Gótika

A nő a kiáltozó kicsit maga mögé húzza, és úgy néznek rám, mit egy őrültre.
A tekintetem lesütöm szégyenemben, hogy még magyarázatot se tudok nekik adni, legalábbis olyat nem ami hihető is lenne.
Valami búgó hangra leszek figyelmes, az ablakhoz nézek és egy őrszemet pillantok meg, aki leszámol minket, majd nálam, mintha elromlott volna a rendszere, vagy nem is tudom mi baja lehetett. A lényeg az, hogy elkezdett felénk lövöldözni.
- Mindenki fedezékbe.
Mondom, ha nem jutott volna eszükbe és én magam igyekszem elvetődni, kitérni a lövedékek elől és közben megpróbálom letesztelni, hogy visszatért -e már az erőm azzal, hogy a többieket, akik nem tudnának kitérni a lövések elől, arrébb rántom telekinetikus erőkkel az útból, hogy ne sérüljenek meg.
Közben válaszolok a fiúnak, attól függ a válaszom, hogy visszatért -e már az erőm.
1.- Esélytelen, először se magamtól süvítettem be ide, és blokkolták a képességeimet is. Lehet ezért akadozott az őrszem, mert erők nélkül olyan vagyok akár egy ember.
2.- Jobbat tudok.
mondom, és ha van már erőm akkor megpróbálom a robotot megemelni és elhajítani messzire, hogy némi időt nyerjünk.

Svarog döbbenten figyeli a felé induló sárga lényeket, mikor hirtelen egy hang hallatszik a sötétségből. Dragunov összerezzen, a tenyerében tűzgolyó formálódik, de a hang tulajdonosa még nála is nagyobb.
Ráadásul egy sárkány, összezúzott testtel. A mutáns pár lépést tett előre és kioltja a tenyerébe összeálló lánggolyót. Nem tudná megsebezni sem a teremtményt, valamint megsérült a teremtmény. És ráadásul a fajtársának nevezte.
Végigpillant rajta, és közelebb lép, aztán megszólal.
- Én meg még soha nem találkoztam hozzám hasonlóval - válaszolja, és végigpillant a lény hatalmas fején. - A nevem Boris Dragunov, de hívjál csak Svarognak. Mi a neved és mi történt veled?
Dragunov egy pillanatra elgondolkodik, hogy mi ez a lény, és hogy ő mi lehet. És hogy egyáltalán mi a fene folyik itt.
- És tudok rajtad segíteni?

Olyan nagyon furcsa ez a nő. Az esze valamilyen siznten működik, azonnal tudja, hogy fedezékbe kell mennünk. Mintha ismerné is azt a robotot, amit mi még sosem láttunk. Egy helyről jöttek? Valahonnan messziről? Mindenki el van tévedve, holdkóros, ufo is lehetne. Őrszem! Mit őriz? A mutánsoktól valamit? Ki készít ilyen robotot, mikor alig van mutáns a városban? 
Próbálok elhúzódni a kék erőtér elől, mert nem tudom, mit csinálna velem. Csak lebegtet, engem és a családot. Kira biztonságba helyezett minket! Elvitt a lövések elől. Mily hatalmas az ereje! Most már biztos vagyok benne, hogy egy másik világból jött, ahol sok ilyen lény élhet. Ez izgalmas! Beszélnem kell vele, ha az őrszemet legyőzte. Hogy gondolkoznak az emberek egy olyan világban, ahol természetes a mutánsok élete? Milyen az életük? Hogy születnek, hogy élnek, hogy halnak meg? Engem érdekelnek ezek a témák, az érzéseik, a gondolataik.
- John, maga is mutáns? Az a robot ezt mondta. Kira, köszönjük! Maga ismeri ezt a fémkasznit? Mihez akar alkalmazkodni, mit akar adaptálni?
Nem tudom, mit tegyek, sosem voltam még ilyen helyzetben. Johntól és Kirától várom, hogy megmondják, mi lenne a legjobb az ismeretlen támadó ellen. Követni fogom a tanácsaikat, hogy túléljük és megszabaduljunk ezektől.
- Apa, nem hívjuk a rendőrséget?

