Sötét Jövő - Új fenyegetés
1 / 4 oldal • Megosztás
1 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Sötét Jövő - Új fenyegetés
Az Eshal-i csata ebben a világban sokkal jobban különbözött attól, mint amire számítani lehet. Ebben az idősíkban a Köztársaság Végzete és a Rand varázslói megtudták szerezni az összes holocront, amit annak idején Lady Benûwia készített és képesek voltak arra, hogy az egykori sith úrnő tényleges gazdatestét – amiben éppen reinkarnálódik – áldozzák fel és ne B tervhez kelljen folyamodni. A Főnix is feltámadt, a császár pedig összecsapott vele, itt nem volt segítsége, egymaga tette. A Sith Császár bármit is akart, sikerrel járt megmentette a Csillagködöt a teljes pusztulástól, azonban ő maga is eltűnt a tette után.
Ha valaki azt várta volna, hogy mindez káoszt okozzon a Birodalomban és a Sith Birodalom meggyengüljön mindettől tévedett. A Hatalom Triumvirátusa került előtérbe. Az Eshal-on ugyan Lord Xeth elvesztette a feleségét és a másik felét Keth Tye E’ron-t, de ő nem halt bele, a másik fele újra egyesült vele és mivel Lord Organa határozottan nem kívánt császár lenni, Lord Hiuval is beérte azzal, hogy a Császár hangja maradjon Xeth vált a Sith Birodalom császárává. Mivel immáron nem létezett a lelkiismerete – a felesége – akit visszahozni sem tudott a túlvilágról a Csillagköd számára nagyon sötét idők következtek.
Xeth mindig is azt hangoztatta, hogy igazából a teljes Csillagköd a Sith Birodalom része, csak épp engedik nekik, hogy az ellenkezőjét higgyék a férfi háborút indított a többi frakció ellen. Már öt évvel korábban is a Birodalomnak kellett volna nyernie, amikor a Fellegvár Csillaga megérkezett, de most nem volt semmilyen olyan dolog, ami mindezt megakadályozta volna. néhány hónappal később az egykori Jedi Templom már az új császári palota volt. A teljes Csillagköd sötétségbe hullt és elindult a vadászat mindazok után, akik nem voltak hajlandóak a Birodalomnak fejet hajtani.
A Jedi rend maradéka, a Szürke jedik és mindenki, aki nem akart fejet hajtani az Ismeretlen Régióba menekültek, mert annak is leomlottak a falai. Ott egy korábbi – a rakata civilizáció – kihalt romjait találták és itt néhány bolygón találtak menedékre. Mivel az Ismeretlen Régió is elég nagy terület, sok rendszerrel itt jó ideig biztonságban lehettek, miközben a Sith Birodalom is loholt a nyomukban és kutatta őket, bár mindeddig eredménytelenül.
Huszonöt év telt el az Eshal-i csata óta, Xeth azóta is vasmarokkal uralja a teljes Csillagködöt és az Ismeretlen Régió nagy részét, a még fel nem fedezett és meg nem hódított területeken az Új Köztársaság is virágzik olyan bolygókon, amiket a Sith-ek valamiért nem találtak meg, az Erő védte és rejtette őket. A Jedi rend és egyéb szürke rendek is itt alakultak újra, éltek tovább és itt élhettek azok is, akik nem akartak Xeth és a Birodalom uralma alatt élni. Mindeddig békében és biztonságban tehették meg mindezt.
Mindeddig, hiszen bármikor történhet olyasvalami, ami örökre megváltoztatja a Csillagköd és az ott élők életét…
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Sötét Jövő: Prológus
Új fenyegetés
Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Th'edar Kolbert, Nyshani Ry Shami, Ziare Dyarron,
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron, Alt'or T'orak és Testsubject-4141 / Bevo
Következő körváltás: 2020. július 17. (péntek)
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
- További információk:
- -
Huszon öt év, pontosan, napra pontosan huszonöt éve történt az Eshal-i csata, ami örökre megváltoztatta a Csillagködöt. De ennek a napnak az évfordulóján a lázadók általában fellélegezhetnek, a megemlékezések és ünnepek miatt a Birodalom ekkor úgy egy-két hétre felszokott hagyni a kutatással és üldözéssel. Ezen az évfordulón azonban nem. A Császár kopói, az inkvizítorok szagot fogtak és most nem engedték el a „vadat”. Noha az összes magas rangú személy éppen Coruscanton volt, a feladat nem állt meg.
A nyomok a korábbi Örök Birodalom területére vezettek, ott is egy Karanténvilágra, ami korábban, vagy talán még most is a Czerka Részvénytársaság tulajdona volt, mert kivásárolta az Örök Birodalomtól. Az ilyen világok tiltottak voltak, mert rajtuk minden maximálisan mérgező és halálos. Még ha a légkör lélegezhető is volt, nem érte meg a világ a vesződést a kolonizálásra, vagy a terraformálásra, inkább megbélyegezték és senki sem merészkedett oda.
Most úgy tűnt, hogy a Lázadók megszegték ezt a szabályt. Az a hajó volt a legközelebb a Karanténvilághoz, amelyiken Bevo is szolgált, vagy tartózkodott éppen. A képességei révén pedig pont rá jutott az a feladat, hogy lemenjen a bolygóra és feltérképezze, felmérje azt és jelentsen, hogy mikor és hova menjenek a seregek, amiket küldenek. Nem is beszélve arról, hogy pontosan milyen egységek kellenek a bolygóra, mert az utolsó adataik is a helyről legalább negyed évszázadosak.
Egy mentőkabinnal lőtték ki Bevo-t a bolygóra a déli részére, egy olyan környékre, ahol két energiajelet is fogtak a Csillagrombolón. Ez a két hely nagyjából két kilométerre volt egymástól, majd a fiú eldöntheti, hogy melyiket akarja megnézni először. Az egyik egy hegynél volt, a másik pedig egy nagyobb tó partján. Most pontosan a két hely közé félútra lőtték ki. Az út kellemetlen és rázkódó volt, de volt már rosszabban is, a kapszula végül becsapódott és kinyílt a fedele.
Konkrétan egy sűrű dzsungel közepén találta magát Bevo, mindenfelé fák voltak, a levegő meleg és párás. A fáktól nem igazán látott semmit, de a holoprojectorán ott volt az útirány mindkét helyszínre és az energiajel is könnyedén nyomon követhető volt mindkét irányba, így bármelyikhez is akar menni, könnyedén megtalálhatja, amit keres.
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
- További információk:
- -
Új-Tython Szenátusi épületére egy meglehetősen szép és kellemesen meleg nap virradt. Noha nem voltak a Birodalom részei, de a helyiek is mindig megemlékeztek erről a napról. Huszon öt év, pontosan, napra pontosan huszonöt éve történt az Eshal-i csata, ami örökre megváltoztatta a Csillagködöt. Nem sokkal utána minden összeomlott, ami az ittenieknek fontos volt. szerencsére mindannyian új hazára leltek ezen a helyen és azóta itt éltek. A politika itt is mindennapos része volt az életnek, mint korábban, talán még jobban.
Lehet, hogy kisebb és kevesebb személyt, bolygót kellett összefogni, de a saját biztonságuk érdekében ez fontosabb volt. A mostani pár nap, talán egy két-hét nyugodtabb lesz, az év ezen szakában a Birodalmiak nem vadásztak rájuk. Legalább is az elmúlt huszonnégy évnek ez volt a tapasztalata. Ilyenkor ünnepelték a győzelmüket a Lángmadár felett és megemlékeztek a régi időkre, a korábbi császárra, Ta-Rennre. Minden egyes felkelő nap azonban itt az Új-Tython-on új reményt jelentett, és mint mindig a remény éltette az Új Köztársaságot is.
Mivel a legtöbb tervezést ebben az egy-két hétben lehetett véghezvinni, így most is minden fontos személyt összehívtak egy kora reggeli megbeszélésre, Shani és Alt’or ezen a listán voltak. Még előző nap kapták meg az értesítést, amikor megérkeztek a naprendszerbe, vagy épp a bolygóra, a lényeg, hogy tudtak róla. A Szenátus épületében sokakat lehetett látni már most a korai órák ellenére is. Nem csak politikusok, de katonák – a vezérkar – és jedik is. igen, mert a Jedi rend tovább működött itt, ők is túlélték.
Bár most már nem csak ők voltak ezen a bolygón, hanem több szürke rend is helyet kapott. A Jedi rend sok ezer év után kénytelen volt változni és elfogadni mindezt, hogy már nem csak ők kapnak helyet az új-köztársaság életében. Már magában a rendben is vannak olyanok, akik nem tartják magukat a régi eszmékhez. Többen például újra házasodnak is, mint a régi Je’daii rend esetében volt, hiszen az ő dogmáikat találták meg annak idején itt is. De egyelőre minden tökéletesen működött.
A páros nagyjából egyszerre érkezett meg a szenátus épületébe és a főcsarnokban lehettek, amikor észrevehették az elég feltűnő jelenségű Ziarre Dyarron-t a rózsaszín haja miatt. A nő egykor a Kuat-i lázadások és ellenállás vezetője volt, majd a teljes 9. szektort képviselte a Köztárasági szenátusban és próbálta rávenni őket, hogy nyújtsanak segítséget az elfoglalt területeknek. Ez a múlt, azóta a lázadás egyik vezetője, hiszen neki volt a legtöbb tapasztalata ebben. Korábban felkínálták a nőnek a Főkancellári címet is, de nem fogadta el. A nő lépett oda a pároshoz.
- Jó reggelt! Köszönöm, hogy eljöttek, én hívtam ide magukat, mert beszélünk kell. Ha megtennék, hogy velem fáradnak az egyik irodába… az irodámba, azért végtelenül hálás lennék – mondta egy fáradt mosollyal.
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
- További információk:
- -
A közelmúlt eseményei miatt Kolby-nak is Felucia-ról, a K Corp citadellából Coruscantra kellett utaznia. Az azért nem volt mindennapos esemény, hogyha egy megacég, vagy alvilági szervezet vezetőjét megölik. Most ez történt, a Czerka Részvénytársaság vezetője halott volt. megölték, elég csúnyán, ezt pedig mindenki tudta a Csillagködben. Mivel elég nagy cégről van szó, akik nagy befolyással és hatalommal rendelkeznek és a korábbi vezető fia eléggé inkompetens így megindultak a hatalmi harcok.
A következő vezérigazgatót a korábbi vezető fiát az igazgatósági tanács lemondatta és megindult a hatalmi harc az igazgatósági tanácsban, illetve még mások is meg akarták szerezni a hatalmat. A csatározások közben a teljes tanács életét vesztette pár napon belül. Mindez itt folyt Coruscanton, így a legesélyesebb személyek és azok, akik figyelmi akarták az eseményeket mind-mind itt voltak. Kolby egy találkozót is megszervezett már gyorsan Fiwi Fry-al, a nő és az ő megacége volt az, akik a K Corp. szállítmányozásával is foglalkoztak többek között.
Ezeken felül a legtöbb kereskedelmi út felett is ők rendelkeztek. Plusz nem említve a személyszállítást és a fuvarozásokat. A kezdetektől, vagyis még Xeth hatalomra jutása előtt is már szövetségben volt a két cég és együtt dolgoztak. Szóval, hiába volt estébe forduló idő, a másnap kezdődő ünnepségek előtt még most a kései órán találkoztak volna. Fiwi soha sem szokott késni, egyszer sem fordult elő mindez azóta, hogy a férfi ismeri. Most pedig ez történt, ami azért elég nagy aggodalomra adott okot.
Hirtelen a férfi irodájának ajtaja kinyílt és egy fiatalos – húszas évei közepén járó, legalább is így nézett ki – nő lépett be rajta. A nő egyszerű sima sötétszürke birodalmi, tiszti egyenruhát viselt, vörös haja kontyba volt kötve, a kék szemei metszőek és fagyosak. Az egyenruhán semmilyen rangjelzés, vagy utalás nem volt arra, hogy ki lehetett a nő. Ami szokatlan volt az pedig az volt, hogy a titkárnő nem szólt arról, hogy valaki érkezik és nem is próbálta megállítani azt, aki bejön.
Kolby nem ismerte meg a nőt, soha sem látta korábban, aki pedig katonás, kimért és merev léptekkel érkezett meg a férfi íróasztalához. Semmilyen fegyver nem volt láthatólag a nőnél, aki végül pár lépésnyire a férfi íróasztalától állt meg a másik oldalon. Végigmérte a muun üzletembert mielőtt megszólalt volna.
- Üdvözlöm Kolby, még nem volt szerencsénk egymáshoz. Ingrid L’lerim vagyok, a Császár keze. Beszélnünk kell! – mondta a nő.
Történeteket természetesen hallott Kolby a nőről, ahogyan mindenki, egykor sima emberként indult, ma már nem tudni, hogy ember-e még, vagy sith ivadék, de az évek alatt a császár jobb keze és bizalmasa volt. Csak a Császárnak köteles felelni, egyébként teljes immunitása van a Birodalomban. A hírneve megelőzi a nőt, senki sem látta még, vagy nem tud róla, és általában halottak maradnak a nyomában, vagy eltűnt személyek. Így legendás híre van és senki sem akarja azt, hogy találkozzon vele…
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
- További információk:
- -
Huszon öt év, pontosan, napra pontosan huszonöt éve történt az Eshal-i csata, ami örökre megváltoztatta a Csillagködöt. Xeth azóta a nap óta gyászolt, aznap mind Rhys és Keth is meghalt az Eshal-on, bár a kitépett fél újra egyesült a másik felével, ez csak arra volt jó, hogy a férfi duplán gyászoljon. Lehet, hogy az eredeti Császár eltűnésével ő lett a leghatalmasabb erőhasználó a Csillagködben, de arra huszonöt év alatt sem volt képes, hogy túltegye magát és helyreállítsa magában megszűnt életkötelék hiányát. Azóta is mindennap kínozta magát és szenvedett. Ta-Renn nem volt halott, de nem lehetett tudni, hogy hol volt. Ha halott lett volna a Hatalom Triumvirátusát fiatalon tartó rituálé megtört volna, de a három férfi egy percet sem öregedett azóta sem.
A mai nap némileg könnyebb volt, legalább is abból a szempontból, hogy Xelia és Kalia is ott voltak a Császári palotában, és így az apjuk közelében. A napokban esedékes évfordulós ünnepségekre kellett a korábbi Ismeretlen Régióból hazatérniük, ahol ők is aktívan részt vettek a Lázadók és az Új Köztársaság keresésében, meg az ott levő bolygók meghódításában. Azaz igazság, hogy a Sith Birodalom teljhatalmú urának, a Császárnak nem voltak jó napjai, sőt hetei az utóbbi időben. A szokásos gondokon felül egy sokkal nagyobb probléma is felütötte a fejét az ő esetében.
A lányainak még nem tűnt fel, de Hiuval, Kalen és Ingrid is észrevették már azt, hogy a férfi roppant kialvatlan volt az utóbbi hetekben. Ennek pedig az volt az oka, hogy folyamatosan hangokat hallott, suttogásokat, amiknek nem volt értelme, de kellően zavaró volt ahhoz, hogy folyamatosan elterelje a figyelmét, ne tudjon rendesen meditálni, vagy aludni. Ugyanez volt a helyzet az árnyakkal, nem tudta eldönteni, hogy ezeket csak képzeli, vagy az árnyak tényleg mozognak. Ha azonban oda kapta a fejét, akkor már nem látott semmit.
A mai nap is ilyen volt, ma már szinte nem is suttogásnak hallotta ezeket, többször úgy érzékelte, mintha az árnyak a teljesen világos helységeket is sötétté változtatták volna. Ilyen körülmények között haladt a Császári palota folyosóin, amik az egykori Jedi templom részei voltak. Nagyjából félúton járhatott a császári lakosztály felé, ahova maroknyi személynek volt csak bejárása rajta kívül, de azok közül ma éppen – a lányait leszámítva – senki sem volt a palotában, amikor hirtelen minden fény teljesen kitisztult és a hangok is elhallgattak.
Az Erőben, mint korábban, most sem volt semmi sem érezhető, hogy mi okozta mindezt, ha pedig korábban próbált utána járni, vagy kinyomoztatni ezt, akkor sem jutott semmire. Végül, ahogyan megérkezett a lakosztályához és annak kinyílt az ajtaja, olyasvalamit látott bent a lakosztály közepén, amire valószínűleg már esélyt sem látott élete során. Ugyanis egyenesen a huszonöt éve halott feleségére bámulhatott. Rhys teljesen valóságosnak tűnt, ahogyan ott állt és a belépő férfi felé fordult.
Arcáról egy pillanat alatt tűnt el a mosoly és bánat váltotta fel, amint a férfira nézett, nem mozdult. Egy pillanatot sem öregedett azóta, hogy Xeth utoljára látta az elrablása előtt, Rhys azt a ruhát viselte, amit Xeth és Keth a legjobban szeretett, amiben a legszebbnek tartották – valamelyik sith nemesi ruhát – a haja is tökéletesen megcsinálva, az arcán enyhe smink. A tekintetében és a szemeiben azonban fájdalom látszott.
- Miért csinálod ezt magaddal szerelmem? – kérdezte végtelen bánattal a hangjában.
Szokásos, felszereléslistát írjatok kérlek.
Headernek pedig tessék nyugodtan azt használni, amit én. Ez most univerzális JK és KM is egyszerre ^^
Headernek pedig tessék nyugodtan azt használni, amit én. Ez most univerzális JK és KM is egyszerre ^^
- Kód:
<center>[img]https://i.imgur.com/VXqYkpm.png[/img]</center>
<center>[img]https://i.imgur.com/Y7PIoni.png[/img]</center>
<center>[img]https://i.imgur.com/C7CpFzJ.png[/img]</center>
<center>[img]https://i.imgur.com/VLCDXYh.png[/img]</center>
- statisztika:
- Körök száma: 1 kör / eltelt körök száma: 0
Testsubject-4141 / Bevo: 0 reag – @Shadow
Nyshani Ry Shami: 0 reag – @Shadow
Alt'or T'orak: 0 reag – @Alt'or T'orak
Ziarre Dyarron: 0 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Th'edar Kolbert: 0 reag – @Bishop
Ingrid L'lerim: 0 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron: 0 reag – @Xeth E'ron
Rhyssa Edaara Quillan-E'ron: 0 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Előtörténet
Kaland
Helyszín
- Felszerelés:
- - Elegáns ruházat
- Sugárpisztoly
- Gyógyító implantátum
- Diplomáciai luxus cirkáló
- Datapad
- Komlink
- Holoprojector
Az utóbbi idő eseményei után mindenki rendkívül feszült volt a K Corp-nál. A Czerka Részvénytársaság vezetőjének megölése és az utána következő hatalmi harc rendkívül rossz precedenst teremtett. A K Corp felépítése némileg más volt, a tulajdonrészének mintegy tizede van csak kereskedelemre bocsátva, a tulajdonrész nagy része a vezetőségé és azon belül az alapító és vezéré, tehát Kolberté, a többit az igazgatótanács és a vezetőség – ami nagyjából egy és ugyanaz – birtokolja. A CEO és a CTO a két „isten” a vállalatnál, utána a CFO-nak van még igen fontos része, persze van egy rakás másik C szintű vezető és elnökök valamint alelnökök, főleg a leányvállalatoknál. Azonban a gondolat már kiszabadult a palackból, mi történne, ha a prominens vezetőket likvidálnák, menne-e tovább az öröklési lánc a technológiai vezetés vonalán, vagy hatalmi harcok közepette szétesne a vállalat? Mindez nagyon fontos volt Kolbertnek és a vezetőségnek, hiszen ez a megavállalat az örökségük.
Két fontos célja van Kolby-nak, kideríteni kik álltak a gyilkosság mögött, hogy megtudja, milyen motiváció van a háttérben, kell-e neki és a többi más cégnek tartania hasonló kísérlettől. A másik, a praktikusabb cél, a széteső Czerka egyes részeit megszerezni és beolvasztani, ha úgy hozná a sors. Mindezen célok eléréséért el kellett hagynia a rendkívül grandiózus K Corp Citadellát és Coruscant-ra a Szenátusba kellett utaznia. Mióta a cégek is igen nagy befolyással és hatalommal rendelkeznek, aktívan részt vesznek a politikában. Természetesen a diplomáciai kíséretét megfelelően nagy biztonsági személyzet és harci droidok egészítik ki.
A Szenátusban lévő, saját, rendkívül ízlésesen berendezett irodájában várta a K Corp legnagyobb partnerének vezetőjét, Fiwit, megbeszéltek egy találkozót, hogy egyeztessenek, mielőtt sor kerülne bármilyen nagyobb hivatalos eseményre. Éppen az íróasztalánál ül és jelentéseket olvasgat, amikor egy ismeretlen nő belép hozzá. Felnézve az iratokból picit összerezzen, olyan az egész mintha egy orvgyilkos érkezne, éppen ezért az egyik kezét szépen lassan a nála lévő sugárpisztolyra csúsztatja. Figyeli, ahogyan közelebb érkezik a nő, birodalmi egyenruha van rajta, ez megnyugtató lenne, de nincs rajta rangjelzés, ami pedig aggasztó. Kell egy kis idő mire a Muun egyik agya feldolgozza, hogy tudja, ki ez a személy. Még több ok az aggodalomra, a gyanúsan fiatal nőt még több baljós híresztelés veszi körül. Ugyanakkor a megszólítása és a hangja nem tűnik fenyegetőnek, nem mintha ez bármi biztosat jelentene. Egészen biztos volt benne, hogy a nő gyorsabb nála, ezért el is eresztette a nála lévő fegyverét, inkább a harci droidokat, droidekákat riasztó gombot nyomja majd meg, ha lesz erre lehetősége. A fejében lévő információk alapján végül úgy dönt, hogy kellően jó kapcsolata van a Birodalom vezetőségével ahhoz, hogy ne hozzon elhamarkodott döntést. A szemeit és szemöldökét kissé összébb húzta a gondolkodás közben, aztán felenged. A kezében lévő iratokat leteszi az asztalra, hátrébb dől a székében és leveszi a szemüvegét.
- Üdvözlöm. Természetesen. Megtudhatnám mivel kapcsolatban kíván velem beszélni?
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
testsubject-4141 (Bevo)
Feladat: Megtalálni a lázadók új bázisát, jelenteni, és megadni a kellő információkat egy sikeres támadáshoz.
Frakció: Sith Birodalom
Játékos társak:
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- könnyű szedetvedett, ütött kopott páncél, elég sokat foltozott és több darabból összerakott.
- csuklyás köppeny
- egy ütött kopott, sokmindent megélt blaster.
