Sötét Jövő - Új fenyegetés

Sötét Jövő: Prológus





Új fenyegetés

---

Huszon öt év, pontosan, napra pontosan huszonöt éve történt az Eshal-i csata, ami örökre megváltoztatta a Csillagködöt. De ennek a napnak az évfordulóján a lázadók általában fellélegezhetnek, a megemlékezések és ünnepek miatt a Birodalom ekkor úgy egy-két hétre felszokott hagyni a kutatással és üldözéssel. Ezen az évfordulón azonban nem. A Császár kopói, az inkvizítorok szagot fogtak és most nem engedték el a „vadat”. Noha az összes magas rangú személy éppen Coruscanton volt, a feladat nem állt meg.

A nyomok a korábbi Örök Birodalom területére vezettek, ott is egy Karanténvilágra, ami korábban, vagy talán még most is a Czerka Részvénytársaság tulajdona volt, mert kivásárolta az Örök Birodalomtól. Az ilyen világok tiltottak voltak, mert rajtuk minden maximálisan mérgező és halálos. Még ha a légkör lélegezhető is volt, nem érte meg a világ a vesződést a kolonizálásra, vagy a terraformálásra, inkább megbélyegezték és senki sem merészkedett oda.

Most úgy tűnt, hogy a Lázadók megszegték ezt a szabályt. Az a hajó volt a legközelebb a Karanténvilághoz, amelyiken Bevo is szolgált, vagy tartózkodott éppen. A képességei révén pedig pont rá jutott az a feladat, hogy lemenjen a bolygóra és feltérképezze, felmérje azt és jelentsen, hogy mikor és hova menjenek a seregek, amiket küldenek. Nem is beszélve arról, hogy pontosan milyen egységek kellenek a bolygóra, mert az utolsó adataik is a helyről legalább negyed évszázadosak.

Egy mentőkabinnal lőtték ki Bevo-t a bolygóra a déli részére, egy olyan környékre, ahol két energiajelet is fogtak a Csillagrombolón. Ez a két hely nagyjából két kilométerre volt egymástól, majd a fiú eldöntheti, hogy melyiket akarja megnézni először. Az egyik egy hegynél volt, a másik pedig egy nagyobb tó partján. Most pontosan a két hely közé félútra lőtték ki. Az út kellemetlen és rázkódó volt, de volt már rosszabban is, a kapszula végül becsapódott és kinyílt a fedele.

Konkrétan egy sűrű dzsungel közepén találta magát Bevo, mindenfelé fák voltak, a levegő meleg és párás. A fáktól nem igazán látott semmit, de a holoprojectorán ott volt az útirány mindkét helyszínre és az energiajel is könnyedén nyomon követhető volt mindkét irányba, így bármelyikhez is akar menni, könnyedén megtalálhatja, amit keres.

---

---

Új-Tython Szenátusi épületére egy meglehetősen szép és kellemesen meleg nap virradt. Noha nem voltak a Birodalom részei, de a helyiek is mindig megemlékeztek erről a napról. Huszon öt év, pontosan, napra pontosan huszonöt éve történt az Eshal-i csata, ami örökre megváltoztatta a Csillagködöt. Nem sokkal utána minden összeomlott, ami az ittenieknek fontos volt. szerencsére mindannyian új hazára leltek ezen a helyen és azóta itt éltek. A politika itt is mindennapos része volt az életnek, mint korábban, talán még jobban.

Lehet, hogy kisebb és kevesebb személyt, bolygót kellett összefogni, de a saját biztonságuk érdekében ez fontosabb volt. A mostani pár nap, talán egy két-hét nyugodtabb lesz, az év ezen szakában a Birodalmiak nem vadásztak rájuk. Legalább is az elmúlt huszonnégy évnek ez volt a tapasztalata. Ilyenkor ünnepelték a győzelmüket a Lángmadár felett és megemlékeztek a régi időkre, a korábbi császárra, Ta-Rennre. Minden egyes felkelő nap azonban itt az Új-Tython-on új reményt jelentett, és mint mindig a remény éltette az Új Köztársaságot is.

Mivel a legtöbb tervezést ebben az egy-két hétben lehetett véghezvinni, így most is minden fontos személyt összehívtak egy kora reggeli megbeszélésre, Shani és Alt’or ezen a listán voltak. Még előző nap kapták meg az értesítést, amikor megérkeztek a naprendszerbe, vagy épp a bolygóra, a lényeg, hogy tudtak róla. A Szenátus épületében sokakat lehetett látni már most a korai órák ellenére is. Nem csak politikusok, de katonák – a vezérkar – és jedik is. igen, mert a Jedi rend tovább működött itt, ők is túlélték.

Bár most már nem csak ők voltak ezen a bolygón, hanem több szürke rend is helyet kapott. A Jedi rend sok ezer év után kénytelen volt változni és elfogadni mindezt, hogy már nem csak ők kapnak helyet az új-köztársaság életében. Már magában a rendben is vannak olyanok, akik nem tartják magukat a régi eszmékhez. Többen például újra házasodnak is, mint a régi Je’daii rend esetében volt, hiszen az ő dogmáikat találták meg annak idején itt is. De egyelőre minden tökéletesen működött.

A páros nagyjából egyszerre érkezett meg a szenátus épületébe és a főcsarnokban lehettek, amikor észrevehették az elég feltűnő jelenségű Ziarre Dyarron-t a rózsaszín haja miatt. A nő egykor a Kuat-i lázadások és ellenállás vezetője volt, majd a teljes 9. szektort képviselte a Köztárasági szenátusban és próbálta rávenni őket, hogy nyújtsanak segítséget az elfoglalt területeknek. Ez a múlt, azóta a lázadás egyik vezetője, hiszen neki volt a legtöbb tapasztalata ebben. Korábban felkínálták a nőnek a Főkancellári címet is, de nem fogadta el. A nő lépett oda a pároshoz.

- Jó reggelt! Köszönöm, hogy eljöttek, én hívtam ide magukat, mert beszélünk kell. Ha megtennék, hogy velem fáradnak az egyik irodába… az irodámba, azért végtelenül hálás lennék – mondta egy fáradt mosollyal.

---

---

A közelmúlt eseményei miatt Kolby-nak is Felucia-ról, a K Corp citadellából Coruscantra kellett utaznia. Az azért nem volt mindennapos esemény, hogyha egy megacég, vagy alvilági szervezet vezetőjét megölik. Most ez történt, a Czerka Részvénytársaság vezetője halott volt. megölték, elég csúnyán, ezt pedig mindenki tudta a Csillagködben. Mivel elég nagy cégről van szó, akik nagy befolyással és hatalommal rendelkeznek és a korábbi vezető fia eléggé inkompetens így megindultak a hatalmi harcok.

A következő vezérigazgatót a korábbi vezető fiát az igazgatósági tanács lemondatta és megindult a hatalmi harc az igazgatósági tanácsban, illetve még mások is meg akarták szerezni a hatalmat. A csatározások közben a teljes tanács életét vesztette pár napon belül. Mindez itt folyt Coruscanton, így a legesélyesebb személyek és azok, akik figyelmi akarták az eseményeket mind-mind itt voltak. Kolby egy találkozót is megszervezett már gyorsan Fiwi Fry-al, a nő és az ő megacége volt az, akik a K Corp. szállítmányozásával is foglalkoztak többek között.

Ezeken felül a legtöbb kereskedelmi út felett is ők rendelkeztek. Plusz nem említve a személyszállítást és a fuvarozásokat. A kezdetektől, vagyis még Xeth hatalomra jutása előtt is már szövetségben volt a két cég és együtt dolgoztak. Szóval, hiába volt estébe forduló idő, a másnap kezdődő ünnepségek előtt még most a kései órán találkoztak volna. Fiwi soha sem szokott késni, egyszer sem fordult elő mindez azóta, hogy a férfi ismeri. Most pedig ez történt, ami azért elég nagy aggodalomra adott okot.

Hirtelen a férfi irodájának ajtaja kinyílt és egy fiatalos – húszas évei közepén járó, legalább is így nézett ki – nő lépett be rajta. A nő egyszerű sima sötétszürke birodalmi, tiszti egyenruhát viselt, vörös haja kontyba volt kötve, a kék szemei metszőek és fagyosak. Az egyenruhán semmilyen rangjelzés, vagy utalás nem volt arra, hogy ki lehetett a nő. Ami szokatlan volt az pedig az volt, hogy a titkárnő nem szólt arról, hogy valaki érkezik és nem is próbálta megállítani azt, aki bejön.

Kolby nem ismerte meg a nőt, soha sem látta korábban, aki pedig katonás, kimért és merev léptekkel érkezett meg a férfi íróasztalához. Semmilyen fegyver nem volt láthatólag a nőnél, aki végül pár lépésnyire a férfi íróasztalától állt meg a másik oldalon. Végigmérte a muun üzletembert mielőtt megszólalt volna.

- Üdvözlöm Kolby, még nem volt szerencsénk egymáshoz. Ingrid L’lerim vagyok, a Császár keze. Beszélnünk kell! – mondta a nő.

Történeteket természetesen hallott Kolby a nőről, ahogyan mindenki, egykor sima emberként indult, ma már nem tudni, hogy ember-e még, vagy sith ivadék, de az évek alatt a császár jobb keze és bizalmasa volt. Csak a Császárnak köteles felelni, egyébként teljes immunitása van a Birodalomban. A hírneve megelőzi a nőt, senki sem látta még, vagy nem tud róla, és általában halottak maradnak a nyomában, vagy eltűnt személyek. Így legendás híre van és senki sem akarja azt, hogy találkozzon vele…

---

---

Huszon öt év, pontosan, napra pontosan huszonöt éve történt az Eshal-i csata, ami örökre megváltoztatta a Csillagködöt. Xeth azóta a nap óta gyászolt, aznap mind Rhys és Keth is meghalt az Eshal-on, bár a kitépett fél újra egyesült a másik felével, ez csak arra volt jó, hogy a férfi duplán gyászoljon. Lehet, hogy az eredeti Császár eltűnésével ő lett a leghatalmasabb erőhasználó a Csillagködben, de arra huszonöt év alatt sem volt képes, hogy túltegye magát és helyreállítsa magában megszűnt életkötelék hiányát. Azóta is mindennap kínozta magát és szenvedett. Ta-Renn nem volt halott, de nem lehetett tudni, hogy hol volt. Ha halott lett volna a Hatalom Triumvirátusát fiatalon tartó rituálé megtört volna, de a három férfi egy percet sem öregedett azóta sem.

A mai nap némileg könnyebb volt, legalább is abból a szempontból, hogy Xelia és Kalia is ott voltak a Császári palotában, és így az apjuk közelében. A napokban esedékes évfordulós ünnepségekre kellett a korábbi Ismeretlen Régióból hazatérniük, ahol ők is aktívan részt vettek a Lázadók és az Új Köztársaság keresésében, meg az ott levő bolygók meghódításában. Azaz igazság, hogy a Sith Birodalom teljhatalmú urának, a Császárnak nem voltak jó napjai, sőt hetei az utóbbi időben. A szokásos gondokon felül egy sokkal nagyobb probléma is felütötte a fejét az ő esetében.

