A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Elszámoltam magam, de még mennyire, hogy viharos Kapitány a miénk. Célratörő és nem fél a tenger viharaival dacolni, sőt a saját matrózait sem kíméli, ha kiosztó szavakról van szó. Mintha ő jobban értene a multiverzum működéséhez. A filozófiájára odafigyelek, mert van igazság abban amit elmond, mégsem érzem magaménak ezt a tanítást. Túl agresszív, túl gyors, én a lassabb és megfontoltabb játék híve vagyok. Az már más kérdés, hogy kárt sem okozok a művészi gonddal megmunkált antik bútorokban, de most ez is mellékes. Nyugodtan támaszkodom még mindig a kardomnak és szemem se rebben, mintha mi se történt volna.
~ A vesztébe rohan sietségében. Meg kell akadályoznom.
Fut át elmémen a gyors gondolat. Közelebb lépek néhányat, s hirtelen kardom hegyével az egyik földön lévő, még tiszta vagy egyben lévő gyümölcsöt szúrom fel és emelem elegáns mozdulattal a számhoz. Utálom, hogy mindig ez történik velem, amikor a szabadnapjaimat töltöm és még a diplomatai készségeim is teljesen háttérbe szorulnak. Komótosan megreggelizek én is, szedek abból, ami még maradt.
- Ne vesztegessük az időt, de ne is rohanjunk vakon a végzetünkbe. Én legalábbis nem sietnék Morgana lányának karjaiba egy jól kigondolt terv nélkül.
Hangom nyugodt és hideg mint az acél. Én nem provokálom, meggyőzni próbálunk a mi jó Kapitányunkat, akinek inkább a harc a kenyere mint a beszéd, de mégiscsak ő fogja utoljára elhagyni a fedélzetet ha süllyed a hajó.

Keresésre és kalandra készen lépek át a gépek között amik nem állítanak meg, ahogyan annak lennie kell és még kísérnek is.
~Segíteni akarnak? De nem akarom hogy Unalmasak segítsenek nekem, annyira... Unalmasak... ~ Zavar, hogy kísérgetnek és azt akarom hogy ne kísérgessenek mert zavar, de meglepő módon egy kis ideig kibírom, egy igencsak röpke, rövid ideig... Pár másodpercig, ezt is csak azért mert menet közben volt mit kíváncsian néznem és jót mosolyogtam a szenvedésükön amit mindig olyan jó érzés nézni, de ez sem tart örökké ahogyan mégiscsak ott mozog a fejemben hogy nem akarom hogy velem jöjjenek mert semmi szórakoztató nem szorult beléjük, kivéve ha ölnek, de most nem ölnek, szóval nem akarom hogy itt legyenek, amint pedig hátrafordulnék valami történik és csak két kart látok. Düh helyett kíváncsian fordulok hátra és.
- Hűűűűűű! - Jegyzem meg lenyűgözve és gyerekesen magamhoz szorítva a karjaimat, kissé meggörnyedve ahogyan a nőre tekintek aki a levegőbe beszél de kifejezetten nem érdekel, hogy mit de a plüssmedve része az eljut a tudatomig, azonban ennél most sokkalta fontosabb dolgom van...
- Énis-énis-énis akarom ezt csinálni! Én is akarom hogy kell? Ugye megmutatod hogy kell? Szia, Teddy vagyok, te ki vagy? Szoktad ezt csinálni emberekkel is? Ugye nem vagy unalmas? Nem nézel ki unalmasnak! Ugye nem vagy? Megmutatod hogy kell ezt csinálni? Akarom akarom akarom akarom akaroooooom!... - Így ahogyan jön sűrűn véve a levegőt pörög a nyelvem és nem fogom be amíg nem muszáj, lehet végre lesz valami amivel szórakozhatok és lehet megtudok valamit amivel majd széttéphetem.... Őt... A fejelés nem volt elég? Majd most... Most ezzel a izével majd amit ő is csinált! Mert megmutatja, ugye? Ugye! Beszéd közben testbeszédből is könnyen levehető hogy kifejezetten érdekelne a másik, igaz ugyan így érdekesnek tűnt Lana... Laina... Ő is, de ő aztán mégsem volt érdekes és már nincs is itt szóval a gondolata már teljesen ki is ment a fejemből és teljes értékben ez az új élmény az ami pillanatnyilag betölt minden, plusz a gondolat hogy Morgant meg kell találnom mert meg akarom találni mert azért mert és meg is lesz amint megmutatta és széttépek vele valakit aki láncokon van... AKAROM!

