A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Albert elvégzi a szükséges kitérő manővereket, amik sikeresnek is bizonyultak néhány másodpercig. Aztán érezte a becsapódást. Az első golyót. Az idő lelassult. Már korábban is lőtték meg, tudta mi következik. Mintha minden másodperc egy óra lenne. Teste olyan szinten próbálja kizárni azt amit a tudata már felfogott. Megsérült. Azzal is tökéletesen tisztában volt már, hogy neki vége. Túl sok fegyver szegeződött rá, túl sok lövés dördült a háta mögött és vele szemben is. Persze csak magát okolhatta. Bízott az emberekben. Bízott az ellenállásban, hogy képben vannak a városról. Tévedett. Bízott Holmesban, hogy nem csinál hülyeség. Mégis kényszerűségből, de hozzájuk csapódott démont ölte meg ahelyett, hogy együttműködött volna a csoporttal. Bízott önmagában. Nem kellett volna. Egyszerűen vissza kellett vonulnia egy távoli és békésen zöldellő helyre, mint ahogy ezt tette az ellenállás is.
Érezte a többi behatoló lövedéket is, majd csak teljes mellkasi forróságot...majd...
...a kőpadló keménységét és illatát. Szemei puskalövésként pattantak fel és már tapogatta volna maga alatt a padlót, de kezei bilincsbe voltak verve. Testével próbált fordulni és olyan pozícióba küzdeni magát, hogy körbenézhessen. Majd meglátta Lionheart összeaszott testé. Bal kezének ujjai ökölbe szorultak, majd elernyedtek. Ökölbe szorultak, majd ismét elernyedtek. ~ Itt még rendesen meghalni sem hagyják az embert. ~

//Ismét nem tudok kört váltani, kedden lesz új kör... kérlek legalább annyira vegyétek a fáradtságot, hogy szóltok egymásnak, hogy ki kire vár az írással, mert kezd nem vicces lenni ez így, morrr...//

Albert csak feküdt. Nem állt fel, nem mozdult tovább. Csak mereven bámulta a karóba húzott lány testét. Valahol magát okolta. Máshol pedig a sorsot. Nem ismerte vagy kedvelte túlságosan Lionheartöt. Ugyanakkor elismerte tehetségét és képességeit. Gondolatai azonban hamar tovaszökkennek. Főleg a világról, az előre elrendeltetésről, sorsról. Arról, hogy ki is irányítja az életét. Üveges tekintetének távolba révedését fakopáncsok tucatjai zavarták meg. Majd lassan beúszott a képbe egy ismeretlen fiatal nő, aki a megszólítás alapján viszont ismerte őt. Egy ideig Albert csak feküdt a földön, meg sem mozdult. Csak lélegzett. ~ Miért csinálják ezt velem. Miért pont velem? Miért vagyok egyedül. Ha én maradtam az utolsó remény, az kellemetlen. Hol van az ellenállás és meddig voltam kiütve?! ~ kérdések tucatjai fordultak meg a fejében, majd mikor rájött, hogy nem csak nem akar, de nem is tud válaszolni rájuk, felnézett a nőre.
- Melyik szajhám nem kapartatta ki magát időben?

Sajnos nem sikerült a mágust kibillentenem, erőtlenül biccentem a földre. Csak néhány lövés hangjára emlékszem még. Mire magamhoz tértem megint éreztem, hogy a testem valahogy felépült. Nem volt rajta semmi karcolás se ilyenek. Az utóbbi napokban elég sokszor történt meg már ez a kis incidens. Egy láncon lógtam, kinyitva a szemem egy csuklyás nő beszélgetett a Kapitánnyal. Erre a kapitány válaszolt. Nem tudtam miről volt szó, Közben a hátérben egy szőke hajú tetemet véltem felfedezni. Ez Morgan. Akkor most meghalunk?

