Kína (Tian)
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: A Végtelen Háború világa :: Egyéb területek
7 / 7 oldal • Megosztás
7 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
John remekül töltötte a napját, majd még az étkezést is, amikor úgy döntött, hogy hazaindul az androiddal a múzeum kijárata előtt a téren egy furcsa ruhájú nő vonta akaratlanul is magára a tekintetét.
- John Whitman, avagy, akit a saját világában csak Kék Lovagnak hívnak? – kérdezte.
Ha igenlő választ kap, akkor folytatja.
- Ezen esetben velem kell jönnie, a saját világából érkezett mágikus bérgyilkosok vannak a nyomában… sikeresen áttörték magukat a Csillagfény citadellán és kijutottak ebbe a világba.
Csillagfény citadelláról hallott már John, mítoszként csak ugyan, ez a hely állítólag egy Nexus volt a saját világában is, amit a Britannia Hadtest őrzött, átjárók voltak itt megtalálhatóak alternatív realitásokba. Úgy tűnt, hogy ez nem csak a saját világában volt létező dolog, hanem máshol is, így a monda/mítosz némileg megerősítésre talált.
- a nő:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
A múzeumot még nagyban nézegetem, amikor figyelmes leszek valakire. Korhű ruhában jön és nem úgy néz ki, mint aki a próbafülkéből lógott meg. Tetszik, hogy hozzám hasonló az öltözete. A mozgásából pedig meg tudom állapítani, hogy nagyon mozgékony. Egy katonának erre rááll a szeme, meg tudja állapítani, hogy ha harc lesz, mire számítson. Nem mindig tudok pontosan tippelni, de itt biztos, hogy nagyon koordinált mozgásu nőről van szó.
Nem szeretném bántani, ha nem muszáj. A kezemet magam mellett lógatom, így figyelem, hogy ide jön. Remélem, nem az e világi első harcomat kell megvívnom vele, egy nővel egy múzeumban.
- Én vagyok, üdvözlöm! Önben kit tisztelhetek, hölgyem?
Udvariasan szólok és férfiasan mosolygok is rá. Bizonyosan a tanács küldte, más nem tud rólam. Zhugehoz nem illene egy ilyen.
- Köszönöm a figyelmeztetést! Ön honnan tudja ezeket?
Ha a én világomból érkezett, akkor tudok kérdezni olyat, ami ezt bebizonyítja. Még nem hiszem el, hogy minden így van. A Csillagfény citadelláról csak legendákat hallottam. Ami velem történt, az alapján létezhet. A gonosz mágus is átjárt világok között és én is átkerültem. Miért lennék olyan fontos, hogy elpusztítsanak? Miért higyjem el ezt a nőnek?
- A Tanácsnak is szólnunk kell.
Ők figyelnek rám. Ha ilyen történik, nem csak én lehetek veszélyben. Azt a kaput olyanok őrzik, akik a jóra esküdtek fel. HA bérgyilkosok jutottak át, bárhová eljuthatnak, bárkit megkereshetnek.

Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
- Erre most nincs időnk! – szakította félbe a nő.
Idegesen tekintett körbe, majd hirtelen egy robbanásszerű hang hallatszott… John számára, mintha lelassult volna a világ. A nő valamit felkiáltott, majd lassított felvételként ugrott neki a férfinak és döntötte le a földre. Még az esés is lassított felvételszerű volt, így közben láthatta, mintha valami a levegőben elsiklott volna azon a helyen, ahol pillanatokkal korábban álltak, majd becsapódott. Ez már rendes időben történt és egy nagyobb robbanás rázta környéket. A felcsapó talajdarabok kissé megsebezték John testét, de ezek kisebb vágások voltak csak, amik pillanatok alatt abba is hagyták a vérzést.
- Lady Elisabeth Iveagh – mutatkozott be. – Az Euroforce tagja.
Régi angol grófi család volt az Iveagh, ez egyből beugrott Johnnak még ebben a helyzetben is.
- Brit királyi „Bosszú Angyalok” – tette még hozzá.
A holoneten már találkozhatott ezzel a csoporttal.
- A tanácsot késő értesíteni, el kell tűnnünk innen! – mondta a nő.
Közben már látható volt, hogy négy fekete könnyűpáncélos alak közelít feléjük négy irányból energiafegyverekkel a kezükben.
Idegesen tekintett körbe, majd hirtelen egy robbanásszerű hang hallatszott… John számára, mintha lelassult volna a világ. A nő valamit felkiáltott, majd lassított felvételként ugrott neki a férfinak és döntötte le a földre. Még az esés is lassított felvételszerű volt, így közben láthatta, mintha valami a levegőben elsiklott volna azon a helyen, ahol pillanatokkal korábban álltak, majd becsapódott. Ez már rendes időben történt és egy nagyobb robbanás rázta környéket. A felcsapó talajdarabok kissé megsebezték John testét, de ezek kisebb vágások voltak csak, amik pillanatok alatt abba is hagyták a vérzést.