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv hátsó részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
- Távcső
- Energia szelet
- „Energia ital” (saját keverék, ami jó erőben tartja)
- Egy kulacs Corelliai tömény
Egy újabb eseménytelen haza út, a nagy ünnepségre, amit olyan kimondhatatlanul vártam, hogy arra szavak nincsenek. Még akát egy kis zsebtolvaj kergetése is nagyobb élvezetet jelentett, mint ez az egész, főleg, hogy ilyenkor olyan sebezhetőek voltunk, hogy az hihetetlen. Ilyenkor nagyon sok lehetőséget adtunk arra, hogy a Lázadók szervezkedjenek ellenünk teljes nyugalommal.
De mindegy, ezt kell szeretni, és az egyedüli jó dolog benne, hogy Mesterem oldalán állhatok, igaz más körülmények közt szívesebben tettem volna. Lassan ballagtam végig a hajó folyosóin, csuklyámat mélyen a szemembe húzva. Nem igazán zavart senki, ha nem volt szükséges, de én se ugráltattam őket soha se, max kértem, hogy ha feladat jött, hogy hol tegyenek ki.
- Bevo! – hallom a hátam mögül egy fiatal tiszt hangját, mire megtorpanok és rá nézek. Furcsa, hogy így hívnak, és nem úgy, mint mesterem aki nem akart sose elnevezni, és igazából sose éreztem szükségét se, hogy név kéne nekem. Úgy is az vagyok mindig, akinek a feladata szempontjából lennem kell, amihez a megfelelő név is meg volt.
- Igen? – teszem fel a kérdést, mire nyújtja át nekem a táblát az üzenettel, amit elkezdek olvasni – A Kapitány a hídon?
- Igen, ott van.
- Köszönöm – ezzel a táblával együtt megyek a hajó hídjára, ahol a kapitányhoz sétálok egy szó nélkül átnyújtva neki a táblát az üzenettel.
- Úgy fest, hogy most sajnos az ünneplést kihagyom, de a Lázadók is. – jegyzem meg, egy kis mosollyal az arcomon. Nem kérdéses, hogy örültem, ennek a változásnak, majd néztem ahogy ugrunk a cél felé.
Eltartott egy ideig, amíg oda értünk, de ez elég volt arra, hogy összeszedjem a felszerelésem. Hogy most ki is leszek, az majd kiderül, ha találkozok valakivel odalent, és nagyon odáig fajulna a dolog, hogy kell egy kis bemutatkozás is, hogy bejussak hozzájuk, bár ha nem volt szükséges, akkor kihagyom most is. Elraktam egy-két iratot, hogy könnyebb legyen a csempész, vagy fejvadász szerepet előadni. Azoknál úgy is van egy-két extra irat biztos ami biztos, és meg is találhatják őket. Persze ennek fényében, egyforma személy van külön nevekkel, hogy hitelesebb legyen.
Ezután jöhet a sokat látott páncél és fegyver, amik csak hitelesebbé teszik az egészet. Persze mehetnék újba is, de az nem annyira hihető, mint ez. Mikor oda érünk, akkor már bent is fekszek az egyik mentő kabinba a cuccaimmal együtt, hogy minél kevesebb időt töltsön itt a hajó, és ahogy kilőnek már mehessenek is tovább.
Az Erőben elrejtőztem mostanira, az Erő lenyomatom is más, ahogy a vonásaim is, némileg idősebb emberibb, amikhez passzolnak az iratok is amik nálam vannak, de semmi olyan, nincs, ami arra utalna, hogy kikhez is tartozok.
A lefelé vezető utat hagyjuk. Nem egy olyan, mint egy hajóval való landolás, sokkalta rázósabb, de sokhoz képest ez még kellemesnek is mondható volt. Az elsőknél, még alaposan teli volt a gatyám, de mostanra már rutinos az egész. Ha baj van, akkor a légkörben már „katapultálhatok” és a landolást megoldom magamnak. De ez igen ritkán kellett eddig is. főleg csak kiképzéseknél, mikor szándékosan volt valami műszaki hiba a kabinnal.
Ahogy leérek gyakorlottanpattanok ki, a cuccommal együtt és máris közelifedezékbe rohanok és ott lapulok meg, körbe nézve, mintha valaki esetleg üldözne. Kitudja ki látta az érkezésem, és ki lehet a közelben, ezért jól jön a játék.
Alaposan körbe néztek felmérve a helyet ahol vagyok, majd előveszem a Holoprojectort és megnézem azon a terepet és az adatokat, amiket kaptam, persze azok azt jelzik, hogy a két pont közt vagyok, de annyira nem messze, így akár láthatták is az érkezésemet is, de ez majd kiderül később.
- Séta és megnézni milyen a víz, vagy egy kis magaslati levegő. Nehéz kérdés – morfondírozok az orrom alatt, majd megindulok a víz felé inkább. Mindkét hely logikus volt, egy bázisnak, és mindkettőnek meg voltak a maga veszélyei is. A tónál ott a lehetséges ivóvíz, így könnyen gyorsanvolt kialakítható egy bázis, de könnyebbcélpont, míg a hegy jóval védettebb, jobb a rálátás a vidékre, ugyan akkor azért nehezebb a túlélés is.
Most ez a két kilométer nem egy nagy táv így lehet a tónál lévő már csak egy kis helyőrség, ahonnét vizet szereznek és szállítanak, vagy csak automata és nincs ott senki se, de információ még lehet, na meg, egy bolygón kényszer leszállást végző inkább megy ivóvíz forrás után nézni előbb, mint hegyet mászni, így az tűnt jobb ötletnek is, ha kellett egy mese, hogy mit is keresek ott.
Azért óvatosan haladtam, kinyúlva az erőbe, hogy megérezzem, meghalljam, meglássam messzebbről, ha van valaki a közelben. Ha lehetett azért nem érintkeztem volna a helyiekkel csak, ha ez nem volt kivédhető dolog. Célom a tó partja volt, úgy a jel forrásától némileg odébb, hogy onnét nézhessek rá a helyre fedezékből.
Nyshani Ry Shami
Feladat: Kideríteni, hogy még biztos e a menedék
Frakció: Új Köztársaság
Játékos társak: Ziare Dyarron, Alt’or T’orak
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- top
- öv kicsit törzsiesebb díszítéssel, rajta a fénykardjával és pisztolyával.
- nadrág
- katonai bakancs
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv oldalán részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
Kraken kipakolása és feltöltése tervszerűen haladt, ahogy a javítási munkálatok is. Bár biztonságban voltunk, és az időszak is békésebb volt a szokásosnál, a hajón és körülötte, mint mindig ugyan úgy azok a protokollok voltak érvényben, mint máskor. Külsős személyzet nem mehetett engedély nélkül a hajóra, és az új rakomány is átvizsgálásra került. Nem voltunk nagyok, de attól még célpontok mi is, és nem kockáztathattunk semmit se. Akik élni kívántak a kimenő lehetőségével megtehették, de senki se lehetett egyedül és fegyver nélkül. A bejelentkezés is kötelező volt, mint minden más helyen is, ahol leszálltunk. Ez nem volt a legénységnek szokatlan dolog, és tudták, hogy miattuk van, egymás miatt. Én se mentem egyedül a szenátus épületéhez ennek fényében, és nem is volt ez meglepő dolog se.
- Itt várjatok meg – szólok a két testőrömnek, majd bemegyek az épületbe, ahol látok nem egy ismerős arcot, még úgy is, hogy elég ritkán járok errefelé, és sokszor tényleg csak annyira, hogy lepakolunk, ami kell megcsináljuk, majd megyünk is.
Lassan kimért léptekkel megyek Alt’or mögé, kissé lopakodva is, mikor meglátom, bár úgy is tudom, hogy nem nehéz neki kiszúrnia, és a vállára teszem bal kezem. Sose a fém kezemmel érek hozzá ha nem muszáj, hanem az éppel.
- Kit látnak szemeim, a T’orak klán nagy vezetőjét – mosolygok rá, mikor felém néz. Szívesen ölelném át, bújnék kicsit hozzá, de annak nincs itt az ideje most. Bár van aki sejti, hogy több is van köztünk, mint puszta barátság és üzleti kapcsolatok. Már jó pár éve tart eme kis kapcsolat, sőt ha őszinte akarok lenne, az egyik megbízás után, még nem is voltam kapitány se, csak az én dolgom volt elvinni neki amit kért. És ő volt mellettem, miután elvesztettem a karom, és nem éreztem magam egésznek a művel. Ohh a régi szép emlékek, és most újra találkozunk, mintha nem csak hetek teltek volna most el úgy viselkedek. Még, hogy ahogy vénülünk bölcsebbek leszünk.. hülyeség… – Örülök, hogy újra látlak. Ezután, majd lehet egy kicsit el kéne vonulnunk beszélgetni, iszogatni, és kitudja… - kezdek bele egy kis csevegésbe kedvesen mosolyogva rá, mikor meglátom Ziarre Dyarront ahogy felén tart. A mosolyom úgy tűnik el és lesz helyette komolyabb az ábrázatom. A lázadás vezetője tart felénk, annak oka van, ahogy annak is, hogy ide hívott minket most.
- Jó reggelt önnek is! – köszöntem egy kedvesnek szánt mosollyal, de valahogy éreztem, hogy valami eléggé fontos lehet, ha épp ő az aki még elénk is jön.
- Természetesen, csak ön után – válaszolom, majd megindulok, anélkül, hogy rákérdeznék bármire is. Fontos lehet, ha az irodájába hív minket udvariassági körök futása nélkül. Az ő tempójában haladok teljes nyugalommal.
_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"
Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)
˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Ziare Dyarron
Huszonöt év....mintha csak egy szempillantás alatt telt volna el. Kialvatlannak, fáradtnak érzem magam. A mai napot elég rosszul viselem, mint minden évben. Reményt ad az itt lévő menekülteknek, hogy a Birodalom ilyenkor, felhagy a kutatással. Csökken az aktivitásuk egy rövid időre. Mi is megünnepeljük, hogy életben maradtunk. Már ha lehet ezt életnek nevezni, hogy mindig a hátunk mögé nézegetve várjuk, hogy vajon mikor bukkannak ránk. Túlélnénk vajon ezt is?
A klánom már tudja, hogy a mai nap nem zargatnak minden apró dologgal és bajjal. Nem mintha nem tennék meg mindent értük, azt hiszem inkább tiszteletből. Látják rajtam, hogy ilyenkor feltépődnek bennem a régi sebek a csatát, és a családomat illetően.
A napom nagy része azzal telt, igaz még csak kora reggel van, hogy mindenkit próbáltam elkerülni, és csak a legfontosabb, halaszthatatlan ügyeket intézni.....
Egy vékony méltatlan, és panaszkodó robot trillára kapom fel a fejem, Trex éppen egy takarító droidot üldöz. Elmosolyodok, mindig képes felvidítani egy kissé, ha magam alatt vagyok. Kivételesen hagyom, hagy csinálja. Így legalább a nem kívánatos diplomaták, üzletemberek, politikusok nagy ívben elkerülnek. Akik nem ismernek közelebbről félnek tőle. Pedig a légynek sem árt, hacsak én nem mondom neki....
Meglepetten fordulok hátra, a ritka alkalmak egyike mikor valakinek sikerült meglepnie. de ezúttal ez egy kellemes meglepetés.
-Nocsak a híres kalóz és csempész és lázadó....-
Válaszolok neki, kicsit cukkolva. Rákacsintok.
-Ry én is örülök, hogy látlak...-
Tudomásom szerint csak én szoktam Ry-nak hívni, ráteszem a kezem, a vállamon hagyott kezére.
-Ha tudsz várni, ez egy hosszú nap lesz....sort keríthetünk ezekre a dolgokra....nem feltétlenül ebben a sorrendben....-
Egy kis bizonytalanság is vegyül a hangomba, vagy szomorúság? Nem is tudom....Talán mindkettő, sokszor megkértem, hogy maradjon velem, a klánnal, de mindig vissza utasította. Most is várja a hajója, áruval megpakolva és persze a legénysége is. A megbeszélés vagy nap végén ismét elmegy, újabb hetek telnek el, amíg találkozunk....
Trex vidáman ügetve, ott hagyja a kis droidot és Ry lábához dörgölőzve lelkesen üdvözli. Rajtam kívül, ő az egyetlen akivel ilyen közvetlen szokott lenni.
Ziarre tart felénk, el veszem a kezem, nem mintha érdekelne bárki véleménye is. A dolgok változtak, már a rendek is.
-Jó reggelt....-érdeklődve veszem szemügyre, érdekes, hogy az irodájába hív minket. Valószínűleg ez egy magán megbeszélés lesz. Több, mint érdekes, ha igazam lesz. Nem csak én vagyok fáradt úgy látom.
-...Természetesen, máris indulhatunk.-
Előre engedem őket, míg Trex Ry mellett halad, én pedig Ry formáit veszem szemügyre, addig legalább jól érzem magam, míg komolyra nem fordulnak a dolgok...és ilyenkor olyan öregnek sem érzem magam.
- Felszerelés:
- -Az övén: -Egy sárga pengéjű egykezes fénykard 3 pont
-Datapad
-A csuklójára erősítve egy komlink
-Egy lézerpisztoly, a másik oldalon
-Könnyű teherhajó 6 pont (Persze nem nála )
- Jártasságok:
- Telekinézis *** (8 pont)
Receptív-Projektív telepátia (1 pont)
Méregtelenítés *** (5 pont)
Tudatbefolyásolás (2 pont)
Gyógyulás gyorsítása (2 pont)
Állati nyelvek (1 pont)
Fájdalomtűrés (3 pont)
Erő elrejtése (5 pont)
Fáradtság megszüntetése (2 pont)
Sérülés csökkentése (3 pont)
Eszmélet megőrzése (2 pont)
Szívós test (3 pont)
Erőlavina (10 pont) (nem teljes erővel képes használni)
Mások méregtelenítése (7 pont)
Védekezés (5 pont)
Mások gyógyulásának gyorsítása (2 pont)
Mások fájdalmának elfojtása (4 pont)
Mások fáradtságának megszüntetése (3 pont)
Mások eszméletre térítése (3 pont)
Erőátvitel (5 pont)
Erõ pajzs (8 pont)
Jade villámok (8 pont)
Ráolvasás (világos oldali) (2 pont)
Szörnyteremtés (11 pont)
Ereklye készítés ** (10 pont, a 3. nincs meg) (világos oldali verzió)
- Trex:
- Jószág: 10 pont (mert Erőérzékeny)
Láthatatlanság ** (8 pont)
Erő elrejtése ** (5 pont)
//Maradt 13 pontom ha jól számoltam //
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
@Xeth E'ron azt mondta, hogy éjjel tud írni, így reggel kaptok új kört
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Xeth E’ron / Keth Tye E’ron
|
Imét elérkezett a várva várt nem várt nap. Az év bármelyik más napján szinte órára vagy percre pontosan meg tudtam mondani, hogy azóta a bizonyos időpont óta mennyi is telt el, mindössze csak azon kevés napokon vagy órákban tudtam megfeledkezni minderről, amikor a gyermekeimre tekinthettem. Mármint nem a Birodalomra, hanem a két lányomra, az egyetlen fényességre az életemben. Most pedig újra itthon voltak hosszú idő után. Fontos munkát végeztek mindketten és már felnőttek voltak, de minden alkalommal egy kicsit összedőlt számomra a világ, amikor el kellett menniük.
A birodalom ügyei természetesen a lehető legjobban haladtak várva az igazi császáruk visszatérésére. Magamat a mai napig mindössze csak szimpla helytartónak tartottam, semmi többnek, aki csak addig gyakorolja a császári hatalmat, amíg a ténylege császár vissza nem tér. Nincsenek holmi tévképzeteim arról, hogy az én képességeim eltörpülnek az övé mellett, így el sem bukhatom. Arról nem is beszélve, hogy igazából nem én vagyok az egyetlen vezetője, feje ennek a birodalomnak, mindössze csak én viselem a pozíciót. A Birodalmat tulajdonképp hárman vezetjük, a Triumvirátus a tulajdonképpeni hatalom jelenleg, mindössze a nép érdekében töltöm be a császári pozíciót.
Az utóbbi időben viszont ez elég nehéz. A lányaim elől eddig sikerült elég jól eltitkolnom, feltehetőleg a hosszú külön töltött idő segíthetett ebben, viszont Hiuval, Kalen, de még Ingrid is felfigyelt a problémámra.Az egészet az elején még múló dolognak gondoltam, de hamar kiderült, hogy aligha akar abba maradni és hiába nyomoztam utána, hogy mi is lehet semmi válasz nem került rá. Most is folyamatosan ez zavart és rendre megráztam a fejem a lakosztályom felé vezető úton, persze csak akkor, mikor senki sem látott, hogy hátha ezzel abba tudna maradni. Persze igen csak nagy meglepetés volt, amikor egyszer csak sikerült. Azonban hamar felváltotta ezt a gyanú érzése. Ha valami ilyen módon egyszerűen véget ér, akkor igenis nagy gond lehet. Mély levegőt vettem, hosszú idő óta végre csendben és nyugalomban, majd sietősebbre vettem a lépteimet a lakosztály irányába, szinte feltépve minden ajtót, ami az utamba került. A palotában jelenleg itt tartózkodtak a lányaim is, így bármi vagy bárki is okozza mindezt potenciális veszélyforrás lehet, és habár mindketten nagy hatalommal rendelkeznek, mégsem akartam őket veszélybe sodorni.
Azonban az utolsó ajtó feltárulását követően megálltam. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha két szív dobbant volna egyszerre a mellkasomban, majd állt volna le mindörökre. Az elmúlt negyed évszázadban elég jól megtanultam újra egy lenni, de amit most láttam magam előtt, az az eddig mélyen alvó másik felemet is felébresztette. Hideg zuhanyként ért az előttem álló nő látványa és évek óta most éreztem magam igazán öregnek, pedig semmit sem változtam az évek alatt, az arcszőrzetet leszámítva.
- Meghaltál. - szólaltam meg kissé rekedtes hangon, kiszáradt torokkal, miközben az Erőben próbáltam kinyúlni annak érdekében, hogy megtudjam, hogy ami a szemeim előtt van, az csak illúzió, valóság, vagy egy esetleges erőszellem. Az elején még volt pár személy aki megpróbálta érvként vagy akadályként használni ellenem a feleségemet. Mindnyájuk szörnyűséges sorsot hozott magára ezzel, ahogy a népére is. A fejemben ismét hangokat, illetve pontosabban hangot hallottam, a saját magam másik feléét, ahogy minden gondolatát, amit őrizgetett ezidáig most mind rám akarná zúdítani. Ara próbáltunk rájönni, hogy mi is lehet ami előttünk van, és, hogy miért most.
Felszerelés
| Szakértelmek
|
_________________
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Sötét Jövő: Prológus
Új fenyegetés
Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Th'edar Kolbert, Nyshani Ry Shami, Ziare Dyarron,
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron, Alt'or T'orak és Testsubject-4141 / Bevo
Következő körváltás: 2020. július 21. (kedd)
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
- További információk:
- -
Bevo elég sok fedezéket talált itt, ami azt illeti, mert bőven voltak fák, amik mögé el lehetett bújni, vagy éppen felmászni rá, vagy a gyökerek alá bebújni. Szikla, vagy efféle dolog itt sajnos nem volt, de még így is megtudta oldani a fiatal férfi mindezt. Egyelőre a közelben semmi em látszott, így teljesen nyugodtan elő tudta venni a kommunikációs eszközét és megnézni rajta, amit akart. A mentőkapszula elvileg árnyékolt és álcázott volt, így a radarok nem láthatták az érkezését és távolról szabad szemmel sem.
A becsapódás után más kérdés, hogy az álcázás tönkrement, így már a kapszula látható volt, de eléggé biztonságosak voltak ezek és jó pár éve használták őket, mindeddig tökéletesen. Szóval ha a korábbi adatokat nézte Bevo, akkor nem tudták, hogy itt van. A két bázis tényleg pontosan egyforma távolságra volt, így végül a fiatal férfi a mellett döntött, hogy a tóparthoz megy és azt nézi meg először.
Vizet egyébként még csatornarendszeren, vagy bányászattal is lehetett szerezni, ki tudja, hogy volt-e földalatti forrás a hegy környékén. Ezeken felül azt Bevo is tudhatta az aktából, hogy a bolygó egyszer lakott volt és fejlett civilizáció lakta mielőtt el kellett hagyniuk a helyet, mert lakhatatlanná vált. Így bármilyen egyszerű módon megoldható volt a vízszerzés. De ettől függetlenül a fiatal férfi úgy döntött, hogy oda megy a tóhoz.
Ezt megtudta tenni, útközben jó párszor látott nyomokat, hatalmas legalább harminc-negyven méter nagyságú állathoz tartozhatott, szerencsére az állatot nem látta – ami egyébként kétlábú volt – csak a letört fákat és az ösvényt utána, ami a vízhez tartott. Így ezen a helyen legalább könnyű volt haladni. Ha ezt választotta Bevo, akkor olyan fél óra alatt meg is érkezett a parthoz. Egészen addig semmilyen érdekességet nem látott.
A tóhoz érve először Erő verte bűz csapta meg az orrát, egy közel tíz méteres nagy növényevő állat tetemét láthatta a parton, amiből egy csapat hatalmas dögevő madárhorda falatozott békésen.
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
- További információk:
- -
Szerencsére két olyan személyt láttam meg a főcsarnokban, akikkel egyébként is szerettem volna beszélni. Miközben végigsiettem a csarnokon hozzájuk végignéztem a megannyi szobron. Hősök, akik életüket adták az ügyünkért és azért, hogy mi békében élhessünk. Nem mintha tudnánk mi az a béke. Középen volt Morwen Avenay jedi mester szobra, ő még a Lángmadárral vívott küzdelem során hunyt el, az egyik első áldozat volt. A felkérésemre igent mondtak, így hálásan bólintottam nekik, hogy elfogadták az ajánlatomat.
- Akkor kérem kövessenek! – mondtam.
A kezemmel még mutattam az irányt is, majd előre indultam olyan tempóban, hogy könnyedén tudjanak követni. Kiérve a főcarnokból egy folyosókkal teli „labirintusba” érkeztünk. Az épületet nem mi építettettük, csak felújítottuk, amikor megtaláltuk a bolygót és kikiáltottuk otthonunknak. Ez az épület sok ezer éves volt, de az évek alatt a saját képünkre formáltuk. A folyosókon sokan voltak, mint mindig. Többen köszöntek, biccentettek is nekünk, nem csak nekem, mindannyiunknak. Én viszonoztam is ezt, végül jó pár perc séta után megérkeztünk az irodámhoz. Kinyitottam az ajtót, ami becsúszott a falba és mutattam a kezemmel, hogy nyugodtan menjenek előre. Az irodám nem volt túl nagy – a többihez képest – egy nagyobb és egy kisebb helységből állt üvegfallal elválasztva. A kisebbikben volt az íróasztalom, a nagyobbik felén egy nagyobb asztal, ami körül egy tucat személy elfért. Kisebb ablakok révén a tengerre lehetett rálátni. Azaz az épület hátsó felében volt az enyém. A falak egyébként üresek, néhány térkép volt csak kint, de ez nem sok. Ha éppen valamilyen tervhez kellett a hely, mindig volt.