A láncok nem törnek meg, diszkréten felmérem a környezetem. A kopogás egyre hangosabb az elmémben, nem akarom egyből erre fecsérelni az időm, de csak odanézek és végigkövetem a rejtélyes nő mozgását. A magassarkú kopogása fiatal hölgyre utal, a rejtélyes köd illúzióra, ami nem nyűgöz le, egyszerű kis trükk, javít a megjelenésen és a mágiát nem ismerőknek mutatós. Nem kell hozzá a bemutatkozás, kitalálom egyből, hogy Alana az. Ha csak feleannyira gonosz mint az anyja, mi sem végezzük jobban mint a karóba húzott nő. A látványos test nem tereli el a figyelmem a lényegről, ő Morgana lánya és a Kapitány fia. Remény lángja gyullad bennem, és el is illan ugyanazzal a füsttel, ahogy a Kapitány megszólal. Talán megengedek magamnak egy határozott fintort többet nem.
~ A francba. ~ Fut át a gyors vélemény a fejemen. A Kapitányunk nincs a helyzet magaslatán, ahogy egyikünk se, de ő kifejezetten süllyed a hajóval együtt tisztelegve a mélybe. A jéghegyet nem hogy nem kerüli el de szándékosan megy felé. A hajó felavatott nevét nem is kell említenem. Tudom, hogy én sem vagyok jobb annál, amíg nem teszek valamit a helyzetért. Már amennyit tehetek, ha nem csak rontani tudok.
- Lehet legalább meghallgatott volna egy kedvesebb válasz után. - jegyzem meg tényszerűen a Kapitánynak, utána a nőre nézek - Alana Shear ha nem tévedek.
Ennél többet nem érzek szükségesnek. A következő másodpercekben kiderül, hogy gonosz úrnő módjára kinevet és megvet minket vagy már most kezdi a szadista játékait. Ha kis szerencsénk van húzni fogja még az időt és Ingrid kitalál valamit, vagy a Kapitány végig átver mindenkit és pontos terve van. Jó lenne valamibe kapaszkodni.

~ Meg sem lepődök. ~ pillant Holmesra, mikor az felismeri a Albert "lányát". ~ Szerintem fiatalabb, mint amennyi ideje halott vagyok. Tehát biztos valamelyik alteregóm, másik énem, alternatív valóságban született korcs változatom zacskószökevénye. ~ elmélkedik, nem túl szofisztikáltan, a feltűnő utódon. Azon mondjuk nem lepődik meg, hogy pocsék a nő humorérzéke. Azonban a teátrálisság feltűnik neki. ~ Pont mintha egy színdarabban lennénk. Mintha minden meg lenne írva előre. ~ morfondírozik még egy kicsit, ha már nem csapták arcon és megjelent még egy női szereplő a színen. ~ Még, hogy nem matriarchális a társadalom. Hát a fszt nem az. ~ Ha van valami amin nem lepődött meg az a bilincseik kinyílása. Érezte, ahogy a csuklóira nehezedő súly lassan csusszan lefelé. Kicsit megfeszítette a vállait, hogy a karperecek a helyükön maradjanak. Most azért áldotta a "sorsot", hogy nem állt fel és nem nagyon fészkelődött eddig. Ezt követően sem fogja túlzásba vinni a testmozgást. Egyelőre kivár.

A nap hőse címet lassan hozzáírhatom a saját kis listámhoz. Hősiesen elfutottam amikor kellett és mentettem a saját bőröm, néha a többiekét is velem együtt. Elszállni nem fogok magamtól, de egy űrkalandor diplomata mágustól már ez is szép eredmény. Tapintható a feszültség a Kapitány és a nő között, talán az utolsó pillanatban szólítom meg, ami váratlanul jó hatást ér el. Nem hogy nem lesz gonosz úrnővé, de kellemes hangon kezd beszélni velünk. A kis bájcsevejre most annyira nem figyelek, tudta, hogy jövünk, és tudja kik vagyunk. Gondolkodom egy használható válaszon, amikor még valaki betoppan a kis színi jelenetbe.
~ Még egy Miller lány? Az ezredes sok gyereket vállalt ebben a jövőben. Talán ő is már Morgana agymosott szolgája és velünk is ezért nem bánt még el, kellünk neki az udvartartásban.
Arcom nem rezzen, de gondolatban elmosolyodom, amikor halkan kattannak a bilincsek. Hát erre ment ki az egész, Yrsa is velünk van, hacsak nem Ingrid az egy mágikus álcával. A Kapitányra tekintek, hogy mit tesz, kivár. Remélem van valamilyen kézzel fogható terve. Itt van a trónterem, a test, csak egy lépés választ már el, soha vissza nem térő alkalom, ki kell használni. Nem töröm meg a kört, várok és próbálom nem túl feltűnően leplezni, hogy már kioldottak a bilincseim. Ennél nagyobb isteni csoda nem is történhetett volna. Ma nem először van szerencsém.