- Lady Elisabeth Iveagh – mutatkozott be. – Az Euroforce tagja.
Régi angol grófi család volt az Iveagh, ez egyből beugrott Johnnak még ebben a helyzetben is.
- Brit királyi „Bosszú Angyalok” – tette még hozzá.
A holoneten már találkozhatott ezzel a csoporttal.
- A tanácsot késő értesíteni, el kell tűnnünk innen! – mondta a nő.
Közben már látható volt, hogy négy fekete könnyűpáncélos alak közelít feléjük négy irányból energiafegyverekkel a kezükben.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Nem tetszik, hogy ennyire sürget, mikor nagyon is fontos dologról kell döntenem. A csalók egyik trükkje, hogy stresszbe kényszerítik az embert. Engem ezzel nem venne meg, de amikor már robbanás történik, azt komolyan veszem. Mozdulnék is, hogy fedezéket keressek, azonnal. Nagyon lassú minden. Mintha filmet néznék lassítva. A nő engem ment, sikeresen. Most már hiszek neki.
- Ezt maga csinálta vagy a fegyver?
Erre még nem jöttem rá. Ha az idő pillanatnyi lassítása a képessége, a nem rossz. Ha meg csak nagyon gyors és ügyes, mert képzett, az még szimpatikusabb. Aúúú! Ezeket megéreztem. Kellemetlen harci sebek. Egy katonát nem állítanak meg. Menekülni kell vagy szembe szállni az ellenséggel. Utána ráérek orvost keresni, itt sokkal könnyebb, mint odahaza. Az androidot keresem. Kijelölték társnak, ezért nem árt tudni, merre van. Túl sok információt lehetne belőle kinyerni.
- Húha! A legmélyebb tiszteletem!
Euroforce! Egy grófi család tagja, aki egy igen komoly haderőbe tartozik. Valamiért nagyon fontos lettem. Remélem, nem azért, mert én vagyok a világom egyetlen túlélője! Nagy onrossz erre gondolni, nem is folytatom. Az itt olvasottak alapján megértem, miről van szó.
- Menjünk!
Azt hiszem, jó ötlet szólítani a lovamat, ha van elég hely, hogy elrepüljön velünk. Ha nincs, akkor csak futok, lehetőleg úgy, hogy ne nagyon találjanak el. A hölgyre is figyelek, segítek, ha ő jutna bajba. Azért jött, hogy megmentsen, a robbanástól meg is mentett, tartozom neki.
- Mit kell tudni róluk? Azt látom, hogy a felszerelésük elég jó. Miért kellek?
Ha megértem, talán többet tehetek. Nem aggódom, inkább a harci képzettségem jön elő. Győzni akarok, élni és az ellenséget semmivé tenni. Vagy inkább kihallgatásra alkalmasan elintézni. Először éljük túl, utána lehet ezzel foglalkozni!
- Ezt maga csinálta vagy a fegyver?
Erre még nem jöttem rá. Ha az idő pillanatnyi lassítása a képessége, a nem rossz. Ha meg csak nagyon gyors és ügyes, mert képzett, az még szimpatikusabb. Aúúú! Ezeket megéreztem. Kellemetlen harci sebek. Egy katonát nem állítanak meg. Menekülni kell vagy szembe szállni az ellenséggel. Utána ráérek orvost keresni, itt sokkal könnyebb, mint odahaza. Az androidot keresem. Kijelölték társnak, ezért nem árt tudni, merre van. Túl sok információt lehetne belőle kinyerni.
- Húha! A legmélyebb tiszteletem!
Euroforce! Egy grófi család tagja, aki egy igen komoly haderőbe tartozik. Valamiért nagyon fontos lettem. Remélem, nem azért, mert én vagyok a világom egyetlen túlélője! Nagy onrossz erre gondolni, nem is folytatom. Az itt olvasottak alapján megértem, miről van szó.
- Menjünk!
Azt hiszem, jó ötlet szólítani a lovamat, ha van elég hely, hogy elrepüljön velünk. Ha nincs, akkor csak futok, lehetőleg úgy, hogy ne nagyon találjanak el. A hölgyre is figyelek, segítek, ha ő jutna bajba. Azért jött, hogy megmentsen, a robbanástól meg is mentett, tartozom neki.
- Mit kell tudni róluk? Azt látom, hogy a felszerelésük elég jó. Miért kellek?
Ha megértem, talán többet tehetek. Nem aggódom, inkább a harci képzettségem jön elő. Győzni akarok, élni és az ellenséget semmivé tenni. Vagy inkább kihallgatásra alkalmasan elintézni. Először éljük túl, utána lehet ezzel foglalkozni!
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
- Nem én csináltam, azt hiszem, hogy kisebb sokkot kapott – mondta a nő.
