Harlem utcái

Elfutott a gyíkszerű alak, utána a nehézlovasság.
- Hajrá fiúk! - kiáltják egyszerre a srácok a fedezék mögül és lelkesen figyelik, persze még mindig lapulva az üldözést, amíg szemük követni tudja őket. Aztán nyugton maradnak.
- Szerinted elkapják? - tűnődik Marcus.
- Á, kétlem - feleli egykedvűen Steve. - De fő az optimizmus! - emeli fel a mutatóujját vigyorogva.
- Na, ja... és az otthon lévő vacsora... ami lassan kihűl - sóhajtozik Marcus.
- Ja, ezért említetted korábban a vacsit - vigyorog tovább Steve. - Sebaj... elverjük a rossz fiúkon.
- El ám - bólogat Marcus.
Hamarosan szirénázó autók érkeznek, Steve és Marcus hátrapillantanak.
- Erre, erre skacok! - kiáltja még mindig a fedezék mögül Steve. Fő az óvatosság. Eléggé változó a hangulata... van amikor fejest ugrana a balhéba és végig kergetne mindenkit a városon, máskor meg inkább biztosra megy és kétszer is meggondolja, hogy érdemes-e belevetődni a buliba. Most inkább utóbbi helyzet áll fen.
Steve úgy dönt, megvárja, míg kiszállnak a srácok, vagy kitalálnak valamit és esetleg együttes erővel belevetik magukat a balhéba. De nem akar semmilyen csapdába besétálni. Az a nevetés elég hátborzongató volt.
- Egy őrült, pszichopata, valószínűleg pókember klón tartózkodik itt... és egy gyík arc is befutott! Meg még két kolléga behajtott az előbb! - vázolja az érkező alakulatoknak a helyzetet Steve, továbbra is a fedezékmögül. Marcus is ott kuksol és mindketten a fegyverüket szorongatják.
Nem szartak be, csak ma még haza is akarnak menni kajálni.

Sajnos nem volt szerencsém a két kukafedő úgy pattant le a szélvédőről mintha csak pár apró bogár repült volna neki. Már csak a remény maradt, hogy nem tudnak az emberi formámról. Azonban sem a hej sem az idő nem volt alkalmas az elmélkedésre. Egy könnyed szökkenéssel a sikátor előtti rendőrkocsira ugrottam onnan pedig be a sikátorba. Gyorsan előre iramodtam mögöttem a golyóálló zsarukocsival. nem értem ha nekem át kellet ugranom az a járgányt ők, hogy úszták meg sértetlenül. Ez is olyan kérdés volt amit későbbre kellet halasztanom. Csak az járhatott a fejembe, hogy megállítsam azt az ámokfutó idiótát. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy nála gyengébbeket legyilkolja. Jól tudtam az erő hatalmas felelősséggel jár. Ráadásul abban nincs semmi érdekes ha egyoldalú a mérkőzés. Az adja a küzdelem sava borsát ha egy hozzánk hasonlóval küzdhetünk meg. Igaz néha jó érzés piszkálni az embereket de az nem több egyszerű heccelődésnél. A gyilkosság és a szórakozás két külön dolog. Úgy terveztem ezt annak a pszichopatának egy életre a fejébe verem a fallal együtt. Ahogy hallatta a sikátorba belerohantam valami háló szerűségbe. Hatalmas kiabálás közepette megpróbálom elszakítani a pókhálót. ha nem sikerül bevetem az igen éles körmeimet. Ha az sem válnak be akkor újra az erőmhöz folyamodok de ezúttal a fal lesz a célpont. Ha jól emlékszem pont egy pókember rajfilmben láttam a csapda gyenge pontja a talapzata.

