Afterlife Nightclubb

Victor továbbra is figyelte a saját maga által választott célszemélyeket. Az egyikük, legkevésbé kiismert delikvens eltűnése kissé összezavarta. Azon elmélkedett, hogy a helynek van-e valamilyen természetfeletti biztonsági rendszere, vagy újfent nagyobb dolgok vannak-e a háttérben, mint azt ő valaha képes lenne felfogni. Mivel utóbbi mellett döntött, nem is folytatta tovább az elmélkedést. Pusztán figyelte a cseverésző társaságot, akik láthatóan jól érezték magukat és nem is sejtették, hogy figyelik őket.
A tökéletes, hétköznapian szürke idillt azonban megtörték az érkező rendőrtisztek. ~ Ezek a profik?! ~ jegyzi meg magában, miközben zakózsebéből előveszi az útlevelét. ~ Be kéne őket íratni hozzánk egy kurzusra. Kicsit biztonságosabb lenne az életük. ~ s közben arra gondol, hogy ha bűnöző lenne, amikor az irataiért nyúlt, elővehette volna a fegyverét és rendezhetett volna egy csendes kis vérfürdőt. De nem tesz ilyet. Sohasem tenne. Viszont az intervenciósok helyében felkészülne és más utasítást adna. Térdre, ne mozdul! - és hasonlókat. Amikor odaér hozzá egy rendőrtiszt, előre figyelmezteti, bár inkább a saját biztonsága miatt.
- Van fegyverem és engedélyem is van rá...ha megmotoz, megtalálhatja...

A szavaim, ahogyan számítottam rá, nem találnak süket fülekre, sőt, pontosan az történik amiben reménykedtem, egyenesen a csapat vezetője, vagy legalább is a látszólagos vezetője áll le velem tárgyalni, még ha nem is nevezhető annak, inkább amolyan kijelentéseket tesz, mondhatni, de nekem ez is tökéletesen megfelel.
- Értem… - Mondom egyhangúan, jelezve hogy ez is bőven elég információ arról, hogy miért is jöttek, nem mintha nem tudnám, és még mindig nagyon jól esik hogy ezt én csináltam, s még mindig olyan mintha nem is tudnék az egészről, egyszerűen felemelő érzés! Átveszem a papírt, majd elsőként gyorsan átfutom a fontosabb részleteket, majd pedig az egyéb, már nem lényeges irományokat amik szerepelnek rajta, és én igazából nem tudok ilyen gyorsan olvasni, de ez az új test… Egész pöpec, azt hiszem kezdem megkedvelni az észjárását, hiszen én amilyen ostoba voltam, nem csempésztem volna át a dolgaimat az új otthonomba, azonban ez a nő… Ha nem lenne, most aggódnom kéne a kutatások miatt, azonban így nem okoz problémát ez, hiszen semmi sincs itt, mely engem rossz színben tűntethetne fel.
- Rendben van, a felvételeket hamarosan… - Ám nem tudom nyugodtan befejezni a mondandómat, ugyanis furcsa emlékek tömkelege árasztja el a fejemet, mondhatni a semmiből, olyan hirtelen, hogy erősen fájni kezd tőle a fejem, s meg is szédít, így kénytelen vagyok leülni egy székre. Kellemetlenül kezdem el dörzsölgetni a homlokomat, ahogy felfogom hogy mi is történt, s közben intek az egyik őrnek. Amint odaér átnyújtok neki egy kulcsot.
- Menj és kerítsd elő a biztonsági felvételeket! - Majd elmerülök a saját gondolataimban, emésztgetem a dolgokat.