Komédiás vs Rettenet

EZ AZ!
Ahogy nekivetjük magunkat a gyámoltalan férfinak és karmaink felszakítják az arcát, két érzés kerít hatalmába. Először egy olyan felszabadultság, amit még sosem éreztem. Ahogy a karmok végigszaladnak a az arcon, felszakítják a húst és a bőrt, és végigkarcolják az arccsontokat, azt érzem, hogy hosszú évek óta most élek először igazán. Egy pillanatra feloldódom a csodálatos izgalomban, amit csak gyilkolás előtt érez az ember. Aztán valami megzavar. A férfi hátrarepül, és érzem, hogy valami történt. Mintha valamit átadtam volna. Mire rájövök, hogy mit, már elszabadul a pokol. Egy hatalmas szörnyeteg áll előttem, ami olyan, mint én. Az ivadékom...
- Aztakurvaéletbe, Takony! Ez rondább, mint te vagy! És elrontotta a gyilkolásunkat! Egyáltalán hogy kerül ez ide?!
Elvette az áldozatunkat! Meg kell bűnhődnie! Pusztulnia kell! ... Egy pillanat alatt tisztul ki a tudatom. Ezek nem az én gondolataim! Nem elég, hogy Cletus irányítja a mozgásunkat, a tudata is kezd átszivárogni az enyémbe! Nem lehettek az én érzéseim, amiket akkor éreztem, amikor rátámadtam Knightra!
A tépelődésből az szakít ki, hogy az ivadékom lesújt ránk, és jócskán hátrarepülünk. Nem tudom mi lenne, ha most éreznénk fájdalmat... Ez a lény hihetetlenül erős, és nyilvánvaló, hogy inkább Cletusra hasonlít, mint rám.
~ Ez a lény tőlem származik. Nagyon fontos, hogy elpusztítsuk, de erősebb nálam!
A fajtámnál ez már csak így működik. A génjeinkben van. Az ivadék erősebb, mint felmenője, és ösztönösen el akarja pusztítani. Ez az élet rendje. Ha életben akarok maradni, a tapasztalatomból kell előnyt kovácsolnom, és minél hamarabb végeznem kell vele.
~ Én tudom, hogy kell harcolni vele. Engedd át az irányítást!
~ Egy fenét! Én jól érzem magam így!
De ez a dög tényleg elég nagy, és nagyon úgy néz ki, hogy ki akar nyírni. De így legalább izgalmas lesz az első szabad gyilkosságom. Kicsit talán túl izgalmas az ízlésemnek, de ez nem kívánságműsor! Megpróbálok kigurulni a kezei alól, amikor megpróbál lecsapni.
~ Ha nem adod át az irányítást mindketten meghalunk! Attól, hogy nem érzel fájdalmat, még tudsz sérülni, és nem vagyok olyan jó állapotban, hogy mindentől megvédjelek!
Nem bízom benne, hogy hallgatni fog a jó szóra, és mivel nem teszi, valószínűleg el fog minket találni az ivadék ütése. Egyszerűen nem elég jó Cletus mozgáskoordinációja. Persze ő nyilván nem számít a találatra, így ezt a meglepetést próbálom kihasználni, hogy átvegyem az uralmat.

Az erőm működik, és nem is akárhogy, gyors reakcióval vagyok képes megemelni mindenkit a szobában és biztonságba helyezni. Amint "letettem" őket a robotot egy intéssel állítom röppályára.
Meg is lepődöm rajta, nem kevésbé azon, hogy ezek után visszahuppanok a padlóra. Meglepődve nézem a tenyeremet és alig fogom fel, hogy mekkorát nőtt az erőm kis idő alatt.
- Wáo.
A férfi szavaira felé fordulok és elgondolkodva válaszolok.
- Lehet szét tudnám szedni darabjaira az erőmmel, csak az a baj, hogy ahhoz el kellene terelni a figyelmét, nagy koncentrációra lesz szükségem a művelethez, így nem biztos, hogy fogok tudni védekezni, ha megtámad engem vagy bárki mást.
Válaszolom, majd a kis srác kikérdezi az ismeretlen fickót is, hogy mutáns -e, majd köszönetet mond nekem és két újabb kérdést tesz fel, az utóbbinak persze nem örülök.
- Nincs mit. Láttam már hasonlót korábban, de ezt a fajtát nem. Hogy mit csinál?!
Kérdem meglepődve, majd realizálom magamban a választ és felelek a kérdésre.
- A fene, hamar el kell intéznünk, mert a támadási formákat tanulja, hogy védekezhessen ellenük.
Mondom, majd kis várakozás után, egy az ajtó és ablakok általi vakfoltot nyújtó szekrényt keresek a tekintetemmel, persze csak ha van ilyen.
- El tudnátok terelni a figyelmét, mikor visszajön?
Kérdem, majd ha igen a válasz, akkor odaállok a szekrény takarásába, hogy én rálássak az ablakra, de ha az őrszem az ablakból vagy ajtóból érkezik, akkor ő azonnal ne láthasson engem.

A teremtmény elmondja, hogy Svarog embernevet kapott, és ő magát Fin Fang Fomnak hívják. Valami idegen lény lehet, és tényleg nagyon idős. Végigpillant a falakon lévő festményeken. Ezer jelenetet ábrázol, igazából csupán egy valami közös bennük. A sárkány alakja.
Mintha csak az istenük lenne, végül is logikus. Ki tudja, hogy a kis sárgák milyen lényekkel élnek itt lent együtt. A sárkány már csak pusztán a külsejével elrémítheti a ragadozókat Dragunov követte a sárkányt.
- Az emberek neveltek fel engem, vagyis dehogy. Mutogattak egy cirkuszban, én voltam Svarog, a szörnyeteg. Úgy látom történt veled egy és más az utolsó ezer évben.
Kíváncsi volt arra, hogy mi várja a folyosó végén, hogy hova vezeti a sárkány.
- Hová megyünk? - tette fel a kérdést

