Kína (Tian)
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: A Végtelen Háború világa :: Egyéb területek
6 / 7 oldal • Megosztás
6 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
Re: Kína (Tian)
Igyekszem erős maradni, mert egy katona nem hányhat akármikor. Nem teszek óvatlan mozdulatot, érzem még a bizonytalanságot a szédülés miatt. Az orvosi vizsgálat jól fog jönni, nem kapkodok. Jobb lesz úgy körülnézni a városban, ha már tudom, mire számíthatok és esetleg komolyabb ellátást is kapok.
- Igen, az jó lenne, köszönöm! Egy törött bordám biztos van.
Az pedig nem játék. Az ablakon kinézve lenyűgöző a város. Ilyet még nem láttam. Erős mágusok képesek voltak együttes erővel kiemelni egy várost a helyéből, de hogy így épül és így marad meg, ez csodálatos! Gyönyörű a stílus is, eltérő a miénktől, az európai ízektől, de varázsos és magával ragadó. Látszik is rajtam, mennyire megcsodálom.
- Rendben, köszönöm! Mondana pár szót, hogy addig mit érdemes itt megnézni?

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 5., kedd
Tian – A repülő város
(Kína középső része)
Tian szövetség
Tian – A repülő város
(Kína középső része)
Tian szövetség
Résztvevő: John Whitman / Kék Lovag
- Akkor elsőként az orvosi vizsgálat – erősítette meg Feng. – Kérem kövessen!
Nem mentek messzire, ezen az épületen belül maradtak, csak néhány teremmel odébb kellett menni a folyosón, és egy modernebb rendelőbe, orvosi szobába érkeztek be.
- A fal és a gép közé álljon fél távra kérem – mondta. – Ha nem ismerné, egy háromdimenziós bioszkenner. A szervezetét a legkisebb molekuláig leszkenneli és minden apró hibát, károsodást jelez. Legyen az vírus, baktérium, fertőzés, sérülés, vagy akár rák.
Ha beáll oda John, akkor a korábbi kérdésére is felel a férfi.
- Igazából mindent – mosolyodott el. – Az egész helyet a mágia tartja fenn. Alattunk van egy rendes nagyváros is, sokan élnek ott is, egy ókori és kora középkori kínai város lett helyreállítva, illetve a több különböző nemzettségnek kialakítva részek, attól függően, hogy honnan is érkeztek. A világ összes mágiahasználója most már itt Tianban található meg.
Amíg beszélt addig egy zöldes sugár „csapott” ki a gépből és pásztázta végig John-t tetőtől talpig. Az egész nem tartott tovább egy percnél. Azok után kissé gondterhelten nézte a gépet Feng.
- Szüksége lesz egy regenerációs oltásra – mondta. – Belső vérzése van, jól sejtette, van egy törött bordája, ami megsértett egy kisebb eret, aminek nem áll el a vérzése, így az egyik tüdeje kevés vért kap. Ezenfelül egy kisebb rákos elváltozást látok a hasnyálmirigyében, illetve több mágikus támadás okozta sérülést a belső szervein. A rákkal és a belső vérzéssel nincs gond, azt pillanatok alatt gyógyítani tudjuk, a mágikusak miatt aggódok, ahhoz erős képeséggel rendelkező gyógyító kell.
Közben odalépett az egyik fiókhoz és egy injekciós tűt vett ki, benne pirosas folyadékkal, az egészet átnyújtotta Johnnak.
- Ezt adja be magának, beadás után azonnal hat és mindent gyógyít, ami természetes sérülés.

- az orvosi szoba, vér nélkül:

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Követem, mert nekem is az az első, hogy felépüljek. A sérült katona sem panaszkodik, de nem is olyan erős, mint egy ép. Nem hosszú a séta, ahová vezet, az pedig nagyon jól felszereltnek tűnik. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy nem egy elmaradott világba kerültem át. Erre próbálok koncentrálni, megtalálni a pozitív vetületet abban, ami történt.
- Ilyennel még nem találkoztam.
A mi világunkban is számos olyan gép van, ami természetes, de sose volt rá szükségem. Ekkora sérüléseket még nem szereztem. Ami azt illeti, ritkán kellett ilyen komoly csatába bonyolódnunk, előtte nem is volt hasonló. Ahogy ebben a világban se ismer mindenki minden találmányt. Beállok oda, ahová kell, ha kell szétteszem a karjaimat és hagyom, hogy átvizsgáljon a gép.
- Lenyűgöző. Valóban igyekszem majd mindent megnézni. Akkor ez békés helynek mondható, ugye?
A sugarat követem a szemeimmel. Nem érzek sok mindent, ahogy pásztáz. Bizonyosan biztonságos. Fend diagnózisa nyugtalanító. Nagyon komoly sérüléseket szereztem. Rák? Ezen megdöbbenek.
- Ohh, nem tudtam, hogy rák alakult ki. Nem dohányzom. Sok húst szoktam enni, egyes kutatások szerint attól is lehet.
A mágikus sérülések se gyógyulnak könnyen, azt tudom. A rák még egyszerűbb. Nálunk is tudják gyógyítani. Átveszem az injekciót és szabaddá teszem azt a testrészt, ahová be kell adni. Lassan benyomom, óvatosan. Alap egészségügyi képzést minden ember kapott nálunk. Műteni sose fogok, de ilyeneket meg tudok csinálni biztonságosan. Mikor megvan, szemetest keresek a tűhöz.
- Köszönöm. Ezt hol dobhatom ki?
- Ilyennel még nem találkoztam.
A mi világunkban is számos olyan gép van, ami természetes, de sose volt rá szükségem. Ekkora sérüléseket még nem szereztem. Ami azt illeti, ritkán kellett ilyen komoly csatába bonyolódnunk, előtte nem is volt hasonló. Ahogy ebben a világban se ismer mindenki minden találmányt. Beállok oda, ahová kell, ha kell szétteszem a karjaimat és hagyom, hogy átvizsgáljon a gép.
- Lenyűgöző. Valóban igyekszem majd mindent megnézni. Akkor ez békés helynek mondható, ugye?
A sugarat követem a szemeimmel. Nem érzek sok mindent, ahogy pásztáz. Bizonyosan biztonságos. Fend diagnózisa nyugtalanító. Nagyon komoly sérüléseket szereztem. Rák? Ezen megdöbbenek.
- Ohh, nem tudtam, hogy rák alakult ki. Nem dohányzom. Sok húst szoktam enni, egyes kutatások szerint attól is lehet.
A mágikus sérülések se gyógyulnak könnyen, azt tudom. A rák még egyszerűbb. Nálunk is tudják gyógyítani. Átveszem az injekciót és szabaddá teszem azt a testrészt, ahová be kell adni. Lassan benyomom, óvatosan. Alap egészségügyi képzést minden ember kapott nálunk. Műteni sose fogok, de ilyeneket meg tudok csinálni biztonságosan. Mikor megvan, szemetest keresek a tűhöz.
- Köszönöm. Ezt hol dobhatom ki?
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 5., kedd
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
Ahogyan John rákérdezett arra, hogy ez a hely békésnek mondható-e, látható volt a kísérőjén, hogy nem igen tudja, hogy mit is feleljen hirtelen minderre. Legalább is így hirtelen, hogy mennyit ferdítsen a dolgokon, a valóságon.
- Maga Tian, a repülő városokban béke van – mondta. – Odalent is. Ez a hely eléggé benne van az egykori Kína szívében, messze a határoktól. De a határ-menti településeken, városokban nincs. Folyamatosan támadásoknak vagyunk kitéve, de ez igaz a világra. Sajnos okkal kapta a világunka a „Végtelen Háború világa” címet.
A rákra mondott lehetséges okokon a férfi elmosolyodott.
- Ezek szerint az önök világa le van maradva rákkutatás terén – mondta. – Ennek a világnak sikerült kimutatnia már több millió éves csontokban is a rákot. Semmi köze az étkezéshez, vagy életmódhoz. Egyszerűen annyi, hogy véletlenül pár sejt rosszul osztódik a szervezetében és valamiért az immunrendszer nem győzi le. Sikerült mindenfajta rák genomját azonosítani és a csecsemők már megkapják az ellenszert. Bármelyik fajta is alakul ki a szervezet felismeri életük hátralevő részében és sikeresen lép fel ellene. 15 éve nem volt a világon egyetlen rákos eset sem. Önig. Ha szeretné, akkor ön is megkaphatja a kezelést és többé nem kell efféle dolgok miatt aggódnia már.
Ajánlotta fel Feng a lehetőséget, amint beadta a regenerációs oltást magának John, kellemes bizsergést érzett az említett részeken, ahol a belső vérzése volt. Minden fájdalma egyik pillanatról a másikra megszűnt, végre rendesen tudott levegőt is venni, tökéletesen érezte magát. Látott egy szemetest az egyik sarokban John, így oda kitudta dobni a tűt.
- Akkor most megmutatom a szállását – mondta a férfi. – Amíg oda nem érünk mesélne a saját világáról egy kicsit?
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Látom rajta, mennyire gondolkodik, hogy mondjon-e rossza az országáról vagy nem. Én az igazságot várom, arra vagyok kíváncsi és ha nem azt hallom, rá fogok kérdezni. Ha úgy tűnik.
