Az Astoria utcái

//Elszámotlam a dolgot, így Axe túlélte, javítottam a reagot.//

Az események még mindig rapid tempóban történtnek, így alig ha tudtam mindenre figyelni. De a töltényeket sikerült kikerülnöm. Számomra ez volt elsősorban a fontos. Bár amikor megláttam, hogy a társaim közül ez a művelet többnek nem sikerült, a düh és az aggodalom keveréke lett úrrá lelkemben.
~ Ezért még megfizetsz.
Néztem elszántan Dormamura, közben pedig nem álltam meg, így ha esetleges újabb támadások tartanának felém, akkor azokat ki tudnám védeni.
Ezek után robban két bomba, a démonnagyúr lényei pedig eltűnnek a nem is tudom milyen fényben, talán a napéban. Ezek után pedig Dormamu elüvöltötte magát és kékről vörösre változott a lángja. Az az érzésem támadt, hogy a védőpajzsának most lett vége.
~ A fal lehet a gyengéje.
Így hát oda futottam a falhoz(ahova éppen nem lőttek), és elkezdtem azt karmolászni, hogy tovább szélesítsem a hasadékot, vagy csak sértsem a falat.. Persze fülem végig nyitva tartottam, így ha lövedék vagy támadás indulna felém, akkor az el tudom kerülni.

Sikerül kiadni a parancsokat ezután rögtön a falhoz indultam. Kis tétovázás után el is helyeztem a bombát, a páncélos is tette amire kértem, mikor a fal beomlott láthatóvá vált az energia, a fény, beborított mindent. Egy pillanatig azt hittem mindenkivel végez, de csak Dormammu démonait emészti fel, sőt magát a démon nagyurat is eléri. A talizmán eltűnik a nyakából, már nem ő a főmágus. Végre, sikerült valamit elérni. Körülnézve megláttam a rengeteg földön fekvő súlyosan sérültet, halottat, egy pillanatra csak nézem őket.
~ Nem akartam, hogy ma bárki is meghalljon, főleg mert mind az én felelősségem, most nem csak a társuk vagyok. Aki sérült azon még segíteni se tudunk, nincs orvos, vagy ha lenne is a védekezésre kellene figyelnie, nehogy ő is megsérüljön. Pedig én figyelmeztettem őket, hogy távolsági fegyverrel… argh, most mással kell foglalkoznom. Ha sikerül időben véget vetni a harcnak, még megmenekülhetnek.
Sok mindent láttam már harctéren, durvább mészárlást is, mégis végig kellett gondolnom pár dolgot, hogy higgadt maradhassak. Most úgy tűnik, tényleg a csata vége következik.
- Aki még talpon van és harcara képes, ne ismétlem ne támadjon közvetlenül. Túl sokszor dőltünk be már a trükkjeinek, mágusok hiányában pedig nem tudjuk mire képes. Várjuk meg mit tesz, ha támad visszavágunk. Figyeljen mindenki a védekezésre. Nem kell mára több halott. Keressük meg a gyenge pontjait.
Végig vizslatom Dormammut, közben ismét az egyik fegyverem és néhány bombát helyezek a kezeimbe, lassan hátrálok, figyelem a mozgását. Ha támadna, varázsolna, újabb lényeket idézne, a támadás elől igyekszem kitérni, ha szükséges ugrással vagy hasra vetem magam és a földön gurulok végig. Esetleg ha nincs más az egyik hasadékba keresek fedezéket ha minden kötél szakad. Mielőtt érkezne a támadás még egy kiáltással figyelmeztetem a megmaradtakat. Csak ha sikerült elkerülnöm az első csapást azután támadok, megpróbálok felé hajítani egy maroknyi bombát, figyelve nehogy társaimnak is ártsak. Akkor támadok csak elsőként, és adom is ki a parancsot támadásra, ha Dormammu egy varázslatba kezd, miközben szemmel láthatólag nem tud gyorsan támadni.

