Belleplain tábor

Megállok a tűz mellett, és nézem, de tényleg semmi mást nem csinálok csak nézem, a többiek had dolgozzanak, ha szeretnének valamit akkor szólnak, de nem biztos hogy észre fogom venni, vagyis inkább úgy teszek majd mint aki teljesen máshol jár, de úgysem fognak zavarni, mert miért tennék? Bár nem tudom hogy mi jó ételt csinálnak, szóval megkérdem, mert baj csak nem lehet belőle.
- Mi jót készítetek szakácskáim? - Nézek végig kérdőn rajtuk, majd odasétálok és nekidőlök az egyik fának, kezdek kicsit unatkozni, talán mert alig beszélek valakivel, bár mondjuk próbálkozok, de eddig eléggé ignorálva voltam, talán nem értékelik a stílusom... Na és kit érdekel ez végül is? Magamnak megfelelek, végül is még egyenlőre, aztán majd holnap már nem így lesz, vagy lehet de... Miért pörgök ennyire?

Csilla válaszán csak mosolygok egy kicsit. Mivel mindent megcsináltam így elővettem a gitáromat, hogy játsszak valami szépet. Most valami lassúhoz volt kedvem. Így hát elkezdtem játszani. Ott ültem Csilla mellet aki a faágakat faragta még. Hamarosan egy távoli alakra mutatott. Egy ismeretlen férfi volt. Elég rosszul nézett ki. Nem ismertem fel, de ha valami fontos személy akkor Stephanie fel fogja ismerni. Én közben megállás nélkül játszom végig a számot hacsak valami nem zavar meg nagyon. Innen messziről nézve nem tűnik rossznak a helyzet, de remélhetőleg az idegen nem okoz semmi galibát. Ekkor valami furcsát pillantok meg. Már meg sem lepődök az oroszlánon ami ott álldogál Serena mellet.
- Stephanie Az oroszlán velünk van, vagy valamelyik régebbi táborozó hagyta itt? - Kérdeztem egy kicsit gúnyosabb hangnemben.

Alicia-ra néztem a kérdés után.
- Rablóhúst – mondtam. – Segít…
Nem tudtam befejezni, mert Csilla rám szólt, abba az irányba néztem. Ó! Tehát ő volt az, és még az oroszlánra is érkezett egy kérdés. Tehát nem tudták még, hogy micsoda anya képessége. Akkor ez így most igencsak mókás lesz.
- George Ethan, egy mágus – feleltem. – Aki éppen most lép a teljes megjavulás útjára. Az oroszlán pedig egy plüss állat, anya képessége ez, hogy a plüssöket képes élővé változtatni. Szóval igen, velünk van és ránk nézve teljesen ártalmatlan.

Szóval ilyen szektára gondolt, eléggé őszintének tűnt a férfi, de majd nem árt, ha Zack és Hannah is mondanak véleményt ezzel kapcsolatban. Átmosta a víz? De víz csak két esetben öntötte el a várost, az egyik még a Bukáskor, a másik pedig a barokk idejében. És már mondja is, hogy másik világból érkezett. Bólintottam neki, nem lepett meg, mindig is tudtam, hogy voltak páran ilyenek, akik csak arra az életre emlékeznek és az eredetire nem.
- Tudom melyik világról beszél, nem volt másik világ az, hanem ez… bonyolult – mondtam.
Mindent elmondott, amit csak lehetett, nem tűnt továbbra sem éppen túl bizalomgerjesztőnek az illető. Az utolsó pár mondaton felvontam a szemöldökömet, mintha csak Thorhalla-t hallanám, bár ő nem bánná meg és azt sem hagyná, hogy megfertőzze. De mágus, így valószínűleg Zack is szem előtt szeretné majd tartani és James is odakint van, ő meg elbánik vele. Egy esély mindenkinek jár, bár nem szívesen engedném a gyerekek közelébe, ki tudja, hogy velük mit tenne.
- Rendben – bólintottam. – Egy esély mindenkinek jár, ha megfelel önnek is.

