juthat és úgy tudom dohányzik, egyszer éreztem rajta amikor elment mellettem a folyosón és biztos vagyok benne hogy nem az anyukája szerzi be neki, azt már azért egy szülő se szokta hagyni ilyen fiatalon. Hmmm...mondjuk, már annyi nem fiatal, nálam idősebb egy évvel, akkor 18, de 2 éve még szüksége volt rá, meg a szórakozáshoz is kell. Ennyiben jó, hogy "ilyen" vagyok, nem kell görcsölnöm hogy jutok be ilyen helyekre és jutok hozzá ilyen dolgokhoz. Aztán elmagyarázza, hogyan kell bejutni ebbe a szférába, vagyis inkább elindulni.
- Igen, tudom, már utána néztem.
Más dologra gondoltam, de azt hiszem elbeszélünk egymás mellett, nem attól félek hogy nem leszek elég jó vagy ilyesmi, hanem attól hogy, hát, nem tudom mi játszódhat le a fejben, talán olyasmi hogy én nem tudom milyen érzés amikor varrnak, meg hogy olyan dolgot csinálok amit én nem érzek át vagy ilyesmi, arra, hogy esetleg elutasítom a tetoválást viszont nem gondolhatnak, mert hát én választottam a ezt munkát, senki nem kötelez rá. De majd meglátjuk, lehet túl aggódom, vegülis csak a jövőm...Apropó net, vajon elmondjam neki? Hmm, Sandynek kéne hamarabb megtudnia vagy megsértődik és nem tudom mire képes olyankor.
18 év alatt szülői beleegyezés kell hogy varrass magadra, vagy egy ügyes ismerős akinek van hozzá felszerelése, vagy kamu személyi, vagy sorolhatnám, nekem is vannak ötleteim, hogy hogy lehetne kijátszani a dolgokat, csak nem akarom. Nem mondom azt hogy nagy szabály mániás vagyok, de oka van hogy miért hozták őket, akkor is ha semmi értelmük.
- Tudom.
Ezért nem is kérdeztem, hogy milyen úton szerezte őket, igaz meglepődtem amikor először láttam, de inkább azon, hogy mennyi. Elsőre kamu személyire tippelnék, azzal nem csak tetkóhoz juthat és úgy tudom dohányzik, egyszer éreztem rajta amikor elment mellettem a folyosón és biztos vagyok benne hogy nem az anyukája szerzi be neki, azt már azért egy szülő se szokta hagyni ilyen fiatalon. Hmmm...mondjuk, már annyi nem fiatal, nálam idősebb egy évvel, akkor 18, de 2 éve még szüksége volt rá, meg a szórakozáshoz is kell. Ennyiben jó, hogy "ilyen" vagyok, nem kell görcsölnöm hogy jutok be ilyen helyekre és jutok hozzá ilyen dolgokhoz. Aztán elmagyarázza, hogyan kell bejutni ebbe a szférába, vagyis inkább elindulni.
- Igen, tudom, már utána néztem.
Más dologra gondoltam, de azt hiszem elbeszélünk egymás mellett, nem attól félek hogy nem leszek elég jó vagy ilyesmi, hanem attól hogy, hát, nem tudom mi játszódhat le a fejben, talán olyasmi hogy én nem tudom milyen érzés amikor varrnak, meg hogy olyan dolgot csinálok amit én nem érzek át vagy ilyesmi, arra, hogy esetleg elutasítom a tetoválást viszont nem gondolhatnak, mert hát én választottam a ezt munkát, senki nem kötelez rá. De majd meglátjuk, lehet túl aggódom, vegülis csak a jövőm...Apropó net, vajon elmondjam neki? Hmm, Sandynek kéne hamarabb megtudnia vagy megsértődik és nem tudom mire képes olyankor.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Azt mondja már tudja, utána nézett, hát nem tudom akkor miért aggódik. Ismerek olyan tetoválót, akinek csak egy tetoválása van, és azt se maga csinálta, mégse fukarkodik kuncsaftokban. A lényeg, hogy jó munkát végezz jó áron, a többi szerintem tökre relatív. Persze, azért van még egy dolog...
