A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Ketten is sietünk Ingrid segítségére, de a nő jóval előttünk jár, az egész csak megtévesztés és illúzió volt, füst és tükör. Megjegyzem magamnak, hogy később se aggódjak miatta, hacsak nem túl látványos a sérülése. Kapitányuk zavara azonban meglepő. Rám hagyja a vezetést, ami kellemes meglepetés, de érzek ebben egy baljós isteni sejtetést is.
~ Legalább nem néz teljesen hülyének.
Kétlem, hogy a gyenge érveim győzték meg őt arról, hogy nekem kellene intéznem a dolgokat, de mit tehetek mást, felkeresem a B31-es ajtót. Auaritia is csendesebb a szokottnál, kicsit kezdem úgy érezni mindenki szerepeket játszik körülöttem. Elhessegetem a gondolatokat és a feladatra koncentrálok. Még mielőtt azonban ezt megtehetném mágikusan is ellenőrzöm a jelenléteket és meglepő dolgot látok. A mágia mint egy manifesztálódva hálózza be a vaság szövetét és én ezt már látom. Meglepő fejlődése lenne ez a hatalmamnak, valószínűbb a hely mágikus túltöltöttsége vagy Ingrid bűbája. Kezemmel kinyúlok és ujjaim közé fogva vizsgálom a háló látványát, amely körbevesz mindent. A látható varázslatot is alaposan megnézem és ha más nem a látványát próbálom a magam módján elsajátítani. Ezek a tapasztalatokat még sokat fognak segíteni a későbbi tanulmányaim során, remélhetem, hogy nem csak szépek de hasznosak is. Mikor kinézelődtem magam e csodás világban révedek csak fel, hogy egészen az ajtóig érjek, ahol már a többiek várnak. Kinézve ismerős a környék, talán filmen még láthattam is. Intek a többieknek, hogy menjenek csak előre és zárom a sort. Egy piacon sokat lehet beszélni sok mindenről, itt otthon érzem magam. Még mielőtt nagyon rákészülnék szétkémlelek a terepen, figyel-e valaki minket.
- Engedelmével Kapitány. Feltételezem Ingrid úgy értette, kiskorában volt utoljára a városban és nem ismeri jobban mint egy ötéves, így nincs sokban a segítségünkre. Ellenben nekünk csak negyed évszázad telt el ez idő alatt. Én jól kiismerem magam Queensben, ha valaki segítségemre van eltalálhatunk Manhattanig. Szükségünk van valamire a piacról?
Teszem fel még a fontos kérdést. Ha a parancsnokunk kijavít, kijavít, nem én vagyok a vezető, csak felvetem a gondolatot. Engedéllyel be is sétálok a város forgatagába.

A város és a piac forgalma magával húz, érzem a színes súlyát, ahogy rám nehezedik és próbál valamire rávenni. Nem hagyom magam és gondolok másra, ilyen szintű mágia megértéséhez, mint amit láttam tudásom még kevés, de talán egyszer elérem ezt a szintet is, és akkor sokat nyerhetek ezen az egészen. Már ha valaha is hazajutok erről az őrült helyről, amit jövőnek neveznek, de a múlt köpenyét viseli. Ingrid az aki most magához veszi a vezetést, követem őt hű katonaként, bár inkább lennék most is diplomata. Az ételes bódénál én is megragadom az alkalmat, kis semmiért egy adag ételt veszek magamnak, amit miután készhez is kapom, még forrón enni kezdek.
~ Határozottan jobb lenne a helyzet, ha néma Kapitányunk nem verte volna szét az asztalt. Túl nagy a vállán a nyomás, mielőbb kiutat kell találnunk innen.
Érzem én is, amit ki nem mondok. Latolgatom a lehetőségeket magamban, mit is tehetnénk a katonák, Doom és Morgana lánya ellen. Egyelőre elég ha bejutunk és gyorsan menekülünk, de ez sosem ilyen egyszerű. Az Egyetemes Igazság Egyházánál sem volt.
- Az odajutás a dolgok könnyebbik fele. Nem kell térkép sem tömegközlekedés, ismerem a város részeit magam is, kis segítséggel, ha valaki elvisz vagy pénzért elszállít minket, akkor Manhattan határáig elviszek bárkit, egy-két tábla kell csak. A taxi sem rossz ötlet, van valamennyi pénzünk. Bent látszik kilátástalanabbnak a helyzetünk.
Szándékosan nem mondok olyat, ami gyanús lehetne bárkinek, egyszerű idegenek beszélgetnek az ismeretlen helyről, már ha figyelnek, de eddig sem tették, a mágia más, azt nem vennénk észre és az elől nem is lehet ilyen könnyen elrejteni a gondolatokat. A démonnő szavaira mosoly ül az arcomra, előzékenyen fordulok felé. Nem hittem volna, hogy a mai napon, a robotok, sárkányok és időutazás után még érhetnek meglepetések. Néha én is tévedhetek.
- Nem érti a helyzetet drágám. Az én hallgatom egy finom utalás akart lenni, csak magának. Ha még egyszer szándékosan provokál, vagy olyat tesz amire a Kapitány nem adott engedélyt, vagy a kis feladatunk akadályozza, megmerítem a szívében a kardom. Nem maga miatt értünk el ide, vegye észre magát.
Kimért, nyugodt és csendes vagyok. Fenyegetésem hűvös, úrias, de komoly. Nem válok gyilkossá, ennél jobb vagyok, a démon mégis játszadozik a türelmemmel, mindenkiével, ezt nem hagyhatom szó nélkül.

