Michael lakása

2 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Hétf. 08 Május 2017, 22:26

Elfogadja hogy főzzek, jobb is így, szeretek a konyhában művészkedni. Nem olyan felszabadító mint a zene, de mégis alkotok vele valamit, meg ilyesmi, meg amúgy is jó dolog magadnak készíteni az ételt. Tudod mit hol vettél, tudod mit hogyan készítettel, valahogy megnyugtatóbb tudat, meg a főztömet is szeretem. Viszont tökmindegy neki hogy mit főzök, hát jó, akkor gyorsan ki kell találni valamit, ami van itthon, jó lesz neki, és még gyorsan is kész van. Az utolsó Jennánál fontos, ha ő megjegyzi hogy kaja kell, az már régen az utolsó utáni pillanat, van 2 perced elé tenni valamit vagy ki tudja mi lesz. Na jó ennyire nem drasztikus a helyzet, de azért jobb sietni. Végül úgy döntök
pirított csirkemellet csinálok neki zöldséges tésztával, egyszerű és gyorsan megvan, szedem elő az alapanyagokat amikor jön vissza, hogy a wc ajtót jó lenne nyitva hagyni.
- Rendben, figyelni fogok rá. - mondom, és már nyújtom is felé a korábban kért üdítőt, majd rakom fel forralni a vizet, és amíg az forr, készítem elő a csirkemellet, és a zöldségeket. Közben ránézek, és látom hogy nagyon ásítozik, úgyhogy vigyorogva hessegetem ki a konyhából, mint a filmekben a nagymamák.
- Menj, dőlj le egy kicsit, szólok ha kész a kaja. - mondom, kockáztatva hogy be fog szundizni, ez esetben megtálalok neki odakint mielőtt felkelteném.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Hétf. 08 Május 2017, 22:47

Figyelni fog az ajtóra, erre csak bólintok. Végülis saját érdek, nem hiszem hogy jó lenne ha a kanapé mögé járna, de remélhetőleg jól meg szokta már hogy a porcelán edénybe jár házon belül és előbb kezdene nyűglődni. Ahogy kapom az itókám, ki is bontom és iszogatom, közben kipakol, asszem sejtem mi lesz belőle. Most támadna kedvem a pultra ülni, de mielőtt elindulnék kapcsolok hogy ott útban leszek, macska szokás, ez akkor lesz ciki ha elfeledkezve tényleg behelyezkedek az útba. Úgyhogy csak állok és szipókázok, befut egy ásítás amit pont kiszúr és elkezd ki zavarni, menjek dőljek le. Mennék én szívesen de lehet elalszok, nem akarom kiütni magam kajáig, meg akarom várni, mert utána majd nem lesz szíve felkelteni, de én friss kaját akarok.
- Neeem. - mondom nyávogva - Nem akarok. - besomfordálok mögé ha vissza fordul és bekulcsolom a karjaimmal és rá teszem a hátára a fejem, jelzem hogy nem szabadul meg tőlem ilyen könnyen - Félek hogy beájulok.
Azt a kezem amelyikben az innivaló van húzom csak hátra, a fejem marad a helyén, úgy iszok pár kortyot, erre találták ki a szívó szálat. Ha nagyon zavarom kénytelen leszek elengedni, de maradok a konyhában, max úgy kerülök a kanapéra ha bevisz, de mint a rossz kiskedvenc, felkelek és vissza jövök úgyis....vagy ott maradok és kidőltem. Elmerülök kicsit a gondolataimban, nyilván úgy hogy ott téblábolok körülötte, úgy hogy próbálok nem az útban lenni, de érzékem van az ellenkezőjét csinálni.
- Szerinted melyikünkre fog jobban hasonlítani a kicsi?...Remélem rám, különben rá fogják, hogy nem is a tiéd.- nevetek, bár ezt megélni nem lenne annyira vicces, hülye arcplasztika, hülye körözés.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Hétf. 08 Május 2017, 23:33

Mint kiderül nem akar kimenni lefeküdni, úgyhogy inkább rám csimpaszkodik, amit egyáltalán nem bánok. Így "együtt" készítjük a kaját, egyáltalán nem zavar a közelsége, az én testméretemhez képest eltörpül, és szinte fel se tűnik hogy ott áll mögöttem. Szinte. Azért néha sikerül az útba álljon, de nem bosszankodom, igazából jó érzés, hogy itt van, és nem ment ki. Fél szemmel lesem azt is, hogy éhenkórász uraság hátha itt téblábol a hússzagra, nem lennék meglepve, ha jelezné hogy ő aztán tud még enni, és adjak már neki egy ki husikát. Érkezik a kérdés, hogy kire fog hasonlítani, mire felnevetek.
- Erre az arcra nehezen fog hasonlítani. - utólag már zavar az arcplasztikám, bár eddig nem egyáltalán nem érdekelt, most érzem a hátulütőjét. Szar lesz, hogy totál máshogy fog kinézni a gyerekem, mint én, de legalább lesz apja, aki mellette van.
- Amúgy ha szerencsés akkor az anyjára, kettőnk közül te vagy a szép. - adok egy puszit a homlokára, és közben már sül is a husi, arra figyelni kell, hogy rendesen átsüljön, a tésztára is ránézek néha, amikor már úgy érzem hogy lassan kész kellene legyen. Hamarosan mehetnek a zöldségek a husihoz, hogy jól átvegye az ízét, és kiadja majd a zamatát.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Hétf. 08 Május 2017, 23:58

