Belleplain tábor

Teljesen belefeledkeztem a játékba. Először a tüzet néztem majd felpillantottam a kék égre, aztán becsuktam a szememet és teljesen elmerültem a zenében. Ezt az állapotot azonban egy hang töri meg. Jobb kezemet amivel eddig pengettem most rászorítottam a húrokra így a zene abbamaradt. Láthatóan a lány szólt aki a tüzet gyújtotta az előbb. Szép kellemes hangja volt. A gitáromat eltettem majd odasétáltam hozzá.
- Sziasztok - köszöntem nekik - A nevem Ingemar Fagerholm - mutatkoztam be nekik. - Remélem, hogy nem zavartalak meg titeket a zenémmel. Tudjátok nekem mindenem a zene és nem tudom megállni, hogy egy ilyen gyönyörű helyen ne játsszak valami szépet. -

- Mit... hol? MIVAN? Te... izé őőő ismersz engem, vagy mi a fene? - Gyakorlatilag teljesen kicsapta nálam a biztosítékot amit a lány mondott. Már legalább 4 éve nem hegedülök.
-Stephanie igaz? Szóval akkor ismrejük mi egymást valahonnan? Vagy honnan tudtad, hogy én hegedültem régebben? - Valahogy minden más kiment a fejemből. Nem emlékszek ilyen lányra a múltamból, de ezek szerint ő igen és ez elég gáz. Jó az utóbbi pár évben sok minden történt velem. Kicsit össze voltam zavarodva. Ezután a másik lány is bemutatkozik.
- Te sem idevalósi vagy? Csupán csak a neved alapján gondolom, de elnézést ha tévedek - mondtam a lánynak, aki számomra érthetetlen okok miatt egy kicsit elhúzódik tőle. Nem értem, de nem gond. Nem szeretheti mindenki az idegeneket.

//Sarah Az autogram-os részt nekem vagy még Serenának mondtad? Mert ez nekem most nem teljesen esett le.//

- A jövőből jöttél? Okéééé - mondtam neki miközben kicsit furcsán néztem rá.
- Bocsáss meg nekem, de ahonnan én jövök ott nemigazán gyakoriak az olyan emberek akik a jövőből érkeztek hozzánk. - Tényleg nagyon érdekes bár manapság már minden megtörténhet. Annyi minden létezik már a világban, akkor miért is ne lehetnének időutazók. Egy jódarabig ezek a gondolatok keringtek a fejembe, de ahogy látom a másik lány is elvan a gondolataiban.
- Magyarország? Hallottam már róla, de járni még nem jártam ott. Tudod nekem is Európában van az otthonom. Én Svédországból származom - mondtam a lánynak. - Amúgy mi volt az az autogram dolog? Nemigazán értettem, mivel lekötött a tény, hogy a jövőből jött. Bár gondolom ez nem meglepő reakció, de akkor is. Előbb számítottam volna arra, hogy telepata és pár másodperc alatt mindent tud rólam, de nem, ő időutazó. - Mosolyodtam el a dolgon. Azt hiszem, hogy le kéne állni ezzel a témával, hiszen a végén még beleőrülök.

Lassú, szinte már drámai léptekkel sétálok be a tábor területére. Az eddigi utat gyalog tettem meg, a taxiban kevésnek bizonyult a hely, de a pacáknak szerencséje volt, mivel nem tudnék mivel fizetni, megöltem volna az út végén. Emlékszem, a saját világomban is volt x-men, és örülök hogy itt is van, csak kérdezősködni kellett egy kicsit, és máris útba igazítottak, hogy merre találom őket, azonban a kúriánál senkit sem találtam, csak egy furcsa gépet aki ide küldött. Szóval hosszú napom volt, végig gyalogoltam. Még az indulás előtt megmostam magam egy kisebb tóféleségben a parkban, hogy ne bűzölögjek, nem próbálok jó első benyomást kelteni, de ezen múlik hogy lessz-e hol laknom, s lessz-e valamiféle értékelhető állásom is a közeljövőben, vagy továbbra is konzervlopó csatornalakó leszek. Jobban körülnézek, sokan vannak, és nem tudom hogy kihez menjek, illetve van egy tippem egy fehér hajú nő, de ő is fiatalnak tűnik, bár lehet hogy csak a szemem csal, távolról nem lehet biztos az ember. Hosszú barna hajam átdobom a jobb vállamon, hogy valamennyileg takarja a felsőtestem, sajnos ruhát lopni eddig nem voltam, s az egyetlen jó ingem is tönkrement... A csöves élet kegyetlen, annak örülök hogy a nadrágom még megvan, kellemetlen lenne egy szál gatyában beállítani, és feltételezem hogy azonnal elküldenének, a felsőtestére pedig amúgysem szégyenlős az ember, hacsak nem nőről van szó, legalább is nagy átlagban. Szép lassan ismételten elkezdek közelíteni a társaság felé, csak nyugodtan, nem sietek már sehova, mert ha minden igaz megérkeztem... De ha kiderül hogy nem, és csak elküldött az a gép hogy máshol ronstam a levegőt, akkor az első dolgom hogy visszamegyek és beaprítom a fejét.