- Mondjuk szerintem amin érdemes elgondolkodni... már ne sértődj meg, nem bántásból mondom. - mentegetőzök már előre, tényleg nem akarom vele megsérteni vagy ilyesmi, csak gondoltam ha már erről beszélünk, rámutatok a témára. - Ilyen helyen megéri karizmatikusnak lenni. Szóval jó ha kicsit beszédesebb vagy, bátrabb, és ne feledd, emberekhez kell majd érni. Emlékszem hogy reagáltál amikor először találkoztunk, és ledobtam a pólóm. Sandy hosszasan magyarázta, hogy milyen érzéketlen voltam meg mennyire nem volt szép tőlem, totál kiakadtál miatta - mondjuk nekem nem tűnt fel. De a lényeg, hogy az emberek egész... érdekes helyekre is varratnak. - mondom, azt nem teszem hozzá, hogy nekem is van az övem alatt tetoválás.
- És olyankor is jó munkát kell végezz, nem hozhatnak zavarba vele. - kicsit lesütöm a szemem, remélem nem sértettem meg ezzel vagy valami, tényleg nem bántásból mondtam. Óvatosan pillantok fel, hogy hogyan fogadta a dolgot.
- Mondjuk szerintem amin érdemes elgondolkodni... már ne sértődj meg, nem bántásból mondom. - mentegetőzök már előre, tényleg nem akarom vele megsérteni vagy ilyesmi, csak gondoltam ha már erről beszélünk, rámutatok a témára. - Ilyen helyen megéri karizmatikusnak lenni. Szóval jó ha kicsit beszédesebb vagy, bátrabb, és ne feledd, emberekhez kell majd érni. Emlékszem hogy reagáltál amikor először találkoztunk, és ledobtam a pólóm. Sandy hosszasan magyarázta, hogy milyen érzéketlen voltam meg mennyire nem volt szép tőlem, totál kiakadtál miatta - mondjuk nekem nem tűnt fel. De a lényeg, hogy az emberek egész... érdekes helyekre is varratnak. - mondom, azt nem teszem hozzá, hogy nekem is van az övem alatt tetoválás.
- És olyankor is jó munkát kell végezz, nem hozhatnak zavarba vele. - kicsit lesütöm a szemem, remélem nem sértettem meg ezzel vagy valami, tényleg nem bántásból mondtam. Óvatosan pillantok fel, hogy hogyan fogadta a dolgot.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
"Nem bántásból", sok mondatot hallottam már ami így kezdődött vagy végződött, ha nem is tűnik úgy, bírom a kritikát, voltak és majd lesznek is nagyobb gondjaim is mint egy vélemény. Plussz kaptam eleget a régi sulimban, azt hiszem megbirkózok majd azzal is amit mondani akar, de kíváncsi vagyok mi lesz a vége. Komolyan? Kicsit mégis sikerült "megbántania", de nem azzal amit mondott, hanem azzal hogy ennyire sötétnek tart.
- Tisztában vagyok vele és a hiányosságaimmal is és dolgozok rajta! Szerintem jól is haladok! Gondolj csak bele, milyen voltam amikor először találkoztunk és most. Tudom, hogy mivel jár ez a szakma és rettegtem is tőle, talán most is tartok egy kicsit, de elszántam magam, megtudom csinálni. Van még pár évem fejlődni, több mint elég! - mondom kicsit felmérgelve magam, ami amúgy nem sokban különbözik az átlag beszédemtől, az arcomon látszódnak a jelek, főleg a szememen, meg kicsit a hanghordozásomon - Elkezdtem kimászni a gödörből amibe személyes okok miatt csúnyán beestem és nem akarok visszamenni abba a mérgező környezetbe ami kiváltotta, - nem is mehetnék amúgy se- úgyhogy sanszos, hogy nem fogok vissza fejlődni. Remélhetőleg a kollégiumi évek is megteszik majd a hatásukat. - Veszek egy nagy levegőt és becsukom a szemem, lenyugszok egy kicsit.