Nem jött be a zavarás, nem megyek ki és kivinni se próbált, tudhatja hogy értelmetlen, ha itt akarok lenni akkor itt leszek. Azért rá csipaszkodtam, megnyugtató és úgy tűnik nem gond, ha az lenne csak szólna vagy valami, A ciki az hogy érzem ahogy mozog, mozognak az izmai meg minden, szorítok is rajta egy kicsit, a nagy sóhaj után viszont inkább elengedem mielőtt "baj" lesz. Már kivégeztem az üdítőt de még szívogatom az üres dobozt, körülötte sündörögve. El is feledkezem Félixről, de biztos jól el van kint, össze csinálni már nem fog semmit, evett is, arra mondjuk hogy mit akarhatott kaja után nem jöttem rá, talán valami nasit, már mindegy, feladta és kiment. Közben vissza térünk kicsit a gyerek témához, vajon kire fog hasonlítani, a nemén kívül ez még az izgi a dologban és mivel egyértelműen kijelentette hogy fiú lesz, "mert érzi", rá hagytam, majd akkor kiderül valójában mi lesz, ha nem lesz szégyenlős és megmutatja magát. Poénnak szántam hogy remélem rám fog hasonítani, nem is vette a szívére szerencsére, de az leesett neki hogy mire gondoltam, a jelenlegi arcát biztos nem örökli, ha mégis az durva lesz és erősen lehet gondolkodni azt mégis hogy sikerült össze hozni. Ha szerencsés rám fog...ööö.
- Ha tényleg fiú lesz, akkor jobban járna ha jóképű lenne, szép helyett. - nem tudnám elképzelni hogy babaarcú kis selyemfiúnk legyen - De ha kislány, akkor oké. - megsimogatom a még nem is látszó hasam - Abban még azért reménykedem hogy egyikőnk erejét se örökölte, vagy legalábbis amíg bent van, nem tör elő. Azt mondják nem kellemes amikor az ember gyomrával focinak, pláne ha babafeletti az ereje. - nem várom azokat a napokat, őszintén.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 09 Május 2017, 10:25

Miközben serceg a husi, és már a zöldségeket is hozzáadtam, a gyerekről beszélgetünk, hogy vajon kire fog hasonlítani, meg ilyenek. Már majdnem kész vagyok a kajával, nézem is a tésztát, tökéletes, akkor már csak a husi van hátra, szóval annyira nem tudok most beszélgetni, mert egyszerre több dolgot kell csinálnom és férfi vagyok. De ahogy megvan a husi és a zöldség, és rakom félre, már tudok válaszolni Jennának.
- Hát nem tudom, hogy mennyire lenne szerencsés... de elméletileg ilyen idős korban még nem jön ki nála semmi. - vonom meg a vállam. Én is 18 elmúltam mire feltűnt hogy mire vagyok képes, meg amúgy is, az nem úgy megy hogy paff, a gyerek felemel egy tonnát. Neki is fejlődnie kell, el kell érnie azt a szintet, satöbbi, szóval nem féltem a rókalány méhét.
- De szerintem amúgy se lenne túl erős még, ha jelentkezne is az ereje, szóval én annyira nem féltelek. - mondom, és már veszem is elő a szűrőt, hogy leszűrjem a vizet a tésztáról, szerencsére nem ragadt össze sehol, hamar meg is vagyok vele. Keverem is hozzá a többit, próbálom mindenhol eloszlatni, aztán tálalhatunk is.
- Segítesz tálalni? - kérdezem leendő gyermekem anyjától.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Kedd 09 Május 2017, 13:00

Nem félt mert annyira erős akkor se lesz ha már most mutatkozik valami kis erő benne, hát végülis úgy bajom lesz tőle, de azért nekem nem mindegy mekkora erővel fogja szétrúgni a belsőmet ha aktív lesz. Mondjuk ha nagy baba lesz nem nagyon lesz helye forgolódni meg mozgolódni szerintem, kb örülni fog hogy elfér, kicsi vagyok, e miatt is félek egy hogy, nem lesz elég neki a hely és valami baja lesz.
- Nem tudom, nálunk szinte mindenki ember, csak én és Kyle nem, úgyhogy nem nagyon van tapasztalat ilyen témában. Nekünk mondjuk kamasz korunkban jött ki az erőnk, de nekünk átlag emberek voltak a szüleink. Hallottam olyanról hogy képességgel születik a gyerek, és öröklődni asszem apai ágról szokott, áh nem tudom. Azért nekem annyira nem mindegy mekkora erővel fogja átrendezni a belső terem, kárt tenni csak nem fog, de attól még kellemetlen lesz.
Közben elkészült a kaja is, már csak az utolsó mozdulatok vannak hátra, amikor megkérdezi hogy segítek e tálalni.
- Persze. - megyek is két tányértért, azért az ilyen alapdolgokat már tudom hol találom, viszem őket az asztalhoz, közben evőeszköz is kéne, meg valami szedésre alkalmas eszközt is kerítek. Gondolom az asztal közepén fog landolni a tál.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 09 Május 2017, 14:56

