A világ jövője (A Kígyó Csókja)

Elkalandozok a gondolataimban a talány és kétségek vizein. Hátrébb lépek kicsit késve a nő hideg csontig hatoló tekintetétől, még ha nem is nekem szánja, ez ösztönös. Egyik szemöldököm felhúzom, úgy tekintek rá, amíg észre nem veszem magam és a szolid kifejezésem öltöm fel. Talán egy újabb mágikus képesség lehet, de ebben nem vagyok biztos. A démonnő további kínos szereplésén már meg sem lepődök, mindenhol vannak ilyen érzéketlenek, akik belecsúfítanak a dolgokba. Már nem idegeskedem rajta, az útra és a hasznos információkra figyelek és onnan szemezgetek.
~ Túl sok a titkolózás, a rejtély. Van még valami emögött, csak még nem tudom pontosan hol.
Hangosan ezt nem kérdőjelezem meg. Jó néhány konkrét dolog is elhangzik, és vannak itt bensőségesebb viszonyok is amire építeni lehet. Ha meg kell mentenünk a világot megint nem lesz ellenvetése, ha más is van a dologban valószínűleg még átgondolom mit is fogok kockáztatni. Ahogy a kérdésekhez érünk én is udvariasan jelzek.
- Kit milyen rangban köszönhetünk a palotában?
Fontos tudni hogyan is állunk. Már az orromban érzem az édes ital illatát. Reggel óta nem ettem semmit, épp kávézgatás közben szakítottak meg, de nem panaszkodom, ezt a néhány métert már féllábon is legyalogolom. Jobban érdekel az aktuális helyzet, mibe is fogunk hamarosan csöppenni.

Albert összehúzta szemöldökét, mikor Miller bezúzta a hórihorgas nő orrát. Azonban nem mozdult. Még nem tudta eldönteni, hogy ki hol áll valójában. Nem bízik senkiben sem. Túlságosan zavarosak neki ezek a bonyolult idő, tér és realitásbeli ugrások. A legjobb ha csak abban bízik amit lát. Erőt lát és egyelőre úgy néz ki, hogy megmentették őket. A szereplők egyébként nagyjából megfeleltek az elmondottaknak. De ő marad bizonytalan. Annak örül, hogy várhatóan pihenhet majd egy sort. Bár ami jobban érdekli az némi élelem. Legyen proteinben és fehérjében gazdag. Tápláló. Akár folyhat is. Akár szintetikus is...
...gondolatmenetét megszakítja egy maszkos alak megjelenése. Egy ideig gyanúsan méregeti, még a hangja sem győzi meg igazán. Az arcát meglátva viszont már biztos benne. Victor az.
- Victor. Meglep, hogy egy vénember, ráadásul egy chico lett Union Jack. Eltűnésem után legalább nem bitoroltad el a kapitány címem. - szélesen elmosolyodik. Számára furcsa a helyzet, hiszen alig egy órája látta barátját. Fel sem fogja, hogy negyed évszázad telt el.

Úriemberesen hátrébb lépek, amikor vezetőnk arcon csapja az arcátlan démont. Nincs szándékomban ilyen helyzetekbe beleavatkozni, főleg mert csak vendégek vagyunk. Kicsit durvának tartom ezt a választ a kérdésre a körülményekhez mérten, mégis belül úgy gondolom már megérdemelte az ütést. Van számomra más érdekes is. Nem túl bonyolult a diplomáciai felállás. Most az egyszer világos dolgom van, már tudom ki kinek is a szerepét viseli. Az X-Men és a Hadtest elsőre kevésnek hangzik Morgana teljes erejével szemben, de reményt ad, hogy egy istennő is van az oldalunkon és egy már kész terv.
- Köszönöm. - válaszolom röviden. Nem én vagyok az események központjában. Ez a Kapitány világa, én kissé álmos figyelemmel hátrébb maradok. Némán állok meg a lépcső szélénél kihúzva magam és sétapálcaként használva kardomra támaszkodok. Union Jack neve csak a zászlóról ismerős és a másik megszólítás sem segít sokat, van még mit behoznom Avalon terén, de ennek nem most van itt a ideje. Nem tervezek a baráti csevejt számba veszem, részt venni ilyesmibe nem kívánok. Már-már kérdően fordulok helyette a nő felé.
- Előre látta az érkezésünket?
Különösen alakult ennek a világnak a sorsa és amiben mágia jelen van, ahhoz nekem is közöm van. El kellene lesnem néhány cselt, amíg itt vagyok.

