A.R.M.O.R. főépülete

6 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Thorhalla Pént. 08 Nov. 2013, 10:52

~ Wayonka Stevens és dr. Stephanie Miller ~
Elmosolyodtam, amikor egy nevet kaptam tőle. Az indián kultúra mindig is távol állt tőlem, természetesen tanultam róla, de nekem skandináv vér csörgedezett az ereimben azon felül, hogy asgardi mágia hozott létre, és nem csak engem, de a férjemet is, akinek a családja ironikus módon ugyanúgy Skandináviához volt köthető legalább ezer évre visszamenőleg.
- Köszönöm Wayonka, megtisztelsz vele – feleltem.
Megértettem a problémát, hogy miért félt attól, hogy esetleg másolatok lennének, szerencsére ezt Ko elmagyarázta még korábban, amikor az első klónok feltűntek, hogy miként lehetett rájönni, hogy azok csak másolatok voltak, így tudtam a fiúnak is felelni anélkül, hogy Vízión át kellett volna szólnom Ko-nak, akinek immáron két gyerek miatt fájhatott a feje.
- Szerencsére van egy remek kree orvosunk a Bosszú Angyalai között – mosolyodtam el. – Nekik és Attilannak is sokkalta fejlettebb az orvostudományuk, mint nekünk. Van egy módszer, amivel a sejtek és a test öregségét vizsgálják. A klónoknál nem lennének meg bizonyos folyamatok bomlásának végeredményei azért, mert túl fiatal a test. Ezt mi nem igen tudjuk elvégezni, így muszáj volt Attilan-ra bízni ezt a tesztet és Ko-Relre. Ők megtudták állapítani, hogy ti, ti vagytok.
A második részére bólintottam, hála a diákoknak tudtuk, hogy hol rejtőzhet a Hydra. Igaz ez nem könnyítette meg Jon helyzetét, megannyi másik realitás volt, nem tudtuk egyelőre, hogy melyikben lehetnek, és mi van, ha nem csak egyben, hanem megannyi másik helyen?
- Igen, Jon mindent megtesz és a többiek is, hogy mihamarabb megtaláljuk őket és felelősségre vonjuk a tetteikért őket – biztosítottam a fiút. – Skandináv vagyok, mi is sokat vesztettünk a keresztények miatt, tudom milyen ez. Bizonyára azt is tudod, hogy Thorhalla lelkéből születtem, az ő lenyomatát viselem magamon, ő is volt azokban az években itt a Földön, amikor az ázokban és vánokban már nem hittek a kereszténység miatt és üldöztek mindenkit a régi vallás miatt, csak, mert az más, mint az övék. Ez is olyan, mint amit te mondasz. Ha rajtunk múlik és remélem lesz beleszólásunk, akkor a mutánsokat nem érheti többé másságuk miatt atrocitás.
Én is más voltam, csak máshogyan, mint ők. Mindenkinél jobban megértettem, hogy mire is gondol és reméltem, hogy a válaszomat kielégítőnek találja.
- Nem említetted soha, hogy írsz, ha kiengednek innen végre titeket, akkor megadom az email címemet és küld át amiket írtál és feltétlenül elolvasom – ígértem meg egy mosoly kíséretében. – Természetesen elolvasom majd, és esetleg ha olyan jó lesz abban is tudok segíteni, hogy megjelenthesd a műveidet. Szerencsére már írói karrierem elején jó kapcsolataim lettek ilyen téren.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Dr. Zield Jones Pént. 08 Nov. 2013, 12:02

Végre valaki, aki nem értetlenkedik, nem ellenkezik, hanem megérti, hogy mit jelent számomra, ha valakinek indián nevet adok és még örül is neki. A mosolyára én is elmosolyodom, mert értékelem a válaszát. Bölcs Seregélyt mindig szerettem az intelligenciája és a művészi vénája miatt.
Figyelmesen hallgatom, ahogy beszél. Ezek számomra idegen dolgok, olyan mélységben nem értem meg őket, ahogy a szakemberek. Tanultunk a sejtek bomlásáról, de ez nem középsikolás szint. Hiszek neki. Nem tudom, miért, de neki elhiszem, amit mond. Mikor idekerültünk, klónok lebegtek a szemeim előtt. Attól féltem, hogy már senki nem igazi, bárkit lemásolhattak és kicserélhettek. El is mondom neki.
- Ez megnyugtató. Tudja, Bölcs Seregély, amikor elolvastam, mit tettek a nácik, irgalmatlanul dühbe gurultam. Törtem-zúztam a hibernáló teremben. Ezt nem is bánom, csak azt, hogy nem tudtam nagyobb kért okozni nekik - mondom egy gonosz mosollyal, hisezn legszívesebben az egész bázisukat felrobbantottam volna.
- És utána már mindenkiben klónt láttam. Ha megvan nekik a technológia, bárkit kicserélhettek. Kemény Harkályt, a parancsnokot, a szüleimet, a tanárainkat és az ország vezetőit. Efelől még mindig aggódom, de jó hallani, hogy a S.H.I.E.L.D. foglalkozik az üggyel. Az iskolában is megvizsgáltak mindenkit, ugye?
Bölcs Seregély elmondja, hogy pontosan tudja, miről beszélek. A skandinávoknál a kereszténység hódításai miatt kerültek veszélybe az ősi hit vallói és ez nagyban hasonlít arra, amit a cheyenne-ek és a többi indián nép átélt. Hiába, ő, Forge és McCoy tanár úr a kedvenceim, mert ők mindig megértettek. Az istenek köztünk járnak, ahogy a tanárnő is elmondja. Nem tudom, de ha tovább fejlődök, lehet, hogy én is találkozhatok majd a cheyenne istenekkel. Ez a másodlagos mutációm nagyon izgalmas, hogy ki tudok lépni a szellememmel a testemből. A szellemvilágból még nem sokat láttam és remélem, hogy majd ha erősödik a képesség az évek során, legalább egyszer át tudok menni az istenek világába, ahogy Muwin, a mágikus képességekkel bíró medve is tette, hogy gyószert szerezzen a wabanakiknak.
Reméltem, hogy valahogy eljutottak hozzá az írásaim, de nem. Én magam nem mertem még neki megmutatni egyiket sem. Nem vagyok félénk, ó, egyáltalán nem, de azért mégis, ő... Annyira sokrétű a tudása az irodalom terén, hogy tartottam tőle. Most jött el a pillanat és nagyon felvillanyoz, ahogy azt mondja, hogy szívesen elolvassa. Sőt még segítene megjelentetni is, ha tényleg jól sikerül a regény. Ez nagy lehetőség és még jobban fogok igyekezni. Most megfogom a kezét két kézzel és egy kicsit megszorítom.
- Nagyon szépen köszönöm, Bölcs Seregély! Nagyon kedves. Mindenképpen el fogom küldeni, amik eddig készen vannak.
Még megvárom, mit mond arról, hogy az iskolában tanítókat is megvizsgálták-e és utána pedig már nyugodt szívvel fogom kivárni az itteni vizsgálatok végét. Nagyon furcsa arra gondolni, hogy ilyen mély beszélgetésre talán én magam nem mertem volna sort keríteni Vele, mert annyira tiszteltem a tudását és előtte kicsinek éreztem magam. Már látom, hogy erre semmi szükség. Két lábbal a földön jár és nyitott. A sok szörnyűség után ez nagyon jólesik most nekem és segíteni fog helyrejönni.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 09 Nov. 2013, 08:51