- Már nem egy depressziós, szorongó, szociálfóbiás, kirekesztetthez, állítólag feltűnési viszketegséges, lelkibeteg kis csaj vagyok. - próbáltam felsorolni a legmaradandóbbakat amiket valaha a fejemhez vágtak, de már szerintem elég jól kitörtem ebből a "skatujából", de szóljanak ha el vagyok tévedve.
- Ne becsülj le... - attól még hogy a testvére ezt teszi.
"Nem bántásból", sok mondatot hallottam már ami így kezdődött vagy végződött, ha nem is tűnik úgy, bírom a kritikát, voltak és majd lesznek is nagyobb gondjaim is mint egy vélemény. Plussz kaptam eleget a régi sulimban, azt hiszem megbirkózok majd azzal is amit mondani akar, de kíváncsi vagyok mi lesz a vége. Komolyan? Kicsit mégis sikerült "megbántania", de nem azzal amit mondott, hanem azzal hogy ennyire sötétnek tart.
- Tisztában vagyok vele és a hiányosságaimmal is és dolgozok rajta! Szerintem jól is haladok! Gondolj csak bele, milyen voltam amikor először találkoztunk és most. Tudom, hogy mivel jár ez a szakma és rettegtem is tőle, talán most is tartok egy kicsit, de elszántam magam, megtudom csinálni. Van még pár évem fejlődni, több mint elég! - mondom kicsit felmérgelve magam, ami amúgy nem sokban különbözik az átlag beszédemtől, az arcomon látszódnak a jelek, főleg a szememen, meg kicsit a hanghordozásomon - Elkezdtem kimászni a gödörből amibe személyes okok miatt csúnyán beestem és nem akarok visszamenni abba a mérgező környezetbe ami kiváltotta, - nem is mehetnék amúgy se- úgyhogy sanszos, hogy nem fogok vissza fejlődni. Remélhetőleg a kollégiumi évek is megteszik majd a hatásukat. - Veszek egy nagy levegőt és becsukom a szemem, lenyugszok egy kicsit.
- Már nem egy depressziós, szorongó, szociálfóbiás, kirekesztetthez, állítólag feltűnési viszketegséges, lelkibeteg kis csaj vagyok. - próbáltam felsorolni a legmaradandóbbakat amiket valaha a fejemhez vágtak, de már szerintem elég jól kitörtem ebből a "skatujából", de szóljanak ha el vagyok tévedve.
- Ne becsülj le... - attól még hogy a testvére ezt teszi.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
"Kissé" kiakad arra amit mondtam, vagy inkább arra ahogy mondtam? Tipikus nő, követhetetlen az egész, de Sandy már kiképzett, úgyhogy tudom milyenek ezek a kis kirohanások. Úgy döntök, hogy most ezzel nem fogok foglalkozni, úgyhogy megvonom a vállam, és elfekszek a padon, a tarkóm alá tett kezekkel.
- Tudom hogy sokat változtál.- mondom az eget bámulva, nézegetve a felhőket. - És tudom, hogy fejlődsz, és szocializálódsz. Nem tudom milyen mérgező környezetről beszélsz, de sajnálattal hallom, hogy volt ilyen. - mondom nyugodt hangon, és becsukom a szemem.
- Néha képes vagyok elfelejteni, hogy milyen szerencsés környezetből jövök a legtöbbünkhöz képest. Ettől függetlenül nem akartalak megbántani. - teszem még hozzá, és ismét kinyitom a szemem, nézve a felhőket.
- Amúgy aki azt mondta rád, hogy feltűnési viszketegséges, az valószínűleg a szó értelmét se ismerte. Sose tűntél annak. - teszem hozzá. - Szerintem remek ember vagy, aki kitűnik a tömegből, de nem rossz értelemben. Sokkal több van benned, mint a legtöbben hiszik, csak a felszínre kell engedd. Szeretek a közeledben lenni, és beszélgetni veled. Szeretnék a barátod lenni. - fejezem be mosolyogva.
- Tudom hogy sokat változtál.- mondom az eget bámulva, nézegetve a felhőket. - És tudom, hogy fejlődsz, és szocializálódsz. Nem tudom milyen mérgező környezetről beszélsz, de sajnálattal hallom, hogy volt ilyen. - mondom nyugodt hangon, és becsukom a szemem.
