Colorado Springs

7 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Bishop Csüt. 13 Jún. 2013, 13:49

~USAF~

Oké nem kapok választ, lehet nem kellene ennyit magamról beszélnem, így felületet adok, pedig én szoktam bunkó lenni, héé. Na ezt megjegyzem. Közben azért az idióta kérdésekre is érkezik válasz, meg az is kiderül, hogy a NASA űrhajósok is innen kerülnek ki.
~ Azért ez a hely stílus, vannak normális eredményeik, jó sok helyre el lehet innen jutni, már ha az ember katona, SHIELD ügynök vagy űrhajós akar lenni. Kár hogy nem érint, de legalább nem olyan sz.r, f.s unalmas ez a hely mint a többi. Te jó ég, mintha nem is a saját gondolataim lennének.
Mikor szóba jön a vízalatti szimuláció, rögtön az jut eszembe mikor búvárkodtam, az tetszett jó élmény volt a korallzátonyoknál körülnézni. Gyorsan el is engedek egy hatalmas vigyort, biztos vagyok benne jó, hogy jó buli lenne ez a szimuláció.
- Persze - vágom is rá rögtön a kérdésre ~ Sötét mágiával befolyásolnak, én nem szoktam így viselkedni, nem tudom mi van velem, túl jó ez a hely nekem.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 25
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by A Misztikus Pókember Pént. 14 Jún. 2013, 02:00

USAF

Úgy érzem kicsit leegyszerűsített választ kapunk. Erről nekem az ugrik be, hogy egy csillagcsavarhúzóval nekiesek a gépnek miközben hangsebességgel száguldok a nevadai sivatagba. Nem túl reális, de egy Nagy Durranás folytatásban még játszható lenne talán.

Minden esetre kicsit elkalandozok miközben megy a magyarázás, a környéken nézelődök. Már túl vagyok azon, hogy milyen eredmények kellenek ide, nekem tetszik így egyenlőre eldöntöttnek tűnik a kérdés. Az X-ek között csak úgy úgy sem vennék hasznomat. Attól, hogy ügyes vagyok...
Egy pillanatra majdnem elfintorodok a magam tehetetlenség érzésén. De ekkor felmerül a szimulációs dolog. Még mindig a távolba bambulva fa arccal válaszolok.
- Miért a pápa a Vatikánban sz@rik? -Kérdezem szürke hangon és csak a végén mosolyodom el egy visszafogottat. A kérdést pedig csak társalgási hangon tettem fel.

De enyhén inspiráló az ötlet, hogy mit tudnék ott csinálni és persze végre tényleg tapasztalni az érzést, nem csak a filmekből építkezni.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Teddy Pént. 14 Jún. 2013, 02:03

~USAF~

A mazsolák szóra ismételten elmosolyodom, de csak pár másodperces röpke mosoly ez, továbbá inkább érdeklődve hallgatom, hogy mit beszél a kalauzunk, hogy mi értelme is van a mateknak és végül is logikus, igazából teljes mértékben tökéletes választ adott. A fizika része nem volt kérdéses, az egyértelmű. Felmerülnek az eléggé ömm... Vadnak számító lehetőségek, űrhajósok, az pedig tény és való, hogy egyszer szívesen kilesnék az űrbe, de pontosan tudom, hogy én mint egyszerű ember soha a büdös életbe nem fogok kijutni az űrbe. Persze optimizmus ide meg oda de azért maradjunk reálisak. Felmerül még egy súlytalansági szimuláció is, amire egy kicsit még az én tekintetem is felcsillan, mert nem eszetlen száguldás valahol az égben és mégis kellőképpen élvezetes lehet, nem mellesleg jó látni, hogy a szigor nagy része csak egy álarc, mármint oké, tény, fegyelem van és komolyan veszi a dolgát és a többi, de... Minek is magyarázom én ezt? Magamon kívül senki sem hallja a gondolataimat én meg pontosan tudom enélkül a fölösleges körítés nélkül is, hogy mire gondolok...

- Benne vagyok. - Válaszolok egy enyhe mosollyal az arcomon, aztán figyelek hogy hova és hogyan tovább, talán bevezényelnek minket abba a furcsa épületbe? Náh, nem, kétlem, bár belülről valószínűleg eléggé jól nézhet ki, valószínűleg. Hát, legalább valami érdekes is történhet ami elűzheti azt a nyomasztó unalmat ami itt ül a vállamon.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Reptile Pént. 14 Jún. 2013, 02:22

