Re: Királyságok

by **Thorhalla** Vas. 25 Május 2014, 08:48

Szívem megszakadt, mikor elfordult. Lehajtottam fejem s a földet figyeltem.
< - Nem veszik, őket is hozhatod, ha e világnak vesznie kell, mindenkit, kit csak képesek vagyunk men… >
S ekkor értettem meg, fejem felkaptam a levegőbe, a halkirálynő. A mi világunk, már ott lehetett. Utána kellett volna mennem s nem szívemre hallgatni, hanem az eszemre.
< - Donald! – kiáltottam fel. >
Elsápadt, halálra várt arccal fordultam Einar felé, gyűlöltem magam azért, mit tenni készültem, hát még mindig Loki leánya voltam s nem tagadhattam meg atyám örökségét. Soha sem tehetem meg. Ha ezen világban is oly volt, mint kit ismertem leghőbb s legtitkosabb vágya az volt, hogy legyen közös gyermekünk. S Donald az volt, lehet, hogy Jonathan nemzette, s Stephanie szülte, de ők mi voltunk genetikailag s lelkileg is. sosem tekintettem a gyermekre úgy, hogy nem én szültem, oly volt számomra mióta csak megláttam.
< - Egy gyermekünk van odaát – feleltem kétségbeesetten. – Egy fiúgyermek. Segíts, könyörgöm Einar, s én is segítek megmenteni kit csak lehet, az ősi istenekre esküszöm! Nem hagyhatom, hogy gyermekünknek ártson! >
Megpörgettem a pörölyöm s felfelé lendítettem, hogy vigyen haza a saját világom felé, hogy megvédjem azt s vele együtt fiamat. Repültem, mily gyorsan csak képes voltam, hogy beérjem azt a kígyót mielőtt még bármit tehetne.

by **Morsus** Hétf. 26 Május 2014, 07:49

Doria egyszerűen kicsúszik a béklyókból majd a keze egy dárdaszerű hegyes formát vesz fel és átszúrja a mágus fejét. Az párat még remeg majd a varázslatai eltűnnek. A kaotikus vízbe folyamatosan hullanak a szigetdarabjai és csap bele a villámok sorra mégis... a lány csak a saját szürke bőrét és újdonsült erőit érzékeli. Egyre inkább olyan, mint Apokalipszis.
Einar megtörik a szavakra és a villámok enyhülnek.
< - Menj. >
Mondja neki Thorson. Thori Sinisterért repül. Thorhalla fel az égbe. Még látja, hogy Lyron megszólítja a férfit. Mire Doira kiúszik a villámok elhaltak, de az ég még viharos. Az apja és Einar viszont eltűntek.
A tomboló felhőkön áttörve Halla száguldva látja meg a halat. Az a világát nézi miközben a kezében egy fegyver kezd zölden világítani.
- Már elkéstél - mondja a nő meg sem fordulva. - A Végső Megsemmisítő bekapcsolt. Nem lehet leállítani. Ha egyszer elindult akkor lőni kell vele. Tudod Uatu azért adta, hogy megöljük vele Galactust, de kiderült, hogy más Földek elsöprésére is tökéletes.
Királyságok - Page 5 3052227-nullifier+1

Királyságok - Page 5 3052227-nullifier+1

Melissa hangja szinte boldog.
- Különben is... nézd a világodat.
A nő látja, ahogy a város robban és fűstől. Véres csatatér az egész. Még a legerősebb Asgardiak is elesnek Nemezis és Sötét Lovasai elől. Szinte onnan hallja az arrogáns mutáns kérdését: Hol van a gyerekem? Kígyó és társai ellenállnak, de szinte reménytelen. Hiába a létszámfölény, a technológia és egyéb fejlettség a Lovasok túl erősek.
- Oly aranyosan áradozott a kis halfattyú arról, hogy milyen rosszak vagyunk, de ti? A világotok egy szégyen. Én ezzel még segítek is.

by **Ko-Rel** Hétf. 26 Május 2014, 11:07

Doria-t magát is meglepte, hogy miként reagált a teste arra, amit tenni akart. Nem kitépte magát a láncokból, hanem átalakult, mintha folyékony lett volna a teste, ő közel akart menni és úgy megütni a varázslót, de a keze dárdát formált. Meglepetten és hihetetlenkedve nézett a kezére, ami lassanként az ellenfele halála után visszaváltozott kézzé. Nem volt kék a bőre, szürke volt, mint Apokalipszisnek. Megrázta a fejét, nem! Érezte a változásokat, ahogyan az erői változtak, a teste változott. Nem került soha kapcsolatba a halál magjával, így egyetlen logikus következetést tudott, hogy a Főnix erő még mindig változtatja őt, a miértet nem tudta. Hiszen Thorhalla-t már régen nem.
- Nem… nem… nem… NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM! – sikoltott el a víz alatt.
Így is azt is nehezen fogadta el, hogy gondolkodásilag változott Apokalipszis irányába, de az, hogy fizikailag az már sok volt neki. Hogyan nézzen ezek után az apja, vagy Thori szemébe? Thori mindig is mellette volt, szerette, de nem tudta, hogy a férfi meddig fogja ezt elviselni tőle. Ő ezt nem akarta, ő csak újra Doria akart lenni, aki régen volt a Főnix előtt. Nem kellett neki új erő, se semmi, csak saját maga akart lenni anélkül, hogy ilyen gondolatok megfordultak a fejében, vagy külső változás. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, érezte, hogy a könnyek végigfolynak az arcán annak ellenére, hogy víz alatt volt. felúszott a felszínre és a partra repült ki, ellenség után nézve. ha nem talált, akkor Thori-t és Sinistert kereste, mert az apját és Thorhalla-t nem látta.
- Mi… mi történik velem? – kérdezte riadt kislányos hangon a két férfit.

by **Thorhalla** Hétf. 26 Május 2014, 12:20

S olybá tűnt szavaim elérték céljuk, a vihar enyhült s ő is megtört. Szavaira bólintottam s még egyszer ránéztem, s ha engedte megcsókoltam.
< - Vigyázz magadra! – kértem. >
Mielőtt felértem volna még láttam őt s Lyron-t, hogy egymáshoz szólnak valamit, csak remélhettem, hogy tényleg segít nekünk s szövetségre lépnek egymással. De nem tudtam tovább törődni velük, mert hazaértem s a nő már ott volt. s megtette, most már esély sem volt arra, hogy valamely világot megmentsük, vagy az övék, vagy a mienk elpusztul. Dühöt éreztem, oly erősen, mit oly régen nem már. Ha lángjaim még léteztek volna lángolt volna minden körülöttem s hagytam is volna, hogy elemésszen mindent.
- Mi megöltük Galactust, bármiféle segítség nélkül! – sziszegtem.
A város felé kaptam fejem s ereimben elhűlt a vérem is.
- Gorgon! Donald! – leheltem.
Előbb a szajha s utána a fattyú. Előbb a világ s mindenki rajta, utána a gyermekek s a népem. Zöld szemeim dühtől izzottak s lángoltak.
- Segítesz? – kérdeztem gúnyosan s felkacagtam. – Tudod miként végzik az efféle segítők ezen világon szajha? Holtan!
Reméltem, hogy Einar elmesélte neki, hogy milyen tudok lenni, ha dühös vagyok. Bíztam benne, hogy felkészült a dühömre s a káoszra! Ha már a lángok többé nem engedelmeskednek a viharok még igen. Koncentrálni kezdtem s próbáltam a lehető legerősebb vihart felszítani, mit tán még e világ sem látott.
- NEMEZIS, ITT VAN KI ELVITTE GYERMEKED S HOLTAN KÍVÁN TÉGED LÁTNI! – mennydörögtem a viharokon át, hogy hozzá is elérjen.
Nem tétlenkedtem s próbáltam egyenest nekirepüni a szajhának, nem akartam megütni, ah, nem. Annál rosszabb lesz neki. Ha odaérek próbálom átölelni hátulról s úgy megtartani, hogy ne dobhasson le s az égen megjelenő viharok összes villámát magunkra zúdítani, magunkra hívni. Nem reménykedem, hogy a pöröly megvéd a természet erejétől, de ha nekem is halnom kell-e világért, a gyermekemért, hát harcban szándékozom elérni, hogy méltó legyek Valhalla-ra s Odin csarnokaira. S közben próbálok úgy fordulni vele, ha mégis próbálná meg semmisíteni a világom a fegyver támadása a sajátját érje el s ne a mienket.