Sikerül kitérnem a lövedékek elől, de nem mindenki olyan sikeres, mint én. Van, akinek a lábát viszi el egy golyó, a fekvő Maxet pedig az oldalán találja egy. Egy pillanatra megáll benne az ütő, de hamar látom, hogy nem halt meg. Mások, akiket nem ismerek, viszont igen. Dühödten vágom fejbe a fémszörnyet, amivel már a farkas is próbálkozik, és meglepően jó eredményt érek el vele. A lény térdre rogy, de újabb támadásra már nincs időm, mivel a falból fény kezd áradni. Egy hasadékból jön, ami egy pillanat alatt magába szívja a fémdémont. Ezek szerint mégis volt ott valami. A fődémon felüvölt, erre felé fordulok. Más színű és elég mérgesnek tűnik. Úgy látszik, sikerült kiiktatni a pajzsát. Itt az idő, hogy végre megkapja a büntetését. Azért, amit a várossal tett, amit az ellene harcoló hősökkel tett, amit most Max-szel tett, és azért, amit velem tett a metróban! Riez parancsa abban a pillanatban ér, amikor már indulnék neki a támadásnak. Egy pillanatra megállok. Folyton csak vártunk eddig, és mi lett a vége? Halottak és sebesültek. Most van az alkalom támadni, mi lesz, ha hamar visszatér a pajzsa? Mire akar várni, hogy megmondja majd, hogy hogy kell megölni?! Ebben a pillanatban teljesen eluralkodnak rajtam az ösztönök, és egy üvöltéssel ütésre lendítem a botomat, nekifutok és támadok. Nem hagyok a démonvezérnek időt, hogy újra varázsoljon.

*Robbanás rázza meg a levegőt, csak úgy visszhangzik tőle a terem. A lények pedig egyszerűen tovaszállnak, mint a kora nyári pillangók. Akkor nem használja munícióként őket. Aztán az a fény a falakból. Ezek szerint tényleg volt ott valami, amit a puszta szem nem lát. Kár, hogy rossz utasítás hagyja el a vezető száját.*
-Frászkarikát, ne most kezdjetek bele a védekező taktikába. Ez lesz a gyenge pontja. Nem tudom mit robbantottál a falnál, de folytassátok.
*Elég egyértelmű, hogy a démonúrnak nem tetszett a dolog. Valószínűleg nem a szépséges falikárpitot fájlalja az üvöltésével. Ennél többet nem tud tenni az ügy érdekében. Ha látná, hogy mit kell robbantani, tenné maga is. Főleg, ha lenne robbanószere. Így viszont nem kezdi el kapargatni a falat, amúgy sem fogott arról semmiféle érdekesnek ígérkező szimatot. Marad viszont a figyelem elterelés és fohászkodás, hogy a csapat valamelyik tagja lesz olyan figyelmes és piromán, hogy falakat robbantson. Utat enged Dannynek, hogy rátámadhasson Dormammunak, majd egy lélegzetvétellel később maga is meglódul. Igyekszik más irányból támadni, hogy Dannyvel nagyjából derékszöget zárjanak be, majd egy jobb horoggal próbálja állcsúcson vágni a démonpofát a vasökle segítségével.*

A páncélja szerencsére kitartott a golyózáporban bár a sisak kijelzője többször is megremegett ahogy a becsapódó lövedékek a hátát verdesték de ez nem tudta megakadályozni, hogy véghez vigye a tervét, de amint megmozdul meg is érezte hogy a páncél háti rész kicsit furcsán mozog a kapott találatoktól de egyelőre ez nem sokban akadályozta de az tudatosult benne hogy nem lenne jó több találatot bekania.
~ A jó hír hogy ez működött, a rossz pedig hogy a flambírozott fejűt is sikerült felidegesíteni.~ jegyzi meg magában Dormammu reakcióját hallva. De amint végre sikerült szemügyre vennie a többieket a teremben rákellet jönnie, hogy korai volt az öröme. A csapat fele a földön hevert holtan vagy súlyosan sérülten, a mesterlövész és a villámfiú még mozgott de ők se festettek túl jól.
~ Francba, rövidre kellene zárni ezt a harcot vagy ők sem fogják megúszni.~
- A.T.H.E.N.A. a maradék két rakétával nyiss tüzet két másik hasadékra ha a lővonal nincs blokkolva! – adja ki a parancsot a páncélnak amíg ő szembefordul a démonúrral. Azzal hogy még két hasadékot megpróbál valószínűleg sikerül majd magára vonnia Dormammu figyelmét de tőle telhetően megpróbál felkészülni a védekezésre. A kezein lévő taszítósugarakat a maximumra tölti és felkészül hogy a hajtóműveit is bevetve félreugorjon ha a démon támadást indítana ellene. Ha mégse támadná meg vagy a véreső által nyert képességeinek köszönhetően az ugrás közben is megpróbálja az egyik repulsorával megpróbálja eltalálni az utolsó hasadékot is.

