Akkaba Metropolisz

Egy hatalmas város az Akkaba klán kastélya alatt mélyen a föld alatt. Szinte az egész építéséhez Celestial technológiát használtak, így tudják mindenki más elől elrjteni ezt a helyet. A kis Apokalipszis is ebben a városban rejtőzik és él, akárcsak az Akkaba klán. És a Lovasok főbázisa is ez.

Már néztem volna, hogy van-e elég közel egy fegyver amiért megindulhatok amikor a táj megváltozik. Elteleportálunk. Jó messzire. Vissza a bázisra.
Még mindig elámít a metropolisz. Évekig nézhetném és még akkor is gyönyörködtető lenne a kilátás. Viszont nem ez a fő dolog ami motoszkál a fejemben.
- Hogy a fenébe él még Mr Tao. Ezt nem tudom felfogni..
Dörzsölöm a fejemet meg egy kicsit.
- Pedig láttam, hogy hatott. Úgy dőlt el mint egy sós zsák...
Turkálok a zsebemben egy kicsit és előveszem a cigim. Egy szál ki a doboz vissza a zsebbe majd gyújtóval meggyújtom a számban lévő szálat és egy mélyet szívok bele. Talán a többi is túlélte akkor. Néha nem értem a dolgok menetét...
Fújom ki a füstöt lassan közben körbe nézek, hogy egyébként kiknek is kezdtem el beszélni.

A tervem sikeres volt és egy ütéssel leterítettem az ellenfelemet. Én nyertem. Bár még mindig nem igazán értem, hogy mi is ez az egész. Hirtelen megjelent az Apokalipszis néven emlegetett férfi. Felszólított, hogy térdeljek le. Bár nem nagyon tetszett az ötlet valamiért mégis megtettem. Egy fémgömb repült elő a kezéből. Kicsit furcsán néztem a villódzó gömbre. Ekkor hirtelen csápok jöttek elő belőle és a testembe hatoltak mintha szét akartak volna tépni. Fájdalmamban felordítottam, majd a levegőbe emelkedtem. Megnyertem ezt a szart és mit kapok? Azt, hogy meghalhatok? Ezek a gondolatok jártak az agyamba, de ekkor hirtelen eltűnt a fájdalom és a föld felé kezdtem zuhanni. Viszont mikor földet értem fémes koppanást hallottam. Ami még furább volt, hogy meg sem éreztem az esést. Ekkor hirtelen megláttam magamat egy koszos fémlapról visszatükröződve. Először megrémültem, de ahogy egyre jobban figyeltem magamat egész megtetszett. Sokkal erősebbnek éreztem magamat. Ekkor Apokalipszis mondta, hogy megyünk majd hirtelen megváltozott a környék. Pont olyan volt mint az én teleportációm, de több embert képes egyszerre és hosszabb távra is jó. Tudnak valamit. Hirtelen körülnéztem és tátva maradt a szám. Egy gyönyörű várost láttam meg. Feltehetőleg a föld alatt voltunk, de ilyen technológiával még soha nem találkoztam.
- Esetleg megkérdezhetném, hogy mi ez az egész? Mert mintha elfelejtettek volna nekem megemlíteni néhány dolgot. Először is kik maguk és hol vagyunk? – Kérdeztem tőlük egy kis információ reményébe.

Hírtelen egy alakon akad meg a szemem. Érrdekes, de hát a sorból nem lóg ki nagyon. A modorán meg még javíthatunk. Követelődző kicsit..
Szívok egyet a cigibe és kiveszem a számból a cigit és jobbomba tartom. Végigmérem a fazont majd felé fordulok miközben kifújom a füstöt.
- Hjuchia Sakura vagy Pestis, nagyjából ahogy tetszik. És te meg ki vagy?
Adok kis választ és ugyan annyit vissza is kérdezek tőle.
Szívok még egyet a cigibe és lassan fújom ki. Nyújtózkodok egyet aztán a tekintetem vissza vándorol az új alakra.