A lányainak még nem tűnt fel, de Hiuval, Kalen és Ingrid is észrevették már azt, hogy a férfi roppant kialvatlan volt az utóbbi hetekben. Ennek pedig az volt az oka, hogy folyamatosan hangokat hallott, suttogásokat, amiknek nem volt értelme, de kellően zavaró volt ahhoz, hogy folyamatosan elterelje a figyelmét, ne tudjon rendesen meditálni, vagy aludni. Ugyanez volt a helyzet az árnyakkal, nem tudta eldönteni, hogy ezeket csak képzeli, vagy az árnyak tényleg mozognak. Ha azonban oda kapta a fejét, akkor már nem látott semmit.

A mai nap is ilyen volt, ma már szinte nem is suttogásnak hallotta ezeket, többször úgy érzékelte, mintha az árnyak a teljesen világos helységeket is sötétté változtatták volna. Ilyen körülmények között haladt a Császári palota folyosóin, amik az egykori Jedi templom részei voltak. Nagyjából félúton járhatott a császári lakosztály felé, ahova maroknyi személynek volt csak bejárása rajta kívül, de azok közül ma éppen – a lányait leszámítva – senki sem volt a palotában, amikor hirtelen minden fény teljesen kitisztult és a hangok is elhallgattak.

Az Erőben, mint korábban, most sem volt semmi sem érezhető, hogy mi okozta mindezt, ha pedig korábban próbált utána járni, vagy kinyomoztatni ezt, akkor sem jutott semmire. Végül, ahogyan megérkezett a lakosztályához és annak kinyílt az ajtaja, olyasvalamit látott bent a lakosztály közepén, amire valószínűleg már esélyt sem látott élete során. Ugyanis egyenesen a huszonöt éve halott feleségére bámulhatott. Rhys teljesen valóságosnak tűnt, ahogyan ott állt és a belépő férfi felé fordult.

Arcáról egy pillanat alatt tűnt el a mosoly és bánat váltotta fel, amint a férfira nézett, nem mozdult. Egy pillanatot sem öregedett azóta, hogy Xeth utoljára látta az elrablása előtt, Rhys azt a ruhát viselte, amit Xeth és Keth a legjobban szeretett, amiben a legszebbnek tartották – valamelyik sith nemesi ruhát – a haja is tökéletesen megcsinálva, az arcán enyhe smink. A tekintetében és a szemeiben azonban fájdalom látszott.

- Miért csinálod ezt magaddal szerelmem? – kérdezte végtelen bánattal a hangjában.

Szokásos, felszereléslistát írjatok kérlek.
Headernek pedig tessék nyugodtan azt használni, amit én. Ez most univerzális JK és KM is egyszerre ^^

Kód:

<center>[img]https://i.imgur.com/VXqYkpm.png[/img]</center>
<center>[img]https://i.imgur.com/Y7PIoni.png[/img]</center>
<center>[img]https://i.imgur.com/C7CpFzJ.png[/img]</center>
<center>[img]https://i.imgur.com/VLCDXYh.png[/img]</center>

statisztika:

Xeth E’ron / Keth Tye E’ron

Imét elérkezett a várva várt nem várt nap. Az év bármelyik más napján szinte órára vagy percre pontosan meg tudtam mondani, hogy azóta a bizonyos időpont óta mennyi is telt el, mindössze csak azon kevés napokon vagy órákban tudtam megfeledkezni minderről, amikor a gyermekeimre tekinthettem. Mármint nem a Birodalomra, hanem a két lányomra, az egyetlen fényességre az életemben. Most pedig újra itthon voltak hosszú idő után. Fontos munkát végeztek mindketten és már felnőttek voltak, de minden alkalommal egy kicsit összedőlt számomra a világ, amikor el kellett menniük.
A birodalom ügyei természetesen a lehető legjobban haladtak várva az igazi császáruk visszatérésére. Magamat a mai napig mindössze csak szimpla helytartónak tartottam, semmi többnek, aki csak addig gyakorolja a császári hatalmat, amíg a ténylege császár vissza nem tér. Nincsenek holmi tévképzeteim arról, hogy az én képességeim eltörpülnek az övé mellett, így el sem bukhatom. Arról nem is beszélve, hogy igazából nem én vagyok az egyetlen vezetője, feje ennek a birodalomnak, mindössze csak én viselem a pozíciót. A Birodalmat tulajdonképp hárman vezetjük, a Triumvirátus a tulajdonképpeni hatalom jelenleg, mindössze a nép érdekében töltöm be a császári pozíciót.
Az utóbbi időben viszont ez elég nehéz. A lányaim elől eddig sikerült elég jól eltitkolnom, feltehetőleg a hosszú külön töltött idő segíthetett ebben, viszont Hiuval, Kalen, de még Ingrid is felfigyelt a problémámra.Az egészet az elején még múló dolognak gondoltam, de hamar kiderült, hogy aligha akar abba maradni és hiába nyomoztam utána, hogy mi is lehet semmi válasz nem került rá. Most is folyamatosan ez zavart és rendre megráztam a fejem a lakosztályom felé vezető úton, persze csak akkor, mikor senki sem látott, hogy hátha ezzel abba tudna maradni. Persze igen csak nagy meglepetés volt, amikor egyszer csak sikerült. Azonban hamar felváltotta ezt a gyanú érzése. Ha valami ilyen módon egyszerűen véget ér, akkor igenis nagy gond lehet. Mély levegőt vettem, hosszú idő óta végre csendben és nyugalomban, majd sietősebbre vettem a lépteimet a lakosztály irányába, szinte feltépve minden ajtót, ami az utamba került. A palotában jelenleg itt tartózkodtak a lányaim is, így bármi vagy bárki is okozza mindezt potenciális veszélyforrás lehet, és habár mindketten nagy hatalommal rendelkeznek, mégsem akartam őket veszélybe sodorni.
Azonban az utolsó ajtó feltárulását követően megálltam. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha két szív dobbant volna egyszerre a mellkasomban, majd állt volna le mindörökre. Az elmúlt negyed évszázadban elég jól megtanultam újra egy lenni, de amit most láttam magam előtt, az az eddig mélyen alvó másik felemet is felébresztette. Hideg zuhanyként ért az előttem álló nő látványa és évek óta most éreztem magam igazán öregnek, pedig semmit sem változtam az évek alatt, az arcszőrzetet leszámítva.
- Meghaltál. - szólaltam meg kissé rekedtes hangon, kiszáradt torokkal, miközben az Erőben próbáltam kinyúlni annak érdekében, hogy megtudjam, hogy ami a szemeim előtt van, az csak illúzió, valóság, vagy egy esetleges erőszellem. Az elején még volt pár személy aki megpróbálta érvként vagy akadályként használni ellenem a feleségemet. Mindnyájuk szörnyűséges sorsot hozott magára ezzel, ahogy a népére is. A fejemben ismét hangokat, illetve pontosabban hangot hallottam, a saját magam másik feléét, ahogy minden gondolatát, amit őrizgetett ezidáig most mind rám akarná zúdítani. Ara próbáltunk rájönni, hogy mi is lehet ami előttünk van, és, hogy miért most.

Sötét Jövő: Prológus





Új fenyegetés

---

Bevo elég sok fedezéket talált itt, ami azt illeti, mert bőven voltak fák, amik mögé el lehetett bújni, vagy éppen felmászni rá, vagy a gyökerek alá bebújni. Szikla, vagy efféle dolog itt sajnos nem volt, de még így is megtudta oldani a fiatal férfi mindezt. Egyelőre a közelben semmi em látszott, így teljesen nyugodtan elő tudta venni a kommunikációs eszközét és megnézni rajta, amit akart. A mentőkapszula elvileg árnyékolt és álcázott volt, így a radarok nem láthatták az érkezését és távolról szabad szemmel sem.

A becsapódás után más kérdés, hogy az álcázás tönkrement, így már a kapszula látható volt, de eléggé biztonságosak voltak ezek és jó pár éve használták őket, mindeddig tökéletesen. Szóval ha a korábbi adatokat nézte Bevo, akkor nem tudták, hogy itt van. A két bázis tényleg pontosan egyforma távolságra volt, így végül a fiatal férfi a mellett döntött, hogy a tóparthoz megy és azt nézi meg először.

Vizet egyébként még csatornarendszeren, vagy bányászattal is lehetett szerezni, ki tudja, hogy volt-e földalatti forrás a hegy környékén. Ezeken felül azt Bevo is tudhatta az aktából, hogy a bolygó egyszer lakott volt és fejlett civilizáció lakta mielőtt el kellett hagyniuk a helyet, mert lakhatatlanná vált. Így bármilyen egyszerű módon megoldható volt a vízszerzés. De ettől függetlenül a fiatal férfi úgy döntött, hogy oda megy a tóhoz.

Ezt megtudta tenni, útközben jó párszor látott nyomokat, hatalmas legalább harminc-negyven méter nagyságú állathoz tartozhatott, szerencsére az állatot nem látta – ami egyébként kétlábú volt – csak a letört fákat és az ösvényt utána, ami a vízhez tartott. Így ezen a helyen legalább könnyű volt haladni. Ha ezt választotta Bevo, akkor olyan fél óra alatt meg is érkezett a parthoz. Egészen addig semmilyen érdekességet nem látott.

A tóhoz érve először Erő verte bűz csapta meg az orrát, egy közel tíz méteres nagy növényevő állat tetemét láthatta a parton, amiből egy csapat hatalmas dögevő madárhorda falatozott békésen.

---

---

Szerencsére két olyan személyt láttam meg a főcsarnokban, akikkel egyébként is szerettem volna beszélni. Miközben végigsiettem a csarnokon hozzájuk végignéztem a megannyi szobron. Hősök, akik életüket adták az ügyünkért és azért, hogy mi békében élhessünk. Nem mintha tudnánk mi az a béke. Középen volt Morwen Avenay jedi mester szobra, ő még a Lángmadárral vívott küzdelem során hunyt el, az egyik első áldozat volt. A felkérésemre igent mondtak, így hálásan bólintottam nekik, hogy elfogadták az ajánlatomat.
- Akkor kérem kövessenek! – mondtam.
A kezemmel még mutattam az irányt is, majd előre indultam olyan tempóban, hogy könnyedén tudjanak követni. Kiérve a főcarnokból egy folyosókkal teli „labirintusba” érkeztünk. Az épületet nem mi építettettük, csak felújítottuk, amikor megtaláltuk a bolygót és kikiáltottuk otthonunknak. Ez az épület sok ezer éves volt, de az évek alatt a saját képünkre formáltuk. A folyosókon sokan voltak, mint mindig. Többen köszöntek, biccentettek is nekünk, nem csak nekem, mindannyiunknak. Én viszonoztam is ezt, végül jó pár perc séta után megérkeztünk az irodámhoz. Kinyitottam az ajtót, ami becsúszott a falba és mutattam a kezemmel, hogy nyugodtan menjenek előre. Az irodám nem volt túl nagy – a többihez képest – egy nagyobb és egy kisebb helységből állt üvegfallal elválasztva. A kisebbikben volt az íróasztalom, a nagyobbik felén egy nagyobb asztal, ami körül egy tucat személy elfért. Kisebb ablakok révén a tengerre lehetett rálátni. Azaz az épület hátsó felében volt az enyém. A falak egyébként üresek, néhány térkép volt csak kint, de ez nem sok. Ha éppen valamilyen tervhez kellett a hely, mindig volt.
- Kérem, foglaljanak helyet! – mondtam.
Ha megették, amit kértem, akkor utána folytattam, amit mindkét személy azonnal érzhetett ebben a pillanatban, hogy megszűnt az Erő és mind a hárman, vagyis négyen néhány pillanatig magas hangú sípolást is hallhattunk. Semmilyen elektronikai eszköz sem működött.
- Bocsássanak meg ezért, de nem lehetünk elég óvatosak… Ugyanis a jelen állás szerint nagyon úgy néz ki, hogy a Birodalmiak megtalálták ezt a helyet és beszivárogtak Új-Tython-ra – mondtam elég baljóslatúan.