Albert néhány másodpercig csak némán meredt maga elé. Karját leengedte s hagyta, hogy testét körbeölelje a fény. Először azt hitte, hogy számára eljött a vég. A világosság pedig azt jelzi, hogy egy másik síkra kell távoznia. Furcsának is tartotta, hogy nem érzett újabb vágást vagy erőhatást a testén. Aztán, amikor felfogta, hogy még él. Zihálni kezdett. Eddig teste segítette a harcban. Hiába dolgoztatta meg izmait, hiába folyt a vére lassan, de biztosan a földre. Testének védekező mechanizmusai a maximumot hozták ki oxigén háztartásából. Kipréselte testéből az utolsó mikronnyi energiákat is. Leengedte hát kardját, majd körülnézett. Nem foglalkozott a sebbel, amiből lassan, de biztosan csordogált ki vöröslő vére. Egyszerűen sóhajtott, majd megkérdezte.
- Ki a következő?! - Ezt követően térde talán megrogyott, fegyvere talán porba hullt és ha szerencséje van, nem pofával előre zuhan a földre.
Victor célra emelte a fegyvert, megtalálta a gyengített pontot, benntartotta a levegőt majd kifújta ahogy tanulta...majd fény árasztotta el a környéket, ami elvakította és kénytelen volt elfordítani a fejét. Profizmusát jól mutatja, hogy a zavaró tényező ellenére sem emelte el fegyverét az ellenség irányából. Aztán minden kitisztult. Ekkor tekintett körbe, eresztette le fegyverét, majd megakadt a szeme az átalakuló Stephanin.
- Akkor vége? - kérdezte nemes egyszerűséggel. Majd csak ez után látta meg a csatában megsérült Albertet.

A terv bevált. Csak martam a falat és társaim közül is támadták a repedéseket még néhányan. Háttérben még hallottam, hogy valami történik, de nem foglalkoztam vele, csak martam tovább a falat. Úgy voltam vele, ha felém irányul támadást hallok, csak akkor térek ki. Így hamarosan kitágultak a falban a lyukak. A démonnagyúr felordított és a következő, amire emlékeztem, az a vakító fehér fény volt.
Nemsokkal később már tisztulni kezdett a látásom és a látvány igencsak örömmel töltött el.
- Győztünk.
Mondtam örömömben, majd éreztem, hogy valami történik. Az erőm hirtelen elhagyott, a bennem lévő ember visszakapta az irányítást, a testem pedig visszaváltozott emberire.
Fáradt voltam, de büszke és vettem egy mély lélegzetet, ami kissé segített, bár nem enyhítette a testemben lévő fájdalmakat, de legalább a közérzetemet javította.
Azonban amikor megfordultam ez az érzés eltűnt. Megláttam a halottakat és az eszméletlen társakat a földön. Odasiettem azokhoz, akiken láttam hogy még lélegeznek.
(Mivel ezer felé nem tudok szakadni, jelen esetben a fetrengő tankhoz és a sérült axehoz siettem oda)
- Gyertek, vigyük kórházba a sebesülteket.
Mondtam a talpon maradtaknak, majd a az eszméletlen axe és az időlegesen megvakult Tank felé fordultam.
- Gyere, el kell jutnunk a kórházba.
Mondtam a férfinak, majd felkaptam a vállamra az eszméletlen axe-t és megindultam, de előbb még megfogtam a társam alkarját.
- Csak kövess, majd leszek én a szemed.
Mondtam kedvesen, mivel már ismét az ember beszélt belőlem, aki nem haragudott a férfira, mivel nem tehetett arról, hogy a démonnagyúr rá hárította vissza annak lövedékét.
Lassan, de biztosan megindultam , de ekkor mentőhelikopterek szálltak le a közelben.
- Helikopterrel gyorsabb lesz az út.
Mondtam, majd megváltoztattam az út irányunkat. Axe-t betettem az egyik helikopterbe, majd Tankkal együtt mi is beszálltunk. innen mind a kórház felé vettük az irányt, ahol ezek után szép kis időt töltöttünk el mindannyian.

folytatás itt: memento pizzéria

//Köszönöm a játékot. //

A hangok sokasága miatt az egész egy nagy zagyvaságként maradt meg nekem egészen a robbanásoktól amelyek valószínűleg a falat szették darabokra egészen a puska ropogásig.
~ Még sosem voltam vak pedig imádom az esti sötétet piszokul fájnak a szemeim a fene enné meg.
Hamarosan abba maradnak a zajok pár pillanatig a nagy sötétségben hallom a szív dobosságomat amely a heves adrenalin hatására igen keményen pumpál és erő teljesen saját levegő vételem szinte már leheletnek látszódig bár bizonyára ez csak a fejemben a képzelet.
A nagy csendet egy hangos kiáltás töri meg: Győztünk!
A földön négykézláb kapkodok a levőért amely az égési sérülések miatt ráadásul fájdalmasan nehezen megy de ennél jobban zavart a látás hiánya.
Ekkor egyik társam szavát hallottam, egy nőét aki felsegített a földről majd karját megragadva indultunk el szép lassan.
- Bloody hell. (Mondtam bele fáradva az egész napba).
Helikopter hangot hallottam egyre hangosabban zúgva a fülembe. Majd beszálltunk abba a következő emlékeim már a kórházban voltak. Ahol pár nap múlva fel is ébredtem és megtudtam, hogy félszememre megvakultam.
~ Még szerencse, hogy a balra nem a jobbra.
Egy jó pár hetet töltöttem kórházba majd vissza tértem a Shield szolgálatába és szeretem egy új puskát.