Bár választ nem kaptam, de legalább a ruháimat visszaadták. Rögtön föl is öltöztem. Fura ez az új alak. Tetszik, de így nehéz lenne utcára kilépni. Mikor a régi testemre gondoltam hirtelen visszaváltoztam. Hát ez elég fura, de legalább újra a régi formámba vagyok. Hirtelen egy lányt láttam meg aki egyedül álldogált és már egy ideje engem figyelt. Odamentem hozzá. Ő rögtön be is mutatkozott. Hmm Pestis. Gondolom ő is olyan mint én.
- Hello A nevem Rayn Henro vagy Éhség. A te esetedben viszont inkább maradnék a rendes nevednél. – Nekidőltem valamelyik közeli falnak. Látni lehetett rajtam, hogy eléggé le vagyok strapálva.
- Tudnál adni nekem egy szálat? Tudod elég nehéz napom volt. Először Egy nőt kellet elkapnunk, de kiderült, hogy csapda volt és a Shield elkapott minket. Aztán sikerült megszöknünk. Kaptunk egy új küldetést. Elindultam valami ügyet elintézni, de a következő kép az volt, hogy meztelenül fekszem 3 másik férfi táraságában és arra kényszerítettek minket, hogy legyőzzük egymást. Aztán belém szállt az a gömb és átváltoztam. Aztán ebbe a városba kerültem, de még mindig senki sem mondott el nekem semmit. Úgy vélem, hogy ez életem egyik legnehezebb napja. – Panaszkodtam a nőnek. Elkezdtem az életemről beszélni egy idegennek pedig csak egy szál cigit kértem. Nevetséges vagyok.

Nézem ahogy a férfi átváltozik és emberi alakot ölt. Aztán meg be nem áll a szája egy időre. Remélem az élete történetét nem akarja elmondani... És ő a negyedik lovas. Remélem azért nem lepcses szájú.
- Szóval Éhség.
Lépek közelebb hozzá és előveszem a cigimet, kilökök egy szálat belőle és a férfi felé nyújtom. Ha ki vette a szálat akkor elrakom a dobozt és tüzet adok neki a gyújtómmal.
- Mi többen voltunk a kiválasztáson. Igen talán ez a leg megfelelőbb kifejezés. Kiválasztás arra a megtisztelő posztra amit elértél erőddel, kiérdemelted. Hogy életed legnehezebb napja lett volna-e azt nem tudom de lesz rosszabb is, nyugodj meg.

A nő türelmesen végighallgatja a mondanivalómat, majd felém nyújtja a cigis dobozt amiből ki is húztam egy szálat. Fejemmel biccentettem majd a gyújtóval meggyújtottam. Bár nem szokásom, de utóbbi időben a sok stressz miatt sajnos elég gyakorivá vált.
- Szóval te is voltál ilyen kiválasztáson? Nekem szerencsém volt. Az ellenfeleim gyengék és figyelmetlenek voltak amit ki is tudtam használni. Viszont ez az egész szép és jó, de esetleg el tudnád magyarázni, hogy mi folyik itt? Senki nem mondott semmit és eléggé zavaró, hogy azt sem tudom, hogy hol vagyok. – Beszéd közben néhányszor mélyen beleszívok a cigibe majd a füstöt a tüdőmbe juttatom és kifújom. Néha kicsit köhögök hiszen nem vagyok hozzászokva, és figyelem a lányt hátha válaszol nekem.

-Igen, én is voltam. Mondhatom örömmel fogadták érkezésem a posztért való harckor. - kicsit elgondolkozok miközben bele szívok a cigarettámba majd fújom ki kis szünetet tartva. - Nem mondanám, hogy szerencse. Inkább az erő amivel rendelkezel tett képessé arra, hogy az ellenségeid felé emelkedj. Ahogy én is így tettem négy riválisommal.
Hmm ögök kicsit majd a cigit felfele tartva az arcom előtt nézem a lángját.
- Nézzük csak mit is tudok mondani neked. Te lettél apokalipszis negyedik lovasa, éhség a jelek szerint. Erőddel védelmezned és ellenségeit elpusztítanod kell. Ez a hely pedig a Metropolisz. Ez az új otthonod.
Szívok egy mélyebbet a cigibe a mondat végén és egy kicsit lent tartom. Pár másodperc után fújom csak ki.
- Azt ugye tudod, hogy ki Apokalipszis, ugye?

Sakura elkezdi a dolgokat mesélni nekem. Ezek szerint ő is átesett ezeken a dolgokon. Neki 4 embert kellet legyőznie. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a képessége. Aztán szóba kerül, hogy én vagyok az egyik lovas és, hogy mi is lenne a feladat.
- Hát igazat megvallva ezzel nem lettem túlságosan kisegítve. Kik lennének azok az ellenségek? Mi a célja? Tudod nem vagyok gondolatolvasó így nem igazán értem az ilyen ködös megfogalmazásokat. – Beleszívok a cigibe majd kifújom a füstöt. Ekkor merül fel a kérdés, hogy egyáltalán ismerem-e ezt az Apokalipszis fickót. Hát ég a pofám, de nem.
- Hát… őőő izé. Nem igazán hallottam róla ezelőtt és nem is volt dolgom vele egészen máig.