Ebben valóban lehetett valami, mert a sérülések után érezhette John, hogy remeg és hideg veríték csurog végig a hátán, és az arcán, és rázza a hideg, annak ellenére, hogy meleg idő volt. Igaz azok után, ami az utóbbi napokban történt vele mindez annyira azért nem is volt meglepő, hogy ilyen állapotba került. Ahogyan körbenézett, hogy az androidot keresse meg is látta azt, vagyis egészen pontosan azt, ami maradt belőle. Nem sokkal John mögött lépett ki az épületből, így ő nem volt olyan szerencsés. Nagyjából a törzse volt az, ami egyben maradt, de a karjai, a feje, a lábai, azaz a végtagok teljesen összeroncsolódtak, leszakadtak. Már nem funkcionált működőképesen, lényegében meghalt az android.
A nő már nem válaszolt arra, amit John mondott, mert nem volt idő, előhúzott egy kardot, amin energiapenge jelent meg, azért is volt szükség erre, mert a négy merénylőből három elindult feléjük közelharci pengével, a negyedik pedig mesterlövészpuska szerűséggel kezdte becélozni őket. John a kisebb sokk ellenére is megtudta idézni a lovát, aki teljesen egészségesnek tűnt és könnyedén fel lehetett pattanni a hátára ezelőtt, hogy a közelharcosok megérkeztek volna. Miután a levegőbe emelkednek a lóval, akkor a következő gond áll fenn:
- A mesterlövész becélzott minket – mondta a nő. – Valamit ki kell találni, hogy ne szedjen le minket a levegőben…
Ebben valóban lehetett valami, mert a sérülések után érezhette John, hogy remeg és hideg veríték csurog végig a hátán, és az arcán, és rázza a hideg, annak ellenére, hogy meleg idő volt. Igaz azok után, ami az utóbbi napokban történt vele mindez annyira azért nem is volt meglepő, hogy ilyen állapotba került. Ahogyan körbenézett, hogy az androidot keresse meg is látta azt, vagyis egészen pontosan azt, ami maradt belőle. Nem sokkal John mögött lépett ki az épületből, így ő nem volt olyan szerencsés. Nagyjából a törzse volt az, ami egyben maradt, de a karjai, a feje, a lábai, azaz a végtagok teljesen összeroncsolódtak, leszakadtak. Már nem funkcionált működőképesen, lényegében meghalt az android.
A nő már nem válaszolt arra, amit John mondott, mert nem volt idő, előhúzott egy kardot, amin energiapenge jelent meg, azért is volt szükség erre, mert a négy merénylőből három elindult feléjük közelharci pengével, a negyedik pedig mesterlövészpuska szerűséggel kezdte becélozni őket. John a kisebb sokk ellenére is megtudta idézni a lovát, aki teljesen egészségesnek tűnt és könnyedén fel lehetett pattanni a hátára ezelőtt, hogy a közelharcosok megérkeztek volna. Miután a levegőbe emelkednek a lóval, akkor a következő gond áll fenn:
- A mesterlövész becélzott minket – mondta a nő. – Valamit ki kell találni, hogy ne szedjen le minket a levegőben…
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Sokkos lennék és nem is tudok róla? Elképzelhető, a sokknak pont ez a lényege. Érzem, hogy olyan, mintha hányni akarnék, remegek a fázástól és a izzadok, mint ha hőségben volnék. Mindenhol ezt érzem, de nem állok meg, mert katona vagyok, a harctéri sokknak nem szabad megállítania. Az androidomra keresztet vethetek, a nagy része már csak fémhulladék. Nem tudom, így mennyit tudnak meg rólam, de mindegy is, mert itt vannak és már tudják, amit kell. Nem veszítek semmit, ha a gépet hagyom, hogy menjen a szemétbe.
Még mindig zavar, hogy nem kapok válaszokat, hogy nem értek mindent, de ha harc van, nem a beszéd az első. Megidézem Pegazust, mert úgy látom, van értelme repülni, elrepülni. A kardommal én is tudnék valamire menni, de sokkos állapotban jobb lehet távozni.
- Pegazus, a fal mögé, fedezékbe, azonnal! - adom ki az utasítást, hogy a lovam röpítsen minket a lehető leggyorsabban a lehető legbiztosabb helyre.
Még a saját világomban sem történt olyan, hogy a lovamat kilőtték volna. A többieknél az történt, hogy ha ellőtték, sok időbe telt másikat keríteni és idomítani. Hogy egy másik világon mi történne, fogalmam sincs. Jó lenne az android maradványait hozzávágyni a katonákhoz. Ha van erre lehetőségem, akkor lehajolok és a fémdarabot, a törzse, ha elbírom, megpróbálom nekidobni a mesterlövésznek és a többieknek, hátha valakit eltaláltam.
- Egy jó helyet mondjon, ahová érdemes most mennünk! - szólok a nőnek.
Én a tanácsot mondanám, mert ott iszonyos erő működik, de lehet, hogy ő tud jobbat. Mit jelent ez az egész? Mi történt a világommal? Aggódok picit, de nem érek rá ezzel foglalkozni.
