A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Albert örül a sikernek. ~ Végre valami ami gyorsan és flottul ment. ~ fut át a gondolat az agyán, miközben a elrejtik a testeket. Aztán elkezd átöltözni. Kicsit zavarja, hogy más által "átizzadt" ruhadarabokat kell magára vennie, de túlteszi magát rajta. Ruhaváltás közben átvizsgálja az áldozataik zsebeit. Megtalálja az egyik mágneskártyát és elteszi a ruhájába. Közben mosolyogva tekint Holmesra, akire kicsit nagy a ruha. Igaz számára sem teljesen kényelmes, mivel lehetőségei mérten megtartotta a páncélját. A high-tech kardot az oldalára erősítette, a tőrét az övébe dugta, a kapott kardját pedig a bal kezébe fogta a pengéjénél fogva.
- Akkor most valami erős növénnyel meg kéne kötözni őket. Aztán eljátsszuk, hogy a foglyaink a hölgyek. Ez volt Ingrid ötlete. - kezdi fojtott hangon. - Remélem nem kell részletezni, hogy minél kevesebb nyom hátrahagyása miatt, lehetőleg ne öljünk meg fölöslegesen senkit, azaz ne buktassuk le magunkat. Démon hölgy. - Aztán felkészül az előrehaladásra, mert menne már beljebb.

Alig pislantok néhányat a két őr már le is van szerelve, részben az én gyors reakciómnak hála. Nem is olyan rossz ez a kard, illik hozzám és még stílusos is, talán majd rendszeresíthetném a hiányos fegyvertáram első elemeként. Sétapálcába rejtve még hatásosabb lenne, majd ha kijutottam innen kitalálom alaposabban is. Gyors, praktikus mozdulatokkal veszem át az őrök ruháját, a testet meg behúzom a sűrűbb erdős részekhez. Növényt ha találok megkötözöm vele, lehetőleg egy fához, vagy ha más nem megkérem a hölgyek egyikét, lássa el ezt a feladatot. Az új viselet kicsit bő, itt-ott még húzok rajta ha van hozzá szíj vagy valami modernebb eszköz, nem akarom, hogy feltűnően lógjon rajtam. Aztán átnézem a felszerelésem és elpakolgatom a zsebekbe, ami oda való, hogy semmi ne maradjon ki. A  mágneskártya lehet kéznél, egyik kard az övben, a pisztoly mellett, másik a kézben. Meghallgatom a kapitányunk parancsait, az egyértelműeket, már csak azt kell kivárnom, hogy az egyik nő elém táncoljon rabként. Ha ez is megvan, elindulok a hű vezetőnk után, a lehető legjobban elszínészkedve egy hiteles, igazi járőrt, aki foglyokat hoz.

Albert nézegette egy darabig a két kis eszközt. Aztán Ingrid és Auaritia arcát fürkészte, majd Holmest. Felhúzott szemöldökkel és borús tekintettel elmélkedik a további lépésen. Nincs baja Ingrid tervével. Azaz nem volt. Egészen a bilincses dologig. Valójában az egész "fogoly" témával kapcsolatban egyre csak erősödnek a fenntartásai. Aztán kinyújtja a kezét Holmes felé, amennyiben még nála van az egyik gömb. Aztán visszatér a két leütött őrhöz és felhelyezte a bilincseket, szájpecekkel, miután leoldozta róluk a korábbi kötést. Aztán visszatért a kis trióhoz és gyorsan újraosztotta a szerepeket.
- Az egész avaloni egy matriarchális világ. Biztos vagyok benne, hogy ez nincs máshogy Morgana aktuális uralma alatt sem. Démonka. Maga a Keleti vidékek kormányzójának küldötte. Csak akkor fölényeskedjen, ha nagyon ellenállnak. Kérem türtőztesse magát. Ingrid, maga a testőre és titkára. Maga beszél és bűvölje el az őröket. Mi meg a kísérőik. Ha mindenkinek megértette, mehetünk.