A válaszára megvonom a vállam - egész nap a vállam vonogatom, lassan edzésnek számít - mielőtt felelnék.
- Én se saját tapasztalatból beszélek, bár nem hiszem, hogy nagyon bírta volna anyám, ha már a gyomrában erősebb vagyok mint mások. Egyszerű nő volt, törékeny, már amennyire ismertem. - mondom, miközben terítünk. Jenna intézte a tányérokat és az evőeszközöket, én vittem az ételt és a szalvétákat, illetve poharakat is raktam ki magunknak.
- Szedhetek? - kérdezem, és ha engedi, akkor szedek ki elé, nem tudom mennyit szedjek most hogy kettő helyett eszik, de túl sokat se akarok, úgyhogy egyelőre átlagosan pakolom meg a tányérját, amennyit tudok hogy meg tud enni, aztán maximum szedünk még. Utána a saját tányéromat is megpakolom, nem is tudtam hogy éhes vagyok, de a készítés közben jelezte a gyomrom, hogy nem utasítja el a lehetőséget hogy tele legyen. Evés közben nem számítok nagy beszélgetésre, ilyenkor tömni szoktuk magunkat, és nem dumálni, amúgy is, szerintem tök illetlen tele szájjal beszélni. Persze ha étterembe megyünk vagy valami az más, akkor lassan, komótosan eszik az ember, de ilyenkor itthon szerintem felesleges húzni az időt.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Kedd 09 Május 2017, 15:45

Törékeny nő volt az ő anyja is és nem lett baja, hát, ja, csak nem ismerjük az apját, úgyhogy egyszerű embertől elkezdve akár mi lehet, ami ember kinézetű. Ez is olyan dolog, hogy majd akkor kiderül, tenni nem nagyon tudok ellene, izgulni meg még felesleges, lehet igaza van és nem lesz semmi, csak túlpörgöm. Annyi minden kavarok a fejemben baba témában amikor van egy pár percnyi üres járat, a végén még meghülyülök tőle, úgyhogy ezt az erősebb lesz-e a gyerek mint az átlag témát most elengedem és próbálok valahogy így tenni a legtöbb felesleges aggodalommal is. A kaja kész, terítünk, hallom hogy nyitja a szekrényt.
- Nekem ne hozz poharat. - ha ide néz meglengetem a poharam ami az asztalon volt és megyek is hogy engedjek magamnak vizet, már ha hagyja.
Utána leülök, meg várom amíg ő is leül és neki állhatunk vacsizni. Hagyom hogy szegyjen nekem, bólintok a kérdésre, meg várom még magának is szed és villát ragadok.
- Jó étvágyat! - és innentől csend, legalábbis a megszokott az hogy szépen csendben eszünk mint a kulturált emberek.
Gusztán néz ki és az illata is jó, neki is ugranék jó szokásomhoz híven de nem merek, csak egy rossz mozdulat a nagy hirtelenségben, amúgy se kerget senki. Biztos a boltban szoktam meg a villám evést, sose töltöm ki az ebédszünetet, gyorsan bevágok valamit aztán vissza a pultba, minek az, azért az alkalmazottamtól elvárom, hogy betartsa, ha már én nem vagyok rá képes. Úgyhogy szép komótosan állok neki az evésnek, olyan tempóval mint egy normális ember, jobban is esik.
Elvileg ha lassan eszik az ember nem bír annyit enni, hát, nálam ilyen gond úgy néz ki nincs, de lehet már inkább a szemem kívánja vagy az íze miatt, de azért még hozzá szedek. Ha végeztem, megtörlöm a szám és legurítom a pohár vizet, megköszönöm és dicsérem a főztjét, tényleg finom volt, nem mintha valaha ettem volna rosszat Mich-nél. Segítek neki elpakolni, utána remélem pihizünk kicsit, nem nagyon lettem élénkebb és most még tele is vagyok, kell egy kis döglés.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 09 Május 2017, 16:30

Miután megkajáltunk, jön a pakolászás, nem állok neki mosogatni, úgyhogy csak elöblítem a tányérokat és mehet be a mosogatógépbe, persze Jenna ebben is segít. Alapesetben lebasznám, hogy én se segíthetek nála semmiben, de most inkább hagyom, nem akarok bajt, meg amúgy is lassan nem lesz "nálam" csak "nálunk". Szóval nem kekeckedek, hagyom hogy csinálja, együtt hamarabb is végzünk. Miután megvagyunk vele, kérdő tekintettel nézek rá.
- Na és mi a terv mára? - teszem fel a kérdést, tudom hogy nem nagyon szeret idelent kijárni, szóval valószínűleg döglés lesz, de mégis, legalább megvan a választás illúziója. Amilyen álmos volt, az se lepne meg ha aludni szeretne, amúgy is meg van ágyazva mindkettőnknek, szóval bármikor mehet aludni ha aludni szeretne. Viszont az biztos, hogy most rajtam a sor hogy oda menjek ahol korábban Félix volt, illetve Jenna. Amióta megjöttek mindenki használta már valamire azt a wc-t, csak én nem.
- Rögtön jövök. - mondom és komótosan bemegyek, magamra csukott ajtónál könnyítek magamon, és megmosom a kezem, a tükörben megnézve a számat, és észrevéve egy a fogaim közé ragadt darabot. Sóhaj, fogmosás, fogselymezés, aztán megyek ki, reflexből becsukva az ajtót, de még azért észbe kapok, és kinyitom.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Kedd 09 Május 2017, 17:09