by **Morsus** Hétf. 26 Május 2014, 14:53

Thorhalla lecsap Melissa, aki azonnal felé fordul. A villámok eltalálják, de a fényből a füstölgő nő hatalmas ütéseket zúdít rá. Minden csapása csontot tör, de közben két világból két oldalról a villámok minden pörölycsapásnak végig perzselik a nő testét. Bár csak rövid ideig küzdenek a kettőnek végtelenségnek tűnik. Thorhalla véres torzó válik és Melissa feketére perzselt tetemnek, de még ütik egymást amikor zuhanni kezdenek. A becsapódáskor Thorhalla még látja Melissát lezuhanni és mindketten eszméletüket vesztik.
Mikor Doria kiemelkedik Thori elrettenve pillant rá, de Sinister mosolyog.
- Ah.. ahogy számítottam - mondja mutáns nehezen lélegezve. - A főnix erő még az ön képességét is eltörte, de ahogy a többieknek elvett a képességeikből úgy magának áttört egy gátat. A képessége túlpereg, túlerősé válik. Túlfejlődik. Nagyon érdekes.
Szuszogja a férfi majd a vízből kiemelkedik Lyron és a véresre vert Einart dobja a partra. A dühös atlantiszi arcán és testén megannyi ütés nyom van, mégis kimérten áll, mint egy büszke király. Ekkor leesik az égből egy apró fémdarab, aminek a vége zölden világít.

by **Ko-Rel** Hétf. 26 Május 2014, 16:14

A legrosszabbul talán az esett neki, ahogyan a párja ránézett, az a rettentet az arcán. Tehát akkor nem csak a kezei és az, amit látott magából, hanem mindenhol szürke lett. Sinister felé kapta a tekintetét, amikor megszólalt, látta a mosolyt rajta. Tudta?! Ezt vártat?! Inkább tört volna el teljesen az övé is, mint April-nek és Thorhalla-nak, mint ez. Repülve közeledett Sinisterhez, ha oda tudott érni, akkor igyekszik megragadni a férfit a viktoriánus korabeli ruházatánál és úgy felemelni a földről. A kezét is emelte ütésre, de megdermedt, a férfi tudós volt, genetikus. Ő talán… talán visszafordíthatja. De vajon megbízhatott benne. A választ tudta, hogy egy teljesen határozott nem volt, de ő volt az egyetlen, akiről tudta, hogy talán képes lehet rá. Ez volt az egyetlen oka, hogy nem próbálta meg megölni ebben a pillanatban.
- Csinálja vissza! – mondta. – Maga tudós, genetikus! Képes lehet helyreállítani olyanná, mint voltam a Főnix előtt! Nem érdekel, hogy miként, de oldja meg Sinister!
A víz csobbanására arra kapta a fejét és letette a férfit a földre. Ahogyan meglátta, hogy az apja volt az szégyenkezve fordult el. Ha Thori is úgy reagált, ahogyan, akkor attól méginkább félt, hogy az apja miként tenné erre. Valamit meglátott leesni a levegőből.
- Az micsoda? – mutatott rá a tárgyra.
Fentről jött, a saját világukból, ami arra volt, de ott… ketten lehettek, két személyt nem látott, az „anyját” és a mostohaanyját. Közelebb lép a tárgyhoz, hogy megnézze, hogy mi lehet az.

by **Thorhalla** Hétf. 26 Május 2014, 16:38

Éreztem, s tudtam, hogy mindez számomra is roppant fájdalommal fog járni, de a családom, a szeretteim s a világom védelme megérte mindezt. Nem érdekelt mindez. csak az, hogy kiadjam a dühömet, mi oly rég óta nőtt bennem. Hogy nem tudtam megvédeni szeretteimet, hogy Asgard elpusztult s szinte mindenki a fajomból, a düh azért, mint atyám elkövetett ellenem, mi lett ezáltal Stephanie-ból. A düh s harag, hogy ő elvette a részem s elvette a lángjaim, Einar halála, majd Jonathan-é, az újabb halála, hogy már csak a testét találtam meg. A düh a Főnixre, hogy mindent elvett tőlem s semmit sem kaptam tőle, hogy eltört, a düh az egész világra s erre a szajhára, hogy azon keveset is el akarta venni tőlem, mim még volt, hogy nem adott esélyt egyik világnak sem, hogy a másikból maradhasson túlélő, s legfőképp, ahogyan bánt Einar-ral.
< - A Kilenc világért! – kiáltottam még. >
De hangomat már elnyelte a mennydörgés a villámlást követően. A dühöm is beleadtam a villámok idézésébe bízva benne, hogy ezt is képesek erősíteni, mint korábban lángjaim. Ütések, újabb villámok, szinte látni sem láttam, csak éreztem a fájdalmat s próbáltam tartani őt, hogy minden villám pontosan eltalálja. Az égett hús kesernyés illata töltötte meg orrom mielőtt a vérem nem tette, számban is véremet éreztem s a törött csontjaimat. Ismét zuhanás, még láttam őt összeégve, fájt minden, a dühöm még megvolt s csak remélhettem, hogy időben cselekedtem s elegendő volt arra, hogy megmenthessek mindenkit, kit szerettem volna.

by **Morsus** Hétf. 26 Május 2014, 16:59

Sinister a mutációt figyeli, ahogy Doria kezd vissza alakulni.
- Úgy fest minél többet alkalmazod az erődet és fordulsz magadba annál inkább átalakulsz. Természetesen lefuttathattok néhány tesztet, ha visszaért...
Ekkor az eszköz körül a föld világítani kezd. Elválasztva Thorit a kezében Sinisterrel és a másik oldalon a parton Einart, Lyront és Doriát.
- Ez valami bomba!
Üvölti Thor-vell és elrepül. Lyron hanyagul még Einar testére néz majd követi a fiút. Ha Doria az eszméletlen asgardit hozza, ha nem utolsónak repül fel. Már félúton vannak amikor a bolygó felrobban. A lökés hullámtól becsapódnak a saját világuk jeges földjébe. Mind sérültek és aléltak. Az ütközéstől alig vannak maguknál csak homályosan látják a birodalmukat füstölögni és a robbanások fényét.

