Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

by **SYR** Kedd 26 Ápr. 2016, 18:58

Declan

Kissé elborzaszt a gondolat, hogy a csapolt sörnek egészen tetemes hányada végzi a földön szétterülve, vagy - ami még bosszantóbb - a pultra fröccsenve. Egy rojtos szélű rongydarabbal igyekszel éppen egy kisebb foltot fölitatni, de úgy tűnik, már egészen összegyógyult a fával, mert nem igen akar lejönni. Ahogy egyre erőteljesebben dörzsölöd, a pult sötét lakkozása mintha kezdene felpattogzani. Sőt, a hajszálvékony repedések mentén apró vércseppek gyöngyöznek. Végül a vöröslő cseppek egyetlen nagyobb tócsává állnak össze, ami megállíthatatlanul terjed a pulton. A tócsa közepén kövér buborékok duzzadnak, majd pukkannak ki; minden szétpattanó vérbuborékból egy-egy halk, alig hallható mondatfoszlány röppen fel.

"...rohadt szemét..."

"...ringyó vagy te is!"

"Ekkora buzit még soha..."

Mint gyakorlott álomjáró, hamar felismered, hogy csupán illúzió, ami körbevesz. Felpillantva a pult mögül látod, hogy a kocsma falai szélfútta függönyként hullámzanak. A vendégek áttetsző árnyalakok csupán; olyanok akár a színházi díszletek, mint a papírmasé figurák egy rögtönzött terepasztalon - amíg a szemed sarkából figyeled, valódinak hatnak, aztán illékony füstként foszlanak semmivé, amint jobban szemügyre vennéd őket.

- Hé! - csattan fel egy ismerős hang a pult irányából - Hahó! Itt lent... - a tekinteted végigsiklik a pulton, látod, hogy a mosogató fölé görnyedő csap spirális alakban megtekeredik, majd pillanatok alatt a rideg fémből élénkzöld kobrafej formálódik. - Declan! - szólal meg a kígyó Szúria negédes hangján - Beszélnünk kell. Gyere... hagyjuk itt ezt a csehót. Kiráz tőle a hideg...

A kocsma hátsó szegletében feltárul egy ajtó, s úgy ömlik be rajta a fény, mintha csak hömpölygő vízár volna. A falak és az árnyalakok azonnal szertefoszlanak...

Larseus

A horizont vonalában a háborgó égbolt sötétszürke fellegei és a tenger fodrozódó türkiz hullámai szinte egybeforrnak. A hullámok hátán nyargalsz, a patáid nyomán fehér tajtékot vet a víz. A tenger sós illata megtölti a tüdődet, amitől először hatalmasat prüszkölsz, majd még mohóbban szívod magadba a vízpárától terhes levegőt.

A korábban szinte teljesen sík tengeren most hatalmas hullámok gördülnek végig; ösztönösen ugrod át kéklő göröngyöket. Aztán kénytelen vagy megtorpanni mikor óriási vízoszlop tör a magasba, meredeken tornyosul föléd, szinte hátra lök, ahogy a magasba szökik az irdatlan víztömeg. Egészen a felhőkig ér; s ahol eléri a fellegeket, cikázó villámok jelennek meg. Aztán a vízoszlop meghajlik, vonaglani kezd, végül hatalmas kígyóként ölel körbe. Széttátja örvénylő száját, amiben a tenger mocska kavarog - hínárfoszlányok, vergődő halak, rákok, rozsdás hordók, üvegszilánkok... téged is elnyel, ahogy minden mást... sötétség borul rád, ahogy magával sodor az áradat...

Larseus & Declan

Fehér villanások és sötét árnyfoltok vegyülnek egymással, mint amikor az ember álmatagon dörzsöli a szemét, s különös fények derengenek a szemhéján. Majd a kép kitisztul: egy cifra szőnyegmezőn találjátok magatokat - a pázsit durva szövésű pokrócnak hat, a virágok pedig élénk fonalból hímzett minták. Mégis mindegyik olyan élő, s illatozó. Egy kis tisztáson ücsörögtök, óriási levélforma párnákon. Előttetek ezüst tálcán, fehér porcelán csészékben fekete tea gőzölög. Veletek szemben pedig maga Szúria foglal helyet; ezúttal lila köntöst visel, ami aranyhímzéssel szegélyezett, a fején pedig fehér turbánt hord. A bőre, akár a kígyóké, pikkelyekkel borított, teljesen csupasz, ám ahol szakáll, bajusz, vagy más szőrzet borítaná, ott a pikkelyek sötétebb árnyalatúak. A szeme élénksárga, az írisze pedig egy vékony, fekete vonal csupán.

- Had kérjek elnézést az uraktól, amiért ilyen gorombán ragadtam ki önöket az álmaikból. Tudom, roppant arcátlan dolog, de higgyék el, ez mindannyiunk érdeke. Az önök érdeke is. Így volt a leggyorsabb, márpedig az idő most ellenünk dolgozik...