Pár perc alatt sikerül többé-kevésbé feldolgozni azt a rengeteg információt, amit hirtelen kaptam, a fájdalmat, a terveket, mindent, és szomorúan kell megállapítanom, hogy ez az amúgy is eléggé sikertelennek tűnő technológia lopó kísérlet, elég rosszul sikerült, konkrétan sehogy, ez pedig sajnos nem fogja megkönnyíteni a dolgaimat, hiszen ki tudja mire használhatnák fel egy, az emberénél sokkal fejlett dolgot, akár legyen az csak hajó burkolat, szétszedve, és kísérletezve rajta erősebb páncélokhoz is juthatnánk, modernebb felszerelések, és ez most elúszott… De, ez nem omlasztja bennem össze a reményt, egyszer valahogy rá fogom tenni a kezemet egy ilyenre, könnyebb vagy nehezebb úton, de szükségem lesz rá, most azonban valami másba kell belekezdenem, valami hasznosba, ami előrébb visz a terveim rögös útján, ám egyenlőre fogalmam sincs, hogy mi lehetne az. Idő közben a fejfájás és szédülés is elmúlt, s mondhatni újult erővel álltam fel a székről, melyre korábban kénytelen voltam leülni, menet közben pedig remélhetőleg az őröm visszaért, s ha igen, csak intek neki hogy adja át a felvételeket, majd pedig osztom a következő parancsot, mondhatni ahogy már meg van szokva tőlem, vagyis az új tőlem.
- Amint végeztek az ellenőrzéssel, ürítsétek ki a helyet, mára, és még talán pár napra bezárunk, nyitásig pedig fizetett szabadságot kaptok, használjátok ki. - Mondom monoton hangon, mert még mindig jó vagyok az embereimhez, s mivel miattam zár most be egy kicsit ez a hely, így nem érdemelnek ők büntetést, s nem is igazán hiszem hogy nagy dolog lenne az a pár nap fizetett szabadság, hiszen nem több néhány napnál, de legalább hadd örüljenek a fejüknek, és éljenek abban a hittben hogy engem érdekel a dolog, mert végül is tényleg érdekel, de nem nagyon szoktam kimutatni az ilyesmit, nem lehet, szóval igen, ezt most megérdemlik, amúgy is jól teszik a dolgukat, és többször is megesett már hogy túlteljesítettek, ha szabad így fogalmaznom, szóval igen, jogosnak látom amit kapnak.
- Tájékoztasson ha végeztek. - Mondom ezt már a kommandósok közül lehetőleg a " főnöknek ", s igazából én útra készen vagyok, ha végeztek, én veszem az irányt a laborba, ki kell találnom valamit.

Victor az ellenőrzés után elrakja az iratait, de még nem hagyja el a helyszínt, ha nem nagyon noszogatják. Megvárja a cirkusz végét. Amikor a "kedves" ismerőseit bilincsben viszik el, csak elmosolyodik. Próbál a háttérben maradni, nem feltűnni. A többi személy nem érdekli, de a razzia elég komolynak tűnik, hiszen többeket visznek el bilincsben.
A műsor végeztével ő is távozik a többi vendéggel. ~Elég valószínű, hogy pár napra bezár a club...pedig a törzshelyem is lehetne. Igaz, még lehet is. Csak meg kell várni, amíg újra kinyit ~ gondolja mosolyogva, miközben kilép az ajtón s elindul a kocsija felé. Bár kellemesen meleg az éjszaka, nem veszi le a zakóját. Még túl sok rendőr volt hozzá a környéken. Még valamelyik idegességében leteperné, vagy rálőne, ha meglátná a fegyvert az oldalán. Inkább tűri, hogy kezd melege lenni. Ez volt az egyetlen baja az öltönyös munkákkal. Sokkal jobban befülledt a szuper természetes anyagokból készült méregdrága zakókba, mint a katonai zubbonyokba. Úgy vélte, hogy ez valahol pszichés probléma nála. De a tudata erősebb volt a tudatalattiénál és lenyomta a picsogós énjét. Bírta a "gucci" cuccot, mindettől függetlenül.
Miután beszállt a kocsijába, előkereste a mobilját. Felment a rendvédelmi szervek nyilvános oldalára és a körözési listán megtekintette. Csak bólintott egyet, amikor összeadta a két csirkefogóért kapott összeget. Úgy vélte, hogy hasonlóval ő is ellenne. Ebből az érzésből következett az ötlet, hogy honnan szerezzen magának, a főnökének és a cégnek, némi plusz bevételt.
Úgyhogy indított és elhajtott.

A vámpír ajánlatára Knight úgy válaszolt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy megőrzi a titkot. Philippe eddig viszont csak ellenszenvet látott tőle, úgyhogy nem igazán győzte meg. Anne pedig azt mondta, ő nem titkolja. A Szürke Eminenciás tekintettel volt Jakobra és ezért nem akart rossza a családjának sem, de az unokával nem lesznek jóban, ez már látható. Öntudatos kis hölgy és talán azért haragszik, mert a nagyapját olyanok támadták meg, mint a vallon. Vámpírok.