Ösztönösen kezdek el össze pakolászni, még a mosogatót is megcéloztam volna ha oda enged, és nem rakja be azt a két tányért a mosogatógépbe, jó ott van a pár mosatlan a főzés után is. Neki támaszkodok a pultnak addig, aztán fordul felém Michael hogy mit csináljunk ma, hát mindig én találjam ki?
- Nem tudom, mit terveztél? - vissza dobom a labdát.
Remélhetőleg nem "áll bosszút" ezért azzal hogy kivisz az utcára vagy valami, amúgy sincs kedvem sétálni, nem még itt, amúgy se tudom mit lehetne itt lent nagyon kezdeni, éttermek, boltok, kocsmák, ezek közül most valahogy egyik se aktuális. Gondolkodom mihez lenne kedvem, ami kapcsolható nagyjából a fekvéshez és nem filmezés, most nincs kedvem hozzá. Közben elsomfordál a mosdóba, addig felveszem a táskám,amit a cipőm mellett hagytam az előszobában, és beviszem a hálóba, lerakom az ágyhoz, utána megyek a szekrényhez megnézni milyen ruhát hagytam itt. Közben át ment a fürdőbe, addig a táskám és a szekrény tartalmából össze szedtem valami kényelmes ruhát, amit majd fürdés után felveszek, ugyanis nem sokára azt is szeretnék, a sminkemet is le kéne majd mosni, már kicsit szét is kentem. Mire bejön valszeg már kibújtam a farmeremből (zoknimból), a pólómból és bebújtam az ágyba.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 09 Május 2017, 19:10

A kérdésemre nem kapok választ, helyette inkább visszakérdez, hogy nekem mik a terveim, mire elmosolyodom. Alapból azt mondanám, hogy irány az utca, legalább jobban megismeri és meglátja hogy nem olyan gáz ez a hely, illetve ha Félixnek is megtetszik akkor főleg nem húzhatja tovább a száját, de láttam korábban hogy milyen fáradt, úgyhogy hamar elvetem ezt az ötletet, és kinyit körözök a vállaimmal, hogy fellazuljanak a vállizmaim.
- Döglés? Filmezés? - dobom be az első ötletet, és úgy tűnik ez neki is tetszik, úgyhogy mehetek a mosdóba mint aki jól végezte a dolgát. Pedig csak most fogom.
Mire visszaérek nem látom sehol, úgyhogy megnézem a hálóban is, és be is vállt a tippem, nem kell kétségbe esni, nem ment haza. Az ágyban fekszik, úgyhogy ledobom én is a kényelmetlen ruhadarabokat, és bebújok mellé miután becsuktam az ajtót. Nem kell még egy róka, ki tudja mihez támad kedvünk egymás közelségétől. Egyből mellé bújok, és úgy helyezkedek hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, lehetőleg át is ölelve őt.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Kedd 09 Május 2017, 19:46

Bólogatok a döglésre, a filmezést meg majd akkor elutasítom ha újra felhozza, egyelőre hagyom menni, én meg bevonulok a szobába, szedelődzködni. Gondolkodtam azon is hogy bepakolok a szekrénybe, de pár napra, pontosabban 1 éjszakára minek, bááár ha itt hagyom ezt a pár cuccot, nem lesz tőle hiány érzetem, főleg hogy ezután többet fogom én lejárni, aztán egyszer itt is maradok. Inkább hagyom egyelőre, csak előszedek fetrengős ruhát későbbre. Aztán alsóra vetkőzök és beugrok az ágyba, ott várom amíg jön, pihentetem kicsit a szemem. Egészen addig amíg be nem jön és nem kezd vetkőzni, akkor arrébb csúszok az ágy közepéről hogy oda férjen. Aztán ha behelyezkedett bújok csak hozzá, a vállán pihentetem a fejem, cirmizem a kockáit, aztán át dobom rajta az egyik lábam és egy mozdulattal át helyezkedek, hogy rajta feküdjek, ilyenkor érzem igazán, hogy mennyivel nagyobb nálam, meg a szívverését, ahogy levegőt vesz, meg a test melegét meg mindent, imádok így feküdni. Közben kitaláltam egy jó alkut.
- Nincs kedved játszani nekem egy kicsit? - ha túl macerás, vagy érzem a sóhajt hogy a terhére lenne, hagyom az ötletet, azért elmondom mit ajánlok fel "érte" - Utána megnyomkodhatom a vállad. De felőlem fordítva is lehet, már ha van kedved hozzá. - felülök rajta hogy lássam mit szól, támogatja vagy nincs kedve. Közben a hasát és az oldalát simogatom karmolászva, jó ez kicsit meggyőzés szagú, de ha tényleg látom rajta, hogy nem akarja nem hagyom, hogy felkeljen.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 09 Május 2017, 20:21

Miután besétálok a szobába, Jenna már az ágyban fekszik, nem kell sok hogy én is mellette legyek, és nem csak én akarok bújni hozzá, hamar félig rajtam fekszik, és cirógatja a hasam, amit annyira imádok. Hamarosan viszont megszólal, és felajánl egy alkut, fel is ül rajtam, hogy még kevésbé tudjak neki ellent mondani. Úgy tűnik nagyon szeretné, mert szinte mindent bevet a meggyőzésemhez, és ha úgy helyezkedik akkor érezheti is, hogy nincs ellenemre a dolog. Vigyorogva ülök fel én is, az ölemben tartva, és megpróbálom megcsókolni, miközben a csípőjénél tartva fordulok, leteszem az ágyra, és próbálok felkelni a gitáromért. Szerencsére eléghosszúak a kábelek, és amúgy is úgy rendeztem be, hogy lehessen ágyból kényelmesen játszani, ha már a hálóban ez az egy ülőalkalmatosság van. Miután mindent összedugtam, visszamászok mellé, és megnézem hogy van hangolva a gitár, aztán állítok rajta hogy megfelelő legyen.
- Ez a szám igazából még nincs kész.. - mondom, ahogy lassan pengetek párat, és tovább hangolom a gitárt. - És te vagy az első aki hallja, szóval szokás szerint várom majd a kritikád. - teszem hozzá, aztán lassan játszani kezdek. Kicsit elvont a szám szövege, és még nem találtam meg hozzá a tökéletes zenei aláfestést, szóval nem a legjobb dalom, dehát mondtam hogy még dolgozok rajta. Azért így is elég összetett, ha nem vagyok szerénytelen.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Kedd 09 Május 2017, 21:00