~Dr. Vayne és Amerika Kapitány~

2025. Ez a robot gyártási éve. Nem rossz. Nem is akármilyen. Iszonyatosan fejlett mutáns reagáló egység. Felismeri a képességet és elhárítja azt. Elég jó cucc. Az elsődleges parancsnoka Norman Osborn elnök úr. Elnök? Osborn? 6 év múlva? Legalább valaki tökös veszi fel a pozíciót. Szegény Osborn sokkal jobban érezné magát 2099ben. De a tény, hogy ilyen robotokat épített arra utal, hogy nem annyira bürokratikusan szabályozó a jövő, mint a jelen. Kíváncsi vagyok mit csináltak a mutánsok, hogy ezt megérdemeljék. Parancsnokként szerepel a robot kezes férfi is. Persze van róla akta a robot adatbankjában. Mint több ezer, vagy akár milliónyi, mutánsról és "átlag"emberről is. Sokan egy SHIELD nevű, a rangokból ítélve katonai, szervezet tagjai. Impresszív. A legfontosabb most, az hogy a padlómon fekvő férfi gyengeségét megtaláljam. Kitudja mikor jön kapóra. Valószínűleg hamarosan. Csak gondolnom kellett rá és már fel is ébredt. Edward Knight-ként mutatkozik be, ami az aktája alapján igaz is.
- 2019. december 17. New York, 5. sugárút, 1330.- válaszolom a kérdésére. - Hol volt utoljára, mielőtt idekerült? - kérdezem tőle. Közben tovább keresek a hasznos adatok közt. Ami fontos, például a tervrajzok, olyan emberek aktái akinek felismerem a nevét, azokat másolom is rögtön a gépre. Közben félszemmel figyelem a vendégem, hátha megpróbál valami vicceset csinálni.

Svarog A föld alatt
A lény picit nevet majd nagyok a köhög amitől a barlang falairól hatalmas kilós szikla törmelék hullik alá.
< - Svarog. Ritka esett, de az emberek jól választottak. A neved régi, de a jelentése legendás: Jövő vagy egy régebbi értelmében Szilárdság. Találó. >
Mondja mosolyogva. A folyosóról egy haloványan világító terembe érkeznek, ahol egy nagyobb űrhajó van, aminek részeit a falakra szereltek szét.
<- A fajtánk... Makluan. Ezer emberi esztendeje a Bolygófaló elérte az otthonunkat. Harcoltunk, az égiekre még meg is sebeztünk a szörnyeteget, de nem nyerhettünk. Mikor rájöttem négy űrhajóval elmenekültem és a másik három gépbe egy-egy gyermeket helyeztem a fajtámból. A legerősebb harcosunk, a királyunk gyermekeit és a testvéremét. A hajómat tudtam irányítani, de a tiétek elcsúszott. Rossz úton jöttetek így máskorra érkeztettek meg. >
A sok beszédtől fuldokolva kezd köhögni és a mellkasához kap az óriási szörnyeteg. Minden köhintést egy felhőnyi vörösesen izzó füstgomolyag kísér. Svarog figyelmét elkapja a hajó roncsai, minden része olyan, mint egy őrült sci-fié. A gép felizzik és felismeri őt. nem szabadna értenie mégis felfogja a feliratokat, amik makluanak jelölik őt.  A roncsok közepéből energia lüktet, érezhetően. Két oszlopon öt fém karika erősen izzik folyamatosan.


Vayne és Kapitány Észak-manhattan
AZ adatok másolása alatt Vayne megszerzi Knight adatait /Innen kezdve a teljes előtörténetét ismered/ és a többi Osborn Bosszú Angyalokat is. Sőt még a saját magáról megszerzett információakt is sikerül letöltenie. Ekkor megszólal a telefonja.
- Uram! Azonnal meneküljön a városból! Ismeretlen robotok támadják New Yorkot! Mindent szétlőnek! Már küldjük az evakuációs kocsit! Pakoljon össze és várjon a hívásunkra!
Mondja az biztonsági asszisztense a cégtől gyorsan hadarva és ha megnézi a legtöbb csatornán a tévében mutatják ezeket az őrszemeket, amik a teljes várost pusztítják el. A legtöbb sérültnek tűnik és ezért támadja a civileket is.

Waynoka és Kira Dél-manhattan
John már válaszolni akar Waynokának.
- Igen, de ezt nem szeretném....
Majd megdermed miközben a szülők a telefonjaikkal csak foglalt hatósági üzeneteket kapnak. Redbow fehérré válik.
- Kell neki visszajönnie ahhoz, hogy lelőjön minket?
Az égben az őrszem mesterlövész módra vált majd tüzelni kezd, amit, a lassan vörössé válik és a négy fő elé ugrik miközben a ruhája szakad szét.
- Fussatok!
Üvölti a pikkelyesedő alak miközben az oldaláról pattognak le a golyók.

A vérvörös t-rex még egyszer utoljára a társaságra morog mire a szülők kirángatják a fiúkat és Kirát a lassan ementálivá váló lakásból.

Nikostratos és Killbane Észak-Brooklyn
A civilek hirtelen eltűnnek az őrszemek elől.
- Hiba.
Jelentik ki az őrszemek, amiknek a száma már elérte a négyet.
- Lassított felvétel szerint gyorsuló célpontunk van. Átváltás lassításra.
Az őrszemek kamerái picit mozognak majd megjelenik Killbane. A távolban Nikostrratos mellett a rejtélyes férfi csípőre teszi a kezét.
- Kár, hogy nem az az én fiam.
Az őrszemek figyelik az angyalt.
- Azonosítás: Killbane. Hálózati parancs felülírása... negatív.
Mondja az első őrszem és lőni kezd.
- Negatív - ismétli a második.
Ekkora már Killbane hihetetlen sebességét kihasználva kitépte az első karját és a mellkasába szúrta.
- Negatív - mondja a harmadik majd egyszerre a másodikkal elektromosan energiát kezd gerjeszteni. - Adaptálás.
Az áram azonnal megrázza az angyalt, aki a földre zuhan mire meghallja:
- Pozitív.
A hátsó és egyben utolsó őrszem egyetlen gyors mozdulattal két rakétával robbantja fel a társait mire azok felé fordulhatnának.
- Nimród #13 Parancsra vár.