//Jelenleg önmagatok idealizált képmásai vagytok, bár Declan képes ezen finomítani, mert jól ismeri az Álmokat.

by **Valdemar Seymour** Kedd 26 Ápr. 2016, 20:58

Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+) 00000_zpsjktfw8ve

Nem emlékszik arra, hogy lefeküdt volna egy raktár sarkában, egy felfordított, évtizedek óta ott rozsdálló csónak szélárnyékában, de a kikötő szaga, a víz sokféle töménysége, a dokkokra száradt alga rothadása, a halpiac távoli bűze betölti az érzékelését, elnyom minden más ingert, görcsöt és aggodalmat, és álmában is csak a tenger marad, a végtelenség, a csodálatos szabadság megmámorosító érzése. Álmában vágtat, álmában mer, táltosként hőköl meg a vizenyős szörnyeteg elől, kivágna oldalra, és dobja a farát magasba, hogy hátrarúgjon a tátott vízszájba, mielőtt a kérlelhetetlen habok elnyelnék. Újra. És újra. És újra.

Akármilyen háborgó is a víz, valahol mégis a nyugalom legfőbb szimbóluma. Belső nyugalma rendíthetetlen, százszorta is megfúlt már, éberen és álmában is, s noha a helyzete megkívánná a talpra szökkenést, indulatos kiútkeresést egyszerűen csak mély lélegzetet vesz. Fehér orrkagylói kifeszülnek, mint egy lónak, bár a vonásai korántsem olyan nemesek, mint egy paripának, ebben a világverzióban még jóképűnek is nevezhető, ha ugyan a szépség udvarában bárki is beérné egy ilyen nevezéktannal.
Rögtön tudja, hogy ki ez itt előtte, sőt, azt is, hogy ki van mellette, az előbbi indokolt, hiszen van füle és szeme, hall és lát, a tündérfattyak népesége pedig kifejezetten pletykásnak nevezhető, míg ez utóbbi százszorta is indokoltabb, a közös múlt és a közös félelem még közös élőhely és életmód híján is összeköti az embereket. Némi bűntudattal pillant oldalra Declanra, végtére is, a fiúval azonos kereszten osztoznak, de ő csúful cserbenhagyta ott és akkor, és azóta sem kereste, bár legalább megbánta. Együtt jöttek át a tüskebozóton, akármit is jelentsen ez az emlék.
- Hacsak nem azt mondja, hogy az ébrenlétünkben a hátam mögött ott lihegnek egy fae szolgálói erősen kétlem, hogy ez tényleg ilyen fontos és sietős - kissé nyers a hangja, bár a fogalmazása választékos, már elszokott a katedrától, de nem állhatja meg, hogy valami passzív-agresszív modorban ne méltassa ezt a módszert. Bár talán az irigység szól belőle, ha neki lenne hatalma mások elméje felett, alighanem ő is élne vele.
Az álomteáért nyúl, a szája elé emeli a csészét, belélegzi az illatát. Mintha évezredek óta nem ivott volna jó angol teát, és érzett volna virágillatot, akármiért is van itt, vagyis, akármibe is próbálja belerángatni a másik őket, az biztos, hogy neki már ezért az illatért és a szemét pihentető látványért megéri az álombéli kirándulás. Fél szemét Szúrián tartva belekortyol a csészébe, hacsak el nem foszlik előle, mitn az álombéli élvezetnek szokásuk.

by **Noah Fischer** Szer. 27 Ápr. 2016, 20:41

Előtörténet

Felszerelés:

“People think dreams aren't real just because they aren't made of matter, of particles. Dreams are real. But they are made of viewpoints, of images, of memories and puns and lost hopes.”

Emberek. Nem mondja, hogy nem érti őket úgy igazán, hiszen valaha ő is az volt, mégis... olyannyira szürkének tűnnek. Szürke forma, szürke gondok, szürke vágyak és akarások. Úgy látja őket maga előtt, mintha szürke szappanbuborékokban ülnének, s még senki nem ragadott volna tűt, hogy kipukkassza az érdektelenség burkát körülöttük. Néha kedvet érez hozzá. Amikor szövögeti az álmok végtelen pókhálófoszlányait, csak egy apró bökésbe kerülne megbontani a józanész levarrt, már-már felfoszladozó szálait... főleg ilyenkor. Amikor az emberi nemtörődömség pultra hányja fáradtságos munkáját.
Nem bosszankodik igazán, nem dühöng, a tett pusztán felvet bizonyos kérdéseket, melyek éppúgy elkenődnek a lakkozott, már erősen kopott fafelületen, amint ő töröl újra és újra és... milyen különös.
Meglassul, majd megáll a törölgető mozdulat, karja jobbra csúszik a pult biztonságosabb felületén, ő pedig lejjebb ereszkedik, hogy létezhetetlen zöld íriszei egy szintbe kerüljenek a véres pukkanó mocskolódásokkal. Félrebiccenti az állát, ahogy hallgatja. Zenéjük van. Dallamuk. Gusztustalan, gyűlölködő, örökzöld tamtam, alaptermészeti melódia.
Tudja, hogy nem valóság. És azt is tudja, hogy mégis az. Akkor is, ha a világ szürkéje most annak mutatkozik, ami: füst és kámfor, nagy semmi, jellegtelen, érzéketlen...
A szeme sarkából pillant a hang irányába. Eltart néhány szívdobbanásig, amíg megtalálja a forrást, íves, vörös szemöldöke magasra szökken a homlokán.
- Szúria. - Kifejezetten nem hangzik elragadtatottnak. Inkább valahogy... sztoikus. Nem fásult, nem is igazán beletörődő, inkább csak távolságtartó, ugrásra kész feszült nyugalom.
- Nem unod még ezt a játékot, Tavaszkirály? - Megtörli kezét a rojtos anyagban, mely aztán érdemeinek elismerése nélkül landol a pulton. Kérdése pusztán költői, független attól, hogy az ajtó felé lép, mely gesztus talán felesleges is. A végeredmény szempontjából aligha számít, akarja-e igazán, vagy sem. A közös álom kompromisszumot kíván meg.