Szóval bedobom neki az öltelem, de a testén nem érzek semmi reakciót, mivel a fejem kb a mellkasán pihent, onnan nehéz bármit megmondani, mivel nem látom az arcát, de megoldom, felülök és cirógatom. Végülis nem mond semmit, csak felül ő is és megcsókol aztán átfordít az ágyon, már azt hittem hogy ebből nem olyan játék lesz amire valójában gondoltam, nem azért mintha annyira ellenkeztem volna vagy ilyesmi. Aztán mégis felkelt a gitárjáért és miután össze szerelt mindent vissza is fekszik mellém. Egy problémám van, amikor játszik nem tudok hozzá bújni, pedig úgy lenne a tökély, rajta pihenek mint az előbb miközben játszik nekem, juj. Helyette beölelem a takarót és várom hogy játsszon. Előtte nem tudom hogy mentegetőzés e, de hogy még nem egészen készült el a dal és hogy én hallom először, úgyhogy várja majd a kritikát, hát köszi, majd adok én neked kritikát. Elkezdi, én becsukom a szemem és kapaszkodok a takaróba, a gitár szólónál fut végig a karomon és a hátamon a libabőr, ami úgy mintha készülgetett volna de most ért ide. Hát ezt nem nagyon tudom leírni hogy milyen érzés de, ilyen, kikapcsol agyilag egy kicsit, gyengébb drog, vagy nem tudom, ezt csak az tudja milyen, aki szintén érzi. Ennyire imádom a gitár hangját, a szólók miatt is szeretem annyira a "régi" rock zenét, az ő hangja meg a bónusz. Őszintén szólva, rögtön rámásznék, de nem szakítom félbe, hagyom hogy befejezze a dalt, addig ölelem a takarót. Ha befejezte véleményezek, természetben, úgy hogy kelek fel, kiveszek a kezéből a gitárt és rakom le az ágy mellé az éjjeli szekrénynek támasztva, közben már az ölébe másztam és ha nem akar eldőlni a gitár elengedem végre és nem csak készülök hogy megcsókoljam, hanem a tarkójánál beletúrok a hajába és ellentmondást nem tűrőn meg is teszem.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 09 Május 2017, 21:31

Amióta csak megismertem, szerettem a zenét. Sose tudtam olyan igazi dalokat írni, mint a nagyok, sose tudtam olyan mély, és valódi hatást elérni, legalábbis szerintem. A közelükben nem volta, de a saját zenémmel nem is ez volt a célom. Csak magamnak játszottam, és néha Jennával, nem akartam egyszer sem fellépni mások előtt, nem is álmodoztam ilyesmiről. Én azért írtam zenét, és azért játszottam a gitáromon, hogy kiszellőztessem a fejem, hogy relaxáljak. Ez volt az én meditációm, az én kis biztos helyem, az utolsó mentsváram. Most is ahogy zenéltem, mintha megállt volna az idő, szinte el is felejtettem hogy itt van mellettem. Csak a gitárra figyeltem, és átadtam magam az érzésnek. Szinte fel se ocsúdok hogy vége lett, és már mászik rám, teszi le a gitáromat, és ellentmondást nem tűrően követeli ami az övé - engem. Természetesen visszacsókolok, és hagyom hogy irányítson, azt tehet velem amit akar, azt csinálunk amit csak akar, ez most a zene utóhatása, és nem akarom megtörni. Hiszem most megszűnt minden, csak mi vagyunk.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Kedd 09 Május 2017, 22:02

Alig tudtam kivárni épp ésszel hogy vége legyen a dalnak, annyi még volt bennem hogy eltüntessem a gitárt, hogy ne legyen baja, aztán kissé vadul ugrottam neki. A heves csók végén finoman megharaptam az alsó ajkát, majd kicsit megálltam, hagytam egy pár másodperces szünetet lenyugodni, utána néztem a szemébe. Mintha meggondoltam volna magam, mégse arra a vadságra vágyok ahogy indult, vagyis indítottam, úgyhogy kezdem elölről, finomabban. Aztán ha hagyja magát húzom magammal és átfordulok vele, hogy ő legyen felül, így hozzá férek a hátához, de a marás és karmolás helyett, csak épphogy cirógatom a bőrét a körmeimmel. Próbálom őt is megőrjíteni, annyira elengedte magát vagy nem tudom az elején. Aztán ha megtörtént, megszeretgettük egymást, mert én ebből azt akartam kihozni, azért lassítottam és adtam bele egy "kis" önkontrollt, hogy ne vaduljunk be. Komolyabb hatása van ennek a lassabb...ütemű dolognak, mint amikor letámadjuk egymást, az sem rossz, de most erre volt szükségem úgy érzem. Ki is fekszek, neki háttal, az ágy szélére, pihengetek egy kicsit, aztán fordulok vagy inkább gördülök vissza hozzá, belekapaszkodok a karjába és ölelem. Ha össze szedtem magam egy zuhanyra vágyom.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 17 Május 2017, 21:52

