Times Square (Manhattan)

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 08 Okt. 2013, 09:30

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

Phobia hamar rájön arra, hogy valószínűleg nem rendőr az illető, mivel azt tudja, hogy New York a bűn fellegvára és nem igen vannak rendőrök errefelé. Senki sem mert ilyesmivel foglalkozni a városban, és a SHIELD-nek pedig a kormány nem engedte, hogy rendet tegyenek itt. Titokban persze be-bejött a SHIELD és az ügynökeik, így ez volt a valószínűbb lehetőség, vagy pedig valamilyen bandatag volt és a rendőrség valamilyen bandák közti zsargon lehetett.
- Kezdjük azzal, hogy eltűnsz innen jó messzire kisanyám – mondta a férfi. – Ha legközelebb meglátlak itt, vagy a közelben a csatornákban élő aligátorok fognak belőled zabálni.
A szavaiból a bandatagsága derült ki. Amennyiben a lány azt mondja, hogy rendben van, akkor elengedi és hátrébb lép tőle és a bilincs sem kerül fel a lányra.

Ezt az alkalmat használta ki Nikol és sikerült a magasabb nő tekintetét követve az egyik szerelőlányt kiszúrnia, hogy őt figyelte a nő. Odament hozzá, egyelőre senki sem tartotta fel, csak ha a kocsihoz akarna túl közel lépni, akkor lépnek kidobó fiúk közelebb hozzá, hogy távol tartsák és elrettentsék ettől. A lány felnézett és végigmérte a hozzá odalépőt.
- Lehetséges, innen hova mennénk? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Auaritia Kedd 08 Okt. 2013, 14:29


Phobia

((köszönöm a felvilágosítás :d és bocsi))

Miközben várok a válaszra, elgondolkozom azon ,hogy ez az alak voltaképpen nem is rendőr, ez egy bandatag. Beszéde és harc stílusa is erre utal.Jaj de jó lenne ,ha elengedne és nem kéne megharcolnom vele...

- Kezdjük azzal, hogy eltűnsz innen jó messzire kisanyám – mondta a férfi.

Igen valószínű ,hogy bandatag. Hogy ezt előbb nem szúrtam ki....Kisanyám? Jaj de rég szólítottak így, érdekes volt hallani. Utoljára egy öreg bácsika mondta ezt rám még egy hajtóvadászaton. Szegény nem tudta ,hogy ki vagyok...

– Ha legközelebb meglátlak itt, vagy a közelben a csatornákban élő aligátorok fognak belőled zabálni.

- Jaj de jó, köszönöm köszönöm. Bocsásson meg még egyszer. Köszönöm.

Megbiccentem a fejem
A bilincs is leemelkedik a kezével együtt és nem fog a csuklómra kerülni.
Háháhháá... szabad vagyok fiacskám. Végre vége ennek a kis közjátéknak.Ez az. Nagyon örülök ,hogy aránylag simán ment. Tanulság? Máskor előbb felmérem kit is keresek. Most pedig odaslisszolok a szerelőlánykához. Persze figyelve arra ,hogy ez a szervezőpasi elmenjen addigra.
átverekedem magam a tömegen , fuj ,fuj ,fuj, utálom az embereket.
Odanézve már állt egy női alak a kocsinál. vajon mit akar ott? Biztos autogramot gyűjt.. vagy ilyenek.
Oda menve megpróbálom megszólítani a lányt, ha az utamba állnak a kidobók, megkérem őket ,hogy szóljanak neki ,hogy jöjjn ide és nézze meg ki jött hozzá. Remélhetőleg tudja ki vagyok, ha nem akkor biztosítom arról ,hogy egy személyes jellegű ügyről szeretnék beszélni vele, és ne féljen nem akarok semmi rosszat.

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Night Csüt. 10 Okt. 2013, 22:17

//Nem írtad, hogy szerelőlány, de rájöhettem volna a kép alapján. XD//

A nő mikor felfigyel rám, végigmér, ezt már megszoktam, elvégre kék vagyok, még ha mutáns lét már megszokott akkor is. A nő a kérdésemre persze választ is ad.
~ Hülye kérdés volt. Csak jobban meg kellett volna figyelnem és rögtön rájövök magam is.
- Oké, buta kérdés volt. Hú, szép járgány. Apám is hasonlókat szerelt régebben. Bár ha jól emlékszem ennél a fajtánál, sokszor volt baj a gyújtással.

Jegyzem meg, csak pedig a szemem sarkából megint észre veszem a magas nőt.
~ Te meg hogyan lógtál meg? Az a csávó nem a lassúságáról híres.
Gondolkodom, miközben várom, hogy a lány valamit reagáljon.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Times Square (Manhattan) - Page 2 Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Times Square (Manhattan) - Page 2 D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Times Square (Manhattan) - Page 2 Indian_girl_by_welximak-d628caj Times Square (Manhattan) - Page 2 Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Pént. 11 Okt. 2013, 09:46

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

Phobia megérkezik a kék lányhoz és a célpontjához, akivel beszélgetett, így már hallhatta Nikol szavait is. A szerelő lány először furcsán nézett rá, de amikor Nikol rátért a gyújtásra a gyanakvása is elszállt hirtelen, mintha nem is létezett volna. Szélesen mosolyodott el, hogy valaki legalább ért az autókhoz.
- Igen azokkal volt a baj – mondta. – Elég öreg darabok, tudod, amióta minden környezetbarát és repül nincsenek meg ezek a gyönyörűségek, amik tényleg benzinnel és olajjal működnének. Talán ezek az utolsó darabo…
Befejezni már nem tudta, a versenyautók közé csapódott valami, ami hatalmas robbanással járt és a lökéshullám pedig a közelben mindenkit ledöntött a lábáról, beleértve a szerelőlányt, Phobia-t és Nikol-t is. Egyvalami szokott ilyesmit okozni, amikor a SHIELD beküldte régebben a vírus előtt utoljára az őrszemeket, de azok soha sem lőttek civilek közé. A lángokból és füstből nyolc fő emelkedett ki.
Times Square (Manhattan) - Page 2 1975055-alpha006_cov
A vörös-fehér ruhás alaknak már a ruhája is árulkodó volt, de ekkor beleszúrt a földbe egy Kanadai zászlót, majd megszólalt.
- New York mostantól Kanadai fennhatóság alá tartozik!
Megtörtént, amitől a Szövetséges Államokban egy ideje tartottak, Sininter, Kanada uralkodója hadat üzent.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Auaritia Vas. 13 Okt. 2013, 17:20