~ Wayonka Stevens és dr. Stephanie Miller ~
Bólintottam arra, amit mondott, igazán megértettem, hogy miért is tett volna úgy.
- Kell egy kis türelmet tanulnod – mondtam. – Ha kárt okozol valakiben haragból, vagy gyűlöletből, már az is megváltoztat téged. És soha sem jó irányban. Próbálj ártatlan maradni, amíg csak tudsz Wayonka.
Pontosan tudtam, hogy milyen a harag és a düh ellen küzdeni, elég sokat örököltem Thorhalla-tól ilyen téren, de szerencsére az akaraterejét is, hogy képes legyek visszafogni mindezt. A kérdésre bólintottam, Jon is ettől félt, hogy ki tudja, hogy kit cseréltek ki eddig és milyen magas körökben, de az ő félelmét nem hozhattam egy diák tudtára. Nem lett volna kellemes, ha kiderül, hogy a SHIELD vezetője is hasonló gondok miatt aggódik. Az iskolai tanárokra bólintottam.
- Igen, őket megvizsgáltuk, mindenki saját maga. A klónok pedig nem tökéletesek még, amiket mi láttunk mind meghalt. Különböző degradációban. Lehet, hogy pont olyanok, mint az eredeti személyek, de nem élnek sokáig szerencsére. A sima klónozás meg könnyedén lebuktatható. Így tényleg nem kell miért aggódni.
Igen, ez nagy szerencsénk volt egyelőre, hogy nem volt tökéletes még a Hydra ilyen téren. Igaz valószínűleg csak idő kérdése, hogy ne így legyen, de addig is még van időnk lépni. Láttam a fiú vívódását, majd a lelkesedését, mintha saját magamat láttam volna ennyi idősen, még sokra viheti, ha lesz kitartása.
- Én köszönöm – feleltem. – Ha rendben vagy, akkor én most mennék is. Még nagyon sok a teendőm. Hamarosan találkozunk, már az iskolában.
Ha nem tartott fel, akkor még biccentettem neki elköszönés képen és elindultak kifelé a karanténból.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 09 Nov. 2013, 11:06

Bölcs Seregély türelemről beszél, de nem értek vele egyet. Nem hiszem, hogy nekem azt kellene megtanulnom, hogy mindent eltűrjek. Azok érnek el valamit, akik nem nyugszanak bele a dolgokba. Ez az egész pedig olyan, amibe én nem fogok belenyugodni. Nem nyugszom bele abba, hogy mit követtek el ellenünk az emberek és hogy még mire készül a náci csoport. Ha az iskolát befejeztem, lehet, hogy jelentkezni fogok az X-Menbe vagy akár a S.H.I.E.L.D-be, hogy csatlakozhassak a harchoz. De ha lesz jobb lehetőség, ami nem jár ennyi kötöttséggel, akkor azt fogom választani. Az éneklést megtartom hobbinak, de ez a világ már nem a szórakoztatást érdemli meg, hanem a helyreállítást. Amihez az írásaimmal talán még hozzájárulhatok majd. Jó lenne arra gondolni, hogy egyszer majd a mutáns irodalom órákon tanítják Waynoka Stevens munkásságát is.

Most már tényleg megnyugszom. Eddig nem tudtam ezeket a klónokról, de Bölcs Seregély most felvilágosított. Az iskolában biztonságban vagyunk, oda nem épültek be és a többi helyen is le lehet őket buktatni. Még nem tökéletes a technológiájuk, ez csak ijedelem volt.
- Rendben, nagyon köszönöm a látogatását, Bölcs Seregély! Sokat segített. Maheo vigyázza lépteit! - köszönök el a távozó tanárnőtől. Most már csak azt a pár napot kell kibírni és újra láthatom a szüleimet. Aztán pedig visszamehetek az iskolába és megnézhetem, mi van Jótét Dalnokkal és a többiekkel, akiket megismertem. Acsargó Kakast majd ijesztgetni fogom a szellemformámmal, de jó lesz! Talán ezt várom a legjobban.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Danny Long Szomb. 28 Dec. 2013, 21:10

Iszonyatosan fáj a fejem, és a szemeim nem működnek. Ötletem sincs, hogy hol vagyok, csak azt érzem, hogy egy ágyon fekszem. Beletelik néhány pillanatba, amíg sikerül összeszednem az emlékeimet arról, hogy mi történt. A Wundagore-hegységben voltam, a Testvériség bázisán. Megtámadtuk őket, és bejutottunk, majdnem sikerült is megölnöm Omegát, csak egy hajszálon múlt! A rohadt életbe! Aztán elpusztítottam a kaput... és többre nem emlékszem. Valószínűleg megsérültem, és elvesztettem az eszméletem, akkor pedig... Hirtelen felülök, de majdnem felordítok a fájdalomtól, mert a mozdulattal egyidőben fehér villanást látok, és úgy érzem, mintha 220 voltot vezettek volna végig a látóidegeimen. A következő pillanatban bekapcsol a szemem. Körbenézve látom, hogy egy leginkább kórteremre emlékeztető szobában vagyok. Nem a saját ruháim vannak rajtam, és sehol sem látom őket,  valami pizsama és rabruha keverékének tűnő fehér ruhát viselek. Hirtelen felpattanok az ágyból. A fegyvereim sincsenek nálam.*  Miféle trükk ez? Ha a Testvériség foglyul ejtett, nem ilyen körülmények között kéne lennem. És hol vannak a többiek? Meghaltak volna? Ez is része Omega és Magneto végső játékának?  Azt nem fogom hagyni, hogy halálra kínozzanak. Meg fogom ölni mindkettőjüket, és az összes többi szemétládát is! Nyilván vannak kamerák a szobában, úgyhogy fennhangon felteszem a kérdés:
- Most mi lesz? Miért nem öltetek még meg? Játszani akartok velem, vagy valamiért szükségetek van rám? Ha igen akár meg is ölhettek, mert előbb halok meg, minthogy bármiben is segítsek nektek!


* Fegyvereit már a saját világában elvesztette, semmi nem volt nála, amikor átkerült.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Vas. 29 Dec. 2013, 03:28

Jerome érezheti a szervezetében egy enyhe nyugtató hatását, ami némiképp lassítja őt magát, főleg inkább a mozgását, mint a gondolatait. Az üvöltésre nem érkezik válasz. Nagyjából tíz perc után egy fehér ruhás orvos lép be a terembe, odamegy az ágyhoz és közli a férfival, hogy elvégez néhány alapvető gyors vizsgálatot és kéri, hogy ne álljon ellen. Ha Jerome ellenkezik, akkor először csak határozottabban próbálja, másodszor biztosítja a férfit, hogy ennek semmi köze Magnetohoz és itt biztonságban van. Az orvosi vizsgálatok tényleg csak a legalapvetőbb életfunkcióit fedik le, valamint az implantátumait tesztelik. Ezután az orvos távozik, majd újabb várakozás után egy komoly tekintetű, egyenruhás férfi lép be az ajtón.