Kikerekednek a szemeim meglepődöttségeben, hogy nem tudja ki az az Apokalipszis. Arcom egy pillanatra a tenyerembe temetem majd megmasszírozom az orrom.
- Oké. Értem, szóval teljesen sötét az ügy. Reméltem, hogy egy kicsit legalább vágod.
A cigit jobbomba fogom és hátrébb lépek a férfitől. Igazítok egyet a hajamon, féloldalasan állok be a férfihoz képest és a fejemet fordítom csak felé.
- Apokalipszis... Kétely nélkül kimondhatjuk, hogy ő a mutánsok istene. Örökké való, mindig itt lesz velünk amíg ez a világ meg nem semmisül. Emlékszem mikor először találkoztam nevével és vallásával nem igazán gondoltam, hogy ez komoly. Meg hát tettek is pár óvintézkedést a beszélgetéskor ami kellemetlen volt...de mindegy nem ez a téma.
Elfordulok előre teljesen az oldalamat mutatva a férfinak.
- Az Akkaba klánnak hála és akaratuk erejének sikerült istenünket közénk hozni ismét, visszatértét elhozni.
kezdek mosolyogni a mondat közben de még boldog barátságos mosoly...
- Ez a hely is az Akkaba kláné, a metropolisza...
Vigyorgok kicsit, gonoszul de megrázom a fejemet és beleszívok a cigibe.
- Világosodik a helyzete?

A nő szemei kikerekedtek majd arcát a kezébe temette. Láthatóan eléggé beégtem, de hát én már csak ilyen tudatlan vagyok. Elkezdte hát mesélni dolgokat. Egyre jobban kezdett világossá válni ez az egész.
- Értem szóval egy isten. Ráadásul a mutánsok istene. Akkor ennek köszönhető, hogy képes ilyen képességeket osztogatni. Nagyon érdekes bár még kell egy kis idő, hogy megemésszem ezt. Illetve van egyetlen dolog amit még nem értek. Mi a célja ennek a szervezetnek, ennek az istennek? Valószínű, hogy valami miatt itt vagyunk és az nem az, hogy egymás társaságát élvezzük. – Ez utóbbi mondatod érezhetően gúnyosan mondta.

- Nem a cseverészésért vagyunk itt bizony. Vannak hitetlenek akik személyes ügyüknek érzik, hogy elpusztítsák ezt a vallást. A tisztelőit, követőit és istenünket. Ezek azok az ellenségek akiket emlegettem. Részben...
Szívok egyet a cigarettába és vissza fordulok a férfi felé és úgy fújom ki a füstöt, hogy közöttünk egy kis felhőt alakít ki.
- Vannak akik szerint Apokalipszis nem isten és nem értenek egyet a képpel amit el akar érni.
A cigire nézek és látom, hogy már a szűrő jönne ezért elő veszek egy kis dobozt amiben elnyomom és beledobom a csikket a dobozba aztán meg elrakom azt és előveszem a rendes doboz cigim. Egy szálat kiveszek belőle és beveszem a számba de még nem gyújtom meg. Elteszem a doboz cigit és a gyújtót a kezembe veszem.
- A kép amiért küzdünk egyszerű, ezen alapon is küzdöttél a másik három ellenfeleddel. A világban annak van joga ki erős, életképes és természetesen mutáns.
A mondat végén pedig meggyújtom a cigarettát és elrakom a gyújtót is a zsebembe.

- Értem már. Nekem mindegy igazából. A lényeg, hogy a testvérem velem lehessen. Ugye ez megoldható?- Beszéd közbe néha nézelődtem. Csodáltam a vársot. Ilyet még életemben nem láttam. Ha Ashley is itt lenne biztos, hogy nem bírna magával. Itt rohangálna és figyelné ezt a csodás látványt.
-És mond csak most éppen mi a dolgunk?

- Ha erős harcos és kiérdemli helyét a világban bizonyára megoldható.
Kicsit unottan mondom miközben beleszívok az új szál cigarettába és figyelem a nézelődő férfit.
- Most éppen regenerálódni és felkészülni. Ennyi. Mindig készen kell ezentúl neked is állnod arra, hogy bármikor harcba szállj és akár életed add istenünkért és hitéért...
Fújom ki a füst maradékát ami még a beszéd közben nem távozott majd leülök a földre török ülésben és körbe nézek. Szép hely. Nekem se volt még sok időm csodálni, de hát nem is ezért vagyok itt, hogy csodáljam a várost...

