Az Astoria utcái

Miután a méretes démon végre elpusztul, leügyeskedem magamat a feje tetejéről, hogy ne azon ácsorogjak minden ok nélkül. Értelme úgysem lenne sok. Alig, hogy leérek, a zöld nő máris az új ellenfelekkel kapcsolatban érdeklődik, mire az egyik ügynök, egy rádióval, hogy átadjon nekünk egy üzenetet. A nagy toronyhoz küld minket, aminek csak örülni tudok, mert végre legalább történik valami érdekesebb a mindennapjaim között néha. Ha az ügynökök is ugyan úgy jönnek velünk, és netalántán még egy kocsit is meglátok amivel jönnek, ha sikerül elcsípni, felpattanok a motorháztetőre, és úgy vitetem magamat tovább. Ha viszont erre sajnálatos módon semmi esélyem, akkor csak rohamléptekben, rohamosan közlekedek, hogy nehogy lekéssem a rohamot. Miközben a toronyhoz közeledünk, érzem magamban, ahogy egyre jobban elönt a gyilkolás vágya. Persze ez nem azok felé irányul akikkel úgymond "egy csapatban" vagyok, hanem afelé az illető felé, aki ezt az egészet okozta. Nem is foglalkozok túlzottan azzal, hogy ez mitől lehet, inkább csak próbálkozom kicsit kiverni a fejemből, hátha hatással van. Közben ahogy a vágy erősödik bennem, kezeim körül néha-néha szikrák jelennek meg, vagy elektromosság cikázik végig. Látszik, hogy felpörögtem, és hogy valóban egyre jobban töltődök fel az összecsapásra. A toronyhoz érve, két ember kezd el magyarázni, hogy mit is kéne pontosan csinálnunk odabent. Az információval kapcsolatban, hogy a térkapu nem sérülhet meg, a zöld nőre tekintek, majd vissza a férfira.
- Akkor neki nem nagyon kéne közel kerülnie ahhoz. Ahogy eddig tapasztaltam szeret rombolni.
Vigyorodok el, bár szép lassan kezd vicsorba áthúzódni, ezért eltüntetve arcomról kellemesebb semlegességet erőltetek magamra.
- Viszont. Hogyan kellene majd kiiktatni ezeket a térkapukat?
Teszem fel a kérdést miután elindultunk, és követem a többieket.

Futólépést diktálok amit egyre gyorsítok, közben azért ügyelek a léptemre és az egyenletes légzésre, nehogy gond legyen. Senki és semmi nem támad ránk, a nyomok egyértelműek a Bosszú Angyalok már kitisztították a terepet, kiváló. Ahogy egyre közelebb érünk a toronyhoz elfog egy érzés, ismerem már ezt, gyilkolás vágy, megtörlöm az arcom és a hajamból is igyekszem kisöpörni a csöpögő vért.
~ Nem jó, elhomályosítja a gondolatokat. Sokáig nem tudok ellenállni, jobb lesz minél előbb végezni. Lehet, hogy a démonok trükkje.
Megérkezünk a célépülethez, alaposan végig nézek rajta, majd a jelenlévőkön, szép kis kompánia csoportosult itt össze. Végighallgatom az elhangzottakat, rendben, két gócpont egyik sem semmisülhet meg, mágikusan kell őket kiiktatni, még jó hogy Millvier és az a másik jelen van. Egy pillanatra felemelem a kezem, hogy jelezzem most mondani fogok valamit és nem örülnék ha közben hangzavar lenne.
- Rendben emberek hallották a szakértőket. Két célpont, a gócpontok, egy a torony alatt, egy a tetején. Ha valaki fizikálisan akarja elpusztítani a forrást elbúcsúzhatunk a várostól, máshogy kell kiiktatni. Ketté válunk. Az első csapat azokból áll akik tudnak repülni, mutánsok vaskatonák stb... Dragunov ügynök vezeti őket, mindenképpen visznek magukkal egy mágust. A második csapat a földiek, jönnek velem. Folyamatos rádió kapcsolatot szeretnék. Gyerünk, mozgás.
Gondolom már őket is elfogta a gyilkolásvágy ezért nem húztam sokáig a dolgot, csak az alapot adtam meg hogy ne fulladjon káoszba az akció. Elindulok a torony felé és egy lehetséges bejáratot keresek a látásommal, ahol könnyen bemehetünk. Ha ilyen nincs vagy zárva van akkor a zöld nőhöz szólok.
- Rendben. Menjen előre, mi fedezzük. Szükség lenne még egy bejáratra is. Tép egyet vagy robbantsak én?
A válasznak illetve cselekedetnek megfelelően cselekszem, kivéve ha van olyan bejárat amit használni tudunk. Ez esetben követem a Hulk-nőt és figyelem, honnan érkezhet támadás.

