Belleplain tábor

Magabiztos léptekkel vágok át a bokrok között, egy-egy oldalazó lépéssel, galoppal térek ki az egyenes utamat gátló akadályok elől. A számból kilóg szórakozottságom első példája, egy törött, közel sem égő szál cigaretta, ami fel le ugrál utam megtételének módjából fakadóan. Továbbá égnek mered a kócosan himbálózó séróm, a fejem kerek búbjáról. Amit el-el fújok egy nagyobb löket lélegzettel, mikor szemlátomást a látómezőmbe furakodik be.
A hegyezett, persze csak képletesen, fülem, meg közbe veszi az adást, azt az ordibálást, így pontosabban belövöm az irányt. Hogy aztán széttárt karokkal üdvözölhessem megtévedt lányt.
- 'Állo, 'állo! Májn Frojlájn! Kit keres? - Amíg magam szórakoztatom szegény lány kárára engem is kezd kicsit kiverni a hideg, hogy rossz helyre jöttem. Nem vagyok az a fajta Sherlock aki meg tudja állapítani nyomokból, perifériából, hogy mennyire áll vagy állt itt tábor.
De azért az a sok itt felejtett cucc kicsit gyanús...
~ Vagy csák teszt... ~ Egy kicsit gondolkozó fintort veszek magamra, amíg a jobb oldalamra tekintek, majd a vállamra, és vissza a lányra aki egyedül maradt velem. Egy pillanatra a szemébe meredve.

Alig volt időm leülni és gondolkodni, valaki máris reagált a " hívásomra ". Kicsit meglep a dolog, arra számítottam hogy egy idősebb alakkal fogok előbb vagy utóbb összefutni, de végül is lehet így jobb, legalább is nekem. A magokkal teli szütyőt gondosan magam mellé rejtem, egyenlőre nem tudom hogy mennyire megbízható, és nem kéne hogy reklámozza a dolgot, bár nem hiszem hogy tudja mi van nálam.
- Csá öcsém, hol van mindenki? - Majd kis hezitálás után. - Van papirod? - Nézek rá kérdőn, és remélem hogy a válasz igen, kéne már szívni egyet, kezd eléggé hiányozni az anyag, és kéne valami ami megdobná egy kicsit a hangulatomat.

A lány reakciójára könnyed mosoly kezd el terjedni az arcomon aminek a végén a kezemet nyújtom, hogy megfogjam az övét. A számhoz emeljem, hogy csókot nyomva rá el is kezdhessem a bemutatkozást.
- Archy vagyok és örülni fogsz nekem... - Erősítem meg a feltevésem egy vigyorral és egy alig használt pakk cigipapírral. Amit persze készségesen át is nyújtok a lánynak.
- A bozótos túloldaláról érezni, hogy melyik fajta papírra fájt a fogad. - A kijelentéssel, levíve a hangsúlyt le is huppanok a lány mellé. Lehetőleg, úgy, hogy a kezem lóghasson és a hátam is támassza valami.
Egyesével felhúzom a térdeim, majd kiroppantom a csuklóm is, elég időt adva a lánynak, hogy eldöntse, hogy is tovább.
- Azért remélem megkínálsz, mielőtt a többiek visszajönnek a cuccukért... - Jegyzem majdani "barátosnémnek", miközben a terv szerint körbe viszem az ujjaim végével a tekintetét a táboron.

Furcsa a srác mit ne mondjak, kezet nyújt, amit természetesen elfogadok, de a következő kézcsókos húzása meglep.
- Amerikába minden lányt így üdvözölnek? - kérdem kicsit meglepetten, majd átveszem a papírt. A szavain nagyot nézek, bár gondoltam hogy egyértelmű lessz számára a dolog. Előveszek egy magot, kaparok neki egy kis mélyedést a földbe, és konkrétan elültetem. Miután végzek a dologgal vissza kaparom rá a földet.
- Csak ha nem köpsz senkinek. - Mondom a srácnak miközben leül, majd a figyelmem át fókuszálom a növényre. Nem sokat akarok rajta növeszteni, elég néhány levél is jelenleg, mivel a szavai alapján nem sok időnk van. Erősen koncentrálni kezdek, amiől a növény hamarosan ki is csírázik, s jól láthatóan növekedni kezd. Miután jópár levél van rajta abbahagyom, s azokat szépen letépdesem rőla, majd mivel vágóeszköz nem áll rendelkezésre, igazából rá szaggatom, illetve morzsolom a papírra, majd kis nyálazás és tekerés. Mindeszt természetesen meglehetősen "profi" mozdulatokkal teszem. Miután kész a home made "vicces" cigi, egy öngyújtóval meggyújtom a végét, s örömteli arckifejezéssel szívik is belőle egy picit, majd átnyújtom a srácnak, aki menet közben eléggé kényelembe helyezte magát.
- Ne feledd, senkinek egy szót se. - Mosolygok még mellé egy kicsit.