---

---

- Helyesen döntött! – mondta a nő.
Ez abban a pillanatban történt, amikor Kolby arra jutott, hogy elengedi a fegyvert és így is tett. Az igazat megvallva Ingrid soha sem gondolta, hogy ilyen pozícióba fog egyszer jutni, mint ahol most volt. ugyan eltelt huszonöt év, de még mindig nem kedvelte a Császárát, ez mit sem változott az évek során. Sokan úgy vélték, hogy mert vörös és az uralkodó szeretője, így ezért kapott olyan befolyást és rangot, amit. Nem is tévedhettek volna nagyobbat, egyszer csókolták meg egymást és az is egy fedett akció miatt volt szükséges elterelés, nem is beszélve arról, hogy a vége az lett, hogy Ingrid érzékeny ponton térdelte a férfit – akkor még nem volt császár – mert a figyelmeztetése ellenére is visszacsókolt. Az évek során Ingrid számtalan képességet kapott a Császártól, mindezeket úgy, hogy soha sem vált sith ivadékká, más kérdés, hogy a benne mélyen szunnyadó Erőérzékenysége felébredt, így nem egy trükköt tanult meg az évek során és még veszélyesebbé vált, mint valaha. Tényleg nem zavartatta magát, amikor megérkezett, telepatikus erejét használva a titkárnő mozdulni sem mert, nemhogy szólni Kolby-nak, amikor megérkezett. Bent látta a mozdulatot, amikor a férfi a fegyveréért nyúlt. Nem nézett bele a Muun elméjébe, de volt elképzelése arra, hogy mit is akart a másik. Miután megérkezett az asztalhoz teljesen nyugodtan ült le a muun-nal szemközti székek egyikére. Az egyik lábát átvetette a másikon és kényelmesen ült hátra. Ha nem lett volna a gyilkosság, akkor a férjével és a gyerekekkel lehetett volna otthon a Kaldahan-on képviselve a császárt Tubrok és a saját bolygóján, ahelyett, hogy itt Coruscant-on kellett volna lennie. Remélte, hogy mihamarabb letudhatja ezt és mehet haza. Ettől nem akarta minél gyorsabban elvégezni az ügyet, alapos volt, de utána akart járni a dolgoknak.
- Ezt tényleg kérdeznie kell a jelenleg kialakult helyzetben? – kérdezte. - Szerintem ön is pontosan tudja Kolby, hogy mi miatt érkeztem. A Czerka Részvénytársaság. Bizonyára ön is tudja, hogy az ott zajló kellemetlen dolgok mindenkire kihatással vannak, nem csak az udvarra, vagy cégekre, de a teljes Birodalomra. Kezdetnek megtenné az, hogyha elmondaná, hogy mit tud az egész ügyről. Úgy értesültem, hogy az eseményekben önök is érintettek voltak, már ami a leszámolással kapcsolatos – mondta.

//Akkor most itt te szabad kezet kapsz, nyugodtan találj ki bármit, ami ehhez passzolhat, hogy mi és hogyan történt, hogyan kapcsolódtok / nem kapcsolódtok mindehhez //

---

---

Rhys tudta, hogy azon a napon nem csak ő halt meg, de Keth teste is elpusztult, azonban a férje lelkét nem találta a túlvilágon. Damien volt az, aki elkapta őt és elfogta, majd az Eshal-ra vitte, a férjei öccse volt az, aki Xeth és Keth szeme láttára vágta ki Rhys szívét. A nő tudta, hogy a lányai éltek, őket nem bántották, nekik nem volt közük Benûwia-hoz. Azóta, hogy meghalt próbált a Netherworld-ből visszatérni, vissza az élők sorába bármilyen formában, hogy a férjével legyen, bár ez nagyon nem volt egyszerű. Sikerült mestert találnia, aki elkezdte tanítani arra, hogy miként tud Erőszellemként manifesztálódni. Nos ez nagyon nem volt könnyű. Először is erősnek kellett maradnia, hogy ne olvadjon bele az Erőbe, hanem megtarthassa magát külön lénynek, ez sikerült, ezek után jöhetett a tanulás. Az utóbbi hónapokban, hetekben – negyed évszázaddal a halála után – végre sikeresen eltudta érni az élők világát, így suttogással próbált Xeth-hez szólni, más kérdés, hogy a férfi nem értette ezt és nem a feleségének vélte, hanem többen azt hitték, hogy a férfi kezd megőrülni, a nő szíve pedig majd megszakadt, hogy nem sikerült felvennie a kapcsolatot a férfival, akit még mindig szeretett. Mivel most egy volt az Erővel pontosan érezte a férfi szenvedését, látta a lányaikat is, roppant büszke volt rájuk, hogy milyenek lettek és örült, hogy Xeth úgy nevelte fel őket, ahogyan Rhys is tette volna. De akkor is fájt a nőnek, hogy nem lehetett velük, nem lehetett mellettük, mert nem volt életben. A halálának 25. évfordulója volt az a nap, amikor végre valahára az egykori Jedi Templom– mostani Császári palota – alatti Nexust felhasználva végül sikerült teljesen olyan alakot öltenie a való világban, amilyet szeretett volna, amit Xeth a legjobban szeretett. Elmosolyodott boldogan, amikor megérezte azt, hogy a férfi közeledik. Az ajtó kinyílt, ha lett volna szíve, akkor hevesen vert volna, alig várta, hogy újra lássa a másikat és mit is fog szólni a férfi azért, hogy itt van, igaz csak Erőszellemként, de ez is több, mint ami eddig megadatott nekik. Arcáról egy pillanat alatt tűnt el a mosoly és bánat váltotta fel, amint a férfira nézett, nem mozdult. Egy pillanatot sem öregedett azóta, hogy Xeth utoljára látta az elrablása előtt, Rhys azt a ruhát viselte, amit Xeth és Keth a legjobban szeretett, amiben a legszebbnek tartották – valamelyik sith nemesi ruhát – a haja is tökéletesen megcsinálva, az arcán enyhe smink. A tekintetében és a szemeiben azonban fájdalom látszott.
- Miért csinálod ezt magaddal szerelmem? – kérdezte végtelen bánattal a hangjában.
Ahogyan Xeth kimondta, hogy meghalt, a kezeit a szíve fölé helyezte, ahol lennie kellett volna, hogyha még élt volna, a fejét kissé lehajtotta, még pontosan emlékezett arra, hogy milyen fájdalmas volt, amikor Damien kivágta a szívét, még élt, nagyon is magánál volt, semmilyen drogot nem kapott. Amikor Xeth próbált rájönni, hogy mi lehet, csak színtiszta Erőt érezhetett Rhys felől, illetve láthatta a nő Erő mintázatát is, ami most egyedüli volt, nem vegyült bele Benûwia mintázata.
- Tudom, ahogyan Keth is aznap, de őt nem találtam a túlvilágon – mondta keserűen. - Damien miatt esélyem sem volt elbúcsúzni tőled, tőletek. Azóta a nap óta próbálok visszajönni hozzád, hozzátok valamilyen formában. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott… az a szakáll pedig roppant előnytelen, elrejti a „kisfiús” sármodat.

Xeth E’ron / Keth Tye E’ron

Valamiért akaratlanul is fellélegeztem mikor elég nyilvánvalóvá vált, hogy aki előttem áll az, aki és nem peig valakinek az ízetlen tréfája, próbálkozása. Ennek következtében a tartásom is olyat vett fel, ami az évek alatt eléggé berozsdásodott, hiszen csak akkor használtam, amikor a lányaimmal voltam privát környezetben, vagy pedig amikor Kalen és Hiuval nem mint társak és tanácsadók, hanem mint barátok voltak mellettem. Egyszóval hosszú idő után ismét Xethként álltam ott és nem pedig a Birodalom császáraként. Furcsa mód felüdülés volt a dolog. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy sajnos Rhys Erőszellem vagy Erő jelenés lehetett. Talán annál kicsivel több. Az viszont megnyugtató volt, hogy Benuwiának nyoma sem volt.
- Kethel újra egyesültünk a testének elpusztulása után. Gondolhatod, hogy nem volt egy könnyű dolog, ahogy korábban a szétválás sem. - meglepő módon nevettem. Biztos voltam benne, hogy ha az udvarból most bárki hallott volna azt hitte volna, hogy teljesen becsavarodtam, vagy valami nagy tervre készülök, pedig igazából egyszerűen boldog voltam. Huszonöt év után felhőtlenül boldog.
- Így jobb? - tettem fel a kérdést a feleségem számára miután kicsit megsúrolgattam az állam, hogy eltüntessem a szakállat, amit igazából azért növeltem, mert nem volt nő aki miatt az arcom állapota érdekelt volna. Persze a lányok többször megjegyezték, hogy nem tetszik nekik. Mi tagadás, az anyjukra ütöttek.
- Mindennél jobban meg szeretnélek ölelni, de nem tudom, hogy az mennyire lehetséges. Mármint, hogy mennyire vagy jelen fizikailag. A halál utáni Erőhasználat nem igazán az az ág, amit gyakoroltam volna. Bár most jobban belegondolva lehet nem ártott volna, mert akkor esetleg fejből tudnám azt is, hogy miképp tudnálak visszahozni fizikailag is közénk. A lányok nagyon örülnének neked. - léptem közelebb amennyire lehet, lehetőleg anélkül, hogy ez a boldog pillanat megszakadna, vagy eltűnne örökre. Ami azt illeti már pörgött is az agyam, hogy miképp is lehetne megteremteni a feltételeket és lehetőségeket arra, hogy a feleségem visszatérhessen az élők soraiba. Hiuvallal biztosan fel kell vennem a kapcsolatot, hiszen ő a tapasztaltabb, ahogyan valószínűleg egy testre is szükségünk lesz, bár talán azt a legegyszerűbb megoldani, hiszen már aját magamból is hoztam létre egy másolatot.