Csendesen hallgatom végig a nőt, nincs hozzáfűznivalóm ahhoz amit mond... Najó talán egy kicsi mégiscsak lenne, de nincs kedvem beszélni, úgy érzem eleget jártattam már a számat, szóval csak gondolok rá.
~ Ez a világ... Na persze. ~ Tekintetemből nem lehet leolvasni hogy körülbelül miféléket gondolok, azt se igazán hogy gondolkodom-e, hiszen ugyan olyan fapofát vágok még mindig, mint amit eddig. Amolyan "hála" jeléül az egy lehetőséges dologra csak bólintok, mert nem, nem vagyok hálás, és hazudnék ha megköszönném.
- Ha nem felelne meg, már nem lennék itt. - Oké talán mégiscsak köszönömöt kellett volna mondanom, de még mindig nem vagyok az a fajta. Jobban szétnézek, és megpillantok egy csapat fattyút, akik úgyszintén engem figyelnek, nos had nézzenek csak, amíg nem okoznak problémát nekem, addig különösebb bajom nincs velük.
- Mint úgy, ha valamiben segíthetek, szóljanak, de előbb le akarom magamról mosni a mocskot végre normálisan, merre találom a fürdőt? - Elsőnek nem gondolkodtam azon hogy felajánljam a segítségem, de jobban végiggondolva, ha nem segítek, akkor valószínűleg fürödni sem fogok, vagy nem sokáig tartózkodhatnák itt, legalább is feltételezem, valamit valamiért.

Nos, megkapom a kért információt, ezzel nekem a küldetés sikeresnek bizonyult... Iszonyatosan nehéz volt végigcsinálni, szinte teljesen kiszáradt a végére a szám, de megérte. Most jönne az hogy valaki hozzám vágja hogy segítsek, de nem, mert egy másik lány közbeszól, és elterelődik a téma.
~ Ügyes, nagyon ügyes, egyszer még nagy ember lesz belőled, vagy nem, de lehet hogy mégis... Vagy nem... ~ S ez így megy a fejemben egy jó ideig. Végül Steph felé fordulok ismét, remélem elfelejtette már a dolgot amit az előbb akart, mert részemről csak annyit akarok hogy:
- Finomnak hangzik. - S ha nem szól akkor már sunnyogok is arrébb, így remélvén hogy kihúzom magam a dolog alól, végül is egyáltalán nem értek az ilyesmihez, én csak egy hétköznapi strandolós füves kertész vagyok... Oké nem hétköznapi, de majdnem!

A telepatikus hívást mostanra mindannyian megkapták, hogy vissza kell menni az iskolába, mert fontos ügy van. Egy ügy, amiben a SHIELD nem vehet részt, Bárd és Kína. Egy villanás után jelentem meg a táborban, hogy a három jómadarat hazavigyem, hogy indulhassanak. Szóval már itt volt Ethan is, meg mindenki. Legalább nem kellett össze-vissza keresgélni őket.
- Serena, Lizzy és Charlesom, mind a hárman gyülekező, mentek haza, aztán Kínába. Az itt maradók megoldják a bébicsőszködést és még egy diák érkezik. Egy szó szerinti Barbie baba.
Ahogyan mindenki megérkezett és körém gyűlt, lenyomtam a megfelelő gombot a teleportkarpercen és a hármas máris Cerebro-nál találta magát velem együtt.

//Folytatás: Tárgyalók//

- Az épületben van zuhany, de ekkora ruhánk nincs…
Folytatni nem tudtam, mert a jövőbeli énem ekkor jelent meg, hogy indulunk kell. Nem mintha nem hallottam volna Hannah telepatikus üzenetét, de nem számítottam rá, hogy máris őt küldik, vagy ő érkezik.
- Gyerekek, vigyázzatok magatokra és egymásra, és fogadjatok szót azoknak, akik itt maradnak! – mondtam még Zaphire-éknak.
Utána odaléptem a jövőbeli énemhez és megérintettem a karját.

