Szenvedés hegye

A Szenvedés hegye és annak környéke, erdők, egy tó és egy gigantikus kastély van a völgyben, amit a Szenvedés-hegye ölel körbe.

Dane rohadtul nem értette, hogy mi folyik itt.A fickó arról hadovált, hogy bent valami sátánista szertartás folyik, ami kiakarja nyírni a mágiát, stb.
Amit ő mindig is inkább valamiféle erős mutánserőnek hit, de akkor azt hogyan tudják elpusztítani? A következő pillanatban elterült a talajon, de továbbra is folytak körülötte az események.
A rokonszenves fickó valami Mordredről hadovált. A következő pillanatba friss fű illatára ébredt, és arra, hogy a szél simogatja az arcát.
Kinyitja a szemét, és nagyot nyújtózik.
- Olyan fura álmom volt - kiáltja a senkinek, de aztán rájön, hogy ez mégse álom. Azonnal felpattan a fekvő helyzetről, és remegő lábakkal nézz körbe.
Az öve felé kezd tapogatni, remélve, hogy megvannak a fegyverei. Ha fennáll ez a helyzet, akkor előhúzza vagy a pisztolyát vagy a túlélőkését.
- Hol... hol... a francba vagyok? - simítja hátra a haját. A kastély felé pillant, és földbe gyökeredzik a lába. - Jézus! JÉZUS!
Kiáltja, ha valaki felébred, azonnal hátraszól.
- Ha láttok valami helyi embert, akkor ne nyirjátok ki! Mert akkor valaki itt megszűnhet létezni. Szerintem visszamentünk az időben.
Elindul a kastély felé.

Jason Weltman

Jasonre hirtelen tört rá a rosszullét. Az első dolga hogy, végigveszi, hogy mit evett reggelire. Hisz bármikor lehet valami őrült, aki egész a kaja hozzávalóiba valami mérget kever, ami most üt be.
Viszont hogy ha ez a helyzet áll fent, akkor a többiek is ugyanabban a boltban vásárolhatnak, ahol ő. Ami egészen meglepő lenne.
Befutott írók nem vásárolnak egy sarki közértbe, ahol a pakisztáni Jalbir a pultos, és csak félig ért angolul. A következő pillanatba elájul.
Hogy aztán egy teljesen más helyen ébredjen fel. Lassan törökülésbe küzdi magát, és döbbenten mered a kristálytiszta tóra, a hatalmas kastélyra.
Aztán felkuncog mikor észreveszi a többi írót is.
- Jó, melyikőtök regényébe kerültem, és mondjátok el, hogy mi vár rám - lassan feláll, és próbálja az eszébe idézni, hogy hogyan is kerülhetett ide. A biztonság kedvéért elkezdi a hátát tapogatni, vágásnyomok után kutatva.
- Hát, reméljük, hogy a vesém még megvan.

Avalon, a Szenvedés hegye

A fél szeme mindig Noahn, a fejrázása láttán megszorítja a karját, valahogy dejavu érzése támad, és miért is ne? A köréjük gyűlt mágiahasználók és emberek jelenléte intenzív, és a fiatal vámpírnak, ahogy a nyaraláson is, úgy itt is meggyűlhet a baja az ösztöneivel... akármennyire is szépíti a dolgokat, a teremtményében sokkal erősebb a vérszomj, mint benne. Állítja, hogy nem, de valójában igen. A mesterére hasonlít. Talán tanácsot kellene kérnie tőle, akármennyire a büszkeség...
Nem törődik ezzel a gondolattal tovább, a neve hallatán végigsimít a fiú hátán.
- Rögtön indulunk - ígéri meggyengült hangon, és szándékában áll ezt is tenni. Miért tétovázik? Hiszen nem indult meg az összeesett lányok felé még George kiáltására sem, mégis, valami kollektív emberszeretetből marad, éppen tovább, mint kellene. Ha itt van valami veszedelem, azt nem lenne szabad elengedni, de elsősorban neki a sajátjával kell törődnie, és az Noah.
Nem teszi boldoggá az igazának ilyen elismerése, de ezt majd máskor vitatják meg, a szorításra mozdul, már nem is érdekli a válasz, ha kapna is. Egy lépés, aztán még egy, a gyengeség ellenére, az életerő vesztesége ellenére bizakodni kezd, aztán Noah az eszméletét veszíti. Nem hagyja a földre koppanni, bár úgysem ártana neki, és úgysem tudja megvédeni igazán, hiszen melléernyed az öntudata a hűvös betonra.

Felül a fűben, a kabát alatt a napfényamulettet ellenőrzi, aztán maga mellett Noaht. Feltérdel a következő mozdulattal, körülnéz a szánandó húsbábokon, akikké ők maguk avanzsálódtek, szerteszórt testük szánalmas látványt nyújt a tó és kastély előterében.
- Biztos lehet benne, hogy nem, foglalkoztam történelemmel, ekkora kastélyokat nem emeltek - és főleg nem ilyen stílusban. - Tegye el a fegyvereket, ha nem akarja, hogy magát nyírják ki indítónak - szól a távozó Dane után, de egészen másfele mozdul. Feltámasztja a teremtményének hátát, végigsimít a fiatal vámpír arcán.
- Ébresztő, drágám - felpillant a regényes fickóra, aki korábban nem volt a főbejárat előtt, egy kicsit értetlenül, a karját egyelőre a fiatal vámpíron tartja, hogy szükség esetén megfoghassa, néha megvadulnak nyomás alatt az ő fajtájuk tagjai, jobb lesz vigyázni. A következő körülpillantása a szexbűbájost keresi. A következő találkozásukkor alighanem letépni a tökeit és a szájába teszi. Példát statuálva.

felszerelés:

Carl elgondolkodva hallgatta a férfi monológját arról, hogy bent egy olyan rituálé folyik, ami a mágiát akarja elpusztítani. A nova megdörzsöli az állát és bólint.
- Ez pedig akár össze is omlaszthatja az univerzum szövetét - szólalt meg. - Meg kell akadályozni.
Amikor megremeg a lába és szédülni kezd, akkor jön rá, hogy bizony Nova rang ide vagy oda, de akkor is emberi lény. Látja, hogy a hirtelen jött társai egymás után ájulnak el.
A fejéhez kap és a földre görnyed. Rajta kívül csak egy másik ember áll már talpon. A fickó ekkor elkezd arról beszélni, hogy valami Mordred elégedett lesz.
Ekkor jön rá Carl, hogy csapdába kerültek.
- TE! - üvölti, de a kiáltás halk nyöszörgésbe fullad, ahogy elterül a talajon. A következő pillanatba a társaival együtt egy tó partján zöldellő réten ébrednek.
A férfi lassan feláll, és látja, hogy a társai közül is páran már talpon voltak.
- Osztom a véleményt - szólt oda a hangosan nyavajgó motorosnak. - Idegen környezetbe vagyunk, nem lenne ha már az elején elkapnának minket, akárki is volt az aki idehozott minket. Annyi biztos, hogy csapdába csalt bennünket. Az erejével valahogyan egy helyre gyűjtött minket. A levegőből felderítem a terepet.
A nova erejét használva felröppen olyan magasra, hogy felderítést végezzen. Utasítja a sisakjának szenzorait, hogy szkennelje le a környéket valamiféle energiaforrás után kutatva bármi is legyen az.

George kiáltása ide, vagy oda, ő maga nincs abban az állapotban, hogy másokon segítsen, a vörös vámpírt pedig nemes egyszerűséggel nem engedi el a maga közeléből, minthogy egyetlen kapaszkodója pillanatnyilag. Kevéssé előzékeny, vagy udvarias dolog, de hagyja, hogy az ismeretlen hölgy vizsgálódjon az ájult testek felett. Meglehet, hogy ott a dr. a neve előtt és vannak alapvető ismeretei életmentő témában, de félő, hogy inkább megcsapolja jelen helyzetben a védtelen testeket. Nos. Legalább a sisakos fickó is odament, ketten már valószínűleg képesek lesznek elvonszolni őket.
Megrándul a szája Dane kiabálására. Valóban gyengül a fickó is, csak azt nem érti, mi a francért nem elhalad innen mindenki? Miért kell megvárni, hogy...
- Hhhnh... - Kifejezetten panaszos nyüsszenés marja végig a torkát a késlekedő ígéretre, a felesleges, embernek tettető biológiai erőszak megáll a testében. Nem dobog a szíve, nem vesz levegőt, nem pislog, nem tesz felesleges mozdulatokat. Nem engedheti meg magának az erőpazarlást.
- Hol van a SHIELD? Nem érzékelik az... energiaimpulzust? Biztos van... valami... - Bizonyára jön segítség. Ezen a helyen büntetlenül nem történhetnek ilyen dolgok eddigi életének tapasztalatai alapján és mégis... egyre kevésbé összetett ez a gondolat, ahogy végre elindulnak teremtőjével elfelé. Nagyon erősen küzd, hogy bírja még talpon, ám már nem hallhatja az idegen férfi segélykiáltását sem, feltartóztathatatlanul elnyeli a sötétség.

Nem ébred meg gyorsan. Annyira nehezen alszik el, hogy amikor végre sikerül neki ilyen mély kómába zuhannia, a szervezetének egyszerűen csak... nem akaródzik kimászni a jótékony sötétségből, ahova vámpírként valójában tartoznia kellene még úgy is, ha a nyakában épp napfényamulett lóg. Olyan csendes mozdulatlanságban fekszik, hogy komolyabban is felmerül a gyanú, esetleg nem élte túl a korábbi "barát" játszadozását.
Amikor a vámpír keze az arcához ér, a sajátja embertelen sebességgel mar utána, ujjai szorosan Valdemar csuklójára szorulnak, szemei vörös fénnyel izzanak fel, ahogy felpillant. Érhálózat. Vitális pontok. Néhány szúrás. Kitéphető lágyrészek. Ugrásra készen, pattanásig feszült izomzattal figyel pár pillanatig. Kígyóra emlékeztet. Támadásra kész kígyóra.
Beleszimatol a levegőbe, az illat és a hang keverékéből azonosítja teremtőjeként a férfit. Szisszenve egyenesedik fel, vörösen izzó pillantása körberebben, felméri a közelében lévő élőlények mennyiségét, közelségét a vérlátás alapján, aztán szemei visszaárnyalnak természetes sötét színükre.
- Hol vagyunk? - Néz körbe, közben végigtapogatja magát sérülések után. Nem ismerős a terep, így Valdemartól vár választ. Vele ellentétben ő világlátott fickó.
- Milyen... nagyzoló. - Pillant fel a lehetetlen kastélyra, megemeli fél szemöldökét. Aztán feltűnik neki a már kastély felé tartó Dane, majd a fejük felett repkedő fickó... - Mia... milyen regény? - Néz végül megütközött fejjel az íróra, aki legalább még helyben maradt.
Összeszűkül a pillantása, ahogy újra körbenéz, bocsánatkérően simítja el a vámpír csuklóján otthagyott kéznyomát, majd feltápászkodik a földről.
- Érzékelsz mágiát itt? - Nyújtja jobbját a vörösnek. Ha már kérdések, nem baj, ha elkezd olyanokat feltenni, amik meg is válaszolhatóak.

Úgy látszik, hogy mára már annyira kimentek az erkölcsök a világból, hogy egy volt lovagnak kell lenni ahhoz, hogy az ember segítsen ájult hölgyeknek. Viszont George is gyenge és a nő is aki segített neki el is ájul. Mikor meghallja Mordred nevét akkor dühös vicsor jelenik meg az arcán és elsötétül minden.

Mikor magához tér akkor első dolga megnézni a zsebóráját. Nem azért, hogy tudja mennyi az idő hanem sokkal inkább a pajzsa miatt. Felülve ő sem érti miért van ott ahol van. Viszont abból, hogy a földön soha nem épült ekkora kastély mint ami előtt a fűben ülnek könnyedén megállapítja hol lehetnek.
-Úgy vélem ez Avalon. De mit keresünk itt?
Ő biztos nem magától jött ide. Akkor pedig idehozták. Talán mindig idehozzák majd ha az öccse megtámadja? Az eddig nem látott urat aki valami regényekről beszél gyorsan ellenőrzi George, hogy mágikus-e. Mert ha igen akkor az gyanús.
-Egyáltalán a helyzetre való tekintettel azt javaslom illendő volna bemutatkoznunk egymásnak.
Tudják már kik azok akikkel együtt vannak egy olyan helyen amiről nem tudják miért vannak itt.

