Michael lakása

Anyuka nem emelt hangot a módszereim ellen, én pedig nem adtam jelét, hogy meghatna a bűnbánó színjáték. Úgyhogy kisétáltunk a konyhából, ha tehetem, még rá is csukom az ajtót, hogy hadd eméssze magát, közben Jenna itt már kifejti az aggodalmait, amire bólintok.
- Én arra gondoltam, hogy egy ideig hagyom főni a levében, aztán kaphat enni. A kis haspóknak az is bünti, hogy később jön a vacsora, de azt se bánnám, ha most kevesebbet kapna egy kicsivel, és a jutalomfalat megvonását is támogatom. Nem akarom éheztetni, csak érezze, hogy amit tett az rossz. Tudod, hogy nálam fontos a megjelenés, nem mehetek le szakadt cipőben, és oké hogy most van másik amit felvehetek, de ha mindet megcsócsálja akkor nem lenne ilyen könnyed a helyzet. Szerintem ha veszek helyette másikat, akkor veszek is egyet amit elrakok felülre ahol nem fér hozzá, hogy ilyen helyzet véletlenül se merüljön fel. - fejtem ki a saját véleményemet, és ha közös nevezőre jutunk, akkor visszamehetünk a nappaliba, vagy a hálóba, ahova anyuka szeretne. Nem akarok Jennával összebalhézni, és beleszólni a róka nevelésébe, de úgy érzem hogy most engem érintett a dolog, én kaptam rajta, úgyhogy nekem kell a büntetést is kiszabni rá. Persze féltem, hogy Jen ellenezni fogja, végül is az ő állata, ő a fő gazda, de ha most nem csinálunk semmit, akkor később lehet nem fogja érteni miért bünteti az asszony. Így legalább növelem kicsit a tekintélyemet, és legközelebb nem fogja az én cuccaimat se bántani. Lehet, hogy ez is arra utalt, ilyen kis lázadás, hogy ki vagyok én itt, miért ne tehetné meg. Hát ezért.
- De ha valamivel nem értesz egyet akkor nyugodtan mondd, nem sértődök meg. - teszem hozzá békítő jelleggel, ha felkapná a vizet, illetve ha kioktatna, hogy ilyet többet ne tegyek, akkor csak bólogatok, hogy megértettem. Ahogy mondtam, az ő rókája, és övé az igazi beleszólás, én maximum asszisztálhatok hozzá.

Hagytam, hogy Michael rendezze el Félix-szel a dolgot, elvégre neki okozott kárt, és amúgy is, ideje már, hogy megszokja, nem csak én vagyok a gazdája, már együtt lakunk, rá is hallgatnia kell. Kreatív, de ha az a vége ami hirtelen megfordult a fejemben, túl erős módszer. Oké, hogy ráijesztünk, ha ezt csinálja, nincs vacsi, de abban nem vagyok benne, hogy ez így is történjen, esetleg, ha még egyszer megcsinálja ugyanezt, szájhúzva, de muszáj lenne, vagy nem venné komolyan a dolgot, úgyhogy melegen ajánlom, hogy értsen ebből a kis figyelmeztetésből. Ahogy magára hagyjuk a kis dögöt a konyhában, meg is húzom a határt, nem engedem, hogy éhen maradjon. Szerencsére ezen nem veszünk össze, ő se akarta éhen hagyni, csak éreztetni vele, hogy rosszat csinált. Hozzá teszi még, hogy fontos az igényes megjelenés a melója miatt és nem akar kellemetlenül váratlan helyzetet.
- Tudom, mondom, megérdemli, sőt rád bízom az etetést, te döntesz mikor és mennyi kaját adsz neki ma este. - azt nem ígérem, hogy nem lesz ott a fél szemem és szólok közbe ha valami nem jó - Ha én adnék neki, szerintem, az kelthet olyan hatást benne, hogy megvétóztam a döntésed és téged nem kell komolyan vegyen. - sóhajtok - Sőt, ha legközelebb is megcsinálja, akkor tényleg nem kap kaját, de csak azért, hogy tudja ez komoly, de szerintem felfogta ennyiből is. - nem vagyok tőle elragadtatva, de ha már ilyen módszert választott - A végén még tőled jobban fog tartani, mint tőlem.
Azért még hozzá teszi, ha valami nem tetszik, mondjam nyugodtan, oh, én ne mondanám.
- Hidd el, szólok, ha megsértődsz, ha nem. - mosolygok rá.
Visszamegyek a nappaliba, közben beugrik a párna probléma és arról kezdünk beszélni, én egyelőre körbe írtam, milyen és mennyi párnára lenne szükségem ideiglenesen, amíg a végleges megoldást meg nem találom, volt is egy ötletem, ő egyből ugrik rá, hogy most azonnal megy és hoz. Mégis milyen lennék ha hagynám, hogy hót fáradtan rohangáljon nekem, majd később rohangálunk együtt hót fáradtan a kicsi miatt.
- Nem, annyira nem fontos, rá ér holnapig, egyelőre jó lesz a két puha kis párna. - most egy alig alvós éjszaka ide vagy oda, már nem számít.

Nem kapja fel a vizet a büntetési módszereimen, hiába ellenzi a kajával büntetést, azért látja, hogy emberséges keretek között használom. Igazából ha azt mondja hülyeség se lett volna belőle baj, mert ötletem nem volt mivel büntessem, ez csak az első dolog volt ami az eszembe jutott. Nem volt még állatom, és azt tudtam, hogy megütni nem akarom, még kicsit se az orrára, valami mást kellett kitaláljak. Belenyomni a fejét megint olyan dolog, hogy nem tenném, szóval féltem kicsit, hogy ha valaha meg kell büntessem, nem fogom tudni vagy ötletem nem lesz mit csináljak. Ahhoz képest szerintem egész ügyesen megoldottam, sőt, úgy tűnik ez lesz a hivatalos módszer is, hiszen Jenna azt mondja, ha még egyszer megteszi lehet tényleg nem kap kaját. Mennyire penge vagyok, Michael a Rókamester.
- Rendben van, és köszönöm hogy nem szóltál bele. - mondom, majd vigyorogva hozzá teszem. - Ha a gyereknevelésben is ilyen összhangban leszünk, nem lesz semmi probléma.
Közben vissza értünk a nappaliba, úgy tűnik anyukának is megfelel ez a helyszín a további időtöltésre, és beszélgetünk a párnákról. Mikor úgy döntünk, hogy nem megyek most bevásárolni, akkor leülök a kanapéra, már ha oda férek, és nem foglalta el a helyemet senki.