Pont amikor kényelmesen belehelyezkedem a jelmezembe és újdonsült, nem túl sok játékot kívánó szerepembe változik a forgatókönyv. Rendezőúr kapitány két mozzanat között kétszer változtat a terven, de se baj eddig is minden jól sikerült, minek kételkedjek abban, hogy átgondolt. Talán még a védelmezők közé is beférne egy ilyen személy, csak Nestorral nem jönne ki jól, el is vetem az ötletet. Avalon nem a végtelen űr. A bilincset átpöckölöm Ingrid kezébe, nekem ugyan nem kell.  Levegőben még utána nyúlok és elkapom, átadom a Kapitánynak, ha neki jobban kell. Ha rabokat kötözünk vele, akkor legyen úgy.
~ Mocskos szadisták, mint az összes rossz oldalon álló.
Felöltöm magamra némán a kiosztott szerep leplét. Lényegében ugyanaz maradok, csak a hölgyek szerepe változik.
- Amint valakinek megakad a nyelve a diplomácia közben, súgok, ha már ez a hivatásom. Főleg űrlényekkel tárgyaltam eddig, már ha a szóbeli erdőtűz irtás annak számít.
Miután felajánlom a segítségem, amit remélem jól fogadnak, nem becsülik le, hűséges védelmezőként, testőrként indulok meg, a hozzám közelebbi oldalán. Éljen Morgana birodalma, csak nehogy felsüljünk.

- Aaaaw.... - Könyvelem el szomorkásan, hogy még mindig nincs válasz, de nem adom fel! Meg fogom találni ha törik ha szakad, már eldöntöttem, az döntésemet pedig semmi sem írhatja felül, még én sem mert különben kénytelen leszek megölni magam és ha megölöm magam megölök mindent amit megszabtam és akkor minden Teddysztika eltűnne.
~ Úúúú!! ~ érdekes gondolat. ~ Megölni magam.... Vajon milyen érzés lehet? ~ Egy pillanatig gondolkodva nézek fel a levegőbe visszafelé való séta közben, majd pedig gyerekesen elmosolyodom és kacagok egy kicsit elégedetten, egy pár pillanatra lehunyva a szemeimet amíg nevetek, majd pedig azért figyelem, hogy hova megyek. A tisztásnál könnyű betájolni magam és a megfelelő irányba elindulni, hogy le tudjak jutni a városba, azonban egy kevés haladás után valami fura hangot hallok magam mögött, vagyis nem annyira fura az mert valaki beszél, azt nem is értem teljesen, hogy micsodát, igazából jobban meglep annak a ténye, hogy valaki megszólalt, főleg hogy feltehetően hozzám.
- Ó? - Nézek kíváncsian hátra a vállam felett majd pedig fordulok teljes életnagyságomban is a láthatóan páncélosok felé, akik nem hasonlítanak azokra mint akiket eddig láttam. Még érdeklődve nézek egy kicsit, majd pedig barátságosan mosolyodom el.
- Szia, a nevem Teddy! Ti kik vagytok? - Remélem végre barátságos alakokba futottam bele, különben kénytelen leszek megölni őket... Ami nincs ellenemre, de annyira de annyira de annyira jó lenne ha valami barátságos embert ölhetnék meg, az egy fokkal éééédesebb, mehehe. Nem számítok amúgy semmi rosszra, de ha valami nagyon van valószínűleg a testből adódó ösztönök miatt ugrok oldalra, nem azért mert konkrétan fel lennék készülve valami rosszra. Amúgy kedvesen mosolyogva állok és ha nagyon nincs semmi akkor összefonom magam mögött a ujjaimmal és a lábaimon oda-vissza hintázok várakozóan.

