Ravencroft Pszichiátriai Intézet

Feszült csend lett úrrá ezen az egész sötét idegesítő termen. Adrian is megnyugodott és összébb szedte magát. A nagydarab Rambó egész jól sakkban tartotta őket.Ideje a földön fekvőkkel foglalkozni mert ugye azokkal is kell. Mivel úgy látszik közös ügyért harcolnak ezért megszólítja a katonát. A hangja kicsit gyenge. Érthető hisz ilyen helyzetben még sose volt.
-Elveszem a fegyvereiket jó? Még a végén kedvük támad rosszalkodni.
Ha a másiknak nincs ellenérve akkor így is tesz. Azokat a fickókat egyszerű embereknek gondolja és nem hiszi, hogy le tudnák győzni. Ezzel nyugtatja magát. A földön fekvőektől kicsit megéhezik és ettől undorodik magától. A nőszerűhöz szól.
-Nézd már meg őket. Élnek-e legalább.

D épület, Hanna Jones-Rider


A lemmingoid nő számára csak teltek és teltek a percek, mintha megállt volna az idő. Mintha bambultak volna egymásra a kivégzők csuklyában és az őket meglepő kis társaság. A magányos fiút is figyelte, mert valahogyan ő vezette ide őket. 
~Érdemes rá figyelni. Valamivel többel rendelkezik, mint mi, látja a jövőt vagy hasonló.~gondolodott magában.
Miután semmi nem történt és csak a fiú kérte őket arra, hogy nézzék meg, mi volt a földön fekvőkkel, Hanna ezzel nem értett egyet.
~Nyilvánvaló a veszély, hogy ezek a csuklyások veszélyesek és megzavartuk őket. Amíg állnak, épen, addig nem lehet vizsgálódni, hanem le kell szerelni őket.~elmélkedett
Ő is elindult ártalmatlanná tenni a csuklyásokat és ha lehetett valamivel, akkor megkötözte őket. Ha harcra került a sor, inkább félreugrott, hogy a rendőr lőhessen és Hanna inkább fedezéket keresett. Figyelt, hogy mi történt, az érzékeit élesen tartotta. A fő cél a túlélés volt és nem az, hogy másokkal együtt haljon meg hősiesen. A biztonságot kereste elsősorban.

James Mansfeld, D épület


A kopasz egyre csak gondolkodott és egyre jobban belelovagolta magát a képzelődéseibe. JJ már majdnem apokalipszisi gonosztevővé vált a szemében, félelmetes szörnyeteggé, akit nem követni kell. Meg akarta bosszulni, hogy átverte őt a vezető. Egyben félt is tőle, hogy ártani fog neki és hogy nem sikerül a bosszú, hanem a bosszú miatt rajta is bosszút állnak a bentiek. Még kiabálások is hallatszottak és muszáj volt valamit tennie. Úgy érezte, megőrült volna, ha tétlen maradt volna. Az ő esetében ez már bekövetkezett korábban, de magát nem tartotta őrültnek egyébként.
Követte a hangokat. A zajok és kiabálások felfelé vezettek, az emeletre, ahová ő is el tudott jutni gond nélkül. Valószínű, hogy még nem járt ezen a helyen. Ő csak egy beteg volt a sok közül és szentséges szertartásokhoz nem volt hozzászokva. Vallásos sem volt, a kereszténységhez próbálták hozzászoktatni kis korában, de nem ragaszkodott hozzá nagyon. A látványra elképedt. 
~JJ-t nem ismerjük. Bármelyik csuklyás lehet ő. A többi ellene van, de... Az a szőrcsomó védi a nagyhajút! Hát persze! Mutánsok, megint a mutánsok! A másik kettő meg mutánsbérenc! Itt mindenkit meg kell ölni, mint akik már a földön fekszenek. Melyikkel kezdjem? JJ-nek bíznia kell bennem, hogy a végén nyugodtan megölhessem, mikor nem gyanakszik. A legnagyobb hűséget mutatom!~
James elkezdett csattogtatni az ollóval és kiabált a csuklyásoknak:
- Ne hagyjátok magatokat! Öljétek meg azokat, akik a birodalmunk ellen és JJ ellen jöttek! Támadááás!
Ő maga is rárohant az ollóval és a késsel a kezében a szőrös nőre, akinél csúnyább mutánst még nem látott.


