Szenvedés hegye

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 02 Május 2016, 00:00




Hydra felemelkedése: További offenzívák
Avalon - Szenvedés Hegye

Résztvevők: Aashirya Nakti Singh, Chryseis Anthis, Valdemar Seymour, Noah Fischer, Dane Montrose, Carl Morrow / Jelly, George Turner / Sir Gawain, Ulysses J. Forge / Aegis és Jason Weltman

Következő körváltás: 2016. május 6. (péntek)


Valdemar a levegőből szépen körbe tudja nézni a helyet, éppen madárként és mágiahasználóként képes volt a plafont látni, ahogyan az is a vár alapját képezte és erre jött rá az illúzió, ami az eget, a napot adta. Azt láthatta, észlelte, hogy nem tud teljesen végigmenni a vár hosszában/szélességében, mert egy-egy idő után kapu jött, ahol neki is le kellett volna ereszkednie és átrepülni rajtuk. Így most csak a nagyon elülső részeket tudta bejárni, nagyobb lakóépületeket, céhek épületeit láthatta, azt is látta a bal oldali részen, amit a többiek kerestek, a kovácsot, de látott pékeknek való épületet, raktárakat, asztalosit, takács, szűcs épületeket is. Egy komplett város volt idebent, minden kifogástalan állapotban, csak épp nem volt sehol senki.
Noha Noah is odafent van, ő maga lényegében semmit sem lát, csak a társa vezetésében bízhat a vérlátás miatt, a saját társait látja még a vérlátással, ahogyan odalent vannak. Már amikor éppen "feladni" készült a dolgot és menni tovább, amikor végre nagyon aprón a távolban, de esélyesen még a kastély falain belül, annak az ellentétes végén ahhoz képest, ahol most vannak egy emberi - de legalább is humanoid - alakot volt képes kivenni. Ami még furcsa lehet a vámpír számára, hogy középkori város/kastély, de sehol sem látott, észlelt még egy patkányt, kutyát, denevért, madarakat, vagy macskát sem a kastélyon belül.
Bent a kastélyon belül Aashirya egyelőre pánikolt, a többiek pedig nézelődtek és nem igen indultak semerre.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szenvedés hegye - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Noah Fischer Hétf. 02 Május 2016, 00:35

Avalon, a Szenvedés hegye
Valdemar érhálózatát igen jól ki tudja venni, így kifejezetten az ő röpteútvonala, illetve a hangjelzései alapján halad. Bár megvannak a maga súrlódásaik, kritikus helyzetben már csak a Ködben szerzett tapasztalataik alapján is igen jól tudnak csapatban együtt dolgozni. Megbízik mestere útmutatásában és így elkerüli az esetleges falon felkenődve szétvérfreskózódó problémákat.
Hirtelen, vijjogva lendül vissza a levegőben, ahogy végre sikerül kiszúrnia valamit. Komolyan kezdte fontolóra venni, hogy megszünteti a felesleges vérpazarlást, de örül, hogy végül nem jutott el idáig. Jellegzetes hangjelzéssel hívja le mesterét a földre, ellenben nem áll szándékában kihagyni a többieket sem az információból. Nem mintha a többség megérdemelné, de voltak olyanok, akik képesek voltak kinyitni a szájukat, ő pedig nem önző lélek. Legfőképpen nem feltételezhető élet-halál pre-szituációkban.
Néhány lépésre kis csapatuktól ér földet, meglehetősen elegáns mozdulattal landol már emberi alakban.
- Ha megtisztelnek egy percre a figyelmükkel, azt hiszem találtam valamit. - Kihúzza magát, az aktatáska ismét a kezében, szabad kezével hátrafésüli kósza tincseit ahogy a többiekre néz, immár fekete szemekkel. - Mélyen a vár falain belül arra - Mutat a megfelelő irányba, immár mindenkihez beszélve. - tartózkodik egy humanoid létforma. Nem tudom megállapítani, hogy ember-e, avagy sem, de látótávolságban semmilyen más élő létformát nem lehet felfedezni. Sem madár, sem egyéb állat, vagy ember. Ha egyetértenek - Pillant elsősorban Valdemarra - javasolnám, hogy arrafelé vegyünk az utunkat.

_________________
Szenvedés hegye - Page 2 B2
Noah Fischer [ reneszánsz ★ vámpír ★ adatlap ] Anton Mikhailovich Alistarov [ reneszász ★ X-diák ★ adatlap ]
Malakai [ végtelen háború világa ★ démon ★ adatlap ] Dorian Araton [ ékkövek birodalma ★ ember ★ adatlap ]
Egyéb: Klaus Randgris [ Ideiglenes Hydra kaland NJK ] Valentine Willows [ ideiglenes SHIELD kaland NJK ]
Noah Fischer
Noah Fischer
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 267
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Feb. 12.
Age : 37
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Noah Fischer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Valdemar Seymour Hétf. 02 Május 2016, 00:50