Még mindig zavar, hogy nem kapok válaszokat, hogy nem értek mindent, de ha harc van, nem a beszéd az első. Megidézem Pegazust, mert úgy látom, van értelme repülni, elrepülni. A kardommal én is tudnék valamire menni, de sokkos állapotban jobb lehet távozni.
- Pegazus, a fal mögé, fedezékbe, azonnal! - adom ki az utasítást, hogy a lovam röpítsen minket a lehető leggyorsabban a lehető legbiztosabb helyre.
Még a saját világomban sem történt olyan, hogy a lovamat kilőtték volna. A többieknél az történt, hogy ha ellőtték, sok időbe telt másikat keríteni és idomítani. Hogy egy másik világon mi történne, fogalmam sincs. Jó lenne az android maradványait hozzávágyni a katonákhoz. Ha van erre lehetőségem, akkor lehajolok és a fémdarabot, a törzse, ha elbírom, megpróbálom nekidobni a mesterlövésznek és a többieknek, hátha valakit eltaláltam.
- Egy jó helyet mondjon, ahová érdemes most mennünk! - szólok a nőnek.
Én a tanácsot mondanám, mert ott iszonyos erő működik, de lehet, hogy ő tud jobbat. Mit jelent ez az egész? Mi történt a világommal? Aggódok picit, de nem érek rá ezzel foglalkozni.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
A lónak sikerült felemelkednie a földről a párossal, a lenti mesterlövész pedig azonnal tüzet is nyitott rájuk, nem akarta hagyni, hogy elszökjenek. John számított rá, így a pegazus cikkcakkban repült és közben Elisabeth is elővette a fegyverét. John elsőre csak egy markolatot látott, majd a nő aktiválta a pengét. Az színtiszta energiából állt és néhány a földröl jövő lövést még blokkolt is vele.
- Nem tudok helyet, de randomra kiteleportálhatunk! – mondta. – Most vagyok először Tianban!
Ezzel nem is várakozott sokat, hanem az alkarjára holografikusan egy kisebb panel és azon beütött gyorsan valamit. A következő pillanatban éles fény ölelte magához a párost és Pegazust, majd egy némi hányingerrel járó villanás – teleportálás – után egy gyönyörű vidéki helyen találta magát a társaság még mindig a levegőben. A levegő hideg és csípős volt, friss, alul felhők látszottak, egy hegy tetején levő falunál voltak, a stílus alapján még mindig Tianban.
- a penge:

- a táj:
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Az a jó, hogy ilyen intelligens lovam van. Nem hiába őrizték a király életét hasonlók. A mesterlövész egy találata sem talált el minket. Nagyon remélem, hogy a nőt sem. Aki engem meg akar menteni, azt nagyon is meg becsülöm. A cikcakkozás közben látom még, hogy a grófi leszármazott a kardját elő véve nagyon is jól tudja hárítani a lövéseket. Komoly penge, az enyémnél sokkalta jobb.
- Szép volt!
Meg kell dícsérni, amit érdemes.
A lovam keresi a helyet, de nem találja. a nő gyorsabban beszél és cselekszik, mint válaszolhatnék. Egy pilanat és már itt sem vagyunk. Én is csak egy picit vagyok itt régebben, mint ő, a városi kísérőm deréktól felfelé megsemmisült, nem érzem úgy, hogy sokat segíthetnék.
Küzdök a hányással, de a lovaglással együtt ez nem megy. Kiokádok oldalra és megrántom a gyeplőt, hogy álljunk meg, szálljunk le. Már a földön leugrok és akármennyire forog a gyomrom, körül nézek. Tiani stílus, de az időjárás más.
- Köszönöm, Mrs. Iveagh! Megmentette az életemet. Tartozom magának.
Nem tudom, hogy a teleportálásunkat be tudják-e mérni. Megpróbálok egy biztos helyet keríteni magunknak. A legközelebbi kunyhó jó lesz. Megnézem, mennyire biztonságos, mennyire barátságos emberek lakják.
- Most elmondaná, mi is történt? A családom...ugye, élnek még a testvéreim és az apám?
Rettenetesen kíváncsi vagyok.
- Szép volt!
Meg kell dícsérni, amit érdemes.
A lovam keresi a helyet, de nem találja. a nő gyorsabban beszél és cselekszik, mint válaszolhatnék. Egy pilanat és már itt sem vagyunk. Én is csak egy picit vagyok itt régebben, mint ő, a városi kísérőm deréktól felfelé megsemmisült, nem érzem úgy, hogy sokat segíthetnék.
Küzdök a hányással, de a lovaglással együtt ez nem megy. Kiokádok oldalra és megrántom a gyeplőt, hogy álljunk meg, szálljunk le. Már a földön leugrok és akármennyire forog a gyomrom, körül nézek. Tiani stílus, de az időjárás más.