by **Ko-Rel** Hétf. 26 Május 2014, 17:46

Sinister szavaira a saját dühkitörése után a kezére pillantott, kékült. Ilyen megkönnyebbülést régen nem érzett, talán akkor, amikor megtudta, hogy az apját sikerült felszabadítani és újra önmaga volt. Már éppen belevágott volna Sinister szavaiba, hogy igen, ragaszkodik azokhoz a tesztekhez, amikor a férfi hangja elakadt. Doria is arra nézett ismét ahol az eszköz volt és látta a földet megváltozni. Amint a fényeket meglátta, már ő is tudta, hogy ez egy bomba. Már készült volna felrepülni, amikor a talaj széttört körülöttük. Látta, hogy mindenki repül el az apja pedig otthagyta az eszméletlen Asgardit. Valószínűleg ő maga is otthagyta volna a férfit, de látta, hogy az asgardi nő miként viselkedett az elmúlt egy hónapban és azt is, hogy mennyire örült most a két fél egymásnak, még akkor is, ha másik realitásból voltak valók. Tudta, hogy saját maga mit érezne, ha más esetben valaki Thori-t hagyta volna ott hátra. Vagy mit érzett, amikor az apját elvesztette. Thorhalla soha sem tudott volna nekik megbocsátani és megpróbálná megölni őket. Elmondta, hogy olyan, mint Stephanie, a Varázslónő, nem akarta Doria, hogy kettő legyen abból a szörnyetegből. Még gyorsan felkapta az eszméletlen férfit és vele együtt kezdett felfelé repülni, hogy hazajusson. Nem tudta pontosan, hogy hol van az átjáró a saját világuk felé, a robbanást még érzékelte, majd a hideg havat, amiben feküdt. Felnézett, a távolban füst és robbanások, amiket látott. Megtámadták őket. Kicsoda? Megpróbált felkelni és körülnézni, hogy kik vannak itt. első ötlete az „anyja” volt, ha most meglátta a megégett testét, akkor, ha volt elég ereje, akkor odalépett hozzá és egyetlen erős mozdulattal próbálta kitörni a nyakát. Ő volt az, aki leginkább el akarta ezt a világot pusztítani, nem akart még egy esélyt adni neki. Próbálta az erejét összeszedni annyira, hogy tudjon repülni és haladni, ha sikerült, akkor elindul a főváros felé, hogy utána járjon annak, hogy mi támadtam meg őket.

by **Morsus** Szer. 28 Május 2014, 23:38

A lány próbál magánál maradni. A sikolyok és robajok még így is hallhatóak. Majd egy izzó formát vesz észre. Valami megragadja a nyakát és perzseli a bőrét. Lassan fojtogatva emeli fel. A lány valamennyire magához tér és a látvány józanító sokként éri. Szemei kitágulnak és szívverése vadul kapkodni kezd. A vörös örök sárga lángban izzó csontvázat bármikor megismeri. Holocaust.
- Szia édes. Apuci hazatért.
Mondja az alak furcsa betegesen boldog hangon. Látszik, hogy a gyerekek Judas lábainál vannak, aki nyugalmat áraszt feléjük. A véres Lovasok egy része mosolyogva veszi körbe a társaságot.
- Ne félj - mondta a fojtástól még szólni sem tudó lánynak. - Lehet, hogy Thorhalla vére elvette azt a felesleges bőrömet, de én többet vettem el tőlük. Mindent...
A szó kimondása közben a lányhoz hajol. A száját égeti a nyers energia. Lassan valami csóvaszerűség, ami talán a nyelve lehetne a szájába hatol és lekezdi körbe járni azt. Perzselve a nyelvét, szájpadlását. Mikor végez Doria füstöt köhög föl, nem tud szólni a sérülésektől. Látja magán, hogy bár nem bír mozogni se a teste ismét a szürkés bőrét vette fel a gyűlölet, düh és rettegéstől. Holocuast elengedi, mint egy zsákot, a lány fuldokolva esik a földre. Nem tud rendesen szólni a sérüléstől. A hörgésére Holocaust szinte kuncogva szól vissza:
- Helyes. Asszony neve hallgass.
Judas int felé és a lány elalszik.

EREDENDŐ BŰN!
A csapat egyszerre ébred fel. Mind ugyanazt látták: Lyron párbajra hívta Eianrt, legyőzte és hagyta volna ott meghalni. Doria elfogadta, Apokalipszis gondolkodásmódját. Thor-vell felkészült az újdonsült családja ellen, ha kell megvoltak az eszközei, hogy megölje őket. Sinister segítette Holocaustékat, de "csak" erőt és fegyvert adott a kezükbe, nem engedte őket be. Thorhalla nincsen egyedül... van egy testvére.
Doria az Illuminati tárgyalójában ülnek. Sanjar, Judas, Holocaust, Judas M, Forge és Sinister állnak a holoképek körül vizsgálva az Eseményt. Doria nyakán egy póráz van, ami lánccal köti őt Holocausthoz.
Thorhalla a saját Atlantiszi börtönében ébred. A szembeeső cellánál a falon ugyanúgy energia bilincsekkel a falhoz kötve Melissa ébredezik. A többieket nem látja.

by **Ko-Rel** Csüt. 29 Május 2014, 11:36

Nehezen ment, hogy ébren maradjon, de sikerült. A távolban a sikolyok és robbanások hangja is ott volt benne, hogy sikerülnie kell ennek, hogy megtörténjen. Többször rogyott vissza a hóba, mígnem legvégül meglátott valamit. Azt az izzó valamit, amit ismert, felnyögött, amikor égető érzést érzett a nyaka körül és valaki felemelte. A tudata azonnal kitisztult a szemei kikerekedtek és a szívverése is felgyorsult. A kezével a nyakát tartó kézhez próbált kapni, hogy lefejtse magáról. Már a lábnál megismerte, de remélte, hogy téved, de nem. Holocaust volt az, a félelem iránta és a gyűlölet újra fellángolt benne.
- Azért jöttél, hogy ismét megöljelek? – próbálta kérdezni hörögve.
A következő, akit meglátott Slade volt, ott volt nála Donald és Gorgon, a fia. Életében először gondolta azt, hogy a fia. De csak azért, mert itt volt Holocaust és nem tudta, hogy mit is akar a gyermekkel, megölni, vagy elvinni. Másokat is látott, lovasok, tudta, hogy ez a rohadék újra összeszedte őket. De kik voltak, akik egy halottat követnek? Újra meg fogja ölni őt, ezt biztosra tudta. A férfi szavaira a szemei újra kitágultak, próbálta volna hátrébb húzni a fejét, de nem sikerült. A fájdalomra felnyögött, de ezúttal nem adta meg az örömöt a férfinak, hogy sikoltson. Múltkor is megfogadta ugyan, de ezúttal be is akarta tartani. Próbált mozdulni, rúgni és ütni, de nem sikerült, amíg a másik „megcsókolta”. Az érzésektől ismét szürke lett a bőre és végül köhögve és fulladozva esett a földre a hóba. Ekkor kapta a kezét a nyakához és a köhögés közben gyűlölettől izzó tekintettel nézett fel a csontvázra.
- Megöllek! – hörögte.
Vagyis akarta, de nem voltak érthetőek a szavai. Próbált felkelni és ébren maradni, de a sebei miatt és Slade pszionikus támadása sok volt és eszméletét vesztette. A következő ki tudja mennyi idő, bár napokra tippelt volna alig maradtak meg neki, álmában és ébren létek között képeket látott, ott volt, hogy az apja ott akarta hagyni az Asgardit, a saját elfogadása, Thori tettei, azokat tudta, ő maga is megkérte őt, ha Apokalipszissé válna végezzen vele, bármennyire is szeretik egymást, Doria nem akart azzá válni. Sinister… hazudott, ha elfojtott az érzéseit, az volt a jó mód, nem a kiengedni, ezt már tudta. Megöli őt is, nem csak Holocaustot, de Sinistert is… ugyanaz, mint régen. Most magánál volt, a föld, vagyis jég alatt voltak a tárgyalóban. Csöndben, a lábait magához húzva ült vagy a földön, vagy egy széken. Kívülre azt sugározva, hogy ismét beletörődött és elfogadta azt, amit. Ismerte Slade-t, és hála az újfajta gondolkodásának tudta mérlegelni a dolgokat, próbálta elrejteni a valódi érzelmeit, hogy az empata se érezhesse csak azt, hogy elfogadta a sorsát, hogy ismét megtört és beleroppant ebbe. Nem volt igaz, csak ült és figyelt próbálva elhitetni, hogy milyen állapotba került, de figyelt. A lovasokat, Holocaustot, csak egy pillanat kell, egy bizonyos pillanat, hogy a két Judas ne legyen ott, akkor lecsaphat a gyűlölt ellenfeleire és ismét végezhet velük. Most erősebb volt, mint legutóbb. Sokkalta. Figyelt és hallgatózott, próbálta kivenni és rájönni, hogy mit is terveztek a lovasok és Holocaust.