- Néha képes vagyok elfelejteni, hogy milyen szerencsés környezetből jövök a legtöbbünkhöz képest. Ettől függetlenül nem akartalak megbántani. - teszem még hozzá, és ismét kinyitom a szemem, nézve a felhőket.
- Amúgy aki azt mondta rád, hogy feltűnési viszketegséges, az valószínűleg a szó értelmét se ismerte. Sose tűntél annak. - teszem hozzá. - Szerintem remek ember vagy, aki kitűnik a tömegből, de nem rossz értelemben. Sokkal több van benned, mint a legtöbben hiszik, csak a felszínre kell engedd. Szeretek a közeledben lenni, és beszélgetni veled. Szeretnék a barátod lenni. - fejezem be mosolyogva.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Történt egy kis kirohanás, de hamar lenyugszom, miután kijött belőlem már jobban vagyok, csak nem szeretem ha alábecsülnek, én hiszek magamban, nekik nem kell de akkor tartsák magukban és maradjanak távol tőlem. Még kissé törékeny az önbizalmam bevallom, és kételkedtem abban hogy valaha tetováló művész lehetek, de most úgy érzem van esélyem, mióta elkezdtem javulni. Már nem csak egy álom, tudom, hogy elérhetem, ha keményen megdolgozom érte. Aztán fogja magát, vágja a lazát, lefekszik a padra, kikerül a látóteremből, takarja a pad, így aztán próbálhatom is tartani a szemkontaktust, de nem baj. Végig hallgatom, nem akart megbántani, tudom, hisz előre szólt...nem azért, tudom, hogy ő nem az a fajta aki bántani akarna.
- Tudom, hogy nem akartál, de őszintén, egy picit sikerült, de már túl vagyok rajta. - legyintek és kényelmesen hátra dőlök.
Aztán folytatja, kiemeli a feltűnési viszketegséges megjegyzést, hát igen, ebben egyet értünk. Aztán mond egy csomó kedves dolgot, hogy több van bennem meg ilyenek és hogy szeretne a barátom lenni...milyen barát?
- Öm, barát alatt, barát barátot értesz, ugye? - inkább megkérdezem óvatosan és imádkozok egy kicsit a helyes válaszért.
- Egyébként a külsőm miatt kaptam a feltűnéses dolgot, meg mert történtek dolgok, amire, bár nem akartam, de az emberek felkapták a fejüket, főleg a tanárok, aztán mentek a pletykák, szóval voltak ilyen pár órás "hírneveim". De hagyjuk inkább az előző sulim, az az egyik mérgező környezetem.
Meg talán egész Montreal, de minimum az a része ahol éltem.
Történt egy kis kirohanás, de hamar lenyugszom, miután kijött belőlem már jobban vagyok, csak nem szeretem ha alábecsülnek, én hiszek magamban, nekik nem kell de akkor tartsák magukban és maradjanak távol tőlem. Még kissé törékeny az önbizalmam bevallom, és kételkedtem abban hogy valaha tetováló művész lehetek, de most úgy érzem van esélyem, mióta elkezdtem javulni. Már nem csak egy álom, tudom, hogy elérhetem, ha keményen megdolgozom érte. Aztán fogja magát, vágja a lazát, lefekszik a padra, kikerül a látóteremből, takarja a pad, így aztán próbálhatom is tartani a szemkontaktust, de nem baj. Végig hallgatom, nem akart megbántani, tudom, hisz előre szólt...nem azért, tudom, hogy ő nem az a fajta aki bántani akarna.
- Tudom, hogy nem akartál, de őszintén, egy picit sikerült, de már túl vagyok rajta. - legyintek és kényelmesen hátra dőlök.
Aztán folytatja, kiemeli a feltűnési viszketegséges megjegyzést, hát igen, ebben egyet értünk. Aztán mond egy csomó kedves dolgot, hogy több van bennem meg ilyenek és hogy szeretne a barátom lenni...milyen barát?
- Öm, barát alatt, barát barátot értesz, ugye? - inkább megkérdezem óvatosan és imádkozok egy kicsit a helyes válaszért.
