Afterlife Nightclubb

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Albert Shear Csüt. 03 Május 2012, 15:12

Victor továbbra is figyelte a saját maga által választott célszemélyeket. Az egyikük, legkevésbé kiismert delikvens eltűnése kissé összezavarta. Azon elmélkedett, hogy a helynek van-e valamilyen természetfeletti biztonsági rendszere, vagy újfent nagyobb dolgok vannak-e a háttérben, mint azt ő valaha képes lenne felfogni. Mivel utóbbi mellett döntött, nem is folytatta tovább az elmélkedést. Pusztán figyelte a cseverésző társaságot, akik láthatóan jól érezték magukat és nem is sejtették, hogy figyelik őket.
A tökéletes, hétköznapian szürke idillt azonban megtörték az érkező rendőrtisztek. ~
Ezek a profik?! ~ jegyzi meg magában, miközben zakózsebéből előveszi az útlevelét. ~ Be kéne őket íratni hozzánk egy kurzusra. Kicsit biztonságosabb lenne az életük. ~ s közben arra gondol, hogy ha bűnöző lenne, amikor az irataiért nyúlt, elővehette volna a fegyverét és rendezhetett volna egy csendes kis vérfürdőt. De nem tesz ilyet. Sohasem tenne. Viszont az intervenciósok helyében felkészülne és más utasítást adna. Térdre, ne mozdul! - és hasonlókat. Amikor odaér hozzá egy rendőrtiszt, előre figyelmezteti, bár inkább a saját biztonsága miatt.
-
Van fegyverem és engedélyem is van rá...ha megmotoz, megtalálhatja...

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Thorhalla Pént. 04 Május 2012, 10:36

Résztvevők: Orion Norgoth, Santiago Sánchez, Kyrena Elomtiner, Adam, Kurama, Ebisu Akamichi, Victor Montano és Elizabeth Parker (aka Sarah Storm)

A legtöbben teljesen nyugodton maradtak, csak azok kezdtek el menekülni és belevegyülni a tömegbe, akiknek rejtegetni valója volt, így a kényes elemeket, többek között mindenkit, aki szándékosan próbált a tömegbe vegyülni, az asztal alá süllyedni azokat szemelték ki a SWAT-osok elsőként.

Victor iratait megnézték és ellenőrizték, nála mindent rendben találtak és őt engedték is tovább, hogy folytassa, amit eddig is csinált.

Egy alak állt meg az asztal előtt, ahol Termina kibukkant és próbálta leporolni magát.
- Az iratait kérem hölgyem – mondta.

Orion-hoz és Árnyvadászhoz ketten léptek oda, miután mellettük többen már mutatták az irataikat. Az egyik fegyveres már a kezét nyújtotta a páros felé jelezve, hogy kéri tőlük is az iratokat.
Ugyanez játszódott le Ebisu-nál, ahol az igencsak fiatal fiú volt megtalálható.

A vezető állt meg Sarah-val „beszélgetni”.
- Értesítést kaptunk, hogy két körözött bűnöző van itt a klubban. Amint végeztünk meg kell kérnem, hogy zárja be a helyet, hogy az embereim helyszínelést is tarthassanak. Szükségünk van a biztonsági felvételekre és minden hasonlóra. Itt van a házkutatási parancs – nyújtott át egy papírt a nőnek.
Azon a dátum alig húsz perccel ezelőtti, igencsak gyorsan dolgoznak manapság.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Afterlife Nightclubb - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Sarah Pént. 04 Május 2012, 16:53

A szavaim, ahogyan számítottam rá, nem találnak süket fülekre, sőt, pontosan az történik amiben reménykedtem, egyenesen a csapat vezetője, vagy legalább is a látszólagos vezetője áll le velem tárgyalni, még ha nem is nevezhető annak, inkább amolyan kijelentéseket tesz, mondhatni, de nekem ez is tökéletesen megfelel.
- Értem… - Mondom egyhangúan, jelezve hogy ez is bőven elég információ arról, hogy miért is jöttek, nem mintha nem tudnám, és még mindig nagyon jól esik hogy ezt én csináltam, s még mindig olyan mintha nem is tudnék az egészről, egyszerűen felemelő érzés! Átveszem a papírt, majd elsőként gyorsan átfutom a fontosabb részleteket, majd pedig az egyéb, már nem lényeges irományokat amik szerepelnek rajta, és én igazából nem tudok ilyen gyorsan olvasni, de ez az új test… Egész pöpec, azt hiszem kezdem megkedvelni az észjárását, hiszen én amilyen ostoba voltam, nem csempésztem volna át a dolgaimat az új otthonomba, azonban ez a nő… Ha nem lenne, most aggódnom kéne a kutatások miatt, azonban így nem okoz problémát ez, hiszen semmi sincs itt, mely engem rossz színben tűntethetne fel.
- Rendben van, a felvételeket hamarosan… - Ám nem tudom nyugodtan befejezni a mondandómat, ugyanis furcsa emlékek tömkelege árasztja el a fejemet, mondhatni a semmiből, olyan hirtelen, hogy erősen fájni kezd tőle a fejem, s meg is szédít, így kénytelen vagyok leülni egy székre. Kellemetlenül kezdem el dörzsölgetni a homlokomat, ahogy felfogom hogy mi is történt, s közben intek az egyik őrnek. Amint odaér átnyújtok neki egy kulcsot.
- Menj és kerítsd elő a biztonsági felvételeket! - Majd elmerülök a saját gondolataimban, emésztgetem a dolgokat.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 04 Május 2012, 22:00

Épp, hogy csak felkelek és lendítem a kezem, hogy leporoljam magam de mikor térdemhez ütődik a kezem már áll előttem egy swat-os. A francba már. Mi a fenét kerestek itt egyáltalán. Az a pár feles segít, hogy gondterheltség nélküli üde teli pofás vigyorral álljak előtte.
- Máris, máris.
Nevetek is egyet a végén. Okés, legalább van öröm is az ürömben, hárommal később érnek ide megpróbálnám leverni az egész osztagot. Hátra nyúlok és visszatolom magam mögé az oldalra kicsúszott táskák majd a zsebembe nyúlok, aztán a másikkal a másik zsebembe. Szomorúra vált a tekintetem és úgy nézek a swatosra.
- K..kiraboltak. Nincs meg az iratom, a pénztárcám!
Próbálom adni az idegest mintha tényleg most pakoltak volna ki és a zsebeimet tapogatom közben amik persze, hogy üresek.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 07 Május 2012, 12:49

Résztvevők: Orion Norgoth, Santiago Sánchez, Kyrena Elomtiner, Adam Deer, Kurama, Ebisu Akamichi, Victor Montano és Elizabeth Parker (aka Sarah Storm)