by **Thorhalla** Csüt. 29 Május 2014, 12:16

Fájdalom, képek, újabb fájdalom s sötétség. Üvölteni akartam, mikoron megláttam, hogy Lyron mit tett. Ő volt, ki magamra hagyott s fájdalmamban nem törődött velem, míg miután megmentettem én enyhítettem az övén. S mindezek után ki képes volt örömöt hozni az életembe hagyja meghalni ismét?! Ha képes lettem volna Einar nevét üvöltöttem volna gyászomban, ismét meghalt, otthagyta. Szavaim s félelem igaz lett leányát illetően s Thori-nak tudnia kellett. Sinister, a nyomorult féreg, elárult minket. Ha nem a gyásszal törődöm feltűnt volna, hogy mit tett, de magammal voltam elfoglalva s nem érdekeltek a halandók dolgai. Egyre jobban elfogadtam azt, hogy nem tartozom közéjük mások az értékrendjeink s más világba valók vagyunk. S valaki… egy másik? Van még egy s nem vagyok egyedül? Kinyitottam szemeim, először voltam a csata után teljesen éber, fejemhez nyúltam volna, de kezeim nem mozdultak. Nem feküdtem, álltam s karjaimon láncok. Hát az álmok mégsem álmok voltak, hanem valóság? Felemeltem a fejem s hasonlóan fájdalmasan sikoltottam fel, mint mikor Jonathan testét találtam meg a romok között.
< - EINAAAAAR! >
A fejem előre dőlt s a könnyek végigperegtek arcomon. A világom élt, de ő halott s bennem újabb világ dőlt össze. Odaát pedig az a szajha.
- Te! – sziszegtem gyűlölettel.
Elfoglalták a palotát, elárult minket Sinster. Próbáltam magam kitépni a láncokból, noha nem fűztem hozzá sok reményt, hogy mindez sikerül. Biztosak voltak a cellák. Nem várom meg, míg kiderül, hogy ki él s ki holt s ki van még itt. Kitörök s keresek segítséget. Koncentrálni kezdtem, hogy pörölyömet magamhoz hívjam, annak falakat is áttörve kellene érkeznie, ha ezen világon volt.
< - Viharhozó! – mondtam ki nevét is. - Veðrala! >

by **Morsus** Kedd 03 Jún. 2014, 23:34

Holocaust és Sinister elmélyülten nézik a térképet.
- Ez így kevés lesz - mondja Holocaust. - Apám kis szövetsége túl gyenge. Túl keveset tettek. Az új bombákkal megsemmisíthetjük az érkező realitásokat.
Mondja a csontváz. Sinister bólint.
- És apád? A boszorkány? A két McCoy?
- Lényegtelenek. Elsődleges a világunk. Meg kell mentenünk. Az asgardi szajha túl érzelgős ehhez.
- Mester.
Szólalt meg Sanjar és az övéről lerepült a pöröly.
- Látod erről beszéltem. Az emberek lebecsülnek. Elfelejtik, hogy okkal voltam én a trónörökös. Például gondolom most Doria is azt hiszi, hogy nem raktam képesség gátlót a nyakörvébe.
Ahogy felé fordul a vértes egy pillanatra úgy érzi a nő, mintha mosolyogna.
- Gyere - rántott magához a láncnál fogva. - Nézd meg mire készülünk. Lássuk miért tartott apám olyan nagyra, mert hogy nem az ágyban nyújtott tudásodért az biztos.

Melissa savanyú arccal nézte a nőt.
- Remek. A világomnak vége és veled zárnak össze...
Mikor a pörölyt megszólítja a nő a szívét sötétség markolja meg. hallja a pokoli kacajt. Steph visszatért és erősebb, mint valaha. Valami nyers sötétség van vele. Valami kegyetlen démonná alakult. A pöröly ekkor érkezik, de amikor betöri a rácsok egyikét és berepül a nőkezébe érkezve elkezdi azt kiütésekkel megtelíteni. Milliárdnyi hihetetlen súlyos ráksejt jelentik meg Thorhalla testében. Azonnal elhányja magát és érzi, hogy a teste leáll. Akaratlanul is elejti a pörölyt és a testét lilás kiütések takarják be. Az egészet. A szervezete küzd, de a rák azonnal újra generálódik.

by **Ko-Rel** Szer. 04 Jún. 2014, 10:51

Doria ironikusnak találta, hogy pont azt a személyt találták túl érzelgősnek, aki végül mégis elpusztította a másik világot és immáron ismét megmentette ezt, nem először. Okkal volt trónörökös? A lány legszívesebben felnevetett volna ezen a megállapításon, ostoba volt és nem volt soha sem örökösnek való. Most is azt hitte, hogy Doria nem jött rá arra, hogy blokkolni próbálták a képességeit, de nem tudtak mindent. Ő nem volt mutáns, akinek az erejét csak úgy ki be kapcsolgathatták, ő egy embertelen és atlantiszi hibrid volt, Főnix ide vagy oda a képességei faji tulajdonságok voltak. Sinister, vagy valaki más számolt ezzel? Kételkedett benne. Látta lerepülni a pörölyt, azt egy valaki hívhatta csak, Thorhalla. Tehát végre magához tért ő is. Mikor Holocaust magához rántotta őt, akkor is kifejezéstelen arccal nézett rá, még mindig elrejtve az érzéseit, gondolatait, csak annyira mozdult, hogy ne zuhanjon rá a csontvázra. A legszívesebben a férfi képébe vágta volna, hogy pontosan tudnia kellett, hogy Apokalipszis miért is tartotta őt nagyra, de akkor lebukott volna, szerette volna azt hinni, hogy még mindig nem leplezték el és nem tudják, hogy megtört.
- Ahogyan óhajtod – mondta színtelen hangon.
Ha Holocaust elindul, akkor fenntartva a szerepet engedelmesen követi őt, talán majd most adódik egy megfelelő pillanat arra, amit szeretett volna végrehajtani. És akkor Holocaust végre egyszer és mindenkorra megtanulhatja, hogy miért Doria McKenzie-Boltagon En Sabah Nur örököse és ezúttal sem Főnix, se semmi nem lesz, ami visszahozhatja őt az életbe.