Félix találkozott ma egy új fajta, büntető módszerrel, nem igazán tetszik neki, annyira se mint az enyém, de ezért nem kell rosszalkodni. Kíváncsi leszek a végeredményre, hogy ért-e ebből a kis figyelmeztetésből, vagy tovább kell vinni a dolgot, igazán nem szeretném, de mondtam is Mich-nek ha nem ért belőle, muszáj lesz. Megköszöni, hogy nem szóltam bele, hát természetes, nem akarom aláásni a tekintélyét, különben hogy hagynám őket itthon? Ha megszületik a gyerek, lehet pár napot kórházban kell töltsek, enne a fene, hogy mi vár itthon. Így is biztos aggódni fogok egy kicsit. Aztán megemlíti a gyereknevelést.
- Hó, azért az egy "kicsit" más dolog. Nála nem alkalmazhatsz majd, ilyen módszereket és végképp nem éheztetheted. -poénkodom el a végét.
Minden szülőnek van legalább egy összezördülése a gyerek miatt és nem tudom ő mennyire fogja hozni azt a szigorú nevelést amit ő kapott illetve, hogy én mennyire leszek majd laza, de ott majd még jobban oda kell figyelnünk, hogy ne ássunk egymás alá.
A párna ügy ideiglenesen megoldva, de van valami hiányérzetem, úgyhogy állva maradok és gondolkozok, mit felejtettem el már megint.

A gyerek nevelésre azért reagál, hogy az más dolog, és ott nem alkalmazhatok majd ilyen radikális módszereket, mire visszavigyorgok.
- Jó, a gyerek tényleg más, de arra gondoltam, hogy ilyen szépen összhangban leszünk, akkor nem lesz gáz. - pontosítok, hogy értse miről beszéltem. Időközben beértünk a nappaliba, és én helyet foglaltam, ő viszont álldogál ott tétlenül, mire kérdő tekintettel nézek rá.
- Nem ülsz le? Vagy kellene valami? - teszem fel a kérdéseket, és ha mondja hogy mi kell, akkor egyből felajánlom hogy hozom. Ha viszont nem tudja hogy mit szeretne, akkor segíteni se tudok neki, viszont ha hajlandó leülni a kanapéra akkor felajánlok neki egy talpmasszázst. Állítólag a terhes nőknek jót tesz, vagy nem tudom, mintha olvastam volna valami ilyesmit, hogy élvezik. Aztán ki tudja, lehet hogy amúgy is élvezik és ez csak egy indok, hogy ilyenkor még több járjon nekik. Ha viszont továbbra is álldogál, akkor türelmesen várok, és figyelem, hogyan alakul a dolog, és mi az amit szeretne mielőtt helyet foglalna.

- Reméljük. - csak ennyit válaszolok, aztán remélem nem ültettem bogarat a fülébe.
De ezzel végképp ráérünk foglalkozni, ezt nem lehet előre megtervezni, hogy így meg úgy lesz, sok példa van rá, hogy nem jött be az alaposan megtervezett módszer. Például az "mert azt mondtam" esete, sokan megígérik, hogy ezzel nem érvelnek, aztán láss csodát, ha nem más, úgy a huszadik "de miért" után, csak elhangzik.
A nappaliban érve rám tör valamilyen hiányérzet, ismerem ezt az érzést, valamit elfelejtettem, de az istenért se jut eszembe mit. Ácsorgok kicsit gondolkodva, próbálom felidézni a mai napi feladataimat. Közben Michael látva a tanácstalanságom, megszólal.
- Nem tudom. - leülök, de folytatom tovább az agyalást - Úgy érzem, mintha elfelejtettem volna valamit, de nem tudom, hogy mit és hogy mennyire életbe vágó.
Hmm, dokihoz nem kellett mennem, nem beszéltem meg talit senkivel, a napi telefont letudtam, Félix etetés az várat magára, ettem is, a sütőben nem hagytam semmit, azt érezném, már ha bekapcsoltam, de nem, ma sütöttem semmit és tervben sem volt és az eset óta már fokozottan figyelek...a napi vitamin adagom is meg volt...a futárnak fizettem, különben nem adta volna oda a kaját. Mindegy, majd eszembe jut, de azért ott motoszkál.
-Terveztünk mára valamit? - kérek egy kis segítséget.
Na jó, innentől mindent cetlire írok és a hűtőre ragasztok, az a tuti hely ahol megtalálom, a telómba is írok emlékeztetőket, azzal lesz tele, de komolyan, jobbat nem tudok.
Ha nem kaptam, segítő választ, egyelőre elengedem a dolgot és nyúlok egy szelet pizzáért, az előbb bejött, talán most is.

Végül hagyjuk a gyerek témát, és azon kezdjük törni a fejünket, hogy mit felejthetett el az asszonyállat. Végül is, vásárolni tudtommal nem kellett semmit, kajánk van, most ettünk, róka kapott enni, és ahogy néztem főzni se főzött. Mosatlant se láttam, mosást meghagytam neki hogy én akarom csinálni, ne hajolgasson a mosógéphez, és elméletileg a dokihoz se voltunk hivatalosak. Ha wcre akart volna menni azt érezné, meg az amúgy se olyan hogy várat magára, kettőt belerúg a gyerek és nincs mese, vagy mész vagy megoldod helyben, közben érkezik felém a kérdés, hogy terveztünk-e valamit.
- Úgy tudom semmi különöset. - mondom, aztán lassan egy szelet pizzáért nyúl, ebből azt veszem le, hogy elengedtük a témát. Úgyhogy ő a kajához, én a laptophoz nyúlok.
- Akarsz filmezni? Vagy valami sorozat? - dobom be a kérdést, szokásos punnyadós téma, mostanában elég sokat néztünk a fenti médiumok közül, úgyhogy szinte már lételemünk a dolog. Persze ha nincs kedve hozzá, azt is megértem, akkor csak a mailjeimet nézem meg, meg a hírportálok főoldalait, ha nyammog a pizzaszelettel.

