Északi Atlanti-Óceán

~Reed~

Miközben a magasba emelkedek, körbenézek a helyen, és látom, hogy milyen primitív, civilizálatlan nép közé érkeztünk. Parittyák, és katapultok, úr isten, mennyire múlt évezred... Szívem szerint különféle eszközöket ajándékoznék nekik, és pár év alatt átvezetném a népüket a jelenbe, miközben figyelném, hogy hogyan hat ez a kulturális, és technikai sokk a társadalmukra, miképp változik a hierarchia és néphiedelem, ilyesmik. Hobbinak jó lenne, saját kis barbáraim lennének, amiket én nevelgethetek, és pátyolgathatok. Magmitoknak hívnám őket. Vajon mit reagálnának a többiek, ha hazavinnék egyet? Egy gyereket, akit még nem rontottak el a barbár erőszakos neveltetésükkel. Project Magmito, tökéletes név lenne a gyereknek. Sue pátyolgathatná, Ben játszana vele, Johnny elvihetné csajozni, én pedig tanítanám, és megfigyelném. Mindenki csak nyerne vele. Közben látom, ahogy az atlantiszi felkapja Suet. Akurvaanyád, már bocsánat. Mindegy, egyelőre biztonságban van vele, úgyhogy rájuk hagyom a dolgot, és keresek valami elfoglaltságot magamnak, amit egyelőre nem találok, így inkább figyelem a harcot, és próbálok a lehető legtöbbet megtudni továbbra is ezekről a lényekről. Milyen a harcstílusuk, kitől tanulhatták, vagy maguk fejlesztették? Ha igen, kikkel háborúztak eddig, hogy szükségük legyen ostromgépekre. Ha az atlantisziakkal küzdöttek, miért ilyen kezdetleges a technológiájuk? Miért nem tanultak a harcokból, sőt, hogy élnek még mindig? Ezek a fő kérdések merülnek fel bennem először.

Reed hamar meglátja a kapcsolatot. Ez a faj elzárva élt talán ütköztek olyanokkal,mint az atlantisziak, de valószínűleg a hőséggel és barbaritikusan nagy erejükkel mindig legyűrték őket. Ami magát a kultúrát illeti erősen démonikus szekta vallásnak tűnik, ami a klasszikus óceániai szigeteken is gyakori. Látva az áldozó oltárt és rajta a patás-szárnyas lényt, szinte egyértelmű, hogy valami démon sátánista kultusszal rendelkeznek.
Lény neki támad Koltonak az ütéstől beremegnek a falak és a hang szinte bombaként robban. A vörös lávaember hátra repül, majd Ben ismét neki támad. Az ütések brutálisak, de Kolto is bevisz párat. Bár a lávaharcos messze nem olyan erős, mint Grimm a teste forrósága kiegyenlíti az esélyeit egy kicsit. Pár megégett sárgás kőlemez le is pattan Lényről mire egy majdnem kétméteres árokba veri eszméletlenségig a lávanép bajnokát.
A sámán látva az F4 közeledését gyorsan előveszi a tőrét és az oltár közelébe rángatva Johnnyt a vállába szúrja a áldozókést. Namor pont leteszi a láthatatlanná váló Suet majd a sámánnak repül, akit sárga égi fény ölel közbe, ahogy ellopja Fáklya lángját a vér helyett tűzet árasztó sebből. A fiú leborul az oltárról Sue elé majd a sámán egy hatalmas lángcsóvával lövi meg Namort, aki füstölögve zuhan hátra.
- Késő felszín fakó népe! - üvölti büszkén a sámán - Még ily kevés áldozat is elég erőt adott nekem, hogy használjam a fiú lángjait!
A sámán testét tűz aura kezdi körbe ölelni, ahogy kacag és a még a saját népe is rémülten nézi őt.
- Igen! Ezzel az erővel végleg elsöpröm felszínt!
A hatalmas démoni szobor ekkor egyszerűen kirepül a hőbuborékból ott hagyva a csatázókat.