by **Thorhalla** Szer. 04 Jún. 2014, 12:53

- Világod pusztulását önön magadnak köszönheted! – vicsorogtam.
Én menteni akartam mindkettőt s végül ő, ki miénket akarta pusztítani lett végezte sajátjának. S ekkor éreztem meg valamit, mit eddig nem, két aura is volt a közelben, mindkettőt könnyedén felismertem s emiatt megkönnyebbülten sóhajtottam fel, noha félelmem nem múlt el. Thori s Einar itt voltak a közelben mindkettejük auráját könnyedén megismertem. Lyron otthagyta, hát ki hozta el őt erre a világra? Thori lett volna? Donald-ot nem éreztem. Ha bármit tenni mertek a fiammal megölöm őket, kezdve Holocausttal s Sinisterrel. S mit ekkor éreztem attól felnyögtem, minden tagom remegni kezdett, fagyos sötétség ölelte körbe lelkem s szívem. Stephanie visszatért, megkönnyebbültem amiatt, hogy még él s nem veszett oda, de mit éreztem felőle, már nem volt ember, de nem is istennő, valami más lett, valami sötét, s nem tudtam, hogy miként. Ez sötétebb volt, mint mit atyánk művelt vele. Kivel s mily alkut kötött, hogy mindezt elérje? S vége a pöröly is megérkezett, de hirtelen fájdalom öntötte el testem s hányinger fogott el s oly gyengének éreztem magam mint még sosem. A pöröly kiesett kezemből s lábaim sem tartottak meg a láncok miatt voltam még csak talpon, a testem tele kiütésekkel, mi történt? Nem lehettem beteg, istennő voltam, mi velem történt hacsak nem mágikus kórság lehetetlen volt, hogy megtörténjen. Próbáltam koncentrálni, hogy szervezetem legyűrje a kórt s kilökje azt, mi azt rágta s próbáltam erőt gyűjteni, hogy talpon bírjak maradni s eszméletem se veszítsem el.

by **Morsus** Szomb. 14 Jún. 2014, 19:24

Holocaust egy kivetítőhöz vezeti a lányt majd egy rántással a földre kényszeríti őt. A monitoron más realitás jelenik meg.
- Realitás 3487.
Mondja Sinister. A képen megjelenik Sue Storm, Charles Xavier, Walter Kovacs, Hüperion, Magneto és Tony Stark. A legtöbbet még fel is ismeri a nő. Látja, hogy ez az illuminati is megállít egy realitást, de arról sötét ruhás alakok érkeznek, akiket nem sebez se mágia se a technika.
Királyságok - Page 5 3539633-6014152777-TojF3

Királyságok - Page 5 3539633-6014152777-TojF3

- A Fekete Papok - mondja Sinister. - az eredetük eddig ismeretlen, de felemésztik a realitásokat majd átlépnek a következőre az ütközéskor.
Mondja a fehér bőrű mutáns.
- A gép még mindig keres realitásokat, ahol valamilyen módszerrel megállították őket vagy a folyamatot. Viszont rájöttem, hogy a gép érzékeli a hajlást. Ahogy a realitások összeérnek lassan kapunk egy képet a lehetséges jövőről. Mondhatni egy fény forma, ami majd lehet.
A képen Rorschach, mint főmágus látszik és mögötte egy seregnyi rejtélyes alak.
- A másik világbeli férfi... érdekes.
A mutáns nagyúr kihúzza magát.
- A kérdés, hogy most mit tegyünk? Nem fogok ölbe tett kézzel várni. Ez a világ az enyém itt az ideje, hogy visszavegyem. Sinister kezd el a kutatást folytatni, lássuk mennyit tudhatunk meg előre.
- Igenis, uram.
A képeken látszódnak jövő világok, ahol a lovasok gyermekei uralkodnak. Világ, ahol az emberiség saját bolygóra költözött és egy bizonyos Bosszú Angyala, szuperhumánok őrzik őket. Figyelőket, akik dühösen jönnek ítélkezni a világ felett. Hihetetlenül sok Pókjelmezes alakot. A múlt X-menjeit harcolni a jelenben. A realitás lehetőségeit és megtörtént eseményeit. Köztük egy fiatal kopasz mutáns, aki pontosan úgy nézett ki, ahogy a telepata, akiről az X-menek szoktak beszélni.

A nő koncentrál, de a pestis mintha misztikus lenne. Állandóan visszatér. Melissa felnéz a nőre.
- Egy esélyed van asgardi. Add ide a pörölyt. Rúgd át nekem. Már hordoztam férjem mjolnirét és méltóságom megkérdőjelezhetetlen. Kiszabadíthatom mindkettőnket.

by **Ko-Rel** Vas. 15 Jún. 2014, 10:38

Hogy tartsa a szerepét, amikor Holocaust lerántotta a földre, akkor nem próbált meg ellenállni ennek. Bármelyik másik esetben megragadta volna a láncot és teljes erejével annak segítségével falhoz csapta volna ezt a férget. Csak fél szemmel figyelte a holografikus kivetítést, mintha még mindig teljesen érdektelen lenne. Jelenlegi állapotában, ha ezek erre a világra találnának, akkor a helynek vége lenne. Holocaust önmagában gyenge volt, csak árulással volt képes arra, hogy legyőzze az Illuminatit. Doria teljesen biztos volt benne, ha Sinister nem segít neki, akkor soha sem tudott volna győzelmet aratni. Holocaust ostoba volt, ezt az apja is látta, csak mégis a vérének tartotta és megbocsátott neki, visszafogadta szolgálatába, de nem az örököseként. Lehetséges jövők? Érdekesnek tartotta, de azok mindig változhatnak a legkisebb tettektől, már csak az volt a jó kérdés, hogy vajon a multiverzum őrzője meddig fogja hagyni mindezt. A képeken nem a lovasok gyerekei voltak érdekesek, nem is a pókok, hanem a fiatal kopasz férfi, ő keltett fel Doria figyelmét, ismerős volt, mint a korábbi másik Illuminati tagok. Őt az X-ek emlegették, miatta lett X-men eredetileg, a nevét sajnos nem tudta, de ezt a legendát hallotta még amikor Magneto is életben volt. vajon ezeknek a Fekete Papoknak az ereje kellően elég ahhoz, hogy Sinister újra úgy döntsön, hogy elárulja Holocaustot és visszatérjen az eredeti Illuminatihoz, mert csak nekik lenne esélyük? De azt tudnia kell, hogy ezúttal már nem hagynák életben őt. Továbbra sem tett semmit, csak várakozott és figyelt, hallgatott és próbálta továbbra is fenntartani a szerepét.

by **Thorhalla** Vas. 15 Jún. 2014, 11:51

Hiába próbáltam koncentrálni s legyűrni az átkot, mi engem sújtott csak nem akart múlni s minduntlan visszatért testemre a kórság. A boszorkány szavaira pillantottam fel, bármennyire nem tetszett, hogy összedolgozzam vele, nem nagyon láttam más lehetőséget, mintsem elfogadni a felém nyújtott karját s így segítségét. De szavain elfintorodtam, hát még férje fegyverét sem képes felismerni s rájönni, hogy mily fegyvert hordoz ura.
- Einar fegyverének neve Mennydörgő s nem Mjölnir, atyja fegyverét sosem lennél képes felemelni, nem vagy méltó – morogtam. – Még én sem tudtam megtenni, ki e világot nem egyszer mentette meg a pusztulástól.
Merész volt, meg kellett hagyni, hisz látta, hogy mit művelt velem a fegyver s mily betegséget okozott s még így is megkockáztatja, mindezt tiszteltem benne. Szavaira bólintottam, hogy megteszem s lábammal úgy igyekeztem helyezni fegyverem, hogy könnyedén átrúghassam hozzá. Ha sikerült megtennem minden erőmet latba vetve egyetlen rúgással igyekeztem átjuttatni Viharhozót annak a boszorkánynak cellájába, remélve, hogy odakint nincs őr, ki megállítsa s volt bennem annyi erő, hogy minderre képes legyek. Utána csak az ősi istenek kegyében bízhattam, hogy őt is megferzőzi-e e ragály, s ha nem képes lesz-e kiszabadítani minket innen.

by **Morsus** Kedd 24 Jún. 2014, 23:48

A riasztók megszólalnak. Sinister sóhajt.
- Megkezdődött.
Mondja egykedvűen és Holocaust átveszi a láncot, hogy kirángassa a feleségét.
- Gyere drágám. Családi buli lesz.
Kiérve a romos tetőről már látszik a messzeségben villanással megjelentek Apokalipszis Ikrei. Doria az egyetlen, aki képes olvasni ebben az izzó csonthalomban... Holocaust mosolyog.
- Induljatok.
Pár lovas kirepül, hogy neki támadjon az ikreknek. Sanjar egy repülő szőnyegen és Hórusz repülnek ki fogadni őket. Holoék mellé sorakozik Judas M, Forge és Ichisumi.