- Nézze, katona vagyok, szeretek két lábbal a földön állni, nyugodtan elmondhatja, ha nem csak a határokon vannak bajok. Belső ellentétek, kisebb vagy nagyobb harcok. Nem pont Magneto vagy Apokalipszis, hanem olyanok, akikmaguknak akarják a hatalmat vagy nincs más céljuk, mint a rombolás. A mi világunkban is voltak ilyenek és az én feladatom pont az volt, hogy segítsek ezeket leverni és megmaradjon a béke.
Remélem, hogy nem érzi úgy, meghazudtolom. Természetes, hogy próbálja jobb színben feltüntetni a hazáját és nem mond róla mindenféle ijesztő dolgot. Mondhat, elviselem. Láthatja rajtam, hogy őszintén érdekel, kíváncsi vagyok, meg akarom ismerni ezt avilágot olyannak, amilyen igazából. Mindig csak így van esély, az öncsalásnak nincs érteleme.
- Igaza van, nálunk nem jutottak ennyire előre. Jó hallani, hogy ez már most lehetséges.
A fejemben megfordul, hogy haza is kéne vinni ezt a technológiát, de ahhoz én kevés vagyok. Tudós kellene, aki megérti, felfogja.
- Én is a mágikus összecsapáskor kaptam vagy még előtte, gondolom.
Vajon mióta voltam rákos? Láttam embereket összeomlani, mikor megtudták. Most nem aggódom, itt a gyógyír. Be is adom magamnak és a szemeteshez lépve kidobom a tűt. Azonnal hat, érzem, hogy bizsereg és összeforrnak a csontok, elmúlik a fájdalom. A rákot nem érzem, de bízom a szerben és őszintének látszik az ember is, nincs oka hazudni.
- Hálám és köszönetem! Ha valamit thetek magáért, kérem, szóljon!
Indulhatunk a szállásom felé, ahol picit majd pihenni fogok, mielőtt megnézem a várost. A kérésének pedig eleget teszek.
- A miénk egy békés világ, sokáig teljesen az volt, később már nem annyira. Csak mágiahasználók alkották, később ez változni kezdett, mert egyesek elvesztették az erejüket. Egy király fogta össze a világot, középkori eszmék szerint, erényekre alapozva az uralmat. Mikor én születtem, már kezdtek kialakulni lázadó csoportok és egyre nagyobb szükség volt a testőrségre. A lovagrend tagjai különböző színeket kaptak, én vagyok a Kék Lovag. A királyt védtük, elsősorban őt, de ha kellett, máshol is beavatkoztunk. Az emberek ott boldogok, jól élnek és szeretik a világunkat. Leszámítva azokat, akik mégis másra vágynak, unják a békét, nem jó nekik, hogy egy kézben van az egész bolygó. Az a mágus, aki a legnagyobb támadást intézte, lehet, hogy nem is tőlünk jött, hanem egy teljesen más világból, ezt nem tudom, de szeretném kideríteni. Nagyon hiányzik a családom. A végső csatában már csak mi maradtunk a lovagok közül, apám, a testvéreim és én. Jó lenne tudni, mi van velük.
- Nézze, katona vagyok, szeretek két lábbal a földön állni, nyugodtan elmondhatja, ha nem csak a határokon vannak bajok. Belső ellentétek, kisebb vagy nagyobb harcok. Nem pont Magneto vagy Apokalipszis, hanem olyanok, akikmaguknak akarják a hatalmat vagy nincs más céljuk, mint a rombolás. A mi világunkban is voltak ilyenek és az én feladatom pont az volt, hogy segítsek ezeket leverni és megmaradjon a béke.
Remélem, hogy nem érzi úgy, meghazudtolom. Természetes, hogy próbálja jobb színben feltüntetni a hazáját és nem mond róla mindenféle ijesztő dolgot. Mondhat, elviselem. Láthatja rajtam, hogy őszintén érdekel, kíváncsi vagyok, meg akarom ismerni ezt avilágot olyannak, amilyen igazából. Mindig csak így van esély, az öncsalásnak nincs érteleme.
- Igaza van, nálunk nem jutottak ennyire előre. Jó hallani, hogy ez már most lehetséges.
A fejemben megfordul, hogy haza is kéne vinni ezt a technológiát, de ahhoz én kevés vagyok. Tudós kellene, aki megérti, felfogja.
- Én is a mágikus összecsapáskor kaptam vagy még előtte, gondolom.
Vajon mióta voltam rákos? Láttam embereket összeomlani, mikor megtudták. Most nem aggódom, itt a gyógyír. Be is adom magamnak és a szemeteshez lépve kidobom a tűt. Azonnal hat, érzem, hogy bizsereg és összeforrnak a csontok, elmúlik a fájdalom. A rákot nem érzem, de bízom a szerben és őszintének látszik az ember is, nincs oka hazudni.
- Hálám és köszönetem! Ha valamit thetek magáért, kérem, szóljon!
Indulhatunk a szállásom felé, ahol picit majd pihenni fogok, mielőtt megnézem a várost. A kérésének pedig eleget teszek.
- A miénk egy békés világ, sokáig teljesen az volt, később már nem annyira. Csak mágiahasználók alkották, később ez változni kezdett, mert egyesek elvesztették az erejüket. Egy király fogta össze a világot, középkori eszmék szerint, erényekre alapozva az uralmat. Mikor én születtem, már kezdtek kialakulni lázadó csoportok és egyre nagyobb szükség volt a testőrségre. A lovagrend tagjai különböző színeket kaptak, én vagyok a Kék Lovag. A királyt védtük, elsősorban őt, de ha kellett, máshol is beavatkoztunk. Az emberek ott boldogok, jól élnek és szeretik a világunkat. Leszámítva azokat, akik mégis másra vágynak, unják a békét, nem jó nekik, hogy egy kézben van az egész bolygó. Az a mágus, aki a legnagyobb támadást intézte, lehet, hogy nem is tőlünk jött, hanem egy teljesen más világból, ezt nem tudom, de szeretném kideríteni. Nagyon hiányzik a családom. A végső csatában már csak mi maradtunk a lovagok közül, apám, a testvéreim és én. Jó lenne tudni, mi van velük.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 5., kedd
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
A férfi megrázta a fejét John szavaira.
- Nincsenek belső széthúzások és harcok – mondta. – A határokat említettem, bent inkább terrorista akciók vannak. Ezeket pedig bárki teheti, Magneto, Apokalipszis, Mr. Sinister, a szörnyszülöttek, az AIM, vagy a multi- és megacégek magánhadseregei, vagy a Rákuniverzum lakói… Lényegében nevezhetjük úgy is, hogy éppen hidegháború van, közben efféle eseményekkel egy orvgyilkos háború is. Manapság nem igen jelentkezik senki az efféle tettek magára vállalásában.
Feng hálásan csóválta meg a fejét John felajánlására.
- Csak a munkámat végzem, nem tartozik semmivel Mr. Whitman – mondta.
Ezek után haladtak a vendégszállások irányába, közben pedig a férfi figyelmesen hallgatta azt, hogy Whitman mit is mesélt.
- Roppant érdekes és különleges világról származik – mondta. – Itt semmi ilyesmi nem történt, a feudális rendszer már nagyon régen megbukott, csak néhány államban maradt fent, de ott is csak alkotmányos monarchia van jellemzően. Szóval az uralkodók leginkább protokolláris szerepet töltenek be, mintsem tényleg uralkodnak.
Hamarosan meg is érkeztek egy roppant tágas, napfényes lakásba.
Alig mondta ki, egy fiatal 175 cm magas nő lépett oda hozzájuk.
- Üdvözlöm – köszönt. – Engem küldtek, hogy a segítségére legyek.

- lakás:
Alig mondta ki, egy fiatal 175 cm magas nő lépett oda hozzájuk.
- Üdvözlöm – köszönt. – Engem küldtek, hogy a segítségére legyek.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Terrorakciók. Nálunk olyan nem igazán volt. A középkori eszmékben még mindig hiszünk, még az ellenségeink is és inkább nyílt támadást indítanak, hogy lassan foglaljanak el területeket. Itt más módszerek vannak, alattomosabbak a gonoszok. Belső ellenség viszont nincs.
- Még meg kell szoknom a világukat és köszönöm, hogy ilyen alaposan elmondta.
Nem kér semmit. A kötelességét teljesítette, értem, de ettől hálás vagyok.
- Olvastam az itteni világ történelméről, de élő szóban hallani valakitől mégis más, életszerűbb.
Mikor megérkezünk, egészen hasonló lakosztály fogad, mint otthon. Technológiában, stílusban mi sem maradtunk le. Elégedetten nézek végig a szobán, az ablakon kitekintek és Fengre mosolygok.
- Gyönyörű! Köszönöm a segítséget! Azt hiszem, egyet szundítok és utána meglátogatom a várost.
Az androidot egy nagyon szép nőről mintázták. Szinte meg se mondanám, hogy robot. Otthon is használtunk ilyeneket. Gondolom, Feng elmegy, én a robothoz szólok. Kedvesen, mert úriember szoktam lenni. Egyesek szeretnek a gépekkel nagyoskodni, én nem.
- Üdvözlöm! Most csak lefürdenék és aludnék egyet, nincs szükségem semmire.
Így is teszek, ha semmi nem jön közbe. Rámfér egy alapos mosakodás, a páncélba jól bele lehet izzadni.
- Még meg kell szoknom a világukat és köszönöm, hogy ilyen alaposan elmondta.
Nem kér semmit. A kötelességét teljesítette, értem, de ettől hálás vagyok.
- Olvastam az itteni világ történelméről, de élő szóban hallani valakitől mégis más, életszerűbb.