Nagy levegőt vettem majd kifújtam. Próbálok lenyugodni persze ez egyáltalán nem olyan könnyű. Még 1 órája sem vagyok itt, de jobban kiakadtam mint ezelőtt bármikor.
- Ez azért tényleg igaz, de azt az ember megszokja hamar, de olyan embert aki a jövőből jön ide... hááát nem mindennapi dolog - mondtam. Sikerült már egy kicsit lenyugodnom és elfogadnom a tényt, hogy a jövőből jött.
- Amúgy mi okkal vagy itt? Nem lehet könnyű a dolgod. Biztos mindenki azzal piszkál, hogy milyen lesz a jövője. Kellemetlen dolog. - Tényleg az. Illetve unalmas, hiszen tudja, hogy mi fog történni, bár kis mértékekben változhat. Gyakorlatilag az is változás, hogy itt van. Mindegy nem gondolkozok ezen, mert nem az én szakterületem. Stephanie elment ételért addig Csillával beszélgettem.
- Hmm érdekes. Hát ha ennyire akarod szívesen aláírok neked bármit, bár se tollam se papírom nincs most - Mosolyogtam a lányra.
- Amúgy nagyon szép hangod van. Nem gondoltál még arra, hogy énekes legyél? Mondjuk van még mit csiszolnod a hangodon, de igazából nagyon szép. - Mondtam kedvesen. Közben megjött Stephanie a kajával.
- Nem igazán zavar a dolog. Már egy ideje itt élek szóval megszoktam az itten ételeket. Most miattam nem kell külön étrendet kialakítani. -

Mi okkal vagyok itt? Sorolhatnám órákig.
- A nehéz kamaszkor miatt leginkább – mondtam. – És anya is itt van, apa az én időmben halott… a bátyámnak már felesége van, meg gyereke és hazavitte őket a királyi udvarba Lord Lyron és Lady Melissa kérésére, a többiek is felnőttek. Így választhattam, hogy otthon maradok nagyjából egyedül, vagy visszajövök én is. Így hát itt vagyok. Nem igazán szoktam mondani, hogy ki mi lesz, csak ami teljesen magától értetődő.
A rost két fémjét beleszúrtam a földbe a tűz mellé, majd az egésznek a tetejét rátettem erre. Ez készen volt, már csak a hús kellett és a hagyma. Leültem egy faágra és nekiláttam késsel felvágni a húsokat, hogy megfelelő méretűek legyenek, hogy nyársa lehessen húzni.
- A hozott faágakból készíthetnétek nyársakat – néztem a többiekre. – Hogy a húst és a hagymát valamire rá lehessen tenni.

Alighogy befejeztem az utolsó mondatot egy újabb személy tűnt fel, aki közeledett. Ez viszont közel sem volt annyira barátságos kinézetű, mint amilyen Elizabeth. Sőt! Lehetséges, hogy ételért jött volna be, hogy adakozzunk neki, vagy vendégeljük meg? Más esetben szoktam néhány dollárt adni az ilyen személyeknek, de most a gyerekek miatt aggódtam, hiszen hogyan került ide? Olyan messze voltunk mindentől, nem kellett volna idekerülnie senkinek sem. A gondolataimra a faházból az oroszlán előjött, rendes életnagyságú nőstény, és mancsát mosva ült le az egyik kocsi mellé úgy, hogy az érkező rálásson, nehogy azt higgye, hogy védtelenek vagyunk.
- Segíthetek valamiben? – kérdeztem, mikor még jócskán távol volt tőlünk.

Észrevesznek, s ezzel egy időben feltűnik egy oroszlán, bár valami furcsa benne, mert egyrészt hogy kerülne ide egy ilyen állat, így őrizetlenül? Másrészt meg meglehetősen szelídnek tűnik. Ettől függetlenül zavartalanul folytatom az utam a nő felé, az egyetlen reakcióm hogy lassan az állat felé fordítom a fejem, és egy enyhe " heh " stílusú mosolyra húzom a szám, majd ugyan úgy ahogy vissza nézek a nőre, szép fokozatosan az arcvonásaim is vissza állnak az átlagba. Valamiért hasonló fogadtatásra számítottam, vajon miért? Nem szívesen látnak sehol egy magamfajtát, bár lehet ezt már említettem. Teszek még pár lépést, majd felemelem a bal kezem, s még viszonylag tisztes távból válaszolok a nőnek, ám elsősorban nem a kérdésére.
- Nem ártószándékkal jöttem! - És innentől ha minden igaz, meg sem állok amíg oda nem érek, s ha tényleg így alakul akkor realizálom is hogy " messzebbről magasabbnak tűnt ", miközben lenézek rá.
- Maga az X-men egyik tagja igaz? - Kérdem kissé érzéketlenül, ha a válasz igen akkor folytatom is. - Jelentkezni akarok a csapatba. - Már-már bunkón hangzik a dolog, pedig nem úgy van szánva.

- Áh szóval gitározni szeretnél. Ez egy érdekes fejlemény. Gyakorlatilag én mindkettőben tudok segíteni neked, de csak ha akarod. Bár az éneklésbe én sem vagyok valami jó, de a gitározáshoz értek valamicskét. Esetlge a hegedülést tudom felajánlani, de nemhiszem, hogy az annyira érdekelne téged. - Mondtam a lánynak. Ha nem akarja, hogy segítsek akkor nem segítek, de szívesen csinálnám. Nem tudom van benne valami érdekes kisugárzás. Gondolom, hogy hasonló lehet mint az én befolyásolási képességem, de mégis más. Ő nem ah hangjával hat rám. Nem tudom megmagyarázni, de nagyon érdekes.
- Nem hangzik rossznak az ötlet - mondtam Stephanie-nek - Segítek én is. - Elkeztdem tehát keresgélni a célra megfelelő fadarabokat. Találtam 2-3 megfelelő darabot. Elég hegyesek is voltak, hogy fellehessen szúrni rájuk az ételt.
- Ez megfelelő lesz? - kérdeztem. - Amúgy Stephanie milyen volt a világ ahonnan te jöttél? Tudom, hogy elég idegesítő kérdés, de mégis nagyon foglalkoztat, hogy milyen világban fogunk majd élni. - Kicsit rosszul érzem magamat, hogy ilyen hülyeségekkel zavarom őt.

Hát, ennyi volt a nagy beszélgetés, valaki válaszolt, aztán le is lépett, kár, és úgy néz ki hogy a tanár is végzett az új tanárjelöltel, legalábbis mára biztosan. Szólni kéne hozzá valamit, de nem tudok mit, ám nem is kell, mert hamarosan feltűnik egy baljóslatú alak, valami csöves lehet a ruházata alapján, de izma... Az van elég rendesen ahogy elnézem. Mindenesetre is ez az a pont ahol úgy döntök, hogy követem a srác példáját, és lelépek.
- Húúúúhouhouhoúúúú. - Mondom kissé meghajolva, kezeimet előre szegezve tenyérrel lefelé, mély hangon, s közben szép lassan elhátrálok, mindennek nem tudom hogy mi értelme, de én viccesnek találom, szóval miért ne? A másik társaság felé veszem az irányt, akik úgy tűnik hogy jelenleg kaját csinálnak, a maguk módján.
- Üdvözletem népek! - Köszönök széttárt karokkal amikor odaérek, s jobban megvizsgálom őket közelebbről is, bár az egyik lány közelében furcsa érzés kerít hatalmában... Szimpatikus, valami nem stimmel, szóval csak egy nagyon értelmetlen pofát vágva bámulok rá, mint aki citromot nyalogatott nemrég. Persze ettől függetlenül neki is bemutatkozok, mint mindenki másnak is akihez odamegyek, ez pedig jelenleg három ember, és mindegyiknek külön elmondom hogy:
- Alicia Havana. - Nem nézem hülyének őket, csak én vagyok megint furcsa, és így tutira megjegyzik a nevem.

Hálásan biccentettem Csilla felé.
- Most talán máshogy alakul és nem jön el a főnix, akkor életben marad – mondtam.
Ez szerintem nem volt fix pont, így még változhatott, bár nem, a szívem mélyén tudtam, hogy nem. Más különben mi sem lennénk itt és mi pont emiatt utaztunk vissza a múltba. Ez fix pont volt, de azért még reménykedtem.
- Arra, de nem kell túl vastag ág, a vékony is elég, és csak a végét kell kihegyezni, hogy a húst és a hagymát rá lehessen szúrni – magyaráztam a lánynak, mert láthatóan nem értett ehhez. – Tökéletes lesz – biccentettem a srácnak is.
Majd érkezett a kérdés, hogy milyen lesz a jövő, most erre mit kellett volna mondani, hogy szép és jó? De az igazság közel sem volt ennyire szép. Az AIM mindent tönkretesz és minden más is.
- A jelen szebb és békésebb, hagyjuk ennyiben, ha lehet – kértem. – Még ráértek a jövő gondjaival foglalkozni.
Lassan kockáztam fel a húsokat, ami megvolt odatettem eléjük, hogy kezdjék felhúzni a nyársra őket, amikor még Alicia is megérkezett.
- Szia! Stephanie Davidson – mutatkoztam be.

Ettől a mondattól már valójában kirázott a hideg, mindig ilyesmivel szokták kezdeni, akik de igen. Az oroszlán felkelt és morogni kezdett, de a férfi csak közeledett, most mennyire örültem volna annak, ha James még itt van, akárcsak Hank. Ők legalább megtudtak volna védeni minket. Az oroszlán közben megérkezett közénk és továbbra is vicsorogva állt meg a férfi és közöttünk, nem hagyva, hogy teljesen közel jöjjön. A szavai azonban megleptek, az X-ment kereste? Még inkább megdöbbentem, amikor a csatlakozási szándékát fejezte ki. Kellett vennem egy-két mély levegőt, hogy megtudjak szólalni, igaz Hobogár is hajléktalan volt eredetileg, így ezek után már nem lehetett meglepődni azon, hogy még egy ilyen személy csatlakozna hozzánk.
- Igen, én vagyok a csapat vezetője – mondtam. – Serena Davidson. Miért szeretne csatlakozni hozzánk és mi a képessége?

A körülöttünk lévő gyerekek szépen lassan eltűntek és már csak egy áll ott egyedül. Hamarosan azonban egy ismeretlen férfi jelenik meg a bejáratnál. Első ránézésre nem volt a legjobb állapotban. Gyakorlatilag hajléktalannak tűnt. Hamarosan egy oroszlán jött ki az egyik ház ajtaján. Na jó értem. Azt hiszem a mai nap a legfurcsább az életemben. Serena mellet sétálok az ismeretlen felé. Nagyon remélem, hogy nem valami ártó szándékkal közeledik ide. Persze a legrosszabbra is fel voltam készülve. A kezem már készenlétben állt, hogy lekapja a fakardot a hátamról. Bár sokat nem ér, de azért elég fájdalmasakat lehet vele ütni. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam. Aztán mikor közelebb értünk Serena megkérdezte, hogy mi járatban van errefelé. Én csak némán figyeltem. A fickó kijelentése viszont meglepett. Okéé akkor ő is azért van itt amiért én. Nincs hova mennie. Bár a készültségemet még mindig fent tartottam, de egy kicsit nyugodtabb voltam. Ezek szerint nem harcolni jött ami nagyon jó. Bár jól képzett katona vagyok és értek a harchoz, de akkor sem nagyon akarok harca keveredni. Bár előbb utóbb ez elkerülhetetlen ha itt leszek az X-menek közelében.