Nos az örök leszerelése és levetkőztetése után. Mondanom sem kell mennyire élveztem. Sőt ha lehet direkt rendesen meg is néztem mindenét az őröknek. Az formás kis felsőtestüket, megpaskoltam az arcukat. Szeretem, ha valaki nem tehet semmit és ilyen kényelmetlen helyzetbe került. Kihasználhatóvá válik. Közben a többiek, mert ugye én mást kutattam, valami gyűrűféléket találtak. Később Ingrid avatott be minket mik is ezek valójában? Díszes berendezések? Stílusos karperecek? Nem, és nem...ezek a foglyokra való dolgok voltak. Valahogy lekötözték őket vele, meg az erőjük is elmegy. Na szuper ahogy látom Ingrid önként megbilincselteti magát. Klassz...
Én is kinyújtottam a kezem, persze nem túlzottan élveztem, hogy deaktiválódik az erőm és nem tudom megvédeni magam, de hát mit van mit tenni?
Ha aktiválják:
Ez a valami elkezdett kékes fényt adni, ohh mi ez? lámpa, röhögtem magamban...de a következő pillanat már nem volt ilyen vicces. A kezeim x alakba a hátamba vándoroltak. Hát igen, ma kihagytam a jóga órát, úgyhogy egy kicsit nyomott. Nem is fájt, inkább kellemetlen érzés volt, talán nyögtem is egyet. Aztán végül ez a két ártalmatlan karika olyan fogdát csinált rám, hogy köpni nyelni nem tudtam. Ingrid is megjegyezte, hogy ne is kérdezzük....
Én persze rögtön rávágtam:

- Hmm, csak ennyi? Nem tágítja ki még valami a szemem és fűrészeli ketté a derekam, hogy egyáltalán ne is éljek?

Jegyeztem meg viccesen. Mindenesetre ezt a technikát magunkkal vihetnénk, tudnám használni otthon...
A kapitány a tervet mondta. Ingrid pedig a terv buktatóit.

- Akkor mi legyen?

Nekem végül is mindegy, tudok szolga meg követ is lenni....Kapitányra néztem, hisz ő az agytröszt a csapatban.
Közben a mágusnak fordultam, míg gondolkodtak:

-Nem akarsz még egyet suttyomba lekeverni? Most amúgy is védtelen vagyok. Meg hát ugye egy pofon az nem pofon, nem?

Mondtam gúnyosan.





[/color]

Albert nagyon örül annak, hogy az országban egy vezető, nincsen középkori közigazgatás és nem kaptak több hatalmat a nők. Emellett egyszer-kétszer megérinti bal kisujjával a tenyere közepét, miközben borús gondolatok kerítik hatalmukba. ~ Miért is nem lépek le? Vonulok be egy erdőbe, talán valahol a hegyekben vagy fent északon? Miért is nem hagyom itt ezt a szuperinteligens, génmanipulált világot és hagyom sorsára az univerzumokat, meg a realitásokat, amik már így is elcseszettebbek mint kéne? Azt tettem, amit tennem kellett. Megölni a fiút....nem, most utoljára. Most utoljára még küzdök azért, hogy a nagyok elégedetten hátra dőlhessenek és igazolhassák önnön uralkodásukat... ~ Egy darabig még fürkészi Ingridet, aztán nagyot sóhajt, megropogtatja a nyakcsigolyáit, hogy biztos a helyükön vannak-e, majd ismerteti az új tervet.
- Egy foglyot kísérünk. Akit nem bilincselünk meg. Elég ha hátra teszi a kezeit Ingrid. A többit hitesse el az őrökkel. A démonnő a jutalomért jött, amiért segített elkapni. Így megfelel?