-És mond csak most éppen mi a dolgunk?
- Erős ő nem kell félteni. Ha szembekerült volna a régi énemmel akkor lehet, hogy még le is győzött volna. Csak tudod idegesítő, hogy nem tudom hogy mi van vele. Egyszercsak eltűntem és ő most eléggé aggódhat miattam. – Mondtam ezt és mosolyogtam miközben a testvéremre gondoltam.
- Tudod ő az egyetlen akiben teljesen megbízok és az egyetlen akit szeretek, és megígértem, hogy addig nem adom fel amíg egy olyan világot nem teremtek ahol méltóképpen élhet. – Ekkor az arcom elkomorodott. – Remélem nem untatlak. Tudod csak nehéz nekem ez az egész. Hirtelen jött és még nem fogtam fel, hogy mi történik körülöttem.

- Értem.
Válaszolok tömören, hogy erős a tesója. A mi a dolgunk kérdésén elgondolkozom a válasz előtt egy slukkal megfűszerezve.
- Hát nem is tudom, hogy mondjam-e. Félek, hogy kétes gondolatok kezdenének el gyötörni miatta. Most inkább arra koncentrálj, hogy a csatád kipihend és ne teher legyél nekünk a harcban.
Dől ki a füst a számon beszéd közben majd megint beleszívok a cigibe és kifújom magam elé.
- Hát nem untatsz...

A lény tömören válaszolt. Bár ez nem baj hiszen mit tudna mondani. Nem ismeri Ashleyt és a képességeit.
- Ne félj nem vagyok én olyan fáradt. Az ellenfeleim figyelmetlenek, gyengék és néhányuk biztosan nem vett még részt igazi csatában, így nem fárasztottak ki. Tudod én bérgyilkos voltam ezelőtt és szereztem némi harci tapasztalatot. Én nem olyan ember voltam aki csöndben precízen csinálta a dolgokat. Illetve soha nem használtam lőfegyvert. Mindig a saját erőmből harcoltam. A képességem segített át mindenen. Ha nem lenne akkor talán már rég halott lennék. Amúgy ha megkérdezhetem neked mi a képességed? -

- Bérgyilkos?
Kapom fel a fejem a férfi szavaira.
- Érdekes. Kár, hogy nem régebben találkoztunk.
Szívok megint a cigibe és ki fújom lassan. Mosolyogni kezdek és vigyorogva szólalok meg, életvidáman.
- Van pár adottságom. Van ami látható és van ami nem.
Kicsit előrébb dőlök és a lapockáim között mintha szétnyílna a bőröm elsőre majd láthatóvá válik egy tollas valami. Majd egyre nagyobb lesz és kibukkan teljesen a fekete, tollas szárny pár.
- Ez az egyik. Csodaszép szárny pár nem? Ez az ami a leg régebben kísér. Emellett van még pár dolog, és persze az ajándék amit kaptam győzelmemért. De ha nem bánod nem osztom meg veled mindent mikre képes vagyok. Majd meglátod úgyis... Idővel.
A szárnyaimmal csapok egyet amitől egy enyhébb szellő keletkezik majd szépen visszabújik a szárnyam oda ahonnan jött és nyom nélkül tűnik el mintha nem is lett volna. Csupán egy toll ami kiesett a többi közül árulkodik a földön heverve.

A kérdésemre rögtön kaptam is választ. A lány lapockáinál a bőr szétnyílt és egy szárny emelkedett ki. Érdekes képesség. Bár gondolom főleg csak repülésre alkalmas.
- Megértelek, bár szerintem ha már úgyis együtt kell harcolni az ellenség ellen akkor nem árt ismerni egymás képességeit. – Mondtam neki. Már régóta nem nézek rá, csak a látképet figyelem és töprengek, hogy hogyan lehetséges az, hogy ilyen város létezik itt a föld alatt és senki sem tud róla. Persze a várost megfigyelve sokkal magasabb fejletségi szinten áll mint bármely másik város a felszínen.