- Köszönöm, Mrs. Iveagh! Megmentette az életemet. Tartozom magának.
Nem tudom, hogy a teleportálásunkat be tudják-e mérni. Megpróbálok egy biztos helyet keríteni magunknak. A legközelebbi kunyhó jó lesz. Megnézem, mennyire biztonságos, mennyire barátságos emberek lakják.
- Most elmondaná, mi is történt? A családom...ugye, élnek még a testvéreim és az apám?
Rettenetesen kíváncsi vagyok.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
A Pegazus leszállt az egyik helyen, közben John még hányt is egyet. Néhányan kipillantottak a házakból, mindannyian szerzetesek ruháját viselték, kopaszra borotvált fejük volt. Néhány pillanatnál tovább nem is törődtek a párossal és a lóval, hanem mentek tovább a dolgukra. Ami a párost illette, a leszállási helyükhöz közel voltak padok, amikre le lehetett ülni, vagy egy kút szélére. Amikor John elindulna az egyik épülethez, akkor a nő megállítja.
- Ez egy kolostor – mondta. – Ne zargassuk őket, nem tudnak követni, maradjunk kint… Miss vagyok csupán, nem házas. Nem tartozik köszönettel, parancsot teljesítettem.
Ha leülnek, akkor a nő kinyújtóztatja a tagjait, amíg John felteszi a kérdéseit és a kardját is elrakja. Mielőtt felelne még megrázta a fejét, gyorsan, nem sajnálkozva, sokkal inkább úgy, hogy fogalma sincs ilyesmiről. Mindezt a szavai is alátámasztották néhány pillanat múlva.
- Nem tudok ilyesmiről semmit sajnos – mondta. – Csak annyi információt kaptam, hogy önt veszély fenyegeti és óvjam meg. Amit még hallottam a feletteseimtől, hogy azért került ide, mert egy puccs történt a világában és a megbuktatták a királyt. A Lovagrend elbukott és egy új hatalom van születőben.
Itt elhallgatott, hogy feldolgozhassa a fiatal férfi a hallottakat, utána folytatta.
- Az eredeti parancsom része az is volt, hogy vigyem haza a saját világába, de útközben kaptam a további értesítést, hogy a Csillagfény citadellában az önök világába vezető kapu bezárult és nem tudom hazavinni egy egységgel, hogy segítsünk… de ez előtt még átjutott egy csoport orvgyilkos is, egy részükkel már találkozott. Ők minden túlélő Lovagra vadásznak, hogy kiirtsák teljesen a rendjüket…
Ismét csöndben maradt.
- Önön múlik, hogy mit szeretne ezek után – felelte. – Elrejthetem, vagy elvihetem Avalonba is…
- Ez egy kolostor – mondta. – Ne zargassuk őket, nem tudnak követni, maradjunk kint… Miss vagyok csupán, nem házas. Nem tartozik köszönettel, parancsot teljesítettem.
Ha leülnek, akkor a nő kinyújtóztatja a tagjait, amíg John felteszi a kérdéseit és a kardját is elrakja. Mielőtt felelne még megrázta a fejét, gyorsan, nem sajnálkozva, sokkal inkább úgy, hogy fogalma sincs ilyesmiről. Mindezt a szavai is alátámasztották néhány pillanat múlva.
- Nem tudok ilyesmiről semmit sajnos – mondta. – Csak annyi információt kaptam, hogy önt veszély fenyegeti és óvjam meg. Amit még hallottam a feletteseimtől, hogy azért került ide, mert egy puccs történt a világában és a megbuktatták a királyt. A Lovagrend elbukott és egy új hatalom van születőben.
Itt elhallgatott, hogy feldolgozhassa a fiatal férfi a hallottakat, utána folytatta.
- Az eredeti parancsom része az is volt, hogy vigyem haza a saját világába, de útközben kaptam a további értesítést, hogy a Csillagfény citadellában az önök világába vezető kapu bezárult és nem tudom hazavinni egy egységgel, hogy segítsünk… de ez előtt még átjutott egy csoport orvgyilkos is, egy részükkel már találkozott. Ők minden túlélő Lovagra vadásznak, hogy kiirtsák teljesen a rendjüket…
Ismét csöndben maradt.
- Önön múlik, hogy mit szeretne ezek után – felelte. – Elrejthetem, vagy elvihetem Avalonba is…
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Szegény szerzetesek azt hihetik, érkezett egy beteg ember lovon. Nem tudom, mennyire megszokott, hogy ide teleportáltak emberek. A mágia világában talán nem is olyan ritkasá. Látom, nem igazán érdekli őket. Nem akarok leülni, inkább mennék, de vissza tartanak.
- Akkor mit teszünk?
Nem tetszik, hogy csak itt állunk és várunk. A kolostorokban is munka folyhat, kutatnak, gyógyítanak és nálunk még harcoló szerzetesek is voltak.
- Elnézést, Ms. Iveagh!