Érdeklődve hallgatom... Nos, figyelem, hogy mit mond a dékán. Megfordul pár dolog a fejemben, például hogy rohadtul nem lesz egyszerű bejutni ide, ha úgy alakul, hogy valóban ide jelentkezem és nagyon is jó lenne ide jelentkezni, azok a magas elvárások nem csak dísznek vannak, ha valaki meg tudja ugrani és elvégez egy képzést valószínűleg sok lehetősége lesz a későbbiekben, kicsit egyértelműen... Bár Egyetemi szintű fizika és matek? A matekot ki tudnám húzni de a fizikában nem vagyok biztos. Ez egy apró megingás, de ezt nem mutatom ki, a tekintetem ugyan olyan érdeklődő marad, igaz kicsit áthelyezkedek a széken és...
~ A harmadik választható legalább nem vészes... ~ Ez az utolsó gondolat így hirtelen ezzel kapcsolatban talán ami megfordul a fejemben. Eléggé rá kell majd gyúrni, nem hiszem, hogy meg tudom oldani érettségiig, igen, kizárt és talán kicsit túlzottan pesszimista vagyok és egy próbát azért mindenképpen megér, végül is mi történhet? Nos, nem tudom, hogy az emelt szintű érettségi értékelése mennyiben más az átlagossal szemben, több pontot ér-e, vagy kevesebb százalékra ugyan annyi pont jár-e mint egy átlagos érettséginél többre... Lényeg a lényeg, igazából megkaptam a választ az egyetlen dologra amire kíváncsi voltam így további kérdéseim nincsenek is, ennek a szaknak eléggé utána néztem már, bár mondjuk.. Oké mégiscsak akad egy kérdésem, amiben nem vagyok biztos, hogy találkoztam-e már ezzel ezelőtt vagy sem.
- A szakmai előkészítő tárgy mit foglal pontosan magában? - Nem vagyok benne biztos, mint említettem.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Sarah Pént. 14 Jún. 2013, 02:37

Tony szavaira hirtelen nem tudom, hogy mit feleljek, egoista, ellenben helyén van a szíve és én meg e miatt a vegyes információ miatt nem tudok helyesen dönteni annak terén, hogy mit mondjak, mert bizony lenne mit mondani de az vagy csak egy, az egóra támaszkodó, lényegében csipkelődő visszaszólás lenne, vagy pedig enyhe, rejtett nyáladzással meghintett, mondhatni dicsőítés... Igazán ez nem számít, helyesnek még mindig helyes éééés tudtam, tudtam, hogy nem fog neki leesni amit közölni próbáltam vele... Ellentétes esetben persze nekem sem esett volna le szóval nem számít. Mindenesetre is egy kissé bocsánatkérő mosollyal tekintek még rá pár másodpercig, remélem nem problémázik azon, hogy nem válaszolok, ellenben emiatt sikeresen lecsúszok egy, amúgy eléggé kiterjesztett magyarázatról, amit valahogyan nem bánok és az egésznek már csak a végét sikerül elkapnom, a súlytalanság szimulációs dolgot, bár én úgy tudtam, hogy ezt repülőben szabadeséssel szokták szimulálni... Persze az ilyesminek régen néztem utána, szóval nem akarok fölöslegesen ezen okoskodni.
- Természetesen. - Adok egy röpke választ én is, mert ebből semmiképpen sem szeretnék kimaradni és máris van valami, ami elvonta a figyelmemet arról, amiért alapból idejöttem.. Oké egy kicsit ehhez hasonló dolgok reményében is jöttem, talán, de főleg nem ezek vezéreltek.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Thorhalla Pént. 14 Jún. 2013, 09:15

Idő: 2024. május eleje
Következő körváltás: 2013. június 19. (szerda) (szabadkörök)
Résztvevők: Lex Orrin (Reptile), Tina Leila Sign (Kira), Matt Lawson (Árny), Peter Calm (Laura), Wayonka Stevens (Zield), Billy Redstone (Hazátlan), Cyrce Gray (Amazon), Aaron Asbord (Cardas), Termina Alustria, Vaszilij Dragunov (Svarog), Tony Price (Bishop), Szabó Éva, Shane Magurie (Gabe), Archybald Peterson (Axe), Gulyás Csilla (Sarah) és Alicia Havana (Teddy)
 
Késő délután volt, mire minden csapatot összeszedtek a látogatásból. Az USAF-nál levők kipróbálták eddigre a merüléses 0 gravitációs szimulálást a medencében, remek szórakozás volt, csak éppen roppant fárasztó.
Lex az egyik gépészeti laborban tett kirándulást, ami már-már egy hatalmas gyárnak minősült. Közben elmondták a követelményeket is neki.
Terry-ék részt vettek egy tanórán, ahol láthatták, hogy miként is néz ki az itteni képzés és ki is próbálhatták magukat sportolóként és edzőként is.
A bölcsészek pedig kit melyik rész érdekelt jobban egy hangfelvételi stúdióba mentek át, ami ott volt a suli területén és egy lemezrögzítésen segédkezhettek. Akit az irodalom érdekelt jobban, azok egy előadásra mehettek el, egy egyetemi tanórára. Wayonka pedig ezalatt kapott gyógyszert is a megfázására és mindent, amit csak kért.
 
A busz végül leparkolt a szállás előtt, oda ahonnan indult, a fiatalok pedig leszállhattak a buszról. Veronica szólalt meg még ekkor.
 - Most délután öt van, a vacsora hét órakor lesz, addig mindenkinek szabadfoglalkozás van – mondta.
Ettől a pillanattól kezdve a következő két órában mindenki azt tehetett, amit szeretett volna, a legtöbb ebédutáni tervre most bőven volt már idő.
 