Meglehetősen nyugodtan ül a maga párnáján annak ellenére, hogy tökéletesen megdöbbentő a környezet. Nem elsődleges fontosságú, hogy kik veszik körbe, elméje első prioritása az, hogy meghatározta a többiek veszélyességi faktorát, a következő pedig a környezeté. Némán hordozza végig pillantását a még mindig álomszerű világon, kicsit megmozgatja a fejét, mintha úgy mást láthatna. Lassan pislog, amíg orrába férkőzik a tea gőzölgő illata. Csupán az első szavakra rebben figyelme a kígyóférfira. Megvan a maga egzotikus szépsége a hüllő, s a valaha volt ember ilyetén keresztezésének. Önkéntelenül is arra gondol, hogy míg a Király maga a kígyóé, ő talán leginkább egy énekesmadár zsákmányteremtményének tűnik. A bőre gyöngyházfényű, szőr helyett vöröses, apró tollak borítják, melyek ilyen közelségből már tisztán érzékelhetőek. Felnyírt haja veszélyesen puhának hat és szálak helyett tőnél sötét, kifelé egyre világosabb vörös tollak dús koronája alkotja.
Megnyalja a száját, pillantása oldalra rebben Larseusra. Emlékszik rá. Éppen annyira, amennyi elegendő ahhoz, hogy tisztában legyen azzal, ez a kör jelenleg mérhetetlenül veszélyesen idézi egykori fogvatartójuk szentségtelen személyét. Nincs benne harag. Nem érez sértettséget, megbántottságot. Használták egymást a kijutásért, aztán elváltak útjaik. Éppen úgy volt helyes, hogy ne is tudjanak egymásról, hiszen... mi más hívhatná fel jobban a figyelmet, mint ha együtt vannak, akár valami megkettőzött, ellenállhatatlan mágnes? Jelzőfény az éjszakában. Lidércfények... elkalandozott.
- Attól tartok, pontosan ez történik. - A hangja csendes, végtelenül színtelennek szánt, ebben a közegben mégis ott vibrál benne a delejező, túlvilági zönge. Képtelen teljesen elnyomni, ha nem embernek hazudja magát. Legfőképp pedig akkor, amikor feltámad benne a jogos félelem. - Ránk talált? - Élesen pillant vissza Szúriára. Mi másért lennének itt... mindketten?

by **SYR** Csüt. 28 Ápr. 2016, 21:34

- Megértem, ha most nem zárnak a szívükbe ezért... Nem is szükséges. - rövid szünetet tart, közben villás nyelvét kiöltve sebes mozdulattal megnyalja az egyik szemgolyóját - A Másoktól nem kell tartanunk egyelőre, de ki tudja, mit tartogat a jövő, nem de? Elárulok egy titkot. Nem is akkora titok, akibe valamivel is több értelem szorult, mint az átlag, hamar rájöhet. A Mások világa zavaros, kusza, kiszámíthatatlan. De! A Földön szerencsére vannak kapaszkodóink, a realitás korlátai feltartóztatják őket. Nem tudom, magukat mikor, s hogyan ragadták el, de lefogadom, hogy épp zűrzavar dúlt a lelkükben. Hamarosan Londonban is megbomlik a természet rendje. A nyár utolsó napjai ezek, a Lordnak nemsokára át kell adnia a koronát az Őszkirálynőnek. Csak hát... Ő, mint tudjuk, eltűnt. A ciklus megszakad, az évszakok kereke nem gördül tovább. Ismét jönnek a frontok, hőhullám, kánikula, aztán a pánik. Kezdik érteni? Ha Ő nem kerül elő, az végzetes lehet. Persze... új uralkodót is választhatnánk, de kétlem, hogy az Ősz Udvara belemenne. Rettegnek... ahogy az szokásuk.

- Enigma tartja őket rettegésben! - érces női hang vágja félbe Szúria monológját. Hogy mikor és honnan bukkant elő, azt nem tudnátok felidézni, leginkább a semmiből tűnt elő, mindenfajta előzmény nélkül. A kecses nőalak szintén helyet foglal; a mozgása szaggatott, gépies, a tekintete szintén merev - a szemei mintha csak fénylő üveggolyók volnának. A megjelenésében mindig felfedeztek valami természetellenes vonást, ha csak rápillantotok; a haja mintha csak paróka volna, a bőre inkább porcelánnak tűnik, és persze... a törzse egy madárkalitka, amiben preparált varjú himbálódzik ide-oda, monoton módon.