Avalon, a Szenvedés hegye

Összehangolt szárnyalással járja a város feletti üres leget. Az értelmén töpreng ennek az egésznek, a kihalt vidéknek. Talán egy kivégzés elcsalogathatna mindenkit, kenyeret és cirkuszt a népnek, de akkor annak a nyomait kellene látniuk. Oda sem figyel, mégis nagyon vigyáz Noahra, gondosan irányítja a szárnyalásukat, nem most mutatja meg, hogy mennyire ügyes és nyaktörő mutatványokra is képesek ezek a szárnyak, biztonságos repülést tartanak, amíg a fiú jelt nem ad arra, hogy talált valamit. Gyors, kis körrel fordul meg a levegőben, a szárnyait a testéhez húzva éri utol a másikat, mellette hullik alá az égből, de nem érkezik olyan kecsesen és elegánsan, mint a teremtménye.
Bucskázik egyet a levegőben, aztán még egyet, sólyomtollait elhullajtja, a szárnyai megnövekednek, a kecsessége némiképpen átváltozik és Noah vállára az elbeszélés ideje alatt bagolyformában telepszik rá. A bölcsesség állata, attribútummal egészíti ki a döntését. Nem biztos, hogy jónak látja, kerek fején felborzoltnak tetszenek pamacsfülein, finoman megszorítja a vállát. Igazgat a szárnyain, hullámzó mozdulattal oldalra fordítja a fejét, aranyló pillantással bámul a kölyök arcába, helyes csőrét összecsattintja a jóváhagyásának jeleként, előrefordítva a fejét. Ha rajta múlik kettecskén odarepülte volna, de most nem vitatkozik a fiúval. Puha, tollas szárnyaival súrolja az arcát, cirógató jelenlét.

felszerelés:

_________________
Szenvedés hegye - Page 2 Valb1
Valdemar//Felix//Seryl

"indignatio principis mors est"
Valdemar Seymour
Valdemar Seymour
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 239
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Feb. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Valdemar Seymour
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Csüt. 05 Május 2016, 11:52

~ Miért nem mozdul meg senki sem?! ~ Morgolódik magában és nézi, ahogy a többi, földön maximum futó társa csak bámészkodik és nem tesz semmit se. Neki pedig nagyon nem tetszik neki a helyzet. Csupa ismeretlen ember, egy ismeretlen helyen. Ráadásul teljesen egyedül vannak. Akár éhen is hallhatnak...vagy sosem jutnak haza. Mélyen elgondolkozik azon, hogy vajon korábbi megmentetteik vagy hazajuttatóik érzékelték-e érkezésüket. Életben vannak-e?! Vagy egyáltalán tényleg Avalonba kerültek-e vagy sem. Aztán visszatér a két jómadár s az egyik azt javasolja, hogy menjenek mélyebben az ismeretlen és zárt térbe. ~ Hát ez nagyon aranyos. De ha baj van, ti csak kirepültök...hussss...aztán mi meg visítva rohanhatunk az életünkért. ~ Gyorsan végigpörgeti az életét, hogy mikor kellett utoljára ilyet tennie. Aztán összeszorítja a fogait és bólint.
-
Menjünk.

Felszerelés:
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Aegis Csüt. 05 Május 2016, 20:54

Bár megtehette volna, hogy a többiek után repül de egyelőre inkább a földön maradt. Az egész hely bizarrul hatott. A gigantikus várkastély aminek a zárt és fedett udvarán ált egy egész falu. Vajon miért építették, hogy kint tartsanak másokat vagy éppen bent az itt lévőket. Börtönnek túl kellemes volt, leszámítva, hogy egy kitudja melyik dimenzióban létező  szellemváros.
~ Lehet hogy egy valóság show-t akartak rendezni csak nem volt rá kereslet. ~ süt el magában egy rossz viccet. Mindenesetre tényleg furcsa volt ahhoz képest is hogy hol voltak éppen.
- Ez esetben javaslom nézzünk utána. Talán tud valamit arról hogy mi folyik itt. – mondja Noah-nak, majd utasítást ad a páncél M.I.-jének hogy fókuszálja az érzékelőket arra amerre a vámpír mutatott az előbb. Nem mintha nem hitt volna a másiknak de jobb szerette volna a saját szemével, vagyis inkább a páncél szemén át látni. Mindenesetr ez is jobb volt mint a szellemvárosban bámészkodni.

_________________
Szenvedés hegye - Page 2 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Adrian Sommerfield Csüt. 05 Május 2016, 23:33

A hely akárhogy is nézzük, de az átlagostól nagyon eltérő és veszélyes. A fegyverhasználatra való kérdésére George nem kapott választ. A visszatérő két alakra felfigyel. A fiatalabb és szimpatikusabb elmondja, hogy mit látott. Ez el is gondolkoztatja Gerorge-t.
-Érdekes. Ha ez egy Mordred vára lenne akkor lovak legalább biztos lennének hisz egy lovagnak arra szüksége van. Bár attól függ. A legfurcsább, hogy az egész város mintha nemrég még lakott lett volna.
~Mi tüntethet el ennyi embert egyszerre? Talán az ami minket idehozott?~
-Egyébként én még nem értek egyet az azonnali felkeresésével a várnak. Fenn áll a lehetősége, hogy az a humanoid létforma veszélyes lehet ránk. Mivel nem tudjuk meghatározni mennyire veszélyes ezért azt, hogy közösen keressük fel előnyösnek tartom. Viszont szükségünk lenne fegyverekre. A levegőből nem láttak valami mesterek utcáját vagy hasonlót? Ott a kovácsnál felfegyverkezhetnénk. És talán egy karddal a kezében hasznosabbá válhatunk. Az után biztonságosabb lenne felkeresni a vár lakóját.
~Talán a lovagtársban is felidéz néhány emléket. Például, hogy mikor járt erre. Azt mondta ismerős neki. Nekem azt hiszem nem volt ilyen nehéz, hogy visszaemlékezzek.~

