Belleplain tábor

Reménykedtem benne hogy Archy levág majd még egy olyan mutatványt, mint amit nekem mutatott a fánál, de, nos nem tudom hogy miért, elő adja hogy nem tudja bemutatni. No sebaj, mert mint kiderült, be se kéne mutatni így láthatóan.
- Van előre elteve... - Kérdeznék, de ekkor ugrik a tanárnő nyakába egy ismeretlen lány, aki láthatóan zavarba hozza, majd aztán se puszi, se pá, tovább száguld az erdőbe.
- A lánya? - Kérdem érdeklődve, a választ megvárom, de attól függetlenül teszem fel a következő kérdést.
- Van előre eltervezett program, vagy csak úgy ami az eszükbe jut? - Eztán a gitáros srác bemutatóját nézem végig, ami mit ne mondjak, eléggé tetszik, de nem lennék ott az egyik koncertjén.

Döbbenten meredtem a lány után, aki elrohant és próbáltam megemészteni a dolgot, amit mondott. Apa és Logan egy személy?! Ez azt jelentené, hogy James és én… mikor?! Milyen idővonal? Főleg, hogy nem ment oda Steph-hez. Úgy hiszem, hogy beszélnem kellene a SHIELD-del, hogy mégis mi folyik itt, mert ez így nagyon nem volt rendjén. A fiú hangjára rezzentem össze, aki már mondta is a képességét. Bólintottam neki, de még mindig nem nagyon akartam szóhoz jutni, ez az egész annyira hihetetlen volt. Még csak a realitásutazó énem sem mondott hasonlókat korábban. Végül az új lányra néztem.
- Nem tudom – mondtam. – A jövőből érkezett lányom ott van hátul és soha sem mondták az anyjával, hogy lenne még egy gyermekem…
Előre eltervezett program? Megcsóváltam a fejemet.
- Nem igazán, amolyan gólyatábor, hogy összeszokjatok, illetve most még meg kell csinálnunk a tábort, hogy rendben legyen, mire a fiúk visszaérnek. És addig főznünk, bográcsolnunk is kellene.

A tábor közepén levő kővel kitett kör alakú helyre mutattam.
- Ott van a tűzrakó hely – mondtam. – Utána már nem lesz nehéz, így legalább az erdőt sem égetjük le.
Odavittem a fákat, ahova kellett, majd a földre letérdelve nekiálltam annak, hogy felállítsam a fákat amolyan sátorszerűen, hogy majd a belsejébe lehessen tenni az újságokat is, hogy a tűz meglegyen, közben Csillára néztem.
- Laura nem nagyon értette meg, hogy miért ilyen szigorúak a tanárok, ugye? – kérdeztem.

Miután befejeztem az erőm bemutatását a felszerelésemet elpakolom gyorsan. A mellettem álló lány rá is kérdez, hogy van-e valami program. Egyből ki is derül, hogy jelen esetben össze kéne szedni a tábort.
- Ha bármiben segítség kell szóljatok, bár főzésben meg hasonlókban nemigen vagyok jó, de hangulatos zenét tudok adni- mondtam majd mosolyogva megvakarom a fejemet.
-A cuccomat hova tehetném le?- mutattam a kezembe figyelő táskára amibe a ruháim voltak.

Meglepetten pislogok a nő szavaira, egyszerűen nem akarok hinni a fülemnek, túlságosan meglepő, igazából nem tudom hogy milyen sokáig csinálom ezt, már a második mondatát is befejezte.
- Ömm izé... A lánya a jövőből? - Hangomban hallatszik a meglepettség, és a hitetlenkedés is, bár az utóbbi nehezebben vehető ki belőle.
~ Mit kellene szednem hogy nekem is legyen jövőbeli gyermekem? Biztos valami erős cucc. - Tűnődök magamban, majd végül inkább elvetem az ötletet, már csak azért is mert egy tanárral állok szemben, és ha drogos lenne akkor nem itt tartózkodna, hacsak nem nagyon ügyes, és azt mindenki tudja hogy az ilyen emberek elutasítják az efféle dolgokat... Vagy talán mégsem? Végül is egyéntől függ, de nem hiszem hogy kilógna a sorból.