- Késett, drágám. - jegyzi meg a villás nyelvű.

- Bocs, nehezen jött álom a szememre. - a hangjába olykor fémes csengés, csikorgás és kattogás vegyül. - Akkora híresség vagyok, hogy be se mutatsz a srácoknak? - vonja kérdőre a Királyt pimaszul.

- Hát hogyne - Szúria nem rökönyödik meg a lány viselkedésén - Uraim, a hölgy Ms Anne Thrope... az Ősz egyik boszorkánya. - megereszt egy félmosolyt.

- Persze... na, nem kell betojni, nem fogok senkit varanggyá változtatni. Azért vagyok itt, amiért ti is. Legalább is azt hiszem.

Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+) Lady_crow_by_kryseis_retouche-d5t2007

by **Valdemar Seymour** Pént. 29 Ápr. 2016, 12:17

Nyugtalanító, amikor egy társaságban az ember a különc. Éppen ő. Éppen ő a legemberibb küllemben, az öntudata még rejtegeti önmaga elől is a zord valóságot, emberként idalizálja magát, és a levélpárnán is így jelent meg. Mint egy férfi. Mint egy földi. A tenyerének bőre tiszta, önnön képmásában nincs helye égett patkófoltoknak, szőrnek, lólábaknak, nagy fogaknak, és valahogy... valahogy hiányzik az egész. Ellentmondásos. És kínos. Kifejezetten kínos itt ülni a két férfi között, akik olyan látványosan mások. Szemrevalóan mások. Szimbolikusan mások. Egyikük sem ember már, és akár beletörődnek ebbe, akár nem, a világ egyikük kedvéért sem áll meg, és zökken vissza egy régi kerékvágásba, mint ahogyan azt ő szeretné.
Mintha tudna élni abban a verzióban! Ugyan már. Képmutatóbb, mint a Kígyó és a Madárka, akikben szinte énekel a nem elvilági esszencia... fujmár. Kirázza a hideg arra a szemnyalásra, inkább a teát ízleli, de akaratlanul is azt képzeli el, hogy milyen íz maradhat Szúria nyelvén a szemnyalás után. Milyen íze lehet egy szemnek?
- Nem kevésbé kusza és zavaros, mint a szavaid - udvariasan mondja, bár ilyet észrevenni udvariatlanság. - Kérem egy kicsit lassabban, vagy összefüggőbben, én még eléggé új vagyok ebben a ... dologban - akad el egy pillanatra. Tündérségben? Másságban? Oldalra pillant, hátha Declan tud rá valami jobb szót, de hát honnan is sejthetné, hogy min őrlődik. Lenyalintja a szájáról a teát. Szem íze is lehetne. Ősz íze van. Mi köze neki ehhez a felforduláshoz? Azt érti, hogy neki is rossz lesz, ha a felborult világot elárasztják a Mások, de ... csaknem. Ugye?
Összerezzen az érkező hangjára, a nő nem lopja magát a szívébe, bár jól nevelten megemeli felé a csészéjét, mintegy üdvözlésképpen, bámész tekintete megakad rajta és nem is szabadul, a pillantása olyan, mint a ketrecbe zárt madár. Mennyi gótikus szimbólum egyetlen nőben, és mégis, úgy beszél, mint egy közönséges iskoláslány, az ellentmondás felrepedezteti a varázst, megtöri a hangulatot, mint egy átkot. Leteszi a csészét, ültében felhúzza a fél lábát és átfogja azt, mintha ezzel megvédhetné magát.
- Üdvözlöm - egészen máshogy képzelte volna el az ősz egy képviselőjét, ha valaha is elképzelte volna. - Larseus vagyok - kevéssé kötődik a saját nevéhez, nem is tartja azt titokban, Declanra pillant, időt ad neki a maga bemutatkozására, leküzdi a késztetést, hogy selyempuhának látszó vörösségébe túrjon tevékenységet kutató ujjaival.
- Még nem értem egészen, hogy én magam miért vagyok itt. Csak nemrég tértem vissza erre a világra, sajnos bármennyire is rossz ezt mondani, de nem hiszem, hogy nagy segítésgükre lehetnék az Ősz helyreigazításában. Nem emlékszem, hogy... valaha is csináltam volna bármi hasonlót.

by **Noah Fischer** Pént. 29 Ápr. 2016, 14:13

Előtörténet

Felszerelés:

“People think dreams aren't real just because they aren't made of matter, of particles. Dreams are real. But they are made of viewpoints, of images, of memories and puns and lost hopes.”

