Az Olympia társaság főépülete

Amíg Laura a férfivel beszélgetett, Zield nézelődött. Nem tartott attól, hogy a nőnek baja esne, ha esetleg ellenséges is lenne a férfi. Egy S.H.I.E.L.D. ügynök meg tudja védeni magát. A versenyzőket nézte sorbanállás közben, de figyelt a beszélgetőkre is. Nemsokára az ügynöklány a dokihoz fordult és bemutatta a férfit az idegennek.
- Üdvözlöm, Damien! - mondta Zield fogadva a kézfogást. Nem tudta, ki lehet ez a fazon, aki először egy kissé gyanúsan felkeltette a lány figyelmét, majd szóba elegyedtek. Talán csak megtetszett neki és próbálkozik. Hadd tegye, a doki nem lesz az útjukban. Éppen ezért nem is szólt bele a beszélgetésükbe. Ha majd valamelyikük megint megszólítja, akkor persze válaszol majd, de nem akar semmi jónak az elrontója lenni.

Raten végül az előadásoknál kötött ki, ahol történelmi képekkel, jelenetekkel szórakoztatták az embereket. Egy ideig szórakozottan bámulta ezeket a megelevenedett, múltat idéző pillanatokat, amikor megpillantott valakit, akit már látott néhányszor. Ebben nem lenne semmi furcsa, hiszen mindannyian látunk embereket nap mint nap az utcán, sőt, ha az embernek saját Clubja van, akkor még többet is lát, mint szeretne – bár ezeket rendszerint elfelejtjük. De akit az ifjú Chromixen megpillantott más fajhoz tartozott, nem ember volt – ugyan úgy az éjszaka fia, mint ő maga. A Társaság egy másik tagját látta a tömegben – és kíváncsisága egyből odavonzotta fajtársához.
- Üdvözöllek. – szólította meg a férfit, amikor odaért hozzá. Nem tudta, hogy milyen formát használjon – mivel még gyerek volt a vámpírok átlagához képest, ezért biztos volt benne, hogy a másik idősebb nála. Mivel nem tudott sokat fajtársától, ezért meglepte, hogy mást is itt talál a vérszívók közül, azonban úgy gondolta – remélte – hogy ez egy jó alkalom lesz a megismerkedésre. Viszont tolakodó sem akart lenni, ezért türelmesen várta a férfi reakcióját, és úgy vélte, hogy átadja neki a kezdeményezést, hagyja, hogy az idősebb terelje az ismerkedés folyamát.

~Laura, Zield, Damien~

A férfi elfogaja az invitálásomat és láthatóan inkább barátságosan viselkedik. Bár a szövege kissé ódivatú volt, de most csak elenegedtem a fülem melett.
A férfi beáll hozzánk a sorba, majd befejezi a saját bemutatását. Elvégre nem tudtam a nevét és így mégsem keveredtem kínos szituba. Legalábbis remélem. A férfi nemsokkal később hasonló módszerrel kérdezi meg az én nevemet is.
- Laura, Laura Slyen.
Mutatkozom be végül, majd Zield is üdvözli Damient.
~ Érdekesen alakulnak eddig az események.
Kissé meglepődöm mikor megköszöni, hogy felhívtam a figyelmét ezekre a sportszámokra.
- Szóra sem érdemes... Igazából még fontolgattam a tornát is, de szerintem nem lenne tisztességes a többiekkel szemben, ha egy volt artistával kellene versenyezniük.
Mondom evégre, Zieldnek már elmondtam, nem szégyellem a múltamat.
- Mondjuk a fogathajtóversenyre nagyon kíváncsi lennék, hogyan alakulna. Az az egyetlen tárgy a diskoszvetésen kívül, amit már nem igazán rendeznek meg. Edetleg másra is jelentkezne még?
Kérdem, majd a válasz után Zieldhez fordulok, ivel eddig kicsit hanyagoltam őt a beszélgetésből.
- Dr. melyik számokban nevez majd? Csak a súlyemeléksre, vagy estleg más kategóriában is láthatjuk majd?