Nem igazán tudom, hogy mi történt, nem látok magam előtt semmit csak sötétséget és nagyjából ugyan ilyen állapotok uralkodnak a fejemben is. Üres tekintettel nézek bele a semmibe, vagy legalább is amit most még semminek látok és lassan talán dereng valami, de nem vagyok benne biztos hogy dereng valami, lehetséges hogy csak úgy érzem de mégsem, egy valami viszont biztos: Ahogyan továbbra sem tudok semmit sem kivenni a sötétben, valamit lassan felfogok, valami olyasmit hogy valami nincs rendben, úgy értem nem tudom meghatározni mi ez de valahogy nem érzem annyira jónak, vagyis egy kicsit de, de azért mégsem. Ami azt illeti ötletem sincs hogy mi ez, leírni sem tudom rendesen, de a nagy sötétséget leszámítva ez az egyetlen dolog amiről most biztosan tudok, a reakcióm rá pedig...
- Göööööööööööööööööööööööhöhöhööööööhöhöööö.... - A végtelenségig, vagy amíg el nem múlik, plusz a lábaim is járni kezdenek bár mivel nem érzem hogy állok vagy fekszek így nem nagyon tudom hogy haladok-e valamerre vagy sem, azt sem veszem észre hogy járni kezdenek a lábaim csak mennek maguktól, vinnének előre, az már más kérdés, hogy valóban így lesz-e, vagy esetleg elkezdek körbe-körbe forogni a földön. Nem értem hogy mi lehet, de annyira nem is érdekel ahogyan tudatilag nem vagyok még teljesen ebben a világban, valószínűleg a sötét miatt, amiben lassan formákat kezdek látni, valószínűleg a fantáziám része, haldokló embereket és vérontást látok amire az egész mellé elmosolyodom, érdekes keretet adva annak amit éppen csinálok. De akkor mégiscsak teljesen itt vagyok? Nem tudom, nem is igazán érdekel, élvezem meg nem élvezem a helyzetet, hiszen a semmibe azt látok bele amit akarok, a szemeim előtt pedig ezért gyönyörűen groteszk gyilkosságok játszódnak le, ugyanakkor pedig itt van ez a fura valami ez a... A... Az a pontosan az amit nem tudok hova tenni.

- Mi van olyan prominens SHIELD alkalmazottak, mint doktor Zield? Úgy rémlik így hívták. Kifejezetten tehetséges volt. Svarog meghalt? - kezdi el kérdéseit. Valójában az is érdekelné, hogy ki nyeri a következő futball világbajnokságot, hogy majd fogadhasson amikor visszatért. Ellenben meg van győződve róla, hogy veszítene. Főleg, mert nem ért az időbeli és térbeli utazásokhoz. Valójában Ingrid fejtegetése a képességéről juttatta eszébe a doktort. A hely méretein egy kicsit azért elámult. Hozzászokott a tágas kastélyokhoz Avalonban, de ezt azért túlzásnak érezte.
- Kicsit fényűző ahhoz képest, hogy rejtőzködtök és ellenállást játszotok. - persze nem volt itt az elmúlt néhány évtizedben, ezért nem kezd bele annak a pszichológiájába, hogy a katonáknak a harctéren miért kell kényelmetlen és rossz körülmények között nyugovóra térniük. Miért kell állandó, irányított frusztráltságban élniük. Veszítene a sokéves hadviselést megjárt személyekkel szemben. Főleg, ha isteni adományokkal futkosnak. - Nos remek kis képesség. A pontossága érdekelne az evés után. Mivel hasznunkra válhat. Őrjáratok helye, váltások ideje. Mennyi minden megtudható a jövőbelátásból. Meg hogy egyáltalán sikeres lesz-e az akciónk. Tényleg. Bármit is terveznek...azt mikor kell elkezdenünk?