//Elnézést, de nem igen volt tovább türelmem a sulis látogatásos dologhoz és ahogyan láttam Nektek is szimpatikusabb, amikor szabadjáték van, meg ha azt végigjátszottuk volna, soha sem érünk a második részhez.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Colorado Springs - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14970
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Maverick Szomb. 15 Jún. 2013, 00:09

Hát csak vége lett ennek a programnak is. Az elején egész poén volt a dolog, vicces volt a szimulátor is, de a végére már kicsit meguntam, és el is fáradtam. A buszutat hazafelé alvással töltöttem, hiszen egyik legjobb tulajdonságom, hogy bárhol és bármilyen körülmények között tudok aludni. Mire leszálltunk, már egészen kipihentem magam, bár egy kávé még jól esett volna. Meg is kérdezem Alice-t és Archy-t:
- Nem tudjátok, hogy van-e esetleg az épületben kávéautomata?- én gondolom van, ha már biliárdozni is lehet, meg minden, de eddig még nem találtam meg. 

Amint felérünk a szobába, ledobom a táskámat a padlóra, majd egyből felveszem a szokásos alaphelyzetet, és végigheveredek az ágyamon. Van két óra szabadidőnk, azt valahogy el kéne tölteni, de nincs sok ötletem. Archy-hoz fordulok:
- Van valami terved erre a két órára?


_________________
Reneszánsz: Gabriel Cavendish/Maverick, Dr Joshua Bradley
X-diák: Shane Maguire
Légió: Daibhead
Rezervátum: Tyson Blue/Dash
Élőhalottak: Keith MacFadden
Az Elveszett Világ Napjai: Marcus Cornutus
Maverick
Maverick
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 107
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Mar. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : Staten Island

Karakteradatok
Főkarakter: Gabriel Cavendish
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 16 Jún. 2013, 12:23

Bevettem a gyógyszert a megfázásra és egy kissé el is kábultam tőle. Mindig így hatnak rám az antibiotikumok, mert nem túl erős az immunrendszerem. Ellenben a csontozatommal, az szinte törhetetlen. Furcsa kettősség ez Rejtőző Medvétől, talán majd kinövöm. Felvillanyozott a hír, hogy elmehetünk megnézni az egyetem stúdióját, ahol épp felvétel zajlik! Közben sikerült édességet szerezni, úgyhogy csokival felszerelkezve már kissé élénkebben és vidámabban álltam a felfedező körút elé.

Szép nagy stúdió volt, legalábbis nekem annak tűnt és a zenekar is tetszett. Mindenki jól játszott, de persze én az énekest figyeltem főleg, mert én is ezt a művészetet művelem, tanulom mostanában. A hangmérnök munkája is érdekes volt, szinte mindenhez kell értenie, amit a zenekar csinál. Megláthattam hát, hogy vesznek fel olyan lemezeket, amik aztán a boltokba és a CD-s polcomra vagy a lejátszómra kerülnek.

Miután befejeződött a látogatás, vissza kellett mennünk a buszhoz. Én még úgy maradtam volna a stúdióban! Ide én is el akarok jutni. Akarok egy zenekart, akik kísérnek, akikkel együtt írhatunk dalokat alkotói közösségként. Teljesen bezsongtam ettől és a buszhoz véve a lépteinket elkezdtem Tinát is nyüstölni:
- Teremtő Lány, örülök, hogy te is zenélsz. Peterrel tervezünk egy közös muzsikálást, amit megejthetünk, ha visszaértünk a szállodába. Van kedved csatlakozni hozzánk? Ha találunk olyan dalokat, amiket mind tudunk, akkor eljátszuk őket, de ha nem, akkor csak rögtönöznénk. Örülnék, ha csatlakoznál!
Két szájharmonikát még túl tudok harsogni és közben ütöm majd a ritmust valamin, mondjuk a szekrényen. Annyira jó lesz! Peterhez fordulok:
- Az Oye Como Va-t eljátszuk? Azt én is nagyon szeretem.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 17 Jún. 2013, 17:47

Miután választ kaptunk a kérdéseinkre, esélyt kaptunk arra, hogy megnézhessük az iskola stúdióját.  Ahol segédkezhettünk egy lemezfelvételben is. Nagyon tetszett, mint a felvétel, mint a hely. Csak figyeltem a zenekart és azon töprengtem, hogy csupán a zene szeretete miatt érdemes -e ebbe az iskolába jönnöm, vagy pedig maradjak a műszaki sulinál és a biológiánál. Végül az utóbbi mellett tettem le a voksomat.
~ A hobbim azért nem kell feladnom, ha a műszaki suliba megyek. De ilyen szinten zenélni, hát... nagyon nem tudok. Kis kezdőnek érzem magam mellettük. Oké, szájharmonikázni tudok, de nem ez a legkeresettebb hangszer a bandákban. Ha gitározni tanulnék vagy dobolni, szerintem már több esélyem lenne.
A felvétel után a vörös bőrű kísérünk összeterelt minket, majd felszálltunk a buszra és visszamentünk a szállásra.
Miután leszálltunk Rejtőző Medve szólított meg. A kérdésére persze rögtön feleltem is.
~Teremtő lány? Így se szólítottak még sosem.
- Bocs medve, de már paint ball-ozázt terveztünk délutánra Mattel és két barátunkkal. De talán majd vacsora után, vagy holnap zenélhetnénk. Amúgy én csak szájharmonikázni tudok, és azt sem túl jól. Max ha 10 számot el tudok játszani rendesen,  bár az alapok mennek így a rögtönzés sem jelenthet gondot.
Ha a srácok kérdeznek még valamit, akkor arra válaszolok, de a válasz után Matthez fordulok.
- Megkeressük Évát és Vazilijt? Hátha van kedvük megejteni, most a paintball mecset.
Kérdezem a sráctól, és ha igent mond, akkor már neki is látok megkeresni őket. ha megtaláltam őket odasiettek hozzájuk.
- Van kedvetek megejteni vacsora előtt a paintball meccset? Amúgy milyen volt az USAFnál?