Az ikrek látják az érkező párost. Hórusz villámgyorsan száguld a lány felé és hiába annak a sebessége képes meghasítani a vállát. Majd a szinte leprásként rohadó karmára néz.
- Boszorkány...
Morogja a madárember. Dauthr neki repül a szőnyegnek és belehasít.
- Az enyém vagy!
A büszkesége elvakítja, a lovas már maga a Halál. Mosolyogva megérinti a bárd pengéjét és a mutáns karját torz kiütések és fekélyek kezdik elfedni. Az iker vicsorítva sziszeg a fájdalomtól és a perzsa nevetni kezd.

A fegyver landol a nő lábinál nagy nehezen odahúzza és a kezébe rúgja. A villámok és szikrák után egy robbanás kíséretében a füstből kiemelkedik a nő. A rácsot egy csapással elsöpri. Majd eldobja a bilincsre a pörölyt, ami landol a másikon és eltöri mindkettőt mielőtt vissza érkezik a kezébe. Halla erősödik. Már képes felállni, de még imbolyog. A betegség gyengül. Bármi is ez Thorhalla erősebb.
- Talpra hercegnő. mentsük meg a világodat.
A nő még nem adja vissza a fegyvert. Thorhalla már kezdi érteni a rideg logikáját. Egy beteg haldokló nő kezében az ereklye maga is hasztalan lenne. Melissa ez erősebb és az alkalmasabb.

by **Thorhalla** Szer. 25 Jún. 2014, 13:02

//Előzmény: Új Valhalla (Latveria)//

Skuld ugyan látni nem látta, hogy kik közelednek, de érzékelte őket az életenergiájuk révén, gyönyörű fénylő pontok voltak végig kirajzolva a teljes testüket, ahol élet volt bennük. A megérkezés eléggé újszerű volt, éppen ezért nem volt elég ideje arra, hogy kitérjen támadó Hórusz ellen. Felszisszent a fájdalomra és a védőmágia, ami blokkolta az erejét némileg megtört, teljes erővel kezdte minden élő életerejét elnyelni. Még fiatal volt és tapasztalatlan, hogy a fájdalom ne törhesse meg ezt. Azt azonban egyből látta, hogy a közelségük egymáshoz igencsak erős hatást gyakorolt a másikra és a karjában az életereje gyorsan fogyott és sötétedett befelé, hogy majd elsorvadjon teljesen. A boszorkány jelzőre Skuld ajkain gúnyos mosoly jelent meg, majd megszólalt.
- Azzal a címmel anyánk büszkélkedhet – felelte ridegen. – Ha a nevemen akarsz szólítani „lovas” akkor Végzet úrnő, vagy Lady Skuld a megszólításom.
Direkt játszott a másikkal, húzva az időt, hogy a képessége elnyelje a férfi teljes életerejét. A fájdalmas sziszegést hallotta és a nevetést is. koncentrálni kezdett és egy rúnát rajzolt fel a levegőbe, amivel Hórusz testében próbálta az előbb kapott fertőzést gyorsítani és bejuttatni a véráramba, hogy percek alatt szétterjedjen a testében. Ezalatt az elnyelt életerőket regenerációra fordította, hogy a kapott karmolást rendbe hozza a teste. Arra figyelt, hogy mikor próbálják újra megtámadni, mert akkor igyekszik kitérni a támadás elől.

Végül sikerült a fegyvert eljuttatni a halnémberhez s pillanatokkal később már szabadok voltunk. Éreztem, hogy a fertőzés, betegség, vagy bármi is okozta mindezt gyengül, a szervezetem erősebb volt nála. Vettem pár mély levegőt s megtámasztottam a falon magam. Előbbiekkel ellentétben már képes voltam lábamon megállni s tenni pár lépést, noha még gyengének éreztem magam, de erősödtem. A nőre emeltem tekintetem s vártam, hogy fegyverem nyújtsa felém, de csupán hercegnőt mondott. Elfintorodtam, még rangom sem tudja jól, az ő világában bizonyára ez volt a rangom utoljára, de nem itt.
- A rangom királynő, halacska – morogtam. – Fegyveremet.
Nyújtottam kezem felé utalásként, hogy mit tegyen, noha már értettem azt, hogy mit miért tesz s nem fogja megtenni. Mikor valóban nem történik meg kimondom fegyverem nevét.
- Veðrala!
S így szólítom vissza magamhoz. Ha visszatért indulok el a folyosón egyelőre lassan s fájdalmasan megnézni, hogy hol vannak a többiek s őket is kiszabadíthassam, hassuk.

by **Ko-Rel** Szer. 25 Jún. 2014, 13:14

Doria követte Holocaustot ki a szabadba, a távolba nézett el, ahol megérkezett egy ikerpár. Gyermekként sem látta az ikreket, csak hallotta, hogy azokat szült a Varázslónő Apokalipszisnek, most pedig itt voltak mind a ketten. Két lovas pedig már indult is előre, hogy fogadja őket, a mellette álló alakra nézett, mosolygott. Meglepő, de igen, látta már rettegni is, de őszintén mosolyogni csak most. Ez a végzete volt, a páros nem jött volna ide, ha nem tudják, hogy megölhetik őt. az érdekes csak az volt, hogy vajon Sinister mikor árulja el újra az urát és döfi hátba, ha rájön, hogy az ikrek erősebbek, mert sokkal erősebb vérvonalból származnak. Figyelte, hogy miként alakulnak ki a harcok, már csak hárman maradtak itt az öt főből, ha az a kettő előreküldött elesik, akkor jöhettek a többiek, míg végül eljön majd az ideje Doria-nak és végre leszámolhat újra Holocausttal. Még mindig a fenntartott szerepet megjátszva közelebb lépett a férfihoz és halkan tett fel egy kérdést, hogy csak Apokalipszis fia halja.
- Sinister vajon mikor találja őket méltóbbnak és érdekesebbnek nálad? – kérdezte színtelen hangon. – Vajon két, vagy három perc kell ahhoz, hogy ismét hátba döfjön téged, nem ez lenne az első eset…
Ha Holocaust ránéz legyőzötten hajt fejet a Doria, csak a rezignált tekintet és szemet látja a nőn, a szavai pedig színtelenek voltak, nem voltak benne ironikus, vagy egyéb hangszínek. Talán mintha a férfi tényleg megtörte volna és a nő aggódik azért, hogy bármi baja lehet Holocaustnak.

by **Morsus** Pént. 04 Júl. 2014, 02:46

Kastély csúcsa: Doria
Holocaust lepillant a nőre majd sóhajt.
- Tudod miért csinálom ezt? Mert felébredtem. Felébresztettél. Azt hiszed nem tudom, hogy megjátszod magadat? Vagy, hogy apádék majd kitörnek a börtönből? Heh... nem drágám. Mindről tudok. Készültem rájuk, ahogy a testvéreimre is. Tudom mivel lehet Sinistert is megfogni. Ez egy sakkjátszma és nyerésre állok. Építettem egy erősebb páncélt, mostantól uralom az energia formámat, apáncél azért van, hogy senkit se öljek meg magam körül. Titeket véd tőlem. Miattad teszem ezt. Mikor feltámadtam rájöttem valamire: Természetesnek vettem a helyemet. Úgy véltem ez a világ az enyém. Még a ranglétrán se kellett feljutnom, mert már az úr fia voltam. Elvakított a bizalom. Miután végeztél velem a feltámadt testemet kínozták és játszottak velem. Megvilágosodtam. "A legerősebb éli túl". De a legerősebb nem erősnek születik, hanem azzá válik. Mi ketten azzá tettük egymást. A szerelmünk tett minket a legerősebbeké. Ezért tervezni kezdtem gondolkodni. Megtanultam pár dolgot. Egy: a fiamat akarom, ő az enyém,a vérem és ez mindennél fontosabb. Kettő: Nem engedlek még egyszer el. Három: Ezt a világot meg kell mentenünk a gyermekünknek. Bármi áron.
Ezzel a mutáns lő egyet.