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 06 Május 2016, 00:00




Hydra felemelkedése: További offenzívák
Avalon - Szenvedés Hegye

Résztvevők: Aashirya Nakti Singh, Chryseis Anthis, Valdemar Seymour, Noah Fischer, Dane Montrose, Carl Morrow / Jelly, George Turner / Sir Gawain, Ulysses J. Forge / Aegis és Jason Weltman

Következő körváltás: 2016. május 10. (kedd)


Noah és Valdemar könnyedén le tudott szállni néhány lépésnyire a csapattól, akik még mindig a teret kémlelték, ahol bejöttek, egyelőre nem igen mozdultak, úgy tűnt, hogy arra várnak, hogy a két vámpír mérje fel a levegőből a környéket, ami most sikerrel is járt. Vagyis Noah emberi alakban teszi, a vörös hajú vámpír pedig bagolyként, de a mozdulataiból látszik, hogy egyetért a társával, hogy körül kellene nézni, végül Aashirya is így dönt, így hát elindulnak.
George-nak nem rémlett a hely, hogy járt volna ilyen helyen korábban, de még mondákban, vagy efféle helyen sem olvasott ekkora monumentális építményről, sem most, sem pedig az előző életében.. Ha Valdemar megmondja azt, hogy látott bal oldali irányban fegyverkovácsot, akkor eltud menni arraa fiatal férfi, de egyébként nem.
Akik mennek - aki nem írt a körben úgy vettem, hogy hátramarad - azok eltudtak indulni. Az előre felé úton kellett haladni, ha valaki gyalog ment, ha a két vámpír repült, akkor abba az irányba kellett.
Mint már a levegőből és a földről is látszott, hogy az út egy idő után eltűnik és az épületben folytatódott tovább. Ahogyan ide beértek, akik mentek eltűntek a hátul maradottak számára. Bent az épületben először sötét volt, majd amint a szemük alkalmazkodott, kivéve Noah-nak, ah még mindig vérlátással halad, akkor félhomályos kövekből kirakott folyosóra értek, apró ablakok világították meg az utat. Ezen végigérve egy hatalmas díszes csarnokba érkeztek, itt hatalmas ablakok voltak, amin át ismét az az illúziófény adott fényt, itt fegyverek, páncélok is voltak, illetve címerpajzsok, szőnyegek a falon címerekkel. A fegyverek, páncélok legalább 1000 évesek voltak, legalább is a stílusuk alapján. A páncéloknál ez csak tipp lehetett, mert akkoriban nem voltak teljes vérezetek még. Innen tovább haladva több ajtón, folyosón lehetett, de ha mentek tovább, további folyosókon, hol díszes, hol dísztelen csarnokokon áthaladva úgy hat-hét perc múlva egy belsőkert bejáratához értek. A harmadik teremnél jelezte ATHENA az életjelet Aegis számára és egyértelmű volt, hogy tényleg arra tartanak. Az ötödik terem után értek a kis folyosóra, ami a belső kerthez vezetett, a vámpír érzékei jelenleg jobban működtek, mint a páncél szkennerei.
Szenvedés hegye - Page 2 38f809488cbae01ff6ffdf1f7e38bc3f
Onnan a belsőkertből érezte, látta korábban és most is a személyt Noah, illetve érzékeli ATHENA is.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szenvedés hegye - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 10 Május 2016, 00:01

//Szombaton lesz az új kör.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szenvedés hegye - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Svarog Csüt. 12 Május 2016, 19:01

Dane Montrose


Dane nem értette, hogy most mi a franc van. Az emberek össze-vissza repkedtek, egy üres, középkori városban voltak, aminek a piacán még mindig frissek voltak a zöldségek és gyümölcsök, és a többi áru is.
- Hirtelen válhattak köddé - mondta, és felnézett a lezárt spaletákra. - Vagy mentek el. Komolyan, csak gondoltak egyet, bezárták az épületeket és elhúztak. Vagy biztos a fogadásunkra siettek, hogy hajbókoljanak előttünk, vagy hogy megégessenek minket. Jobbnál jobb lehetőségek, nem mondom.  George felvetésére felemeli a kezét.
- Én tudok bánni a késsel - közli. - Ott, ahonnan jöttem élet és halál kérdése volt a Mr. Pengével való tánc ismerete. Hamarosan beértek az épületbe.
Dane megdörzsöli a szakállát, mikor átmentek a fegyvertáron.
- Hö! Valakinek még arra is volt ideje, hogy ezeket a cuccokat letisztítsa. Rozsdát nem látok rajta, vagy nem tudom. Nem értek a bűvésztrükkökhöz.

Noah azt mondja, hogy egy humanoid lény van a teremben.
- Lehet, hogy köze van ahhoz, hogy idekerültünk. El kellene kapni, és rávenni, hogy vigyen vissza.