/Mindig fun saját karira támadni:)/

felszerelés:

Szerencsére, nem kell le csúsznom vagy gurulnom, így talán jobb. De, salynos a töröt lábamra is kell állnom, és fájdalmat érzek ezért, csak ugrálva tudok haladni egy ideig. Bánatomra, se mankót, se kerekes széket nem látok sehol, csak kábé húsz méterrel arrébb, találok egy radiátorhoz érek, aminek a csövét, használhatom mankóként. Gyorsan le is törröm a csövet, így már valamivel könnyebben tudok haladni. El érek egy sarok hoz, és kinézek a sarkon, és látom a kijáratot. Csak nem tudom, hogy mit is gondoljak mert szerintem, talán túl könnyen jutottam el idáig, és bár nagyon remélem, hogy tévedek, de én most csapdát szimatolok, de nem szó szerint. Azt sem tudom, hogy az aki végzett Holmes al, követ-e egyáltalán. Fülelni kezdek, hogy hátha hallok valami, mondjuk léptek zaját, vagy bármimást. Minden képpen el akarom hagyni ezt a helyet, de az sem lenne jó, ha esztelenül egy csapdába rohannék, de nem szó szerint.

Adrian megkapta a fegyvereket amik főként áldozókésekből állnak. A kések közű néhány még véres volt.
~Undorító vackok.~
Mégis összefutott a nyál a szájában. Szólt a nő szerű valaminek, hogy nézze meg a testeket. Azért neki mert a Rambó kellett a fegyverrel Adrian pedig félt, hogy nem bír magával. Ekkor viszont felgyorsultak az események. Valami kopasz fickó berontott, ordítozott és a nő szerű izére támadt. Adrian közbe avatkozott volna ha nem támadták volna meg őt is. Vámpír reflexeivel próbált védekezni és ha ez sikerült akkor az emberfeletti erejével ellenfelét úgy a falhoz lökni, hogy ne haljon meg, de elájuljon. Ha ez sikerül akkor a nő segítségére megy és megpróbálja lefegyverezni a kopasz ollóst.

D épület, Hanna Jones-Rider


A lemmingoid nő még mindig látta, hogy Slaternek volt tekintélye itt. A csuklyásokban tapintható volt a félelem és a fiúnak szó nélkül adták át a fegyvereket. Ezzel egy picit előnyösebb helyzetbe került a trió. Meg kellett volna kötözni vagy kiütni az áldozókat, de ekkor érkezett valaki. Egy felbújtó, egy igazi őrült kinézetű furcsa alak, akin semmi szőr nem volt és dőlt a szeméből a gyűlölet. Sajnos fel tudta ébreszteni és lázítani a társait és kitört a harc.
Hanna először igyekezett saját magát megvédeni. Az első szúrás elől ki tudott térni. Megpróbálta a támadó kezét megragadni és annál fogva a falhoz vágni a kopaszt felhasználva a férfi lendületét. Nála voltak a veszélyes közelharci fegyverek, őt kellett először kiiktatni. Hanna korábban nem volt harcos alkat és most is megijedt kissé, de a védekező ösztön és a túlélési késztetés dolgozott benne, hogy megszabaduljon a támadójától. Nem akarta megölni. Annyit akart elérni, hogy a rántással lefejelje a falat a férfi és elájuljon. Az bőven elég lett volna. Utána a többieknek akart segíteni, ha tudott, de elsősorban úgy, hogy neki ne legyen baja. A további támadások elől is megpróbált kitérni.

James Mansfeld, D épület


James egy kissé elkésett a csuklyások mozgósításával. A fegyvereket már átadták annak a fiatal gyereknek, aki sorra járt közöttük és elvette a késeket. Az öklük viszont még megmaradt és az erejük is. Már nem tartottak Slatertől, mert megjelent valaki, aki JJ-re hivatkozott és kijózanította őket. Már amennyire ezt annak lehetett nevezni. Inkább egy bolond százat csinált...
A kopasz mutánsgyűlölő szúrt, de nem talált.
~A rohadt mutáns gyors és ügyes, mint egy állat. Mint egy mocskos kis patkány a koszos pincékből és csatornákból. Hogy került elő egyáltalán? Biztos kivágta magát vagy kiásta...~
James megpróbált a hárításból visszakézből szúrni mindkét kezével, hogy eltalálja a nő felsőtestét vagy a nyakát. A többiekre is figyelt, hogy hogy haladtak. Szurkolt nekik, hogy kivégezzék ezeket az ellenállókat. A fejében pedig ott lebegett a cél, hogy ha itt végzett, akkor majd JJ elé vihették, mint hőst és lojális szolgát, aki kiállt a mesteréért. Akkor jön majd el a pillanat, hogy a nagy átverőt is megpróbálhatja megölni, de előbb ezzel a szőrös nővel kellett végeznie. A szemében még mindig a vak és vad gyűlölet tombolt és vicsorított is, ahogy támadni készült.