Kastélytól egy mérföldre: Apokalipszis Ikrek
Hórusz lassan elkezdted rohadni, de mire Végzett felpillanthatott volna győzelméből egy aranysárga lézer eltalálta a jobb oldalát. A ruhát és bőrét leperzselte és a sérült szárnyával zuhanni kezdett. A fivére aggódva utána fordult, de a Halál erre árt és két tőrt döfött a hátába. A pengék zölden kezdtek világítani és véres kellések jelentek meg az egész testén a mutánsnak. A vér a örököse testnyílásaiból kezdett áradni mindenfelé majd ő is lezuhant.

Börtön: Thorhalla
Melissa megvetően nézi pillanatokig a nőt.
- Már nem vagy semminek az királynője... a hercegnő is méltatlan szó rád.
Ezzel vissza dobta neki a fegyvert. Tovább indulva egy ajtón nézett be.
- Itt van a kis halembered. Játssz vele.
Ezzel letörte az ajtót és otthagyta Thorhallát és a cellában láncolt Lyront. A nő fejét rázva indult meg tovább. Halla egyre jobban volt. Még kicsit remegett és érezte a rosszullétet, de már kezdett teljesen kijózanodni. Lyron láncain asgardi rúnák voltak. Valószínűleg tőlük lopták a lovasok. Csak az asgardi fegyver tudja a lávairól, kezeiről és szájáról letörni a bilincseket. Mégis mikor a nő belépett gyűlölet marta a szívét. Ez a férfi elárulta őt, cserben hagyta, ott hagyta volna a szerelmét, képes lenne elhagyni őt a legnehezebb pillanatban. A düh hatalmas volt, Thorhalla minden keserűsége és utálata most erre a férfira koncentrált.

Folyosók: Teddy és Wanda
Ezek a folyosók vannak a börtön alatt. A fényből lassan megjelent a három X-men. A hely véres és romos volt. Mire egyáltalán kérdezhetett volna a trió egy japán gésa öltözetű nő sétált eléjük esernyőjét forgatva. Szájából egy apró szárnyas bogár mászott ki, majd egyre nagyobb nyitott az ajkait és a bogarak százával áradtak a hármas felé. Az apró csípések tömege miatt Wanda még mozogni se tudott vagy koncentrálni a varázslataira. A csapat úgy érezte magát mintha egy szélvihar menne át raktuk apró üvegszilánkokból és apró csipetnyi darabokkal emésztené fel őket ez a vihar. Teddy közben érzi, hoyga gyomra mozog és pár hasonló bogarat köp ő is fel.

by **Ko-Rel** Pént. 04 Júl. 2014, 09:32

Ahogyan kimondta Holocaust, hogy tudja, hogy csak megjátssza magát a nő Doria arckifejezése megváltozott, a beletörődő átment a teljesen rideg és érzéketlenbe.
- Ha mindenről tudsz, azt is tudod, hogy ez felesleges – emelte fel a láncot. – Úgysem mozdulok mellőled, amíg meg nem öllek újra.
Egy pillanatra sem nézett Holocaustra, az előbbi mozdulatot is úgy tette meg, hogy a távolban levő harcot figyelte közben hallgatta a férfit. Amint az a szavai végére ért a lány felnevetett. Jóízűen, mintha valamilyen hihetetlen viccet hallott volna. Egyszerűen szánalmasnak tartotta Holocaustot. Lehet, hogy most kalkulált és számolt, de nem volt továbbra sem több Doria szeméből annál, ami korábban. Ezen a tényen nem fog semmi sem változtatni, és ezt Apokalipszis is tudta. Ha lett volna bármi is a fiából, akkor ő lett volna az örököse és nem pedig csak egy megtűrt valaki.
- Ugyanaz az ostoba gyerek vagy, aki mindig is – mondta ridegen. – Kezdve azzal, hogy azt hiszed, hogy ez a blokkoló megállít, nem vagyok mutáns, az erőmet nem egy gén határozza meg, ez fajaim öröksége. Ostoba vagy, ez az egész nem arról szól, hogy ki a legerősebb és ki nem. soha sem szólt erről, atyád tudta. Miért nem jelölt örökösnek téged soha? Nem gondoltál bele? Mert nem látod, soha sem fogod és megérteni sem.
Hátranézett Sinister-re.
- Én viszont igen, látom ugyanazt, amit Apokalipszis is látott és értett, minden egyes részletét, és ezt ő is tudja – mondta úgy, hogy még mindig Sinistert nézte. – És pontosan ezaz az ok, ami miatt Sinister az én oldalamra áll a te ellenedben.
Visszafordult és előre nézett.
- Ez soha sem szólt a mutánsokról, a Celestialok bajnokának feladata, hogy véghezvigye azt, amit a Celestialok akartak. Ez az evolúcióról szól, arról, hogy a legéletképesebb faj maradjon fent. Azok, akik a legjobban képesek alkalmazkodni a környezethez és az élethez. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy ezek a mutánsok. Nem Holocaust, nem a mutánsok azok, hanem az emberek. Mióta is próbáljátok kiirtani őket minden módon? Soha sem sikerült, lehet, hogy egy mutánsnak van akkora ereje, hogy bolygókat pusztítson el, de néhány embert soha sem sikerül megölni. Ők a Celestialok igazi győztesei ezen a bolygón, ők hozták létre az életet itt, ők voltak, akik végig figyeltek és vártak. Az embereket semmi sem tudta eltörölni és még mindig élnek tucatnyi vérontás után. fel tudod ezt fogni? Nem, soha sem fogod, én viszont látom és értem.

by **Thorhalla** Pént. 04 Júl. 2014, 10:38

//Előzmény: Új-Valhalla (Latveria)//

~ Folyosók ~
Wandának a saját varázslata létrehozatala alatt nem volt ideje felmérni, észrevenni, hogy mit is csinált Teddy, csak visszahozta magukat oda, ahova jönni kellett. A folyosókat, ahova értek felismerte, tényleg jó helyre érkeztek. Amennyire tudta a föld, vagyis a jég alatt voltak már, katakombák szintje lehetett a börtönök és efféle helységek alatt. De valami nem stimmelt, mindent feltúrtak és vér is volt. akkor, amit Teddy látott tényleg igaz volt és megtámadták a helyet. Már éppen tett volna fel egy kérdést, amikor meglátta az egyik lovast. Már annak a látványától felfordult a gyomra, hogy a megannyi bogár kitódult a nő száján, hiába próbálta lecsapni a kezével magáról azokat, lesöpörni, azok elkezdték csípni, ami miatt még koncentrálni sem tudott. Felsikoltott és próbálta magáról a kezével lesöpörni a bogarakat.

