Gótika

Gótika világa. Jelenleg mindenben egyezik a korai Reneszánszra. Az első különleges lények és gépek mind a játékosok karakterei lesznek.

Gótika: Első Évad
New York-ban játszódik, idő December 17, péntek, 18:00. Hűvös, csendes nap, enyhe hóesés van, de nem elég, hogy megmaradjon. 15 celsius fok.

~Te, egy ocsmány torzszülött vagy, és nekik a csatornában a helyük!~ Svarog mint mindig, verejtékben fürödve ébredt a rémálmából, aztán kifújta a levegőt és felült. Nem a cirkuszban volt, és nem is a börtönben.
Egy csatornában húzta meg magá a többi számkivetett vakondember között. Ők nem szerették, de tisztelték a különös és hallgatag jövevényt. Cserébe ő megvédte őket, a képességével és a megjelenésével elrémísztette a helyi punkokat.
 A sárkányembert felkellt, kinyújtoztatta  a tagjait, a lábait, a kezeit, majd a szárnyait, aztán rágyújtott egy cigire.
Az elmúlt pár napban egy egész otthonos kis lakot rendezett be magának itt. Volt itt egy franciaágy, egy kerek bárasztal, a szemközti falon egy fénymásolt Piccaso lógott.
Svarog kifújta a levegőt, és rápillatott az asztalon lévő Bibliára. Lelkész hagyta itt, az itteniek védőangyala. A férfi gyakran eljött ide, a fejébe vette, hogy meggyóntatja Svarogot.
A sárkánylényt azonban nem nagyon érdekelte ezt, bár kedvelte a fickót. Ő így vezekelt minden őrült tettéért, amit elkövetett.

Szépen esik a hó. Már egy hónapja a múltban vagyok és kezdem megszokni. Persze nem a technológiai szintet és biztosan nem a rengeteg tudományt gátló jogszabályt. Csak a tényt és a lehetőségek végtelen tárházát. Az első hét szörnyű volt. Egyedül, minden segítség nélkül. Természetesen ez nem maradt sokáig így. Egyszerűen besétáltam az egyik informatikai céghez, kezembe vettem egy bögrét és már volt is munkám. Csak az egyik project meetinghez kellett odaállnom, megoldani egy problémát 30 másodperc alatt és bumm, cégeslakás, szép nagy fizu és a főnök még a legális papírjaimról is gondoskodott. Egyszerű. A múlt igen naiv.

Így történt, hogy most már a saját házamban iszogattam a kávémat. Ez az utolsó alkalom, hogy magamnak főztem. Mindjárt megjenlenik a hadsereg, hogy biológiai fegyverként felhasználja. Kellemes lakás, de hiányzik belőle a hologramos A.I. Mindent nekem kell csinálni, mint egy ősembernek. Nem mintha érdekelne annyira, hogy foglalkozzak is vele. Elsétálok aź ablaktól és visszaülök a laptopom elé. Rajta vannak a tervek a következő nagy dologhoz. Egy gyorsabb számítógép. Sokkal gyorsabb, ami igazából újra definiálja az informatikát. Elég, hogy egy-két számjeggyel feljebb tolja a fizetést és megértesse a világgal, hogy új korba lépett. És az élén állok én, dr. Erwin Vayne, a világ új technológiai vezetője.

Vége a heti tanításnak, minden magántanár volt már nálam és itt a hétvége! Péntek este van, a hó olyan szépen esik, hogy az ablakból nézem. Egy forró kakaóval a kezemben ülök a párkány előtt, a nyitott ablak előtt két pulóverben és plédbe bugyolálva, hogy ne fázzak meg. A természet erejét azóta csodálom igazán, amióta bennem is megmutatta magát. Az iskolai eset óta nagyon vigyáznom kellett, hogy ne üssenek meg véletlenül sem. Elég volt egy nagyobb tömeg az utcán, ahol lökdöstek és máris előbújt Rejtőző Medve. Kisebb sérüléseket okoztam már, tudtommal senki nem halt meg, csak szétszaladtak. Itthon nyugalom van és béke. Csönd nincs, mert egy autentikus indián népdallemezt hallgatok. Már tudom kívülről. Annyira tiszta és ősi, jelen van benne a teremtő erő, ami a mi őseinket is jellemezte. Ők bármikor át tudtak alakulni állatokká és úgy látszik, én is kiválasztott vagyok. A medveős jele az arcomon,a villám alakú festés is mutatja, ami rajtam van. Még nem tudom, mi lesz a szerepem ebben a világban. Kíváncsi szemekkel nézem a hóesést, az utcát, az embereket. Ha már teljesen ura leszek a képességemnek, akkor leigázhatom majd őket? Nem tudok másról, aki ilyen képességgel rendelkezne. A hadsereghez nem mennék, hogy embereket védjek. Alacsonyabbrendűek és mindig kiközösítettek. Kivéve az indiánokat. Őket becsülöm. Ilyen gondolatok között kortyolgatom a kakaót és éneklem az egyik cheyenne dalt a lemezzel együtt.