*Egész kellemesen csalódott. Ahelyett, hogy atomjaira szedte volna, Dormammu csak energiával szándékozta feltölteni. Talán kissé túl sokkal is, pláne így egyszerre. Köszönet képen fájdalmasan felordított, majd ernyedten esett össze, hogy utat engedjen a zsibbadásnak és az áram ütést okozta görcsöknek. Pillanat képek még látta, hogy többen is a falat veszik célba, ha nem homályosult volna el minden. A következő kép amit látott, a mindent elárasztó fény volt:*
-Huh? Ez lenne a Mennyország? Remélem nem csak vega kaját szolgáltok fel srácok...
*Aztán helikopterek zaja ütötte meg a fülét. Kissé megnyugodott, nem tartotta valószínűleg, hogy az angyalok légi járművekre cserélték a szárnyaikat. Emellett a sajgó, kimerült teste is a túlvilági lét ellen szólt. Ami legnagyobb bánatára ismét emberi formát öltött.*
-Annyira tudtam, hogy nekem is harisnyát kéne húznom a fejemre.
*Úgy gondolta, hogy csendben eltűnik valamelyik sikátorban, kerülve a szocializálódást a katonai, politikai és egyéb hivatalos erőkkel. Sajnálatára ezt az érkező orvosok egész másképpen gondolták, így egy jó időre a SHIELD kórházában tengette az idejét, ami nem kis felháborodást keltett a részéről, lévén éppen ,hogy csak egy picit vágta agyon az áram. Ezt követően a rémálom egy kötelező jellegű médiacirkuszba torkollott, ahol kamerák és fényképezők fényében kapták meg a kitüntetésüket.*
-Kíváncsi vagyok melyikünk fog először megjelenni egy talk-showban vagy egy bulvár lap elején.
*Ezzel a végszóval le is lépett a helyszínről. Az egy hónap lazsálás után igen sok edzést kell bepótolnia, nem beszélve arról, hogy a fegyverzetét is át kell néznie. Esetleg egy-két újabb hirdetést feladni az edzőterem számára. Ez a balhé az astoriánál, meg a kitüntetéssel egész jó reklám lehetőség lehet.*

A Kavanagh's pub/étterem
87. utca, Queens, New York


Ahogy távolodtam az útmunkálatoktól úgy váltotta fel a légkalapács hangját a szokásos New York - i lárma, autók dudálása, az emberek zsivaja. Ilyenkor igyekeztem az érzékszerveimet alapfokon járatni, nehogy megbolonduljak az állandóan beérkező érzetektől. A Kavanagh's a nyugalom kis szigetét jelentette ilyenkor számomra.
Már a neve is mutatta, hogy egy ír pub volt, és az invázió alatt a tulajok nyílván találtak egy négylevelű lóherét, mivel a hely viszonylag sértetlenül vészelte át az egészet. Természetesen mióta a Köd rendkívül nehézzé tette a város elhagyását, azóta vagy egyáltalán nem, vagy csak hihetetlenül drágán lehetett Guinesst kapni, de én úgyis meghagytam azt a löttyöt az Óhaza jövevényeinek, és megmaradtam a modernebb alkoholoknál.
Most azonban éhes voltam, nem szomjas, így egy pillantást sem vetettem a bárpult mögött sorakozó üvegekre, hanem csak felkaptam egy étlapot, és leültem egy asztalhoz.
- Szia szivi - köszöntött a felszolgáló, bár semmilyen közeli kapcsolatban nem álltunk egymással.
- Helló Kaycee - villantottam fel egy mosolyt -hogy vagy?
- Megvagyok, megvagyok. Jobban lennék - viszonozta a mosolyomat - ha felhívnál végre a randink ügyében.
Egy ehhez hasonló beszélgetést mindig lejátszottunk, amióta először betértem, akkor még Kaycee anyja is itt dolgozott, közvetlenül az invázió után. A hely még éppen csak kinyitott, és tulajdonképp az első ember voltam aki beesett, miután a démonokat visszaűzték azokba a poklokba, ahonnan előmásztak. Az asszony láthatta, hogy már az éhhalál küszöbén állok, úgyhogy a lehetőségekhez képest, hatalmas vacsorát kerített nekem, amit már azonban Kaycee hozott ki az asztalhoz. Azóta az este óta tervezzük a "randinkat". Talán majd egyszer.
- És mit hozhatok?
- Látom visszakerült a marhaszelet.
- Bizony, egyre jobb a helyzet. Átsütve kéred?
Elhatároztam, hogy kissé klisés leszek.
- Félig véresen...

