Michael lakása

Akkor döntöttem én mit fogunk enni és neki is álltam rögtön és próbáltam sietni, mert Mich úgy nézett ki, hogyha hamarosan nem kap kaját ledől a székről mint egy zsák. Tanácsoltam neki, hogy addig vegyen egy ébresztő mosakodást, de elutasítja az ötletet, nem akar kétszer fogat mosni, hát jó...Viszont elszívna egy cigit, mintha engedélyt kéne kérnie tőlem ahányszor rágyújt.
- Hajrá! - intek az erkély felé a kezemmel, amiben a kés is van jelenleg, ez lehet kicsit félreérthető üzenet volt - Csak nyugodtan.
Összeszed pár dolgot, ami elengedhetetlen a reggeli ébresztő cigizéshez, aztán ki is megy, úgyhogy vissza veszek a kapkodásból, ellesz kint egy ideig. Durva, hogy már most annyit kell főzzek, mint egy 3-4 tagú családnak, de ha egyszer az ember kettő helyett eszik és még arra jön a repeta. Legalább nem kell aggódnom, hogy elhízik. Elzártam a lángot és bepakoltam a piszkolt dolgokat a mosogatóba, közben bedobtam pár kenyeret a pirítóba, amikor bejön füstösen. Útja rögtön az asztalhoz vezet, valamivel fürgébben, mint ahogy reggel mozgott, én pedig előkapok két tányért a szekrényből és szedek, először neki és teszem is elé. Utána nyújtom az evőeszközt, mert azt majdnem elfelejtettem, kemény lett volna indiai stílusban elfogyasztani az omlettet. Még magamnak is szedek és lepattanok az asztalhoz. Előre megköszöni az ételt és étvágyat kíván.
- Szívesen! Neked is! - és én is hozzá látok.
Ő még megy egy adagért, én pont kicentiztem magamnak, pont jól esett, még megvárom amíg végez, közben öblítek némi narancslével. Ahogy végez, kelek fel megint a tányérokért, hogy elmossak.
- Fetrengős lusta nap? - kérdezem mit szól az ötlethez.

A reggeli mint mindig most is isteni, szeretem az omlettet ahogy Jenna csinálja, bár én szoktam tenni hozzá egy kis jalapennot ha magamnak főzöm, az jobban kihozza az ízeket az egészből, dehát ő nem szereti csípősen, szóval anélkül esszük. Nem bánom, mert így is finom, kicsit olyan mintha két különböző kaja lenne, a változatosság pedig sose baj, ettől csak még különlegesebbek lesznek. Miután a repetámat is betoltam hálásan dobnék egy puszit Jenna nyakára, de nem teszem, mert még nem mostam fogat ráadásul most fürödtem. És a nagy beájulástól este is elfelejtettem, fúj de undorító vagyok. Ahogy felkel elmosogatni indulok is fogatmosni, de még kérdez, úgyhogy út közben visszafordulok.
- Benne vagyok. - mondom tömören, aztán már bent is vagyok, és mosom a fogam, aztán átmosom az arcomat és a nyakamat, valamennyire próbálom megszabadulni a cigaretta szagától, legalább ennyit megtehetek érte, ha már letenni nem tudtam. Ahogy végeztem irány vissza, és megyek is az asszonyhoz hogy odaadjam a megérdemelt ölelést és puszit a nyakára.Csókot még nem kap, max ha ő kéri, mert tiszta mentol a szám és nem akarom ezzel terrorkodni.

Szokásos csöndes étkezés. Aztán egyszerre kelünk fel a székről, én összepakolni, ő megmosdani. Mielőtt elhagyná a konyhát, megkérdezem mit szólna egy lustálkodós naphoz, úgy nézem eléggé ráférne, még ha sokkal éberebb is mint ébredés után. Rá is bólint, úgyhogy ez lesz, itthon meresztjük a seggünket egész nap és fetrengünk az ágyban, majd sorsot húzunk ki mászik ki ételért és innivalóért. Na jó, vállalom, amíg még nem esik nehezemre. Közben elmosogatok és letörlöm a pultot meg minden, szép rendet hagyok a konyhában. Épp a kezemet törölgetem elfeledkezve, amikor átölel és megpuszilja a nyakam. Lerakom a konyha ruhát és megfordulok, átölelem a nyakát, de amikor hajolnék egy csókért megcsap az átható mentol szag a tömény szájvíz után, kicsit vissza is húzódok de mosolygok.
- Kérem vissza a tompább orromat. - jegyzem meg poénosan.
Úgyhogy csak átölelem a nyakát és felkapaszkodok rá a lábaimmal, mint egy koala, remélem veszi a célzást és bevisz a szobába. Ha megtörtént, ledobok minden ruhaneműt és fejest ugrok az ágyba, vagyis hasast, kiterülök, aztán nem mozdulok. Jóllaktam, jól érzem magam és érzem, hogy a pocaklakó is, vagyis.... nem tudom, de kaparászik bent valamit, talán nem kéne összenyomnom, fordulok is át a hátamra gyorsan.

Visszamegyek hozzá, eddigre már minden csillog villog, és megkapja a puszit, mire boldogan fordulna meg és közeledik egy csókért, aztán hirtelen megtántorodik. Mondtam én, hogy nem bírja az erős mentolszagot. A megjegyzésére csak felnevetek, a fenébe, ezzel csak még több mentolt kap. Na mindegy, végül átöleli a nyakam és felcsimpaszkodik rám mint egy koala, elég gyerekes de nem zavar, sőt, talán még élvezem is valamennyire.
- Háló vagy nappali?- dobom be a kérdést, és a választól függően viszem oda, ahova kéri. Ha a hálóba megyünk, akkor végignézem ahogy az ágyba veti magát, és egy pillanatra elakad a lélegzetem.
- Óvatosan!- kiálltok rá ahogy látom mit művel, nincs eszénél, összenyomja szerencsétlen gyereket aztán leshetünk, sose fogom tudni megvígasztalni se. De mindegy, már nincs mit tenni, amúgy is fordul a hátára, hát jól van. Ledobom én is a ruháimat és bemászok mellé, odabújok hozzá és kap még egy puszit a nyakára.
- És mit terveztél?- kérdezem, van néhány sorozat amit nézhetnénk nem csak filmek, de az is lehet hogy tornászkodni szeretne, ezen a ponton olyan sok minden lehet a fejében, hagyom hogy ő döntsön hova haladunk tovább.

