Az Astoria utcái

Rámnézett és egy pillanatra látott egy indiánt, akit nem ismer? Apokalipszisről fogalma sincs, azt sem tudja, hogy ez egy név. Hazudhat is, ezt nem tudom megállapítani, de olyan szerencsétlennek, ártatlannak látszik. Mit mondhatnék neki? Hogy az az indián volt a feltámadás előtti énem? Vannak ilyen hírek a világban, de ha valaki előtt megáll egy ilyet természetfeletti, az más, mint az újságban olvasni.
- Maga valamilyen látnok? - kérdezem. Már nem gyakaszom, nem gondolok róla semmi rosszat. Kezet nyújtok.
- Waynoka vagyok. Lehet, hogy az az indián, akit látott, közel áll hozzám. Vagy én voltam egy más formában. Sokféle forma létezik. Nem tudja kivetíteni valahogyan? Lerajzolni?
Csak gondolom, hogy látnok vagy különleges mentális képességei vannak. A mágiát nem érzékelem rajta, nem tudom, hogy varázsolt. Tehet egy szívességet, ha arra az egy pillanatra emlékszik és bele tudja vetíteni a fejembe vagy lerajzolja, az segíthet. Megtalálhatnám az eredeti Waynokát és többet tudhatnék róla. A régi énem ismerte a Lovasokat és el kellene érnem azokat, akiktől tudott róluk.
- Köszönöm, kedves, hogy segítene. Mondja, maga mit gondol a mutánsokról? Ismer ilyeneket? - kérdezem a férfit. Mondta, hogy könyvet akar keresni, de felájánlotta, hogy segít. Én is ajánlok valamit.
- Milyen könyvet keres? Sok időt voltam itt a könyvtárban, esetleg láthattam azt a könyvet.

Látom rajta, hogy komolyan gondolja, hogy segíteni akar nekem és nem ártani. Nem vagyok jó emberismerő, de szerintem nem lehet rossz ember és ő is annyira elveszetnek tűnik, mint én. Na, most mi legyen? Áruljam el neki, hogy mi vagyok, és hogy mit keresek? Bízzak meg egy idegenben?
Végül megszüntetem a gyenge védelmemet és megrázom a kezét.
- A nevem Szása. Naaagyon messziről jöttem, és elvesztem. Minden új nekem itten, és sajnos nem ismerem a mutánsokat. Addig nem is hallottam róluk, mielőtt három hónapja idekerültem. És most is csak a járókelőktől, meg az újságokból.
Vajon mennyit árulhatok el neki? Érzem, hogy volt valami mágikushoz köze, de eláruljam neki, hogy tudok varázsolni? Végül egy nagy levegővétel után beadom a derekamat.
- Na, jó. Nem vagyok látnok, csak összekapirgáltam egy kis mágiát a nevelőanyámtól. Amikor megtudta, hogy mit csináltam, összevesztünk, és valahogy itt kötöttem ki. Azóta szinte az utcán élek. Van egy kis lakás amiben eddig meghúztam magamat, de néha nem tudom hogy miből fizessek. – a tolvajos részt inkább kihagyom. Nem tudom hogyan ál a törvénnyel, de nem akarok már az elején rossz benyomást kelteni benne.
- Azért jöttem ide, hogy talán találok itt valamilyen könyvet, aminek a segítségével hazajutok. De feltételezem a mágiát nem csak én érzem, ezért nem hiszem hogy kilennének téve az ilyen könyvek a polcokra. De azért köszönöm hogy felajánlotta a segítséget. Nagyon kedves öntől.
Hát ennyi. Végre valakinek megnyíltam. Csak meg ne bánjam a végén!

- Szása? Ez milyen név? Kelet-európai, ugye? - kérdezem a férfit. Úgy hangzik, mint egy egzotikus, távoli országból származó név. A világot nagyjából ismerem, olvastam az újságokat, a híreket és az oroszoknál nem szeretik a mutánsokat. Lehet, hogy nincs is annyi, mint itt, azért nem találkozott velük ez a messziről jött ember. Nem tud nekem segíteni. Megkérhetném, hogy ő is kérdezzen meg másokat, de úgy látom, az haszontalan.
- Mágia? - kérdezem tőle. Akkor érezte rajtam, hogy más vagyok, mint egy normál ember. - Nekem még lakásom sincs, én is az utcán élek. Ha érzi a mágiát, rájött, hogy bennem is van valami furcsa. Magának elmondom: ezt a testet nemrég kaptam.
Végignézek magamon és folytatom.
- Hallott már olyanokról, akiket visszaküldtek a szellemek a haláluk után, ugye? Én ilyen vagyok és azért kérdeztem az indiánról, mert lehet, hogy a régi énemet látta. Majdnem üres fejjel jöttem vissza, elképzelheti, milyen érzés... Tehát milyen könyvet keres pontosan?
Ez a férfi nem tud nekem segíteni. Az X-Menhez vagy a Bosszú Angyalaihoz kell eljutnom, de biztos, hogy azt sem tudja megmondani, hogyan. Nemrég érkezett, félig hajléktalan. Sorstárs, rendes sorstárs, segíteni akar, de nem tud. Lehet, hogy nem is kellene mást belekevernem.