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Colorado Springs - Page 7 Sexymechanicbyparkleggy Colorado Springs - Page 7 Girloffantasybymanofins Colorado Springs - Page 7 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Colorado Springs - Page 7 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Colorado Springs - Page 7 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Laura Slyen Hétf. 17 Jún. 2013, 20:08

Miután választ kaptunk a kérdéseinkre, esélyt kaptunk arra, hogy megnézhessük az iskola stúdióját.  Ahol segédkezhettünk egy lemezfelvételben is. Nagyon tetszett, mint a felvétel, mint a hely. 
~ Apám ez a felszerelés egy vagyon, de valószínű visszatérült már rég az ára. Lehet, hogy mégis ide jövök majd miután végeztem az x-suliban és nem pedig a sporttagozatos suliba. Talán még én is felvehetek itt néhány demócédét. De ennyire ne éljük bele magunkat a dolgokba. Hiszen mire odajutok, hogy dönteni kell, még annyi minden változni fog.
A felvétel után, veres nővér visszaterelt minket a buszhoz, ami vissza is vitt minket a szállásra. Ezek után bejelentették, hogy mostantól két óra szabadidő.
~ Remek, most lesz esélyünk teniszezni.
De mielőtt felvethetném az ötletet, ő már a zenélésbe akarja bevonni Tinát. De a lánynak már más tervei voltak.
- Kár, de nyugi, mindenki az alapoktól kezdi. Senki sem született rögtön virtuózként.
Biztatom a lányt, majd ha elment akkor Rejtőző medve fel fordulok.
-Nincs kedved inkább most teniszezni még kaja előtt? Zenélni utána is tudunk.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Colorado Springs - Page 7 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Colorado Springs - Page 7 5000_Thanks_by_Mallemagic Colorado Springs - Page 7 Mudch0 Colorado Springs - Page 7 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Colorado Springs - Page 7 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Colorado Springs - Page 7 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 18 Jún. 2013, 00:02

Tina már elígérte magát egy paintball-játékra, úgyhogy vacsora előtt nem zenél velünk és nem is túl biztos magában. Ezt sajnálom, mert most teljesen magával ragadott a zene lendülete. Peter után én is elkezdem biztatni:
- Ez egyáltalán nem baj. Ha az alapok mennek, arra már lehet építkezni. Melyik az a 10 szám? Hátha van köztük, amit mi is tudunk.
A szobatársamra nézek, akinek eddig még nem adtam meg a neki járó indián nevét. Arra már rájöttem, hogy nagyon jószívű és elmondta, hogy több hangszeren is játszik. Pengetősön, fémfúvóson és billentyűsön is és láttam, mennyire tetszett neki is a lemezfelvétel. Meg is van, hogy fogom hívni és mielőtt mondanám, már rá is kérdez:
- Pont ezt akartam mondani, Jótét Dalnok! Menjünk teniszezni és vacsora után jammelünk egyet. Ha Teremtő Lány is benne van, akkor már hárman leszünk!
Közben látom, hogy a harmonikás leányzó Mattel akarja társait összeszedni a festékes lövöldözéshez és eszembe jut, hogy nekem is fel kell készülnöm. El is indulok a szobába és elkezdek keresgélni a holmijaim között. Sporthoz valami könnyebb ruha kell, amit hoztam is. Á, itt van! Egy piros atléta és fehér sort. A majomfejes papucsomtól megszabadulok. Semmilyen megjegyzést nem kaptam rá, talán senkinek nem tűnt fel. Vagy csak nem akartak szólni. Most csak a csíkos zoknimban fogok menni, mert a cipőm még mindig szárad. A pulóvert a kezemben magammal viszem, mert még jobban meghűlök, ha a meccs után csak egy izzadt trikóban indulok vissza ebben a hűvös időben.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Árny Kedd 18 Jún. 2013, 19:43