Nem jövök rá, mit felejtettem el, mindent megcsináltam amit ma kellett és Michael sem tud semmilyen programról, hmm, akkor mindegy, ha nem más majd holnap eszembe jut, amikor már talán késő. Utolsó próbálkozás, hátha a kajáról eszembe jut, magamhoz veszek egy szelet pizzát. Hát, alig értem a végére, megint telt ház és eszembe se jutott semmi. Közben Mich agához vette a gépet, felteszi a szokásos kérdést, ha épp nincs programunk és fontos megbeszélni valónk.
- Nézhetünk. - gondolom meg kérdezi majd mit, de csak vállat vonok - Nem tudom, válassz valamit te.
Úgyis mindig én választok, most ne én már. Aztán ha elhelyezkedett a kanapén, behelyezkedek az ölébe. Akár mit is nézünk és akármilyen érdekes is, elkezdett elnyomni a kaja. Úgyhogy ahogy lerakom a mellkasára a fejem, nem kell sokat várni, kezdek nagyokat pislogni, aztán egyszer csak elkezdem az újabban megszokott hangosabb szuszogást, elnyomott az álom. Álmos is voltam, meg kaja meg minden, várható volt, főleg, hogy találtam magamnak egy kényelmes pontot, de lehet csak azért tűnik annak mert fáradékony vagyok és úgy egy óra múlva már nem lesz az. Amikor így elszundizok, mindig attól félek, hogy horkolok, jellemző vonás a kis mamáknál, de elég illúzió romboló lehet. Még nem ébredtem fel a saját horkolásomra és még Michael se panaszkodott rá, de mellette amúgy is ágyút lehetne dörgetni, ha alszik, lehet ez a szerencsém.

Úgy tűnik a filmezés jó program, asszony pajtás is bele ment, úgyhogy jött a szokásos kérdésem, mit nézzünk. Persze erre jött a megszokott válasz, hogy neki mindegy, nem lepett meg vele. Kiválasztok valami háborús vígjátékot, ami jónak tűnik, és elkezdjük nézni. Igaz, hogy nekem tetszik, de úgy tűnik Jenna bebóbiskolt rajta, és én is így tennék, de róka-koma miatt nem tehetem. Azért a büntetésnek is van határa. Amúgy se vagyok igazából álmos, nemrég keltem, ő persze nem tudom mióta van ébren. Szóval hagyom aludni amíg végig nézem a filmet, másfél óra, ez még egy szundításhoz is kevés. Még egy filmet viszont nem akarok megnézni amíg Félix nem kapott vacsit, úgyhogy megpróbálom Jennát letenni az ágyra, lehetőleg úgy, hogy ne ébredjen fel rá. Ha sikerül, akkor betakarom egy pléddel, és megyek ki vacsit adni a rókának, aztán wcre. Remélem, hogy nem csinált káoszt a konyhában, ha a cipőt kicsit tovább rágcsálta nem baj, végül is én raktam be a táljába. Szigorú nézés, egyenes tartás, nem dicsérem, nem simogatom. Megkapja az ígért fél adagját, aztán megyek ki könnyíteni magamon, remélhetőleg mire végzek be is lapátolta. Ez esetben elmosogatom a tálkáját, nem szeretem ha kaja után nincs elmosva mert büdösít, és ránézek a nagyobbik rókára, hogy még mindig alszik vagy sem. Ha alszik, akkor nem zavarom, maradok idekint a konyhában, csak a telefonomért megyek be a hálóba, ha viszont ébredezik, akkor nyugodtan megközelíthetem.

Persze ha végig velem volt, mert felkelt arra hogy felkeltem, akkor másképp alakultak a dolgok.
- Ne haragudj, csak megetetem Félixet. - kértem elnézést a fészkelődésért, és utána mentem ki, aztán csináltam mindent úgy, ahogy elterveztem.

Amikor elhelyezkedtünk a kanapén, már ereztem, hogy nem fogom valami sokáig nézni a filmet. Olyan jól elhelyezkedtem Michael ölében, hogy nem soká már elkezdett csukódni a szemem. Kicsit még küzdöttem ellene, de felesleges volt, úgyhogy lehunyom kicsit pihentetni a szemem, attól még hallom mi történik, aha, hát mint akit fejbe csaptak, elaludtam. Nem tudom pontosan mennyit aludtam, de arra keltem, hogy mocorgás van, megindult az "ágyam". Én is elkezdtem mocorogni, a nem tetszésem kifejezve, még morogtam is egyet.
- Miééért? - ennyit nyögtem ki kótyagosan, még csukott szemmel.
Fel is emelem a fejem, felé fordítva az arcom, de nehezemre esik kinyitni a szemem.
- Horkoltam? - teszem fel a kérdést, ami egy ideje szöget ütött a fejemben és nagy nehezen kinyitom a szemem.
Végül elmondja, hogy rókát akar etetni.
- Jaj, hát mért nem ezzel kezdted? - mondom lassan, álmoskásan és megszokott egyszerű mozdulattal fordulnék le róla, csak hogy még mindig nem vagyok olyan vékony és kecses, mit egy pár hónappal ezelőtt. De hogyha segít, akkor sima, ha be takar, azt is hagyom, de hamar rá jövök, hogy így már nem ugyanaz, így már nem jó, úgyhogy hamarosan már én is ott vakarom a fejem a konyha ajtóban.
Addig is Félix hamar feladta a nyivákolós harcot, miután rá lett csukva az ajtó. Amikor Mich benyit, ugyanúgy fekszik a táljától nem messze a földön, a mancsain pihentetve a fejét, csak egy pillanatra veszi le a szemét a cipőről a táljában majd "sóhajt" egyet és nézi tovább. Jó, amikor látja, hogy a nagyobb gazdi a szekrények felé veszi az utat, fél szemmel nézi mit csinál, de fekve marad. Akkor kel fel amikor elé teszik a tálat és megkapja a jelet, hogy eheti, előtte azért hosszasan nézi az éheztetőt, hogy ez azért túlzás volt.

Nem sikerül a hadművelet, ahogy mozdulok, már ébredezik is.
- Dehogy horkoltál, csak Félixnek lejárt a büntiidő. - nyugtatom, de látom hogy nincs igazán magánál, úgyhogy segítek neki az óvatos áthelyezkedésben, még a takargatásra is ügyelek, aztán irány a konyha. Az a dög játssza az áldozatot, majdnem szarul érzem magam hogy megbüntettem. Majdnem. De legalább látszik, hogy megbánta a dolgot, és többé nem rágcsálja meg a cipőmet. Épp ezért kiveszem a tálkából és dobom a kukába, utána jöhet neki a csökkentett adag, hiába néz kihívóan, elég elszánt tekintettel találkozhat, meg amúgy se nagyon nézek rá, ez ilyen utóbünti. Érezze csak, hogy komoly súlya volt annak amit csinált, de remélem azért nem fog emiatt megutálni. Megkapja az engedélyt az evésre, és látom hogy már Jenna is itt van.
- Elég lesz neki ennyi? - teszem fel a kérdést azért, biztos ami biztos, ne utólag kelljen neki többet adni. Ha bólint, akkor elpakolok magam után, aztán mehet is a könnyítés magamon, és ahogy visszatérek elmosogatom a tálkát.
- Remélem ebből tanult. - mondom, és bűnbánóan nézek Jennára. - Mindig ilyen szar érzés megbüntetni? - nagyon ért a kis dög ahhoz, hogy te is szarul érezd magad, ne csak ő.