Az első reggeli csókot meghiúsítja a gonosz mentol, ami befurakodik az orromba és még nem annyira durva de kicsit zavaró azért, vissza is húzódok, nem kísértem ezt a sorsot. Hangosan jelentem ki, hogy hiányolom a tompább orrom, mire elneveti magát, én meg a mellkasába nyomom az arcom, hogy védjem magam. Aztán rácsimpaszkodok, érdeklődik is, hogy hova lesz a fuvar.
- Háló. - morgom a nyakába.
El is indul szépen, ahogy beér, lemászok róla, mint anno őseink a fáról, ruhákat egyesével ledobálva haladok az ágy felé és beugrok, Michael ijedtében rám is kiállt. De nem ugrottam én olyan durván, azért nem vagyok elmebeteg, a kezemmel tompítottam az érkezést és bár hirtelen mozdulatsor volt, nem a hasamra érkeztem, nyugi van, tudom mit csinálok.
- Az vagyok! - válaszolok elégedetten, de aztán csak nem tetszett annyira a kaland a kicsinek ha elkezdett kaparászni, ez egy jelzés lehet arra, hogy ne nyomjam már össze, fordulok is a hátamra.
Miután megfordultam, apuka megnyugszik és követi a példám, bebújik mellém az ágyba. Nyújtózkodok kicsit, aztán felnézek rá.
- Nézzünk rajzfilmet... - kezem az edzést már most, mert ha akkora tesz a gyerek még akkor is a mese csatorna fog menni ha nincs itthon, kis gyerekes otthonokban előbb utóbb elkezdődik. Senki nem mondta hogy nem edzhetünk rá egy kicsit, egyelőre olyanokkal, amik inkább felnőtteknek valók. Kíváncsian várom mit szól az ötletemhez.

Miután halálra rémisztett még elégedett is magával, el se hiszem, ha nem lett volna ilyen finom a reggeli és nem csinált volna mindent egyedül miközben én hulla voltam most jól lecseszném, de így nincs szívem. Inkább kicsit morcosan - azért ez a minimum a kis mutatványa után - de bemászok mellé, és mintha mi sem történt volna kérdezem hogy mit szeretne csinálni. Mint kiderült rajzfilmet nézni, nem vagyok oda a rajzfilmekért, de ha ezt akar az anyuka, akkor jobb lesz behódolni, mielőtt bedobja a terhes vagyok kártyát vagy hasonlót. Amúgy is, tegnap miattam néztünk akciófilmet, akkor most ez a minimum, hogy miatta nézzünk egy kis mesét, ha már ezt akar. Szóval szó nélkül felhozom a kínálatot.
- Tiéd a választás joga.- mondom, és átadom neki a távirányítót, nekem nagyjából mindegy hogy mit nézünk, úgy se fogom megmondani a leírás alapján hogy mennyire lesz érdekes, nem értek én az animációkhoz. Persze nem mondom, hogy nincs kedvem nézni, mint korábban gondoltam jót tesz a változatosság, meg aztán ki tudja, lehet találunk olyat ami tetszeni fog. Szóval várom hogy mit választ, közben azon filózom hogy majd mit főzzek ebédre, de persze ebbe nekik is lesz beleszólásuk.

A hálóban behelyezkedünk az ágyba, az én fajta helyezkedésben talál némi kivetni valót, kívülről mondjuk biztos ijesztő mutatvány volt. Mikor a hátamra fordulok, látom a morcos fejét, csúnyán néz rám.
- Nem csinálok többet ilyet. - ígérem gyerek hangon, boci szemekkel.
Ha megbocsájtott, dobom be a nagy ötletem, hogy nézzünk rajz filmet. Át is adja a távirányítót, hogy válassza.
- De ha nagyon nem szeretnéd, nem muszáj. - mondom mielőtt elkezdek nézelődni a listán, ha rá bólint akkor kezdek keresgélni.
Hááát, elég gyér a felhozatal így hirtelen, vagy nagyon gyerekeknek való, vagy nagyon erőltetetten felnőtt humorral van tele, legalábbis ránézésre, de nem akarok letenni az ötletről. Ekkor ugrik be, NOSZTALGIÁZZUNK! Nézzük meg az egykori kedvenc mesém! Nem voltam az a hercegnős kis lány, nem szerette az ilyen csilli-villi kastélyos tökéletes meséket, inkább az állatosaktól és a furcsa kis lényesektől voltam oda meg vissza, de ezt nagyon megszerettem, ez más volt. Valszeg azért is állt olyan közel hozzám, mert Hawaii-n nőttem fel és ez a kis történet ott játszódik. Ez nem más mint a Moana, egyből elkezdem lázasan keresni, reménykedve, hogy megtalálom és iggeeen, kb 10 éves mese, de megtaláltam! Ezt amúgy sem lehet nem szeretni. El is indítom rögtön. De aztán rájövök, hogy nem volt annyira jó választás, elkezdek bekönnyezni, ahogy eszembe jut, hány ezerszer néztem meg és hogy kivel...anyu bármikor képes volt velem megnézni, ahányszor csak akartam. Amikor ahhoz a bizonyos dalhoz érünk, szinte hallom, anya hangját ahogy énekelte nekem, amikor nagyon szomorú voltam. Itt megtörök és némán könnyezve nézem végig, néha törölgetve a szökő cseppeket. Hiányzik anya....még mindig nagyon hiányzik.