- Egyébként a külsőm miatt kaptam a feltűnéses dolgot, meg mert történtek dolgok, amire, bár nem akartam, de az emberek felkapták a fejüket, főleg a tanárok, aztán mentek a pletykák, szóval voltak ilyen pár órás "hírneveim". De hagyjuk inkább az előző sulim, az az egyik mérgező környezetem.
Meg talán egész Montreal, de minimum az a része ahol éltem.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Tudja, hogy nem akartam megbántani, de azért sikerült, amit tényleg bánok is. Nem tudom miért értette így félre, én nem rosszból mondtam azt amit, és nem akartam neki ártani vele. Tényleg nem akartam megbántani vele, és ez most így elég rossz érzés. Ahogy befejezem a mondandómat, visszakérdez, mire felszalad a szemöldököm. Hogy érthette félre? Most mit mondjak? Nem akarom megint megbántani, ha túl egyenesen utasítom el, az annyira... de ha meg túl óvatos vagyok, akkor megint... ajh, miért ilyen nehéz nőkkel beszélni? Komolyan, nem lehet nekik csak úgy mondani semmit, az ember át kell gondoljon mindent. Végül úgy döntök, hogy a laza stílusnál maradok, aztán lesz ami lesz. Mosolyogva kelek fel a padról, és nézek rá kissé elpirulva.
- Csak barát barát. Nem vagyok első barátnakvaló típus. - mondom őszintén, és visszaülök a padra. - Hidd el, nem járnál jól velem. - vigyorgok, talán ez a legegyszerűbb, nyílt őszinteség. Na jó, majdnem őszinteség. Vannak dolgok amikről még nem kell tudnia. Inkább végignézem a ruháját, ahogy mondja a feltűnési viszketegséges dolgot, és megvonom a vállam.
- Azok hülyék voltak. Még ha rikító színekben lennél, megérteném, de pont nem olyan vagy. Lehet, hogy kitűnsz a tömegből, de mindenki tudja, hogy aki így öltözködik, az inkább visszahúzódó, meg pont, hogy kerüli a feltűnést. Szerintem csak hülyék voltak, és gonoszak. - mondom ismét mosolyogva.
- Csak barát barát. Nem vagyok első barátnakvaló típus. - mondom őszintén, és visszaülök a padra. - Hidd el, nem járnál jól velem. - vigyorgok, talán ez a legegyszerűbb, nyílt őszinteség. Na jó, majdnem őszinteség. Vannak dolgok amikről még nem kell tudnia. Inkább végignézem a ruháját, ahogy mondja a feltűnési viszketegséges dolgot, és megvonom a vállam.
- Azok hülyék voltak. Még ha rikító színekben lennél, megérteném, de pont nem olyan vagy. Lehet, hogy kitűnsz a tömegből, de mindenki tudja, hogy aki így öltözködik, az inkább visszahúzódó, meg pont, hogy kerüli a feltűnést. Szerintem csak hülyék voltak, és gonoszak. - mondom ismét mosolyogva.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
Re: Kert és erdő a birtok körül
~ Kayla Norwood ~
Feldobja hogy a barátom szeretne lenni, jó, de hogyan? Sandy mesélt valami ilyesmiről hogy ez több értelmű és nem mindegy melyik értelemben gondolják, muszáj volt megkérdeznem, aztán reménykedtem hogy nem úgy szeret velem lenni és úgy szeretne a barátom lenni, én még nem vagyok az ilyen dolgokra felkészülve. De amikor felül a padon és kicsit pirult az arca, nem mondom kicsit megrémültem, kicsit kikerekedtek a szemeim, jobban hátra dőltem és szorítottam a karom, dobpergés....és igen! Enyhén látványosan fellélegeztem, de azért magyarázkodik.
- Jelenleg még az első barátnak való típusra sem vagyok felkészülve. - húzom el kicsit a szám kínosan - Kicsit késő érő vagyok vagy mi. - megvonom a vállam.
Aztán ezen túl is lépünk és a legnevetségesebb megjegyzésre terelődik a téma amit mondtak rám valaha.