Egy nagy hüllőszerű szereplő is feltűnik a téren, mire a pók elfintorodik. Nem finomak. Ezt követően egy rendőrautó, láthatólag jobban felszerelt mint az eddigiek is megjelent. Ám ez a kocsi, nem a Pók miatt jött be ide, hanem az új szerzetet követte. A Pók hirtelen nem tudja, hogy mit csináljon. Nyilvánvaló, hogy a mutáns, (mert kétségkívül az volt) a rendőrök ellen van, de lehet, hogy ellene is. Nem ismeri mire képes a gyíkszerű lény, így leginkább távol tartja magát tőle. Sokkal fontosabb jelenleg a rendőrök autója ami beparkolt a sikátor falai közé. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, egy hálót lő ki a kocsi ajtajára, ami így befedi az egész ajtót. Az egy tonnás szakító szilárdságú hálót egyetlen ember sem tudja átszakítani, így a kocsi ajtaja kinyithatatlan lesz. Ezután átugrik a másik falra és ugyanezt csinálja a másik oldalon is. Mivel a New York-i rendőrség autóin az utastér tudomása szerint el van zárva a vezetőtől, ahogy a taxiknál is. Ez a hátsó ülésen utazó bűnözőktől védi a rend őreit, de most befogja zárni a zsernyákokat a járművükbe, akik így képtelenek kijönni. Ezalatt a cselekvése alatt folyton szem előtt tartja a a ficánkoló mutánst, és ha elindul felé, akkor megpróbálja meggátolni ebben, noha kétli, hogy képes lenne feljönni az egyenes falon.
A többi zsaru pedig gyáva féregnek tűnik, ugyanis megérkezésük óta nem tettek semmit. Egy fikarcnyival sem jobbak a menekülő társuknál. A Pók tehát nem is figyel rájuk, csak félfüllel.

A nehézlovasság végzi a munkáját.
- Jó műsor - vélekedik Steve.
- Ja - bólogat Marcus. - Talán mégse hűl ki a vacsora - vigyorog még hozzá.
Nem biztos, hogy belátnak a sikátorba, de, ha igen, akkor persze érdeklődve figyelik mi zajlik ott. Azonban itt se maradnak sokáig tétlenek, kint, mert leparkolnak mellettük és további nehézfiúk érkeznek. Plusz egy főnök csatlakozik és bevágódik melléjük.
- Üdv, főnök - köszön Steve. A kérdést hallva szinte azonnal felel rá. - Á, semmi... az egyik bepánikolt, meglógott. Mondtam, hogy ne menjen. Valószínűleg már nem él, bár nagyon remélem, hogy igen. Elmenekült... valamerre... a társa meg ott maradt a fegyverét szorongatva - mutat az autó mögött ücsörgő megmaradt emberkére.
- Valami pókember és gyíkarc lehet a tettes - teszi hozzá Marcus.
- Megjegyezném főnök, hogy mi Marcusszal itt voltunk elejétől és részt akarunk venni az akcióban. Remélem nem akar kitolni minket innen, mert úgyse hagyjuk - megböki Marcust. - Gyere, menjünk utánuk, nézzük meg mit csinálnak - mondja Steve.
- Ok, csapjunk bele a lecsóba! Flamós vagyok, mint állat. Az asszony jó vacsit csinált és nem akarom hidegen megenni! - mérgelődik Marcus.
Azzal felpattannak helyükről, fegyverüket kezükben fogva és bearaszolnak az újabb speciális egység után, akik egymás seggét fedezik.

Borzasztóan gusztustalan volt ahhoz az a ragod háló rátapatt a pikkelyeimre. Úgy éreztem magam mint egy légy a pókhálóban. Teljesen beleragadtam nem tudtam eltávolodni a ragacsos hálótól. Mind két kezemet ökölbe szorítottam majd elkezdtem szétfeszíteni a hálót de nem történt semmi. A kudarc nem lombozott le ugyanis nem volt rá időm. A golyóálló kocsi a hátam mögött loholt és csak pillanataim maradtak mielőtt utolérhettek volna. Minden erőmmel azon voltam, hogy szétszakítsam a hálót egy hatalmas üvöltés kíséretében. A háló egy kicsit remegett azonban stabilan állt továbbra is függetlenül attól milyen erősen próbálkoztam. Egyszerűen nem voltam képes elhinni, hogy egy ilyen kis vacakot nem tudok elszakítani. Odahaza simán a levegőbe hajítottam két száz kiló körüli férfit akárcsak egy játékszert. Egy ujjnyi vastag háló azonban kifogott rajtam. Rájöttem kár erőlködnöm ezért le engedtem a csuklom és erre beugrott egy lehetséges megoldás. Ha nem megy erővel akkor próbálkozzunk valami mással. Erre kinyitottam az öklömet amin megcsillant a fény. Egy határozott vágással sikerült szétvágnom a hálót így teljesen szabaddá vált a jobb . Ezután a mutató ujjammal mintha egy apró kés lenne szép lassan körbevágtam a bal karomat. Mikor már mindkét karom szabaddá vált a maradék hálótól is megszabadultam. Sikerült a hálóból kiszabadulnom de a kisebb darabok még mindig a pikkelyeimhez tapadtak. Elkezdtem letépdesni magamról a hálókat majd a csuklómról a falra kentem a hálót. Miközben szettem le magamról azon fantáziáltam hogyan verem agyon azt a balféket akinek az undormányába belesétáltam. Épphogy csak az arcomról sikerült letépnem a hálót éreztem valami a hátamba csapódott majd hatalmas mennyiségű áram futott keresztül a testemen. Önkénytelenül térdre rogytam mikor szinte minden izmom egyszerre feszült meg. Állkapcsomat összeszorítva hátra nyúlok elkapom a drótot majd hatalmas erővel megrántom. Ha sikerült kibillentenem a fickót az egyensúlyából a másik kezemmel is megragadom a drótot majd újból megrántom a drótot hatalmas üvöltés közepette teljes erőmből hogy az egyik falnak csapódjon. Ha ez sikerül egy mozdulattal kitépem azt az izét majd egy ugrással a szuper zsarunál termek. Majd a torkánál fogva persze jóval kisebb erővel majd a társához vágom.