Phobia

Miközben a lány felé tartok, felmerül bennem a gyanú, ugyanis megint a kék nőt láttam. Ez már elég különös, mindig oda ahova én akarok menni? De mikor közelebb értem és hallottam miről beszélnek ,megnyugodtam ,hogy csak az autokról beszélgetnek. Kicsit zavart ,hogy ott van. El akartam távolítani onnan :

- Megkérném ,hogy ha kifecsegte magát a hölggyel a felesleges dolgairól ,akkor akár el is mehet. Köszike

Nem érdekelt ,hogy mit mond a kék nő. Vagy hogy fintorog,nagyon valószínű ,hogy megvédi az egoját és beszúr valamilyen mocskolódást ,de engem most nem érdekel. A tekintetem és a testtartásom is a szerelőlányra emelem. Megpróbálok kedvesen mosolyogni, és megnyerő lenni:

- Sajnálom , hogy meg kell zavarnom , bizonyára szereti a rajongókat és nem utasítaná vissza kérdéseiket ,de ha lehet, most halasszuk el ezt és ha kérhetem négyszemközt beszélnünk kéne.Komoly dologról van szó. Nem tudom tudja-e ki vagyok?

Nézek rá és remélem ,hogy tudja.

- És kérem ne féljen, biztosíthatom nem egy megszállott pszichopata vagyok. Egyébként is nagy rajongója vagyok...de nem most nem autogramért jöttem.

Egy frászt, azt sem tudom ki ez a lány. De muszáj a bizalmát elnyernem ,ha kezdeni akarok vele valamit. Arcomról megpróbálok őszinte mosolyt és alázatot mutatni.

Miközben mélázgatok egy nagy robbanásra leszek figyelmes az autók között. Eztán egy pillantás alatt egy lökéshullám söpör végig a közelben, a sátrak az emberek néhány rosszul kifüggesztett tábla is elterül a földön. Én ,mint a rongybaba vágódók a földre. Kezeimet megpróbálom magam elé tenni ,hogy ne szenvedjek nagy feji,illetve másmilyen sérülést.
Az események olyan gyorsak voltak ,hogy szinte fel sem fogtam ,mit keresek a földön.  Felpróbáltam ülni és megnézni mi lehet ez?
8 fő bontakozott ki a füstkatlanból, egytől egyig szupermutánsok. Az egyikük kitűzött egy zászlót és azt kiáltotta.

- New York mostantól Kanadai fennhatóság alá tartozik!

Ez egyértelműen Sinister bandája, a jelek szerint. Ezt nem hiszem el...Vajon mégis mit tegyek? Elvégre ez nem Magneto területe ,tehát nem kell megvédenem , de mégis....Sinister terjeszkedése nem éppen örömvirág számunkra. Úgy érzem el kell tűnnünk innen mert valami rossz készülődik. Felsegítve a lányt , aki a legfontosabb nekem/künk megragadom és ezt mondom neki:

- Bízzon bennem kérem és kövessen, el kell tűnünk innen. Most a lehető leghalkabban jöjjön velem.

Megragadom a karját és megpróbálom magammal húzni és minél távolabb menni ettől a helytől. Kihasználom az alkalmat ,mert bizonyára senki sem figyel ránk a nagy csodálkozástól, ha meg igen, úgyis kitör perceken belül a pánik. Ha erőm engedi eltakarom az arcom egyik kezemmel, becsukom a szemem és szám,nehogy észrevegyenek koncentrálok és amennyi lámpát tudok, lekapcsolok a környéken...és bízok abba ,hogy a tervem valamelyik része összejön...


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Night Szer. 16 Okt. 2013, 07:59

- Meglehet, hogy tényleg ezek az utolsók, de attól még szépek.
Ekkor érkezik meg a magas nő és furakodik közénk. Rögtön le is pattintana.
~ Mégis mi a fenét képzel ez magáról?
Egy fintorral válaszolok, de aztán kicsit arrébb állok, még hallótávolságba. Minden szavukat hallhattam így.
Pár másodperc múlva azonban valami becsapódott az autók közé. A lökéshullám pedig szinte mindenkit leterített a földre. Még szerencse, hogy a karommal tudtam tompítani az esését.
~ Őrszemek itt? Mi a csuda?
Kérdem magamban, majd amikor elül a füst 8 alakot pillantok meg. Akik egy kanadai zászlót szúrnak a földbe, majd mint valami Kolumbusz az egyik beleszúrja földbe Kanadai zászlót.
~ A francba. És pont most nincs nálam se pénz se telefon, hogy hívjam a többieket. Egyedül pedig nem lenne jó ötlet nekik menni. Ez nem az én napom azt hiszem.
Közben hallom ahogy a magas nő el akar húzni a szerelőlánnyal.
~ Na most mit lépsz Nikol? A tömegben senki se fogja kölcsönadni a telefonját, mert hamarosan kitör a pánik, a képességed pedig nem jó arra, hogy megvédd a civileket. Max csak arra, hogy a támadókat megijeszd, de sebezni se tudnád őket. Ó remek. Padhelyzet.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Times Square (Manhattan) - Page 2 Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Times Square (Manhattan) - Page 2 D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Times Square (Manhattan) - Page 2 Indian_girl_by_welximak-d628caj Times Square (Manhattan) - Page 2 Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 16 Okt. 2013, 11:00

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

A szerelőlány csak kapkodta a fejét Phobia és Nikol között, amikor azok szinte catfight-ot nyomnak le az utca közepén, hogy ki is beszélhet a szerelőlánnyal. Ennek hamarosan a megérező csapat vetett véget, a lány pedig zavartan nézett fel, a fejét beütötte és felhasadt, abból pedig vér folyt az arcára. Phobia pattant felsőként, utána következett Nikol, a szerelőlány karját kapta el a magasabbik mutáns – Phobia – és próbálta elhúzni.
- Mi… mi ez az egész egyáltalán? – csattant fel hangosan és nem volt hajlandó mozdulni.
A hangja kellően elég volt arra, hogy a hármas feltűnjön a megérkezőknek. Azokból többen odakapják a fejüket a hangra, nem látni, hogy kit szúrnak ki a hármasból, mindhárom lányt figyelik egyszerre majd a kanada szimbólumos, aki a vezetőnek tűnik kiadja a parancsot.
- Ott van! Kapjátok el!
Nem lehet tudni, hogy kire gondol, de a két egyforma fekete-fehér ruhás, akik egyébként is feltűnően hasonlítanak egymásra repülve indulnak el a trió irányába.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Auaritia Szer. 16 Okt. 2013, 18:42