Laura, Zield, Damien

Zield valamivel kevesebbet beszélt, mint Laura, bár a nő kvázi „beszorult” kettőnk közé, így nyílván ő vitte inkább tovább a beszélgetés fonalát, bár elég ügyesen megoldotta a dolgot, próbálva a férfit is bevonva a társalgásba.
- Érdekes, amit a tornáról mondott – jegyzem meg az államat dörzsölgetve – gondolom egy másik artistával szemben kiállna? – kérdeztem mosolyogva.
A sor közben mozgott egy cseppet, úgyhogy közelebb léptem én is, bár még mindig nem voltam biztos benne, hogy fogok vagy akarok –e versenyezni.
- Nekem pont ilyen aggályaim vannak más sportoknál, nem szeretnék olyan előnyökkel indulni, ami mások szerint tiszteségtelen lenne – aztán eszembe jutott, amit a fogathajtásról mondott, és halkan elnevettem magam – lónak pedig eddig még a közelében sem voltam, úgyhogy lehet, hogy csak káoszba fulladna, ha felengednének egy olyan kocsira.
Arról nem is beszélve, hogy mi lenne, ha a lovak megéreznék rajtam a ragadozónak a szagát, ami az embereknek nem tűnik fel. Abból lenne csak az igazi zűr.
- De igazán nem akarom önöket zavarni – mondom még mindig mosolyogva, lépve egy aprót hátrafelé – talán még összefutunk valamelyik eseményen...
A távolság növelésével egyértelműen jeleztem, hogy nem akarok kettejük közé állni, sem zavarni egy esetlegesen megkezdett beszélgetést, így ha szeretnének, folytathatják a csevejet anélkül, hogy mindennek fültanúja lennék. Persze, ha nincs ilyen téma, és bevesznek a társalgásba, akkor abból sem vonom ki magam...

Philippe Lerois épp az athéni népgyűlést bemutató jelenetet nézte a kora esti rendezvényen, mikor megszólította valaki. Odanézett és látta, hogy egy fiatalabb, zselézett frizurájú férfi áll mellette. A Társaságnál már látta és a szagból is kiderült, hogy egy másik vámpírról van szó. Ő maga a tegeződést csak azokkal alkalmazta, akikhez nagyon közel került. Ezért a szokásos módon mutatkozott be.
- Szép estét kívánok! Michael Dumbon a nevem. Kit tisztelhetek Önben?
Ezután tovább nézte a jelenetet. Épp a cserépszavazásnál tartottak. A színészek igényesen kialakított, kékre festett cserepekbe vésték be a támogatni kívánt jelölt nevének görög betűit.
- Látja, akkoriban sokkal többet számított az esztétikum. Még a politikai választásoknál is ilyen dísztárgynak is megfelelő kézművestermékeket használtak, nem egyszerű papírdarabokat vagy ami még rosszabb, lélektelen gépeket. Sokat tanulhatnánk tőlük, nem igaz?

Laura fogathajtóversenyről beszél. Az érdekes lenne itt New York közepén, gondolja magában Zield. Nem sűrűn látni ilyet a városban. Ha a lány artista volt, akkor a cirkuszi állatokhoz, így a lovakhoz is érthet valamennyire. Modern fogathajtó versenyt még közvetítéseken sem nézett, legfeljebb kis részleteket.
- A fogathajtáshoz is ért, Laura? Egy olyan versenyt én is szívesen megnéznék. Eddig csak ókori témájú filmekben találkoztam vele.
Úgy látszik, Knight is artista, legalábbis arra célozgat, hogy ő méltó ellenfél lenne a lány számára. A doki megnézi a fickót és simán el tudja képzelni róla. Nem túl testes a magasságához képest és ez a tornában jól szokott jönni. A doki alkata inkább az erőemelőké. A régi idők erőemelőié, akik nem csak súlyzótárcsákkal edzettek, hanem a saját testsúlyukkal is. Manapság csak ezt csinálja, a félkaros felhúzás és a teljes híd sem okoz neki nagy gondot. Amikor Knight szabadkozik, hogy nem akar zavarni, a doki leinti.
- Egyáltalán nem zavar, ami engem illet. Épp az erőemelést ecseteltem itt Laura-nak, mert abban akarok indulni. Esetleg még a rövidtávfutás meg az atlétika. Bár ez utóbbiban nem biztos, hogy a legkecsesebben és legszabályosabban végzem a gyakorlatokat, de szerintem ezen a rendezvényen nem is az a lényeg. Maga szintén atletizál?

- Maga szintén atletizál?
- Nem – ráztam meg a fejem. – Egyszerűen a munkám kívánja meg, hogy elfogadható kondiban legyek. Éppen ezért nem is indulnék torna gyakorlatokkal, az inkább a sznházba való mind tragédia, mind komédia címszó alatt. Súlyemelésben meg hát...csak nem tartom magam elég erősnek – mondom egyszerűen.
Fene az ál őszinteséget, de csak nem kezdhetem kihírdetni, hogy ha a fél sort egymásra pakolnánka, még azt sem lenne különösebben nehéz kinyomni.
- Szóval egy sima vágta pont megfelelne – varázsolom vissza a mosolyomat. – Meghozza az étvágyat, és egy pohár ital is jobban csúszik utána – a hangsúlyomban benne volt, hogy szívesen venném, ha a sportolás után is együtt maradnánk.
Mivel beszélgető társaim szemlátomást több számban is érdekeltek voltak ez nyílván azt jelenthette, hogy ők több időt fognak itt eltölteni, de ez engem nem zavart, hiszen nem volt semmilyen határozott programom...

