Harlem utcái

-Ó igen- rémlenek fel Sarah előtt a képek a megmaradt tárgyi töredékekről.
-Meglehetősen izgalmas módon keverték a tulajdonságokat. -szuggesztívek voltak, és Sarah is próbálkozott néhanapján hasonlóval a festményein. Érdekesnek találta a kérdést, hogy miként lehet teljesen eltérő dolgok közt is természetesnek tűnő kapcsolatot létrehozni.
-Segítek.-biccent a kérésre Sarah, bár nem tűnik egyszerűnek, hogy röviden foglalja össze mindazt, amit a vén csont nem ért meg.
-A mai világ.. dinamikus, expresszív és egyre inkább elidegenedő. Azt mondod, az emberek babonások? Nos ez még.. mindig így van, de a babonák átalakulnak, a legendák, a régi korok tudása eltűnőben van. A hit változik. Egyre kevesebben dicsőítenek isteneket, és egyre többek emelik mindenek fölé a pénzt és a mások felett nyert hatalmat. -vigyorodik el az utolsó szónál.
-A mágusok, istenek, és papok helyett ma már a technika uralkodik, mely a kényelmes embereket meglehetősen nagy mértékben tudja kiszolgálni. Szinte már mindenre van valami szerkezet... pótolhatóak még a testrészek is, s ez csupán a legegyszerűbb formája az életen élősködő találmányoknak.-Nem mintha kifogása lett volna ellenük. Megvolt a maguk haszna, és orvosi körökben elismert, és néhány kivételtől eltekintve biztonsággal alkalmazhatóak voltak.
-Persze ez nem segített, mikor hirtelenjében megjelentetek-vigyorog rá, majd e cseppnyi kitérő után folytatja.
-Van azonban még valami, ami ebben a korban elburjánzott: talán az emberek fejlődése lódult meg, de egyre többen születnek különleges képességekkel, amik bármilyen formát ölthetnek, és ez még nem minden: külső, belső és ismeretlen helyekről érkező fenyegetésekkel kell szembenéznünk. Az ember nem istenektől, hanem más halandóktól retteg, bárkinek a kezében ott lehet a világ elpusztításának vagy átformálásának lehetősége.- Átformálás.. ez a fogalom... a világ átformálásának lehetősége is érdekesnek hat.. de hogyan próbálkozhatna vele, mielőtt újabb valóságokat nem vesz szemügyre?
-Lamashtu, mi érdekel igazán? -őszinte az érdeklődése, de oly sok minden van, amiről mesélhet, hogy jobbnak érzi, ha nem húzzák az időt felesleges körökkel. Persze, azzal tisztában van, hogy nem a sarki cukiba akartak leugrani a démonok, hanem nyilvánvalóan uralomra törnek, ezt a nagy érdeklődést más nem is magyarázná, de neki nem sietős.Hasznosnak kell maradnia, de adakozónak i, míg egy kicsit jobban ki nem ismeri a nőt.

A Sátán bemutatkozását tárgyilagosan kezelem. Valahogy úgy, mint egy olyan személy bemutatkozását, akit nem olyan nagy szivvel ismerek meg.
- Én azt hittem - mondom a neve hallatán, - hogy a neved Lucifer.
A szabályok megszegéséről előadott kis beszéde sem hat meg tulságosan. Nem hiszem, hogy azon, aki az örömét mások szenvedéséből, megkinzásából, a lelkének ellopásából nyeri meg kéne esnie a szivemnek. Ahogy azt sem, hogyha ezt a lényt megbüntetnék azokért a szabályokért, amiket megszegett, akkor az nem egy megérdemelt bűnhődés lenne.
- Nyilván nem figyeltél eléggé, kedves Mephisto - mondom Azareus magyarázata után,de szavaimat a Sátánnak intézve, tettetett szivélyeséggel, amit csak annyira tettetek, hogy az Ördög pontosan tudja, hogy pusztán képmutatás, - de körülbelül 2 perce mondtam el ugyanazt, amit az imént Donald barátom. "Szerintem ez a szuka valahogy ellopta a képességed!" Szó szerint ezt mondtam! Most komolyan haver - fordulok most már Azareus felé. - Ettől a pancsertől várunk segitséget, aki még arra sem emlékszik, ami 5 perccel ezelőtt sem volt? Inkább találjunk ki valami értelmeset! Ettől - biccentek a démon felé - még egy óvodás is több útmutatást tud adni! Válaszolva a kérdésedre: bármit le tudok másolni egy élőlénytől, amennyiben rendelkezik valamilyen féle DNS-el, ami hasonlóan épül fel a miénkhez. Egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy ez a lény rendelkezik-e fizikai testtel, vagy az a fizikai test miből épül fel. Miért mire gondoltál? - fejezem be egy kérdéssel.