Mikor megérkezünk, egészen hasonló lakosztály fogad, mint otthon. Technológiában, stílusban mi sem maradtunk le. Elégedetten nézek végig a szobán, az ablakon kitekintek és Fengre mosolygok.
- Gyönyörű! Köszönöm a segítséget! Azt hiszem, egyet szundítok és utána meglátogatom a várost.
Az androidot egy nagyon szép nőről mintázták. Szinte meg se mondanám, hogy robot. Otthon is használtunk ilyeneket. Gondolom, Feng elmegy, én a robothoz szólok. Kedvesen, mert úriember szoktam lenni. Egyesek szeretnek a gépekkel nagyoskodni, én nem.
- Üdvözlöm! Most csak lefürdenék és aludnék egyet, nincs szükségem semmire.
Így is teszek, ha semmi nem jön közbe. Rámfér egy alapos mosakodás, a páncélba jól bele lehet izzadni.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
- Reméljük nem kell megszoknia, mert előbb hazakerül – mondta bátorítóan a férfi.
Miután odaértek a szobához, akkor Feng és John elbúcsúztak egymástól és csak az android maradt ott. Whitman első dolga az volt, hogy zuhanyozzon, erre volt itt helység az egyik oldalsó falról lehetett elérni a zuhanyzót. Mellette még egy mosdó is volt, majd ha azt is használni akarja valamikor a férfi. A zuhany mondhatni eléggé különlegesnek számított, rengeteg féle funkciója volt, sima vizet is lehetett használni, de más egyéb folyadékok is kiválaszthatóak voltak, valószínűleg, hogy több fajnak az igényeit ki tudják szolgálni. A vizes zuhanynál értelemszerűen lehetett hőmérsékletet választani, hogy mennyire legyen hideg meleg, az ásványi anyagokat is be lehetett állítani. Ahogyan azt is, hogyha úgymond takarékos akar lenni Kohn, akkor csak simán vízgőzt permetez a rendszer a bőrére, ezzel is tökéletesen lehet fürdeni és egész egyedi élmény. Bármelyiket is választotta, zavartalanul tudott fürdeni. Mire végzett az android több féle ruhát is kiválasztott a férfinak, helyi – távolkeleies – ruhákat, vagy épp megszokott nyugatias stílusút. Mivel John páncélban volt, így még középkori jegyeket viselő ruházat, bő ing, bőrnek tűnő, de mégsem bőr kényelmes nadrágot. Ha ezek nem voltak megfelelők, akkor csak szólni kellett és igényeknek valót hozott.
Ezek után, ha továbbra is a tervek szerint halad Whitman, akkor le is tudott dőlni aludni. Legközelebb arra eszmél, hogy az android ébreszti, mert elfog késni a megbeszélésről, a Tanács előtt. Odakint reggeli fények látszottak, saját maga pedig az éhségen felül teljesen kipihentnek érezte magát.
Miután odaértek a szobához, akkor Feng és John elbúcsúztak egymástól és csak az android maradt ott. Whitman első dolga az volt, hogy zuhanyozzon, erre volt itt helység az egyik oldalsó falról lehetett elérni a zuhanyzót. Mellette még egy mosdó is volt, majd ha azt is használni akarja valamikor a férfi. A zuhany mondhatni eléggé különlegesnek számított, rengeteg féle funkciója volt, sima vizet is lehetett használni, de más egyéb folyadékok is kiválaszthatóak voltak, valószínűleg, hogy több fajnak az igényeit ki tudják szolgálni. A vizes zuhanynál értelemszerűen lehetett hőmérsékletet választani, hogy mennyire legyen hideg meleg, az ásványi anyagokat is be lehetett állítani. Ahogyan azt is, hogyha úgymond takarékos akar lenni Kohn, akkor csak simán vízgőzt permetez a rendszer a bőrére, ezzel is tökéletesen lehet fürdeni és egész egyedi élmény. Bármelyiket is választotta, zavartalanul tudott fürdeni. Mire végzett az android több féle ruhát is kiválasztott a férfinak, helyi – távolkeleies – ruhákat, vagy épp megszokott nyugatias stílusút. Mivel John páncélban volt, így még középkori jegyeket viselő ruházat, bő ing, bőrnek tűnő, de mégsem bőr kényelmes nadrágot. Ha ezek nem voltak megfelelők, akkor csak szólni kellett és igényeknek valót hozott.
Ezek után, ha továbbra is a tervek szerint halad Whitman, akkor le is tudott dőlni aludni. Legközelebb arra eszmél, hogy az android ébreszti, mert elfog késni a megbeszélésről, a Tanács előtt. Odakint reggeli fények látszottak, saját maga pedig az éhségen felül teljesen kipihentnek érezte magát.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Jó lenne erre gondolni, de az az érzésem, hogy még sokáig itt leszek. Addig szokni kell a világot, mert nem járhatok itt idegenként. Nem akarok sem felfordulást, sem értetlenkedést. Nincs is olyan sok különbség, ha jól megnézem. Fang megy az útjára, én pedig a zuhanyt veszem kezelésbe. Itt is sokféle funkciója van, még több, mint otthon. Ásványi anyagokat állítok be, olyanokat, amik jót tesznek a bőrnek és a szervezetnek. Amikor már tiszta vagyok, szépen megtörölközök és válogatni kezdek. Otthonosabban érzem magam egy hagyományos ruházatban. Alváshoz öltözök, jó lesz a bő ing, barna színben és a nadrág. Páncélban csak háborús időszakban alszok, most leveszem, a kardot is.
Reggel a robot ébreszt. Megdörzsölöm a szemeimet, pislogok párat, kinézek az ablakon és rájövök, hogy sietni kell. Gyorsan elkészülök, nem vacakolok sokat. Most már felöltöm a páncélt is. Ha van itt óra, megnézem, van-e még idő reggelizni, ha nincs óra, a robotot kérdezem meg. A lehető leggyorsabban kajálok meg, ha van tabletta formában, ami ilyen esetekre van, akkor úgy. Utána pedig megnézem, merre kell menni és sietek, nehogy elkéssek. Ha kell, futok is, de arra figyelek, hogy ha esetleg valami elmebeteg meg akar támadni vagy bármi ilyesmi történjék, akkor kitérjek, fedezéket keressek. Közben pedig nézem a környéket, amennyire lehet ilyen sietség közben.
Reggel a robot ébreszt. Megdörzsölöm a szemeimet, pislogok párat, kinézek az ablakon és rájövök, hogy sietni kell. Gyorsan elkészülök, nem vacakolok sokat. Most már felöltöm a páncélt is. Ha van itt óra, megnézem, van-e még idő reggelizni, ha nincs óra, a robotot kérdezem meg. A lehető leggyorsabban kajálok meg, ha van tabletta formában, ami ilyen esetekre van, akkor úgy. Utána pedig megnézem, merre kell menni és sietek, nehogy elkéssek. Ha kell, futok is, de arra figyelek, hogy ha esetleg valami elmebeteg meg akar támadni vagy bármi ilyesmi történjék, akkor kitérjek, fedezéket keressek. Közben pedig nézem a környéket, amennyire lehet ilyen sietség közben.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
Volt bent óra, így John tudta ellenőrizni az időt, de az android is megmondta, ha kellett. Tíz perce volt odaérni a megbeszélés helyére, amiről igazából fogalma sem volt, hogy hol van és hogyan jut oda. Az android elmondta még, hogy ugyan itt jobban szeretik a természetes ételeket, de azért tudott adni neki olyan tablettát, amiben a megfelelő tápérték volt és gyorsabban el lehetett készülni az étkezéssel. Megvolt az is, hogy hova kell menni, de szerencsére nem kellett fáradnia a férfinak azzal, hogy megkeresse a helyet, az android elkísérte és mutatta az utat. Ugyan Whitman végig figyelte, hogy éri-e támadás, de ilyesmi nem történt. Még teleportálni is kellett a lebegő város legnagyobb „sziklájára”, ami újfent kisebb rosszulléttel járt, de elviselhető volt megint. Innen már csak három szobát kellett menni, míg végül egy nagyobb váróba nem érkeztek. Még két perc volt a kezdésig így végül is John nem késett el. Pontban a megbeszélt időpontkor kinyílt az ajtó és a tegnapi kísérője jött ki a teremből, majd hajolt meg a férfi felé.
- Jó reggelt Mr. Whitman, kérem fáradjon be, már várnak önre – mondta.
Ha bement John, akkor egy itt bent kivételesen egy átlagos nyugati tanácsterem fogadta, ahol tizenkét darab mágiahasználó volt bent, a többségük már idősebb személy, férfiak és nők vegyesen, még a bőrszínük is. Volt itt kaukázusi, indián, néger és távol-keleti is. A tegnapi kísérője pedig becsukta mögötte az ajtót és így John egyedül maradt a Tanáccsal.
- Jó reggelt Mr. Whitman, kérem fáradjon be, már várnak önre – mondta.