Nem érkezik a hirtelen jött rajongói érdeklődésemre válasz, legalább is nem egyből, amire kicsit megereszkedett vállakkal fordulnék el, elkönyvelve őt is unalmasként, de végül rám tekint és valahogy érzem, hogy mosolyog, nem tudom, hogy hogyan de érzem és ez mosolyt húz a saját arcomra is, ami csak tovább szélesedik a szavai után. Érdeklődve, tátott szájjal figyelem hogy mit csinál majd pedig valami furcsát és azt hiszem.... Nem valami jó furcsát érzek és minden elsötétedik, ismét, ahogyan pedig korábban is történt, nem igazán tiszta, hogy mi történhetett amíg minden furcsán sötét, de hangokat kezdek hallani, amikre kipattannak a szemeim további nem valami jó furcsa dolgokat okozva ahogyan olyan... Olyanok kezdenek lenni de csak pillanatokig, aztán valami más is történik és már minden rendben van a szemeimmel, nagyrészt, én pedig ismét értetlenül állok a dolog előtt ahogyan azokhoz kapok már nagyjából ok nélkül, hamarosan pedig valami más veszi át ennek az egésznek a helyét.
- Grüüüüüh.... - Fogok rá a fejemre és gurulok egy kicsit odébb a padlón, amíg a nem egészen tiszta látképből fel nem fedezek néhány ismerős vonást, amikre valahogy nem tudom mit csinálva de csak sikerül élesíteni a képet és a földről ránézni a valóban ismerős alakokra, bár nem teljesen fogom fel mindenkinek a jelenlétét ahogyan a tekintetem megakad a korábbi maszkos nőszemélyen, vagyis nincs rajta maszk de felismerem a ruháját mert érdekes volt, a többit meg azért ismerem fel mert meg akarom őket ölni... De!
- Ugh... Te... - Fejezem be a szenvedés nagy részét ezekkel a szavakkal és megtámasztva magam a karjaimmal lassan felemelkedem hogy két lábra állhassak.
- Teeee.... - Nézek egyenesen a nőre aki utoljára az elmémben volt és aki csinált valamit és aztán minden olyan fura lett és most itt vagyok. Igaz a tekintetem nem a legbarátságosabb, ahogyan az agresszivitás a vicsorgásnak és a gyilkoláskészséget kifejező szemeknek melyek rezzenéstelenül pihennek rajta.
- Te... Nem magyaráztad el, hogy miként csináltad! Tudni akarom! Naaaaaa! - Igazából pár szó után teljesen eltűnik a tekintetemből az egész és veszi át a helyét a már korábbi kíváncsiság és lenyűgözöttség egy mosollyal, mert még mindig érdekesnek találom. Érdeklődve lépek közelebb és konkrétan suhanok körbe körülötte kíváncsian megnézve hátha látok valamit amire azt hihetem hogy az valami dolog és az volt vagy mégse vagy tudhatom azzal biztosra vagy ilyesmi, a kezein kell lennie! Ha pedig nincs eredmény....
- Mmmmmmmmm.... - Nézek rá kölyökkutya tekintettel. Még mindig nem a meggyilkolása jár az eszemben, egyenlőre túl érdekesek voltak az előzőek ahhoz hogy ezen agyaljak, ami még mindig hatalmas szó.
- Mi történt volna ha itt csinálod? Vagy itt? Vagy itt? - Mutogatok véletlenszerű pontokra a testemen a tekintetem véletlenül pedig Roma irányába téved, aminek köszönhetően csupán egy pillanatra megakadok a beszédben, majd pedig barátságosan integetek neki egy keveset és folytatom az aktív érdeklődést az egyenlőre egyetlen érdekes személy irányába ezen a helyen. A fejem még mindig izé, de annyira nem izé hogy a kíváncsiságomat elfojthassa, ami azt illeti a koncentráltság kiküszöböli a legtöbb furcsaságot, főleg hogy hajlamos vagyok a legtöbb dologról azonnal megfeledkezni.

Albert a kis kirohanása után, az elégtétel szirupos ízével toldja meg a kalács amúgy is édes hatását. Arcáról azonban egy szempillantás alatt eltűnik az önteltség, amint meghallja, majd meglátja Romat. Szemeit lesüti, arcát lehajtja. Mint egy gyermek a gondoskodó anyja előtt állt. A szavait türelmesen hallgatta, érintésre arcát el nem húzta. ~ Mindennek eljön a helye és az ideje. Ezt pedig nem én határozom meg. ~ tudatosítja magában az elhangzottakat még egyszer. ~ DE...de...NEM. Akkor kell megtenni a dolgokat, amikor annak eljött az ideje.~ nyugtatja meg magát. Csak a tapasztalt szem veheti észre rajta az előző belső borulást, a légzésének rövid megváltozása miatt. Azonban semmi több. Visszatér a hűvös kapitányi jelleme. Aztán megérkezik a mackó és egy maszkos alak, azaz egy nő. Méghozzá...még egy Ingrid? Albert inkább nem kérdez rá. Azonban valami megüti a fülét.
- Ez a kis patkány juttat vissza minket? Ráadásul egy órán belül? Eddig nem erről volt szó. De csináljuk.  - ekkor hátra pillant az asztal romjai felé. - Harapok még valamit és oké. De a medvét a helyszínen elpusztítjuk. Ha visszajutunk úgysem kerül ide és életben marad. Azonban elárulhat minket és ezt nem kockáztathatjuk. Ez az egy feltételem van.