Újabb véletlenszerű realitásutazás történt, ismét az ARMOR főépületében. Mivel a mostani alany eszméletlenül érkezett, ezért szükségtelen volt egy támadástól tartani és nagyobb erőt mozgósítani, mint Tyranis esetében. Nem vagyok tudós és nem értek magas szinten a multiverzum működéséhez, de nyilvánvaló számomra, hogy a főépületben lévő kapu megnöveli az esélyét annak, hogy a véletlenszerű utazások során az alanyok ide érkezzenek. Ismét magam akarom intézni a legfontosabb lépéseket, ezért miután megkapom a hírt, hogy az alany felébredt, rögtön a gyengélkedőre indulok. Az ajtó előtt álló őröknek jelzek, majd belépek a terembe, néhány másodpercig végigmérem a férfit, majd becsukom magam mögött az ajtót. Remélem ez egyszerű eset lesz kivételesen.
- Üdvözlöm. Én Riez százados vagyok, a S.H.I.E.L.D. alternatív dimenziókért felelős alszervezetének igazgatója. Szeretnék világos lenni, ön feltehetőleg egy véletlenszerű dimenzióugrás más szóval realitásutazás során a saját világából, ide került. Az én feladatom, hogy eldöntsem milyen veszélyt jelenthet ön erre a világra nézve, és ennek érdekében mindent be kell vetnem, de szeretném jóhiszeműen kezelni magát. Remélem mindenben együttműködik majd. Ha megfelel, most felteszek majd magának kérdéseket és felveszem az adatait, ezután később egy részletes és teljes körű orvosi vizsgálatsoron fog átesni, majd végül telepaták is fogják vizsgálni az elméjét. Ezért kérem, hogy az ön érdekében lehetőleg semmit ne hallgasson el. Legelőször még az alapadatok felvétele előtt, szeretném ha tisztázná, hogy milyen helyzetben volt közvetlenül az utazás előtt. Illetve fontos lenne, hogy a legfontosabb tényeket elmondaná a világáról, hogy sikerüljön beazonosítani azt.
Tudom, hogy lehet egy veszélyes terrorista, vagy szuperbűnöző is, de az utolsó szakaszban ez mindenképpen kiderül majd. Egyelőre csak próbálom felmérni a helyzetet. Hangommal éreztetem, hogy a kérdés ellenére, most kell, hogy megfeleljen neki a kihallgatás időpontja.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Danny Long Hétf. 30 Dec. 2013, 01:13

Arra, amit mondok, semmiféle reakció nem érkezik. Egyre kevésbé értem ezt az egészet. Megpróbálom kinyitni az ajtót, de persze nem nyílik. Semmi érthető okot nem látok, hogy miért teszik ezt velem, de nyilván nem fognak azzal megelégedni, hogy halálra éheztetnek, szóval ha várok, meglátom, hogy mit terveznek, és arra tudok majd reagálni. Mégsem tudom kiverni a fejemből, hogy lehet, hogy nem ott vagyok, ahol gondolom. Mi értelme lenne ennek az egész színjátéknak?! Nagyjából tíz perc után végre belép valaki a szobába. Ruhája alapján orvosnak tűnik. Ahogy belép, felpattanok az ágyról, ahol eddig ültem, és rákiáltok:
- Egy lépést se! Hol vagyok?
Az orvos azt mondja, hogy vizsgálatokat akar végezni rajtam, de ezt nem hagyom. Ragaszkodom ehhez:
- Előbb beszélni akarok azzal, aki vezeti ezt a helyet!
Ha tényleg nem a Testvériségnél vagyok, akkor azt tudnom kell. Az orvos azonban nem áll kötélnek, azt mondja, hogy át kell vizsgálni, hogy nincs-e bennem valam, aminek nem kéne, addig senki sem beszél velem. Eszembe jut, hogy egyszerűen elkapom az orvost, és azzal fenyegetőzök, hogy megölöm, ha nem beszélhetek valami fejessel, de egyre erősebb a gyanúm, hogy valóban nem a Testvériségnél vagyok. Nem lenne semmi értelme egy ennyire kidolgozott színjátéknak. Így hát végül így szólok:
- Egy gyanús mozdulat, és halott vagy!
Ezután jelzem, hogy kezdheti a vizsgálatot. Csak nagyon alapvető dolgokat néz meg, a szememet különös érdeklődéssel vizsgálja, de nem úgy tűnik, mintha talált volna valamit. Ezután elhagyja a szobát. További néhány percet várnom kell, mire végre megérkezik valaki, aki nagyon úgy tűnik, hogy az, akit keresek.
- Válaszokat akarok! Mi ez a hely, és hogy kerültem ide? Hol van Omega és Magneto?
Az első mondatában rögtön kijelenti, hogy a SHIELD, pontosabban az ARMOR vezetője.
- Ne röhögtessen, 2032 óta nem létezik a SHI...
Itt megakadok, mert megértem, hogy mit jelent ez, és a további mondandója teljesen világossá teszi. Valójában logikus. Egy dimenziókaput robbantottam fel, valószínűleg a robbanás hozott át ide! De akkor nem Apokalipszis Korába kellett volna kerülnöm? Ez a világ nyilvánvalóan nem az! Persze könnyen lehet, hogy a kapu felrobbanva nem oda küldött ahová akarták. Annyi biztos, hogy itt működik a SHIELD, tehát egy kevésbé kaotikus világ lehet. Úgy döntök, hogy együttműködöm. Így tudhatok meg én is a legtöbbet arról, hogy hova kerültem, és hogy juthatok vissza.
- A Testvériség Wundagore-hegységben található bázisát támadtuk meg társaimmal, és egy csata közepén voltam. Magneto terve az volt, hogy egy dimenziókapuval Apokalipszis Korába megy, hogy Celestial technológiát lopjon. Felrobbantottam a kaput, és ez az utolsó dolog, amire emlékszem.
Csak remélni tudom, hogy ezek a dolgok úgy működnek itt, mint nálunk és nem Magneto uralkodik például, vagy esetleg a Testvériség a jó oldalon áll.
- A világomban 2044-et írtunk, amikor ez történt. 2032-től az AIM uralta a világot 10 évig. Végül 2042-ben az X-men vezetőjét, Azareust megszálló Főnix és Kang csatája gyakorlatilag teljesen romba döntötte a Földet. 2043-ban Főnix néhány X-men taggal eltűnt, gyanúm szerint vagy egy másik világba vagy egy másik időbe, azóta róluk nem tudok semmit. Az emberek próbálják helyreállítani a világot, és közben rettegnek Kang vagy a Főnix visszatérésétől.
A kérdéseire ennyit tartok fontosnak, így abbahagyom a beszédet, jelezvén, hogy végeztem.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Hétf. 30 Dec. 2013, 02:52

Még mielőtt belépek a terembe Evans ügynök tájékoztat arról, hogy az alany nem könnyű eset. A bent lévő, vizsgálatokat folytató orvost már megfenygette. Nem aggódom, minden emberem megválogatom, bízom benne, hogy a doktor helyén tudja kezelni a dolgot. Így is történik, megkapom a pozitív jelzést. Belépek a terembe és máris egy kérdést szegez nekem a férfi. Nem reagálok, csak nyugodtan beljebb sétálok a teremben és elmondom a szokásos monológom. Figyelmesen hallgatom, amit a saját dimenziójáról mond és közben felírok magamnak néhány adatot, főleg neveket és szókapcsolatot.
~ Eddig biztató. 2044, Magneto és a Testvériség kiemelt szerepe, Azareus, a Főnix és egy végső csata. Lehetséges, hogy egy ismert világból származik, ami megkönnyítheti a dolgom.
Bólintok, hogy megértettem, majd előveszem a nálam lévő mappát és a kitöltetlen adatlapot. Szándékosan nem mutatok a férfival szemben reakciót.
- Most az alapvető adatait kell felvennem, kérem minden kérdésre válaszoljon a lehető legpontosabban, még ha nem is biztos benne, például testsúly esetében. Először néhány száraz információ kell, én mondom, maga válaszol, beírom és ugrunk is a következőre. Teljes név, faj, nem, születési hely, születési idő, életkor, apa adatai, anya adatai, magasság, testsúly, haj és bőr szín és az ön esetében az egészségügyi, implantátummal kapcsolatos információk.
Mindent beírok a megfelelő helyre, később úgyis módosítva, pontosítva lesz ez a rész, azt írom be amit mond, és nem azt amit látok vagy én feltételezek. Próbálok minél hamarabb túl lenni a lap kitöltésén, majd egy másikat veszek elő.
- Kérem mondja el a legfontosabbakat önnel és az eddigi életével kapcsolatban. Lehetőleg röviden, hogy egy általános képet kaphassak magáról, megismerhessem a múltját és részben a jellemét is.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Danny Long Hétf. 30 Dec. 2013, 03:36