Sötét Jövő: Prológus





Új fenyegetés

---

Bevo-nak szerencséje volt a madarak nem törődtek a jelenlétével és nem foglalkoztak vele, így könnyedén ki lehetett őket kerülni és nem okoztak gondot. Bár a dögnek a szaga elég nagy területet belengett, így a szagok nem voltak éppen továbbra sem a legkellemesebbek. A víz sötét színű volt és zavaros, már egy lépés mélységben sem lehetett lelátni az aljára, beljebb pár helyen nagyobb buborékok is láthatóak voltak rajta. Az állatvilág lehet, hogy bírja, de nem valószínű, hogy értelmes létformáknak nem volt halálos.

A tó legnagyobb részét erdő vette körbe, pár helyen kisebb rét is volt, de ott is látszott, hogy korábban voltak fák, csak valószínűleg valamilyen vihar, vagy épp az állatok dönthették ki azt, szóval mindenképpen természetes módon lett ott nagyobb hely, hogy több állat elférjen, vagy kisebb homokos partszakasz jöjjön létre. Egyébként a legtöbb helyen a fák, vagy épp bokrok is ráhajlottak a tó feletti részre. A tó közepén egy egykori hajó roncsai látszottak, ami teljesen szét volt rohadva, néhány virág megtelepedett rajta, illetve egy fészek, de az már elhagyatott.

A tó túlpartján látott azonban Bevo valami érdekességet. Olyannak tűnt a hely, mintha mesterségesen lett volna kialakítva, legalább is egykor, mert stég, vagy dokk maradványait láthatta meg a fiatal férfi. Amennyiben ott jobban rázoomol a helyre, akkor egész jól karbantartott helyet láthatott, ahol még ősi romok is látszottak. Így megvolt, amit keresett és el is indulhatott az irányába. ahogyan hőlátásra váltott át Bevo már a dögevő madarakat sem látta vele, hüllők voltak. Így hőlátással nagyon pici apró madarakat, vagy rágcsálószerű emlősöket látott csupán.

Meg kellett kerülnie a teljes tavat, ami újabb kellemesen hosszú sétával sikerült is, ezalatt pár újabb hüllőszerű növényevőt látott csupán, ragadozót éppen nem. Végül pedig elérkezett az ősi romok közelébe is, ahol egyelőre úgyszintén semmit sem látott. Távolról a hely mesterséges kialakításúnak tűnt, de innen, közelről már akár természetes is lehetett. Ami azonban különleges és furcsa lehetett, hogy az egész helyre ködszerű hatás ereszkedett, amin sem szabad szemmel, sem távcsővel sem pedig hőlátással nem lát át Bevo.

---

---

Elfintorodtam, amikor arról kezdett beszélni, hogy bárkit, aki kicsit is gyanús miként fenyegetnek meg azzal, hogy mit tennének. Soha sem volt a kenyerem az, hogy megkínozzunk, vagy megfenyegessünk másokat, amíg be nem bizonyosodik az, hogy ártatlan, amire voltak más módszerek is. Annak idején a Kuat-on sem fogtunk csak azért el valakit, hogy megkínozzuk. Mi mindig is jobbak voltunk a Birodalomnál, ha olyanná válunk, mint ők, akkor az egész minden értelmét veszti. A legnehezebb az, hogy megőrizzük az emberségünket, azt, ami amiatt nem vagyunk olyanok, mint ők.
- Ezek a Birodalom módszerei, nem a mieink! Tudok róla, hogy miket tesznek, és pont ezért volt a közelmúltban is egy nagyobb csoport, akik elhagyták a bolygót és inkább maguk próbálnak boldogulni, mert a maguk emberei összeverték az egyik családot, mert nem hitték el, hogy nem tudnak semmit. Húsz éve éltek itt velünk. – mondtam összeráncolt homlokkal. - A nagyobb csoport alatt 1200 főt értek. Emiatt is akartam önnel beszélni, maguknak az is gyanús viselkedés volt, hogy félt a maguk közelében. És pontosan azért félt, mert amilyen hírük van maguknak. Az emberek rettegnek maguktól és azoktól is, akik magukhoz közel állnak. Biztos, hogy ez az az út, amin járni akarnak? Ha igen, akkor meg kell kérnem magukat, hogy többé ne jöjjenek ide, mert nem lesznek szívesen látottak a bolygón többé. Én csak szavakkal kérem, de… egy pillanat.
Felálltam és bementem az irodámba, ahonnan közel nyolcan centi vastag mappát hoztam ki és tettem le az asztalra. Papír alapú volt mind. Én vele szemben soha sem tettem olyan dolgot, amivel másokat sodornék veszélybe, vagy rossz lenne a lelkiismeretem, hacsak nem az, hogy annak idején elmenekültem a Kuat-ról, amit mindenki akart, csak én nem.
- Ezek csak az elmúlt pár hónap panaszai maga és az emberei ellen. Ön is tudja, hogy mi történik, ha ezt átadom a szenátusnak – néztem rá szigorúan. - Tud róla, hogy egy gyilkosság is az emberei számlájára írható? – érdeklődtem. - Vannak más módok is, amik működtek és működni is fognak, mert itt a bizalomra épül minden. Maguk pedig ezt próbálják szétzilálni miközben segítségül hívhatnák az umbaraiakat!
Egyelőre nem válaszoltam a kérdésre, hogy miből gyanítjuk, vagy tudjuk, mert biztosra vettem, hogy a férfinak is lennének ezzel kapcsolatban. Az első kérdésre megráztam a fejemet mielőtt válaszoltam volna.
- Hét másik személy önökön kívül. Egy Jedi mester, Sagan mester, a feleségem, a férjünk, a hírszerző tiszt, aki észlelte és jelentette. Ezeken felül Organa herceg, Hylarin szenátor és Kala’myr szenátor – mondtam.
Sagan mester mindig is az emberekhez közelebb álló jedi volt, a feleségem Kiera Skyfall, ő i kuat-i, majd a Havoc Squad pilótája, a férjem Kuat moffjának fia, aki még Kuaton átállt a mi oldalunkra. Organa, ironikus módon a Hatalom Triumvirátusában levő Kalen Organa öccse, Hylarin és Kala’myr szenátor asszonyok pedig már akkor is segítettek nekem, amikor kijutottam Kuat-ról, azóta is együtt dolgoztunk Birodalom ellen. A feleségem és a férjem is magas rangú katonai parancsnokok a vezérkarban.
- Nem jutott ki az üzenet a bolygóról szerencsére, a hírszerzési tiszt érzékelte azt, hogy ki akarták küldeni és megtudta akadályozni – mondtam. - Úgy állította be, hogy aki küldte az üzenetet azt hiszi sikerült mindez, de nem. Ami sokkal nagyobb gondra ad okot, most éjjel akarták kiküldeni az üzenetet, innen, a szenátus épületből!

---

---

Kettejük közül valóban nem Ingrid volt az, akinek meg kellett nyugodnia, vagy kiadnia magából a feszültséget, mert szinte biztos volt a nő abban, hogy nála nyugodtabb személyt – a droidokat is beleértve – nem fognak a szenátus épületében találni. Annak ellenére, hogy gyanúsan sok minden történt az utóbbi napokban, hetekben. Kezdve a Czerka ügyével, aztán ott volt az a tény is, hogy mi történik a Császárral, mintha kezdene megőrülni. Ahogyan Lord Hiuval-nak és Lord Organa-nak is feltűnt, Ingridnek is, hogy valami nincs rendben, mintha olyan dolgokat látna és hallana a császár, amit nem kellene. Még csak az kéne, hogy a Birodalmat vezető Triumvirátus egyik harmada megőrüljön. Pont, amikor nagyon közel voltak ahhoz, hogy a Lázadók bázisát is megtalálják végül és végre valahára pontot tegyenek az ügy végére. Ekkor történt a gyilkosság és a Császárral is az egész. A frissítővel kapcsolatban megcsóválta a fejét.
- Nem, köszönöm! – mondta.
Nem emiatt, mert félt, hogy megmérgezik, a regenerációjának hála egyébként sem kellett tartania ettől, de az Erő segítségével is tudta ezt kezelni. Egyszerűen nem volt rá igénye, inkább csak válaszokat akart első körben. Így nem is szakította félbe a Muun-t, amikor végre nekilátott annak, hogy válaszokat adjon. A pletykák, amiket hallott, és amiket ki akart vizsgálni többek között arról szóltak, hogy a muun akarja átvenni a Czerka felett is az irányítást és olcsóbban akar további részvényeket vásárolni. Az esemény után pedig a tőzsdén bizonyosan még tovább fognak esni a részvények árai. Az egész tőzsdemanipulációnak tűnt leginkább, de abból is egy nagyon mocskos húzásnak. Azonban, ahogyan figyelte a férfit eléggé őszintének tűnt és nem is utolsó sorban őszintén beszélt arról, hogy hol nyerhetnek és veszíthetnek abban, hogyha a Czerka dolgai nem alakulnak jól. Soha sem volt jó abból, ha egy ilyen cég esik ki az egyenletből. Ez már-már olyan szintű volt, mintha a Sötét Tanácsból hullik ki valaki, bár ott meglehetősen hamar lehet pótolni az illetőt, a Hatalom Triumvirátusának egyik tagjának kihullása okozhatna efféle gondokat leginkább. Ingrid arcán semmi sem látszott, amikor a Muun befejezte a beszédet, csak biccentett, hogy folytathatja, csak azok után szólalt meg, amikor a férfi befejezte ténylegesen a beszédet.
- Azt már látom, hogy maga nincs benne az ügyben. És ráhibázott, ha az udvar akarta volna mindezt, akkor soha sem derült volna ki, hogy gyilkosság történt, sőt az sem, hogy a Czerka vezérigazgatója halott. Én ennél profibban dolgozok – mondta hűvösen.
Egyébként pedig nem volt titok, hogy többen pletykálták az alakváltó sithivadékokat, akiket Xeth és Hiuval készített, hogy ők alkotják a kémek jelentős részét mostanság és azzal, hogyha egy ilyenre cserélik az igazgatót politikai okokból, soha sem derült volna ki. Ingrid biztosra vette, hogy Kolby is hallotta már ezeket a pletykákat az évek során. Az más kérdés, hogy ezek nem voltak pletykák, mert valóságosak voltak.
- De igen, nem az udvar volt, ahogyan ezt helyesen gondolta, akkor nem nyomoznék én is az ügyben. Kinek nincs titkos projectje az udvar irányába? A kérdés inkább az, hogy kinek mennyi. Az ön élete is veszélyben van, nem engedhetjük meg, hogy ezekben az időkben a teljes versenyszféra összeomoljon. Ez sokkal inkább a lázadók ügye, az alvilág csak addig működhet, amíg a Császár engedélyezi, nem hiszem, hogy kockáztatni mernének, ha már kegyesen mind a mai napig üzletelhetnek. Hosszú ideje tudott, hogy több cégnek is van érdekeltsége a lázadókkal, még akkor is, ha nem tudják ezt nyíltan, de vannak, akik nyíltan is tudják. Mint az ön legnagyobb szövetségesének is vannak szálai a lázadók felé. Magának nincs, tudom. Bárkik is okozták mindezt itt vannak jelenleg is a Szenátus épületben, amit már lezárattam az embereimmel. Mivel az ön élete és a cégeinek léte is veszélyben van, bízom benne Kolby, hogy számíthatok a segítségére abban, hogy elfogjuk a bűnösöket.
Hűvösen a férfira pillantott, majd néhány szívdobbanásnyi időre elmosolyodott, ragadozómosoly volt, közel sem barátságos és megnyugtató.
- Ha segít és túléli… mire a nap felkel, a Czerka Részvénytársaság új vezérigazgatóját is bejelenthetjük a HoloNet-en – mondta.