Szóval.... Volt programlehetőség, segédkezni egy stúdiófélében, vagyis nem is félében, hanem a suli stúdiójában, az már más kérdés, hogy nekem ez az egész kellemetlenül...Unalmas volt és semmi sem fárasztja úgy le az embert, mint a nyugalom, legalább is agyi szinten, tehát a visszafele utat lényegében végig alvással töltöm és felmerülhet a gondolat, hogy vajon megérte? Nos a társaság miatt még mindig úgy vélem, hogy igen, csak még egyszer ne keverjem magam ilyen helyzetbe, bár van egy olyan érzésem, hogy máshol sem lett volna feltétlenül jobb, habár ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre is érkezik a busz, felkelek, leszállok és egy kis ideig tétlenül nézem az épületet, avagy a hotelt és azon agyalok, hogy menni kéne biliárdozni, de ez a gondolat addig tart amíg Tina meg nem szólal.
-Persze, vadásszuk le őket. - Mintha ezt már mondtam volna a mai nap folyamán, hát, nem baj, szójárások. Mindenesetre is mosolygok és kezd kimenni a fáradtság belőlem, aminek csak örülök mert nem lenne sok kedvem itt járkálni mint egy hullának, bár ahhoz még nem keltem fel eléggé rendesen, hogy most bármiféle egyéb beszélgetést kezdeményezzek, mégiscsak többet aludtam, mint húsz perc. Mellesleg van egy olyan érzésem, hogy nem lesz nehéz megtalálni azt a másik kettőt, ha már egy buszon jöttünk vissza.

_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
Árny
Árny
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Bishop Kedd 18 Jún. 2013, 21:56

Nem húzzuk az időt, rögtön megyünk, hogy kipróbáljuk a vízalatti szimulációt. Nem fogok magamnak hazudni tetszett a dolog, igaz, hogy fárasztó volt de tetszett. És én már kezdek komolyan félni, ez egyre jobb, túl jó, egyszerűen minden túl jó nekem. Már pedig nem szoktam hozzá, hogy folyamatosan ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, nagyon kevés is elég, hogy felhúzzon és már egészen hozzászoktam, hogy tép az ideg, nem lesz mire hivatkoznom ha kiakadok és olyat csinálok... Áhh. Megpróbálom csak élvezni a dolgot, a buszúton inkább csak pihenek az ablakon kinézve, nem alszok, de nem is szólok semmit. Amint megérkeztünk leszállok és körülnézek. Van pár óra szabadprogram, hazudnék ha azt mondom, hogy nincs ötletem de nem aktuális.
- Van valami veszélymentes ötleted? - kérdezem Csillát, de ha jól gondolom nem biztos, hogy van neki, vagy érti mi a helyzet, ezért akkor B tervként elmegyek fürödni a p.csába, de ha ott lesz megint az a baromarcú... Ennyit a kib.szott kiegyensúlyozottságról!

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 25
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Sarah Szer. 19 Jún. 2013, 04:09

Nos ez a vízalatti súlytalanság eléggé szórakoztató volt, az egyetlen hátulütője csak annyi volt, hogy kegyetlenül fárasztó is egyben, nekem pedig ez a tény eléggé hamar beadta a kulcsot, persze tettem én a tőlem telhető legjobbat de kétlem, hogy sikerült volna jó eredménnyel zárnom, ami egy nagyon picit, de bőven nem lényegeset lehúzza a hangulatomat, vagy talán csak a fáradtság teszi. Mindenesetre is csendben ülöm vissza a buszutat a szállodáig, aktívan pihenve, bár nem ez az aktív pihenés átlagos fogalma nálam de ez most kit érdekel, nemde? Leszállva még időzök egy kicsit, magam sem értem, hogy miért, mert igazából semmi érdekes nincs abban, hogy egy helyben állok, szimplán csak fáradt vagyok, nem mellesleg van két szabad óránk... Megindulnék a szobám felé, de érkezik hozzám egy kérdés és kell pár másodperc, mire összeszedem magam annyira, hogy válaszoljak.
- Hát... Lenne pár ötletem. - Válaszolok egy sokat sejttető mosollyal az arcomon, de jelen körülmények között az általam remélt dolgokra nem sok valószínűséget látok, ezért hát csak egy jó dolog jut még hirtelen az eszembe.
- Mit szólnál a medencéhez? - Talán ez most még értelmesebb szórakozás is... Nem vagyok benne biztos, mindenesetre is ha rábólint akkor bemegyek a szobámba, átveszem a fürdőruhámat, mert hála a jó égnek készültem mindennel, a saját törölközőmet és abban reménykedve, hogy már ott van, vagy hamarosan ott lesz a medencéhez indulok és ha más nem akkor max várok egy picit, ha meg már ott van akkor bemászok mellé...

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Teddy Szer. 19 Jún. 2013, 04:16

Végül az egész katonásdi egészen szórakoztató lett, hála a súlytalanságos mit tudom én micsoda szimulátornak, a fáradtság amit okozott csak egy mellékes dolog, igaz a visszafele úton nehézkes az ébren maradás, de nem vagyok hajlandó pár másodpercnél hosszabban becsukva tartani a szememet, ha most alszok... HA egy kicsit is alszok, akkor egész este nem fogok, oké ez nem feltétlenül igaz, de mi van, ha nem keltenek fel, hanem hagynak pihenni a buszon? Este aludni akarok. Szóval nagy nehezen, de ébren maradok, bár úgy sétálok le a buszról mint egy kómás zombi. Shane, amúgy jogos kérdésére rá terelem a tekintetemet.
- Lövésem sincs, de megnézem neked. - Mosolyodok el fáradtan, majd pedig besétálok az épületbe és megkezdem a kávéautomata utáni hajtóvadászatot, csak éppen puska nincs nálam és nem osonok, de legalább tényleg keresem, aztán ha találok akkor nem leszek rest lelőni pár érmével, hogy adjon valamit ami életben tart a vacsoráig és erőt ad gondolkodni azon, hogy mivel is csesszem el addig az időt... Nos, valószínűleg társasággal, persze, egyértelműen, eszem ágában nincs egyedül ücsörögni addig vagy egyedül ténykedni, szóval ja, csak tényleg találjak egyet, minden jelenlegi problémára az lenne a megoldás és hát a cigi meg a kávé együtt alkot mégiscsak egy egészt, attól függetlenül, hogy az egyik nem kötelezi a másikat.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Reptile Szer. 19 Jún. 2013, 04:25