Phobia

A lány beütötte a fejét és láthatóan vérzik. Értetlenül néz maga elé. Nem csoda , szerencsétlen egy kis autókázásra készült most meg vérző fejjel egy nő rángatja. Nem csoda hát ,hogy nem akar jönni:

- Mi… mi ez az egész egyáltalán? – csattant fel hangosan és nem volt hajlandó mozdulni. Aminek fenemód örültem. Megpróbáltam egy kis plusz erőt belefektetni a húzkodásába ,de persze a csendből az ő hangja ,mint a fűrész szelte ketté az étert és jutott el a "társaság" tagjainak fülébe, akik meglátva így válaszolt a zászlótűzködő mutáns:

-Ott van! Kapjátok el!

Jajj lányom kellett neked kiáltani, most hozzánk jönnek. A  kis kosztüm duó felénk tartott, látszólag egy nő és férfi. Vagy testvérek vagy egy pár lehetnek. Biztos nem virágot hoznak. Vajon kit akarnak elkapni? Több mint bizonyos ,hogy a lányt. Ezért hát nem tudok mit tenni , megfogom a fejét ahonnan folyt a vére és kezemmel elállítom, felsegítem és ezt mondom neki. Persze mindezeket próbálom a lehető leggyorsabban megtenni:

- Nos, most vagy bízik bennem vagy elviszik és meghal. De bármit tesz döntsön okosan. A végén elmondok mindent,  de most menjünk innen.

Valószínű ,hogy a két alak beér minket, ha nem akkor elkezdek futni a lánnyal ha jön.
Ha pedig ideértek akkor először is várok ,hogy támadjanak vagy mondjanak valamit. Közben a hátam mögé terelem a lányt. Ha egyből támadnának ,hát arra is készen állok:

-Üdvözlet. Miben segíthetek?


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Night Szer. 16 Okt. 2013, 21:40

Csak kapkodom a fejem, mert a történések hirtelen gyors fordulatot vesznek. A szerelőlány feje felreped és nem hajlandó a magas nővel menni. És kissé hangosan is ellenkezik, minek hatására a kanadai 8-as felfigyel ránk.
Rögtön el is akarnak kapni valakit hármunk közül, bár elég erős gyanúm van rá, hogy én vagyok az akit akarnak. Az x-meneket nem igazán szokták kedvelni. Bár mivel nem vagyok benne biztos ezért, mikor a két alak felénk repül, egy majdnem embernagyságú főnixillúziót teremtek és a két repülő mutáns felé küldöm. Persze mivel én irányítom az illúziót megszabom neki, hogy színleljen támadást, de ne érjen hozzájuk. A lényeg az, hogy tartóztassa fel a párost.
~ Figyelemelterelésnek jó lesz.
- Futás lányok!

Adom ki a parancsot és én is rohanni kezdek, ha az illúzióm nem jár sikerrel és tovább támadnának, akkor végső esetben elrepülök, hogy növeljem a sebességem és ezzel megtudhatom, hogy engem akarnak -e egyáltalán. De ha erre nincs szükség akkor csak futok a háromfős csapatunkkal.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Times Square (Manhattan) - Page 2 Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Times Square (Manhattan) - Page 2 D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Times Square (Manhattan) - Page 2 Indian_girl_by_welximak-d628caj Times Square (Manhattan) - Page 2 Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 17 Okt. 2013, 10:07

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

- Engem? – kérdezte a nő értetlenül. – Szerintem maguk közül jöttek valakiért.
Ennek ellenére ő is, akárcsak a másik két lány futásnak ered. Nikol megidézi a főnixet, hogy feltartsa azokat, akik utánuk indultak. Amit még lát a szeme sarkából, hogy a páros nem fogja megkerülni azt, a férfi már ütésre emeli a kezét, hogy pillanatok múlva megüti a lényt, de a nő kiált valamit neki francia nyelven. A férfi némileg zavartan nézett, de mind a ketten átrepültek az illúzión, mintha ott sem lett volna. A trió sikeresen beérte a menekülő és pánikban levő tömeget és így most néhány pillanatig úgy tűnt, hogy sikerül elvegyülniük, de a tömeg madárként rebbent szét, ahogyan a testvérpár megérkezett. Phobia kérdésére nem feleltek, aki közben maga mögé húzta a szerelőt. A következő pillanatban a világ megfagyott, mindenki megdermedt a három lányt kivéve. Mielőtt ezt komolyabban felfoghatták volna egy villanás következett és a csatornákban találták magukat, egy olyan részen, ahol semmi szennyvíz nem volt, ellenben lakásnak volt berendezve. Sok ilyen hely volt itt New Yorkban, ezt mindenki tudta.
- Én… én azt hiszem, hogy nem vagyok jól – szólalt meg a lány.
Mire a páros odanézett, a falnál már nem a szőke lány állt, hanem egy szürkés bőrű valaki, akinek az orra vérzett. A külseje alapján egyből mindenki tudja, hogy kire hasonlít, Mr. Sinister rendelkezett szürke bőrrel, és ugyanolyan vörös ékkővel a homlokán, mint ez a lány.
Times Square (Manhattan) - Page 2 1651285-x23_005_12

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Auaritia Csüt. 17 Okt. 2013, 15:50



Phobia

- Engem?Szerintem maguk közül jöttek valakiért.

Persze aranyom persze, kétlem  ,hogy egy 8 fős csapatot küldenek értem...A mesteri harcképességem a kecses vonásaim,a lenyűgöző fényes,hosszú hajam.....értem legalább 16 embert küldenének. Ezek csakis érted jöhettek kedveském. Miközben mélázgatok magamban, a járókelő kék csaj egy illúziót lök a fekete ruhás alakokra. Egy főnixmadár ereszkedik közénk és esetleges támadóink közé, fénye betölti az éjszakát. Csak lesek, nahát mire képesek egyesek. De ahogy látom franciául hablatyol valamit a nő és a férfi erre leáll a főnix megütésével.