Ha bement John, akkor egy itt bent kivételesen egy átlagos nyugati tanácsterem fogadta, ahol tizenkét darab mágiahasználó volt bent, a többségük már idősebb személy, férfiak és nők vegyesen, még a bőrszínük is. Volt itt kaukázusi, indián, néger és távol-keleti is. A tegnapi kísérője pedig becsukta mögötte az ajtót és így John egyedül maradt a Tanáccsal.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Az android nagyon nagy segítség. Nem nekem kell a holoneten megkeresem, hogy hová is kell mennem és még az útvonalat sem nekem kell ki találnom. Mindent elmond, nem csak a pontos időt, sőt még el is kísér. A mi világunkban nem voltam erre rászorulva, ott már mindent tudtam, olyan részeken jártam. Hűséges, mint egy szolga odaát. Programozták, nem lélekből csinálja, ettől még nagyon hasznosnak találom. Én is jobban szeretem a normális ételeket, de amikor késésben vagyok, nem állhatok neki egy villásreggelinek! Békés az utam, ennek örülök, Fang szavai beigazolódnak. A végén megint fel kavarodik a gyomrom. Nem baj, a teleportáció ezzel jár, most jól vagyok, kibírom, nem lesz belőle baj. Gyors léptekkel megyek és megnézem a legnagyobb sziklát. Lenyűgöző az az erő, amit már a létezése sugall. Nem is olyan rossz hely ez.
- Kérem, várjon meg itt! - szólok a robothoz, mikor Fang hívat.
Az android legalább nem fog unatkozni. Nem tartok tőle, hogy valaki le csapna rá és átprogramozná. Ez elég biztos hely, ennél biztosabbat nem lehet találni a városban, talán az egész világon sem.
- Jó reggelt, Mr. Fang!
Nem próbálom utánozni a meghajlást. Lehet, hogy nem úgy menne és teljesen mást jelentene, megbántani pedig a világért sem akarnám a vendéglátóimat.
Felállok és bemegyek, megnézem a termet. Ez már ismerős, szinte megszokott. Érzem, hogy olyanok ülnek itt, mint én, csak sokkal nagyobb erőkategóriában. A világ minden részéről jöttek. Úgy látom, mind ember, bár persze lehet köztük mutáns is, akin nem látszik. Leveszem a sisakomat és a kezembe fogom. A hátam mögött csukódik az ajtót. Előre nézek, próbálok rájönni, ki a vezető. Végignézek a soron és úgy köszönök.
- Jó napot kívánok! A nevem John Whitman. Gondolom, a történetem már a tudomásukra jutott. Egy eltévedt utazó vagyok egy másik világból és az otthonomat keresem.
- Kérem, várjon meg itt! - szólok a robothoz, mikor Fang hívat.
Az android legalább nem fog unatkozni. Nem tartok tőle, hogy valaki le csapna rá és átprogramozná. Ez elég biztos hely, ennél biztosabbat nem lehet találni a városban, talán az egész világon sem.
- Jó reggelt, Mr. Fang!
Nem próbálom utánozni a meghajlást. Lehet, hogy nem úgy menne és teljesen mást jelentene, megbántani pedig a világért sem akarnám a vendéglátóimat.
Felállok és bemegyek, megnézem a termet. Ez már ismerős, szinte megszokott. Érzem, hogy olyanok ülnek itt, mint én, csak sokkal nagyobb erőkategóriában. A világ minden részéről jöttek. Úgy látom, mind ember, bár persze lehet köztük mutáns is, akin nem látszik. Leveszem a sisakomat és a kezembe fogom. A hátam mögött csukódik az ajtót. Előre nézek, próbálok rájönni, ki a vezető. Végignézek a soron és úgy köszönök.
- Jó napot kívánok! A nevem John Whitman. Gondolom, a történetem már a tudomásukra jutott. Egy eltévedt utazó vagyok egy másik világból és az otthonomat keresem.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
Az android rezzenéstelen arccal felelt gépiesen a kérésre, amit John intézett hozzá.
- Természetesen megvárom itt – mondta.
Whitman be is ment, ahol becsukták mögötte az ajtót ő pedig egyedül maradt a Tian szövetséget vezető mágusokkal. A szavaira egy idősebb, 70 év körüli férfi felelt.
- Igen, hallottuk a történetét – mondta. – Foglaljon helyet elsőként.
Intett, mire John mögött megjelent egy kényelmes fotel, ami még páncélban is az volt. Megvárta az idős férfi azt, hogy leüljön a fiatal férfi, aztán folytatta.
- A nevem Zacharias Morsus, a Főmágus, én vagyok a tanács vezetője – mondta. – Szeretném, ha mesélnél a világodról, magadról, milyen képességekkel bírsz. Illetve mesélj az ellenségről, aki idejuttatott téged és annak hatalmáról.
- Nem kell tőlünk tartanod, hacsak nem ártani akarsz nekünk – szólt közbe egy nő is barátságosan. – Ha közreműködsz mindent megteszünk azért, hogy hazajuthass.
Ezzel kedvesen és bíztatóan rámosolygott John-ra még, hogy nyugodtan kezdjen mesélni.
- Természetesen megvárom itt – mondta.
Whitman be is ment, ahol becsukták mögötte az ajtót ő pedig egyedül maradt a Tian szövetséget vezető mágusokkal. A szavaira egy idősebb, 70 év körüli férfi felelt.
- Igen, hallottuk a történetét – mondta. – Foglaljon helyet elsőként.
Intett, mire John mögött megjelent egy kényelmes fotel, ami még páncélban is az volt. Megvárta az idős férfi azt, hogy leüljön a fiatal férfi, aztán folytatta.
- A nevem Zacharias Morsus, a Főmágus, én vagyok a tanács vezetője – mondta. – Szeretném, ha mesélnél a világodról, magadról, milyen képességekkel bírsz. Illetve mesélj az ellenségről, aki idejuttatott téged és annak hatalmáról.
- Nem kell tőlünk tartanod, hacsak nem ártani akarsz nekünk – szólt közbe egy nő is barátságosan. – Ha közreműködsz mindent megteszünk azért, hogy hazajuthass.
Ezzel kedvesen és bíztatóan rámosolygott John-ra még, hogy nyugodtan kezdjen mesélni.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Ismerik a történetemet, ennek örülök, mert nem olyan szívmelengető mindig újra elmondani. A szavaira körül nézek, de nem látok ülőalkalmatosságot. Hirtelen mégis. A semmiből tűnt elő. Most hozta létre vagy ideteleportálta? Lényegtelen. Az erejüket jól mutatja. Megtapogatom, hogy mennyire masszív, el fog-e bírni. Ráülök, még páncélt viselve is teljesen kényelmes. Kardom az oldalamon, sisakomat az ölembe helyezem.
- Köszönöm!
Úgy látom, megvan a rangidős. A legenda, a legidősebb, legerősebb, akinek köszönhető, hogy ez az ország így össze jött. Nem ismeretlen nekik a világok közötti hódító, eggyel már megküzdöttek. Azt hiszem, az én ellenségem nem ilyen erős, különben már tudnának róla.
- Rendben - bólintok, hogy mindjárt elmondom, amit tudni kell.
- Eszemben sincs ártani maguknak. Pontosan az a célom, amiről Ön is beszél: hazajutni.
Körbe nézek, veszek nagy levegőt és picit előre dőlök.
- Az én világom nagyon-nagyon hasonlít erre. A bolygó ugyanaz, az államok is hasonlóak, de központi irányítás van, Őfelsége kezében. Középkori eszméket vallunk. Erény, becsület, igazság, felebaráti szeretet. A technológiánk megközelíti az ittenit, modern és fejlett. Az egy mágikus világ, mindenki ismeri és használja, bár mostanában egyesek kezdik elveszíteni. A királyt és a békét egy testület védi. Én ennek a tagja vagyok a családommal együtt. Remélem, még élnek.
Egy pillanatra elhallgatok. Arra a nőre nézek, aki az előbb bátorított. Utána folytatom és igyekszem mindenkire vetni egy pillantást. Nem csak a főmágúshoz szólok, így illik.
- Sokáig nem volt lázadás a világunkban, sem bűn. Lassan kezdett kialakulni néhány szakadár mozgalom. Jólétben és boldogságban éltek, mégsem volt elég nekik. A mi feladatunk volt békét teremteni, hogy ártatlanoknak ne essen baja és a királynak sem, aki vállán hordoz egy egész bolygót, mint Atlasz. Mire megszülettem, már nehéz volt a helyzet, gyakran be kellett avatkoznunk. Kis koromtól lovagnak neveltek, hogy apám és a bátyáim nyomdokaiba lépjek. Így is lett, a kötelékben szolgáltam az utolsó pillanatig. Különböző színű páncélokat viselünk, én vagyok a Kék Lovag.
Ki húzom magam. Büszké mondom el mindezt, mert büszke vagyok a tetteimre, a családomra, a királyomra és a világomra is.
- Az utolsó csatám úgy kezdődött, hogy a királyi palotta felett megjelent egy fénylő, narancs színű gömb. Mint egy buborék, ami szét akar durranni. Odarepültünk a szárnyas lovainkkal, akik hívásra előjönnek és minket szolgálnak. Pegazus a nevük. Ahogy közelebb mentünk, villámok jöttek a gömbből és kezdték megtizedelni a sereget. Egy arc jelent meg és azt mondta, hatalomátvételre készül, mindenkit kiirt a mostaniból. Akkor nyílt ki a gömb és több Földet láttam. Nem tudnám megmondani, hogy mennyit. Lassan egy szájjá alakult az a valami és úgy álltak benne a világok, mint a fogsor, összekötve, egymáshoz kapcsolódva. Belovagoltunk, hogy megtörjük a varázst. Energiahullámokkal kellett megküzdeni. Jól álltunk, ahogy jött az erősítés, egyre jobban. Kezdett bezárulni a gömb. Gondolom, a támadó mágus rájött, hogy vesztesre áll. Azt mondta, hogy nem végeztünk és egy fújással majdnem mindenkit elröpített onnan. Én valahogy megúsztam, mert a legszélén álltam. Össze szedtem magam, és csatakiáltással belovagoltam a záródó szájba, hogy elpusztítsam az erőimmel, ha kell belülről, akár életem árán is, hogy megvédjem a világomat és a többit is, amiket egy ilyen őrült csak veszélyeztethet. Nem tudom, egyáltalán mennyi kárt okozott azzal, hogy csak úgy összekötött mindent és átlépett az univerzumok között. Úgy tudom, ezen a világon is történt ilyen, mint nyilván minden másikban. Akkor robbanás történt és utána már egy itteni utcán ébredtem bordatöréssel, sebekkel. Zhuge Mejli, a gyógyító nő látott el, ő hívta a tengeralattjárót.