Távozás előtt volt alkalmam átjárni egy gépészeti labort és mit ne mondjak, lenyűgözött, amit ott láttam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire pozitív lesz az első látogatás, így összességében az egész, lényegében csak mosolyogni tudok így a végén és nem azért, mert " végre megyünk ", hanem mert olyan volt maga az egész, annyira kellemes és... Nem is tudom, hogy miként fogalmazzam még meg, lényegében remek volt, sokkal jobb, mint amire számítottam. Az úton visszafelé végig a tájat figyelem, igaz nem nagyon van rajta mit figyelni, mert maga az út rövid, leszállván pedig nem vagyok fáradt, amit ránézésre nem lehet elmondani a társaság nagy részéről. Kíváncsi vagyok, hogy ők vajon mit csináltak, mivel az út közben nem hallgatóztam, de nem erre szeretném most ellőni azt a két órányi szabadidőt, ami van. Ma még le kell tudnom valamit, amit egész nap halogattam, meditálnom kell, erre pedig ez a két óra bizony tökéletes lesz, így hát a szoba felé veszem az irányt, első dolgomként pedig majd ha beértem leülök az ágy mellé és kiürítem a fejemet... Nem lesz semmi, ami zavarna, ha mégis... Akkor sem fog zavarni, ez a meditáció lényege, nos, ez is, igaz bőven van még mit tanulnom ezen a téren, de ilyen sűrű próbálkozással nem lesz nehéz és igen valóban, így magányosan tervezem eltölteni azt a két órát és teljesen rendben is van ez számomra.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Thorhalla Szer. 19 Jún. 2013, 07:41

Idő: 2024. május eleje
Következő körváltás: 2013. június 24. (hétfő) (szabadkörök)
Résztvevők: Lex Orrin (Reptile), Tina Leila Sign (Kira), Matt Lawson (Árny), Peter Calm (Laura), Wayonka Stevens (Zield), Billy Redstone (Hazátlan), Cyrce Gray (Amazon), Aaron Asbord (Cardas), Termina Alustria, Vaszilij Dragunov (Svarog), Tony Price (Bishop), Szabó Éva, Shane Magurie (Gabe), Archybald Peterson (Axe), Gulyás Csilla (Sarah) és Alicia Havana (Teddy)
 
Este 6 óra, egy óra van hátra a vacsoráig.

 

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Colorado Springs - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14970
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Laura Slyen Szer. 19 Jún. 2013, 16:30

Rejtőző medve szavaira a röhögés kerülgetett.
- Jótét Dalnok? Hát ez nagyon jó, nem igazán tartottam magam eddig egyiknek sem, de minden esetre érdekesen hangzik. Amúgy miért adsz mindenkinek ilyen furcsa nevet? Nem baj, csak érdekelne mégis miért.
Medve elment átöltözni és én is bementem a szobánkba, de csak azért, hogy átváltsam a gatyám,meg magamhoz vegyem a széldzsekim.
~ Farmerben teniszezni nem a legkényelmesebb.
Jegyzem meg magamban, majd megvárom míg rejtőző medve elkészül, bezárom magunk után az ajtót, majd futok is a teniszpályára, játszani. Ha pedig nem találok ott ütőket, akkor érdeklődöm egy tanártól, hogy hol találok, és ha szereztem állok neki teniszezni Medvével.
Teniszezés közben pedig beszélgetni kezdtem, hogy kicsit gyorsabban teljen az idő, bár a sporttal is eléggé telik, mivel jó szórakozás, legalábbis nekem.
- Medve, te mióta jársz az x-kollégiumba?

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Colorado Springs - Page 7 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Colorado Springs - Page 7 5000_Thanks_by_Mallemagic Colorado Springs - Page 7 Mudch0 Colorado Springs - Page 7 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Colorado Springs - Page 7 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Colorado Springs - Page 7 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Bishop Szer. 19 Jún. 2013, 16:54