~ Nem, nem....nem,nemnemnemnemNEM....nem. Nem kerültem megint Avalonba. A múltkor is közel kerültem a halálhoz. Ráadásul egy hétbe telt kimosni a hajamból a dohos pinceszagot amit a katakombákba szedtünk össze. ~ cikáztak a gondolatai miközben az oldalán feküdt a puha fűben és a túl közelinek ható hangok megkezdték a diskurzust a helyzetükről. Egy pillanatra azon is elgondolkodik, hogy az is jobb lett volna ha meghal. De most elhatározásra jutott. Ha innen kijut olyan magas szintre fejleszti mágikus tudását, hogy többet senki se tudja meglepni csapdákkal, realitás szakadásokkal, dimenzió kapukkal és hasonló emberrabló képződményekkel. Kerül amibe kerül ő lesz a leghatalmasabb mágus az ismert és ismeretlen világban. Óvatosan kinyitja először a jobb szemét és körbekémlel. Aztán a balt. Néhány röpke másodpercig vár egy démont aki hatalmas csatapallossal elválasztja a testét a fejétől...vagy az alsó testét a felsőtől. Bármit ami megszabadíthatja Avalon elmaradott és gyakran bűzös rémképétől. Ha nem történik semmi. Kinyitja a másik szemét is és lassan felül. Majd rájön, hogy egy hölgy nem üldögélhet csak úgy a földön, ezért feláll. Egyedül. Nem csak azért mert a nagy pánikrohamok között senki sem siet a segítségére, hanem azért is, mert egyedül is képes rá. Leporolja kicsit a ruháját ha nem találja túl koszosnak a kezét. Keresi a könyvét. Felveszi és a hóna alá csapja.
- Kókler boszorkány vagyok. Köszöntök mindenkit Avalonban...vagy ahhoz nagyon hasonlatos helyen. Van bárkinek fájdalma, törése, halálvágya? Szívesen kikúrálom.

Felszerelés:

Avalon, a Szenvedés hegye

- Sajnálom - súgja ernyedten, már az öntudatlannak, a kérdéseit meg nem válaszolhatja, de ólmos súly a vállain, hogy sem ő, sem nálánál hatalmasabbak meg nem védhetik a teremtményét ettől a támadástól, a csapástól. Elveszettek, elveszettek egészen.

Bármilyen más körülmények között engedni pihenni a kölyökvámpírt, ám itt és most nem engedhet meg neki semmit. Elvégre ide is az hozta őket, hogy a nevelési módszerei engedékenyek, belemegy a vitákba, ahelyett, hogy konzekvensen tiltana, hát legalább most legyen határozott.
Határozottan néz a felnyíló szemekbe, a szörnyeteg a szörnyetegnek megfelel, a vérre éhes belső mohó vad és vadász odabent a mahagónitekintet sötét íriszbarlangjából visszavicsorog Noahnak, a vérszeműnek, még nem is látja talán, hiszen az öreg vámpírban lustán dobban a szív és csorog a sűrű, nehéz, ólmos folyású vér, aminek azonban így is ereje van. Visszamarkol a keze a másik kezére, aztán engedi el.
- Még nem tudom - ilyet is ritkán mondhat a világ tájairól, elnyugodott abban, hogy Noah visszatért az öntudattal bíró teremtmények közé, újra van érkezése figyelni a többiekre, még ha ebben kevés öröme is telik, lehunyja a szemét a levegőbe emelkedő alak láttán. Kinéz nekik egy boszorkányégetés, ha a lakosság is olyan rusztikus, mint a táj. A legjobb lesz, ha nem ezekkel az alkokkal folytatják az elrablási pályafutásukat.
- Mindenhonnan mágiát érzékelek - elfogadja a másik kezét és felkal, gondosan leveregeti a fűszálakat saját magáról és társáról, miközben a kémiatanár Avalont említi. Megáll a keze.
- Hogy mondja? Avalon? Mit tud róla? Tekintve, hogy egy roppant segítőkész férfi okán kerültünk ide, nézze el nekem, ha nem mutatkozom be valakinek, aki alighanem a cinkosa lehet - hiszen felismerte ezt a helyet. Ijesztő és újszerű tapasztalás ez a vámpírnak, ráadásul a nő is megerősíti.
- Azt hiszem lemaradtam arról, hogy mikor lett divatos New Yorkból Avalonba utazni. Önök úgy látom többet tudnak, mint én, avassanak be kérem, mi történt? Beillesztették Manhatten kerületének a mitikus vidéket? - a tó felé pillant a farkasvonyításra, de nem látszik nyugtalanság az arcán. Nem több, mint a helyzetüket illetően.

felszerelés:

Dane Montrose


Dane meghökkenve nézett a nőre, aki valami Avalonról beszélt. Akkor is csak pislogott, mikor kiderült hogy valójában nem időt utaztak. Azon már meg se lepődött, hogy az aranysisakos happi csak úgy felröppent, hogy körbenézzen a terepen.
Elvégre olyan világban élt, ahol ez bizony mindennapos jelenség. Bár az fura, hogy rá nem szóltak, hogy a kis mutatványával talán magukra vonhatják a helyiek figyelmét.
A következő pillanatban egy farkas vonyított fel. A motoros odapillant, és látja hogy madarak röppennek fel a közeli erdőből.
- Nem kellene valami védett helyre mennünk - mondja érzelemmentesen. - Bármik is élnek itt, nem akarok összeakadni. Avalon, kerekasztal lovagjai, Arthur, tündérek meg minden szar. Komolyan, hová kerültem.
A kastély felé pillantott.
- Talán megpróbálkozhatnánk ott.