Hátra dőlök és egy msodperc után folytatom.
- Az erőim nagy része elveszett. Mikor felébredtem, még a kardomat tudtam feltölteni mágikus energiával. Úgy a legkeményebb acélt is átvágja. Egyébként sima kard, mint bármelyik. A lovam velem volt, őt még elő tudom hívni. Ez a történetem.
Most pedig várom, hogy mit mondanak erre, mit tudnak javasolni. Jó lenne azt hallani, hogy ismerik az ellenséget és le is tudják győzni. Segítenék. Utána pedig haza kell jutnom. Ha van még hova és kikhez.
- Köszönöm!
Úgy látom, megvan a rangidős. A legenda, a legidősebb, legerősebb, akinek köszönhető, hogy ez az ország így össze jött. Nem ismeretlen nekik a világok közötti hódító, eggyel már megküzdöttek. Azt hiszem, az én ellenségem nem ilyen erős, különben már tudnának róla.
- Rendben - bólintok, hogy mindjárt elmondom, amit tudni kell.
- Eszemben sincs ártani maguknak. Pontosan az a célom, amiről Ön is beszél: hazajutni.
Körbe nézek, veszek nagy levegőt és picit előre dőlök.
- Az én világom nagyon-nagyon hasonlít erre. A bolygó ugyanaz, az államok is hasonlóak, de központi irányítás van, Őfelsége kezében. Középkori eszméket vallunk. Erény, becsület, igazság, felebaráti szeretet. A technológiánk megközelíti az ittenit, modern és fejlett. Az egy mágikus világ, mindenki ismeri és használja, bár mostanában egyesek kezdik elveszíteni. A királyt és a békét egy testület védi. Én ennek a tagja vagyok a családommal együtt. Remélem, még élnek.
Egy pillanatra elhallgatok. Arra a nőre nézek, aki az előbb bátorított. Utána folytatom és igyekszem mindenkire vetni egy pillantást. Nem csak a főmágúshoz szólok, így illik.
- Sokáig nem volt lázadás a világunkban, sem bűn. Lassan kezdett kialakulni néhány szakadár mozgalom. Jólétben és boldogságban éltek, mégsem volt elég nekik. A mi feladatunk volt békét teremteni, hogy ártatlanoknak ne essen baja és a királynak sem, aki vállán hordoz egy egész bolygót, mint Atlasz. Mire megszülettem, már nehéz volt a helyzet, gyakran be kellett avatkoznunk. Kis koromtól lovagnak neveltek, hogy apám és a bátyáim nyomdokaiba lépjek. Így is lett, a kötelékben szolgáltam az utolsó pillanatig. Különböző színű páncélokat viselünk, én vagyok a Kék Lovag.
Ki húzom magam. Büszké mondom el mindezt, mert büszke vagyok a tetteimre, a családomra, a királyomra és a világomra is.
- Az utolsó csatám úgy kezdődött, hogy a királyi palotta felett megjelent egy fénylő, narancs színű gömb. Mint egy buborék, ami szét akar durranni. Odarepültünk a szárnyas lovainkkal, akik hívásra előjönnek és minket szolgálnak. Pegazus a nevük. Ahogy közelebb mentünk, villámok jöttek a gömbből és kezdték megtizedelni a sereget. Egy arc jelent meg és azt mondta, hatalomátvételre készül, mindenkit kiirt a mostaniból. Akkor nyílt ki a gömb és több Földet láttam. Nem tudnám megmondani, hogy mennyit. Lassan egy szájjá alakult az a valami és úgy álltak benne a világok, mint a fogsor, összekötve, egymáshoz kapcsolódva. Belovagoltunk, hogy megtörjük a varázst. Energiahullámokkal kellett megküzdeni. Jól álltunk, ahogy jött az erősítés, egyre jobban. Kezdett bezárulni a gömb. Gondolom, a támadó mágus rájött, hogy vesztesre áll. Azt mondta, hogy nem végeztünk és egy fújással majdnem mindenkit elröpített onnan. Én valahogy megúsztam, mert a legszélén álltam. Össze szedtem magam, és csatakiáltással belovagoltam a záródó szájba, hogy elpusztítsam az erőimmel, ha kell belülről, akár életem árán is, hogy megvédjem a világomat és a többit is, amiket egy ilyen őrült csak veszélyeztethet. Nem tudom, egyáltalán mennyi kárt okozott azzal, hogy csak úgy összekötött mindent és átlépett az univerzumok között. Úgy tudom, ezen a világon is történt ilyen, mint nyilván minden másikban. Akkor robbanás történt és utána már egy itteni utcán ébredtem bordatöréssel, sebekkel. Zhuge Mejli, a gyógyító nő látott el, ő hívta a tengeralattjárót.
Hátra dőlök és egy msodperc után folytatom.
- Az erőim nagy része elveszett. Mikor felébredtem, még a kardomat tudtam feltölteni mágikus energiával. Úgy a legkeményebb acélt is átvágja. Egyébként sima kard, mint bármelyik. A lovam velem volt, őt még elő tudom hívni. Ez a történetem.
Most pedig várom, hogy mit mondanak erre, mit tudnak javasolni. Jó lenne azt hallani, hogy ismerik az ellenséget és le is tudják győzni. Segítenék. Utána pedig haza kell jutnom. Ha van még hova és kikhez.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
A tanácstagok figyelmesen hallgatták végig, amit John mesélt, többször láthatóan bólogattak, hümmögtek. A végén, ahogyan a fiatal férfi befejezte ismét a nő szólalt meg, aki korábban is bátorította.
- Bízunk benne, hogy a világodat sikerült megmenteni és nem esett nagyobb baja – mondta.
- A világ azért eléggé másnak tűnik, mint ez. Itt soha sem volt olyan erős a mágia, mint nálatok. Itt mindig is kevesek kiváltsága volt mindez – mondta egy néger férfi, erős New Orleansi akcentussal. – Mifelénk genetikai mutációk jelentkeztek sokaknak, képességeket adnak nekik az X gén által. Ők a mutánsok. Bizonyára olvastad, hogy csak rövid ideig volt központi hatalom és az is csak erőszakkal volt elérve. Itt soha sem volt béke, idejét nem tudni, hogy mikor volt efféle.
- Mindent megfogunk tenni, hogy hazajuss – mondta a nő ismét. – Meg kell vizsgálnunk a hasadást, ahova érkeztél, hogy mekkora a kár, amit az érkezésed okozott, hogy még megvan-e a két realitás közötti kapocs. Mennyire sérült a te világod, hogy elbírná-e azt, hogy hazatérj. Remélem megérted, hogyha túlságosan is sérült és belehalhat abba, hogyha hazaküldünk nem valószínű, hogy megpróbáljuk. Mi az életet védjük, legyen az bármely világon.
- Amíg nem sikerül kivizsgálni mindent, addig örömmel látunk Tianban – mondta a Főmágus. – Ha szeretnél, akkor itt maradhatsz, vagy ha tudjuk, akkor máshol is elszállásolunk, ahol szeretnéd.
Ezek után mindannyian John-ra néztek, hogy mit is fog válaszolni a nem sokkal korábban elhangzottakra.
- Bízunk benne, hogy a világodat sikerült megmenteni és nem esett nagyobb baja – mondta.
- A világ azért eléggé másnak tűnik, mint ez. Itt soha sem volt olyan erős a mágia, mint nálatok. Itt mindig is kevesek kiváltsága volt mindez – mondta egy néger férfi, erős New Orleansi akcentussal. – Mifelénk genetikai mutációk jelentkeztek sokaknak, képességeket adnak nekik az X gén által. Ők a mutánsok. Bizonyára olvastad, hogy csak rövid ideig volt központi hatalom és az is csak erőszakkal volt elérve. Itt soha sem volt béke, idejét nem tudni, hogy mikor volt efféle.
- Mindent megfogunk tenni, hogy hazajuss – mondta a nő ismét. – Meg kell vizsgálnunk a hasadást, ahova érkeztél, hogy mekkora a kár, amit az érkezésed okozott, hogy még megvan-e a két realitás közötti kapocs. Mennyire sérült a te világod, hogy elbírná-e azt, hogy hazatérj. Remélem megérted, hogyha túlságosan is sérült és belehalhat abba, hogyha hazaküldünk nem valószínű, hogy megpróbáljuk. Mi az életet védjük, legyen az bármely világon.
- Amíg nem sikerül kivizsgálni mindent, addig örömmel látunk Tianban – mondta a Főmágus. – Ha szeretnél, akkor itt maradhatsz, vagy ha tudjuk, akkor máshol is elszállásolunk, ahol szeretnéd.