Jason Weltman

- Incubus, jó, akkor jó olvastam akkor abba a könyvbe az egyetemen - mondja a srácnak, miután kezet rázott Noahnak. - Szóval akkor aki idehozta önöket, az egy ilyen csodalény volt? Mondjuk fura, én is fáradtságot éreztem, mielőtt elvittek volna.
George is odalépett mellé, és kezet ráztak. Weltman elgondolkodva hallgatta a férfi kérdéseit, közben az állát dörzsölgeti. Aztán mosolyogva válaszol.
- Hát, én nem hiszek a lélekvándorlásba, de lehet, hogy valamikor már szembejött velem az utcán, vaaaggyyy.... talán olvasta a regényem. Bár nem volt a hátulján fénykép rólam. És hogy hogyan szólított akkor engem? Hívjon csak Jasonnek most. Miért kérdezi?
Felel a kérdésre kérdésre bizonytalanul, aztán végigméri az újdonsült cimboráját. Próbálja ismerősnek találni. Közben bejutottak a kastélyba, de előtte kiderült, hogy itt van egy humanoid lény.
- Mi van, hogy ha nem is felelős az idejövetelünkért? - kérdezi Noah-t. - Például teszem azt a kastély foglya, vagy így hirtelen nem tudom.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Pént. 13 Május 2016, 14:00

Aashirya egykedvűen haladt tovább ad hoc társaival. Nem igen foglalkozott velük, ha ők sem piszkálták meg őt verbálisan. Kifejezetten unta magát, főleg hogy a többiek hátán kívül nem sokat látott. Azonban egyre kényelmetlenebbül érezte magát, mert fel-fel sejlett benne a korábbi avaloni kalandja negatív emléke. Össze is szorította ökleit és fogait. Ezt azonban csak akkor vette észre amikor egy fényesebb terembe érnek és a férfiak megcsodálhatják a fegyvereket. Őt nem igazán érdekelték az ilyesmik. Nehezek, nem arany színűek és barbár módon lehet velük problémákat megoldani. Semmi báj, semmi elegancia. Örült is neki, hogy tovább haladnak bár felfedezte magán, hogy lépésről lépésre egyre feszültebb. Elkezdett magában azon gondolkodni, hogy milyen varázslatot vegyen elő amikor hirtelen rájuk ront valaki. Először a saját fejlesztésű "fuss a fedezékbe" mágiájára gondol, majd onnan elkezdi megreformálni a támadók helyzetét. A legfontosabb, hogy ne maradjon túl közel a támadókhoz. Útközben is úgy helyezkedik, hogy séta közben is lehetőleg minél több oldalról felfogja valaki a támadók első hullámát.
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Jelly Pént. 13 Május 2016, 19:29

Carl mikor bejutnak a társai az épületbe, megpróbálja őket beérni. A középkori város üres volt, de a Dane nevű bőrszerkós figurának igaza volt.
- Van benne valami. Azokat az ételeket valakiknek be kellett hozni a piacon, és lezárni a spalettákat - mondta a társainak. Noah érzékelt egy humanoidot a kastélyban, és ők valószínűleg arra tartottak.
- Ha valaki itt maradt, akkor biztos nem véletlenül tette - gondolkodik hangosan, aztán a többiek felé fordul. - Lehet hogy egy csapda. Szerintem térjünk vissza a fegyvertárba, és szerezzünk fegyvereket. Kardokat, stb. Bármi is vár ránk, felfegyverezve nézzünk szembe vele.
Felsóhajt, és leellenőrzi, hogy páncéljának mely funkcióit képes használni a repülésen kívül. Persze ott volt még az alapvető mutánsképessége.
Csupasznak érezte magát a sok mágiahasználó és más egyéb szerzet között.
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 14 Május 2016, 00:00




Hydra felemelkedése: További offenzívák
Avalon - Szenvedés Hegye

Résztvevők: Aashirya Nakti Singh, Chryseis Anthis, Valdemar Seymour, Noah Fischer, Dane Montrose, Carl Morrow / Jelly, George Turner / Sir Gawain, Ulysses J. Forge / Aegis és Jason Weltman

Következő körváltás: 2016. május 18. (szerda)



Lényegében Chryseis-n kívül mindenki elindult, csak a lány maradt hátra és így érkeztek meg arra a részre, ahol Noah és ATHENA is jelezte, hogy látja/érzékeli a célszemélyt. A kertbe való belépés előtt állt meg a társaság, hogy itt kezdjen gondolkodni és töprengeni, hogy mit is lehetne tenni. Aashirya paranoiásan támadásra készült, de mindez nem történt meg mindeddig és nem is tűnt úgy, hogy lenne itt még valaki. Dane, Carl és Jason beszélgettek, és Jelly még a páncélját is ellenőrizte, hogy mire képes. Sikerült némi szkennert működésre "bírni", vagyis inkább a páncél időnként próbálkozott, így most már a nova is érzékelte az egy szem életjelet bentről, illetve a csapattársai életjeleit - a két vámpírt kivéve. Ezeken felül a páncél fotonpisztolyai működtek, így ugyan gravimetrikus támadást nem tud végrehajtani, de némi fegyverzete volt, ezen felül még a fordítógép is működött, de ennyi. A beszéd itt a hely akusztikája miatt hangosabb lett és vízhangzott is, úgy tűnt, hogy a kertben levő is meghallotta.
- Ki van ott?! - hallatszott a kertből hörgő hang. - Megint az istenverte démonok!
Páncélcsörgést lehetett hallani, majd súlyos lépteket és hörgő, üvöltő hangot.
- PUSZTULJATOK! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
A hanghoz egy kép is párosult, ahogyan egy jól megtermett, nagyjából 190 cm magas roppant széles teljes páncélos alak rohant az irányukba határozottan támadó szándékkal.
- TAKARAODJATOK VISSZA AZ ÚR POKLÁBA!
Talán, maximum három-négy másodperc volt addig, mire a páncélos oda nem ér a társasághoz.
Szenvedés hegye - Page 2 Avalonra