A csöndből ítélve talán szavaim végre célba értek, legalább a következő pillanatokra békén hagy, amíg a fontos pontokat egyeztetjük, az utazás során már csacsoghat a liba. Körül járva a város lehetőségeit nem is olyan rossz a helyzet. Repülő busszal nem szívesen utaznék, űrutazás után kevésnek tűnik, a földalatti járatot én is jobban preferálom. Kapitányunk ezúttal meghagyom magányos csendjében, ő már a nagyobb terven dolgozik fejben, a hadi lépéseket teszi egymás után, szinte érzem a csontjaimban. A parancsszóra kissé színpadiasan hajolok meg.
- Engedelmével, csak utánam.
Nem tudom az utat, de nem kételkedem magamban. A négy égtáj, egy gyors térkép, legyen az akár holografikus, csak a metróvonalak látszódjanak és kiviszem a társaságot, át az aluljárók és megállók rengetegén. Figyelek mindenkire jó pásztorként, el ne vesszen, s magamban számolom a megállók, fejben tartva a térképet, képzeletbeli vörös ponttal jelezve hollétünk. Amikor kiérünk Manhattan határához elégedetten veszem tudomásul, hogy a gonosz úrnők megalomániája most se csökkent.
~ Palotáról volt szó, nem Manhattan-félszigetről. Nehéz lesz eltalálni a jó behatolási pontot.
Szememmel próbálok keresni egy pontot, ahova le lehet húzódni és nem vagyunk feltűnőek, átmeneti vezetőségem kihasználva, odavezetem a társaságot és próbálok valamit kitalálni. Remélem Ingrid segít, mert nincs sok ötletem, kellett volna egy térkép.
- Abban mindannyian megegyezhetjük, hogy ez a hely nagyobb annál, hogy pontos cél nélkül átkutassuk, vagy egyáltalán észrevétlenül bemenjünk. Merre kellene keresnünk a tróntermet? Feltételezem közép-középen de annál valami konkrétabb cél kellene.
Egészen jó esélyeink is lehetnek, ha Morgana arroganciájában nem sokat adott a védelemre, arra alapozva, hogy őt úgysem támadják meg itt, de ez még mindig kevés. Nyitva tartom a szemem, hátha feltűnik valamilyen érdekes lehetőség.

A vihar szelei tombolni készülnek, bár még csöndes a víz és csak az égen gyülekeznek a sötét baljóslatú fellegek, Ingrid egyenesen a zátonyra bök a hajókerék mögül, Kapitányunk még mindig néma magányba burkolózik, a démonnőnk lassan az árbochoz kötözi magát és ólmot öntet a fülébe, én meg a vitorlafeszítő kötélbe kapaszkodok, azzal a mentséggel és kifogással, hogy segítek a kormányzásba, közben ujjaim görcsösen ragadják a biztonságot jelentő kötelet. Egyszer elérjük az a vihart és a zátonyt is, ki kell addig valamit találnunk. Magamtól nem kockáztatnék, de egy ügyes és gyors teleportvarázslatot felvetnék a csapat előtt, vagy saját segítségemet ajánlanám fel ebben.
~ Nem fogunk tudni csak úgy besétálni, valahogyan ki kell játszanunk a védelmet és gyorsnak is kell lennünk.
Alapos katonai terv hiányában fel is vetném a gyors megoldást, Alexandros példáját követve elvágva a bonyodalmat, de a bonyodalom megelőz. A két őrre nézek, színészi nyugodtsággal, aztán vissza a démonnőre. Oldalra pillantok Kapitányra és Ingridre, de ezúttal nem engedélyért, kezembe veszem a helyzetet.
- Jó napot uram! Köszönöm a többiek nevében is, hogy intézkedik. A hölgy akaratunk ellenére csatlakozott a társaságunkhoz, hangos volt és félre is beszél. Kérem vigye el innen.
A korábbi őrmester helyett új álcát vetek be, a valódi szemétládát. Az őrrel nyugodtan, tisztelettudóan beszélek. Természetesen mindent tagadok, ha démonka próbálna azzal megmenekülni, hogy elárul minket. Nem nagyon fog hiányozni, nem okos lépés, de talán a legjobb ebben a helyzetben, vigyék csak, mire rájönnek már rég nem leszünk itt.