---

---

Rhys ugyan még mindig keserűen figyelte Xeth-et, de azért az ő arca is valamivel jobban felderült, amikor Xeth azt a tartást vette fel, amit ő maga is annyira ismert. Nem sokat látott abból, ami az elmúlt negyed évszázadban történt, főleg csak onnan tájékozódott, amikor egy-egy lélek lekerült a Netherworld-be, onnan tudta, hogy mi történik a valóságban. De azért jó volt újra tényleg azt a férfit látni, akit szeretett, még akkor is, hogyha jelenleg szakállt hordott. Érezte a férfi felől az érzelmeit és a gondolatait, pont olyan könnyedén, mint régen, noha azt is érezte, hogy jelen pillanatban nem volt közöttük meg az az életkötelék, plusz a még több, mint régen. Ennek ellenére ugyanolyan nyitott könyv volt a férfi a számára, mintha egyetlen nap sem telt volna el azóta, hogy egymást látták, nem pedig negyed évszázad. Annak örült, hogy a férfi nevetett, ahogyan az is boldogsággal töltötte el, hogy e szerint Keth is élt és Xeth újra az a férfi volt, akivel annak idején találkozott, egy személy és nem kettő.
- De már az is miattam történt, miattam szakadtatok szét teljesen, csak fájdalmat okoztam mindkettőtöknek és nem örömöt… – rázta meg a fejét szomorúan. - Ide érzem, hogy még mindig szenvedsz, hogy nem voltál képes negyed évszázad alatt sem helyreállítani a megtört életköteléket, hogy még mindig szenvedsz halálom miatt…
Elcsuklott a hangja, nem akart soha ilyen fájdalmat okozni sem Xeth-nek, sem pedig Keth-nek. Még akkor sem, ha a férfi most boldog volt, hogy láthatja, de ettől az életkötelék nem állt helyre, ugyanúgy fájt neki a hiánya. De neki is Xeth-é. Érdeklődve figyelte, hogy Xeth eltűnteti a szakállát és csak a régi megszokott borosta marad az arcán, amit Rhys megszokott, amíg annak idején együtt voltak. A nő egyelőre nem mozdult, pedig szeretett volna közelebb menni a férfihoz és megölelni, megcsókolni őt, de nem tudta, hogy Xeth miként is viszonyul hozzá, hogyan fogadja ezt a helyzetet, így inkább maradt a szoba közepén. A kérdésen azonban akaratlanul is elmosolyodott és bólintott is rá, határozottan jobb volt az összkép úgy, ahogyan most volt. Abban biztos volt, hogy ilyen alakváltásra annak idején nem volt képes a férje, bár lehet, hogy téved, de ő soha sem látta.
- Sokkal, köszönöm! – felelte halkan.
A beszéd közben Xeth közelebb jött, egészen közel hozzá, felpillantott a férje szemeibe. Szerette volna, hogyha a teste követte volna azt, ami az elméjében volt. Tudta, hogy fel kellett volna gyorsulnia a szívverésének, a pulzusának és emiatt a légzésének is, de nem volt szívverése és levegőre sem volt szüksége, pedig szerette volna. közben a férfi felé fordult, saját maga egy-két dolgot tudott a sith mágia ezen ágáról, a nekromanciáról, holtában is sokat tanulhat valaki. Szembefordult a férfival és óvatosan nyúlt ki felé. Még Rhys-t is meglepte, hogy megtudta érinteni a férfi arcát  és nem nyúlt át rajta. Erőszellemként nem lett volna mindez szabad. Az érintés pillanatában Xeth nexusa mintha megőrült volna, veszélyforrásként érzékelte a nőt, valaminek, ami határozottan nem természetes. Az érintéskor Xeth is érezte sokkal jobban azt a színtiszta Erőt, amihez foghatót még korábban soha sem érzékelt, most már biztos lehetett benne, hogy Rhys nem erőszellem, hanem az Erő nyers manifesztációja színtiszta energiaként. Ezt valamiért tudta, az már más kérdés, hogy a Birodalom történelmi archívumában ilyesmire egyetlen példa sem volt, Császár – Ta-Renn – említette, hogy elméleti szinten lehetséges az ilyesmi, de még ő sem tudta megalkotni ezt és nem találkozott ilyesmivel. De az is csak egyetlen említés volt, semmi más nem volt ezzel kapcsolatban. Ha Xeth nem tiltakozott, akkor Rhys nekitámaszkodott a mellkasának, ugyan test hője nem volt teljesen szobahőmérsékletű volt, de az érintése ugyanolyan, mint korábban – életében – a kellemes meleget leszámítva, és nem is lélegzett, végtére is nem volt életben. Amennyiben tudott, egészen közel hajolt a férfihoz, hogy az ajkai szinte súrolták a férfiét, de az utolsó mozdulatot nem tette még meg, hogy megcsókolja a másikat.
- Én is szeretném, hogy megölelj és megcsókolj. Szeretném a lányokat is megölelni, még akkor is, ha ők biztosan nem emlékeznek rám. Mindennél jobban szeretnék… akarok veled lenni. És nem tudom, hogy miért vagyok képes fizikai kontaktusra, Erőszellemként nem lenne szabad… – suttogta.
Továbbra sem tette meg az utolsó mozdulatokat, így csak a bal tenyerét tartotta Xeth mellkasán, a jobb kezét még a férfi arcán, akinek a Nexusa még mindig veszélyként titulálta a nőt. Azonban Xeth valamit érezhetett, hogy az életkötelék, ami annak idején megszűnt, amikor Rhys meghalt kezd helyreállni, nem az történt, hogy eltűnik a seb, ami a töréssel járt megszűnik és megtalálja az egyensúlyt magában. Nem, a korábbi életkötelék kezdett meggyógyulni, ami úgyszintén lehetetlenség volt. Az egész olyan volt, amivel Xeth még nem találkozott, bár a kérdés jogos, hogy mikor volt bármi is természetes Rhys-el kapcsolatban? Aki egyébként a feltámadáshoz, ha minden igaz bármilyen testet képesnek kellene lennie megszállni, ahogyan azt a Sithek is tenni szokták… Aki egyébként a legtöbbet tudhatta a nekromanciáról a Birodalomban az a két özvegy császárné volt, Ireria és Dodhorn, akik jelenleg is a Tython bolygóra keresték Xeth kérésére a bejutás lehetőségét…

Xeth E’ron / Keth Tye E’ron

Ezt magam is nagyon furcsának találtam, de az egyik dolog, ami igazán hiányzott Rhysből talán pont az volt, hogy gyakorlatilag nyitott könyv voltunk egymás számára, ez pedig most sem volt másképp, ennyi idő után. A lányaink, Kalen és Hiuval is elég sokszor ráhibáztak dolgokra, ki jobban, ki kevésbé, de nem volt ugyan az. Valószínűleg Ingridet is ide számolhatom, de nála elég nehéz eldönteni mindezt hiszen aki nála jobban csukva tudja tartani a száját az biztosan éhen halna.
- Nem mondom azt, hogy könnyen átvészeltem, vagy nem gyötört volna meg eddig. Viszont nem a te hibád, hiszen nem te okoztad magadnak a halálodat. Viszont most már sokkalta jobban érzem magam, köszönhetően annak, hogy újra láthatlak. - mosolyogtam a nőre. Ténylegesen nem hibáztattam őt soha azért, ami történt. Akit mindezért hibáztathattam az még mindig életben van, bár nem igazán nevezném "életnek" azt, hogy nem engedem, hogy meghaljon és az elmúlt huszonöt év alatt gyakorlatilag a nap összes percében olyan kínzásnak vetettem alá, amilyennek talán soha senkit és minden alkalommal, mikor esetleg meghalt volna, azonnal visszahoztam az életbe. Fogalmam sincs arról, hogy milyen állapotban lehet az elméje, eddig biztosan több milliónyi darabra szakadt, de közel sem érdekel.
- Egy kis trükk, amit Akmulnak köszönhetően tanultam, meg némi kísérletezgetés. Drasztikusabb változtatásra is tudom használni, általában olyankor, amikor el kell rejtenem magam, de az nem szokott sűrűn előfordulni.- adtam némi magyarázatot is a mellé, amire most már képes voltam. Az említett alakváltót mind a mai napig nem voltam képes lekötni sehogy sem, pedig jó pár pozíciót felajánlottam számára, de illedelmesen mindet visszautasította arra hivatkozva, hogy túl szabad lélek ahhoz. Persze ettől függetlenül sokban segítette az én munkámat, ahogyan a Birodalom ügyeit is, de ez elvárható volt tőle.
~ Csitulj el! A fölösleges virnyákolásod nélkül is tudom, hogy ez nem természete. Arról nem is beszélve, hogy természetes, hogy azt ami a természetes gyengeségem veszélynek jelzed. Úgyhogy maradj nyugton. - a gondolatok egy az egyben a bennem veszélyt kiáltó nexusnak szült. Azzal én is tisztában voltam, hogy, amit tapasztaltam az csak erősen elméleti síkon lenne lehetséges. Ta-Renn említette, hogy teoretikai síkon lehetséges az, hogy valaki olyan szinten kezelje az Erőt, hogy "fizikai" valóban jelenjen meg, viszont ezt ő maga sem tudta eddig még gyakorlatba önteni, viszont most Rhysnek mégis sikerült mindez.
- Nem egyszer és nem is kétszer kértek meg, hogy meséljek rólad nekik, ahogyan a családi barátokat is megkérték erre többször is. Ki-ki a maga módján mesélt vagy mutatta meg, hogy ki is voltál és milyen, illetve talán helyesebb most úgy fogalmazni, hogy ki is vagy és milyen. Úgyhogy egy rövid kínos csend után szerintem nem lesz gond azzal, hogy a családi ölelés meglegyen. Ami pedig a csókot illeti... - talán nem is nagyon hagytam neki lehetőséget és ha már ilyen közel volt, akkor megpróbáltam megcsókolni. Fogalmam sem volt arról, hogy ez mennyire lehetséges és milyen hatásai lesznek, de ebben a pillanatban nem is nagyon érdekelt.
- Ha nem gond ide hívom előbb a lányokat, majd pedig az udvar jelentősebb személyeit. A lányokat azért, hogy végre újra találkozhassanak az édesanyjukkal, a többieket pedig azért, hogy az ő véleményüket is kikérjük ezzel az új és érdekes helyzettel kapcsolatban. Már ha nem gond számodra. - szólaltam meg a csókot követően, amennyiben nem történt semmi különleges vagy extra dolog, ami lássuk be, nem lett volna olyan meglepő mindkettőnket ismerve. Amennyiben pedig így volt, hogy minden rendben volt és Rhyssának sem volt ellenvetése, akkor előbb a lányokat próbáltam meg elérni, hogy idehívjam őket, aztán miután a találka megvolt, akkor következhetett Hiuval, Kalen és a császárnék.