A nagy mutatványára látja hogy nem úgy reagálok ahogy sejtette, vagy nem tudom, de egyből megígéri hogy nem csinál többet ilyet, mire bólintok, és kap egy puszit a homlokára.
- Majdnem kiijesztettél a bőrömből.- jegyzem meg, aztán le van tudva a dolog, mehet a mesézés, ha már ezt szeretné az asszony. Azért még dob egy mentőövet, hogy meneküljek hogyha nincs kedvem hozzá, de már rámondtam hogy oké, nem fogok kihátrálni.
- Dehogy is, nézzük csak. A kis hülyegyerek mellett úgyis ez fog menni egész álló nap, jobb lesz ha már most találunk olyat amit mi is könnyen kibírunk mellette. - mondom mosolyogva, és várom hogy válasszon valamit, amivel elkezdhetjük az edzést. Nem igazán vagyok mesés, de szerintem teljesen érthető, gyerekkoromban nem volt mesefilm, maximum könyvek, de azokat se nagyon szerettem. Inkább az udvaron játszottunk, már amikor hagyták, és nem a munkában kellett segítenünk vagy az iskolában ültünk. Szóval nekem totál kimaradtak, emlékeim sincsenek amikre támaszkodhatnának, nem nagyon tudnak bevonzani. Akkor már inkább egy bugyuta film, amit legalább emberek játszanak, és nem valami szobában gubbasztó kocka rajzol. De ez amit kiválaszt nem olyan unalmas, az izomagy egész szórakoztató, és valamiért tökre ismerős a hangja, csak a világért nem ugrik be honnan.

Majdnem kiijesztettem a bőréből, nem mondok semmit csak pislogok rá nagyokat a kis állat szemekkel.
Utána mese idő! Még felajánlottam, hogyha nem akarja, nem kell ezt csinálni, de azt mondja nézzük, éés megint lehülyézi a gyerekem.
- Hülyézd le! Hülyézd le még egyszer ha mered b*zd meg! - hatásosabb lenne utánozni az őségi mémet, ha lenne a kezemben egy pisztoly is amit ráfoghatnék, azért a fejet és a hangnemet hozom.
Aztán drámai lassúsággal fordítom fejem a tévé felé, az utolsó pillanatban levéve róla a szemem. Mivel nem találtam az újak közt megfelelő nézni valót, eszembe jutott, hogy van egy régi kedvencem, amit már pár éve nem láttam, ideje lenne megnézni újra. Már nagyobbacska voltam amikor megjelent, 10 asszem, vagy 9, mindegy, a lényeg hogy akkor beleszerettem ebbe a mesébe és nagyon sokszor megnéztem és anya is mindig nézte velem. Ahogy megjelenik a Moana felírat és kép a két fő karakterrel egyből felcsillan a szemem és már indítom is. Először még nem uralkodik el rajtam az erős hiányérzet, csak kicsit érzem, így az elején még nevetgélek is, aztán ahogy nézzük egyre erősödik bennem az a kis fojtó érzés és kezdi elönteni a szemeim a könnyek. A kapu az teszi be, amikor a vége fele van az a jelenet, amikor a lány előtt szét nyílik a tenger és a láva szörny elkezd teperni felé, ő pedig énekel, na ez az a dal, amitől elindultak patakokban a könnyek az arcomon. Nem emlékszem mindenre a múltból, de anyu hangjára igen, ahogy énekelte nekem, amikor le voltam törve és a végén ő is mindig összeérintette a homlokunkat. Ha élne, biztos oda meg vissza lenne a boldogságtól, hogy nagyi lesz és valszeg nem tudtam volna leköltözni ide vagy nagyon nehezen, mert állandóan ott sündörögne körülöttem, képes lett volna NY-ba költözni, hogy segítsen. A stáblistánál, végül zsepiért nyúlok, hogy rendbe rakjam a képem. Annyi elmerültem a múltban, hogy fel se tűnt Michael túl élte e, lehet ki is sétálhatott volna, azt se veszem észre.

Ahogy az ezeréves filmes ikont idézi, pimasz mosolyra húzom a számat, és hosszan elnyújtom a szót.
- Hüüülyeee.- incselkedek vele, aztán félek hogy fogok kapni a fejemre a párnával vagy valami. Attól nem félek hogy komolyan venné és tényleges következménye lenne, csak hülyéskedünk. Aztán ki tudja, lehet hogy ez lesz a tanulópénz, amit mindjárt megfizetek. A film végével ránézek Jennára, pont akkor amiért a zsepiért nyúl.
- Jól vagy?- kérdezem, mert látom hogy elpityeredett, aztán ha kifújta az orrát megpróbálom megölelni, és megsimogatni a hátát, hogy kicsit megnyugodjon. Én hülye, annyira elmerültem ebben a butaságban, hogy észre se vettem hogy elsírta magát. Na még egy ok, hogy ne legyek oda a mesékért, ez az ismerkedés se alakult valami fényesen a műfajjal. Nem tehetek róla, valamiért őket hibáztatom amiért Jen elsírta magát, és azért is, hogy nem vettem észre. Duplán bekaphatja a disney vagy kicsoda aki rajzolta ezt a szart. De mindegy, most nem fogom ezért leszólni hangosan, hogy ő is hallja, sőt, ha szeretne még mesét nézni nézhetjük, de meglett a magam véleménye, az biztos.