Knight és Komédiás Észak-Queens
Rettenet csapása brutális a betont is berobbantja a karmai alatt, de Cletus még kitud fordulni. A második elől viszont már nem tud elmozdulni és az ütés a földbe döngöli szó szerint. Mindkét felett a szimbióta vezeti. Így egyik sem hallja meg az újra bekapcsolódó őrszem hangját:
- Rendszer hiba, új adat adaptálás. Parancsnok keresés. Edward Knight keresése... negatív. Hálózati adatok mutáns=ember. Új közös parancs: Teljes megsemmisítés.
Komédiás egy gyors és brutális döfést szúr Rettenet mellkasába, amivel a falra szerezi a párost mivel nem hitték volna, hogy az ellenség még tud támadni. Ettől Knight teljesen elveszti az uralmat miközben Cletus eszméletlen az ütéstől. Mögöttük a  falból kirobban az őrszem és egy rakétát lő a sikátorba pont a két lény lábához.

/Dinók! Ahogy ígértem!/

Vayne és kapitány

Enyhe émelygés üli meg a gyomromat ahogy belegondolok az utazásba. De inkább csak amolyan kényelmetlenség mint sem komoly stressz ülne a mellkasomra. Legalábbis nem hagyom elhatalmasodni, csak nyelek egyet.
- Jerseyben voltam, egy félórás háború kapitánya ként. Valószínűleg a mutkók képességei miatt törhetett meg a valóság. - Kicsit nyújtózkodom, miközben telefont kap az emberünk. Hamar kiderül, hogy több jött át mint gondoltam. Ha a lovasok is akkor itt már a meglepetést a mi oldalunkra kell állítani. Nem kívánkozom jelmezben rohangálni ismét, baromság lenne.
- Erwin megtenné, hogy kölcsönöz nekem pár göncöt. Segíthetek elsimítani ezt, lehet még az egységem is elérhető. - Közlöm kicsit megszeppent arckifejezéssel, ahogy ismét megfeszülök és elkezdek feltápászkodni.
Most jut először eszembe, hogy nem dőlhetek hátra nagy kényelmemben és így az is beugrik, hogy talán még elérhetőek a társaim, talán a gépeket is tudom irányítani. Jelzek még emberünknek egy kézmozdulattal, hogy ne kapcsolja el a a híreket és lehetőleg az egyik élő adásos maradjon kint.
- Minden őrszem leáll. A háború véget ért, alvó üzembe átállás, parancs. Edward Knight parancsára az offenzívát leállítani! - Határozottan, kissé tagoltan adom ki a parancsokat, ki tudja milyen állapotban vannak a gépek. De remélem, hogy még müködik annyira a rendszer, hogy kiiktathassam őket.
- Higanyszál és Grendel ügynökök élnek még?

Szimbik

A hatalmas csapás ellenére a kis kákabél felpattan és átdöf minket. Sérthetetlenségem szép képe hamar a porba hullik és a hirtelen ütéstől úgy érzem a hatalomátvételem is balsikerre kárhoztat. Megpróbálom elképzelni ahogy a kormány felé nyúlok, megragadom a gyeplőt, kihúzom az emelős játékkal a legmenőbb plüss cápát és koncentrálok az akaratom kapzsi, emésztő oldalával a megszerzésre magára. Hátha találok egy felületet ahol visszaszerezhetem az irányítás egy részét. Mert az jog szerint az enyém!

John nem beszél sokat, inkább cselekszik, mint egy igazi harcos. Ő őrzi a népünk hagyományait és bölcsen hallgat. Mutáns és ismeri a robotokat. Én elhiszem neki, hogy jobb, ha nem várjuk meg, mit adaptálnak. Eddig csak azt mutatták, hogy szétlőnének mindent és a mutánsokat akarják kiirtani. Alig vagyunk. Ki készít ilyen robotokat ellenünk és miért? Megint a kormány? Hát megint itt tartunk? Visszaszorították a népemet rzervárumokba, miután a nagy részét kiirtották vagy átnevelték. Rabszolgákat hoztak, azokat is állatként kezelték. Azt hittük, elmúltak ezek az idők és most a mutánsok ellen vannak? 
Hát én ezt nem fogom hagyni! Most el kell menekülnöm, hogy túléljem a szüleimmel együtt és aztán majd meg fogom keresni a lépéseket, hogy mit lehet ezek ellen tenni. Kira sok mindent mondott és alig értek belőle valamit. Ez túl nagy erőnek tűnik. A szüleim nem kapnak vonalat, John ráérez arra, hogy messziről is tudnak lőni ezek az óriási gépek. Én hallgatok Johnra és futok a szüleimmel együtt biztosabb helyre. Dinoszaurusszá változott, ez a képessége! Mint az ősök! Kira számára remélem megfelel ez figyelemelterelésnek. Én is átalakulhatnék medvévé, de attól félek, nem ismerem ezt a helyzetet, ezt a gépet, John sokkal tapasztaltabb nálam, ők ketten győzhetnek. Meg fogom hálálni nekik. Most futáááááás!