Jason Weltman

A férfi boldogan konstatálja, hogy bizony semmi nyoma sincs annak, hogy kivették volna valamelyik olyan szervét, ami fontos lenne neki.
Boldogan sóhajt fel, mikor észreveszi, hogy többen is felébredtek, és mindegyik furcsa figura. Egy sisakos fickó, egy képességekkel rendelkező fel is röppen, hogy körbenézzen.
~Jellemző, egy szuperhős. Pont a haverjai nyírták ki majdnem a karrieremet. Vagy talán végleg.~ gondolkodik el, mikor az egyik különösen sápadt fickó kérdést tesz fel neki.
- Ja, fantasy regényeket írok. Tudjátok, épp egy állásinterjún voltam egy játékfejlesztő cégnél, mikor elájultam és hopp! Itt kötöttem ki.
Gyanakodva körbepillant, és felvonja a szemöldökét.
- Igen, egy olyan helyen amit Avalonnak hívnak, és nekem valahonnan ismerős. Deja vu-m van. Ti hogy kerültetettek ide? - érdeklődik a többiektől.

Carl mikor felröppen, megállapítja, hogy ezen a helyen nem állt összeköttetésben az erejének forrásával. Így csak is a páncéljának energiatartalékaira tud támaszkodni, amikkel bizony takarékoskodnia kell.
Csak annyira megy fel, hogy megvizsgálja a környéket, és aztán vissza is tér a társaihoz.
- Egy völgy vagy inkább egy kráter közepén vagyunk, amiből nincs kiút. Az egész területet szó szerint a nagy, szürke semmi veszi körbe. És itt nem működik a páncélomnak az ereje - mondja a társainak. - Nincs kapcsolat a Világelmével, ez azt jelzi, hogy teljesen kívül kerültünk a mi univerzumunktól.
A kastély felé pillant és összevonja a szemöldökét.
- Azt mondja, hogy Avalonban vagyunk, mi? - tette fel a kérdést a nőnek. - Végül is Atlantiszt és Lemuriát is sokáig legendának vélték, ahogy Asgardot is. Miért ne Avalonról nem derülne ki, hogy létezik.
Megdörzsöli az állát, és a kastély felé fordul. Ez tűnik ezen a környéken egyedül ember építette tereptárgynak. Ha valami választ kaphatnak, azt csak is ott találhatják meg.
- Azt javaslom, hogy induljunk a kastély felé - mondta. - Valami kiutat kell találni innen, valamint megoldani azt a közeledő krízist. Nem tudom mit terveznek, de a világegyetem egyensúlyát fenyegeti.
Aztán elindult a kastély felé. Közben ellenőrzi a páncéljának lehetőségeit.
~Mikor váltam ennyire karótnyelt s fejjé?~ kérdezte magától. ~ Ennyire sokat hatott volna rám a kree-k eszelős büszkesége, hogy már rögtön azt képzelem magamról, hogy én szartam a spanyolviaszt?~

Szörny a szörnyet felismeri, viszonylag hamar sikerül visszatérnie a "valóságba", bár tekintve, hogy kezdésnek Vérlátást* használt, pillanatnyilag nem lát semmi mást a vérhálózatokon kívül. Bárhogy is, ha van valaki rejtve látótávolságon belül, akkor még a falakon is keresztüllátva fogja érzékelni azt.
Nem válaszol, bár kifejezetten rossz ómennek találja, hogy teremtője nem tudja, hol lehetnek. Biccent ellenben a körülvevő mágia tényére és ő is leporolja a nadrágját és a hátát. George felszólalására rá pillant, mestere szavainak hála csöndben, marad egy pillanatra, bár összevonja a szemöldökét. A fickó miatt? Hirtelen néz Valdemarra.
- A fickó miatt kerültünk ide? Azt hittem az épületből szívnak le minket... - Ő sajnos elájult, mielőtt a férfi áldatlan munkásságáról lehullott volna a lepel. Ellenben így ennek fényében teljesen jogosnak érzi a kérdéseket, miután úgy fest, kis kompániájuk több tagja is sejti a helyzet mibenlétét. Miss Kókler üdvözlése nyomán valóban kifejezetten az az érzése, hogy legalább neki valamiféle köze lehet a korábbi incubus-fíling fickóhoz, merőben bizalmatlan pillantást vet rá.
Fogalma sincs, mit kellene tudnia Avalonról. Kicsit úgy érzi, mintha kívül maradt volna valami belső poénból és csak ő nem tudna nevetni az egészen.
Jasonre pillant, ahogy a regényírás témába kerül, sötét szemöldökei gondterhelten szaladnak össze az idekerülésének módjára.
- Brooklynban az Aromata et commeatus-nál gyűlt össze a társaság, mindenkinek az épületben lett volna dolga. Kint találkoztunk egy fickóval, aki valamiféle... incubus lehetett. Ő hívta fel a figyelmünket, hogy az épület mágikusai egy rituálé keretében elszívják az energiáinkat, mellyel aztán el óhajtanak törölni minden mágiahasználót a föld színéről. Ha jól értem azonban, - Valdemarra sandít megerősítésért, mielőtt folytatná - kiderült, hogy valójában ez a fickó juttatott minket ide és nem a boltbéliek. Nekem nincs semmiféle déja vu-m... - Teszi hozzá a miheztartás végett. Pillantása elrebben a farkasvonyítás irányába, de különösebben nem érinti mélyen a hátborzongóság.
- Mielőtt elmennénk a kastély felé - Ha már többen is ezt ajánlják - Nem bánnám, ha megosztanák az... Avalonnal kapcsolatos tapasztalataikat. Úgy hiszem erős hátrányban vagyok a kérdésben.
Ahogy Carl visszatér, a figyelme az övé. Megvonaglik a szája az új információkra. Szó szerint a semmi közepén vannak.
- Ez kifejezetten rosszul hangzik. Másik dimenzió? - Zsebdimenzió hovatovább a talpalatnyi területet figyelembe véve.
Bicent Carl és Dane felvetésére is, valóban továbbra is a kastély az egyetlen logikus pont. Konkrétan csak nem villog felette az "Ide gyertek, nem vagyok csapda" neonhazugság, de... mi más választásuk maradt? Ha mindenki elmondta az Avalonnal kapcsolatos információit, nem lát kivetnivalót abban, hogy elhaladjanak arra.