Mire elkezdek jóízűen falatozni a kevés kimentett maradékból már pörögnek az események. Érkezik egy koponyás kalózhölgy is közénk, tengeri majomjának társaságában a jó Kapitányunk hirtelen jellemfejlődésen megy át én meg csak kapkodom a fejem. Kezd egy kicsit túlfeszített lenni ez a hasonlat. A zöld bundás alak és a plüssmedve viselkedése között egyértelmű a párhuzam de még nem tudom ezt hova tenni.
~ Testváltás? Mágikus úton biztosan lehetséges, de miért?
A belépő fehér ruhás nőnek tisztelettudóan fejet hajtok és végignézem a jelenetet. Összeáll a kép előttem, ő Roma, a mi oldalunk vezetője. Szemlátomást megbízik a Kapitányban, nekem sincs okom kételkedni benne, ha a hibái után is hagyják, hogy tőle függjön minden. A realitások hibáiba se megyek most bele, boncolgathatnám a témát, mint kardommal a földön heverő felvágottat, de egyre megy, előrébb nem jutok vele. Még oldalra sandítok a démon nőre, látom, hogy valami fáj neki, jó eséllyel az istenség megjelenése. Talán még fel is tennék egy-két kérdést, de ez most nem azaz alkalom. Ez a Kapitány szereplése és én hagyom kibontakozni. Csak azt nem tudom, tudja-e, hogy a medve akit meg akar ölni éppen hallgatja őt. A háttérben állva némán várakozok, hogy továbblépjünk ezen és útnak indulhassunk vagy legalább tervezhessünk előtte. A kardomra meg kényelmesen visszatámaszkodok.

Valahogy zavaros a kép... Hogy is kerültem ide? Ott volt Najajavahogyishívják... Aztán két robot, akik összeestek és aztán sötétség és itt vagyok és valami nagyon fontosról beszéltem. Hosszú másodpercekig bámulok fókusz nélkül a levegőbe ahogyan az elmém próbálja bedolgozni és összerakni a dolgokat, egy pozícióban megfagyva ahogyan korábban színesen a levegőben mutogatva magyaráztam valamit, csak ezúttal eltűnt a mosoly az arcomról, igaz csak pár másodpercig, utána ahogyan valamit össze ollózok a morzsákból úgy megvan minden.
-Hehehehe... Megöltem őket. - Gondolkodok hangosan a két robotról amelyik korábban összeesett.
- Megöltem őket anélkül, hogy rájuk néztem volna. - Ezután magam elé emelem a kezeimet és egy beteges tekintettel nézek végig rajtuk, mintha az derengene hogy a dolgoknak köze van a kezekhez, de nem vagyok benne biztos, hogy miért, de más magyarázat nincs, ha pedig ez a helyzet áll fenn, már pedig ez a helyzet áll fenn, mert nem tévedhetek, ez a nagy Teddy törvények egyike... Első törvény: Mindig igazam van. Második törvény: ha nincs igazam valaki meghal. Harmadik törvény: Ha valaki meghal akkor az első törvény lép életbe. Azt hiszem aktuálisan valami értelmes pattant ki a fejemből.
~ Teddysztikus... ~ ahogyan ez a szó átsuhan a fejemen a beteges tekintet pillanatok alatt törik meg az arcomon és megy át egy fájdalmas mosolyba, majd pedig kitörök egy eléggé jól szórakozott nevetéssel. Egy jó darabig ez foglal le, de végül csak sikerül megállni vele és egy kevés valamiért szükséges szemtörölgetés után ismét valami értelmeset is mondani. Az egyetlen mondat szinte ami eljut a tudatomig ismét szinte csak az amiben a nevem is elhangzik, a többit ignorálom, túlzottan nemszeretem társaság ahhoz, hogy nagyon figyeljek rájuk, meg akarom ölni őket... Ó várjunk csak... Most megvan a lehetőség! Mosolyogva tekintek Romára a szavai után, úgy veszem hogy halálosan megfenyegetett, majd pedig kicsit egy helyben kezdek furcsa, megmagyarázhatatlan mozgásokat tenni és egy kevés felkészülés után úgy indulok meg a kapitány irányába ahogyan tőlem a friss tudással telik a futás, avagy csetlek, botlok, nem vagyok valami gyors, de úgy biztos távon csinálok valami vetődés félét széttárt karokkal és egy hangos.
- RAAAAAAAAAWR!!!! - Medve csatakiáltással, amint pedig elérem zárom össze a karjaimat és próbálom meg a földre lelökve így széttépni. Most aztán nem menekül, velem van a meglepetés ereje, a tervem tökéletes és sérthetetlen, még a fejelésnél is jobb, ráadásul most megvan az erő, szétszedtem azt a két robotot, szét tudom szedni őt is. Végre, végre bosszúm beteljesül! Ha a levegőben vagyok még lassított felvételben lejátszódik előttem az a kép amikor először találkoztam vele úgy hogy meg is maradt az emléke, most én fogom széttépni a mindent elsöprő macibosszú erejével! Óh és ráadásul Morgan boldog lesz!