~Sue S.~

Amikor oda nézek a tesómat épp leszúrni készült a sámán, a vállába vágta a kést épp amikor Namor letett. Az áldozás után egyszerűen csak lerúgta az öcsémet az oltárról mint valami rongybabát, oda ugrok hogyha elkapni nem is tudom legalább az esés nagyját feltudjam fogni. Meglepetésemre a szúrásból nem vér hanem a lángjai "folynak", mi a franc? A sámán magába szívta az erőt és a királyt meg is sütötte elsőként. Nem tudom hogy jó ötlet e a kést kihúzni Johnny vállából, félő hogy akkor kezdene dőlni a vére, de lehet hogy akkor a tüzes hatalmat elvesztené a lávaember. Gyorsan pörög az agyam közben a szobor is kivált és elrepült.
-Most mégis mit...?-nézek az "életre kelt szobor" után, majd a tüzes sámánra akitől még a saját népe is megrettent
Hátpróba szerencse, megpróbálom kihúzni az öcsém vállából a tőrt, Közben Reed meg csak nézelődik ahelyett hogy Bennek segíte...áhh elboldogul ahogy látom még élvezi is. Szóval ahelyett hogy valami tervet kieszelt volna és már megosztotta volna velünk, mint segítőcsapat társ, de lehet hogy a fáradtság miatt nem pörög olyan gyorsan az agya. De úgy mégis mi a francon gondolkodik ennyire?

A lények valószínűleg az elzárkózott életmódjuknak, és brutalitásuknak köszönhetik, hogy életben maradtak - ami aggodalomra ad okot. Ha az atlantiszi erő és tudás nem volt elég, hogy elsöpörje ezeket - már ha megütköztek velük valaha is - akkor mi se leszünk elegek. Legalábbis nem valószínű. Na mindegy, nézem tovább a harcot, miközben a sámán Johhny vállába szúrja az áldozó tőrt - na jó, most már ideje lenne nekem is beszállnom. Látom, ahogy Namor megindul a sámán elé, aki úgy tűnik épp ellopja Johnny erejét, visszaveri az atlantiszi uralkodót, és elrepül. A látvány mintha mindenkit sokkolna, még az ellenfeleink is rémülten nézték saját sámánjukat.
- Büszke harcosok! - kiáltom el magam, a sámán után mutatva. - Ti is tudjátok, hogy sámánotok megtébolyodott az erőtől, és a hatalomvágytól. Elpusztítja nem csak a mi, de a ti népeteket is, ha nem állítjuk meg. Tegyük félre nézeteltérésünket, és állítsuk meg a közös fenyegetést. Az ellenségem ellensége a barátom, nem igaz?! Harcoljunk együtt, és majd utána tisztázzuk ezt a kis félreértést. - próbálok elég hangosan kiabálni, hogy a lehető legtöbben hallják amit mondok, és túlkiabáljam a csata hangját.

Johnnyból kitépi a tört a nő, amitől A sámán izzása enyhül, mikor meglátja a lebegő kést dühösen csap egyet pont arcon ütve a botjával Suet, aki láthatóan esik a földre vérző arccal.
- Felszín szajhája! A tűz az enyém!
Keze Fáklya fölé rakja és szinte az életlángját szívja át lassan testét hasonlóan lángolóvá téve. Elsőnek Namor repül neki üvöltve mikor látja mit tett Sueval, de a lángcsóva hátra taszítja. Majd Lény rohan felé, de ő a padlóra olvasztja meg alatta és ettől lassan lávásodott kőbe ragad Fabeszla.
- Én vagyok a tűz! A csatátokat el buktátok idegenek!
A törzsiek némán figyelik Reedet.
- Miért bízunk meg bennetek? Felszínlakók midig fúrókkal és bombákkal jöttök hazánkba! Évszázada pusztítjátok otthonainkat nem is törődve semmivel!
Mondják a helyiek.

Lény sikeresen elkezdi kihúzni magát és egy sziklát hozzá vág a mágushoz, aki dühösen lángcsóvával lövi meg őt. Az óriás állja a tűzet még ha pokolian is fáj neki. Ám a sámán kezébe ekkor csapódik bele egy háromágú szigony. A lávaember elejti a botját és remegve próbálja kirángatni a fegyvert az alkarjából és a kézfejéből.
- Mért véded a felszínlakókat atlantisz fia?
- Félre értettél sámán. Számomra ez nem a felszíni patkányokról szól. Hanem a legfontosabbról. A becsületemről, amit te megsértettél.
A tűzcsóvákat kerülgeti Namor a levegőben miközben a sámán véres kezét a háta mögé rejti és a sértetlenből lő.
- Nem győzhetsz!
- De adhatok időt a kőlénynek, hogy kiszabaduljon és elérjen hozzád.
Mondja mosolyogva a király, mivel ezalatt Lény már könnyedén kitudott mászni és észrevétlenül elérni a sámánig.