// Ha nem nagy kérés, tudnátok jelölni valamilyen módon, hogy kire reagáltok? Sokan vagyunk és sajnos nem mindig egyértelmű nekem. //

* Vérlátás:

George kérése úgy látszik nem talált megfelelő fülekre. Egyetlen egy ember volt aki bemutatkozott viszont a nevét nem mondta el és róla a tanár úr többet is tudott. Mintha nem tudná mi ez a helyzet. Akár igaz akár nem ha a többiek ugyan olyan áldozatok mint George akkor a gyanús sejtéseket is tudniuk kell. George hát érdeklődve megkérdi mintha csak egy feleltetésen lenne a másik amire nem tanult.
-Érdekes. Azt véletlenül nem tudja, hogy mi ketten honnan ismerjük egymást?
A neve lenne az érdekes az úrnak. Avalon említésére legalább többen is reagálnak. A vörös hajú úrhoz szól George és közben a rocker kinézetűre mutat aki fegyvert akart rántani mikor felébredt.
-Az-az úr figyelt történelem órán. Avalon, a kerekasztal lovagjai, Artúr mondakör eléggé egybefüggő. Ennek a legfőbb oka, hogy ez a nevezzük dimenziónak már létezett a középkorban is és ismerték is. Ennek pedig köze is van a jelenlegi helyzetünkhöz mivel az ön által említett segítőkész férfi Mordred-et emlegette mielőtt magam is elájultam volna. Ismerős a név?
Fordul hirtelen Jason felé. Közben ő maga is elindul a kastély felé.
~Kellemetlen társaság. Viszont van bennük egy kis lehetőség.~

Aashirya kicsit úgy érzi magát, mint akit teljesen figyelmen kívül hagytak. Annak mondjuk örült, hogy nem volt közöttük komoly sérült. Annak viszont nem, hogy mindenki össze-vissza okoskodott meg tanácsolgatott. No meg mesélt. ~ Hol élnek ezek?! Az irodalom szép, de a valóságot...ami esetünkben a legszebb mese ami létezhet, a lexikonokban keressük. Ez esetben én vagyok a lexikon. ~ örül egy kicsit magának és elmosolyodik. Azonban hamar lefelé görbül a szája. Ennyi alfa között nem lesz egyszerű dolga feltűnni. Hacsak nem lesz olyan amilyen nagyon nem szeretne...hercegnős...az ki ne szeretne lenni?! ...de kénytelen egy kicsit undok banyásan viselkedni.
- HÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ... - sikoltja el magát addig a pontig, amíg úgy nem érzi, hogy kellő figyelmet kap. Aztán kicsit megköszörüli a torkát és nyel egyet, hogy helyretegye hangszálait. Majd kedves mosollyal az arcán s békésen csengő hangon belekezd mondandójába. - Avalon. Erős mágia, középkori viszonyok. Goblinok, orkok, szárnyas démonok, dohos kastélyok, megelevenedett mesehősök...kibaszott gonosz boszorkánynők...Avalon. Kérdés? - Nagyon büszke magára, hogy filmes utalást is elrejtett az Avalonban töltött idejének beszámolójába. - Egyébként gyakrabban jutok ide, mint szeretnék. Most vagyok itt másodszor...és még nem vagyok hercegnő... - Próbál tüneményesen mosolyogni.

Felszerelés:

~ Ne, csak ezt ne, utálom amikor ez történik. ~
Avalon talán lélegzetelállítóan gyönyörű volt, de nem voltak túl jók a tapasztalatai a különböző mágikus dimenziókkal. De még mindig jobb mint meghalni mert valaki elszívja az „életerőnket”.  ATHENA vajon mikor és hol vette fel ezt a szófordulatot? Látszólag a többiek se voltak a helyzet magaslatán, többek tanácstalanok voltak ,és azt kérdezgették hogy hol vannak. ~ Igen, ezt nem értana tudni. Az biztos hogy nem Kansas-ben, és a kastély sem a görög túlvilágra vall. Talán Aszgárd. ~ Veti fel magában. Valaki Avalonnak titulálja a helyet, amit ugyanolyan jó tippnek ítélt mint a sajátját. Az egyik férfi alakot váltott vagy inkább valamilyen páncélt öltött. Egy nova, ismerte fel még a S.H.I.E.L.D.-es idejéből a xandari rendfenntartót. A másik láttán ő is úgy döntött felölti a vért jét bár neki némileg több időbe tellett, mint a másik férfinak. Egy gomb nyomásra a táska fogóján, az szétnyílt és körbevette a gazdáját és ezüstszínű vértezetté ált össze.
~ Mindjárt kényelmesebb. ~ Gondolja és kiadja a páncélnak hogy vizsgálja át a környezetét de miután a xandari technológia is felsült nem fűzött sok reményt a dologhoz.
- Elnézést, de amikor én iskolába jártam Avalont és az Arthur mítoszt még mesének tekintették és nem történelem órán tanították, legfeljebb irodalom órán. ~ Mondja miután a fekete férfi számon kér mindenki mert nem ismeri kívülről avalon teljes legendáját.
- Ami meg a tapasztalatokat illeti, Avalonban még nem jártam de a legutóbbi extradimenziós kalandomban kézitusát vívtam a minotaurusszal, egy agyament görög telerúgta a szememet homokkal majd megkéselt és végül ott maradt az egyik lábam. Egyszóval ne kéjutazásra számítsanak. - fejezi be drámaian.