Végül sikerül eljutnom a nőhöz, ámbár nem teljesen, mert az a furcsa oroszlán közénk áll, és próbál megijeszteni, de valahogy az állatok nem tudnak meghatni. Ettől függetlenül úgy érzem hogy így is elég közel jutottam egy kis beszélgetéshez, vagy mégsem? Még eldöntöm.
- George Ethan. - Mutatkoztam be jómagam is. - Erre több választ is tudnék adni, kezdem a legszimplábbal: kell egy lakás, ahol normális életet tudok viszonylag élni, és nem vagyok rákényszerülve a hozzám nem méltó dolgokra és életszínvonalra. - Egy kis csend. - Valamint amióta elhagytam a szektámat, próbálok " a saját lábaimra " állni, és megmaradni valahogy, ám egy magamfajta teremtményt nem sokan látnak szívesen, és úgy gondoltam hogy az x-men segítése kezdetnek jó. - Mély hangomban nem igazán érezni semmiféle hangulatot, csak síkan regélem hogy miért is akarok csatlakozni. A második kérdésen sem kell sokat gondolkodnom, ám a válasz előtt ismét közeledni kezdek a nőhöz, ám most megállok az oroszlán mellett, már ha ez így biztonságos, és megsimogatom a fejét.
- Milyen aranyos dög... - Jegyzem meg inkább lesajnálóan, igazából az állat irányába, kíváncsi vagyok hogy van-e annyira intelligens hogy felfogja mit mondok, bár kétlem, hiszen csak egy állat.
~ Vajon milyen gyorsan tudnám kitekerni a nyakát? ~ Majd ismét Serenára nézek.
- A képességem... Mágus vagyok, nincs mutáns képességem, jelenleg egy változó méretű pengét tudok formálni az árnyékokból az alkaromra, illetve egy bizonyos árnyékon belül teleportálni, a többin még dolgozok... És rendelkezek ezzel a páncéllal is. - Eztán aktiválom is, s hagyom hogy szép nyugodtan felkússzon a testemre. Kicsit így hagyom, had emésztgesse, valószínűleg másra számított, inkább egy mutánsra mint egy... Nem vagyok ember, igazából nem tudom mi vagyok... A lényeg hogy valószínűleg nem egy olyan valamire számított mint én. Úgy egy perc után deaktiválom a páncélt, nem szeretem ha fölöslegesen rajtam van, pedig sok problémámat megoldaná.

Csilla egy kicsit eltávolodott. A furcsa érzés eltűnt. El is magyarázta, hogy mi a helyzet.
- Akkor ez volt az az érzés. Természetesen így is áll az ajánlatom. Amúgy nem veszem bunkóságnak ne félj. Sajnos én is pont ebben a helyzetben vagyok. Én is tudom akaratlanul manipulálni az embereket, bár én ezt a puszta hangommal vagyok képes véghezvinni. Bár én sem akarom sajnos nem tudom megszüntetni. Legalábbis egyenlőre. Úgy érkeztem ide, hogy nagyon remélem, hogy idővel megtudom tanulni teljes mértékben használni a képességemet. - Mondtam neki miközben mosolyogtam. Stephanie válasza nem lepett meg. Valószínüleg nem viccből van itt szóval a jövő nem túl felhőtlen.
- A jövő megváltozhat? Tehetünk valamit, hogy ne legyen olyan rossz? - kérdeztem. Tényleg érdekel. Végül is az én jövőm is. Közben elkezdem a húsokat a nyársakra felhúzni.

Bólintottam, végül is ezért voltunk itt, hogy megtanuljuk használni a képességeinket. Vagyis ők, én már évek óta tudtam rendesen használni.
- Igen, itt megfogjátok tudni használni és kordában tanulni – mondtam.
Megváltoztatni a jövőt, milyen szép is lett volna, ahhoz pontosan tudni kellett volna, hogy melyik lépésünk mivel is jár. És ne feledjük el, hogy a realitás átírása milyen veszélyekkel is jár. Láttuk Marvelt, hogy mit tett, és Michael, amikor mindent eltörölt és egy olyan világot hozott létre, ami ennél is szörnyűbb volt.
- Túl veszélyes – mondtam. – Ki tudja, hogy mennyivel rosszabb jönne létre, ha teljesen megmásítanánk. És még ott van, hogy minden tettünk megannyi párhuzamos realitást hoz létre, nem is olyan régen láttuk, hogy mi lett a következménye annak, amikor minden áron meg akarták a világunkat változtatni, egy csoport, akik jók akartak, de olyan személlyel, aki egy másik világból érkezett és a sajátját akarta elkerülni. Ez a világ elpusztult és csak a csodával határos, hogy újra helyreállt.
De még itt is olyan változások voltak, amiknek a következményeit mi sem tudhattuk anyával és a többiekkel.

Meglepetten néztem a férfira, amikor a normális életet említette. Ez minden volt, csak nem éppen normális élet. Ha normális életet szerettem volna, akkor elköltözöm a gyerekkel vidékre távol New Yorktól, ahol semmilyen gond és veszély nincs. És nem tudom, hogy mit tart rangjának alulinak, de nem néztem ki belőle, hogy a civilek mentése és a rászorulók segítése éppen beleesne abba, amit akar.
- Ezek szerint nincs tisztában, hogy mivel is foglalkozunk – mondtam. – A szegényeket, rászorulókat segítjük, amikor szükség van rá, világméretű fenyegetések elhárításában segédkezünk és a legtöbben a suliban tanítunk. Nem hiszem, hogy ez éppen ez a normális élet lenne, vagy az, amit elképzelt. Szekta? – kérdeztem gyanakodva.
Az oroszlán nem hagyta, hogy megsimogassák és egy hatalmasat fújt a lesajnáló szavakra. Én értettem és ez rajta is meglátszott. Még egy mágus? Ezek után már meg sem lepődtem a páncélon, mert tudtam, hogy mire képesek, elegen voltak a közelemben, hogy fel legyek rájuk készülve.
- Akkor ezek szerint nem is minket, hanem Zacharias Morsus-t kereste, nem igaz?

Nos, a dögje nem hagyja hogy megsimogassam, és úgy tűnik hogy érti is amit beszélek, meglepő tényező, de annyira nem érdekel, továbbra is csak egy állat, hacsak nem alakul át itt és most egy emberré, aminek lássuk be, nem sok esélye van. Most tűnik fel igazán, hogy ketten is állnak előttem, és nem csak a fehér hajú nő, de a másikat továbbra is ignorálom, maximum annyit reagálok a jelenlétére hogy végigmérem. Serena szektás visszakérdezésére kénytelen vagyok elmosolyodni.
- Igen, szekta, megalkottak, megszülettem, anyám ember volt... - Mellékes információ. - Neveltek, felhasználtak a céljaikra, később leváltottam a vezért, és egy évvel később véget vetettem a szektának, és életem ezen részét lezártnak tekintem, a magam ura vagyok. Azonban nem gondoltam bele a következményekbe, ezután földönfutóvá váltam, New-Yorkot elöntötte a víz, amely átmosott engem ide. - Itt kissé elgondolkodok hogy folytassam-e, vagy amúgy is teljesen hülyének néz-e már, végül úgy döntöttem hogy folytatom.
- Az hogy átmosott ide, szó szerint kell értelmezni, én nem idevalósi vagyok, nem ebbe a világba, ahonnan én jöttem, magukat mutánsokat már rég kivégezték volna pusztán azért, amik. - Őszinteség, szükséges, egyrészt mert a gyors ismerkedés jelenleg a célom, akkor is mondom ha senkit sem érdekel, és nekem úgysincs semmi vesztenivalóm, ha pedig jól sülnek el a dolgok, minek a titkolózás?
- Remélem kielégítő a válasz. - Fűzöm még hozzá már-már kicsit türelmetlenül, majd elkezdek gondolkodni a következő kérdésen.
- Zacharias Morsus, azt hiszem tudom kiről beszél, de nem hozzá jöttem, ám most hogy tudom hol találom, jó lenne vele szót váltani, és mellékesen visszatérve a szerencsétlenek megsegítésére... Sosem voltam az a segítőkész mintapolgár, ameddig ide nem kerültem, az emberi lágyszívűség lassan megfertőz, mint egy ocsmány ragadós betegség... Talán anyámnak köszönhetően. - Kíváncsi vagyok hogy erre mit mond, mindenesetre is kénytelen vagyok egy nagy levegőt venni ezután az egész beszéd után.

A férfi bemutatkozott. Én még mindig szótlanul figyeltem az eseményeket. Nekem nincs beleszólásom az ilyen ügyekbe főleg, hogy még én sem vagyok felvéve. Az idegen felelőtlenül az oroszlán felé nyúl, hogy megsimogassa azt, de az állat elhúzódik tőle. Még jó, hogy nem harapta le a kezét. Egyre jobban érzem, hogy a férfi tényleg csak csatlakozni akar, de mégis olyan rossz érzésem van vele kapcsolatban. Nem tudom, hogy miért, de valahogy úgy érzem, hogy nem az a fajta ember aki ebbe a csapatba illene bele, de ezt még mindig Serenának kell eldöntenie. Láttam ahogy végigmér engem. Idegesített ahogy a szeme átsiklott rajtam. A hideg kiráz ettől az embertől.