A férfi érdemben nem reagál arra, amit mondok, és ez kissé idegesít. Persze nyilván ez a protokkoll ilyen helyzetben. Viszont ő van fölényben, így még hagyom, hogy ő irányítsa a beszélgetést. Nem látom okát, hogy ne válaszoljak a kérdéseire. Nem fukarkodom a válaszokkal, nem akarok fölösleges köröket futni azzal, hogy bele kell kérdezgetnie. Pláne nincs értelme titkolózni, ha telepatával is meg akarnak vizsgálni. Az viszont elég zavaró, hogy mechanikusan felteszi az összes kérdést, ami a papíron van, olyanokat is, amikre egyértelmű a válasz.
- A nevem Jerome Masamba, egyesek Ravaszként, régebben Boosterként ismerhettek. Mutáns vagyok, a nememet kitalálja. 2009. június 5-én születtem, Bronxban. Apám Jermaine Masamba, középiskolai tanár, anyám Jasmine Jackson, ápolónő... volt.  Nagyjából 185 centi és 80 kiló vagyok, de egyszerűbb lett volna lemérni. A következő kettőre azt hiszem, megint nem kell válaszolnom. Kibernetikus szemprotézisem bioelektronikus energiaellátású, hőlátó és éjjellátó funkciókkal rendelkezik. Nem tudom, mi egyebet akar még tudni róla.
Ha mégis elmondatja velem azokat a dolgokat, amik egyértelműek, egy sóhajtás kíséretében elmondom. Kevés fárasztóbb dolog van, mint a katonai protokollok.
Még ezután sem hagy szóhoz jutni. Megállom, hogy kommentáljam a kérdést, inkább megadóan elkezdem mondani. Nem tudom, hogy hogy fognak hozzámállni, ha sikerül értékelhető jellemrajzot összehozniuk. Gyanítom, hogy nem leszek a hatóság kedvence. Ennek ellenére nem hazudok, a telepatikus vizsgálat miatt úgyis fölösleges lenne.
- A Xavier Iskolában végeztem, aztán az X-men tagja lettem 18 évesen. Képességem magam és mások fizikai teljesítőképességének ideiglenes növelése. Gondolom erre nagyon kíváncsi volt. Amikor az AIM 32-ben hatalomra került, illegalitásba vonultunk.
Nem tudom rávenni magam, hogy elmondjam a házasságomat és a gyerekeim születését, így azt átugrom.
- 39-ben Omega, a Testvériség egyik tagja lemészárolta a feleségemet, a gyerekeimet és az egész családomat, mert elkövettem azt a hibát, hogy nem öltem meg, amikor megtehettem volna.
Még mindig elönt a harag és az önvád, amikor erre gondolok, pláne ha ki is kell mondanom. De nem koncentrálok most erre, hanem folytatom.
- Ekkor vesztettem el a szemeimet is. Ezután elhagytam az X-ment. Nem voltak... kompatibilisek a módszereink. Amikor Azareust megszállta a Főnix, már rég nem voltam velük. Innentől kezdve egyedül, illetve néhány zsoldos segítségével kerestem a Testvériséget. Végül, amikor rájuk akadtam, ide kerültem. Remélem elég rövid és tömör voltam.
Csak egy pillanatot várok, jelezve hogy itt vége a történetnek, de nem hagyom, hogy feltegye a következő kérdést:
- Most maga meséljen egy kicsit! Azt hiszem, jogomban áll tudni, hogy milyen világba kerültem.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Hétf. 30 Dec. 2013, 21:12

A férfi viselkedéséből és hangjából kiérzem, hogy nem szívesen csinálja végig a procedúrát, ez számomra is kellemetlen, de nem akarok, hogy olyan hangot üssön meg, amilyet nem kellene az ő helyzetében. Magamtól nem írok be olyat, amit nem mond, máshogy szoktam kezelni a dolgokat, de ezt az első lapot mindig komolyan veszem. Egy pillanatra felnézek írás közben.
- Kérem, ez attól hivatalos, hogy csak azt írom be, amit maga mond. Általában rugalmasan szoktam kezelni a dolgokat, ezért szeretnék én is túl lenni ezen a részen már az elején. Térjen vissza az átugrott kérdésekre. A pontos biológiai adatai pedig a részletes orvosi vizsgálatok után kerülnek majd felvételre.
Végighallgatom amit az eddigi életről mond, gyors írással, röviden fogalmazva leírok mindent amit mond. Egy pillanatra elgondolkozok annál a résznél, mikor a családja lemészárlását mondja el, kivárok kicsit, majd folytatom tovább.
~ Cole ügynök kérem ellenőrizze az alany családjával kapcsolatos dolgokat. Hasonlítsa össze az én elmémben lévő képpel. Köszönöm a segítségét.
Pozitív megerősítést kapok, ezt külön megjegyzem magamnak is, ez az esemény a múltjában nagy hatást gyakorolhatott a személyiségére. Pár másodpercig megértően hallgatok, majd felelek a kérdésére.
- Nem kell tartania, ebben a világban a legtöbb ország demokratikus elven működik, a biztonságot néhány állam kivételével a SHIELD fennhatósága garantálja. Ennél többet egyelőre nem mondhatok.
Elteszem a nálam lévő dolgokat, majd ismét a férfi felé fordulok.
- Van egy gyanúm arra nézve, hogy a világ amiből jött általunk már ismert lehet. Ez megkönnyítheti mind a kettőnk helyzetét. Azt mondta az X-Men tagja volt. Felsorolnám kérem a többi tagot, rövidebb jellemzéssel?

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Danny Long Hétf. 30 Dec. 2013, 22:09

Megadóan sóhajtok egyet, és elmondom, amire kíváncsi.
- Férfi vagyok, a bőröm fekete és a hajam sötétbarna.

A válasz, amit kapok a kérdésemre aligha értékelhető, viszont van valami, ami felkelti az érdeklődésemet. Ismernék a világomat? Honnan? Mivel ezzel kíváncsivá tett, nem szólok vissza neki, hanem elmondom, amit tudni akar.
- Amikor én tag voltam, mint már mondtam, Azareus, azaz Donald Millar vezette az X-ment. Ő volt a világ legerősebb mutánsa, telepata és telekinetikus. Egy darabig SHIELD-igazgató is volt. Aztán Serena Davidson, aki különböző lényeket volt képes animálni, és a lánya Stephanie, lényegében telekinetikus. Amikor Azareust megszállta a Főnix, őket akarta megölni, és együtt tűntek el. Aztán ott volt még az Atlantiszi félvér, Serena nevelt fia, Namor, és felesége Gloria Kovacs, a telepata, Emily Brook, Namor volt felesége, aki szintén eltűnt, Martin Davis, azaz Elektro, ő is eltűnt és Danny Long, a majomember.
Kíváncsian várom, hogy erre mit reagál, miközben beszélek, akkor is figyelem az arcát.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Hétf. 30 Dec. 2013, 23:01