- Nyugalom. - mondom Revansnak - Előbb tudjuk meg mit akar igazán és mit tud cserébe felajánlani. - mondom direkt hangosan, mert ezt az információt nincs értelme elrejteni, Mephisto nem arról híres, hogy Télapónak öltözve ajándékokat osztogat rákos gyerekeknek, hacsak nem kap pár lelket cserébe. Majd az ötletem is elszáll, Mephisto viccet is csinál belőle, a kicsavart humorérzékével, még a Sötét Főnix nevű borzalmat is felemlegeti, ami sajnos nekem köszönhetően okozott szenvedést a világban.
- Nem tudtam hogy DNS alapon működik a képességed, így az egyetlen értelmes taktikának azt látom, hogy valaki nekiesik szemtől szembe míg a másikunk messziről segít telekinetikusan. Aki a közelharcot választja annak távol kell tartania a démonnőt a telekinetikustól.
Felhümmögök Mephisto fenyegetésére.
- Csak mondd el hol vannak, és utána mehetsz.- mondom egyhangúan.

- Szerintem tiszta, hogy mit akar - válaszolom Azareusnak - velünk eltakarittatni a konkurenciát. De ok - adom be a derekam. - Hallgassuk meg, hogy mit akar.
Azareus ötlete tetszik!
- Jól van - mondom, - ez jól hangzik, már csak azt kell eldöntenünk, hogy melyikünk legyen a közel harcos, és melyikünk legyen a légi támogatás. Szerintem a telekinetikus erőidet Te tudod jobban használni, én csak nemrég szereztem be őket, ezzel kapcsolatban majd pár dolgot elmondhatnál később. Tehát maradok én közelharcra. Mondjuk még megvannak Sarah képességei is, de egyelőre azt sem tudom, hogy mi a képessége, nemhogy, hogyan használjam. Annyit láttam, hogy növesztett szárnyakat valahogy... de azok a szárnyak mintha a hátán lévő tetoválások életre keltett változatai lettek volna. Talán pont ez a képessége. Van nálad egy papir meg egy ceruza, vagy toll? Ki akarok próbálni valamit! - fejezem be.
Ha van bárkinél rajzolásra alkalmas eszköz, akkor arra, ha nincs, akkor keresek bármit, amivel nyomot lehet hagyni a talajon, vagy rajzolok az úton lévő porba, de probálok rajzolni egy botot, aztán megpróbálom ezt a botot életre hivni. Koncentrálok, hogy elevenedjen meg, váljon valósággá, használható tárggyá.

- Járnak.. de túl emberiek. Nincs misztikum, csak az unalmas szürke valóság, és az emberi képességek mellett nem is olyan kirívóak az övéik.- Ne ismerte igazán őket, és nem is akarta... Szuperhősök, csinifiúk.. ez lett az óidők hatalmas isteneiből. Sarah nem is hitte, hogy valódiak lennének, azt pedig pláne nem, hogy új valóságokat mutathatnának. Ha úgy lett volna, már fogott volna magának egy szöszit. Neki nem lett volna kihívás.
-Ők.. nem tudnak úgy lenyűgözni, mint a te puszta megjelenésed- festhetett volna hősies képeket, de azokból is hiányzott volna az a kis plusz. Ez a nő viszont... hatalmat képviselt, és úgy tűnt, édes tudás, hogy dühíti a hitetlenség.
-Ó.. hát az egyszerű.. Lopd vissza a csodákat, a félelmet és imádatot a mindennapjaikba. De tedd stílusosan. Arra senki nincs felkészülve. -mosoly. Egy lehetőség, hogy szorosabbra fűzze a köteléket.
- A régi kort nem hozhatod vissza, de formálhatod az új időket. Mutasd meg a valóságod, és megismertetlek az alkotókkal. Megismertetlek azokkal, akik fogékonyak a csodáidra, és formálják a vezetőket. A művészekkel.