Kurama érvelése nem győzte meg a kommandóst és megbilincselte a nőt, ugyanígy járt az iratait felmutatni nem tudó Ebisu és Adam Deer is.
Sarah-tól az őr elment, hogy hozza a felvételeket, eközben pedig a kommandósok tovább várták azt, hogy Orionca és Árnyvadász is odaadják az irataikat. Mind a ketten szinte biztosak voltak benne, hogy félmilliós vérdíj van a fejükön és ha iratokat mutatnak is bajban lesznek. De egyelőre ez nem történt meg, a kommnadósok pedig ipad szerűséggel ellenőrizték az újlenyomatukat és az arcukat, mert ismerősnek találták mindkettejüket. Amennyiben ellenkeztek, akkor erőszakkal tették meg mindezt. Így igencsak hamar ki is derült, hogy kicsodák és micsodák ők ketten.
- Orion Norgoth és Santiago Sánchez le vannak tartóztatva, jogukban áll hallgatni…
És elmondta a férfi a szabvány szöveget, miközben a párost is megbilincselték. Nem ők voltak az egyetlen itt levők, akiket a razzia során elkaptak, de tény, hogy a legnagyobb fogás a páros volt.

A razzia közben Orion Norgoth-on és Santiago Sánchez-en kívül Adam Deer-t, Kurama-t és Ebisu Akamichi-t is letartóztatták és mindannyiukat az ötödik kerületi börtönbe vitték. Ám másnap reggel, amikor tisztázta a hármas a kilétét őket elengedték némi szóbeli intéssel. Orionca és Árnyvadász pedig bent maradtak természetesen a börtönbe és őket valószínűleg hamarosan át is szállítják majd a Raft-ra.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Afterlife Nightclubb - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Sarah Kedd 08 Május 2012, 08:57

Pár perc alatt sikerül többé-kevésbé feldolgozni azt a rengeteg információt, amit hirtelen kaptam, a fájdalmat, a terveket, mindent, és szomorúan kell megállapítanom, hogy ez az amúgy is eléggé sikertelennek tűnő technológia lopó kísérlet, elég rosszul sikerült, konkrétan sehogy, ez pedig sajnos nem fogja megkönnyíteni a dolgaimat, hiszen ki tudja mire használhatnák fel egy, az emberénél sokkal fejlett dolgot, akár legyen az csak hajó burkolat, szétszedve, és kísérletezve rajta erősebb páncélokhoz is juthatnánk, modernebb felszerelések, és ez most elúszott… De, ez nem omlasztja bennem össze a reményt, egyszer valahogy rá fogom tenni a kezemet egy ilyenre, könnyebb vagy nehezebb úton, de szükségem lesz rá, most azonban valami másba kell belekezdenem, valami hasznosba, ami előrébb visz a terveim rögös útján, ám egyenlőre fogalmam sincs, hogy mi lehetne az. Idő közben a fejfájás és szédülés is elmúlt, s mondhatni újult erővel álltam fel a székről, melyre korábban kénytelen voltam leülni, menet közben pedig remélhetőleg az őröm visszaért, s ha igen, csak intek neki hogy adja át a felvételeket, majd pedig osztom a következő parancsot, mondhatni ahogy már meg van szokva tőlem, vagyis az új tőlem.
- Amint végeztek az ellenőrzéssel, ürítsétek ki a helyet, mára, és még talán pár napra bezárunk, nyitásig pedig fizetett szabadságot kaptok, használjátok ki. - Mondom monoton hangon, mert még mindig jó vagyok az embereimhez, s mivel miattam zár most be egy kicsit ez a hely, így nem érdemelnek ők büntetést, s nem is igazán hiszem hogy nagy dolog lenne az a pár nap fizetett szabadság, hiszen nem több néhány napnál, de legalább hadd örüljenek a fejüknek, és éljenek abban a hittben hogy engem érdekel a dolog, mert végül is tényleg érdekel, de nem nagyon szoktam kimutatni az ilyesmit, nem lehet, szóval igen, ezt most megérdemlik, amúgy is jól teszik a dolgukat, és többször is megesett már hogy túlteljesítettek, ha szabad így fogalmaznom, szóval igen, jogosnak látom amit kapnak.
- Tájékoztasson ha végeztek. - Mondom ezt már a kommandósok közül lehetőleg a " főnöknek ", s igazából én útra készen vagyok, ha végeztek, én veszem az irányt a laborba, ki kell találnom valamit.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Albert Shear Kedd 08 Május 2012, 23:07

Victor az ellenőrzés után elrakja az iratait, de még nem hagyja el a helyszínt, ha nem nagyon noszogatják. Megvárja a cirkusz végét. Amikor a "kedves" ismerőseit bilincsben viszik el, csak elmosolyodik. Próbál a háttérben maradni, nem feltűnni. A többi személy nem érdekli, de a razzia elég komolynak tűnik, hiszen többeket visznek el bilincsben.
A műsor végeztével ő is távozik a többi vendéggel. ~
Elég valószínű, hogy pár napra bezár a club...pedig a törzshelyem is lehetne. Igaz, még lehet is. Csak meg kell várni, amíg újra kinyit ~ gondolja mosolyogva, miközben kilép az ajtón s elindul a kocsija felé. Bár kellemesen meleg az éjszaka, nem veszi le a zakóját. Még túl sok rendőr volt hozzá a környéken. Még valamelyik idegességében leteperné, vagy rálőne, ha meglátná a fegyvert az oldalán. Inkább tűri, hogy kezd melege lenni. Ez volt az egyetlen baja az öltönyös munkákkal. Sokkal jobban befülledt a szuper természetes anyagokból készült méregdrága zakókba, mint a katonai zubbonyokba. Úgy vélte, hogy ez valahol pszichés probléma nála. De a tudata erősebb volt a tudatalattiénál és lenyomta a picsogós énjét. Bírta a "gucci" cuccot, mindettől függetlenül.
Miután beszállt a kocsijába, előkereste a mobilját. Felment a rendvédelmi szervek nyilvános oldalára és a körözési listán megtekintette. Csak bólintott egyet, amikor összeadta a két csirkefogóért kapott összeget. Úgy vélte, hogy hasonlóval ő is ellenne. Ebből az érzésből következett az ötlet, hogy honnan szerezzen magának, a főnökének és a cégnek, némi plusz bevételt.
Úgyhogy indított és elhajtott.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Thorhalla Pént. 01 Jún. 2012, 08:35