Nem akartam, de felkeltem, vagyis fel lettem keltve, még ha nem is volt szándékos, nem feledkezett meg Michael Félix vacsijáról. Nem nagyon akartam elengedni, de muszáj volt, úgyhogy nem soká a kanapé párnáin találtam magam, betakargatva. Azért arra kaptam egy nyugtató választ, hogy nem horkoltam, zsír, akkor folytathatom nyugodtan a szundit, de nem megy, valami hiányzik, nem olyan kényelmes mint az előbb. Feladom, felkelek, de viszem magammal a plédet is. Kiállok a szokásos helyemre, az ajtóba, hát hova máshova. De most se szólok közbe, csak megfigyelek, nyilván a bundás kis g adja a mártírt, de nem jön be, csökkentett adag, sőt örülhet, hogy kap enni. Azért mielőtt megkapja a kaját, előtte rá kell bólintsak nagy ásítás közben, hogy megfelel az adag. Amíg az állatka eszik, Michael kimegy, ketten maradunk, de nem megyek oda simizni, vigasztalni, ha hülyeséget csinál, hideg tartás van másnapig, ez a bevett szokás, sőt most még valahol jól is járt, mert nem lett leb*szva, báááár nem tudom...Úgyhogy csak figyelem, biztos távból, amikor végez rám néz, de hiába, nincs juti fali.
- A.aa! - rázom meg a fejem, majd mutatok a kuckója felé - Helyedre.
Szót fogad, végig követem a szememmel, sunyin elballag a helyére és ugyanúgy fekszik be mint ahogy az előbb a földön feküdt. Karba tett kézzel állok az ajtóból félre állva, néztem kicsit, ahogy a mártír fekszik a helyén, közben Mich végzett a pakolással és oda áll hozzám.
- Biztos vagyok benne. - de ugye ez később fog tutira kiderülni, de a dacolásról elvileg már leszokott, pontosan tudja, hogy ő húzza a rövidebbet, közben jön a másik kérdés, csak bejött valahol ez a rájátszott szenvedés - Csak az elején, na meg akkor, ha nem valami igazán fontosat tesz tönkre. Emlékszem, hogy egyszer majdnem kapott a pofájára, megrágott egy emlék lemezt, nagyon dühös lettem, akkor nem sajnáltam büntetni, és igazából azóta se, az volt az áttörés vagy nem tudom. - visszagondolok arra a gondtalanul induló szép délutánra - Fhuu, hogy dühöngtem, szerencsétlen, azt hitte kampec lesz neki, pedig nem emeltem rá kezet. - csak a grabancát fogtam meg, na meg morogtam, mint egy vadállat, azóta elég ha felemelem a hangom, egyből vigyázzba vágja magát. Nem rég azon gondolkodtam, hogy majd jobban fog tartani Mich-től mint tőlem, de nem, nem fog, azt a napot szerintem sose felejti el, ott megtanulta ki a főnök, csak néha picit elfelejti, próbálgatja a határokat, vagy nem tudom, igaz most nem velem szúrt ki.

Ahogy jövök visszafelé a róka már sehol, kis keresgélés után látom, hogy a kuckójában figyel. Nem tudom, hogy magától ment oda, vagy utasításra, de őszintén nem is változtat semmin. Ahogy figyeltem Jennán ilyenkor egy ideig még megy az utóbünti, nem jutalmazzuk, nem játszunk vele, és semmi hasonló. Elmondja, hogy neki is szar érzés volt az elején büntetni, addig, amíg nem tett tönkre valami igazán fontosat. Persze akkor se ütötte meg, nem is nézem ki belőle, hogy olyan fenyítési eszközöket alkalmazna. Amúgy is kreatívabb annál. Közben csak-csak visszamászik egy gondolat, ami nem hagy nyugodni amióta láttam a szétrágott cipőt.
- Nem lehet hogy direkt rágta meg a cipőm? Bosszúból? Végül is lecseszted amikor játszottam vele, hogy durvult. - teszem fel a nagy kérdést, kicsit félek tőle, hogy az egész mondhatni az én hibám. Mármint persze, akkor se rághatja meg a cipőmet, de ha emiatt rágott be, akkor erre figyelhetnénk. Mármint szerintem tök felesleges volt, hogy Jenna ott leszidta, de ki tudja.
- Amúgy kérsz valami cukros lötyit hogy felébredj? - teszem fel a kérdést, és a hűtő felé sasszézok, ha pedig hozhatok neki valamit, akkor viszem is, illetve magamnak biztos kiveszek egy doboz kólát. Ha ő semmit nem kér, akkor simán visszasétálok az üccsivel.
- Akarsz még aludni? - teszem fel a kérdést, mert akkor mehetünk a hálóba, csak ne felejtsük el a párnákat.

Miután megetettük Félixet, el lett zavarva a helyére. A konyha ajtóban állva figyelem, karba tett kézzel, pléddel a vállamon. Közben Michael végez a teendőivel és visszajön hozzám. A büntetésről kérdez, aztán meg elő áll egy ötlettel, nem-e a leb*szás miatt rágta meg a cipőjét.
- Nem állhat bosszút, ilyen nincs. - nem mondom, hogy nem lehet, de nem teheti - Durvulni, meg már egy jó ideje nem szabad neki, mindig rászólok.
Közben erősen érzek megint egy könyököt és talán egy lábat, kicsit kiugrik a szemem tőle, simogatom megint a hasam, hogy lehetőleg ne ismételje meg.
- Cukros löttyit nem, de tejet igen. - kezd megint kényelmetlen lenni a lábam, úgyhogy vissza sasszézok a kanapéra és felrakom a lábam az asztalra. Útközben azért válaszolok az akarok e aludni még kérdésre.
- Még nem tudom, most kicsit megébredtem a "mozgásra". Na meg ha most vissza fekszek, este nem biztos, hogy fogok aludni. - bááár amilyen alvásigényem lett újabban.
Simizem a hasam tovább, miután betakartam magam, kicsit olyan mintha kemény lenne. Nyúlok a telefonomért, hogy utána járjak a dolognak, nyitom a böngészőt, írom a kulcsszavakat. Nyilván egy halom találat, azokat most is kihagyom, ahol kismamát egymást ijesztgetik, több oldalt megnézek, de arra az egyre hagyatkozok főként, amit már megbízhatónak tartok.
Amikor oda jutok, hogy a sok pocak simogatás is képes ilyet csinálni, inkább lerakom a combomra a másik kezem, de folytatom az olvasást.