~Laura, Zield, Damien~

Damien rákérdez, hogy más artista ellen kiállnék -e. Félpillanatnyi habozás után válaszoltam csak  férfinak.
- Hát persze. Elvégre nem ér semmit a győzelem, ha nincs komoly ellenfeled.
Zield rákérdez, hogy Damien is artista volt -e. Erre a válaszra én is kíváncsi vagyok. Sajnos a válasz nem, pedig szívesen versenyeztem volna valakivel akit tudom, hogy nem verek le olyan könnyen.
Damien mint utóbb kiderült a munkája miatt van jó kondiban, de azt állítja, hogy nem elég erős ahhoz, hogy versenyezzen a többiekkel. Hiába hangzottak igaznak a szavai, én tudtam, hogy hazudik.
~ Megértem, hogy hazudik, elvégre én se kürtölném világgá, hogy felemelek egymagam egy autót is.
Zield rákérdez, hogy értek -e a fogathajtáshoz, én a válasz közben elgondolkodva a tarkómat kezdem vakargatni.(Régi rossz szokás)
- Hááát. Fogatot még nem vezettem sosem, de volt aztistaként, már dolgoztam lovakkal. Ez sem lehet nehezebb, mint a hátukon egyensúlyozni, miközben ügetnek.
Damien azt hiszi zavar minket és ezért inkább kihátrálna a társalgásból, de zield megállítja, mielőtt én tehetném ezt meg, így végül a srác velünk marad. Így a beszélgetés folytatódik.
- Valóban, minden sport meghozza az étvágyat. Szerintem a versenyszámok végére, már a hús, amit kint sütnek is kész lesz.
Mire befejezem a mondatom, már halad is tovább a sor és mi kerülünk sorra a jelentkezésnél.
Én felírom magamat a futáshoz és a távolugráshoz, ha pedig van fogathajtás, akkor pedig arra is.
- Nos Damien, akkor jelentkezik valamire?
Kérdem, miközben átnyújtom neki a tollat, hogyha akar akkor fel tudjon iratkozni.

A kellemes társalgást néhány sikolyt nem halottam a tömegből. hiába nem volta macska formában még így is tisztán ki tudtam venni a távolabbi hangokat is.
- MI folyik ott hátul?
Teszem fel a költői kérdést tásaimnak, mmajd megfordulok a sikoltások irányába. Látom, ahogy a tömeg kezd szétrebbeni, közben pedig feldöntik társaikat és akár át is taposnak a földre kerülteken.
~ Mi a frász folyik ott?
Ahogy tovább figyelem a tömeget meglátom, hogy egy skinhedtől távolodnak, bár a választ, hogy miért is hamarabb megkaptam, mint gondoltam volna.
Ugyanis a férfi testére bombák voltak erősítve, méghozzá nem is kis mennyiségű robbanószerrel. Egy ekkora mennyiség akár az egész házat is a földdel tehetné egyenlővé.
Mikor a férfi elordítja agát, már tudom, hogy itt az ideje a munkának és előkaptam a dessert eagle-m. Egyenruha ugyan nem volt nálam, de szeretem, ha a kedvenc fegyverem nálam van.
Mikor a férfi ujját a nyomógomb felé hajtja én becélzom villámgyorsan annak fejét és lövök. Remélhetőleg sikerült még azelőtt eltalálni, hogy megnyomta a gombot.
Ha pedig ezek után a biztonságiak számon akarnak kérni, vagy pedig le akarnának csukni, csak felmutatom nekik a SHIELD jelvényemet.

Amíg a Szürke Eminenciás a másik vámpír válaszát várta és nézte az athéni politikát bemutató előadást, kiabálást hallott. Nem olyanokét, akik egy kicsit több sört ittak már a kelleténél. Ez a pánik hangja volt és a meginduló tömegé. Egymást taposták és lökdösték, mint a birkák. Philippe nem menekült, amíg nem tudta, miről van szó. Hamarosan meglátta: egy skinhead, bombákkal és lepedővel, amin hadat üzent az "európai mocskoknak". A vallont ez persze mélyen sértette, hiszen Belgiumból származott. Ő látta ezeknek az eszméknek a felemelkedését, igaz, nyugodt távolságból, már Amerikából követhette a híreket. Milyen érdekes, hogy mára az Európából indult fajelmélet eljutott oda, hogy az európaiakat nevezi ellenségnek. Ez az ember sem ért többet az egészből, minthogy ő saját magát egy felsőbbrendűnek titulált nép közé sorolja. Ha emlékeztetnék rá, hogy Amerika jelenlegi népességének nagy része európai bevándorlók leszármazottja, akkor mit tenne?

