Exiles 5: A mágia ura

Több holdas éjszaka, igencsak fejlett és furcsa világ, ahol a társaság megjelent.

Xavier a földön fekszik. Őrültként kacag a fáraóra és a fény betölti a testét. A teleportálásból egy sértetlen vállát fogó és a földön őrültként nevető Xavier jelenik meg.
- Sakkmatt.
Mondja majd feláll és leporolja magát. A homokot és a lufi vizet söpri félre.
- Ez élvezetesebb, mint vártam.
Mondja az egész társaságnak széles vigyorral. Azonnal Gloria fejébe nyúl és megnézi az új küldetést. Készül rá, hogy megállítsa azt, aki rá támadna, de még nem akar senkinek se ártani. Ideje egy kis pihenésnek. Közben felméri azt is hány élőlény gondolatát érzékeli a közelben hátha valami veszélyeset érezne.

Albert a vérrel tökéletesen felrajzolt pentagramma mértani közepén helyezkedett el. Bal kezében egy Getsemáné kertjéből származó olajágat tartott, míg jobbjában egy egyszerű patkány tetemet lógatott. Hangosan kántálni kezdett. Ahogy várta a vér vörösen izzani kezdett, majd lángolni. A fellobbanó tűz körbeöltet a mágust, de melegét mégsem érezte. Csak azt a furcsa, rozsdás fémszagú füstöt, ami betöltötte a rituálékra fenntartott szobáját. Egyszer csak megjelent előtte egy furcsa lény. Arcát és alakját folyton változtatta. Egy dolog volt benne állandó. Az pedig az átható tekintete. A különös lény ajkaival szavakat formált, de Albert nem hallotta a hangját. Ellenben értette a szavakat. ~ Túl közel jutottál... ~ gondolta saját elméje, de nem önszántából. A mondat végére a tűz színe megváltozott. A vörös narancssárgába csapott át, de nem a teste vált a lángok martalékává. Az elméje kapott lángra. Földön túli fájdalmat élt át, miközben a fejéhez kapott. Lassan előre bukott és....

...elhasalt egy kihaltnak tűnő kisebb téren. Arca a hideg talajhoz ért és szüksége volt néhány másodpercre, hogy magához térjen. A fejfájása azonban még nem múlt el. Lassan felnyomta testét, majd térdelő pozícióba küzdötte magát. Elég sötét volt ahhoz, hogy egyelőre ne tudja felmérni, hogy hova is került. Aztán felállt és körbenézett. Még öten voltak körülötte. Köztük egy démoni lénnyel. Albert reflexszerűen emelte a kezeit, hogy megkezdjen egy támadó varázslatot. Közben szemeit az égre emelte...

...és megfagyott. Nézte a fölötte elterülő épületeket, repülő szörnyeket s megingott. Majdnem elveszítette az egyensúlyát, de kénytelen volt hátra lépni egyet. Csak nézte a két holdat és az elé táruló felhőkarcolók, elképzelhetetlennek tartott imázsát.

Hirtelen kipattannak a szemeim, összerándul minden izom a testemben ahogy megtartom magam a két lábamon, betódul a levegő a tüdőmbe a tátott számon keresztül. Majd rögtön tarthatok ellen a belém hátráló alaknak, aki lenyalt hajjal érkezik felém. de amint megtartottam egy pillanatra már el is engedem és kilépek mögüle, hogy jól lássak mindent.

- Nem éppen London... - Jegyzem meg morgó, állatias hangon. Nem nézek körbe a csapaton csak a kopaszra kapom oda egy pillantásra a fejem. Ő valószínűleg tudja, hogy hol vagyunk, vagy mi ez. Számított erre a helyre vagy csak meglepően jól blöfföl egy ilyen hirtelen szituációban. Minden esetre nem semmi a hely, nem tűnik túl valóságosnak. De még nem tudom mi lehet a trükk.

Csak ekkor fut át agyamon a kósza gondolat.

~ Nem haltam meg Londonban, csak a dörrenés van meg és egy érzés, mintha csak elfújtak volna mint egy gyertyát. kitöröltek volna a létezésből. ~ Gyorsan végig pillantok magamon is. Lehet meg kéne kérdezni a kopaszt, hogy mi ez itt.

Svarog szemei felpattantak.
Az egyik pillanatban még a skrullok előrenyomuló harcosaival küzdött, egy kósza lézersugár eltalálta, és hátralökte. A világ elsötétedett körülötte, a következő pillanatban a sárkányszerű lény ezen a helyen ébredt.
Az otthonában. Felállt és körbepillantott. Nem volt egyedül, azonnal maga elé emelte a bandázsát és kardot formált belőle és a különös társaság felé tartotta.
- Hol vagyok? Ti kik vagytok? - morogta. - Én Svarog vagyok, a Shi'ar birodalmi gárda tagja, miféle skrull trükk ez? Az előbb még a skrullokkal harcoltam, most meg itt vagyok. Nem halhattam meg! Hisz még élek! Dobog a szívem. Ki a francok vagytok?