Asszonypajtás kizárja a felvetésemet, hogy nem lehet, hogy bosszúállás volt a célja, mire megvonom a vállam. Ő ismeri jobban a rókákat, Félixet meg különösen, szóval nincs miért megkérdőjelezzem a véleményét. Még akkor se, ha terhes, és kicsit meg van bolondulva, ilyen dologban megkérdőjelezhetetlen a tudása. Na jó, egy kicsit akkor is gyanakszom rá, hogy direkt csinálta a szemét. Aztán megkérdeztem hogy kér-e valamit, és most tejet kívánt. Nesze neked, fekszik is mindjárt vissza aludni akkor. Amíg veszem ki a kért folyadékot a hűtőből, elindul vissza, és a másik kérdésemre már úgy válaszol. Kicsit megmelegítem a tejet, nem kell nekem az, hogy a hűtőből kivett hideg folyadékkal valami baj legyen, aztán ahogy megvagyok, viszem neki a pohár tejet, nekem itt a kóla, néha én is mérgezhetem a testem, és ahogy beérek a nappaliba látom hogy már fekszik, és nézeget valamit a telefonján. Leteszem mellé az italt az asztalra, és közel húzom a fotelt, hogy odaülhessek mellé, úgy, hogy neki ne legyen kényelmetlen - nem akarok most befurakodni alá, tudom, hogy nehezen tud elhelyezkedni úgy, hogy jó legyen neki.
- Cheers. - koccintom meg a poharát, ha nem venné észre, hogy már itt van amit kért, vagy ha túlságosan is belemerült az olvasásba. Kicsit hiányzik Félix, most felvenném az ölembe, és amíg ő a telefonját nyomkodja, addig én rókáznék, de sajnos nem szabad, rideg-tartás van. Ha továbbra se vesz rólam tudomást, akkor bedobok egy kérdést.
- Mit keresünk? Valami baj van? - húzódok közelebb, nem olvastam bele abba amit csinál, de a kismamafórumot már messziről felismerem, amit állandóan olvas.

Amíg hozzák a tejem, addig visszavonulok, úgy érzem jól esne leülni, sehogy se jó hosszú távon, ez a helyzet változtatás, ez a legtöbb tünetnél fel van tüntetve, hogy segíthet, úgyhogy felállok, leülök, felállok, leülök, sétálgatok egész nap, de csak óvatosan. Most is kicsit mentem, kicsit álltam, most megyek leülök, fel rakott lábbal, elvileg mindig felpolcolt lábbal kéne pihenni, ha lehet. Megfogadtam, leültem a kanapé közepére és felraktam a lábam az asztalra, sőt be is takaróztam, szóval vártam volna a javulást de ehelyett azt vettem észre, hogy feszül a pocak, gondoltam ennek azért utána nézek. Már gyorsan át futottam pár oldalt és épp a megszokott helyen olvasgatok, amikor befut Mich, de mielőtt letenné az asztalra a poharat, nyújtom a kezem.
- Köszi! - egy pillanatra felnéztem, de utána vissza ragadt a szemem a képernyőre.
Belekortyolok a tejbe közben, már a cikk végére értem, amikor közelebb húzódik és kérdezősködni kezd.
- Még nincs. - megrázom a fejem - Mármint, nincs és szerintem nem is lesz, csak kicsit kemény volt a hasam. - remélem, elég ha egy aggódik, de tényleg bízok a legjobbakban.
Az főleg biztató jel, hogy már nem feszül úgy, tehát ez az egy perces kis összehúzódás, az nem gáz, ha lesz egyre sűrűbb és nem erősödik. Tökre vigyázok magunkra, nem kéne.

Észrevette hogy közeledek, és nyúlt a pohárért, hogy odaadjam neki, én pedig így is tettem, bár kicsit félve. Reméltem, hogy azért figyel annyira, hogy ne öntse le magát, vagy a kanapét - mondjuk inkább a kanapéra menjen a meleg tej mint rá - de szerencsére úgy tűnik nincs mitől féljek, megy neki a két dologra figyelés egyszerre. Végül is, nőből van. Nagyon olvas, de ez nem feltétlenül jelent problémát, mostanában kb ezt csinálja, olvas, alszik, filmezik. Na megy eszik, de azt lehet a többivel keverni, úgyhogy nem is veszem külön. De azért rákérdezek, hogy van-e valami probléma, mire megnyugtat, hogy nincs, csak kemény a hasa.
- Dehát mindig kemény a hasad az izomtól, most még a gyerek is feszíti, szerintem ez a normális. - nézek rá kicsit csodálkozva, nekem eddig se tűnt puhának a hasa, de lehet hogy én vagyok a hülye.
- Na és mit írtak, mitől lehet? - teszem fel a kérdést, miközben én is elhelyezkedek kényelmesen a fotelben, és várom a válaszát. Aztán ha már úgyis beszélgetünk, tovább megyek, és bedobok még egy kérdést.
- Szerinted is jobb lesz neki a kertvárosban, mint a nyüzsgésben? Már ha tényleg kiköltözünk. - persze, mindkettőnek megvannak az előnyei, és a hátrányai, de most az a kérdés, hogy a kicsinek melyik lehet a legjobb.