A vámpír viszont nem szándékozott ezt tenni. Felesleges hősködni, majd a hatóság elintézi. Szólt a zselés hajúnak, hogy távozzanak.
- Jöjjön!
Elkezdett futni a lehető legtávolabbi helyre. Senkit nem lökött fel és nem taposott meg, de ügyességének köszönhetően igyekezett az emberek közötti legrövidebb utat megtalálni, hogy elég messzire érjen. Nem futott gyorsabban, mint egy kiváló sportoló, hiszen nem akart feltűnést kelteni. Ha a robbanás bekövetkezik, akkor azonnal a földre veti magát és nem tart a taposó tömegtől, hiszen sokat nem árthatnak neki. Egy-két lábat esetleg megérez majd, de a többit el fogja vinni a lökéshullám. Az pedig jó is, ha felfogják a robbanás erejét.

Knight azt mondta, a munkája miatt jó kondícióban kell lennie, de nem érzi magát sem túl erősnek, sem túl ügyesnek, hogy induljon olyan versenyszámokban, mint a torna vagy a súlyemelés. Lehet, hogy csak futni jár és kisebb edzéseket végez. A fogathajtás mindenesetre őt és Laura-t is nagyon érdekli. Zield szeme felcsillan, mikor meghallja, hogy a lány milyen mutatványokat végzett a cirkuszban.
- Én magam állatbolond vagyok egyébként, de egy kocsihajtást nem vállalnék. Az egész más, mint megtalálni a közös hangot az állatokkal. Jogosítványom van, de az itt nem sokat segít. Laura, én mindig csodáltam az artisták számait a cirkuszban, úgyhogy kíváncsian várom, hogy mit mutat majd!
A beszélgetőpartnerei már a versenyzés utáni evés-ivást tervezgetik. Zield még nem döntötte el, hogy velük tart-e vagy hazamegy. Ha Hanna úgyis dolgozik, akkor ő kimaradhat még egy kicsit. Épp elkérné a tollat, hogy felírja magát az indulók közé, amikor a tömeggel történik valami.
~A fene vigye, hogy pont most adtam le minden cuccomat, amit ilyen helyzetekre vettem...
Az emberek először csak megálltak és egy pillanatra megszűnt a nyüzsgés. Utána viszont sikoltás jött és mindenki menekült. Ha nem is mindenki, de a legtöbb ember. Laura hangosan gondolkodott, hogy mi lehet itt. A doki ennyit válaszolt:
- Nem tudom, de én elmegyek a cuccaimért.
Így is tett. Nem menekült, inkább igyekezett az értékmegőrző felé, ahonnan kiveheti a holmijait. Ha sikerült elérnie, akkor visszavette a golyóálló mellényt és minden fegyverét is magához vette.
Mikor meglátta a kopaszt a bombákkal és Laura-t, ahogy célbaveszi, hasra vetette magát, de próbált olyan helyet találni, ahol a tömeg nem tiporja el. Az értékmegőrző mögött például jó lehet, ha oda el tudott jutni. Ha itt van egy S.H.I.E.L.D. ügynök, akkor ő civilként nem fog tüzet nyitni, bármennyire szívesen segítene is. Nem derült ki, hogy Knightnak mi a munkája, de lehet, hogy ő is a hatóságoknak dolgozik és akkor már két ellenfél is van. De hiába lőnek, ha a fickó ujja gyorsabb lesz vagy ha ráesik a távirányítóra. Ide inkább egy túsztárgyaló kellene. A férfi célja nem csak a pusztítás, hiszen akkor egyszerűen megnyomta volna a gombot. Egy kis figyelmet is kívánt, talán jelezni akarta, hogy miért történik meg mindez. Büszkén vállalja a halált, ha ezzel európaiakat irthat és olyanokat, akiket érdekel az ókori kultúra. Az idióta...