- Rendben. - mondom Mephisto-nak és hagyok egy kis időt, hogy lelépjen. Revans közben felfedezte a lány képességét, ami rajzol az valósággá válik. - Remek. - mondom neki - Talán ezt is felhasználhatjuk ellene, te képzett vagy harcművészetekben, próbálj egy olyan fegyvert létrehozni, ami a segítségünkre lehet. Akkor te leszel az, aki a földön harcol vele, én pedig használom majd az erőmet. - elgondolkodom egy pillanatra. - És még valami, el kell eresztened az én és a lány erejét a testedből, ha erre képes vagy. Ugyanis, ha megint elszívja akkor bajban vagyunk, és időközben lehet a lány képességére is rájött, minél kevesebb dolgot használhat fel ellenünk annál jobb. - próbálom nyugtatni, tudom, hogy nem egyszerű lemondani ilyen hatalmas képességekről, de most hátrányunkra válhat. - Ha kész vagy, akkor mondom a tervet. Kerülj meg pár épületet és kerülj mögé, vondd el a figyelmét és akkor én feltűnök a másik oldalról és rádobok mindent, amit csak tudok, kocsikat, betont, amit látok. Felrobbantom a fejét, ha tudom. Ha a lány a közelében van, akkor védelmezd őt. - mondom, majd ha látom, hogy Revans megértette, akkor a kezemet nyújtom neki és megrázom, jelezve neki, hogy ez lehet nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltam. Majd megvárom míg ő elindul és csak azután kezdek én is a célpont felé repülni. Szerencsére ismerem a helyet, így nagyjából be tudom mérni mennyi távolságot kell hagynom a 32. házszámtól. Nagyjából 110-120 méteres távolságot hagyok köztünk, hogy ne legyen semmi gubanc és várok Revans támadására.

Végighallgatom Azareus tervét, aztán válaszolok is.
- Sajnos nem tudom, hogy hogyan tudnám elfelejteni ezeket a képességeket. Nem tudom őket csak úgy elengedni. De, ha ennek vége, akkor ez lesz az első, amit meg fogok tanulni! Meg ennek a lánynak a képességét normálisan használni, mert egyelőre csak ilyen rövid időre vagyok képes életre hivni egy botot. De szerintem ezt is használni tudjuk már valamire - mondom, majd fogom a tollat, amit az imént szereztem be, és felhúzom a kabátom újját. Közben figyelem, hogy mit mond Azareus, a tollal pedig rajzolok a bal alkaromra egy pajzsot. Amolyan lovagi pajzs félét. A művelet után, a kabátújjat visszahúzom a helyére, ezalatt a másik mutáns befejezi a terv részleteit.
- Oké - egyezem bele. - Akkor induljunk el - elfogadom a felém nyújtott kezet, férfiasan megszoritom, miközben a férfi szemébe nézek, - Ne hallj meg! - mondom, majd engedek a szoritáson, és amikor a kezeink szétválnak, elindulok, hogy teljesitsem a terv rám eső részét. A környék elég rég óta az otthonom, sőt: több is annál, szinte az egyetlen életterem, igy jól ismerem az utcákat, a sikátorokat. Ha minden jól megy, könnyen el kell érnem a 32 -es számú épületet. Megállok a bejárat előtt, és teli torokból kiáltani kezdek:
- HÉ, TE DÉMONOK SZUKÁJA! - remélem, hogy meghallani odabent, és sikerül kicsalogatnom a démonnőt... meg Saraht. - TOLD KI IDE AZ OCSMÁNY KÉPED, ÉS KÜZDJ MEG VELEM, MINT... - a törés a gondolatmenetben pusztán a másodperc törtrészéig tart, máris folytatom, - OCSMÁNYSÁG A FÉRFIVEL!
Aztán várok.
Ha rámtörnek, kitérek a támadás elől, elgurulok oldalra. Ha kijönnek a házból, akkor is készen állok a támadásra, megpróbálok minden irányra figyelni, minden érzékszervemmel. Még a talpam alatt lévő aszfalt rezgésére is figyelek, ha alólam jönne támadás. Egyelőre kiismerni akarom az ellnfelet, és megtalálni a gyenge pontot.