Szóval ő is el van veszve. Felajánlanám, hogy lakjon abban az olcsó motelban mint én, de nem hiszem hogy neki is több személyes vagyona lenne mint nekem.
- Igen Kelet-európai. – legalább kiderült, hogy van itt Európa. Azok után amiket itt tapasztaltam nem lepődtem volna meg, ha nem is létezik. Bár az újságokban sok olyan államról meg városról írtak, amik az én világomban biztos, hogy nem léteznek. – De amúgy ez csak becézése az Olexándr-nak.
Az hogy megemlítette, hogy a halálból jött vissza eléggé furavolt. Mit mondjak neki? Segíteni, hogy visszaemlékezzen nem tudok, mivel szinte semmire se vagyok képes. Legfeljebb csórhatok neki néhány mélyhűtött kaját egy szupermarketből. Igen, ez vagyok én, egy csóró tolvaj.
- Hát ha tud olyan könyvet, ami a különböző térbéli átjárók vannak leírva azzal sokat segítene. Mert igazából én csak magam tanultam mindent, méghozzá egy olyan könyvből, aminek csak a felét értettem. – sütöm le a szemem. – A nevelőanyámmal összevesztünk és én csak elakartam tűnni onnan egy időre, de most nem tudok visszamenni. Sajnos a visszajövetelekről nem tudok semmit, de ha akarod meghívhatlak kajálni. Úgy sincsen semmi dolgom, és rég beszéltem már ennyit egy emberrel egyhuzamban. – ajánlom fel neki. A megmaradt pénzemből fizetek, aztán majd elveszek egy kis pénzt valamelyik boltból.

- Akkor valóban elég messziről jött - mondom neki. Bajban lennék, ha a térképen pontosan be kellene jelölni, hol kezdődik és hol ér véget Kelet-Európa. Messze van, ennyit tudok. A másik név, hogy Olexándr, még furcsább. Hasonlít ismert névre, de azt nem így mondják.
- Térbeli átjárók... Volt az a démoninvázió, emlékszik rá, ugye? Mikor is érkezett ide? Mindegy, erről biztosan hallott, nem minden várost szállnak meg a démonok. Őt nagyerejű mágusok űzték el egy dimenziókapuval. Sajnos én nem értek ehhez. Olyan könyvet láttam, amiben mágusiskolákról írnak. Lehet, hogy New Yorkban is van, nézze meg azt a könyvet, ha gondolja. "A világ mágusiskolái", ez a címe, a szerzőjére nem emlékszem.
Csak futtában láttam, de emlékszem, hogy volt egy ilyen könyv. Nem teljesen értem a férfit. Átjáróval akar hazamenni. Olcsóbb, mint a repülő, de nem ez az egyetlen megoldás.
- Kösz, az rendes lenne, Szása! - mondom neki. Tegeződhetünk, én nem bánom. Elindulhatunk valahova, ahol tud olcsó kaját.
- Akkor hogy is van ez? Ide varázsoltad magad és most nem tudsz visszamenni, ez ok, de miért nem szólsz haza, hogy küldjenek pénzt vagy valami? Nem mindenki próbálkozik átjárókkal, aki rossz helyen köt ki. Egyébként én már annyit kerestem Apokalipszis Lovasait, amint hallhattad, hogy azt hiszem, el kell mennem nagyobb szervezetekhez. Mint az X-Men vagy a Bosszú Angyalai. Ők neked is segíthetnének, csak nem tudom, mennyire érnek rá vagy szóba állnának-e velünk.

- Szóval iskolák vannak itt mágusoknak? – kérdem tőle szájtátva. – Nálatok akkor nagyon sok mágus lehet! És ha benne van egy könyvben hogy hol találhatóak? Én mondjuk, az ilyet titkolnám, nehogy gonosz mágusok ránk támadjanak. De azért rákérdezek majd később a könyvtárosnál.
Ha találok néhány hozzám hasonlót, azok talán segíthetnének nekem a hazajutásban. Olyan jó lenne végre otthon lenni. Soha többé nem panaszkodnák a porszívózásra! Sőt, még hetente ki is takarítanám a szobámat! Vagy kéthetente.
- Akkor menjünk. Nincs most nálam sok, de egy hotdogra és egy üdítőre simán meghívhatlak. Van is egy itt nem messze. Idefelé jövet pont elhaladtam mellette. – invitálom meg őt.
Nem tudom, hogy elmondhatom-e neki, hogy egy másik világból jöttem. Mi van, ha itt ezt büntetik, és nem engednek haza? Minden esetre valahogy megbízom ebben a férfiban és elárulom neki az igazat.
- Az hogy csak varázslattal akarok visszajutni csak egy dolog miatt van. Nem a ti Kelet-európátokból való vagyok. Én egy olyan világból jöttem, ahol nincsenek mutánsok, nincsenek szuperhősök és szuperbűnözők, nincsenek földönkívüliek. Nálunk csak az ember a legveszélyesebb lény az egész bolygón. Ja és még valami, úgy 10 évvel le vagyunk maradva az időszámításban. De szerintem ez a részlet elhanyagolható.
Közben el is értük a hotdogost és meg is rendeltem kettőt. Nem tudom, hogy hogyan fog reagálni, de egy olyan elveszett lélek mint én, nem hiszem hogy bajt akarna nekem.