Philippe Lerois egy újabb kellemes éjszakát töltött el az Afterlif Night Clubban. Sikerült megbeszélnie másnapra egy találkozót az egyik hölgyeménnyel, akit kiszemelt magának. Nem a vérét akarta elvenni, bár talán még arra is sor kerülhet. Mindig kellett neki valaki, akivel élvezetes perceket szerezhetett magának. Egy ideig még nézte utána a műsort, majd a sofőrrel hazavitette magát. Egyszerű út vezetett volna Elmhurstbe, de valami forgalomelterelés volt ma éjszaka.
Körülbelül éjfél lehetett, amikor két kamion egymásba rohant és tűz ütött ki. A vámpír sosem értette, hogy miért építenek ekkora gépeket, amik ilyen veszélyesek. Az ő idejében jött be a gőzgép és az még jó volt meg szép is volt. Ezeket az újabbakat már nem értette. A sofőr alkalmazkodott a helyzethez és kerülőutat keresett. Akkor dugó lett, hogy az Astoria felé kellett elmenniük. Ezt a városrészt eléggé megtépázta a démoni hadviselés. A munkagépek még mindenfelé dolgoztak, bár éjszaka már persze nem.

A Szürke Eminenciás nézett ki az autó üvegein, amiken nem lehetett belátni. Egy étteremhez értek, ami nem volt túl érdekes a számára, de a mellette lévő üzlet igen. Nagy felirat hirdette, hogy krumpliakció van a zöldségesnél, ami még ilyenkor is nyitva tartott. Úgy látta, hogy tényleg nagyon jó ára van, így szólt a sofőrnek, hogy álljon meg. A patkányának szokott adni krumplit, általában megfőzve és gondolta, most csinál egy jó vásárt. Szinte mindent rábízott az alkalmazottjaira, de Matthieu élelmét mindig ő maga szerezte be. Így hát most is szólt az autó vezetőjének, hogy várjon itt, amíg kimegy vásárolni. A sötét utcára kilépve a Kavanagh's Pub/Étterem előtt kellett elhaladnia.

A Kavanagh's pub/étterem
87. utca, Queens, New York

A marhahús finom volt, és pont félig volt átsütve. A vér íze pikáns ízt adott az étkezésnek, valahol megtudtam érteni a vármpírok vér iránti vágyát, bár az hogy ők emberekből jutottak ehhez hozzá, már egy kicsit dühítő volt. Arról nem is beszélve, hogy ehhez hajlandóak voltak tulajdonképp bárkivel lapaktálni. Ahogy bealkonyodott, úgy érkeztek egyre többen, hogy az estét egy kellmes környezetben, barátaikkal, vagy éppen ellenségeikkel szemközt töltsék el.

Nekem egyelőre egyik sem jutott, viszont a vendégsereg eléggé lefoglalta Kayceet, hogy még az esti pultossal karöltve se legyen nagyon ideje velem foglalkozni. Szokásomhoz híven a számla rendezése után kortyolgattam a söröm maradékát, miközben az utcai forgatagot figyeltem az üvegen át. Jócskán éjfélre járt az idő, mire történt is valami érdekes. Egy sötét, elegáns autó húzódott az útpatkához, és egy régies ruhákba öltözött alak szállt ki belőle. Talán túl paranoiás vagyok de ayonnal Lugosi Drakulája jutott eszembe, ami talán más korban vicces lett volna, de most rögtön táptalajt adott gyanúmnak, hogy az illető vámpír, természetesen magával hozva gyűlöletemet is , amit a fajátja iránt éreztem. Ismerve a környéket tudtam, hogy a Kavanagh’s mellett csak egy zöldésges van, és én még nem hallottam vegetáriánus vámpírról, tehát valami rosszban sántikált.
Bár nem voltam se rendőr se polgárőr, mégis szerettem az Astoriát eléggé, hogy ne hagyjak mindenféle vérszopót itt garázdálkodni, így némi borravalót és egy mosolyt hagyva Kayceenek kiléptem az étteremből, hogy rajta tartsam a szemem a fickón...