Megszólalt az ébresztőm, és én morcosan fordultam az ágyban. Utáltam felkelni, az ágy túl hívogató volt, megnyugtató öleléssel próbált ott tartani, és visszarántani álmaim közé, de komoly erőfeszítés árán mégis kiszabadultam, és lábaim megérintették a padlót. Seggemet vakargatva mentem a fürdőszobába - vagyis a szoba fürdőszobának kikiáltott sarkába, és mostam meg a fogam, illetve végeztem el minden reggeli teendőmet. Mikor végeztem, felöltöttem ruházatom, és elindultam dolgozni.

A meló ugyan olyan volt, mint minden nap - k-rva unalmas, és monoton, de legalább jó zene szólt. Zeneboltos eladóként elég ingerszegény munkaköröm volt, a pult mögött ültem - vagy álltam, attól függően hogy voltak-e vásárlók - és hallgattam a zenét, ami betöltötte az egész boltot. Éppen As I Lay Dying szólt, én pedig hangosan énekeltem a bandával együtt, mivel épp üres volt az egész hely.
- Sometimes we have to watch our whole lives fall apart,  before we can rebuild them again - a greater foundation. - Szívesen levettem volna egy gitárt a falról, és játszottam volna egy kicsit rajta, de első napomon elmondták, hogy szigorúan tilos az eladói darabokat baszogatni, ezért csak az éneklésben bontakozhatott ki zenei tudásom. Nem lett volna ilyen szar, ha Rose is itt van, a munkatársam, de valami súlyos szerelmi válságot próbált épp helyrehozni - remélem sikertelenül. Elég régóta be akarok jutni az ágyába, viszont kinézete ellenére elég erkölcsös és sosem akarta megcsalni azt az elbaszott izét, aki kúrogatja. Na nem baj, majd most ha megint összetörik a szívét - "Egy váll amin sírhatsz, könnyen lesz egy f@sz amin lovagolhatsz." - tartja az amerikai mondás.

Svarog
A realitás egy pillanatra elcsúszott, mint egy semmiből jött szélvihar, ami mindent fellökött. A becsapódás után egy Nimród őrszem zuhant az asztalra és egy másik a falban jelent meg. A sérült őrszem nehézkesen felemelkedett. Lilás szemei világítva pillantottak Svarogra.
- Redzzz....
A roboton pár helyen a váz elcsúszott, mint egy akció figura, amit rosszul szereltek össze.
- Rendzs.. rendszer... hiba...
A fénye a sárkányra vetült.
- Analzi... Analízis. Nem... mutáns.
Jelenti be a szikrázó robot, majd elkezd remegni a feje.

Vayne és Kapitány
A realitás egy pillanatra elcsúszott, mint egy semmiből jött szélvihar, ami mindent fellökött. A szobában minden felborul. és bezuhan a semmiből Edward Knight, azaz a Kapitány. Edwin szemei azonnal megakadnak a férfi pajzsán. Az egy legenda. A második világháborúban, a Föld első szuperhőse Amerika Kapitány hordott egy ilyen pajzsot, a legenda szerint elpusztíthatatlan volt, ez a modern tudománynak a bölcsek köve. Majd meglátta a karját. Gép kéz. Teljesen funkcionális kiberkar. Majd meglátott egy Nimród őrszemet, ami mellkastól felfelé állt ki a padlóból, mint, ha csak mindig is ott lett volna. A robot próbál mondani valamit, de a fényei lassan elhalnak és kikapcsol.

Waynoka és Kira
A mutánshoz bekopognak. Az ajtóban egy indián férfi áll.

- Heló, a nevem John Redbow. Ez picit őrülten fog hangzani, de...
Mielőtt a pát évvel idősebb fiú folytathatná a realitás egy pillanatra elcsúszik, mint egy semmiből jött szélvihar, ami mindent fellök. Redbow a lakás ajtaján egy vörös-kék jelmezes szuperhősnő kosztümös Kira löki be. Az energiától mindkét férfi földre kerül, de Johnnak az se segítség, hogy Kira rajta fekszik. A szobában mindent feldöntött a hirtelen jött realitás lökés.