Látom a pompát és a fényűzést magam körül, de az ilyen anyagi dolgok már nem tudnak lenyűgözni, csak múló árnyékok, most értékes, üres tárgyak. A párbeszédek sokkal jobban lekötnek, mint az épület maga. Van néhány meglepő tény, amire a kozmikus tapasztalataim sem elegek. A mágia világa nagyon más és én egyelőre egy tökéletes varázslatommal csak tévelygek benne, meglehetősen tétován. Nagyok a veszteségek, a szerencse sem áll a mi oldalunkon és Morgan se lett enyhébb ellenfél az évek során.
~ A kapitányunk mintha fél vállról akarná venni a helyzetet, de nem szólhatok, a lényegre mindig rátapint.
Előkelő biccentéssel jelzem, figyeltem a képességre kapott válaszra. A válasszal már sajnos megelőztek, az isteni eredet több mint érdekes és az erejének hasznát sem vonom kétségbe. Azt nem engedem már meg magamnak, hogy teljesen kimaradjak a színdarabból. Egy kérdés nyomja a lelkem és fel is teszem sietve.
- És az számít-e, hogy már van egy kapitány a mi oldalunkon?
Ha igen, rákérdezek ennek is a mikéntjére. Még a tervet se tudjuk, de én már tervezek előre, szakmai ártalom. Ki kell várnom, hogy elmondják nekünk.

Valami van a szemeimmel, nem tudom micsoda de valamiért ösztönösen csinálok rá valamit amit észre sem veszek és valahogy máris jobb egy fokkal, vagyis azt hiszem hogy jobb... Jobb?.. Jobb ja, de mint mondtam ezt észre sem eszem, az már furcsább hogy valamiért nem tudok beszélni és furcsa ömm... Ilyen izé... Furcsa dolgokat csinálok helyette és valamiféle dolgot még mellé amitől nem érzek... Furcsaságokat?... A mellkasomban. Olyan kellemetlen érzéseket, így már csak furcsát érzek és valamit folyamatosan csinálok és nem tudom hogyan de ahogyan egyszer sikerült úgy megy tovább és vajon abba tudom hagyni?
- Hööööö.... - Egy fura ki tudja micsoda amitől máshogyan zajlik kicsit a folyamat, de aztán megy tovább...
- HÖNNNGGG... - Ugyan az-az eredmény, én pedig bármennyire is furcsa, megunom és lépnék előre, de haladás helyett orra esek és megszokott módon tompítatlanul arccal üdvözlöm a padlót, ami ismét fura dolgokat vált ki, olyan dolgokat mint az előbb és kezd nem tetszeni, aminek jelét is adnám, ha nem lepne meg az, hogy felkapcsol a villany. Érdeklődve nézek szét, hogy hol is lehetek, de végül jobban lefoglal az hogy magamra tekintve valami nem stimmel, talán nem venném észre ha nagyon nem stimmelne, de most valami furcsa szín kompozíció kapja el a tekintetem ahogyan egy pillanatra véletlenül a testem irányba téved, a többi pedig már történelem... Avagy....
- Hmm?... Húúúúúú.... - Jegyzem meg ahogyan végigsimítok a karomon és olyan "hihi" érzésem van tőle, nem tudom mi az de azt hiszem tetszik, meg ahogyan végigsimítok a ruháimon, az arcomon, megbökdösöm az egyik szemem, piszkálom azokat a fura valamiket a számban, meg a másik fura valamit ami után a kezemnek olyan megmagyarázhatatlan maradandó nyoma van a számban valamilyen teljesen ismeretlen formában... És amire véletlenül ráharapok és legszívesebben hanyatt vágnám magam az érzéstől ha nem lennék éppen hason... Ó... Átfordulok a hátamra az érzéstől! Igen.... Mozgás közben furcsa dolgokat érzek mozogni a karomban és a lábamban amire letekintve és jobban megnézve szokatlan külseje van és idegen ömm... Úgy mint ahogyan ennek az egésznek a nagy része, aminek van kellemes meg nem annyira kellemes része, én most viszont felfedező túrán vagyok magammal kapcsolatban, aktívan piszkálok mindent ami én vagyok meg mindent ami nem én vagyok egyben a padló és ha elérem a falak formájában, minden új érdekességnél " hűűűű "-vel reagálva, igazi kis lenyűgözött felfedező módjára. Ami a legjobban tetszik eddig az még mindig a bunda ööööö... Valamije, továbbra sincs ötletem sem hogy mi lehet az, de olyan jó.