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szenvedés hegye - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szomb. 14 Május 2016, 00:35

Geroge kapott is választ az író úrtól. Viszont nem tetszik neki.
-Ennél mint utaltam rá komplikáltabb a helyzet és szüksége is lesz a fantáziájára, hogy kiderítse. Viszont jó vonalon indult el. Az biztos, hogy személyesen ismertük egymást a múltban és ezeknek az emlékeknek a felderítése nagyon fontos lehet. Azt mondta deja vu érzése volt megérkezésekor. Próbáljon pontosítani, hogy mire gondolhatott. Ez tényleg komoly feladat lesz.
A fegyverekről a bőrkabátos úr közölte, hogy ő a késekhez ért.
-Hasznos tudás lehetett viszont az egyszerű kés nem tudom, hogy itt mennyit érhet például egy páncélos ellen.
Szerencsére pedig nem csak George volt az egyetlen aki azt javasolta, hogy előbb fegyverkezzenek fel. Így George ha megmondják neki, hogy hol a kovács akkor ott vagy valahogy igyekszik keresni két kardot. Az egyiket egyenesen Jason kezébe nyomja.
-Ez a magáé.
A páncélokat és hasonlókat látva George megpróbál az emlékei között kutatni látta-e már valamelyik életében bármelyiket is. A megszólaló hangra egyik kezébe fogja a kardját és a másikkal előveszi a zsebóráját. A támadó beszédéből pedig hamar leszűri a félreértést és megpróbál határozottan előre állni miközben a zsebóráját visszaváltoztatja a pajzsává és igyekszik a támadóra ordítani.
-ÁLLJ! BÉKÉVEL JÖTTÜNK!
Azt tervezi, hogy talán a pajzsát felismeri vagy meglepi a fekete páncélost és megáll. De ha nem akkor Igyekszik kivédeni az első csapást és egy gonosz elűzése varázslattal hátrébb taszítani a páncélost.(Gonosz elűzése: Egy varázsszóval képes aktiválni mindezt, amire egy félkörívben terjedő csapás csapódik ki a pajzsból, ami több méterre ellöki a neki ártani szándékozókat (pajzs szükséges)

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Svarog Hétf. 16 Május 2016, 15:21

Jason Weltman

Jason meglepődött, mikor George a kezébe nyomta a kardot. Végigpillant a fegyveren, közben elgondolkodik a férfi kérdésén. Szóval a fantáziája segítségével jöjjön rá a probléma nyitjára.
~Hmm~
- Ha egy regényben kellene hasonló helyzetet kibontanom, akkor azt mondanám, hogy a főhős az előtti élete előtt is volt már egy élete. És ezen a helyen. - Összeráncolja a homlokát és a falakat kezdi el fürkészni. Próbál valami ismerős részletet találni, miközben a hely felé tartanak, ahol a különös idegen lehet.
Ekkor egy jól megtermett lovag ugrik eléjük, és hangzatos csatakiáltással ordítva rájuk ront. Weltman maga elé emeli a kapott fegyverét, és hátra szökken.
Várja a fickó csapását, de George kardja ekkor pajzzsá változik, és valamiféle varázsszót is elmormol.
- Azt... ki a franc maga? És én ki vagyok?

Dane Montrose

Dane unottan hallgatja a többiek párbeszédét, közben azon gondolkodik, hogy mit csinál ha visszajut New Yorkba erről a helyről.
Mi van hogy ha ellopták a motorját vagy a leszállítandó csomagot hozó fickó gurul be, ha nem találja ott őt.
Talán jobb lesz nem visszatérni, mert akkor nem kell viselni a következményeket. Viszont a motorozás volt az élete, és a képességét egy ilyen helyen nem tudná használni. Persze ő elhozhatna itt egy ipari forradalmat.
Ahhoz viszont kellenének a helyiek is, akiket elvarázsolt valaki egy idegen helyre, vagy elmentek szabadságra.
Persze hogy ha a középkori városok lakóinak jár ilyen. Erre felkuncogott. Hirtelen hangos ordítással egy lovag vetette magát rájuk.
George  egy pajzsot formált az órájából. Ő előkapta a revolverét, és a plafonba lőtt.
- NYUGODJ LE! - kiáltotta, és merően a rohamozó lovagra nézett. Ha nem sikerül ennyivel lenyugtatni, akkor egyszerűen elugrik az útjából, és mivel a töltényeivel is takarékoskodik, a kését húzza elő.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Hétf. 16 Május 2016, 23:59

Pont ahogy sejtette. Azt is mondhatná, hogy "tudta", meg hogy "előre megmondhatta volna". Már amikor az első hangokat kiadja a kertből a "lovag", kitámaszt bal lábával és furcsa mód jobbos, "támadó állást" vesz fel és két kezét egymáshoz dörzsöli. Talán semmi szüksége nincs erre, mégis még mindig nagyban támaszkodik a kézjelekkel való varázslásra a koncentrálás és a hangos igemondás mellett. Vár egy-két másodpercet, de a társai reakcióit nem tartja elég effektívnek. Ezért vérére koncentrál, kezeivel pedig gömböt formál, majd jobbját és balját egyszerre szúrja ki a támadó lovag felé. Kívülről kicsit komikusnak tűnhet, ahogy az alig ötven kilós nő egymaga akarja megállítani a hatalmas testű lovagot. A koncentráció és a kézmozdulatok mellett a lehető legrövidebb varázsszót használja amit csak ki tud mondani a lehető legrövidebb idő alatt.
-
Ruken! Ruken! - Ha tudja még ismétli az "állj" felszólítást.
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Jelly Kedd 17 Május 2016, 19:15