Asszem minden információt megkaptam amire szükségem volt, el is mondtam az apukának miért bújtam annyira a telefon, de most már a telefont le is rakom magam mellé, nem kell, közben meghúzom a tejet. A válasza először az "ugyenemkomoly" fejemet váltja ki, aztán kapcsolok, hogyha én se tudtam mi lehet ez, ő miért tudná egyáltalán, hogy ilyen van.
- Ez nem olyan, ez más fajta, ezt érzem, hogy kicsit mintha húzódna, mert igazából tényleg egy fajta összehúzódás, de ez mindig van, csak máskor nem tűnt fel, mert nem volt ilyen "látszata".
Következő kérdésre számítottam, mitől lehet.
- Hát, elég sok mindentől, például a sok hasfogdosástól, vagy ha sokat rugdal a gyerek, vagy hogy rossz oldalamon alszok, illetve hogy nem pihenek eleget.... vagy hogy nem eszek elég vitamint....vagy a "szeretgetéstől". Úgyhogy, tényleg elég sok minden, de amíg ez nem gyakori, meg fáj, meg egyéb más tünetek nem társulnak hozzá, addig nincs gáz. - megiszom a maradék tejet is. Remélem nem ijed meg és kezd hülyeségeket csinálni továbbiakban meg még jobban félteni, mert akkor tényleg kész leszek.
Aztán gyors téma váltás, tényleg jobb lesz a gyereknek a nyüzsgésen kívül.
- Szerintem igen, sőt, én is akkor "vadultam el" amikor bekerültem a városba, rossz hatással van az emberre. - jó ez mondjuk kicsit poén, de ja, beköltöztem New Yorkba, hopp nem soká egy tetkó, aztán még egy és így tovább - Komolyra fordítva, tényleg jobb, egy kert, egy biztonságos környék, akkor még jobb ha vannak vele korú gyerekek is...-bólogatok - lehet normális gyerekkora, nem csak a képernyőbámulás már kis kortól, a betonrengetegben, egy jó ideig nagyon nem tudna mit kezdeni magával. - nem mintha egy kertvárosban simán kiengedhetnénk egyedül bringázni a haverokkal, mindenféle felügyelet nélkül, de na, ott az esély.

Először olyan furán néz rám, de aztán magyarázni kezdi, hogy mi a helyzet. Elmondja, hogy egyfajta összehúzódás, aztán azt is, hogy egy csomó mindentől lehet, és ezeknek a nagy része igaz, a gyerek állandóan rugdalja úgy néztem, a hasát mindig simogatja valaki, és elég sokat szeretgetem, szóval nem csoda hogy bekeményedett a hasa ezek alapján. Közben megissza a tejet, és úgy érzem ez a legjobb alkalom, hogy feltegyem a legfontosabb kérdést.
- Kérsz még? - ennek megfelelően vagy kimegyek még hozni, vagy csak simán elveszem a poharat, és leteszem az asztalra, hogy ne kelljen hajolgasson. Csak ezek után jön a gyerek kérdés.
Elmondja, hogy szerinte jó lesz a külváros, jobb lesz a gyereknek, és úgy összegezve pozitív dolog, hogy kiköltözünk. Ennek örülök, mert korábban mintha megijedt volna a kertvárostól, és nem akartam, hogy kényszernek élje meg, hogy muszáj menni, mert különben itt maradunk. Ettől függetlenül szerintem is jobb lesz ott kint a gyereknek, de lehet, hogy még nekünk is, úgyhogy bólogatok.
- Félix is biztos élvezni fogja, ha lesz egy kert, ahol rohangálhat, csak majd rókabiztossá kell tenni. Nehogy kiszökjön, mert abba belebetegednél azt hiszem. Sőt, ha úgy van, szerezhetünk neki egy lányt is, hogy legyen neki is egy kis családja. - dobom fel a további jó ötleteket, nem titkolt szándékom hogy fel akarom dobni egy kicsit, hogy nem kell itt lent leélnie az életét.

Miután elmondtam neki, mit olvasgattam olyan átszellemülten és megnyugtattam, hogy nincs baj, egyelőre, visszatérünk megint a felköltözős témára, ezúttal gyerek szempontból. Az tény, hogy biztatóbb lehetőségeket nyújt, mint a város, jobb úgy felnőni, ha van hol játszani úgymond. Nem emlékszek sokra, de én is családi házban nőttem fel és ha megerőltetem kicsit az emlékezetem, szerintem egész jó gyerekkorom volt, lehetett volna jobb, de az nem azon múlott. Egyszer megfordult a fejemben, hogy akár Hawaii-ra is mehetnénk, az egy jó hely, a parthoz közel, meg minden, ha nem égtem volna olyan hamar vörösre, jobban élveztem volna, de így se volt rossz. Csak az a baj, hogy őz ide köti a melója, és amíg még nekem talán lenne esélyem valahogy "megoldani" az üzletem kérdését, neki ez nem ilyen egyszerű. De azért, ha biztonságosabb lesz a helyzet, remélem elutazunk párszor, egy kis nyaralás csak belefér, mert ha állandóan ide lesz kötve és egy pár napra se szabadulhat el és nem tudunk átlépni az állam határon és megbolondulok. Egyébként is, legalább egyszer el kell utaznunk az orosz rokonokhoz, egész jól tartják magukat az öregek, de bármikor beüthet valami és szeretném ha legalább egyszer a kezükben tarthatnák a dédunokájukat, meg engem se fognak látni személyesen egy jó ideig, ha csak ők nem utaznak ide, amit kétlek.
Aztán tovább megyünk Danny-ről, Félixre, hogy neki is milyen csoda lenne a kerti élet, hááát elég durván szoba róka volt eddig, az is lehet, hogy önként nem hagyná el a házat, ha nem lenne kint senki, de majd meglátjuk. De a parkot imádja, lehet örülni, fog ha lesz egy "sajátja" ami csak az övé, semmi idegen állat, max néhány betolakodó. A rókabiztosságról meg majd később beszélünk, úgy érzem nem lesz egyszerű, tekintve egy róka képességeit, de hátha benne lesz kicsit a félsz és nem akar majd kiszökni, de attól tartok ez max addig fog tartani amíg párszor ki nem megyünk sétálni és meg nem szokja a környéket. Viszont a szerzünk neki egy barátnőt és lesz neki családja részre felkapom a fejem.
- Nem. - felelem határozottan és nyugodtan - Nem mondom, hogy nagy róka specialista vagyok, de nem látok neki jó véget, a szaporítás sose jó vég, főleg, hogy folyamat meg kéne szabadulni a kicsiktől, mert nem mennék bele részletesebben, hogy miért. - mondjuk most a vadonélő egyedek viselkedésére alapozok, de azért valljuk be pl a kutyáéhoz képest, ezeknek a vadaknak a háziasítása elég gyerek cipős, de ettől független is hoznák az ösztönöket - Persze vannak megoldások, de nem fogom kigolyóztatni. Lehet, hogy nyugodtabb lenne, meg ilyenek, de nem. Főleg, hogy a kutyákból és macskákból kiindulva, egy ilyen művelet után képesek ellustulni, hízni, meg amúgy is... Most nézz rá Félixre, mint férfi, képes lennél vele azt(!) tenni? Nem, szerintem ő egyedül is épp olyan boldog.
Mert ugye, addig nem tudjuk mi történne amíg meg nem próbálnánk, de tartok az eredménytől, nem éri meg szerintem ezt a békés légkört megbolygatni.Na meg abba se árt belegondolni, hogy Félix milyen hanggal és néha rumlival jár, fhu, elég belőle egy is, még az hiányzik, kő kövön nem maradna a lakásban.
- A másik, mindketten tudjuk, hogy a kis dög milyen csibész, de még képesek vagyunk kordában tartani. Na de, ha lesz egy bűntársa? Gondolj bele!
De ha ennyire pajtit akarunk neki, én jobban örülnék egy kompatibilis kutyának, de komolyan, abból kisebb eséllyel származhat baj.
A nőstény már azért is ki van zárva, mert büdös, Félix se rózsa illatú, de neki nincsenek ibolya mirigyei és a róka még annyira nem népszerű házi állat szerintem, hogy tudják pontosan, hogyan kéne ezt a problémát orvosolni, két hímet meg hülye lennék összeengedni. Nem, háztartásonként csak egy róka!