A szándékos incselkedésre, csak nézem mereven egy darabig.
- Jól van... - mondom ezt olyan hangsúllyal, hogy tudja, ennek még nincs vége ennyivel, később még lehet megbánja ezt a döntést.
Mindezt azért, mert hirtelen nem jutott eszembe semmi és mert ez "ijesztőbb" húzás, mert nem tudja mikor számíthat a bosszúra, még akkor is ha az sose fog megtörténni.
Lehet, hogy a rajzfilm el is feledteti velem, eléggé érzékenyen hatott rám hirtelen, bár nem tudom mit vártam, lehet jobban meg kellett volna gondolni, mert lehet alapjáraton elpityeredtem volna tőle egy kicsit, nem még ilyen érzékeny állapotban. Zsepiért nyúltam, hogy rendbe tegyem a képem, amit egyből kiszúr és kezd vigasztalni.
- Ühüm. - bólogatok szem törölgetve - Csak emlékek...- ennyiből szerintem érteni fogja, ha konkrétabb dolgot akar hallani majd rákérdez, nem akarom ezzel fárasztani, meg abban sem vagyok biztos, mennyire szeretnék róla beszélni, még akkor is ha ezek pozitív emlékek, sebeket képesek feltépni. Igaz már volt 7 évem feldolgozni, hellyel közzel sikerült, néha elérzékenyülök, de legalább már nincsenek "háborús" flashback-jeim egy ilyen eset után, nem kell rettegnem az alvástól, ami csak még inkább rontott a helyzeten. Amúgy is nem soká annak a napnak az évfordulója lesz, pár éve tartok egy kis megemlékezéses dolgot ezen a napon, ezt általában szépen letudtam magamban, egyszer csatlakozott Adam, talán azért találhattam ki, hogy egyszerűbb legyen feldolgozni. Nem tudom, hogy idén megtartsam e teljes valójában, félek, hogy a szemgödreimen keresztül fogok kiszáradni, főleg, hogy most alkoholt se ihatok, főleg nem abban a mennyiségben, bár az elején is anélkül kellett kibírnom, még eldöntöm. Ha Michael nem lesz itthon, azt az időt amíg távol van használhatom erre és jelen állapotban talán elég is lesz.
Vele ellentétben, én elég közel álltam az anyámhoz és még mindig baromira tud fájni a hiánya, de általában le tudom nyomni és egy külső szemlélő csak annyit lát, hogy bebambultam, de most tök egyszerű dolgokkal is nehezen birkózok meg, könnyek, kirohanás vagy egyéb erősebb megnyilvánulás nélkül.
Az ölelésre közelebb húzódok, a mellkasának döntöm a fejem, csukott szemmel és kicsit még szipogok, aztán veszek egy nagy levegőt, kifújom. Jól vagyok! Azért büszke vagyok magamra, hogy ilyen szolidan sírtam és nem törtem ki zokogásba a végén, jó tudni, hogy legalább ennyi önkontrollom még van.

Miután végeztünk a rajzfilmmel tűnt fel hogy Jenna sírt, mire egyből odafordultam hozzá hogy megvigasztaljam. Persze elsőkörben mindent hibáztattam, csak magamat nem, de lassan kezdtem beismerni, hogy nekem kellett volna észrevennem, és nem a rajzfilm miatt volt nem tűnt fel, bármit néztünk volna, ha leköt, ugyan így reagálok, és nézem tovább. Sajnos be kell lássam, hogy ezt most ügyesen csinálta, és sikerült lepleznie előttem a kis érzelmi hullámot. De most már itt vagyok, és ölelem magamhoz, hagyom hogy kisírja magát ha még van mit, de hamar végez, és egy halk sóhajjal zárja a kis sokkot, amit okozott neki. Kap egy homlokpuszit, aztán kicsit hátrébb húzódok, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ne nézzünk meg valamit ami kicsit megnyugtat? Valami cuki rókás mese, vagy vígjáték? - dobom fel az első ötletet, ami eszembe jut, és lekötheti annyira, hogy gyorsan helyrejöjjön. Úgyis belefér még egy film, mielőtt neki kellene állnom az ebédnek, aztán fetrenghetünk kint egy kicsit és játszhatunk Félixszel is, a kaja és a rókája után eszébe se fog jutni ez a kis szomorúság ami most rátört. Nem tudom miért hozta ezt ki belőle, de nem is akarok rákérdezni, majd elmondja ha úgy érzi, hogy el szeretné. Egyelőre a nyugtatása a lényeg.

Kicsit még kiszipogom magam a karjai közt, azt egy nagy sóhajjal lezárom ezt a gyászos sírdogálást. A homlok puszi után én is hátrébb húzódok, kicsit még látszik a pirosság a szememen, a ujjaim hegyével kitörlöm a könny maradékokat a szememből. Bedob egy mentő ötletet.
- Már megnyugodtam, - mondom kicsit rekedtes hangon - de aha, ha tudsz olyat. - húzom kis mosolyra a szám - Csak ne a Kis herceget, mert akkor megint elsírom magam. - mondom félig nevetve-sírva és a kézfejemmel törlök le egy frissen szökő könnycseppet.
- De előtte kell valami inni. - mondom és készülök is kikelni az ágyból.
Tudom mi kell nekem, gyerek üccsi és édesség, tuti kombó. El is indulok, szép lassan, eddig ott tartok hogy kidugtam a takaró alól a lábam és lelógattam az ágyról, útban vagyok a föld felé, kicsit ülök így az ágyon vegetálva. Aztán felnézek és amikor meglátom az előbb látott mese borítóját, komótosan nyúlok a távirányítóért és kikapcsolom, aztán visszahelyezem az előző helyére. Majd elbambulok az ablak felé egy pillanatra, na jól van, most már megmozdulok! Felkelek és legalább az alsómba belebújok, aztán ha nem akadályoz benne kimegyek, ha megakadályoz, de elhagyja a szobát, követem. Ha gond nélkül kijutok számítok rá, hogy ő is jönni fog.
Aztán a konyhába csoszogok és kinyitom a szekrény, egy ideig állok és bambulok bele, ideiglenes technikai probléma áll fenn, akadozik az "áram" ellátás, szinte hallom a fejemben. De amikor meglátom a gumicukrot, észhez térek és már nyúlok is érte, 3 csomag, nem bízom a véletlenre, aztán megyek az ovis piáért, hát ebből sem egy dobozzal markolok magamhoz. Ha mindez meg van ugyanilyen lajhár tempóval száguldok vissza a szobába. Félix épp a játékát cserkészte be a kanapén, még a szemem sarkából épp láttam, ahogy ráugrik az áldozatára, aztán megrázza a levegőben kis morgással kísérve, aztán lefeküdt, hogy alaposan megrágcsálja a zsákmányt.