Albert félrebillentett fejjel, atyai de lenéző tekintettel figyeli Teddyt. Aki bizony teljes mértékben hasonlított önmagára. Még az arcvonásaiba is sikeresen felfedezte a plüsst. Hogy kicsit pontosítsa megfigyelését, a lény szemei voltak állandóak, a tekintete. Ahogy az általa nyújtott fenyegetést mértékéről is úgy vélte, hogy konstans. Ami a nulla felé konvergál. Hiszen szándékai előre felfedezhetőek, az ereje csekély, a próbálkozásai esetlenek. Ahogy a mostani is. Ennek sem tulajdonított túl nagy jelentőséget. Ahogy felé igyekezett a "medve", Albert egyszerűen ellépett a támadása elől, ha nagyon meg kellett erőltetnie magát akkor is csak elszökellt, miközben kérdő tekintetett vetett Roma felé. Addig tartotta fent ezt a tekintetet, amíg biztos nem volt abban, hogy a nő megértette. Aztán Victor felé fordul és megvakarta az állát. Gondolkodott egy keveset ami a fegyvereket illeti. Modern lőfegyverekre gondolt. De az ittenieknek kissé mást jelenthetett a modern, mint neki. Régieket meg nem akart. Meg különben is. Most nem Albert Shear, hanem Britannia kapitány. Tehát neki kapitányi, Avalon védelmezőjéhez illő fegyverzet kel.
- Egy egykezes kardra és egy tőrre lenne szükségem.

Folytatódnak a különös események, csak úgy megjelenik itt a zöld manó és egy teleport karperec. Ingrid meg úgy beszél a dolgokról, mintha mindenki képben lenne, kezd olyan érzésem lenni, hogy valamiről kollektívan lemaradtunk, de ez a technológia és varázslat világa, indokolatlan kérdésekkel nem akar a fényem csorbítani. Hát megropogtatom az ízületeim és mint gyakorlott harcos nézek szét a teremben. Egész szép kis brigád gyűlt itt össze, a plüss medvéből vált mitugrásztól az istennőig minden van itt, ha én ezt elregélem a Védelmezőknek! A felszerelésre elsőre semmi nem jut eszembe, jól érzem magam egy szál kardommal a kézben, de ez nem lesz elég ha szembe jönnek azok a katonák, legutóbb is csúnyán elvertek. Szó szerint is véve, ami csak még rosszabb.
- Legyen egy megbízható pisztoly, térkép, irányzék, egy távcső, és egy könnyű páncél. Ha ruha alá lehetne rejteni az előnyös lenne, de anélkül is megköszönöm.
Ennél több talán nem kell. Sorolhatnám mániákus módjára a fegyverek és kiegészítők hegyeit, de feleslegesen, csak azt használom, ami létfontosságú, a többit majd észből és ügyességből oldom meg, meg lusta is vagyok cipekedni. Ha kezemben érzem a kért dolgokat, gyorsan alá is veszem a páncélt a ruhának, jobb félni mint megijedni.

Albert meg sem lepődik, hogy a plüss sikertelenül próbálkozott. Nyújtott egy kicsit, amíg megérkeztek a kért felszerelések. Átvette a neki szánt fegyvereket. Nézegette, próbálgatta őket. Majd suhintott párat, persze óvatosan, hogy ne sérüljön meg senki sem. Aztán magára aggatta a felszerelést. Csinált néhány guggolást és kar nyújtást, majd a többiekhez fordult. Először Ingrid kérdésére akart reagálni. Végignézett a nőn, a felszerelésein ~ Ennek a világnak a szülötte. Ismeri a technikát, az ellenséget. Be kell látni, hogy kőkorszaki vagyok. Ahogy a többiek is. ~ Felvonta szemöldökét, majd vállat vont.
- Jöjjön. - Majd az elkészült többiekhez fordul. - Akkor mielőtt bemegyünk lefektetünk pár szabályt. Én vagyok a főnök. Akinek ez nem tetszik, az maradjon itt. Minden utasításomat végre kell ott hajtani. Gyorsnak és csendesnek kell lennünk. Bemegyünk, megkeressük a testem és kijövünk. Ennyi. Ha engedetlenség van, ha bárki önállósodik, akkor elbukunk. Ha bárki elárul, azt megölöm mielőtt végezhetnének velem. - roppantott egyet a nyakán, majd elmosolyodott. - Aki akar maradjon, a többiek lépjenek közelebb és ugorjunk.  
Amikor megérkeznek, Albert azon nyomban féltérdre ereszkedik, amint túlesik az első teleport sokkon. Aztán a környéket szemléli. Elsősorban ideiglenes fedezéket keres, hogy megbeszélhessék a továbbiakat. Meg az utat lesi, hogy merre mehetnének tovább.