Egyedülálló. Érdekes, az én világomban nem tudtam ilyenről, csak legendák szóltak távoli földek harcos asszonyairól. Mosolygok egyet, nem vitatkozok, hogy nem kell neki köszönés. Én is katona vagyok, mert az akartam lenni és nemes ügyet szolgálok. Ő ugyanezt teszi. Aggódva a szám elé teszem a kezemet, végigtörlöm az arcomat.
- A családom, az apám, a testvéreim mind a lovagrendhez tartoznak.
Zakatol a fejem, dolgoznak a fogaskerekek. Iveagh nem tud többet, ezt sajnálom. Ő csak egy katona, nem a legfelsőbbek bizalmasa. Megpróbálok arra gondolni, hogy a legfőbb hatalom védelmezői értékesek lehetnek és talán életben hagyta őket az a mágus. Vagy valaki kihasználta a támadást, a meggyengült sereget és úgy lett puccs. Én pedig fontos vagyok, egy hordát küldtek utánam. Ez azt jelenti, hogy változtathatok a dolgok állásán.
- Minden túlélő lovag! Ez azért egy picit már biztatóbb.
Nem vagyok egyedül.
- Nem akarok rejtőzni. Katona vagyok, lovag és segíteni akarok a világomon, a családomon. Kérem, vigyen el oda, ahol többet tudnak ezekről az eseményekről.
Avalon. Jó lenne oda eljutni.
- Maga kis lánykora óta szolgál? Látom, nagyon jó fegyvere van. Ha úgy alakul, hogy egy helyen leszünk egy ideig, gyakorolhatnánk együtt.
Tőle tanulhatok is, nem csak edzésben maradnék. Megyek közben, amerre mutatja. Érdekel, hogy juthatunk el a bölcsekhez.
- Akkor mit teszünk?
Nem tetszik, hogy csak itt állunk és várunk. A kolostorokban is munka folyhat, kutatnak, gyógyítanak és nálunk még harcoló szerzetesek is voltak.
- Elnézést, Ms. Iveagh!
Egyedülálló. Érdekes, az én világomban nem tudtam ilyenről, csak legendák szóltak távoli földek harcos asszonyairól. Mosolygok egyet, nem vitatkozok, hogy nem kell neki köszönés. Én is katona vagyok, mert az akartam lenni és nemes ügyet szolgálok. Ő ugyanezt teszi. Aggódva a szám elé teszem a kezemet, végigtörlöm az arcomat.
- A családom, az apám, a testvéreim mind a lovagrendhez tartoznak.
Zakatol a fejem, dolgoznak a fogaskerekek. Iveagh nem tud többet, ezt sajnálom. Ő csak egy katona, nem a legfelsőbbek bizalmasa. Megpróbálok arra gondolni, hogy a legfőbb hatalom védelmezői értékesek lehetnek és talán életben hagyta őket az a mágus. Vagy valaki kihasználta a támadást, a meggyengült sereget és úgy lett puccs. Én pedig fontos vagyok, egy hordát küldtek utánam. Ez azt jelenti, hogy változtathatok a dolgok állásán.
- Minden túlélő lovag! Ez azért egy picit már biztatóbb.
Nem vagyok egyedül.
- Nem akarok rejtőzni. Katona vagyok, lovag és segíteni akarok a világomon, a családomon. Kérem, vigyen el oda, ahol többet tudnak ezekről az eseményekről.
Avalon. Jó lenne oda eljutni.
- Maga kis lánykora óta szolgál? Látom, nagyon jó fegyvere van. Ha úgy alakul, hogy egy helyen leszünk egy ideig, gyakorolhatnánk együtt.
Tőle tanulhatok is, nem csak edzésben maradnék. Megyek közben, amerre mutatja. Érdekel, hogy juthatunk el a bölcsekhez.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – Szerzetesi falu, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
- Liz, elég ennyi – javította ki megint a férfit a nő.
Utána figyelmesen hallgatta végig, hogy mit is mondott John, hogy a lovagok miatt túlélőket sejt, hogy mások is maradtak életben, nem csak ő maga. Arra határozottan bólintott, hogy nem akar a férfi rejtőzködni. Amennyi látszott az arcából úgy tűnt, hogy nagyjából erre a válaszra számított, révén ő maga is harcos volt, ahogyan John is.
- Ez különleges? – pillantott a fegyvere markolatára. – Sima egyszerű energiapenge, teljesen hétköznapi a világunkban, ha akarja, akkor akár magának is szerezhetünk.
Ahogyan az indulás került szóba, akkor Liz fel is pattant a padról, ahol eddig ült és újra a karjára kivetülő holografikus felületen táplált be valamit.
- Akkor elviszem Avalonba, hívja közelebb a lovát is, ez hasonlóan kellemetlen lesz, mint az, amivel ide jöttünk – figyelmeztette a férfit.