~Dr. Erwin Vayne & Kapitány~

Úgy tűnik a vendégen Ranger is volt így. Ha akar akkor bármikor kiüthet vagy megölhet. Szóval vigyáznom kell mit csinálok. A csapattársai is impresszívek. Főleg az űrlény, úgy nevezett szimbióta. Közelebbről is megvizsgálnám, bár nem vagyok biológus. Hirtelen jön egy hívás, miszerint a szobámban fekvő robothoz hasonlóak mindenfelé tombolnak a városban. Érdekes. Rögtön bekapcsolom a híreket és már látom is, hogy tombolnak. Ezek a gépek is sérültnek tűnnek, de nem annyira, mint az enyém. Valószínűleg a felismerő rendszerük vagy hasonlóval van a probléma. A telefon hívásra csak egy halk rendbennel válaszolok, aztán le is teszem, hiszen dolgom van.
- Ha kabát kell akkor, szobából ki, folyosón szekrényben. Ha egyéb akkor pedig baloldalán a szekrény.- válaszolom a kapitánynak. Közben még mindig a robotra csatlakoztatott laptopomhoz fordulok. Biztos van valami algoritmus, amivel kiválaszthatja a megfelelő célpontot. Hallom, ahogy a kapitány parancsot próbál adni nekik, ezt is fel lehetne használni. Át nézem a terveket a célpont választó és/vagy parancsnoki rendszereket keresve. Ha Osborn okosabb egy marék szintetikus gyümölcsnél, akkor biztos rakott a gépekbe egy full leállást, pont ilyen esetekre. Ezt keresem. Ha szerencsém van, akkor egy kód, amit a kapitány rádiójával ki tudjuk adni, ha pedig jel, akkor egyszerűen a helyi rádió állomással ki tudjuk sugározni, megmentve egész New Yorkot. Könnyű.

Waynoka és Kira Dél-manhattan

//Amúgy nem rombolta szét a házat azzal, hogy átalakult? //

A felvetés jogos, bár az meglep ami ez után történik. A férfi egy hatalmas vörös dínóvá válik és testével véd meg minket, amiről lepattognak a golyók. A család menekül, de én még nem.
- Itt az alkalom, fussanak!
Én pedig a dínó mögé húzódom, úgy hogy takarjon a lövésektől, kilesek, hogy egyszer láthassam hol helyezkedik el az őrszem, de gyorsan teszem ezt, hogy esélye se legyen becélozni, ezek után rá koncentrálok a biztos "dínó pajzsom" mögül, és megpróbálom erős és gyors koncentrációval megsebezni és szétszedni a robotot, főleg a memória egységet és a fegyverzetet támadom, aztán jöhet a többi is. Igyekszem közbe azért figyelni, hogy engem közben ne érjenek lövedékek se a családot. Magam elé pajzsot is tartok ha kell, a családot pedig oldalra próbálom húzni a lövedékek elől ha szükséges.

A kérdésemre a tag egy kérdéssel felel, amit jobbnak látok ignorolni, inkább a robot-valamik felé fordítom a figyelmemet. Még mindig annak a ténynek a sokkhatása alatt állok, hogy puszta kézzel odébbsöpörtem egy ilyen izét, ami nem úgy néz ki, mintha papírmaséból hajtogatták volna unatkozó kisdiákok. Apropó robotok, azok közben szépen irtani kezdik az embereket, ami elég jó szórakozásnak tűnik, ha valaki egy szinte elpusztíthatatlan, és különféle fegyverekkel felszerelt harci machina. Épp felkészülnék, hogy valamelyik fél oldalára álljak - sose szerettem a győztesekhez beállni utólag, az olyan gerinctelen, úgyhogy valószínűleg az emberekkel tartanék - amikor a lábam elé soroznak a gépek, ami hirtelen mozgásváltoztatásra kényszerít - az akaratom ellenére. Hirtelen beállt röppályám egy sikátorban végződik, ahol beverem a fejem, szóval kissé kótyagos vagyok, miközben egy mély hangú férfi kezd el odébb húzni. A megszokottnál - vagyis, az elfogadhatónál, mert azért ez nem túl gyakran előforduló eset - később esik le, hogy valami vadidegen húzogat a sikátorban, és nem nő. Na ez azért már megteszi a magáét, hogy észhez térjek, és dühösen próbáljam beazonosítani a tagot.
- Na idefigyelj apukám, nem tudom ki a péló vagy, de sürgősen vegyél vissza. Örülök hogy megmentettél meg ilyesmi, de ha most azt várod, hogy itt a sikátorban fogom meghálálni, és levetítem az anyagi síkra a perverz fantáziád szülte fantazmagóriát, akkor kurvára tévedsz. - tisztázom a helyzetet, miközben megpróbálok felkelni a földről, és kis méltóságot csempészni a mozdulataimba. Meg a koszos ruhámat is leporolom amennyire tudom.
- Most pedig ha megbocsájtasz, van egy kis elintéznivalóm. Ezek a k-rva gépek nem tudják, hogy kivel baszakodnak. - teszem hozzá még határozottan, ha nem szakít félbe. A korábbi félresöprős dolog elég magabiztossá tett, nem tudom miért, de úgy tűnik hogy én vagyok a Jani, hiába keresztelt néhai anyukám Michaelnek.