Avalon, a Szenvedés hegye

Megindokolta jól hallhatóan, hogy miért nem mutatkozik be, ezek után nagyon furcsa, hogy bárki is csodálkozik és felháborodik azon, hogy nem teszi. Hiszen civil szemmel egyelőre egyre gyanúsabbak ők mindannyian a vámpírnak. Bár igaz, ami igaz, a teremtményét féltő vámpírnál kevés paranoiásabb lény létezik. Már normál esetben. Ez a szülői műfaj is csak olyan, hogy akkor van jelentősége a dolognak, akár nincs, csak az egyéntől függ, hogy mennyire bukja el a kihívást. Inkább jobban, mint kevésbé.
Bársonyos pillantást vet a ránéző, visszatérőNoahra, végigsimít ő is a hátán, már a fiúén, hogy leszedjen egy ragaszkodó fűszálat, miközben megrázza a fejét.
- Megjátszotta magát. Mielőtt elveszítettem volna én magam is az eszméletemet, a bukásunknak örvendett és kutya baja sem volt. Hazudott - ahogyan azt sejthették, sőt, tudhatták volna.
Felpillant a repülő férfira, ahogy visszatér, a leírását hallva nem tűnik túl biztatónak, bár nehezen hiszi el azt, amit nem ő lát. Az emberek hajlamosak rosszul értelmezni a jeleket.
Elhessegeti magától a felesleges szavakat, amik a kastélyba való betérést szorgalmazzák, mintha ezek a férfiak fel sem fognák, hogy itt történt valami, ami megszakította a sétájukat a bűbájos-boltba, az író kérdésére pedig Noah megfelel, bólint határozottan. - Ezt mondta, de ez egy hazugság volt, csakis ő hozhatott ide minket - és egészen biztosan nem az elpusztítás kedvéért, hanem valami egészen más célból.
Nem ismétli meg Noah kérdését, ellenben szigorú, szinte bordófényű barna pillantását végighordozza mindenkin, hogy érezzék a késztetést, erre meg kell felelniük, ha haladni akarnak valamerre.
George mutogatását csak kevéssé tudja értékelni, ennyit ő is tud Avalonról, ez pedig jelenleg a semmi definíciója. Mitologikus érdeklődésének hála ő azt is tudja, hogy ki az a Mordred, de előbb válaszokat akar kapni, hogysem ő maga is adna...
A sikoly beléfojtja a gondolatokat. Felkapja a fejét, megszorítja Noah karját, rábámul a nőre, és az indulatait igen nehezen feszíti vissza a torkában, hogy kipréseljen egy kulturált kérdést.
- Miss Kókler, ahelyett, hogy visítozik és megismétli azt, ami már elhangzott tájékoztatna minket arról, hogy hogyan sikerült kijutnia innen az előző alkalommal? Gyanítom, mindannyiunkat ez érdekel - Noah igazán büszke lehet a mesterére, amennyire csak tudta, visszafogta a nevelési hajlamait, és nem adta meg a hercegnőnek azt a verbálagressziót, amit kivívott magának.
Megcsóválja a fejét az újabb páncélos láttán, a válasz után súg a tanítványának.
- Menjünk Noah. Falco peregrinus? - csak egy bólintás elég ahhoz, hogy a vámpír évszázados rutinnal sólyomformába rázza a tagjait és a talajról elrugaszkodva kitárja a szárnyait. A vágott végek alá feszül a varázslattal átitatott levegő, madártüdejét teleszívja a levegőbe, a csőrét néma vijjogásra nyitja, ám nem hangoskodik, játékosan kerüli meg a levegőben a fiút, aztán eltűz az ég felé, távolabb a futóbolondoktól, aztán visszavág a teremtményére és elüldözi a kastély felé. Kivéve persze, ha olyan tanácsot kaptak, hogy vessék le magukat a szürke homályba ahhoz, hogy hazajussanak. Nem mintha megtenni. Madártávlatból az alant elterülő táj bizonyára egészen más képet fest majd.

felszerelés:

Részben jó, hogy nem látott semmit állatokat leszámítva, részben rossz. Más humanoid élőlények helyi lakost jelenthetnének, amik természetesen valamiféle információforrásként szolgálhatnak. Legrosszabb esetben úgy, hogy lecsapolja őket és az emlékeikben dagonyáz, de végeredményben ezt éppen úgy megtehetné azokkal a jelenlévő kollégákkal, akik valamely elgondolásból Avalon mondaköri teljességgel átlagos kulcsszavakkal dobálóznak ahelyett, hogy az immár többszörös felkérésre elmondanák, úgy mégis mit jelent az előző alkalmas visszautalgatás. Noah nem papagájból van, bár képes lenne felölteni annak alakját, azért messze nem szereti ismételgetni magát.
- Nagyszerű. - Foglalja össze röviden, tömören és meglehetősen sötéten véleményét Valdemar szavira. - Sajnálom. Megint nem hallgattam rád és ismételten hatalmas hiba volt. Belátom, hogy gyerekesen viselkedem. - Meghajtja magát a vámpír előtt, bár csak egy elegánsabb biccentés erejéig. Érezni rajta, hogy tisztában van saját vétkének jelentőségével és önhibáztathatóságának mértékével az esetet illetően. Nem fogja felróni Valdemarnak, ha példaként hozza fel eme szerencsétlen alkalmat, a remélhetőleg megélendő jövőben.
Mestere szigorú tekintete ide, vagy oda, nagyjából így zérótolerancia elven viseltetnek ővámpírsága felé. Nem tudja, hányféleképpen kellene még feltennie ugyanazt a kérdést, hogy ne mesekönyvi válaszokat kapjon, hanem konkrét tapasztalatokat. Merthogy filmeket ő is nézett, mi több, saját maga is volt iskolás. Nem is olyan régen... Összerándul a sikíásra, érzékeny füleinek kifejezett kínzás, állatias indulat villan a szemében, ahogy a nőstényre pillant. Tenni csak azért nem tesz, mert Valdemar keze a karján szorít igen előrelátóan. Ő se mondhatná szebben. Ellenben igen változatos eljárásokat tudna kitalálni a hölgyeménynek az előbbi előadás után, amivel rövid úton hercegnő lehet. Például a "majd egy következő életben" változatot. Arra már inkább nem is mond semmit, hogy George megindul a kasély felé, lévén pillantását elvonzza az újabb páncélakció Aegistől. Betikkel a szeme alatt egy izom az extradimenziós előadásra.
- Nemár. Kifejezetten azt hittem, Wellnesselni jöttünk. - A hangja hűvös, a modora száraz, ellenben mestere hangja értő fülekre talál. Biccent a hímnek, mielőtt kissé meghajolna az ittmaradottak előtt.
- Tájékoztassanak, ha esetleg eszükbe jut valami használható információ. - Bizonyára mindenki megtalálja a módját, max lesikítják az égből.
Táskájával és ruházatával együtt olvad a következő gondolattal sólyomi alakba, súlyos szárnycsapással löki fel magát a levegőbe mesteréhez.