Nikostratos és Killbane
A realitás egy pillanatra elcsúszott, mint egy semmiből jött szélvihar, ami mindent fellökött. Az ablakok betörnek. Három emberméretű robotlény csapódik a falakba és beléjük is olvad, majd egy furcsa jelmezes férfi egyszerre vagy hat helyen landol, ahogy alig láthatóan száguld a szobában. Szinte remeg, de túl gyorsan, hogy fellehessen fogni. Az egyik őrszem neki repül Michaelnek mire az az egy tonnás erejével könnyedén félre csapja a darabjaira hulló robotot. Ahogy a félisten a szakadt ruháját nézi és látja, hogy sértetlenül csak úgy pofán vágott és behorpasztott egy acélgépet úgy kezdi kifújni magát Killbane és megnyugodni ezzel lelassul és eléri a normál emberi tempót. Bár a két nem emberi lény éppen kijózanodik az adrenalin rohamból mindenki más most kezd el pánikolni.

Knight és Komédiás /Knight nem írt így én kitaláltam hol van./
Az alkoholista ex-katona egy üveg piával az egyik sikátorba esett be miközben hevesen próbálta lehúzni az az olcsó szeszt, amit beszerzett. A realitás egy pillanatra elcsúszott, mint egy semmiből jött szélvihar, ami mindent fellökött. A sikátorban az újságpapírok vadul táncoltak és egy őrszem kiemelkedett a falból.
- Analízis... Edward Knight Kapitány. Parancsot vááááááááár....
A robot az utolsó szavainál lemerült és a sikátorban lévő tűzlépcső alsó szintjére bezuhant Komédiás, ez a vörös bőrű szörnyeteg, aminek a bőre szinte vízként mozgott.

/Jelezni, hogy kivel írsz!!!/

előzmény itt: Akkab metropolisz

A látomások elfogynak, vagy legalábbis elfogynak a képek és hirtelen, már érzékelni is kezdem a környezetemet, mikor egy hatalmas idegennek csapódom és berepülünk valami házba.
~ Szóval itt dobott ki az a realitásutazó robbanás.
Megpróbálok leszállni a férfiról és felállni.
- Sajnálom, nem szándékosan löktem fel.
Mondom, majd megpróbálom felméri, hogy mégis hol vagyok, kik is vesznek körbe és vajon a saját realitásomon belül kerültem vissza valahova máshova, vagy teljesen máshol vagyok most.
- Meg tudnák mondani uraim, hogy jelenleg mennyit írunk és, hogy pontosan hol vagyunk?
Kérdezem, miközben leporolom magam.

Rejtőző Medve - Waynoka Stevens
A kakaómat kortyolva majdnem félrenyelek, úgy meglep a kopogás. A szüleim nem várnak senkit, én sem. Valamelyik barátunk lesz az? Vagy megint a Jehova Tanúi? Apa és Anya fent vannak, segítek nekik azzal, hogy ajtót nyitok, amíg ideérnek. Leveszem magamról a takarót, illetve csak lazán a vállamra teszem és megyek a gőzölgő italommal. Kinyitom és egy indián áll az ajtóban. Még nem láttam John Redbowt. Köszönnék, válaszolnék, ám nem sikerül. Elsöpör minket egy vihar. Nyugodt hóesés volt, nem sarki időjárás. Mi volt ez?
Kifolyt a kakaóm, minden felborult, a szekrények, a székek. Egy idegen nő fekszik az idegen látogatónkon. Félek, hogy át fogok változni, ütések hatására mindig ez történik és még nem tudom teljesen uralni. Azt hiszem, nem. Most végignézek magamon, még emberi formában vagyok itt.
- Apa! Anya! Gyertek, beugrott ide valami idegen nő és mindent felborított!
Kiabálok a szüleimnek, hogy jöjjenek. Elmebajos, amnéziás a nő, azt sem tudja, milyen évet írunk. Nem tudom, hogyan csinálta a vihart. Egy elmegyógyintézetből kellett megszöknie, nem normális. Ő a veszélyesebb, John csak beszélt, nem csinált semmi bajt. Próbálok talpraállni és ha az kell, akkor átváltozok medvévé, hogy elijesszem a fogyatékos betörőt, aki mindent és mindenkit fellök, és azt mondja, véletlen volt. Nem tárgyalok vele, ellenségnek tekintem. Szagolom, hogy mutáns-e és hogy mit akar, hátha megérzek valamit.