Feldobom az ötletet, hogy szerezzünk még egy rókát, mire határozottabb nemet kapok, mintha azt mondtam volna hogy öljük meg a pápát. Természetesen bólogatok, ahogy magyarázza, hogy értem miről beszél, és hagyom is hogy végigmondja.
- Rendben, végül is igazad van. Nem gondoltam bele, de lehet, hogy tényleg nem úgy nézne ki mint ahogy én elképzeltem. A szaporodásba bele se gondoltam, én csak egy játszópajtit akartam neki, hogy legyen mindig kivel szórakozzon, lekösse az energiáját, ilyesmi. Mert ha megszületik a kicsi, akkor nem biztos, hogy teljes erőbedobással fogunk majd tudni foglalkozni vele, ha hulla fáradtak leszünk mindig meg rá kell figyelni egész nap, aztán ne az legyen hogy ellustul szegény vagy bedepizik. - mondom ki, hogy végül is én miért gondoltam még egy kisállatra. Nagyon sok helyen látom, hogy ha több állat van, akkor jól lekötik egymást, elvannak, és azért dobtam be a nőstényt, hogy ne legyen köztük viszály és vetélkedés.
- Persze, hogy nem gondoltam, hogy Félixet kigolyóznánk. Én se mennék bele ilyesmibe, mármint velem kapcsolatban, és mint férfitársa kiállok a rókád mellett is. Azt hittem, hogy a nőstényekkel is lehet valamit csinálni, hogy ne legyen gyereke. De nem értek annyira a rókákhoz mint te. - mondom.

Még egy róka...imádom őket, de úgy gondolom elég egy, elég hiperaktív állatok, egyedül is rosszalkodik, ketten lennének, mint a rossz gyerekek, nem tudom elképzelni hirtelen mi lenne itt. Ki is fejtem az ellenérveimet a barátnő kapcsán, mire a válasz, mint sejthető volt, hogy a kicsi mellett nem lesz rá annyi időnk és ne unatkozzon.
- Persze, mint minden állatnál, a nősténynél is meg lehetne oldani, meg amiatt se aggódok, hogy esetleg nem foglalkozna vele amiatt, elég jól kezelik a rókák a meddő társaikat, ha lehet így mondani és biztos tök jól el lennének, na de milyen áron. - nagy kupi áron - Plusz, ami miatt akkor is kizárt volt a nőstény, amikor kicsit választottam, hogy büdösek, csak egy bizonyos időszakban, de bőven elég. Vannak ilyen ibolyának nevezett mirigyeik, amik miatt szagosabbak mint a hímek és nem tudom, hogy ezt a problémát orvosolná-e teljesen az ivartalaníttatás. - kis sóhaj - Azt is tudom, hogy nem lesz rá annyi időnk és a kis barát ötlet nem is rossz gondolat, de gondolkodhatnánk az ő fajtáján kívül is. A macska ki van zárva, de egy kutya, az működhet. Viszont, akkor kölyök kell és akkor szinte ugyanott vagyunk, hogy azzal is sokat kell foglalkozni, nevelni. Mert egy felnőtt kutyával, még ha kisebb is, nem tudni, hogy reagálnának egymásra. Félix szerintem egész alkalmazkodó, de a kutyának a róka mellett kell felnőnie, hogy megszokja és ne vadásznivaló játékként vagy ellenségként tekintsen rá. Abból kiindulva, hogy sok kutya, hogy viszonyul a macskákhoz, ha életében nem látott még nagy eséllyel támadni fogja, kergeti, durvább esetekben el is kapja és megöli, akár játékból is, ezzel nem akarok szórakozni. Rókával meg amúgy sem hiszem, hogy sok menhelyi vagy máshol nevelkedett felnőtt kutyus találkozott volna már. De nyilván nincs kizárva az sem, hogy találunk olyan barátságos ebet, aki "felnőttként" is eltudja fogadni, mint pl egy másik kutyát, de nekem nem igazán éri meg a rizikót. Szóval, ezt alaposan át kell gondolni.
Félix egy éves, a vadonban ilyenkor már rég elválnak az anyjuktól és önállóak, de ő házi állatként él, így nehéz behatárolni, hogy még "kölyöknek" mondható e, milyen könnyen fogadna el egy másik állatot. Főleg ha belegondolok, eddig ahány kutyával találkozott, minden alkalommal az ölembe menekült, nincsenek jó tapasztalatai, de ha esetleg vele nő fel a kutyus, ő is könnyebben megbarátkozik a negatív élmények ellenére. Jaj istenem, teljesen tanácstalan vagyok.

Úgy tűnik Jenna nem túl elfogadó az ötletemmel kapcsolatban, persze meg tudom érteni, és nem is akarom erőltetni. Ő ért hozzá, ő tudja hogy miről beszél, én csak javaslatokat dobok bele a vakvilágba. Úgy tűnik, hogy ezek a javaslatok egyszerűen hülyeségek, legalábbis azok alapján, amit a páron utána elmond, én pedig csak bólogatok, hogy igen, igaza van, bár néha láthatja rajtam, hogy elcsodálkozok, amikor új infót mond. A kiskutyásnál kicsit gondterheltebb az arcom, de hamar kisimul, amikor ő is észreveszi hogy mi a probléma a tervvel - még több figyelmet igényelne, mint Félix.
- Mondjuk ezt még ráérünk kitalálni, de lehet az lenne a legjobb, ha mihamarabb költöznénk fel, és szereznénk kiskutyát, ha az mellett döntünk. Akkor a szülés előtt még tudok vele nagyjából foglalkozni, megszületik a kicsi, amíg még nem szívja le az energiánkat szintén foglalkozunk vele, és amikor már kezd sok lenni a gyerek, addigra lehet hogy a kutyus eleget nőt, és már eljátszik Félixszel. Sőt, mire Daniel járni kezd, addigra a kutyus is elég nagy lehet, hogy ne akarja felborítani, vagy valami. Meg ha összeszoknak, akkor lehet hogy inkább bandázni fognak, mint a kicsivel foglalkozni. - dobom be az utolsó ötletem, ezzel tényleg elfogytak a javaslataim.