Örvénylő tengerként keveregnek körülöttem és az egész társaság körül az elképzelések és tervek. Szükség lenne megint a jó matrózok és katonák lelkes bajtársiasságára, kár, hogy még hírből sem ismerik egymást az ittlévők. Nem baj ez, eddig is eljutottunk valahogy, kis szerencsével és segítséggel, de a közös nevezőt nehéz megtalálni. Amíg a Kapitány nem szól sem maradok tétlen. Aktiválom a jövő láncait szeretett démonnőnkön, hátha mégis fogoly lesz, és amikor megint szólni támad kedve előre nyúlok, egy elegáns ujjmozdulattal kapcsolom be a szájpecket is. Nem, nem fogja elérni kísértéssel, hogy újra megüssem, annál Holmes sokkal erősebb jellem. Közelebb hajolok hozzá, csendesen szinte már kedvesen szólok hozzá.
- Most én hallgatok.
Többet nem érdemel ennél, fékeznem kell a saját indulataimat. Másra vagyok hivatott. Az új szereposztáskor engedem csak el, s mintha mi se történt volna szívélyesen invitálom előre. Hallgatom az új tervet és kissé lemondóan nézek a távoli horizontba révedve.
~ Bárcsak ilyen egyszerű lenne és nem kellene a terv felétől a végéig improvizálnunk.
Ismét kardomra támaszkodva állok és várok hősiesen, hogy határozott elképzelésekkel induljunk útnak. Azaz egy még mindig nem világos, hogy Ingrid miért nem árulta el azt, amit eddig tudott, vagy csak én nem figyeltem.
- Vannak kétségeim afelől, hogy mennyi ideig sikerül elhitetni másokkal, hogy azok vagyunk akiknek kiadjunk magunkat. Más lehetőségünk úgysincs, induljunk.

Nem is igazán fogom fel teljesen, hogy mi történik, hadonászik aztán megjelenik valami egészen érdekes és igencsak kellemetlen a hasamon és a vállaimon, plusz egyenlőre számomra megmagyarázhatatlan okokból a földre is esek. A hirtelen jött dologtól pár pillanatig zavartan nézek magam elé a levegőbe, majd pedig betegesen nevetek fel erősen könnyezve, mivel fogalmam sincs, hogy mi lehet és nagyon nem tetszik ugyanakkor valamiért ezt a reakciót váltja ki belőle, bár elég érdekes nevetés, fájdalmas de inkább hasonlít valamiféle elégedettséghez a hangszín.
- Sehehenki sem ba-RÁTságos! MEGHHHHÖLLEK! - Nyomok és cifrázok néhány szót valamiézrt, nem tudom miért egyszerűen így jön, én pedig azt hiszem és ha azt hiszem akkor tudom, hogy nem szeretem ezt a testet, túl sok baj van vele, az előzőt akarom. Furcsa, rángatózáshoz hasonló mozdulatokba kezdek a földön, ami nem segít a helyzeten, sőt! Kellemetlenebbé is teszi mert további fura érzésekhez vezet, valamiért viszont mégis segít kicsit jobban kezelni, vagy legalább is azt hiszem avagy tudom, így pedig megpróbálok teleportálni, fene se tudja hova, a gép mögé a levegőbe, rá akarom vetni magam és hihetetlen erőmmel elharapni a torkát, mert megölöm, MEGÖLÖM! Már el is döntöttem, HALÁL RÁ!