~Dr. Vayne~

Éppen azon gondolkodok, hogy milyen fejletlen ez a világ, amikor, mintha a tudás istene meghallgatott volna, hatalmas szélvihar kerekedik. Szép nagy rendetlenséget csinál, amit majd a robotnak fel kell takarítania. Ja, persze, nincsen. Hogy én mennyire imádom a múltat. Ahogy eltűnik a vihar, kikerekednek a szemeim. Elsőnek természetesen a roboton áll meg a tekintetem, Nimród, anno mutánsokat vadásztak vele. Vagyis majd azokat fognak. Másodiknak egy kiberkar. Könnyen egy évtizednyi technológiával fejlettebb, mint ez a világ. De ez a két dolog is eltörpül a harmadik mellett. Amerika Kapitány pajzsa. A pajzs. Csak legendákban maradt fenn. Elpusztíthatatlan. Nem egy cég próbálta megtalálni. Mind fizikai, mind ikonikus ereje hatalmas. Ez olyan mintha a cég vezetősége adott volna egy országnak elég pénzt és szabad kezet. Jobb. Összedörzsölöm kezeimet, de ekkor jövök rá. Ezek tartoznak valakihez. Francba.
- Uram, jól van? Minden rendben? Honnan jött? - kérdezgetem és megpróbálom felkelteni. Ha sikerül, akkor nyugodtan odasétálok a robothoz és elkezdem szét szedni. Ha nem kell fel, akkor gyorsan elrakom a szekrény mélyére a pajzsát. HA ezután sem kell fel, akkor óvatosan elkezdem leszerelni a robotkezet. Végre dolgozhatok valamin, ami nem olyan öreg, mint a nemlétező nagyapám.

~Cletus Kasady és Komédiás~

Valami stabil talajt ért a lábam. Kinyitom a szemem, körülnézek, és sikerül is megállapítanom, hogy egy sikátorban vagyok, és azok a fura hullámszerűségek nem visznek tovább. Aztán hirtelen betölti az agyamat egy gondolat, és kivételesen nem a gyilkolási vágy. Legalábbis közvetlenül nem. Szabad vagyok! Se börtön, se Osborn, se Kapitány, teljesen szabad vagyok, és azt csinálok, amit akarok! Nem, tudom, hogy hol a p*csában vagyok, de mindegy is. Végre senki nem mondja meg, hogy mikor ölhetek, és mikor nem!
Feltápászkodom. Itt az idő kiválasztani az első áldozatot. Nem fogom túlbonyolítani, az első embert, akit meglátok, azt fogom megölni!
Nem tudom mi történt. A harcban szinte minden erőmet feléltem, aztán a robbanás... Nem tudom, hogy mit éltem át, és azt sem, hogy hogy lehetséges ez. Meg kellett volna halnunk, ehelyett világok százain repültünk keresztül, és nem tudom hova jutottunk. Cletus persze csak annyit ért ebből, hogy szabad, és úgy ölhet, ahogy akar. Még nincs erőm megállítani. De mi lesz most? Nincs többé Osborn és a Sötét Angyal program, hogy kontrollálja, mostantól csak egy szörnyeteg, aki kiszabadult a ketrecből. De mivé tesz ez engem. Pillanatnyilag utas vagyok a szörnyetegen, de ha kicsit visszanyerem az erőmet, és képes leszek irányítani, mit tegyek? Ezzel a gazdatesttel állandó harc lenne, hogy ne hagyjak hullahegyet magam után. Lehet, hogy el kéne hagynom? Most még semmiképp sem. Túl gyenge vagyok.
Nem kell sokáig mennem, hogy szembe jöjjön az első áldozat. Csak egy részeg csöves, de nem számít. Forró hús és vér, amit széttéphetek! Aztán meglátom az arcát, és döbbenten megállok egy pillanatra.
- He? Kapitány?!
A meglepetés kicsit megakaszt, de ha valamit megfogad az ember azt illik betartani. De furdal a kíváncsiság, hogy hogy csúszott ennyire le ilyen gyorsan. Hiszen csak egy perce jöttünk. Körülnézek, és meglátom az őrszemet. Ezt meg minek hozta magával? Emlékbe? És ha ő itt van, akkor a többiek is? Poén lenne mindet kinyírni.

Svarog arra gondolt, hogy leül az asztalhoz és megvacsorázik. Valamelyik vakondember a küszöbén hagyott egy egész vödör gyorséttermi sültcsirkét. A franc se tudja, hogy honnan szerezte. Dragunov lerakta a vödröt az asztalra, aztán elindult a terem hátsó részébe kialakított, elfüggönyözött illemhelyre, hogy könnyítsen magán a benne lévő vödörbe.
Mikor kilépett, akkor már a vacsora reménye is elszállt. Egy robot landolt az asztalán, egy másik meg a falba jelent meg.
Dragunov ekkor hátralépett, és meglepetten pislogott. Meglepetésében azt se tudta, hogy dobjon e tűzgolyót a robotra. Az csak beszélt, elég zavarosan. Valami mutánst emlegetett, Svarog hátralépett, mikor annak remegni és szikrázni kezdett a feje. Úgy nézett ki, mintha rosszul rakták volna össze.
Azonnal szárnyrakapott és villámgyorsan kirepült a lakásából, attól tartva, hogy a cucc felrobban.