A másik vámpír automatikusan magázta, ami után a fiatal vámpír bunkónak érezte magát, mivel tiszteletlenség volt letegezni egy nála jóval idősebb férfit. Nem értette, hogy miért tette – az üzletben sosem követ el ilyen hibát. Valószínűleg a meglepődés, hogy fajtársával találkozott egy ilyen helyen, vagy magának a rendezvénynek az atmoszférája fertőzte meg Ratent – mindenesetre nem értette, hogy miért tette, és ez zavarta. Remélte, hogy a másiknak nem tűnt fel az a pillanatnyi csend, amíg elgondolkodott ezen – így is elég csúnyán mutatkozott be, ideje volt javítani ezen egy formális megnyilvánulással.
- Viszont kívánom, és kérem nézze el előbbi tiszteletlenségemet. Raten Chromixen vagyok, a ’Sup Club tulajdonosa – bár nem hiszem, hogy hallott már róla, de kérem nézze el ha mégis – és egy egyszerű monitort gyártó cég tulajdonosa. – mutatkozott be Raten. A másik férfi ezután szó nélkül visszafordult az előadás felé, és elmélyülten nézte azt egy ideig – a fiatal fajtársa hasonlóképp tett.
- Sokat tanultunk is. Bár átvettük tőlük a demokráciát, a gondolkodásmódjuk egy részét, sajnos a kultúrájuk gazdagságát és szépségét ott fejeltette az emberiség Európában – és az a baj, hogy maga Európa is elvesztette azt. Eltorzult a faj, amiből lettünk, és ki tudja, hogy mi meddig vagyunk képesek azoknak megmaradni, akik – és amik – vagyunk. Minden változik, de nem mindig a jó irányba. De ki meri azt mondani, hogy fordítsuk meg a változás irányát? – gondolkodott hangosan Raten. Ezután hangos sikoltozás és kiabálás támadt a tömegben, de távolabb tőlük – mintha a világ válaszolt volna a fiatal vámpír gondolataira. Ahogy ösztönösen arra fordult, egy férfit látott, aki az európai kultúrát és onnan származókat szidja – bár a patriotizmusa jelentősen csökkent az évek folyamán, mégis idegessé tette ez a jelenet. Kedve lett volna feltépi a férfi torkát, kiinni minden csepp vérét, majd a fejét amolyan régimódi európai stílusban egy karóra tűzni, hogy így reagáljon erre a sértésre – de persze egy pillanatig se hitte, hogy komolyan megtenné. Ehelyett a másik vámpírral együtt kezdett menekülni, de ő könnyedén odébb lökte az útjába kerülőket – na nem túl durván, épp annyira, hogy ne zavarjanak sok vizet, és ő zavartalanul menekülhessen. Figyelt a futási sebességére, és megpróbált arra is ügyelni, hogy a pisztolyát ne lássák meg – de inkább a túlélés számított, mint a látszat.

A jelmezes felvonulás közben hirtelen éhes lettem. Mit volt mit tenni, szereznem kellett egy kis kaját. Nehezen tudtam dönteni. Volt minden görög. Végül egy kis borjúhús mellett döntöttem. Meg kell hagyni a görögök értenek a kajákhoz. Kaja után elkezdek sétálgatni, csak úgy. Elmegyek egy boros stand mellett és elámulok a borok széles választékán. Germán leszármazottként jobban szerettem a sört (és fájt hogy hónapok óta csak vacak Amcsikat ittam), de egy ilyennel kivételt kell tenni. Sajnos robogóval jöttem, amit nagyon bánok. Szomorúan fordulok el a boroktól, ott hagyva szívem egy darabját. Mennék tovább de a tömeg megállt egy helyben. Nem értem mi folyik itt, de nem is kapok sok időt, hogy átgondoljam. A tömeg hirtelen neki iramodik és visz engem is magával. Szerencsére vissza tudom nyerni a pozícióm feletti irányítást és vissza fordulok.
Ekkor meglátom mi, illetve ki, elől menekülnek az emberek. Egy bőrdzsekis  skin-head.Első gondolatként az ugrik be, hogy hogy sétálhatott a tömeg közepébe ez az ember. Mármint rengeteg bomba van rajta.  Megy egy lepedő amin, többek között, engem küldött el. Aranyos ember lehet. Mondjuk a ballonkabát sok mindent takar. Na mindegy, gyorsan kéne cselekednem. Azonnal valami illúzión kezdek gondolkozni, miközben próbálok közelebb kerülni a skin-headhez. Mondjuk a feletesse vagy Amerika Kapitány mondaná neki, hogy álljon le. Bár valószínűleg egyik sem állítaná meg. Talán ha mindenkit eltüntetnék. Várjunk, képes vagyok erre? Esetleg őt magát egy külön kis bomba biztos szobába. Ez jó lesz. Megpróbálok közel kerülni hozzá ha a tömeg enged és egy illúzióval elhitetni vele, hogy egy bomba biztos szobában van a tapintását és látását próbálva befolyásolni.