- Nem. Gyalogosan könnyebb követni a szagnyomot - felelt a vámpír Kngihtnak. Végül elég sokat kellett gyalogolniuk. Késő esti sétának nem rossz, de ez nem egy egyszerű barangolás volt a városban. Úgy mentek hárman, mint a vadászkopók, akik keresik a nyulat. Csak éppenséggel valami sokkal veszedelmesebb állatot kellett keresniük. Elértek a kerületnek egy elhagyottabb, távolibb részére. Az építkezések között elhaladva végül az Afterlife Night Clubhoz vezettek a minták. A vámpírnak ez kedvel helye, törzshelye volt, amíg be nem zárták. Nem az alvilág érdekelte innen, bár a Társaságtól is látott itt tagokat néha. A szemrevaló hölgyek miatt járt ide és közülük egy párat már ki is próbált úgy, ahogy egy vámpír erre képes, vérképződés nélkül. Nem harapta meg mindet, ha nehezen is, de sokszor tudott uralkodni magán.
Lerois senkit sem látott. A főbejárat be volt zárva, de egy vámpírnak ez nem akadály. Lehet hátsó bejárat, kémény, szellőző vagy akármi hasonló. A szagok ide vezették őket, de lehet, hogy a keresett páros éppen portyán van. Ráadásul ki tudja, hányan lehetnek itt? A Szürke Eminenciás kiélesítette az érzékeit, fülelt és szimatolt, miközben alaposan megnézte az épületet olyan helyet keresve, ahol valószínűleg fajtársai ki-, bejárnak. Nem mondott semmit, mert ha halkan is beszélne, a vámpírok meghallanák. Nem kell tudniuk, kik az érkezők és miért jöttek pontosan. A szagukat valószínűleg már észrevették, ha jelen vannak.

Kis híján elnevettem magam, amikor Anne kimondta, ami engem is foglalkoztatott, szemlátomást a vámpír megpróbált minket egy kalap alá venni minket magával. Ha ezt a kettőt egy szobába zárnánk, hamarosan csak az egyikük jönne ki. Egyelőre Jakob támadói tartották össze a triónkat, de jobb, ha Dumbon nem erőlteti az egész „tartsuk meg egymás titkát gyerekek” kérdést.
Egyébként meg miért akarnék kocsiból követni egy szagnyomot, de a vámpír megjegyzésére csak legyintttem. Ő fog majd visszasétálni a kocsihoz nem mi. Ez is biztosan annak az emlegetett „mesterkélt” beszédstílus únak köszönhető, gondoltam gúnyosan. Egyre jobban viszketett a tenyerem, hogy megszabaduljunk tőle, úgyhogy reméltem, hogy az Afterlife lesz az utunk végcélja.
Próbáltam kiszúrni, hogy hol is lehetnek a keresett vámpírok, egyáltalán itt vannak –e, vagy már kirepültek vadászni. Most, hogy ilyen közel vagyunk a célhoz, hagyom, hogy a vér buzogva áramoljon az ereimben, egyrészt kiélesítve az érzékszerveimet, másrészt gyorsabban is megy az átváltozás, ha már felvagyok spanolva.
Amennyiben a vizsgálódás nem jár látható eredménnyel, és semmi sem történik, odafordulok a másik kettőhöz.
- Jó lenne tudni, hogy nincs –e hátsó kijárat. Az ilyen „rókalyukaknak” mindig van, hogy a fontos kliensek elkerülhessék a razziákat. Persze egyszerűen be is törhetünk, de lehet, hogy elijesztenénk őket...

A kép egyszerűnek tűnt, a két vámpír odabent volt, és már be is spájzoltak néhány szerencsétlenből. Nyílvánvalóan nem engedhetem meg, hogy áldozatok legyenek. Ha most hátat fordítunk, akkor azok a szerencsétlenek szárazra szipolyozva fogják végezni. Anne megfogadta a tanácsomat, és el is döntötte, hogy majd őrzi a hátsó kijáratot, és minden további megbeszélés nélkül el is indult, hogy megtalálja azt. Nem bánom, ha egy nő határozott, de ő talán egy kicsit már túlzásba is viszi ezt. Persze lehet, hogy csak mielőbb le akarja zárni az egészet, és csak én agyalok túl sokat rajta, amikor a képlet ennél sokkal egyszerűbb is lehetne.
- Nem semmi egy nő – mormogom magamban.
Felnéztem az épületre, de egyelőre semmi mozgást nem láttam. A földszinten nem voltak ablakok, így onnan nem kellett számolnunk támadással. Egy oldalpillantással igyekszem felmérni a mellettem hagyott Dumbont.
- Ha akarja, adhatok két percet, hogy rábeszélje őket, hogy elengedjék az embereket és velünk jöjjenek. Bár szerintem ez csak időpazarlás, de ne mondhassák, hogy nem adtunk esélyt a békés rendezésre.
Közben azon agyalok, hogy a szabályok és törvények, amit magánnyomozóként követek mennyire alkalmazhatóak két vámpírra. Legszívesebben csak bementem volna, hogy véglegesen lerendezzem a témát. De már nem a démonok korát éltük, és vámpír vagy nem, ha feladják magukat, akkor...
Azért egy kicsit reméltem, hogy nem fogják.
Ha Dumbon elindul az épületbe, akkor halkan követem, próbálva ugyanolyan halkan lépdelni, mint Anne. Jó lenne tudni, hogy hol vannak az elrablottak, hogy szükség esetén megvédhessem őket is. A feygver megnyugtatóan simul a kezembe, amíg nem változom át, addig hasznát vehetem...

/A belinkelt kép 18+/

Jakob unokája megkeresi a hátsó bejáratot, ami egy jó ötlet. Hamar eltűnik és igen halkan mozog. Philippe megállapítja, hogy a nő ura az erejének és nem a levegőbe beszélhetett, mikor azt mondta, hogy meg tudja védeni magát. Éppen ezért nem aggódik. Ha mégis baja lesz a nőnek, azt magának köszönheti. De Jakob érdekében reméli, hogy erre nem kerül sor.
A vámpír érzékei azt súgták, hogy két fajtársa van odabenn hat emberrel. Félelem szagát lehetett érezni. Lerois számára egyértelmű volt, hogy nem a vámpírok félnek. A félelem szaga vérrel keveredett, itt éppen egy lakoma készül vagy már megy is. Philippe emlékezett rá, hogy Duprinnel voltak egy-két ilyen alkalmon és igen élvezetes volt. Ma viszont már sokkal nehezebb ezt kivitelezni úgy, hogy ne derüljön fény a tettekre. A Társaságtól kapott vércsomagok nagyon sokat jelentenek. Így nem kell vadászni járni. A bent lévők tehát biztosan nem oda tartoznak vagy ha mégis, akkor nem bírnak a természetükkel és falánk páros.
Knight szavaira Philippe csak bólintott. Nem kívánt semmit mondani erre, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta. A magánnyomozóval nem is társalgott szívesen, de erre főleg fölöslegesnek találta a választ. A vámpírok nem fognak csak úgy felállni a vacsoraasztaltól egy-két szóra. Ő még előadhatná, hogy csatlakozik, de van vele egy mutáns is, aki nincs megkötözve, nincs elkábítva, leütve.
Philippe betörni semmiképpen sem akart, de a már megrongált ablakokat jónak találta a behatolásra. Megnézte, hogy lehet azokat elérni és a lehető legfinomabban, leghalkabban és óvatosabban közelítette meg őket. Az érzékeivel most is figyelt, hiszen ha a bentiek megérzik a közeledőket, reagálni fognak. A szurony és a pisztoly közelében tartotta a kezeit, hogy ha kell, tudjon támadni. Ezt csak bent tenné meg, az utcán nem, inkább fedezéket keresne.

A vámpír Knighra nézett, intett a fejével az emeleti ablakok felé. Bemérte a távolságot és elrugaszkodott, hogy pontosan beugorjon az ablakkereten. Egy emeletet ugrani nem túl megterhelő egy vámpírnak és remélte, hogy a magánnyomozó is fel tudja venni a kesztyűt. Bent körülnézett és látta, hogy egyelőre nincs veszély. Egy irodafélébe, kisebb szobába érkezett meg. Dulakodás nyomai látszottak. A fotelek szét voltak szaggatva, a biliárdasztalt pedig betörték. Csúnya munkát végeztek, barbár munkát, gondolta magában Philippe. Ő maga sosem élt ilyenekkel, amikor vadászott. Az elkerülhetetlennél nagyobb károkat nem szabad okozni, mert minél több nyomot hagy maga után, annál rövidebb lesz az élete, tanította neki Duprin, aki már tapasztalt vérszívó volt, mikor Lerois-t megharapta még a XIX. században.
A vámpír látta, hogy van egy ajtó, ami a hálóba vezet, de ott is minden el volt pusztítva. Az üvegablakon viszont belátott a klubba. Lentről már sokszor látta és érdekes volt innen megfigyelni. Hát így csinálják a tulajok, így tartják szemmel, mi zajlik odalent. Illetve tartották, amíg le nem csukták őket, hiszen ezért zárt be a hely, amennyire tudja.

A rudakon, amiken a hölgyek táncolni szoktak, most három gyerek volt kikötözve. Egy kislány élt, a többit már kivéreztették. Az asztalokon volt még három ájult kölyök. A vámpírok tartalékoltak, több napi élelmet halmoztak fel, állapította meg a vallon. Egy ötlete támadt, amivel az összecsapást meg lehet könnyíteni. Hogy az élesfülű fajtársai ne hallják meg, a lehető leghalkabban szólt Knighthoz, akiről remélte, hogy állat formájában is tud beszélni. Vagy ha nem, akkor legalább az szükséges, hogy az emberi szavakat megértse.
- Van egy tervem, de kockázatos. Leviszem magát a nyakánál fogva, mint aki búvóhelyet keres, ahol nyugodtan elfogyaszthatja a zsákmányát. Hogy a vámpírok ne érezzék meg a csalást, el fogom szorítani a nyaki ütőereit, hogy elájuljon. Mikor leérünk, bele fogok kóstolni az egyik halott lány vérébe. Neki már nem árt, de előcsaljuk a párost. Azt fogom mondani, hogy vacsorázni jöttem, de őket is megkínálom, ha ők is megkínálnak engem. Ha valamelyik közel jön magához, időben elengedem a nyakát és az agya kapni fog elég oxigént, hogy magához térjen. Én közben ledöföm azt, aki megközelíti, így már csak egy marad. És ha kételyei lennének a szándékaim felől, gondoljon arra, hogy akarnék-e végezni magával annak tudatában, hogy Anne hamarosan megérkezik a másik irányból.
Ha Knight félre tudja tenni a viszolygást és esetleg a félelmét is (hiszen tényleg merész a terv), akkor a vámpír megfogja a nyakát és mikor elindul lefelé a klubhelyiségbe, akkor már szorítja is. A karatemesterektől megtanulta, milyen pontokat kell ilyenkor elszorítani és azt is, mi a módja, hogy ne okozzon maradandó károsodást. Gyorsan megy lefelé, mint aki nagyon éhes, pedig valójában csak azt akarja elkerülni, hogy a magánnyomozónak túl sokáig kelljen ájultan maradnia. Az érzékeit élesen tartja, szimatol és fülel, hogy honnan érezni a vámpírokat. Ha támadás érné, elengedi Knightot és igyekszik kivédeni a támadót.
Amikor leérnek, kéjes arcot vág a gyerekek láttán. Valószínűleg sikítani fognak, ha nem, akkor az egyikhez odamegy és így szól:
- Hát más is itt készül megejteni az esti étkezését? És milyen ízlésesen terített meg.
Ezután odamegy az egyik halott lányhoz, kiveszi a szuronyát a hüvelyből és belemártja a vérbe, majd megnyalja a pengét óvatosan, hogy ne vágja el vele a nyelvét. Ha felbukkan valamelyik vámpír, így fogja fogadni:
- Szép estét kívánok! Nagy öröm számomra, hogy nem egyedül kell ma vacsoráznom. Megengedi, hogy belekóstoljak a főztjébe? Ez Természetesen én is megkínálom ebből a fogásból.
Ha a másik vámpír elindul, hogy Knight nyakát megharapja, Lerois enyhít a fogáson. Már csak tartja, de nem szorítja, így a magánnyomozó magához térhet. A Szürke Eminenciás szuronya pedig már a kezében van (erre felkészülve vette elő a kislánynál) és mikor a vámpír közel ér, megpróbálja átdöfni a szívét vagy a fejét levágni egy gyors mozdulattal. Ha nem sikerül, akkor Knightot eldobja a másik irányba a vámpíroktól távol, hogy összeszedje magát. Azt pedig majd ezek után lehet megkérdezni, hogy mit akartak Jakobbal...

//nem vagyok állat alakban//
Az épületbe bejutni nem volt probléma, és egyelőre még észrevétlenek is maradtunk. Egy belső irodába jutottunk, ami romokban hevert. A túlsó falon hatalmas ablak, amin keresztül beláthattunk az egykori klubba. Tipikus nightclub berendezése volt: színpad és rúd a táncoslányoknak, székek és asztalok, azoknak akik élvezni akarták a műsort.
A látványtól felkavarodott a gyomorom, és pár pillanatra szorosan le kell húnyom a szemem. Gyerekek. Ketten már halottak, hárman eszméletlenek, az egyetlen halálra rémült kölyök az egyik rúdhoz kötözve, betapasztott szájjal. Éreztem, ahogy a tetoválásom lüktetni kezd, a szívem forró vérrel árasztja el a testemet. Nagyot nyelve küzdöttem le a késztetést, hogy rögtön farkas alakba változzak, és úgy romboljak be a helységbe. Itt már nem lesz beszélgetés, nem lesz békés megoldás. A két vámpírnak halnia kell, és ha valaki ezzel nem értene egyet, akkor az is meghal.
.Van egy tervem, de kockázatos. Leviszem magát a nyakánál fogva, mint aki búvóhelyet keres, ahol nyugodtan elfogyaszthatja a zsákmányát. Hogy a vámpírok ne érezzék meg a csalást, el fogom szorítani a nyaki ütőereit, hogy elájuljon..
Ha Dumbon karnyújtásnyira van, megragadom a karját. A szemeim immár vörösben égnek, a hangom is elmélyült, és reszelős lett, a karom remeg, de igyekszek nem olyan erősen szorítani, hogy el is törjek egy végtagot...még.
- Ha csak egy ujjal is hozzám ér, szilánkosra töröm a karját – a hangomon egyértelműen hallhatja, hogy mennyire felháborít, amit látok, és éppen abban az állapotban vagyok, amikor egyértelműen nem egy vámpír nyakszorítós trükkjére vágyok. - Nem leszek a rohadt zsákmánya még álcából sem.
A homlokomhoz szorítom a fegyver csövét, hátha a hűvös egy kicsit megnyugtat.
- Ki kell szabadítani a gyerekeket, különben mindannyian meghalhatnak. A két vérszopó az enyém, maga megmenti a kicsiket...ha tényleg segíteni akar.
Az utolsó szónál már osonok is ki a szobából, szememmel a homályt fürkészem, hogy ha lesben állnak, akkor azonnal reagálni tudjak a mozdulatra. Az orrom folyamatosan a vámíprok szaga után kutat, bár nem tudom, hogy mennyit érzek a vér szagán kívül, de ebben az esetben legalább minket sem szagolnak ki olyan könnyen. Ha az ellenfél messzebb jelenik meg, akkor még rálövök, igyekezvén fejbe találni, ami ugyan lehet, hogy nem öli meg, de akkor is megrendítő élmény. A bőrom szinte hullámzik, és a ruha alatt egyes helyeken már szőr sarjad a testemből. Ha a közelben bukkannak fel, akkor már csak el kell engednem afarkas énem láncait, és amilyen állapotban vagyok, az átváltozás pillanatok alatt játszódik le...

//félreértések elkerülése végett, még mindig inkább embernek nézek ki, és sajnos a teljes tervet sem várom végig. Nekem nem jelent problmát más szavába vágni //

A Szürke Eminenciás rögtönzött és nagy óvatossággal kifundált tervét Knight gyorsan leszavazza. Megszorongatja és meg is fenyegeti, ami persze felesleges, hiszen ha a magánnyomozó nem még nem jött volna rá, a vámpír ért a szóból. Fizikai harcba csak végső esetben bocsátkozik, itt viszont arra lesz szükség. Persze nem Knight leszz az ellenfél, hanem a két vámpír, akiknek nyilván hamar felkelti a figyelmét a lefelé igyekvő alak.
Philippe is elindult volna, mikor meglátta lent a vérszívó férfit, de egy női hang szólította meg ebben a helyiségben. A hang felé fordult, hogy jól megnézze magának a nőt. A szavakból ítélve nem egyszerű táplálkozási céllal támadták meg Jakobot. Talán pont azért tették, hogy a Szürke Eminenciást idecsalják? A vámpír nem játszotta meg, hogy nem ő az. Megpróbált informálódni.
- Szép estét kívánok, kisasszony! Szakmai ügyekbe nem kívánnám beavatni, azonban érdekelne, hogy mi okból keltette fel az érdeklődésüket az alkalmazottam vagy jómagam olyannyira, hogy megpróbáltak végezni vele?
Figyel minden mozdulatra, szagra és hangra és ha a nő támadna, akkor a vámpír az Elrejtő lepel nevű vámpírképességgel igyekszik eltűnni előle és a háta mögé kerülni. Ezután szorítófogással akarja harcképtelenné tenni és tovább vallatni, amennyiben ez szükséges lesz. Ha a nő csak beszél, Philippe sem fog támadni, de figyeli a másik irányt is. Ha lent Knight elbukik, akkor a másik is ide fog jönni.

Ha ennek vége, írni fogok egy szabálykönyvet, és az első pontja az lesz, hogy: Sohase dolgozz vámpírokkal! Mégha segíteni is akar, azt is úgy teszi, hogy az ember tarkóján feláll a szőr, és folyamatosan a háta mögé pillantgat. Még hogy megszorongatja a nyakamat, persze és ha lenne egy elf íjászunk, meg egy tűzvarázslónk, akkor meg is lenne a tökéletes vámpírvadász osztag. Ez esetben persze Dumbon nem követett lefelé, hanem odafent maradt,és hallhatólag éppen a másik vámpírt tartotta szóval.
Ellenfeleinknek így még csak küzdeni sem kellett, hogy elválasszanak minket egymástól. Amikor leérkeztem a bár részre, a keresett páros férfi tagja rögtön megmutatta magát, és természetesen túszt is szerzett magának.
- Vissza bundás, vagy a gyerek meghal – mondta, miközben karmait a kislány nyakára helyezte.
Tudtam, hogy azok a karmok képesek olyan könnyen átvágni a bőrt, mint kés a vajat. Kénytelen voltam visszavedleni emberi formámban, mivel farkasként sokkal nehezebb lett volna a beszéd. Gyűlöltem az ilyen helyzeteket, a vérszívók sohasem közdöttek rendesen, mindegyik vagy más háta mögött rejtőzött, vagy csak akkor mert támadni, ha azt hitte túlerőben van. Emberként nem volt más fegyverem, mint a pisztoly, ami most a vámpír homlokára szegeződött. Egy cseppet előre csúsztatom a lábamat.
- Rendben vérszívó, kössünk üzletet...
Felmérem a többi gyerek helyzetét, akik ájultan ugyan nem fognak sok vizet zavarni, de a vámpír elnyújthatja a kis túszdrámáját. Reméltem, hogy Anne elunja a várakozást egy idő után, és ő egy váratlan ütőkártya lehet a kezünkben. Lélekben felkészülök, hogy a kislány torkát mégis feltépni a vámpír, és akkor nincs más választásom, mint tüzelni, és követni a vérszívó mozgását, elkapni, mielőtt több halált is okozhatna. De amíg nem válik ennél fenyegetőbbé, addig csak remélhetem, hogy valami kedvező „megállapodás” fog születni...

Hát ez a szépsége annak, ha csapatban dolgozik az ember, mert meg van az esélye, hogy kisegítik egymást, mint ahogy Anne is tette, amint a legjobb pillanatban bukkant fel. Persze vannak olyan csapattársak is, mint Dumbon ( ) akiktől egy idő után csak megszabadulunk, mielőtt az idegbajba kergetnének.
Már felkészültem arra, hogy itt komoly alkudozás lesz arra, hogy ki, milyen módon távozzon, és mi történjen majd a gyerekekkel, akiket nyílván nem hagyhattunk itt a vámpírok martalékának. A következő pillanatban azonban Anne ugrott ki az árnyékokból, villámgyorsan szelve át a helységet, fogait a vámpírba bal oldali kulccsontjába mélyesztve. Itt már nincsen szükség szavakra. Mielőtt a vámpír kezet emelhetne segítőtársamra, megeresztek két lövést a jobb oldalába, majd kihasználva az egyensúlyi zavarokat, nekirontok. Az átváltozást sem kell erőltetni, megy az ilyenkor magától, belsőm  ujjong, hogy egy újabb parazitát adhatunk az enyészetnek.


Mire a tusakodó pároshoz érek, már farkas alakban, már két méter fölé magasodok, a vámpír jobb oldali kezét célzom, amelyikkel Annere sújthatna, és bár farkasemberként másképp verekszem, mint emberi alakomban, de távol tartanám társnőmtől a szabadon lévő kart, fogaimmal a nyakat keresem, de ha arra nincs esély, akkor megteszi a megragadott jobb kar is, valahol a vállizület alatt, és ha egyszer ráharapok így valamire, akkor...

Lerois látta, hogy a nő egyelőre nem támad, csak számon kér. Azt tette szóvá, hogy az öltönyös vámpírok társulása milyen kártékony azok számára, akik kimaradtak ebből. Hát igen, az alacsonyabb származásúak vagy gyengébb képességűek sosem jutnak el ilyen helyekre, sem azok, akiket elvek tartanak kordában. A Társaság olyan vámpírokból áll, akik jól menő üzletemberek és tudják érvényesíteni az érdekeiket másokkal szemben is, ha kell. A többiek meg csak vadásszanak, éljék az életüket, a Társaság nem igazán bánja.
Philippe felvonja a szemöldökét és válaszol:
- Nos, ami azt illeti, mi megragadjuk a lehetőségeket. Hisz hogy is élhetne egy vámpír, ha nem így? Maguk talán nem ezt teszik? Miért gondolják, hogy változtatna valamin, ha tőlem megszabadulnak?
A vallon érzi a nő irigységét, de ezt nem látja egy olyan érvnek, ami indokolttá tenné a támadást. Ez talán valami kicsinyes bosszú akar lenni, de az sincs kizárva, hogy ők csak bábok és a nagy bábjátékost messzebb kell keresni. Akár a Kéz vagy valamelyik maffiózó család is lehet mögöttük, a konkurrencia eltüntetésén fáradozva.
A nő közelebb lépett, de nem tett fenyegető mozdulatot. A vámpír várta, hogy mi fog történni, várta a választ. Helyette viszont a nő megindult a lépcsőhöz, mert egy férfi üvöltését hallotta. A hang nem Knighté volt és az üvegen kersztül Philippe hamarosan meg is látta, mi történt. Anne megtalálta a hátsó bejáratot és a férfi vámpírra támadt. A magánnyomozóval már elintézhetik a másik vámpírt és ezt a nőt Lerois addig kezelésbe veheti. A hölgy gyors volt, de a Szürke Eminenciás is latba vetette a sebességét. Ha utolérte, akkor egy karatedobással igyekezett a nőt a szoba másik végébe hajítani és a hátra ugrani. Ezután próbálta földre nyomni, de közben figyelte a lépcsőt is. Halkan kérdezte meg, hogy lehetőleg csak a nő hallja:
- Legyen oly szíves elárulni, hogy kinek a megbízásából szándékoztak ellenünk dolgozni és ez esetben Önnel kegyes leszek.

Tehát ilyen lehet egy közös vadászat, összedolgozunk, kiegészítjük egymást. Talán tényleg érdemes kicsit feladni a magányos farkas életet. A fickó mindenesetre jól állta a sarat, bár sérüléseket nem tudott kiosztani, egyelőre nem tudtunk jelentős előnyhöz jutni. Éreztem, ahogy a fogaim elsőre megakadnak valahol az alkar csontjában, szétszakítva az izmokat. Egy átlagos embernél egy ilyen minden bizonnyal azonnal sokkos állapothoz vezetne, de ezek ellenálló dögök, így nem hiszem, hogy olyat okoztam, amit ne tudna idővel helyreállítani. Persze nem is szándékoztam megadni neki ezt az időt, és az oldalán fekve nem is tűnt úgy hogy valaha megkapná.
Míg Anne elvolt a vállánál, és sikeresen lefoglalta a bal kezet, én felhúzom a lábamat, és betámasztom a vámpír combjához, nehogy fektében meg tudjon rúgni. Jobb kezemmel még mindig az ő szabad kezét szorítom le, míg bal manccsal a védtelen oldalt keresem, hogy karommal lecsapjak. Nyílván így én sem tudok nagyon nagy lendületet venni, de a vámpír tartalékai sem tarthatnak örökké. Fogaim közben folyamatosan őrlik a csontot, mint a nyíróolló, és ez előbb – utóbb elég lesz...

A Szürke Eminenciás terve sikerült. El tudta kapni a nőt és áthajította a szobán, egyenesen a falnak. Utána pedig a földre kerülő nőre vetette magát. Erős volt és próbálkozott, de nem komolyan. Talán a kisugárzása miatt, vonult át egy hiú gondolat Philippe fején. A nő szavaiból az sütött, hogy hisz az ügyben, amiért harcol és kész meghalni is ezért. Lerois számára a hit a múlt része volt. Vallásos családjában természetesnek vette, de ahogy szülei, ő is el tudott térni az erkölcsi normáktól, ha az érdekei úgy kívánták. Amióta vámpír lett, azóta pedig egy dologban hisz: a túlélésben. Ennek része sok minden, de egy nagyobb ügyért, valami globális jóért harcolni már nem az ő asztala.
- Á, a hit egy nemesnek vélt ügyben... Szép hölgyem! Ha nevet nem is tud, de valahogy eljutott a testvérével ide és szeretném tudni, hogy mi módon. Hol találkoztak az összekötővel, hogy nézett ki és mit ígért? Akik odalenn vannak, azok bennem sem bíznak és gyűlölik a mi fajtánkat. Jómagam viszont nem azért érkeztem, hogy megöljem. Sőt kifejezetten nagy örömömre volna egy ily csinos hölggyel kellemesebb körülmények között társalogni. Mint mondtam, ha felfedi a leplet, kegyes leszek Önnel.
Tényleg nem kívánta megölni a nőt, hanem várta, hogy beszéljen. Ha mégis támadna, akkor persze reagál. A másikat (aki talán a szerelme és ez esetben majd kikéri magának, hogy nem testvérek) valószínűleg hamarosan megölik, ha viszont a válasz után ezt a nőt futni hagyja, akkor az ellenségkép már némileg változhat. Ezt pedig a Szürke Eminenciás megpróbálja majd megoldani.