- Futás lányok! Hangzik a kék csaj szájából

Körülnézek és meglátom a menekülő masszaként elterülő tömeget.

- Arra.mondom

S elkezdünk futni ,  sajnos a vérző fejű lány nem túl gyors, nyilván a döbbenet sokkolja egy kicsit.
A tömegbe vegyültünk ,de nem tartott sokáig ,mert a két alak mint egy cápa húzta szét a kis halak táborát. Magam mögé juttattam a szerelőt.Kérdésemre nem érkezett válasz. így elgondolva lehet azért nem mert franciák voltak.

De most valahogy minden olyan más lett. Az emberek a tárgyak, minden úgy lelassult. Sőt nem is lassult le, megállt az idő??? Ez micsoda? Vagy ki csinálja? Láthatóan csak mi hárman nem fagytunk le. Egy gyors villanás és már egy másik helyen voltunk. Egy csatorna lakásban.....Jajj de zavaros minden nem tudom összerakni a dolgokat.Mi ez a hely, ki hozott ide?

-Lássuk el a sebesü....

Rápillantva a lányra megfagy bennem a szó. Eltűnt a rossz hajú szerelő és helyette egy olyan lány állt előttem ,aki nagyon hasonlított egy kedves kis barátunkra. A bőre színe, az ékkő a homlokán, ez Sinister lányba? Vagy lehet ő maga és egész végig szórakozott velünk?....Ki ez a lány?

- Gyere, csak van ebben a lakásban valahol kötszer, vagy valami. Ha megvagy utána mindent elmondok. Körülnézek a házban ,hogy minden biztonságos-e?

Sejtem ,hogy ez a lány háza lehet, ezért várok a feleletére. Ha igent mond, ha nemet akkor is körülszaglászok egy kicsit ,nem-e követett ide valaki, nincs-e itt valaki.....Közben ha az ő lakása megkérdezem hol a kötszer és azért is elmegyek.


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Night Csüt. 17 Okt. 2013, 21:23

Az elterelésem sikeres és már be is futunk a tömegbe, a két minket üldöző franciául mond valamit, majd átrepül az illúziómon.
~ Na ne már, ennyire azért nem silányak az illúzióim. A nő tuti ismerte a képességemet.
Futunk a tömeggel amíg lehet, ugyanis mikor a páros megjelenik a tömeg úgy szétrebben, mint egy csapat lepke. Aztán az idő megfagy körülöttünk, de mi hárman mégis mozgásban maradunk. Mire épp csak felfogom a történteket, valami fehéren villan és a következő pillanatban már egy föld alatti lakásban találjuk magunkat.
- Ez meg mi a fene volt?
Kérdem, majd a társaimra tekintek. Ám amit látok közel sem tetszik.
- B@sszus, már értem miért kaptunk hadüzenetet Sinistertől. Ha jól sejtem te a lánya vagy. Jó nagy port kavartál csajszi.
Aztán a magas nő el akarja vinni ellátni a nőt. Majd amiket mond eléggé zavarosak.
- Bocs ha zavarok, de én is itt vagyok, és akár akarom akár nem már nyakig benne vagyok én is, szóval kérlek ne nézz levegőnek. Keressünk kötszert a lánynak, míg bekötözzük lesz ideje mesélni.
Mondom, majd megindulok a házban, hogy kötszert keressek, majd visszatérek a társasághoz ha találtam.
Odamegyek a nőhöz, majd elkezdem legjobb belátásom szerint ellátni a sebet, hacsak a magas nő nem ragaszkodik hozzá, hogy ő lássa el azt.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Times Square (Manhattan) - Page 2 Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Times Square (Manhattan) - Page 2 D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Times Square (Manhattan) - Page 2 Indian_girl_by_welximak-d628caj Times Square (Manhattan) - Page 2 Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Pént. 18 Okt. 2013, 09:41

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

A hely közel sem volt háznak mondható, inkább csak egy nagyobb szabad rész, ami be volt rendezve. Az egyetlen bejárat ide ráccsal volt lezárva, a falon pedig a csatorna saját lámpái szolgáltatta a fényeket. Egyetlen egy kis szekrény volt itt bent, egy bőrönd, egy asztal, két székkel, rajta műanyagtányérok és poharak. A földön pedig egy nagyobb matrac, amin aludni lehet. Nem igen volt semmilyen kötszer, amire amúgy is megrázta a fejét.
- Milyen mutánsok vagytok ti? – kérdezte. – Az sem tűnik fel nektek, ha valaki túlerőlteti az erejét… nincs sérülésem, csak pihennem kell. Nem kell segíteni, boldogulok.
Zsebkendőt ellenben lehetett találni, a lány közben odabotorkált segítséggel az egyik székhez és leült rá. Ha kapott zsebkendőt, akkor azzal törölte le a vért magáról és tette oda az orrához, hogy felfogja a további szivárgást, ha nem, akkor a ruhája ujjával tette mindezt.
- Hogy a lánya lennék, szerintem erős túlzás – mondta. – Vagyis nem hiszem, hogy az lennék. A legkorábbi emlékem is alig egy éves. Nem tudom, hogy mi vagyok, de nem akartam ott maradni az „apámnál”. Én csak el akarok tűnni innen, kitudtok vinni New Yorkból? Engem más nem igen érdekel, csakhogy olyan helyre mehessek, ahol nem talál meg.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Auaritia Pént. 18 Okt. 2013, 18:52



Phobia

- Bocs ha zavarok, de én is itt vagyok, és akár akarom akár nem már nyakig benne vagyok én is, szóval kérlek ne nézz levegőnek. Keressünk kötszert a lánynak, míg bekötözzük lesz ideje mesélni.

Eléggé idegesítő ez a járókelő, de egy darabig így is úgy is a hasznomra lehet. Nem akadok ki szavain. És ha már úgyis elment megvárom míg kötszert hoz és ellátja a lány sebeit.Az már biztos ,hogy jó illúziói vannak. Közben körbenézek a lakásban. Hát igen, undorító. A papírpoharak és tányérok annyira alantasak ,hogy szinte rájuk sem bírok nézni. Remélem azért el vannak mosva, de mivel itt nincs mosogató ,nem hiszem.