~Sue S.~


A tőr kirántása Johnny vállából sikeres volt, csak abba nem gondoltam bele hogy én láthatatlan vagyok viszont az eltávolított tárgy nem lett az és egy lebegő kés amúgy se valami bizalomgerjesztő természetes dolog de most nem ez a lényeg. Épp ellenőrizném volt e hatása a kis akciónak, igen, de ekkor érzek egy erős, tompa ütést és már a földön is voltam, a láthatatlanságom pedig azonnal kikapcsolt. A sámán nem volt valami lelkes a hirtelen ötlet miatt és le is csapott érte, talán szitkozódott is, de jobban lefoglalta a figyelmem ahogy éreztem hogy az arcomon végig folyik egy vércsepp amit vártam hogy a földre cseppenjen. Pillanatnyi hatás szünet után kaptam fel a fejem és láttam ahogy az öcsém fölött tartja a kezét elszívva az erejét vagy nem is tudom, de mielőtt bármit csináltam volna egy szigony érkezett a sámán karjába, úgy fest az atlantiszi király kicsit mérges, mintha az üvöltését is hallottam volna amikor bambultam, ahogy most is leskelődök körbe a földön ülve ahelyett hogy csinálnék is valami. Úgy néz ki a fiúk boldogulnak az agresszív lávamágussal úgyhogy egyenlőre az első dolgom hogy ne legyek láb alatt, úgyhogy elsunnyogok a csatamezőről az eszméletlen öcsémmel együtt akit a bokájánál fogva vonszolok magam után...de mért pont a lábát fogom...mindegy. Egy buborék pajzsban pihenünk és mozizunk, legalábbis én, várom hogy felkeljen, közben vetek egy pillantás a vállán ejtett sebre, meg agyalni is kéne mi a gyenge pontja a lávanépnek, mert lehet hogy a mi csapatunk áll nyerésre de könnyen megfordulhat az állás.

A Lény lassan támadt és a sámán egy hatalmas tűzcsapással eltaszította őt. Ben végre választ kapott, hogy megérezné e Johnny lángjait, mivel a sámánét most nagyon is érezte. Mintha egy mikróból lépett volna ki, szédeleg, füstölög és minden homályos.
- Ez volt a terved halember? Hát ezt kívánod pusztulj a kőszörnnyel!
A tűzet megidézte a sámánt, de az alig jelent meg keze körül.
- Már felemésztetem volna az életerejét a fiúnak?
Kérdezte magát majd meglátta, hogy a test már nincs mellette. Sue pajzsa nem csak védte a fivérét, de elzárta a mágikus kapcsolatot közte és a sámán között. Az égett király arcán kegyetlen mosoly jelenik meg.
- Ezt én most nagyon fogom élvezni, de te... te nem.
Ezzel az atlantiszi ismét neki ront a sámánnak.

Namor és Lény egyszerre üti meg a sámánt, a maszkja ezer kis darabra törik és a népe köze zuhan vérző fejjel. A lángok varázsa lassan elhagyja és teste szinte feketésé hűl. Johnny elkezd magához térni, a légzése és pulzusa is visszatér. Namor büszkén repül a láva nép elé, akik varázslójuk bukása után megadják magukat az emberi és atlantiszi seregnek.
- Ez - mutat a sámánra. - Ez lesz azokkal, akik Atlantiszra támadnak! Nem érdekel miért, de ha még egyszer a népem egyetlen tagjának is baja esik általatok akkor az egész fajt kiirtom!
Kolto lassan feltápászkodik.
- Megértettük herceg, de kérlek a sámánt hagyd meg nekünk. A szavai elvakítottak minket. Ígérem többé nem fordul elő. Mind adósai vagyunk a Lénynek és Namornak.
A tudós félve néz fel.
- A... akkor fúrhatunk tovább?
A lávaalak bizalmatlanul néz rá.
- Megadom mely területeken tudtok mérni, de ha megszegitek azt akkor még a Lény védelme sem lesz elég a haragunkkal szemben.

