Új-Valhalla (Latveria)

~ Palota ~
Bólintottam Pusztulásnak, amikor távozott, majd a két gyermekemet, akik győztesen fognak visszatérni és megölik a mostoha fiamat. Miután ők is eltűntek a valkűröknek hála, akkor válaszoltam Köpenynek.
~ Ez nem játék ~ gondoltam. ~ Az a játék, amit te művelsz. ~
Vetlanda-ra néztem és ajkaimon gúnyos mosoly jelent meg.
- Mindenki kifelé! Te pedig kelj fel! – parancsoltam. – Csak térdre.
Ha megtette, akkor odalépem hozzá, a kezemmel és az árnycsápokkal végigsimítottam az arcán és a testén, majd közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Utána húzódtam el tőle.
- Indulj a szobámba, most!

Skuld egyetértett a bátyjával, tényleg ideje volt annak, hogy a bátyjuk végre valahára elbukjon, a mai napon végre ki fog derülni az, hogy ki is a méltóbb arra, hogy Apokalipszis örököse legyen, a lány pedig úgy gondolta, hogy ők voltak azok, eléggé biztos volt abban, hogy a bátyja is hasonló véleményen van. A teleportálás után a hidegben a képességével kémlelte körbe a környéket, hogy merről is érez élőlényeket. Itt kint a hóban valószínűleg igencsak vaknak minősült, mert kevés baktérium és élőlény élt. Ha a bátyja indul a királyságok felé, akkor repülve követi őt.

//Folytatás: Királyságok

~ Kastély trónterme ~
Mind a ketten kissé megdermedtek, amikor Pusztulásba futottak bele, még ha csak átmenetileg is, mert a férfi most hívta össze a valkűröket is indult el valamerre. Ezek után már könnyedén hagyták el a palotát és futottak bele Ramirez-be. Sajnos nem a legjobb híreik voltak a férfi számára. Ha sikerült idekint egy fedezhető részre behúzódni, ahol nem látják meg őket, akkor szólalt csak meg Gunny elsőként. A két nő intett Ramireznek, hogy kövesse őket, amikor a védhető helyet keresték.
- Elkéstünk – mondta. – A gyerekek felnőttek és Valkűr is visszajött. Démon elvileg vissza tudná hozni Valkűrt…
- De túl védett a hely, és nem ártana kapcsolatba lépni Thorhalla-val, hogy mik is a céljai – egészítette ki Lionheart. – Mi a helyzet a városban?

~ Fogadó ~
A csók közben arra eszmélt fel, hogy az ajtó kinyílt és már túl késő volt ellépni Hellstormtól, így Wanda biztosra vette, hogy Teddy meglátta őket. Amíg a fiú beszélt kinézett az ablakon és látta meg az elrepülő valkűröket. A Varázslónős részt ők is tudták megérezték, de az a rész, hogy Apokalipszis él és mi történt odahaza a Királyságokban az szinte sokként hatott rá.
- Nem lett volna szabad eljönnünk – mondta kétségbeesetten. – Azt nem tudod, hogy miként esett el, ott voltak a többiek… Thorhalla, Doria, Lyron, Thor-Vell.
Újra kinézett az ablakon.
- A valkűrök távoznak, most lenne a legjobb esélyünk hazamenni és segíteni. Az emberek itt biztonságban vannak, de a Királyságokban, ha ez igaz, amit Teddy mondott… akkor mindenki, aki nem mutáns életveszélyben van.



Karakterek:
Varázslónő / Stephanie Miller
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon
Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány

Végigrohanok a városban uralkodó káoszon és az embertömegen. Teddyt követem amíg lehet, megjegyzem hol láttam utoljára bemenni valahova és utána futok vissza a kastélyhoz. Szerencsém van, a lányok éppen most jönnek ki. Magamban felmordulok, nem kellene őket lányoknak hívnom gondolatban sem. Megállok előttük és kihúzom magam, figyelmesen hallgatom őket. Gunnhild közlékenyebb, ezt nem csodálom, férfi vagyok ez Démon szemében máris negatív tulajdonság.
- Tudom. Kint éreztem én is, hogy elkéstünk. Ha nem tehetünk semmit, menjünk biztonságos helyre és ott döntsétek el a következő lépést.
Ajánlom fel és ha kell akkor elrohanok és felderítek. Amióta ebbe a világba kerültem gyorsabb vagyok, a lábam jobban bírja a megterhelést, a ficamok olyan gyorsan gyógyulnak, hogy meg sem érzem. A regeneráció hatása. Mielőtt bármit is tennék bólintok Démonnak és azonnal válaszolok is.
- Repülő valkűrök mindenhol, Pusztulás vezeti őket, legalábbis vezette amíg látta. Az emberek az otthonaikba igyekeznek. A vihar egyre erősödik az égen, a villámok is gyakrabban csapnak le. Láttam Teddyt, követtem amíg tudtam egy házid, az X-Mennek ott kell lennie a környéken. Más nincs.
Ezután várom az utasítást Lionheart-tól. Bármit is mond, engedelmeskedem a szavainak, amíg az a saját életem nem fenyegeti. Közben néha hátra nézek és figyelek. Nem akarok kellemetlen meglepetéseket.