Liza teljesen megfeledkezett magáról, végre el tudott szakadni a folyamatos stresszel járó munkától és jól érezhette magát. Szinte az egész rendezvényt végigjárta, végül az egyik előadásnál állt meg és hallgatta a különböző érdekes tényeket az ókori görög társadalmakról. A hirtelen csönd miatt kapta oldalra a fejét és meglátta a merénylőt.
Egy pillanat alatt fut át a fején rengeteg gondolat, a terrorizmusról, rasszizmusról, a Nexus világáról, ahol a külső veszély egybe kovácsolta az embereket, Olegről, a helyszínelőkről, ahogy a maradványokat szedik össze, és eközben visszhangzott fejében minden gondolat foszlány, amiket a képekhez fűzött önkéntelenül is. Ez csak egy pillanatnyi zavar, volt már sokkal sokkolóbb helyzetben is és valamilyen reflex szerű folyamat indult el benne. Körülnéz, azonnal valamilyen szilárd, stabil fedezéket keres, ami mögé be tud menekülni. Nem menekül a tömeggel, vagy próbál hősködni, csak a lehető leggyorsabban biztonságos helyre és távolságra próbál kerülni, akár egy beton vagy fém tárgy mögé, hogy ezzel növelje az esélyeit. A lehető legjobban összehúzza magát és várja a robbanást.

//Én is csak egyet tudok érteni az adminunkkal „És nagyon benéztem az időt, elnézést, hogy később írtam.”//

Érzem és látom is a tömegben bekövetkezett változásokat. És miként az oszolni kezdett én is megtudom mi is történt. Ha eddig elfelejtettem célomat, most már biztosan nem fog soha eszembe jutni. Így hát az új veszélyre kell valahogy reagálnom.
Gondoloatok tömege fut végig agyamon, és szerintem minden lehetséges jövőképet kitalálok, és mindegyikben véreső, és leszakadt végtagok repkednek mindenfelé. Hát ezzel nem tudok mit kezdeni, sajnos. Először csak a lábam remeg meg,  nem tudom hogy most a tömeg pánikja okozza ezt nálam, vagy tényleg ennyire nyámnyila lennék. Lassan kezdek hátrafelé lépkedni, és valami eltorzult teljesen nem emberi hangok törnek fel a torkomból.
Mintha nem is én lennék, teljesen eltávozok testemből. Agyam tudja mit kellene tenni, menteni akit csak lehet, kijáratot keresni, ahol ki kellene menekíteni az embereket. De testem nem reagál, csak hátrál és lökdösődik. A lélegzésem egyre gyorsul, ezzel együtt a tüzem is nagyobb lángra kap, hát ennek nem lesz jó vége az már biztos. Végül még is beadja az agyam a derekát, vagy bármilyen testrészét a testemnek, és a helyiség legtávolabbi kiszögellésébe akar távozni.

”NEM AKAROK MEGHALNI, NEM ÍGY”

~ Most meg mi van?~ teszifel a kérdést magában Ulysses amikor kitört a pánik. Az emberek fejvesztve kezdtek menekülni egymást eltaposva. Ahogy fogyott a tömeg az is láthatóvá vált ami kiváltotta a riadalmat. Egy bőrfejű állt a tömeg közepén egy „Európai mocsok takarodj haza!„ felirattal, salynos e mellé egy nagyadag bombát is magára kötözött és éppen fel akarta magát robbantani.
~ A jó büdös…~
Aegis a legközelebbi fedezékbe veti magát, felborult asztal, bódé vagy egy parkoló autó, mind remekül megfelel neki ebben a pillanatban.
~ Már majdnem nevetnék az irónián, hogy ezt pont egy fehér ember csinálja európai ősökkel he éppen nem akarna minket felrobbantani. ~ Fut át az agyán a fedezékben(már ha talált magának). Valaki egy lövést is megereszt. Ha nem történik robbanás akkor igyekszik kideríteni hogy ki lövöldözik.
- Tüzet szüntess, és fedezékbe mindenki az isten szerelmére!- üvölt rá a többiekre ha nem sikerült Laurának agyonlőni a Skinhead-et. Ezek után ha esélyt lát rá megpróbál észrevétlenül elslisszolni a kocsijához a páncéljáért.

Hiába lőttem fejbe a férfit, ő csak elterelés volt, több hasonlót is észreveszek a területen, de ekkor már késő volt, nem volt esélyem arra, hogy többet is lelőjek, mert akkor elkezdődött a robbanási láncreakció. Hiába húzott le akárki is a földre, tudtam, hogy ezt még a feline alakomban sem éltem volna túl.
Az utolsó amit láttam, sárga és vörös fények mindenütt, majd a sötétség.
Néhány pislogás után, valami csodával határos módon, ott álltam és semmi bajom nem volt, legalábbis azt hittem, mert ekkor észrevettem, hogy valami van a lábamnál, mikor oldalra nézek, a saját szétroncsolódott testem látványa fogad.
~ A francba is azokkal a skin headekkel, mind meghaltunk.
Körbenézek hátha az ismerős arcok közül is néhány így járt és nem csak én vagyok az egyetlen kóbor lélek itt.