Miután bekiabáltam a nyíláson, vissza is indultam a többi ügynökhöz, hogy le ne maradjak. Nem siettem, de azért igyekeztem tartani a tempót, nem akartam lemaradni.
A véreső nem hagyott alább, ahogy a bennem lévő pusztítási vágy sem. Harcolni akartam, és démonokat gyilkolni. Talán csak az eső miatt, de a vadállat sokkal erősebb volt bennem, mint eddig bármikor is.
Lassan meg is érkeztünk a toronyhoz, ahol két férfi közli, hogy az épületben hatalmas mágia van és hogy két központja van az erőnek. Egy fönt a kapunál, és egy lent, a pincében.
Feltekintettem a magasba és fintor ült ki az arcomra.
- Oda föl? Ez most komoly?
Kérdezem, majd mikor egy férfi azt az utasítást adja, hogy irány lefelé, nem ellenkezem. Elvégre arra még esélyünk is lehet. Talán találunk útközben néhány démont is, akit szét lehet cincálni.

Hogy lehet ilyen lassan menni, hihetetlen! Néhány utcára csomó démon várja, hogy letaroljuk őket, ezek meg itt vánszorognak! Hatalmas erőfeszítésbe kerül, hogy ellenálljak a kísértésnek és ne rohanjak előre, de sajnos nem tudom, hova kell menni, így muszáj tartanom a többiek tempóját. A véreső egyre jobban hullik, de a bundámba már nem fér több mocsok, úgyhogy szinte mindegy is nekem. Ölni akarok, démonok fejét akarom szétzúzni, mit csinálunk már?! Időnként előrefutok egy kicsit, aztán vissza, nem bírok magammal. Ki akar játszani velük, hiszen sokkal szórakoztatóbb, amikor meghalnak! Óráknak tűnő percekkel később végre megérkezünk, de még most sem kezdjük el a gyepálást. Mi a franc van már?! Valami fura páncélos alak dumál arról, hogy mit kell csinálni, de rohadtul nem érdekel. Mágia, meg gócpontok, meg blabla, ki a fenét érdekel? Engedjenek már be, én rászabadulok a démonokra, a mágiájukat meg oda dugják, ahova akarják. Türelmetlenül dobogok a szövegelés alatt az egyik lábammal, és csak akkor ül ki az elégedett vigyor az arcomra, amikor Riez kiadja a parancsot. Nagyot mordulva indulok meg befelé. Egy nagy zöld nő megy elől, én pedig amennyire lehet a nyomában. Fegyverem készenlétben, és amint lehet, üvöltve belevetem magam a harcba. Az utat majd mutatják a többiek.