Ahogy részletezem a tényeket, hol vérzik az ötlet, néha látom, hogy meglepik bizonyos infók és egyre jobban koppan miért ellenzem annyira, és még csak a nőstényekkel való problémát részleteztem, a hímek dominancia harcára kis se tértem. Mondjuk, azt lehet egyszerűbben megoldaná az ivartalaníttatás, nem foglalnának területet és nem gyepálnák egymást, mert nem lenne miért, de a csintalankodás attól még a pakliban marad. De ha mégse a remények alapján menne a dolog, állandós verekedés lenne a vége, hagyjuk inkább, marad az egy rókás elv. Viszont, úgy láttam egy fél pillanatra, hogy neki meg a kis kutyás ötlet nem fekszik, pedig ha beleegyezek még egy rókába, az is kölyökként jöhetne és szerintem kb ugyanannyi gond van velük, talán a kölyök rókával kicsit több is, de én is tisztában vagyok vele, hogy ez a terv is bibis, de úgy se fogunk olyan megoldást találni ami tökéletes. Ekkor meglepő fordulat jön, minél hamarabb fel kéne akkor költözni, jó, itt kicsit helyezkedek is, hogy jobban felüljek, konkrétan a mondandó elején amikor megemlíti, kicsit meglepett, de nem vágok közbe. Ott mondjuk kissé megrándul a a gyerek, hogy " amikor már kezd sok lenni a gyerek", úgy utal rá mint valami kis energiavámpír szörnyetegre, lehet később nem fogja ennyire szúrni a fülem, de ne így álljunk már egyből hozzá. Lehet tök angyal lenne, aludna éjjel szépen, meg nem szirénázna annyit, erre bevonzza nekem az ilyen dumával. Óh, ami a kutyát illeti, kicsit hiú ábránd, hogy a kutya elég nagy lesz hogy ne borogassa a kicsit, elég ha úgy fogja meg vagy valami, lehet "véletlenül" pont úgy megy el mellette, hogy borul a gyerek. De, a gyerekre nézve nem a kutya miatt aggódok, inkább Félix, háziasítás ide vagy oda, szerintem nem elég szelíd egy kis gyerekhez. Amíg Danny nem lesz elég nagy, hogy megtanulja, hogy nyúlunk egy állathoz, addig mindig ott lesz bennem a félsz.
- Hidd el, én már most indulnék, de te is tudod, hogy nem ilyen egyszerű a helyzetünk. - ide a lakásba meg nem vállalok be még egy állatot - Azzal mondjuk játszhatunk, hogy nem egészen kicsi kölyök kutyát hozunk, hanem olyat ami még könnyen tanítható, de már nagyobbacska. Még egy dolog, nem szeretnék nagytestű kutyát, kicsit se, mert azok meg méreg zsákok és idegbetegek, a legrosszabbak, de egy b*zi dög se lenne sokkal jobb, és lehetőleg barátságos fajtát kéne találni. - fhu gyerekek, kutató munka lesz a vége, úgy érzem, körülményes lesz kiválasztani a megfelelő kutyát, már ha(!), emellett döntünk - Ja, és ne beszélj már most úgy a gyerekünkről, mint valami energiavámpír kis szörnyetegről, ez így alaptalan rágalmazás, lehet egy igazi földre szállt kis angyal lesz,....ilyen szülőkkel,... - bólogatok összehúzott szemekkel, kicsit grimaszolva -tök jó esélyekkel indul. - megtöröm a komoly beszélgetést egy kis humorral, a mondat végéből kicsit sem süt a szarkazmus, ugyan.
- Amúgy, az a legkevesebb ha felborítják, de az mindig benne lesz a pakliban amíg kicsi. A bandázásból meg nem hiszem, hogy Danny ki akar majd maradni, már attól is függ mennyire lesz állat szerető típus. - nyúlnék a pocakomhoz, de bevallom, picit magamba hoztam a parát és félbeszakad a mozdulat, de olyan nehéz megállni, főleg ha róla beszélsz és még azt is érzed, hogy motoszkál oda bent.

Úgy tűnik a felköltözéssel megint megfogtam, hiába, régi vágya a drágámnak, hogy menjünk már innen a vérbe, és nem tudja eltakarni a jeleket - mondjuk szerintem nem is nagyon akarja. Fészkelődik most is ahogy kimondom, látszik hogy jobban hegyezi a fülét, de azért végighallgat, és utána kezd reagálni a kis monológomra szintén egy monológgal. Elmondja, hogy kutyákon belül is van azért választék, hozhatunk nem feltétlen újszülöttet, de az olyan illúzióromboló. Ha már saját állatom lesz, akkor olyat akarok, akit kis gombócként hozunk el. A gyereket is szüljük, és nem adoptáljuk. Ahogy végzett, rajtam a sor, hogy válaszolgassak.
- Nem akarok idősebbet, kis gombócként akarom elhozni, amikor még kb azt se tudja hogy hol van. Úgy az igazi, ha onnantól kezdve neveljük. - húzom el a számat, aztán folytatom is. - És én se gondoltam valami behemótra, mondjuk később lehet, ha már elég jól megszoktuk a helyet meg a gyerek se olyan kicsi, és Félix is megszokta már a kutyákat, akkor lehet egy házőrző fajta, olyan szép termetes, de addig semmiképp. És szoktak lenni a neten azok a kis pirítósszerű kutyák, amik ilyen pont méretek, azok nem jók? - teszem, fel a kérdést, ha látom hogy nem tudja mire gondolok, akkor pontosítok. - Tudod fehér barna kis izgő mozgó. - ebből már csak rájön. Az energiavámpír gyerekre felnevetek, de nem kommentálom tovább. Amikor pedig a borogatásról van szó, akkor gondolkodok egy kicsit, aztán bólintok.
- Igazad van, nem lesz ezzel baj, amúgy is amilyen kis bénák, simán elesnek maguktól is, és azt is túlélik. Csak erősödik a jellemük.