Na, Csilla veszi a lapot elég könnyen, látom a mosolyán, ennek örülök. De most sajnos erre nincs alkalom? Nem ehhez szoktam hozzá, hé, én ha akarok valamit az rövid időn belül teljesülni szokott… és máris van min b.szakodnom, teljes az életem. Mikor felhozza a medencés dolgot játszott meglepettséggel válaszolok.
- Nem mondtad, hogy telepata is vagy, én is most pont erre gondoltam. Jó akkor a medencénél.
Ezzel el is indulok a szobába, az ajtót szinte betöröm olyan lendülettel érkezem, lesz.rom most, hogy más is van bent. A srác úgyis meditál a földön, te jó ég, meditál, rendben akkor nem zavarom. Gyorsan előveszem a halálfejes fekete bermudát és felkapom meg egy törölközőt is hozzá, az is fekete, mint majdnem minden cuccom. Még a zsebemből elővett Djarum-os dobozra nézek.
~ Lehet el kellene egyet még fürdés előtt egyet szívni, csak a hangulat miatt. Mondjuk ez erős cucc 10-10-10-es, abból meg elég kettő, három, hogy szinten tartson. Ma már volt kettő, akkor inkább kihagyom, kell a francnak.
Ezzel kimegyek és besétálok a medencébe, ellazulok ahogy elhelyezkedem a szélén. Miközben várom Csillát eszembe jut, hogy ma már elég sok időt voltam vele és a képessége meg tuti be fog húzni, de erre már profi módszereim vannak. Néhány napig majd miután visszamentünk nem fogom olyan serűn, sehogy, egyáltalán látogatni és meg van oldva. És amint azon kezdek gondolkodni, hogy mekkora abszurd helyzet ez meg is érkezik.
- Hú de jól néz ki valaki. – állapítom meg, és tényleg, még mindig. - Mondjuk azért látszik, hogy te is hulla fáradt vagy, a vízalatti program után.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 25
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Sarah Szer. 19 Jún. 2013, 18:13

A medencéhez érve Tony már bizony a vízben vár, így mint mondtam, nem is habozok, szimplán leteszem a törölközőt a megfelelő helyre, majd pedig besétálok a medencébe, mosolyogva a szavain, na meg persze a meglepően kellemes hőfokán a víznek, bár az most egy lényegtelen tényező.
- Köszi, sokat dolgoztam vele. - Óh, ezt a pofátlan hazugságot, csodaként kaptam, talán a sorstól, mert oly erősen hiszek benne... Ez pedig bármiféle egózás nélküli gondolat lenne, bár lehet, hogy van benne egy kevés, sőt, biztosan, de most ezzel nem szeretnék foglalkozni, inkább a fontosabb dolgok most... Megállapodok végül mellette a medence szélénél és egy kellemeset sóhajtok, behunyva a szemeimet.
- Igen, amilyen jó volt, olyan fárasztó is egyben... Igaz egy idő után nem nagyon tudtam mit csinálni. Neked hogy tetszett úgy egyben az egész? - Kíváncsi vagyok a véleményére, bár igaz mondta, hogy őt nem nagyon érdekli ez a katonai pálya, persze, érthető, engem sem, nem is azért mentem oda de ezt már egy párszor tisztáztam magamnak. Igaz nem volt éppen olyan mint amiben reménykedtem, de az a súlytalanság sok mindenért kárpótolt, nem mintha várnék bármilyen kárpótlást a saját hülyeségeimért, amibe amúgy meg őt is sikerült belevinnem, bár nem kényszerítettem, ha jól rémlik akkor mondtam neki, hogy nyugodtan menjen ahova akar de... Ez most hogy jött ide? Túlzottan el tudok kalandozni a lényegtelen dolgokban.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Eva Carter Szer. 19 Jún. 2013, 18:47

Miután, ki probáltuk a vízalatti súlytalanság dolgot, ami szuper is, és fátasztó is volt. Vissza térve a buszra, ismét Vaszilij mellé ülök, és ki nézek az ablakon.
- Jó volt, nekem legaláb is tetszet. - Mondom neki, miközben felé fordulok. - Kiváncsi vagyok, hogy holnapra mit találki. - Mondom, miközben a hajamat birizgálom. Az út vissza felé unalmasan, és eseménytelenül telik. Amint meg érkezünk, az egyik kisérő tanár szól, hogy két óra mulva vacsora, és hogy addig azt csinálunk amit akarunk. Fordulnék, Vaszilij felé, de Tináék meg találnak minket. A lány mind két kérdésére egyszerre válaszólok.
- Bocs, Tina de, azt hiszem én mára paszolom a paint ballt, mert bár nagyon jó volt, az USAF, de egyben azért engem ki is merített. Részemről, talán inkább holnap, akkor talán én is aktivabb leszek. - Mondom kicsit bűn bánoan. - A vízalatti súlytalanság nagyon király volt. Én, inkább most betámadom a bár pultot, vagy mit, és kérek magamnak egy pohár ásvány vízet, és aszt iszogatom. Még egyszer tényleg bocs Tina. - Mondom Tinának, aztán Vaszilij felé fordulok, hogy ő mégis hogy vélekedik.
- Veled mi a helyzet Vaszilij? - Kérdezem a srácot.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Kira Sign Szer. 19 Jún. 2013, 19:29