A sötétség és a tűz kora

New York felett hála a sötét világból érkezett Einar Thorsonnak hatalmas viharfelhők léptek el mindent. Villámok cikáztak mindenfelé, mikor mindenki a városban hatalmas morajlást hallott, aminek a hatása egy nagyobb földrengés volt. Minden beleremegett, ez volt az a pillanat, amikor Einar elvesztette az uralmát a vihar felett és visszaszerezni sem volt azt immáron képes, mert már valaki más, nála sokkalta erősebb uralta a természet erőit. A fekete felhők vörössé váltak és egész New Yorkban és a környékén New Jerseyben és természetellenes eső kezdett belőle zuhogni. Valaki pontosan ezt a hatalmas erejű Asgardi mágiát használta ki ahhoz, hogy a tervét végrehajtsa. Immáron másodszor használta fel az illető a Mjölnir hatalmát ugyanarra, egyszer korábban a Vipers pályán és most újra. Az első az ő idejövetelét segítette, a második pedig a hadaiét.
Afterlife Nightclubb - Page 4 30190222450a063ddf8f
Már a vihar is kellően furcsa volt, ugyanis égetett, akinek a bőréhez ért azon hólyagokat és égési sebeket hagyott, a növények az eső miatt elfonnyadtak és az esőnek hála a városban is melegebb lett. Ha mindez még nem lett volna elég, egy újabb nagyobb rengés rázta meg a két említett helyet, az ARMOR még működő számítógépei is kiakadtak, megannyi térkapu és portál nyílt más dimenziókból, amikből szörnyűséges teremtmények érkeztek át a Földre, hogy elfoglalják azt. Démonok, bukott angyalok, vámpírok és egyéb természetfeletti lények hat Asgardi, Loki utódainak vezetésével, mindannyian Dormammut szolgálva. Alig néhány perc alatt lett szinte éjszakai sötét a felhők miatt, amiket mindenfelé a fellobbanó lángok világítottak meg.
Afterlife Nightclubb - Page 4 Demonwarbyfpeniche
A hordák pedig nem várakoztak túl sokat, teljesítették az alku rájuk eső részét, minden fontosabb épületet és központot folyamatos ostrom alá vettek, ami számított ezeken a helyeken, többek között a SHIELD negyedet, Raftot, Baxter-toronyot, a Kúriát és a mutáns gimit, noha az védve volt Zack és Stephanie mágiája miatt egyelőre, az Olimposz kaszinót, az Akkaba Metropoliszt, ENSZ központ és minden más fontosabb hely is. Emberek százai, ezrei estek áldozatul a mészárlásnak eddig, de ez csak a kezdet volt, mert:

A sötétség és a tűz kora kezdetét vette!

Afterlife Nightclubb - Page 4 00120

Az eső hamar eláll, de időnként mindig lesz zivatar hasonló mellékhatásokkal. Azonban a felhők nem tűnnek el New York és New Jersey környékéről, így a sötét megmarad, ennek köszönhetően a vámpírok éjjel-nappal tudnak közlekedni ezeken a területeken.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Afterlife Nightclubb - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Szürke Eminenciás Szer. 18 Szept. 2013, 10:03

A vámpír ajánlatára Knight úgy válaszolt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy megőrzi a titkot. Philippe eddig viszont csak ellenszenvet látott tőle, úgyhogy nem igazán győzte meg. Anne pedig azt mondta, ő nem titkolja. A Szürke Eminenciás tekintettel volt Jakobra és ezért nem akart rossza a családjának sem, de az unokával nem lesznek jóban, ez már látható. Öntudatos kis hölgy és talán azért haragszik, mert a nagyapját olyanok támadták meg, mint a vallon. Vámpírok.

- Nem. Gyalogosan könnyebb követni a szagnyomot - felelt a vámpír Kngihtnak. Végül elég sokat kellett gyalogolniuk. Késő esti sétának nem rossz, de ez nem egy egyszerű barangolás volt a városban. Úgy mentek hárman, mint a vadászkopók, akik keresik a nyulat. Csak éppenséggel valami sokkal veszedelmesebb állatot kellett keresniük. Elértek a kerületnek egy elhagyottabb, távolibb részére. Az építkezések között elhaladva végül az Afterlife Night Clubhoz vezettek a minták. A vámpírnak ez kedvel helye, törzshelye volt, amíg be nem zárták. Nem az alvilág érdekelte innen, bár a Társaságtól is látott itt tagokat néha. A szemrevaló hölgyek miatt járt ide és közülük egy párat már ki is próbált úgy, ahogy egy vámpír erre képes, vérképződés nélkül. Nem harapta meg mindet, ha nehezen is, de sokszor tudott uralkodni magán.
Lerois senkit sem látott. A főbejárat be volt zárva, de egy vámpírnak ez nem akadály. Lehet hátsó bejárat, kémény, szellőző vagy akármi hasonló. A szagok ide vezették őket, de lehet, hogy a keresett páros éppen portyán van. Ráadásul ki tudja, hányan lehetnek itt? A Szürke Eminenciás kiélesítette az érzékeit, fülelt és szimatolt, miközben alaposan megnézte az épületet olyan helyet keresve, ahol valószínűleg fajtársai ki-, bejárnak. Nem mondott semmit, mert ha halkan is beszélne, a vámpírok meghallanák. Nem kell tudniuk, kik az érkezők és miért jöttek pontosan. A szagukat valószínűleg már észrevették, ha jelen vannak.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Damien Knight Szer. 18 Szept. 2013, 20:56

Kis híján elnevettem magam, amikor Anne kimondta, ami engem is foglalkoztatott, szemlátomást a vámpír megpróbált minket egy kalap alá venni minket magával. Ha ezt a kettőt egy szobába zárnánk, hamarosan csak az egyikük jönne ki. Egyelőre Jakob támadói tartották össze a triónkat, de jobb, ha Dumbon nem erőlteti az egész „tartsuk meg egymás titkát gyerekek” kérdést.
Egyébként meg miért akarnék kocsiból követni egy szagnyomot, de a vámpír megjegyzésére csak legyintttem. Ő fog majd visszasétálni a kocsihoz nem mi. Ez is biztosan annak az emlegetett „mesterkélt” beszédstílus únak köszönhető, gondoltam gúnyosan. Egyre jobban viszketett a tenyerem, hogy megszabaduljunk tőle, úgyhogy reméltem, hogy az Afterlife lesz az utunk végcélja.
Próbáltam kiszúrni, hogy hol is lehetnek a keresett vámpírok, egyáltalán itt vannak –e, vagy már kirepültek vadászni. Most, hogy ilyen közel vagyunk a célhoz, hagyom, hogy a vér buzogva áramoljon az ereimben, egyrészt kiélesítve az érzékszerveimet, másrészt gyorsabban is megy az átváltozás, ha már felvagyok spanolva.
Amennyiben a vizsgálódás nem jár látható eredménnyel, és semmi sem történik, odafordulok a másik kettőhöz.
- Jó lenne tudni, hogy nincs –e hátsó kijárat. Az ilyen „rókalyukaknak” mindig van, hogy a fontos kliensek elkerülhessék a razziákat. Persze egyszerűen be is törhetünk, de lehet, hogy elijesztenénk őket...