- Kérem, foglaljanak helyet! – mondtam.
Ha megették, amit kértem, akkor utána folytattam, amit mindkét személy azonnal érzhetett ebben a pillanatban, hogy megszűnt az Erő és mind a hárman, vagyis négyen néhány pillanatig magas hangú sípolást is hallhattunk. Semmilyen elektronikai eszköz sem működött.
- Bocsássanak meg ezért, de nem lehetünk elég óvatosak… Ugyanis a jelen állás szerint nagyon úgy néz ki, hogy a Birodalmiak megtalálták ezt a helyet és beszivárogtak Új-Tython-ra – mondtam elég baljóslatúan.
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
- További információk:
- -
- Helyesen döntött! – mondta a nő.
Ez abban a pillanatban történt, amikor Kolby arra jutott, hogy elengedi a fegyvert és így is tett. Az igazat megvallva Ingrid soha sem gondolta, hogy ilyen pozícióba fog egyszer jutni, mint ahol most volt. ugyan eltelt huszonöt év, de még mindig nem kedvelte a Császárát, ez mit sem változott az évek során. Sokan úgy vélték, hogy mert vörös és az uralkodó szeretője, így ezért kapott olyan befolyást és rangot, amit. Nem is tévedhettek volna nagyobbat, egyszer csókolták meg egymást és az is egy fedett akció miatt volt szükséges elterelés, nem is beszélve arról, hogy a vége az lett, hogy Ingrid érzékeny ponton térdelte a férfit – akkor még nem volt császár – mert a figyelmeztetése ellenére is visszacsókolt. Az évek során Ingrid számtalan képességet kapott a Császártól, mindezeket úgy, hogy soha sem vált sith ivadékká, más kérdés, hogy a benne mélyen szunnyadó Erőérzékenysége felébredt, így nem egy trükköt tanult meg az évek során és még veszélyesebbé vált, mint valaha. Tényleg nem zavartatta magát, amikor megérkezett, telepatikus erejét használva a titkárnő mozdulni sem mert, nemhogy szólni Kolby-nak, amikor megérkezett. Bent látta a mozdulatot, amikor a férfi a fegyveréért nyúlt. Nem nézett bele a Muun elméjébe, de volt elképzelése arra, hogy mit is akart a másik. Miután megérkezett az asztalhoz teljesen nyugodtan ült le a muun-nal szemközti székek egyikére. Az egyik lábát átvetette a másikon és kényelmesen ült hátra. Ha nem lett volna a gyilkosság, akkor a férjével és a gyerekekkel lehetett volna otthon a Kaldahan-on képviselve a császárt Tubrok és a saját bolygóján, ahelyett, hogy itt Coruscant-on kellett volna lennie. Remélte, hogy mihamarabb letudhatja ezt és mehet haza. Ettől nem akarta minél gyorsabban elvégezni az ügyet, alapos volt, de utána akart járni a dolgoknak.
- Ezt tényleg kérdeznie kell a jelenleg kialakult helyzetben? – kérdezte. - Szerintem ön is pontosan tudja Kolby, hogy mi miatt érkeztem. A Czerka Részvénytársaság. Bizonyára ön is tudja, hogy az ott zajló kellemetlen dolgok mindenkire kihatással vannak, nem csak az udvarra, vagy cégekre, de a teljes Birodalomra. Kezdetnek megtenné az, hogyha elmondaná, hogy mit tud az egész ügyről. Úgy értesültem, hogy az eseményekben önök is érintettek voltak, már ami a leszámolással kapcsolatos – mondta.
//Akkor most itt te szabad kezet kapsz, nyugodtan találj ki bármit, ami ehhez passzolhat, hogy mi és hogyan történt, hogyan kapcsolódtok / nem kapcsolódtok mindehhez //
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
- További információk:
- -
Rhys tudta, hogy azon a napon nem csak ő halt meg, de Keth teste is elpusztult, azonban a férje lelkét nem találta a túlvilágon. Damien volt az, aki elkapta őt és elfogta, majd az Eshal-ra vitte, a férjei öccse volt az, aki Xeth és Keth szeme láttára vágta ki Rhys szívét. A nő tudta, hogy a lányai éltek, őket nem bántották, nekik nem volt közük Benûwia-hoz. Azóta, hogy meghalt próbált a Netherworld-ből visszatérni, vissza az élők sorába bármilyen formában, hogy a férjével legyen, bár ez nagyon nem volt egyszerű. Sikerült mestert találnia, aki elkezdte tanítani arra, hogy miként tud Erőszellemként manifesztálódni. Nos ez nagyon nem volt könnyű. Először is erősnek kellett maradnia, hogy ne olvadjon bele az Erőbe, hanem megtarthassa magát külön lénynek, ez sikerült, ezek után jöhetett a tanulás. Az utóbbi hónapokban, hetekben – negyed évszázaddal a halála után – végre sikeresen eltudta érni az élők világát, így suttogással próbált Xeth-hez szólni, más kérdés, hogy a férfi nem értette ezt és nem a feleségének vélte, hanem többen azt hitték, hogy a férfi kezd megőrülni, a nő szíve pedig majd megszakadt, hogy nem sikerült felvennie a kapcsolatot a férfival, akit még mindig szeretett. Mivel most egy volt az Erővel pontosan érezte a férfi szenvedését, látta a lányaikat is, roppant büszke volt rájuk, hogy milyenek lettek és örült, hogy Xeth úgy nevelte fel őket, ahogyan Rhys is tette volna. De akkor is fájt a nőnek, hogy nem lehetett velük, nem lehetett mellettük, mert nem volt életben. A halálának 25. évfordulója volt az a nap, amikor végre valahára az egykori Jedi Templom– mostani Császári palota – alatti Nexust felhasználva végül sikerült teljesen olyan alakot öltenie a való világban, amilyet szeretett volna, amit Xeth a legjobban szeretett. Elmosolyodott boldogan, amikor megérezte azt, hogy a férfi közeledik. Az ajtó kinyílt, ha lett volna szíve, akkor hevesen vert volna, alig várta, hogy újra lássa a másikat és mit is fog szólni a férfi azért, hogy itt van, igaz csak Erőszellemként, de ez is több, mint ami eddig megadatott nekik. Arcáról egy pillanat alatt tűnt el a mosoly és bánat váltotta fel, amint a férfira nézett, nem mozdult. Egy pillanatot sem öregedett azóta, hogy Xeth utoljára látta az elrablása előtt, Rhys azt a ruhát viselte, amit Xeth és Keth a legjobban szeretett, amiben a legszebbnek tartották – valamelyik sith nemesi ruhát – a haja is tökéletesen megcsinálva, az arcán enyhe smink. A tekintetében és a szemeiben azonban fájdalom látszott.
- Miért csinálod ezt magaddal szerelmem? – kérdezte végtelen bánattal a hangjában.
Ahogyan Xeth kimondta, hogy meghalt, a kezeit a szíve fölé helyezte, ahol lennie kellett volna, hogyha még élt volna, a fejét kissé lehajtotta, még pontosan emlékezett arra, hogy milyen fájdalmas volt, amikor Damien kivágta a szívét, még élt, nagyon is magánál volt, semmilyen drogot nem kapott. Amikor Xeth próbált rájönni, hogy mi lehet, csak színtiszta Erőt érezhetett Rhys felől, illetve láthatta a nő Erő mintázatát is, ami most egyedüli volt, nem vegyült bele Benûwia mintázata.
- Tudom, ahogyan Keth is aznap, de őt nem találtam a túlvilágon – mondta keserűen. - Damien miatt esélyem sem volt elbúcsúzni tőled, tőletek. Azóta a nap óta próbálok visszajönni hozzád, hozzátok valamilyen formában. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott… az a szakáll pedig roppant előnytelen, elrejti a „kisfiús” sármodat.
- statisztika:
- Körök száma: 2 kör / eltelt körök száma: 1
Testsubject-4141 / Bevo: 1 reag – @Shadow
Nyshani Ry Shami: 1 reag – @Shadow
Alt'or T'orak: 1 reag – @Alt'or T'orak
Ziarre Dyarron: 1 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Th'edar Kolbert: 1 reag – @Bishop
Ingrid L'lerim: 1 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron: 1 reag – @Xeth E'ron
Rhyssa Edaara Quillan-E'ron: 1 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Előtörténet
Kaland
Helyszín
- Felszerelés:
- - Elegáns ruházat
- Sugárpisztoly
- Gyógyító implantátum
- Diplomáciai luxus cirkáló
- Datapad
- Komlink
- Holoprojector
A feszültség csökkent az irodában, legalábbis Kolbert részéről, miután a nő helyet foglalt, éppen amikor hellyel akarta kínálni, így mégiscsak kevésbé fenyegető a helyzet. Úgy tűnt az udvar is nyomozást folytat az eset kapcsán, a fogaskerekek elkezdtek forogni a Muun fejében. Gondolkodott, az irodájában lévő egyik holoképre pillantott, aztán eszébe jutott valami.
- Megkínálhatom frissítővel?
Kérdezte udvariasan. Volt neki előkészítve többféle ital is megbeszélésekhez, ha a "vendége" kér, akkor szívesen tölt neki és ez esetben magának is. Ideje volt nekilátni hangosan levezetni a gondolatmenetét.
- Nos, mint láthatja mindenki rendkívül feszült és ugrásra kész nálunk. Ez azért van mert nagyon keveset tudunk a gyilkosságról, se motivációt, se elkövetőket. Borzalmas precedenst teremtett az incidens, főleg az utána kialakult káosz, és mint Ön is említette, az egész Birodalomra kihat. Ami a K Corpot illeti, mint bizonyára tudja, tulajdonrészünk van a Czerka Részvénytársaságban, ennek értéke bizonyára csökkenni fog, és a két cég közötti kereskedelmet is vissza fogja vetni a helyzet, de az anyagi veszteségnél sokkal nagyobb fenyegetés, hogy nem tudjuk mi leszünk-e a következő célpont. Persze van előnye is a helyzetnek, több közös bányászati műveletünk is van a Czerkával, ezekben megszerezhetjük a vezető szerepet, és általánosan is csökken a verseny a piacon.
Kolby tart egy kis szünetet, megvárja a nő reakcióját, kíváncsi rá.
- Ennyit röviden a mi érintettségünkről. Mivel Ön most itt van, feltételezem nem az udvar politikai döntése áll a "vezetőcsere" hátterében, és Önök is nyomoznak. Egy lehetséges magyarázat, hogy vállalati háború áll a háttérben és mások akarják megszerezni a Czerkát, vagy legalább egy részét maguknak, abból mindenki más biztosan profitálni tudna, hiszen mindenkinek jutna valami, azoknak is, akik nem vettek részt az egészben, és mivel a helyezkedés egyébként is megtörténne egy ilyen helyzetben, a tetteseknek könnyeb elrejtőzni a többiek között, bár feltételzhetően övék lesz a legnagyobb rész. Ez esetben a K Corpnak ugyanúgy érdeke felderíteni ki áll a háttérben, hogy tudjuk kitől kell tartani. A másik magyarázat, ami eszembe jutott, hogy az alvilág áll a háttérben, a Czerka mindig is üzletelt az alvilággal és számtalan illegális projektjük van szerte a Csillagködben, lehet valamelyik kartellnek vagy hasonló szervezetnek szúrta a szemét a vezető. Számunkra ismeretlen ok miatt. Feltételezem a Czerka titkos műveletei fontosak a Birodalom számára, ezek további működése, ezzel kapcsolatban nincs tudomásom ki akarná átvenni, ebből feltételezem az udvarnak az lenne a legjobb ha egyben maradna a Részvénytársaság.
Ezután ismét hátradőlt és figyelte miként is reagál a nő a fejtegetésére, már ha a felénél nem szakítja félbe.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
testsubject-4141 (Bevo)
Feladat: Megtalálni a lázadók új bázisát, jelenteni, és megadni a kellő információkat egy sikeres támadáshoz.
Frakció: Sith Birodalom
Játékos társak:
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- könnyű szedetvedett, ütött kopott páncél, elég sokat foltozott és több darabból összerakott.
- csuklyás köppeny
- egy ütött kopott, sokmindent megélt blaster.
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv hátsó részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
- Távcső
- Energia szelet
- „Energia ital” (saját keverék, ami jó erőben tartja)
- Egy kulacs Corelliai tömény
A bandukolásom megindulhatott a tó felé, majd megállva szemügyre vettem a térképet ismét, elgondolkozva kicsit, majd elrakva figyeltem a nyomokat. Valami nagy állatnak, vagy lénynek a nyomai, ami pont arra vezetnek amerre menni is akartam, így egy ideig könnyítheti a sétámat is. Miért is ne élnék az ilyesmivel? Azért figyeltem arra, hogy látok e valamit, séta közben elő véve a pisztolyom, kicsit megnézegetve, hogy rendben van e a koros darab, bár mi baja lenne, hiszen a külseje ellenére, mindig rendesen karban volt tartva, ennek ellenére megnéztem, majd megforgatva tettem vissza a tokjába, az övemre tett kezekkel, és úgy baktattam egy ideig, majd unott képpel nézelődve, bár ez csak a látszat volt, mert közel se untam a dolgot, és éberen figyeltem a dolgokat, hogy hol merre látok, hallok, érzek meg valamit.
Az utam aránylag eseménytelen volt, így azért volt időm merengeni azon dolgokon is, amiket a bolygóról tudtam, és azon, hogy mennyi helyről lehet itt ivóvízhez jutni, de ez nem befolyásolta a döntésemet. Logikusabb volt a tó egy frissen érkezettnek továbbra is, mert nem feltétel minden bolygó teljes történelmét ismerni se. Igaz, ez egy karantén bolygó esetén azért eléggé feltétel, de most landolhattam itt puszta véletlen is meghibásodás miatt, vagy nem épp tervek szerint zajló szökés miatt is nem?
Lassan elértem a tavat, amihez nem mondhatni, hogy annyira rohantam volna. Ha úgy tettem volna töredék ennyi idő alatt is meglehetett volna a táv, egy esetlegesen terepre sokkal alkalmasabb alakban, de így bőven jó volt most egyenlőre. Mikor oda értem, akkor nem épp a legkellemesebb szag fogadott.
- Pff, biztos skacok, hogy az még jó volt mikor mozgott? – morgom az orrom alatt, ahogy a dögevők felé pillantok. – Bár ez a ti dolgotok, nem az enyém – jegyzem meg, majd a dögtől távolodni kezdek egy kicsit, hogy ne nézzenek konkurenciának az íncsiklandozó lakomájuknál. Közben a vizet is megnéztem mennyire tűnik tisztának, ihatónak úgy távolságot tartva, esetleg, ha nem zavart semmi és senki, akkor kerestem egy követ, vagy rönköt, amire leülve, elővettem a távcsövemet és úgy néztem körbe a tavat, amit beláttam, hogy látok e valami állatot ami a vízből iszik, vagy épp valami mást, ami érdekesebb is lehet az állatvilágnál, mint mondjuk az energiajel forrását, esetleg egy kicsit intelligensebb lényeket, vagy azok nyomait.
Ezután elraktam a távcsövem, és úgy ültem egy kicsit, mint aki csak pihen, de közben az Erőben kerestem, hogy érzek e valamit, esetleg veszélyt, még mielőtt tennék valamit. De ha nem volt semmi ilyesmi, és nem láttam semmi mozgást, esetleg a távcsővel láttam valami érdekesebb dolgot, romokat, vagy valamit, akkor felkeltem, és egy nyújtózás után, vakartam meg a csuklyás fejem. Ha nem volt fontos, akkor inkább nem akartam a nagy döggel se összetalálkozni aminek a nyomában jöttem, de valahogy az volt az érzésem, hogy a tó környékén portyázgathat, hiszen ez egy remek hely a vadászatra, ha ragadozó szempontból nézzük.
De ha már ragadozóknál tartunk, szemeim megváltoznak, hogy a hőt lássam és úgy nézzek körbe a környezetemben, hogy úgy látok e valami érdekeset talaj szinten, a fákon, a víznél, vagy ha látótávban vannak romok, akkor ott, de ha nincs semmi érdekes így se, akkor szemeim vissza változnak normál emberi szemekké, és úgy indulok meg arra amerre az energia forrás lehetett, de már némileg a fák közé behúzódva haladva, hogy kevésbé legyek feltűnő, továbbra is figyelve a környezetemre, csak már érzékelőket, csapdákat is keresve, mert ha itt vannak lázadók, azok azért lehet kiraktak pár játékszert, ami figyelmezteti őket a veszélyre.
Nyshani Ry Shami
Feladat: Kideríteni, hogy még biztos e a menedék
Frakció: Új Köztársaság
Játékos társak: Ziare Dyarron, Alt’or T’orak
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- top
- öv kicsit törzsiesebb díszítéssel, rajta a fénykardjával és pisztolyával.
- nadrág
- katonai bakancs
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv oldalán részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
Figyelem Alt’ort, és olyan megnyugvást érzek mellette, ahogy kezemen tartja a kezét, miközben hallgatom amit mond. Jól tudom, hogy mit is szeretne, mire vágyna, csak míg a fiatal macska minden vágya az volt, hogy letelepszik és családot alapít, addig az események után nem tudok annyira egy helyen maradni hosszabb ideig. Nem érzem magam biztonságban akkor, sebezhetőnek, kiszolgáltatottnak érzem magam, könnyű célpontnak, pedig tudom, hogy mellette nem lennék az. De talán egyszer eljutunk arra a pontra is. Balomat csak akkor húzom le a válláról és a keze alól, mikor Trex odajön, és lágyan, lassan simogatni kezdem a hátát, a fejét.
Ezután megindulok Ziarreval, és azért nem kerüli el a figyelmem, hogy Alt’or eléggé „feltűnésmentesen” méregeti a „vonalaimat”, mire egy kicsit jobban rájátszok némi csípő mozgással, ahogy farkam lassan lengedezik mögöttem. A folyosók útvesztőjén, ahogy haladunk figyelem a sok ott lévőt, akiket köszöntök szóban, van akivel „pacsizva”. Azért vannak akik utaztak, vagy épp menedéket leltek a hajómon és biztonságos haza utat, és tartoznak is, ha úgy vesszük, persze vannak akiknek meg én, hát ilyen az élet, nem?
Mikor végre eljutunk Ziarre irodájába, akkor az ajtónál, leültetem Trex-et, majd úgy megyek az asztalhoz, ahol helyet kínál nekünk. Az erő megszűnt, ahogy leültünk, ami bár zavaró volt, de közel se annyira, mint a sípolás, és az, hogy a jobb karom nem igazán akart reagálni, így felemeltem és kényelmesen az asztalra raktam, kicsit úgy helyezve ujjaim rajta, mintha csak ott támasztanám.
- Semmi gond, az óvatosság sohase árt. Az embereim is harckészültségben vannak most ebben a pillanatban is. – Válaszolok egy kis sóhajjal, miközben füleim kicsit lekonyulnak.
- Igen, az impek leleményesek, hol hajléktalanok, hol menekülők, és elég szép színjátékokra képesek, hogy bejussanak közénk, és ezért semmi se nagy ár nekik. – lassan megdörzsölőm mű jobb karom balommal, mintha csak viszketne, zsibbadna, ami úgy lehetetlen.
- Az információ szerzés a legnagyobb fegyver ellenük… Hol, merre, mikor, mennyien lesznek. – jobb karimra pillantok, majd Alt’orra, aztán Ziarere.
- Ezért figyelünk az ilyen kívülről érkezettekre jobban a hajón, és ha gyanúsan viselkedik, akkor kicsit elbeszélgetünk az illetővel. – hangom kissé komorabbá válik és hűvösebbé, miközben füleim felemelkednek, figyelve a zajokra, a többiekre – Hasznos dolgokat mondhat el, mikor rájön a légzsilipben, hogy eljött számára az út vége, majd ők elmennek egy „kellemes” űrsétára, vagy ha valaki igényt tart rá a közelben, hogy még több információt szedjen ki belőle az vagy eljön és megteszi helyben, vagy magával viszi, és az információkat, meg visszajuttatjuk, vagy személyesen, vagy ha messze járunk és nem akarunk kockáztatni egy visszautat, mert kitudja van e társa, akkor a T’orak klánon keresztül. Hogy ki lehessen értékelni, mi lehet hasznos, mi az ami nem. – farkamat felemelve bökők Alt’or felé, ahogy említem a klánját, és hátra dőlök a székben. Nem volt titok, hogy nem akarok a hajómon egy elfogott kémet se ide visszahozni, mert túl nagy kockázatot jelentett a szememben.
– De a Kraken egy kis hajó, kevés létszámmal, ezt sokkal könnyebb ott kézben tartani, mint egy bolygón. Lehetetlen mindenkit úgy ellenőrizni, hogy biztosan nem csak egy fabrikált történet amivel előállt, hanem igaz is. – lassan leoldom a fénykardom és a pisztolyom, majd az asztalra rakom. Igen, teszem amit meg kell tennem, szörnyűségeket, amikre találhatnék kifogást, mentségek, hogy a túlélés miatt, meg a társai, de ez akkor se törli el a bűnt, amivel együtt élek. A halálba küldték őket, tudták mire vállalkoztak, és én vagyok az aki végez velük, nem az elsőtisztem, nem a fedélzet mester, nem az egyik matróz, én teszem meg, mert én vagyok a kapitány.
- Miből gondolja, hogy itt vannak? Milyen jelek utalnak erre? Esetleg csak egy mezei kém, vagy egy képzett erőhasználó aki ránk bukkant a gyanúja szerint? Esetleg egyedül lehet, vagy már többen is? – teszem fel a kérdéseimet, érdeklődőn, nyugodtan, miközben füleim is felé fordulnak, ahogy teljesen rá figyelek. Nem az a személy van velem szembe, aki csak vaktában dobálózik ilyesmivel, és ráadásul ő az, akinél örültem volna, ha vezeti az Új köztársaságot is, ha vállalta volna a dolgot. Ezután egy kicsit elhallgatok, és a székben hátra dőlve várok.
Alt’or ismer annyira, hogy tudja amit teszek nem azért teszem, mert élvezem, vagy ebben lelek örömet, és más körülmények közt talán meg se tenném mindezt, csak nem olyan időket élünk.
_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"
Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)
˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Ziare Dyarron
Halkan felsóhajtok, ahogy az előttem lévő látványt csodálom. De kénytelen vagyok elfordítani a tekintettem, és viszonozni a köszöntéseket. Néha azt kívánom, bárcsak ne lennék klán vezér, csak egy egyszerű zsoldos, aki a mának él. Ezt sajnos nem tehetem meg. Azzal kell okosan gazdálkodni és a legtöbbet kihozni, ami jutott nekünk. Nem mintha az utóbbi években olyan rosszul ment volna a sorom. Nem.De néha túl sok minden nehezedik rám.