Csendben fülelek és számba veszem magam előtt álló lehetőségeket. A királyi többséget egyelőre hanyagolom, a csapat összekovácsolódásától eltekintve. Szépen építgetem magamnak a házat, amit eddig megalapoztam.
~ Gyerünk Holmes, szedd össze magad, nem olyan nehéz ez, csak meglepett az időutazás. Lássuk mink van.
Megropogtatom az ujjaim, a hátam és a nyakam is. Nem vágok semminek a közepébe, türelmesen állok és várom, hogy mindenki elhallgasson. Megköszörülöm a torkom, aztán hozzáértő hangon kezdek bele.
- Bocsássanak meg a többesért, de szeretném tisztázni a helyzetünket. A Hadtest jelenleg a rendelkezésünkre áll és papíron a Kapitány vezeti, ez így is van? A további birodalmak közül lehet bármelyik szövetséges, aki tud katonai erővel is támogatni? Mennyien élnek a városban és hányan állnak az oldalunkon, vagy a hadtestben vagy más erőknél? Mennyi ember van Morgan oldalán, az átállítottak, akiket bevethet?
Záporoztatom, gyors de logikus kérdéseim a tisztán látás érdekében. Nem hagyom magam megszakítani folytatom is tovább.
- Egyelőre nekünk minden idegen, feltételezem erre számítottak a látomás alapján. Történtek az elmúlt huszonöt évben olyan események, amelyekről még nem tudunk, de fontosak lehetnek? Ha szövetségeseket keresünk, fontos tudni, hogy kire számíthatunk. A magam nevében rövid pihenő mellett döntenék és pár nap is jól jönne, a hely megismeréséhez.
Megvárom, mit választ a csapat többi része, nem önállóskodom feleslegesen, főleg hogy a Kapitány élvez itt döntési jogot. Zárásnak a nő felé fordulok, nem akarom hagyni elúszni a lehetőséget, hogy tudjak meg a képességéről.
- Nem, sajnos nem mondanak. Hangzás alapján talán előcsalhatnám az emlékeimből, de nem szeretnék találgatni. Mire szokta használni az erejét?
Fejezem be egy kérdéssel, tovább emelve a képzeletbeli házat magam előtt.