Nagyon remélem, hogy a hideg atyai szavaim valamennyi értelmet vertek a káosz tüzének kistündére fejébe. Most még csöndben van, maradjon is így és akkor jó eséllyel túlélheti ezt az egészet. Mosolyra nyitom a szám a gondolatra, ma csak harmadjára mentem meg, szép tőlem, talán túl lelkes védelmező vagyok. Az atyáskodás mellett a felvilágosodás is szép mennyei dolog. Itt mellettem jön létre immáron a sokadik terv, mely kivételesen a legjobbnak tűnik. Ingridet sem kell szadista módon kifeszíteni, bár van egy olyan érzésem, hogy belül talán kicsit élvezné is. Nem vagyunk vadállatok. Pislogok kettőt és már ott is vagyunk. Az őrmester szerepe nekem jut, pillanatok alatt veszem fel, arckifejezésem is ehhez változik, még ha nem is látszik.
~ El kellett volna mennem színi iskolába, most már késő. Gyerünk Holmes, megcsinálod, csak ki kell magad beszélned a helyzetből.
Katonásan intek az őröknek, oly módon, hogy ne lehessen belekötni. Hangom alig észrevehetően mélyítem, nem a túl gyanús vagy feltűnő módon. Kikeresem a hangom, ami leginkább semleges, a katonai nyelvezetből is összeszedem amit ismerek. A hangszínem, hangsúlyom ütemezésem olyan, hogy bármelyik ember eltalálhatja, ha olyan napja van, nem jellemző egy-egy személyre, helyette egy kifejezett kedvre. Ezzel el is kerülöm, hogy gyanús legyen a más stílus, reakció, így mindenki tud viselkedni, ha éppen szerencsétlen napja van, mázli történik vele s nem akar a zsákmányon osztozni. Igazi bunkó őrmester. Talán csak egy másodperc telik el külső szemlélőnek, amíg felvértezem és felfegyverzem a nyelvem is.
- Ugyan fiúk... tudjátok hogy megy ez. Melyik mágus adja ki a trükkjeit?
Arra számítok, hogy ennyi elég és ha jelzem a szándékom, akkor átengednek. Ha ez nem elég folytatom.
- Nemrég találtunk rá a fák között. Feladta magát, önként jön velünk, ha nincs bilincs. Én belementem. Valamit mondott a családjáról, meg a többiekről, hogy feladja. Szerintem csak valamit trükközni akar, de Doomnak és Alana úrnőnek nem jelenthet gondot.
Az utolsó szavakat már megnyomom, mintha a nevekkel akarnék nyomást gyakorolni. Most vagy átengednek vagy a legnagyobb esésem következik és megnyalom a padlót.

Albert végre kicsit elégedett lehet. Mindenki felfogja a terve lényegét. Ingrid is teszi a dolgát, elváltoztatja a démonkát. Véleménye szerint erre nem sok szükség lenne, de ha a nő ragaszkodik hozzá, hát tegye. Még ha fájdalommal és komoly koncentrációval is jár. Abban mondjuk reménykedik hogy az eddig szószátyár pokolszökevény nem szúrja el a saját álcáját a tőle megszokott fecsegéssel. A dinamikus haladás elvét eddig nem tudták alkalmazni, bár Albert figyelmezteti magát, hogy ~ Időnk mint a tenger, szinte végtelen. ~ Így már nem is tűnik olyan sietősnek a dolguk. Hiszen halottak mind, most csak szépíteni próbálnak a jövőbeli történések segítségével a múlton. Azon azonban meglepődik, hogy a toprongyos Holmeshoz szól az itteni őrparancsnok. Egy pillanatra elfogja az a nyomasztó érzés, hogy a démonka meg fog szólalni, hogy már levegőt vesz valami ostobasághoz. De szerencséjükre ez nem következik be. De talán sokkal egyszerűbb lenne a dolguk, mint így. Holmes ugyanis olyan dolgot sző bele a mondókájába, amit nem kellett volna. A lebukás esélye most a legnagyobb és Albert kiváltképp örül, hogy nem bilincselték meg Ingridet, csak mímelték a fogoly státust. Mímelték volna, ha a fecsegő poszáta nem szúrja el élből. Kezdi felmérni az ellenség helyzetét, ki hol áll. Távolságokat számol, kardrántási időt és már vágási pontokat memorizál arra az esetre, ha az őrök nem csak gyanút fognának, de megpróbálnák megállítani őket.

//Érdeklődés híján, legkésőbb szerdán lesz körváltás, ha írtok hamarabb, akkor hamarabb. Ezt meg akkor törlöm.//