Albert teljesen rezignált arccal hallgatta végig a két nő beszélgetését. Valójában meg sem lepődik. Azon sem, hogy az érkező nő sikeresen elküldi a nem létező, azaz nem tőle származó gyerekét. Az egyetlen reakciója teljesen önkéntelen volt. Bal ökle szorult ökölbe és ernyedt el ütemesen, egészen addig, amíg az eleddig ismeretlen érkező hozzájuk nem fordult. Ekkor felnézett rá, majd lerázta magáról a bilincseit. Lassan mozogva küzdötte föl magát álló testhelyzetbe. Erre azért volt szükség, hogy ellenőrizze: van-e maradandó sérülése, esetleg bennfelejtettek-e a testében egy golyót vagy sem. Aztán unottan az őket kiszabadító nőre nézett.
- Még élek. Ezek szerint a kísérőnk is. Szóval, elmondanád, hogy hova mehetünk a testemért, amit kijuttatunk és megmentjük azt az idősíkot, amiben te meg sem születsz talán?

A színjáték tovább folytatódik. A lány nem tudom hol tanulta, de úgy sejtem talán még nekem is közöm lehet hozzá, olyan szépen hiheti el Alanával amit akar, ennél szebb hazugság nem is lehetne, kivéve ha nem hazugság, akkor csak remekül kimagyarázza a helyzetet. Még azt is eltalálom, hogy az ezredes lánya és tényleg egy Miller, sok a női tag belőlük ebben a jövőben, vagyis meglep, hogy fiú eddig még nem tűnt fel. Morgana sem teljesen meggondolatlan és nem hagyja a felelőtlen lányára és a hataloméhes Doomra a trónt távollétében, hanem kellően hideg személyt jelöl ki. Ami pont kapóra is jön. A Kapitány után szabadon lerázom a láncaim, megdörzsölöm a csuklóim és más részeim, ahol a láncok szorítottak. Helyben mozgással próbálok gyorsítani a keringésen és vért juttatni a tagjaimba. Néha elgondolkozok azon, hogy belőlem vagy a Kapitányból csinált ez a világ nagyobb tahót, egyszer sem tudom eldönteni, halott üggyel nem is foglalkozok. Parancsra nem várva indulok el a csontemelvény felé szememet a karóba húzott testen tartva.
- Ha emlékeim nem csalnak, nem volt arról szó, hogy a maga teste lenne Kapitány. Az előző Britannia Kapitány testéről volt szó, ha jól sejtem ez átadható cím.
Nem kerülik el a figyelmem a részletek. Mielőtt túl közel mennék vagy hozzáérnék a múmianőhöz alaposan megnézem, hogy van-e bármilyen trükk, csapda, érzékelő, a test körül, a testben, a padlón s plafonon és magán az emelvényen. A mágikus csapdákat rutinos figyelmemmel próbálom kiszűrni. Itt most nem merek mágiát használni, a saját szemeimnek jobban hiszek. Ha minden rendben közel megyek és megnézem mennyire vannak egyben a csontok. Remélem Yrsának és a Kapitánynak is lesz egy-két szava hozzám ami megkönnyíti a dolgom, hátha túl gyorsan cselekszem.