-Seggfej...
*Mondja, mikor Bishop egyszerűen átsétál rajta. A röpke gondolatot, hogy belepasszírozza a földbe és kiszedjen pár információt félre teszi. Véreső? Ugyan kérem, csak olaj a tűzre, már amúgy is napok óta éhezi az akciót. Ez viszont megadja neki a végső lökést. Hagyja Amazont/Bishopot bejáratot szerkeszteni és a nőt is készségesen előre engedi. Ha pajzsot akar játszani, hát tegye. Az kellő képen eltereli a figyelmet saját magáról. Ugyanis, a maga részéről előre nyomul, fürgén és csendben, amennyire csak lehet. A lopakodáshoz és a rejtőzéshez elég jól ért, talán a lefelé vezető út is kellően az árnyak között tartja majd. Ha lát őröket, igyekszik leszedni őket, amennyiben azt egy gyors, csendes mozdulattal meg lehet oldani, a testet elrejtve. Ha túl sok feltűnést keltene, akkor viszont igyekszik türtőztetni magát és tovább haladni.*

Ulysses idegesen járkált fel-alá a páncéljában amíg Bishop kettéosztotta a csapatot, keze hol ökölbe szorult hol elernyedt. Harcolni akart, ölni akart csak az járt a fejében , hogy minél több démonnal végezhessen.
~ Köcsög angyalok, elcseszték az egész bulit! Elvették tőlem ami nekem járna, elvették a prédáimat ezért meg kell…~dühöng magában amíg egyszer csak rádöbben hogy ez nem ő, valami nincs rendben vele. ~ Mi van velem? Kezdek úgy viselkedni mint valami vadállat. A véreső?! Valami tudatmódosító lehet benne. De hogyan, a páncél szigetel és ha megsérült volna az A.T.H.E.N.A. jelentette volna. Gyűlölöm a mágiát! ~próbál racionálisan gondolkodni de nehezen ment neki. Ahogy végignézett a többieken láthatta, hogy ők is hasonló gongokkal közdenek.
~ Ez nagyon nem fest jól!~
- Amondó vagyok induljunk mi is amíg mindenki eszénél van. – mondja a többieknek és hajtóműveti begyújtva elindul a tető felé, persze csak akkor ha ők Bishop tervét követik és ketté válik a csapat, ha nem akkor a csapattal együtt elindul a pince felé.

~ Huuu! Ölni akarok! ~ gondolja Svarog és az égből aláhulló vér íze és szaga egyre jobban megvadította. Őrömmel látta, hogy a többiek is majd szétrobbannak az agresszíótól.
~ Olyan mintha a reggeli kávémat red bullal főztem volna fel!~ gondolja Svarog, amikor megérkeztek a toronyhoz. Kiderült, hogy van egy térkapu lent.
Dormammu úgy fest, hogy beindult. Svarog pedig dühös lett a démonra. Szerencsére elég szép kis sereg jött össze.
A Bosszú Angyalai és az Árnyangyalok is beindultak a harcba, erről tanúskodtak a széttépett és megcsonkított démondögök. A toronyba beérve három-négy szintet haladtak le, aminek a falait valami ocsmány, nyálkás organikus anyag borította.
Svarog ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy letépkedje, majd megtapossa.
Undorító!
- Tiszta bolygó neve halál - morogja oda Horationak. - Nyugi, most nem fogom kinyírni a térkaput, úgy mint Bronxban. Most nem lesz itt egy angyal, aki újra összerakjon minket. Most okosabb leszek...
Az út végén pedig egy hatalmas terembe jutottak, aminek a közepén maga Dormmamu várta őket, egy óriási pentagramm közepén meditált. Odaszól Horationak és Árnynak.
- Együtt támadjuk meg, veszélyes ellenfél... - suttogja.

Albert készült a védekezésre, de nem ezt a végeredményt várta. Meglepte a sárkány reakciója. ~ Túl könnyű lett volna. ~ Fut át a gondolat az agyán és már veszi is fel a vívó edzéseken elsajátított védelmi állást. Meglepetésére nem érkezett támadás az ellenfelétől. Akkor azonban összeszűkítette szemeit, amikor a lény varázsolni kezdett. Egy hangyányit másra számított. Így egy szempillantásnyi időre sem volt azonban szüksége, hogy felvegye a harcot a rá rontó újjáéledő démonokkal. Innentől, azonban biztos volt benne: a láthatatlanná tevő varázs lehullott róluk. Victor nem igazán értette, hogy mi történik vele. Bár agyában beindultak a védekező reflexek, miután Albertre lőtt, nem tudott kitérni a társa támadása elől. A földre kerülést követően kellett neki egy kis idő, mire felfogta, hog valaki más irányította a testét. Hallott már ilyenről, de hátborzongatónak találta átélni az eseményt. Ugyanakkor néhány másodperccel később már újra ő irányította a teste minden porcikáját. Legalábbis amiket a tudatával egyébként is elért. Gyorsan felkelt és szemügyre vette Albert karabélyát. ~ Használhatatlan~ állapította meg végül. Majd eldobja a használhatatlanná vált vasdarabot és vállához emelte a saját fegyverét. Ezt követően kezdte meg ön és társai védelmét, a lehető legkevesebb lőszerrel, a lehető legkomolyabb halálos sérülés okozásának módszerével.