A repülés mellett szerencsére a fotonpisztolyait is tudja használni, ahogy minimálisan a szkennereit is. Kettő kivételével látta maga előtt a társainak az életjeleit.
Meglepő módon Noah és Valdemar voltak, de már előtte is látta őket különféle, mágikus képességeket használni, mint ahogy az átváltozás. Ennyi szokatlanság belefért, talán képesek voltak magukat elrejteni a nova páncélzat szenzorai előtt.
A következő pillanatban egy lovag rontott ki a kertből. Mindenki különféle módokon próbálta felvenni vele a harcot. Carl is a diplomáciát alkalmazta.
A megnyilvánulásai alapján a harcos talán a kastélyban utoljára maradt lakó volt. És valószínűleg démonokkal tűzött össze. Ez sok minden megmagyarázott.
Előbb meg kellett békíteni. Carl felröppent a levegőbe, a fotonpisztolyaival a rohamozó lovag lába elé lőtt.
- Arthur király nevében, állj! - kiáltotta, remélve hogy ezzel valamiféle hatást ér el. Mordred neve és a nő megnyilvánulásai alapján talán ez hatással volt a férfira.
Ha ezzel megállásra kényszerítette, leszáll a földre, és leveszi a sisakját, hogy megmutassa emberi ábrázatát.
- Jó lovag, mi is démoni mágia eredményeképpen kerültünk ide. Egy gonosz incubus démon bűvölt el minket, akinek az a terve, hogy elpusztítsa a mágiát. Eme tervhez feltételezhetően annak is köze van, hogy itt mindenki eltűnt. Csatlakozz hozzánk, és segíthetünk mindenkit visszahozni. A nevem Sir Carl Morrow, Xandar őrzői közül egy.
Remélte, hogy ez az ostoba trükk bejön, és így képes lesz kommunikálni a fickóval. Ha továbbra is támad, akkor egyszerűen felröppen.
Remélte, hogy azok a képességei, amik segítségével Kallarkot rávette, hogy induljon a shi'ar birodalom császári címéért nem koptak meg a harcok folyamán.
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Aegis Kedd 17 Május 2016, 22:01

Másoknak is gyanús volt a hely és a kastélyban lévő egyetlen életjel is. A tulajdonosát ugyan meglelték de közel sem volt barátságos. Legalábbis az Gyalog Galoppból ideszabadult, üvöltve rohamozó fekete lovag nem egy barátságos  ölelésre készült. Mindenesetre Ulysses számítása szerit túl közel volt ahhoz, hogy lebeszéljék így inkább a megelőző támadás mellet tette le a voksát. Aktiválta jobb tenyerében lévő taszító sugarat és egy alacsony intenzitású fókuszálatlan sugarat lőtt a lovag mellvértjére. Ez nem fogja megölni de olyan lesz mint egy lórúgás, és ha nem sokkal nehezebb egy páncélos embernél a lábáról is leveri. Ha a fegyver nem működik, vagy csődöt mond, akkor a páncél hajtóművet aktiválva tér ki a lovag útjából és a hátába vagy bal oldalába kerülni, hogy onnan neki repülve döntse le a lábáról.
- Itt nincsenek démonok csak egy fekete páncélos elmebeteg, aki mindenkit meg akar ölni akit meglát. – Mondja ha sikerül valahogy megállítani a lovagot.
- Minket egy varázsló hozott ide a saját dimen... A saját földünkről úgyhogy öldöklés helyett inkább elmondhatnád, hogy ki vagy, hol vagyunk  és hogy mi folyik itt.

_________________
Szenvedés hegye - Page 2 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 18 Május 2016, 00:01




Hydra felemelkedése: További offenzívák
Avalon - Szenvedés Hegye

Résztvevők: Aashirya Nakti Singh, Chryseis Anthis, Valdemar Seymour, Noah Fischer, Dane Montrose, Carl Morrow / Jelly, George Turner / Sir Gawain, Ulysses J. Forge / Aegis és Jason Weltman

Következő körváltás: 2016. május 22. (vasárnap)



Sajnos nem mondta meg senki George-nak azt, hogy hol találja a fegyverkovácsot, így kard nélkül maradt ő és Jason. George a zsebórát sikeresen a pajzzsá változtatta, ebben a pillanatban Jason fejébe egy kép villant egy fekete zászlóról és erős lelki fájdalmat is érzett. A lovagot a szavak nem hatották meg, csak jött, két varázslat is született, Aashirya és Gawain részéről, azok létre is jöttek, majd elérték a fegyverest, de semmi sem történt. Gawain és valamiért Jason is ebben a pillanatban ismerték meg a fegyvert, az Ében penge volt az, a tulajdonosát nem fogta semmiféle mágia, teljes immunitást élvezett, aki birtokolta azt. A penge és a tulajdonosa a Fekete Lovag pedig Arthurék kortársa volt - egy hithű keresztény lovag, míg többen az ősi hitben hittek még - , aki Morgan egyik bűbája/átka révén egyszerűen eltűnt, többé nem hallott róla senki, mindez ezer éve volt már.
Aegis még egy gyenge lökést indított felé, amit az alak könnyedén védett a pajzzsal, mintha meg sem érezte volna, hogy kapott egy ilyet. A lovag pedig ekkor rontott be a társaság közé, mivel nem tért ki senki, így igencsak könnyű dolga volt a kardja markolatával Valdemar-t csapta fejbe, aki azonnal elájult, a pajzzsal pedig Noah-t kente fel a falra, hiába nem voltak emberi alakban, de most már visszavették azt az alakot és eszméletlenül terültek el a földön.
Mivel Aegis tűnt még roppant fenyegetőnek a számára a páncélja és a korábbi támadás miatt, így a lovag arra fordult a pajzsával csapott Aegis feje felé, míg a kardjával átszúrni óhajtotta a páncélost, aki pillanatokkal korábban repült neki a férfinak, de az szinte emberfeletti erővel bírta és állta mindezt.