A két hölgyre is szép számmal köszöngetnek, Ry-ra talán még többen is mint rám. Ezen nincs mit csodálkozni, sokan a le kötelezettjei. A kezdeti időkben pótolhatatlan segítség volt a hajója és a legénysége is. Most is az.
-Köszönöm.-
Helyett foglalok, kicsit elfintorodok, ahogy elvágnak az Erőtől és a sípolás sem kellemes, de éltem már át rosszabbat is. Trex nyüszítve fészkelődik egy kicsit. Őt talán jobban megviseli ez.
Komoran hallgatom, nos igen, itt a szobában mindenki tett már olyat, amit normál körülmények közt soha nem tett volna meg. De van amit nem lehet elkerülni. Ry-ra sincs jó hatással ez, de mint kapitány soha nem fogja ezeket a kellemetlen feladatokat másra hárítani.
Felszisszenek, nem mintha nem számítottam volna már régen ilyesmire. Nem a meglepetéstől, hanem, hogy én erre nem jöttem még rá. Nincs erről információm. Pedig elég jól informáltnak tartom magam. Ehhez azonban nem voltam eléggé az.
-Csak mi tudunk róla?-
Kíváncsi vagyok, mi lesz a válasz. Mert ha csak mi, az azt jelenti a kém, kémek már magasabb körökbe is beépültek. Mind hármunknak, elég nagy a befolyása. Én és Ry azonban nem vagyok teljesen összefonódva ezekkel a körökkel. Ha ez a helyzet, akkor logikus, hogy miért csak nekünk mondja el. Közben máris azon gondolkodok, hogy rá állítom a hálózatomat a dologra.
A másik része, hogy ránk gyanakszik, vagy valakire az embereink közül. Egyik lehetőség sem túlzottan kecsegtető.
-Történt már információ szivárgás?-
Ez még jobb kérdés, mert ha sikerülne az előtt elkapnunk, mielőtt felvenné a kapcsolatot a Birodalommal. Több mint tökéletes lenne. Feszülten nézek Ziare-re....
-Nem engedhetjük kicsúszni a kezeink közül....-
Az itt lévők pontosan tudják, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy nem kapjuk el a birodalmi ügynököt. Még ha nincs is konkrét bizonyíték a létezésére, akkor pedig arról kell meg bizonyosodnunk, téves riasztás volt az egész.
- Felszerelés:
- -Az övén: -Egy sárga pengéjű egykezes fénykard 3 pont
-Datapad
-A csuklójára erősítve egy komlink
-Egy lézerpisztoly, a másik oldalon
-Könnyű teherhajó 6 pont (Persze nem nála )
- Jártasságok:
- Telekinézis *** (8 pont)
Receptív-Projektív telepátia (1 pont)
Méregtelenítés *** (5 pont)
Tudatbefolyásolás (2 pont)
Gyógyulás gyorsítása (2 pont)
Állati nyelvek (1 pont)
Fájdalomtűrés (3 pont)
Erő elrejtése (5 pont)
Fáradtság megszüntetése (2 pont)
Sérülés csökkentése (3 pont)
Eszmélet megőrzése (2 pont)
Szívós test (3 pont)
Erőlavina (10 pont) (nem teljes erővel képes használni)
Mások méregtelenítése (7 pont)
Védekezés (5 pont)
Mások gyógyulásának gyorsítása (2 pont)
Mások fájdalmának elfojtása (4 pont)
Mások fáradtságának megszüntetése (3 pont)
Mások eszméletre térítése (3 pont)
Erőátvitel (5 pont)
Erõ pajzs (8 pont)
Jade villámok (8 pont)
Ráolvasás (világos oldali) (2 pont)
Szörnyteremtés (11 pont)
Ereklye készítés ** (10 pont, a 3. nincs meg) (világos oldali verzió)
- Trex:
- Jószág: 10 pont (mert Erőérzékeny)
Láthatatlanság ** (8 pont)
Erő elrejtése ** (5 pont)
//Maradt 13 pontom ha jól számoltam //
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Xeth E’ron / Keth Tye E’ron
|
Valamiért akaratlanul is fellélegeztem mikor elég nyilvánvalóvá vált, hogy aki előttem áll az, aki és nem peig valakinek az ízetlen tréfája, próbálkozása. Ennek következtében a tartásom is olyat vett fel, ami az évek alatt eléggé berozsdásodott, hiszen csak akkor használtam, amikor a lányaimmal voltam privát környezetben, vagy pedig amikor Kalen és Hiuval nem mint társak és tanácsadók, hanem mint barátok voltak mellettem. Egyszóval hosszú idő után ismét Xethként álltam ott és nem pedig a Birodalom császáraként. Furcsa mód felüdülés volt a dolog. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy sajnos Rhys Erőszellem vagy Erő jelenés lehetett. Talán annál kicsivel több. Az viszont megnyugtató volt, hogy Benuwiának nyoma sem volt.
- Kethel újra egyesültünk a testének elpusztulása után. Gondolhatod, hogy nem volt egy könnyű dolog, ahogy korábban a szétválás sem. - meglepő módon nevettem. Biztos voltam benne, hogy ha az udvarból most bárki hallott volna azt hitte volna, hogy teljesen becsavarodtam, vagy valami nagy tervre készülök, pedig igazából egyszerűen boldog voltam. Huszonöt év után felhőtlenül boldog.
- Így jobb? - tettem fel a kérdést a feleségem számára miután kicsit megsúrolgattam az állam, hogy eltüntessem a szakállat, amit igazából azért növeltem, mert nem volt nő aki miatt az arcom állapota érdekelt volna. Persze a lányok többször megjegyezték, hogy nem tetszik nekik. Mi tagadás, az anyjukra ütöttek.
- Mindennél jobban meg szeretnélek ölelni, de nem tudom, hogy az mennyire lehetséges. Mármint, hogy mennyire vagy jelen fizikailag. A halál utáni Erőhasználat nem igazán az az ág, amit gyakoroltam volna. Bár most jobban belegondolva lehet nem ártott volna, mert akkor esetleg fejből tudnám azt is, hogy miképp tudnálak visszahozni fizikailag is közénk. A lányok nagyon örülnének neked. - léptem közelebb amennyire lehet, lehetőleg anélkül, hogy ez a boldog pillanat megszakadna, vagy eltűnne örökre. Ami azt illeti már pörgött is az agyam, hogy miképp is lehetne megteremteni a feltételeket és lehetőségeket arra, hogy a feleségem visszatérhessen az élők soraiba. Hiuvallal biztosan fel kell vennem a kapcsolatot, hiszen ő a tapasztaltabb, ahogyan valószínűleg egy testre is szükségünk lesz, bár talán azt a legegyszerűbb megoldani, hiszen már aját magamból is hoztam létre egy másolatot.
Felszerelés
| Szakértelmek
|
_________________
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Sötét Jövő: Prológus
Új fenyegetés
Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Th'edar Kolbert, Nyshani Ry Shami, Ziare Dyarron,
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron, Alt'or T'orak és Testsubject-4141 / Bevo
Következő körváltás: 2020. július 25. (szombat)
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
- További információk:
- -
Bevo-nak szerencséje volt a madarak nem törődtek a jelenlétével és nem foglalkoztak vele, így könnyedén ki lehetett őket kerülni és nem okoztak gondot. Bár a dögnek a szaga elég nagy területet belengett, így a szagok nem voltak éppen továbbra sem a legkellemesebbek. A víz sötét színű volt és zavaros, már egy lépés mélységben sem lehetett lelátni az aljára, beljebb pár helyen nagyobb buborékok is láthatóak voltak rajta. Az állatvilág lehet, hogy bírja, de nem valószínű, hogy értelmes létformáknak nem volt halálos.
A tó legnagyobb részét erdő vette körbe, pár helyen kisebb rét is volt, de ott is látszott, hogy korábban voltak fák, csak valószínűleg valamilyen vihar, vagy épp az állatok dönthették ki azt, szóval mindenképpen természetes módon lett ott nagyobb hely, hogy több állat elférjen, vagy kisebb homokos partszakasz jöjjön létre. Egyébként a legtöbb helyen a fák, vagy épp bokrok is ráhajlottak a tó feletti részre. A tó közepén egy egykori hajó roncsai látszottak, ami teljesen szét volt rohadva, néhány virág megtelepedett rajta, illetve egy fészek, de az már elhagyatott.
A tó túlpartján látott azonban Bevo valami érdekességet. Olyannak tűnt a hely, mintha mesterségesen lett volna kialakítva, legalább is egykor, mert stég, vagy dokk maradványait láthatta meg a fiatal férfi. Amennyiben ott jobban rázoomol a helyre, akkor egész jól karbantartott helyet láthatott, ahol még ősi romok is látszottak. Így megvolt, amit keresett és el is indulhatott az irányába. ahogyan hőlátásra váltott át Bevo már a dögevő madarakat sem látta vele, hüllők voltak. Így hőlátással nagyon pici apró madarakat, vagy rágcsálószerű emlősöket látott csupán.
Meg kellett kerülnie a teljes tavat, ami újabb kellemesen hosszú sétával sikerült is, ezalatt pár újabb hüllőszerű növényevőt látott csupán, ragadozót éppen nem. Végül pedig elérkezett az ősi romok közelébe is, ahol egyelőre úgyszintén semmit sem látott. Távolról a hely mesterséges kialakításúnak tűnt, de innen, közelről már akár természetes is lehetett. Ami azonban különleges és furcsa lehetett, hogy az egész helyre ködszerű hatás ereszkedett, amin sem szabad szemmel, sem távcsővel sem pedig hőlátással nem lát át Bevo.
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
- További információk:
- -
Elfintorodtam, amikor arról kezdett beszélni, hogy bárkit, aki kicsit is gyanús miként fenyegetnek meg azzal, hogy mit tennének. Soha sem volt a kenyerem az, hogy megkínozzunk, vagy megfenyegessünk másokat, amíg be nem bizonyosodik az, hogy ártatlan, amire voltak más módszerek is. Annak idején a Kuat-on sem fogtunk csak azért el valakit, hogy megkínozzuk. Mi mindig is jobbak voltunk a Birodalomnál, ha olyanná válunk, mint ők, akkor az egész minden értelmét veszti. A legnehezebb az, hogy megőrizzük az emberségünket, azt, ami amiatt nem vagyunk olyanok, mint ők.
- Ezek a Birodalom módszerei, nem a mieink! Tudok róla, hogy miket tesznek, és pont ezért volt a közelmúltban is egy nagyobb csoport, akik elhagyták a bolygót és inkább maguk próbálnak boldogulni, mert a maguk emberei összeverték az egyik családot, mert nem hitték el, hogy nem tudnak semmit. Húsz éve éltek itt velünk. – mondtam összeráncolt homlokkal. - A nagyobb csoport alatt 1200 főt értek. Emiatt is akartam önnel beszélni, maguknak az is gyanús viselkedés volt, hogy félt a maguk közelében. És pontosan azért félt, mert amilyen hírük van maguknak. Az emberek rettegnek maguktól és azoktól is, akik magukhoz közel állnak. Biztos, hogy ez az az út, amin járni akarnak? Ha igen, akkor meg kell kérnem magukat, hogy többé ne jöjjenek ide, mert nem lesznek szívesen látottak a bolygón többé. Én csak szavakkal kérem, de… egy pillanat.
Felálltam és bementem az irodámba, ahonnan közel nyolcan centi vastag mappát hoztam ki és tettem le az asztalra. Papír alapú volt mind. Én vele szemben soha sem tettem olyan dolgot, amivel másokat sodornék veszélybe, vagy rossz lenne a lelkiismeretem, hacsak nem az, hogy annak idején elmenekültem a Kuat-ról, amit mindenki akart, csak én nem.
- Ezek csak az elmúlt pár hónap panaszai maga és az emberei ellen. Ön is tudja, hogy mi történik, ha ezt átadom a szenátusnak – néztem rá szigorúan. - Tud róla, hogy egy gyilkosság is az emberei számlájára írható? – érdeklődtem. - Vannak más módok is, amik működtek és működni is fognak, mert itt a bizalomra épül minden. Maguk pedig ezt próbálják szétzilálni miközben segítségül hívhatnák az umbaraiakat!
Egyelőre nem válaszoltam a kérdésre, hogy miből gyanítjuk, vagy tudjuk, mert biztosra vettem, hogy a férfinak is lennének ezzel kapcsolatban. Az első kérdésre megráztam a fejemet mielőtt válaszoltam volna.
- Hét másik személy önökön kívül. Egy Jedi mester, Sagan mester, a feleségem, a férjünk, a hírszerző tiszt, aki észlelte és jelentette. Ezeken felül Organa herceg, Hylarin szenátor és Kala’myr szenátor – mondtam.
Sagan mester mindig is az emberekhez közelebb álló jedi volt, a feleségem Kiera Skyfall, ő i kuat-i, majd a Havoc Squad pilótája, a férjem Kuat moffjának fia, aki még Kuaton átállt a mi oldalunkra. Organa, ironikus módon a Hatalom Triumvirátusában levő Kalen Organa öccse, Hylarin és Kala’myr szenátor asszonyok pedig már akkor is segítettek nekem, amikor kijutottam Kuat-ról, azóta is együtt dolgoztunk Birodalom ellen. A feleségem és a férjem is magas rangú katonai parancsnokok a vezérkarban.
- Nem jutott ki az üzenet a bolygóról szerencsére, a hírszerzési tiszt érzékelte azt, hogy ki akarták küldeni és megtudta akadályozni – mondtam. - Úgy állította be, hogy aki küldte az üzenetet azt hiszi sikerült mindez, de nem. Ami sokkal nagyobb gondra ad okot, most éjjel akarták kiküldeni az üzenetet, innen, a szenátus épületből!
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
- További információk:
- -
Kettejük közül valóban nem Ingrid volt az, akinek meg kellett nyugodnia, vagy kiadnia magából a feszültséget, mert szinte biztos volt a nő abban, hogy nála nyugodtabb személyt – a droidokat is beleértve – nem fognak a szenátus épületében találni. Annak ellenére, hogy gyanúsan sok minden történt az utóbbi napokban, hetekben. Kezdve a Czerka ügyével, aztán ott volt az a tény is, hogy mi történik a Császárral, mintha kezdene megőrülni. Ahogyan Lord Hiuval-nak és Lord Organa-nak is feltűnt, Ingridnek is, hogy valami nincs rendben, mintha olyan dolgokat látna és hallana a császár, amit nem kellene. Még csak az kéne, hogy a Birodalmat vezető Triumvirátus egyik harmada megőrüljön. Pont, amikor nagyon közel voltak ahhoz, hogy a Lázadók bázisát is megtalálják végül és végre valahára pontot tegyenek az ügy végére. Ekkor történt a gyilkosság és a Császárral is az egész. A frissítővel kapcsolatban megcsóválta a fejét.
- Nem, köszönöm! – mondta.
Nem emiatt, mert félt, hogy megmérgezik, a regenerációjának hála egyébként sem kellett tartania ettől, de az Erő segítségével is tudta ezt kezelni. Egyszerűen nem volt rá igénye, inkább csak válaszokat akart első körben. Így nem is szakította félbe a Muun-t, amikor végre nekilátott annak, hogy válaszokat adjon. A pletykák, amiket hallott, és amiket ki akart vizsgálni többek között arról szóltak, hogy a muun akarja átvenni a Czerka felett is az irányítást és olcsóbban akar további részvényeket vásárolni. Az esemény után pedig a tőzsdén bizonyosan még tovább fognak esni a részvények árai. Az egész tőzsdemanipulációnak tűnt leginkább, de abból is egy nagyon mocskos húzásnak. Azonban, ahogyan figyelte a férfit eléggé őszintének tűnt és nem is utolsó sorban őszintén beszélt arról, hogy hol nyerhetnek és veszíthetnek abban, hogyha a Czerka dolgai nem alakulnak jól. Soha sem volt jó abból, ha egy ilyen cég esik ki az egyenletből. Ez már-már olyan szintű volt, mintha a Sötét Tanácsból hullik ki valaki, bár ott meglehetősen hamar lehet pótolni az illetőt, a Hatalom Triumvirátusának egyik tagjának kihullása okozhatna efféle gondokat leginkább. Ingrid arcán semmi sem látszott, amikor a Muun befejezte a beszédet, csak biccentett, hogy folytathatja, csak azok után szólalt meg, amikor a férfi befejezte ténylegesen a beszédet.
- Azt már látom, hogy maga nincs benne az ügyben. És ráhibázott, ha az udvar akarta volna mindezt, akkor soha sem derült volna ki, hogy gyilkosság történt, sőt az sem, hogy a Czerka vezérigazgatója halott. Én ennél profibban dolgozok – mondta hűvösen.
Egyébként pedig nem volt titok, hogy többen pletykálták az alakváltó sithivadékokat, akiket Xeth és Hiuval készített, hogy ők alkotják a kémek jelentős részét mostanság és azzal, hogyha egy ilyenre cserélik az igazgatót politikai okokból, soha sem derült volna ki. Ingrid biztosra vette, hogy Kolby is hallotta már ezeket a pletykákat az évek során. Az más kérdés, hogy ezek nem voltak pletykák, mert valóságosak voltak.
- De igen, nem az udvar volt, ahogyan ezt helyesen gondolta, akkor nem nyomoznék én is az ügyben. Kinek nincs titkos projectje az udvar irányába? A kérdés inkább az, hogy kinek mennyi. Az ön élete is veszélyben van, nem engedhetjük meg, hogy ezekben az időkben a teljes versenyszféra összeomoljon. Ez sokkal inkább a lázadók ügye, az alvilág csak addig működhet, amíg a Császár engedélyezi, nem hiszem, hogy kockáztatni mernének, ha már kegyesen mind a mai napig üzletelhetnek. Hosszú ideje tudott, hogy több cégnek is van érdekeltsége a lázadókkal, még akkor is, ha nem tudják ezt nyíltan, de vannak, akik nyíltan is tudják. Mint az ön legnagyobb szövetségesének is vannak szálai a lázadók felé. Magának nincs, tudom. Bárkik is okozták mindezt itt vannak jelenleg is a Szenátus épületben, amit már lezárattam az embereimmel. Mivel az ön élete és a cégeinek léte is veszélyben van, bízom benne Kolby, hogy számíthatok a segítségére abban, hogy elfogjuk a bűnösöket.
Hűvösen a férfira pillantott, majd néhány szívdobbanásnyi időre elmosolyodott, ragadozómosoly volt, közel sem barátságos és megnyugtató.
- Ha segít és túléli… mire a nap felkel, a Czerka Részvénytársaság új vezérigazgatóját is bejelenthetjük a HoloNet-en – mondta.
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
- További információk:
- -
Rhys ugyan még mindig keserűen figyelte Xeth-et, de azért az ő arca is valamivel jobban felderült, amikor Xeth azt a tartást vette fel, amit ő maga is annyira ismert. Nem sokat látott abból, ami az elmúlt negyed évszázadban történt, főleg csak onnan tájékozódott, amikor egy-egy lélek lekerült a Netherworld-be, onnan tudta, hogy mi történik a valóságban. De azért jó volt újra tényleg azt a férfit látni, akit szeretett, még akkor is, hogyha jelenleg szakállt hordott. Érezte a férfi felől az érzelmeit és a gondolatait, pont olyan könnyedén, mint régen, noha azt is érezte, hogy jelen pillanatban nem volt közöttük meg az az életkötelék, plusz a még több, mint régen. Ennek ellenére ugyanolyan nyitott könyv volt a férfi a számára, mintha egyetlen nap sem telt volna el azóta, hogy egymást látták, nem pedig negyed évszázad. Annak örült, hogy a férfi nevetett, ahogyan az is boldogsággal töltötte el, hogy e szerint Keth is élt és Xeth újra az a férfi volt, akivel annak idején találkozott, egy személy és nem kettő.
- De már az is miattam történt, miattam szakadtatok szét teljesen, csak fájdalmat okoztam mindkettőtöknek és nem örömöt… – rázta meg a fejét szomorúan. - Ide érzem, hogy még mindig szenvedsz, hogy nem voltál képes negyed évszázad alatt sem helyreállítani a megtört életköteléket, hogy még mindig szenvedsz halálom miatt…
Elcsuklott a hangja, nem akart soha ilyen fájdalmat okozni sem Xeth-nek, sem pedig Keth-nek. Még akkor sem, ha a férfi most boldog volt, hogy láthatja, de ettől az életkötelék nem állt helyre, ugyanúgy fájt neki a hiánya. De neki is Xeth-é. Érdeklődve figyelte, hogy Xeth eltűnteti a szakállát és csak a régi megszokott borosta marad az arcán, amit Rhys megszokott, amíg annak idején együtt voltak. A nő egyelőre nem mozdult, pedig szeretett volna közelebb menni a férfihoz és megölelni, megcsókolni őt, de nem tudta, hogy Xeth miként is viszonyul hozzá, hogyan fogadja ezt a helyzetet, így inkább maradt a szoba közepén. A kérdésen azonban akaratlanul is elmosolyodott és bólintott is rá, határozottan jobb volt az összkép úgy, ahogyan most volt. Abban biztos volt, hogy ilyen alakváltásra annak idején nem volt képes a férje, bár lehet, hogy téved, de ő soha sem látta.
- Sokkal, köszönöm! – felelte halkan.
A beszéd közben Xeth közelebb jött, egészen közel hozzá, felpillantott a férje szemeibe. Szerette volna, hogyha a teste követte volna azt, ami az elméjében volt. Tudta, hogy fel kellett volna gyorsulnia a szívverésének, a pulzusának és emiatt a légzésének is, de nem volt szívverése és levegőre sem volt szüksége, pedig szerette volna. közben a férfi felé fordult, saját maga egy-két dolgot tudott a sith mágia ezen ágáról, a nekromanciáról, holtában is sokat tanulhat valaki. Szembefordult a férfival és óvatosan nyúlt ki felé. Még Rhys-t is meglepte, hogy megtudta érinteni a férfi arcát és nem nyúlt át rajta. Erőszellemként nem lett volna mindez szabad. Az érintés pillanatában Xeth nexusa mintha megőrült volna, veszélyforrásként érzékelte a nőt, valaminek, ami határozottan nem természetes. Az érintéskor Xeth is érezte sokkal jobban azt a színtiszta Erőt, amihez foghatót még korábban soha sem érzékelt, most már biztos lehetett benne, hogy Rhys nem erőszellem, hanem az Erő nyers manifesztációja színtiszta energiaként. Ezt valamiért tudta, az már más kérdés, hogy a Birodalom történelmi archívumában ilyesmire egyetlen példa sem volt, Császár – Ta-Renn – említette, hogy elméleti szinten lehetséges az ilyesmi, de még ő sem tudta megalkotni ezt és nem találkozott ilyesmivel. De az is csak egyetlen említés volt, semmi más nem volt ezzel kapcsolatban. Ha Xeth nem tiltakozott, akkor Rhys nekitámaszkodott a mellkasának, ugyan test hője nem volt teljesen szobahőmérsékletű volt, de az érintése ugyanolyan, mint korábban – életében – a kellemes meleget leszámítva, és nem is lélegzett, végtére is nem volt életben. Amennyiben tudott, egészen közel hajolt a férfihoz, hogy az ajkai szinte súrolták a férfiét, de az utolsó mozdulatot nem tette még meg, hogy megcsókolja a másikat.