~ Kastélytól egy mérföldre ~
Felkiáltott, amikor az oldalát érte a támadás és ezek után nem volt képes a levegőben maradni, a hóba esés után a folyamatosan elnyelődő életerőt a saját regenerációjára igyekezett fordítani koncentrálással. Az ilyen aljas támadásokat nem „látta”, nem érzékelte, azt viszont igen, hogy a bátyjának sérülése volt, mert a kiáramló vér látható volt a számára is, hiszen voltak benne olyan dolgok, amikből életerő sugárzott. Így kapta fel a fejét a két ellenfélre, egyelőre még mindig hagyta, hogy a szervezete regenerálódjon. Addig nem is nagyon akart semmit sem tenni, amíg rendbe nem jött, maximum annyit, hogyha sikeresen odaér a fivéréhez, akkor megérinti őt és a saját nekromanciájával elfojtja a betegséget, próbálja koncentrációval semlegesíteni annak a hatását. A környezetére közben figyel, hogyha számára is látható, érzékelhető támadás jön feléjük, akkor a bátyját is próbálja félrerántani, akárcsak saját maga félrevetődni a két lovas elől.

~ Börtön ~
- Mert érdekel mások sorsa s menteni akartam mindkét világot? – kérdeztem. – Inkább leszek egy senki, ki másokkal törődik s védi őket, mintsem úgy uralkodó, hogy ily érzéketlen szajhává legyek, kinek önön nagyképűségénél többje nem maradt.
Hisz az is osztályrészem volt hála atyámnak, s mi most Stephanie-ban jelentkezett s ő lett olyanná, noha ő egész Midgardot uralta szinte. Befordultam azon cellához, hol Lyron volt, az első mit megláttam a rúnák, mik fájdalmasan ismerősek voltak, asgardiak. Már sokkalta jobban éreztem magam, noha testem még kissé remegett, de már nem volt oly vészes, mint miután fegyverem érintettem. Most oly gyenge volt csupán, mint egy múló reggeli rosszullét. Beléptem a cellába s egyből megcsapott a gyűlölet s a harag. Megráztam a fejem, a rúnák hatalma lehetett, mi érzéseim felerősítette. Nem lehettem oly személlyé, mint atyám akart látni. Közelebb léptem s emeltem a pörölyt, nem néztem rá, ha megteszem ő lett volna, kit elsőként ütök meg, mert ott akarta hagyni Einar-t meghalni. A láncokra emeltem tekintetem, hogy megnézzem milyenek lehetnek s miként lehet megtörni őket. Noha nem rendelkeztem már mágiával, de ismeretem s tudásom megmaradt. Ha sikerül rájönnöm arra, hogyha fegyverrel töröm meg s nem robbannak fel teljes erőmből sújtok le rájuk, hogy kiszabaduljon Lyron. Ha mindez megtörtént sem pillantok rá csak kezeim szorítom ökölbe s fordítok hátat neki. Éreztem Einar s fiam auráját is idelent, így fiam felé veszem az irányt, hisz biztos voltam benne, hogy az a szajha Einar-t szabadítja ki éppen.

Királyságok - Page 5 00120

Karakterek:
Thorhalla Lokidottir
Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány
Skuld Sabah Nur / Végzet

by **Teddy** Vas. 06 Júl. 2014, 13:46

//Előzmény: Új-Valhalla (Latveria)//

~ Folyosók ~
A koncentrációmból csupán csak a teleportálás zökkent ki, minek a fénye szokás szerint pillanatnyilag elvakít és így arra kényszerít, hogy a saját fényem megmagyarázható de még mindig hihetetlen generálása helyett a kezeimmel egyszerű ember módjára eltakarjam a szemeimet mielőtt azok teljesen kiégnének a helyükről. A gyors folyamat után már csak a megszokott utóhatások maradnak, melyek már igazából mindennaposnak mondhatóak, a kellemetlenebb rész maga az érkezés, mármint, hogy hova érkeztünk, ezen is pontosítva inkább az, hogy hogyan néz ki a hely ahova érkeztünk. Őszinte leszek, nem vagyok benne biztos, hogy nekem ez a hely ismerős, ezért két okom is van rá, hogy pillanatnyilag megfeledkezve az előzőekről a fejemet vakargatva gyermeteg értetlenséggel nézzek végig a helyen, azt sejtem, hogy hol vagyunk, csak azt nem, hogy melyik részen, mivel az úti cél mégiscsak egyértelmű volt. Feltennék egy kérdést a helyzetünkkel kapcsolatban, bár én úgy érzem, hogy ha hallgatok és eléggé értetlenül nézek akkor kérdés nélkül is lenne válasz, de egy másik, valahogyan talán komolyabb részem arra késztet, hogy mégiscsak kérdezzem meg, azonban ezt az egészet keresztbe húzza egy eleinte aprónak tűnő kellemetlenség. Érdeklődve tekintek a nőszemélyre aki elénk sétál, azt hiszem felismerem, nem is telik sokba, hogy valamiféle bogár másszon ki belőle, aminek undorító jellemén gyerekesen elvigyorodok mert érdekesnek, ugyanakkor másrészről felettébb visszataszítónak találom. A következő dolgok már ennyire nem kellemesek, az elsőhöz hasonló rovarok kezdenek el özönleni a száján keresztül és pillanatok alatt ahogyan elérnek érzem, ahogyan a raj belemar a húsomba, bár olyan érzést generálnak amivel korábban még nem volt alkalmam találkozni, de fájdalmasan nyögök fel a hatására. Hirtelen nem tudom, hogy mitévő lehetnék, pánikszerűen próbálom magamról leseperni a rovarokat, majd pedig a gyomromat érzem kavarogni és akaratlanul felköpök pár sejtelmesen hasonló bogarat. Ennek hatására újabb döbbenettel kapom a tekintetem a többiek irányába, talán pont Wanda sikolyának pillanatában, amitől egy pillanatra megfagy a vér az ereimben, hamarosan viszont a helyét jelentős düh veszi át.
- Senki... - Nyögöm miközben a gyomromhoz kapok, már nem is próbálva lesöpörni magamról a rovarokat.
- SENKI SEM BÁNTHATJA ŐKET! - Ordítok fel, majd pedig ugyan úgy ahogyan korábban Wanda esetében képes voltam valamit alkotni csupán megérzésből, ugyan úgy próbálok a gyomrom tartalmának szabad utat engedni és valószínűleg útnak ereszteni a saját rajomat a nő irányába, azonban én azt akarom, hogy konkrétan a bogarait egyék meg, szedjék szét, vagy kezdjenek velük amit akarnak, de tartsák távol azokat Hellstormtól, Wandától és tőlem. Ahogyan ezen kísérletezem megjelenik lelki szemeim előtt néhány kép, olyan képek ezek melyeket már sokszor láttam egy másik életből, egy másik világból, egy olyan forrásból mely a részem de ugyanakkor mégsem, mellyel vannak ellentmondások, most ugyanakkor érzem, hogy minden porcikám ugyan azt akarja, ez pedig egy jelzés, egy sugallat, erővel előhozott emlékek egy háborúról melyben oly sokat megtanultam a többiekről...
~ Égjen... ~ Szinte kórusban hallom a fejemben, kórusban, mégis ugyan azon a hangon melyet sajátomként ismerek, s ha még mindig érzem esetleg Wanda erejét és még futja ennyire a raj fenntartása mellett, a kezeimet megemelve fókuszálok az esernyős nőre és próbálom felgyújtani belülről, konkrétan a gyomrától kezdve elszenesíteni gyors égéssel.

by Ajánlott tartalom