Ezek után mindannyian John-ra néztek, hogy mit is fog válaszolni a nem sokkal korábban elhangzottakra.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Figyelmes hallgatóság, egyáltalán nem éreztetik, hogy ők itt az urak és én a vendég, a kis ember. Részletesen elmondok mindent, amit tudok. Én is szeretném, ha értenék a történetemet, mert úgy tudnak segíteni. Remélem, hogy fognak tudni!
- Én is ezt remélem és azt, hogy erről megbizonyosodhatok majd.
Támogató ez a nő. Már másodszor veszi magához a szót.
A négernél a voodoo mágiára tippelek. New Orleansban azt csinálják, ha jól tudom. Ilyen nyíltan nem kérdezem meg. Nem szükséges.
- Az én erőm sokkal nagyobb volt és szeretném visszanyerni. Ha valahogyan meg tudunk állapodni, például szolgálatokért cserébe, szeretnék újra mágiát tanulni.
A kardomra teszem a kezemet egy pillanatra. Csak azt tudom feltölteni erővel és a lovat hívni, ahogy az előbb elmondtam. Ez a világ más világ, itt a mutánsok az érdekességek. Béke nincs, nem is volt. A háborút ismerik. Meg vannak a szépségei is és a hátrányai is. Új nekem. Bólintok, hogy igen, mindent elolvastam. Ezt elfelejtettem mondani az előbb.
- Nagyon köszönöm, hogy segítenek!
A többit nem ragozom. Ezek már rajtam túl mutatnak. A valóságok szövetén hasadék nyílt, én átestem rajta. Meg kell vizsgálniuk, abban nem tudok segíteni. Pontosan értem, hogy milyen veszélyre gondolnak. Én az életemet is feladtam volna, hogy legyőzzem a gonoszt, ezért lovagoltam be a gömbbe. Meghalhattam volna. Visszamenni lehetne ugyanilyen veszélyes és sajnos értelmetlen is lehet, ha túl nagy volt a pusztítás. Mi is azt tanultuk, hogy először mindent meg kell tudni a terepről, utána szabad kilovagolni.
- Egyet tudok érteni a filozófiájukkal.
Én is a békére és az életre esküdtem fel. Akiket megöltem, azokat azért tettem, mert veszélyt jelentettek. Gyilkosok voltak mind, ellenségek. Azt hiszem, jól fogom itt érezni magamat, amíg maradnom kell.
- Szeretnék itt maradni. A világnak ez a szeglete hasonlít legjobban az enyémre.
Jó lenne tanulni, egy jó ügy szolgálatába állni addig is, amíg itt vagyok. Szívesen segítek. Nem várom, hogy ingyen foglalkozzanak velem, bármilyen kedvesek és nemes szívűek is.
- Én is ezt remélem és azt, hogy erről megbizonyosodhatok majd.
Támogató ez a nő. Már másodszor veszi magához a szót.
A négernél a voodoo mágiára tippelek. New Orleansban azt csinálják, ha jól tudom. Ilyen nyíltan nem kérdezem meg. Nem szükséges.
- Az én erőm sokkal nagyobb volt és szeretném visszanyerni. Ha valahogyan meg tudunk állapodni, például szolgálatokért cserébe, szeretnék újra mágiát tanulni.
A kardomra teszem a kezemet egy pillanatra. Csak azt tudom feltölteni erővel és a lovat hívni, ahogy az előbb elmondtam. Ez a világ más világ, itt a mutánsok az érdekességek. Béke nincs, nem is volt. A háborút ismerik. Meg vannak a szépségei is és a hátrányai is. Új nekem. Bólintok, hogy igen, mindent elolvastam. Ezt elfelejtettem mondani az előbb.
- Nagyon köszönöm, hogy segítenek!
A többit nem ragozom. Ezek már rajtam túl mutatnak. A valóságok szövetén hasadék nyílt, én átestem rajta. Meg kell vizsgálniuk, abban nem tudok segíteni. Pontosan értem, hogy milyen veszélyre gondolnak. Én az életemet is feladtam volna, hogy legyőzzem a gonoszt, ezért lovagoltam be a gömbbe. Meghalhattam volna. Visszamenni lehetne ugyanilyen veszélyes és sajnos értelmetlen is lehet, ha túl nagy volt a pusztítás. Mi is azt tanultuk, hogy először mindent meg kell tudni a terepről, utána szabad kilovagolni.
- Egyet tudok érteni a filozófiájukkal.
Én is a békére és az életre esküdtem fel. Akiket megöltem, azokat azért tettem, mert veszélyt jelentettek. Gyilkosok voltak mind, ellenségek. Azt hiszem, jól fogom itt érezni magamat, amíg maradnom kell.
- Szeretnék itt maradni. A világnak ez a szeglete hasonlít legjobban az enyémre.
Jó lenne tanulni, egy jó ügy szolgálatába állni addig is, amíg itt vagyok. Szívesen segítek. Nem várom, hogy ingyen foglalkozzanak velem, bármilyen kedvesek és nemes szívűek is.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
John válaszára bólintottak a jelenlevők, majd ahogyan a mágiatanulást hozta fel, ott mindenki összenézett kissé talán zavartan is, majd ismét a nő volt az, aki megszólalt.
- Felteszem önöknél teljesen máshogyan volt a mágia, mint itt – mondta. – Itt nagyon sok különböző van, de egyben mind közös, mindegyiket hosszú hónapokig, évekig kell tanulni ahhoz, hogy elsajátítsák őket. Mindezeket folyamatos tanulás mellett, minden más elhanyagolása mellett.
Amikor kimondta, hogy egeytért a filozófiájukkal, akkor helyeslő és egyetértő bólintásokat és halk szavakat hallott. Úgy tűnt, hogy ezzel a válasszal némileg elnyerte a bizalmukat. A maradással kapcsolatban újra a nő szólalt meg.
- Rendben van – felelte. – Akkor azon a szálláson maradhat, amit már kijelöltek az ön számára, mindaddig, amíg nem találunk megoldást. Az android is mindig a rendelkezésére fog állni, ahogyan Mr. Fenget is elérheti.
Még megvárták a válaszát, vagy bármit, amit szeretne még mondani, aztán folytatta a nő.
- Hacsak nincs más, amit szeretne, akkor köszönjük, hogy eljött. Remélem jól fogja érezni magát nálunk, ha pedig megtudunk valamit, azonnal értesítjük Mr. Whitman.
//Bocsi, hogy rövid, csak még mindig elég csehül vagyok… //
- Felteszem önöknél teljesen máshogyan volt a mágia, mint itt – mondta. – Itt nagyon sok különböző van, de egyben mind közös, mindegyiket hosszú hónapokig, évekig kell tanulni ahhoz, hogy elsajátítsák őket. Mindezeket folyamatos tanulás mellett, minden más elhanyagolása mellett.
Amikor kimondta, hogy egeytért a filozófiájukkal, akkor helyeslő és egyetértő bólintásokat és halk szavakat hallott. Úgy tűnt, hogy ezzel a válasszal némileg elnyerte a bizalmukat. A maradással kapcsolatban újra a nő szólalt meg.
- Rendben van – felelte. – Akkor azon a szálláson maradhat, amit már kijelöltek az ön számára, mindaddig, amíg nem találunk megoldást. Az android is mindig a rendelkezésére fog állni, ahogyan Mr. Fenget is elérheti.
Még megvárták a válaszát, vagy bármit, amit szeretne még mondani, aztán folytatta a nő.
- Hacsak nincs más, amit szeretne, akkor köszönjük, hogy eljött. Remélem jól fogja érezni magát nálunk, ha pedig megtudunk valamit, azonnal értesítjük Mr. Whitman.
//Bocsi, hogy rövid, csak még mindig elég csehül vagyok… //
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Még nem látom át teljesen az itteni állapotokat. Biztos, hogy más a mágia, itt nagyon sok minden más. Nálunk is kellett tanulni, csak talán picit könnyebb volt. Nem kellett minden mást félretenni és elvonulni egy varázslóiskolába mágus életformával. Ahogy itt a génekben a mutációk sokaknál, ott a mágia volt jelen és egyszerűen jött. Meg kellett találni.
- Értem. Igen, nálunk ez is máshogy volt.
Végre sikerült meggyőzni őket, hogy nem vagyok rossz fiú. Valóban egyet tudok érteni, nekem is az élet a legfontosabb.
Mosollyal veszem tudomásul, hogy maradhatok ott, ahová elrendeltek tegnap.
- Az remek lesz, köszönöm! Jó kis hely.
Azt a lakást már ismerem, az android is megszokott lesz és Feng is. Ha valami feladatot találnak nekem, amiben segíthetek, akkor ott el tudnak érni. Vagy a holoneten, úgy is lehet.
- Hálás vagyok, hogy fogadtak. A viszont látásra, hölgyeim és uraim! Legyenek szép napjaik!
Úgy látom, hogy véget ért a kis megbeszélésünk. Csak akkor fordítok hátat, amikor már ők is elköszönnek. Utoljára arra a nőre nézek, aki a legtöbbször beszélt. Ő volt a legszimpatikusabb. Most pedig be kéne menni a városba körül nézni és fel kell hívnom Zhugét is. Megígértem neki, hogy jelentkezem, ha sikerült valamire jutni. Kilépek az ajtón és az androidnak szólok, ha még itt van.
- Kísérjen, kérem!
Udvariasan szólok hozzá, mert ezt szoktam meg. Tehát ez a háborúk világa. Első látásra meg sem mondanám. Minden tiszteletem Tiané, hogy így meg tudják őrizni a tisztaságukat egy lángokban álló világban.