Édes, óvatos játék két veszélyes teremtmény között. Uralomról, hatalomról. Eddig szavakban, de most... Sarah az érintésre elmosolyodik. Igen, a távolság ezen leküzdése kedvére való volt, s még édesebbé tette, hogy a démon maga kezdeményezte. Ha ezt a lépést az érkezők siettették, akkor igazán hálás lehetett nekik. A nőn izgalom futott végig, ahogy arra gondolt, hogy valami hasonló történhet vele, mint a Báróval... hogy erőhöz juthat... és főként: tudáshoz. Nem félt, akkor sem, ha minden oka meg lett volna rá. Ő nem volt olyan gyenge, mint a srác. Azon kevés könyv, amit átnézett a témában, az akarat erejét hangsúlyozta e lények ellen.. és akaratból nem szenvedett hiányt.
-Tegyük, amit tennünk kell. -mondta nyugodtan. Nem érdekelte a mindennapi emberek sorsa. Mindannyiukban megvolt a képesség, hogy bármi történjék is, maguk válasszanak sorsot. Nem tartozott felelősséggel értük, de magáért igen, ő pedig a világokat akarta látni, alakítani, teremteni. És most.. itt volt a lehetőség.
-Segítelek, csak légy enyém.- suttogta ezúttal, tükörképszerű ígéretként, a démon válaszára.

Füst. Sarah meglepődött, de nem hőkölt hátra. Néma csodálattal adózott a paktum ilyesféle alakulásának, és eszében sem volt megtörni a sötét csodát. A történelem megelevenedett előtte, s kedve lett volna kinyúlni felé, de félt. Félt, hogy a legkisebb légmozgás szétoszlatja, s megfosztja a vágyott tudástól. Lélegzetvisszafojtva, szinte szoborként állt, ahogy a füstalak közelebb libbent, majd felszisszent a hirtelen fájdalomra, majd egy pillanatig úgy érezte, a vég jött el, ahogy a kezdeti fájdalom élessé vált.
Levegőt kapkodva billent meg a föld felé, majd a fájdalom elmúlt, és izmai szinte maguktól mozdultak, hogy megelőzzék a zuhanást. A fájdalom sem bizonyult tartósnak, helyét szinte azonnal átvette az újfajta hatalom furcsa érzése. Idő kellett az értelmezéséhez, idő ahhoz, hogy rájöjjön, miben is lett több. Persze a démonnő készségesen tájékoztatta a dolgok állásáról, pláne mikor felhangzott a kinti hőzöngés.
-Francba.- nem kellettek volna most látogatók.
-Oké -morogta halkan, majd egy vigyorral végighúzta a körmeit az arcán, hogy ronda, vörös nyomokat hagyjon rajta. Ez a nüansznyi kellemetlenség felidézte benne az előbbi éles fájdalmat, ami talán még hihetőbbé tette a sikolyt, ami ekkor elhagyta a száját. Összecsuklott, és szemében könnyek jelentek meg a fájdalom emlékére. Testét összehúzva, remegve várta, hogy az alkalmatlankodók betrappoljanak.