A tervem tökéletességébe valami tökéletlenség csúszik és ősellenségem helyett valami másnak megyek neki... Biztosan elmértem, igazából nem vagyok benne biztos, hogy miként zajlottak az események, de az agyamban a képek ahogyan összeálltak az jön le, hogy valószínűleg mellé ugrottam és ezért vannak most olyan nem valami jó furcsaságok az arcomon és a mellkasomon és ölelek valami...
- Mmmmm... - Jegyzem meg ahogyan a karjaim végig simulnak a polcokon és azok tartalmán, már ha van egyáltalán tartalma. Mindenesetre is most valami olyasmit tapogatok amit nem tapogattam eddig, olyan könnyen mozog rajta a kezem. Kicsit eltávolodok és érdeklődve nézek végig az eddig teljesen unalmasnak ható szobadíszen és kezdem el ismét piszkálni, nyomogatni, kopogtatni, valamilyen megmagyarázhatatlan indokból kifolyólag még meg is nyalom, aztán pedig még egy megmagyarázhatatlan indokból kifolyólag el is fintorodok és itt untam meg ezt a tárgyat, a továbbiakban pedig még egy jó ideig megfeledkezve arról hogy megvan az erőm arra, hogy most itt mindenkit megöljek sétálok körbe a szobában és tapogatok plusz kóstolok meg mindent ami érdekesnek tűnik hirtelen, vagyis ténylegesen mindent aminek nincs két lába és nem menekülhet el a féktelen kíváncsiságom elől. Ezt még az egyik asztaldarabnak is megjegyzem...
- Nem menekülsz... hehe...hehehehe... - Képében mielőtt rávetem magam és alaposabban megismerkedek azzal, hogy milyen ilyen furcsa jellemzői vannak, plusz találok körülötte valamit, valami sok kis nem is tudom mit és azzal kapcsolatban most tűnik fel, hogy valami piszkálja az orrom. Ahogyan leülök a földre kinyújtott lábakkal kíváncsian fogom meg az egyik kis valamit és emelem az arcom elé, majd pedig szaglászom meg kíváncsian, igaz az első szippantás után hátrébb húzom a fejem, mint valami teljesen idegennel ismerkedő kisállat, de végül ugyan ott folytatom és a végén érdeklődve érintem hozzá a nyelvem, amit hirtelen fura dolgok kavalkádja érint meg és az előző dolgokkal szemben ez nem tűnik rossznak. A tekintetem Romara téved, pár másodpercig pedig nem valami kedvesen tekintek rá a korábbi fenyegetésének köszönhetően, de végül ahogyan eszembe jut az, hogy valami még érdekesebbet tartok a kezemben úgy ismét a kíváncsiság jelenik meg a tekintetemen, elűzve a korábbi haragos nézést.
- Ez micsoda? - Nyújtom ki a kezem és lengetem meg vele könnyedén a kaját amit tartok benne, igaz fogalmam sincs, hogy amit tartok az mi vagy mi értelme van, nem rémlik, hogy korábban találkoztam volna már ilyesmivel. A többiekkel nem foglalkozok, most fontosabb dolgom van, csak a későbbi villanás kelti fel a figyelmem amitől a szemeimben kellemetlen dolgok vannak és még mellé valami furcsa dolog is jön ki a számról amit valamiért ösztönösen oldalra, magam mellé teszik ki és nem egyenesen előre a lábaimra. A teljesen új helyen ahova éppen nem tudom, hogy hogyan kerültem nem valami kifejezetten jó állapotban állok fel és támaszkodok neki egy fának vagy egy falnak ha van egy a közvetlen közelben.
- Mielőtt megöllek titeket. Ez mi? - Mutatom meg nekik is az egyetlen felszerelést amit magammal hoztam, azt az egy darab ételt amire nem vagyok biztos, hogy Romatól kaptam volna bármiféle választ a mibenlétére és éppen van annyira fontos, hogy a válasz meggátoljon abban, hogy ismét nekiugorjak valakinek, plusz egy idő után ha valóban van fa aminek neki tudok támaszkodni akkor azt is piszkálni kezdem kíváncsian mert ismét olyan ismeretlen és furcsa dolgok vannak a tenyeremen ahogyan hozzáérek.