- Talán igazad van. Jó ha tudod, hogy mikre képesek a társaid.
Válaszolok a férfinak közben szívok a cigibe és fújom ki utána.
- A saját sebeim maguktól gyógyulnak. Mások sebeit be tudom gyógyítani és akár egy érintéssel is képes vagyok valakibe halálos vírust juttatni aminek egy perc sem kell, hogy megölje az illetőt. Akár tömegekkel is képes vagyok így végezni...
Szívok a cigibe és fújom ki a füstöt.
- És nem öregszem. De elég ennyit tudnod. Nem szeretem a nyitott lapokat még akkor sem ha az oldalamon vagy.

Úgy néz ki, hogy egyetért a nézeteimmel hiszen elkezdte mondani, hogy mik a képességei. Elég erős. Nem szívesen lennék az ellenfele. Érdekes, hogy képes gyógyítani, de ugyanakkor ölni is. Illetve amin csodálkoztam, hogy nem öregszik. Kíváncsi lennék, hogy akkor hány éve lehet.
- Örülök, hoy elmondtad nekem. Mivel elárultad én is elmondom, hogy én mire vagyok képes. – Mondtam majd eltűntem a lány szeme elől és hirtelen mögüle jött a hangom.
- Teleportálás. Ez az én képességem. Képes vagyok magamat és tárgyakat teleportálni esetleg embereket. Igazából nem tudom, hogy ez az éhség forma mennyivel tesz erősebbé, de úgy vélem, hogy tud valami érdekeset. – Mondtam neki.

Örül, hogy elmondtam aztán eltűnik majd mögülem hallom a hangját.
- Szóval teleportálás. Kellemes meglepetés és felüdülés, hogy nem izomagy vagy mint a másik kettő.
Válaszolok és vállam felett lesek hátra a férfit figyelve.
- Megtennéd viszont, hogy kimászol mögülem? Nem szeretem, ha...mögöttem vannak.
Mondat közben vissza fordulok előre és a cigit a számba veszem és az ölembe teszem a kezeim és az ujjaimat nézem egy pillanatra és megropogtatom őket egyszerre ami hallható recsegést kelt de csak egyszer.

A csatából eltelportáltam, a jóég tudja, hogy hova. Ahogy elnézem magam egy föld alatti helyen vagyok, s tőlem nem is olyan messze beszédet hallok. Lassan és óvatosan elindultam hát feléjük, ugyanis többen, legalább ketten voltak. Ahogy közelebb érek meghallom, hogy ők is Lovasok, és mivel Halál hangját nem hallom, Háború én vagyok, gyorsan kikövetkeztetem, hogy akkor bizony Éhség és Pestis beszéget itt. Talán ők tudják, hogy hol vagyunk. Kicsit visszaveszek a készültségemből, majd eléjük lépek.
-Üdvözlet!-mondom és egyből hülyének is érzem magam. Milyen gyökér szó már ez? Ennyire megváltoztam volna? Tizenhét éves mutáns vagyok, bár ez nem igazán látszik rajtam jelenleg, ugyanis a "műtét"nek hála igencsak megnőtt az izomtömegem, satöbbi, de ez a szóhasználat... no mindegy...
Lassan odalépkedek lovastársaim felé, akik épp képességeiket mutogatják egymásnak, illetve beszélnek róla. Miután még nem tudják ki vagyok, gyorsan bemutatkozom, nehogy megtámadjanak, bár a nő már láthatott a csatában.
-Háború vagyok, szintén Lovas.

Bemutattam neki, hogy mire is vagyok képes. Elnevettem magamat mikor meghallottam azt a kijelentését, hogy örül, hogy nem vagyok izomagy mint a másik kettő. Fogtam magamat és a lény kérésének eleget téve elmentem mögüle és visszaálltam eredeti helyemre. Hamarosan megjelent egy újabb alak. Gyorsan be is mutatkozott nekünk. Láthatólag izmos volt, de fiatalnak látszott. Nem lehet idősebb mint én.
- Üdv én éhség vagyok, de a rendes nevem Rayn – Mondtam a férfinak aki közelebb lépett hozzánk.

Kinevet... Felvont szemöldökkel nézek a férfira passzívan aztán pedig Háború jelenik meg. Rayn be is mutatja magát. A cigibe szívok egyet majd kifújom lassan miközben kiveszem a számból a cigit.
- Á látom még egyben vagy. Ennek örülök. Nem lenne pozitív, ha rögtön kinyírnák az egyikünk.
Megint szívok egyet a cigibe.
- Már csak Halál hiányzik. Vajon merre lehet.
Dől ki a számon a füst miközben beszélek. Közben rá pöccintek a cigire, hogy leüssem a hamut róla.