Foomot követve egy űrhajóhoz érkeztek, közben a sárkány érdeklődve hallgatta a szavait. Amikor a lény a nevének jelentését fejtegette, akkor elmosolyodott és felzárkózott mellé. Mindig is úgy érezte, hogy nem erről a bolygóról való.
Azonban mindig is valamiféle torzszülöttként, mutánsként gondolt magára. Ekkor jutott az eszébe, hogy az a robot nem így azonosította. Biztos, hogy nem véletlenül.
- Svarog úgy tudom, hogy egy ősi szláv sárkányisten neve. Ha ez így van, akkor valószínűleg ő is a te népedből való - válaszolja Dragunov.
A makluan elmeséli a népük történetét, a bolygófalót, hogy három gyermeket is útnak indítottak. Aztán köhögésben tört ki hirtelen, érezhető, hogy gyenge és öreg.
- És én ebből a háromból melyik vagyok? A legerősebb harcos valamely gyermeke vagy az uralkodó fia?
Dragunov csodálkozva lép oda a hirtelen megjelenő gyűrűkhöz.
- És mik ezek a gyűrűk? És mit szeretnél tőlem?

Svarog A föld alatt
Fin Fang Foom akaratlanul is nevet egy kicsit. Hangja teljesen elmegy a kacagástól és alig érthetően hörögve felel:
- Ezt neked kell megfejtened kicsi makluan.
Svarogtól a gyűrűk izzani kezdenek, már a közelségétől azonnal bekapcsolódnak.
- Tőled? Hogy is akarhatnék bármit? Hisz azt se tudtam, hogy élsz! Csak a kis barátaim szóltak és én mentem megnézni téged. Csak elmondom, amit az emberek miatt nem tudtál meg. Rendbe teszek...
A köhögéskor lávaszerű vért köp a barlangfal tövébe. Légzése egyre nehezebb.
- Valamit... amit elrontottak.
Lassan nekidől a falnak, de még mindig megremeg a föld, ahogy landol.

Vayne és Kapitány Észak-manhattan
A kapitány kap magára ruhát majd az őrszemnek parancsot ad. Utána Vayne kikeresi a programjukból a leállító parancsot és pár feltörési kóddal elindítja azt. A tévében látni, ahogy a gépek döglött bogarakként zuhannak le. Amelyik gép nem kapcsolt ki Knight szavára, azt Vayne iktatta ki. A két férfi hátra dőlhet, ahogy a tévében értetlenül nézik a gépeket.

Waynoka és Kira Dél-manhattan
Kira a dinó mellé repül majd koncentrálni kezd. Sosem célzott ilyen messzire, ahogy minden erejét beleadja a robot karja, amiből lőtt elkezd szét jönni, ezernyi apró darabra, mintha minden egyest csavart szétszednének benne. A lány feje is belesajdult picit, de végre nincsenek lövések és John meztelenül zuhan a lábai elé. Az oldala nagyon sérült és nehezen lélegzik, de él. Majd az őrszem megdermed az égben és lezuhan, mint egy kő.

Nikostratos és Killbane Észak-Brooklyn
Az őrszem kivetít egy holografikus térképet. Itt látszódik melyik angyal hol van. Killbane még kb ismer is pár helyszínt ezek után, de amikor még kérdez a robottól az egyszerűen kikapcsol és becsapódik az angyal mellé.
Nikos szavaira a férfi büszkén megveregeti a vállát.
- Apám szakállára már féltem, hogy egy hippi szarrá nevelt az anyád.
Minden paskolása olyan, mint egy vaslemez ütögetése, a férfiból ki se néznéd milyen erős. Majd Michael kezébe nyom egy görög katonai sisakot, amiket az ókorban hordtak a harcosok.
- Vidd ezt. Ez majd leplez az ellenség elől, hogy ne tudják mikor támadsz.
Mielőtt a fiú bármit mondhatna a férfi maga felé fordítja.

Az arca még így a sötétben is olyan ismerős. Mintha az első enne, amit valaha látott, mintha ezerszer látta volna. Akaratlanul szökik ki a száján a szó: "Apa"
- Pusztíts el mindenkit, aki az utadba áll. Ez az örökséged, a jogod. Sose feled.
Mondja a férfi komoran majd lassan semmivé válik.

Knight és Komédiás Észak-Queens
Rettenet és Cletus túl lassú a robbanásban a sikátor két oldalára zuhannak nem látva egymást. Komédiás és gazdája eszméletüket vesztik ameddig Rettenet kacsázva pattog ki az útra rá egy száguldó kocsi tetejére. Az befékez és a férfi finoman legurul róla. Az őrszem kirepül majd a kocsiból kiszálló aggódó párra céloz és azonnal végez velük. A lövéssorozat bárkit cafatokra szedne. Knight ébred fel, ahogy rettenet meggyengülve eszméletét vesztette. A férfi uralja új testét és társáét. A robot pedig rácéloz, de hirtelen a fényei kialszanak és egyszerűen a földre zuhan kikapcsolva.
/Komédiás és Cletus 3 körig nem írhatnak, Rettenet viszont kövi körben felébredhet./

Második Évad:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2529-gotika-masodik-evad#49978