Kastély: Vetlanda és Varázslónő
Az ikrek eltűnnek és Steph a hálóba vezeti a lányt,. A vágyai már túl hevesek. Kezdi az eszét veszteni. A falakból és ében csápok nyúlnak ki. Megrontják a helyet. A Varázslónő alábecsülte Köpeny erejét. Ez egy falószörnyeteg, ami mindent felemészt, legalább oly éhes és hatalmas, mint ő maga, ha nem nagyobb.

Város: X-írtók hölgy tagjai, Ramirez és Nagytesó
A kastély furcsa lesz. Sötét. Lentről hallanak egy férfit üvölteni. Felismerik a hangot az információkból... ez Nagytesó... de emberként. Ő az egyik valkűrje most a varázslónőnek. Veszedelmes lény, aki másolja mindenki erejét. Most kicsit elveszetten sétál ugyanis bár ismeri a várost, nem találja a helyét. Az emberi teste torz, a belső szervek az állandó lüktetések és mozgások. Természetellenes. Undorító. Teddy pedig sehol. Az eső egyre sűrűbben záporozik.

Fogadó: Wanda, Teddy
Hellstorm rágódva néz a párosra. Sóhajt. Teddy most veszi igazán észre, hogy Hellstorm kicsi. A magassága megint a régi. Sőt... pár centivel Teddy magasabb is nála... még furcsább, hogy érzi Wanda erejét ha kicsit koncentrál lilás fény jelenik meg a kezei között. A férfi bólint.
- Az elsődleges a barátaink. Wanda.... haza tudsz minket vinni?
Ha a nő igent mond akkor a férfi felkészül a teleportálásra.

~ Palota ~
Mikor a szobába érnek Steph előzékenyen átengedi az irányítást Köpenynek, hogy ő irányítsa a testét és azt tegyen, amit csak akar Vetlandával.
(Bocs nem vagyok olyan állapotban, hogy nemi erőszakot írjak le, okokat tudod…)

~ Város ~
Egyik nő sem volt oda azért a látványért, ami fogadta őket, hogy a kastély sötétedni kezdett, nem azért, mert minden fény kialudt, valami más okozta. Valószínűleg az a valami, ami Valkűrön volt. Bólintottak arra, hogy amíg nem figyel senki, addig el kéne tűnniük és keresni valami megoldást, már éppen válaszolt volna Gunny valamit, amikor a hangot meghallották. Lionheart intett katonai jelzésekkel, hogy nézzék meg. Ha Andrew is jön, akkor vele együtt mentek tovább, majd hamarosan a két nő kiszúrta Nagytestvért az utcákon bóklászni és a férfi szerint még az X-men is itt volt, két legyet üthettek egy csapásra.
- Ez egy tömeggyilkos – morgott Deadeye.
A csapatfőnökre nézett, Lionheart a homlokát ráncolta néhány pillanatig.
- Ha már itt vagyunk szabadítsuk meg a világot ettől a valamitől. Ramirez mi közelharcba megyünk, Deadeye fedezz minket és ha szükséges te szedd le azt a rohadékot.
Gunny bólintott és a pisztolyait halászta elő, míg Démon a két tőrkardszerűségét vett elő és óvatosan kezdett lopakodni Nagytestvér felé lehetőleg árnyas helyeken, hogy a valkűr ne vegye észre őket. Ha sikerül közel jutnia feltűnés nélkül, akkor bevárja, hogy Andrew is beérje és támadjon, majd vele együtt cselekszik így próbálva elvágni a lábakban az inakat, hogy a Nagytestvér a földre zuhanjon. A visszatámadásra ügyel és próbál úgy mozogni, hogy az egykori plüss ne érhessen hozzá.

~ Fogadó ~
Wanda már csak ilyen volt, itt látta, hogy tényleg az emberek is élhetnek és nem különböztetik meg őket, lehet, hogy a Varázslónő is zsarnok volt, de legalább nem mészáros. Míg ez Holocaustról nem volt elmondható. Türelmesen várta, hogy Edward mit is fog mondani, hogy mit tegyenek, most őt figyelte, hogy a férfi mit dönt ezzel kapcsolatban. Megkönnyebbült, amikor kimondta végül, hogy menjenek haza.
- Igen, megtudom tenni – mosolyodott el egy pillanatra.
Koncentrálni kezdett, mire a kezei felizzottak vöröses fényben. Arra koncentrált, hogy jussanak haza a Királyságokba, biztonságos távolba, ami még elég közel van, de nem tudják közvetlenül a város érzékelői érzékelni őket.

//Folytatás: Királyságok//



Karakterek:
Varázslónő / Stephanie Miller
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon

Az ötletem támogatják, legalábbis ezt látom a társaim szemében. Sejtem előre mit akarnak mondani, de ez nem történik meg, egy őrült, feldúlt üvöltést hallunk, amire odakapom a fejem. Gunny megállapítja, hogy egy tömeggyilkosról van szó, nem tudtam... és csak elengedtem. Démon parancsára bólintok és felkészülök a harcra. Felgyorsítom magam és úgy rohanok a hang forrása felé, tartva a biztos távolságot. Hagyom, hogy Lionheart előre menjen, hátul várom és figyelem a mozgását, hogyan és mit tesz, ha jól veszem ki hátulról akar lábakra támadni, akkor megyek elölről. Állatias ösztöneimet és ügyességemet próbálok lopakodni, az árnyakban vagy csak simán takarásban haladva, fedezékről fedezékre. Teszek egy kisebb ívet, hogy szemből lássam a célszemélyt. Jelzek Démonnak és Deadeye-nak, hogy támadni fogok, ha erre engedélyt kapok, akkor nem várok tovább támadok. Teljesen felgyorsítom magam és szemből, néhány tíz métert ráfutok a célpontra, öt méterrel előtte felugrok, igazodva ahhoz, ha ki akar térni. Gyakorlatilag ráugrik, hogy leterítsem. A levegőben egyik karom a mellkasommal egy vonalba húzom, majd a kezeim ujjait és a rajta lévő karmokat egy vonalba rendezem. Pengeként használva karmaim szúrok a nyaka irányába, még repülés közben, majd lejjebb húzom a karom, ha a nyakát nem is, a mellkasát vagy a hasát átszúrjam vele. Amennyiben a levegőben vagyok és kitér, vagy ellentámad az egyik lábammal rúgok utána és a lehető legerősebben próbálom eltalálni.
Nem zavar ha bevisz egy ütést, vagy elránt és végignyalom a földet, csak terítsem le a rohadékot.

Teddy:
Továbbra is zavartan pislogok miközben Hellstormot figyelem, lassanként feltűnik rajta valami, valami furcsa, amire kicsit oldalra biccentem értetlenkedve a fejem, majd pedig ahogyan feltűnik ténylegesen, hogy mi a probléma önkénytelenül is elkerekednek a szemeim ahogyan felfogom, hogy alacsonyabb nálam, nem jelentősen de akkor is, pedig eddigre teljesen megszoktam, hogy felfelé kell rá állandóan tekinteni. Legszívesebben megkérdezném, hogy mi történt vele, de egy különös érzés belém folytja a szót. Egy olyan érzés amit nehéz szavakba önteni. Wandát érzem, pontosabban az erejét, nem vagyok benne biztos, hogy honnan tudom de egyszerűen tudom, egy teljesen ismeretlen érzés amit képes vagyok meghatározni. Valami nagyon nincs rendben, ez pedig akkor válik teljesen egyértelművé amikor a kezeimre tekintve ösztönösen koncentrálva lila fényeket teremtek elő valószínűleg a semmiből.
- Hű... - Szólalok meg kissé lenyűgözve és továbbra is kíváncsian bámulok bele tovább. A fejemben csatározó korábbi gondolatok most összehangoltan mind erre kíváncsiak, kicsit olyan jelenség vagyok éppen mint egy rovar amit vonz az a csapda, amihez ha hozzáérnek megsülnek, na, pont olyan vagyok, annyira hihetetlen amit látok, hogy nem nagyon tudok mással foglalkozni, csak tátott szájjal figyelni, főleg, hogy tudatosan csinálom és nem tudom, hogy hogyan, csak csinálom, ez-az ami az egészben a legjobban meglep.

Negytesó:
A már-már bolyongás szerűen haladok előre, pontosan tudom, hogy merre akarok menni, ismerem a várost, de minden lépésnél egyre bizonytalanabbá válok azzal kapcsolatban, hogy valóban jó ötlet-e a kastélynál megjelenni. Lassan elkezdem teljesen realizálni azokat az érzéseket amiket az új testem generál, lüktetések, folyamatos mozgások, lassan görcsölni kezdek tőle, ökölbe szorulnak a kezeim, megtorpanok, majd pedig néhány másodperc múlva önkénytelenül ordítok fel.
- GYŰLÖLÖM! - Megfeszülnek az izmaim, a nyakam görcsölni kezd ahogyan meghatározatlan nem létező magaslatok irányába fordul a fejem, ahogyan összeszorítom a fogaimat és ahogyan mind ez csak több szinte elviselhetetlen érzést vált ki. Gyűlölöm ezt a testet, undorító, visszataszító, gyenge, törékeny. Haszontalan és már néhány perc után ellenem van. Az egyik karomat lassan az arcom elé emelem és undorodva tekintek rá, néhány másodperccel később pedig másik kezemet emelem és marok bele mélyen, vagy próbálok belemarni a karomba lassan, ha a körmeim eléggé mélyek hozzá. Haladnom kell, már nem vagyok benne biztos, hogy hova, de mozognom kell, ezekkel az érzésekkel viszont nehezen megy, ezért akarok fájdalmat generálni ami talán a többi érzést enyhíti, úgy hallottam régebben, hogy az embereknél van valami ilyen eltorzult és felesleges vonás.

Kastély: Vetlanda és Varázslónő
A feketeség lassan nyúl ki a nőhöz. A csápok finom selyemként simítják végig a lány bőrét. Egyre vékonyabbak és vékonyabbak lesznek majd szorosabbak. Lassan áthasítják a ruhát, meztelenné téve Vetlandát. Majd a bőrébe hatolnak. A fájdalmat gyönyör kíséri. Steph mindezt átérzi. Még jobban. Ez a pillanatnyi katartikus érzés leírhatatlan. Érzi, hogy a teste egybe olvad a Köpenylénnyel. Élő misztikum lesz. A kettő sóhajára Köpeny csókra kényszeríti őket miközben a csápok elkezdek elfedni őket. A gyönyör és a fájdalom hullámokban érkezik újra és újra. Köpeny mindenbe behatol és megront. A páros elveszti testeik felett az uralmat. Csak az élvezet marad miközben mindkettő az égbe emelkedik és vérük szerény esőként hullik alá. Varázslónő most először többnek érzi magát. Egésznek, egy igaz ISTENEK. Thorhalla minden halovány emlékében nem volt ilyen erős. Akarva és akaratlanul sikoltanak és nyögnek, ahogy a feketeségben teljesen eltűnnek. Nincsen részük, amibe ne jutott volna el az ében végtelen. Az érzés leírhatatlan, mintha minden apró részük egy külön-külön kényeztetve lenne, de azok után, hogy már az élvezet megvolt és az az apró rész már túl érzékeny, megállítanák, ah tudnák, de köpeny uralhatatlan. Az egész testük minden pontja katartikus élményben lüktet és érzik ez majd akkor ér végett, ha ő befejezte. minden élvezetük ellenére mégiscsak eszközök Köpeny örömében.