- Milyen mutánsok vagytok ti? Az sem tűnik fel nektek, ha valaki túlerőlteti az erejét… nincs sérülésem, csak pihennem kell. Nem kell segíteni, boldogulok.

-Én nem a vérző orrodra gondoltam ,hanem arra ,amit az eséskor szereztél.

Megvizsgálom a nő fejét vajon vérzik-e még?
Ha igen, ezt mondom:

- Arra gondolok ,igen

Ha nem, ezt mondom:

- Nahát eltűnt....de érdekes. A regeneráció is az erődhöz tartozik?

A kék nő elmegy keresgélni ,addig a lány belekezd.:

- Hogy a lánya lennék, szerintem erős túlzás. Vagyis nem hiszem, hogy az lennék. A legkorábbi emlékem is alig egy éves. Nem tudom, hogy mi vagyok, de nem akartam ott maradni az „apámnál”. Én csak el akarok tűnni innen, kitudtok vinni New Yorkból? Engem más nem igen érdekel, csakhogy olyan helyre mehessek, ahol nem talál meg.

A mondandóját mosolyogva hallgatom, ugyanis fő célom pont az ,hogy elvigyem.

- Egyébként Phobia vagyok, és téged hogy hívnak?-mutatkozok be illendően és a kezemet nyújtom.
Válaszolva kérésedre az ,hogy igen ÉN ki tudlak juttatni New Yorkból, sőt külön azért vagyok itt ,hogy ezt tegyem. Nem tudom tudod-e ki küldött? Ő már azelőtt gondolt rád, tudta ,hogy ilyen rossz körülmények között tengeted a napjaid, és azt akarta , hogy egy ilyen kedves lány, egy ilyen tehetség, ne csak az autóversenyeké legyen. Azt akarta ,hogy jöjj közénk ,ahol megtudhatod ki vagy és olyan körülményeket kapsz ,ami méltó hozzád. És látva erődet, most már én sem kételkedem ,hogy velem kell jönnöd.


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Night Vas. 20 Okt. 2013, 14:57

//Tudtommal csak egy szoba van, ha több, akkor vegyétek úgy, hogy akkor hallgatóztam.//

A nő értetlenül néz ránk, hogy még sosem erőltettük túl magunkat. Én pedig válaszolok is neki erre a megnyilvánulásra.
- Mert nekem a képességem vagy működik vagy nem. Szóval ha nincs elég energiám, akkor nem tudok illúziót kelteni így nem is erőltethetem túl magam.
Válaszolok, majd elkezdek zsepit keresni a szobában. Majd pár pillanat múlva ha kötszert nem is találtam, akkor legalább zsebkendőt igen és azt adta oda a lánynak,  hogy itassa fel a vérét azzal. Közben a magas nő minden szavát hallottam,melyek nem igazán tetszettek.
(HA volt másik szoba akkor csak a nő szavai után léptem be, hogy átadjam a zsebkendőt.)
- Figyelj, nem akarok beleszólni, de miért nem beszéltél őszintén Sziniszterrel, hogy te nem akarsz a lányaként vele maradni? Csak mert lehet azt hitte, hogy elraboltak téged és ezért üzent hadat Amerikának.
Mondom kissé már kedvesebb hangon, majd egy leheletnyi szünet után folytatom.
- Szerintem ha ezt nem mondod meg neki, akkor életed végéig üldözni fog akárhol is legyél. Mint látod, elég messzire elér a keze.
Mondom neki, a szememből együttérzés sugárzik, olyan hatást keltve,mintha csak egy baráttal beszélgetne.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Times Square (Manhattan) - Page 2 Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Times Square (Manhattan) - Page 2 D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Times Square (Manhattan) - Page 2 Indian_girl_by_welximak-d628caj Times Square (Manhattan) - Page 2 Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 21 Okt. 2013, 10:04

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

A hely egyetlen helységből állt, nem volt benne más szoba, vagy ehhez hasonló, így mindenki hallott mindent, ha valaki megszólalt. Mikor Phobia megnézte a lány fejét, már nem volt ott semmilyen seb.
- Igen, rendelkezem passzív regenerációval is, többek között – mondta. – Eléggé egy elcseszett valami vagyok…
Hangjában keserűség hallatszott és nem pedig öröm, hogy mennyi képességgel és különböző dolgokkal rendelkezik.
- Elisabeth Essex, bár többen csak „Miss Sinister”-ként utalnak rám – mutatkozott be ő is.
Amikor Nikol visszaért a zsebkendővel a lány hálásan vette el és mire az orrához tette, már az is alig vérzett. Phobia-ra nézett és elfintorodott.
- Kösz, de nem vágyom Apokalipszis társaságára sem – mondta. – Az ugyanaz a környezet, mint amiben eddig voltam.
Nikol szavaira keserűen nevetett fel.
- Elraboltak? Nem, pontosan tudja, hogy megszöktem tőle és ezért akar visszavinni – mondta. – Azzal a beteg és bűnös emberrel beszélni, akinek az egója akkora, hogy nyíltan elfoglalta Kanadát és Celesital technológiával köpi szembe Apokalipszist, hogy igen ez mind tőled van, mert tőled loptam. Aki egy klónháremmel veszi körbe magát, amelyikek közül az egyik azt hiszem, hogy a biológiai anyám… szóval én csak szeretnék egy olyan helyre eljutni, ahol soha sem talál meg.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Night Hétf. 21 Okt. 2013, 16:23

Mikor a lány közli, hogy nem akar Apokalipszis bandájához tartozni nagy kő esett le a szívemről.
~ Még csak az kéne, hogy legyen Apokalipszisnak egy újabb harcosa. várjunk csak, szóval ezért volt olyan ismerős még régebben a nő, rajta van a körözési listán.
Mikor a nő felnevet, nem is kell csodálkoznom, elvégre 50%esélyem volt csak arra, hogy eltalálom, hogy a tudta nélkül ment -e el.
- Remek, akkor csak ezt használta fel oknak, pont mint az első VH. Támadni akartak és vártak rá egy indokot.
- Vannak szervezetek, melyeknél nehezebben találna meg. Vagy ha meg is talál, akkor nem tudna könnyen a közeledbe jutni. Mint például az x-Men, vagy a SHIELD. Bár az utóbbit nem ajánlom, mert ahhoz meg az kell, hogy valaki beajánljon, meg az mostanában nem is túlzottan aktívak, ami a rendfenntartást illeti.
Mondom és ha ez az alternatíva sem tetszik neki, akkor mondok mást.
- És mik a terveid? Oké, hogy elmenni, de hova? Mihez akarsz kezdeni. Én segíthetek kijutni. És szerintem te is tudod, hogyan.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Times Square (Manhattan) - Page 2 Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Times Square (Manhattan) - Page 2 D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Times Square (Manhattan) - Page 2 Indian_girl_by_welximak-d628caj Times Square (Manhattan) - Page 2 Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Auaritia Kedd 22 Okt. 2013, 08:57