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 19 Szept. 2013, 08:56

Résztvevők: Damien Knight és Michael Dumbon

- Enyém a hátsó kijárat, maguké az első – mondta halkan Anne.
Meg sem várta a választ, hanem már el is indult, hangtalanul közlekedve, úgy, hogy még a kiélezett érzékszervekkel sem igen lehetett hallani azt, ahogyan halad. Mindenki fülelt és szaglászott, hogy meghallja, kiszagolja az esetlegesen itt levőket. Amit sikerül megállapítani, hogy odabent voltak, az illatok alapján legalább is. Egyelőre több másik vámpír illatát nem lehetett érezni, csak a vér szagát, az is odabentről, ami félelemmel párosult, és hat egyszerű ember illatával.
A helységnek, vagyis az épületnek ablakai nem voltak, legalább is, ami a földszintet illette, mert feljebb volt még egy emelet az épületen, ott már voltak, azok betörve, de onnan mozgást egyáltalán nem lehetett látni. Mivel még Dumbon sem járt korábban az emeleten, így fogalma sem lehetett róla, hogy volt-e a klubnak összeköttetése azzal a résszel, vagy pedig egy teljesen külön be, vagy éppen feljáró lett volna hozzá.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Afterlife Nightclubb - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Damien Knight Csüt. 19 Szept. 2013, 09:19

A kép egyszerűnek tűnt, a két vámpír odabent volt, és már be is spájzoltak néhány szerencsétlenből. Nyílvánvalóan nem engedhetem meg, hogy áldozatok legyenek. Ha most hátat fordítunk, akkor azok a szerencsétlenek szárazra szipolyozva fogják végezni. Anne megfogadta a tanácsomat, és el is döntötte, hogy majd őrzi a hátsó kijáratot, és minden további megbeszélés nélkül el is indult, hogy megtalálja azt. Nem bánom, ha egy nő határozott, de ő talán egy kicsit már túlzásba is viszi ezt. Persze lehet, hogy csak mielőbb le akarja zárni az egészet, és csak én agyalok túl sokat rajta, amikor a képlet ennél sokkal egyszerűbb is lehetne.
- Nem semmi egy nő – mormogom magamban.
Felnéztem az épületre, de egyelőre semmi mozgást nem láttam. A földszinten nem voltak ablakok, így onnan nem kellett számolnunk támadással. Egy oldalpillantással igyekszem felmérni a mellettem hagyott Dumbont.
- Ha akarja, adhatok két percet, hogy rábeszélje őket, hogy elengedjék az embereket és velünk jöjjenek. Bár szerintem ez csak időpazarlás, de ne mondhassák, hogy nem adtunk esélyt a békés rendezésre.
Közben azon agyalok, hogy a szabályok és törvények, amit magánnyomozóként követek mennyire alkalmazhatóak két vámpírra. Legszívesebben csak bementem volna, hogy véglegesen lerendezzem a témát. De már nem a démonok korát éltük, és vámpír vagy nem, ha feladják magukat, akkor...
Azért egy kicsit reméltem, hogy nem fogják.
Ha Dumbon elindul az épületbe, akkor halkan követem, próbálva ugyanolyan halkan lépdelni, mint Anne. Jó lenne tudni, hogy hol vannak az elrablottak, hogy szükség esetén megvédhessem őket is. A feygver megnyugtatóan simul a kezembe, amíg nem változom át, addig hasznát vehetem...

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Szürke Eminenciás Csüt. 19 Szept. 2013, 19:25

/A belinkelt kép 18+/

Jakob unokája megkeresi a hátsó bejáratot, ami egy jó ötlet. Hamar eltűnik és igen halkan mozog. Philippe megállapítja, hogy a nő ura az erejének és nem a levegőbe beszélhetett, mikor azt mondta, hogy meg tudja védeni magát. Éppen ezért nem aggódik. Ha mégis baja lesz a nőnek, azt magának köszönheti. De Jakob érdekében reméli, hogy erre nem kerül sor.
A vámpír érzékei azt súgták, hogy két fajtársa van odabenn hat emberrel. Félelem szagát lehetett érezni. Lerois számára egyértelmű volt, hogy nem a vámpírok félnek. A félelem szaga vérrel keveredett, itt éppen egy lakoma készül vagy már megy is. Philippe emlékezett rá, hogy Duprinnel voltak egy-két ilyen alkalmon és igen élvezetes volt. Ma viszont már sokkal nehezebb ezt kivitelezni úgy, hogy ne derüljön fény a tettekre. A Társaságtól kapott vércsomagok nagyon sokat jelentenek. Így nem kell vadászni járni. A bent lévők tehát biztosan nem oda tartoznak vagy ha mégis, akkor nem bírnak a természetükkel és falánk páros.
Knight szavaira Philippe csak bólintott. Nem kívánt semmit mondani erre, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta. A magánnyomozóval nem is társalgott szívesen, de erre főleg fölöslegesnek találta a választ. A vámpírok nem fognak csak úgy felállni a vacsoraasztaltól egy-két szóra. Ő még előadhatná, hogy csatlakozik, de van vele egy mutáns is, aki nincs megkötözve, nincs elkábítva, leütve.
Philippe betörni semmiképpen sem akart, de a már megrongált ablakokat jónak találta a behatolásra. Megnézte, hogy lehet azokat elérni és a lehető legfinomabban, leghalkabban és óvatosabban közelítette meg őket. Az érzékeivel most is figyelt, hiszen ha a bentiek megérzik a közeledőket, reagálni fognak. A szurony és a pisztoly közelében tartotta a kezeit, hogy ha kell, tudjon támadni. Ezt csak bent tenné meg, az utcán nem, inkább fedezéket keresne.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Thorhalla Pént. 20 Szept. 2013, 12:00

Résztvevők: Damien Knight és Michael Dumbon

A két férfi hála a testi és képességbeli adottságaiknak hála könnyedén feltudtak ugrani az első emeleten levő ablakokhoz, hogy azon át jussanak be az épületbe. Ha ugrással nem is ment, könnyedén találtak kapaszkodót, amivel felhúzhatták magukat. Odabent egy irodában, vagy lakásban találták magukat. Ez egy kisebb helység volt, bár többen is kényelmesen elfértek benne, körben a fal mentén végig egykoron kényelmes bőrfotel volt, most teljesen szét volt tépve, középen pedig egy széttört biliárdasztal. Innen be lehetett látni az egész klubbot, üvegablak volt a falon és azzal lehetett lelátni. Az egyik sarokban semmi sem volt, itt egy eredetileg alig észrevehető ajtó volt, most ez nyitva volt, mely egy kényelmes, hangszigetelt hálószobába vezet, egy szép nagy ággyal, szekrénnyel, mint egy rendes hálószoba, de ezek is széttörve darabokra.
Amit a két férfi lent látott kinézve az üvegablakon. Bent külön asztalok helyezkedtek el, és mellettük 4-5 szék, az asztalok szétszórva, valamint egy biliárdasztal. A placc közepén egy T alakú „ kifutó „ van 3 fémrúddal. Valamint hátrébb biztosítva van egy kisebb külön részleg, a privát műsorokhoz. Meglátták a hat személyt is. Gyerekek voltak, mindannyian tíz év alattiak. Hárman a három rúdhoz voltak kötözve, három kislány volt, az egyik még életben volt, betapasztott szájjal, a másik kettőnek azonban a ruhája teljesen véres volt, már halottak voltak. Rajtuk kívül három eszméletlen, de még élő kisfiú feküdt az asztalokon megkötözve. A két vámpírt egyelőre nem látta egyikőjük sem.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Afterlife Nightclubb - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Szürke Eminenciás Pént. 20 Szept. 2013, 12:38

A vámpír Knighra nézett, intett a fejével az emeleti ablakok felé. Bemérte a távolságot és elrugaszkodott, hogy pontosan beugorjon az ablakkereten. Egy emeletet ugrani nem túl megterhelő egy vámpírnak és remélte, hogy a magánnyomozó is fel tudja venni a kesztyűt. Bent körülnézett és látta, hogy egyelőre nincs veszély. Egy irodafélébe, kisebb szobába érkezett meg. Dulakodás nyomai látszottak. A fotelek szét voltak szaggatva, a biliárdasztalt pedig betörték. Csúnya munkát végeztek, barbár munkát, gondolta magában Philippe. Ő maga sosem élt ilyenekkel, amikor vadászott. Az elkerülhetetlennél nagyobb károkat nem szabad okozni, mert minél több nyomot hagy maga után, annál rövidebb lesz az élete, tanította neki Duprin, aki már tapasztalt vérszívó volt, mikor Lerois-t megharapta még a XIX. században.
A vámpír látta, hogy van egy ajtó, ami a hálóba vezet, de ott is minden el volt pusztítva. Az üvegablakon viszont belátott a klubba. Lentről már sokszor látta és érdekes volt innen megfigyelni. Hát így csinálják a tulajok, így tartják szemmel, mi zajlik odalent. Illetve tartották, amíg le nem csukták őket, hiszen ezért zárt be a hely, amennyire tudja.

A rudakon, amiken a hölgyek táncolni szoktak, most három gyerek volt kikötözve. Egy kislány élt, a többit már kivéreztették. Az asztalokon volt még három ájult kölyök. A vámpírok tartalékoltak, több napi élelmet halmoztak fel, állapította meg a vallon. Egy ötlete támadt, amivel az összecsapást meg lehet könnyíteni. Hogy az élesfülű fajtársai ne hallják meg, a lehető leghalkabban szólt Knighthoz, akiről remélte, hogy állat formájában is tud beszélni. Vagy ha nem, akkor legalább az szükséges, hogy az emberi szavakat megértse.
- Van egy tervem, de kockázatos. Leviszem magát a nyakánál fogva, mint aki búvóhelyet keres, ahol nyugodtan elfogyaszthatja a zsákmányát. Hogy a vámpírok ne érezzék meg a csalást, el fogom szorítani a nyaki ütőereit, hogy elájuljon. Mikor leérünk, bele fogok kóstolni az egyik halott lány vérébe. Neki már nem árt, de előcsaljuk a párost. Azt fogom mondani, hogy vacsorázni jöttem, de őket is megkínálom, ha ők is megkínálnak engem. Ha valamelyik közel jön magához, időben elengedem a nyakát és az agya kapni fog elég oxigént, hogy magához térjen. Én közben ledöföm azt, aki megközelíti, így már csak egy marad. És ha kételyei lennének a szándékaim felől, gondoljon arra, hogy akarnék-e végezni magával annak tudatában, hogy Anne hamarosan megérkezik a másik irányból.
Ha Knight félre tudja tenni a viszolygást és esetleg a félelmét is (hiszen tényleg merész a terv), akkor a vámpír megfogja a nyakát és mikor elindul lefelé a klubhelyiségbe, akkor már szorítja is. A karatemesterektől megtanulta, milyen pontokat kell ilyenkor elszorítani és azt is, mi a módja, hogy ne okozzon maradandó károsodást. Gyorsan megy lefelé, mint aki nagyon éhes, pedig valójában csak azt akarja elkerülni, hogy a magánnyomozónak túl sokáig kelljen ájultan maradnia. Az érzékeit élesen tartja, szimatol és fülel, hogy honnan érezni a vámpírokat. Ha támadás érné, elengedi Knightot és igyekszik kivédeni a támadót.
Amikor leérnek, kéjes arcot vág a gyerekek láttán. Valószínűleg sikítani fognak, ha nem, akkor az egyikhez odamegy és így szól:
- Hát más is itt készül megejteni az esti étkezését? És milyen ízlésesen terített meg.
Ezután odamegy az egyik halott lányhoz, kiveszi a szuronyát a hüvelyből és belemártja a vérbe, majd megnyalja a pengét óvatosan, hogy ne vágja el vele a nyelvét. Ha felbukkan valamelyik vámpír, így fogja fogadni:
- Szép estét kívánok! Nagy öröm számomra, hogy nem egyedül kell ma vacsoráznom. Megengedi, hogy belekóstoljak a főztjébe? Ez Természetesen én is megkínálom ebből a fogásból.
Ha a másik vámpír elindul, hogy Knight nyakát megharapja, Lerois enyhít a fogáson. Már csak tartja, de nem szorítja, így a magánnyomozó magához térhet. A Szürke Eminenciás szuronya pedig már a kezében van (erre felkészülve vette elő a kislánynál) és mikor a vámpír közel ér, megpróbálja átdöfni a szívét vagy a fejét levágni egy gyors mozdulattal. Ha nem sikerül, akkor Knightot eldobja a másik irányba a vámpíroktól távol, hogy összeszedje magát. Azt pedig majd ezek után lehet megkérdezni, hogy mit akartak Jakobbal...

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Damien Knight Pént. 20 Szept. 2013, 13:22

//nem vagyok állat alakban//
Az épületbe bejutni nem volt probléma, és egyelőre még észrevétlenek is maradtunk. Egy belső irodába jutottunk, ami romokban hevert. A túlsó falon hatalmas ablak, amin keresztül beláthattunk az egykori klubba. Tipikus nightclub berendezése volt: színpad és rúd a táncoslányoknak, székek és asztalok, azoknak akik élvezni akarták a műsort.
A látványtól felkavarodott a gyomorom, és pár pillanatra szorosan le kell húnyom a szemem. Gyerekek. Ketten már halottak, hárman eszméletlenek, az egyetlen halálra rémült kölyök az egyik rúdhoz kötözve, betapasztott szájjal. Éreztem, ahogy a tetoválásom lüktetni kezd, a szívem forró vérrel árasztja el a testemet. Nagyot nyelve küzdöttem le a késztetést, hogy rögtön farkas alakba változzak, és úgy romboljak be a helységbe. Itt már nem lesz beszélgetés, nem lesz békés megoldás. A két vámpírnak halnia kell, és ha valaki ezzel nem értene egyet, akkor az is meghal.
.Van egy tervem, de kockázatos. Leviszem magát a nyakánál fogva, mint aki búvóhelyet keres, ahol nyugodtan elfogyaszthatja a zsákmányát. Hogy a vámpírok ne érezzék meg a csalást, el fogom szorítani a nyaki ütőereit, hogy elájuljon..
Ha Dumbon karnyújtásnyira van, megragadom a karját. A szemeim immár vörösben égnek, a hangom is elmélyült, és reszelős lett, a karom remeg, de igyekszek nem olyan erősen szorítani, hogy el is törjek egy végtagot...még.
- Ha csak egy ujjal is hozzám ér, szilánkosra töröm a karját – a hangomon egyértelműen hallhatja, hogy mennyire felháborít, amit látok, és éppen abban az állapotban vagyok, amikor egyértelműen nem egy vámpír nyakszorítós trükkjére vágyok. - Nem leszek a rohadt zsákmánya még álcából sem.
A homlokomhoz szorítom a fegyver csövét, hátha a hűvös egy kicsit megnyugtat.
- Ki kell szabadítani a gyerekeket, különben mindannyian meghalhatnak. A két vérszopó az enyém, maga megmenti a kicsiket...ha tényleg segíteni akar.
Az utolsó szónál már osonok is ki a szobából, szememmel a homályt fürkészem, hogy ha lesben állnak, akkor azonnal reagálni tudjak a mozdulatra. Az orrom folyamatosan a vámíprok szaga után kutat, bár nem tudom, hogy mennyit érzek a vér szagán kívül, de ebben az esetben legalább minket sem szagolnak ki olyan könnyen. Ha az ellenfél messzebb jelenik meg, akkor még rálövök, igyekezvén fejbe találni, ami ugyan lehet, hogy nem öli meg, de akkor is megrendítő élmény. A bőrom szinte hullámzik, és a ruha alatt egyes helyeken már szőr sarjad a testemből. Ha a közelben bukkannak fel, akkor már csak el kell engednem afarkas énem láncait, és amilyen állapotban vagyok, az átváltozás pillanatok alatt játszódik le...

//félreértések elkerülése végett, még mindig inkább embernek nézek ki, és sajnos a teljes tervet sem várom végig. Nekem nem jelent problmát más szavába vágni Razz Very Happy//

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Thorhalla Vas. 22 Szept. 2013, 09:29

Résztvevők: Damien Knight és Michael Dumbon

Damien végül nem engedte Dumbon tervét és kioson a helységből. Egy csigalépcsőre érkezik a helységből, az pedig a lenti részre vezetett, érezte a vér illatából, hogy jócskán erősebb, míg odafent nem lehetett ennyire erősen érezni. Könnyedén változott át farkassá, révén addig nem találta meg a vámpírokat. Csak akkor találta meg az elsőt miután átváltozott és a csigalépcsőn leérkezett a földszintre a bár részébe. Ahogyan leérkezett szinte a semmiből tűnt el a férfi vámpír, pontosan a még életben levő kislány mögött és a karmait a lány nyakára helyezte.
- Vissza bundás, vagy a gyerek meghal – mondta és kegyetlen mosolyt villantott.

Mivel Dumbont magára hagyták odafent és a társa pillanatok alatt vágtázott lefelé, így nem igen volt még esélye reagálni arra, hogy utána menjen. Alig telt el néhány másodperc, amikor meglátta odalent a férfi vámpírt előtűnni az árnyakból a kislány mögött. Majd saját maga meghallotta a női vámpír hangját.
- Szóval te vagy az öreg főnöke – szólalt meg. – Nem árulta el kilétedet. Mivel vetted rá a csordát efféle hűségre? Megfenyegetted a családjával?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Afterlife Nightclubb - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Szürke Eminenciás Vas. 22 Szept. 2013, 16:01

A Szürke Eminenciás rögtönzött és nagy óvatossággal kifundált tervét Knight gyorsan leszavazza. Megszorongatja és meg is fenyegeti, ami persze felesleges, hiszen ha a magánnyomozó nem még nem jött volna rá, a vámpír ért a szóból. Fizikai harcba csak végső esetben bocsátkozik, itt viszont arra lesz szükség. Persze nem Knight leszz az ellenfél, hanem a két vámpír, akiknek nyilván hamar felkelti a figyelmét a lefelé igyekvő alak.
Philippe is elindult volna, mikor meglátta lent a vérszívó férfit, de egy női hang szólította meg ebben a helyiségben. A hang felé fordult, hogy jól megnézze magának a nőt. A szavakból ítélve nem egyszerű táplálkozási céllal támadták meg Jakobot. Talán pont azért tették, hogy a Szürke Eminenciást idecsalják? A vámpír nem játszotta meg, hogy nem ő az. Megpróbált informálódni.
- Szép estét kívánok, kisasszony! Szakmai ügyekbe nem kívánnám beavatni, azonban érdekelne, hogy mi okból keltette fel az érdeklődésüket az alkalmazottam vagy jómagam olyannyira, hogy megpróbáltak végezni vele?
Figyel minden mozdulatra, szagra és hangra és ha a nő támadna, akkor a vámpír az Elrejtő lepel nevű vámpírképességgel igyekszik eltűnni előle és a háta mögé kerülni. Ezután szorítófogással akarja harcképtelenné tenni és tovább vallatni, amennyiben ez szükséges lesz. Ha a nő csak beszél, Philippe sem fog támadni, de figyeli a másik irányt is. Ha lent Knight elbukik, akkor a másik is ide fog jönni.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Damien Knight Vas. 22 Szept. 2013, 20:41

Ha ennek vége, írni fogok egy szabálykönyvet, és az első pontja az lesz, hogy: Sohase dolgozz vámpírokkal! Mégha segíteni is akar, azt is úgy teszi, hogy az ember tarkóján feláll a szőr, és folyamatosan a háta mögé pillantgat. Még hogy megszorongatja a nyakamat, persze és ha lenne egy elf íjászunk, meg egy tűzvarázslónk, akkor meg is lenne a tökéletes vámpírvadász osztag. Ez esetben persze Dumbon nem követett lefelé, hanem odafent maradt,és hallhatólag éppen a másik vámpírt tartotta szóval.
Ellenfeleinknek így még csak küzdeni sem kellett, hogy elválasszanak minket egymástól. Amikor leérkeztem a bár részre, a keresett páros férfi tagja rögtön megmutatta magát, és természetesen túszt is szerzett magának.
- Vissza bundás, vagy a gyerek meghal – mondta, miközben karmait a kislány nyakára helyezte.
Tudtam, hogy azok a karmok képesek olyan könnyen átvágni a bőrt, mint kés a vajat. Kénytelen voltam visszavedleni emberi formámban, mivel farkasként sokkal nehezebb lett volna a beszéd. Gyűlöltem az ilyen helyzeteket, a vérszívók sohasem közdöttek rendesen, mindegyik vagy más háta mögött rejtőzött, vagy csak akkor mert támadni, ha azt hitte túlerőben van. Emberként nem volt más fegyverem, mint a pisztoly, ami most a vámpír homlokára szegeződött. Egy cseppet előre csúsztatom a lábamat.
- Rendben vérszívó, kössünk üzletet...
Felmérem a többi gyerek helyzetét, akik ájultan ugyan nem fognak sok vizet zavarni, de a vámpír elnyújthatja a kis túszdrámáját. Reméltem, hogy Anne elunja a várakozást egy idő után, és ő egy váratlan ütőkártya lehet a kezünkben. Lélekben felkészülök, hogy a kislány torkát mégis feltépni a vámpír, és akkor nincs más választásom, mint tüzelni, és követni a vérszívó mozgását, elkapni, mielőtt több halált is okozhatna. De amíg nem válik ennél fenyegetőbbé, addig csak remélhetem, hogy valami kedvező „megállapodás” fog születni...

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 23 Szept. 2013, 10:50

Résztvevők: Damien Knight és Michael Dumbon

Odalent Damien egyelőre várta a lehetőséget arra, hogy támadjon, amit nem mert megtenni, mert veszélybe sodorta volna a kislány életét. Valamilyen reccsenést hallott hátulsó irányból a férfi, amit úgy tűnt, hogy a vámpír is, mert arra kapta a fejét. Az árnyakban mozgást látott és a következő pillanatban Anne érkezett meg immáron bundás alakban, noha még nem teljesen farkasként, csak a félidős átmenetben és harapta meg a vámpír kulcscsontját. A férfi felkiáltott és a kezével odakapott, hogy leszedje magáról a farkast, aminek hála jó néhány lépést hátrált a kislánytól, akit így most már közvetlenül nem fenyegette semmi sem.

A nő nem távadott továbbra sem, arcán csak egy lekicsinylő fintor jelent meg.
- Ne játssza meg az ártatlant és azt, hogy nem tudja maga és a szövetségesei, a Társaság mennyi kárt okozott a többi vámpírnak nem csak New Yorkban, de az egész világon…
Többet egyelőre nem mondott, bár már ez is elég sokat elárult arról, hogy miért is pont az ő emberét támadták meg. Végül némi méricskélés után egy kicsit közelebb lépett Dumbonhoz, még mindig nem támadott, csak közelebb lépett, ám ekkor odalentről egy férfiüvöltést lehetett hallani, aki határozottan nem a magánnyomozó volt. A nő arra kapta a fejét, majd a vámpírság adta gyorsaságát kihasználva próbált az ajtóhoz jutni, hogy lemenjen a bár részbe. Ahol az események látszódnak, ha Dumbon lenéz az üvegen oda.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Afterlife Nightclubb - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Damien Knight Hétf. 23 Szept. 2013, 18:19

Hát ez a szépsége annak, ha csapatban dolgozik az ember, mert meg van az esélye, hogy kisegítik egymást, mint ahogy Anne is tette, amint a legjobb pillanatban bukkant fel. Persze vannak olyan csapattársak is, mint Dumbon ( Very Happy) akiktől egy idő után csak megszabadulunk, mielőtt az idegbajba kergetnének.
Már felkészültem arra, hogy itt komoly alkudozás lesz arra, hogy ki, milyen módon távozzon, és mi történjen majd a gyerekekkel, akiket nyílván nem hagyhattunk itt a vámpírok martalékának. A következő pillanatban azonban Anne ugrott ki az árnyékokból, villámgyorsan szelve át a helységet, fogait a vámpírba bal oldali kulccsontjába mélyesztve. Itt már nincsen szükség szavakra. Mielőtt a vámpír kezet emelhetne segítőtársamra, megeresztek két lövést a jobb oldalába, majd kihasználva az egyensúlyi zavarokat, nekirontok. Az átváltozást sem kell erőltetni, megy az ilyenkor magától, belsőm  ujjong, hogy egy újabb parazitát adhatunk az enyészetnek.

Afterlife Nightclubb - Page 4 Wolf

Mire a tusakodó pároshoz érek, már farkas alakban, már két méter fölé magasodok, a vámpír jobb oldali kezét célzom, amelyikkel Annere sújthatna, és bár farkasemberként másképp verekszem, mint emberi alakomban, de távol tartanám társnőmtől a szabadon lévő kart, fogaimmal a nyakat keresem, de ha arra nincs esély, akkor megteszi a megragadott jobb kar is, valahol a vállizület alatt, és ha egyszer ráharapok így valamire, akkor...