Miután kiélveztük a zeném, és mindenféle hatását, elégedetten szusszantok az ágyban a hátamra fordulva. Kissé kifárasztott, és fura volt hogy most nem úgy csináltuk ahogy szoktuk, de ettől függetlenül élveztem. Sőt, jót is tett ez a kis változatosság. Ami viszont zavar, hogy úgy tűnik meg is izzadtam, mintha kicsit érezném, ez nem jó, ilyenkor elkezdem bemesélni magamnak hogy büdös vagyok és a többi. Nézek Jennára, próbálom felmérni mennyire zavarná, ha kimásznék mellőle hogy lezuhanyozzak, de egyelőre nem látok rajta semmit, talán csak egy kis elégedettséget, ahogy a karomat ölelgeti. Megpróbálom kissé megcirógatni a hátát, rendben, még várhatunk kicsit, nem sietek ki az ágyból mellőle. Nehogy hülye érzései legyenek, hogy egyből kikelek vagy ilyesmi.
- Élvezzük ki amíg van időnk így elnyújtani. - nevetek fel, az utóbbi időben olvasgattam, és nem úgy tűnt hogy a gyerekeseknek nagyon sok idejük lenne egymásra. Vagy épp önmagukra. Istenem, mit fogunk kezdeni egy gyerekkel...

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Szer. 17 Május 2017, 22:37

Mind a ketten kidőltünk, hagytam egy kis szusszanásnyi időt, mielőtt megint rá kapaszkodok. Utána szokásomhoz híven öleltem a karját, jelezve hogy nem szabadul egy ideig, ha csak nem életbe vágó. Aztán megszólal hogy élvezzük ki amíg tudjuk.
- Hát, imádkozz, hogy olyan jó alvókája legyen, mint az anyjának és akkor nem csak a ritka villám menet lesz a módi.- ha mégse akkor szívás lesz, mindenkinek, mert egy idő után idegbetegek leszünk tőle amit ugye a kicsi is érez és beindul egy fajta láncreakció, a gyerek egyre többet bőg, hisztizik, stb, mi, főleg én, egyre idegbetegebb leszek, amíg nem kapok egy kisebb idegrohamot, szép lenne. De kreatívak vagyunk, megoldjuk ezt is, valahogy...egyelőre annyit tudunk, hogy hiszünk a vonzás törvény izében és keményen koncentrálunk arra, hogy úgy legyen ahogy szeretnénk, na meg a többi felsőbb hatalomnak is hízelgünk kicsit pár fohásszal. Én vállalom Denisz a komisz kettőt, ha nem kell szigorúan átvirrasztanom 2 évet, lehet hogy ezt az ígéretet baromira meg fogom még bánni, de nem az elkövetkezendő 2-3 évben, muhaha. Felkönyökölök.
- De ezen egyelőre ne agyaljunk sokat, ne fessük a falra az ördögöt, ha lehet. Meg amúgy se kell olyan sokat várni, ha nőni fog a hasam se fogom már úgy bírni szusszal az ilyen aktívabb dolgokat, főleg hogyha nagy baba lesz. - nekem meg ezen nem kéne izgulni, de elnézve az apja meg az én termetem...mondjuk nem feltétlen volt ő nagy kicsinek is, jó lett volna váltani pár szót az anyós jelölttel is, de simán kitörhetnek dédszülői vonások/gének is, úgyhogy tök mindegy.
- Ki szuszogtuk magunkat, nem akarunk zuhizni? - kérdezem oldalra döntött fejjel, ha bólint rá, pattanok is fel, felkapom az előkészített alvósom és veszem is az irányt fürdő felé.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 17 Május 2017, 23:09

- Hát egyikünk sem rossz alvó, szóval szerintem jó eséllyel indulunk. - nevetek az imádkozós dologgal kapcsolatban, és tényleg remélem hogy így lesz, és nyugtunk lesz a kicsitől. Mondjuk én nem tudom babának milyen voltam, és nincs is senki akit megkérdezzek, szóval marad a reménykedés és a szerencse. De ezen ne agyaljunk még, legalábbis ő nem szeretne, mire megvonom a vállam. Nem muszáj erről beszélni, de másról nem nagyon tudunk most, mindkettőnk fejében a gyerek jár, meg ez az egész. Mint kiderült, gyermekem anyja is szeretne fürdeni, úgyhogy egy bólintás után felkelek az ágyból, és a szekrényhez sétálok, hogy kivegyek egy másik boxert magamnak.
- Aztán fürdés után jó lenne kicsit lefárasztani Félixet, nehogy kidőljünk ő meg máshogy kösse le a végtelen energiáját, mondjuk a lakás szétszedésével. - vigyorgok a mutánsra, miközben a vállamra dobom a ruhadarabot, és várom hogy indulhassunk a fürdőbe.
- Terhes nők előre. - intek is poénkodva.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Szer. 17 Május 2017, 23:45