Phobia

A kék csaj kérdésére felelet érkezik Elisabeth-től, mielőtt reagálhatnék az előbbi mondatára:

- Elraboltak? Nem, pontosan tudja, hogy megszöktem tőle és ezért akar visszavinni .Azzal a beteg és bűnös emberrel beszélni, akinek az egója akkora, hogy nyíltan elfoglalta Kanadát és Celesital technológiával köpi szembe Apokalipszist, hogy igen ez mind tőled van, mert tőled loptam. Aki egy klónháremmel veszi körbe magát, amelyikek közül az egyik azt hiszem, hogy a biológiai anyám… szóval én csak szeretnék egy olyan helyre eljutni, ahol soha sem talál meg.

A kék nő szervezetekről meg x-men-ről beszélt, melyek merőben eltértek az én terveimtől. Majd hozzá tette ,hogy segít neki kijutni. Mégis ki ez a nő? Egy átlagos mutáns már rág elszaladt volna, senki nem akar ilyen ügyekbe keveredni. Pláne ,ha Sinister lánya a tét. Bárki is kezdem azt sejteni, ez nem egy hétköznapi járókelő. Nem hagyhattam annyiba, most már beleszóltam társalgásukba.:

- Kedves Elisabeth, már ha nem baj ha nem gyűlölt apád nevén szólítalak(Miss Sinister), akiről én meséltem az nem Apokalipszis. Én egy teljesen más erőt szolgálok. Hagyjuk az ilyen ostobaságokat ,hogy X-men - fanyarodtam el. -meg a Shield? Az ilyesfajta szervezetek a gyáváknak és vétleneknek valók. Ugyan ki hisz már ezekben? Az X-mennek volt esélye bizonyítani , de ahogy a jelen helyzet is mutatja elbuktak. És a SHIELD? -nevettem fel -Könyörgöm....hétköznapi emberek és műanyag játékfegyverek. A Shield még a háború előtt sem tudott megvédeni senkit...Amelyik utat én ajánlom talán kicsit jobban kecsegtető ,mint ezek. Nem tudom hallottál-e már Magneto nagyúrról?

És mivel Phobia tudta ,hogy a hétköznapi emberek és mutánsok nem igen szívlelik a kék nőre nézett kíváncsi volt reakciójára. Pillantásával nyugtázni akarta ,hogy igen jól hallotta.Aztán vissza fordult és folytatta:

- Azt nem ígérhetem, hogy soha életében nem kell majd megküzdenie apja ellen, de ha arra kerül majd a sor addig biztosíthatjuk azt ,hogy felkészüljön és ne egyedül álljon elé. Higgye el ,tudom miről beszélek. Az biztos, ha velem jön, most egy jó darabig nem láthatja apucit.

Mondandóm közben közel hajoltam a lányhoz és a szemébe mondtam. Miután befejeztem Kihúztam az egyik fa széket és leültem rá. Közben hagytam hadd gondolkodjon a lány a dolgon.Majd hozzátettem:

- Mellesleg Magneto a harcosainak,ha véget ért a háború és mindenkit legyőztünk, földrészeket és városokat ígért...Remélem minket választasz...

Néztem könyörögve a lányra.S utóbbi kijelentésemmel lehet egy kicsit hazudtam...


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 22 Okt. 2013, 11:45

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

- Mindig így van, általában mindenki egy okra vár, hogy háborút indíthasson – mondta Elisabeth.
Ezek után végighallgatta a két lányt, hogy ki mit ajánl számára, az egyik az X-ment és a SHIELD-et, a másikról pedig kiderült, hogy mégsem Apokalipszis embere, hanem Magnto-é. A lehetőségek végén a lány elfintorodott és letette az orráról a szalvétát is, már nem vérzett az orra.
- Egyik lehetőség sem jobb a másiknál – mondta. – Engem nem érdekelnek a hatalmi harcok, sem az, hogy ki kicsodát öl meg és milyen indokból. Én csak normális életet akarok, úgy, hogy mindenki békén hagy. Ha sima mutáns lennék nem érdekelnék senkit sem, de azzal, hogy external* vagyok és celestial technológia hozott létre egyből mindenki azt akarja, hogy az ő oldalán harcoljak. Hogy majd milyen remek fegyver leszek a képességeimmel, meg mire lehet használni. Belefáradtam, nem érdekelnek az emberek, mutánsok, sem a kis, sem a nagy konfliktusok.
Ismét megrázta a fejét.
- A hatalom sem érdekel, mindenki elmebeteg, akit megrészegített. Megpróbálok eltűnni egy olyan helyre, ahol soha sem találhat meg. Nem a teleportálás nem fog menni tovább. Még csak tanulom a képességeimet használni, az alakváltás, vagy egyéb képességek nagyon legyengítenek még.

* magyarul örökkévalónak ez is fordítva, de ez nem egyenlő Thanos fajával. Apokalipszis ilyen példálul, meg Sinister is, azok a mutánsok, akik alfajuk révén kvázi halhatatlanok és nem fog rajtuk az idő.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Auaritia Szer. 23 Okt. 2013, 09:37



Phobia

Elisabeth letette az orráról a zsebkendőt, majd hozzánk intézte szavait.Arca valahogy a nemtetszés egy formáját mutatta ki:

- Egyik lehetőség sem jobb a másiknál.Engem nem érdekelnek a hatalmi harcok, sem az, hogy ki kicsodát öl meg és milyen indokból. Én csak normális életet akarok, úgy, hogy mindenki békén hagy. Ha sima mutáns lennék nem érdekelnék senkit sem, de azzal, hogy external* vagyok és celestial technológia hozott létre egyből mindenki azt akarja, hogy az ő oldalán harcoljak. Hogy majd milyen remek fegyver leszek a képességeimmel, meg mire lehet használni. Belefáradtam, nem érdekelnek az emberek, mutánsok, sem a kis, sem a nagy konfliktusok.