Végig gondolva, eléggé rossz ötlet, hogy füleljek mert léptek zaját hallom, és cintárnyér ét. A zajtól, megfájdul a jobb fülem, ami eléggé kellemetlen érzés. És, ha még ez nem is lenne elég, érzem amint valaki a nyakamba szuszog, ami nem kicsit fusztrál. Ezt az egészet nem bírom tovább, és az érzéseimre, figyet hányva rohanok a kijárat felé. Az épületből ki érve, egy holttestbe botlok, és a földön kötök ki. A távolban, egy másik épületből, szintén most dobnak ki két hullát. Csak, most veszem észre, hogy amit hallok, az a csend, ami nagyon jól esik a füleimnek, és végre valahára megint a valóságot látom.
~ Végre egy kis béke, és nyugalom. - Gondolom magamban, és közben eldöntöm, hogy semmi pénzért nem megyek vissza az épületbe. Bár, kiváncsi lennék, hogy a másik épületben mi is tőrtént, és reménykedem, hogy ott nem lesz az mint itt a B épületben.

-///Arrow Clieyt///-

Itt voltam a D épület bejáratánál, és az egyik itteninek válaszoltam a mondandojára. Majd valami képszakadás szerűséget éltem át. Mindent figyeltem és láttam, de reagálni nem tudtam semmire. Kis idő múlva úgy döntöttem, hogy beljebb próbálok menni az épület ezen szárnyán. Követve a csillag arcút. 
Hirtelen nem láttam, hogy hol van a csillagarcú ezért elindultam meg keresni őt. Valamiért csak benne bíztam. A épületben készültem az engem érő támadásokra ezért védekezés céljából készítettem a hatalmamat, hogy ha valaki meg támadna alaposan meg kaszaboljam azt a tagot. Valami különös dolog futott végig a hátamon. Elég kellemetlenül éreztem magam. Kirázott a hideg, mintha figyelne valaki. De most keresem a társaimat, hogy ne maradjak egyedül. Banyek, hogy tudtam ennyire le maradni. Szidtam is magam érte rendesen.

-/// Kevin Steel --+ +-- Dark El Argo ///-


A szokásos kis belső vitánknak köszönhetően el bambultunk, és nem figyeltük, hogy ki merre megy. A késeimen volt már a kezem, és készültem fel venni a fémbőrömet ha szükséges. Óvatos léptekkel haladtam előre, hogy ne legyen annyira zavaró az ittenieknek. Nem akartam balhét, csak ha szükséges. Meg volt nekünk a magunk dolga. Az emeletre szándékoztam menni, hátha arra mentek a többiek. Csak az első szintre mentem fel, és ott kezdtem nézelődni, hátha találkozok valakivel a bejárattól. Vagy lelek valamit ami az ügyünket segíti előrébb. Tudni akartam mi lesz így ebből.
Kevin úgy döntött elhallgat most már, nem zavar tovább csak csöndben figyel. Jobban is tette, kettőnk közül csak nekem nem okoz gondot az ölés gondolata. Készültem arra, hogy ha kell megölöm azt aki rám támad. De haladok előre.

Adrian ellenfelének esélye sem volt ellene. Ez valamennyi önbizalommal töltötte őt el. Látta, hogy a szőrös nő bajban van. A segítségére sietett volna ekkor viszont olyan dolog történt amit nem hitt volna, hogy megtörténhet. A katonát lefejezték. Méghozzá puszta kézzel. Adrian-nek összeszorult a torka. Nem hitte volna, hogy valaha fog ilyesmit látni. Látott már egy két csúnya dolgot, de halottat most először. Ez az ellenfele veszélyesebb mint az előző volt. Az látta előre.
~Hol vagy már? Segíts ahogy ígérted.~
Magában ahhoz a nőhöz beszél akit látott. A mostani ellenfele ellen a félelem irányítja. Itt már nem fogja magát vissza. Üti és rúgja mintha egy kocsmai verekedés lenne. Amit csinál azt ott tanulta.

Valami, azt súgja bennem, hogy most gondolatban el kiáltottam magam, mert szinte alig fújom ki magamat, egy hangot hallok onnan, aztán egy másikat is. Ekkor, döntök úgy, hogy fel állok és a csövet veszem magamhoz, és ott állok őket megvárva, mert kiváncsivagyok, hogy van-e esélyem ellenük, mint Jackie nek azokban a filmekben a gonosztevők ellen. Bár, lehet talán most követem el életem egyik legnagyobb baklövését, ami egyben talán az utolsó is. Bár, tudom ez nem egy Jackie film, ha nem a cudar valóság, de ettől függetlenül, nem fogok el menekülni. Miközben várok, a karmaimat nézegetem, és közben, azon elmélkedem, hogy mi lehet ennek a két hülyének a baja, talán zabszem mehetett a hátsojukba, de lehet itt szó másról is. De, most jut eszembe az is, hogy nincs kitől el búcsuzni, mert tudom vagy legaláb is sejtem, hogy ami most következik azt semmi szín allat nem fogom túl élni.

Hanna

A szobában egyre nagyobb csata kezdett kibontakozmni. A fiú, akit követtek Slaterrel, legyőzte az ellenfelét. Hanna támadója egy vadállat módjára csapott le a lemmingoid nőre. A nő érezte a tömör gyűlöletet, ami szinte megsokszorozta a férfi erejét. Mindent beleadott a kopasz a támadásba és Hanna testi ereje kezdett kevéssé válni ellen. Nem akarta volna megölni, mert ez egy beteg volt, akinek még járhatott kezelés. Meghalni sem akart. A két véglet között vergődött, de a túlélési ösztön erősebb volt benne. Felfogta, hogy ha finoman bánik a támadóval, akinek a célja láthatóan a gyilkolás volt, akkor itt ő is meghalt és még mások is így végezhették.
~A rendőrt lefejezték. Milyen borzasztó! Én nem akarok erre a sorsra jutni!~
Hanna végül is rászánta magát, hogy megsebezze a férfit és a karja felé próbált harapni, hogy valahol megmarja. Akár vállon, akár alkaron, valahol, hogy megállítsa az erejét.

James Mansfeld, D épület

A kopasz férfi teljes lendülettel támadt rá a lemmingoid nőre. Nem tudta, hogy milyen fajhoz tartozott. Mutánsnak gondolta vagy mindegy is volt. Akinek nőtt szőre, azt ő gyülölte, mert neki sosem nőtt. Mindig kisebbrendűnek érezte magát, ha ilyeneket látott és a támadás volt a válasza ezekre a helyzetekre. Nem hiába volt ő az elmegyőgyintézet állandó lakója.
Nyomta a nőt, hogy végre el tudja érni valamijét, amiben kárt tudott tenni a fegyverekkel. Közben vigyázott a karmokra is, amiktől félt, mert hegyeseknek tűntek és veszélyeseknek. Az áruló rendőrt lefejezte a felbuzdított ellenfele és James megpróbált mindent beleadni, hogy Hannát a falhoz nyomja és beleszúrhassa a kést vagy az ollót valahol a felsőtestébe. Vicsorgott, erőlködött és kiabált is:
- Dögölj meg, te patkány! Te ócska mutáns, szőrös szörnyeteg!

(Hanna felül még mindig meztelen?

Adrian talán kicsit túl komolynak gondolta az ellenfelét. Vagy csak pont ez a félelem miatt, de falhoz tudta vágni. Már épp megnyugodott volna mikor meglátta a szőrös nő szerű izét és azt az őrült borbélyt.
~Francba ezt nem hiszem el. Hányan vagytok még?~
Ezzel egy gyors mozdulattal a kopasz mögé akart kerülni és azt is a falhoz vágni, hogy nem keljen még egyszer föl. Azzal, hogy a nő bele van akaszkodva azzal éppen nem törődött a jelen pillanatban.