Albert szabadjára engedte az események menetét. Hagyta, hogy Holmes átvegye egy kicsit az irányítást. Működött is a dolog. Bejutottak, tovább haladtak és már Ingrid sem volt olyan rossz bőrben. Ő pedig csak nézte az eget, a várost. A nyüzsgés, a modern technológiák és az egész városrészből sugárzó nyomasztó légkör teljes letargiába taszította. A térre lépést követő események, gyorsvonatként száguldottak el mellette. A démonka is felfedezte a hatalmi űrt és elkezdett beszélni, meg hangoskodni. Ennek a helyi erők nem igazán örültek. Csak miután az őr megszólította őket, akkor tűnt csak fel neki, hogy mindenki csendben van. Már nyitotta volna válaszra a száját, de Holmes gyorsabb volt és közel került ahhoz, hogy mindent elrontson. Albert bal kezének kisujja megrándult, de atyai, mély hangon válaszolt az őrnek.
-Így van. - helyesel azonnal, megerősítve a másik férfi szavait még bólogatással is. - A hölgy az AKARATA ellenére csatlakozott hozzánk. És a félrebeszélés és a hangoskodás miatt kell előállítani. S bár fiatal barátom szeretné másra bízni, szeretném, ha mi állíthatnánk elő.

Albert nagyot sóhajt. Megcsóválja a fejét, beleharap alsó ajkába és lesüti a tekintetét. Nem túl kis termete ellenére arcára a gyermeki szomorúság ül ki. Sóhajt még egyet, a hatás kedvéért, majd kissé vizenyős szemekkel tekint vissza a városi őrség rangidős tisztjére.
- Tizenöt év. Ennyit szolgáltam mindenféle beosztásban és minőségben. Ma van az utolsó napom. Tegyék meg nekem azt a szívességet, hogy elengedik velem ezt az őrizetest. Méltó megkoronázása lenne a pályafutásomnak, ha én állíthatnám elő, az én nevem szerepelhetne a vádemelési és egyéb papírok hasábjain. - Albert megpróbált még kisebb és szánalmasabb benyomást kelteni. Jobb lábát kicsit hátrébb, a balt előrébb tolta. Hogy kisebbnek tűnjön a teste súlypontját a hátsó lábára helyezi. Törzsét is behajlítja kissé. Reménykedik a másik fél, a két őr, jóindulatában. Nagyon nem szeretné most elveszíteni a démonka és nyelve feletti kontrollt.

Albert kicsit megnyugszik. Hátsó lábas alapállásból újra kihúzza magát. Elmosolyodik a másik őrön. ~ Nemesek. Elit elitje. Aztán közben beszólogatsz, meg hatáskörökről vitázol. ~ fortyog magában egy keveset, miközben bólint egy erőteljeset. Közben társaira tekint lopva, reméli senki sem kezd el újra magánakcióba és nem súlyosbítja a helyzetüket. Albert már kész tervvel rendelkezik. A legközelebbi sikátorban fogja összetörni a városi őrök legkotnyelesebb tagjait. A bólintás után megveregeti a városi őr vállát.
- Ez csak természetes. Magunk is arra tartottunk. Én mondjuk a saját őrszobánkra akartam kísérni, hogy fogással zárjam a napot. De hát a szabály, az szabály. - Mondja kedélyesen és szélesen elmosolyodik. - Kísérik maguk? Én kicsit mára elfáradtam...csak önök után uram. - Arra azért vigyáz, hogy hangjával ő maga ne sértse meg a csendrendeletet.