Nem csinálunk mást, mint futunk, menekülünk. Én nagyon nem érzem ezt bátor és hősies tettnek, de nálam tapasztaltabbak vannak itt és hallgatok rájuk. A házunk már szét van lőve, verve, rombolva. Nem tudom, mikor lehet majd rendbehozni. Ha igaz, amit a nő mond és amit gondolok, ennél nagyobb gondok is lehetnek. Ő és a robot átkerült ide valahonnan, a jövöőbl, egy másik világból, nem tudom, honnan és lehetnek más helyszínek, más ellenségek is. Ezt nagyon rossz elgondolni és egyben izgalmas is. Találkozás idegen kultúrákkal. Visszanézek és látom, hogy a nő kilőtte a robotot, ami lezuhan, mint egy meteorit. 
- Elmúlt a veszély, gyertek, menjünk vissza! - mondom a szüleimnek és ha nem fognak le, futok is vissza, hogy megbeszéljük végre, mi a nagy fene volt ez. Maheo szerelmére! John nagyon megsérült.
- John, hívunk orvost, pihenjen!
Megpróbálok mentőt hívni, ha lehet, addig Kirához fordulok:
- Nagyon köszönjük a segítséget és bocsánat, hogy nem bíztam magában. Elmondaná, honnan jött maga és ez a robot?

Nagy erőfeszítések árán sikerül leszerelnem a fegyvert a robotról, még a fejem is belefájdul kissé a műveletbe, de ennyi meg sem szokott még nekem kottyanni, ahhoz képest, hogy régen egy ilyen művelet ötletétől is elájulhattam volna.
A férfi aki eddig pajzsként védett most visszaváltozva hull a lábaim elé, és a robot is megdermedve hull alá a földre. 
Én még azért az adaptálóját megsértem elvégre tudom merre kell lennie, majd az érkező kisfiúval és a sérülttel kezdek el foglalkozni.
- Mennyire van messze a kórház? Ha közel előbb érek én be vele, mintsem hogy a  mentősök kiérnének. És még további sérüléseket sem kellene elszenvednie.
A bocsánatkérés jól esik és el is fogadom, majd tömören válaszolok.
- Semmi gond. Nehéz leírni, míg nincs sok viszonyítási alapom a két világ között, de ott biztosan több a mutáns mint itt, hogy nálatok még nem fejlesztettek ki ilyen robotokat.

Meg is van a kód. Ismerem Osborn fajtáját, egész életükben velük dolgoztam. Mindenre gondolnak, így maradnak a helyükön. Egy Osborn, aki elnök lett, ezt biztos mesteri szinten csinálja. Egy-két kód éééééés feltörve. Hátra dölök, hogy jobban rálássak a tévére. Minden robot megáll és néhány még össze is esik. Hát, igen géniusz munka közben. Megragadom a telefonomat és tárcsázom az értem aggódó céget.
- Áh, igen, helló! Nem kell aggódni, meglehet állítani a kiürítést. Minden rendben. Megoldottam a problémát. Ha megtenné, hogy gyorsan értesít néhány újságot, akkor a cég és én megkaphatjuk a megérdemelt babérokat. Holnap minden elmondok. Ha a hétre tudnának sajtó konferenciát összehívni, akkor azt megköszönném.- ránézek a robotra és elmosolyodok. - Van néhány bejelenteni valóm. - a hívás után fogom és felpattanok a székből.-- Mr. Knight! Megkínálhatom egy kis whiskyvel? Nem mindennap mentjük meg a világot, igaz?- én öntök magamnak és beülök a gép elé. Oh, igen van egy-két bejelenteni valóm.

A parancsok többnyire beválnak, nem tűnik elsőre teljesnek a siker, de közben a doktor is befejez mellettem valami bütykölést és mind megadja magát a tv adás szerint. Majd hőstársam egyből telefonál, szimpatikus határozott arc. Lerendezi az ügyet és előkészíti a folytatást, én meg majdnem megizzadtam, hogy kiérjünk. A többi angyal palánta viszont nem jelez vissza. Szinte meg is könnyebbülök mikor visszagondolok az előző sikereinkre. Nem jut eszembe sok, így csak bólintok egyet a kérdésre és elmosolyodok önkéntelenül.
- Nem lehet megszokni az érzést... - Adok egy szinte gépies választ, ösztönből mintha terelni szeretnék. Pedig pont a témában pörög most az agyam, önzőn hangozhat de talán itt még nem rontottam el mindent. Ez a világ egy lehetőség, talán Samathával még nem rontottuk el, a fiam még szeret és... Nem, ha minden rendben van akkor úgy is marad és örülök az itteni éneknek. De itt a lehetőség, hogy nagyot szakítsak, szinte a semmiért és még bűntudatot se kell érezzek. Bizony, megmentettük a világot és ezt a barátunk is tudja. Tesz róla, hogy mindenki más is tudjon róla. Ha visszatér a vendég látom az első korty után fel is hozom a témát.
- Ha jól sejtem márkát csinál a mai napon történtekből. - Hagyok egy kis szünetet, örülni fog ha jól sejtem. Örülni, hogy látom, de annak nem feltétlen, hogy ez elővezeti azt, hogy akarok is valamit.
- Biztos vagyok benne, hogy a segítségem mértékéhez való szerepet kapok én is a mítoszban. - Elmosolyodok még hozzá és lehajtom az ital maradékát.
- De vissza is térhetünk a világomhoz ha még ezek után is érdekli... - Ösztönszerűen a kezemben marad a pohár és vissza is ülök a tv elé kényelmesen. Elengedem magamat, tudom, hogy ezt most okosan kell játszanom. Nem sokszor kapunk ilyen jó lehetőséget. A reakciójukból ara tippelnék, hogy nem egy túl előre haladott világról van szó. Nem mondanám, hogy kőkori, inkább csak ártatlan talán.