Vayne&Kap
Egy rakás világot látok pillanatokra, de csak a fájdalmat érzem utána. Nincs időm feldolgozni a történteket, fontosabb dolgom van most. Neki is látok lélegezni, átlököm magamat a hátamra. Valami szobában fekszek és még hallom ahogy az M kiadja a "lelkét". De úgy tűnik, hogy most biztonságban vagyok, talán teleportáltak vagy nem is tudom... Nem érdekel, nem a Metropolisz közepén állok a halál egyik lovasával, ez akárhogy nézem előre lépés. Egész kedvesnek hat az érdeklődő arc is. Lassan elmosolyodok, majd egy kis rekedt nevetést eresztek útjára. Pár másodpercig remekül szolgál a kedvemnek. Csak néha akasztja meg köhögés, ami megdobja kicsit a mellkasomat. De amúgy remekül vagyok, élek, győztünk.
- Jerseyből. Győztünk fiam, élek és győztünk. Ez csodálatos. - Széles vigyorral ernyedek el a padlón és csak egy rövid szünet után ötlik fel bennem a kérdés.
- Te meg ki vagy? - Teszem fel enyhén bunkón a kérdést, majd lassan, egy nyögéssel feltápászkodok. Megszomjaztam.

A Komédiás, a százados és a Cletus
Kijózanító szélcsatorna kap el a sikátorban és reflexből a sapkára teszem a balomat, hogy ne kaphassa le a fejemről ez a kis falusi fuvallat. Majd hirtelen megjelenik valami android jellegű gépezet, amire én magamtól is könnyed hátrálásba kezdenék, de a nevem említése nem segít a dolgokon. Még így is két lépés után ki akarom javítani a robotot a ranggal kapcsolatban mikor meglátom azt a másikat. Nem hagyja el a fény mint a gépet és furcsán mozdul a rajta levő folyadékkal együtt. Ahogy felém néz még egyszer meghúzom az üveget és egy alapos mozdulattal eltöröm az üveg törzsénél, hogy készen álljon az önvédelmi eszközöm a lény ellen.
- Százados... - Kezdem kicsit erőtlenül, pedig a fejemben nagyon jól hangzott a kis javítás, még ha nem is túl aktuális. De a nyelvem végén még ott égett a szesz íze és beindult a nyáltermelés is a hirtelen nyeléstől. Kulturáltan magam mellé köpök mielőtt folytatnám.
- Te meg ki vagy? - Felötlenek bennem, olyan kérdésem, hogy igazából a "mi" a megfelelő megnevezés vagy pedig, hogy az állapotára is rákérdezhetnék kedvesen. De aztán erősen megszorítom az állkapcsom a határozottságért, majd a farpofáim, hogy be ne szarjak a meglepetéstől. Készen állok, hogy elfussak a rohadék elől ha felém mozdulna. De előbb vágok és csak utána, meg persze nem fordítok hátat. De nem ám.

~Dr. Erwin Vayne (kódnév: Edwin) & Kapitány~

Ahogy felnyitom a rendszert rögtön látom, hogy nem ide valók. Se Amerikába, se a földre, se ebbe a korba. Nagyon fejlett. Emlékszem valamilyen "tudósra", aki hasonlóval házalt. Mutánsírtók, csúnya szerkezetek. Persze Amerikára akart hatni és ezért védelemre is használható. Ami nyilván való, hiszen hatalmas robotokról van szó. Ezt a kort a puszta jelenlétük megijeszti. De ezek mások voltak. Jobbak, okosabbak, halálosabbak. A tudós tervei egy óvodai projekthez hasonlítottak, ezek meg már lassan középiskolai végzős szinten mozognak. Még emlékszem, hogy engem kért meg, hogy csináljak AIt a gyilkos robotba. Nem igazán az a dolog, amivel összekapcsolnám a nevem, sőt, még csak nem is nagy szakmai kihívás. Nem úgy mint ezek. Ezt már szeretem. Végre egy kis igazi technológia.
- Ó, bocsánat, lenyűgözött a robot. Dr. Erwin Vayne. És önben kit tisztelhetek? Valószínűleg az ön idejének az Amerika Kapitánya, de nem Steve Rogers, az biztos.- felelek pár perc után a vendégemnek. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a jövőből jött. Fejlett robot, kiberkar és egy pajzs. Ráadásul hirtelen jelent meg. Vagy teleportált a jelenben, és akkor valaki iszonyat lehagyott. De mivel "szép" amerikai angolt beszélt, így nem hiszem ezt. Plusz, az időutazás viccesebb. -[color=orange] Most 2019 végén vagyunk, ön melyik évből jött?