Declan messze nem ezért tartja megtollasodott szívétől beláthatatlan távolságban Szúriát, bár általa még megkérdőjelezett, szükségszerűségnek titulált "elrablása" sem épp egy jó pont az értékrendjében. Kifejezéstelen pillantással szemléli a szemnyalást. Ez olyan... gekkószerű. Az egész jelenség végtelenül hüllői. Vajon mérgező is egyben? Nem feltétlenül akarja megtudni.
Ki kellene ábrándítsa. Elrablásának idején lelkében nem uralkodott zűrzavar, bár mostanra az emlékek megfakultak és kaotikus szilánkokká törtek össze. Akárhányszor közéjük kotor, hogy kutakodjon kicsit emberi múltjában, az éles töredékek felsebzik a lelkét. Valahol mégis tudja, hogy boldog volt. Jövője volt. Reménye. Álmai. Mára az álmokba idegen gondolatok és emlékek keverednek, s már nem tudja eldönteni, mi az övé és mi volt valaha másoké. Túl sok minden van a fejében. Őrjítő.
Ahogy a férfi ránéz, megvonja a vállát. Larseus nem új ebben, ő a régi akar lenni. Valami, ami már sosem jön el. Mégsem ítéli el, amiért az a múltba kapaszkodik. Nagyon sokan teszik. Képtelenek elengedni. Kalickába zárt madárka ő is, a saját embersége fogságában sínylődik. Megérti ezt. Megérti, hogy miért nem akar engedni és mégis... talán segítenie kéne a feledésben, hogy ne kínlódjon annyira egy letűnt kor elnyűtt palástjának szűkösségében.
Másrészről azonban... ugyan, miért is segítsen neki, ha cserébe ő maga szenved?
- Fel kell kutatni az Őszkirálynőt. - Vonja le a következtetést a maga egyszerű valójában, bár a szavakkal nem jár együtt saját ítélete a téma felett. Ami késik, az várat magára, s mi lenne kézenfekvőbb, minthogy az Ősz maga is így tegyen.
Pillantása a helyet foglaló nőalakra rebben. Valószínűleg rendkívül tiszteletlen, figyelme mégis megragad a kalickán és a madáron. Összeszorul a gyomra, tetemes dózisú adrenalinlöket áramlik a testébe valahol máshol. Veszélyes közelségbe kerül az ébredéshez, mert a látvány számára nem szép, hanem ijesztő... nem az ő rámálma. Nem dönt felőle, hogy felébredhet-e.
Az a kalicka... talán egykor ő volt odabent a másik oldalon. Talán valaki más kalickájában hintázott éppen úgy, mint a preparált kis szörnyeteg. Felfordul a gyomra tőle.
- Hölgyem. - Főhajtással fogadja, ahogy bemutatják neki, az arca valahogy sápadtnak hat, még álmában is. - Declan Caine, örvendek. - Nem, egyáltalán nem örvend, de úriembernek nevelték egykor és a vendéglátóipar szintén erre polírozta. A nő pimaszságát nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja. Ő nem iszik a teából. Nevezzék paranoiásnak, de ételt és italt sosem fogad el semmiféle fae kezéből. Még akkor sem, ha álomföldén kapja azt.
- Azt megértem, hogy Ön miért van itt. - Biccent a nőnek már Larseus gondolatmenetét folytatva. - Még azt is, miért érdeke a Tavasznak az évszakok rendje, avagy mindannyiunknak a Mások átjutásának megakadályozása, ám... - Összenéz egy szívdobbanásra Larseusszal. - Csak ugyanazt tudom mondani, mint az Úr itt mellettem. Ha nem közös Őrzőnkről van szó, nem látom be, miért van szükség ehhez éppen ránk. - Declan nem hős. Menekült. Őszkirálynő valószínűleg a saját Őrzője fogságában van, ismét. Hova máshova is tűnt volna el? Ha patadobogást hall, magától értetődően lóra gondol, márpedig egy tündérfajzat esetében az eltűnés oka igen nagy valószínűséggel éppen ez. Ne kérjék arra, hogy visszatérjen Odaátra. Egyszerűen nem tudnak eleget fizetni érte. Mert tévedés ne essék; az ő világukban semmi nincs ingyen. Még a túlélés sem.

by **SYR** Hétf. 02 Május 2016, 19:19

Adam

Sokan mondják, hogy a gyermekkorban óriásinak vélt házak, terek, kertek, felnőtt szemmel nézve egészen összemennek. Nos, ez a te esetedben mintha fordítva volna; hazaérkezve - már amennyire otthonodnak tekinted még ezt a kúriát - elcsodálkozol, milyen hatalmasak a szobák, amiket végeláthatatlan folyosók kötnek össze, s a legkisebb zugok is nagyobbnak hatnak, mint a legutóbbi lakásod.
A hagyatéki tárgyalás alkalmából több rokonod is összezsúfolódott, jellemzően vénasszonyok és meglett úriemberek, furábbnál furább, őszes bajszokkal. Mind sötét öltönyt viselnek, a hölgyek közül sokan fekete fátylat, de legalább is éjszín kalapokat. Mindenki. Kivéve egyvalakit. Egy fiatalabb férfi tűnik ki a tömegből, a gyásznép sötétjében szinte vibrál a vajszínű öltönye, s az összképet tovább rontja az alatta rikító kockás ing és a koptatott farmer. Az egyetlen sötét ruhadarab, amit fel tudsz rajta fedezni, az a fekete csokornyakkendője.

Az úriember abban is eltér a többiektől, hogy a halk, könnyektől terhes beszélgetéseket meg-megszakítja, s derűs jókedvvel érdeklődik az időjárásról, a forgalomról, vagy épp az ismerős rokonok házi kedvenceiről. Nemsokára hozzád is odalibben; a kezében egy ezüsttálcát szorongat, rajta a még megmaradt mini-szendvicsekkel - amiket persze pofátlanul elorzott a sokaság elől.