Sosem gondoltam volna, hogy egy terrorista támadás áldozata leszek. Mivel nem volt fegyverem, ezért számomra nem sok értelme lett volna a támadásnk, és mire kiszúrtam a többieket a tömegben már késő is volt. Hiába próbáltam Laurát és magamat menteni, a robbanást követő másodpercben már semmit sem éreztem...ez pedig sohasem jó.
Nem tudom mikor tértem magamhoz, de amikor kinyitottam a szemem minden rendben lévőnek tűnt elsőre. Aztán megláttam a lábaimnal fekvő testet, a saját megégett, elpusztított maradványaimat.
- Tényleg ez történt velem? – kérdem magamtól hitetlenkedve. – Egy szellem lettem?
Körülnézek, hogy ki leledzik még esetleg hasonló állapotban, mint én. Próbálok dobbantani, hogy érzem –e talajt, vagy keltek –e zajokat. Próbálok szimatolni, mint nem olyan rég még élő koromban, hogy érzek –e valamit. Aztán magma elé emelem a kezemet, és megpróbálom manccsá alakítani...mint régen.

A doktor az értékmegőrzőhöz jutott és miközben igyekezett visszaszerezni a felszerelését, még érdekesebb fordulatot vettek a dolgok. Egy sárkány röppent fel és a S.H.I.E.L.D. nevében intézkedett. Zield őt is látta a tárgyalóban, talán pont Laura mellett. Még egy ismerős. Mindketten tették a dolgukat, próbálták megállítani a fickót. A legtöbben menekültek, futottak, az életükért kiabáltak.
Laura sikeresen lelőtte a pasast, de Zield meglátott még egy ilyet. Aztán robbanás következett és a doki hiába vágta hasra magát, elkésett. Nem volt esélye a térre belopózott merénylők ellen, ahogy nagyjából senkinek sem. Fényeket látott, aztán pislogni kezdett, hogy tisztuljon a látása. Mivel Zield hasra feküdt, nem találhatta magát állva. Olyan robbanás nincs, amitől a hasalók épségben felállnak. Rosszat sejtett és bebizonyosodott a sejtése. Megtapasztalhatta, hogy az élet nem csak az általa oly sokat kutatott biológiai funkciók összessége, hanem a tudati lét egy magasabb formája is, ami nem szűnik meg a test pusztulásával. Saját magát ugyanis darabokban látta itt a tönkretett rendezvényen. Az elmúlt időszakban már másodszor látta a hulláját, de ez nem klón volt. Itt Dr. Zield Jones lelke nézett le a korábbi testére.
A dokira rátört a szomorúság. Nem látja többet Hanna-t, sem a saját családját, a barátait, a kollégáit, de még a bolond szomszédokat sem. Most valami más következik, amiről a vallások és a filozófiai irányzatok a legkülönbözőbbet mondják, mégis van néhány egyezés. Amennyire a doki tudja a klinikai halálból visszatérők nyilvánosságra hozott vallomásaiból, ilyenkor egy úton indulnak el, néha kísérővel, néha anélkül. A doktor nyitott elmeként megpróbált belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba. Már régebben is voltak történetek olyanokról, akik visszakérték magukat az élők közé, a legutóbbi években pedig még feltámasztásokról is lehetett hallani. Ezek persze speciális esetek voltak, hiszen nyilván szívesen feltámasztanak egy olyan hőst, mint Rozsomák. Ellenben egy bizonyos Dr. Zield Jones valószínűleg nem ér ennyit.
A kutató szellem kitört belőle és körülnézett. Más lelkeket keresett és olyan lényeket, akik a halottakért érkeznek. Ha őket meg lehet győzni, hogy visszatérjen, hiszen feladata van, akkor talán ez a múlté lehet. A test helyreállítása nem lesz egyszerű, de Dr. Zield Jones már sokszor megpróbálkozott a lehetetlennek mondott dolgokkal és ezért is volt olyan sikeres többek között az AIMVille-nél is. Ha valamire azt mondták, hogy kizárt és nem lehet, ő megnézte, miért az és megpróbált olyan módszert keresni, amivel más még egyáltalán nem vagy nem jól próbálkozott. És többször sikerrel is járt.
Zield próbálgatta saját jelenlegi formáját is. Körzött a karjaival, megpróbált lebegni vagy arrébb lépni és tárgyakat megérinteni. Ha sikerült megmozdulnia, akkor arrafelé indult, ahol az első fickó felbukkant. Ha az ő lelke is itt van, akkor a doki el fog vele beszélgetni, ha lesz rá lehetősége. Ha tényleg megtalálta a merénylőt, akkor így szólt hozzá:
- Most jobb, hogy mindenkit átküldött a túlvilágra? Mondja, mire jó a kultúrákat és a népeket gyalázni? Az embert nem csak a teste határozza meg, amint ezt most is láthatja.
Értelmes választ nem várt, de kikívánkozott belőle a kérdés. A hatósági személyek lelkei pedig majd kíváncsiskodnak tovább, még ha már nem is állnak alkalmazásban. A hivatás a sírban is hivatás marad. Megnézte azt is, hogy Laura és Knight itt vannak-e. Ha látta őket, akkor csatlakozott hozzájuk.