Albert a csuklóját dörzsölgeti, kicsit irritálta a bilincs. Majd a bal tenyerét kezdi masszírozni amíg hallgatja az őket kiszabadító nőt. Amikor az egy ékszerféleséget vesz elő, először csak szemügyre veszi, majd átveszi.
- Nos. Egy dolgot magyarázzon el nekem. Azaz kettőt. Miért kéne bármit is adnunk a múltban Morgannak. És miért fogadna el tőlem, tőlünk bármit is?! - nem csak a terv, annak az elvi háttere is megakasztotta Albert gondolat folyamát egy kicsit. Aztán figyelme Lionheartre terelődött. Nézte egy darabig élettelen, aszott testét és azon gondolkozott, hogy a védőpajzs tartja-e bent a test orrfacsaró bűzét vagy már nincs neki. ~ Már bárki lehet kapitány. Mi lesz a következő? Egy ló? Kell egy ló majd Avalonban. ~ Közelebb lép a testhez és megnézi magának a pajzsot. Keresi az energiaforrását, az azt fenntartó sugárzót.

Azt hiszem elszámoltam magam, amikor egy-két segítő szóban reménykedtem, de Jonathan Holmes egyedül is képes megoldani a problémákat. Fél füllel belehallgatok a lány és a Kapitány beszélgetésébe. Feltűnik azonnal, hogy mi kerülte el a Kapitány figyelmét vagy felejtett el, tájékoztatnám én szívesen, de hát mégsem szólhatok neki vissza, amikor azt hiszem valami félreértés történt. Yrsa majd szépen válaszol a kérdésre és nincs is harc az információ hiányból. Számomra csak az a kérdés miként érjük el, hogy Morgana haragjában ne változtasson porrá és aztán vegye el a fiú életét megmentő tárgyat. Részletkérdés.
~ A démonnő felettébb nagy csöndben van mióta megpróbáltam megölni. Megtanulhatta a leckét, vagy csak csendben tervezi bosszúját.
Végeznék vele ha lenne fegyverem és éppen időm is, de ezt a luxust most nem engedhetem meg. Közelebb megyek és szemügyre veszem a testet a védőmezővel.
- Megvizsgálom mágikusan is, hátha tehetek valamit az ügy érdekében. - közlöm röviden.
Elvileg itt azonnal érzékelik a mágiát, kivéve ha olyan módszerrel csinálom mint Ingrid, de arra sok esély nincs. Inkább arra hagyatkozom, hogy így is fogy az időnk, rá fognak jönni, hogy már nem vagyunk láncon és jönnek értünk, a mágiaészlelés már nem is számít. Gyorsan koncentrálni kezdek, először csak arra, hogy érzékeljem a mágiát magam körül. Mindenre figyelek, mégis összpontosítok. A különös hálóval most nem foglalkozom, csak a testre, a csontemelvényre és a védőpajzsra nézek. Ha látom a pajzsot, a gyenge pontjait és az eredőjét keresem. Legyen elég egyelőre ennyi, ha már tudok valamit, akkor van esély kiiktatni egy erősebb varázslattal.