A franc, így nehezebb dolgom lesz. Ez a csaj teljesen ellenkezik velem....
Miután megrázta a fejét ,mint egy kiskutya folytatta:

- A hatalom sem érdekel, mindenki elmebeteg, akit megrészegített. Megpróbálok eltűnni egy olyan helyre, ahol soha sem találhat meg. Nem a teleportálás nem fog menni tovább. Még csak tanulom a képességeimet használni, az alakváltás, vagy egyéb képességek nagyon legyengítenek még.

- Hmm...remélem nem haragszol rám ,de erre muszáj mondanom valamit ,ami lehet nem fog jól esni.
Kezdjük az elején. Normális életet akarsz igaz? Azt akarod, hogy legyen egy olyan hely, ahol senki nem találhat meg? Azt kell mondjam ezen ötletek felvetése elég bizarr. Hogy akarnál elbújni? Nincs olyan hely a földön, ahol ne akadna rád apád vagy valamelyik nagy hatalom. Ezt itt az ideje belátni.
Igen, valóban nagy képességeid vannak, de nem csupán ezért kell harcolnod. Közel már az az óra , amikor mindenkinek állást kell majd foglalnia. Az átlagos....- elfintorodom, szinte hányásként jön ki a számon a szó - embertől kezdve, a szuper mutánsig, mindenki állást foglal majd, valamelyik hatalom mellett és halált nem félve küzd majd érte. Persze el is kerülheted ezt az egészet, sőt meg merem kockáztatni, hogy talán még meg sem sérülsz. Viszont egyszer valaki győzni fog, és az NEM mindegy, hogy ki. Attól még, hogy elbújsz, nem változtatsz a dolgokon, ellenkezőleg, esélyt adsz azoknak, akik elől elbújsz.


Felállok a székről és egy kis szünetet tartok. Majd a lány felé közeledve folytatom, kicsit lágyabb hangon:

- Elhiszem ,hogy belefáradtál. Mind belefáradtunk...de ha nem küzdenél és apád győzne? Mi lenne azután? Vagy ha Apokalipszis? Örökké bujdosni? Ugyan már... Egy ilyen képességű lány? Elisabeth, csak úgy vethetsz véget ennek ,ha harcolsz ellene. Utána aztán oda mész el átlagos életet élni, ahova csak akarsz. Hidd el Magneto mester nem kíván többet tőled. A győzelmünk után mindenki, aki vele harcolt elnyeri méltó jutalmát. Te a szabadságot...

Közel vagyok a lányhoz megfogom a vállát:

- Senki nem kívánja tőled, hogy harcolj. De nézz magadba. Nem lenne jobb nyugodtan élni, mint sem bujdosva leélni az életed, míg rád nem talál valaki? Gondold ezt át, ránk mindig számíthatsz...

Leengedem a kezem a válláról és visszaülök a székre. Várom ,hogy mit dönt....


_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Night Csüt. 24 Okt. 2013, 11:14

Végighallgatom a két nő érveit, nem szólok bele, bár nagyon nem tetszik, hogy győzködni akarja Phobia a nőt.
- Hatalom, hatalom, mit is ér az. Egy ideig te diktálsz aztán mindenki az életedre akar törni. Sosem működött sokáig a diktatúra és soha nem is fog, mert mindig lesznek olyanok akik megdöntik.
- Az x-mennél nem hatalmi harcokat vívunk, hanem segítünk más mutánsoknak megtanulni a képességük használatát. Megvédjük a lakosságot, a megszállók ellen, hogy béke legyen, bár régebben ez sokkal könnyebb volt, míg a SHIElD is tevékenykedett. Ez egy összeszokott csapat, ahol kiállunk egymásért, és ahol nem fordítunk hátat senkinek, aki segítségre szorul.
Mondom el végül n is az érveimet. Közben pedig a szemem sarkából szemmel tartom Phoibiát, mert sejtem, hogy mikor leeesik neki, hogy x-men vagyok rám fog támadni, így felkészülök arra, hogy esetleg félre ugorjak előle, vagy a támadása elől.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Times Square (Manhattan) - Page 2 Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Times Square (Manhattan) - Page 2 D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Times Square (Manhattan) - Page 2 Indian_girl_by_welximak-d628caj Times Square (Manhattan) - Page 2 Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Pént. 25 Okt. 2013, 10:12

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

- De van hely, ahova elmehetek – mondta. – Itt hagyom ezt a világot, ezt a bolygót. Többek között ha „apám” számításai helyesek, akkor megjelenik odafent az égen egy másik Föld, a mi realitásunk találkozott egy másikkal, ami a legközelebb helyezkedik el hozzánk a multiverzumban. Az úgy remek úti célnak tűnik nekem.
Ismét megrázta a fejét és felkelt a helyéről lerázva magáról Phobia kezét.
- Aranyos, hogy milyen naivan hiszel ebben, de nem én kellek Magneto-nak, csak a génszerkezetem. Ebből olyan mutánsokat hozhatna létre, amivel nem maradna ellenfele. Nem én kellek. Én csak egy tárgy, egy eszköz vagyok mindenki kezében. Mi lenne veled és a hozzád hasonlókkal, ha idejétmúltakká válnátok?
A falhoz ment és annak támaszkodott.
- A mutánsok ideje úgyis hanyatlik, ezt ti is tudjátok. Ott vannak a szörnyszülöttek a Holnap Gyermekei, illetve azok, akiket Ausztráliába vittek, akik immunisak minden X gén okozta hatásra. Komolyan úgy véled, hogy ez az örökös, végtelen háború vezet valahova? Mert nem… csak a saját elmúlásunkat siettetjük.
Felnevetett Elisabeth keserűen.
- És még én kergetek naiv ábrándokat, a szervezetek, csoportok elavultak, mind. Az X-men mit tudott tenni, hogy megakadályozza Magneto vírusát? Semmit, mit tud tenni, hogy az a két faj ne jöjjön létre és ne szorítsa ki a mutánsokat? Semmit. Az ideje mindenkinek lejárt ezen a bolygón…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Auaritia Pént. 25 Okt. 2013, 14:29



Phobia

A kék lány szavai mint a méreg hagyták el a száját. Ezt egyszerűen nem hiszem el....egy x men. Egy patkány...... Éreztem ,hogy valami nincs rendben vele, de hogy x-men legyen. Ez több a soknál...Türelmesen végighallgatom okoska(elisabeth) megjegyzéseit, mert persze ő mindent tud. Ezt annyira gyűlölöm, ezt mégis honnan tudja? Miért nem lehetne egyszer egy naiv kis cafkát elfogni ,aki azt teszi amit mondok...
DE legalább az x-menekben sem hisz....