//A két vámpír, ha írnak, magukhoz térnek.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szenvedés hegye - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szer. 18 Május 2016, 00:19

George eredetileg úgy tervezte, hogy ő maga kiáll majd a lovag elé aki remélhetőleg vagy attól, hogy hátra repül vagy attól, hogy felismeri a pajzsot lenyugszik, de nem így történt. Több okból sem. Elsősorban, hogy nem ő egyedül kívánta a lovagot megállítani. Szinte a csapatnak a fele valamiképp hátra kívánta taszítani a lovagot. A második, hogy a lovag nem állt meg. Sőt a varázslatok nem is hatottak rajta. Első két csapásával leütötte a vörös hajú urat és Noah-t a kémia iránt érdeklődő fiatalembert. Közben egy emlékkép hatására George is megértette miért nem hatottak a varázslatok. Ez a helyzet pedig koránt sem előnyös. Főként , hogy varázslókról van szó akikre rátámadt egy páncélos fegyveres ember aki egész életében a harcot tanulta és nem fogja a mágia. George ha mágiával nem sikerült megpróbálja akkor a hagyományos módszerekkel elintézni a dolgot. A szúrásra készülő kardot megpróbálja félrecsapni és a szabad kezével kiütni a lovag kezéből.
-ELÉG VOLT FEKETE LOVAG! HÁT NEM ISMERED MEG SIR GAWAIN PAJZSÁT?

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Szomb. 21 Május 2016, 01:56

Aashirya érzi ahogy a hatalma túlnyúlik a testén és megérkezik a támadó lovaghoz. Azonban mintha valami mágikus pajzs védené a sötét, őrülten rohamozó alakot. Nincs sok ideje elmélkedni a problémán sokat, gyorsan megoldást kell találnia. Első lépésben hátrál két lépést. Először sasszézik, aztán V alakban lép hátra, hogy kikerüljön a kardok alapvető támadási sugarából. Szerencséjére a férfi kevésbé foglalkozik vele, mint nővel. Sértésnek is vehetné, de lehetőséget lát benne. ~ Még a végén csatabanya leszek. ~ Elmosolyodna saját elmés megjegyzésén, de nincs ideje. Újra koncentrál. Kezeivel gömböt próbál formálni a levegőben, ezzel támasztva alá az ereje összpontosítását. Közben felméri a helyzetet. A lovag támadja a repülő páncélos Aegist, miközben az ordibáló George támad. Aashirya pedig dönt. Kezeivel és így remélhetőleg erejével kilő a George felé próbálja "elkapni". Ezt követően pedig kézmozdulataival a fekete lovagnak próbálja repíteni.
-
Phlaee! - Utasítja szavaival mágiáját és egyben a férfit, a "repülj" felszólítással.

Felszerelés:
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Aegis Szomb. 21 Május 2016, 23:43

// Elnézést a trágya posztért de nagyon fáradt vagyok. //

- Nem jó!  - sziszegi a fogai között a hatástalan támadása láttán. Ami rosszabb a fekete lovag beéri a csapatot és a két sápatag férfit rövidúton harcképtelenné tette és látszólag most ő lett az elsődleges célpont. Ha közönséges kardról lenne szó nem aggódna, de a helyből kiindulva ennek kicsi az esélye és nem akarta megpróbálni hogy átszúrja-e a vértjét.
- Hangágyú! – Kiáltja a fegyver teljes erejét Lovagra koncentrálva, remélve ez legalább megzavarja a támadását és esélyt ad az ellentámadásra. Ha esélyt lát rá hogy meg tudja tenni akkor minden közelharci kiképzését latbavetve megpróbálja az egyik alkar védőjével a kard lapját megütni ezzel elhárítva a szúrást míg a másik karjával, a teljes erejét bevetve ütést mér a lovag mellvértjére. Ha úgy tűnik hogy ezt nem tudja végrehajtani, akkor a páncélt hajtóműveit bevetve egy ugrással próbál kikerülni a penge útjából és onnan támadást indítani mind a két taszítósudárral most már teljes erővel.