- Én is szeretném, hogy megölelj és megcsókolj. Szeretném a lányokat is megölelni, még akkor is, ha ők biztosan nem emlékeznek rám. Mindennél jobban szeretnék… akarok veled lenni. És nem tudom, hogy miért vagyok képes fizikai kontaktusra, Erőszellemként nem lenne szabad… – suttogta.
Továbbra sem tette meg az utolsó mozdulatokat, így csak a bal tenyerét tartotta Xeth mellkasán, a jobb kezét még a férfi arcán, akinek a Nexusa még mindig veszélyként titulálta a nőt. Azonban Xeth valamit érezhetett, hogy az életkötelék, ami annak idején megszűnt, amikor Rhys meghalt kezd helyreállni, nem az történt, hogy eltűnik a seb, ami a töréssel járt megszűnik és megtalálja az egyensúlyt magában. Nem, a korábbi életkötelék kezdett meggyógyulni, ami úgyszintén lehetetlenség volt. Az egész olyan volt, amivel Xeth még nem találkozott, bár a kérdés jogos, hogy mikor volt bármi is természetes Rhys-el kapcsolatban? Aki egyébként a feltámadáshoz, ha minden igaz bármilyen testet képesnek kellene lennie megszállni, ahogyan azt a Sithek is tenni szokták… Aki egyébként a legtöbbet tudhatta a nekromanciáról a Birodalomban az a két özvegy császárné volt, Ireria és Dodhorn, akik jelenleg is a Tython bolygóra keresték Xeth kérésére a bejutás lehetőségét…
- statisztika:
- Körök száma: 3 kör / eltelt körök száma: 2
Testsubject-4141 / Bevo: 2 reag – @Shadow
Nyshani Ry Shami: 2 reag – @Shadow
Alt'or T'orak: 2 reag – @Alt'or T'orak
Ziarre Dyarron: 2 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Th'edar Kolbert: 2 reag – @Bishop
Ingrid L'lerim: 2 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron: 2 reag – @Xeth E'ron
Rhyssa Edaara Quillan-E'ron: 2 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
testsubject-4141 (Bevo)
Feladat: Megtalálni a lázadók új bázisát, jelenteni, és megadni a kellő információkat egy sikeres támadáshoz.
Frakció: Sith Birodalom
Játékos társak:
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- könnyű szedetvedett, ütött kopott páncél, elég sokat foltozott és több darabból összerakott.
- csuklyás köppeny
- egy ütött kopott, sokmindent megélt blaster.
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv hátsó részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
- Távcső
- Energia szelet
- „Energia ital” (saját keverék, ami jó erőben tartja)
- Egy kulacs Corelliai tömény
A környezet nem olyan rossz ahogy elnézem, bár azért lenne egy-két dolog aminek nem ártott volna, egy kis változás, ilyen volt mondjuk a tó vize, ami annyira nem volt bizalom gerjesztő emberi… azaz inkább emberhez közeli szemmel nézve, de jó eséllyel a helyi állatvilágnak, ez megfelelt. Ami kissé problémásabb velük, hogy kissé hűvösebbek a kelleténél, úgy szó szerint, bár az rólam se mondható el, hogy annyira forrna a vérem, és inkább mondanak eléggé hűvösnek, de… pfff, hagyjuk, csak unatkozok, és a szóviccek még gondolatban se dobnak fel.
Félre húzom a számat, majd egy kicsit unottan nézek körbe, kissé túl látványosan is.
- Hát ez se fog bekerülni a top tizes buli bolygó listára, az már tény. És van egy érzésem, hogy a kantin sincs nyitva egy ideje… mondjuk úgy jóó pár évtizede – morgom magam elé, majd övemhez nyúlva leveszem a kis kulacsot, és kinyitva meghúzom, majd a korty után vissza csavarom a tetejét, és elrakom.
- Jó lenne után tölteni, mielőtt kifogyna a jó kis hazai – jegyzem meg, majd határozottan előre mutatok, mintha lenne még itt valaki. – Előre cowboy – kijelentéssel meg is indulok a parton, nyugodtan sétálgatva, nézelődve, legalábbis külsőre ezt a látszatot adva, ahogy a teljes könnyed, kicsit olyan régi sivatagos szerencsevadászos viselkedést is, akiről elsőre azért az a kép jön le, hogy a mának él és azt élvezi, még ha most nem is megy olyan jól a sora, hogy ide keveredett.
Kitudja ki lát, ki figyel, és nem is úgy haladok, hogy bújkálva, vagy ilyesmi, de annyi biztos, hogy nem fogok elkezdeni kiabálni, hogy „van itt valaki” mint azok a bolondok a sok túl játszott holo filmben, amiket egyesek olyan jól szórakoznak. Én valahogy mindig azon gondolkoztam, hogy az ilyenek hogyan élhetnek túl bármit is, mikor csak mindenki figyelmét felhívják ezzel, hogy ott vannak. De azért ez a kicsit törvényen kívüli, vagy inkább épp kitudja hol álló utazó alakja sokkalta jobban tetszett.
Ahogy haladok figyelem a kevés meleg vérűt majd a látható hüllőket, mire eljutok arra ahol láttam valami nem túl természeteset távolról, de innét már inkább jobban olyannak tűnt, ami az.
- Pff, hát akkor csak a szemem káprázott – mondom egy váll vonással, majd megindulok csalódott képpel előre a ködszerűség felé, hogy tovább haladjak, azonban figyelmem nem lankad és jobban figyelek a hangokra, neszekre, mozgásokra, és az Erő sugallataira is. Nem tűnik természetesnek ez a köd, és valahogy számítok valami meglepetésre is. Annyi biztos, hogy kifelé max az unott képet mutatom, mint aki sétál tovább, és csak a pisztolyom közelébe se rakom a kezem. Kb úgy megyek, mint akinek fel se tűnik a köd mássága, csak tovább akar baktatni.
- Jó lenne találni valami biztonságos romot estére – morgom magam elé a tó felé pillantva – nincs kedvem fogócskázni a helyi állatvilág húsevőbb képviselőivel. – majd úgy nézek körbe jobban, mint aki valami helyet keresne ismét, és a távcsövemért nyúlok, hogy látszólag a távolt szemléljem meg ismét, hátha innét valamit látok a távolban, de figyelmem jobban a köd köti le, és hogy mit rejthet, a többi csak színjáték.
Nyshani Ry Shami
Feladat: Kideríteni, hogy még biztos e a menedék
Frakció: Új Köztársaság
Játékos társak: Ziare Dyarron, Alt’or T’orak
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- top
- öv kicsit törzsiesebb díszítéssel, rajta a fénykardjával és pisztolyával.
- nadrág
- katonai bakancs
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv oldalán részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
Teljes nyugalommal hallgatom Ziaret, majd veszek egy mély levegőt és kényelmesen hátra dőlve nézek a nőre, teljes nyugalommal az arcomon.
- Más körülmények közt bóknak venném, mint minden más kalóz is, mert azok is vagyunk, rablunk, fosztogatunk, hogy ami kell azt megszerezzük, leszállítsuk. Sajnos nem tudunk minden szükségeset szépszóval, és pénzzel megszerezni. Igen, ez tény, ahogy a vérdíj és ha elkapnak az impek kivégzés is. – hangom továbbra is teljesen nyugodt, ahogy a tényeket mondom.
- Összevertünk családokat, családok barátait, régi ismerőseit, régi családi barátokat, sose látott rokonokat. Igen is és nem is. Igen, mert ezek a családok ezt látták, nem, mert nem voltak azok, akiknek mondták magukat. Imp ügynökök, alakváltók, ivadékok, akik civilek közé férkőznek, valami mesével, akik ezt el is hitték, hiszik. Felkéretőznek egy hajóra, hogy elmenekülnének, vannak akiket üldöznek is. Vannak akik régóta keresik azutat, hogy eljussanak az Új köztársaságba. Aztán a családot felszedi a hajó, és olyan részen találjuk meg az illetőt, vagy illetőket, ahova egy civil utasszállítón is a személyzet tartózkodhat csak, az utasok nem, és a Kraken hadihajó, ahogy a flotta hajóinak jó része, keményebb szabályokkal, az utasoknak biztosított részekkel, ahol minőségiek az életkörülmények, még ahhoz képest is ami itt várja őket, már mikor nincs annyi menekült, hogy a létfenntartó rendszer alig győzi és még a hangárak és raktárak is teli vannak menekültekkel, akiket hozunk, nem egyszer inkább az árút hátra hagyva, hogy életeket mentsünk. Majd az agymosott civilek híresztelni kezdik, hogy a kalózok összevernek ok nélkül másokat, szeretteiket, barátaikat. – egy pillanatra se emelem fel a hangomat, csak beszélek teljes nyugalommal, némi szomorúsággal, őszintén, mintha csak a kinti szép napfényes időről beszélnék amit kezdenek megzavarni a gyülekező felhők. Csak az igazat mondom, minek mondjak mást.
- Miért? Mert az impek jól tudják, hogy a csempészek, és kalózok hordják a kellő felszerelések jó részét ide, és ha sikerül elérni, hogy külön váljunk, akkor vége, mivel a kisebb flottát kell jobban szétosztani. Persze vannak esetek, amikor történnek bakik, hallottam én is olyanról, mikor matrózok valamit benéztek és a feljebb valók engedélye nélkül léptek. Nem lett jó vége, megkapták a büntetésüket, azonban ez tudom a károsultaknak nem mindig elégséges a sérelmek miatt, és vannak akik csak szítják ezt. Ami megtörtént-megtörtént, és tudom, hogy egyes esetekben a családok a kapitányok bocsánat kérését se fogadták el, amit megértek. – mondom csendesen, majd mélyen Zaire szemébe nézek.
- De valamit kérem értsen meg ön is, amit több katonai vezető tud és mindenki aki hajókon él és szolgál: Odakint véges a levegő, és a lehetőségek. Egy civil hajón ugyan úgy, mint egy hadihajón. Kemény szabályok vannak, és azokat aki nem tartja be ráfázik, mert nem kockáztathatjuk se a rakományt, se a többi utast, se személyzetet, se a hajót. – az aktára nézek, majd újra a nőre. – Ez alapján mérlegelek, ahogy minden flottába tartozó, ha emiatt szörnyetegek vagyunk, akkor azok vagyunk. De inkább vagyok szörnyeteg, aki az Új-köztársaság hasznára van, mint halott aki az elesettek amúgy is gyorsan bővülő listáját növeli.
Lassan Alt’orra nézek, majd a vastag panasz mennyiségre és végül ismét Ziarera, ahogy eddig is úgy továbbra is minden tiszteletet megadva neki testbeszédembe, és a megválasztott nyugodt hangnemmel is.
- Minden tiszteletem az öné, és ha azt kéri távozunk és nem jövünk vissza, de nem hiszem, hogy ezt szeretné, vagy ez a beszélgetés most nem lenne. És ön is jól tudja mi volt a rakomány most is. Hajó alkatrészek, erőműhöz alkatrészek, ellátmány, fegyverek… - sorolom, a tételeket, majd a végén, látszik rajtam, hogy az utolsó tételnél megváltozok, a hangom is szomorúvá válik, ahogy füleim is lekonyulnak. - …öt koporsó. a húszból. Igen, most is voltak veszteségek… - lassan előre dőlök és az asztalt nézem - …és tegnap a családjaiknál voltam, közölni a hírt, előtte lévő napokban a többi bolygón… többségük még a huszat se töltötte be. Tudom ilyen a kalóz élet, de pont azért vittük magunkkal őket, mert csak az egyik rejtekhelyről kellett tovább hozni a holmikat. Hogy felelős vagyok e a haláluk miatt? Igen, mert én adtam engedélyt, hogy jöhetnek, és egy szintén fiatal lány felrobbant mellettük. Jó eséllyel meghibásodás történt és a hajón kellett volna megtörténnie. Az előző hónapoban négy nagyobb hajót vesztettünk, és sok barátot. – teszem még hozzá, majd felkapom a fejem a gyilkosságon, igen csak meglepetten, ami igen drasztikus tempóba csap át haragba, és ilyenkor még a legénységem is menekülőre próbálja fogni.
- MI?! – csattanok fel eléggé keményen és nyersen, hátra csapott fülekkel - Ok nélkül egyik emberem se öl meg senkit és ezt a kapitányok többsége se tolerálja, Kalózok vagyunk, de nem gyilkolunk válogatás nélkül … - morgom. Jól tudom, hogy sok kapitány radikálisabb nálam, de ezt egyikükből és egyikük embereiből se nézem ki.
Jó régebben voltak orvgyilkosok is akik matróznak álltak és tették amihez értenek, de ők már régóta a maguk útját járják. Mindössze abból az időből alig egy fél tucat akik maradtak, és ők is azért, mert vagy hivatást váltottak úgy mond és kiképzésben segítettek, vagy letelepedtek, vagy épp kapitányok lettek, de jó páran már a boldog idős éveiket élvezik, mint „Sam bácsi” akivel inni szoktam a Sötét Póni fogadóban, ami közkedvelt hely a matrózok és kapitányok körébe, legyen akár katona, akár civil, akár csempész, akár kalóz hajón szolgáló, ott minden honnét találhatók meg kisebb nagyobb csapat a legénységekből, és épp ezért kemény kocsmai verekedésektől is hangos a hely sokszor, ami miatt van dolga a rendfenntartóknak is. Nem titok, hogy ahogy az embereim jó része én is töltöttem a hűvösön azt az időt, amíg józanodtam, vagy pár napot, ahogy az se, hogy ahogy az évek teltek egyre ritkábban fordult elő ez. Sokszor gyűlnek össze ott a kapitányok beszélgetni, emlékezni, megemlékezni az elesettekről. Kevesen tudják, hogy azon kapitányok közé tartozok akik magasabban vannak a kalózok közt, bár nekem nincs saját nagyobb flottám, mint egyeseknek, de nem is hagyok cserben senkit se.
- Ha van neve az elkövető vagy épp elkövetőknek, nevezze meg, és kivizsgáljuk mi történt. Egy kapitány se kockáztatná ilyennel a kapcsolatát az Új köztársasággal, vagy azt, hogy emiatt szembe megy a többi kapitánnyal. – látszik rajtam, hogy mennyire feldúlt ez, de próbálom lenyugtatni magam, mély levegőket véve, hátra dőlve. Egy ideig csak hallgatom, hogy miről van szó, és mérlegelem, a hallottakat. Elég időt hagyok magamnak, hogy rendesen megnyugodjak, mielőtt újra beszállnék a beszélgetésbe.
- Szóval akkor nem elég, hogy a bolygón van, de akár a szenátus egyik tagja is lehet, vagy bárki akinek bejárása van az épületbe. – szólalok meg már nyugodtabb hangon – Szóval úgy bárki azok közül akik döntést hoznak, vagy csak hozzájuk tartoznak. És pont most. Csak engem gyötör az a bal sejtelem, hogy nem lesz olyan nyugodt ez az ünnep, mint általában? – teszem fel a kérdést, eléggé költőien, majd letámasztom bal kezem az asztalra, és a panasz aktát nézem.
- Az említett személyek tudnak arról, hogy minket is beavat ebbe? Ha nem akkor maradhatna mindenki abban a tévhitben, hogy emiatt… - balom rárakom az aktára - …beszélgettünk és kaptam „dorgálást”. Az nem nagy titok, hogy Alt’orral jóban vagyunk és egyike azoknak akik tudnak hatni rám, ezért nem kérdéses, hogy miért volt jelen ő is. – mondom, miközben hátra dőlök a székben, kissé elgondolkozva.
- Egy nagy csapat távozó személy, egy nagy adag panasz, egy gyilkosság és az üzenet innét… - sóhajtok egyet - …most mondjam azt, hogy mindent megadnék azért, hogy az első kettő tényleg csak kalóz túlkapás legyen, a harmadik csak elszeparált eset, az üzenet meg egy másik, és ne legyen összefügés mind között? – pillantottam Alt’orra, majd Ziarera, és nagyon reméltem, hogy azt mondják, hogy köze sincs ezeknek egymáshoz, bár akkor is bajban voltunk.
_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"
Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)
˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Ziare Dyarron
Kicsit dermedten bámulom az aktát. Tudtam, hogy Ry olyan dolgokat is művel, amiket a Köztársaság nem tolerál, de azt nem gondoltam volna, hogy egy ekkora mennyiségű anyagot gyűjtöttek volna róla. Feszülten hallgatom a szóváltást. Mind két félnek van igazsága, természetesen. Én pedig itt ülök kettejük között, oldalt kellene foglalnom. Vagy találni egy köztes megoldást....
Chh...mennyire utálom néha a diplomáciát, a megbeszéléseket és a többi. Ezzel jár a betöltött pozícióm....
-Azt hiszem mind egyet értünk abban, hogy a kém leleplezése a legfontosabb. Erre a dologra bármikor visszatérhet...mellesleg, ha ennyi információja összegyűlt....megbízható bizonyítékokkal alátámasztva....miért is pont most tárja elénk?-
Bármikor a szenátus elé terjeszthette volna ezt az aktát, sőt a befolyását felhasználva már rég kitilthatta volna a rendszerből Ry-t és az embereit. Hacsak nincs elég támogatója ahhoz, hogy ezt kivitelezze.
Érdeklődve, kérdően felhúzom a szemöldököm. Inkább ösztönösen, mint sem szándékosan.
-Akkor én miért is vagyok gyanúsított? Ma hajnalban érkeztem a bolygóra, nem hogy az épületben, de még csak a bolygón sem voltam a tegnapi nap folyamán. Természetesen ellenőrizheti, akár az embereimet is, a hajómat is...hacsak már meg nem tette. A Ry-al való kapcsolatom miatt? Egyébként annak is könnyedén utána nézhet, hogy Ry sem volt itt.-
Itt egy pillanatra elhallgatok, mert tényleg leülepszik bennem a dolog. Örökre száműzhetik Ry-t, vége lesz a közös jövőre vonatkozó terveimnek. Lágyan rá pillantok, nem fogom hagyni, ha kell akkor minden csöppnyi befolyásomat latba vettem....vagy utána megyek...de ezt nem tehetem meg.
Vissza fókuszálok Ziare-re.
-Természetesen át tudom adni a listát, azokról az embereimről akik, itt tartózkodtak, ideiglenesen vagy átmenetileg....és azokról is, akiknek a jelenléte nem volt....túlzottan nyilvános. Bár az utóbbihoz a szenátus engedélye is kell, ez érint bizonyos közös érdekeltségeket...-
Nos ezzel nem lettem kevésbé gyanús, de ha nem is tud mindenről pontosan, annyit tudhat Ziare, hogy a klánom egy-két fontosabb kutatási, és fegyverkezési programban is részt vesz jelenleg. Ami miatt kell ez a fajta titkosítási szint.
-Megtudták fejteni, mi állt az üzenetben? A többi gyanúsított itt volt az éjszaka folyamán? Az Erőben esetleg nem támadt zavar, torzulás az üzenet küldés időpontjában?-
Valószínűleg ezek most a legfontosabb kérdések, amikre jó lenne tudni a válaszokat. Akár csak megközelítőlegesen is. Arra is, hogy hogyan tudnám kihúzni a bajból a szeret....szerelmemet. Nem akarom, nem áll szándékomban elveszíteni.
- Felszerelés:
- -Az övén: -Egy sárga pengéjű egykezes fénykard 3 pont
-Datapad
-A csuklójára erősítve egy komlink
-Egy lézerpisztoly, a másik oldalon
-Könnyű teherhajó 6 pont (Persze nem nála )
- Jártasságok:
- Telekinézis *** (8 pont)
Receptív-Projektív telepátia (1 pont)
Méregtelenítés *** (5 pont)
Tudatbefolyásolás (2 pont)
Gyógyulás gyorsítása (2 pont)
Állati nyelvek (1 pont)
Fájdalomtűrés (3 pont)
Erő elrejtése (5 pont)
Fáradtság megszüntetése (2 pont)
Sérülés csökkentése (3 pont)
Eszmélet megőrzése (2 pont)
Szívós test (3 pont)
Erőlavina (10 pont) (nem teljes erővel képes használni)
Mások méregtelenítése (7 pont)
Védekezés (5 pont)
Mások gyógyulásának gyorsítása (2 pont)
Mások fájdalmának elfojtása (4 pont)
Mások fáradtságának megszüntetése (3 pont)
Mások eszméletre térítése (3 pont)
Erőátvitel (5 pont)
Erõ pajzs (8 pont)
Jade villámok (8 pont)
Ráolvasás (világos oldali) (2 pont)
Szörnyteremtés (11 pont)
Ereklye készítés ** (10 pont, a 3. nincs meg) (világos oldali verzió)
- Trex:
- Jószág: 10 pont (mert Erőérzékeny)
Láthatatlanság ** (8 pont)
Erő elrejtése ** (5 pont)
//Maradt 13 pontom ha jól számoltam //
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Xeth E’ron / Keth Tye E’ron
|
Ezt magam is nagyon furcsának találtam, de az egyik dolog, ami igazán hiányzott Rhysből talán pont az volt, hogy gyakorlatilag nyitott könyv voltunk egymás számára, ez pedig most sem volt másképp, ennyi idő után. A lányaink, Kalen és Hiuval is elég sokszor ráhibáztak dolgokra, ki jobban, ki kevésbé, de nem volt ugyan az. Valószínűleg Ingridet is ide számolhatom, de nála elég nehéz eldönteni mindezt hiszen aki nála jobban csukva tudja tartani a száját az biztosan éhen halna.
- Nem mondom azt, hogy könnyen átvészeltem, vagy nem gyötört volna meg eddig. Viszont nem a te hibád, hiszen nem te okoztad magadnak a halálodat. Viszont most már sokkalta jobban érzem magam, köszönhetően annak, hogy újra láthatlak. - mosolyogtam a nőre. Ténylegesen nem hibáztattam őt soha azért, ami történt. Akit mindezért hibáztathattam az még mindig életben van, bár nem igazán nevezném "életnek" azt, hogy nem engedem, hogy meghaljon és az elmúlt huszonöt év alatt gyakorlatilag a nap összes percében olyan kínzásnak vetettem alá, amilyennek talán soha senkit és minden alkalommal, mikor esetleg meghalt volna, azonnal visszahoztam az életbe. Fogalmam sincs arról, hogy milyen állapotban lehet az elméje, eddig biztosan több milliónyi darabra szakadt, de közel sem érdekel.