- Amennyiben ránk fog hasonlítani, igen. - a családomban mondjuk nagy részt mormoták vannak, egy ember volt aki megvetette az alvást, de az is csak a munka iránti nagy szenvedélye miatt. Állítólag rá lehet szoktatni a szervezetet a kevesebb alvásra, meg ha elhisszük hogy kipihentük magunkat egy óra alvás után is frissek vagyunk, hát max utána járok ezeknek a városi legendának, eddig úgyse sikerült bebizonyítani, biztos nem volt elég motivációm. Amikor megkértem hogy ne fessük falra az ördögöt, csak megvonja a vállát. Egész nap vonogatja a vállát, nem tudom miért, de most már kezd egy kicsit bosszantani, két pislogás között meg is villant a szememben ez a gondolat. Inkább felvetem a fürdés ötletét. Bólint rá, úgyhogy mehetünk, nem b*szakodok az öltözködéssel, úgy ahogy vagyok csak a bekészített cuccokat kapom a kezembe. Mielőtt tűztem volna kifelé a szobából megszólalt, megálltam hogy mit szeretne, fárasszuk le a mumust mielőtt elfoglalja saját magát.
- Elég mozgalmas napja volt, mármint úgy értve, amit összeizgult, parázott amikor hoztam, meg az új környezet - mondjuk utóbbi miatt lehet éberebb lesz mint kéne -  kivett belőle egy kicsit, lehet nem lesz rá szükség, de meglátjuk.
"Terhes nők előre",  várom majd a pockos poénokat, meg hogy jól mulassanak azon, hogy olyan egyszerű dolgok jelentenek majd problémát, mint például a cipőkötés, a slip-on lesz a barátom, meg a többi belebújós társa, aminek nincs sarka, mint egy ovis. El is indulok inkább a fürdőbe, felkontyolom a loboncom.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 17 Május 2017, 23:53

A rókázós ötletemet szinte leszavazza, hogy nem lesz rá szükség, hiszen a róka eléggé elfáradt a mai nap meg ilyenek, hát lehet hogy két különböző állatkáról beszélünk. Nekem eddig nem úgy tűnt, hogy bármiben is képes lenne elfáradni az a dög, de persze ez csak az én véleményem. Nem is kötekedek, ő a gazdi, ő tudja hogy milyen az állatka, ha szerinte nem lesz baj, akkor jobb ha elhiszem, és nem kezdek el okoskodni. Azért a falon lévő gitáromban ha kárt tenne, nem tudom hogyan reagálnék, az nagyon sokat jelent nekem, és mindig vigyáztam rá amennyire csak tudtam. Nem egy szép darab, ütött-kopott, de ez a lényeg, az volt az első gitárom, az első dolog amit megengedhettem magamnak, és azon tanultam meg játszani. Rég nem a szépsége, vagy a hangzása miatt van meg, hanem az eszmei értéke miatt, illetve hogy emlékeztessen dolgokra. Istenem, ha annak a gitárnak egyszer baja lesz, kitépem az összes hajam, és elköltözök Timbuktuba.
Közben megyünk a fürdőbe, most nem csicsázom a dolgot, elég sokat kivett belőlem az előző, egyszerűen leülök a kőre amíg Jenna megengedi magának a fürdővizet. Régóta gondolkodom rajta, hogy kellene egy zuhany, és most látom csak igazán milyen hasznos lenne, hamar letusolnánk, és mehetnénk vissza dögleni, nem kellene a kádban pancsikolni.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Csüt. 18 Május 2017, 00:26

Komótosan lepakoltam és neki álltam kifésülni a hajam, opp előtte még meg kéne engedni a vizet, utána időm mint a tenger, amíg telik a kád. Mielőtt kényelmesen letenné a hátsóját azért felteszek egy biztonsági kérdést.
- A szoba ajtót becsuktad? - mert ha nem Félix a felfedező, oda is be fogja tenni a mancsát és alaposan körül fog nézni, még ha most gyanútlanul fekszik is a kapáén, a szemével követett minket végig. Ha kibontottam a kócom, elkezdtem felkötni , lehet hogy nem is kell levágassam, elég ha felkötöm, mondjuk úgy nem sok értelme van a hosszú hajnak. Amíg várunk, végzek egy kis állapot felmérést a tükörben, eddig nem nagyon változott semmi, csak az ikrek, pocaknak még nyoma sincs, még annyi, hogy előző héthez képest eltűntek a gyilkos karikák a szemem alól. Egy nagy sóhaj után fordulok meg a kád és Mich felé. Vajon hogy fog rám nézni ha elkezdek "nőni", nem hinném, hogy erre fel van készülve, megszokjuk a böjtölést még mielőtt jön a baba, utána már nem is fog gondot okozni, b*sszus. Ha ez nem is nyitja majd ki, a szülésnél nem nagyon akarom hogy bent legyen, elég sokan vannak akikben elég mély nyomot hagy ahhoz hogy ne tudjanak többet úgy nézni az asszonyra, ha lehet én ezt megelőzném, a kapcsolatunk érdekében. Bár ez még arrébb van és nem tudom mi az álláspontja a témában, úgyhogy lehet ebből még fight lesz.
Ahogy megfelelő magasságba ért a vízszint, pattanok is be mosakodni, de előbb belefér egy kis ejtőzés a vízben.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Csüt. 18 Május 2017, 19:48