=Semmi baj, jobbulást:)
- Értem. Igen, nálunk ez is máshogy volt.
Végre sikerült meggyőzni őket, hogy nem vagyok rossz fiú. Valóban egyet tudok érteni, nekem is az élet a legfontosabb.
Mosollyal veszem tudomásul, hogy maradhatok ott, ahová elrendeltek tegnap.
- Az remek lesz, köszönöm! Jó kis hely.
Azt a lakást már ismerem, az android is megszokott lesz és Feng is. Ha valami feladatot találnak nekem, amiben segíthetek, akkor ott el tudnak érni. Vagy a holoneten, úgy is lehet.
- Hálás vagyok, hogy fogadtak. A viszont látásra, hölgyeim és uraim! Legyenek szép napjaik!
Úgy látom, hogy véget ért a kis megbeszélésünk. Csak akkor fordítok hátat, amikor már ők is elköszönnek. Utoljára arra a nőre nézek, aki a legtöbbször beszélt. Ő volt a legszimpatikusabb. Most pedig be kéne menni a városba körül nézni és fel kell hívnom Zhugét is. Megígértem neki, hogy jelentkezem, ha sikerült valamire jutni. Kilépek az ajtón és az androidnak szólok, ha még itt van.
- Kísérjen, kérem!
Udvariasan szólok hozzá, mert ezt szoktam meg. Tehát ez a háborúk világa. Első látásra meg sem mondanám. Minden tiszteletem Tiané, hogy így meg tudják őrizni a tisztaságukat egy lángokban álló világban.
=Semmi baj, jobbulást:)
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
A búcsú után John kilépett a helységből, az android ott volt most is a váróban, ott állt annak a közepén. Ahogyan a fiatal férfi kimondta, hogy vezesse meg is fordult, majd kinyitott az ajtót, hogy John tudjon előre menni. Itt fent is volt térerő, így ha akarta, akkor máris felhívhatta Zhuge-t, hogy tájékoztassa arról, hogy minden rendben van vele. A szám ott volt a kommunikátorban, így mégcsak keresgélni sem kellett.
- Hova akar először menni Mr. Whitman? – kérdezte az android.
John válaszától függően fog majd elindulni a „nő”, hogy vezesse és mutassa az utat a férfinak és lényegében idegenvezetést tartson neki Tian-ról.
//Ismét bocs, hogy rövid, annak fényében haladunk tovább, hogy mit is szeretnél, az android is arra vezet majd //
- Hova akar először menni Mr. Whitman? – kérdezte az android.
John válaszától függően fog majd elindulni a „nő”, hogy vezesse és mutassa az utat a férfinak és lényegében idegenvezetést tartson neki Tian-ról.
//Ismét bocs, hogy rövid, annak fényében haladunk tovább, hogy mit is szeretnél, az android is arra vezet majd //
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
A robot ott vár, ahogy hagytam. Jön utánam, hűségesen. Így programozták. Már itt fenn felhívom Zhugét.
- Halló! Ms. Zhuge? Örülök, hogy újra hallom a hangját! Eljutottam Tianra és minden bajomból kigyógyítottak. Még rákom is volt, itt diagnosztizálták és el is tüntették. A tanács elfogadott, itt fogok élni, amíg rá nem jönnek arra, mi történt a világommal. Ön hogy van? Láthatom esetleg újra?
Rá szeretnék nézni, de még nem most. Ha megbeszéltük a dolgokat, akkor a városba indulok. Az android meg is kérdezi, hogy merre mennék. Még pontosan nem tudom. Rávágom, hogy mit szeretnék, ő pedig bizonyosan tudni fogja.
- Ha van itt olyan történelmi rész, ami a régi korokat idézi, akár középkori, akár hasonló, azt szívesen megnézném. Vagy ha nincs, akkor a legfrekventáltabb részt.
El kell kezdeni valahol.
- Halló! Ms. Zhuge? Örülök, hogy újra hallom a hangját! Eljutottam Tianra és minden bajomból kigyógyítottak. Még rákom is volt, itt diagnosztizálták és el is tüntették. A tanács elfogadott, itt fogok élni, amíg rá nem jönnek arra, mi történt a világommal. Ön hogy van? Láthatom esetleg újra?
Rá szeretnék nézni, de még nem most. Ha megbeszéltük a dolgokat, akkor a városba indulok. Az android meg is kérdezi, hogy merre mennék. Még pontosan nem tudom. Rávágom, hogy mit szeretnék, ő pedig bizonyosan tudni fogja.
- Ha van itt olyan történelmi rész, ami a régi korokat idézi, akár középkori, akár hasonló, azt szívesen megnézném. Vagy ha nincs, akkor a legfrekventáltabb részt.
El kell kezdeni valahol.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
Johnnak sikerült felhívnia a nőt, aki korábban megmentette. Alig csörgött kettőt a vonal Zhuge már fel is vette.
- Mr. Whitman! – köszönt lelkesen. – Örülök, hogy most már tényleg minden rendben van vele. A rákot sajnálom, hogy nem szúrtam ki, de csak annak idején orvosi könyvekben láttam effélét és nem igen van olyan műszerem itt a szigeten, amivel mindez szűrhető lenne. Igazán sajnálom.
Szabadkozott őszintén, ez látszott is rajta, mert a hívás közben a kommunikátor kivetítette a nő holoképét John számára. Ekkor vett egy nagyobb levegőt, mert az előzőt végig egyben hadarta le, hogy azokra is válaszoljon.
- Én jól vagyok, köszönöm – mondta. – A jövő hét folyamán elvileg be kell mennem a főváros környékére az egyetemi kórházba. Jelenleg ön van a fővárosban. Akkor össze tudunk futni. Addig viszont itt vagyok kint a szigeten és folytatom a gyakorlatomat. Ez megfelel önnek?
Kérdezett rá, ha megfelelő volt Johnnak, akkor még hozzátette, hogy az idejövetele előtt felhívja, hogy megbeszéljenek egy időpontot. Az android bólintott a fiatal férfi kérésén és el is indult.
- Kérem kövessen – mondta. – A múzeumnegyedben megtalál minden effélét és az a leglátogatottabb része a fővárosnak.
A helyi hangárhoz kísérte Johnt, majd ott egy járműbe szállt, ha a férfi is követte, akkor le is ereszkedett az alul elterülő város egyik igencsak feltűnő részéhez, ami a múzeumnegyed volt.

- múzeum negyed:
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Zhuge hangját jólesik hallanom. Ő volt az első arc, aki megmaradt, egy csodás szívű orvos, aki még mindig törődik velem. Igazi gyógyító lelke van. Hallom, hogy ő is örül nekem és én is mosolygok, mikor beleszól.
- Tudom, tudom, hogy nem volt rá lehetősége. Mindent megtett, amit lehetett és az elég volt.
Olyan édes, hogy még magát vádolja. Nem szeretném, ha úgy érezné. Megnyugtatom inkább.
- Rendben, az nekem megfelel! Jó gyakorlást addig is és várom majd a hívását! Békés időket, Meili!
Azt hiszem, most már szólíthatom így is.
- Kellemeset összekötjük a hasznossal, jó! Elmondja, hogy ez milyen korokból őriz emlékeket?
Történelem lecke lesz és az a lehető legjobb. Sokat olvastam és igyekeztem megjegyezni. Szeretem az ilyen helyeket, sokkal jobban megmutatják a korokat, mint a sorok. Tárgyak, épületek, járművek. Korabeli ruhák, makettek. Még sokan is vannak, a lehető legjobb lesz ez.
- Gyönyörű! - mondom jóformán magamnak, mert az androidot bizonyosan nem érdekli.
- Kezdjünk a középkori résznél!
Várom, hogy mutassa az utat és közben én is figyelek, mert nem akarok mindig kísérővel járni. Férfi vagyok, katona, kezdetnek jó a segítség, de ismerni akarom a helyemet, mint a tenyeremet.
- Magát el tudom érni telefonon is, ha éppen nem vagyunk egy helyen? - kérdezem meg az androidot.
- Tudom, tudom, hogy nem volt rá lehetősége. Mindent megtett, amit lehetett és az elég volt.
Olyan édes, hogy még magát vádolja. Nem szeretném, ha úgy érezné. Megnyugtatom inkább.
- Rendben, az nekem megfelel! Jó gyakorlást addig is és várom majd a hívását! Békés időket, Meili!
Azt hiszem, most már szólíthatom így is.
- Kellemeset összekötjük a hasznossal, jó! Elmondja, hogy ez milyen korokból őriz emlékeket?
Történelem lecke lesz és az a lehető legjobb. Sokat olvastam és igyekeztem megjegyezni. Szeretem az ilyen helyeket, sokkal jobban megmutatják a korokat, mint a sorok. Tárgyak, épületek, járművek. Korabeli ruhák, makettek. Még sokan is vannak, a lehető legjobb lesz ez.
- Gyönyörű! - mondom jóformán magamnak, mert az androidot bizonyosan nem érdekli.
- Kezdjünk a középkori résznél!
Várom, hogy mutassa az utat és közben én is figyelek, mert nem akarok mindig kísérővel járni. Férfi vagyok, katona, kezdetnek jó a segítség, de ismerni akarom a helyemet, mint a tenyeremet.
- Magát el tudom érni telefonon is, ha éppen nem vagyunk egy helyen? - kérdezem meg az androidot.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
- Önnek is John! – mondta még a vonal megszakítása előtt a nő.