Indulásra áll már a szénánk, mégis vannak kisebb félreértések, remélem csak miattam és nem ette be magát a káosz kis köreinkbe, az több mint kellemetlen lenne. Ingrid válaszára csak felemásan bólintok.
- Nekem elég lett volna egy átlagos térkép, semmi komoly, hogy ne vesszek el.
Vonom meg a vállam, őszinte mindegyel, lehet nem is fog számítani éles helyzetben, mégis nagyobb biztonságban érezném magam, ha azért tudnám, merre mi van a környéken. Összeáll a csapatunk, gyors léptekkel sietek át a másik szobába és a fal felé fordulva veszem is le az ingem és húzom fel alá a páncélt és ezt a nadrágomnál is megismétlem, ha van alsó része a darabnak. A fegyvert régies módon az övemnél fűzöm oldalamra, előtte még a műszereket kitapasztalva rajta és már készen is állok. Mire visszaérek a terembe már sokkal elszántabb vagyok mint eddig. Az arcomról a csalafinta mosolyt a volt plüss, zöld manó törli le.
~ Nem hittem volna, hogy ennyire beszámíthatatlan. Teljesen idióta, nem is őrült.
Szinte oda szökkenek a jó kapitányhoz és hallgatom a szavait. Határozottan bólintok, szigorúan kerülve a túl katonás stílust, utána a kardom akár egy pecér a saroknál kezdem pörgetni, mindenféle támadó szándék nélkül, elfoglaltságként. Valamivel lepleznem kell a zavarom és a kétségeim. Minél többen vagyunk annál több és Ingrid jó katonának tűnik velem ellentétben, jó, hogy velünk lesz. A teleportálás előtt még van egy kevésbé diplomatikus mondatom.
- Azért öngyilkos nem leszek a parancsára Kapitány, ha nem haragszik meg érte.
Tisztázom én is a szabályaimat, nem a főnököm, hogy ugráltasson és eddig sok mindent megölt, amit én nem akartam, maradjon meg a határvonal köztünk. Teszem amit kér, de nem fogok a vesztembe rohanni, mert neki úgy kényelmes. A teleportálás után, már szinte megszokottan támaszkodom meg kardomon és szorítom össze fogaim, elkerülve egy kellemetlen találkozást a volt reggelimmel. Sikert aratok és máris arra figyelek, hol vagyunk és mennyire ellenséges a terület. Eddig semmi sehol, de a káprázat nem téveszt meg. Jó lenne rejtekhely után is nézni.

Albert nem rajongott azért, hogy a férfi még képes volt teleportálás előtt odaböfögni ellenvetését. Neki bőven megfelelt volna az is, ha csak bólint a társaság. Szerencséjére volt aki elegendőnek érzett ennyi visszajelzést. A démoni típusú nő aggasztotta még és nem csak azért mert fölé magasodott. Hanem mert nem volt biztos a céljaiban és kilétében. A férfi legalább szolgalelkű volt még ha makacskodni is próbált. De a plüssből lett ember forma nagyon zavarta. Nem bízott benne. A többiekben sem, de benne a legkevésbé. Eldöntötte, hogy az első hibánál megoldja a bizalmi kérdést.
A teleportáció megint nem érintette túl jól. Kissé megszédült, de ugye ezt a mozdulatot leplezte féltérdre ereszkedéssel. Körbetekintett és látta, hogy "kényelmesen" elférnek és még rejtve is maradtak. Ekkor nézett végig újra a csapaton, hogy megnézze ők hogyan viselik a teleportációt. Úgy tűnt jobban. Ekkor felemelkedett, mert biztonságban érezte magát. Teddy elé lépett és egy másodpercig nézte a tenyerében lévő ételt. A következő pillanatban jobb keze kilőtt a fiú keze felé. Elkapta annak kézfejét és lefelé nyomta, hogy a plüssből lett ember keze felfelé feszüljön, ösztönösen lábujjhegyre emelkedjen és így ki tudja billenteni egyensúlyában. Terve szerint a következő lépése, hogy bal kezével a másik könyök hajlatába így a kis test felé lódul, de nem várja meg hogy a kevesebb mint másfél méteres távolság, nullára csökkenjen közöttük. Egyelőre. Inkább jobbjával csavarintana egyet és így Teddy már háttal állna neki. Bal keze pedig újra szabaddá válik. Valószínűleg ekkor hallaná ahogy a fiú izületei reccsennek a helytelen használat miatt. De kiáltani már nem tudja, hiszen bal kezével már az állkapcsa alá nyúlna, mélyen a torokvájatba és felfelé nyomná. Így az nem tudná kinyitni a száját és alig hagyná el hang a testét. A következő szempillantásban pedig egy hathatós rántással szándékozná eltörni a fiúcska nyakát.