Légvonalban, repülősebességben valószínűleg messze nem kerül annyi időbe a vár közelébe kerülni. Jelzésértékűen vijjog rá a vámpírtársra a kastélyt illetően, aztán ha az engedélyt ad, berepül az épületbe (már feltéve, hogy hátrányait figyelembe véve nem tartja távol a láthatatlan erő). Madártávlatból szemléli az alant elterülő tájat, íriszei pedig ismét vörös árnyalatot öltenek, ahogy végigszkenneli a területet vérlátással ezúttal a falakon keresztül is.

Aashirya résnyire összehúzott és összeszorított fogakkal nézett vissza Valdemarra. ~ Ismételni...ami elhangzott...hogy forralnám fel a véred... ~ Átkozódik magában egy sort, majd karba fonja a kezét és testsúlya nagy részét a bal lábára helyezi át. Méregeti még néhány másodpercig a férfit és csak ezt követően válaszol a kérdésére. Azonban kifejezetten ügyel arra, hogy megmaradjon a hivatalos, távirati stílusnál.
- Kis segítséggel és nagy szerencsével. - Válaszolja Valdemarnak olyan hangon, hogy a férfi megértse: neki bizony itt és most sértve vannak az érzései. - Menjünk a kastélyba. Az mindig bejön. - Fejezi lassan, tagoltan, mélyen szarkasztikus hangnemben a gondolatmenetét amit valójában nem is ő kezdett. ~ Megint cserélhetem majd le a cipőmet...rohadt avaloni úthálózat...hiánya. ~ mérgelődik magában, majd elindult a többiek után, gyalog a földön. Reméli nem egyedül kell megtennie az utat és átkozza magát amiért nem tud repülni. ~ Remélem a gonosz mostoha kiengedte a vadászt. ~ Undokoskodik még egy sort. Aztán amikor eléri a kaput, elég bizalmatlan. Megvárja míg mások lépnek vagy repülnek be először. Nem hős akar lenni, hanem túlélő aki mesél majd a hősökről.

Felszerelés:

Jason Weltman

Jason elgondolkodva hallgatta Noah történetét arról, hogy hogyan is kerültek ide. Közben maga elé nézett, és azon filózott, hogy miféle kapcsolat lehet közte és ezek között az emberek között.
Úgy fest, hogy csak őt ragadták el máshonnan, míg a többieket mind egy helyről, egy személy miatt.
- Incubus, a subbucus hím változata, igaz? - kérdezte a sráctól. - Mikor az egyik novellámhoz anyagot gyűjtöttem, akkor olvastam ilyen dolgokról. Egyébként Jason Weltman.
Nyújtott kezet a srácnak. Közben elkapja Carl sztoriját arról, hogy egy zsebdimenzióba kerülhettek.
- Amúgy arra nem gondolt a csillagharcos úr, hogy talán nem egy zsebdimenzióba vagyunk, hanem valami mágikus köd által elkerített részen? - kérdezte tőle. - Attól hogy még a patadobogásból arra asszociál, hogy zebrák közelednek, még lehet, hogy azok csak szimplán lovak.
Persze az már tudatosult benne, hogy bizony egy másik dimenzióba van, az Aashirya nevű nő olyan dolgokról beszélt, amik csak egy kezdő fantasy író regényében fordulhatnak elő. Az ég felé emelte a tekintetét.
Inkább nem mondott semmit. Egy kapuhoz értek, amin túl egy középkori város állt. A Valdemar nevű fickó pedig szárnyakat növesztett, és felröppent a levegőbe.
Jason felvonta a szemöldökét, ahogy bekandikált a kapun.
- Egy üres városnál az lehet csak nyugtalanítóbb, hogy mi történt a lakóival.

Dane Montrose

Dane egykedvűen hallgatta a többiek beszélgetését, és közben kitapogatta a nála lévő cigit, és ha megtalálta, ahogy az öngyújtót is, rágyújtott.
- A fene essen bele, ha nem ártom bele magam akkor, most már rég leszállíthattam volna a csomagot, és már otthon nézném az esti klasszikus sci-fimaratont - motyogta maga elé. Még a motorja sem volt itt.
A nélkül a sok össze-vissza repkedő idióta mellett meg volt lőve.
A város előtt megállva válaszolt Jason kérdésére.
- Biztos kimentek a fogadásunkra, de rossz helyet kaptak és most ott szobroznak szerencsétlenek. Jézus-Krisztus.
Aztán vállat von, és belép a kapun.