- Egy kis trükk, amit Akmulnak köszönhetően tanultam, meg némi kísérletezgetés. Drasztikusabb változtatásra is tudom használni, általában olyankor, amikor el kell rejtenem magam, de az nem szokott sűrűn előfordulni.- adtam némi magyarázatot is a mellé, amire most már képes voltam. Az említett alakváltót mind a mai napig nem voltam képes lekötni sehogy sem, pedig jó pár pozíciót felajánlottam számára, de illedelmesen mindet visszautasította arra hivatkozva, hogy túl szabad lélek ahhoz. Persze ettől függetlenül sokban segítette az én munkámat, ahogyan a Birodalom ügyeit is, de ez elvárható volt tőle.
~ Csitulj el! A fölösleges virnyákolásod nélkül is tudom, hogy ez nem természete. Arról nem is beszélve, hogy természetes, hogy azt ami a természetes gyengeségem veszélynek jelzed. Úgyhogy maradj nyugton. - a gondolatok egy az egyben a bennem veszélyt kiáltó nexusnak szült. Azzal én is tisztában voltam, hogy, amit tapasztaltam az csak erősen elméleti síkon lenne lehetséges. Ta-Renn említette, hogy teoretikai síkon lehetséges az, hogy valaki olyan szinten kezelje az Erőt, hogy "fizikai" valóban jelenjen meg, viszont ezt ő maga sem tudta eddig még gyakorlatba önteni, viszont most Rhysnek mégis sikerült mindez.
- Nem egyszer és nem is kétszer kértek meg, hogy meséljek rólad nekik, ahogyan a családi barátokat is megkérték erre többször is. Ki-ki a maga módján mesélt vagy mutatta meg, hogy ki is voltál és milyen, illetve talán helyesebb most úgy fogalmazni, hogy ki is vagy és milyen. Úgyhogy egy rövid kínos csend után szerintem nem lesz gond azzal, hogy a családi ölelés meglegyen. Ami pedig a csókot illeti... - talán nem is nagyon hagytam neki lehetőséget és ha már ilyen közel volt, akkor megpróbáltam megcsókolni. Fogalmam sem volt arról, hogy ez mennyire lehetséges és milyen hatásai lesznek, de ebben a pillanatban nem is nagyon érdekelt.
- Ha nem gond ide hívom előbb a lányokat, majd pedig az udvar jelentősebb személyeit. A lányokat azért, hogy végre újra találkozhassanak az édesanyjukkal, a többieket pedig azért, hogy az ő véleményüket is kikérjük ezzel az új és érdekes helyzettel kapcsolatban. Már ha nem gond számodra. - szólaltam meg a csókot követően, amennyiben nem történt semmi különleges vagy extra dolog, ami lássuk be, nem lett volna olyan meglepő mindkettőnket ismerve. Amennyiben pedig így volt, hogy minden rendben volt és Rhyssának sem volt ellenvetése, akkor előbb a lányokat próbáltam meg elérni, hogy idehívjam őket, aztán miután a találka megvolt, akkor következhetett Hiuval, Kalen és a császárnék.
Felszerelés
| Szakértelmek
|
_________________
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Előtörténet
Kaland
Helyszín
- Felszerelés:
- - Elegáns ruházat
- Sugárpisztoly
- Gyógyító implantátum
- Diplomáciai luxus cirkáló
- Datapad
- Komlink
- Holoprojector
A nő valódi motivációi továbbra is rejtélyek maradtak Kolby számára, de ez némileg el is várható, ha ilyen titokzatos személyiségről van szó, lehet nagy része igaz annak, amit mond, kis része pedig megtévesztés. Mindenesetre egy oldalon állnak, ezt már látta. Ő a maga részét már elmondta, így hallgatta a másikat és próbálta kiegészíteni a fejében információkkal az elhangzottakat, de mint már megállapította a tapasztalt Muun, jó néhány dolog rejtély fog maradni előtte, a fontos pontokkal kell tisztában lennie. Az alvilág helyett figyelmét egy másik szervezetre, a Lázadókra irányította a nő. Igen, erre valóban nem gondolt, sokkal inkább belharcnak vélte, mintsem külső fenyegetésnek. Végülis logikus volt, a Czerka Részvénytársaság egy birodalmi cég, a központja Korribanon van, már csak jelképes célpontnak is jó. A K Corp-nak valóban nem volt sok köze a Lázadókhoz, mivel illegális szervezet voltak, az alvilággal sem üzletelnek, persze ha van egy szimpatizáns cég, velük nem kerülik el az üzletet. Azért volt néhány szava ehhez a témához.
- Engedelmével, ezek a vállalatok masszívak, hatalmasak, a Czerka Részvénytársaságnak több milliárd dolgozója van, fogyasztója ennek többszöröse, a K Corp-nak ehhez közeli szám, csak ezen a bolygón huszonhétmillió foglalkoztatottunk van és ez még relatívan kevés. Nem lehet minden középvezetőt nyomon követni, minden üzleti partner hátterét felderíteni. Legalábbis nem teljesen, mi azért megpróbálunk mindent naplózni, hála a digitális infrastruktúránknak, mint azt bizonyára tudja.
A továbbiakban kezdett a beszélgetés „veszélyessé” válni, mint kiderül a tettesek itt vannak a Szenátus épületében, és a veszély nagyon is valós. A ragadozómosoly szintén nem volt túl bizalomgerjesztő Th’edar számára, amit egy visszautasíthatatlan ajánlat is követ. Ezen nem volt mit gondolkodni, el kell fogadni, hiszen hatalmas lehetőség. Arról hogy miként is akarja majd vezetni a Czerkát, majd később ráér szót váltani.
- Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Számíthat rám. A védelmi erőim itt vannak az épületben. Mire számítsak, milyen információkat akar megosztani?
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Sötét Jövő: Prológus
Új fenyegetés
Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Th'edar Kolbert, Nyshani Ry Shami, Ziare Dyarron,
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron, Alt'or T'orak és Testsubject-4141 / Bevo
Következő körváltás: 2020. július 29. (szerda)
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
- További információk:
- -
Bevo számára az Erő annyit súgott, hogy minden veszélyes itt, de ez egy karanténvilágon annyira nem is volt meglepő, hogy így tett. Ami csak a köddel volt kapcsolatos, arra minden teljesen átlagos volt, nem volt semmilyen extra érzés. Már persze azon felül, amit a fiatal férfi a bolygóval kapcsolatban érzett. Ahogyan odaért a ködhöz, az továbbra is teljesen olyan volt, mint a köd, sűrű köd. Az Erő nem volt itt sűrűbb, vagy nem tűnt mesterségesnek, ahogyan a köd párája kicsapódott a fiatalember bőrén, az nedves is lett tőle.
Valamivel hidegebb is volt itt a levegő, ami azt illető jócskán hidegebb az egyik pillanatról a másikra. Kint a tó partján olyan huszonöt-huszonhat fok körüli idő lehetett, azaz kellemesen meleg, párás. Itt azonban jó húsz fokkal lett egyik pillanatról a másikra hidegebb, a párás idő azonban maradt, ez okozta a ködöt itt. A ködtől ugyan nem lehetett jól látni, de ez a hely egy völgyszerűség volt és itt közelebb voltak a falak, amik a fáktól és a ködtől nem látszottak.
Így ez az alapján, amit Bevo tudott könnyedén lehetett természetes is teljes mértékben. További romok is látszottak úgy tűnt, hogy egy kisebb falu lehetett a hely, bár elég nehéz volt kivenni a dolgokat csak akkor látszottak rendesen, ha a férfi elég közel ment, mert alig egy-két méter volt a látótávolság. De, ha körbenéz az egész helyen, akkor hat nagyobb és három kisebb épület romjai voltak itt. ezek voltak azok, amik a felszínen látszottak, mert kiemelkedtek onnan.
Ezek régebbi épületeknek látszottak, mint az, amiről az adatok szóltak, hogy mikor hagyták el a helyet, ezek legalább több száz, vagy ezer évesek lehettek. A hideg nem is volt túl kellemes Bevo-nak. Így elsőre ezeket láthatta, az általános dolgokat, ahogy azt is, hogy az épületeken belül már semmilyen tárgy, bútor nem volt meg. Ha azonban nekilát valami specifikust is keresni, talán találhat még mást is itt. Eközben pedig még lett egy érzése is, mintha valaki, vagy valakik figyelnék őt.
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
- További információk:
- -
Még mindig szigorúan néztem Shani-ra, úgy beszélt, mintha az egész életemet itt töltöttem volna az irodában és nem lett volna semmi tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy mi zajlott odakint. De engem sem tudtak megtörni kínzással és veréssel az impek és én nem voltam erre kiképezve, vagy tenyésztve.
- De nem minden esetben, több esetben ért olyanokat atrocitás, akiknek nincs köze az impekhez, mint akinek van. És ez elfogadhatatlan, főleg ha emiatt tőlünk is elkezdenek félni! – szögeztem el. – Pontosan ezért dolgoznak az umbaraiak és erőhasználók azokon a pontokon, ahol a menekülteket fogadjuk. Némi megverés nem fogja megtörni a Vörös Boszorkány embereit, sem pedig az alakváltó szörnyszülöttjeiket! Önökön az amatőrök akadnak fenn, az elterelések, akiket atrocitás nélkül mi is kiszűrnénk a bolygó körül! A tényleges személyek olyan könnyedén verik át a kalózokat, hogy a birodalom sírva röhög rajtuk. Erre nem gondoltak? Vagy arra, hogy ezeknek a híreknek a hatására miért van egyre több fals atrocitás? Mert félnek az emberek, akik végül úgy döntenek, hogy mégis igénybe veszik a kalózok szolgáltatásait.
Nem találtam mentségnek azt, hogy elfogtak pár embert azért cserébe, hogy hányakat félemlítettek meg. Mi az emberekért voltunk, számomra szörnyű volt, hogyha féltek tőlünk, azoktól, akik megóvni próbálták őket.
- Pontosan megértem, de ez akkor sem megoldás. Akkor ne szállítsanak embereket. Tudom, hogy ebből jön a legtöbb pénz maguknak, de ha maguk miatt az emberek ellenünk fordulnak és könnyebben tudják őket meggyőzni, hogy árulják el magukat, vagy a Köztáraságot, akkor minden összeomlik. Vagy a pénz, vagy a becsület. Ennyire egyszerű. Ha nem akarnak jótékonykodni, akkor ne tegyék, mert a mérlegük nagyon rossz! – az emberek biztonsága és az, hogy tudják, hogy itt nem fogják őket bántani fontosabb volt.
Álltam a nő tekintetét, az ha azt hitte, hogy nekem nem volt bűntudatom amiatt, hogy ki kell küldenem az embereket a Birodalommal szemben, akkor nagyon téved. Azonban nem hagytam, hogy ez meglátszódjon rajtam. Már a Kuat-on is inkább én végeztem mindent, csakhogy mások ne halljanak meg és ne kelljen elvesztenem őket. Inkább én haltam volna meg, mintsem nekik bajuk legyen. Pontosan tudom, hogy milyen, nem voltam amatőr. Szerintem már azelőtt ezt csináltam, hogy ő egyáltalán megszületett.
- A veszteségek nem fogják tisztára mosni az önök által elkövetett bűnöket Shani! – mondtam szigorúan. - Ha maga úgy érzi, hogy ezzel megfizette azokat, akkor ezt roppantul sajnálom és valahol nagyon elveszett ebben a háborúban.
Örültem, hogy a hangom nem remegett meg és határozottnak tűntem, mert tényleg bántott minden elvesztett élet. Bólintottam a visszakérdezésre, de nem szólaltam meg.
- De megtették, az egyelten bűne az volt, hogy félt és nem mert megszólalni kalózok között. Megpróbálták szóra bírni, amikor nem hitték el, hogy nem tud semmit, agyonverték. Nyolcvankét törése volt a rodián férfinak, belső vérzések, koponyatörés, megvakult. Ez nem pusztán verés volt, hanem dühből és gyűlöletből történt – mondtam. – Megkaptam a felvételt is egy névtelen személytől. Megkaphatja.
A közbeszólt kérdésre hűvösen néztem Alt’or irányába, nem válaszoltam a kérdésre, de a tekintetemből kiolvasható volt, hogy „politika”. Meg mostanra gyűlt össze az elmúlt pár hónapban ennyi, nem is beszélve arról, hogy máskor én is dolgoztam. Közben Shani is beszélt, ám még mielőtt arra válaszolhattam volna, a férfi szavaira nagyon megdöbbentem. Az arcomra kiült a döbbenet, amikor azt hozta fel a férfi, hogy gyanúsítom őket. Fogalmam sincs, hogy miként jutott erre a következtetésre, ugyanis egyetlen szóval sem mondtam ilyesmit, nem is utaltam rá!
- Szerintem valamit félreértett, maguk nem gyanúsítottak… – néztem meglepetten a férfira. – A kapcsolataik és kiépített hálózataik miatt akarom az önök segítségét kérni. Semmi több.
Ezek után igyekeztem a nőnek is válaszolni.
- A család egy hónapja jelezte a távozását és a bolygó másik felén élnek, épp a hajójukat készítik fel az útra. Nem valószínű, hogy összefügg. És igen, ők ajánlották, hogy magukat vonjam be mindebbe. Éjfél körül történt egyébként az adás, talán már átnyúlt a mai napra – mondtam, ezt a részt a férfinak. - Szóval továbbra is a segítségüket kérném, maguk nincsenek itt mindig, és sok emberük van, nem csak a bolygón, de odakint is. Így remélem, hogy segítenek.
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
- További információk:
- -
Ingrid természetesen kivárta, hogy a muun végiggondolja mindazt, amit mondott neki, és összeálljon a fejében az, amit kikövetkeztet. Amikor a férfi mentegetőzni kezdett, hogy mennyi alkalmazottjuk van és milyen sok középvezető van a cégeknél a nő kissé oldalra biccentette a fejét. Késztetést érzett arra, hogy megkérdezze a férfit, hogy ugye tudja, hogy ki ül vele szemben és mi is a feladata valójában. Neki jócskán több feladata volt, mintsem egy ekkora céget szemmel tartani. Ingridnek a teljes Birodalmat kellett figyelnie, moffokat, katonákat, cégvezetőket, sitheket. Mindenkit, aki gyanús lehet és kellően magas rangon van, beosztásban, azt neki kellett elintéznie. Mondani sem kell, hogy időnként nem nagyon tudta, hogy miként volt ideje arra, hogy három gyereket szüljön és felnevelje őket Tubrokkal.
- Talán ideje lenne, megfelelő elemzőket is felvenni, vagy egy saját titkosszolgálatot tartani, mint olyan sokan teszik – javasolta.
A hangja most fakó és érzelemmentes volt, nehéz volt eldönteni, hogy ezt a mondatot így volt félelmetesebb hallani, vagy úgy lett volna az, hogyha kedvesen mondja. még Ingrid sem tudta eldönteni, hogy melyik lett volna a helytállóbb. Miután a beszélgetés a „veszélyesebb” irányba zajlott elmondta, hogy mire számíthat a muun, hogyha segít. Pontosan azt a választ kapta a férfitól, amire számított. vajon gondolt arra a férfi, hogyha nemet mond, akkor valószínűleg, sőt biztos, hogy nem fogja megérni a másnapot? Valószínűsítette, hogy igen. Az ajánlat elfogadására határozottan bólintott.
- Ismét jól döntött – mondta.
Más kérdés, hogy valószínűleg ezzel tényleg egy hatalmas céltáblát akasztott a muun nyakába, végtére is a legnagyobb és legbefolyásosabb cég egyedüli tulajdonosává fogja őt tenni a császári udvar. Plusz minden más ezzel járó dolgot, mint bejárást a Császári palotába, személyes audiencia kérési lehetőség a Hatalom Triumvirátusától. Ezek köztudott dolgok voltak, hogy a Czerka vezérigazgatójának ezek kijárnak, így Ingrid is biztos volt benne, hogy a férfi tudja, vagy legalább is a következő pillanatokban, percekben eszébe fog jutni. A kérdésen nem is gondolkodott sokat.
- Egyelőre annyi elég lesz, hogy itt a szenátus épületén belül körbeküldjük, hogy ön lesz az új vezérigazgató. Utána pedig csak meg kell várnunk, hogy ők jöjjenek el ide. Amennyiben ez önnek megfelel. Amennyiben nem óhajt élő csali lenni, akkor nyitott vagyok az ötletre, hogy miként szeretné megoldani a helyzetet – ajánlotta fel készségesen.
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
- További információk:
- -
- Viszont lehettem volna óvatosabb és nem olyan makacs, hogy csak azért is ellent mondjak nektek és direkt nem azt csináltam soha, amit akartatok – mondta.
Persze tudta, hogy Xeth és Keth is ezért is szerették igazán, mert mindig ellentmondott és juszt sem azt csinálta, amit kértek a férjei. Ezért volt, hogy terhesen ide-oda ment, mint mondjuk a Dagobah, vagy a rakghoul járvány közepe, majd a merénylet, igaz az Coruscanton volt és az ellene és Keth ellen irányult részben, más részt pedig a teljes Havoc Squad ellen. Tény, hogy az elrablásáról nem tehetett, mert otthon volt, amikor Damien elrabolta a saját lakásában, amikor a lányaival zsarolta meg, hogy megöli őket, ha nem megy vele. Nem igazán tudott más tenni, arra még emlékezett, hogy Jassa vérben fekszik, mert a férfi megsebezte. A túlvilágon nem látta őt sem, de mivel a fogadott testvére nem volt erőhasználó, így ebben nem volt olyan nagy meglepetés.
- Jassa ugye nem halt bele, amikor Damien leszúrta? – szakadt ki belőle a kérdés aggódva.
Lehet, hogy megtörte a romantikus hangulatot, de testvéreként szerette a twi’lek nőt, nem tudta volna elviselni, ha miatta halt volna meg. Azt közben érezte Xeth felől, hogy tényleg nem hibáztatta őt, csak gyászolt, ahogyan azt is, ahogyan a férfi Damien-re gondolt és a férfi még mindig életben volt. Bármennyire nem tekintette szörnyetegnek a férfit – soha sem gondolta annak – tudta, hogy sith volt és azt is, hogy mire lehet képes, főleg egy olyan személlyel, aki őt bántotta. Vajon, ha megkérné a férfit, most már hagyná meghalni Damient, megölné végre? Megbocsátotta már a férfinak, hogy megölte, persze ez nem jelentette azt, hogy nem húzna be neki egy hatalmasat és nem verné péppé mielőtt hagyják meghalni, de ezt sem azt tenné, mert amit vele tett, hanem, amit Jassa-val, vagy mert a lányait fenyegette, meg ilyen szenvedést okozott Xeth-nek. De ettől nem kínozná meg, csak egyszer alaposan helyben hagyná. Ő is érezte, hogy az életkötelék kettejük között kezd helyreállni, bár valahogy az ő részéről más volt, nem olyan, mint korábban más érzés, de ezt a jelenlegi állapotának tudta be.
- Azt hittem, hogy Akmul nem kedvel téged, csak Keth-t… bár ő meg csak kihasználta… – mondta.
A nő elmosolyodott azon, amikor Xeth a lányokról beszélt. Nagyon szerette volna őket is látni, hiszen még csecsemők voltak, amikor utoljára látta őket. Vajon milyenek, kire hasonlíthatnak? Számtalan kérdése lett volna velük kapcsolatban, de ugyanígy Xeth-hez is, és vele is lett volna csak kettesben. Hirtelen túl nehéz lett volna eldönteni, hogy mit szeretne. Túl sok mindent kellett bepótolnia, túl sok időt vesztett el addig, amíg halott volt, vagyis még mindig az volt, de nem akart visszamenni a túlvilágra, itt akart maradni, a lányokkal és Xeth-el. Rhys még kérdezett volna valamit, de arra már nem volt lehetősége, mert a férfi ebben a pillanatban csókolta meg. Megtudta tenni, ennyire volt Rhys-nek szilárd teste, ám közel sem volt olyan kellemes érzés, mintha rendes fizikai teste lett volna. Azonban, ahogyan a férfi számított rá, tényleg történt valami. A csók pillanatában egy hatalmas robbanás történt az Erőben, aminek Rhys volt a középpontja. Xeth-et a kifejezetten Erő elleni védelemre készített ruhája védte csak meg. A vágy a nőben, hogy újra éljen olyan erős volt, hogy a színtiszta Erő, amikor a csókban egyesült Xeth Nexusával szó szerint olyan robbanást okozott az Erőben, ami széttépte a realitás szövetét, ami az élő és a holt világ között volt. noha erről még a férfinak fogalma sem lehetett, csak azt a közel sem természetes dolgot érezhette, amit valószínűleg nagyon sokan mások is. A következő pillanatban azt érezhette, hogy a karjaiban egy nagyon forró testet tart, Rhys reszketett a karjaiban, mintha lázas lett volna, hirtelen köhögni kezdett, ahogyan levegő után kezdett kapkodni, mert erre is szüksége volt. Az életkötelék ebben a pillanatban állt helyre teljesen kettejük között, így a férfi érezhette a nő félelmét és ijedtségét, hogy fogalma sem volt, hogy mi történt, mi történik. Most már rendes fizikai teste volt és a szíve is hevesen vert, amit Xeth is érezhetett, amint a nő hozzábújt. Kintről a folyosóról futó lépteket lehetett hallani, majd Hiuval hangja volt hallható tőle szokatlanul idegesen.
- Mégis mit műveltél?! – kérdezte, mellette pedig ott volt Kalen is.
Egyelőre Rhys-t ők nem látták, mert Xeth takarásában volt, így elképzelni sem tudta egyik férfi sem, hogy mi történhetett.
- statisztika:
- Körök száma: 4 kör / eltelt körök száma: 3
Testsubject-4141 / Bevo: 3 reag – @Shadow
Nyshani Ry Shami: 3 reag – @Shadow
Alt'or T'orak: 3 reag – @Alt'or T'orak
Ziarre Dyarron: 3 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Th'edar Kolbert: 3 reag – @Bishop
Ingrid L'lerim: 3 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron: 3 reag – @Xeth E'ron
Rhyssa Edaara Quillan-E'ron: 3 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Ziare Dyarron
A feszültség csak fokozódik bennem, ahogy hallgatom a beszélgetés többi részét. Ezek tényleg súlyos vádak, és az ahogy elbántak, megölték az áldozatot tényleg minden csak nem jogos. A gyilkosság sosem jogos, csak a szükséges rossz. Nem tudom Ry hogy fog tudni kimászni ebből, még a segítségemmel sem. Ha tényleg ennyire elkanászodtak az emberi, többre lesz szükség, mint egy dorgálásra. Gyökeresen át kell szerveződniük. Feltéve ha Ry is akarja, márpedig ismerem. Talán nem annyira idealista, de ezeket a dolgokat ő sem tolerálja, az egyszer biztos.