Philippe Lerois látta, hogy egészen sokan vannak az utcán. Amilyen hőség volt mostanában, meg is értette, hogy inkább éjszaka merészkednek ki az emberek, kivéve persze azokat, akiknek ilyenkor is reggel kezdődött a műszak. Elsétált az étterem előtt és hallotta, hogy onnan éppen kijött egy vendég. Ő majd otthon fog enni a vérkészítményből, amihez a Társaságon keresztül már elég könnyen hozzájuthatott. Így nem kellett veszélyes vadászatokba bocsátkozni, de ha csak az élvezet hajtotta, akkor persze néha engedett a kísértésnek. A night clubban jól sikerült az este és még egy másik helyre is el kellett mennie. A titkárnő szólt neki, hogy eltűnt az egyik dolgozó. Nem foglalkozott volna ezzel, de egy elég jó munkaerőről volt szó, aki idős korára már nagyon tapasztalt volt. Ezért vállalta, hogy elmond majd róla néhány dolgot a magánnyomozónak, akit a család felbérelt. Innen nem messze volt a találkozó helye és még majdnem fél órája volt addig. Jutott idő, hogy Matthieu-nek egy kis friss élelemnek valót vigyen. A Szürke Eminenciás bement a Kavanagh's melletti zöldségeshez. Balszerencséjére itt tényleg mindent lehetett kapni, így szemes termést is. Az egyik rossz tulajdonsága lett vámpírrá válása után, hogy az ilyesmiket meg kellett számolnia. Ez már amolyan állatias ösztön volt, aminek nem tudott ellenállni. Mikor meglátta a zöldbabot és hasonlókat, odament és elkezdte szemenként egy zacskóba szedni őket. Közben gondosan számolt és mire minden hüvelyessel végzett, a zöldséges már nagyon furán nézett rá. Főleg azért, mert miután megszámolt egy fél ládányi termést, visszatette az egészet és egy csomagolt, zsák krumplit kért. Megnézte, hogy milyen az áru, mert a patkánynak nem ad ám akármit. Jó minőségű burgonya volt. Alig látott horpadást, vagy foltot, így elégedett volt és két zsákkal is vett. A zöldséges még mindig nagyon furcsán nézett rá, de persze kiszolgálta. 2x20 kg krumplival a hátán ment vissza az autóhoz, amiben a sofőr várta.

Nem volt igazán nehéz, hogy szemmel tartsam az ódivatú fickót, mivel szemlátomást eszébe sem jutott, hogy valaki figyelheti, vagy annyira jól játszotta, hogy engem simán átejtett. "A vámpír és a vérfakras betér a zöldségeshez..." mintha egy rossz vicc kezdődne, így inkább átsiettem az utca túloldalára, és az árnyékok közé húzódtam. Kiváló rálátásom nyílt az üzletre...
Ahol semmi sem történt. A megfigyelt, ódivatú figura szemlátomást tényleg üzletet kötni tért be, bár eléggé sokat elszöszmötölt a babnál és a borsónál, de hát a fene egye az ilyen alakokat, nyílván a legjobbat szeretnék megkapni. Miközben azt figyeltem, hogy miként válogatja át a zöldségeket, hívást kaptam. Normális esetben ilyenkor hanyagolom a hívó félt, de ezúttal Morgan Smith volt az, egy réges régi kapcsolatom, akinek a hívásai mindig érdekeséget jelentettek.
- Helló Morgan - vettem fel a telefont, miközben fél szememet az éppen fizető fickón tartottam.
- Helló Damien - köszöntött a mélyhangú férfi - remélem nem aludtál.
- Ismersz - morogtam bele, most nem volt kedvem jópofaságokat hallgatni - sohasem alszom.
- Oké - fejezte is be a vidámkodást a férfi. - Lenne egy ügyem számodra, bár a részletek elég soványak.
- Hallgatlak.
- Blue Angel étterem.
Egy ideig vártam, gondoltam még hozzátesz valamit, de úgy tűnik vagy ő sem tudott többet, vagy nem tartotta érdemesnek, hogy elmondja.
- Ennyi? - kérdeztem, csak hogy ne felejtsen el semmit.
- Ennyi. Az ügyfél ott vár rád.
- Valóban nem sok. Ha lesz időm esetleg ránézek.
- Ez minden amit kérhetek. Viszlát!
- Kösz viszlát - morogtam a telefonba.
A zöldségesnél is a vásárlás végére értek, és az alak két zsák krumplival ballagott vissza a kocsijához. Na itt sem lesz akkor vámpírvadászat...
Hiába múlt el éjfél, még mindig döglesztően meleg volt, és nekem semmi kedvem nem volt egy újabb átizzadt éjszakához, és miután nem kaptam meghatárorozott időpontot, így gondoltam, hogy akármikor odamehetek az étteremhez. Miután megfigyelésem alanya elpályázott, így én is leintettem egy taxit és megadtam az uticélt...