Az elmondása alapján jó volt a gondolatmenetem. Még szükséges néhány pontosítás és információ de már kezd összeállni bennem a kép, a teljes történésorról. Kissé felvonom az egyik szemöldököm, de jobban nem reagálok még a tekintetem is hideg marad. Mérlegelem a helyzetet, majd úgy döntök a kockázat ellenére megosztok vele néhány információt, hogy láthassam a reakcióját és abból tudjak következtetni. Megköszörülöm a torkom mielőtt folytatnám.
- Ezek alapján úgy tűnik, hogy nagy rá az esély, hogy az ön világából eltűnt két személy, Serena Davidson és Stephanie Davidson korábban már a mi világunkba került. Ők igazolhatják majd a személyazonosságát. De erről majd még később.
Ha látom, hogy valamilyen szinten örül vagy éppen ellenkezőleg negatív reakciót vált ki belőle a hír, akkor azt nyugtázom. Mindenképp bizonyít valamit.
- Szükségem lenne néhány pontosításra. - engedik egy kicsit a hideg hangnemből - A képességét említette, szeretném tudni az ön által ismert pontos limitjeit és hatásait. Az X-Menként szerzett harci és katonai ismereteit, ha vannak, valamint az egyéb szaktudását, részletezve, tapasztalatokkal együtt. Ezen kívül az implantátuma az elmondott látásmódokon kívül képes nagyobb teljesítményt nyújtani, mint egy természetes látószerv? Ha igen, mennyivel?
Ha ezekre pontosan és úgy válaszol, ahogy arra számítok, akkor gyorsan előkeresem az egyik adathordozó mobilkészüléket a zsebemből. Sajnos ilyen részleteket én sem tudok fejből.
- Az említett eltűnések, a két Davidson esetében, pontosan mikor történtek az ön világában?

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Danny Long Kedd 31 Dec. 2013, 15:43

- Serena és Stephanie itt vannak?! - kérdezem döbbenten. Ezek szerint jól gondoltam, hogy egy másik világba mentek. Akkor viszont...
- Ezek szerint a Főnix is idejött?
Ha Davidsonék élnek, és a világ nem áll romokban, akkor vagy sikerült elbújniuk a Főnix elől, vagy legyőzték. Szinte hihetetlen! Márpedig biztosan élnek, mert Riez azt mondta, hogy idejönnek. Ezután nem is veszem zokon, hogy visszatér a kérdéseire. Ha tényleg az én világom Serenája érkezett ide, akkor tőle talán többet tudhatok meg, mint a szófukar századostól. Bár azt nem tudom, hogy mennyire fog örülni a "lehetőségnek". Biztosan nem én lennék az első ember, akit áthozna, ha lenne választása. Addig is igyekszem hamar letudni a kihallgatást, így nem húzom az időt, gyorsan és tömören felelek a kérdéseire.
- Képes vagyok négy ember erejét, állóképességét és reflexeit nagyjából megduplázni néhány percre. 5-6 személyre még ki tudom terjeszteni, de így a hatás gyengébb, és rövidebb ideig tart. Gyerekkorom óta az X-mennél tanultam, így nyilván van harci képzettségem. Ezen túl, egy veterán katona is képzett az utóbbi években. Robotikából és MI programozásból doktori fokozatom van, közel ilyen szinten értek a haditechnikához is. Látásom kiemelkedő, de az emberi határokon belül van.
Úgy néz ki, ezzel meg is tudott mindent, amit akart, mert vissza is tér az előző témára.
- 2043-ban találkoztam utoljára Serenával és Stephanie-val, és a Főnix is akkor volt utoljára aktív. Ebben az évben kellett tehát történjen az utazásuk.
Mekkora volt az esélye, hogy véletlenül ugyanabba a világba kerülök, mint Davidsonék? Nem értek igazán mélyrehatóan a realitásutazáshoz, de gyanítom, hogy egészen minimális. Vagy lehet, hogy a Testvériség célja valójában nem Apokalipszis Kora volt, hanem ez a világ? De miért? Ekkor hirtelen felvillan bennem egy nagyon aggasztó gondolat:
- Csak én kerültem át ebbe a világba, vagy volt rajtam kívül más is?
Ha a Testvériség valamelyik tagja is átjött, annak beláthatatlan következményei lehetnek erre a világra nézve.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Szer. 01 Jan. 2014, 15:59

A döbbent tekintet és a hang, ahogy visszakérdez mindent elárul. Ha ez nem valamilyen véletlen egybeesés, ami a realitások közötti hasonlóságok miatt lehetséges, akkor valóban abból a világból származik. A második kérdésre nem felelek, de az elsőre nyugodtan bólintok.
- Igen itt vannak és teljes épségben, sőt. Bizonyára örülni fognak az érkezésének.
A képességeinek részletes adatait megjegyzem, mindent, és később majd be is viszem az adatbázisba, most nem akarok a papírral foglalkozni, az eddig felírt kulcsszavak elegendőek lesznek. A képzettsége és képessége alapján veszélyes lehet, ha az erejét nem törvényes keretek között és nem megfelelő szervezet oldalán használja, ezért majd kiemelt figyelmet kell rá fordítani. Az ilyen esetekben fontos lehet az utólagos megfigyelés is. Mivel X-Men nem kételkedek benne, de ez a kötelességem, hogy megtegyem.
~ Ha nincs nagyobb időtorzulás, akkor a 2043-2044 dátumnak megfelelőnek kell lennie. Tehát nagy eséllyel valóban Amelia és Stephanie Davidsonról van szó. Értesíteni kell őket, hogy jöjjenek be.
Az utolsó kérdésen elgondolkodom, nem teljesen értem mire gondol pontosan, de nem is akarom, fontosabb az, hogy most én itt mennyit mondhatok neki. A választ már tudom, semmit, de nem akarom az együttműködése után ezt szó nélkül hagyni.
- Mindig érkeznek mások is. Bár az ön esetében egyedül került ebbe a világba.
Lassan kiegyenesedem és felállok. Az ajtóhoz lépek, de mielőtt távozok még szembe fordulok a férfival és az eddigiekhez képest kevésbé protokoll szerűen szólok.
- Köszönöm az együttműködést. Egyelőre mindent megtudtam, ami szükséges volt, később lesznek a már említett részletesebb vizsgálatok. A képességei és katonai valamint tudományos ismeretei miatt még határozatlan ideig bent kell maradnia. Most értesítem majd Serena Amelia Davidsont, hogy jöjjön be és azonosítsa magát. Az majd remélhetőleg gyorsít és könnyít is az eljáráson.
Ezután nem várom meg a választ, sem az első reakciót, kinyitom az ajtót és kilépek rajta. A folyosóra kiérve, előveszem a kommunikátorom és kapcsolatba lépek Vízióval.
- Vízió, kérem értesítse Amelia Davidsont, hogy Riez százados kérésére fáradjon az ARMOR főépületbe egy utazással kapcsolatban, ha más program nem akadályozza ebben, akkor lehetőleg minél hamarabb.
Mint mindig visszajelzést is kérek, hogy megkapta-e az üzenetet. Az eddig kitöltött adatlapokat egyelőre még a saját irodámba viszem, majd egyelőre várok és közben más ügyekkel foglalkozok, amelyeket gyorsabban is el tudok rendezni.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Danny Long Hétf. 06 Jan. 2014, 21:11

A megdöbbenésen egy picit túlléptem, és fanyar mosollyal nyugtázom azt, ahogy megerősíti, hogy Davidsonék itt vannak.
~ Nyilván rendkívül boldogok lesznek. Persze sok rosszabb lehetőséget is el tudnék képzelni, de valószínűleg fog fájni Serena feje miattam. A százados úgy tűnik, hogy elsiklott afölött a mondatom fölött, hogy már nem vagyok X-men tag.
Az megnyugtató, hogy egyedül érkeztem. Nem hiszem, hogy tévedne, amennyire emlékszem, az ARMOR elég jó módszerekkel rendelkezett a realitásutazások figyelésére, ha az én érkezésemről tudtak, kicsi az esélye, hogy valaki, aki velem együtt érkezett elkerülje a figyelmüket.
Ezután úgy tűnik, hogy a százados befejezte a kihallgatást, és már készülnék feltenni végre a világgal kapcsolatos kérdéseimet, de ezt már nem várja meg. Egy pillanatig döbbenten nézem a mögötte becsukódó ajtót, majd elönt a tehetetlen düh. Nem tudom, hogy mi értelme van annak, hogy teljes tudatlanságban tartanak. Kezd újra feltámadni bennem a gyanú, hogy valami nem stimmel. Még azt sem mondták meg, hogy milyen évet írunk. Óvatosnak kell lennem, de még reménykedem benne, hogy Serena majd elmondja, amit tudni akarok. Ha bejönnek az orvosok vizsgálatokat végezni, nem ellenkezem, inkább segítőkész vagyok, hogy minél gyorsabban végezzenek.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 07 Jan. 2014, 09:28

//Előzmény: Kert és erdő a birtok körül//

A villanás után az ARMOR főépülete elé érkeztem meg, soha sincs jobb dolguk, mintsem ugráltatni minket. Most már van egy Törpillájuk, aki feltalálta a realitásutazásra alkalmas gépet, miért nem küldték egyből haza az érkezőt? Na jó, ha így állok hozzá, akkor engem és a lányomat is hazaküldhetnének, ahogyan Lady Doria-t is, Valkűrről nem is beszélve. Nem, Valkűrt nem, neki a realitása is megsemmisült, ha minden igaz. De mi hazamehetnénk, már ha lenne értelme, nem tudtam, hogy újabb sebeket tépnénk-e fel ezzel, már itt volt mindannyiunk élete, főleg Steph-nek és nekem, de Doria-t várták otthon. Talán, ha úgy dönt, hogy szeretne, de ő itt is jól érezte magát, amennyire tudtam róla. Megcsóváltam a fejemet és megszólaltam inkább.
- Vízió, hol találom Riez-t? – kérdeztem.
- A irodájában van – felelte az android.
- Köszönöm – válaszoltam.
Legalább a megkeresésével nem kellett fáradnom. Beléptem az épületbe, majd elindultam felfelé az irodához. Amint megérkeztem bekopogtam az ajtón és várakoztam, hogy behívjon. Ha megtörtént, akkor benyitottam, majd mikor beértem, becsuktam magam mögött az ajtót. Az asztalig sétáltam el, ahol valószínűleg ült és a vendégeknek fenntartott székbe ültem megkérdezés nélkül.
- Mondd, hogy nem az én realitásomból érkezett megint valaki – néztem rá. – És csak valamilyen adminisztratív dolog miatt lettem iderángatva.


//Remélem nem gond, hogy máris beestem.//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Kedd 07 Jan. 2014, 22:05

Az új rendszerek terv szerű beüzemelésével kapcsolatos dolgokkal foglalkozok éppen, amikor a kopogást hallom. Ennek örülök, mert feltételezem, hogy Davidson az, és meglehetősen gyorsan ért ide. Felállok és az ajtóhoz megyek, majd kinyitom magam és beengedem, mint minden alkalommal, amikor én hívatok valakit. Megvárom amíg helyet foglal, majd én is leülök. Nem lepődök meg a felvetésen, még ha nem is gyakori az ő világából az utazás. Talán a beszédstílusunkbeli különbség kis kellemetlenség lehet, de megpróbálom kiküszöbölni ezt a problémát.
- Adminisztratív feladatokat én szoktam intézni és feleslegesen emiatt senkitől nem kérném, hogy fáradjon ide. Igen, valóban nagy eséllyel az ön világából érkezhetett egy személy, a személyazonosságának megerősítésében lenne szükség a segítségre.
Az aktát kiteszem az asztalra és felé fordítom hogy lássa. Van benne két kép, általános adatok, leírás, képességéről reális és a fontosabb részletek abból amit elmondott és kijegyzeteltem. Természetesen nem hagyom csak úgy szó nélkül ezt.
- A neve Jerome Masamba, a világában 2044-t írnak, az elmondása alapján az ott történtek egyeznek az adatbázisban lévő dátumokkal. Az X-Men tagja, legalábbis volt, Magneto egyik dimenziókapuját semmisítette meg az elmondása szerint és így került ebbe a világba. Nem mutatott ellenállást, együttműködött. Emlékszik ön és a lánya, ottani eltűnésére, és amikor említettem, hogy ebben a világban van, meglepően hihető reakciót adott. Nekem csak annyi a kérdésem, hogy valóban az-e akinek mondja magát.
Várok egy kicsit, hogy ne legyek túl gyors és minden a helyére kerülhessen majd folytatom.
- Képzett harcos, magas haditechnikai és robotikai szakismeret, a képességének is gyakorlott használójának kell lennie, az elmondott pontos adatok alapján. Ráadásul a családját korábban elvesztette. Ezek miatt fontosnak tartom, hogy körültekintően járjunk el az ügyében. Természetesen beszélhet is vele, ha akar.
Megvárom a válaszát és ha az igenlő, felállok és kinyitom az ajtót, majd mögötte lépek ki és csukom be. A folyosókon keresztül egészen a megfelelő kórteremig vezetem Davidsont, ami előtt parancs szerint két őr is áll.
- Nyugodtan menjen be hozzá. Rám is szükség van?

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Serena Davidson Szer. 08 Jan. 2014, 09:29

Szóval maradunk a magázódásnál, rendben van. Felsóhajtottam, hogy valakit azonosítani kellett. Ezek szerint volt, aki rám hivatkozott. Amit nem nehéz megtenni, mert engem mindenki ismert és eléggé közismert tény volt, hogy a múltba távoztam a lányommal együtt, hogy ott tegyünk mindent jóvá, amit a Sötét Főnix próbált megváltoztatni. Így ez teljesen irreleváns információ volt. A letett aktára pillantottam és felvontam a szemöldökömet, amikor megláttam a képet, a nevet látnom sem kellett, hogy tudjam kiről van is van szó valójában.
- Valóban Jerome Masamba-nak tűnik – értettem egyet.
Az adatok is elég helyesek voltak, legalább is azok, amikre emlékeztem. Csak egyvalami nem stimmelt. Magneto?! Ezt nem akartam elhinni, már amikor otthon voltunk, voltam, hogy elmondjam a fiamnak, hogy mi is történt Emily-vel már Kanggal háborúzott a világ, akinek tere volt, hogy a Főnix eltűnt.
- 2044? – kérdeztem. – Akkor az már a múlt, otthon 2050-et kezdtünk el írni. És Magneto a legnagyobb gond? Milyen szép is lenne, ha így volna. A Főnix után Kang jött, miatta jött vissza a Főnix és így mi is a múltba…
Biztosra vettem, hogy itt már hallott Riez is Kang-ról, az időhódítóról, a robothadseregről, ha mástól nem is, de Steph, Doria és az én aktámból egészen biztosan.
- Az eltűnésünk azért nem teljesen pontos. Hazamentünk elbúcsúzni – válaszoltam. – Igaz, addigra ő már régen nem volt az X-men tagja, így valószínűleg erről nem is tudhatott. De valami akkor sincs rendben… szeretnék vele beszélni.
Ekkor felkeltem a helyemről és hagytam, hogy Riez levezessen oda, ahol most volt, odakint a kérdésére még bólintottam.
- Igen, örülnék, ha maradna – mondtam ezúttal már tegezve.
Végül belépek a terembe és Jeromre-ra nézek.
- Rég láttalak, hogy van a fiam, a menyem és az unokám? – kérdeztem.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Danny Long Szer. 08 Jan. 2014, 22:35

Már végeztek az orvosi vizsgálatokkal, és újra egyedül vagyok. A szobámban nincs semmi, így kissé idegesen fel-alá járkálok egy darabig, majd visszafekszem az ágyra, és hanyatt nézem a plafont. Azonnal felpattanok, amikor nyílik az ajtó, és látom, hogy Riez mellett Serena Davidson lép be. Minden kétséget kizáróan ő az, és szinte pontosan olyan, mint amilyenként emlékszem rá. Persze kevésbé van viharvert állapotban, mint legutóbbi találkozásunkkor, és talán egy árnyalattal idősebbnek, de ennek nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget. Abban persze nem lehetek biztos, hogy tényleg az én világom Serenája, de egyre valószínűbbnek tűnik. Tekintetéből és szavaiból nem igazán tudok még olvasni, de ez a fajta távolságtartás, amit mutat teljesen indokolt.
- Jó látni, hogy élsz. - felelem. - Kíváncsi voltam, hogy hova tűntetek a Főnix-szel, de nem hittem volna, hogy így kapok választ.
A kérdés viszont nagyon rosszul indítja a beszélgetést. Mióta Serena eltűnt, Namor kisfia, Serena unokája Kang egyik támadásában meghalt, menye Emily pedig eltűnt, azt hittem vele együtt. Ezek szerint nem. De nem fogom eltitkolni előle. Tartozom neki annyival, hogy elmondjam.
- Namor él, és amennyire tudom, egészséges. Emily viszont eltűnt, akkoriban, amikor ti is. Úgy sejtettem, hogy veletek van. Ezek szerint tévedtem.
Várok egy pillanatot. Rengeteg érzést elvesztettem a családommal együtt, de a gyászt soha. Azt azt hiszem mindig meg fogom érteni. Azt és a bosszúvágyat. De nem húzom az időt:
- Donald pedig Kang egyik támadásában meghalt. Sajnálom.
Több részletet nem tudok a dologról. Nem beszéltem az X-ekkel a kiválásom óta, csak akkor, amikor rátaláltam Serenára és Stephanie-ra. Ezekről a hírekből is lehetett értesülni, még Veterán rejtekhelyére is eljutottak ezek az információk.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Szer. 08 Jan. 2014, 23:07

A kapott válasz után összeráncolom a homlokom, pont az ilyen hasonlóságoktól tartottam. Ez nem megkönnyíti csak nehezíti majd az eljárás menetét. Miután végzett visszahúzom és becsukom az aktát, majd elteszem.
- Igen, pont az ilyen lehetséges eltérések miatt van magára szükség. Ha mégsem az akinek mondja magát, vagy nem abból a világból származik, mint ami logikus lenne. Remélem azért sikerül majd megoldást találni.
Az ajtónál állva bólintok a válaszra, majd belépek a szobába és becsukom az ajtót. Oldalra állok a falhoz és hallgatom a beszélgetést, miközben próbálok megjegyezni minden részletet. Ha szükséges biccentéssel jelzem, hogy minden rendben és nyugodtan folytassák. A családi kapcsolatokkal nem vagyok tisztában, ezért csak a reakciókat figyelem. Bármi gyanús fel fog tűnni, ráadásul Davidson az egyik legjobb ilyen feladatra, azonnal rá kell jönnie, ha megpróbálják átverni. Egyelőre még várok és állok a falnál, majd később döntök.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 09 Jan. 2014, 11:44

- Törpillának hála van egy gyönyörű térkapujuk, hazaküldhetik – vetettem fel Riez-nek a megoldásra, hogy mit tegyenek.
Meglehetősen hasonlított ahhoz a Jerome-hoz, akit ismertem, de már megtanultam, hogy mindez semmit sem jelent, annyi lehetséges alternatív realitás létezett, hogy bármelyikből jöhetett. Már az első mondta megerősítette a gyanúmat, hogy feleslegesen fáradtam ide, a teljes világ tudta, hogy a múltba távoztunk, és azt is, hogy visszamentünk néhányan. A gyerekek mindenképp és csak a lányom maradt itt, amikor mi is. A fiam, Gloria, a Morsus csemeték egy része mind-mind hazament. Kérdőn vontam fel a szemöldököm, majd düh futott át az arcomon a szavaira. Még hogy Emily a menyem?! Az a jégszívű ribanc? Már akkor sem ismertem el a család tagjának, amikor papíron az volt és soha sem tartottam annak. Ez pedig teljesen köztudott volt és mindenki tudta. Egyedül a kis Donald volt az egyetlen, ami miatt megtűrtem, de szóba sem álltam vele. Namornak elment a józan esze, amikor egy nálam is idősebb nőt vett feleségül. Ezt pedig még Jerome-nak is tudnia kellett, azaz ez a férfi nem az én világomból származott. Főleg, hogy azt sem tudta, hogy Gloria és Namor hallottak és az egyetlen élő unokám az Wamor. Elég kifordult világ lehetett, ahol én elfogadtam azt a libát!
- Fogalmam sincs, hogy ki ez az ember – mondtam Riez felé fordulva.
Ezzel már fordultam is meg, hogy távozzak a helységből, amihez igazából ha két lépést kellett megtennem, ha kijutok és Riez is jön, akkor a kérdéses pontokat megmagyarázom.
- A világunk tudta, hogy a múltba távoztunk, mivel a gyerekeink is jöttek utánunk és ők hazatértek – feleltem. – Utána pedig még én is voltam otthon, megmondani, hogy Martin Davis és az a szívtelen ribanc is meghalt. A fiam feleségül vette Gloria Kovacs-ot miután Donald meghalt, az igaz. De született egy másik fiúk, Wamor. Az utolsó híreim azok voltak, hogy ők ketten, Namor és Gloria meghaltak, az unokám pedig a nagyszüleinél van, Lady Melissa-nál és Lord Lyronnál. Azaz illető ott bent nem az én világomból származik.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Danny Long Csüt. 09 Jan. 2014, 13:07

Ahogy válaszolok, Serena kijelenti, hogy nem ismer, és kifordul az ajtón. Én csak döbbenten nézek után, nincs időm reagálni. Nem hiszem, hogy úgy adtam volna át a hírt, hogy így kelljen reagálnia rá. Lehet, hogy mégsem az én világom Serenája lenne? Egy másik realitásutazó Serenával sikerült egy világba kerülnöm?! Akárhogy is, nem fogom tovább tűrni, hogy úgy kezeljen mindenki, mint egy állatkerti látványosságot, akit akkor néznek meg amikor akarnak, aztán rámcsapják az ajtót. Néhány pillanat késéssel utánuk megyek és én is kilépek az ajtón. Megállok a két őr között felemelt kézzel, jelezve, hogy nincs támadó szándékom, és menekülni sem akarok. Ha már távolodnak, akkor kiáltok, ha az ajtó előtt vannak, akkor halkabban szólok:
- Serena! Lehet, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, mint gondoltuk, de meg kell hallgatnod! És magának is Riez! Nem tudom, hogy egy világból származunk-e vagy sem, de hadd mondjak el egy történetet, ami talán veled is megtörtént!
Nem akartam ezzel kikényszeríteni az együttműködését, de nem látok más megoldást.
- Amikor te és a lányod a Főnix elől menekültetek a kanadai erdőkben, a nyomotokban volt, és nem tudtatok hová futni. Talán emlékszel, hogy én találtam rátok és adtam nektek menedéket. Ha ez veled is megtörtént, tudhatod, hogy nem vagyunk többé társak, de nem vagyok az ellenséged!
Remélem, hogy ez vele is megtörtént, mert ha nem, nem tudom hogyan tovább. De azt hiszem ezen elég akkor gondolkozni, ha kiderül, hogy nem.
Most érkeztem ide, te viszont nem, többet tudsz a helyzetről, mint én! Segíts megtalálni az igazságot! Akár nekem, akár egy másik Jerome Masambának tartozol ennyivel.
Hangomban nincs könyörgés, határozottan mondok ki minden szót, de Serena valószínűleg ismer, vagy legalábbis egy hozzám hasonlót, így tudja, hogy ennél messzebb nem megyek, és eddig is ritkán. Legalábbis a családommal történtek óta.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Pént. 10 Jan. 2014, 23:49