- Lássuk csak. A rózsaszín párduc előszava, Jenifer Lopez:on the floor, Közeli helyeken, ezeket a dalokat tudom fejből eljátszani, bár több számot játszottam már kottából ezért mondtam az előbb tízet. De este játszhatunk ha akartok.
Válaszolom és ezek után indulok csak el Éváék keresésére, akiket meg is találok. Sajnálatomra hallom, hogy teljesen kipurcantak, de azért mert nagyon jól érezték magukat.
- Semmi gond. Az a lényeg, hogy jól éreztétek magatokat. Ha szeretnénk Paintballozhatunk holnap.
Mondom nekik, majd Matthez fordulok.
- Neked van kedved paintballozni? Vagy inkább valami máshoz lenne kedved? Sok itt a lehetőség. Tenisz, tollas, csocsó, billiárd... Mihez lenne kedved?
Kérdezem a sráctól, miközben rámosolygok.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Colorado Springs - Page 7 Sexymechanicbyparkleggy Colorado Springs - Page 7 Girloffantasybymanofins Colorado Springs - Page 7 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Colorado Springs - Page 7 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Colorado Springs - Page 7 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szer. 19 Jún. 2013, 20:06

- Őszinte sajnálatomra ezek közül egyet sem ismerek - mondtam Teremtő Lánynak. - De azért próbáljuk meg a vacsora után!
Ezután a lány el is indult, hogy megkeresse társait. Peter majdnem elnevette magát a megszólításon. Ez nem esett jól. Amikor kigúnyolják a hagyományainkat, azt nem tolerálom. Mielőtt rápirítanék, megmagyarázza, hogy nincs ezzel baja, csak nem érti. Még mindig kissé sértődötten felelek neki:
- Nálunk, cheyenne indiánoknál szokás a legjellegzetesebb tulajdonságok vagy valamilyen emlékezetes dolog alapján elnevezni másokat. Így a bemutatkozás sokat elárul az életünkről. Én azért lettem Rejtőző Medve, mert csak 10 éves koromban derült ki, hogy át tudok változni egy óriási medvévé. Ha nem tetszik a Jótét Dalnok név, hajts végre egy hőstettet! Akkor szoktunk dicsőbb neveket adni.
Sajnálnám, ha megsértődne, de számomra nagyon fontosak a tradícióink, ezért kértem ki magamnak.
Közben elkészültünk a szobában az átöltözéssel. Szobatársam futva indult a pálya felé, én pedig utána. Már ez is felvidított és miután szereztünk ütőt és labdát, nekiálltunk a meccsnek. Nagyon, nagyon jólesett ez a sok ütés. Az iskolában sosem teniszeztem, csak a boxklubba jártam, de ez legalább olyan jó volt. Mikor eltaláltam a labdát, hangosan ujjongtam, ha át is ment a másik oldalra, akkor meg még hangosabban.
Jótét Dalnok átkiabált a háló túlsó oldaláról, én pedig vissza neki:
- Három éve. Már előtte jöttem volna, csak bezárták egy időre, úgy hallottam. És te hogy kerültél ebbe a suliba?

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Svarog Szer. 19 Jún. 2013, 21:35

- A Zero G szimulátor jó volt - mondta Vaszilij. - Sőt király volt ez a nap. Hallod, miután elvégeztem a sulit, ide akarok majd felvételizni. Pont egybe vág azzal, hogy SHIELD ügynök legyek.
Úgy érezte, hogy pont ez a pálya való neki, hogy a bácsikája nyomdokaiba léphessen.
Majd a lány kérdésére is válaszolt.
- Köszi, jól vagyok. Csak fáradtan. Te merre akarsz menni? Pontosabban melyik suliba?
Tényleg kicsit fáradt volt, de ilyen kellemes, este fáradtság. Úgy érezte, hogy mindjárt leragadnak a szemei, de nem akart aludni. Túl kellemes volt ez a mai nap, és túl meleg volt. Felpezsdítette a vérét.
- Vajon mi lesz a vacsi, szerinted?
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Laura Slyen Szer. 19 Jún. 2013, 21:50

Kicsit meglep, hogy Rejtőző Medvét ennyire rosszul érinti, hogy kuncogtam a neven, amit nekem adott.
-Hű, nem akartalak megbántani. Csak mivel én nem vagyok odavalósi, nem is ismerhetem a helyi kultúrákat és annak jellegzetességeit. Amúgy a Jótét Dalnokon azért kuncogtam, mert nem tartom magam olyan jó embernek, mint amilyennek a jelek szerint te tartasz engem.
Válaszolom, mielőtt elkezdek a szobánkhoz menni, majd miután ott végeztünk és szereztünk ütőket is, nekiálltunk játszani. A kérdésemre választ is kapok.
- Én csak pár hónapja, mert eddig anyám képzett, de azt volt a baj, hogy a képességem csak bizonyos esetekben hasonlított az övéhez. És miután átadott mindent amit tudott, elküldött a suliba, hogy tovább fejlesszék a képességeim. Eddig nem túl sok sikerrel.
Válaszolom a kérdésére.
- Tíz évesen már jelentkezett a képességed, az süti. De miért pont Rejtőző? Remekül ment az álcázás? Vagy a bújócska?
Kérdezem, és a szavakat úgy próbálom hangsúlyozni, hogy ne vegye bántásnak.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Colorado Springs - Page 7 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Colorado Springs - Page 7 5000_Thanks_by_Mallemagic Colorado Springs - Page 7 Mudch0 Colorado Springs - Page 7 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Colorado Springs - Page 7 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Colorado Springs - Page 7 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Colorado Springs - Page 7 Empty Re: Colorado Springs

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

7 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.