Cafeteria étterem


A helyet, amit megadtam simán Cafeteriának hívták, és egy viszonylag forgalmas helyen állt Astoria szívében. Még ilyenkor is nyitva voltak huszonnégy órában, gondolom megérte nekik. A menün tipikusan könnyen elkészíthető ételek szerepeltek, aki igazán ínyenc fogásokat várt, annak máshova volt érdemes mennie. Ettől függetlenül az ételek ízletesek, a kávé erős, az italok pedig hidegek voltak, szóval jó kis hely volt.Ráadásul az esti órákban is elég forgalmas volt, tehát nem okoztunk különösebb feltűnést, nem kellett asztalt foglalnunk.
Kábé huszonöt perccel a megbeszélt találkozó előtt érkeztünk az étteremhez, miután a nap épp, hogy csak lenyugodott, nem volt valószínű, hogy Dumbon már itt lenne.
- Váljunk külön – javasoltam Annenek. – Dumbon nem tud semmit sem rólad, és ha valahogy mégis sáros, akkor jobb, ha ez így is marad. Ráadásul, te olyan dolgokat is megláthatsz a beszélgetés közben, amit esetleg én nem.
Megvártam, hogy a nőnek van –e valami kérdése, észrevétele, óhaja stb.
- Csak legyünk túl ezen, hátha ad nekünk valami hasznos információt,
Ha Anne nem változtatna semmit a terven, akkor külön-külön bemegyünk, és én elfoglalnék egy asztalt valahol a bejárat közelében az ablak mellett, hogy Dumbon már az utcáról lásson. Anne számára valahol beljebb lenne jó egy kétszemélyes asztalnál, ahonnan szemmel tarthatja a környezetet. Rendeltem egy kólát, meg egy hamburgert, fene a farkaséhségbe, és vártam...

/Előzmény:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1993-a-szurke-eminencias-haza#34479/

A Szürke Eminenciás a kocsit messzebb parkoltatta le egy olyan utcában, amire nem látni rá a kávézóból. Ha a sofőrtől megkapta a nyomozóról a kért adatokat, akkor ezeket járatta a fejében és gondosan megjegyzett mindent, amit olvasott még odahaza. Ha arra kerül a sor, hogy alkut kell vele kötni, akkor így lesz tárgyalási alap. Persze nagyon is érdekelte, hogy mi lehet Jakob Sanders sorsa, mivel tényleg jó barátok lettek. Az öreggel sok mindenről le tudott beszélgetni és remélte, hogy Knight jó hírt hoz. De ha megvan az öreg, akkor mi szükség van még egy találkozóra? Ha az öregnek valami baja esett, akkor a Szürke Eminenciás akár be is száll a kórházi költségekbe. Vagy olyan nyomra bukkant, aminek köze volna a céghez? Ha nem egyszerű rablótámadás volt egy gyenge, könnyen elintézhető öregember ellen, hanem pontosan Jakob Sanders volt a kiszemelt célpont, az esetleg őt is érintheti.

A vámpír megnézte a helyet már távolról. Az ablakokon keresztül belátott és az ő szemei többet is érzékeltek, mint egy átlagos emberéi. Ha meglátta Knightot egy asztalnál, akkor amint figyelmesen, óvatosan áthaladt a járdán és belépett az étterembe, már távolról igyekezett biccenteni. Amikor odaért az asztalhoz, üdvözölte a magánnyomozót szóban és kézfogással is. Nem szorított túl nagyot, csak egy igen erős emberi kézfogást produkált.
- Jó estét, Knight úr! Merem remélni, hogy valami jó hírrel tud szolgálni.