A kiabálásra és a nagy zajra, a rombolás hangjaira megjelenik Apa és Anya (Avonaco és Darika). Ismerik John Redbowt. Rock Springsben él egy kisebb cheyenne populáció, ezt nem csodálom. Lehet, hogy a bátyámat is ismeri. Milyen őrültnek hangzó bejelentést akart mondani John? 
- Ti ismeritek egymást? Mi az az őrültség? Azon kívül, hogy berobbant hozzánk egy nő, mint a vihar tomboló szelei?
Most már nyugodt vagyok, felőle nem aggódom. Az amnéziás nő nagy erővel veszélyesnek tűnik. Lehet, hogy nem akar ártani, de annyira nem tudja, hol áll a feje. Az ilyenekben én nem bízok. Az a búgás is nagyon furcsa, ami valahonnan messziről hallatszik. Azt nem tudom eldönteni, hogy csak én hallom-e a lupin hallásommal. Nem ismerem ezt a hangot, nem szokot semmi így búgni. Egy földönkívüli érkezett és a hajójával keresik, az búg? Nem értem. Távolabb húzódok tőlük és megállok az előszobában az állófogas előtt. Azzal fogok odaverni egyet, ha a nő támadna.

Miközben a szám vállt, és elkezd menni a Bullet for my Valentine-tól a Raising Hell, mintha csak a zenéhez társulna, hirtelen betörnek az ablakok, és innentől túl gyorsan történik minden, hogy felfogjam. Valami felém tart, ösztönösen félrecsapom az arcomból, és oldalra nézve látom, hogy valami gépezet, amit egyszerűen elsodortam egy ösztönös mozdulattal. Az nem lehet, közelebb lépek hozzá, miközben körülöttem továbbra is történnek a dolgok, és a lábammal megrugdosom, hogy lássam, tényleg fémből van-e. Igen. Aztakurva. Miközben Matthew énekel ( Everyday it seems I'm running from the reaper, kicking and screaming and going down swinging. Without my soul you're a gun without a trigger, fate is unfolding, who made you the king of the dead?) a férfi aki a gépekkel érkezett, szónokolni kezd arról, hogy ő mekkora forma, meg valami angyalokról beszél. Srác, láttad hogy félretoltam egy ilyen bizbaszt? Ja, te is... kettőt. Oké, most te nyertél.
- Hallod, kifasz vagy, és mifaszt művelsz? - teszem fel egyszerűen az egyetlen kérdést, ami logikusnak tűnik, miközben végignézek a helyen. Szépen leamortizálta, az biztos. - Ja, és a károkért te fizetsz. Megjegyzem, nem leszt olcsó. - teszem hozzá, a gitárszóló közben, tekintetemmel felmérve a károkat. Még szerencse, hogy a hangfalakat nem baszta szét. Bírom ezt a számot. (This is a war that can never be won, let me go! I'll fight forever as the heavens fall. I'm raising hell!) Furcsa, hogy pont ez szólt amikor érkezett.

Cletus Kasady, Komédiás & Százados

Az őrszem eléggé szanaszét van, de nagyon próbálkozik. Persze a Kapitány sincs a helyzet magaslatán.
- Amerika százados? Nekem nem ez rémlik...
Köp egyet aztán rákérdez, hogy ki vagyok. Hát mi a f@sz? Ne már, hogy azt se tudja, ki fogja megölni?!
- Nem emlékszel a kedvenc bajtársaidra, Kapitány?! Milyen vezető vagy te?! Na de nem baj, talán sikerül felfrissíteni az emlékezeted!
Talán az segít, ha átrendezem az agyát egy kicsit. Hehe!
~ Karmokat, Takony!
Ez az ember nyilvánvalóan Edward Knight, de túl sok minden nem stimmel. Százados a rangja, nem is mer fel minket és nincsen gépkarja sem.
~ Ez nem a Kapitány, te idióta! Nézd meg, mindkét karja ép! Az előbb egy másik realitásba kerültünk, és ez a Kapitány itteni változata!
- Nem tudom, hogy mi a f@szról beszélsz, de hol nem szarom le?! K*rvára nem érdekel, hogy melyik Kapitányt ölöm meg!
Nem tudom megakadályozni, hogy kinövessze a karmokat. Szinte teljesen ő irányít.
Pofás kis karmokat tudok növeszteni. F@sza!
- Lehet, hogy nem tudod ki vagyok, de sajnos már nem lesz időd nagyon jól megismerni! De a lényeget azért megmutatom!
Teljesen felpörget, hogy végre szabadon ölhetek, az, hogy kábé ismerős arc az első áldozatom, már csak egy kis extra apróság. Kimeresztett karmokkal vetem rá magam Amerika Kapitány Századosra, és először az arcát próbálom letépni. Kezdésnek pont jó lesz.