A kiabálásomra nem jön válasz, csupán egy sikítás odabentről, aztán csend.
- A francba! - sziszegem összeszorított fogakkal - Sarahnak segítségre van szüksége - mondom magamban, majd elindulok, és futva közelitem meg az épület főbejáratát, felkészülve arra, hogy talán az egész egy csapda, és hirtelen az arcomba csapódik a kapu. Amint odaérek, feltépem a bejáratot, és gyorsan felmérem, hogy mit látok odabent.
Előttem van Sarah görnyedt testtartásban, és vérző, összekarmolt arccal, vele szemközt pedig a démon, aki elcsábitotta őt. Bár az arcán most az eddigi gőggel, és magabiztossággal ellentétben zavartás látszik, de ez nem számit. Nem ver át ezzel a szinjátékkal!
Sarah és a démonnő közé állok, hogy a sérült nőt védelmezni tudjam a további támadásoktól.
- Mit műveltél vele, te pokolszükevény? - kérdezem feldúlt, ideges hangon, mivel aggódom Sarah miatt. Támadnom kéne a démont, de meg kell tudnom, hogy mi tett Sarahval. Ha a nő életveszélyben van, akkor elsősorban Neki kell segitenem. Figyelem a démont, ha támadna, védekezni fogok, és visszatámadni, közben pedig Sarahra is vetek néha pár pillantást, hogy nem-e rosszabodik az állapota.

Megérkezünk a helyszínre és látom, ahogy Revans is belopakodik előttem száz méterre. Sikolyt hallok, a hang alapján a lányé, akit elrabolt. Összeszorítom a kezem, folyamatosan észben kell tartanom, hogy tartanom kell a távolságot, mert az ösztönöm azt súgja, hogy repüljek oda és segítsek. Ami még ennél is rosszabb, hogy egy épületben vannak, a tervem szerint az utcán kell lenniük, különben nem látom őket. Körberepülöm az épületet abban a száz méteres biztonsági körben, amiben érkeztem ablakok után kutatva. Nem hiszem, hogy fogok találni egyet, és ha igen akkor se biztos, hogy tudom majd értelmezni mit látok bent.
Újabb ötletem támad. Felrepülök az épület felé, felettük tartva ugyanúgy a körülbelül száz méter távolságot. Az épület tetejét megemelem és lassan lerakom az útra, vigyázok, hogy a törmelékek ne essenek rá senkire, azokat szétmorzsolom. Ha a ház több emeletes akkor ezt emeletenként megcsinálom tartva a távolságot, amíg meg nem látom őket és, hogy mit csinálnak. Amint meglátom a démonnőt különböző törmelékeket fogok felé dobálni az erőmmel, vigyázva a többiekre.

-Te... te eljöttél értem- a hála reszketeg hangjai szállnak Revans felé, majd mintha rádöbbenne a veszélyre, Sarah, akit valóban meglepett hogy Revans jött utána, hangja elakad.
-Azt.. mondta segít alkotni.. de.. -egy pillanatra elgondolkozik, a megfelelő szavakat keresve, miközben a kezét az arcán lévő sebekre szorítja.
-Vigyázz vele.. ez a szörnyeteg.. ez.. lenyűgözően veszélyes. - tágra nyílt tekintettel figyeli Donald támadását, és reméli végez a satnya porhüvellyel. Nem ismeri a nőt, és nem is igazán számít neki. Már akkor meghalt, mikor oktalanul hagyta a démont felül kerekedni magában. Most csupán el kell fogadnia a halált, hogy ő szabadon válhasson a legnagyobb művészek egyikévé.
-Eljátssza... azt, amit látni akarsz.. aztán megpróbál... megpróbál... -nem fejezi be. Épp elég ennyit mondania, hiszen bármilyen iszonyatot is említene, a képzelet mindent túlszárnyal, s a láttatott zaklatottságnak fékeznie kell a nyelvét. Persze nem szívesen játszik Revans előtt... Meghatónak találja ezt az aggodalmat. A kételyeket mégis már csírájában elfojtja. Akarja az új hatalmat.

Azareus tamadasa kizokkenti a demonnot, en pedig az elobbi osszecsapas sebeitol, es az apro veresegtol felboszulve tamadok a mar megsebbzett demonra:
A meg megmaradt toreimet most szurasra keszen tartom mindket markomban. A jobb labammal pedig egy forgo-rugast inditok meg a leny teste fele, a lenduletet nem fogom vissza, hagyom, hogy tovabb forgasson a tengelyem korul, es a bal labam talpat is elinditom, ezuttal a fej a celpont. Ahogy sikerul a figyelmet fentre irnyitanom, a jobb kezem szuro mozdulatot tesz, alulrol felfele, 45 fokos szogben arra a reszre, ahol a demon bordai kozott valami sziv fele kene legyen.
Az egesz egyetlen osszefuggo mozdalatsor, a rugasok lenduletet hasznalom fel, hogy nagyobb erot, es gyorsasagot kolcsonozzenek a szurasnak. Ez, szinte meg abban a pillanatban, hogy talaltam, ha talaltam, kicsit hatrebb huzodom, felkeszulve arra, hogy talan megsem annyira kaba a demon, mint hittem.