A vezetést visszaadom a Kapitány kezébe, aki kicsit viharvertnek és széltépettnek látszik. Arra számítottam, hogy ennyi idő után gyorsan repülni hagyja a madárkát és gyorsan sietünk a trónterembe megszerezni a testet, amíg a madárka nem csicsereg túl sokat, vagy ha csicsereg is gyorsabbak vagyunk. Nem is szólok én bele a vitába, csak legszívesebben az arcomat fognám, ez így nem lesz jó. Követem amíg lehet, a rendőrség épületéig ahol már forróbb a terep annál, hogy nekiálljunk harcolni, de hiába a Kapitány a lekardozás elvét követi, amiatt kerültünk ide. Érzem a bökést és már tudom is mi jön, nem ellenkezem. Hátrapillantok Ingridre, keresem a szememmel és egy segélykérő pillantást vetek rá, kicsit biccentem a fejem, hogy nyomatékosítsam a dolgot. Előkapom a kardom, fél gyakorlott mozdulattal pörgetem meg ujjaim között és látok munkának. Nem akartam egyáltalán vagdosni, de ha már muszáj, akkor hasznosan fogom eltölteni ezek a perceket.
~ A Kapitány jól harcol, lefegyverzi az őröket, én inkább összpontosítok a nagyobb megoldandó problémára. Ma nem csak Védelmező, de démonvadász is leszek.
A lelkiismeret maradék láncait is letépve magamról hirtelen látom, hogy végig nem egy nő állt előttem, hanem valami egészen más. Hátulról megragadom a démonnő vállát és egy elegáns mozdulattal áttolom a kardot a mellkasán. Lehetőleg szívtájékon szúrok és jó erősen, kicsit emelem is a kardot a démonnal, hogy biztosra menjek, utána a földre ejtem a testet, kihúzom a véres pengét és fordulok is sarkon. Remélem Ingrid eddig kitalál valamilyen menekülési tervet, ha nem magamnak kell alkotnom. Mindjárt Morgana börtönében leszünk, van egy olyan érzésem, jobb lesz gyorsan mozogni.

Az egész színházi jelenet túl gyorsan, eget rengetően zajlódik le ahhoz, hogy bármit is tehessek. Sodródok az árral a lassított jelenetek között, torkomban kalapál életet adó szívem, mégsem mozdulok. A kardot sem engedem el, a felszólítás is csak fülem rezgeti, de tudatomba ez nem jut el.
~ A Kapitány tévedett és megint csúnyán ~ röppen át fejemen a gondolat.
Érzem a lövéseket és elkönyvelem, hogy itt a méltatlan vég. Testem még a földre zuhan elmémben, de azt már nem érzem, mert körbe ölel a halál fekete leple, minden hidegségével. Még egy tévedés. A halál nem visz magával, kinyílnak a szemeim és levegőt veszek. Történt már ilyen, gyakorlottan nézek körül és próbálom kitalálni mi történhetett. Sok találgatás nem is kell, kábítólövedékkel lyuggattak ki, és Alana vagy Doom a trónterembe hozatott. Lehet a tervről is tudnak, de ez kevéssé valószínű, egyszerű vallatás rémlik fel, miután itt hagynak a láncokon meghalni. Baljós végzetként van elénk rakva a csontemelvényen lévő hulla. Méltatlan vég egy nőhöz, vagy bárkihez, az már biztos, hogy nem a Kapitány másik énje ez, a társára jobban hasonlít a szőke tincs. A rossz oldal nagyravágyó fellengzőssége még jól is jöhet, ha nem maradunk itt örökre.
~ Pont a trónterembe hoztak. Ennél közelebb nem is lehetnénk.
Megpróbálom végigmozgatni a végtagjaim, testem, kipróbálni mennyit engednek a láncok, bilincsek, van-e elektrosokk vagy más visszatartó erő. Ha a többiek még nincsenek maguknál, őket próbálom ébresztgetni. Egyedül kevés vagyok egy ilyen trükkhöz. Nem felejtem el a szokásos lépéseket sem, megnézem, hogy valamilyen módon ki tudok-e magamtól szabadulni, van-e nálam bármilyen tárgy vagy egyéb kézzel fogható dolog ami segíthet. Túl sokat nem várok gyenge próbálkozásaimtól, azonban tétlenül sem lóghatok várva, hogy a helyzet megoldja saját magát. Szép gyerekmese lenne.