A költői kérdésre csak szelíden elmosolyodok, hogy utána megtekinthessem a csodát. Amit a lány feltehetőleg az X-génnel idéz elő.
- Baba... - Nyugtázom az eseményt, hogy pár magból, mindenféle körülményekkel való vacakolás nélkül termesztett nekünk pár levél zöldikét.
Bár magam észre se veszem közben enyhén leesik az állam, amit el is felejtek vissza tornázni a helyére. Egészen addig a pillanatig amikor én is kézbe kapom az eredményt.
A szívás közben szolidan bólogatok még a figyelmeztetése, a slukk végeztével vissza nyújtom a cigit neki, majd az arcom mintha a fogom szívnám egy friss karika citrom után... Hátra dőlök és kissé lassúdtnak érezve magam tekintek vissza a lányra.
- Hogy kerültél ide a suliba mikor ilyen hasznos képességed van? Simán ellennél kint is. Egy szép "szállítmányozási vállalat. A hátsó kertben meg déli gyümölcsöket és zöldet termesztesz... - Eltekintek a szavaim közben a távolba, mikor kirajzolódik előttem a kép és ismét, mint mindig szelíden mosolygok.

A srác elég gyorsan tudomásul vette a dolgokat, ez elég megnyugtató, már csak azért is mert ha mégis kamuzna, amit nem hiszek, de ugye jobb félni mint megijedni... Szóval akkor már ő is benne van. Akaratlanul is mosolyogva figyelem ahogy beleszív, majd átveszem a cigit. Amikor bevágja azt a citromnyalogató becuppantott fejet, nos kicsit elkuncogom magam. A kérdése közben ismételten beleszívok, elég erősen, s bent tartom, mert hát miért ne? Átnyujtom neki ismét, miközben gondolkodó fejet vágok.
- Hát.. - Kezdek bele végül. - Tudod, apám kitalálta hogy végezzem el itt a sulit, és alakítsak ki magamnak valami pofás életet. Nem akartam de tudod, szülők... Hajthatatlanok. - Beszéd közben ömlik a számból a füst.
- De amúgy kábé ugyan erre gondoltam. -

Átveszem. Könnyedén, megforgatom az ujjaimmal, majd a számba pöccintem. Ugyan kicsit odébb hajolok, hogy elkaphassam, de miközben bólogatok a mondandóra valamiért viszketni kezd bennem az érzés, hogy valami példáját adjam annak, hogy én mit tudok. Valami olyasmi is rémlik, hogy kérdezte is volna a lány. Kicsit elgondolkodva rásandítok, hogy eszembe juttassak valami jópofaságot. Majd felkecmergek rendesen talpra, kicsit "leporolom" magam. Kinyújtom oldalra a karjaim, megmozgatom az ujjaim és egy nagy slukk után neki iramodok a szemközti szilárd fának, hogy azon felfussak és egy szaltó után ismét a cigivel a földön landoljak, enyhe guggolásban, kinyújtott kézzel. Ami annyira nem menő, de viszont reflex szerű egy tökéletes landolás után. De talán segít az összképen, hogy könnyeden eregetem a füstöt az arcomból.
Fordítok még a lány felé sétálva párat a cigimen, az ujjaim között, hamuzok, majd csigával felé fordítom és a szája elé helyezem.
Közvetlen mielőtt sikerülne elszörnyednem, és még így is nézek rá.
- Elfelejtettem a nevedet! - Meredek rá bocsánat kérően. Azon gondolkozva, hogy mondta-e, de azzal se vagyok sokkal beljebb, ha kérdezni felejtettem volna el.