- Helló! Ez hm... - kezdené, de közben meg kell rágnia egy nagyobb falatnyi szendvicset - szóval... ez az első hagyatékid? - közben nagyot nyel. - Tudod, látom ám rajtad, még nem rázódtál bele. Nesze, vegyél egy szenyát! Nem tudom, miért, de a kaja piszkosul jó szokott lenni az ilyen partikon. Jobb, mint az esküvőkön. Most, hogy így belegondolok, már több temetésen voltam, mint lakodalmon. Idén ez már a harmadik. A nagybátyám az Angol Trón 2477. várományosa, de ha ilyen ütemben hal ki a rokonság, akkor jövőre talán már a nagykutyák között lesz. Remélem, akkor sem feledkezik el a kicsi Harry-ről.

*~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~**~*

Declan & Larseus

-Pedig - vonja fel az egyik szemöldökét Anne - pont ti vagytok mindannyiunk közül a legjobb választás. Újak vagytok. Nem köt titeket sem hűség, sem szerződés, alku, vagy eskü senkihez. Szabadon járhattok-kelhettek az Udvarok közt, nem vagytok gyanúsak. Persze, értem én, hogy ezt nehéz elhinni, de a tündérfajzatok legnagyobb veszedelmei nem a Dzsentrik, hanem saját maguk. Eredetileg Engimát is ezért nevezték ki Békebírónak, de mióta nincs, akinek jelentenie kelljen, egyre merészebb.

- Sajnos ebben egyet kell értsek Thrope kisasszonnyal. Több hűbéresem panaszkodott, hogy követi őket, már-már mániákusan. Legutóbb pedig megfenyegette az egyik tanítványom, hogy ha nem hagyja el a halandó szeretőjét, akkor majd tesz róla, hogy többet ne találkozhassanak. Szerinte túl veszélyesek az ilyen viszonyok...

- Nem is az a legnagyobb félelmünk, hogy beleszól ezekbe a románcokba...

- Már ezzel is túllépet bizonyos határokat - vág közbe Szúria vérmesen.

- ...csak ha ennél is tovább megy, akkor nem tudjuk, mi lehet a következő? Elvileg valóban kiróhat büntetést a vétkes tündérekre.

- Elvileg... de ki tudja, mikor válik gyakorlattá

.

by **Tyler** Hétf. 02 Május 2016, 20:27

Felvont szemöldökkel, és nem nagyon titkolt undorral mered az összegyúlt rokonságára, akikkel, jó ha életében kétszer találkozott és még ezzel talán túlzott is. Nem öltözött túlzottan fel ő sem, bőrdzseki, fekete póló, fekete farmer és cipő. Elvégre így érezte magát jól, hiába az apja temetésére érkezett, valószínűleg az öreg sem várta volna el a dolgot.
Igaz, amennyire ismerte...párszor találkoztak évente, mióta lelépett otthonról, de túlzottan közeli kapcsolatot soha nem ápolt vele, mégis közelebb érezte magához, mint az anyja családját bármikor.
Körbenézve, ő csak vén bajszos keselyűket és banyákat látott akik a zsebüket szeretnék - igaz az apja vagyoni helyzetéről baromi keveset tudott - megtömni, nem rokonokat. Egy pillanatra megakad a szeme a férfin, aki láthatólag tett az egészre és ugyan úgy nem az alkalomnak megfelelően öltözött. Elsétál egy kisebb csoportosulás mellett, megüti a fülét valami, odafordul az egyik vénlányhoz.
-Ha nem tetszik, ahogy kinézek nem kell bámulni...-
Veti oda hevesen, ingerülten, levezetve az eddig felgyűlt feszültséget ami azóta feszíti, ostromolja mióta a repülője leszállt. Ó igen, a többit pedig a szendvicset magába tömő idiótának tartogatja.
-Igen, ez az első...-jegyzi meg csendesen, és hálálkodva elfogad egy szendvicset, beleharap és tényleg elég jó, lassan rágcsálja, de pár falat után nem érzi az ízét, inkább mintha a mérgét rágná, amit most rázúdít erre az undorító alakra, másodperceken belül, egy kis színészkedés után.
-.....remélem nem is lesz több. Magával ellentétben én nem rajongok azért ha egy közeli rokonom meghal, ha nem kedveltem valószínűleg csak hidegen hagyna, de legalább az alapvető tiszteletet megadnám. Maga viszont...-Erőteljesebben meglöki a fickó vállát-...egy utolsó rohadt keselyű, akinek nincs semmi fogalma mi az a tisztelet egy elhunyt rokona felé. Szóval ha szeretné folytatni az apám temetésén ezt a viselkedést, azt ajánlom ne tegye...-
Hangja nyugodt, de feszültségtől vibrál, s bár nem szereti az ilyen helyzeteket - főleg nem teremteni - a férfi fölé tornyosul fenyegetően, pár másodpercig. A maradék szendvicset a tálcára vágja és faképnél hagyja azt, egy közeli ablakhoz lép, hátát a hűvös üvegnek vetve.
Az előbb valószínűleg túlzott, itt-ott tényleg lát őszinte könnyeket és bánatot az arcokon...egyszerűen csak dühös. Tudta, tudta már abban a pillanatban, hogy a vajszínű öltönyös férfinak esett, hogy megbánja amit tett, de ki kellett adnia magából a felgyűlt dühöt és pont rossz helyen volt a fickó, emellett meg is érdemelte valamilyen szinten. Reméli a lehető leggyorsabban lezavarják ezt az egészet, ami a legrosszabb az egészben, még mindig nem tudja mihez is kezdhetne ezzel a házzal, ha mégis megtartaná....