Előadom szépen megírt kis történetem, sajátos színészi játékommal és tehetségemmel. Szinte érzem a Kapitány szívig szúró tekintetét a hátamban, de nem törődök vele. Nyilván két szóval rendezte volna le ezt a kis csevejt, de az én történetem ennél megalapozottabb. Minden igyekezetem ellenérem nem veszem le lábamról frissen sült közönségem és Ingrid szerencsétlensége ment csak meg a kínos mentegetőzéstől, hogy miért nem a ma esti sztárvendég lépett fel helyettem. Tűröm a látványt, amint szájon verik Ingridet. Szívesen metszeném le a karját az őrnek, de ennél sokkal megfontoltabb vagyok. A szavak az én fegyvereim, pajzsom s kardom.
- Nem szükséges. Ahogy mondtam, ma én akarom learatni a babérokat, kijár már egy előléptetés nekem is.
Válaszom a felöltött bunkó őrmester jellemvonásait követi és nem tér el. Nem számít ha gyanús már, nem térek el, az még égre kiáltóbb lenne. Átérünk a kapun, és én azonnal belelendülök. Mögénk nézek, hogy látnak-e a túloldalról még, teljesen zár-e az ajtón, ezután ki az ablakon, van-e ott valami és valaki. Harmadikra végig a folyosón egészen amíg ellátok, azután a felek és zegzugok jönnek listámon, utolsónak a mágikus érzékelést hagyom. Jó lenne tudni lát-e, figyel-e minket valaki vagy valami. Ha nem úriember módjára megtámasztom Ingridet, semmihez hozzá nem érve amihez nem kellene és letörlöm az orráról, arcáról a vért.
- Merre tovább Kapitány? Az én szerencseszámom a harmincegy és a b a kedvenc betűm. Más nem egy próbát megér.
Számítok az enyémnél felkészültebb, taktikusabb és okosabb válaszra. Ha a Kapitány nem dönt, döntök én és elindulok a B31-hez, a B21 előtt azonban megállok. Nem akarok gyanús lenni. Remélem addig találok egy információs konzolt, vagy legalább néhány feliratot. Földi űrkomédia ez, jövő címen.

Albert nem mozdul, nem szól. Számára Ingrid semmit sem jelent. Harcos, mint a többiek. Bábuk mint más vagy ő maga. A cél a lényeg. Ezért örül annak, hogy a másik férfi hibái ellenére sikeresen átjutnak az őrökön. Az is megnyugtatja, hogy a varázslónő álcája fenn tudott maradni a fizikai kontaktus ellenére is. Ha érdekelnék őt a démonka érzései, akkor megjegyezné, hogy büszke rá, amiért tudta tartani a száját. De nem igazán foglalkozik vele. Amint átérnek és bezáródik mögöttük az ajtó, örömmel veszi, hogy Holmes önállóan is képes gondolkodni és tájékozódni a helyzetükről. Albert pedig a kapu záródása után egyből elkapta Ingrid derekát és megpróbálja leültetni a földre.
- Nyugalom. Segíteni akarok - szűrte fogai között, majd miután sikerült megpihentetnie a nőt, ő maga is körbetekintett. Megvárta amíg Holmes visszaér. Végignézi, ahogy "ápolni" próbálja a sérült nőt. Vár egy kicsit, amíg a férfi fel nem teszi a kérdést. - Elvileg ő tudja, hogy merre megyünk tovább. Szerezzünk vizet?

Alber kicsit megkönnyebbült amikor kiderült, hogy Ingriddel nincs komoly baj. Kicsit azért elgondolkodik azon, hogy ha őket most ilyen könnyen átverte, akkor később sem biztos, hogy megbízhatnak benne ha sérülést látnak rajta. Amikor kiderült, hogy innen még mindig sokat kell menniük, a paranoiája csak erősödött. De egyelőre elnyomta az aggodalmait, mert bejutottak és haladnak tovább a céljuk felé. Ami a saját teste. ~ Elég beteg gondolat. ~ Elmélkedik röviden, majd Ingridre kezd figyelni. Meghallgatja, majd bólint.
- Rendben. Akkor tovább. Ingrid, vezessen minket, maga van otthon. Ne várjon a jóváhagyásunkra. Csak haladjunk, mert minél előbb haza akarok jutni. - Próbálja meggyorsítani a folyamatot. Ugyanis kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát ebben a világban. Vágyott vissza a saját közegébe. De nem New Yorkba. Onnan csak a hajója hiányzott neki. Jobban vágyott vissza Avalonba. De ahhoz előbb vissza kell jutnia a saját idejébe.