- Sajnos többet nem tudok, csak a címet láttam. Lehet, hogy ezek távoli helyeken vannak és nem iskolapadokban, hanem szentélyekben lehet tanulni. Ezt nem tudom - mondom, mert ebben nem vagyok jártas.
Elmegyünk egy hotdogoshoz és én a legolcsóbbat kérem ásványvízzel. Nem akarom nagy költségekbe verni, de elfogadom a meghívást, kedves ember. Tehát a múltból jött, de egy másik múltból, egy másik dimenziú múltjából, ami teljesen más, mint ez a világ?
- Áááá, értem már, miért mondod - mondom neki. Persze hogy oda nem jut vissza máshogyan. A Shield talán segíthetne neki, de nem tudom, akarnának-e. Furcsák ott a szabályok és az emberek.
- Itt nagyon sok lény van jó és rossz fajtából. Én is egy másik világból jöttem tulajdonképpen. Előtte itt éltem Waynoka néven, de még nem találtam meg, ki voltam. A túlvilág egy erdő-mező volt, ahol én medveként vadásztam. Egy holló formájában mondta el a Túlvilág Szelleme, hogy az istenek, a nagy szellemek küldetéssel küldtek vissza engem. Ha nem így történt volna, újraszületek csecsemőként és semmire nem emlékszem, de másik testtel visszaküldtek egy feladatra. Az a baj, hogy erről sem tudok eleget.
A szendviccsel leülhetünk eg padra és ott folytathatjuk. Jó érzés, hogy valakivel meg tudom ezt beszélni és ő is kiöntheti a lelkét.

Végre egy nagyon kedves emberrel hozott itt össze a sors. Úgy érzem, neki bármit elmondhatnák. Sajnos ő rosszabbul járt, mint én. Neki egyáltalán nincsenek emlékei senkiről. A világról többet tud, mint én, de neki sincsenek se rokonai, se barátai.
Végül leültünk egy padra. Egy ideig csak ültünk, aztán megszólaltam:
- Tudja, én nem vagyok valami jó ember. Ideérkezésem után nem volt se fedél a fejem felet, se pénzem még ételre se. Néhány Hrivnya mondjuk lapult a zsebemben, de sehol se fogadták el. Ezért mindig „kölcsönvettem” annyi ételt és pénzt amennyire szükségem volt. De sosem többet. A mágiámmal nem volt nehéz, és most munkát keresek éppen. Nem tudna ajánlani valamit?
Hát ennyi. Mindent elárultam magamról. Nem tudom, hogy viszonyul a „szükség Nagy úr” parancsnak, de vannak, akik nem igazán értenék meg. Ha most emiatt elkergetem magamtól azt is megértem. Bár jó volna még beszélgetni valakivel.
- Idekerülésemkor még mindig dühös voltam az anyámra, ezért nem is próbáltam visszamenni. Aztán amikor majd megpróbáltam egyáltalán nem sikerült. De pont úgy hozta a sors, hogy ételek előtt nyitottam kaput, és elvettem belőle. Aztán már nem tudtam leállni. Végül már félek a hatóságokhoz fordulni. Kérem ígérje meg hogy nem fog feldobni. Nem azért mert nem tudnák megszökni tőlük, hanem azért mert kicsit röstellem. – és összehúztam kicsit magam a padon.

Tehát ő nem jó ember. Én milyen ember vagyok? Kereső. Keresem a célom elérésének a módját. Az is érdekel, hogy előtte milyen ember voltam, kicsoda voltam. Sajnos nem tudtam meg. Érzek valamit, mintha most közelebb kerülnék a célomhoz. Nem tudom, honnan jön, de érzem, hogy valami történni fog.
- Sajnálom, nem tudok segíteni. Vannak lehetőségek hajléktalanoknak is és sok kirakatban láttam hirdetést, hogy keresnek takarítót, mosogatót. Menj végig a nagyobb utcákon és lehet, hogy találsz valami jobbat is. Én nem bánom, hogy loptál. Tőlem semmit nem tudtál elvenni, mert nekem sincs. Túl kell élni valahogy.
Megeszem a hotdogot és egészen jónak tűnik. Az ásványvíz kellemesen hideg.
- Szása, én nem foglak feladni. Nem ez a feladatom és mondtam, hogy nekem nem ártottál. Valahogy azt érzem, hogy hamarosan...
A mondatomat már nem tudom befejezni. A szalvéta és az ásványvizes palack leesik a pad elé. Szegény Szása, remélem, talál valami megoldást. Lássuk, hova kerültem!

//Köszönöm a szabadjátékot!//