_________________
Szenvedés hegye - Page 2 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 22 Május 2016, 00:00

//Három emberre nem váltok, mert a társaságnak fájna, meg kegyetlen szarul is vagyok tengap csúnya napszúrást kaptam...csütörtökön lesz új kör és elnézést kérek. JK reagot könnyebb volt írni ultira, mint km-et..//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szenvedés hegye - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Svarog Hétf. 23 Május 2016, 21:15

Jason Weltman

Az események túl gyorsan váltották egymást. A társai különféle módokon próbálták felvenni a fekete lovag ellen a harcot. Ki mágiával, ki karddal, ki a fejlett fegyvereivel.
A férfinek nem volt semmi ilyene, így próbált kimozdulni a tűzvonalból, és hátrébb állni. A következő pillanatba egy látomás csapott le rá.
Egy fekete lobogót látott lobogni a szélbe, aztán hirtelen a lelkébe pokoli fájdalom hasított. Nem tudta leírni az érzést. Aztán rápillantott a fekete lovagra, akit George a "nevén" nevezett.
Köze lehet hozzá. Kihúzta magát, és a fickó felé kiáltott.
- Fekete zászló, ugye? Láttam egy fekete zászlót, és éreztem a fájdalmat - üvöltötte, remélve hogy a páncélos férfi agyáig eljutnak szavai.
- A te fájdalmad, ugye? - kérdezte. - Az ott az Ében Penge, igaz?
Nem tudta hogy honnan vannak ezek az információk, mintha mindig is tudott volna róluk.

Dane Montrose


Dane látta, ahogy a fekete páncélos fejbe vágja Valdemart, aztán Aegisnek ront, és nekilöki a falnak, de a vasemberpáncélos fickó megakasztja erejével a lovagot.
Közben Jason és George próbálnak a lelkére beszélni, közben Aegis aktiválja egy hangos paranccsal a páncéljába szerelt hangágyút. Ha a hókuszpókuszt nem is, ezt tuti megérzi.
Ha sikerül a hirtelen hanghatással összezavarnia a lovagot, akkor Dane megpróbálja leszedni a férfi sisakját, és ha ez sikerül, akkor valahogy leütni. Ha ez nem jön össze, vagy Jasonék a lelkére beszéltek, akkor próbálja elhúzni a csíkot.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Jelly Kedd 24 Május 2016, 20:26

Carl a levegőből figyelte az ütközetet, és próbálta azt a pontot keresni, ahol beléphet az ütközetbe. Több különféle tényező is gátolta, mint például hogy ne essen kár a fekete lovagba. Látszott rajta, hogy zavarodott volt szerencsétlen.
Valamiféle krízist élt túl, gonosz dolgokat nézett végig biztos. Abba a három frontos háborúba, aminek a megvívásában részt vett a kree birodalom, és egy olyan despota szolgálatába, aki a földet és az emberiséget akarta elpusztítani.
Sok ilyen lény csak egy sarokban kuporgott, más pedig rátámadt a rájuk küldött mentőcsapatra. Látta, hogy Aegis hangtámadással próbálkozik.
Ez jó, a férfi páncélja ezerszeresére is felerősítheti a hanghullámokat, de ezzel akár meg is ölheti. Persze a nova nem tudta, hogy eme dimenzió lakosainak mekkora a tűrőképessége.
Eszébe idézte, hogy a férfi milyen csatakiáltással tört rájuk. Ebből látszik, hogy ha ebben az alternatív valóságban kialakult valahogy a kereszténység, akkor ez a páncélos harcos e vallás követője lehetett.
Leszállt a földre, és hangosan felkiált.
- Hé, Darth Vader! Ha démonok lennénk, akkor tudnánk ilyet vajon? - és ahogy egyszer a vallásos nénikéjétől látta, Carl keresztet vett.
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 26 Május 2016, 00:00




Hydra felemelkedése: További offenzívák
Avalon - Szenvedés Hegye

Résztvevők: Aashirya Nakti Singh, Chryseis Anthis, Valdemar Seymour, Noah Fischer, Dane Montrose, Carl Morrow / Jelly, George Turner / Sir Gawain, Ulysses J. Forge / Aegis és Jason Weltman

Következő körváltás: 2016. május 30. (hétfő)



Aashirya mágiája nem jött létre, így nem tudta az éppen a lovagra kiáltó George-t odalökni ezáltal. Aegis teljes erőből támadott, de az csupán arra volt elég, hogy néhány pillanatra megtántorodjon a férfi és utána újra támadhasson. George szavai ekkor jutottak el a tudatáig és a kardja néhány milliméterre állapodott meg Aegis páncélos kezétől, aki így most ezt az alkalmat ki is tudta használni és odébb tudott kerülni, hogy ne érhesse el az alak egyből. Dane ekkor próbálta meg a sisakot leszedni a páncélosról, aki viszonzásként puszta kézzel csapta olyan erősen gyomorszájon a maffiózót, hogy elharapta a nyelvét és azon nyomban összeesett és felállni sem tudott a fájdalomtól. Páncélkesztyűvel kapott egyet.
- Valódiak vagytok Sir Gawain, vagy megint nénéd s anyád kínzása, mint az elmúlt ezer esztendőben mindvégig? - kérdezte. - Oly más vagy... de bizton érzem, hogy te vagy...
Lejjebb engedte a fegyverét, hogy már nem fog támadni és megtámaszkodott a pengén. A következő pillanatban, hogy Jelly keresztet vetett a lovag ott termett és a puszta páncélkesztyűs kezével húzott be egy hatalmasat a fiatal férfinak. Jelly orra azon nyomban eltört és ömleni kezdett a vér, két fogát is kiköpte, illetve az elöl levő szemfogi is letörtek.
- Hitetlen kutya, az Úr nevét s keresztjét ne merd dicstelenül használni! - mondta.
Ezek után nézett vissza a többiekre.
- Furcsa szerzetek vagytok, megtaláltátok a kiutat s bejutást e helyre? Halljam ám miként lehet e börtönből szabadulni!

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szenvedés hegye - Page 2 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szenvedés hegye - Page 2 Empty Re: Szenvedés hegye

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.