Amint mindezzel végzett, fojtott hangon megkérdezné a többieket, amíg a karjaiban tartaná az élettelen testet
- Valaki el tudja tüntetni a testet?

Halkabb, csendesebb ez a teleportálás mint amire számítottam, senki nem hányja el magát és ez már jó pont, de a túloldal túl nyugodt és ez kis időre mindenkibe belefolytja a szót. Az én kiszólásom még visszafogott volt, de nem lepne meg ha a démonnőt megint felképelné valaki, az újabb humoros megjegyzésén. Mindig ilyen idiótákkal vagyok körülvéve, legalább nekem nem tesz keresztbe. Világos, bokros környezetet felmérve egy pillanatra megtorpanok a felismeréstől. Én a saját érzékszerveimmel akartam felmérni a helyzetet, de van ennél nagyobb erő is.
~ Hát persze, mindent átjár Le Fay mágiája, talán lát is mindent vele. Ha szerencsénk van rá van hangolva és a lánya nem tudja olyan jól használni.
Egy kicsit még ízlelgetem a környezet mágiáját, hogy érzek-e mást azon kívül, hogy mindenhonnan árad, figyel-e minket, követ valamit, vagy vannak pontok ahol erősebb. Bármi jól jöhet ebben a helyzetben, mellé még körülnézek hagyományos módon is. Hogy láthassam a fától az erdőt. A Kapitány ismét drasztikus lépéséket tesz, lassan meg sem lepődök rajta, de ez kegyetlennek tűnik. Nem szórakozik senkivel, fel is jegyzem magamnak fejben. Amint előttem van a test elgondolkozom, talán mégsem olyan jó ötlet, amire elsőre gondoltam.
- A nagy részét el tudom tüntetni, varázslattal. De nem jó ötlet. Az egész hely ontja magából a mágiát, mindenhol ott van és lehet Morgan lánya észreveszi, ha a saját mágiám használom. Lehet már most is tudja, hogy itt vagyunk, de kétlem. Ingrid bizonyára jobban tudja.
Ha megkapom az engedélyt, akkor elkezdem felrajzolni a jeleket magam előtt a levegőben, majd lassan mormolni a szavakat, figyelve a helyességre és pontosságra. A holttest legnagyobb részét, amennyit bírok egyszerű falevéllé változtatom, darabokra szedem, puhítom, változtatom a színét és adok neki egy kis tartást. Talán sikerül, ha nem egy egyszerű zöld, állagtalan paca is megfelel. Óvatosan, nehogy túlvállaljam magam. Ha nem szólnak, hogy tegyem meg, várok és rögtön abbahagyom a hókuszpókot, ha más személyt érzek rajtunk kívül. Itt nem fognak elkapni.

Mutatom az ételt, de semmi reakció szóval kicsit sértetten piszkálom tovább a fát és egy kevés szaglászás után beleharapok abba amit a kezemben tartok.
- Ezséht mmg meghizstnek... - Beszélek magamnak úgyszintén sértett hangnemben, aztán rövidesen csak lenyelem azt a falatot és utána veszem tudomásul hogy ez annyira nem jó mint amiket korábban... Hát, ömm, mint amikkel korábban csináltam valamit, azok jobban voltak, ez nem tetszik és el is dobnám ennek megfelelően mint érdektelen dolgot de mégiscsak a kezemben marad ahogyan a figyelmem át koncentrálódik a fára amit piszkálok. Fura és nem tart sokáig hogy meg is nyaljam és véletlenül meg ne egyek ezzel egyben valami apró izét ami mászott rajta de ezt nem feltétlenül veszem észre, ami azt illeti egyáltalán nem veszem észre.
- Hmmm.... - Nézek végül a növényre megmagyarázhatatlan, gyerekes érdeklődéssel ahogyan felfedezek vele kapcsolatban még néhány dolgot amiket ezelőtt valahogy nem tudtam, a többiekkel pedig nem foglalkozom, uuuunalmasak és az egyik értelmetlenül is beszél, vagy ha nem is értelmetlenül akkor valami iszonyatosan rossz hangzású dolgot mond amit még sosem hallottam ezelőtt és nem hangzik jól, ellenben gonosznak hat... Mégiscsak jól hangzik, azt hiszem megjegyzem!...
~ Hogy is volt? ~ A gondolkodás erősen kiül az arcomra ahogyan képes vagyok megerőltetni az agyamat valami olyasmiért ami gonosznak és ebből kifolyólag érdekesnek hat, nem sok dolog mondhatja el ezt, bár most igen mert éppen sok minden érdekelne egyszerre mert furcsa dolgok vannak most amióta ilyen testtel vagyok és még mindig nem mondta el senki sem, hogy miért lehet vagy hogy miként, szóval éppen sok dolog érdekel ami nem gonosz de amint ezt letudom visszatérhetek mindenhez ami gonosz....
~ Mert ami gonosz az jó de mégsem de mégis de valahogy nem. A gonosz jó a jó pedig... Nem jó...... Halááááál... ~ Ennyit a gonosz hangzású szavakról, az arcomon pedig a halál gondolatára látszik egy igencsak örömteli kifejezés. Amennyiben bárki bármiféle érdeklődést mutatna azt úgy veszem hogy a korábbi kérdésemre érkezik válasz és kíváncsian mutatom meg az illetőnek egy kicsi vigyorral és mégiscsak buzgón várom a választ egyből elfelejtve a sértettséget, hiszen létem eddigi legnagyobb kérdésére, bár minden kérdésem a létezésem legnagyobb kérdése... Létem jelenlegi legnagyobb kérdésére kaphatok végre választ! Persze lehet, hogy nem úgy alakulnak a dolgok és hirtelen szöknöm kéne valamilyen veszélyforrás elől, ebben az esetben a leghasznosabb menekülési módszert használom amit ismerek egy ideje, lehet, hogy kicsit kapkodósan de megpróbálok elteleportálni az esetleges fenyegetés elől ömm... Nem tudom, hogy hova, ahova éppen nézek. Amúgy meg ha nem lenne semmi akkor idővel vissza ülök a földre a fa tövébe és a lent lévő kis izéket kezdem piszkálni... Feee...Fíí.... Fű... Fű, igen azt hiszem.