A saját lélegzetemre "ébredek" lihegek, négykézláb és egy gép céloz rám. Hiába a feltámadás ha perc sem telik el a következő halálig.
Hosszú másodperc alatt fagyok le a sok idegen élmény súlya alatt, elengedtem magam. Végletekig leeresztettem és már ennyivel ki lehet zökkenteni. Nem emlékszek már az életre amit éltem, a mindennapok félelmei kizökkentettek és a teáscsészéből a koszos patkára vágtak. Most itt fekszem vérző füllel, a sikolyoktól berepedt a dobhártyám és nem érzem az egyensúlyomat.
Mégis életben vagyok a kilégzés következő pillanatában ahogy elhagyja a gépet az energia és én megrohamozom, hogy darabokra téphessem. Nem engedhetem, hogy újra bekapcsoljon nem emészthetem el, nem hiszem, hogy van rá lehetőségem. De megteszem minden azért, hogy ez oda vissza igaz legyen. Engem ma nem törölnek ki a létezésből. Neki esek a fejének és apránként próbálom darabokra szedni ha máshogy nem megy. Vérgőzös rohamban török az ellenfelem maradványára.

A férfi megveregeti a vállam, és anyámról beszél, és amit mond, az épp olyan értelmetlen, mint ez az egész szituáció. Mielőtt köpni, nyelni tudnék a kezembe nyom egy sisakot, majd hirtelen maga felé fordít. Ránézek, és teljesen megdermedek. Nincs többé kételkedés, nem szólok be többször, és a szememben a kételkedés, a megvetés, tiszteletté válik. Szinte érzem, ahogy a térdeim ösztönösen meg kívánnak rogyni, hogy behódoljak annak, aki előttem áll, de ez kívülről nem látszik. Mozdulatlanul állok, csak halkan suttogom magam elé a felismerés egyetlen, három betűs szavát.
- Apa... - mondom, és hirtelen annyi kérdésem lenne, annyi mindent akarok tudni, de nem hagy időt a kérdésre, ehelyett egy utolsó... nem paranccsal, hanem engedéllyel távozik. Igen, engedély, jóval több mint egy apai jóváhagyás. Valamiért érzem, hogy nem átlagos ember, hogy felettünk áll, több nálunk. Döbbenten nézek a kezemben tartott sisakra, és ösztönösen felhúzom, miközben kisétálok a sikátorból. Nem érdekel, hogy milyen nevetségesen nézhetek ki, ösztönösen érzem, hogy jó lesz hallgatni az öregre. Ahogy kiérek, körbenézek, és a robotokat keresem, amik ilyen gyalázatos helyzetbe hoztak apám előtt. Ideje megmutatnom nekik, hogy milyen is egy Nikostratos dühe. Azonban ha már egyet se találok, akkor sajnálattal vegyes dühvel veszem le a fejemről az egészet, és keresem meg azt a tagot, aki bezuhant az üzletbe - ő talán tudhat valamit erről az egészről.

Svarog A föld alatt
Svarog akaratlanul is a gyűrűkhöz lépett, amik vonzották, mint valami láng a lepkét. Finoman lüktettek és suttogtak. Duruzsolták, hogy menjen közelebb.
- Ne...
Morogja a sárkány, de már késő és a gyűrűk egyre jobban remegnek megrepesztve a tartó rudakat.

Vayne és Kapitány Észak-manhattan
Vayne egy meglepett hangú férfi üdvözli.
- Ez... nagyszerű uram!
Majd a páros békésen inni kezd. Az egyik csatornán látják az egyik őrszemet egy fekete szimbiótás lény marcangolja szét.

Waynoka és Kira Dél-manhattan
John remegő hangon megfogja Kira karját.
- Várj. Mielőtt megyünk...
Mondja a véres oldalú fiú és a táskájára mutat.
- Waynoka... van benne valami, mait a sámánunk küld neked. Egy táska, Tök üres, de azt mondta, hogy neked végtelenül teli lesz... én se értem...
Morogja a lassan elájuló fiú. Waynoka a táskából kiemel egy kis bőrtáskát, ami igazi kézzel készült mestermű.



Nikostratos és Killbane Észak-Brooklyn
Killbane és a túlélő emberek arra lesznek figyelmesek, hogy Nikostratos a semmiből jelenik meg kezében egy görög katonai sisakkal. A fiú hallja a tömeg szavait.
- Honnan került elő? Az előbb még nem volt ott senki. Ő is mutáns lenne? Képes láthatatlanná válni?
Árész fia már értheti az apja ajándékát...

Knight és Komédiás Észak-Queens (2/3)
Knight gyors mozdulatokkal szaggatja szét a gépet, de közben Rettenet felébred és a férfi észre veszi, hogy a legtöbben kamerázzák őt. A robotból már csak alkatrészek maradtak.