- Hmm, Alice szerint csak irigyek, "nem sok mindenki néz úgy ki mint egy porcelán baba, de szeretne", ezt ő mondta. Amúgy a fekete rúzs, a sötét festék, aminek oka volt, hogy miért kellett sötét legyen, a fekete körmök, a hajammal sajnos nem tudok mit csinálni, de az is, hogy fekete. - jó itt kicsit belekuncogok a végén mert tényleg röhejes, meg is rázom a fejem- Meg aztán a történtek, például - gondolkodom rajta, de ha már így belementünk, megmutatom a csuklómon a sebhelyeket - ez! - hagyok egy kis időt hogy megnézze aztán inkább az asztal alá húzom a kezem, lehet ezt megbánom - Szóval, sajnos volt amibe beletudtak kapaszkodni, meg sose szóltam vissza, áttudtak rajtam taposni simán, de nem adtam meg nekik az örömet, hogy lássák "szenvedek", ezért volt az a rideg poker arcom. Igyekszem levedleni, de azt tényleg nehéz, mindig biztonságban éreztem magam mögötte mint valami...védőpajzs. Még ha a fizikai dolgoktól nem is tudott megóvni. - hát ez is kibukott belőlem, kicsit kellemetlen is, vagy nem tudom, fura, megnyíltam egy kicsit. Az is fura hogy jutottunk a tetkóktól a sanyarú sorsomig.
Feldobja hogy a barátom szeretne lenni, jó, de hogyan? Sandy mesélt valami ilyesmiről hogy ez több értelmű és nem mindegy melyik értelemben gondolják, muszáj volt megkérdeznem, aztán reménykedtem hogy nem úgy szeret velem lenni és úgy szeretne a barátom lenni, én még nem vagyok az ilyen dolgokra felkészülve. De amikor felül a padon és kicsit pirult az arca, nem mondom kicsit megrémültem, kicsit kikerekedtek a szemeim, jobban hátra dőltem és szorítottam a karom, dobpergés....és igen! Enyhén látványosan fellélegeztem, de azért magyarázkodik.
- Jelenleg még az első barátnak való típusra sem vagyok felkészülve. - húzom el kicsit a szám kínosan - Kicsit késő érő vagyok vagy mi. - megvonom a vállam.
Aztán ezen túl is lépünk és a legnevetségesebb megjegyzésre terelődik a téma amit mondtak rám valaha.
- Hmm, Alice szerint csak irigyek, "nem sok mindenki néz úgy ki mint egy porcelán baba, de szeretne", ezt ő mondta. Amúgy a fekete rúzs, a sötét festék, aminek oka volt, hogy miért kellett sötét legyen, a fekete körmök, a hajammal sajnos nem tudok mit csinálni, de az is, hogy fekete. - jó itt kicsit belekuncogok a végén mert tényleg röhejes, meg is rázom a fejem- Meg aztán a történtek, például - gondolkodom rajta, de ha már így belementünk, megmutatom a csuklómon a sebhelyeket - ez! - hagyok egy kis időt hogy megnézze aztán inkább az asztal alá húzom a kezem, lehet ezt megbánom - Szóval, sajnos volt amibe beletudtak kapaszkodni, meg sose szóltam vissza, áttudtak rajtam taposni simán, de nem adtam meg nekik az örömet, hogy lássák "szenvedek", ezért volt az a rideg poker arcom. Igyekszem levedleni, de azt tényleg nehéz, mindig biztonságban éreztem magam mögötte mint valami...védőpajzs. Még ha a fizikai dolgoktól nem is tudott megóvni. - hát ez is kibukott belőlem, kicsit kellemetlen is, vagy nem tudom, fura, megnyíltam egy kicsit. Az is fura hogy jutottunk a tetkóktól a sanyarú sorsomig.
_________________
Multik:
Reneszánsz: Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kert és erdő a birtok körül
Sam Lewis
Sam Lewis, Kayla Norwood játéka
Jelenleg még az első barátnak való típusra sincs felkészülve, ezen felnevetek.