A Pók igencsak meglepődött amikor kiszállt két másik fegyveres, erre nem számított. A bevett szokás szerint, csak ketten utaznak egy rendőrautóban. Amikor az egyik férfi rálőtte a saját fémből készült hálóját, igencsak meglepődött. Noha ruhájába nem vésődtek bele az apró kiálló fogak, lévén az anyag gyakorlatilag elvághatatlan, az egész háló akadályozta a mozgásban. Azonban ő korántsem fogyott ki a tervekből. A fémhálót egyszerűen szétszakítja, vagy ledobja magáról, minél kevesebb felesleges mozgást végezve, nehogy jobban belegabalyodjon. Ha ez nem sikerül akkor jöhet a B terv, miszerint egy fonalat lő ki, egyenesen maga fölé, és hálóstul együtt felhúzza magát. Tudja, ugyan, hogy az eszköz nehéz, de mivel emberfelettien erős, illetve a rendőr kezében lévő puskából jött ki, olyan kemény dolog ez nem lehet, hisz egy kézifegyver súlya lehet csak.
Ha sikerül leráznia magáról, akkor látja, hogy a Gyík lecsapja a rendőröket, vagyis megpróbálja, így ő nem foglalkozik velük, hanem egyszerűen csak felvontatja magát a falra, és felmászik a tetőre, ahol a lövedékek elől fedezékbe kerül. Ugyan egy két lövést ki tud még kerülni reflexeinek és sebességének hála, a tucatnyi érkező rendőr talán túl nagy falat még neki is. Egy darabig nézi a tetőről az eseményeket, és ha nagyon nem látszik, hogy konszolidálódik a helyzet, akkor menekülőre fogja a dolgot. A hálókon való lengedezés gyors és eredményes módja az utazásnak, lévén sokkal gyorsabb mint akármelyik, az úton közlekedő jármű.

Talán sikerülne neki, de egy rendőr ráfogja a fegyverét, és lelövéssel fenyegetőzik. A Pók furcsán kicsavart testhelyzetben áll, egyik kezét magasba emeli, belőle egy háló indul, egyenesen az épület tetejéig. Másik keze a guggoló pózban lévő combján fekszik, egyenesen a rendőrre mutatva. Mikor hallja a parancsot, egy pillanatig úgy tesz, mintha a meglazítaná szorítását a fonalán, és egy kicsit valóban így is tesz. Mintha megadná magát, ám amikor ezt a rendőr beveszi, egyetlen gyanús mozdulat nélkül, a másik kezéből lő egy fonalat a rendőr pisztolyára, majd megrántja azt. Mivel jóval erősebb, a pisztoly valószínűleg kirepül a zsaru kezéből, és mintha csak egy indításra váró rakéta lenne, megugrik, majd felhúzódzkodik a fonálon. Mindezt a lehető leggyorsabban teszi, és amint fenn van a tetőn, fedezékbe menekül, nehogy a földről rá lehessen lőni. Mivel a rendőr pisztolyát tartó fonalat nem engedte el, ha minden igaz egy pisztoly is van nála. Itt fenn a biztonságban, elkezdi leszedni magáról a hálót, végre.