Hanna

Ilyen durva verekedésben nem volt még része a nőnek. Tapasztalat hiányában az erőre támaszkodott és a bundájában bízott, ami pont az ilyen helyzetekre kellett, hogy védelmet nyújtson. Ziled úgy fejlesztette ki a szérumot, hogy a lemmingek legelőnyösebb tulajdonságait egyesítette, így a vastag bundát is, ami felfoghatott számos sérülést. Sajnos a kopasz volt erőfölényben, így Hannának muszáj volt harapnia, hogy valamit elérjen.
Közben már a falhoz lett nyomva és kapott a vállába egy szúrást, ami eléggé fájt neki és kezdte is akadályozni. A túlélési ösztön erős volt benne annyira, hogy szembenézzen a fájdalommal. Végül is megmarta James vállát. A lemmingláz, amit a lemmingoidok nyála hordoz, csak napokkal később fejti ki a hatását. Most csak erős fájdalmat tudott okozni és persze vérzést. Az erős fogaival érezte, ahogy a csontok is roppantak a harapás alatt. Először használta őket így és új volt neki ekkora kárt okozni.
~Megérdemelte, ha rám támadt ok nélkül. Patkány? Mutáns? Ez is egy fajgyűlölő!~gondolkodott magában.
Nem beszélt hozzá, mert látta és érezte benne a vak gyűlöletet, amit egy ártatlan nő szavai nem törhettek meg. Csak támadott. A fiú a segítségére sietett és Hanna ennek nagyon is örült. Hogy a kopasz ne tudjon ártani sem neki, sem a fiúnak, aki talán tudhatott is valami lényegeset, a nő elölről még megpróbálta teljes erőből orrba vágni a támadóját, hogy elájuljon. Ha James nem engedte el és a rántással ő is repült, akkor igyekezett úgy esni, hogy ne legyen komoly baja.

James Mansfeld, D épület

A kopasz teljes erővel támadott, mert nem volt benne kímélet ahhoz, hogy visszafogja magát. Le akarta győzni ezt a lényt, amit szívből gyűlölt. Sikerült az erejével falhoz szorítani és meg is szúrta. Érezte, hogy milyen volt vastag volt a bunda, nem sikerült úgy a sebzés, ahogy szerette volna. Az olló nem is volt olyan jó, mint a kés, de csak ezzel tudott valamit elérni. Undorodott ettől a lénytől, amint azt meg is mondta az előbb.
Hanna harapására felüvöltött, mert ez valóban kemény volt. A vállához kapott, hogy szorítsa és le is nézett arra. Sziszegve próbált visszafordulni, hogy most már a késsel menjen neki a nőnek és a nyakát vágja el. Ha Adrian elérte hátulról, azzal Jamest meglepte és a kopasz csak a levegőbe suhintott valahová hátra, különösebb célzás nélkü, csak dühből és még mindig kiáltott. A gyűlölete erős volt, a fájdalom ellenére is próbált küzdeni. Jobb karjával már csak nagyon nagy fájdalmak árán tudott volna, így a balossal próbálkozott, amiben a kés volt.

A két alak, felém rohan, majd mondanak valamit, amit fel is fogok, csak úgy gondolom, hogy nem fogok nekik engedelmeskedni. Csak mert fegyverük van, attól még nekem nem kell vagy legalábis nem érzem úgy, hogy azt kéne tennem. El fintorodom a dolgon, mert nem értem ezeket a lényeket. Mielött, még meg húznák a ravaszt, pár ütést mérek a hasukra, majd az állukra ütök, amitől talán remélhetőleg kábák lesznek, hogy aztán le tudjak innen lépni, hacsak nem közben valamejik le lő, amit egyáltalán nem szeretnék, de őket ez marhára nem érdekli. Minden esetre, legalább nem egy kórházi ágyban ér el a halál, csak azt sajnálom, hogy nem egyiptomban történik meg, az egyik piramisban.
~ Szia Éva, jó volt téged meg ismerni. Szia család, többé már nem találkozunk. És, viszlát csapatom, annyi külömbséggel, hogy nem lesz viszont látás. - Búcsuzom gondolatban, a szobatársamtól. Meg a családomtol is, és a csoport tól is mejnek egészen mostanáig, a tagja voltam. Nem sok kedvvel, de felkészülök arra, hogy nekem annyi, és ez ellen szinte tehetetlen vagyok.