Ahogyan piszkálom magam világosabb lesz, de ez egy darabig még nem tűnik fel ahogyan nem tudok betelni az újabbnál újabb furcsaságokkal amiket a dolgok megérintése ad, bár ez egy idő után korlátozódik ahogyan a padlón fekve nem sokat tudok elérni és ez az a pont ahol úgy döntök, hogy oda kéne menni valamihez és azt is megfogdosni, ahogyan a saját új testemen egy idő után semmi újat nem fedezek fel a szemeimnek meg.. Olyan-olyan... Annyira nem jól fura hogy ha sokáig piszkálom őket. Szóval a láncok azok amik felkeltik a figyelmem mert jobban össze tudom őket hozni a kínzással és öléssel mint például egy ágyat, ez pedig elég ösztönzés ahhoz, hogy megpróbáljak felállni és odamenni, ami nem mutatkozik egyszerű feladatnak. Bár lábra vergődni annyira nem is problémás, igaz nem tudom hogyan csinálom, olyan dolgokkal csinálok valamit amik teljesen idegenek számomra de valahogy mégiscsak csinálok velük valamit és már lábon is vagyok, igaz azt most nem sorolom fel hogy meddig is tartott ez a manőver mert a lábaim valamiért furcsán viselkednek és kezdem a furcsa szót sokszor használni de nem nagyon tudom hogy mi történik szóval azt hiszem érthető, igen-igen, Teddy tudja a legjobban és mindent tud, még azt is amit nem csak azt kicsit máshogyan! Jééé furán gondolkodtam magamról. Ja és közben már itt állok és a lábaim sem viselkednek izén amíg egy helyben állok, de amikor lépni próbálok az már nem olyan egyszerű és nem egyszerű lábon maradni, ami pedig az egészbe bele visz egy meglepetést az a kinyíló ajtó és az azon belépő nőszemély. Kíváncsian fordítom felé a tekintetem és ugyan ezzel a kíváncsisággal kavart barátságos érdeklődés jelenik meg a tekintetemben ahogyan a szavai közben oldalra biccentem a fejem és végül ki tudja hogyan de elmosolyodom.
- Szia! Teddy vagyok! Te ki vagy? - Kérdem buzgón és kíváncsian, kedvesen és gyerekesen integetve a magam már-már sablon szövegével amit minden ismeretlennek felteszek és néha nem kapok választ, és őket meg fogom ölni... Mindet... De most kíváncsi vagyok, ez az egész helyzet megpiszkálta a kíváncsiságomat mert annyira sok új, megmagyarázhatatlan és érdekes dolog van hirtelen és az erős unalomra pedig emlékszem nem olyan régről és ez sokkal jobb. A kérdésére pedig egyértelműen ilyen módon nem válaszolok mert nem tudom miről beszél, de lehet ismertem és megöltem valakit és arról beszél? Nem... Hacsak nem egy kutyákkal széttépetett emberről beszél... Nem ez fontosabbnak hangzik, de nem kérdőjelezem meg mert ez eszembe sem jut, vagyis valahol mélyen igen de ez nem feltétlenül jut el a tudatom értelmesebb részéig jelenleg, ahogyan valamiért széttárom a karjaimat mert biztosabbnak érzem úgy a mozgást és úgy próbálok meg elindulni az irányába, az arcomon egy elszánt de továbbra is barátságos arckifejezés, mert oda fogok menni ha törik ha szakad, érdekesebb mint a láncok a falon, most még.
~ Úúúú vajon így milyen? ~ Csillan fel a tekintetem ahogyan a gondolat átsuhan a fejemen és szinte az első lépés után megtorpanok hogy megpróbáljak csak egy lépésnyit előrébb teleportálni, hogy vajon az is kivált-e valami furcsát vagy sem. Eztán ugyan úgy ahogyan az első lépést megtettem folytatom előre az utat. Szokásostól eltérően azért nem beszélek még mert éppen nagyon koncentrálok a célom elérésére, de csak idő kérdése.

Albert hosszan hallgatott és csak figyelte a társait. A démonnak becézett bajkeverő nő, az őrült forma férfi, a Miller gyerek és az öreg Victor. ~ Miért mindig velem történik ez? Ad-hoc társakkal kell megmentenem a világot. Rendben. A világot csak most. Máskor elég Avalont, vagy New Yorkot. ~ Nagyot sóhajt, összeráncolja az orrnyergét, majd jobbjával megdörzsöli. Kezdi zavarni Ingrid felsorolása. Teljesen irreleváns. Wave after wave néhány ezer vagy akár egy száz fős csapat is bedarálja a kis kompániát. Azt pedig cseppet sem tudja elképzelni, hogy nyílt csatában vegyék fel a kesztyűt Morgana embereivel.
- Teljesen felesleges eposzi seregszemlét tartanunk. Ők sokan vannak, mi meg kevesen. Legyen ennyi elég. Nem hiszem, hogy megpróbálnánk megtámadni magát Morganat vagy célunk lenne felszámolni a hadseregét. Jobban érdekelne, hogy mi a terv. Bemegyünk, találunk egy eszközt ami visszavisz minket vagy a tudatunkat a múltba, hogy megakadályozzuk a végzetes baklövésem?