Egy dolog már biztos, a srácnak jó a kézügyessége, de annyira nem szeretem ha valaki húzza az időt. Bár mondjuk ez még oké lenne mert nem tart sokáig, de miután feláll és elkezd rohanni.
- Hőéj! - Szólok még utána, ezzel akarván kifejezni hogy " ájjá meg! ", de felfut egy fára és vág egy hátraszaltót, és gugolva érkezik. A dolgot ámulva nézem, igazából nem igazán akarom elhinni amit láttam, csak az tűnik belőle valósnak hogy a képembe tolja a cigit, amit természetesen el is fogadok.
- Most vagy ennyire beütött, vagy nagyon feltünési viszketegséged van és egy ninja vagy. - Mondom elmosolyodva a cigivel a számba, majd beleszívok.
- Vagy csak szimplán hiperaktív vagy, de aranyos. - Fűzöm még hozzá, majd a neves dologról eszembe jut hogy hát igen, én még nem igazán mutatkoztam be.
- Hát izé, Alicia Havana, de hívj csak ciának, vagy vanának, amelyik jobban tetszik. - Mondom, majd szívok még egyszer, és ismét átnyújtom neki.

A találgatásokra mosolyogva, kis hatásszünet után adom is a választ.
- Inkább Batman... - Hagyom annyiban a dolgot, miközben egy pillanatra sarkon fordulok a táborban való körülpillantás erejéig, majd vissza hajolok a lány felé, hogy meghallgathassam a bemutatkozást és átvehessem a cigit.
- Nos... - Kis szünetet tartva, míg elgondolkozok a neveken.
- A ciának hívás oly veszélyt rejt, hogy rosszul ejtem a végét és akkor ugye... le ciánozlak, ami mint tudjuk egy derék méreg. Népszerű az öngyilkosoknál. Kényelmetlen szituációkat eredményezne. - Jegyzem emelkedett hangon, majd elhallgatok, amíg leszippantom az utolsók egyikét hunyorogva. Majd vissza nyújtom. Kicsit még hunyorgok, hatás szünet.
- Szóóóval, olyvá tűnik kénytelen leszek a Vannánál maradni, ha megengeded... - Leviszem a hangsúlyt, a végére kiveszik az emelkedettség is a hangomból. Az alsó ajkam előre nyomom, hogy a mutató ujjam ugráltathassam kicsit rajta elgondolkodva. Miközben a maradék füst az orromon távozik.

Elvigyorodok a batmanes megszólalásán, ez a srác egy totál hiperaktív fél idióta, de talán pont ezért jön be a stílusa, nem mindennapi jelenség, és már feldobta a napomat.
- Nem is tudtam hogy ennyire öreg vagy. - Mert mint tudjuk, batman öreg, vagy legalább is szerintem biztosan az.
- Hát ahogy gondolod. - Jegyzem meg mosolyogva a neves dolgára. - Bár engem abszolult nem zavarna a dolog, a helyzet meg max csak másnak lenne... Őőő hogy is mondtad? Ja igen, kellemetlen. - A mondatom végénél átveszem a füvet, egy kis hamuzás, majd egy alaposabb szemügyrevétel hogy mennyi van még belőle.
- Hát, ez gyorsan elment, lehet több kellett volna. - Vakargatom a tarkóm. - Mégcsak a szivárvány kecskebékát sem sikerült kicsalni az erdőből, pedig tudom hogy ott van... Láttam a fejét. - Jegyzem meg eleinte kissé nevetve, a végén pedig már suttogva, majd elszívom azt a keveset ami megmaradt az anyagból. Miután végeztem elnyomom a földbe, hagyom kicsit hülni aztán zsebre vágom, majd ha ráérek eldobom egy olyan helyre ahhol nem tűnik fel senkinek. A növényt amit megnövesztettem pedig igyekszem gyökerestől kitépni a földből. Mindkét cuccost kidobom a legközelebbi kukába, ha van, ha nincs akkor meg lepakolom őket valami elhagyatott helyen.