Ezzel pedig tényleg megbizonyosodhatott róla, hogy a nőt nem zavarta az, hogy a keresztnevén szólította. A kérdésére az android pedig rögtön felelt.
- Az adataim szerint a földtörténeti őskortól kezdve szinte napjainkig őriznek a múzeumok kiállítási darabokat. Minden egyes múzeum nem csak a felszínen található, hanem sok emelet mélyen is a földbe nyúlnak, a lehető legmaximálisabban kihasználva a helyet.
A középkoros résznél megindult, hiányzott belőle azért azaz emberi mimika, hogy bólintson, vagy jelét mutassa, hogy megértette.
- A középkor melyik részére kíváncsi? – kérdezte. – Minden kontinensnek megvan a maga kiállítása, akárcsak külön országokra lebontva.
Ha itt válaszol John, akkor értelemszerűen arrafelé indul el az android, amit a férfi kért. A következő kérdésre is felelt.
- Természetesen, a kijelölt lakásának adatbázisában benne van a hívóazonosítóm, amin a nap 24 órájában bármikor elérhet.
Néhány perc séta alatt, bármit is mondott John megérkeznek az egyik földalatti hatalmas kiállító terembe, ahol egy roppant látványos és részlet gazdag kiállítás van abból az országból, amit a férfi kért.
Ezzel pedig tényleg megbizonyosodhatott róla, hogy a nőt nem zavarta az, hogy a keresztnevén szólította. A kérdésére az android pedig rögtön felelt.
- Az adataim szerint a földtörténeti őskortól kezdve szinte napjainkig őriznek a múzeumok kiállítási darabokat. Minden egyes múzeum nem csak a felszínen található, hanem sok emelet mélyen is a földbe nyúlnak, a lehető legmaximálisabban kihasználva a helyet.
A középkoros résznél megindult, hiányzott belőle azért azaz emberi mimika, hogy bólintson, vagy jelét mutassa, hogy megértette.
- A középkor melyik részére kíváncsi? – kérdezte. – Minden kontinensnek megvan a maga kiállítása, akárcsak külön országokra lebontva.
Ha itt válaszol John, akkor értelemszerűen arrafelé indul el az android, amit a férfi kért. A következő kérdésre is felelt.
- Természetesen, a kijelölt lakásának adatbázisában benne van a hívóazonosítóm, amin a nap 24 órájában bármikor elérhet.
Néhány perc séta alatt, bármit is mondott John megérkeznek az egyik földalatti hatalmas kiállító terembe, ahol egy roppant látványos és részlet gazdag kiállítás van abból az országból, amit a férfi kért.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Jó érzés, hogy van egy ilyen kapcsolatom. Már várom, hogy újra találkozhassak vele. A várossal is meg vagyok elégedve. Kaptam egy lakást és egy androidot. Mások egy fél életen át dolgoznak ezért. Nagyon nagyra becsülöm, amit tettek értem.
- Ó, nagyon érdekes!
Ilyen nálunk is van. Remélem, még megvan. Lesznek álmatlan éjszakáim, amíg nem tudom, mi történt a világommal.
- Legyen mondjuk a késő középkor és Anglia történelme!
Nosztalgiázni szeretnék és látni szeretném, hogy itt hogy alakultak a dolgok. Tetszik, hogy a nyugalom szigetén kötöttem ki, ahol a hagyományokat, a múltat tisztelik és félig-meddig aszerint is élnek. Keleten ez nálunk is sokkal jobban volt jellemző. Követem az androidot, közben nézelődök. Az embereket és más lényeket nézek, az épületeket, a technológiát. Turista vagyok itt, úgy is viselkedek. Még nem küldöm el a kísérőmet. Robot, nem sértődne meg. Majd holnap otthon fogom hagyni.
- Hú!
Amit itt látok, az felülmúlja az otthonit. Csodálatos kiállítás, a terem is, a berendezés. Végig akarom járni az egészet. Erre egy nap is kevés lesz, azt hiszem. Mindegy, megnézek annyit, amennyi belefér, utána pedig menni kell ebédelni.
- Ó, nagyon érdekes!
Ilyen nálunk is van. Remélem, még megvan. Lesznek álmatlan éjszakáim, amíg nem tudom, mi történt a világommal.
- Legyen mondjuk a késő középkor és Anglia történelme!
Nosztalgiázni szeretnék és látni szeretném, hogy itt hogy alakultak a dolgok. Tetszik, hogy a nyugalom szigetén kötöttem ki, ahol a hagyományokat, a múltat tisztelik és félig-meddig aszerint is élnek. Keleten ez nálunk is sokkal jobban volt jellemző. Követem az androidot, közben nézelődök. Az embereket és más lényeket nézek, az épületeket, a technológiát. Turista vagyok itt, úgy is viselkedek. Még nem küldöm el a kísérőmet. Robot, nem sértődne meg. Majd holnap otthon fogom hagyni.
- Hú!
Amit itt látok, az felülmúlja az otthonit. Csodálatos kiállítás, a terem is, a berendezés. Végig akarom járni az egészet. Erre egy nap is kevés lesz, azt hiszem. Mindegy, megnézek annyit, amennyi belefér, utána pedig menni kell ebédelni.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
John a középkori Angliát választotta, így hát a felé vette az irányt az android. Valóban lehetséges, hogy sokkal nagyobb volt a kínálat és a tárlat, mint odahaza. Ahogyan belépett a terembe érezte máris, hogy rengeteg mágikus eredetű tárgy van idebent. Voltak páncélok, fegyverek, ékszerek, mindennapos használati tárgyak, korhű ruházat – ahogyan általában lenni szokott egy múzeumban – aztán volt egy külön helység, ahol felújított ruhák, újonnan elkészített korhű dolgok voltak, mindezek kipróbálhatóak, felpróbálhatóak. Egy terem, ahol tudományos filmek, folyóiratok, illetve könyvek, kódexek – régiek is – voltak megtekinthetőek. És több olyan is, ahol valóban a mágikus tárgyak voltak kiállítva. Az egyik a régi vallásról szólt, druidizmusról, keltákról, kelta és druida ereklyék, főzetek, növények, rúnák. Egy másik Arthur mondakörre épült, Szent Grál többek között, mágikus volt, így szinte biztos, hogy valódi. A Kerekasztal is helyet foglalt itt, a Lovagok címerpajzsai. Az Excalibur pont nem volt itt, annak csak egy holografikus képe.
Nagyon sok órát eltudott tölteni csak ebben az egy táraltban is John, ha akarta az egész napot itt tölthette. Szerencsére volt a múzeumnak is étterem részlege – mivel mint kiderült a múzeum egyben egy hatalmas egyetemnek a helyi kampusza is – így akár oda is kiugorhatott, majd visszatérhetett a múzeumba.
Nagyon sok órát eltudott tölteni csak ebben az egy táraltban is John, ha akarta az egész napot itt tölthette. Szerencsére volt a múzeumnak is étterem részlege – mivel mint kiderült a múzeum egyben egy hatalmas egyetemnek a helyi kampusza is – így akár oda is kiugorhatott, majd visszatérhetett a múzeumba.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Megpróbáltam valami olyat választani, ami a hazámat idézi. Ez egy gazdagabb, szélesebb változat, ami a kínálatot illeti. A mágia meg csapja az orromat, érzem, mennyi kincset gyűjtöttek itt össze. Illik is a mágia fellegvárához. Néhány ruhát felpróbálok ott, ahol ezt meg lehet tenni. Egy nemesit, egy egyszerű parasztét és egy katonáét. Hasonló ahhoz, ami nálunk volt. Mégis mekkora különbségek alakultak ki.
A tudományos részlegben Arthur király legendájánál kötök ki. Őt mi is ismertük, tőle ered a királyi lovagrend és még sok minden a világunkban. Olvasgatok picit róla és a pajzsokat, a címereket nézegetem. Ide még vissza fogok járni. Csak ez a kor elvisz egy fél napot, ebéddel és mindennel. Katona vagyok, lovag, a hazám és a királyom védelmezője, de ha úgy vesszük, most kényszer szabadságra küldtek. Ki akarom élvezni. Magamban pedig arra gondolok, hogy ha semmi nem jön közbe, jövő héten találkozhatok Zhugével. Addig van egy androidom és szomszédaim, velük el leszek.
A tudományos részlegben Arthur király legendájánál kötök ki. Őt mi is ismertük, tőle ered a királyi lovagrend és még sok minden a világunkban. Olvasgatok picit róla és a pajzsokat, a címereket nézegetem. Ide még vissza fogok járni. Csak ez a kor elvisz egy fél napot, ebéddel és mindennel. Katona vagyok, lovag, a hazám és a királyom védelmezője, de ha úgy vesszük, most kényszer szabadságra küldtek. Ki akarom élvezni. Magamban pedig arra gondolok, hogy ha semmi nem jön közbe, jövő héten találkozhatok Zhugével. Addig van egy androidom és szomszédaim, velük el leszek.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
6 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
Similar topics
» Elveszett Falu, Kína
» Tian
» Japán (Tian)
» Tian (Ígéret Földje)
» Kína melletti ideiglenes katonai központ - (Szimbionták hajnala)
» Tian
» Japán (Tian)
» Tian (Ígéret Földje)
» Kína melletti ideiglenes katonai központ - (Szimbionták hajnala)
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: A Végtelen Háború világa :: Egyéb területek
6 / 7 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|