Hűvös és hideg vagyok kívülről, támaszkodok a hideg acél kardmarkolatnak és rezzenéstelenül hallgatom az állást, mintha csak egy félbehagyott sakkmeccs állásáról lenne szó. Magamban azonban már idegesen szorítom a fegyvermarkolatot és talán még izzadtságcseppek is megjelennének a homlokomon, de annál már sokkal rutinosabb vagyok. Amire kérdeztem arra választ is kapok.
- Köszönöm. Ha időm engedi, igyekszem bővíteni a tudásom az északi istenségek mítoszaival is.
Legalább a kérdéseimnek annyi haszna volt, hogy a Kapitányunkat felvertem éber álmából. A túlerő az nagy, ebben igaza van, de azt még én sem gondoltam komolyan, hogy ez számítani. Öngyilkosság lenne nyíltan kiállni ellene, trükközni kell és abban jó vagyok. Színpadiasan átadom a porondot, kezem legyintésével is jelezve neki. Ki kellene várnom a tervet, megfontoltan, de mégis eszembe jut még valami.
- Még a terv előtt, ha megbocsátanak. Hol van most Morgana, ha nem ebben a világban?
Sántít ez az egész kép, rosszat sejtek a mese végére.

Albert csak ráncolja a homlokát, ami persze nem látszik a maszkjától. Kezd neheztelni a nőre, aki kicsit sokat beszél és látszólag értelmetlen dolgokat mond. Számára legalábbis. Mondjuk Ingridet is túl szőrszál hasogatónak tartja ezzel a név és cím igazítással. Egyszerűen nem érti, hogy most ezzel mi volt a gond. De nem is akarja. El van foglalva azzal, hogy még mindig korog a gyomra, ráadásul a tervet sem egészen érti.
- Khmmm... - emeli fel jobb kezét, mint kisiskolás, aki szót kér. Aztán amint beáll egy pillanatnyi szünet rákezd. - Jelezném, hogy éhes vagyok. De mielőtt valamit harapok. Oldjunk fel gyorsan egy zavart a tervben. Tegyük fel, hogy sikerrel bejutunk, kihozunk engem és még vissza is megyünk, bár talán jobb lenne ha csak én mennék, az időben. De miért kéne meggyógyítanunk a fiút ahelyett, hogy nemes egyszerűséggel leszúrnám Morganat?!

-ÚúúúúúÚÚÚÚÚÚúúúú!.... Sosem hallottam. - Jegyzem meg őszintén ahogyan a családjáról beszél, amit nem értek igazán, hogy miként működik, úgy értem, hogy miként van egyre több és több ember, tehát... Összevarrják őket? Vagy.... Nem tudom, igazából nem is igazán érdekel hogy miként jön létre az amit úgy szeretek elvenni, inkább a halál része az ami érdekel. Fura, hogy eddig nem találkoztam vele, de most éppen Morgan ténye az, ami izgatottabb pattogást vállt ki belőlem, mint egy gyerekből.
- Hol van? Hol-hol-hol?? - Mindig örülök ha találkozhatok vele és van egy olyan érzésem hogy jobban élvezném a társaságát mint a jelenlegi személynek aki a kezdetek ellenére valahogy nem tűnik túlzottan érdekesnek, meg persze mond még pár dolgot amit elengedek a fülem mellett, ahogyan viszont a gépek jelennek meg az ajtóban egy pillanatra eltűnik a mosoly és az érdeklődés az arcomról.
- Unalmasak. - Állapítom meg ahogyan a páncélosokra nézek, bár valahogy talán kicsit mégis érdekesebben néznek ki de még mindig ugyan olyan vérbeli unalmasnak látszódnak mint ahova fajilag soroltam őket, annak megfelelően pedig, hogy nincs kedvem most hozzájuk, meg akarom találni Morgant megmagyarázhatatlan okokból mert csak úgy miért ne? Na meg persze hogy nem figyeltem teljesen egyszerűen megpróbálok ki slisszolni közöttük és elindulni az óh nagy keresésemre, vagy megpróbálok ki teleportálni közöttük és úgy folytatni az utam, remélhetőleg már stabilabban mint korábban.
~ Teddyes feladatom, hogy megtaláljam Morgant! ~ Suhan át a boldog gondolat a fejemen ami közben elmosolyodom anélkül hogy észrevenném, szinte csak ez lebeg a szemeim előtt, a maradék dolog meg egyenlőre kizárásra kerül. Mivel Al..... Allen?... Alan?... Szóval ő nem váltotta be a hirtelen jött reményeket ezért vele sem foglalkozom különösebben, általában pedig megfordulna a fejemben a meggyilkolásának gondolata de valamilyen szinten még mindig az újdonságok hatása alatt vagyok és éppen a nagy kinyomozandó nyomozás fontosabb, még, amíg meg nem unom, de mivel általában jó játék nyomozósat játszani ezért nem hiszem, hogy egy hamar meg fogom unni.