A gyilkolási vágytól, szinte már megrészegedve, futottam be a toronyba, amikor megláttam a lépcsőt el is indultam azonnal lefelé. Néhány szintet haladtunk lefelé, mire egy terembe értünk. Oldalra sétáltam, hogy a többiek is leérhessenek, majd nekitámaszkodtam a falnak, mire valami furcsa anyagba tenyereltem bele. Mikor odanéztem fintorodva húztam el a kezem a faltól, bár a trutyi nem ért a mancsomhoz, csak a kesztyűmhöz, ami a karmoknál szét volt szakadva és már erősen vörös volt a sok démonvértől.
- Bleee.
Fintorom után a furcsa anyagot a SHIELD egyenruhámba töröltem.
~ Hadd örüljenek a mosodában.
Mikor mindenki leért, az ajtó amin jöttünk egyszer csak eltűnt, majd a félhomályban egy hatalmas rúnát pillantottam meg, és Dormamut, aki meditált.
Már többször láttam a jelentésekben őt, de szemtől szembe még sosem láttam.
A gyíkember egy megjegyzést tett, miszerint csapatban kellene támadni.
- Célszerű. Majd én háta mögé lopakodom, majd adjatok jelet, ha mindenki elfoglalta a helyét, és akkor mindenki támadjon egyszerre.
Suttogtam a körülöttem lévőknek, köztük a gyíkembernek. Aztán pedig lábujjhegyen lopakodva próbáltam megközelíteni a lényt hátulról, szép lassan. De egyenlőre nem mentem hozzá túl közel, ugyanis attól a rúnától, ami ott volt körülötte, kirázott a hideg is.

Behatolunk az épületbe a terv szerint, lefele indulunk jó pár emeletet megyünk, végig nyitva tartom a szemem, honnan mikor érkezik támadás. Olvastam a jelentéseket, tudom, hogy ez az anyag élő és valószínű érzékel minket. Aztán Dragunov hangját hallom meg, enyhén szúrós pillantást vetek felé miközben válaszolok.
- Hidd el az nem csak egy film. Élőben már nem ilyen vicces.
De persze sok közöm nincs az ilyen megjegyzésékhez, egyszerűen igronálni szoktam ezeket, felesleges tényező, pont mint az egyik állatias mutáns megjegyzése. Leérünk az utolsó szintre, egy hatalmas kör alakú terem, az ereimben már érzem, hogy ez itt a vége. Amint belépünk az ajtó eltűnik, nincs menekvés, innen már csak egy út van. Végignézek Dormammun, hátha észreveszek egyfajta energia sugárzást. Félfüllel elcsípek egy lopakodós tervet.
- Kétlem, hogy hatásos lenne, bizonyára már tudja hogy itt vagyunk. Egyetlen jó megoldás a támadás, két hullámban. Ha az első nem válik be a második még tehet valamit, hátul maradnak akik távolsági fegyverekkel vannak, a többiek mehetnek előre tépni zúzni. Mozgás!
Bevallom kicsit okosabb lenne lassabban megvizsgálni a helyzetet és megpróbálni valami mást, de már tombol bennem a harc vágy.