George csak a szemét forgatja a társaságra. A páncélos férfi megjegyzése helyes, de akkor is most ezzel foglalkozni.
-Igaza van. Nemcsak abban, hogy valóban úgy tanulták, hogy ez mese bár a mese fogalma távol áll ettől hívjuk mítosznak, szóval nemcsak ebben hanem abban is, hogy ne kéjutazásra számítsanak. A vörös hajú úrnak ha jól vettem észre nem mondott újat Mordred neve. A biztonság kedvéért közlöm, hogy a történelem legjobb harcosai közt van, képes mágiát használni és a kerekasztal lovagjainak a tagja volt míg Arthur király ellen nem fordult. Ez pedig nem mítosz mint ahogy most is tapasztalhatják.
A kisasszony sikítására George arca összerándul és két újjal elkezdi masszírozni a halántékát. Majd a kis vita után teljesen nyugodtan elkezd beszélni.
-Kisasszony kérem a jövőben tartózkodjon a figyelem ilyetén felkeltésétől. A vörös hajú úrnak konkrétabban válaszolva pedig keressenek egy repülő épületet ott Lady Romát és miután közölték vele a helyzetünket, hogy itt van személyem vagyis George Turner minden bizonnyal visszajuttatják a saját dimenziónkba önöket minket pedig megkeresnek és hasonlóképp járnak el. De mivel elég feltűnő lenne egy ilyen épület és nem látunk egyet sem úgy vélem elég távol lehetünk tőle és mielőtt kérdeznék én is másodjára vagyok itt ezért tudom ezt. A kastély volna valóban a legjobb ötlet ahova mehetnénk. Kis szerencsével talán olyanokat találunk ott akik értik ezt a helyzetet és segíteni kívánnak.
Majd teljesen nyugodtan Jason mellé lépdel és kezet nyújt.
-Örvendek. Önnek pedig egy íróhoz méltó feladata lesz amit javasolhatom, hogy minél hamarabb oldjon meg. Felteszek három kérdést és azokra kéne a választ minél hamarabb megadnia. Mi ketten mikor találkoztunk ezelőtt, milyen körülmények között és én milyen néven szólítottam önt akkor? Ha a válasz őrültségnek is tűnik valószínűleg helyes lesz. Mehetünk.
Út közben mintha valami nagyon pontos ember lenne többször is előveszi a zsebóráját megnézi rajta az időt majd visszateszi. Ha megkérdezik akkor azt mondja, hogy az időt nézi, hogy ugyan úgy jár-e mint a saját dimenziójukban. A társaság nagyon vegyes és csak ketten vannak akik okkal vannak itt.
-Kisasszony ön utoljára mi okból volt itt ha szabad megkérdeznem?
A kihalt város látványa nem tetszik neki. Dane megjegyzésére reagál.
-Az kimondottan kellemes meglepetés lenne uram. Viszont úgy érzem, hogy élhetünk annak a lehetőségével, hogy valami olyasmi történt itt ami veszélyes lehet ránk nézve is. Javaslom a fegyverkovács felkeresését. Van aki képes fegyvert forgatni önök közt?

Avalon, a Szenvedés hegye

Noah megbánására érző pillantással felel, és nem szavakkal, nem ülhet tort és diadalt a beismerés felett, amíg biztonságban nem lesz Noah, és akkor már... nem is lesz elegáns. Sajnálja, hogy az élet igazolta, ahogyan azt is sajnálja, hogy megint csalódnia kell az amerikai népben. Sokszor és sokféleképpen mondták már neki, hogy kár volt vérezni értük a háborúban és valóban. Ez egy olyan nemzet, amelyik visongva veri magát a földhöz, ha sérelem éri azért, mert használhatatlannak bizonyult.
Kedve lenne elrepülni a ködig, hogy legalább megérintse, a természetét megtudakolja, de nem hagyja magára a fiút, követi a várba, ahol körülnéz, jóváhagyóan forgatja sólyomfejét. Némiképpen megnyugtatja, hogy Noah nem lát senkit vérlátással, tehát a hely nem csak kihaltnak látszik, de teljességgel üres is. Vagy nem látszódik ez sem, mint a bemenő, ahol eltűntek a többiek, és ők Noahval követik őket. Gyors vágású madarakként a társaság feje felett körberepül a társával, hallja ugyan a megjegyzést a fegyverforgatásról, de nem nyitja vijjogó válaszra a csőrét, a fiút maga után hívva előrerepül, végig a házak tetőszintjén, kémények között, keresve a település központját esetleg egy repülő kastélyt. Megtornáztatja a szárnyaikat, de a tiszta levegőben ez nem fáradtság egyikőjüknek sem.

felszerelés:

- Úgy van, pontosan. - Ért egyet Jason megállapításával az incubusokról, majd ahogy a férfi kezet nyújt, megszorítja azt. Nincs benne erőfitogtatás, határozott, hűvös érintés, egyszerű és sallangmentes. - Noah Fischer, örvendek. - Ha esetleg a környezetben valaki érdekelt a gyógyszeriparban, gyógyszerkutatásban, akkor ismerős lehet a férfi neve, aki a Fischer Pharmaceuticals-ról híres, illetve aktuális kutatásáról egy példátlan gyógyszer tekintetében, aminek részletei egyelőre ködbe burkolóznak...
Amennyire Aashirya válasza értékelhetetlen, George-é annyival körültekintőbb. Mordred neve számára sem új, ellenben a pluszinformációkra biccent. Kifejezetten nem szeretne pillanatnyilag szembekerülni a harci mágussal, bár van egy olyan érzése, hogy lesz még problémájuk ezzel az Avalonba utazással.
- Köszönöm az információkat. Remélem igaza lesz. - Biccent még Georgenak, aztán szárnyat bont ő maga is és követi mesterét.

Nem csinál problémát a berepülésből, minthogy elsőként ért oda a Nova után, nem lebeg ott megvárva a többieket, részéről behatol a kastélyba. Ő annyira nem örül, hogy feleslegesen próbálkozik és továbbra sem lát semmiféle életjelet sem a piactéren, sem a falakon keresztül. Mivel odafent van és nem a földön, George kérdésére nem figyelmez. Miután felderítette a helyet és nincs semmi, akár haladhatnak is tovább.

Nem szeret várakozni. Ahogy meghalni sem. Ezért most priorizál és az élet priorba kerül. Tehát vár addig amíg az első belépők túlélőkké válnak. Csak ez után teszi meg ő is a megfelelő lépéseket a kapun túli világ irányába. Gondterhelt, fancsali grimasszal tekint körbe. Először azt konstatálja, hogy miért nem szereti Avalont. Egyszerűen túlságosan hasonlít ahhoz a világhoz amit elárult...ami elárulta és kivetette magából. Aztán meg kicsit olyan számára a hely, mintha hiányoznának belőle a színek. Igaz azt is gyorsan hozzáteszi, hogy főleg kastélyokat látott eddig és gonosz teremtményeket, de "akkor is"...no meg ez a második alkalom, hogy ezt a földet tapossa és úgy érzi másodszor kerül bajba. Ez a száz százalékos eredmény. Pedig nem szeret galibába jutni. Sőt, szeret kikerülni és másokat kimenteni onnan...bár ahhoz előbb bele, vagy a közelébe kell kerülnie...~ Jaaaaj...hova tűnhettek az emberek. ~ Néz körül, szemlélődik és kicsit tanácstalanul tekintget a többiekre.

Felszerelés: