A.R.M.O.R. főépülete

A földről sikerül pisztolyt zsákmányoljak, egyből otthonosabban érzem magam velük, és sikeresen beérek az emberi pajzsom mögé is. Ahogy odaérünk az ajtóhoz, már látom, hogy ezen nem lesz egyszerű átjutni. A főnök is megvizslatja, aztán idejön a dínóember, és kimondja a nyílvánvalót. Ez egy leolvasó. Aztakurva bazdmeg tesó, előtted aztán nincsen nyílt titok, vág az eszed mint a tompa kiskanál! Na ne bazdmeg. És mibe van építve? Falba? És az ajtót nyitja? Ossz már meg még velünk ilyen okosságokat, kérlek. Kifejtenéd azt is, hogy mi ez a furcsa anyag, ami a bőrömet fedi? Meg mik azok a bummbotok, amik ilyen kurvagyorsan köpködik a fájdalmat okozó izéket? Nem mondom inkább semmit, védem magunkat, meg a zöld csajt, aki legalább értelmesnek tűnik. A német is kiadja a parancsot, hogy várjuk be a többieket, mire flegmán bólintok - tekintve hogy zsákutcába vezettél minket, mostmár k-rva gyorsan találj ki valamit inkább.
- Szeretnék benyújtani egy petíciót a robotkarú vezetőnk inkompetenciáját illetően, és egy javaslatot a leváltására, három példányban, minden oldalon lepecsételve. Hol tehetem meg? - teszem fel a kérdést, miközben próbálom fedezni a technikusék közeledését. Aztán kurvára remélem, hogy megoldják az ajtó okozta problémánkat, különben nem állok jót magamért.

~Joseph Soltzbauer~

Felkapom a fegyvert, egyszerű gépfegyver, ahogy nézem semmi extra, nem baj, ez is megteszi, néhány tartaléktárat, és az egyik ügynök igazolványát is. A másik úgyis túl szép volt ahhoz, hogy sokáig tartson. Sikeresen felzárkózunk a nőhöz, és bár a srác kisajátítja magának - hát rendben - mégis gond nélkül bejutunk a folyosóra. Ott viszont lezárja az utunkat egy ajtó, és egy igen komoly, és valószínűleg kombinált zár. Ahogy a mutáns ideér, el is mondja, hogy mivel állunk szemben, mire kissé morcosan fordulok meg.
- Szükségünk lesz a technikusunkra, hogy továbbjussunk. Fedezzék a közeledésüket, és tartsák életben az istenért, különben mind itt halunk. - mondom, és én is megpróbálok fedezékből úgy tenni, ahogy parancsba is adtam. Továbbra is arra megyek, hogy öljek ha kell, de elsődlegesen most inkább a zárótűz a cél, meg az, hogy idejussanak, és megkóstoljuk az orosz technikusunk főztét. Ha nem sikerül túljussunk, nehéz dolgunk lesz, de még ott sincs minden veszve. Próbálkozhatnánk másik folyosóval, de úgy sejtem mindenhol ilyen ajtó fogja lezárni az utunkat, úgyhogy ezt az ötletet gyorsan el is vetem. Végső esetben szerzük egy katonát, és megoldjuk hogy túljussunk, de ez megint csak kockázatos, és időigényes feladat. Ha ideérnek hozzánk, akkor átadom az igazolványt, hátha segít a feltörésben, hogy ezt a részét már megoldottuk a problémának, és csak a többi szkennert kell átverni. Nem tudom, nem értek annyira ezekhez a dolgokhoz.

~Joseph~
Miután sikeresen felzárkóztak, technikusunk jelzi, hogy öt perc kell neki a zár feltöréséhez. Nem örülök a dolognak.
- Nem biztos, hogy tudunk adni öt percet. Siessen amennyire csak tud, katona! - reagálok a szavaira, miközben a többiek előremennek, hogy védjenek minket. Egyelőre hátul maradok, Blokk mellett, hogy védeni tudjam ha kell - ráadásul ha a többiek elől tüzelni kezdenek, akkor tökéletes célpontot nyújtanak. Végül is, ez az első védvonal szerepe. Remélhetőleg túlélik, de gondolatban már el is búcsúztam a nagyszájú pisztolyos sráctól.
Ketten még kint vannak, de ők a továbbjutáshoz nem érdekesek, stratégiailag feláldozható szereplők. A mutáns egyelőre nem cselekszik, ami fura, és elgondolkodom azon, hogy valahogy noszogassam - ha pajzs lenne nála, már rég lelőttem volna, és magamhozveszem a felszerelést, így viszont nem reagálok. Ő is előrébb van nálunk, talán előbb megölik, mi pedig átsétálhatunk az ajtón. Nem sok kedvem lenne meghalni, és a küldetés is minden halott emberrel egyel kevesebb, de ha nem tudják tartani ezt a stratégiailag valóban rossz állást, akkor inkább ők vesszenek oda, mint én. A nő mondjuk elég kompetensnek tűnik, nem mondom, hogy sajnálnám ha meghalna, annyira azért nem érdekel, de a továbbjutást lehet segítené az életben maradása. Mindegy, ezt dobta a gép.
Ha meglátok valakit a folyosóra tévedni, akkor azonnal lövök, ezen kívül várom Blokk mellett állva, hogy nyíljon az ajtó. Amennyiben ez megtörténik, egyből fordulok, és kész vagyok tüzelni, vagy fedezékbe vetődni, attól függően, hogy mit találunk az ajtó túloldalán.

Sikeresen eljutnak hozzánk ketten, a négyből - a csajt direkt nem számolom. Igazából drukkoltam is, hogy haljon meg, bár kicsit sajnálom a dolgot, jobb lett volna, ha én magam ölhetem meg. Mindegy, sajnos az élet nem habostorta, pedig most igazán megkívántam egyet. A műszerész vagy ki valami öt percről beszél, meg hogy fedezzük. Hát persze, feleségül ne vegyem? A zöld csajszi továbbra is elemében van, osztogatja a parancsokat, meg úgy alapból nem látni rajta, hogy túlságosan sokkolná a szituáció. Talpra esett egy kiscsaj, az biztos, szívesen megismerném jobban.
Természetesen felzárkózom mögé, egyre inkább életben akarom tartani, meg kompetensebbnek is tűnik, mint Herr Soltzbauer. Mikor játékosan megbök, majd halkan magyarázni kezd, úgy érzem oldódott egy kissé a hangulat ahhoz, hogy bedobjam a következő témát.
- Ha ezt túléljük, nincs kedved meginni valamit? - teszem fel a kérdést, miközben behúzódok a fedezéke mögé, és próbálom távol tartani tőlünk a csúnya rossz bácsikat a bummbotokkal. Imkompetens vezetőnk hátra marad, hát persze, nehogy a frontvonalban kelljen legyen, látszott már korábban is, hogy nem érzi jól magát ha lőnek rá. FRISS INFORMÁCIÓ TE KIS NÁCI GECI! ÉN SE! Na mindegy, ha senki nem jön ide, akkor biztos hogy meghalunk, úgyhogy mártír hősként várom az ajtó nyitódását mögöttünk, és a visszavonulást - a parancsot nem, megteszem magamtól is.

//Most jó fej leszek, hogy nem írok és nem viszem a játékosok 80%-t njk-nak, mert az fájna mindenkinek... vasárnap írok, remélem addig mindenki fog.//

~Joseph~
Nehéz volt tartanunk magunkat, komoly tűz alá kerültünk, de szerencsére a szedett-vedett csapatunk megoldotta a helyzetet úgy-ahogy. Bár ketten felkerültek a veszteséglistára ismét - igazából azon lepődtem volna meg, ha nem teszik - inkább arra koncentráltam, hogy kik maradtak. A doktor nem ért sokat, őt nem bántam volna ha otthagyjuk, a technikus kifejezetten hasznosnak bizonyult, míg a nagydarab srác se tűnt annyira rossznak, ő volt az elmegy kategória. Akin meglepődtem, az a zöld bőrű nő volt, aki átvette a helyemet és parancsokat osztogatott, amik nem mindig voltak túl ésszerűek, de néha jól jöttek.
- Negatív, ne hagyják el a pozíciójukat, inkább kövessenek. - szóltam a nő javaslatára, és átléptem a felnyitott bejáraton. Próbáltam egyből felmérni a helyzetet, lehetséges fedezéket találni ha szükséges, és meglepni az ellenfelet, ha van rá lehetőség, illetve van odaát egyáltalán. Fedezni is megpróbálom a többiek átjutását erről az oldalról, ha szükséges, egyszóval próbálom megtenni amit lehet, hogy minél többen maradjunk.
- Ha mindenki átért, zárja az ajtót. - mondom Blokknak, és ha a mutáns még mindig nem menekül felénk, akkor kiadom a parancsot arra is, hogy még előtte záruljon az ajtó. Legalább lefoglalja valamennyire az üldözőinket, és talán lassabban érnek utol minket. Nincs tervrajzunk, nem tudjuk hol vagyunk, merre haladjunk, de jelenleg a mozgás a legjobb esélyünk, mobilisnak kell maradnunk.
- Mozognunk kell, nem tudjuk merre találjuk a célpontot, de nem maradhatunk egy helyen sokáig. - tájékoztatom a többieket is.

Csajszim mentené a dínót, csajszim mindenkit mentene. Én viszont nem vagyok egy hős lovag, de azért nem lenne rossz elnyerni a szimpátiáját. "Vacsora", mi? Remélem ez alatt többet is értesz, drága. Viszont jó érzés ilyen átlagos dolgokról beszélni, miközben lőnek minket, valamennyire megnyugtat, és segít, hogy ne sokaljak be, ne arra gondoljak, hogy ez elég egyértelműen a SHIELD egy épülete, jólképzett harcosok, akik cafatokra lőnek minket, ha így haladunk tovább. Lehet, hogy amúgy se jutunk el soha a megbeszélt randiig, de ha kinyíratom magam ennek érdekében, akkor meg végképp nem lesz semmi.
- Azért megöletni se kéne magunk... - kezdem, miközben a német szavai csengenek a fülemben. Negatív, mi, a k-rva anyád? Olaj a tűzre, amúgy biztos, hogy nem mentem volna bele a mentőakcióba, de így elgondolkodom rajta. Ha a sárkányunk ad bármilyen biztosítékot rá, hogy sikerülne biztonságba juttatnunk, akkor megpróbálom segíteni, de amúgy eszem ágában sincs az életem kockáztatni miatta.
- Amúgy van valami hely, amit különösen szeretsz, és oda vigyelek majd? - folytatom a társalgást a csajszival. Nem tudom, hogy milyen az ízlése, hol érezné jól magát, vannak akik kifejezetten utálják a puccos helyeket, mások viszont élnek-halnak az ilyenért. Mondjuk doktorka, biztos szereti a majomparádés kiöltözős dolgokat.
- És amúgy mi a hobbid? Zenei stílus? - folytatom a kérdezgetést, bár nem tudok olyan szépen választékosan beszélni mint szoktam, mert közben másra is figyelnem kell, de azért a beszélgetést se akarom abbahagyni. Közben megpróbálok visszavonulni is a kinyitott ajtó felé, ha a pajzsom is így gondolja. Az ajtón átérve minél előbb fel akarom mérni a helyzetet, van-e ellenség - ha igen, akkor lövök rá ; van e veszélyforrás - próbálom elkerülni ; lőnek-e ránk - rohadjanak meg ; és ilyenek.

~Joseph Soltzbauer~

Az ajtón túljutva kezdődtek a gondok, a kis k-rva elkezdett pofázni, és be nem állt a szája. Szívesen kioktattam volna, hogy megértse, mit miért csinálok, de az ilyenekre nem lehet észérvekkel hatni. Nem, ő megy a saját feje után, és nem érti, hogy nem azért szóltam, hogy ne menjenek vissza segíteni, mert olyan sok problémám lenne a mutánssal, hanem azért, hogy ne dögöljenek bele ők is feleslegesen, amivel még jobban rontják az esélyeinket. Ha más körülmények között lennénk, simán fejbelőném, de az a baj, hogy már túl sokakat a maga oldalára állított, akik szintén mennének az ő kis hülye fejecskéje után. Megvonom a vállam, ha ő ezt akarja, legyen, már nincs értelme parancsokat osztogatni, "leváltottak", vezesse ő a csapatot ha annyira akarja.
- Idefigyelj aranyom, ha annyira kurvára tudod mi a jó a csapatnak, és hogyan tarts életben minél több embert, akkor gyerünk, csináld. De ha majd beugrasztasz három embert egy érdekében, és mind a négyeteket szarrálövik, akkor k-rva jót fogok röhögni a hulláitok felett. Na gyerünk kisanyám, mondjad, merre tovább. - emelem fel drámaian a karjaim, és várom az útmutatást. Rohadt hamar be fogunk dögleni, de nincs értelme vitatkozni, bár sejtem, hogy Blokk mellettem állna, ha tűzpárbajra kerülne a sor, velük van a mutáns, aki már megcsillogtatta a képességeit, és nem tudom, hogy mik a határaik, ott a másik srác, aki azt mondta jó lövész, és náluk van egy pajzs is... ha nem lenne a szárnyas, akkor magunkat saccolnám erősebb csapatnak, így viszont ők tűnnek esélyesebbnek. És talán a buta liba vezetése alatt is el tudjuk érni a célpontot. Talán. De még mindig jobbak az esélyeink, mintha egymásnak ugranánk.

Az ajtón átérve a doktornő, és a náci vitatkozni kezdenek, amibe egyelőre nem kívánok belefolyni. Persze a leendő numerám mellé tenném a voksom, vagyis a pisztolyaim, ha kellene, de nem csak a lába között található reménysugár miatt, hanem azért is, mert már egyre inkább a pélóm kivan az inkompetens német k-rva anyjával is. Amikor felajánlja, hogy "lemond" a posztjáról, elvigyorodom, és hangosan tapsolok kettőt.
- Épp ideje volt, idióta. Végre te is belátod, hogy az inkompetenciád csak lemészároltatna minket. Ne is foglalkozz vele - fordulok a csajszihoz, mert látom, hogy elég ideges. - Inkább vezess minket. - vigyorgok, és kacsintok hozzá. Követem ahogy elindul, és próbálok közel maradni hozzá, miközben figyelem a vezetőnket is, nehogy hátba próbáljon támadni minket. Amennyiben valamilyen irányból támadás ér minket, próbálom védeni elsősorban magam, másodsorban Emilyt, és választüzet zúdítani a támadókra, miközben fedezékbe vetődök. Amennyiben erre nem kerül sor, megpróbálom folytatni a társalgást.
- Én inkább a régi zenéket szeretem, Pink Floyd, Ramones, nem tudom mondanak-e neked valamit. Esetleg Bloc Party, Artic Monkeys? Mindegy, szóval ilyen őskövület vagyok zenei téren. - nevetek fel. - De a legtöbb stílusó zenét szeretem, hiába ezek állnak hozzám a legközelebb, és ezek miatt is tanultam meg gitározni. - beszélek egy kicsit magamról is, nem hiszem, hogy most annyira figyel, vagy kérdezgetős formában lenne, de próbálom segíteni, hogy megőrizze a józan eszét.

~Joseph Soltzbauer~

A nő vezetésével egészen az első elágazásig jutunk, ahol isten írgalmazzon, hogy egy nő tájékozódási, szervezési, és vezetési képességeire vagyunk bízva. Blokk felteszi a helyes kérdést, mire kérdően nézek "vezetőnkre".
- Jó kérdés, merre induljunk? Gondolom ezt is tudja, vagy van rá valamilyen javaslata. - tennem fel a csípős kérdést, de nincs rá időm, mert valami súrolja az arcom, és érzem, ahogy egy vércsík legördül az arcomon. Ezután egy nyílvessző is a földbe csapódik, és kicsap belőle valamiféle energiasugár. Mivel nincs rám komolyabb hatással, EMP-re tippelek, az szerencsére az ilyesféle hagyományos fegyverre nem hat, jól jártunk a hősszerelmes sráccal. A két embert próbálom beazonosítani, ha a hydránál kaptam bármiféle információt az egyes ügynökökkel kapcsolatban, akár korábban is, akkor ezen információkból próbálok kikövetkeztetni valamire. Ezen kívül, és természetesen ezzel egy időben pedig fedezékbe próbálok húzódni, illetve tüzelni a két személyre, hiszen akár tudom kik ők, akár nem, általában a halottak kevesebb veszélyt jelentenek az élőkre. Általában, mert vannak persze kivételek, de nem hinném, hogy ez olyan helyzet lenne. Mármint, tökmindegy hogy megölünk valakit a shieldnél, vagy nem, úgyis körözési listán leszünk ha ennek vége.
A lényeg, hogy megpróbálom eltalálni a két személyt, figyelni a mozgásukat, a támadásukat, és ebből következtetni a következő lépésükre, hogy előbb reagálhassak, minthogy megtörténne. Ezen kívül próbálom fejben tartani, hogy mennyi lőszer van nálam, illetve a tár kapacitására is figyelek, amennyire lehet, hogy ne akkor fogyjak ki, amikor a legrosszabb a helyzet. Sőt, biztos ami biztos, ha stabil fedezékem van, és van rá időm, egyből tárat cserélek. Nem akarok közelharcba bonyolodni, azért van a fegyverem, hogy azt használjam, hiába távolsági harcos a férfi, mind a kettőtől tartani próbálom a biztos távot. Csak akkor lövök a fedezékemből, ha épp nem rám koncentrálnak, az lenne a legjobb, ha a többiek elvonnák a figyelmüket. Az elsődleges célpontom az íjász.

Ahogy elérünk az elágazáshoz, a férfi, aki sikeresen átjuttatott minket a kapun, fel is teszi a helyes kérdést. Merre menjünk tovább? Emilyre néznék, de a mozdulat közben valami komolyan súrolja az arcom, érzem is, ahogy sebet hagy. Gondolkodás nélkül vetődök fedezékbe ha találok, Emilyt magammal rántva, az valahogy eszembe se jut, hogy megvédhetne a pajzsával, és hogy ez lenne a logikus dolog. Az ösztöneim uralkodnak el rajtam, csak akkor zúdítok választüzet az ellenségre, ha túlságosan velem foglalkoznak, amúgy csak megpróbálom megfigyelni a harcstílusukat. Ha fedezékbe értünk, akkor megpróbálom életben tartani magamat, és a nőt, már túlságosan is megkedveltem ahhoz, hogy legalább egy randi ne legyen a dologból. Ezen kívül viszont nem akarom felhívni magunkra a figyelmet,
- Figyi... én értem, hogy itt most nekünk el kell érni a monitorszobába, meg minden, de mi lenne, ha feladnánk magunkat? Mi még nem öltünk meg senkit, és talán van esélyünk túlélni, ha elmagyarázzuk mi történt. Én rohadtul nem akarok meghalni, de ez egyre inkább öngyilkos akciónak tűnik. Vagy próbáljunk megszökni, vagy adjuk fel magunkat, de esélytelen, hogy elérjük azt a szobát. - magyarázom a nőnek, ha ő is itt van.

//Emily hivatalosan nyaralt tegnap estig és morrr Svarog sem írt, jobban jártok, ha megvárom őket, így legkésőbb pénteken lesz új kör... bocs Raten.//

//Mivel se Emily, se Svarog nem írtak még, én meg azért szeretném tovább mesélni a kalandot és egyébként is még a szemem nem az igazi, így 30-n, kedden lesz új kör, addig remélem ír mindenki már.//

//Nos hát, akkor ez, mint mondtam, fájni fog…//

+18
Résztvevők: Dr. Zield Jones , Tiger Greyson / Blokk, Emily Johanson, Boris Dragunov / Svarog, Michael Nikostratos és Joseph Soltzbauer
Következő körváltás: 2015. július 4. (szombat)

Joseph sajnos semmilyen különösebb extra infót nem kapott, annyit tud, hogy a SHIELD vezetője is íjászkodik, illetve van néhány speciális ügynök, akik úgyszintén ezzel szoktak élni. De hogy ki és pontosan mire lehet képes azt nem. csak annyi infót kapott, hogy akkor küldik ide őket, amikor a Bosszú Angyalai nem lesznek itt, így szerencséjére a SHIELD vezetőjét is megúszták.
Fedezék nem igen volt, néhány növény, vagy éppen behúzódni a leágazásba. Blokk is, akárcsak Joseph próbált lőni, az energiafegyver nem tüzelt, de Joseph könnyedén tudott lőni az egyszerű fegyverrel. Láthatta mindenki, hogy Zield próbálta felvonni a pajzsát, de nem sikerült, így szinte visítva feküdt el a földön, hogy ne találják el, nem maradt ideje fedezékbe vonulni.
Joseph az íjász vette tűz alá, aki mesterien ugrált félre a lövések elől, talán még energiapajzs is védte, így a nő tudott ténykedni, késeket hajított a csoport irányába, szerencséjére Svarog és Emily még remek célt adtak számára, így el lettek találva, a speciális katonai kés úgy vitte át a páncélt, mintha ott sem lett volna, Svarog mellkasának közepébe szúródott egy és a bal combjába, Emily-nek úgyszintén a mellkasába, a másik a bal vállába. Mind a ketten vérezve zuhantak a földre és végre mindenki meglátta a párost is, akik őket támadták.