Most én nézek meglepődötten.
-Elnézést, akkor tényleg én értettem félre szándékait.-
Ez pedig elég amatőr dolog volt tőlem. Alt'or T'orak, a nagy klánvezér, lázadó, szürke jedi mester....aki most alaposan mellényúlt. Ki mondta, hogy tévedhetetlen vagyok vagy nem csinálhatok hülyeséget, nem nyúlhatok mellé. Senki sem tökéletes.
-Még egyszer elnézést. Természetesen számíthat rám, és az embereim támogatására. Amint lehetséges azonnal rá állítom az ügynökeimet a feladatra.-
Fejben máris listázom, hogy mely klán tagokat érdemes értesítenem, kik vannak közel a tűzhöz.
-A lehető leggyorsabban a végére kell járnunk....-
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy el bukjunk. Sokan bele kényelmesedtek, hogy a Birodalom ilyen hosszú ideje, nem támadt ránk. De ha ez bekövetkezik, ha reálisan nézem a dolgokat...ideig-óráig állnánk a sarat, de az esélyek nem a mi oldalunkon vannak.
- Felszerelés:
- -Az övén: -Egy sárga pengéjű egykezes fénykard 3 pont
-Datapad
-A csuklójára erősítve egy komlink
-Egy lézerpisztoly, a másik oldalon
-Könnyű teherhajó 6 pont (Persze nem nála )
- Jártasságok:
- Telekinézis *** (8 pont)
Receptív-Projektív telepátia (1 pont)
Méregtelenítés *** (5 pont)
Tudatbefolyásolás (2 pont)
Gyógyulás gyorsítása (2 pont)
Állati nyelvek (1 pont)
Fájdalomtűrés (3 pont)
Erő elrejtése (5 pont)
Fáradtság megszüntetése (2 pont)
Sérülés csökkentése (3 pont)
Eszmélet megőrzése (2 pont)
Szívós test (3 pont)
Erőlavina (10 pont) (nem teljes erővel képes használni)
Mások méregtelenítése (7 pont)
Védekezés (5 pont)
Mások gyógyulásának gyorsítása (2 pont)
Mások fájdalmának elfojtása (4 pont)
Mások fáradtságának megszüntetése (3 pont)
Mások eszméletre térítése (3 pont)
Erőátvitel (5 pont)
Erõ pajzs (8 pont)
Jade villámok (8 pont)
Ráolvasás (világos oldali) (2 pont)
Szörnyteremtés (11 pont)
Ereklye készítés ** (10 pont, a 3. nincs meg) (világos oldali verzió)
- Trex:
- Jószág: 10 pont (mert Erőérzékeny)
Láthatatlanság ** (8 pont)
Erő elrejtése ** (5 pont)
//Maradt 13 pontom ha jól számoltam //
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
testsubject-4141 (Bevo)
Feladat: Megtalálni a lázadók új bázisát, jelenteni, és megadni a kellő információkat egy sikeres támadáshoz.
Frakció: Sith Birodalom
Játékos társak:
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- könnyű szedetvedett, ütött kopott páncél, elég sokat foltozott és több darabból összerakott.
- csuklyás köppeny
- egy ütött kopott, sokmindent megélt blaster.
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv hátsó részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
- Távcső
- Energia szelet
- „Energia ital” (saját keverék, ami jó erőben tartja)
- Egy kulacs Corelliai tömény
Kisssé hűvösebb az idő a ködben, mint amire számoltam és nem igazán látok túlzottan sok mindent se, de ez jobban inkább a nem túl nagy látó távolságnak volt betudható. Nem esett a jól a hideg és nem tudtam csak annyival lezárni ezt, mint a melegvérűek, hogy akkor dideregjünk egy kicsit azt majd jobb lesz. De egyenlőre még bírom, ami időt ad arra, hogy körbe nézzek, de azért nem kellett volna a kelleténél sokkalta több időt töltenem ezen a helyen, hanem inkább visszamenni a kellemesebb melegbe.
Valami völgy félében voltam, amiben olyan régi épület maradványok voltak, amik még arra se voltak jellemzők, amik itt voltak akkor, mikor még sokan éltek itt. Sokkalta régebbi volt, csak a kérdés az, hogy csak meg maradt, vagy esetleg látványosság kedvéért voltak ide áthozva, hogy valamikor így éltek errefelé. Most teljesen elhagyatott és üres volt minden, de azért kerestem valami járat félét, kapcsolót, vagy valamit ami arra utalhatott, hogy van itt valami, vagy csak látványosságnak hozták ide és kicsit modernebb technológia is van itt. A célom, hogy épületről épületre járva nézzem át őket egymás után, de azért figyelek arra is, hogy mennyire hűl a testem. Nem lenne jó itt egy alvás a hideg miatt, aztán hibernáció, vagy halál. Azt tudom, hogy mire képes a hideg környezet velem, mert mesteremnek hála ki voltam téve zord körülményekre, amiket kellő felszerelés nélkül még annyira se viseltem jól, mint a melegvérűek. Igen, mindennek vannak előnyei és hátrányai, cserében messze leköröztem másokat mindig alakváltás és tanulás terén is.
- hmmm, lehet megtaláltam a történelmi múzeum kiállító részét? – tűnődők magam elé morogva csendesen, ahogy próbálom látszatra kitalálni, mi is lehetett a hely korábban.
Közben egyre jobban azaz érzésem támadt, hogy valaki, vagy valami, esetleg többen is figyelnek. Ez jó hír volt, mert nyomon lehettem, de akár az is, hogy ragadozó figyelmét keltettem fel, ami annyira már nem lett volna jó hír. Annyi biztos, hogy a látótáv korlátozottsága és a terep ismeretének hiánya miatt hátrányt élveztem azokkal szemben, akik jól ismerték a hely sajátosságait, de reméltem, hogy tudom ezt ellensúlyozni tudással, érzékekkel eléggé. Igaz a harc akkor volt csak elsődleges lehetőség, ha ragadozó lesne rám, de ha lázadó, akkor a szavaké a fő szerep, azt meglátjuk mire megyek velük, vagy épp mire nem és akkor lehet kicsit eldurvulnak a dolgok. Minden esetre az ismerkedést max egy alapos verésig hagynám elfajulni, azt még meg lehet könnyen magyarázni, mint egy lövés miatti halált. Igaz játszik az önvédelem, meg ha ők lőnek előbb, de mindig problémásabb az ilyet kimagyarázni. Na meg miért egy idegennek adnának igazat?
Szóval a kutatás közben jobban figyelek a neszekre, zajokra, ahogy fülelek, esetleg szagokra, és esetleg elsuhanó árnyakra, alakokra, miközben némileg csendesebben is kutakodok. Közben azért nézem azt is, hogy merre tudok félre ugrani, vagy menekülni, akár még felfelé is, hogy kitérjek az esetleg támadás elől, amire hátulról számítok leginkább.
Nyshani Ry Shami
Feladat: Kideríteni, hogy még biztos e a menedék
Frakció: Új Köztársaság
Játékos társak: Ziare Dyarron, Alt’or T’orak
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- top
- öv kicsit törzsiesebb díszítéssel, rajta a fénykardjával és pisztolyával.
- nadrág
- katonai bakancs
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv oldalán részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
Csak ülök és hallgatom, a szidást, a vádakat. Nem pánikolok miattuk, nem is mordulok fel rajta. Nem ez az első eset, hogy tartom a hátam, nem egyszer nem is magam miatt, hanem amit más kalóz tett és mindegy, hogy kapitány, vagy matróz. Nem titok, hogy utána az illető nem teszi zsebre amit tőlem kap, de az se, hogy mindent nem hagyok szó nélkül. De most csak hallgatom a vádakat, és a lenézést is.
Felvonom a szemöldököm, majd megcsóválom a fejem, miközben a pénzről beszél. Annyira régi eme nézet, és még mindig annyira terjed. Igaz, hogy drágább egy kalóz vagy csempész hajó, mint egy civil hajó lenne, nem egyszer többszöröse is, de már jó ideje az ami többet hoz, hogy beszerzünk nehezen hozható dolgokat is, az alap dolgok felett.
Mondjuk egy jó kis üzlet néhány roncs fosztogatóval, hozhat kellő alkatrészeket, mikor épp nem tudunk hozzá férni egy-egy újhoz, de sűrgősen kell, és nem tudunk várni, vagy túl nagy a kockázata a megszerzésének, de ezek árai is össze se mérhetők az utasokkal, úgy, hogy jó párszor még alkudozás is megy utána.
- Ha a pénzen múlna, lenne féltucat kalóz hajó az egész flottában aki menekülteket hozna. A jelen rakományom többszörösét érte, mint amit a menekültek adni tudnának összesen, ha egymás hegyén hátán lennének és végtelen lenne a levegő a hajón. – mondom nyugodt hangon. – Megváltoztak a dolgok, mióta a Köztársaság szűkében van a gyáraknak, és a beszállítóknak. Becsület és jószívűség, hogy hordjuk őket ide, nem profit azt a pár hajót leszámítva akik aljas módon megsarcolják a szerencsétleneket, és ezzel élnek vissza. De Igaza van, a módszerek és eszközök nem épp azok amik a legjobbak. És igen, volt, hogy volt velünk is Jedi is, és umbaraiak is, csak azokból is voltak problémák. – veszek egy mély levegőt
– Hazudozók, csalók, tolvajok, szerencsejátékosok és még sorolhatnám a jelzőket amikkel illetnek minket. Azért mi se vagyunk elveszve teljesen, ha valaki hazudni akar nekünk. Az tény, hogy jobb lenne, ha lennének olyanok akik nem csak elkülönülve távolság tartón jönnének ebben segíteni, hanem beállnának a legénységbe és velünk élve tennék ezt. Kevesebb probléma lenne, kevesebb feszültség, kevesebb atrocitás. De ehhez olyanok kellenek, és több kapitány erre nyitott lenne újra. – mondok egy lehetőséget teljes nyugalommal, majd mikor a bűneimről beszél lehajtom a fejem, és úgy rázom meg a fejem.
- Néhány jó cselekedet nem tehet semmissé tömérdek gaztettet – hangom igen csendes most, majd felnézek Ziarera.
- Tisztában vagyok teljesen, hogy ha szerencsém van, akkor kivégzés vár rám, ha nincs akkor életem végéig kényszer munka. Volt benne részem, meg is billogoztak. Kemény verések, tömlöc, vallatások, kínzások, kényszer munka, megszöktem. Szerencsém volt? Nem, csak tettem egy alkut. A karommal fizettem érte, és a kapitányom életével, hogy megszerezzük azt amivel vissza vásároltam a szabadságom. Szóval, ön szerint, én hiszek abban, hogy bármilyen jó cselekedet képes lesz ezt is többek közt valaha tisztára mosni? Mert én nem. – lassan hátra dőlök, majd ujjaimmal dobolok az asztalon, lassan.
- Igen, szeretném látni a felvételt. Nem kételkedek a hitelességében, de az érintett kapitánnyal, vagy kapitányokkal meg szeretném nézni, esetleg az ön jelenlétében, és döntést hozunk a matrózok sorsáról. Egy ilyen eset nem maradhat ítélet nélkül. Az az Új köztársaságnak és nekünk se jó. Csak nagyobb széthúzást okozna. – ajánlom fel a felvételre. Azt tudom, hogy ez is egy újabb olyan ügy lesz, aminél tarthatom a hátam, és két oldalról kapom majd az áldást érte. – De ez egyenlőre későbbi dolog, most van más ennél fontosabb is. – teszem hozzá, majd Alt’orra nézek, aki sűrűn elnézést kér, kicsit olyan, mint aki épp álomból ébredt, vagy talán kicsit máshol is járt közben. Igaz sejtem, hogy épp hol és milyen témában, de most nem lenne rossz, ha kicsit uralkodna magán, aztán ha ez meg van, jöhet egy kis élvezet is. Család említésére, csak bólintok, hogy akkor nem új a dolog, bár attól még nekem gyanús ez a dolog.
- Szóval ők ajánlottak be minket. – mondom eltűnődve, és sóhajtok egy nagyot – Akkor ez el is dőlt azt hiszem. – az említettek közül sajnos vannak ketten is akiknek tartozok, így gondolom ezzel élnének is, ha nemet mondanék. Ilyen ez az élet, van aki nekem tartozik van akinek én, és bár törvénytelen haramiáknak tartanak minket, azért nekünk is vannak, és az „esküm kötelez”, hogy megtegyem.
- Amiben tudok abban segítek, mint eddig is bármikor. – teszem hozzá, majd Alt’orra pillantok.
- Amit tudunk az kell teljesen… - kezdek bele, közben Ziarera nézek - …aztán utána kiderül kiket érdemes ebbe bevonni. És hogy hova is akarta küldeni, hátha portyázik arra hajó. – mondom, majd eléggé érdeklődőn nézek Ziarera.
_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"
Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)
˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Xeth E’ron / Keth Tye E’ron
|
- Életben van. Nagy segítségemre volt a lányok felnevelésében, és a lányos oldaladról valószínűleg tőle hallottak a legtöbbet. - akaratlanul is elmosolyodtam ezen, hiszen felvillantak képek a múltból amikor olyan kérdésekkel álltak szembe velem a lányok, hogy köpni-nyelni nem tudtam, és őszintén be kell vallanom, hogy némi időbe belekerült, amíg rájöttem, hogy mi is ezeknek a forrása. Azután már könnyebbek voltak az ilyen szituációk.
- Azt azért nem mondanám, hogy kedvel. Még úgy sem, hogy most tulajdonképp Keth-el egyek vagyunk. Helyesebb az, hogy amíg a céljaink és véleményünk nem különbözik, addig tudunk együtt dolgozni és nem tűnik el nyomtalanul...- És mindez valóban így is volt. Egy-egy vita után, vagy ellentétes vélemény esetén képes volt pillanatok alatt eltűnni és ami azt illeti, nagyobb erőfeszítésbe került volna megkeresni, mint megvárni, hogy magától jelentkezzen. Nem véletlen, hogy a teljes alakváltó programot részben róla mintáztam. Nem lehetetlen őket kiszúrni, de sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül bárkinek is, mintsem az megérné nekik. Ez a kulcsa az egésznek.
Két dolog futott át az agyamon az Erőben történt robbanást követően. Először is, hogy áldottam az eszemet, hogy a védelemre igen nagy figyelmet fektettem, egyesek szerint nagyobbat is, mint szükséges lenne, mert most valószínűleg ez mentette meg a testi épségemet. A másik dolog meg az volt, hogy mi a fenéért morzézik a nexus a testemben ahelyett, hogy értelmesen kifejtené azt, hogy mit is érez veszély alatt.
Biztos hogy valami olyasmi történt, ami kifejezetten probléma, sőt akár veszély is lehet, viszont pozitívum is történt, hiszen a test, amit a karjaimban tartottam ismét élő volt. Huszonöt év után ismét az élő Rhyssa volt itt. Némileg nyugtatgatnom kellett, hogy normálisan vehessen levegőt és újra hozzászokhasson az élethez, hiszen aligha kellett például levegőt vennie amíg szellem volt.
- Kétlem, hogy meg tudnám magyarázni azt, ami történt. Csak feltételezéseket tudnék mondani. Röviden a lehetetlenre képes nő ismét végrehajtotta a lehetetlent. Szólj Kalennek, hogy Rhyssa visszatért az élők sorába. Majd a lányaimnak, hogy jöjjenek fel a ide. Azután pedig amilyen gyorsan csak lehet hívd össze a tanácsot és a Birodalom álljon harckészültségbe. Azt hiszem nagyobb gondunk is lesz, mint a lázadók gyerekes ellenkezése. - az első pár mondatot nyugondt és laza hangnemben mondtam, miközben Rhyssával a karjaimban felálltam és míg az ágyhoz vittem lehetőséget adtam Hiuvalnak arra, hogy láthassa, hogy ténylegesen ő az. A második fele a mondandómnak már inkább a császári hangnemben történt, hiszen az közel sem személyes érintettségű dolog volt, hanem az egész birodalomra kiterjedő dolog. A legnagyobb gond vizont az volt, hogy egyelőre az ellenség kiléte ismeretlen volt.
Felszerelés
| Szakértelmek
|
_________________
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Előtörténet
Kaland
Helyszín
- Felszerelés:
- - Elegáns ruházat
- Sugárpisztoly
- Gyógyító implantátum
- Diplomáciai luxus cirkáló
- Datapad
- Komlink
- Holoprojector
Azzal nem feltétlenül értett egyet a Muun, hogy titkos rendőrséget kellene felállítania a saját cégén belül. Először is az ilyesminek igen nagy költsége van, és az mind a profitból jönne le, másodszor ez mégiscsak az állami szervezetek munkája, nem az övé, hacsak nem szolgáltatásként nyújtja, a céges biztonsági erők már így is kellően erősek és felszereltek. Sokkal inkább a megfigyelést és elemzést kellene erősíteni, hogy felderíthető legyen a hibás működés, korrupció és ilyesmi, készíteni kell ehhez külön algoritmust, droidokat. Nyíltan azért nem akarta kétségbe vonni a Császár emberét.
- Mindenképpen van mit fejleszteni ezen a téren, de mint Ön is mondta, relatívan jól állunk ezen a téren.
A terv, amivel a tettesek nyomára akadhatnak, azonban sokkal kockázatosabb volt, mint amire Kolbert számított. Elgondolkodik, számba veszi a lehetőségeket, közben az állát vakarja.
- Sajnos nem tudom maguk mennyit és mit tudnak. Van elég információ ahhoz, hogy "hagyományos" nyomozás útján akadjunk rájuk? Kikkel van még kapcsolatuk erről, kiket gyanítanak?
Körbefordul a székével, az ujjait összeillesztve, tovább gondolkodva.
- Ha csapdát állítunk úgy kell megerősíteni ezt a helyet, hogy ne legyen gyanús számukra.
_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Sötét Jövő: Prológus
Új fenyegetés
Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Th'edar Kolbert, Nyshani Ry Shami, Ziare Dyarron,
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron, Alt'or T'orak és Testsubject-4141 / Bevo
Következő körváltás: 2020. augusztus 2. (vasárnap)
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Célkitűzés 1.: A Lázadók kutatása
Jelenlevők: Testsubject-4141 / Bevo
- További információk:
- -
Bevo még nézelődött, hogy mi is lehet itt, megállapításokat tett, hogy mi is lehet mindez, mit találhatott. Eltervezte, hogy mit is kellene tennie, mire figyelni. A hőmérséklet egyébként állandó volt, így a hibernációval nem kellett számolnia. A legrosszabb, ami történet, hogy fázik és kicsit lassabb lesz talán, de ennél rosszabb dolog nem. Olyan látás meg sajnos nem volt, amivel a ködön is átlátott volna. Már felkészült arra, hogy megkeresi, hogy ki, vagy kik figyelik őt, amikor valami történt…
Az Erőben hirtelen minden elcsendesült, olyan érzés volt, mintha meg is szűnt volna egy pillanatra. Mindenesetre sokkal hidegebbnek hatott, mint a környezet. A következő pillanatban hallani és látni lehetett, ahogyan a madarak és állatok fejtvesztve próbálnak menekülni. Aztán ezt követően olyan érzés töltötte el a fiatal férfit, mintha valami robbanás történt volna, de ez hideg, kellemetlen, de se nem sötét és se nem világos oldali. Erő semleges, egy robbanás az Erőben, amihez egy olyan Erő aura is párosult, amit Bevo nem ismert meg.
Ami azonnal látszott, hogy a talajon, a levegőben és az égen is több különböző méretű vöröses hasadás jött létre, mintha valamilyen átjáró lenne. Még az is fenyegetőnek érezhette, aki nem rendelkezett az Erő-vel. Aki pedig igen, az pontosan a Halált érezhette ebből. Akinek volt tapasztalata nekromancia terén – vagy éppen járt már a túlvilágon – az azonnal felismerhette, hogy mi ez. Átjáró a túlvilágra, vagy épp onnan kapu az élők világába.
Át nem lehetett látni rajta, mert vöröses-fekete fényben örvénylett, körülötte az Erő szinte láthatóan mindenki számára. Majd hirtelen repülni tudó, vagy földi különböző külsejű – leginkább a mi fogalmaink szerinti démonokra hasonlító – lények jelentek meg a kapukon és támadták meg azt, vagy azokat, legyen az értelmes létforma, vagy állat, amit azonnal megpillantottak. A káosz elszabadult…
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: Célkitűzés 2.: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Alt'or T'orak | Ziare Dyarron
- További információk:
- -
Miután elmondtam, amit akartam Alt’or és Shani az elején egymás szavába készültek belevágni és úgy elmondani, amit akartak. Kiderült, hogy a férfi félreértett, ahogyan azt sejtettem is, mert tényleg nem őket vádoltam mindezzel. De szerencsére sikerült tisztázni a dolgot és fel is ajánlotta a segítségét. Minderre hálásan bólintottam, azonban Shani már nem volt ennyire könnyű dió. Egyetlen egyszerű dolgot kellett volna tenniük, ahelyett már megint a kifogásokat és a gyerekes siránkozásokat hallgathattam. Így inkább igyekeztem a tíz perces szentbeszédet elkerülni és a szavába vágtam.
- Egyszerű, hagyjanak fel az emberek csempészésével, ha nem tudják kezelni. A nem élő áruval nincs ennyi gond! – vágtam a szavába.