Anne néhány asztallal arrébb, de azért a mi érzékeinkkel nézve hallótávolságon belül ült le, és egy tiszteséges vacsorát rendelt magának. Bár a Cafeteria nem volt tömve, a vendégek megadtak egy megfelelő alapzajt, hogy a beszélgetésünket elfedje. Mindegy is volt. A túlzott elővigyázatosság csak bonyodalmakat okoz egyébként is.
Azt meg kellett adnom, hogy a vérszivó pontos volt, és a megbeszélt időpontban megjelent az utcán, ahonnan nem volt nehéz kiszúrnia, majd rövid vizsgálódás után belépett az étterembe. Biccentésére hasonlóval válaszoltam, majd mielőtt az asztalhoz ért, még eltűntettem a burger utolsó falatját, és felkortyintottam az üditőt.
Mivel a múltkori hőbörgésem még saját számomra is sok volt, így reméltem, hogy ezúttal nem veszítem el a fejemet, és udvariasan tudom végigjátszani ezt a kis találkozót. Dumbon kinyújtotta jobbját, amit elfogadtam. Kézszorítása minden átlagos embernél „izmozásnak” tűnt volna, azonban tudtam, hogy ennél többre is képes lenne, ha nagyon akarná. Tehát vagy nem tudta, hogy ki vagyok, vagy csak nem akart erősködni a szükségesnél jobban. Tudja a fene miért, de az első mellett döntöttem.
- Jó estét, Knight úr! Merem remélni, hogy valami jó hírrel tud szolgálni.
- Üdv, és igen vannak híreim. De talán üljünk le – mutatok a székre magammal szemben. – Vacsorázott már?
Közben megdörzsölöm a kezem, mintha az előző kézfogás megártott volna neki, had higgye, hogy egy átlag pali vagyok. A pimasz hangvételt egyelőre elengedtem a fülem mellett, ezzel gondoloatban kiegyenlítve a kibukásomat a Blue Angels étteremben. Miközben helyet foglaltam egy kicsit meglöktem az asztalt...remek. Egy pincér jelent meg mellettünk, így megvártam, hogy Dumbon rendel –e valamit. Ha igen, akkor csak cseverészek az ital vagy étel (na persze) megérkeztéig, olyan dolgokról, mint a hőség enyhülése, vagy hogy mikor nyitják meg végre a Yankees stadiont. Ha minden megérkezett, én már nem rendelek semmit, és megvárom, hogy a vámpir rám figyeljen.
- Megtaláltam Jakobot – kezdtem, amikor éreztem, hogy megfelelő az idő – nincs túl jól, de él. A támadói viszont elinaltak...

A Szürke Eminenciás fejében még ott motoszkált az, amit a kinyomtatott anyagban olvasott. Azaz a nagy semmi. Vagy tényleg nincs semmi érdembeli, ami a magánnyomozóhoz köthető vagy az adatok nyilvános helyett titkos státuszba kerüléséhez is megvannak a kapcsolatai. Ez óvatosságra intette a vámpírt, aminek amúgy is a híve volt. Ezért tudott ennyi ideig életben és titokban maradni.

Knight közli, hogy van jó hír, de előbb le akar ülni. Ez természetes, bár sokszor akkor erőltetik a helyfoglalást, ha olyan hír közlésére készülnek, amitől megremeg az ember lába. A vámpír ilyet nehezen tudott volna elképzelni, de persze leült. A kézfogás nem "döglött hal" típusú volt, a nyomozó mégis dörzsölgette utána a kezeit.
- Ennek igazán örülök. Igen, jobban szeretek úgy elindulni, hogy már tele van a gyomrom.
Az illendőség kedvéért rendelt egy ananászlevet. Amíg a pincért várták, beszélgetett Knighttal a hőség enyhüléséről és a stadionról, amiről elég sokat hallani. A vámpír tájékozott volt, hiszen mindig olvasta a napilapokat. Szinte bármilyen témát fel lehetett neki dobni és nem is állt ellen egy kis beszélgetésnek.
Mikor megérkezett a juice, belekortyolt egyet. Utána hallgatott és Knight már a témára is tért. Mikor mondta, hogy megvan Jakob, a vallon szeme felcsillant. Utána már egy kevésbé jó hír következett.
- Szép munka volt, hogy ilyen rövid idő alatt megtalálta, Knight úr! Ha kórházban kezelik Jakobot, akkor a költségekbe szíves örömest beszállok. Illetve meg is látogatnám, amennyiben az állapota ezt lehetővé teszi.
A vámpír úgy is gondolta, ahogy mondta. Talán a fertőző osztály lenne az, ahová nem engednek látogatókat. Ha támadásról van szó, akkor ez a veszély nem állhat fenn. A vámpír nem tudhatta, hogy mit derített ki a nyomozó, de tudni akarta. Ha egyszerű rablótámadás, akkor a rendőrségre lehet bízni. Ha viszont valaki Jakobot szemelte ki, de életben hagyta, az vagy csak jelezni akart vagy megzavarták. Ez utóbbi esetben Jakob még mindig nincs biztonságban. Előrehajolt, letette a poharat és kezeit az asztalra helyezte. Mélyen a magánnyomozó szemeibe nézett.
- Kérem, mondjon el mindent, amit megtudott!