A fájdalom rettenetes volt de nem elviselhetetlen. Összeszorított fogakkal képes voltam felülkerekedni a fájdalmamon. A testem nem ilyen kevéstől nem mehetett tönkre. Egy kezemmel hátra nyúltam és megragadtam a drótot majd hatalmas kiáltás mellet megrántottam. Az idegen ezt szinte előre látta és ahelyett hogy kibillent volna az egyensúlyából ellengette azt. Ennek köszönthetően megszűnt a testemet kínzó elektromos áram. Ezután egy hatalmas rántással kitéptem a hátamból azt a tapadós izét. Épphogy csak felálltam máris a levegöbben pörögtem mint zokni a centriben. Ugyanis két gyászhuszár kocsijával valaki nekem jött. De az is lehet, pont ellenkezőleg történt. Úgy pattantam le az autóról mint előtte azok a kukafedők. Hatalmas nagy puffannással érkeztem a földre. A hátam sajgott a legjobban a többi csak apró kellemetlenség volt. Mikor az erdőben edzettem, hogy előhívjam az erőmet magas fákról estem le úgy hogy meg se kottyant. Igaz itt a kocsi jött nekem és ez a talaj keményebb mint az anyaföld. Mire fölkeltem az áramos fickó felém tartott egy maroklőfegyvert. Pisztolyok ellen még nem volt szerencsém megküzdeni de talán egy lövést kibírtam volna. Mélyen ellenfelem szemébe nézek félelmet nem mutatva széles mosollyal az arcomon.
-Ti aztán nem vagytok semmik. Bár ez a húzás tisztességtelen volt ennek ellenére ügyesek voltatok. Bár a én jobban szeretem egy az egy elleni tisztességes harcot. De talán errefelé így köszöntik a vendégeket. - miközben magabiztosan beszélek kihúzom magam.
-Azonban ha azt gondolod azért mert jelvényed van mindenki fölött állhatsz nagyot tévedtél. A nagy bestia harcosa soha nem hunyászkodik meg senki előtt.- ezután az égre emelem a kezemet-inkább hagyniuk lenne hogy elkapjam azt a szadista pókot.-
Bár ez csak részben volt igaz. Meg akarok vele küzdeni, hogy tudjam melyikünk az erősebb.

Steve-t és Marcust az utolsó pillanatban a főnök szavai állítják meg.
- De főnök! - háborodik fel Steve Smith és visszafordul Marcusszal, miközben az egység bevonul a sikátorba. Ők pedig kijönnek. - Itt voltunk a kezdetektől és bár nem sok vizet tudtunk zavarni, de ugyanúgy a mi ügyünk is! Nem igaz, hogy folyton elveszik tőlünk! Ezt nem teheti! - háborog és mérgeskedve néz felettese szemébe.
- Hagyd, haver - lép oda hozzá Marcus és csendesen barátja vállára teszi a kezét. - Menjünk. Itt már nincs több dolgunk. A nehézlovasság elvégzi a többit. Plusz, vár a vacsi, flamós vagyok, éhes vagyok - magyarázza Marcus.
- Téged is csak a kaja érdekel... namindegy, de igazad van, bocs haver - feleli Steve. - Ok, bocs főnök, nehéz nap volt - von vállat Steve és int neki, vagy tiszteleg, ahogy a helyzet kívánja.
Aztán elkéredzkednek az egyik szolgálati autóval és elmennek a helyszínről, hátra hagyva Pókembert és a gyík arcot. Majd úgyis megtudják mi lesz, akár el tudnak menekülni ezek ketten, akár nem.
Mindketten visszamennek a rendőrségre, elvégzik a formaságokat és hazamennek.

Pár újjab járgány jelenik meg SWAT felirattal az oldalukon. Az előbb azt mondták mutáns elhárítóktól vannak. Nem tudtam, hogy SWAT ilyesmivel foglalkozik. Megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy nem én vagyok a rossz fiú hanem ott fenn és ha békén hagynának mennék és elkapnám őt. Azonban nem engettek el maguknak akarták a megtartani a prédát. Ez rettenetesen idegesített minden idegszálam pattanásig feszült. Nem bírtam ha utasítanak olyan érzés mintha bezárnának egy ketrecbe. Már majdnem rátámadtam a velem szembe lévő fickóra de hirtelen a messzeségbe egy robbanás történik és minden szem a hang forrása felé szegeződik. Választanom kellet vagy a szívemet követve támadok vagy az eszemet és elmenekülök. Ezúttal az eszemet követtem és elindultam a sikátor másik kijáratta felé. Visszaveszem emberi alakomat ha esetleg ott is örök állnának ne ismerjenek fel. Normál alakomat felvéve az indulataim egy része is eltűntek de még mindig ideges voltam amiért elmaradt a csetepaté. Azonban nagyon érdekelt mi volt ez a robbanás. Önző módon arra gondoltam valaki így akart a segítségemre lenni de ha így van akkor úgyis fölveszi velem a kapcsolatot. Emberi alakom élvezte a magányt de gyíkfelem ki akarta beszélni magából a kudarcot vagy kiverni. Talán egy szép nő nyitott hálószoba ablaka is megnyugvást hozhat zaklatott szívemre.