A fiúra néztem először a kérdés után, gyorsan végigfuttattam a táboron a tekintetemet.
- Az egyik kocsiba nyugodtan pakolhatsz, vagy a sátradba, ha már választottál magadnak egyet. Ha nagyon nem szeretnéd kint hagyni, akkor az épületbe is beviheted, mi tanárok ott leszünk és vigyázunk rá.
Ekkor hirtelen két lány is kérdezett, Csilla került elő, és a velem szemben levő is. Valószínűleg szokatlan volt még számára, hogy időutazókkal is dolgunk szokott lenni. Nem is olyan kevés alkalommal, mint szerettük volna.
- Csilla az egyik kocsi hátuljában, amelyiknek nyitva a csomagtartója, ott találsz mindent, ami a tűzhöz kell – mondtam.
És akkor vissza a másik lányhoz, aki még hátravan.
- Igen, 2044-ből jött vissza az anyjával, azaz velem együtt korábban, hogy megmentsék a világunkat és a sajátjukat. Utána ők itt maradtak, hogy továbbra is segítsenek nekünk. Egyébként csak 2025-ben fog megszületni. Hozzá fogsz szokni az ilyesmihez, ha itt maradsz.

Úgy látszik, hogy jól gondoltam az egészet, de még Csilla sem értette, hogy miért voltak ilyen szigorúak. Még a leendő tábortűzzel bajlódtam és megvártam, amíg visszaér mielőtt válaszoltam volna. Ezek szerint csak én nem gondoltam azt, hogy Logantúl messzire ment volna? Ha visszaért, csak akkor kezdek bele.
- Logan bácsi anyát különösen védi – mondtam sanda mosollyal. – Egyébként elvárja, hogy a kellő tiszteletet megadjátok a felnőtteknek. Ti, mi szerencsések voltunk, mert a képességeitek még nem jöttek elő, amikor az AIM volt hatalmon. Az X-men tagjait terroristaként üldözték, mert nem regisztráltak. Logan bácsi, Kane bácsi, anya, apa mind voltak a Rafton, hónapokig, halálsoron a kivégzésükre várva. Logan-en kísérleteztek, de a többieket is megkínozták többször is mielőtt végül sikerült megszökniük… csak védeni akarnak minket és azt, hogy megtanuljuk, hogy mivel jár, ha képességünk van. Kegyetlen hely volt, de szerintem még te is hallottál róla…

Egy szürkés szinű autó áll meg a tábor bejáratánál. Egy régi barátom még a katonaságból volt olyan kedves, hogy elfuvarozott engem. Eredetileg csak a kúriáig, de mivel ott csak egy robot tartózkodott így át lettem irányítva egy táborba ahol most a diákok és a tanárok vannak. Azért kicsit furcsa volt, hogy mindenki elment, de hát van ez így. Elköszöntem a barátomtól és kiszálltam az autójából. Végre egy olyan hely ahol csak a magamfajták vannak. Valamiért ez számomra örömet okoz, hogy olyan emberek között lehetek akik előtt nem kell szégyellnem azt ami vagyok. Az autóból kiszállva rögtön egy doboz cigit kaptam elő és abból egy szálat kiszedve a számba dugtam és meggyújtottam. Mélyeket szívtam az égő cigarettából. Elindultam befelé a táborba. Csak a legfontosabb dolgokat hoztam magammal. A hátamon ott lógott a gyakorlókardom és kezembe a táska tele ruhákkal és egyébb más holmikkal. Hamarosan egy kisebb társaságot pillantottam meg. Volt köztük egy felnőtt is. Gondolom, hogy tanár így gyorsan oda is mentem
- Üdv a nevem Elizabeth Hemver és szeretnék jelentkezni tanárnak - mondtam ki egyenesen. Azért a hangom egy pillanatra megremegett az idegességtől. Ideges voltam mert nem tudom, hogy hogyan alakul a dolog a továbbiakban. Ha innen elutasítanak akkor nem tudom, hogy mi lenne velem. Ez a hely az utolsó lehetőségem.