- Velem ne beszélj így, ember - mondta Svarog, majd a kardját maga elé tartva a kopaszhoz lépett. - A shiar császári gárda tisztjével beszélsz, a bandázs hordozójával, a császárnő kegyeltjével. Vállogasd meg a szavaidat.
A szemei villámokat szórtak. Nem kedvelte az embereket, ők kinozták, verték és éheztették fiatal korában.
- Húzd meg magad, és nem esik bántódásod.
Ekkor shiar nyelven parancsszavak hangzottak el. Dragunov soha nem értette a nyelvet, a feletteseivel és a társaival mindig fordítógépen keresztül kommunikált.
- Bízzátok rám - morogta a társainak. - Semmi őrültséget ne csináljatok.
Megszüntette a kardot, majd mikor a shiarok megérkeztek, Svarog shiar módon tisztelget, remélte hogy felismerik a rangjelzéseit.

Meglehetősen zavarba ejtő a helyzet. A környezet csak kényelmetlenné tette, kicsit talán kiszolgáltatottnak éreztem magam. Egy egészen kicsit, voltam én már külföldön és kergetett már egy világ. De közben itt van ez a rakat furcsa szerzet is. Két forma mintha fellépő cuccban lenne, miközben még a kopasz és a nő párosa tűnik a legnormálisabbnak. Pedig a szövegeik alapján ők sem az én fajtám, de arra sincs lehetőségem, hogy naívan azt hihessem a gyík is az én fajtám. Ha igen akkor csúnyán megbuggyant az agya itt a hidegben.
- Nem túl élénk a fantáziájuk? - Kérdezem miközben a távolból kiállítások hallatszódnak. Azok sem mozdulnak aki szerint ideje lenne menni, az egyik fellépő pedig még műsorba is kezd. Hihetetlen.
Tuti csak álmodom, valami abszurd hülyeség és én most egy londoni kórházban fekszem egy fejsérüléssel.Milyen isten engedné, hogy ilyesmi történjen. ma különösen élénk a tudatalattim és kész.

Mikor landol a díszes bagázs csak pár pillanatig sikerül visszatartani, majd felfedi magát a bestiális fogsorom és ellazul a testtartásom. Egyre kevésbé tudom komolyan venni a helyzetet. Hiszem realitást utazott itt valaki, a sárkány tud róla és szemben állok egy csapat olcsó képregényhőssel. Egy gondolattal elintézem a múltszázadi pasas történetét is. Már azt is kiszúrom, hogy az álmaim nem elég összetettek. Simán eltűnt...

Beindul a csapat, jobban belegondolva lehet, hogy itt sem vagyok. Látom őket beszélni de valamiért hozzám még nem szólt és senki nem válaszolt a kérdéseimre. Bár költői volt csupán feltéve, eddig. De az elmélet eddig helyes, ezek a figurák jól elmulatnak amíg nekem valósághű álmom van. Bár nem emlékszem egy alkalomra se mikor ennyire képben voltam álmomban. De végülis még ennek sincsen vége. Egyenlőre műsor van, szóval karba teszem a kezemet és összehúzom magam előtt a köpeny, nehogy felkapja itt a csatornaszél, szép stabil állásban vizsgálódok.

Xavier a fogait összeszorítva vicsorít Gloriára.
~ Ha nem kívánnod életed maradékát úgy tölteni, hogy a lábaim után kúszol és "gazdámnak" nevezel, akkor fékezd a nyelved ringyó!
Majd Svarogra pillantott és a fejébe nyúlt. Először is mindent megtudott a Shi'arokról a szokásaikról és a vele szemben álló "gárdáról". Utána jött, hogy az eszébe vésse, hogy ő az ura, a mestere, az istene. Megjegyezteti vele, hogy ő nem rab, nem bűnöző, ő egy úr. Egy nagy hatalmú lény, akit félni kell Ő, Charles Xavier. Persze tette követték a többiekét. Nem akart feltűnő lenni, még nem. Nem tudta hol vannak és nem tudta mivel kerülne veszélybe. Mivel már csak várja az eredményeket így a gárdistákat és a társait kezdi szondázni megnézi ki mire képes és milyen mértékű elmevédelme van. A gárdistáknak még lehet is telepatikus védelmük, vagy tanulmányaik védelemből, de egy omega szintű telepata ellen ez nem is fenyegetés csak egy vicc. Elsődlegesen az elektromos és tűzalapú gárdisták érdeklik. Nem tesz velük semmit csak megszállja az agyukat és ott marad. A kezeit a báb húrjaira rakja, de nem emeli meg.