Beértem Bishopékat és csapatát elértük az épületet amely elégé nyálas volt és sok lépcsővel rendelkezett.
~ Remek épp elegem kezd ma már lenni a mászkálásból örülnék, hogy lefáradna ide az ellenfél, hogy letéphessem végre a fejét és kitehessem trófeának.
Fölfele haladva coltal folyamatosan figyelem a falat ha az lead valamilyen hírtelen mozdulatot vagy támad rögtön bele lövök egy sorozatot. Fölérve a csúcsra épp, hogy csak kiléptek előttünk páran az ajtón a szobába mikor én már javában elettem a coltot. Bishop mellett megállva egy centire 50 kaliberes fegyveremet ki is biztosítottam nem is került csak 1-2 másodpercre míg ki nem szúrta a szememet a világító pali el is sütöttem az első lövést bármiféle taktikai megbeszélést végig hallgatva vagy akármi. Úgy elkapott a harc heve senkinek sem hagytam lehetőséget. A fegyverem vízhangja kiterjedt a szobába és vártam az utolsó 5 robbanó töltény egyikét a találattal remélve, hogy Mr. Dormammunt meglepi a gyors támadás és ezzel vége is lesz.

Egy kevés adalék szöveget még Horatio hozzákapcsol a mondanivalómhoz, amire csak biccentek, valóban igaz, bár nem hiszem hogy kétszer megismételné magát ez az eset, vagy legalább is így nagyobban nem hiszem. Mindenesetre is elindulunk egyhangúan befelé és ezzel együtt hamarosan lefelé is, de ami bent fogad kissé meglepő. Valamiféle undorító, szerves szenny nőtte be a falakat, remek, feltételezem hogy megfigyelőrendszer... Vagy védelmi rendszer, mindenesetre is nem történik semmi, viszont inkább nem piszkálgatom, ha nem szükséges, nem akarok valamiféle ingert kiváltani belőle, ha lehetséges ilyen. Jó pár lépcsőt kell lefele haladni, mire elérünk valamiféle termet, bár itt a legalján látszik, hogy ez már egy plusz "adalék" magához az épülethez, amit a démonok csináltak. A lényeg, hogy elérünk egy termet, ami önmagában hatalmasnak mondható, az egész közepén pedig... Természetesen Dormammu, látszólag meditál. A jelenlévők egy részével ellentétben biztosra veszem, hogy már régóta tudja, hogy itt vagyunk, valószínűleg egészen azóta, hogy egyáltalán betettük a lábunkat a negyedbe. Bár bennem is ott van a gyilkolás utáni vágy, miszerint Dormammunak vesznie kell, továbbra sem vagyok hajlandó fejetlenül neki menni, ennél azért továbbra is képes vagyok megfontoltabb maradni, bár főleg amiatt a rúna miatt ami körbe veszi, lehet, hogy semmiség, de a mágiánál sosem lehet tudni. Mindenesetre is mivel félhomály van, rúnákat rajzolva előidézem a pengét, de messzemenően nem vagyok benne biztos, hogy nekem itt harcban lesz majd bármiféle szerepem is. Így belegondolva... Abban sem vagyok biztos, hogy amit látunk nem megint csak egy szemfényvesztés.

*Már szinte tapsolna a remek ötletet hallva, amíg a fülébe nem jut, hogy a közelharcosoknak kéne először rávetniük magukat, a magát Dormammunak nevező, önmagát fényező, jobb szó híján, valamire. Egészen reális tervnek tűnik, hogy miután a közelharcban járatos része a kis csipetcsapatnak ráveti magát a következő rosszarcúra, a távolsági fegyverekkel rendelkezők tüzet nyitnak a kialakult kaotikus kavalkádra. Na meg az a gyanakvást felkeltő pentagramma. Aki látott már egy-két délutáni sorozatot, vagy olvasott akár pár new age könyvet, az is sejtheti, hogy nem csak dísznek szokták felfestegetni az ilyen jeleket. Ölési vágy, ugyan kérem, az mindig jelen van, de ezek a katonaszerűségek, a vélhető katonai képzésük ellenére is úgy viselik a dolgot, mint egy fiatal szűz férfiú a női kollégiumba tévedést. Rávetik magukat mindenre ami él és mozog. Egy elégedetlen, de hangos morgás hagyja el a pofáját. Megvárja, míg akcióba lendülnek, hogy kevesebb feltűnéssel vethesse rá magát a fentebb megnevezett villogó tagra, hogy aztán lehetőleg tőből téphesse ki a karját.*