Ennyit kellett volna csak mondania, nem többet, de nem. amikor eljutott arra a pontra, hogy majd megbeszéli az érintett kapitánynal a dolgot, hogy ezt megoldják akkor akartam mondani, hogy az ő emberei voltak, az ő hajóján és nem más kapitányáé. Amikor nyitottam ki a számat, akkor hirtelen megszűnt az elektronikus eszközök blokkolása és az Erőé is, ahogyan elment a helységben az energia. Azon nyomban bekapcsolt az asztalnál levő holografikus kijelzés. Valami történt, valami, ami nagyon nem volt jó, még engem is kirázott a hideg, pedig nem voltam Erőhasználó, márpedig, ha minden igaz ez az egész az Erőben történt és nem pedig másban. Próbáltam megszóllani, de elakadt a hangom, amit a monitoron láttam, láttunk, a kinti kamerák felvétele, talán még annál is rosszabb volt, amilyen fenyegetéssel a Birodalom fenyegetett bennünket. Azzal lehetett mit kezdeni, ezzel? Én nem tudhattam…
Az Erőben hirtelen minden elcsendesült, olyan érzés volt, mintha meg is szűnt volna egy pillanatra. Mindenesetre sokkal hidegebbnek hatott, mint a környezet. A következő pillanatban hallani és látni lehetett, ahogyan a madarak és állatok fejtvesztve próbálnak menekülni. Aztán ezt követően olyan érzés töltötte el a hármast, mintha valami robbanás történt volna, de ez hideg, kellemetlen, de se nem sötét és se nem világos oldali. Erő semleges, egy robbanás az Erőben, amihez egy olyan Erő aura is párosult, amit Alt’or nem ismert meg, de Shani igen, a huszonöt éve halott Rhyssa Edaara Quillan őrnagy aurája volt az…
Ami azonnal látszott, hogy a talajon, a levegőben és az égen is több különböző méretű vöröses hasadás jött létre, mintha valamilyen átjáró lenne. Még az is fenyegetőnek érezhette, aki nem rendelkezett az Erő-vel. Aki pedig igen, az pontosan a Halált érezhette ebből. Akinek volt tapasztalata nekromancia terén – vagy éppen járt már a túlvilágon – az azonnal felismerhette, hogy mi ez. Átjáró a túlvilágra, vagy épp onnan kapu az élők világába.
Át nem lehetett látni rajta, mert vöröses-fekete fényben örvénylett, körülötte az Erő szinte láthatóan mindenki számára. Majd hirtelen repülni tudó, vagy földi különböző külsejű – leginkább a mi fogalmaink szerinti démonokra hasonlító – lények jelentek meg a kapukon és támadták meg azt, vagy azokat, legyen az értelmes létforma, vagy állat, amit azonnal megpillantottak. A káosz elszabadult…
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
Helyszín: Birodalmi szenátus, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 3.: A Másik Hadszíntér
Jelenlevők: Th'edar Kolbert | Ingrid L’lerim
- További információk:
- -
Valószínűleg nem volt túl meglepő az, hogy mind a ketten máshogyan gondolkodtak arról, hogy mi lenne a hatékony, de mivel más körökben mozogtak és dolgoztak, ez teljesen normális volt. Ingrid csak véleményt mondott, aztán, hogy azt a Muun megfogadja-e vagy sem, már teljes mértékben a férfin múlt, nem rajta.
- Erre is lehetősége, amennyiben ma éjjel sikerrel járunk – mondta.
Ezek után tovább hallgatta a Muun-t, amikor hirtelen valami rossz érzés fogta el. Átnézett a férfi válla felett, egyenesen a Császári palota irányába. Valami történt ott, valami, amitől a teljes testén libabőrös lett, tekintve, hogy csak szemöldöke és haja volt, így semmilyen szőrszáll nem állhatott fel a testén, csak a libabőr jelezte ezt.
~ Nagyúr, minden rendben van a palotában, vagy térjek vissza haladéktalanul? ~ kérdezte a korábbi mesterét és császárát telepatikusan. ~
Ekkor felelt volna Kolby számára is, hiszen a fontos részletek és dolgok ekkor kerültek terítékre, hogy miként és hogyan kellene megoldani a gondokat, ám ekkor ő is megérezte a robbanást és Xeth feleségének auráját, aki negyed évszázada halott volt. Felpattant megfeszült testtel a székéből és ekkor…
Az Erőben hirtelen minden elcsendesült, olyan érzés volt, mintha meg is szűnt volna egy pillanatra. Mindenesetre sokkal hidegebbnek hatott, mint a környezet, ezt még Kolby is érezte, hiába nem volt köze az Erőhöz. A következő pillanatban hallani és látni lehetett, ahogyan a madarak és állatok fejtvesztve próbálnak menekülni. Aztán ezt követően olyan érzés töltötte el a párost mintha valami robbanás történt volna, de ez hideg, kellemetlen, de se nem sötét és se nem világos oldali. Erő semleges, egy robbanás az Erőben, amihez egy olyan Erő aura is párosult, amit Ingrid megismert, a huszonöt éve halott Rhyssa Edaara Quillan őrnagy aurája volt az…
Ami azonnal látszott, hogy a talajon, a levegőben és az égen is több különböző méretű vöröses hasadás jött létre, mintha valamilyen átjáró lenne. Még az is fenyegetőnek érezhette, aki nem rendelkezett az Erő-vel. Aki pedig igen, az pontosan a Halált érezhette ebből. Akinek volt tapasztalata nekromancia terén – vagy éppen járt már a túlvilágon – az azonnal felismerhette, hogy mi ez. Átjáró a túlvilágra, vagy épp onnan kapu az élők világába.
Át nem lehetett látni rajta, mert vöröses-fekete fényben örvénylett, körülötte az Erő szinte láthatóan mindenki számára. Majd hirtelen repülni tudó, vagy földi különböző külsejű – leginkább a mi fogalmaink szerinti démonokra hasonlító – lények jelentek meg a kapukon és támadták meg azt, vagy azokat, legyen az értelmes létforma, vagy állat, amit azonnal megpillantottak. A káosz elszabadult…
Helyi Idő: Esti órák
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Helyszín: Császári palota, Coruscant
Célkitűzés: Célkitűzés 4.: Az újbóli találkozás
Jelenlevők: Xeth E’ron / Keth Tye E’ron | Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
- További információk:
- -
Nagyon megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy Jassa életben van. Nem is tudta, hogy mihez kezdene, ha kiderült volna, hogy meghalt, főleg az ő hibájából. Rá kellett volna jönniük annak idején, hogy Damien áruló volt és csak amiatt ment a közelükbe, ami miatt. Az Akmullal kapcsolatos dolgokra bólintott. A katasztrófa pedig ezek után történt. Rhys-nek tényleg a legfurcsább az volt, hogy újra levegőt kell vennie, mert annyira elszokott mindettől. Még kapkodta a levegőt, sípolt egy kicsit, végül is nagyon régen nem kellett így tennie. Már-már teljesen elfelejtette, hogy miként kell lélegezni. Ha nem figyelt, akkor abbahagyta, nem ment egyelőre teljesen ösztönösen ez. A testét is javarészt furcsának érezte, lázasnak érezte magát, de közben egyszerre félt is, meg volt ijedve, a Netherworld-ben ilyesmit nem tanult, ilyennek nem lett volna szabad történnie. Szorosan bújt hozzá Xeht-hez, miközben meghallotta Hiuval hangját az ajtóból. Mindenét ólomsúlyúnak érezte, eddig teljes mértékben súlytalan volt, légies, hiszen csak egy szellem volt. Az előbb még nem érezte Xeth testének melegét, sem a férje illatát most pedig igen. Ennek ellenére az Erőt teljesen máshogy érezte, mint korábban, még mindig szinte kézzel fogható volt, hiába élt, olyan volt, mintha még mindig színtiszta Erőből állna és nem ténylegesen élő lenne. A szíve arra újra hevesen kezdett kalapálni, hogy Xeth felemelte a földről és pillanatokkal később az ágyra tette le. Ekkor látta, hogy Kalen is ott volt Hiuvallal együtt, egyik sem öregedett egy pillanatot sem az elmúlt negyed évszázadban. E szerint Ta-Renn még élt?! Amint már az ágyon volt hirtelen az egész testébe fájdalom hasított és az egész teste görcsbe rándult, felsikoltott, majd mint akinek rohama van úgy kezdett rángatózni…
- Én is itt vagyok, a lányokat nem engedtük közelebb jönni, amíg nem tudjuk, hogy mi ez – mondta.
- Az Erőre Xeth, ez minden volt csak éppen természe…
Xeth ebben a pillanatban kapta meg Ingrid telepatikus üzenetét is és Hiuval már nem tudta befejezni, amit akart, mert Rhys ebben a pillanatban lett rosszul. Az Erőben hirtelen minden elcsendesült, olyan érzés volt, mintha meg is szűnt volna egy pillanatra. Mindenesetre sokkal hidegebbnek hatott, mint a környezet. A következő pillanatban hallani és látni lehetett, ahogyan a madarak és állatok fejtvesztve próbálnak menekülni. Aztán ezt követően olyan érzés töltötte el a hármast, mintha egy újabb robbanás történt volna, de ez hideg, kellemetlen, de se nem sötét és se nem világos oldali. Erő semleges, egy robbanás az Erőben, amihez egy olyan Erő aura is párosult, amit mindhárom férfi megismert, mert ez Rhys aurája volt. Újra ő volt a középpont…
Ami azonnal látszott, hogy a talajon, a levegőben és az égen is több különböző méretű vöröses hasadás jött létre, mintha valamilyen átjáró lenne. Még az is fenyegetőnek érezhette, aki nem rendelkezett az Erő-vel. Aki pedig igen, az pontosan a Halált érezhette ebből. Akinek volt tapasztalata nekromancia terén – vagy éppen járt már a túlvilágon – az azonnal felismerhette, hogy mi ez. Átjáró a túlvilágra, vagy épp onnan kapu az élők világába.
Át nem lehetett látni rajta, mert vöröses-fekete fényben örvénylett, körülötte az Erő szinte láthatóan mindenki számára. Majd hirtelen repülni tudó, vagy földi különböző külsejű – leginkább a mi fogalmaink szerinti démonokra hasonlító – lények jelentek meg a kapukon és támadták meg azt, vagy azokat, legyen az értelmes létforma, vagy állat, amit azonnal megpillantottak. A káosz elszabadult…
- statisztika:
- Körök száma: 5 kör / eltelt körök száma: 4
Testsubject-4141 / Bevo: 4 reag – @Shadow
Nyshani Ry Shami: 4 reag – @Shadow
Alt'or T'orak: 4 reag – @Alt'or T'orak
Ziarre Dyarron: 4 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Th'edar Kolbert: 4 reag – @Bishop
Ingrid L'lerim: 4 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron: 4 reag – @Xeth E'ron
Rhyssa Edaara Quillan-E'ron: 4 reag – @Rhyssa Edaara Quillan
_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet | Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
Helyi Idő: Kora reggeli órák
Helyszín: Új-Tython, Ismeretlen régió
Célkitűzés: A Biztos menedék
Jelenlevők: Nyshani Ry Shami | Ziare Dyarron
Sóhajtok egyet, Ry és Ziare tovább folyó beszélgetését hallgatva. Maradjunk annyiban, hogy nem igazán közelednek az állás pontjaik egymáshoz.
-Természetesen, nem áll szándékomban minden részletbe beavatni az embereimet.....nem vagyok ennyire amatőr....-
Itt Trex hirtelen reakciója szakít félbe. Felugrik észvesztően morogni kezd, és láthatóan remeg, nem kell ahhoz érzékelnem az Erőn keresztül, hogy lássam fél. Még hozzá észvesztő módon....
Az is kiderül miért, az árnyékolás egy csapásra megszűnik, felnyögök. Hirtelen robbanást érzékelek. Elsöprő erejűt. De ez mintha semleges lenne, se nem világos, se nem sötét. Felugrok a székről, megszédülök és öklendezni kezed, de vissza fojtom. Önkéntelenül is a fénykardomra kulcsolódik a kezem, ahogy megpillantom a kivetítőn mi folyik kinn.
-Halál....színtisztán lehet érzékelni az átjáróból sugárzó halált....-
Érzékelek még egy aurát is, de nem tudom beazonosítani azt. Most nem érünk rá ezzel foglalkozni.
-Ziare. Ziare! Mennünk kell, evakuálni kell a...-Mit? Az épületet? A bolygót?-....nem maradhatunk itt!-
Azonnal a kommunikátorért nyúlok, elküldök egy sor kódot. Ezzel utasítva a klánom, helyzet jelentést kérve, és életbe léptetve a speciális vészhelyzetre vonatkozó protokollt. Ami azt jelenti, hogy a lehető legtöbb embert próbálják megvédeni, és a számos menedékként használt bázisokra való visszavonulást jelenti. Feltéve, ha a kommunikáció működik. Ez esetben bíznom kell a klánban, hogy az ilyen esetekre kidolgozott lépéseket követik. De lehet, hogy ez sem lesz elég, ezzel szemben, bármi is legyen ez.
-Ry, a közelben lévő embereim, csatlakozni fognak a legénységedhez, és ha úgy alakul a helyzet elkísérik őket egy biztonságos menedékbe. Mi a helyzet nálatok? Kapcsolatba tudsz lépni az embereiddel? Ziarre információk kellennek, csak itt történik mind ez, vagy más bolygókon is? Kinn az űrben biztonságos, mik a szenátus lépései? Egyáltalán él még a kommunikációnk?-
Szólók a nőnek keményen, aki láthatóan kisebb sokkot kaphatott, hogy kizökkentsem kicsit. Azok a valamik láthatóan nem kímélnek senkit és semmit, mindenre rátámadnak ami él és mozog.
Próbálok koncentrálni és kinyúlva az Erőbe, elérni bárkit a mesterek, a rend tagjai közül, vagy bárkit akinek információja lehet arról mi folyik itt. Viszont ha egyik sem megy, akkor el kell hagynunk az irodát....
- Felszerelés:
- -Az övén: -Egy sárga pengéjű egykezes fénykard 3 pont
-Datapad
-A csuklójára erősítve egy komlink
-Egy lézerpisztoly, a másik oldalon
-Könnyű teherhajó 6 pont (Persze nem nála )
- Jártasságok:
- Telekinézis *** (8 pont)
Receptív-Projektív telepátia (1 pont)
Méregtelenítés *** (5 pont)
Tudatbefolyásolás (2 pont)
Gyógyulás gyorsítása (2 pont)
Állati nyelvek (1 pont)
Fájdalomtűrés (3 pont)
Erő elrejtése (5 pont)
Fáradtság megszüntetése (2 pont)
Sérülés csökkentése (3 pont)
Eszmélet megőrzése (2 pont)
Szívós test (3 pont)
Erőlavina (10 pont) (nem teljes erővel képes használni)
Mások méregtelenítése (7 pont)
Védekezés (5 pont)
Mások gyógyulásának gyorsítása (2 pont)
Mások fájdalmának elfojtása (4 pont)
Mások fáradtságának megszüntetése (3 pont)
Mások eszméletre térítése (3 pont)
Erőátvitel (5 pont)
Erõ pajzs (8 pont)
Jade villámok (8 pont)
Ráolvasás (világos oldali) (2 pont)
Szörnyteremtés (11 pont)
Ereklye készítés ** (10 pont, a 3. nincs meg) (világos oldali verzió)
- Trex:
- Jószág: 10 pont (mert Erőérzékeny)
Láthatatlanság ** (8 pont)
Erő elrejtése ** (5 pont)
//Maradt 13 pontom ha jól számoltam //
Re: Sötét Jövő - Új fenyegetés
testsubject-4141 (Bevo)
Feladat: Megtalálni a lázadók új bázisát, jelenteni, és megadni a kellő információkat egy sikeres támadáshoz.
Frakció: Sith Birodalom
Játékos társak:
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- könnyű szedetvedett, ütött kopott páncél, elég sokat foltozott és több darabból összerakott.
- csuklyás köppeny
- egy ütött kopott, sokmindent megélt blaster.
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv hátsó részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
- Távcső
- Energia szelet
- „Energia ital” (saját keverék, ami jó erőben tartja)
- Egy kulacs Corelliai tömény
Ahogy keresgéltem úgy az egyik pillanatról a másikra az Erő megszűnt létezni, ami nem tartott sokáig, de az a jeges borzongás amit okozott az nem volt épp a legkellemesebb dolog, és a java még csak ez után jött, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy érezzem: Ennek nem lesz jó vége. Aztán egy robbanást éreztem az Erőben, ami semleges ismeretlen aurát mutatott nekem. Nem ismertem a személyt akihez tartozott, de lehet ha ilyen erőkkel bír, hogy ilyen érzéseket okoz nem is akarok egy hamar, ezt inkább meghagynám azoknak, akik jobban ezen a szinten állnak az Erő rejtelmeiben.
Lépteimet közben sietősre fogtam ki a ködből, hogy kicsit nagyobb területet lássak be, mert itt eléggé hátrányban voltam. Kitudja, hogy hol ez a személy, ha nagyon erős, akár a csillagköd túlfelén is lehetett, de lehetett akár egy karnyújtásnyira is.
Ahogy a zajokból hallottam, úgy az állatok is menekülőre fogták, tehát bármi is történik itt az nem túl jó dolog. Mintha ragadozó elől menekülnének, vagy legalábbis ami számukra veszélyes lehet. Hát nem erre készültem fel, ez messze másabb felszerelést követelt volna meg, mint ami nálam volt, ha az illető a közelben volt. Mindenesetre irány a tó, ahol még a ködön kívül voltam, és melegebb is volt.
Azonban ez az egész ha nem lett volna elég hasadékok jelentek meg az égen, földön, amik felől igen rossz fenyegető érzést éreztem. Ez nem evilági dolog ez a halál maga, az áradt ebből. Megborzongtam. Tudtam, hogy léteznek vadabb sötét oldali Erőhasználatok amik a halálhoz köthetőek, de valahogy nem tudtam ezt összepárosítani a semleges aurával amit előtte éreztem.
Gyorsabbra vettem a lépteimet, és már rohantam kifelé a ködből, majd a part mentén, olyan részre, ami nyílt terep volt, és csak ott álltam meg, hogy körbe nézzek, ha addig valami az utamat keresztelte, azt kikerültem, átugrottam. Tekintetem közben figyelte a réseket, és az azokon érkező teremtményeket. Ebből harc lesz, és most egy fénykard is jól jött volna, de most azzal kell megoldanom, amim van. Ahogy láttam ezek rárontanak mindenre, amit csak meglátnak, és mivel én is ilyen vagyok így lesznek akik engem kezdenek el kergetni.
Elő húzom a pisztolyom, és egy gyors körbe pillantás után kiválasztom a legközelebb lévőt ami lőtávon belül van, és fejre célozva lövök, majd a következőre, a távolságot tartva. Azonban spórolok a munícióval, csak tisztán lövök, és mozgok tovább, hogy ne legyek könnyű célpont se, és ha lehet netudjanak se elérni, se megmarni. Kitudja mire képesek, és nem akarom tesztelni se ezt.
Nyshani Ry Shami
Feladat: Kideríteni, hogy még biztos e a menedék
Frakció: Új Köztársaság
Játékos társak: Ziare Dyarron, Alt’or T’orak
- ”Ruházat”:
Ruházat:
- top
- öv kicsit törzsiesebb díszítéssel, rajta a fénykardjával és pisztolyával.
- nadrág
- katonai bakancs
- ”Felszerelés”:
Kis méretű övtáska (öv oldalán részén):
- Datapad
- Komlink
- HoloProjector
Figyelem ahogy Ziare a szavamba vág, de ez úgy is egy olyan dolog amiben a döntés nem olyan egyszerű, ahogy ő elképzelte. De jelenleg ez vált a legkisebb gonddá a folytatás fényében, ami minden volt kivé jó. Ehhez képest még az is jobb hír lett volna, hogy az impek teljes haderővel rohannak le minket.
Ahogy kikapcsol a rendszer úgy tarol át rajtam az Erőben lévő robbanás érzése, majd azaz aura, amit nem éreztem nagyon régóta.
- Rhyssa – súgtam csendesen magam elé remegő, reszkető hangon, ahogy felálltam… - Mit tettél Xeth vagy ki tette meg ezt neked? – nézek magam elé suttogva elég sötéten, ahogy az asztalra támaszkodok le. A Bál az ami igen hamar az eszembe jut és az ott történtek, a fiatalnak látszó lány, aki milyen sokat élt, és az egész, ahogy halott lettem az Erőben. Ziarera nézek, majd Alt’orra, és végül a kijelzőkre, és a portálokat nézem.
- Fegyverbe… - még remeg a hangom, miközben felkapom az asztalról az övem és felcsatolom, majd a fénykardmarkolatom veszem a markomba és emelem magam elé. Ez az a markolat, amit sokan láthattak nálam, de ha gyakoroltam akkor ezt sose használtam. Amivel edzek, az még Coruscanton szólított meg, ami ebben van kristály, ezért egy portya során tettem egy kitérőt, a letarolt szülő bolygómra, és egy eldugott raktárból hoztam el. Nézem, ahogy függőlegesen felfelé feléled a fekete magú arany penge, majd deaktiválom, övemre rakom, és pisztolyom ellenőrzöm. Teljes nyugalom ül rám ahogy ezzel foglalkozok, mintha csak egy összecsapásra készülnék, ahol nincs helye az idegeskedésnek, haragnak, bánatnak, csak a feladatnak, pedig legszívesebben menekülnék, ez elől és az elől amire ez emlékeztet, de nem tehetem meg.
- A lehető legminimálisabb fő, a többiek tisztítsák ki a menedékeket… - képernyőre mutatok, majd az ablakra ahogy kinézek rajta – ezek a portálok bárhol megjelenhettek akár menedéken belül is. És ha tippelnem kéne, mindenhol ez van. Valaki nem számolt az árával, hogy mibe kerül egy olyan lelket visszahozni aki eltávozott régen. – elrakom a pisztolyom és Ziare vállára teszem balomat, majd gyengéden megszorítom, de nem úgy, hogy fájjon, csak hogy érezze, és a szemébe nézek.
- Tudom, szörnyű, tudom, nehéz és sokkoló, de most nagy szükségünk van önre, és hogy döntéseket hozzon meg. Kérem, nyugodjon meg. Mi a legrövidebb út ki innen? Szükségünk lesz minden rendfenntartóra és katonára, aki elérhető, emellett az erőhasználókra is, hogy védjék a gyengéket, civileket. Emellett a Hírszerző tiszt és a hely ahol van kapjon komolyabb védelmet, nehogy a zűrzavarban baja essen, vagy üzenet mehessen ki. – hangom nyugodt amennyire csak ezt meg tudom tenni, majd ha látom már, hogy kezdi össze szedni magát, akkor Alt’orra nézek, és próbálok üzenetet küldeni a hajómnak, ami nem más, mint az őrség megkettőzésre és mindenre lőni ami nem evilági, de civileknek baja nem eshet. Emellett a hajót átnézni, és hogy a T’orak klán embereire számítsanak, mint vendégek és segítség. Ezután a Kalóz tanácsnak küldtem üzenetet, hogy megtudjam mi a helyzet máshol. Ezután az ajtóhoz indultam egy szó nélkül, és leguggoltam Trexhez nyugtatóan simogatva.
_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"
Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)
˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol
Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW
1 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Similar topics
» Sötét Jövő - Új fenyegetés
» Sötét Jövő 1.: Prológus (Alternatív)
» Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
» Sötét Jövő 3.: Börtönbetörés (Alternatív)
» Sötét Jövő: Látomások - Prológus
» Sötét Jövő 1.: Prológus (Alternatív)
» Sötét Jövő 2.: Kutatás (Alternatív)
» Sötét Jövő 3.: Börtönbetörés (Alternatív)
» Sötét Jövő: Látomások - Prológus
1 / 4 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|