- Ez mindenkinek jó megoldás, de nem olyan egyszerű, mint amire elsőnek hangzik. Komolyabb procedúra előzi meg, viszont jó alternatíva és Masamba nem telítené a Raftot. - válaszolok a felvetésre.
Kellemetlenül alakulnak az események, amire nem számítottam. Nem vagyok pontosan tisztában a családi kapcsolatokkal, de teljesen megbízok Davidsonban, több minden nincs rendben, tehát nem egy realitásból származnak, nem is egy időből, ez sok mindenen változtat. Látom a nő tekintetén, hogy erős reakciókat válthat ki belőle az eset. Szó nélkül bólintok, majd után kilépek a teremből és becsukom az ajtót. Arra amit mond újra bólintok.
- Sajnálom, hogy feleslegesen kellett idejönnie. Akkor maga nélkül kell tovább folytatnunk, amit meg is teszünk majd, innentől már gyorsan tudjuk rendezni az alany ügyét. Bár nem olyan módon, ahogyan eredetileg akartam.
Miután végigmondom, hamarosan nyílik is az ajtó. A két őr azonnal fegyvert emel, és biztosítják, hogy Masamba ne jusson túl az ajtón, kicsit beljebb is lökik, ha az szükséges. Egyelőre én nem teszek semmit, megvárom mit mond, majd Davidsonra nézek.
- A saját érdekében tegyen egy lépést hátra és menjen vissza a terembe! - szólítom fel, határozott, de nyugodt hangon - Később magát is meghallgatjuk.
Megvárom a válaszokat, nem akarom ezt félbeszakítani egyelőre, csak tisztázom a helyzetét. Ha majd nem látom értelmét, akkor közbelépek.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Serena Davidson Vas. 12 Jan. 2014, 11:29

- És még a nőkre mondják, hogy mindent túlkomplikálunk – feleltem.
Csak legyintettem Riez szavaira, hogy elnézését kért arra, hogy idehívott engem, ez mégiscsak gyorsabb volt, mintha megannyi másik eshetőséget vettünk volna számításba. Már éppen mondtam is volna erre valamit ugyanígy szóban, amikor az ajtó kinyílt mögöttünk és Jerome jött ki rajta. Csupán a szemem villant meg, amikor elmondta, hogy mi is történt. Szerencsére már volt elég tapasztalatom, hogy ne dőljek be ennek egyből, hanem tudjam, hogy máshol is megtörténhetett mindez és nem csak a saját világomban. Ennek hála nem vágtam rá azonnal, hogy de igen ez ő és engedjük szabadon. Már óvatosabb voltam ennél főleg, amióta a közelmúltban történtek olyan események, amik miatt még a saját lányomat sem engedném ki a megfelelő vizsgálatok nélkül, vagy magamat sem. Csak egy fintor jelent meg az arcomon, amikor felhozta, hogy neki is tartozom ennyivel, mert valószínűleg egy másik világban az történt velem, ami ott pattant el bennem valami. A saját világom Jerome-jának tartoztam igen, de egy jöttment idegennek nem.
- Ha nem is az ellenségem és igaz, amit mond, a következő minimum egy hetet akkor is itt kell töltenie karanténban – mondtam. – Hallottuk már ezt párszor ezen a helyen, többen azóta az ellenség oldalán állnak és tucatnyi embert mészároltak le, miközben a saját világukban rendes normális emberek voltak. Így, amíg Riez százados nem mondja, hogy távozhat és nem sikerült tisztázni a körülményeket nekem is meg kell kérnem, hogy maradjon és működjön együtt a hatóságokkal az ön érdekében.
Megvártam, amíg visszamegy és becsukják az ajtót mögötte, utána néztem vissza Riez-re.
- Megkérhetem, hogy értesítsen, ha lesz valami fejlemény a későbbiekben vele kapcsolatban? – érdeklődtem.

//Gondolom a kövi 1-2 hétben amúgy is itt bent lenne még Jerome és úgyis kiderül az igazság, akkor pedig Amelia tényleg kezességet vállal érte, ha kiengedik, ahogyan az meg lett beszélve.//
//Folytatás: Tárgyalók//


A hozzászólást Serena Davidson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 31 Júl. 2014, 11:24-kor.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Bishop Vas. 26 Jan. 2014, 06:02

Szükségtelen lett volna a közbeavatkozásom, Davidson teljesen szakszerű módon utasítja az érkezettet, hogy kövesse a parancsokat és tájékoztatja arról, miért nem engedhetjük csak úgy el. Megszoktam, hogy ilyenekről én beszélek, de nem esik rosszul mástól hallani ugyanazt. Amit mond az eszembe juttat egy súlyos hibát, amivel még mindig nem tudok teljesen elszámolni.
~ Valóban vannak ilyen esetek, de erre nem tudok elfogadható választ találni. A vizsgálatok a lehető legalaposabbak és szigorúbbak, aki átmegy rajtuk, annak teljesen ártalmatlannak kel lennie. Shepherd a saját világában életeket mentett, a maga módszereivel. Az emberei nem álltak az oldalára, mindegyikkel tartjuk a kapcsolatot, csak ő vált terroristává, megmagyarázhatatlanul. Ez az én felelősségem, az összes halott, mert én engedtem el, de nem tudok ezzel mit kezdeni. Ez alapján bármikor, bárkivel megtörténhet ugyanúgy, arra nincs megoldás.
Bólintok Davidson kérésére, éppen válaszolnék amikor a kommunikátorom riaszt, azonnal a fülemhez kapok és végighallgatom a legfontosabb információkat. Újabb realitás utazás történt, két személy a hetedik sugárútnál került át. A helyzet akár kritikussá is válhat, ha az érkezettek veszélyesek és nem békés szándékúak. Eközben a két őr visszalöki Masambat a szobába, majd zárják az ajtót.
- Nagyon sajnálom, de újabb utazás történt és azonnal mennem kell. Természetesen értesítjük minden fejleményről. Ha akarja az egyik ügynök kikíséri. Még egyszer köszönöm a segítségét. Viszontlátásra Ms. Davidson.
Ezzel futólépésben el is indulok, egyenesen az irodám felé. Amint felérek gyors mozdulatokkal felveszem a páncélom. Alig van pár percem, amíg a teleport a realitások közötti rés energiáját felhasználva képes a megfelelő helyre juttatni, így sietek. Amint a sisakot is felveszem aktiválom a teleportot. A gyors reagálású csoporttal együtt érkezem a célhelyszínre, egy villanás után.

//Elnézést, hogy így lett lezárva. Folytatás: itt//

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A.R.M.O.R. főépülete - Page 6 Empty Re: A.R.M.O.R. főépülete

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

6 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.