//Folytatás: Cerebro//

~ Az épületben... Jó. ~ S már mennék is, amikor megjelenik egy másik nő, valószínűleg teleportálással, összehív egy kisebb társaságot, majd ugyan úgy tovább is áll velük. Én csak csendesen figyelek, nem igazán érdekel, bár ténylegesen komoly lehet a dolog ha ez a nő csak így itt mert hagyni a kölykökkel. Így belegondolva, a teleportáló nő igencsak hasonlított arra akivel beszéltem, csak egy kicsit idősebbnek tűnt... Nem lényeg.
- Megoldom... - Jegyzem meg a ruhás problémára, miután mindenki lelépett, a páncélom teljes testet fed, bár érdekes lesz benne egy darabig teljesen pucéran mászkálni, de ez van, én pedig nem vagyok válogatós. Még egyszer rá nézek erre a meglehetősen csendes némberre ( Hemwer ), egész idő alatt meg sem mukkant, ez pedig... Boldoggá tesz, bizalmatlanságot sugall, és jó ha ez így is marad. Szép lassan le veszem róla a tekintetem, és megindulok az épületbe. Benyitok az ajtón, és elkezdem keresgélni a fürdőt. Nem telik sok időbe, úgy három percnyi kutakodás csupán, és sikeresen meg is találom, az ironikus hogy pont azt a szobát néztem meg legutoljára... Bezárom az ajtót, ledobom a fölösleges ruháim, megnyitom a vizet, jó forróra állítom, majd beállok a zuhany alá.
- Végre megszabadulhatok ettől a sok emberi szennytől... - Mormogok magamban, aztán csak élvezem a jó forró, bőr égető vizet, régen volt már ilyenben részem.

Hamarosan egy nő tűnt fel. Valami okból nagyon sietett, de nem értettem, hogy mi a rohanás oka. A nő megszólalásig hasonlított Serenára, de idősebb volt valamivel. Hamar rájöttem, hogy a Lizzy megszólítás nekem szólt. Nem szoktak így hívni és nem is nagyon szeretem, de ami jobban zavart, hogy vajon honnan ismerhet. Kérdésekre viszont nem volt idő. Sok gondolat kavargott a gondolataimban. Nem értettem, hogy mi folyik itt és ez egy kicsit összezavart. Akkor most mindenkit itt hagyunk? Mi lesz a gyerekekkel? Nem hiszem, hogy jó ötlet ezzel a kétes alakkal együtt hagyni őket, de úgy érzem, hogy nem most van annak az ideje, hogy vitatkoztunk. Rögtön a nő mellé álltam aki egy gombot nyomott le a karperecén és eltűntünk.

//Folytatás Cerebro//

Csilla kérdésére felnéztem a lányra. Frag? Komoly?
- Hát az Ingemar-t jobban szeretem, végül is ez a keresztnevem - mondom a lánynak. Nem akarom megbántani vagy ilyesmi, de nem szeretem ha a vezetéknevemen szólítanak. A távolból azt látom, hogy Serena-hoz és a másik nőhöz érkezik egy harmadik. Nagy hasonlóság Serena és most érkező között. Valamiért úgy éreztem, hogy ő is a jövőből jött. Már azon sem lepődök meg, hogy csak úgy minden szó nélkül eltűntek. Ezentúl már semmi sem tud meglepni ezen a világon. Időutazók, teleportálás és sok hasonló dolog. Érdekes első nap az biztos. Egy újabb ember jelenik meg a semmiből. Egy lány. Első pillantásra megtudom mondani, hogy nem fogom túlságosan kedvelni. Lerí róla, hogy az a tipikus mű k*rva. Nagyon nem szeretem az ilyen nőket. Azt hiszik, hogy fél kiló sminktől és néhány csillogó cucctól annyira szépek. Pedig szerintem pont az ellenkezőjét sikerül elérniük, de ez nem az én dolgom. Ha nekik tetszik akkor váljon egészségükre, de a közelembe ne jöjjön, mert tuti lehányom a cipőjét. Láthatta, hogy észreveszem, de semmit nem reagálok rá. Folytatom a gitár játékomat és rá sem hederítek.