Most, mivel volt idejük, így kivárta, hogy a férfi felkészüljön és a ló is, ha pedig ez megtörtént, akkor egy villanás után kerültek a Csillagfény Citadellához.
//Elég, ha csak oda írsz.//
Utána figyelmesen hallgatta végig, hogy mit is mondott John, hogy a lovagok miatt túlélőket sejt, hogy mások is maradtak életben, nem csak ő maga. Arra határozottan bólintott, hogy nem akar a férfi rejtőzködni. Amennyi látszott az arcából úgy tűnt, hogy nagyjából erre a válaszra számított, révén ő maga is harcos volt, ahogyan John is.
- Ez különleges? – pillantott a fegyvere markolatára. – Sima egyszerű energiapenge, teljesen hétköznapi a világunkban, ha akarja, akkor akár magának is szerezhetünk.
Ahogyan az indulás került szóba, akkor Liz fel is pattant a padról, ahol eddig ült és újra a karjára kivetülő holografikus felületen táplált be valamit.
- Akkor elviszem Avalonba, hívja közelebb a lovát is, ez hasonlóan kellemetlen lesz, mint az, amivel ide jöttünk – figyelmeztette a férfit.
Most, mivel volt idejük, így kivárta, hogy a férfi felkészüljön és a ló is, ha pedig ez megtörtént, akkor egy villanás után kerültek a Csillagfény Citadellához.
//Elég, ha csak oda írsz.//
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Némán értek egyet bólintással. Más világok létezéséről sem tudtam. Voltak, akik szerint léteznek ilyenek, még más idősíkok is. Most már nem csak elmélet, hanem valóság. Veszélyes valóság.
- Az jó. Egyszerű megoldás a legjobb.
Nem teszek fel olyan felesleges kérdést, hogy hol találok ilyen gépet vagy kaput.
- Még egyszer köszönöm!
Össze foglalta. El kell mennem a jövőbe. Még ez a világ is elég ismeretlen nekem, a jövőbeli része sokkal inkább az lesz. Nem játék ez. Ha én el bukok, a világom, a családom is el pusztul és Cesare más világok után is elindulhat. Van bennem büszkeség, de hogy egyedül állítsam meg, az lehetetlen. A jövő lesz a kulcs.
Ahogy vissza érek Tianba és a gyomrom helyre áll, amikor helyre áll, mert ez a teleportáció mindig megviseli, akkor rögtön a Tanács épülete felé veszem az irányt. Figyelek, meg próbálok más úton menni, mint ahogy a legvalószínűbb lenne. Ha támadás jön, igyekszem kitérni és fedezéket találni.
- Az jó. Egyszerű megoldás a legjobb.
Nem teszek fel olyan felesleges kérdést, hogy hol találok ilyen gépet vagy kaput.
- Még egyszer köszönöm!
Össze foglalta. El kell mennem a jövőbe. Még ez a világ is elég ismeretlen nekem, a jövőbeli része sokkal inkább az lesz. Nem játék ez. Ha én el bukok, a világom, a családom is el pusztul és Cesare más világok után is elindulhat. Van bennem büszkeség, de hogy egyedül állítsam meg, az lehetetlen. A jövő lesz a kulcs.
Ahogy vissza érek Tianba és a gyomrom helyre áll, amikor helyre áll, mert ez a teleportáció mindig megviseli, akkor rögtön a Tanács épülete felé veszem az irányt. Figyelek, meg próbálok más úton menni, mint ahogy a legvalószínűbb lenne. Ha támadás jön, igyekszem kitérni és fedezéket találni.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
A teleportálás után John észrevehette, hogy nem a fenti részen van a lebegő városban, hanem lent a téren, ahonnan korábban elmenekült. A múzeumtér pedig csatatérnek tűnt, több tucat holttest feküdt mindenfelé, több helyen füst látszott, robbanások okozta károk a növényekben, padlóban. Még mielőtt esélye lett volna, hogy összeszedje magát félig hátulról, félig oldalról egy hideg acélpenge, egy kard ért a torkához.
- Reméltem, hogy nem vagy olyan ostoba, mint az apád és nem jössz vissza – mondta egy férfi hang.
Egy roppant ismerős férfi hang, a saját világáról ismerte ezt a férfit, egy idős, egyenes és tisztességes ember volt, a király egyik tanácsadója, Lord William Kramer.
Ezzel kissé előrébb emelte a kardot, majd igyekezett egy gyors mozdulattal lecsapni John fejét a helyéről.

- Lord William Kramer:
Ezzel kissé előrébb emelte a kardot, majd igyekezett egy gyors mozdulattal lecsapni John fejét a helyéről.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Kína (Tian)
Nem ide kellett volna jönnöm. Ha próbálnám ki találni, hol keresnek egy eltűnés után, akkor ott, ahonnan el tűntem. Borzasztó, ami történt ezen a helyen. Nem hibáztatom magam, nem mondom, hogy miattam haltak meg. A támadóim miatt haltak meg, a bérgyilkosok miatt. Több ilyet viszont nem szeretnék.