- Hát ebből nem mostanában lesz fogathajtás...

A Szürke Eminenciás meghallgatta a zseléshajú fajtársa szavait, amiket az még a menekülés előtt intézett hozzá, majd így válaszolt:
- Valóban nem hallottam még róla, de ha számomra is vonzó hely lehet, egy másik időpontban talán felkereshetem a klubját. Jómagam az Édes Érintés tulajdonosa vagyok. Belga csokoládékülönlegességeket importálunk ide az Újvilágba.
A fiatalember külsejű vámpír ezután magvas gondolatokkal követte Lerois szavait. A vámpír örömmel hallotta, hogy Raten számára nem idegen a kultúra és nyilván ezért is látogatott el erre a rendezvényre.
Mikor a terrorista felbukkant, mindketten futni kezdtek, de Chromixen már nem volt olyan finom az útjába kerülő emberekkel, mint a vallon. A vámpír hallotta a kiabálásokat. Nem csak a riadt tömegét, hanem a S.H.I.E.L.D. ügynökét is, majd hamarosan lövés dördült. Ezután mégiscsak bekövetkezett a robbanás és a földre vetette ugyan magát, de késő volt. Sárga és vörös fényeket látott, majd nagy sötétség fogadta. Szerette a sötétet, de ezt nem. Kis idő múlva kitisztult a kép és állva találta magát. Hamarosan meglátta a szétszaggatott görögmintás inget, amit viselt és benne a teste darabjait is. Egy vámpírt el lehet pusztítani, ha a teljes testet megsemmisítik. Úgy látszik, az elmebeteg neonácinak ez sikerült.
A vámpír nem tudta, hogy most mi fog következni. Vallásos családban nőtt fel, de időközben "az ördög útjára" lépett. Ha most már csak a lelke tekint le, akkor hamarosan megindulhat lefelé a Föld gyomrába, amennyiben igazak a vallási hagyományok, amik ott helyezik el a Poklot. Vagy talán mégis más jön most. A vámpírokról sem szólt túl sok keresztény hagyomány, mégis léteznek. Körülnézett, hogy lát-e másokat is, akiknek itt van a lelke. Ha Raten itt volt, akkor hozzá szólt:
- Nos, utolért volna minket a vég egy ostoba fajvédő miatt?
Ezután egy kis időt várt, hogy történik-e valami. Ha nem, akkor át kell gondolnia, mi történt és mit fog tenni. Hiszen Philippe Lerois sosem adta fel. Sem feleségei, sem a szülők halálakor, sem a harapáskor, sem a múlt korok eltűnése után. Most sem fog tétlenül állni és keseregni, hanem megnézi, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez. Ha itt nincs vérszomj és napfény, akkor az élete könnyebb lesz. Persze lehet, hogy sokkal szörnyűbb dolgok következnek. De ha befagy a világ, meg kell tanulni a jég hátán megélni, mondogatta egy bölcs tanára annak idején.

Elszabadul a káosz, többen megpróbálják megállítani a merénylőt, ami sikerül is, az egyik ügynök lelövi, de ez sem segít semmit, az egész csak egy elterelés volt, valójában már több öngyilkos terrorista is szétszóródott a tömegben. Hiába talált volna Liza megfelelő fedezéket, gyakorlatilag az egész hely, rendezvény sorban végigrobbant a merénylők által. Utolsó erejével még próbált lehúzódni a többi ember alá/közé de ez sem segített, a robbanás megölte.
Ahogy érezte, hogy két lábon áll először nem tudta mit gondoljon, lassan nézett csak körül a hullák és pusztítás nyomán, korábban már látott ilyet, ezért nem volt felkeverő ennek látványa számára, de amikor saját testét látja meg a lába előtt holtan, akkor hirtelen szája elé kapja a kezét és néhány könny csepp szökik a szemébe az ijedtségtől. Nem így képzelte a túlvilágot, nem is hitt a túlvilágban soha, neki az volt a szép ha egyszer csak elvágják a filmet és nincs többé semmi, nem egy ilyen hátborzongató túlvilági sík. Lassan körül néz, van-e még itt valaki rajta kívül, és hogy azok mit tesznek, de nem mozdul meg.