Victor rövid pillantást vetett a bolhaként pattogó nőre, de figyelmét jobban lekötötte, hogy rövid, hármas sorozatokkal pusztítsa az addig fekvő démonokat. A zajzáras fülesének köszönhetően nem hallotta a dörrenő lövéseket, csak a torkolattüzet és a célba találó lövedékek okozta hatást érzékelte. ~ Közelharcban karabéllyal...őrület. ~ futott át az agyán, majd féltérdre ereszkedett, hogy minél kisebb célpontot nyújtson a támadóinak, hátha hozzá akarnak vágni valamit. Ha kifogyott a fegyvere, gyors, begyakorolt mozdulatokkal engedte lehullani a tárat a földre, miközben már tette helyére a következő, telit. Időközben olykor-olykor irányt is váltott. Amikor látta, hogy a macska ügyességű nőt nem kell félteni, elkezdte a hátukat is védeni. Az összecsapás gyors volt és dinamikus. Ha a végéig nem fogyott ki a lőszerből, a démonok elpusztítását követően megteszi, bár akkor az üres vagy ürülő tárat a tárdobálójába helyezi. Ha dobott a földre tárat azt is elteszi. Majd venne egy nagy levegőt és Albertékre koncentrálna, de a sarkon befordul egy hatalmas lény, amitől, most először futni lenne kedve.
- Asszonyom? - vár utasítást misszisz Millertől.
Albertnek nem maradt ideje gondolkodni. Észlelte a felé suhanó démont, de kivárta, hogy az támadjon előtt. Nem is késlekedett. Egy klasszikus, közepes, alsó haránttal támadta meg a démon. Albert reflexszerűen mozdult volna, hogy a klasszikus nyolcas védekezés, megfelelő vágását megejtse. De agya hamar döntött. Egy sokkal rövidebb úton végrehajtandó, ezáltal gyorsabb vágást indított meg. Védekező pozícióból komoly csuklómozdulatra volt hozzá szüksége, de hitt önnön erejében, gyorsaságában és ügyességében. Nem törődve az őt fenyegető veszéllyel, a vele szemben álló sárkány nyaka felé vágott, hogy elválassza fejét a testétől...

A Töltény célra tartott de mielőtt eltalálta volna azt valamiféle pajzsba ütközött majd felrobbant azon. Egyik pillanatról a másikra éreztem, hogy a terem akusztikája miatt a fülem elég erősen cseng és láttam miként a felrobbanó töltény utóhatása vissza pattan a Dormammu által létrehozott pajzson valami irdatlan erővel legalább a háromszorosával mint amekkora ereje van egy ilyen tölténynek. A következő pillanatban már csak azt láttam, hogy akik taktikai felállásban körbe vették a lényt mint részesültek a kis vissza pattanó repeszekből elég rendesen, a robbanás ereje nem kímélte őket. Amikor becsapódott a töltény a vissza verődő robbanás egy-két darabja alig kerülte el a fejünket és csapódott bele a mellettünk lévő falba.
- Mi a pokol volt ez?! Tüzet szüntess!
Hangosan ordítottam e szavakat miközben bal kezemmel a fülemet fogtam jobbal pedig a fegyvert. Tisztában voltam vele, hogy még én voltam az első aki lőtt de örülnék ha mások nem követnék a példámat. Gyorsan kivettem a négy töltényes tárat a fegyverből majd behelyeztem egy sima töltényes teli tárat, a másikat pedig vissza raktam a páncélom alá. kibiztosítottam a fegyvert és vártam az események folytatását. Ekkora valamiféle lények jelentek meg a falból és a sérült társaink fele kezdtek menni. Célba vettem az első remélve, hogy róla legalább nem pattan le. Kifújtam a levegőt majd az ötven kaliberes fegyverrel a piros szemét megcélozva tüzeltem remélve a találatot és mivel nem robbanó töltényt lövök ezúttal remélve, hogy nem süketülünk meg.