Az elmém peremterületeit kell használnom, hogy a mágia ilyen intenzív jelenlétében is kiigazodjak. Yrsa szavai már csak részlegesen jutnak el a tudatomig, felfogom, hogy elmondta a Kapitánynak amit én is tettem volna, más stílusban, de a szavai összefolynak. Ha angolos lenne a humorom, azt mondanám, hogy varázslatos ez a hely, de koránt sem az. Olyan erős a mágia, hogy még az én érzékenységemmel is minden felfedezhető benne. Vázolom magamban a tervező megoldásait, aztán kilépek a mágikus körből, hogy a többieknek is elérhetővé tegyem a tudást, amit szereztem. A Kapitány a fő célpontom, ő még felfogja mi történik ebben az őrületben.
- Kapitány! Mágikusan is ellenőriztem a termet. A védőpajzs nagyon erős, részben mágikus. Az a két szobor - mutatok a jó irányokba - táplálja energiával, azok a források. Mágikus forrást nem semmisíthetünk meg fizikai módon, csak végső esetben, beláthatatlan következményei lehetnek. Ha kapok segítséget, talán le tudom kapcsolni mindkettőt. Yrsa, ért a mágiához feleannyira mint a nővére?
Nincs sok időnk és dönteni kell, nem fogom megvárni, hogy a Kapitány összetegyen valamit, csak elfogadtatom majd vele az ötletem. Minél előbb lekapcsoljuk a pajzsot, annál gyorsabban meg van a test és már végeztünk is, csak ki kell jutnunk. Ha a Miller lány is velem tart, az egyik közelebb lévő szoborhoz megyek, újra elmormogok néhány szót a mágia pontos érzékeléséhez. Ráteszem a kezem a szobor legerősebben vibráló pontjára. Meglátom mit tehetek, most még csak próbálgatom a lehetőséget, mágikus úton. Gyanúm rá, hogy egyszerre kell kiiktatni a két szobrot, különben az ősök tudása fog megtalálni.

Albert nagyot sóhajt és néhány másodpercig némán nézi az együgyű mentőangyalukat. Majd teljesen a nő felé fordul és meg is indul felé. Bal kezével elkezdi az állán lévő szakállt vakargatni és közben felmérni, hogy milyen nehéz is lehet. Aztán megáll tőle másfél méterre.
- Tehát úgy képzelik el, hogy ez így fog kinézni. Odamegyek hozzá, miután leszúrtam a kölyköt és azt mondom: "Kedves Morgan, megöltem a fiút, de itt ez a medalion amivel megmentheted." Ő pedig, teljesen nyugodtan, átveszi tőlem ezt az izét és mindenki boldog. Mert Morgan nem lesz dühös és hirtelen dührohamot sem fog kapni. Meg sem próbál majd azonnal megölni. Megbízik majd bennem és a segítségemmel megmenti a kölyköt. Mert így képzelitek el, ugye? - Albert azon kapja magát, hogy a következő pillanatban képes lenne kinyúlni Yrsa-ért és a pajzsnak hajítani. Azonban Holmes megzavarja ezen tettében. A férfi felé fordul és bólint.
- Tegyetek meg mindent. Én nem értek a mágiához.

Az időnk egyre csak fogy és még mindig nem vagyunk a helyzet magaslatán. Yrsa felvilágosít néhány dologról és magára vállalja az ajtó védelmét. Szemtelennek érzem a Miller lányt, de ez csak a fiatalság kiváltsága, esetleg a hanyag nevelésé. Most nem foglalkozok ezzel, hiszen igaza van. Magamhoz ragadom a kormánylapátot és elevezem kis hajónkat a remény vizei felé.
- Rendben. Tartsa vissza őket! A szobrokat elintézzük mi. Kapitány, hármunk közül a maga fizikai ereje a legnagyobb, gondoskodjon az üveg mögötti energiáról. Én a démonnővel eltávolítom a szobrokat. Lehetőleg hárman egyszerre cselekedjünk.
Az utolsó mondatot, már csak úgy, hangosan megjegyzem. Nem akarom átvenni a vezető szerepét, de jelen helyzetben úgy érzem a mágikus tudásom és gyorsaságom feljogosít arra, hogy kiadjak néhány erős tanácsot. A szoborhoz rohanok, nem várom el a démon magas intelligenciaszintjétől, hogy figyeljen az időzítésre. Nekifeszülök teljes erővel a szobornak. Vállból, karból, lábból tolok, alig támasztom magam. Vállam felett pillantok hátra, amint a másik szoborban kár keletkezik, én is megteszem amit tudok. Legrosszabb esetben használom a levetett láncokat és azzal próbálom elhúzni. A Kapitányt magára bízom. Ha a három energiaforrás szabad, a védőpajzs eltűnik és az út a testhez nyitott lesz. Az őrség már a kapukban toporog, más utat kell keresni visszafelé.
~ Ki kell jutnunk innen.
Töprengek el a lehetőségeinkről a következő lépésig.