Sötét Jövő: Prológus





Új fenyegetés

---

Bevo számára az Erő annyit súgott, hogy minden veszélyes itt, de ez egy karanténvilágon annyira nem is volt meglepő, hogy így tett. Ami csak a köddel volt kapcsolatos, arra minden teljesen átlagos volt, nem volt semmilyen extra érzés. Már persze azon felül, amit a fiatal férfi a bolygóval kapcsolatban érzett. Ahogyan odaért a ködhöz, az továbbra is teljesen olyan volt, mint a köd, sűrű köd. Az Erő nem volt itt sűrűbb, vagy nem tűnt mesterségesnek, ahogyan a köd párája kicsapódott a fiatalember bőrén, az nedves is lett tőle.

Valamivel hidegebb is volt itt a levegő, ami azt illető jócskán hidegebb az egyik pillanatról a másikra. Kint a tó partján olyan huszonöt-huszonhat fok körüli idő lehetett, azaz kellemesen meleg, párás. Itt azonban jó húsz fokkal lett egyik pillanatról a másikra hidegebb, a párás idő azonban maradt, ez okozta a ködöt itt. A ködtől ugyan nem lehetett jól látni, de ez a hely egy völgyszerűség volt és itt közelebb voltak a falak, amik a fáktól és a ködtől nem látszottak.

Így ez az alapján, amit Bevo tudott könnyedén lehetett természetes is teljes mértékben. További romok is látszottak úgy tűnt, hogy egy kisebb falu lehetett a hely, bár elég nehéz volt kivenni a dolgokat csak akkor látszottak rendesen, ha a férfi elég közel ment, mert alig egy-két méter volt a látótávolság. De, ha körbenéz az egész helyen, akkor hat nagyobb és három kisebb épület romjai voltak itt. ezek voltak azok, amik a felszínen látszottak, mert kiemelkedtek onnan.

Ezek régebbi épületeknek látszottak, mint az, amiről az adatok szóltak, hogy mikor hagyták el a helyet, ezek legalább több száz, vagy ezer évesek lehettek. A hideg nem is volt túl kellemes Bevo-nak. Így elsőre ezeket láthatta, az általános dolgokat, ahogy azt is, hogy az épületeken belül már semmilyen tárgy, bútor nem volt meg. Ha azonban nekilát valami specifikust is keresni, talán találhat még mást is itt. Eközben pedig még lett egy érzése is, mintha valaki, vagy valakik figyelnék őt.

---

---

Még mindig szigorúan néztem Shani-ra, úgy beszélt, mintha az egész életemet itt töltöttem volna az irodában és nem lett volna semmi tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy mi zajlott odakint. De engem sem tudtak megtörni kínzással és veréssel az impek és én nem voltam erre kiképezve, vagy tenyésztve.
- De nem minden esetben, több esetben ért olyanokat atrocitás, akiknek nincs köze az impekhez, mint akinek van. És ez elfogadhatatlan, főleg ha emiatt tőlünk is elkezdenek félni! – szögeztem el. – Pontosan ezért dolgoznak az umbaraiak és erőhasználók azokon a pontokon, ahol a menekülteket fogadjuk. Némi megverés nem fogja megtörni a Vörös Boszorkány embereit, sem pedig az alakváltó szörnyszülöttjeiket! Önökön az amatőrök akadnak fenn, az elterelések, akiket atrocitás nélkül mi is kiszűrnénk a bolygó körül! A tényleges személyek olyan könnyedén verik át a kalózokat, hogy a birodalom sírva röhög rajtuk. Erre nem gondoltak? Vagy arra, hogy ezeknek a híreknek a hatására miért van egyre több fals atrocitás? Mert félnek az emberek, akik végül úgy döntenek, hogy mégis igénybe veszik a kalózok szolgáltatásait.
Nem találtam mentségnek azt, hogy elfogtak pár embert azért cserébe, hogy hányakat félemlítettek meg. Mi az emberekért voltunk, számomra szörnyű volt, hogyha féltek tőlünk, azoktól, akik megóvni próbálták őket.
- Pontosan megértem, de ez akkor sem megoldás. Akkor ne szállítsanak embereket. Tudom, hogy ebből jön a legtöbb pénz maguknak, de ha maguk miatt az emberek ellenünk fordulnak és könnyebben tudják őket meggyőzni, hogy árulják el magukat, vagy a Köztáraságot, akkor minden összeomlik. Vagy a pénz, vagy a becsület. Ennyire egyszerű. Ha nem akarnak jótékonykodni, akkor ne tegyék, mert a mérlegük nagyon rossz! – az emberek biztonsága és az, hogy tudják, hogy itt nem fogják őket bántani fontosabb volt.
Álltam a nő tekintetét, az ha azt hitte, hogy nekem nem volt bűntudatom amiatt, hogy ki kell küldenem az embereket a Birodalommal szemben, akkor nagyon téved. Azonban nem hagytam, hogy ez meglátszódjon rajtam. Már a Kuat-on is inkább én végeztem mindent, csakhogy mások ne halljanak meg és ne kelljen elvesztenem őket. Inkább én haltam volna meg, mintsem nekik bajuk legyen. Pontosan tudom, hogy milyen, nem voltam amatőr. Szerintem már azelőtt ezt csináltam, hogy ő egyáltalán megszületett.
- A veszteségek nem fogják tisztára mosni az önök által elkövetett bűnöket Shani! – mondtam szigorúan. - Ha maga úgy érzi, hogy ezzel megfizette azokat, akkor ezt roppantul sajnálom és valahol nagyon elveszett ebben a háborúban.
Örültem, hogy a hangom nem remegett meg és határozottnak tűntem, mert tényleg bántott minden elvesztett élet. Bólintottam a visszakérdezésre, de nem szólaltam meg.
- De megtették, az egyelten bűne az volt, hogy félt és nem mert megszólalni kalózok között. Megpróbálták szóra bírni, amikor nem hitték el, hogy nem tud semmit, agyonverték. Nyolcvankét törése volt a rodián férfinak, belső vérzések, koponyatörés, megvakult. Ez nem pusztán verés volt, hanem dühből és gyűlöletből történt – mondtam. – Megkaptam a felvételt is egy névtelen személytől. Megkaphatja.
A közbeszólt kérdésre hűvösen néztem Alt’or irányába, nem válaszoltam a kérdésre, de a tekintetemből kiolvasható volt, hogy „politika”. Meg mostanra gyűlt össze az elmúlt pár hónapban ennyi, nem is beszélve arról, hogy máskor én is dolgoztam. Közben Shani is beszélt, ám még mielőtt arra válaszolhattam volna, a férfi szavaira nagyon megdöbbentem. Az arcomra kiült a döbbenet, amikor azt hozta fel a férfi, hogy gyanúsítom őket. Fogalmam sincs, hogy miként jutott erre a következtetésre, ugyanis egyetlen szóval sem mondtam ilyesmit, nem is utaltam rá!
- Szerintem valamit félreértett, maguk nem gyanúsítottak… – néztem meglepetten a férfira. – A kapcsolataik és kiépített hálózataik miatt akarom az önök segítségét kérni. Semmi több.
Ezek után igyekeztem a nőnek is válaszolni.
- A család egy hónapja jelezte a távozását és a bolygó másik felén élnek, épp a hajójukat készítik fel az útra. Nem valószínű, hogy összefügg. És igen, ők ajánlották, hogy magukat vonjam be mindebbe. Éjfél körül történt egyébként az adás, talán már átnyúlt a mai napra – mondtam, ezt a részt a férfinak. - Szóval továbbra is a segítségüket kérném, maguk nincsenek itt mindig, és sok emberük van, nem csak a bolygón, de odakint is. Így remélem, hogy segítenek.

---

---

Ingrid természetesen kivárta, hogy a muun végiggondolja mindazt, amit mondott neki, és összeálljon a fejében az, amit kikövetkeztet. Amikor a férfi mentegetőzni kezdett, hogy mennyi alkalmazottjuk van és milyen sok középvezető van a cégeknél a nő kissé oldalra biccentette a fejét. Késztetést érzett arra, hogy megkérdezze a férfit, hogy ugye tudja, hogy ki ül vele szemben és mi is a feladata valójában. Neki jócskán több feladata volt, mintsem egy ekkora céget szemmel tartani. Ingridnek a teljes Birodalmat kellett figyelnie, moffokat, katonákat, cégvezetőket, sitheket. Mindenkit, aki gyanús lehet és kellően magas rangon van, beosztásban, azt neki kellett elintéznie. Mondani sem kell, hogy időnként nem nagyon tudta, hogy miként volt ideje arra, hogy három gyereket szüljön és felnevelje őket Tubrokkal.
- Talán ideje lenne, megfelelő elemzőket is felvenni, vagy egy saját titkosszolgálatot tartani, mint olyan sokan teszik – javasolta.
A hangja most fakó és érzelemmentes volt, nehéz volt eldönteni, hogy ezt a mondatot így volt félelmetesebb hallani, vagy úgy lett volna az, hogyha kedvesen mondja. még Ingrid sem tudta eldönteni, hogy melyik lett volna a helytállóbb. Miután a beszélgetés a „veszélyesebb” irányba zajlott elmondta, hogy mire számíthat a muun, hogyha segít. Pontosan azt a választ kapta a férfitól, amire számított. vajon gondolt arra a férfi, hogyha nemet mond, akkor valószínűleg, sőt biztos, hogy nem fogja megérni a másnapot? Valószínűsítette, hogy igen. Az ajánlat elfogadására határozottan bólintott.
- Ismét jól döntött – mondta.
Más kérdés, hogy valószínűleg ezzel tényleg egy hatalmas céltáblát akasztott a muun nyakába, végtére is a legnagyobb és legbefolyásosabb cég egyedüli tulajdonosává fogja őt tenni a császári udvar. Plusz minden más ezzel járó dolgot, mint bejárást a Császári palotába, személyes audiencia kérési lehetőség a Hatalom Triumvirátusától. Ezek köztudott dolgok voltak, hogy a Czerka vezérigazgatójának ezek kijárnak, így Ingrid is biztos volt benne, hogy a férfi tudja, vagy legalább is a következő pillanatokban, percekben eszébe fog jutni. A kérdésen nem is gondolkodott sokat.
- Egyelőre annyi elég lesz, hogy itt a szenátus épületén belül körbeküldjük, hogy ön lesz az új vezérigazgató. Utána pedig csak meg kell várnunk, hogy ők jöjjenek el ide. Amennyiben ez önnek megfelel. Amennyiben nem óhajt élő csali lenni, akkor nyitott vagyok az ötletre, hogy miként szeretné megoldani a helyzetet – ajánlotta fel készségesen.