Miután bebaktattunk a fürdőszobába, elkezdte engedni a fürdővizet, közben ülnék le a padlóra, de hopp, szól életem asszonya, hogy mi van a hálószoba ajtóval. Persze hogy nem csuktam be, hiába beszéltünk róla, totál elfelejtettem hogy nem kéne nyitva hagyni a harmadik ittlakó miatt. Főleg ha felfedező kedvében van, akkor aztán huss, úgy beslisszan hogy mire észbe kapok már átrendezte a szobát - legalábbis ettől tartok.
- Hopp... máris. - kelek fel, és indulok is meg a háló felé, közben sasolok körbe, hogy merre lehet a róka. - Félix! - szólongatom a nevén, remélem hallgat rá, és hamar meglátom hogy hol van. Ha nem jelenik meg egy ajtóban sem, és nem látom a nappaliban, akkor nincs mese, irány a háló, és keresgélni kezdem ott, először a jól látható helyeken, aztán az ágy alatt, és végigfésülöm a hálót mielőtt úgy gondolnám, hogy nincs itt bent, az egész alatt fél szemem az ajtón - hátha ki-, vagy besurran a nagy keresgélés közben. A keresés eredményétől függetlenül ha végzek, becsukom a háló ajtaját, és vissza indulok a fürdőbe, azon gondolkodva, hogy még jó, hogy Jennának eszében volt a dolog, és időben reagáltunk rá.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Jenna Collins Csüt. 18 Május 2017, 20:32

Mielőtt elkényelmesednénk inkább rá kérdezek az ajtóra és ahogy sejtettem elfeledkezett róla. Otthon már rutin, de kellett idő míg megszokom, olyan dolgokat képes előtúrni amit nem kéne és olyan dolgokra vet szemet mint rágcsálni való amire szintén nem kéne. Siet is kifelé, sejthető, hogy Félixnek már hűlt helye a kanapén, de még időben. Amikor a nevén szólítja, már ugyan a szoba küszöbén belülről figyel hátra, de még nem volt ideje körül szimatolni. Mivel ez még új hely, nem tudja mi az amit nem szabad, így csak néz, hogy mi a probléma, miért lett szólítva, nem úgy mint otthon, hogy lecsapott füllel settenkedik kifelé. Lehet nekem kellett volna kimenni rá szólni, de úgy érzem lesz még erre alkalom. Haj kész, ellenőriztem magam a tükörben, jöhet a pancsolás. Nem győzöm kivárni hogy elég víz gyűljön a kádba, ha elégségesnek bizonyul bepattanok és kifekszek, így várom meg amíg jó lesz és kezdek neki mosakodni. Általában otthon akkor fekszek bele a kádba ha kel egy kis lazítás, amúgy gyorsan lezuhizok és fejest ugrok az ágyba. Nem tudom, hogy csatlakozik vagy megvárja amíg végzek, akár hogy is nem nagyon sietem el a dolgot. Utána ugyanígy a törölközést se, szép komótosan, mint egy beteg lajhár. Utána kimegyek és egy nagy ásítás kíséretében leülök a földre, terpeszbe, de úgy hogy össze érjen a két talpam, egy rombuszt formázva, ahova a vörös ördög ugrik is be és hanyatt dobja magát az ölembe, "vakard a pocóm" címszó alatt, amit meg is kap a dögje, közben nyúzom kicsit a pofiját is, amire harapdálós játékba kezd. Közben kiadja a szokásos rókahangokat, amit csak az ismer, aki már játszott hasonló szőrgombóccal.

_________________
Multik:
Reneszánsz:  Irina Shane
X-diák: Kayla Felice Norwood
Out: x-diák: Roxan
Csatavilág: Mangaverse: Nobuko
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Michael Nikostratos Szomb. 20 Május 2017, 20:20

Mint kiderült jókor értem ki, a rókakoma már a hálószoba felé tartott, de még sikerült fülön csípnem, persze nem szó szerint. Nem értette mi a baj, itt még nem tudja hogy mit szabad és mit nem, szóval most jeleztem neki hogy birodalmának határa az ajtóig terjed és nem tovább. Nem mintha nagy sikereket várnék ettől az egésztől, Jennánál is keresztbeszarja hogy nem mehet be a hálóba, csak én azért nem örülnék neki ha szétkapná a hangszerek kábeleit. És a hangszereket. Vagy magára borítaná a tv-t. És még sorolhatnám, a háló egyszerűen nem rókabiztos, és pont, mindenkinek az a legjobb ha oda nem megy be. Mire visszaérek a fürdőbe Jenna már a kádban, persze nem szállok be, mert egyedül is alig férek el benne, hát még ketten. Ez is egy olyan dolog, amit a lakással együtt kell majd fejleszteni. Jó lesz egy többszemélyes kád, hogy megoldhassuk együtt, amíg van rá időnk és lehetőségünk, mert ha jön a gyerek, nem hagyhatjuk magára hogy anya-apa most pancsikál, légy szépen jó Félix bátyóval. Inkább rendbe teszem én is magam, ami kimerül abban, hogy beállok a tükör elé, és nézegetem magam, most nézd meg magam, mielőtt tiszta táska lesz a szemed és a többi.
- Nem zavar ha bontok egy sört? - kérdezem az asszonyt, és ha belemegy, akkor irány a konyha, egyet le is döntök egy húzásra, a másikkal pedig visszasétálok a fürdőbe, hacsak nem tiltotta meg. Nem sietek, de még így is a kádban találom, elég jól elvan a vízben, nem is akarom megzavarni, inkább csak beülök a kád szélére, és nézem ahogy áztatja magát, miközben iszogatom a sörömet. Ahogy végzett, és leengedte a vizét én is bemászok, és hozzá képest rekordsebességgel oldom meg a fürdést, nem áztatom magam feleslegesen.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Michael lakása - Page 2 Empty Re: Michael lakása

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.