Meglepetten nézek fel az égre, miközben furcsa bizsergés járja át a testemet.
- B@szki öcsém... Ütős az anyag. - Mondom mosolyogva, abszolulte a fűnek tudom be amit az előbb láttam, mert egyszerűen túlságosan lehetetlennek tűnik a dolog, mármint most komolyan, egyik pillanatról a másikra felhők és vörös villámok? Na persze. Miután vége a dolognak, teszem tovább a dolgomat, mintha mi sem történt volna az előbb, mert telljesen biztos vagyok benne hogy csak én láttam a dolgot. Sikerül megszabadulnom minden "nyomtól" végül, egész jól, szóval nem igazán parázok mostmár, jó eddig se igazán tartottam a lebukástól, de azért mégse kéne, szóval azt a drága növényt kidobás előtt még meggyújtottam és elégettem, már csak azért is mert szeretek gyujtogatni.

Épp válaszra nyitom a szám, mikor elvörösödik az ég, villámok kezdenek cikázni és kénytelen vagyok az arcom elé húzni a kabátom, mikor feltámad a hirtelen szél. Ugyan kósza áramlatnak tűnik egy pillanattal később, de furcsállva kezdem nézni az eget. Érzem, biztosan érzem, hogy történt valami és ahogy ismerem ezt a világot ennek jó eredménye nem lehet.
Kicsit komoran tekintek vissza Vannára. Hiszen neki is éreznie kellett, az erőt a vihar mögött. Kiráz a hideg.
- Ez nem a növénykéd volt... - Megjegyzem, majd vissza fordulok az ég felé és elképzelem,hogy valami nagy történik, most a világon. Megannyi filmekből, hírekből táplálkozó fantázia kép surran át a fejemen. De valahogy mind komor, nem sejtek túl sok jót a vörös villámok fényében.
A régi reflexetől vezérelve a mobilom veszem csak a kezembe és megnézem van-e térerő, majd jobban elnézek az égre, hátha látom a felhők határát. Szeretném azt hinni, hogy csak egy kis mutáns szórakozik a táborban. De éreztem, azt. Azt az erőt, ami nem rejtezhet csak egyikünkben. Nem lehet.

-Ó!- Ezzel az egyszerű hangal fejezem ki meglepettségem.
- Hát ez bizar... Tudod csak azért hiszem el mert te is láttad. - Hangomban hallattszik a döbbenet. Kicsit körbe nézek, hogy történt-e még valami más is a közelben, vagy hogy van-e még itt valaki, aki esetleg előidézhette a látványt, de nem igazán látok magunkon kívül senkit.
- Biztosan valami nagy dolog történt, de nem hiszem hogy mi a részei vagyunk, és szerintem a magunk érdekében, haggyuk ezt így ennyiben... Elfogadva? - Nézek kérdőn a srácra, majd a válasza után, valami újabb elfoglaltság után nézek, mivel mások még mindig nincsenek a láthatáron, a sátrak körül kezdek el ólálkodni, hátha találok valami érdekeset.

//Előzmény: Belleplain állami erdő//

Sarah jött szerencsére utánam és már majdnem visszaértünk a táborba, amikor az ég hirtelen lett vörös és villámok cikáztak mindenfelé. Furcsa érzés kerített hatalmába, aminek hála megborzongtam. Az égre néztem, igen hamar múlt el ez a jelenség, de valami furcsaság volt benne, nem tudtam, hogy micsoda, talán emiatt kellett visszamennie Tyler-éknek? Adia nem jelzett veszélyt, így legalább itt a közelben nem történt semmi sem. Sarah hangjára kissé összerezzentem.
- Nem tudom – mondtam. – Fogalmam sincs, hogy mi lehetett el. Steph? – néztem a lányomra.
- Semmiség – mondta. – Csak a görög istenek ügyködtek és Olimposz lényei felébredtek a Földön.
- Az asgardiak után még ők is? – kérdeztem meglepetten.
Igaz, amiket megéltem az elmúlt években, ez szinte semmiség volt. Lassan visszaértem a táborba, remélhetőleg nem egyedül, ahol két fiatalt láttam meg a sátrak körül ólálkodni. Két kamasz, csaknem ideküldte őket valaki? Óvatosan közelítettem feléjük, ki tudja, hogy nem-e rablók. Mikor közelértem hozzájuk szólaltam meg.
- Sziasztok, ez egy zártkörű tábor – mondtam. – Mit kerestek itt?