---

---

- Viszont lehettem volna óvatosabb és nem olyan makacs, hogy csak azért is ellent mondjak nektek és direkt nem azt csináltam soha, amit akartatok – mondta.
Persze tudta, hogy Xeth és Keth is ezért is szerették igazán, mert mindig ellentmondott és juszt sem azt csinálta, amit kértek a férjei. Ezért volt, hogy terhesen ide-oda ment, mint mondjuk a Dagobah, vagy a rakghoul járvány közepe, majd a merénylet, igaz az Coruscanton volt és az ellene és Keth ellen irányult részben, más részt pedig a teljes Havoc Squad ellen. Tény, hogy az elrablásáról nem tehetett, mert otthon volt, amikor Damien elrabolta a saját lakásában, amikor a lányaival zsarolta meg, hogy megöli őket, ha nem megy vele. Nem igazán tudott más tenni, arra még emlékezett, hogy Jassa vérben fekszik, mert a férfi megsebezte. A túlvilágon nem látta őt sem, de mivel a fogadott testvére nem volt erőhasználó, így ebben nem volt olyan nagy meglepetés.
- Jassa ugye nem halt bele, amikor Damien leszúrta? – szakadt ki belőle a kérdés aggódva.
Lehet, hogy megtörte a romantikus hangulatot, de testvéreként szerette a twi’lek nőt, nem tudta volna elviselni, ha miatta halt volna meg. Azt közben érezte Xeth felől, hogy tényleg nem hibáztatta őt, csak gyászolt, ahogyan azt is, ahogyan a férfi Damien-re gondolt és a férfi még mindig életben volt. Bármennyire nem tekintette szörnyetegnek a férfit – soha sem gondolta annak – tudta, hogy sith volt és azt is, hogy mire lehet képes, főleg egy olyan személlyel, aki őt bántotta. Vajon, ha megkérné a férfit, most már hagyná meghalni Damient, megölné végre? Megbocsátotta már a férfinak, hogy megölte, persze ez nem jelentette azt, hogy nem húzna be neki egy hatalmasat és nem verné péppé mielőtt hagyják meghalni, de ezt sem azt tenné, mert amit vele tett, hanem, amit Jassa-val, vagy mert a lányait fenyegette, meg ilyen szenvedést okozott Xeth-nek. De ettől nem kínozná meg, csak egyszer alaposan helyben hagyná. Ő is érezte, hogy az életkötelék kettejük között kezd helyreállni, bár valahogy az ő részéről más volt, nem olyan, mint korábban más érzés, de ezt a jelenlegi állapotának tudta be.
- Azt hittem, hogy Akmul nem kedvel téged, csak Keth-t… bár ő meg csak kihasználta… – mondta.
A nő elmosolyodott azon, amikor Xeth a lányokról beszélt. Nagyon szerette volna őket is látni, hiszen még csecsemők voltak, amikor utoljára látta őket. Vajon milyenek, kire hasonlíthatnak? Számtalan kérdése lett volna velük kapcsolatban, de ugyanígy Xeth-hez is, és vele is lett volna csak kettesben. Hirtelen túl nehéz lett volna eldönteni, hogy mit szeretne. Túl sok mindent kellett bepótolnia, túl sok időt vesztett el addig, amíg halott volt, vagyis még mindig az volt, de nem akart visszamenni a túlvilágra, itt akart maradni, a lányokkal és Xeth-el. Rhys még kérdezett volna valamit, de arra már nem volt lehetősége, mert a férfi ebben a pillanatban csókolta meg. Megtudta tenni, ennyire volt Rhys-nek szilárd teste, ám közel sem volt olyan kellemes érzés, mintha rendes fizikai teste lett volna. Azonban, ahogyan a férfi számított rá, tényleg történt valami. A csók pillanatában egy hatalmas robbanás történt az Erőben, aminek Rhys volt a középpontja. Xeth-et a kifejezetten Erő elleni védelemre készített ruhája védte csak meg. A vágy a nőben, hogy újra éljen olyan erős volt, hogy a színtiszta Erő, amikor a csókban egyesült Xeth Nexusával szó szerint olyan robbanást okozott az Erőben, ami széttépte a realitás szövetét, ami az élő és a holt világ között volt. noha erről még a férfinak fogalma sem lehetett, csak azt a közel sem természetes dolgot érezhette, amit valószínűleg nagyon sokan mások is. A következő pillanatban azt érezhette, hogy a karjaiban egy nagyon forró testet tart, Rhys reszketett a karjaiban, mintha lázas lett volna, hirtelen köhögni kezdett, ahogyan levegő után kezdett kapkodni, mert erre is szüksége volt. Az életkötelék ebben a pillanatban állt helyre teljesen kettejük között, így a férfi érezhette a nő félelmét és ijedtségét, hogy fogalma sem volt, hogy mi történt, mi történik. Most már rendes fizikai teste volt és a szíve is hevesen vert, amit Xeth is érezhetett, amint a nő hozzábújt. Kintről a folyosóról futó lépteket lehetett hallani, majd Hiuval hangja volt hallható tőle szokatlanul idegesen.
- Mégis mit műveltél?! – kérdezte, mellette pedig ott volt Kalen is.
Egyelőre Rhys-t ők nem látták, mert Xeth takarásában volt, így elképzelni sem tudta egyik férfi sem, hogy mi történhetett.

Xeth E’ron / Keth Tye E’ron

- Életben van. Nagy segítségemre volt a lányok felnevelésében, és a lányos oldaladról valószínűleg tőle hallottak a legtöbbet. - akaratlanul is elmosolyodtam ezen, hiszen felvillantak képek a múltból amikor olyan kérdésekkel álltak szembe velem a lányok, hogy köpni-nyelni nem tudtam, és őszintén be kell vallanom, hogy némi időbe belekerült, amíg rájöttem, hogy mi is ezeknek a forrása. Azután már könnyebbek voltak az ilyen szituációk.
- Azt azért nem mondanám, hogy kedvel. Még úgy sem, hogy most tulajdonképp Keth-el egyek vagyunk. Helyesebb az, hogy amíg a céljaink és véleményünk nem különbözik, addig tudunk együtt dolgozni és nem tűnik el nyomtalanul...- És mindez valóban így is volt. Egy-egy vita után, vagy ellentétes vélemény esetén képes volt pillanatok alatt eltűnni és ami azt illeti, nagyobb erőfeszítésbe került volna megkeresni, mint megvárni, hogy magától jelentkezzen. Nem véletlen, hogy a teljes alakváltó programot részben róla mintáztam. Nem lehetetlen őket kiszúrni, de sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül bárkinek is, mintsem az megérné nekik. Ez a kulcsa az egésznek.
Két dolog futott át az agyamon az Erőben történt robbanást követően. Először is, hogy áldottam az eszemet, hogy a védelemre igen nagy figyelmet fektettem, egyesek szerint nagyobbat is, mint szükséges lenne, mert most valószínűleg ez mentette meg a testi épségemet. A másik dolog meg az volt, hogy mi a fenéért morzézik a nexus a testemben ahelyett, hogy értelmesen kifejtené azt, hogy mit is érez veszély alatt.
Biztos hogy valami olyasmi történt, ami kifejezetten probléma, sőt akár veszély is lehet, viszont pozitívum is történt, hiszen a test, amit a karjaimban tartottam ismét élő volt. Huszonöt év után ismét az élő Rhyssa volt itt. Némileg nyugtatgatnom kellett, hogy normálisan vehessen levegőt és újra hozzászokhasson az élethez, hiszen aligha kellett például levegőt vennie amíg szellem volt.
- Kétlem, hogy meg tudnám magyarázni azt, ami történt. Csak feltételezéseket tudnék mondani. Röviden a lehetetlenre képes nő ismét végrehajtotta a lehetetlent. Szólj Kalennek, hogy Rhyssa visszatért az élők sorába. Majd a lányaimnak, hogy jöjjenek fel a ide. Azután pedig amilyen gyorsan csak lehet hívd össze a tanácsot és a Birodalom álljon harckészültségbe. Azt hiszem nagyobb gondunk is lesz, mint a lázadók gyerekes ellenkezése. - az első pár mondatot nyugondt és laza hangnemben mondtam, miközben Rhyssával a karjaimban felálltam és míg az ágyhoz vittem lehetőséget adtam Hiuvalnak arra, hogy láthassa, hogy ténylegesen ő az. A második fele a mondandómnak már inkább a császári hangnemben történt, hiszen az közel sem személyes érintettségű dolog volt, hanem az egész birodalomra kiterjedő dolog. A legnagyobb gond vizont az volt, hogy egyelőre az ellenség kiléte ismeretlen volt.

Sötét Jövő: Prológus





Új fenyegetés

---

Bevo még nézelődött, hogy mi is lehet itt, megállapításokat tett, hogy mi is lehet mindez, mit találhatott. Eltervezte, hogy mit is kellene tennie, mire figyelni. A hőmérséklet egyébként állandó volt, így a hibernációval nem kellett számolnia. A legrosszabb, ami történet, hogy fázik és kicsit lassabb lesz talán, de ennél rosszabb dolog nem. Olyan látás meg sajnos nem volt, amivel a ködön is átlátott volna. Már felkészült arra, hogy megkeresi, hogy ki, vagy kik figyelik őt, amikor valami történt…

Az Erőben hirtelen minden elcsendesült, olyan érzés volt, mintha meg is szűnt volna egy pillanatra. Mindenesetre sokkal hidegebbnek hatott, mint a környezet. A következő pillanatban hallani és látni lehetett, ahogyan a madarak és állatok fejtvesztve próbálnak menekülni. Aztán ezt követően olyan érzés töltötte el a fiatal férfit, mintha valami robbanás történt volna, de ez hideg, kellemetlen, de se nem sötét és se nem világos oldali. Erő semleges, egy robbanás az Erőben, amihez egy olyan Erő aura is párosult, amit Bevo nem ismert meg.

Ami azonnal látszott, hogy a talajon, a levegőben és az égen is több különböző méretű vöröses hasadás jött létre, mintha valamilyen átjáró lenne. Még az is fenyegetőnek érezhette, aki nem rendelkezett az Erő-vel. Aki pedig igen, az pontosan a Halált érezhette ebből. Akinek volt tapasztalata nekromancia terén – vagy éppen járt már a túlvilágon – az azonnal felismerhette, hogy mi ez. Átjáró a túlvilágra, vagy épp onnan kapu az élők világába.