- Nem baj, ha megtalálod fel leszel. Egyébként meg annyira nem vagy későn érő - elég kerekded vagy ott ahol kell- mondom egy kacsintással kísérve, most hogy megbeszéltük hogy nem akarok tőle semmit húzhatom kicsit az agyát. Aztán tovább beszélünk, mondja hogy volt aki szerint irigyek voltak, ebben lehet valami, de valószínűleg csak simán gonoszkodtak. A gyerekek ilyenek, gonoszak, a felnőttek könnyen elfelejtik, az övék már más világ. "Ugyan, senki sem gonoszkodik ha nincs rá oka..." Hát de, a gyerekek simán képesek rá. Viszont közbeszólok ahogy szünetet tart, kissé közelebb hajolva.
- Most hogy mondod, mindig gondoltam hogy púderezed az arcod, de attól függetlenül nagyon szép. - folytatom, elég közel hajolva hozzá, hogy jól meg tudjam nézni. - Nem csak a bőröd, az arcod formája is. Egyszer megnéznélek azért smink nélkül. - hajolok vissza mosolyogva.
Utána tovább megyünk, megmutatja a sebhelyeit, mire nem mondok semmit. Biztos nehéz időszak volt, és nem hiszem hogy szeretne róla beszélni, úgyhogy nem is kérdezek, csak bólintok. Végighallgatom a történetét, ekkorra már rég nem mosolygok, csak szomorúan nézek rá.
- Nagyon gonoszak voltak, nem csoda, hogy mérgező környezetként hivatkoztál rá. Kár, hogy nem ismertelek akkor még. - mondom őszinte megbánással. Valószínűleg megvédtem volna, le tudtam volna beszélni a többieket a csúfolásáról meg ilyesmi. Sokszor tudtam hatni az emberekre, valószínűleg itt is ment volna.
- Az a baj, hogy nagyon sokan ebben keresik a vigaszt. Beléd rúgnak, és ha nem rúgsz vissza, akkor úgy veszik hogy rugdoshatnak tovább. Nem is gondolnak bele, nem is érdekli őket hogy ez neked hogy esik. Meg kell tudd védeni magad tőlük. - mondom halkan.
- Nem baj, ha megtalálod fel leszel. Egyébként meg annyira nem vagy későn érő - elég kerekded vagy ott ahol kell- mondom egy kacsintással kísérve, most hogy megbeszéltük hogy nem akarok tőle semmit húzhatom kicsit az agyát. Aztán tovább beszélünk, mondja hogy volt aki szerint irigyek voltak, ebben lehet valami, de valószínűleg csak simán gonoszkodtak. A gyerekek ilyenek, gonoszak, a felnőttek könnyen elfelejtik, az övék már más világ. "Ugyan, senki sem gonoszkodik ha nincs rá oka..." Hát de, a gyerekek simán képesek rá. Viszont közbeszólok ahogy szünetet tart, kissé közelebb hajolva.
- Most hogy mondod, mindig gondoltam hogy púderezed az arcod, de attól függetlenül nagyon szép. - folytatom, elég közel hajolva hozzá, hogy jól meg tudjam nézni. - Nem csak a bőröd, az arcod formája is. Egyszer megnéznélek azért smink nélkül. - hajolok vissza mosolyogva.
Utána tovább megyünk, megmutatja a sebhelyeit, mire nem mondok semmit. Biztos nehéz időszak volt, és nem hiszem hogy szeretne róla beszélni, úgyhogy nem is kérdezek, csak bólintok. Végighallgatom a történetét, ekkorra már rég nem mosolygok, csak szomorúan nézek rá.
- Nagyon gonoszak voltak, nem csoda, hogy mérgező környezetként hivatkoztál rá. Kár, hogy nem ismertelek akkor még. - mondom őszinte megbánással. Valószínűleg megvédtem volna, le tudtam volna beszélni a többieket a csúfolásáról meg ilyesmi. Sokszor tudtam hatni az emberekre, valószínűleg itt is ment volna.
- Az a baj, hogy nagyon sokan ebben keresik a vigaszt. Beléd rúgnak, és ha nem rúgsz vissza, akkor úgy veszik hogy rugdoshatnak tovább. Nem is gondolnak bele, nem is érdekli őket hogy ez neked hogy esik. Meg kell tudd védeni magad tőlük. - mondom halkan.
_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.
Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK
11 / 12 oldal • 1, 2, 3 ... , 10, 11, 12
11 / 12 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|