//Előzmény: Belleplain állami erdő//

Ms. Havana kérdésére leveszem az égről a szeme, de egy pillanatig elsüllyedek magamban. Majd utána mosolygok csak rá kedvesen, levetkőzve a gondterhelt arckifejezést. Hurtelen észhez kapva eszembe jut, hogy kéne valahogy helyeslésem jelezni. E-kép bólintok. Így sikerül meglátnom az ősz hajú lányt egy csapat fehér néppel a háta mögött. Mikor épp kérdést intéz felénk.
Hirtelen nem jut eszembe, hogy feltegyem a kezem és úgy játszunk bemutatkozósat. Egyszerűen feléjük fordulok és elindulok a lány felé, kinyújtott kézzel. Hogy a közelbe érve benyöghessem:
- Archy, illetve Archybald Peterson! - Közlöm kedélyesen és h a lány megfogja a kezem az övét is a számhoz emelem reflex szerűen és csókot nyomok rá. Nem is remélem hirtelen megjött jó kedvemben, hogy nem üt le valami szuper képességgel. ~ Lánysuliba írattak ~ Cinkosul elmosolygok gondolataimban. Míg kívül alig mosolyodom el bárgyún a gondolatra.

Már hosszú ideje utazok a tábor felé. Az ülőizmaim már teljesen elzsibbadtak. A kúriába érkezve csak egy robot fogadott aki el is küldött, hogy menjek a többiek után a táborba. Kicsit idegesen ülök a taxiban ami a tábor helyszíne felé szállít engem. Kíváncsi vagyok, hogy milyen ez a hely. A jármű hamarosan megáll a tábor előtt. Faházakat meg sátrakat látok ahol valószínűleg az itt táborozó emberek laknak. Egyre jobban kezdek izgulni, bár ez nem jellemző rám. Általában könnyen illeszkedek be új környezetbe. Persze ebbe az erőm is közrejátszik egy kicsit, de még soha nem kerültem olyan közösségbe ahol ennyi hozzám hasonló ember él. Nagyon érdekel, hogy kikkel fogok együtt élni. A kúriánál a robot adott pénzt taxi-ra így az előrenyújtottam a vezetőnek majd kiszálltam. A jármű hamar el is tűnt mögülem és tudtam, hogy most már nincs visszaút. A szívem hevesen vert ahogy ott álltam egyedül. Hátamon a gitárom pihent a tokjában a jobb kezembe pedig egy táska volt tele ruhákkal és egyéb fontos cuccokkal. Vettem egy mély lélegzetet és elindultam a tábor belseje felé és elkezdtem keresni valaki, lehetőleg egy felnőttet.

Tovább settenkedek a sátrak között, igazából pár elszórt cuccon kívül nem igazán látok semmi figyelemfelkeltő dolgot. Csalódottan sóhajtok fel, a várakozás többi része úgy érzem unalmasan fog telni, már ha kell várni. Nos szerencsémre nem kell sokat, mert valaki, egy ismét ismeretlen nőszemély szólít meg.
- Óh végre!. - Egyáltalán nem cinikusan mondom, sokkal inkább örvendezve. - Már azt hittem hogy itt fogjuk tengetni az egész napot, ketten, unatkozva... Eeee...- nyújtom az e betűt -...engem személy szerint egy suliból küldtek át ide, hogy most itt van mindenki. - Vakargatom a tarkóm, és asszem sikerült elég okosat mondanom ahhoz hogy maradhassak.
- Ha már így itt járunk, Alicia Havana. - Nem kéne megint elfelejteni a bemutatkozást, s közben bólintok is, amolyan köszönésként.

// Az nem Sarah, hanem Csilla . //

Sajnálatos hogy Serena nem tudja, bár annyira nem lep meg a dolog, végül is ugyan annyit tapasztalt a dologból mint én. Az amit Steph mond, nos az egy kicsit megrémít, de azt mondja hogy nem vészes, és hát ha ő mondja...
- Csaltál. - Jelentem ki poénkodva, és nyelvet is nyújtok mosolyogva, majd a figyelmem át terelődik a két ismeretlen alakra. Nincs sok dolgom velük, plussz a tanárnő már amúgy is a kezébe vette a dolgokat, az már más kérdés hogy mennyire képes fogni a gyeplőt, de végül is nem tűnnek vészes esetnek. A magammal cipelt ágakat lepakolom a földre, a baltát pedig vissza rakom oda ahonnan elvettem, persze csak ha már nem lesz rá szükség, na meg persze még éppenséggel eszembe van hogy honnan is vettem el. Kicsit neki dőlök az autónak, és végig nézek a tőbbieken, valahogy most annyira nincs kedvem oda menni hozzájuk, bár szívesen beszélgetnék de nincs kedvem se kiabálni, se engedélyt kéregetni.

Rámosolygtam Csillára a nyelvöltés után és én is távolabb álltam meg az újonnan érkezettektől.
- Én csak történelemkönyvben olvastam – mondtam. – Nem tudtam, hogy ilyen érzés.
Körbenéztem, majd a tábortűz helyére pillantottam.
- Értesz a tábortűz építéshez? – kérdeztem a lányt. – Megcsinálhatnánk a rakást. Bocs a korábbiért… - fűztem még hozzá.

A fiú kézcsókja után kissé elpirultam, nem voltam hozzászokva az efféle köszönéshez. Vagyis az a zavarba ejtő, hogy még vannak úriemberek ebben a világban. Olyan ritkán találkozni velük. És még a fiatal lány is bemutatkozott, bár kissé neheztelt, hogy nem voltunk itt. Nem számítottam rá, hogy ennyi gyereket küldenek még utánunk ide.
- Fát szedtünk az erdőben a tűzhöz, a fiúk meg kirándulnak Logannel és Bestiával – mondtam. – Serena Davidson vagyok, az X-men vezetője és a mutáns gimi igazgatóhelyettese. Pakoljatok le, az egyik kocsi hátuljában találtok sátrakat és hálózsákot, nyugodtan szolgáljátok ki magatokat. És még valami, mi a képességetek? – érdeklődtem.
Ekkor még valakit sikerült kiszúrnom, ahogyan közeledett felénk.
- Szia, te is a mutáns gimit keresed? – kérdeztem, a választól függően bemutatkoztam, ha igen. – Serena Davidson, igazgatóhelyettes.



Upsz, elírtam, bocsi.

Már néhány perce bolyongok a táborban mikor végre néhány embert pillantok mag. Elkezdek közeledni feléjük. Hamarosan az egyik észrevesz és oda is szól nekem. Úgy néz ki, hogy nem én vagyok az egyedüli aki késöbb érkezett ide, legalábbis nagyon úgy hangzott.
- Üdv igen én is a mutáns suli miatt jöttem. Voltam a kúriánál, de csak egy robot volt ott aki ide irányított engem. Ezek szerint akkor jó helyen járok. - Mondtam boldogan majd megálltam a kis társaság mellet.
- A nevem Ingemar Fagerholm. - Mutatkoztam be, majd a nő is akiről kiderült, hogy az iskola igazgatóhelyettese.
- A többi diák és tanár merre van? Már egy ideje itt vagyok, de elég üresnek tűnik ez a hely.

- Áh, vagdosom. - Egyértelmű kifejezése annak hogy felfogtam hogy hol vannak, illetve hogy a férfiúi társaság nagy része hova lett.
- Nos Archy, milyen érzés az egyetlen hímneműnek lenni egy abszolult női társaságban? - Mosolygok sokat sejtetően, bár egyértelműen levehető hogy csak barátságos piszkálódás. Az újonnan érkezőre néztem, s megráztam a fejem.
- Ó tévedtem, mégse te vagy itt az egyetlen hímnemű, na de sebaj. - A srác szavain kissé megleődök, de tényleg. - Hallod, már mi is itt vagyunk egy jóideje, lehet elkerültük egymást? Meg mint láthatod azért a lányok már itt vannak. - Majd visszafordulok Serenához.
- A képességem?.... Ó öhm izé, ABRAKADABRA! - Mondom hangosan, s ezzel egy időben növezteni kezdek egy fűszálat, de azt nagyon, egészen ilyen szürreálisan nagy méretre, amilyet valószínűleg egy átlagos, hetente füvet nyíró ember nem igazán fog látni az életében, vagy esetleg más se.
- Növényeket tudok termeszteni, gyorsan. -

Figyelmesen végig hallgattam az... igazgató helyettest, arról, hogy ő és a lányok merre vannak és realizálhattam, hogy mégse csak lányok vannak a suliban. Majd Vana kérdése után még a rövid idejű elsőbbségem is elvette egy srác. Így már nincs olyan nagy buli a fantáziámban. Egy kicsit le is biggyedt a szám, főleg mert a kérdésre látom mit tud felmutatni Alicia én meg.
- Hát az úgy volt... Én... én rettentő ügyes vagyok. Ööö ez most lehet kicsit hülyén hangzik, de... azt hiszem ennyi... Hehe - Kicsit idegesebb hangon folytatom önkéntelen, továbbá a tarkóm és a könyököm vakarásával terelem el az idegességet.
- Nem igen tudok mit villantani... - Most nem jut eszembe semmi szellemes jópofaság vagy valami produkálható produkció. Szóval csak megpróbálom levetkőzni a hirtelen jön idegességet. Kihúzom magam és mosolygok, karjaim keresztbe, remélem, hogy meggyőző.

//Előzmény: Washington//

A legutolsó érkezőre néztem, a neve hangzása ismerős volt. Ahogyan az akcentusa is.
- Csaknem skandináv származású vagy? – kérdeztem. – A többiek az erdőben és kirándulnak. Vagyis a fiúk kirándulnak két tanárral, a többiek még az erdőben vágnak fát és hoznak a tábortűzhöz.
A másik két kamaszra figyeltem, a lány a növényeket manipulálja, míg a fiúnak ügyessége volt képesség gyanánt. A fiúra mosolyogtam a szavai után.
- Nem kell semmit sem mutatni, nem szükséges – mondtam.
Ők ketten ezek szerint meglepően jól tudták a képességüket használni. Már éppen kérdeztem volna a másik fiút, hogy ő milyen tehetséggel bír, amikor valaki a nyakamba ugrott. Meglepetten néztem a fekete hajú lányra. Nem lehetett sokkal fiatalabb nálam.
- Szia anya! – mondtam boldogan miközben beleszagoltam a levegőbe. – Apa nincs itt.
- Apa?! – kérdeztem meglepetten.
- Logan – feleltem, mire láttam és éreztem, hogy zavarba jött.
Ezek szerint nincsenek itt még együtt, vagy valami más…
- Az erdőben a fiúkkal kirándulnak – hebegtem.
- Akkor megkeresem, majd jövök!
Ezzel már a levegőbe szimatoltam és amerre éreztem még futva indultam el.

//Folytatás: Belleplain túristaút//

Figyeltem ahogy a mellettem álló lány bemutatja, hogy mire képes. Növények termesztése. Érdekes elég jó képesség. Aztán a fiúra néztem aki viszont kicsit furán kezdett el viselkedni. Mintha szégyellné, hogy csak annyi a képessége, hogy ügyes.
- Nincs ezzel semmi baj. Sőt szerintem egy nagyon hasznos képesség, hogy ha ügyes vagy. - Mondtam a fiúnak. A nő rá kérdezett a származásomra. Ezen kicsit meglepődtem aztán elmosolyodtam.
- Svéd származású vagyok. - Hirtelen egy fekete hajú lány ugrott elő és az igazgatóhelyettes nyakába ugrott. Kicsit furcsa volt elsőre, de nem törődtem vele. Aztán a lány hirtelen el is tűnt.
-Azt hiszem, hogy nekem is be kéne mutatnom a képességemet ha már a többiek is megtették. - Lekaptam a gitártokot a hátamról és kivettem belőle a hangszeremet. Belenyúltam a zsebembe és onnan egy pengetőt húztam ki. Elfordultam, hogy ne tegyek kárt senkiben és semmiben. Jó erőteljesen megpengettem és egy hatalmas lökéshullám keletkezett. Mivel semmi nem volt az útjában így csak a port kavarta fel, de lehetett érezni az erejét így is.
- A hang irányítása lenne a képességem. Tudok lökéshullámokat kelteni vagy olyan rezgést létrehozni ami betöri az üveget, de ezek csak töredéke annak amire valójában képes lennék, de még nem sikerült teljesen feltérképeznem a képességeimet. - Mondtam majd a gitárt visszaraktam a tokjába.