Pörögnek az események, milyen kellemes, úgy tűnik élvezetes lesz az élet errefelé, a társaság is tetszetős, senki sem kötekszik vele... Oké figyelembe se igazán vesznek ez meg egy kicsit rosszul esik, de hé! Végül is éppen kihúzom magamat a munka alól, szóval mit várok? Hogy majd elkezdenek dícsérgetni hogy " Ezaz lányom! Nagyon ügyes vagy, csak így tovább! VANA-VANA-VANA! " Ezen a ponton a kezeim kicsit mozognak, túlságosan belemerültem abba hogy ez most milyen is lenne, de komolyan, elképzeltem őket ahogy ott állnak egymás mellett, és lenyűgözve ordibálják a nevem, miközben köröznek az alkarjaikkal, milyen poén lenne már? Még jó hogy ilyen sose lesz, mert olyan zavarba jönnék hogy aztán napokig nem mernék előmászni a szobámból. Az új jövevényre néztem, érdekes szerzet... Nem tetszik különösebben, otthon se rajongtam az ilyenekért, mindig is kikészítettek az ilyen rózsaszín felhőkkel borított egű, szivárványt fingó unikornisokkal teli fantáziavilágból szökött vérplázacicák... Ez lesüt róla az első ránézésre. Arra hogy integet meg ordibál nem válaszolok, az egyik sütögető már küldi is hogy mosson ki egy véres tálat, erről pedig eszembe jut egy kis gonoszság. Abban a cipőben meglehetősen nehéz haladni, szóval... Ha viszi a tálat, akkor kis koncentrációval megnövesztek előtte egy nagyobb főcsomót, aztán ha minden igaz átesik benne, érdekes és lenyűgöző látvány lenne ahogy a földön fetreng, feltehetően véresen. Nem akarok szem előtt lenni, szóval akárhogy is jön össze, megbújok utána egy közeli fa mögött, ha esetleg valaki felelősségre akarna vonni a dolog miatt, nincs sok kedvem hozzá.

Nos, át akar öltözni, így a gáncsoló hadművelet most elmarad... Milyen kár, de figyelni fogok, amint viszi kapok majd az alkalmon, de egyenlőre nem csinálok semmit. Amint az a Csilla, vagy hogy hívják, leülök a többiek mellé törökülésbe.
- Szabad cukorpintyóim? - Kérdem a többiektől poénkodva, miközben a kajára mutatok, elkészíteném magamnak a saját adagom, mert eléggé üres már a hasam, és jó lenne már egy kiadósat falni, hosszú ez a mai nap és túl sok az új dolog, erre pedig enni kell! A sok új információ feldolgozása mindig is lefárasztotta az embereket, ez alól pedig én sem vagyok kivétel, sajnos, vagy inkább nem sajnos, pocsék lenne az élet evés nélkül, az a sok finom kaja ami van a mai világban... Micsoda pocsék dolog lenne!

Egy ideje már befejeztem a zuhanyzást, elmondhatatlan érzés ismét tisztának érezni magam, már csak azon filózok...
~ Vegyem ezeket vissza, vagy inkább ne?... ~ Végül úgy döntöttem hogy még egy napot kibírnak, és amúgy sem érdekel hogy kit zavarnának, ez egy tábor, valószínűleg előbb vagy utóbb összekoszolják magukat az emberek, vagy ha nem, akkor elég gyenge és minőségtelen tábor, mert akkor még csak rendes edzést se kapnak. Lassan lépdelek ki az épületből a gyermekeket figyelve, egy ideig csak egy helyben ácsorgok, ugyan úgy félpucéran, mint ahogy jöttem, majd szép lassan közelebb megyek, ám az egyik közeli fának nekidőlve végül megállok. Nem igazán akarok közelebb menni. Akaratlanul is haragos tekintettel nézek végig a társaságon, csak mint ahogy megszoktam, majd megcsapják a lassan sülő hús illata az orromat. Ennek hatására kénytelen vagyok a messziségbe bámulni, a tekintetem meglágyul, immáron inkább lemondó és unott. Kissé felsóhajtok, megdörzsölgetem a homlokom, majd ismét közelebb megyek, s leülök közéjük, ám úgy hogy igencsak el legyek húzódva a társaságtól, továbbra is csak emberek, én pedig a kaja miatt jöttem közelebb csak, nem azért hogy ismerkedjek velük.