~Sue S.~


Úgy néz ki nem is volt olyan rossz ötlet ez a védőburok, egyrészt véd minket amire eredetileg is akartam használni másrészt nem engedi a sámánnak hogy szabadom szívja az öcsém erejét aki még mindig roppant hasznos és ki van ütve, várj csak, éledezik, hál'istennek. De csak azután engedem le a pajszot és kezdek vele foglalkozni miután kiütötték végre a sámánt. Amíg tart Namor beszéde és az egyezkedés a lávaemberekkel addig nagyjából rendbe szedem Johnny-t, próbálom talpra állítani és támogatva oda kecmeregni Ben-hez.
-Szép munka!
Hmm de valami hiányzik.....vagy valaki, ahha az egyik csapattársunk aki kb részt se vette az egész akcióban ahhoz képest hogy ő az agyasunk és jó lett volna ha elő áll ő is valami épkézláb tervvel. Arcomra fagy a mosoly.
-Hol van Reed?-nézek körbe.
Végig agyalt valamin, nagyon de szinte meg se szólalt, remélem hogy nem jutott eszébe valami ötlet és valamilyen úton módom nem szökött haza itt hagyva a csapatot szó nélkül úgy ahogy van az akció közepén, mert kinézem belőle és ha igaz a megérzésem, megfojtom. Sóhajtok.


//Bocsi, hogy ilyen későre sikerült a poszt, de(!) legalább írtam... :$ //

~Reed Dick~

Miután kapcsolatteremtésem sikertelenül zárul, hagyom, hadd intézzék el a többiek a munkát, én pedig szépen visszahúzódok. Próbálok kinézni magamnak egy kényelmes helyet, ahol békésen elfekhetek, amíg elül a csatazaj, ha viszont ez nem sikerül, akkor csak egy biztonságos távolból próbálom szemlélni a dolgokat. Nem hibáztathatnak - Johnny ígyis, úgyis elveszíti az életét előbb utóbb, ha más nem, akkor valami szifilises kankós éc által, amilyen nemi életet él, de az is lehet, hogy autóbaleset-  ki tudja, a lényeg, hogy nem jósolok neki sokat. Ben amúgy se túl okos, meg ő az izom a csapatban, szóval neki ez a dolga, nincs választása - és nem nagy veszteség. Suet sajnálnám mondjuk, de nem vagyok még képes, hogy megvédjem, a Föld pedig túl sokat veszítene azzal, ha meghalnék. Tulajdonképpen már azzal is eleget kockáztatok, hogy itt vagyok. Talán a dimenziókapu után kifejlesztek valami fegyvert, vagy páncélzatot, hogy én is segítségére legyek a csapatnak, még nem tudom. Vagy egy repülő autó. Vajon mennyire lenne veszteséges? Mondjuk ha elég könnyű anyagból épül... és felhasználhatnám Johnny tüzét is. Vagy legyen csak két személyes? Sue és én, ahogy elrepülünk a naplementébe... ez tetszik. De a fegyver is. Pacifizmus, meg a faszomat.
Ezen gondolatok közben, ha már biztonságosnak tűnik, odamegyek a többiekhez, és várom a folytatást.

A lények belegyeznek az emberek alkuiba és Namor még egyszer Sue mellé landol kezét finoman felemeli és megcsókolja.
- A felszín pár csodás rózsaszálat teremtett és te Sue Storm egy vagy közülük. Tud,hogy királyságomban mindig szívesen látott vendég leszel.
Ezzel a vizek ura elrepült seregével. Kolto pedig kezet nyújtott Lénynek.
- Még sosem harcoltam oly erővel, mint a tiéd. Bajnoka vagy az embereknek, de én testvérnek tekintelek. Ha valaha is visszavágóra vágynál, tudod hol találsz Kőlény.
Mondja a harcos. Lassan mindenki távozik és a liftben Johnny felébred, az állapota stabil még pár hétig fájni fog a légzés. Fáradtan fordul Reed felé.
- Tudod.. ha máskor is leszúrnak majd hívlak, hogy gondolkodj dolgokon a háttérben.

Kaland vége, de jön az U-foes!