- Gyere – biccentettem.
Kissé odébb álltam, ahol Csilla odaférjen a tábortűzhöz. Nem igazán emlékezett, hogy mi is a Raft.
- Szuperhumán börtön volt, közel sem olyan barátságos, mint amit ma üzemeltet a SHIELD – mondtam. – Oda csak azokat vitték, akiket kivégzésre szántak, a képességeiket blokkolták, egy ötször öt méteres cellába voltak bezárva, teljes sötétségben, napi két szelet kenyérrel és zacskó vízzel. Semmi higénia, semmi. És öt percenként egy hangszóró éjjel nappal azt mondta: „Az ellenállás hasztalan”. A „kihallgatásokról” nem is beszélve, havonta egyszer 1 órára kimehettek a cellából, de sejtheted, hogy milyen állapotban voltak addigra.
Megborzongtam, anya és apa soha sem akartak arról a helyről mesélni, mást kellett találnom, aki megtette, de még ő sem szívesen.
- Szóval ezért szigorúak – folytattam. – Nem szeretnék, tényleg nem, hogy nektek is hasonlót kelljen átélnetek. Egyébként velünk, akik most óvodások sokkal szigorúbbak voltak, igaz mi saját gyerekek vagyunk, így nektek még szerencsétek is van úgymond.

A gyerekektől hiába vártam választ egyelőre, egy autó állt meg a közelben és egy nő szállt ki belőle. Hamarosan el is indult felénk, figyeltem, hogy ki lehet, még nem láttam korábban, nem az X-men és nem is a tanári kar része volt. De szerencsére úgy tűnt, hogy veszélyt sem jelent, mert Adia még nem jelezte, noha figyelt. Picit meglepett, hogy csak így bukkant fel, hogy szeretne tanár lenni, bár legalább a fiatal korom ellenére már tanárnak és nem diáknak.
- Üdvözlöm, Serena Davidson vagyok, az igazgatóhelyettes – mutatkoztam be. – Honnan hallott rólunk, mihez ért és mit szeretne tanítani? És van-e már hasonló téren bármilyen tapasztalata, hogy miként kell a kamaszokkal bánni?
Ez is jó kérdés, nézzük meg James-et, akinek például nincs, lehet, hogy én vagyok csak kicsit paranoiásabb főleg, hogy nem látom a többieket, hogy merre lehetnek.

Kicsit idegesen, de egyenesen kimondtam, hogy mi okból is vagyok itt. Egy kicsit látszódott rajta a meglepődés, hogy ilyen hirtelen ideállítok egy ilyen dologgal, de láthatóan van esélyem hiszen megkérdezte, hogy mihez is értek.
Hát igazából van néhány dolog amihez értek.
-New Jersy egyik legjobb Parkour-osa vagyok jól bánok a katanával. Hát igazából én testnevelésre, önvédelemre, Prakour-ra gondoltam az oktatás címszó alatt, de olyat is szívesen csinálnék, hogy segítenék nekik felfedezni, fejleszteni az erejüket akár harci helyzetekben is. Hát kamasz gyerekekkel még nem volt dolgom, de egy időben a New Jersy-i hadsereg egyik kiképzőtisztje voltam szóval gondolom néhány gyerek nem fog különösebb gondot okozni- mondtam neki. Bár a nő elég fiatal azért gondoltam, hogy nem diák, de arra viszont nem számítottam, hogy rögtön az igazgatóhelyettesbe botlok.

A kiképzőtisztnél láthatóan elkerekedtek a szemeim, ezek szerint a katonáinkkal jóban lesz, mármint Kapitány, mindkettő és Ko-Rel, ha beugrik éppen hozzánk. A gyerekeknek leginkább zene volt, amire szükségük lett volna, lassan több az önvédelemtanárunk, mint ami minden más. És katonai iskolát nyithatnánk nekik. Igaz az angyalok többsége úgysem ér rá mindig, és ők vannak a legtöbben, akik csak beugranak. Nem tudom, hogy ez alapján a kamaszokkal mi lesz, főleg, hogy őket azért úgy-ahogyan kímélni kellett volna a katonai kiképzés helyett.
- Esetleg zenéléshez, énekléshez nem ért? – tettem fel reménytelenül a kérdést. – Parkour? Ez valami ügyességi sport?
Nem voltam benne biztos, hogy mi lehet, és egyedül nem is dönthettem a kérdésben.
- Egyelőre maradhat, egyedül nem dönthetek a felvételében, de, ha hazamegyünk az igazgatót is meg kell kérdezni, hogy neki mi a véleménye. Ha ez önnek megfelel.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy van esélyem, de ekkor valami váratlant kérdezett. Zenélés és éneklés? Ezek szerint ebből van itt hiány. Akkor lehet, hogy már nincs is szükség rám. Futottak végig az agyamon ezek a gondolatok. Ha eddig nem akkor most már tényleg nagyon izgultam.
- Hát sajnos nem értek semmiféle zenéléshez vagy énekléshez - Válaszoltam neki. Ekkor viszont jött egy mentő kérdés mégpedig a Parkour-al kapcsolatban.
- Igen annak is lehetne nevezni, de azok akik már hosszabb ideje űzik inkább nevezik egyfajta életstílusnak is. A lényeg egyik pontból a másikba minél látványosabban és gyorsabban eljutni. Ezt a különböző akadályok akrobatikus leküzdésével tehetjük meg. Persze ez nem veszélytelen sportág főleg azoknak akik a városban tanulták és gyakorolták ezt a sportot. Nekem is volt néhány törött csontom, de ugyanakkor nagyon jól fejleszti az emberek erőnlétélt. - Egyenlőre ennyit tudtam mondani a témáról, bár félek, hogy nemigazán fog tetszeni neki az ötlet hiszen elég veszélyes, de persze az is igaz, hogy valószínűleg nem a városba edzeném őket mint anno ahogy én csináltam.

Nem, nem ért hozzá, akkor még mindig kell zenetanárt találnunk magunknak, hogy akik ez iránt érdeklődnek, azoknak is legyen órája. Bólintottam, amikor leírta a sportot, mintha csak Adia-t hallanám, ahogyan szíve szerint közlekedne a városban, ha nem lenne tériszonyom. Falon mászva, csápokkal lengedezve a házak között, még a gondolatba is beleremegtem. Belegondolva az összes önvédelmi tanárunk Bosszú Angyal, akik nem sűrűn tudnak beugrani, ha Kane el is jön, inkább Zam-hez teszi, mintsem órát tartani. Így akár még jól is jöhet még egy, ha Zack is úgy gondolja, hogy szükségünk van rá.
- Értem – mondtam. – Mint mondtam egyedül nem dönthetek, csak ha visszaértünk a városba és ott Zack-kel és Tyler-rel. De addig is, tényleg pakoljon le és maradjon velünk, amíg vissza nem megyünk.
A gyerekek felé néztem, hogy velük megvan-e minden és boldogulnak-e segítség nélkül, majd visszafordultam a nő felé.
- Egyébként hogyan akadt ránk? – érdeklődtem.

*Jövök kifele az erdőből egy pár vastag fával az ölemben.*
~ Már csak én, voltam az erdőben? De legalább, hoztam vastag fát is.~
- Helló mindenkinek! Hoztam egy pár vastagabb fát is hogy, legyen majd parázs a nyársaláshoz.
De csak akkor hasogatom fel ha, valakit érdekel is a nyársalás ötlete.
*Szétnézek és egy, jó pár idegen arc is van köztünk.*
~ Itt van Serena remélem, nem fogom nagyon meg zavarni.~ *Oda sétálok, Serenához és a hölgyhöz.*
- Bocsi Serena hogy, meg zavarlak titeket a beszélgetésben.
*Oda fordulok a Hölgyhöz.* - Hello! Judy William vagyok.*Meg várom a válaszát. Vissza fordulok Serenához*
- Csak azt szeretném hogy, tudjad el szeretnék menni egy kicsit szétnézni az erdőben.
De csak akkor ha, nem baj. De... tudod mit, inkább maradok és... segítek össze állítani a bogrács.
*Meg várom a válaszát és utána fordulok a hölgyhöz.*
Akkor neked is segítek ha, nem baj. De Serena már biztos mondta hogy, hol találod a cuccokat.
~Jézusom én marha nem kelet volna ennyire hadarnom. Mély levegő be és lassan ki fújni. De mit csinálok lehet hogy, nem kéne neki segíteni. Már ahogy, én elnézem.~
*És egy kis furcsa mosollyal négy lépést teszek hátra és szétnézek hogy ki mit csinál*

Nem értette az összefüggést, még egy pillantást vetettem Judy-ra, aki egy adag fát hozott, majd mikor távozott folytattam csak.
- Mert meg kell tanulnotok, hogy a képesség nagy felelősség – mondtam. – És nem egy játék. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de amíg te és Mugumara csókolóztatok, ő kis híján elvesztette a képessége felett az irányítást. Ha erősebb lenne megölhetett volna téged. Azért a szigorúság, hogy rá gyertek a képességeink nem játékok. Hacsak kicsit elveszítjük a kontrollt emberek sérülhetnek vagy halhatnak meg, még akkor is, ha csak jót akartunk tenni. Meg kell tanulni ezt kezelni és, ha rátok van hagyva nem fogjátok megtanulni. És még ti is kerülhettek bármikor olyan helyzetbe, mint amiben ők voltak és erre is fel szeretnének titeket készíteni. Így már érted?

Még vártam Elizabeth válaszát, amikor Judy is előkerült végre, egy nagy fát is hozott, majd odajött hozzánk. Elegen voltunk itt, nem is kellett volna szólnia, hogy ki szeretne menni.
- Menj csak Judy, tényleg – bíztattam. – Mi Hood-dal tartjuk itt a frontot, megleszünk ketten. Szóval menj, a lányok és én elintézzük a főzést.
Pár pillanatra elgondolkodtam.
- Így is sokan vannak már ott, és ha segítesz soha, de soha sem tanulják meg, hogy miként kell főzniük, ami pedig nem árt, mert nem ehetnek örökké szendvicset és gyorsételt, ha Sweety vagy én nem főzünk nekik.



A 10.000. reag

A kérdésén elkgondolkoztam egy kicsit, de aztán jött is a válasz.
- Amikor el kellet hegynom a hadsereget akkor az egyik barátom ajánlotta, hogy itt szívesen fogadják a mutánsokat, illetve a fia is idejárt régen. - Mondta Serenának. Remélem, hogy ennyi elég és nem nagyon faggatózik tovább. Persze megértem hiszen meg kell győződniük arról, hogy nem sántikálok semmi rosszban. Biztos sokan nem kedvelki ezt a helyet mert a mutánsok gyűjtőhelye és sajnos még manapság is vannak olyan emberek akiknek nem nagyon tetszik a helyzet, hogy nekünk is annyi jogunk van mint nekik, de sajnos ez így volt mindig is. Hamarosan egy újabb ember jött a körünkben. A gyerekek láthatóan nagyon szótlanok voltak. Mióta megjöttem senki sem szólt egy szót sem.

A nőre néztem, ó! Akkor lehet, hogy ő még a régi Xavier intézetbe járhatott.
- Akkor ő még a régi iskolába járt – mondtam. – Mi annak az utóda vagyunk.
Azt úgy emlékszem, hogy Miss Sakura robbantotta fel és egy klán, akkor halt meg Charles Xavier is. Bólintottam, nem láttam okát annak, hogy miért ne maradjon, majd otthon, ha hazamentünk innen döntünk a sorsáról, de addig is látszik majd itt, hogy jó lenne-e hozzánk.
- Rendben – bólintottam újra. – Pakoljon le és nyugodtan foglalja el magát valamivel, a fiúk táboron kívül vannak jelenleg. Az óvodások a házban, a többiek még jönnek vissza a fával, a lányok és vannak, akiket itt lát.

Az anyám berontott a szobájába és letolta őt? Néhány pillanatra el kellett gondolkodnom, hogy melyikre is érti. Én az utóbbi időben valahogy mindkettejüket anyának hívom és emiatt néha kavarodás van.
- Ó, szóval az anyám, anyám! – mondtam meglepetten. – És nem ő – mutattam az igazgatóhelyettesre. – Anya szigorú szokott lenni, megkeményedett miután évekig rejtőzve kellett élnünk és Adia is meghalt, ő meg a Főnix befolyása alá került. Szerintem nem tudja megbocsátani magának, hogy többször rám támadt úgy, hogy befolyásolva volt.
Felsóhajtottam, megértettem őt is, nekem egy időben vigyáznom kellett arra, hogy a hangulatingadozásom miatt nemhogy felrobbantsak valamit, mint apa is egy időben. A tűz? Meglepetten néztem rá.
- Szerintem most. Ha szeretnéd te, nyugodtan – mosolyodtam el.

Eléggé meghalt a társaság ahogy ide jött az az ismeretlen nő, mindenki csak áll és bámul, és hallgat, nem is értem hogy miért nem beszélünk egymáshoz, tényleg nem, hiszen ismerkedni kéne közben.
- Helóka. - Integetek végül a hosszas hallgatás után a katonának, s eztán a többiekhez fordulok.
- Szóval, ismerkedjünk, kezdjük az alapokkal, nemde? Szóval hova valósiak vagytok? Máshonnan költöztetek vagy jöttetek ide, vagy vérbeli New-Yorkiak vagytok? - Teszem fel a kérdést érdeklődve, és remélem hogy ezzel sikerül beindítanom a beszélgetést, mert már lassan kezdem agyon unni magam a nagy semmittevésben.

Az igazgatóhelyyettes válasza után csak bólintottam egyet, de valamiért még ott maradtam. Nemsokára feltűnt egy nő és egyenesen hozzánk sétált. Úgy gondoltam ő is tanár lehet, de hamar kiderült, hogy csak szeretne az lenni. Elmondta, hogy katona volt meg még egy csomó más dolgot. Miután a beszélgetésük abbamaradt a melletem álló lány egy kisebb beszélgetést kezdeményezett.
- Hát nem tudom mennyire hallani az akcentusomból, de én nem itt születtem. Valójában Svédországból származom és onnan jöttem át a szüleimmel. - mondtam neki. - Viszont most elmegyek lepakolom a cuccomat. - Így is tettem. Fogtam magamat majd az egyik üresnek tűnő sátorba bedobtam a táskámat. A gitárt továbbra is a hátamon hagyom. Kicsit sétálgattam a tábor területén mikor két embert pillantottam meg, akik épp tábortüzet gyújtottak. Kicsit közelebb mentem majd egy farönkre leülve elővettem a gitáromat és játszani kezdtem. Mivel erősítőm nincs így az erőmet használom, hogy kicsit hangosabb legyen a zene és remélem, hogy senkit nem zavarok vele. Játék közben az égő tüzet figyelem.
//Ezt játszom //