Valaki elmondja, végre, hogy mit tartok a kezemben, egy olyan személy akit még észre sem vettem korábban mivel a többiek unalmassága miatt teljes mértékben kizártam velük együtt. Mindenesetre is megvilágosodott arckifejezéssel tekintek rá majd pedig a kezemben tartott dologra, vagyis a vajas kenyérre, megismerkedtem egy újabb dologgal. Ezután mosolyogva tekintek a nőszemélyre és szólnék is valami kedveset és barátságosat cserébe, hirtelen fenyegetés csúszik a képbe aminek köszönhetően reflexszerűen nyúlok a legjobb védelmi eszközömhöz, a teleportáláshoz, a cél pedig egyszerű, valamerre amerre éppen nézek próbálok elteleportálni, egy fa lombozatára gondolna az ember mivel eléggé céltalan volt a tekintetem azzal kapcsolatban, hogy merre is kéne, végül pedig egy teljesen idegen helyen kötök ki Érdeklődve nézek körbe ahogyan ezt realizálom, a teljesen megváltozott látkép ezen erősen segít, plusz az a furcsaság amit a bundámon érzékelek , ami az előzőhöz képest nem tetszik. Miután nem látok senkit egy darabig még céltalanul tekintek magam elé, majd pedig a semmiből előtörve.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ MEGÖLÖM! -  Ordítom el magam és indulok előre mert miért ne?
- HÜLYE! HÜLYEHÜLYEHÜLYE! A SAJÁT BELEIVEL FOGOM MEGFOJTANI!... -  és így tovább, ami éppen az eszembe jut gyilkolási vagy kínzási módszer vele kapcsolatban azt eszméletlen hangossággal ordítom az éterbe, hangosabban mint ahogyan ezelőtt ordibálni bírtam, egy idő után pedig meg is állok és széttárt karokkal már csak az ég felé emelve a tekintetem mondom a magamét majd pedig ordítok még egy darabig egy helyben, miközben a tekintetem folyamatosan vált át vörösebb fényárnyalatokba, igencsak erős árnyalatokba. - Már ha a jelenlegi formájában képes rá. - Valószínűleg percekig folytatódik ez amíg végül el nem csendesedem, de még így is vörösen izzó, eltorzult arccal tekintek magam elé, oly torz arccal mint amilyennek a világot is látom jelenleg.
- Mindent tönkretesz, mindig mindent elront és tönkretesz... - Folytatom mintha valakihez beszélnék és indulok tovább előre bármiféle aggodalom nélkül azzal kapcsolatban, hogy merre megyek, eszembe sem jut ennek a gondolata sem, teljesen leköt az, hogy mennyire gyűlölöm és meg akarom ölni azt a bizonyosat és így megyek magamban beszélve agresszív mozgással tovább. Látok dolgokat, de azokról csak félig veszek tudomást, inkább olyan dolgok ezek amiket a tudatom beleformál a vöröses képbe, kegyetlen képek amik hatására még egy beteges vigyor is elhúzódik az arcomon attól függetlenül, hogy semmi okom nincs most rá. Egyszer, egyszer bosszút állok mindenért amit csinált, macibosszút!