Úgy tűnik hogy jó ötlet volt a gondolatok elterelése, bele is egyezik, de nekem kell találnom valamit, amit meg is értek. Ebben az állapotban nekem sem lenne kapacitásom keresgélni, de nem látok hozzá egyből, megvárom hogy kimenjen előtte. Szép lassan helyezkedik, nem kapkodja el, közben folyamat figyelem hogy kellek vagy sem, de végül kimegy egyedül, és úgy döntök hogy nem követem. Azt akarom, hogy kicsit lehessen egyedül ha szükséges, kiengedhesse nélkülem is ha úgy van, és jót tesz neki, nem akarom "fojtogatni" a folyamatos jelenlétemmel, amúgy is, ez most elég személy pillanat és jobb lesz ha rá hagyom. Szóval visszakapcsolom a tévét, és keresgélni kezdek, beírom a keresőbe hogy róka és nézem milyen animációs filmeket dob fel, de aztán még jobbat találok, élő szereplős. Valami kislány aki egy menhelyről hoz el egy rókát, és nagyon megszereti, meg ilyen tipikus érezd jól magad film, tökéletes lesz most Jennek, be is készítem, és hátradőlök a falnak, úgy várom meg amíg visszaér. Nem kapkodja el, de nem haragszom rá, türelmesen kivárom, és amikor visszamászik az ágyba kap egy ölelést és egy puszit.

Ráhagyom a következő film kiválasztását, még véletlenül megint belenyúlok valami olyanba...meg amúgy is így lenne fair, főleg ha nem az én kedvemre valót próbálna választani hanem olyat, ami őt érdekli, na mindegy. Közben elszánom magam, hogy kimegyek némi tömény cukorért, ami pluszban segíthet feldobódni. Nagy nehezen el is jutok odáig, hogy a két lábam földet érjen és elinduljak a konyha felé. A szekrényhez érve nézek hátra, a sejtésem csalt, Michael mégse jött ki, sóhajtok.
- Neked kell valami?! - kiáltok be a szobába ha már akkor nem kérdeztem meg amíg bent voltam.
A 3 zacsival a kezemben, mozdulatlanul várom a választ, utána folytatom a beszerző utat. Ha minden meg van, csoszogok vissza a szobába. A tévét közben visszakapcsolta és talált valami filmet is úgy látom. Visszahelyezkedek az ágyba és csak ott kezdem a zsákmány osztást ha kért valamit, de előtte még kapok egy "mindenoké" ölelést és egy hajas puszit. Utána a falhoz igazítom a párnát, neki dőlök és felhúzom a lábaim, bontok egy gumicukrot, lerakom kettőnk közé, ha kell neki is, elérje, és bontok még egy üdítőt is, na most már készen állok a film nézéshez. Lassan elkezdődik a film, először nem tudom eldönteni, hogy mégis milyen fimet nézünk, aztán a cím kicsit árulkodik. A kis róka láttán kiszalad egy "nehéz" sóhaj, Félixnek is ilyen kis cuki feje volt, kíváncsi vagyok mennyire lesz valóság alapja. Ha a kis lány első éjtől nyugodtan alszik a rókával, az hazugság! Mondjuk...lehet Félix se sírt volna, ha velem alszik az ágyban. Egész egyszerű kis film, olyan amit nem kell felfogni se szinte, csak nézni. A végére az édességnek már hűlt helye, csak a papírok árulkodnak, hogy itt volt valami ehető és már a 3. doboz innivalómat szipókázom. Ja, egész jól elterelt ez a kis filmecske és a cukor is elkezdett dolgozni.

Miután kiment, még visszakiabált azért, hogy én kérek-e valamit, és elgondolkodom egy pillanatra, aztán megcsóválom a fejem. Hamar rájövök, hogy hiába jók az érzékszervei, ez nem lesz elég vélemény nyílvánítás.
- Nem kell köszi. - szólok ki, ezt már biztos hallotta, aztán jöhet a filmválasztás. Ahogy elkezdjük, ezúttal jobban tudok figyelni Jenre, igaz teljesen felesleges, most nincsen semmi baj. Ahogy figyelem, teljesen beszippantja a film és leköti, megnyugtatja, ami jó, hiszen ezért választottam. Engem annyira nem vonz be mint az előző, meg lehet nézni nem azt mondom, de eléggé tucatszor láttuk film, egy előnye van, hogy minden állattal el lehet játszani. Azért van pár jó jelenet, meg Jennának való cukisággal van tele, szóval büszke vagyok a választásomra. Telezabálta magát édességgel, alapból rászóltam volna - gyúrni kell az apaságra - de most a különös érzelmi helyzetre való tekintettel ráhagytam a dolgot.
- Ebéd? Vagy totál tele vagy? - kérdezem, és a válaszától függően felállok kimenni hozni valami kaját, vagy befészkelődök az ölébe kényelmesen. Természetesen nem hagyom hogy ő főzzön, már korábban eldöntöttem, és ezen nem fogok változtatni, a mai ebédet én készítem, és tálalom.