by **Valdemar Seymour** Kedd 03 Május 2016, 10:34

Ha csak sejthetné, hogy mi jár a fiatalabbik fejében talán felháborodva kellene hogy elutasítsa még a lehetőségét is annak, hogy az ő jóléte más szenvedése árán valósuljon meg ám... milyen őszintétlen, ócska felháborodás is lenne ez. Ha valamiben nagyon hasonlít egymásra ember és fae akkor az pontosan ennek a bevett szokása, felmagasztalt, letisztult, megszentségtelenített bálványának imádata. Ember és más csak akkor érzi jól magát, ha az valaki másnak a kárára történik, a legutolsó tisztes háziasszonytól kezdve a legbetegebb sövényen túli így működik. Larseus se bánná, bár az illem miatt tiltakoznia kellene, valami homályos vágyakozás él benne a tudattalanság iránt. Megfosztottan néhány emléktől nemhogy kevesebb lenne, de inkább több, ha saját magát nem volna feltétlenül szükséges elviselnie, nem jelentene ekkora kihívást minden gondolat és érzés még egy álomba beleszorítva is.
Hümment Declan kijelentésére. Merész. Ha valaha is egy királynővel találkozott volna, remélte, hogy az anglia királynője lesz, valamelyik fonton, amit nem csak úgy talál, de meg is keres. Kutatni a királynőt. Végül is, helyben vannak, mint egy kitömött madár az ülőkéjén, elmozdíthatatanul tökéletlen pozícióban. Madarat a madárnak. Óvatosan sandít Caine-re, az együttérzésének jeleként.
Úrnak nevezte. Ez a beszélgetés egyre furcsább. Össze kell szednie magát, hogy a szétszórt, alighanem tudatmódosítóktól bolond Tavaszkirály, és az amúgy -minden oka megvan rá, hogy őrült legyen, hiszen egy kalicka tölti ki a testét - őszboszorkány között eligazodjon, miközben a fejében kapargatnia kell ez utóbbinak a neve után... a franc essen ezekbe a nevekbe. Áh! Anne!
- Kell a szabadságunk azért, hogy az udvaroknál kérdezősködjünk az Őszkirálynőről? ... ne aggódj, egyáltalán nem nehéz elhinni - mosolyodik el fanyar, bús gúnnyal, neki nem jelent újdonságot, hogy mindenkire a legnagyobb veszélyt a saját fajtája jelenti, erről szólt a korábbi élete. Enigma neve baljós zengedelem mindannyiuk felett, megköszörüli a torkát.
- Ha már itt tartunk ebben a beszélgetésben, Enigmát felelősségre vonta már valaki azok közül, akik hatalommal bírnak, mint ön, Szúria? Ki másnak állhatott volna érdekében eltüntetni az őszkirálynőt, mint annak, aki a második legnagyobb hatalommal bír abban az udvarban, ráadásul a többi felett is van befolyása - a hideg kirázza, ha a zsákfejű fickóra gondol, természetellenes a puszta léte, még rosszabb, mint a ketrecviselte a nőé, hiszen az arc az, ami a kommunikáció egyik legfontosabb eszköze, arc nélkül mit sem tudhat arról az ember, hogy mi vagy ki áll előtte.
- Talán meg kéne fosztani a hatalmától, ha ő ennyire... élhetetlen.

by **Noah Fischer** Kedd 03 Május 2016, 22:58

Előtörténet

Felszerelés:

“People think dreams aren't real just because they aren't made of matter, of particles. Dreams are real. But they are made of viewpoints, of images, of memories and puns and lost hopes.”