Páran megkerülték Dormammut, aminek semmi értelme, biztosra veszem, hogy pontosan tudja hol vagyunk, főleg hogy hall is minket, ennyit a tervről. A termet vizsgálva hamarosan észrevettem, hogy a mágikus jel csúcsainál lények vannak a falban, belső energiájukat láthatom. Az egész sugárzik és vibrál mint egy energia forrás, persze mágikus energia, utálom az ilyesmit, de tény hogy jobb tudni a titkos őrségről. Mielőtt közölhettem volna ezt a fontos információt hirtelen lövést hallottam majd éreztem egy robbanást és égést. Kezemet az arcom elé tartom így próbálok védekezni, aztán leporolom magam és igyekszem összeszedni a gondolataim. Rögtön az első amit meglátok az a mesterlövész, aki az előbb a démon vezérre tüzelt, gratulálok.
~ Rendben, én sok mindent elnézek, lehet megjegyzéseket tenni, szembe menni egyes parancsokkal, saját belátás szerin tenni. De nem vagyok köteles magamat és másokat veszélyeztetni.
A bennem lévő energia hirtelen haraggá alakul és mire észbe kapok a sokkolóval már becéloztam a kolléga tarkóját hátulról. Hirtelen észbe kapok, megrázom a fejem és elteszem a fegyvert. Nem kell, hogy még én is rontsak a helyzeten.
- Húzódjunk kicsit hátrébb megpróbálok valamit. Ha nem válik be, jöhet a közelharc.
Figyelmemet gyorsan a harcra irányítom, Dormammut védőpajzs veszi körbe, rá nem lehet támadni. Akkor maradnak a lények, a kavicsok a kertes házból. Én is igyekszem kicsit oldalba kerülni a pajzsot hogy szabad célpont legyen a kőszörnyekből. Ha ez megvan először csak öt gyenge bombát hajítok feléjük, oldalról, ügyelve arra nehogy a védőpajzs a zónába kerüljön, még a levegőben felrobbantom őket nehogy véletlenül a pentagram közelébe érjenek, biztos ami biztos. Kockázatos, remélem nem robbantom fel az egész társaságot.