Kint molyolok egy kicsit a konyhában, visszamegyek, egy kis nasival, kb amit egy kis gyerek összeválogatna magának. Michaelnek végül nem kell semmi, úgyhogy max az enyémből lophat. Az ágyhoz érve, óvatosabb mozdulatokkal helyezkedek vissza, keresek egy kényelmes pozíciót, fogyasztás készre készítem az innit és ennit, mehet a film.
Egyszerű kis állatos film, hogy mindenki milyen happy, néhány kis szomorú jelenettel, mese habbal. De arra jó volt, hogy néztem valami cukit, ami javított a kedélyemen, világ életemben rókamán voltam, asszem, ők a tökéletes állatok, szerintem, de nem azért, mert az az állatias énem vagy mi. Tényleg erre mi a jó szó? Hasonlítok rá? Olyan vagyok? Ez a lélekállatom? A belső vadam? Pff...mindegy, majd talán megkérdezek egy tapasztaltabb sorstársat, ha találkozok olyannal aki nem ilyen falka szellem hajtotta ösztönös vadember, már bocs, de amilyen szánakozóan néznek a falkások rám, én is kb olyan szánakozóan nézek vissza rájuk. Bocs, én inkább az emberi oldal felé hajlok, ha már ruhát hordok, meg két lábon járok, meg az emberek nyelvét beszélem, meg ilyen durva dolgok. Nyugodtan megtarthatjátok a falkátokat a hierarchiátokkal együtt. Sose éreztem, hogy köztük lennék, sőt, ez az ösztönös hunyászkodás, vonzódás, stb ösztön baromság is kib*szott idegesítő, mert ő "alfa". Hát b*zd meg, te is büdöset sz*rsz mint a többi és teszek rá, hogy erősebb vagy, egyszer rohadtul lenyomom ezt az ösztön f*szságot. A rókák amúgy se élnek csoportban, nekik családjuk van, apa, anya, kölykök, meg max plusz egy dada, azaz a "meddő" szuka, aki segít az utód nevelésben, ez milyen cuki már tőlük, hogy nem rekesztik ki, nem?
De film, kb, tényleg, csak nézni kellett, semmi mást, nulla agykapacitás szükséges és egyszer csak vége lett. Hmm...számomra a kis ravasz jelenléte volt a fénypontja a filmnek. Ahogy vége, Mich érdeklődik, hogy állok az ebéd ötlettel, közben észre veszek egy macit ami a hasamon landolt, előbb a számba dobom, aztán válaszolok.
- Hát, tudnék enni. - mondom ártatlanul és elkezdek én is kimászni az ágyból, veszem a felsőm kifelé menet a konyhát célozva.

Tudna enni, csodálom, hogy enni szar édesség után még fér belé, azt meg főleg, hogy nem rontotta el a gyomrát. Ha így folytatja a gyerek cukorbeteg lesz mielőtt megszületik, majd később feldobom egy vicces beszólásként, kicsit elgondolkodtatóan azért, hogy belegondoljon nem biztos hogy jót tesz a kicsinek ha így összezabál minden szart és egy felnőtt ember cukoradagjának a hatszorosát viszi be egy nap. Amikor kevesebbet nassol. Na mindegy, nem mondok semmit, inkább elindulunk kifelé, én pedig az ajtóban fordulok vissza.
- Mit főzzek? Mit szeretnétek enni? - teszem fel a kérdést, és ha vállat von hogy mindegy, akkor nekidőlök az ajtókeretnek, és rámutatok a hasára. - Ne mindenezzetek nekem, ti ketten vagytok, úgyhogy tiétek a döntés. Mi legyen? - kérdezem, és remélem így már segítőkészebb lesz, ha nem, akkor egy halk sóhaj keretében megfordulok, és kimegyek hogy megnézzem mi van a hűtőben és a spejzban. Ha persze elmondta hogy mit kér, akkor ahhoz szedem össze a hozzávalókat, ha nem, akkor viszont gondolkodósabb a dolog, és ténylegesen fel kell mérni hogy állunk hozzávalók terén.

Amikor jelzem, hogy ennék, elindul kifelé, én meg a sarkában, úgyhogy amikor az ajtóban megfordul, ott figyelek közvetlen mögötte. Mit főzzön? Megvonom a vállam, jelezve nem tudom, erre támaszkodik és rámutat a hasamra, hogy mi ketten vagyunk. Ja, de én döntöm el mit eszünk, max jelezgethet, hogy mit kéne, ha ellenállok akkor meg bosszul....na, akkor mégse én hozom a végső döntést, bakker.
- Akkor kérdezd meg tőle! Úgyis ő dönti el mit egyek! - mutatok én is a hasamra, kis hatás szünet után felajánlok egy alkut - Ha kiengedsz, eldöntjük.
Ha kienged, első utam a hűtőhöz vezet, aztán a spejzba, aztán simogatom a nem létező szakállam. Elfelejtettem össze írni a listát mit kell majd venni, bár éhen halni nem fogunk most se, azért amíg eszembe van...de előbb ebéd. Leülök az asztalhoz támasztani a fejem.
- Hmmm nem tom. - mondom lazán - Hús? - bólogatok - Ja, valami tömény hús, zöldséggel. Sülve! - grillezett, csak azt itt nem lehet, gáz, megkívántam, szinte érzem az illatát, de ki lehet váltani, a jó illat könnyen befolyásol - Az neked is jó? - neki minden jó úgyis, de azért megkérdezem.
Ha igen válaszol, felkelek az asztaltól, hogy akkor elkezdem előszedni ami kell meg ilyenek. Lehet ki kell engedni a husit, mert a fagyóban pihen, ha minden igaz. Nyitom is ellenőrizni.