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 23 Szept. 2013, 19:56

Lerois látta, hogy a nő egyelőre nem támad, csak számon kér. Azt tette szóvá, hogy az öltönyös vámpírok társulása milyen kártékony azok számára, akik kimaradtak ebből. Hát igen, az alacsonyabb származásúak vagy gyengébb képességűek sosem jutnak el ilyen helyekre, sem azok, akiket elvek tartanak kordában. A Társaság olyan vámpírokból áll, akik jól menő üzletemberek és tudják érvényesíteni az érdekeiket másokkal szemben is, ha kell. A többiek meg csak vadásszanak, éljék az életüket, a Társaság nem igazán bánja.
Philippe felvonja a szemöldökét és válaszol:
- Nos, ami azt illeti, mi megragadjuk a lehetőségeket. Hisz hogy is élhetne egy vámpír, ha nem így? Maguk talán nem ezt teszik? Miért gondolják, hogy változtatna valamin, ha tőlem megszabadulnak?
A vallon érzi a nő irigységét, de ezt nem látja egy olyan érvnek, ami indokolttá tenné a támadást. Ez talán valami kicsinyes bosszú akar lenni, de az sincs kizárva, hogy ők csak bábok és a nagy bábjátékost messzebb kell keresni. Akár a Kéz vagy valamelyik maffiózó család is lehet mögöttük, a konkurrencia eltüntetésén fáradozva.
A nő közelebb lépett, de nem tett fenyegető mozdulatot. A vámpír várta, hogy mi fog történni, várta a választ. Helyette viszont a nő megindult a lépcsőhöz, mert egy férfi üvöltését hallotta. A hang nem Knighté volt és az üvegen kersztül Philippe hamarosan meg is látta, mi történt. Anne megtalálta a hátsó bejáratot és a férfi vámpírra támadt. A magánnyomozóval már elintézhetik a másik vámpírt és ezt a nőt Lerois addig kezelésbe veheti. A hölgy gyors volt, de a Szürke Eminenciás is latba vetette a sebességét. Ha utolérte, akkor egy karatedobással igyekezett a nőt a szoba másik végébe hajítani és a hátra ugrani. Ezután próbálta földre nyomni, de közben figyelte a lépcsőt is. Halkan kérdezte meg, hogy lehetőleg csak a nő hallja:
- Legyen oly szíves elárulni, hogy kinek a megbízásából szándékoztak ellenünk dolgozni és ez esetben Önnel kegyes leszek.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Thorhalla Kedd 24 Szept. 2013, 09:58

Résztvevők: Damien Knight és Michael Dumbon

Odalent Damien is nekiugrott a vámpírnak, az átváltozás könnyedén ment, még időben elérte a kezet, amivel az Anne-t akarta megütni, vagy leszedni magáról. A vámpír is felfogta mindezt, így visszakézből akarta elütni a férfit, de nem sikerült, Damien pedig emiatt, hogy nem fért teljesen oda a vámpírhoz nem tudta a nyakát, vagy a másik vállát megharapni, csak a kart, az alkarnál. Érezte, hogy a szívós egy dög lehet az ellenfele, egy embernek, vagy állatnak könnyedén áttudta harapni a karját, vagy lábát, eltörni a csontokat, de itt egyelőre nem. A fogai megakadtak a férfi alkarcsontjaiban. Anne közben sikeresen a földre rántotta a vámpírt, így Damien pontosan rázuhant a vámpír oldalára, mert épp féloldalasan feküdt, a háta felöli részen Anne marcangolta, az oldalán a testen pedig épp Damien volt.

- Kis lépésekben haladunk – mondta.
Dumbon elérte a nőt és ügyes dobással hajította hátra a szoba másik végébe, ahol a falon terült el és esett a földre. Mire felkelt volna a vámpírférfi már ott volt és lenyomta a földre. Az erejük egyforma lehetett, érezte onnan, hogy a nő néhány pillanatig tesztelte, hogy le tudná-e rúgni magáról a másikat és valószínűleg még sikerült is volna. Felnézett a kérdésre, a szemeiben düh csillogott.
- Nem tudom a nevét – válaszolta. – Annyit tudok, hogy Kelet-Európából bérelt fel valaki sok vámpírt, hogy jöjjünk az új világba megtenni ezt. Megölhet, ha akar, de a maguk szervezetének napjai megvannak számlálva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Afterlife Nightclubb - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Damien Knight Kedd 24 Szept. 2013, 13:43

Tehát ilyen lehet egy közös vadászat, összedolgozunk, kiegészítjük egymást. Talán tényleg érdemes kicsit feladni a magányos farkas életet. A fickó mindenesetre jól állta a sarat, bár sérüléseket nem tudott kiosztani, egyelőre nem tudtunk jelentős előnyhöz jutni. Éreztem, ahogy a fogaim elsőre megakadnak valahol az alkar csontjában, szétszakítva az izmokat. Egy átlagos embernél egy ilyen minden bizonnyal azonnal sokkos állapothoz vezetne, de ezek ellenálló dögök, így nem hiszem, hogy olyat okoztam, amit ne tudna idővel helyreállítani. Persze nem is szándékoztam megadni neki ezt az időt, és az oldalán fekve nem is tűnt úgy hogy valaha megkapná.
Míg Anne elvolt a vállánál, és sikeresen lefoglalta a bal kezet, én felhúzom a lábamat, és betámasztom a vámpír combjához, nehogy fektében meg tudjon rúgni. Jobb kezemmel még mindig az ő szabad kezét szorítom le, míg bal manccsal a védtelen oldalt keresem, hogy karommal lecsapjak. Nyílván így én sem tudok nagyon nagy lendületet venni, de a vámpír tartalékai sem tarthatnak örökké. Fogaim közben folyamatosan őrlik a csontot, mint a nyíróolló, és ez előbb – utóbb elég lesz...

_________________
Szüksége van egy jószimatú magánnyomozóra?
Damien Knight
Damien Knight
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 172
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jul. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Szürke Eminenciás Kedd 24 Szept. 2013, 18:17

A Szürke Eminenciás terve sikerült. El tudta kapni a nőt és áthajította a szobán, egyenesen a falnak. Utána pedig a földre kerülő nőre vetette magát. Erős volt és próbálkozott, de nem komolyan. Talán a kisugárzása miatt, vonult át egy hiú gondolat Philippe fején. A nő szavaiból az sütött, hogy hisz az ügyben, amiért harcol és kész meghalni is ezért. Lerois számára a hit a múlt része volt. Vallásos családjában természetesnek vette, de ahogy szülei, ő is el tudott térni az erkölcsi normáktól, ha az érdekei úgy kívánták. Amióta vámpír lett, azóta pedig egy dologban hisz: a túlélésben. Ennek része sok minden, de egy nagyobb ügyért, valami globális jóért harcolni már nem az ő asztala.
- Á, a hit egy nemesnek vélt ügyben... Szép hölgyem! Ha nevet nem is tud, de valahogy eljutott a testvérével ide és szeretném tudni, hogy mi módon. Hol találkoztak az összekötővel, hogy nézett ki és mit ígért? Akik odalenn vannak, azok bennem sem bíznak és gyűlölik a mi fajtánkat. Jómagam viszont nem azért érkeztem, hogy megöljem. Sőt kifejezetten nagy örömömre volna egy ily csinos hölggyel kellemesebb körülmények között társalogni. Mint mondtam, ha felfedi a leplet, kegyes leszek Önnel.
Tényleg nem kívánta megölni a nőt, hanem várta, hogy beszéljen. Ha mégis támadna, akkor persze reagál. A másikat (aki talán a szerelme és ez esetben majd kikéri magának, hogy nem testvérek) valószínűleg hamarosan megölik, ha viszont a válasz után ezt a nőt futni hagyja, akkor az ellenségkép már némileg változhat. Ezt pedig a Szürke Eminenciás megpróbálja majd megoldani.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Afterlife Nightclubb - Page 4 Empty Re: Afterlife Nightclubb

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.