Város: X-írtók hölgy tagjai, Ramirez és Nagytesó
Nagytesó esetlenül sétál egy sikátorban amikor ketten rátámadnak. A nő a lábát vágja meg, de mire a nyakát elvágná a férfi addigra egy hatalmas villám becsapódik méterekre Deadeye-tól, a sikátor egyik házába. Ez megzavarja annyira Ramirezt, hogy az újdonsült ember arcát hasítsa végig. A szereplők látják, hogy a vihar egyszerűen megőrült. A kastély körül gyülekezik és úgy fest mindent elpusztít a közelben. A villámok a falusiak házaiba csapnak bele és és a zápor néhol pillanatokra átalakul jégesővé, havazássá. A szél egyre vadabb. Deadeye, alig bár a tetőn maradni. A triót is csak a házfalak védik meg. A valkűr most mást is kezd el érzékelni. A csapat ismereteivel rendelkezik. Életében nem fogta meg a késeket vagy puskákat, mégis tudja, hogyan működnek. Úgy fest a képessége képességről tudásra váltott és képes a közelében lévők ismereteit alkalmazni.

Fogadó: Wanda, Teddy
A csapat eltűnik és megjelenik a Királyságoknál.

~ Város ~
Lionheart tökéletesen tudott együtt dolgozni Ramirezzel és együtt támadtak, a nő először végigvágta Nagy Testvér lábait, majd hagyta, hogy a férfi is tegye, amit kell, ám ekkor kezdődtek a gondok. Deadeye nem tudott lőni, mert hirtelen egy villám csapott be mellette, ami miatt kénytelen volt ösztönösen félreugrani. Mind a ketten látták, hogy mi is történik körülöttük, ahogyan a vihar megőrült, azok után, hogy látták Thorhalla-nál a viharokat irányító pörölyt, így rá gondoltak elsőként, hogy megérkezett és már tud mindenről. Vagy talán Jonathan tért vissza, hiszen a nő elmondása alapján Einar a viharisten volt. vagy éppen a legrosszabb eshetőség, ami három téllel kezdődik, havazásokkal, Ragnarök. Ezek főleg Gunny gondolatai voltak, Lionheart még mindig túl közel volt Nagy Testvérhez, hogy efféle gondolatai legyenek. Deadeye számára nehézkes volt a tetőn maradni, így inkább próbált leugrani onnan a sikátorba, az utcára, annak egy olyan részére, ahol védve lehetett és mégis tudta használni a puskáját is. Lionheart közben remélve, hogy még mindig együtt tud dolgozni Ramirezzel próbált végig Nagy Testvér háta mögött maradni, végig úgy mozgott, hogy ezt kit tudja vitelezni, ha rátámadt az ellenfél próbált kitérni előle és közben folyamatosan apróbb szúrásokat, vágásokat igyekezett bevinni az ellenfelének. Fájdalmasakat és közepesen mélyeket, előbb utóbb a fájdalom megtöri és azt kell kihasználniuk. Ezen idő alatt, ha Deadeye talált magának fedezéket, akkor onnan próbálta becélozni, majd mellkason lőni Nagy testvért, ha a társait nem veszélyzteti.



Karakterek:
Varázslónő / Stephanie Miller
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon

~ Város ~

Szenvedésem közben váratlan támadás ér, bár az első néhány másodpercben fel sem fogom, csupán fájdalom hasít a lábamba. Idegen érzés, legalább is ekkora mértékben, mint ahogyan a bőrömet csapkodó eső is, vagy akár a szél, de azokkal ellentétben ez szinte elviselhetetlen, de még így is kell másodperc, hogy felfogjam. Az ismeretek hiányában és a testem egyéb folyamatainak köszönhetően a reakcióm késleltetett, oly módon, hogy akkor fogom fel csak igazán a problémát, amikor az arcomat is felhasítja egy csapás, szinte a közeli villámlással egyszerre.
- ARGH! - Hagyja el fájdalmas nyögés a torkomat ahogyan az arcomhoz kapok egy kézzel és ösztönösen fordulok oldalra, hogy mindkét támadóm a látómezőmbe essen. Továbbra is remegek és kissé görcsölöj a lüktetésektől és egyéb folyamatoktól melyeket a testem generál, melyekről talán nem kéne tudnom, hogy léteznek, de ettől függetlenül egy igazi gyilkos tekintetével figyelem őket, miközben valami olyasmit észlelek, ami már több mint biztos, hogy nem normális. Úgy érzem, hogy képes vagyok kezelni a fegyvereiket melyekkel megtámadtak, sőt, nem csak azokat, bármelyet melyekhez értenek. Ha nem emberi testem lenne jelenleg, talán erre nem jöttem volna rá, bár akkor sem lenne más magyarázat, s ezek szerint legalább nem teljesen használhatatlan, de továbbra is meg kell majd szabadulnom tőle valahogy, azonban ha hagyom magam megöletni, azzal nem fogok közelebb kerülni ennek a megvalósításához, legalább is nem nagy rá az esély, bár valószínűleg begyűjtenének élőhalott valkűrnek, nekem azonban céljaim vannak, amit akkor megfosztanának tőlem. Leengedem sérült arcomról a kezemet, nincs értelme szorongatni a sérülést, bár fáj, s a lábam is, de ezen már nem lehet segíteni. Még mindig görcsölve ugyan, de a támadások elől próbálok kilépni úgy, hogy egy oldalra tereljem a két alakot, ha pedig esélyt látok rá a szurkálódó undorító nőszemély csuklóját próbálom egy gyors és precíz mozdulattal megragadni, majd pedig egy ugyan olyan gyors és kimért mozdulattal kitekerni belőle a kést és azzal két helyen jó viszonozás módjára felvágni az alkarján az ütőeret, az első " vonással " nem messze a csuklótól, majd pedig a kést átforgatva második vonással könyökhajlatban, mindkét helyen igyekezve mély sebeket ejteni. A másik alakkal egyenlőre nem próbálkozom, figyelem, ha szükséges támadás helyett folytatom a védekezést, de remélhetőleg nem leszek erre kényszerítve.