Ahogy kinézek az ablakon, az már szinte meg is válaszolja a kérdésem egy részét.
~ Ez itt Amerika az biztos, meg valami nagyváros, csak így nem tudom, hogy melyik éppenséggel.
A szülők lerohannak a lépcsőn és a csávó feltápászkodik, akire ráestem. Kiderül, hogy ismerik egymást. Jó nekik, én marhára nem ismerek senkit és azt se tudom, hogy hogy a fenébe repíthetett ide az a robbanás, ami talán realitásokon is keresztüldobhatott.
Töprengésemet az szakítja félbe, mikor a gyerek közli a szüleivel, hogy egy hurrikán képében érkeztem. Én biccentek a szülőknek. Jelenleg nem tudok mást nagyon tenni, ha köszönnek persze én is köszönök egy rövid "Üdv."- el, de most nagyon mást nem tudnék úgyse mondani.

Svarog A föld alatt
Ahogy a kis sárga lények elindulnak Svarog felé egy mély hang rájuk mordul. Azok elmenekülnek.
< - Ne félj. >
Szólal meg a hatalmas lány és kilép az árnyak takarásából. A nyelv, amit beszél nem emberi, de Svarog minden szavát érti.

< - Lépj közelebb. Meg van már ezer éve mióta nem láttam fajtársaimat. >
Ez a sárkányszerű lény hatalmas, csak a feje nagyobb mint három méter. Bár összehúzva mozog van mégis gigantikusnak tűnik. Hangja kedves, de öreg és rekedtes. Torz érzés, de ez a lény már a végét járja.


Vayne és Kapitány Észak-manhattan
A kapitány túl fáradt, egyszerűen vissza esik a földre. Még túl gyenge és túl fáradt. Közben Vayne észre vett valamit. A robot agyának van portja, amire rátud csatlakozni és minden adatot megtud nézni.

Waynoka és Kira Dél-manhattan
Az anya elhúzza Waynokát.
- Veled van a nő?
Kérdi Johnt, aki csak zavartan néz.
- Nem! Én csak azért jöttem, mert a s...
A búgás szinte fülsüketítő Már mind hallják az egyik őrszem robot enyhét sérülten búgva lebeg az ablakhoz kintről.
- Mutánsok száma... háro... kettő. Ismertetés: Kira... hibás... hibás adatbázis. Mutáns ismeretlen. Veszélyesek. Megsemmisíteni.
- Mit mondott a robot?
Kérdezi John értetlenül, de erre már elkezd lézereket lőni a gép.

Nikostratos és Killbane Észak-Brooklyn
Killbanenek kezd ismerős lenni a fura fickó.. mintha látta volna az újságokban. A páros üvöltést hall az utcáról és kint három őrszem kezdi el lőni a civileket.
- Analízis... mutáns-ember... analízis... parancs... irtás....
A robotok megsérülve mindenkit egy kalap alá vesznek és mindenkivel végeznek. A mészárlást az utcán csak a két ember feletti erejű alak tudja megállítani.

Knight és Komédiás Észak-Queens
Komédiás ráront a századosra, aki túl, részeg, edzetlen és gyenge, hogy egyáltalán időben reagáljon. Ahogy az arcát végig hasítja a férfi a földre borul. Ám nem cska szenvedve vérzik a férfi, hanem valami más is történik. Komédiás azonnal megérzi, hogy tett valamit. A szimbióta már érett volt így alkotott egy utódott és mivel Knight ereje a reakcióban rejlik... mikor a kettő találkozott:

Knight az adrenalintól kijózanodva emelkedik fel új külsejével.

/Bár Knighton van a szimbi mégis ez Danny njk-ja lesz és ő fogja kijátszani. Rábízom melyik accountal. A mutáns ereje miatt a szimbi nem tuja elhagyni csak úgy./

~Dr. Vayne~

A kapitány túl álmoska ahhoz, hogy felálljon. Ez jó, mert így lesz saját pajzsom. Gyorsan hozok neki takarót meg egy párnát, ne aludjon szegény a földön. És végre elkezdhetek dolgozni. Észreveszem, hogy van egy port a robotban. Már ugrok is a laptopomért, elmentem a munkám az egyik külső vinyóra, és már dugom is rá a robotra. Minden kell. A tervei, a készítője, a funkciója, a fegyverei, a felvett adatai, minden. Minden egyes bájt értékes. Egy év ugrás a megfelelő ember kezében. És nincs nálam megfelelőbb. Ha sikerül megszereznem az adatokat, akkor ráfordulok a pajzsra. Gyorsan megvizsgálom, hátha rájövök a titkára. Ha nem, akkor holnap be kell vinnem a céghez, hátha valamelyik gép elég fejlett, hogy rájöjjön a felépítésére. Kíváncsi vagyok, honnan jöhetett.  Valószínűleg benne van az adatokban. Ha sikerül szétkapnom és még mindig alszik, akkor rátérek az adatokra, elsőként a származási helyre, gyártóra és tervezőre, ha vannak benne ilyenek. Ha még alszik a kapitány, mire ezekkel végzek, akkor előveszem a komolyabb szerszámokat és elkezdem szétkapni a robotot. Elsőre az energia forrás. Egy Nobel díj csak ez. A mesterséges intelligenciája még egy. A fegyverei alapja még egy, maguk a fegyverek pedig életre szóló csekkek. Mintha megnyertem volna a lottót. Kicsit félek magamtól, hogy mit fogok ezzel a tudással kezdeni. Aha, persze. Dr. Erwn Vayne vagyok, a föld legokosabb embere. Csak jót csinálhatok ezzel. Gondolom magamban és egy széles, kicsit mániákus mosoly ül ki az arcomra.