Épp levetette magáról a hálót, amikor egy hangot halott. Ismerős hang volt a z elmúlt órákban hallotta már párszor, így nem késlekedett. Megfordult, és támadó pozícióba helyezte magát, ám meglepetésére a fickó nem támadott. Beszélni jött. A Pók egy kicsit zavarban volt, és e pillanatnyi zavarodottságot használta ki Dr. Henry Smith. Az ember, aki az egész folyamat alatt a Pók állatias ösztönei által elnyomva, látta a gyilkosságokat, mindent. Mikor a Pók hirtelenjében háttérbe szorult, a tudós férfi tudata átvette a vezetést. Noha tudatnak neveznénk, valójában nincs két különálló személyiség. Az egyik inkább ösztönlény, az alapvető érzelmek által irányítva, míg a másik az ész és értelem gazdája, egy átlagos ember. Nah ez az ember lett abban a pillanatban vezér, mikor a teleportálós megszólította. Állatias testtartását elvesztette, két lábra emelkedett, kihúzta magát. Kezeivel leporolta ruháját, majd ránézett a férfire.
-Gyilkolás... nem... próbálom visszafogni magam. Te ezt nem értheted... Kérlek menj el mielőtt megbánod...
Itt összegörnyed és ismét felveszi a pózt ami eddig volt neki. Ránéz a teleportálós férfira, majd elindul az ellenkező irányba, jó gyorsan, háztetőkön ugrálva, lengedezve.

//Bocsi, de most más terveim vannak a karival, és nem akarlak visszafogni titeket, mert csak lassan tudnék ideírni, de majd egyszer még folytathatjuk... //

Úgy dagad a mellem, hogy alig kapok alatta levegőt, nem tudom, hogy túl könnyen megy vagy csal elaludt a figyelmem hirtelen és nem vettem valamit észre ami kiderül a végén és kapásból megbukok. De azért a személyes hangvétel egy kis biztonság érzetet ad.
- Nem Ben, nem áll tőlem messze... - A folytatásra viszont elakad a hangom, kicsit megigazítom magamon az övet és megpróbálom valami értelmes szövegbe fogni azt, hogy mit is csinálok.
- A titulust gondolom annak köszönhetem, hogy sem szervezet csoporthoz nem szokás tartoznom, se nem jellemző rám úgy a szervezettség. - tartok egy kis szünetet, még egy pillanat amikor másik szférájára tévednék, hogy pontosabb legyen szeretnék pontosítani.
- Igazából abból dolgozom amit az élet felkínál, ha kapok egy fülest utána nézek a valóság alapjának és ha érdemes vele foglalkozni akkor rátapadok, mint ügyvéd a hagyatékira... - Fejezem be egy talán kicsit kilógó poénnal, de megpróbálok lassan Ben felé fordulni és valami mosoly félét is mutatni, mintha magabiztosabb lennék a pillanatban.

Nem is tudom miért nem készültem fel erre a kérdésre. A nagy zavarban természetesnek vettem, hogy ismerik minden mozzanatomat. De mikor felteszik egyből kezdem is a magyarázást.
- Nem feltétlen nekem akarják elmondani, de mondjuk, hogy nem az Angyal toronyban múlatom az időt esténként. A legnagyobb pedig az Olimposz Kaszinó ügye lehetett, de bele buktam - itt leviszem a hangomat, megszorítom az öklömet. Máig nem teljesen emlékszem a másik világra, hogy ott mi is történt.
- Elvesztettem a nyomot és azóta kicsit zűrös az életem, illetve most... mindegy. - nem akarok olyanról feleslegesen locsogni amit nem kérdezett Mr. Grimm. inkább elkezdek az ismerős környéken nézelődni, gyanítom, hogy valami zavaros fog következni, megkérdőjelezhető indokkal, de most megpróbálok tiszta fejjel gondolkozni. Bár nem hiszem, hogy a tisztázás biztosításához, most rá kéne gyújtanom. Azt hiszem egyik fajtára se kéne.