Declan Caine nem csak hogy ember volt, jól ismeri is egykori fajtáját. Nagyon jól tudja, hogy az automatikus felháborodás pusztán egy belénevelt társadalmi, civilizációs reflex. A mélyben mindenki pórázra kötött állat csupán, ami feloldozásra vár. Egy simításra, ami azt mondja, nem lesz semmi baj. Egy mosolyra, ami elfeledteti a borzalmakat, s ettől akarva, s nem akaratlanul szép lesz a k-rvaélet.
Milyen idilli.
- A hatalom a világ megrontója. És alapköve is egyben. - Akár meg is vonhatná a vállát, ám nagyon jól tudja, hogy ez a téma egyiküket sem hagyhatja hidegen. Őt... őt semmiképpen. Túl sokáig uralta az életét teljhatalommal valaki más, valami istentelen szörnyeteg, melyről biztosan tudja, hogy hosszúra nyúló, természetellenes élete végéig üldözi majd... s talán még tovább. Nem becsüli fölé önnön értékét, egyszerűen csak emlékszik saját Őrzője megszállottságára. Presztízskérdés, hogy visszaszerezze jogos tulajdonát.
Megint elkalandozott.
Miért ő, miért ők? Csapdában érzi magát. Szép díszes aranyhajtások, ékkövekkel rakott filigrán fém, megkapó forma... de még mindig csak egy kalicka. Larseust kiegészítve, avagy inkább megtoldva nyitja a száját.
- Egész pontosan hogyan képzelték el ezt a... műveletet? - Nem talál jobb szót rá. Műveltető szerkezet. Valakivel csináltatják. Vele. Velük. Az ember ilyenkor reméli, hogy csak álmodik, ő tudja, hogy úgy van. Semmivel sem lesz jobb, vagy kevésbé veszélyes, netán valós ettől a helyzet.
Pillantása Larseusra fordul a kérdésre. Megérti a borzongást, bár jelen esetben ő nem érzi azt igazán. Sosem találkozott Enigmával, ha hallott is róla. Sosem merészkedett az udvarba, mert még Szúria is kellemesebb választásnak tűnt nála... persze választott. Semlegességet. Nem feltétlenül érzi, hogy jobban járt vele.
- Egy belharc az Ősz udvarában elég nagy feltűnést keltene. - A hatalomfosztás gondolatával egyet ért és azt hiszi... pontosan ezért vannak itt. Ám ez a "puccs" az ősztavaszi páros részéről esélyesen a királynő visszahelyezésében csúcsosodik ki.
Halkan sóhajt. Megdörgöli az orrnyergét. Régi halandó emberszokás, mely most beférkőzik az álmaiba is, holott ha alszik, igazán nem lehet fáradt az ember...
Baromság. Csak az mond ilyet, aki soha nem volt fáradt úgy istenigazán.
- Enigma problémaforrás. Az évszakok összezavarodnak. Az Őszkirálynő eltűnt, az idő szorít minket. Szóval ez utóbbira tekintettel, hogyan képzelik mindezt? - Nyomatékosítja korábbi kérdését, sövényzöld pillantása hűvösen fénylik. - Továbbá gondolom megértik, hogy ilyen veszélynek nem teszem ki magam ingyen. - És tévedés ne essék a közös érdek a hősöknek kell, a megbízások viszont fizetséget igényelnek.

by **SYR** Hétf. 09 Május 2016, 19:02

Declan & Larseus

- Enigmát egyedül az Őszkirálynő vonhatná felelősségre - kezdi Szúria -, aki sajnos kikerült a látókörünkből, vagy talán... ebből a valóságból. Ez az a talány, amire nem sikerült rájönnünk. Az Ő távollétében eléggé elkanászodott. Persze... az Uralkodók felelősségre vonhatnák, ahogy azt én is szorgalmaztam több ízben. Ugyanakkor a törvényeink értelmében, a Békebíró, bizonyos fokig felettünk áll. Felettem is, az Udvarok felett is. DE! A leváltása nem lehetetlen, sőt, talán megoldható, csak nem éppen egyszerű. Az Uralkodók közös beleegyezése volna szükséges hozzá, ami megint csak problémás a Királynő távollétében...

-...viszont - vág közbe Anne - az évszakváltás alkalmából új Uralkodót is választhatnánk, az Ősz Udvarában.

- Jah... feltéve, hogy elég nagy a támogatottsága és kiállja a próbát. Nem véletlen, hogy ezt a megoldást eddig elvetettük. A próbatételre épeszű tündér nem válallalkozik önszántából.

- Igaz, de mindig jó, ha akad egy B terv is, Királyom!

Szúria pikkelyes arcán ismét átsiklik egy mosoly; majd Declan-hoz fordul.

- Nyilván ez kockázatos mindannyiunknak, de ha a mi kis játszmánk sikerrel zárul, a Tavasz nem lesz hálátlan. Ahogy, feltételezem, az Ősz is adósuk marad. Tudom, hogy mindkettejüknek nehéz az újrakezdés, és bár könnyen veszik az akadályokat, de biztos vagyok benne, hogy megolajozhatnánk némiképp a dolgokat.

Adam

Mikor szóba hozod az apádat a fickó szemöldöke felfut egészen a homloka legtetejére; pár pillanatig szótlan marad, aztán még nagyobb hévvel folytatja a beszédet.

- Hogy az apád temetésén...? Hogy a te... apádén?! Hát, ember! Akkor üdv a családban, mert bizony nem csak a te apádról van itt szó... nem ám! Hanem a MI apánkról. Tudtam én, hogy nagy kujon volt az öreg, nem is láttam vagy hat éves korom óta. Tudod hogy megy ez... balkézről született kölykök, meg ilyenek. De, most hogy így mondod, egészen hasonlítasz rám. Végtére is bratyók vagyunk, vagy mi? - térül-fordul, s két pohár pezsgővel tér vissza - Erre inni ki, testvérem!

by Ajánlott tartalom

Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)

Re: Tom Jones, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, elcseszett tündérek... London! (18+)