Rettenet vs. Komédiás

Az az eéb.szott képű alak képen töröl és a tompaságomon áttép a fájdalom, kizökkent a homályból és érzem erős vagyok, a túlélési ösztön arra sarkall, hogy felvegyem vele a harcot. Edward Knight...
- Éhessss.... - Pillanatok alatt zajlik le, a gondolatom nem tiszta, az irányításért harcolok. De a céljaival túl könnyen azonosulok, pusztítani és fogyasztani. Életem utóbbi néhány éve könnyen definiálható lenne ebben a két cselekvésben. Az izmaim megfeszülnek és mint egy kis bogárra megpróbálok lecsapni.
A lény ami az elmém felé próbál tornyosulni jó ötletnek tartja, hogy megkóstoljuk ezeket. Nem tudok ellenkezni ezzel, nem tudok többet az emberi hús ízéről mint ő, de szavai ahogy elmémben csengnek meggyőzőnek hatnak. A harc ellen sem tudok elég erős érvet felhozni, védekezem azzal, hogy eltiprom...
Hatalmas vagyok, erőm határtalan és a világon mindent elfogyaszthatok. Rájövök mi is ez:
Az amerikai álom!
Nem próbálom elnyomni Rettenet tudatát, inkább adok neki egy csontot, hogy magamévá tehessem...

Doktor Vayne és a Szundi

A kis ficsúr nagyon rá van pörögve ezekre a dolgokra, nem nehéz összerakni a dolgokat, az utazás, meg a srác pörgése, ahogy nyúl a dolgokhoz.... De a lényeg, hogy valószínű Osborn itt már hiába ír ki a fejünkre mindenféle ravaszságot. Tojhatok az egészre, elpasszolom valami gyűjtőnek a pajzsot és élem világomat amíg még ez egyben van. De nem jönne rosszul egy szövetséges, értelmes kölöknek tűnik ez a srác.
- Edward Knight vagyok. Ahonnan én jövök én voltam, vagyok Amerika Kapitánya. - Kényelmesen a párnát igazítgatva szólalok meg.
- Tudsz arról mondani valamit, hogy hol vagyok? Vagy mikor? - Barátságosan teszem fel a kérdést, szerencsére most az arcom se annyira hajléktalan jelleg mint egy évvel ezelőtt. De lehet kár volt elengednek magam az utóbbi hetekben. Ki hitte volna, hogy lesz esélyünk a Metropolisz ellen. Még a végén lerúgom a bakancsomat is, ideje, hogy szellőzzenek ezek a szartaposók.

Anyát hagyom, hogy maga mellé húzzon. Jó hogy itt vannak Apával, jól esik és nagyobb biztonságban érzem magam a közelségüktől. A nő nem csinál semmit, nem mutatkozik be. Nagyon gyanús nekem ez a nagy hallgatás. John megint nem tudja elmondani, amit akart az előbb. Annyit tudunk meg, hogy nem vele van a nő. Erre már rájöttem, mert nagyon nem úgy érkezett, mint aki így akarta. Szerintem gyogyós, fogyatékos vagy őrült.
- Mi búg ennyire? Maheo lábaira...
Miféle robot ez? Sosem láttam ekkorát. Számolja a mutánsokat? Tehát John mutáns és a Kira nevű nőnél elakad az adatbázis. Mintha mutáns lenne, de mégsem az. Én úgy gondolom, ezt jelenti, amit mond a robot. Én elkezdek futni, amerre a szüleim futnak. Nem lőhetnek le minket! Mutánsok, veszélyesek? Nem élünk ilyen világot. Mintha egy másik világból jöttek volna. A nő még segíthet. Láttam az erejét.
- Kira, ha akar segíteni, kérem, csapódjon bele abba a robotba, úgy amint ide beesett!
Azt mondta, nem szándékos volt. Most megmutathatja. Én is tudok medvévé változni, de még tanulom. Jobb a futás és a fedezékkeresés.