Ben beszédére csak bólintok határozottan. Bár már tudtam, hogy jó fele haladok, mióta ismét a X-men tagja voltam biztosabbnak éreztem lábam alatt a talajt. A levél csak még egy lökés volt, egyre érzem a csontjaimban, hogy valami vár rám és el is tudom érni. Bennem megvan az erő, hogy elsőre ne adjam fel.
Kint felteszem a fülest, ellenőrzöm, hogy jól benne van.
- Sok szerencsét! - Kiáltom még a rohanó Ben után, majd elindulok az ellenkezdő irányban sietősebb léptekkel, ahogy az adrenalin felpezsdít, egy re lassabban látom az utcákat és mozgást keresek. Amit generált a lövöldözés. ha túlélték akkor a célpont fog fejvesztve rohanni ha nem akkor a tolvaj fog gyanúsan és gyorsan távozni a helyszínről. A megjelenésem után megpróbálok kevesebb feltűnést kelteni, noha ez a hacuka kicsit céltábla érzetet kelt bennem. De kezeltem már rosszabb helyzetet is ennél talán. vagy csak az emlékekben sokkal menőbbnek érzem most magam, mint azokban a vérfagyasztó pillanatokban mikor átélem őket. Most mégis magabiztos vagy, tudom a dolgom.

Először kicsit megállok, hogy feltérképezzem a helyzetet, nem tűnik elsőre különösnek, egy ilyen kiváló környéken lelőttek valakit. De még segíthetek talán másik négyet, mielőtt eldörren a mexikói patt helyzet.
- Detto - Jelzem Bennek mikor megjön az üzenete, el is indulnék a fal mellett, ha számít akkor amellett amelyiket a hold is kevésbé világít, így sötétben maradva, miközben lefedem a jelvényt a ruhán. De akkor bevág egy villám, és reflex szerűen elugrok a képességemet használva a lendülettel egészen a fal egy magasabb pontjáig, hogy újra elnyeljen a sötétség. De kicsit lejjebb álok meg mint a terv mert furcsa felismerés ver bennem gyökeret.
- Két fegyveres, egy halott és egy ráadás? - kérdezem lehetőleg halkabban a kommunikátortól, majd elkezdek közelebb mászni a csoportosulástól, hogy ha eldurvulna a szitu beleszólhassak. Furcsa lenne, ha itt lenne Ben de ha egymást torkának esnénk engem előbb lőnének szitává, mint hogy kiderül a dolog.

Egy pillanatot adok magamnak, hogy szívjam a fogam a dolog miatt, hogy az lent mégse Ben. Így a kis szünetet utána futólépésben indulok meg a házfalon, hogy még a nagyobb problémákat megelőzhessem és úgy tűnik kicsit szerencsém lesz. Persze én is látom, hogy valami szuper erő is dolgozik lent, de legalább szétszóródnak az érkezésem előtt. Amikor egy vonalba kerülök avval a amelyikről leszedték a falhoz vágottat széles szaltót dobok a ház faláról és a képességemmel az érkezés előtt tompítom az esést, a lehető legnémábban is próbálok érkezni, egy két méterrel az alak mögé, hogy utána egy lépéssel közelebb érjek és mielőtt kiszúrnak tarkón könyököljem a tagot és miközben én ismét kilövök a fal felé egy ugrással, annak elnehezítem a testét, hogy puffanást hallják, de engem már ne lássanak. talán egy kis káosszal jobban helyben tudom őket tartani.

~Ezért vagyok én az amatőr, igazság osztó... ~ Gondolom mikor egy lámpa alá hátrálok mikor rejtélyes akartam lenni, nem mintha sok mindenki vet volna észre, mikor azok ketten elvannak csak egy nézett ki magának, és már a második tárat ereszti rám. Nem akarom viszont túl feszíteni a szerencsém dolgát, így megpróbálok a sikátor egyik kukája mögé vetődni, amíg ez a tár is kiürül, esetleg ha vannak valami kisebb kukák akkor annak a fedelét is beújítani, hogy kicsit segítsen a következő támadásomban. De amit megállapítottam, hogy van-e vagy nincs fedő egy két másodperc után hátrébb bukfencezek a sikátorban hogy megint megpróbáljak a sötétből jönni. Ha nem kellett használnom ez alatt a fedőt és megvan akkor szép ívesen eldobom a fegyveres felé, hogy lőhessen valamire, ha nem üres a tár, majd őt is megpróbálom elkapni amíg el van terelve a figyelme, a lövéssel vagy a töltéssel. Gyorsan lefegyverzéssel próbálkozom, azzal, hogy rásózok a kezére és csak utána kapja ő is a tarkóst, amíg még sajog.