Egy kard hideg fémje állít meg. Még nem szúr, csak beszél. Ismerem ezt a hangot. A beszédjét is ismerem. Kifordították magából. Agymosás? Lehet.
- Lord Kramer! Magára sem vallana egy ilyen eltűnés. Miért dolgozik bérgyilkosokkal, világokat pusztító emberi szörny megbízásából? - kérdezem, ahogy meg próbálok kitérni a vágás elől és én is elő kapom a kardomat.
Harc lesz, nem futok el. Katona vagyok, ő pedig öreg, de van ereje és nem futhatok el a párbaj elől. Arra játszok, hogy kiverjem a kezéből a kardot vagy úgy harcoljak, hogy elessen. Megölni nem szeretném, nem szeretném, hogy kénytelen legyek rá.
Egy kard hideg fémje állít meg. Még nem szúr, csak beszél. Ismerem ezt a hangot. A beszédjét is ismerem. Kifordították magából. Agymosás? Lehet.
- Lord Kramer! Magára sem vallana egy ilyen eltűnés. Miért dolgozik bérgyilkosokkal, világokat pusztító emberi szörny megbízásából? - kérdezem, ahogy meg próbálok kitérni a vágás elől és én is elő kapom a kardomat.
Harc lesz, nem futok el. Katona vagyok, ő pedig öreg, de van ereje és nem futhatok el a párbaj elől. Arra játszok, hogy kiverjem a kezéből a kardot vagy úgy harcoljak, hogy elessen. Megölni nem szeretném, nem szeretném, hogy kénytelen legyek rá.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Kína (Tian)
2048. május 6., szerda
Tian – A repülő város, Tian szövetség
Részvevő: John Whitman / Kék Lovag
- A helyzet igencsak megváltozott odahaza az elmúlt 10 évben, amióta nem járt otthon – mondta a férfi.
A támadást megindította, de John sem szándékozott megadni magát, nem sikerült ugyan a kardot kiütnie a másik kezéből, kellően gyakorlott volt az öreg ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, de a támadást megakasztotta. Ahogyan John mozdult szembekerült a másikkal és valóban láthatta, hogy legalább tíz évvel idősebb, mint amennyi volt a legutolsó alkalommal, amikor látta. Akkor a férfi az ötvenes évei nagyon végén járt, most pedig közel lehetett a hetvenhez ezáltal. Ennek ellenére még mindig biztosan állt a vértjében és tartotta a kardját. Azonban egyelőre nem támadott újra, így John-nak sem volt feltétlen erre szüksége.
- Gyorsan és fájdalommentesen is végrehajthatjuk ezt – mondta. – Ha elfelejted a saját világodat, amit a botor tetteiddel pusztulásba sodornál, akkor életben maradhatsz. Ha azonban nem hagysz fel azzal, amit tenni akarsz, kénytelen leszek megölni téged, pedig nem áll szándékomban.
Most már a barátságosabb tegezésbe váltott át. Az utolsó kérdése pedig már-már kedvesnek hatott:
- A döntés csak rajtad áll egykori Kék Lovag.
A támadást megindította, de John sem szándékozott megadni magát, nem sikerült ugyan a kardot kiütnie a másik kezéből, kellően gyakorlott volt az öreg ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, de a támadást megakasztotta. Ahogyan John mozdult szembekerült a másikkal és valóban láthatta, hogy legalább tíz évvel idősebb, mint amennyi volt a legutolsó alkalommal, amikor látta. Akkor a férfi az ötvenes évei nagyon végén járt, most pedig közel lehetett a hetvenhez ezáltal. Ennek ellenére még mindig biztosan állt a vértjében és tartotta a kardját. Azonban egyelőre nem támadott újra, így John-nak sem volt feltétlen erre szüksége.
- Gyorsan és fájdalommentesen is végrehajthatjuk ezt – mondta. – Ha elfelejted a saját világodat, amit a botor tetteiddel pusztulásba sodornál, akkor életben maradhatsz. Ha azonban nem hagysz fel azzal, amit tenni akarsz, kénytelen leszek megölni téged, pedig nem áll szándékomban.
Most már a barátságosabb tegezésbe váltott át. Az utolsó kérdése pedig már-már kedvesnek hatott:
- A döntés csak rajtad áll egykori Kék Lovag.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
7 / 7 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7
Similar topics
» Elveszett Falu, Kína
» Tian
» Japán (Tian)
» Tian (Ígéret Földje)
» Kína melletti ideiglenes katonai központ - (Szimbionták hajnala)
» Tian
» Japán (Tian)
» Tian (Ígéret Földje)
» Kína melletti ideiglenes katonai központ - (Szimbionták hajnala)
X-Men Reneszánsz :: Alternatív síkok :: Inaktív síkok :: A Végtelen Háború világa :: Egyéb területek
7 / 7 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|