Lecsapok az áldozatra ahogy terveztem. Lionheart gyorsabb nálam és hátulról elvágja a lábait, ami jelentősen csökkenti mozgásképességét a célpontnak, megkönnyítve a dolgom. Felugrok és lecsapok, de ekkor becsapódik egy villám a közelben és csak a célpont arcát hasítom végig, ami közel sem halálos sérülés. Felnézek a tetőre és felmordulok, Deadeye-nak nem kellene ott lennie ilyen viharban, de ezt már tudja ő is. Ami valójában zavar azaz, hogy így lassúnak tűnök Lionheart mellett és nyilván nem ezt várja el tőlem. A villám néhány pillanatra összezavar, ahogy az egész vihar is.
~ Mágikus vihar lehet, a varázslónőhöz, a valkűrökhöz vagy az ikrekhez lehet köze. De most nem ezzel kell foglalkoznom.
Nem hagyok időt a gyilkosnak ahhoz, hogy összeszedje magát. Ténylegesen teljesen felgyorsítom magam, amennyire csak tudom. Az egyik kezemen behajtom az ujjaim végét, tépő-karmoló mozdulatot felvéve, mint egy igazi nagymacska, a másikon egyenesen, pengeszerű sorban tartom a karmokat. Nem akadályozom Démon mozgását, én nem táncolom körbe és támadom különböző oldalakról, a bal oldalához próbálok jutni, belharcon belül. Néhány karmolást, vágást, tépést és szúrást próbálok bevinni az oldalába, teljes sebességgel. De ez csak elterelés. Az első néhány figyelem elterelő támadás után hirtelen leviszem a súlypontom és le is guggolok, majd a lábaimmal körülfogom a célpont bal lábát. Úgy tartom, hogy ne mozdulhasson, én viszont ha kell a földre tudjam dönteni ha kell. Azonban nem ezt teszem, hogy nagyobb célpont legyen a két társam számára. Egyszerűen a bal külső combjába mélyesztem a karmaim, megragadom vele, majd a másik kezemmel megpróbálok átszúrni a belső combon, egy az egyben átszakítva azt. Az ottani fontos ereket nem lehet csak úgy ellátni, még ha harcol is, el fog vérezni. Nem akarom, hogy tudjon bármit is tenni, ezért igyekszem a lehető leggyorsabban cselekedni és mindent kivitelezni. Csak egy dologra koncentrálok jelenleg, a támadásra, másra most kivételesen nem.

Kastély: Vetlanda és Varázslónő
Az ébenség csak feszül a két nőben. Lüktetve és szétáradva. A Varázslónő hatalmasabbnak érzi a hatalmát, mint valaha. A fájdalom durvább és az élvezett egyre gyakoribb hullámokban támad fel. Majd egy robbanás. Sikoltanának, de nincs hangjuk. Minden elsötétül egy pillanatra. Majd hitelen mindketten levegőt kapnak, mintha a tenger mélyéről úszta volna fel a legutolsó pillanatban. Vetlandáról eltűnik az ében misztikum. Erőtlenül zuhan az ágyra. Steph lebeg. Több hatalma van, mint valaha. Most érzi igazán. Beteríti az egész kastélyt. Mindent ez a feketeség takar el. A kastély a részévé vált. Bárhol tud szemet nyitni és mindent érzi mi történik. A csápjai visszahúzódnak elengedve az összes nő a kastélyából. Még Thorhallától örökölt emlékeiben sem érezte ennyire istennek magát. Ereje olyan, mint Odiné lehetett. Most először érezte igazán egyben magát köpennyel és akaratlanul is átfuthat az agyán, ha egy mutánstól ennyire erős lett és ilyen jól eset... mi van, ha megteszi egy lovassal? Egy mutáns klánfővel? Doriával? Thorhallával?

Város: X-írtók hölgy tagjai, Ramirez és Nagytesó
Nagytesó elkapja Démon csuklóját. A nő a másik pengével így is megsebzi még a felkarját. Ekkor ragadja meg Ramirez a combját a karmaival és a vihar hirtelen eláll. Az ég teljesen kitisztul egyetlen egy másodpercen belül. Egy másodpillanattal később Nagytestvér mellkasába csapódik egy golyó. Szinte fel se fogja az újdonsült ember. Nem érez kínt csak egy mennydörgést hallott a tészta ég felől. A kést, mit most szerzett, elejti. A mellkasa közepe vörösé válik. Akaratlanul is vért köp fel. majd homokzsákként zuhan a földre. Azonnal sokkba kerül és eszméletét veszti. A pulzusa gyenge... haldoklik.

~ Kastély ~
Mire az egésznek vége volt, mindent éreztem, ami a kastélyban volt, az enyém volt, mintha egy lett volna velem. Soha, még istennőként sem éreztem magam annyira teljesnek és egésznek mint most ezekben a pillanatokban. Mindent tudtam, éreztem, hogy mi megy, mi zajlik a kastélyomban. Így érezhette magát Odin és Utgard-Loki, amikor egybeolvadtak a saját dimenziójukkal, Asgarddal és Jotunheimmel, amiknek az én lábaim előtt kellene térdelniük, ha még léteznének! Egy sima átlagos minisztertől éreztem ezt, nem erő alapján válogattam, hanem ki volt megfelelő, mi lehet, ha ezt a procedúrát erősebb személlyel teszem meg? A lovasok és Apokalipszis választottjait elvetettem, egyetlen egy személy lehetett, aki olyan erős volt mint én, aki elérhette ezt a szintet, még akkor is, ha jelenleg gyenge volt és minden hatalma az enyém. Saját magam, Thorhalla… meg kell találnom és őt kiszipolyozni, utána tényleg nem lesz senki és semmi, ami megállíthatna a Kilenc Világban sem azon túl.

~ Város ~
Nem volt elég óvatos és mégis túl közel került Démon az ellenfeléhez, mert annak sikerült elkapnia a karját, igaz még ott volt a másik keze és azzal megvágta ismét a másikat. Látta, hogy Ramirez is így tesz és ő is támadott. A közelharcban fel sem tűnt neki igazából, hogy a vihar véget ért, az csupán Deadeye-nak, hogy sokkalta könnyebb lett a célzás és úgy tudta meghúzni a ravaszt, miután a két társa már bevitte a támadásokat. Mint általában most sem hibázott és a mellkasra leadott lövés a véleménye szerint halálos volt. Néhány pillanatig még ugyan az ellenfelük talpon maradt, majd eldőlt, amint leért nem mozdult.
- Bocs, ha elrontottam a macska-egér játékot – vigyorodott el.
Közelebb lépett hátulról és végig figyelt Gunny mindenfelé, hogy mi bukkanhat még fel, ami rájuk akar támadni. Lionheart Ramirezre nézett egy pillanatra.
- Ha akarod a tied – mondta.
Ha Ramirez nem lép oda, hogy kivégezze az egykori plüsst, akkor Démon teszi meg, úgy lép, hogyha véletlen magához térne a földön fekvő se könnyedén érhesse el. A tőrt távolabb rúgja, hogy ne használhassa és érhesse el a másik. Az egyik szúrófegyverét abban az esetben, ha ő végzi ki, akkor Nagy Testvér szívébe, a másikat a homloka közepébe szúrja, biztosra megy. Ha nem, akkor csak megvárja, hogy Ramirez végezzen, amint ez kész lesz Gunny szólal meg ismét
- Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy angolosan távozzunk. Tudsz kiutat? – kérdezte Andrew-t. – Ha igen csak utánad!



Karakterek:
Varázslónő / Stephanie Miller
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon

Az elején még az történik, amire számítok, Démon még bevisz néhány kisebb támadást a célpontba, én elkapom a lábát, de tovább nem folytatódik az egész, mert Deadeye mellkason lövi a férfit, aki azonnal összeesik. Megbeszélés nélkül pont úgy álltunk be, hogy tiszta lövést tudjon leadni, én a lábaknál voltam, Lionheart a karoknál, senki nem takarta a mellkast. A megjegyzésre nem reagálok de tetszik, tényleg macska-egér játék volt. Kissé meglepő, hogy Démon átengedi nekem a kivégzés lehetőségét, azt hittem ő fogja megtenni. Határozottan biccentek neki és végrehajtom a feladatot. A sérült célpont felé állok, összeszorítom a karmaim majd kiengedem azokat. Biztosra akarok mennyi így letérdelek, oldalról a mellkasa és feje mellé. Karmaim ellentétesen a nyakába mélyesztem és erős tépő mozdulattal megpróbálom a fejet elválasztani a testtől. Nem kell, hogy véres legyen, inkább gyors és tiszta. Ha úgy látom, ez nem lehetséges, egyszerűen a bordáin át próbálom meg kitépni a szívét. Amint ez megvan felállok és ellenőrzöm, hogy tényleg teljesen halott-e.
~ A vihar elállt, tehát tényleg valaki és nem valami volt az eredete, de most ez lényegtelen.
Valóban itt az ideje távozni, felnézek az égre, Valkűröket keresek, vagy más rendfenntartót, katonát. Emlékeimből visszaidézem azt az utat, amit még a felderítés közben választottam ki. Ha még mindig biztonságosnak gondolom nézek a társaimra.
- Határozottan tetszik az ötlet. Felderítéskor ösztönösen kerestem egy menekülőutat is, ha nincsenek itt a valkűrök, használható.
Körülnézek hol is vagyunk, és próbálom megtalálni azt az utat, hogy időben, biztonságban távozhassunk a városból. Nem sietek, felveszem a többiek gyorsaságát és azt használom, éles érzékeimre támaszkodok és figyelek, hogy bárki figyel vagy követ-e minket.

~ Város ~
Sikerül elkapnom a karját a némbernek, bár a másik fegyverével még képes megsebezni, azonban ha elég gyors vagyok könnyedén vághatom fel két külön helyen a karját. A probléma csak az, hogy nem vagyok elég gyors. Az idő kitisztul egy mennydörgés keretében, én pedig nem tudom, hogy mi történik, de a testemben minden zavaró lüktetés szinte azonnal marad abba, majd pedig az erő is azonnal elhagy és a kés is kicsúszik a kezemből, akárhogyan is kapaszkodnék bele. Értetlenül állok a dolog előtt, de már azt sem sokáig, hamarosan szorítást érzek a torkomban, majd pedig valamit nagy mennyiségben a számban aminek igencsak keserű íze van... Keserűség, az első íz amit életemben érzek. Pillanatok kérdése csupán és végül az egész testem megadja magát és nem engedelmeskedik többé az akaratomnak ami úgyszintén kimúlóban van. Ahogyan a föld közeledik, csupán csak egyetlen gondolat fut végig az agyamon, de már az is haloványan.
~ Még... Sok... ~ Dolgom van. De nem jutok már a végére, ahogyan abban sem vagyok biztos, hogy magát a földre érkezést érzékelem már, legjobb esetben is zsibbadtan. Nem volt hosszú életű harc, végül az ölt meg amiről tudtam, hogy könnyedén a végzetem lehet, az, használhatatlan, törékeny testem, nem az ellenfeleim, bár katalizátorként működtek közre a folyamatban, de a végzetem ez a használhatatlan, eldobható porhüvely lett, mely ennyire könnyen megölhető ellenben a plüss testtel.

Kastély: Vetlanda és Varázslónő
A Varázslónő ekkor kap üzenetet misztikus utakon. Pusztulás üzen neki.
~ Úrnőm! Utunk során ráleltünk a látomások forrására. Uatu a Szemlélő szemei tették ezt. Kitépve lógnak egy emberi alakon. Seregemmel felé közeledünk, kívánod, hogy megtámadjuk őt?
Köpeny sötétsége átnyúlt a téren és feketeség takarta be Pusztulás arcát. Két zöld szem nyílt ki a feketeségből, hogy Steph azonnal lássa azt, amit a szolgálója. Az alak nem volt ember bár annak álcázta magát, még humanoid sem, sőt nem is ebből a világból származott!

Város: X-írtók hölgy tagjai, Ramirez és Nagytesó
A nő egy könnyed és rideg mozdulattal kivégzi az újdonsült embert. Az X-irtók távoznak a gyilkosság helyszínéről. Senki se állja az útjukat. Könnyedén egyszerűen kivonulnak, mintha mi sem történt volna. Pár percen belül akár a várost is eltudják hagyni. /Ha szeretnék nekik ezzel véget is ért a kaland./
Az ott hagyott test lassan elmerült a halálban, az ürességben. Majd apró lángok gyúltak rajta. Egy gyenge hang súg a fülébe.
- Még élhetsz... vissza adhatom a lelked, de cserébe tenned kell... valamit...
Mondja a szellem.
- Hellstormot akarom... öld meg... életért életet... elfogadod az alkut?
Nagy Testvér rothadó teste lángok között lebeg a föld felett. Érzi maga körül a misztikus hatalmakat, amik szólítják.

~ Kastély ~
Már nem törődtem Vetlandával, a figyelmemet sokkalta inkább lekötötte az, amit Pusztulás üzent. Éppen belegondoltam abba, hogy milyen lehet a helyzet, hogy kinél lehet a szempár, amikor Köpeny lépett. Hirtelen láttam, amit a tábornokom is látott, elégedetten bólintottam, ahogyan felmértem azt a környéket. A válaszom pedig már megvolt, hogy mit felelek. Olyan sok mindent lehetne kezdeni azokkal, nem mintha szükségem lett volna rájuk, de pusztán presztízs kérdés volt mindez, hogy az enyém legyen. Inkább legyen itt biztonságban, mintsem az ellenségeim teszik rá a kezét és kit tudja, hogy mit művelnének vele.
~ Szerezzétek meg! ~ üzentem Pusztulásnak. ~ De mivel nem e világi lény birtokolja azt, azt akarom, hogy legyetek körültekintőek! Nem akarok feleslegesen nagy veszteséget az egységeinktől! Ne tévesszen meg senkit, hogy humanoidnak néz ki, nem az! Folyamatos jelentést kérek Pusztulás! ~
Kilépek a hálócsarnokomból és a trónterem felé veszem az irányt, közben Köpenynek hála végigpásztázom a kastélyt, hogy minden megvan-e, aminek lennie kell itt, ahogyan itt hagytam. Hogy milyen változtatásokat eszközöltek távollétemben. Közben pedig várom a jelentést.

~ Város ~
Távoznak a városból.



Karakterek:
Varázslónő / Stephanie Miller
Gunnhild Smed / Deadeye és Lionheart / Démon

Az út amit kinéztem még mindig teljesen tiszta, tökéletesen használható. A lányok is beleegyeznek és együtt hagyjuk el a várost. Nem kell több pár percnél és kilépünk a házak közül, onnan az erdőn keresztül távozunk észrevétlenül. Próbálok csendben, fegyelmezetten és szabályosan haladni, feleslegesen már nem beszélek, Démon vezetésére figyelek, az alapján haladok. Nem mutatom ki de belül frusztrált vagyok.
~ Nem sikerült teljesíteni a küldetést, Thorhalla nem lehet elégedett. Ráadásul ez az első küldetésem mióta a csapatban vagyok, nem mintha ez minősítene engem, de rosszul esik. Senki nem tehet róla, egyszerűen elkéstünk, de nem tudtunk előbb cselekedni. Az ikrek már teljesen kifejlődtek, a mágusnő visszatért, kitört a vihar és a valkűrök is őrült módjára lepték el a várost, amíg nem távoztak. Észrevétlenül nem tudtuk volna megtenne, hogy visszaszerezzük az ikereket, különösen ha veszélyesek és nincs szándékunkban velünk tartani. Árgh. Nem szeretem, amikor magam frusztrálom. Legalább azzal a gyilkossal végeztünk.
Gyorsan néhány mélyebb lélegzettel nyugtatom le magam, nincs szükség most erre. Terv szerint észrevétlenül elhagyom a helyet a többiekkel együtt.

~ Város ~
A tudatomat ölelő üresség csendes, már-már szinte magányosnak mondható, ahogyan lelkileg már készen állnék elhagyni ezt a világot, azonban a testem egyenlőre mégsem engedi. Ennek tudatának hiányában némán, gondolatok, szinte érzékelhető tudat nélkül hagyom, hogy a semmi körbevegyen és teljesen átjárja mindenem mi fizikailag létező s ami nem, egészen addig, amíg egy halk súgás a fülembe nem szól. A szavakra lassan ismét forogni kezdenek a meggyengült, erővel meghibásított fogaskerekek a tudatomban, lassan, mintha egy mély álom pereméről rángattak volna vissza s nem ismerném sem magam, sem a világot. Hellstorm nevére realizálódik bennem teljesen a kép, ahogyan pihenő elmém képes lassan összerakni a képet. Meghaltam, megöltek mert a testem mint ahogyan megjósoltam gyengének bizonyult, nem tudom hogyan, nem éreztem a fájdalmat ami véget vetett mindennek, de elvették tőlem a lehetőségeimet, a terveimet, a céljaimat, megfosztottak azoknak akár a megkísérlésétől is, ahogyan én is tettem már szinte számtalan alkalommal másokkal. Hiába érzékelem most személyesen, hogy milyen a halál, kikkel végeztem, azok irányába nem érzem sem szánalmat, sem mást, hiszen ennek már régen túl késő, s többet öltem annál minthogy megbánást érezzek. Ellenben mélyen, legbelül szinte tűz módjára gyúl harag bennem, harag Hellstorm és Wanda iránt mint a régmúlt egyik kísértő árnya, harag a jelentéktelen embernek vagy akár mutánsnak nevezhető férgek irányába kiknek az élete fabatkát sem ér, de elsősorban szín tiszta, szinte vak gyűlölet a sorsom és a gyilkosaimmal szemben. Érzem az engem körülölelő megmagyarázhatatlan erőket, melyek szólítanak, én pedig gyűlölettől fűtötten válaszolok.
~ Elfogadom, Hellstorm halott, ahogyan a többi is. ~ Vissza akarok térni, bosszút akarok, véghez akarom vinni a céljaimat és be akarom fejezni azt a sok dolgot ami még rám vár az erő és hatalom rögös útján.

Kastély: Vetlanda és Varázslónő
A királynő innen kezdve végig tudta követni a csatát, ami a Szemlélő szemeiért folyt. Vetlanda kitudta magát pihenni az őrült ében kastélyban. A szemek kitárulnak a falakon, hogy a királynő lássa a birodalma tökéletes állapotban van csak pár zavart, remegő lábú valkűr dülöngél.

Város: Nagytesó
A szellem boldogsan kacarászni kezd, ahogy vörös vért jelenik meg a holttesten.
- Szolgáljon téged a cytroak fénye. Ölj, a pokol tűzével! Pusztíts!
A vért megjelenik a testen és a Nagytesó feltámadt. Majd előtte egy szekér és két ében ló, amik lángból születtek.


A vérttől erősebb lett, a kezéből a lelket maró pokoltüzet tudja szórni, fojtó füstöt öklendezni, a hintója pedig bárhova elteleportálja, ahova csak szeretné, most Hellstorm szagát fogják követni. Minden csepp vér, mit elvesz Hellstormotól vissza ad egyet neki. De csak a halálontúli vért tartja e világon, ha az megsérül ő is távozik e világról. Mikor a hintóra lép a lovak száguldva repülnek az égbe és egy robbanással teleportálnak a Királyságok felé...

((ne haragudjatok..de parancs nélkül nem tudok mit kezdeni itt Vetlandával, már legalább 3 kőr óta személyesen senki nem szolt hozzá, nem tudom mit iratnék így???....(
úgyhogy amíg nem kap  valami parancsot addig nem tudok mit tenni...))

 Vetlanda

Végre...megérdemelt nyugalom. Ledőlök az ágyamba. Kialszom ezt a sok új dolgot. Amire felkelek újra egy tökéletes világban ébredek majd fel...