(Off: itt nincs ekezet :S megprobalom majd javitani, valahogy egy szerkesztessel. Most pedig szolok Ogrenak, hogy irjon O is )

Sarah figyeli, ahogy lovagjai a démoni testet támadják, s figyeli, a valaha volt gyenge nő haláltáncát. Ahogyan porrá omlik, egy pillanatra lehunyja a szemét. Szellőt vár. Kíméletlen, pokoli szelet, ami az arcába fújja a szemcséket. S képzeletében megálmodott kép érkezik is. Hihetetlen, ihletet adó színpadias jelenet. Rajzolni, festeni, megélni kellene a sötét csodát, ami megismételhetetlennek tűnik. Kezei remegni kezdenek, arcán valódi könny csorog végig. Nem gyász vagy bánat könnye ez, hanem a lenyűgözött csodálat gyenge pillanata.
Ajkai enyhén elnyílnak, majd ahogy kinyitja szemeit, mély, az egész képet beszippantani vágyó tekintet vetül a helyre, ahol pillanatokkal azelőtt még a démon állt. E tekintet aztán megrezdül, s emberi szempár néz Revansra, épp az, ami a démonok előtt nézett rá. Nem szól.. Nem tudja, milyen szavak illenének e megrendítő, csodaszerű helyzetre.

A démonnő felett aratott győzelmünk után naiv dolog volt azt hinnem, hogy ezzel vége is a megpróbáltatásoknak mára.
Szeretnék Sarah felé fordulni, megnézni, hogy jól van-e, aztán megköszönni Donaldnak a segítséget, majd haza menni sebeket ápolgatni.
Az égi tüzijáték azonban kózbeavatkozik, és a lezuhanó sárkány látványától elámulva csak állok ott, amig a fenevad becsapódik.
Habozom a következő lépés megtételével. A kíváncsiságom, és a kalandvágyam tuszakol a becsapódás felé, az óvatosságom, és a rossz előérzet marasztal.
Néhány pillanatig állok, csak nézem az eget, aztán döntök.
Sarahoz fordulok, szemúgyre veszem. Nem tűnik súlyosnak a seb, megkérdezem, hogy minden ok-e, lábra tud-e állni, haza fog-e tudni menni egyedül, mer bár szívesen segítenék Neki, maradnék, de sajnos az események pörögnek tovább, és mennem kell.
Intek Donaldnak egy köszönöm, remélve, hogy még találkozunk, aztán a nyakamba szedem a lábaimat, és célbaveszem azt a pontot, ahol a lezuhant lénynek lennie kell.
Futás közben a szemem sarkából alakokat látok mozogni az árnyakban, és a sikátorokban. Sőt olykor szinte közvetlen mellettem is. A démonok is elindultak, és pontosan arra tartanak, amerre én is.

Igen, jól van, ezt mondta Revansnak, s hálát rebegett neki, majd hosszan nézett utána, ahogy távolodott. Sarah látszólag is kezdett megnyugodni. Valahol fenn még ott volt Donald, talán közelebb is merészkedett, egy küldetése volt még Sarahnak: bocsánatot kérni tőle, és megköszönni a segítségét. Le kellett zárni az esetet, s elrendezni a jókötésű férfi szívében is. A lezárult dolgok ritkán vetnek fel újabb kérdéseket, s mivel úgy vélte, a férfi is elvárja, megpróbált szert tenni egy baráti fuvarra a kórházhoz, miközben kelően elesettnek és megrendültnek mutatta magát, s bárhogy alakult is, végül elhagyta a helyszínt.