- Nos akkor mi tévők legyünk? Haggyjunk magadra? Egyébként sem értelek, nem lenne egyszerűbb ,ha velem jönnél? Bármi is kell Magnetonak hadd kapja meg, én gondoskodom róla, sőt a szavamat adom ,hogy nem esik bántódásod - az elsők közt fogsz meghalni te vinnyogó céda,röppent át rajtam a gondolat -Ha a segítségeddel új dimenzióba emelhetjük a mutánsokat, hát nem érted? Ez a cél ,hogy ne vesszünk el, és ha segítesz nem fogunk. ......MInek mennél más dimenzióba ,ha itt is boldog lehetsz?
Nézek a lányra ,akinek remélem végre betörik a feje lágya. A kék lányhoz intézem mondandóm:


-Ha rajtatok múlna, örökre kivesznénk. Mond csak...nincs eleged már neked is az x-menségből? Magneto mester szívsen látja az újoncokat....


Közben óvatosan nézek félre és nézem nem-e akar megtámadni a kék lány. Izzitom a kezeim ,ha valamire készülne...

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Night Szomb. 26 Okt. 2013, 22:27

A lány szavai fájnak, amikkel a szervezetemet illeti. A SHIELDet megértem, hogy szidja, mert nem tesznek semmit, de mi legalább próbálunk. ÉS ki beszél itt örökös háborúról, Magnetóék, azok háborúznak, mi csak védünk.
~ Apropó Magnetó brigádja, látom Phobának nem tetszik, hogy egy x-men-nel találkozott. Hiába is akarná tagadni látom az arcán.
A lány pedig arról papol, hogy egy másik föld is megjelent a közelben és arra akar menni. meg arról, hogy az ideje itt mindenkinek lejárt.
- Ha mindenkinek az ideje lejárt, akkor hogy lehet, hogy mégis mindenki azért küzd, hogy ne járjon le, hogy öve legyen a hatalom, vagy csak azért hogy túlélje, vagy hogy elérje a céljait. A menekülés nem megoldás. Igaz nem tudtuk megakadályozni Magnetó vírusát de valamit mégis sikerült elérni, már nincs ő uralmon és a vírus is eltűnni látszik. MI is elmenekülhettünk volna régebben, de nem tettük.
Phobia odalép a nőhöz és tovább kezdi győzködni, de szerintem nem lesz túl nagy sikere.
- Adhatod a szavad, de garantálni úgyse garantálhatod.
Fűzöm hozzá röviden, de többet nem nem fűzök hozzá a nő szavaihoz. Aztán Phobia engem kezd el győzködni.
- Ahhoz képest a kezdetekben jól ment. Lásd Xavierék. Nélkülük a mutánsellenesség sosem szűnt volna meg.
~ Ez hü**e.
- Kösz, de nem. Nem akarok egy hatalommániás bábja lenni.
Mondom miközben továbbra is figyelem a nőt, ekkor feltűnik, hogy valami van a kezével.
- Szerintem a kezeidet pedig jobb lenne ha lecsitítanád, nem akarok semmi balhét.
Mondom, bár én készen állok arra, ha a nő támad, akkor kitérjek előle. Ha valakinek a keze körül szinte vibrál a levegő az szinte sose jelent jót.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Times Square (Manhattan) - Page 2 Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Times Square (Manhattan) - Page 2 D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Times Square (Manhattan) - Page 2 Indian_girl_by_welximak-d628caj Times Square (Manhattan) - Page 2 Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 27 Okt. 2013, 08:33

2048. január 9. csütörtök – New York, Times Square (Manhattan)
Résztvevők: Anne Wietna / Phobia és Nikoletta Blue

- Még Emily-nek sem hinném el ezt, nemhogy egy futárnak, aki arra gondol, hogy elsők közt fognak megölni miután megkapta, amit akar – nézett rá hűvösen Phobia-ra.
A lánynak pedig leeshetett, kint amikor megfagyasztott mindenkit, az telepátia volt, Elisabeth többek között gondolatolvasó is.
- Lehet, hogy az történne, de láttam első kézből, hogy mi lesz azokból, akik ilyen sorsra hivatottak. Hogy mi történik velük, hogy mi lesz a kísérletekből. Nem akarok Thanos lányának, a Halál Avatárjának játékszere lenni.
A Thanos név egyik lánynak sem mondott semmit, Nikolnak a Halál Avatarja sem, de Phobia tudta, hogy valami ilyen rangú ősz hajú nővel összeszűrte a levet Magneto és ő segített a vírust is kidolgozni, feljavítani.
- Te egyszerű vagy és könnyű az életed, halandó vagy… alig ötven-hatvan év múlva halott vagy. Én még akkor is így fogok kinézni, évszázadokig, évezredekig fogok élni. Nem akartam ez lenni, próbáltam véget vetni az életemnek, mi történt? Meggyógyultam! A halálos sebből is! Szeretnél cserélni Phobia? Akarod az én sorsomat? Megkaphatod.
Ezek után nézett Nikolra.
- Az emberek szeretik nem észrevenni, ami nyilvánvaló. Xavier semmi volt, felrobbant hála a Sakura nevű terroristának. Ennyit a nagy emberekről… az első, aki igencsak sokat tett ezért az Ozwell Spencer volt és ő is csak önös érdekből, nem a mutánsokért. Hanem azért, mert a tagadott, soha el nem ismert fia mutáns, meg most a felesége April Cinnamon. Senki sem tesz semmit hátsó szándél nélkül. Ilyen az emberi természet és a mutánsok is csak emberek.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Times Square (Manhattan) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Times Square (Manhattan) - Page 2 Empty Re: Times Square (Manhattan)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.