Át nem lehetett látni rajta, mert vöröses-fekete fényben örvénylett, körülötte az Erő szinte láthatóan mindenki számára. Majd hirtelen repülni tudó, vagy földi különböző külsejű – leginkább a mi fogalmaink szerinti démonokra hasonlító – lények jelentek meg a kapukon és támadták meg azt, vagy azokat, legyen az értelmes létforma, vagy állat, amit azonnal megpillantottak. A káosz elszabadult…

---

---

Miután elmondtam, amit akartam Alt’or és Shani az elején egymás szavába készültek belevágni és úgy elmondani, amit akartak. Kiderült, hogy a férfi félreértett, ahogyan azt sejtettem is, mert tényleg nem őket vádoltam mindezzel. De szerencsére sikerült tisztázni a dolgot és fel is ajánlotta a segítségét. Minderre hálásan bólintottam, azonban Shani már nem volt ennyire könnyű dió. Egyetlen egyszerű dolgot kellett volna tenniük, ahelyett már megint a kifogásokat és a gyerekes siránkozásokat hallgathattam. Így inkább igyekeztem a tíz perces szentbeszédet elkerülni és a szavába vágtam.
- Egyszerű, hagyjanak fel az emberek csempészésével, ha nem tudják kezelni. A nem élő áruval nincs ennyi gond! – vágtam a szavába.
Ennyit kellett volna csak mondania, nem többet, de nem. amikor eljutott arra a pontra, hogy majd megbeszéli az érintett kapitánynal a dolgot, hogy ezt megoldják akkor akartam mondani, hogy az ő emberei voltak, az ő hajóján és nem más kapitányáé. Amikor nyitottam ki a számat, akkor hirtelen megszűnt az elektronikus eszközök blokkolása és az Erőé is, ahogyan elment a helységben az energia. Azon nyomban bekapcsolt az asztalnál levő holografikus kijelzés. Valami történt, valami, ami nagyon nem volt jó, még engem is kirázott a hideg, pedig nem voltam Erőhasználó, márpedig, ha minden igaz ez az egész az Erőben történt és nem pedig másban. Próbáltam megszóllani, de elakadt a hangom, amit a monitoron láttam, láttunk, a kinti kamerák felvétele, talán még annál is rosszabb volt, amilyen fenyegetéssel a Birodalom fenyegetett bennünket. Azzal lehetett mit kezdeni, ezzel? Én nem tudhattam…

Az Erőben hirtelen minden elcsendesült, olyan érzés volt, mintha meg is szűnt volna egy pillanatra. Mindenesetre sokkal hidegebbnek hatott, mint a környezet. A következő pillanatban hallani és látni lehetett, ahogyan a madarak és állatok fejtvesztve próbálnak menekülni. Aztán ezt követően olyan érzés töltötte el a hármast, mintha valami robbanás történt volna, de ez hideg, kellemetlen, de se nem sötét és se nem világos oldali. Erő semleges, egy robbanás az Erőben, amihez egy olyan Erő aura is párosult, amit Alt’or nem ismert meg, de Shani igen, a huszonöt éve halott Rhyssa Edaara Quillan őrnagy aurája volt az…

Ami azonnal látszott, hogy a talajon, a levegőben és az égen is több különböző méretű vöröses hasadás jött létre, mintha valamilyen átjáró lenne. Még az is fenyegetőnek érezhette, aki nem rendelkezett az Erő-vel. Aki pedig igen, az pontosan a Halált érezhette ebből. Akinek volt tapasztalata nekromancia terén – vagy éppen járt már a túlvilágon – az azonnal felismerhette, hogy mi ez. Átjáró a túlvilágra, vagy épp onnan kapu az élők világába.

Át nem lehetett látni rajta, mert vöröses-fekete fényben örvénylett, körülötte az Erő szinte láthatóan mindenki számára. Majd hirtelen repülni tudó, vagy földi különböző külsejű – leginkább a mi fogalmaink szerinti démonokra hasonlító – lények jelentek meg a kapukon és támadták meg azt, vagy azokat, legyen az értelmes létforma, vagy állat, amit azonnal megpillantottak. A káosz elszabadult…

---

---

Valószínűleg nem volt túl meglepő az, hogy mind a ketten máshogyan gondolkodtak arról, hogy mi lenne a hatékony, de mivel más körökben mozogtak és dolgoztak, ez teljesen normális volt. Ingrid csak véleményt mondott, aztán, hogy azt a Muun megfogadja-e vagy sem, már teljes mértékben a férfin múlt, nem rajta.
- Erre is lehetősége, amennyiben ma éjjel sikerrel járunk – mondta.
Ezek után tovább hallgatta a Muun-t, amikor hirtelen valami rossz érzés fogta el. Átnézett a férfi válla felett, egyenesen a Császári palota irányába. Valami történt ott, valami, amitől a teljes testén libabőrös lett, tekintve, hogy csak szemöldöke és haja volt, így semmilyen szőrszáll nem állhatott fel a testén, csak a libabőr jelezte ezt.
~ Nagyúr, minden rendben van a palotában, vagy térjek vissza haladéktalanul? ~ kérdezte a korábbi mesterét és császárát telepatikusan. ~
Ekkor felelt volna Kolby számára is, hiszen a fontos részletek és dolgok ekkor kerültek terítékre, hogy miként és hogyan kellene megoldani a gondokat, ám ekkor ő is megérezte a robbanást és Xeth feleségének auráját, aki negyed évszázada halott volt. Felpattant megfeszült testtel a székéből és ekkor…

Az Erőben hirtelen minden elcsendesült, olyan érzés volt, mintha meg is szűnt volna egy pillanatra. Mindenesetre sokkal hidegebbnek hatott, mint a környezet, ezt még Kolby is érezte, hiába nem volt köze az Erőhöz. A következő pillanatban hallani és látni lehetett, ahogyan a madarak és állatok fejtvesztve próbálnak menekülni. Aztán ezt követően olyan érzés töltötte el a párost mintha valami robbanás történt volna, de ez hideg, kellemetlen, de se nem sötét és se nem világos oldali. Erő semleges, egy robbanás az Erőben, amihez egy olyan Erő aura is párosult, amit Ingrid megismert, a huszonöt éve halott Rhyssa Edaara Quillan őrnagy aurája volt az…

Ami azonnal látszott, hogy a talajon, a levegőben és az égen is több különböző méretű vöröses hasadás jött létre, mintha valamilyen átjáró lenne. Még az is fenyegetőnek érezhette, aki nem rendelkezett az Erő-vel. Aki pedig igen, az pontosan a Halált érezhette ebből. Akinek volt tapasztalata nekromancia terén – vagy éppen járt már a túlvilágon – az azonnal felismerhette, hogy mi ez. Átjáró a túlvilágra, vagy épp onnan kapu az élők világába.

Át nem lehetett látni rajta, mert vöröses-fekete fényben örvénylett, körülötte az Erő szinte láthatóan mindenki számára. Majd hirtelen repülni tudó, vagy földi különböző külsejű – leginkább a mi fogalmaink szerinti démonokra hasonlító – lények jelentek meg a kapukon és támadták meg azt, vagy azokat, legyen az értelmes létforma, vagy állat, amit azonnal megpillantottak. A káosz elszabadult…

---

---

Nagyon megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy Jassa életben van. Nem is tudta, hogy mihez kezdene, ha kiderült volna, hogy meghalt, főleg az ő hibájából. Rá kellett volna jönniük annak idején, hogy Damien áruló volt és csak amiatt ment a közelükbe, ami miatt. Az Akmullal kapcsolatos dolgokra bólintott. A katasztrófa pedig ezek után történt. Rhys-nek tényleg a legfurcsább az volt, hogy újra levegőt kell vennie, mert annyira elszokott mindettől. Még kapkodta a levegőt, sípolt egy kicsit, végül is nagyon régen nem kellett így tennie. Már-már teljesen elfelejtette, hogy miként kell lélegezni. Ha nem figyelt, akkor abbahagyta, nem ment egyelőre teljesen ösztönösen ez. A testét is javarészt furcsának érezte, lázasnak érezte magát, de közben egyszerre félt is, meg volt ijedve, a Netherworld-ben ilyesmit nem tanult, ilyennek nem lett volna szabad történnie. Szorosan bújt hozzá Xeht-hez, miközben meghallotta Hiuval hangját az ajtóból. Mindenét ólomsúlyúnak érezte, eddig teljes mértékben súlytalan volt, légies, hiszen csak egy szellem volt. Az előbb még nem érezte Xeth testének melegét, sem a férje illatát most pedig igen. Ennek ellenére az Erőt teljesen máshogy érezte, mint korábban, még mindig szinte kézzel fogható volt, hiába élt, olyan volt, mintha még mindig színtiszta Erőből állna és nem ténylegesen élő lenne. A szíve arra újra hevesen kezdett kalapálni, hogy Xeth felemelte a földről és pillanatokkal később az ágyra tette le. Ekkor látta, hogy Kalen is ott volt Hiuvallal együtt, egyik sem öregedett egy pillanatot sem az elmúlt negyed évszázadban. E szerint Ta-Renn még élt?! Amint már az ágyon volt hirtelen az egész testébe fájdalom hasított és az egész teste görcsbe rándult, felsikoltott, majd mint akinek rohama van úgy kezdett rángatózni…

- Én is itt vagyok, a lányokat nem engedtük közelebb jönni, amíg nem tudjuk, hogy mi ez – mondta.

- Az Erőre Xeth, ez minden volt csak éppen természe…

Xeth ebben a pillanatban kapta meg Ingrid telepatikus üzenetét is és Hiuval már nem tudta befejezni, amit akart, mert Rhys ebben a pillanatban lett rosszul. Az Erőben hirtelen minden elcsendesült, olyan érzés volt, mintha meg is szűnt volna egy pillanatra. Mindenesetre sokkal hidegebbnek hatott, mint a környezet. A következő pillanatban hallani és látni lehetett, ahogyan a madarak és állatok fejtvesztve próbálnak menekülni. Aztán ezt követően olyan érzés töltötte el a hármast, mintha egy újabb robbanás történt volna, de ez hideg, kellemetlen, de se nem sötét és se nem világos oldali. Erő semleges, egy robbanás az Erőben, amihez egy olyan Erő aura is párosult, amit mindhárom férfi megismert, mert ez Rhys aurája volt. Újra ő volt a középpont…

Ami azonnal látszott, hogy a talajon, a levegőben és az égen is több különböző méretű vöröses hasadás jött létre, mintha valamilyen átjáró lenne. Még az is fenyegetőnek érezhette, aki nem rendelkezett az Erő-vel. Aki pedig igen, az pontosan a Halált érezhette ebből. Akinek volt tapasztalata nekromancia terén – vagy éppen járt már a túlvilágon – az azonnal felismerhette, hogy mi ez. Átjáró a túlvilágra, vagy épp onnan kapu az élők világába.

Át nem lehetett látni rajta, mert vöröses-fekete fényben örvénylett, körülötte az Erő szinte láthatóan mindenki számára. Majd hirtelen repülni tudó, vagy földi különböző külsejű – leginkább a mi fogalmaink szerinti démonokra hasonlító – lények jelentek meg a kapukon és támadták meg azt, vagy azokat, legyen az értelmes létforma, vagy állat, amit azonnal megpillantottak. A káosz elszabadult…