Tovább csapkodnak az elmém tengerén a hullámok, bátor matrózként állok a fedélzeten és nézek szembe a fejem felett összeérő habokkal. Thorhalla felébresztése nem feltétlenül jó ötlet, lehet a végeredmény rontana a helyzeten, hiszen csak át kellene vennie Morgan helyét, bár jó segítség lehetne, ha már nem látszik az esthajnal sem a ködtől, kár, hogy az öt kincshez vezető térképrészletből három az ellenség kezében van. A helyzet ezután csak tovább fokozódik, az ellenséges flotta admirálisa most hiányzik, de van helyette két másik kapitánya, abból az egyik Doom, a másik Morgan meg a gonosz Kapitány lánya. A sós tenger illatát beszívom, s kitisztítom a fejem. A tervbe nem akarok belekontárkodni, az nem az én szakterületem és aki nagyon ugrál, az könnyen elesik az ingatag pallókon. Egy zavar csak, azt hittem a mi kapitányunk megkerüli a vihart, rutinos vén tengeri rókaként és nem akar rögtön a legnagyobb hullámtetejére hágni.
- Engedelmével Kapitány - kezdek bele ismét - nem tisztem megállapítani, mi a helyes, de Morgan megölése talán túl nagy falat lenne elsőre. Ha visszatérünk a robbanás utáni időbe, ott lesznek vele a robotjai, és a másik Kapitány is meg a sárkányok. Legutóbb, ahogy láttam segítséggel sem bírt velük, nem hogy Morganaval, akinek biztosan van néhány ügyes trükkje egy ilyen esetre. Talán könnyebb odaadni neki az elixírt, a fiú megmentéséhez, amit ő is akar, mint még egy harcit hátrányból kezdeni.
Annyira azért nem aggódok, mint látszana elsőre. A tengerek réme, kraken nem tűnik fel egy örvény mélyén, már lehet is ebből valami, csak vissza ne jöjjön a másik világából.

- Óóó... - Albert azonnal az étkezőasztalhoz lép és végignéz rajta. Csak fél füllel hallgatja a társalgást, miközben leszel egy karéjt egy kalácsból, majd vajazni kezdi az egyik felét, jó vastagon. Teát keres, amikor meghall valamit a háta mögül, ami nagyon nem tetszik neki. Nem a hajléktalan forma akadékoskodása zavarja. Hanem Victor és Ingrid. ~ Nem. Nem. Nem. ~ húzza fel magát gyorsan és baljával rákoppint az asztalra. Aztán az öklével üt rá egyet, majd még egyet és egyre erősebben addig, amíg az ketté nem hasad és minden tartalma a földre nem csúszik, röpül vagy zuhan. Aztán visszafordul a többiek felé, de felváltva néz Ingridre és Victorra.
- Nem. Ez butaság! Nincs előre megírva semmi sem. Ha mégis, akkor az is benne lett volna, hogy megölöm a fiút. És valójában a jó helyen, időben, térben, realitásban vagyunk. Mert nem lehetne belepiszkálni. Csak ti hiszitek azt, hogy rossz és vissza kell csinálni. De visszacsinálom. Megmentjük a fiút. De Morganának meg kell halnia. Egyensúly. Baromság. Éltek, a világ nem omlott össze, pedig az egyensúly felborult. Ha a jók lesznek többen jobb lesz. Ennyi. Nem vitatkozom. Egyébként jó, hogy ti kis senkik jobban tudjátok ezt, mint a nagy játékosok. És itt Romara és Morganara gondolok. Nah, mutassatok térképet, alaprajzot, bármi ami van. Meg adjatok fegyvereket és néhány rátermett embert, akik harcokhoz vagy betörésekhez szoktak és induljunk....csináljuk vissza. Ne vesztegessük az időt.  - mondja, majd befejezi a jobbjában maradt reggelijét.