Úgy tűnik, attól függetlenül hogy viszonylag távolabb ültem le a fiatalságtól, nem sikerült elkerülni a beszélgetést, elismerem, hogy csak egyvalaki szól hozzám, és ő is a kajáról beszél... De ez kellőképpen kellemetlen és meglepő is, bár ezek nem igazán látszanak rajtam, talán csak a meglepettség egy kicsit, hogy tudja a nevem, és hogy miért jöttem ide, de a látható dolgok csak a szemöldökeim nagyon enyhe megemelkedésén látszanak, ám nem sokáig, mert elég gyorsan vissza veszem az érzelemmentes arckifejezésem.
- Ismernem kéne kölyök? - kérdem meglehetősen egyhangúan, már csak azért is érdekel mert egyáltalán nem ismerős az arca... Bár lehet hogy csak az én memóriám kopott meg az elmúlt időben, bár ezt erősen kétlem, ha egy olyan szánalmas ember lennék, mint akik most körülvesznek, akkor talán lehetne így, de szerencsémre, vagy talán káromra?... Nem, egyértelműen szerencsémre, én sokkal több vagyok ennél.

Engedély beszerezve, én már kényelembe is helyezem magam, gyorsan összerakom a kaját és oda teszem a többiek étele mellé. Úgy tűnik nem csak Csilla hagyott itt minket, hanem az a másik is, az a Sidizé, ilyen furcsa nevet... De legalább jött egy újabb arc a társaságba, oké én annyira nem örülök neki, még mindig nem adnék sok bizalmat az alaknak, de ha már eddig nem volt probléma vele, feltételezem hogy eztán sem lesz sok.
- Hogy ez meddig tudja húzni az időt... - Jegyzem meg türelmetlenkedve, igazán vihetné már azt a tálnyi vért, olyan nehéz kivárni egy jó szivatást, és olyan lehangoló... De nem baj, mert minél tovább vár rá az ember, annál nagyobbat fog szólni a végén, és annál jobban fogom én élvezni, és végül is ez a legfontosabb, csak remélem hogy tényleg olyan jópofa lesz mint ahogy én azt elképzeltem, mert ha nem... Hát akkor majd beláthatom magamnak hogy erre sem érte meg pazarolni az energiámat, de legalább valaki másnak úgy ahogy elcsesztem a napja hátralevő részét, még akkor is ha már amúgy egyáltalán nem sok van belőle.
- Mellesleg úgy hallottam hogy vannak itt férfiúk is, csak ők valami túrán vannak? -

Viharvertnek érzem magam. Azt hiszem úgy is nézek ki. Nem söpörtem le magamról a koszt, sem a levelek maradékát.
Túlságosan fáj a fejem, hogy pedáns legyek, és tökéletesen jelenjek meg. Egyszer.. egyszer talán én is lehetek elesett.
Fáj a fejem, és tántorgok. Kezemben szorongatom Zam maszkját, füzetét, ceruzáját és a kör alakú kis holovetítőt, vagy hívják bárhogy azt az átkozott tárgyat.
Sietni is próbáltam, de a fejfájás csak szaggatóbbá vált, így marad a tántorgó vánszorgás, az erdő széléig meg-megpihenve a fáknál. A lényeg, hogy elérjem a tábort. Az erdő szélre érve majdnem elsírom magam, mikor meglátom, onnantól magamra kell támaszkodnom. Mégis neki vágok a reménytelennek tűnő távnak. Valakit találnom kell. Valakit a felnőttek közül, aki össze tudja rakni a dolgokat, ami nekem így, fejfájósan nem megy.. valakit, aki megkeresi Zam-ot.
Már egészen közel járok, mikor elfogy az erőm, és nemes egyszerűséggel kiszaladnak alólam a lábaim. Finom, hűvös a föld. Nem is vágyom többre. Vagyis.. mégis.
-AAaa....-kezem ismét a fájó pontra helyezem, mintha ezzel könnyebb lenne a beszéd.
-A.... szpi...-szaggatottan szóllok. Nagyon kell erőlködnöm.
-rint!-nyögöm ki végül, remélve, hogy valaki meghallotta.