Amikor nem hagyom annyiban, és kérdezgetem tovább, felcsattan, hogy akkor kérdezzem meg a kis fickótól, hogy mit kér, mire poénosan lehajlok a hasához, és felhúzom a pólót. Kap egy puszit, aztán jön a kérdés.
- Őméltósága mit szeretne enni?- és rátapasztom a fülem a hasára, aztán hátra húzódok, és felnézek Jenre. - Nem tudja ő sem.- tolmácsolom, de ekkor jön egy alku, megnézi hogy mi van, és az alapján eldönti. Félre is állok az útjából, menjen csak, nyitogatja a hűtőt, az ajtót, keresi hogy mi lehet ami neki kell, aztán nagyjából összegzi a dolgot, sült hűs és zöldség, megkérdezi hogy nekem is jó-e. Bólintok, persze, mire már menne is előszedni a dolgokat, de az útjába állok, kap egy ölelést, és közben óvatosan megpróbálom visszatolni a székre.
- Én főzök. - mondom, hangsúlyozva az én szót, és még magamra is mutatok. - Ti max megmondjátok, hogy mit. - teszem hozzá, és várom mit felel. Ha belemegy, akkor azért adok lehetőséget a pontosításra.
- Szaftos legyen, vagy száraz? - jön a következő kérdésem, és türelmesen várok hogyha duzzog, vagy ilyesmi. Addig a húst azért kiveszem olvadni a fagyasztóból, hiszen ott tároljuk, ráöntöm a vizet, és félrerakom.

Amikor mondom, hogy kérdezze meg a gyereket, mert én se tudom, hogy most mit akar, lehajol hallgatózni, csípőre teszem a kezem ás várok, na vajon mit fog hallani. Megérdemelné, hogy izomból arcon küldje, de annak csak örülne, de biztos próbálkozik, majd később megtorlod, remélhetőleg nem éjszakai ordítással, mert azzal csak engem ugrasztasz ki az ágyból.
- Hallottad a vállrándítást, vagy mi? - sóhajtok és alkut ajánlok.
Ki is enged, mire el is kezdem a terep szemlét, vagy leltárt, ami jobban tetszik. Kicsit gondolkodok, hogy mit akarok/RUNK! Húst, hát ez egyértelmű, t-rex vagyok, amiben nincs hús az nasinak minősül, de ebben nem csak lesz, ez maga az lesz. Megveszek egy grillezett husiért, vagy steakért vagy valami hasonló kajáért. Rábólint, hogy jó, ami sejthető volt. Kelnék fel, hogy neki kezdek, erre az utamba áll.
- Hey! - de mielőtt esélyem lenne kikerülni, beölel mint egy panda és tol vissza ahonnan felkeltem, vissza helyez a székre, most ő főz - Segíteni se szabad? - félig ülök-állok készenlétben a széken, hogy felkeljek ha úgy van - Max...ok. - visszaülök.
Jól van, úgyis finomabb ha más csinálja.
- Inkább száraz, - mondom a képemet nyomva az öklömmel ahogy könyökölök az asztalon - vagy mindegy nekem. Is is.
Követem a szememmel, ahogy megy a fagyóhoz, kiszedi a cuccot és kezdi olvasztani.
- A mikróban is lehet, ha az gyorsabb. - megjegyzem szintén unottan mélyebb hangszínben.
Nem mondom, hogy belefogok szólni mindenbe, de nem lehet tudni. Legrosszabb esetben itt hagy, ami elég rossz, vagy át adja, hogyha ennyire tudom csináljam én, hmm, nem, ez inkább én, én vagyok ilyen idegbajos.

A hallgatózás után megkérdezi hogy hallottam-e ahogy a gyerek már most az anyját utánozza, de erre nem mondok semmit, csak mosolyogva kelek fel. Az ember próbája a terhes asszony, és itt még nem is tudom hogy ez mennyire igaz. A konyhában viszont, ahogy visszatolom a székre, már kezdi a szemétkedést, direkt unottan ül és beszél, pedig tudja hogy mennyire utálom amikor ilyen. Természetesen bele is beszél abba amit csinálok, és nem tudom mennyire élesek az érzékszervei, de egy kutya szerintem már érezné, hogy megváltozott a hangulatom. De nem mutatom, pókerarc, és csinálom a kaját, ha már ilyen, akkor nem teszek fel több kérdést, eszi amit kap Rágcsáljon gyutacsot. Az biztos, hogy ha sokáig csinálja akkor megalapozza a mai napi hangulatomat egészen holnapig, persze a kaját most már azért is meg fogom csinálni. Előszedem a zöldségeket amikre szükség lesz, aztán a víz alá tartom a húst, hogy felengedjen a fólia, és le tudjam róla szedni, csak utána rakom be a mikróba. Hoppá, kicsit erősebben csuktam be mint szerettem volna. Persze a nagyokos arra nem gondolt, hogy ha így ahogy van bebaszom akkor ráolvadhat a műanyag. Szóval olvasztásra állítom, és közben megmosom a zöldségeket, felaprítom őket, és mire végzek már veszem is ki a húst a mikróból, kezdhetem felszeletelni. Úgy döntöttem steak lesz, jól átsütve az van kb félúton a szaftos és nem szaftos között, párolt zöldséggel. A kaja készítése közben nem vagyok túl beszédes hangulatban, de a végeredményen ez nem látszik meg, mint mindig most is odafigyelek a főztömre hogy igényes legyen. Jenna mindenféle nem csípős zöldségesen kapja amíg én főleg erőspaprikával készítem a sajátomat.