~ Senki se mondta, hogy ez egy hangszerterem.
Jegyeztem meg magamban, mikor halottam, a hangom erősségét. De mit sem tőrődtem vele, csak lopakodtam az áldozatom felé, bár az eszem az eszem, már rég megálljt parancsolna, de a harci kedv és az ölni vágyás, pont az ellenkezőjére buzdít. Isteni érzés volt nemrég széttépni azokat a démonokat, és most lehetőséget kaptunk megtenni ezt magával a démon nagyúrral is. Már elég közel jártam Dormamuhhoz és a jelek szerint még másik két személy is ki akarta venni a részét a harcból, én ügyet sem vetettem rájuk, csak haladtam az áldozat felé, de akkor eldörrent egy puska, minek hatására rögtön a fülemhez kaptam a kezem és felszisszentem. Iszonyúan csengett a fülem, ha a suttogásom normál hangerőre erősítette akkor egy amúgy is hangos puskadörrenés, már elviselhetetlen, hangmennyiség. Másodperc tört része alatt csapódott be a töltény, de nem a célpontot sebezte meg.
Valaki rálőtt Dormamura, de a találat mégsem sebezte meg őt, hanem visszapattant ránk, nem is kicsit. A fülemet fogtam, ezért a karom legalább védte az arcom, de a többi részemet semmi sem. Csak a nyilaló fájdalmat éreztem, ami átjárta a testem.
- ÁÁÁ.
Kiállottam, miközben a földre lökött a robbanás és éreztem a vágásokat és a robbanás okozta tűz erejét. Hálát adtam közben az égnek, és a SHIELD-nek, az egyenruháért, ami rajtam volt, így legalább nem haltam bele a robbanásba, és a gyors reakciónak köszönhetően, az arcom sem kapott halálos sebet. De még így is piszkosul fájtak a vágások, égési sebek, amiket kaptam. És éreztem a megperzselődött bundám illatát, ami csak még jobban dühített. Meg a fülem is csengett, ha mindez nem lett volna még elég.
- Melyik volt az a barom, aki rálőtt?
Tettem fel a költőinek hangzó kérdést, pedig eléggé komoly volt, de ha most megkaptam volna a választ valószínűleg megölném habozás nélkül az illetőt, ha nem fognak le. Miközben feltettem a kérdést már meg is kíséreltem a mihamarabbi felpattanást, bár ha ez sikerül, attól még felszisszenek a fájdalomtól.
- Ó, hogy az a...
Mondtam, majd úgy döntöttem későbbre hagyom, a további káromkodást.Ugyanis a falakból előbukkant néhány kőoriás szerű démon pont a rúna ágainak irányaiból.
~ Véletlen lenne?
Ekkor vettem észre, hogy az óriások felénk haladnak és a szemük fenyegetően kezdett világítani.
- Na azt próbáld meg.
Mondtam, majd oldalra próbáltam ugrani, hogy kivédjem az esetleges csapást, amit szinte biztosra veszek, hogy sikerül, emberfeletti reflexekkel, majd sajgó tagokkal ugyan, de odafutottam a hozzám legközelebb álló kőfejhez és megpróbáltam egy jól irányzott tíztonnás ütéssel átvinni a fejét, ha nem sikerülne, akkor pedig átugrom, vagy megkerülöm az óriást és a hátára mászom.
- Juhú, itt vagyok.
Mondom incselkedően a többi kőfejnek és ha azok megpróbálnának lelőni én elugrom, a társuk pedig elszenvedi a sérülést. Rég trükk, de hasznos, kérdés szükség lesz -e a bevetésére, vagy pedig szét tudom ütni a szikla fejét.

Az zárt térben az 50-es kaliberű fegyver lüvedéke szinte dobhártya szaggató dörrenéssel robban ki a csőből, és a következő amire Ulysses emlékezett az a fájdalom volt. Egy pillanatra elsötétült előtte a világ és kis híján az egyensúlyát is elvesztette de nemkevés lélekjelenléttel és az egyik fal segítségével mégis sikerült talpon maradnia.
- Agrrr! – nyögi fájdalmában miközben a látása kezd kitisztulni. A keze a haragtól automatikusan mozdul és a jobbján lévő taszítósugárral egyenesen a mesterlövész fejére céloz, a sisakja ugyan eltakarja az arcát de ha látnák a többiek biztosra vennék, hogy le fogja lőni Tankot. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy mégse oldja ki a fegyvert ami a százlábú óta még mindig maximális erősségre volt feltöltve és így valószínűleg könnyedén szétrobbantotta volna a katona fejét.
- Még egy ilyen remek ötlet és feldugom neked a puskád, megértetted?! – förmed rá Tankra miután végre sikerült rákényszerítenie magát, hogy leengedje a kezét. Érzi hogy remeg a dühtől és az előbb majdnem tüzet nyitott az egyik társára.
~ Véget kell vetnünk ennek mielőtt tényleg becsavarodok. ~
- A.T.H.E.N.A. teljes elemzést a teremről! – parancsolja de mielőtt az M.I. végezne a helyiség letapogatásával megjelenik a fogadóbizottság is. Aegis rálő az egyik kőlényre remélve, hogy ezeket nem védi olyan pajzs mint a fődémont. Ha A.T.H.E.N.A.-nak sikerül érzékelnie a falakban lévő embereket és a harc közben képes a közelükbe jutni megpróbálja viszonylag óvatossan betörni a falat és kiszabadítani az egyiküket.