Az ajtóban még mosolygott, aztán kiértünk a konyhába. Leültetett az asztalhoz, engem meg ez most valahogy érzékenyen érintett, terhes vagyok, nem nyomorék b*zd meg. Mindegy, rá hagytam, gondoltam, de tudjuk mi van ilyenkor, bepukkadok, unottan nézek és nem azt mondom, hogy kötekszek, de valami olyasmit hajlamos vagyok csinálni, ezzel kiidegelve a másikat. Igazából, nem mondtam sok mindent, az első "beugatás" csúszott ki a számon. Akkor tűnik fel, hogy igazán felhúzta, mikor egy ideje már kussban piszkálom a körmöm és beb*ssza a mikró ajtót. Felszalad a fél szemöldököm.
- Jól van. - felkelek az asztaltól - Bementem, hogy ne irritáljalak. - mert úgy néz ki, hogy egy megszólalás elég volt, hogy nyakig legyen és már a jelenlétem is idegesíti.
Nem gáz, egyszer mindenkinek betelik a pohár. Elviselhetetlen vagyok, alá írom, de még simán lakhatnék a felszínen és akkor nem gyötrődne már kb egy hónapja, sőt még simán fent éldegélhetnék, amíg el nem kezd látszódni valami, de ő részt akar venni mindenben. Igen? Bocs, az én elviselésem is ide tartozik, sajnos már nem tudjuk testen kívül egy inkubátorban megnöveszteni a gyereket. Nem megyek el a szobáig végül, megállok a kanapénál a nappaliban, de csak a telómat veszem fel, ami reggel óta ott pihen. Annyival egyszerűbb lenne, ha a saját lakásomnak érezném legalább kicsit ezt a helyet és meg lenne a magam kis biztonságos helye vagy nem tudom. Legszívesebben kimennék az utcára, de itt? Fürdő? Nah. Erkély? Ha a nappaliból nyílna mint az enyém, de nem. Ahh, marad a szoba. Kinyitom az ablakot és beülök, közben a telómat nyomkodom, legalább visszaírok mindenkinek.

Kimegy, hogy ne idegesítsen. Még egy szúrás, ez már nem felhúz, inkább érzékenyen érint. Eléri, hogy mire végzek a kajával, már inkább bűntudatom van, mint mérges vagyok. Mindegy, itt hagyott úgyhogy van időm, szépen tálcára pakolom a kajákat, az övére különös gondot fordítok, sőt, képes vagyok úgy elhelyezni a kaját a tányérján, hogy egy mosolygós arcot ábrázoljon. Kiveszek hozzá egy gyereküdítőt, az is megy a tálcára, az enyémre egy üveg vizet rakok, aztán a két tálca egy-egy kézben egyensúlyozva bemegyek a hálóba utána, ahogy fél füllel figyeltem ide jött. Lerakom az ágyra a tálcákat, és bűnbánó arccal nézek rá.
- Bocsi. - mondom, és felé fordítom a mosolygós arcot, hogy láthassa, aztán leülök az ágy szélére, és kihajtogatom a saját tálcám lábait, hogy kellő magasságban legyen mintha csak egy asztalnál lennék, és megvárom hogy ide jön enni, vagy veszekedni akar. Most már lenyugodtam, úgyhogy rám zúdíthat bármit állni fogom mint egy kőszikla, jobb is ha kiadja magából, nehogy baja legyen a gyereknek az elfojtott idegeskedéstől vagy valami. Én pedig még bírom, állom a sarat.

Gondoltam, hagyom nyugodtan a konyhában, még a végén bele találok szólni a csapkodásba is. Rövid gondolkodás hova kéne mennem, hogy jó legyen, igazából egy helyet se találtam alkalmasnak, de jobb híján a szoba maradt, legalább kiszellőztetem a fejem az ablakban, elterelnek az üzenetek, fel is kuporodtam a párkányra. Elég ilyen, semmilyen hangulatom lett. Rá jön még az is, hogy "minden rendben van, tök jól meg vagyunk, jaa már mozog a pici, tök izgi, alig várom hogy leteljen blablabla", úgy hogy marhára nincs minden rendben és pillanatnyilag nem igazán "vagyunk meg". Az tény, hogy a kicsi kaparászik most is, legalább ez igaz. Talán meg kéne beszélni, csak rohadtul nem vagyok kedvemnél. Néha megtörlöm a kézfejemmel vagy csuklómmal a szemem, hiába ez a csodálatos maffia városi levegő, könnyeket csak a szemembe...
Egy emberrel azért őszinte vagyok, már így telefonon keresztül. Ha nagyon nem sikerül megoldani és úgy érzem, értem jön és lehetek nála. Ja, mert ő úgy tudja, hogy rám jött valami kínfene és nem bírtam hosszabb ideig egyedül maradni vagy valami ilyesmi, ezért költöztünk össze ilyen hirtelen, nehogy az egészségünkre menjen. Minden esetre, annyira nem nagy a baj, most még, hogy fogjam magam és elköltözzek akár ideiglenesen is. Azzal a lépéssel ki is végezném a kapcsolatunkat és jobban szeretem annál, hogy csak így lelépjek, mert összemorgunk, összetörné. Hátra koccantom a fejem az ablakkeretnek és becsukom a szemem, hallom, hogy kint csörög, pakolász. Az ablakon lesek kifelé, túl magasan vagyunk ahhoz hogy rendesen lássam az utcát., ekkor be is fut, hallom és sejtem majd érzem is mit hozott be. De most kb annyira lementem béka segg alá hangulatilag, hogy enni sincs kedvem. Elég sz*r ez a nap, jó lesz ha inkább visszafekszek majd aludni és nem mozdulok ma, biztos nyűgös vagyok. Bocsánatot kér.
- Nem gáz. - mondom semlegesen, és lemászok az ablakból.
Telót ledobom az éjjelire, beülök az ágyba, nem kellett volna behozni, ilyesmit nem szeretek ágyban enni, de nem szólok semmit, jó étvágyat kívánok és komótosan elkezdek enni, nem mondom, hogy nem esik jól, mert jó ízű de az előbbi után, na mindegy, végülis lassan de biztosan elfogy.
- Köszi, Finom volt. - arrébb tolom a tálcát.
Ha kiment, hogy kivigye a cuccokat, bevágom magam az ágyba és ölelem a takarót, próbálom magam nyomni egy kis alvásra, ami nem nagyon megy, de legalább a szemem pihentetem.