Akkaba Metropolisz

A változatosság kedvéért Madripoorban is illedelmes kis k*rvák módjára szoptunk, ami kicsit feldühítette a tiszteletre méltó elnök urunkat. Elég mókás látványt nyújt, ahogy tombol a hologrammon, de amit mond, az nagyon tetszik. Meg kell ölnünk mindent és mindenkit, aki szembe jön velünk. Végre egy nekem való feladat! A fenyegetéseit figyelmen kívül hagyom, a legkevésbé sem érdekel. Vagy kiirtunk minden kib@szott mutánst a csatatéren, vagy úgyis megdöglünk, szóval k*rva mindegy. Lássuk, mink is van: néhány óriásrobot, egy cseszett nagy helikarrier, meg mi, három Angyal. Elég szánalmas bagázs vagyunk, akárhogy is nézem. Átveszem a jetpacket és hallgatom a visszaszámlálást, mielőtt a rakéták becsapódnának. Érzem, ahogy Komédiás összerezzen a robbanás láttán. A takony még mindig nem heverte ki az előzőt.
A Kapitány terve kellemesen őrült, nem is tagadom kissé meglep, nem hittem, hogy ekkora potenciál van benne. Egy becsapódó helikarrierrel elegánsan lehet nyitni egy csatát. Csak le ne szedjék idő előtt. Amikor elhagyja a hajót, én is felkészülök. Killbanere nézek, és röhögve így köszönök el:
- Fogadok húsz dolcsiban, hogy te döglesz meg előbb!
Ezután nagyon keveset várok a válaszra, majd kivetem magam. A Kapitány utasításának megfelelően a fészektől távol, az őrszemekkel együtt landolok, majd megindulok velük a csatatér felé. Ha ez lesz az utolsó buli az életemben, hát legyen minden eddiginél nagyobb és véresebb!

Újabb kudarcot szenvedtünk el Madripoorban, de nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyos lesz a büntetés. Akármit is mond Osborn, ez nem megváltás, hanem öngyilkosság. Cletus persze ujjong, ő csak annyit fog fel az egészből, hogy végre szabadon gyilkolhat. Tudja, hogy valószínűleg itt halunk meg, de nem igazán érdekli. Hogy is érdekelné, nem sok köze van a valósághoz. Összerezzenek, amikor rakétákkal robbantunk utat magunknak. A detonáció olyan borzalmat idéz fel bennem, amit soha nem akarok többé megtapasztalni. Tudom viszont, hogy még egy, sokkal nagyobb robbanást látni fogok. A Kapitány elkeseredésében teljesen kiszámíthatatlanná vált, de ez lehet az egyetlen esélyünk egy lehetetlen csata megnyerésére. Majdnem ezerötszáz mutáns szomjazik a vérünkre. Ha végül el is bukunk, sokukat magunkkal fogjuk rántani.
Hagyom, hogy Cletus irányítson, jelen pillanatban nincs sok olyan döntés, amit nekem kellene meghozni. Szerencsére annyira még ő sem ostoba, hogy ne próbálja a becsapódást minél messzebbről elkerülni. Jelen pillanatban passzívan várom, hogy mi következik.

//A gépről való kirepülést úgy értettem, hogy elhagyom a Spartacust. A legénységet is erre utasítottam. Az 50 nimrodot meg a spartacus mellé és nem a becsapódási helyhez küldtemXD Valamiért meg azt hittem, hogy én irányítom az őrszemeket és nem Cletus. Kérlek jelezd majd, hogy miként is van ez.//

Cletus mozdul az utolsó vicce után és elhagyja a hangárt százötven Nimrod kötelékében. Elkezd megremegni a hajótest ahogy kint megindulnak a támadások és rögtön levadásznak ötven Nimródot a felszínen amíg én az eget pásztázom a helyezkedési lehetőségek után. Már annyi ver az ideg, hogy nem is tudok mit mondani. Rám sóznak két század hibás, teszteletlen fémhulladékot és ezzel kell nekem háborút nyerni a legnagyobb fenyegetés ellen. Egyre valószínűbbnek látom, hogy ezt el fogjuk veszíteni és kénytelen leszek meglépni a csata színteréről, de amíg alattam vacakol ez a monstrum nincs minden veszve. A lézerek kicsit takarították a terepet és lesz itt még nagyobb durranás is. De ez a tetves legénység, nem tudnak komolyan venni.
- Ne törődjön vele, lépjenek már le a véreresbe katona! Kiürítés senkiháziak, teljes kikúrt kiürítés! - Gyorsan még bele ordítom a kommunikátorba, majd amikor aláhull a kis sárga csaj az égből magamhoz rendelem az egyetlen ismerten működő M osztályú gépszörnyet és az ő takarásában én is elhagyom ezt a roncsot ami az őrök vadászmezőkre készül az Akkaba metropoliszon keresztül.
Kifele repülés közben jobb oldalamon tartom M-et, rajta kapaszkodva és balomban az Osborn féle kiberkarban a páncélomat. Nevetséges utánzat volt ez a mi kis csapatunk. Vursli másolatai azoknak a bohócoknak Miller alatt. Még, hogy angyalok.
Elnézek Cletus és Komédiás felé, majd vissza a Spartacusba Killbanere. Talán egy illendő búcsút azért megérdemeltek volna. Elmosolyodom és inkább visszanézek a kibontakozó csatára. Messze maradok a várostól, megküzdök az M-el, hogy ez ne rohanjon a lándzsáknak, remélem ez érti az utasításokat és végre a legénység is lelép arról a monstrumról. Ha már az én saram mostantól, hogy mi történik...

Landolok az őrszemekkel együtt, és azonnal fel is mérem a terepet. A lényeg az, hogy úgy tudjak összecsapni a kis mutáns gecikkel, hogy ne kerüljek túl közel a becsapódáshoz. Nem mintha magamtól nem jöttem volna rá, hogy az nem annyira egészséges, de még ha teljesen hülye lennék, akkor se tudnám megközelíteni a várost, mert Takony annyira hangosan jajveszékel a fejemben. Hogy fél a tűztől, mióta egyszer megpörkölődtünk, pedig ő még nem is vesztette el semmijét.
Itt az ideje, hogy kicsit átvegyem az irányítást, mert a taktikát már nem  fogom Cletusra bízni. Így is minimális esélyünk van a túlélésre, de ha Cletus lenne az akció agya, akkor ez tényleg a nullával lenne egyenlő. Nem is kell olyan sokat küzdenem. Azt még ő is belátja, hogy hátrálnunk kell, és mivel semmi esze nincs a taktikához, a bizonytalanságát kihasználva felül tudok kerekedni.
Azt nem tudom, hogy a fent levő őrszemek közül mennyi jön majd esetleg felszabadítani, ha gond lenne, így azzal számolok, hogy csak annyi van, amennyi mögöttem áll. Iszonyatos a túlerő, így nem fogok fejjel beleszaladni az ellenséges seregbe, inkább megpróbálom egy részét kicsit magamra húzni, és darabokban elintézni a sereget. Persze az sem utolsó szempont, hogy minél távolabb kerüljek a mindjárt következő tűztől.
- Lőjétek őket maximális távolságból, ha megindulnak felénk, hátrálunk, és kijjebb húzzuk őket.
- De hagyjatok ám nekem is!
Nem tökéletes az irányítás, de most megelégszem ezzel, amíg nem akar frontálisan rárohanni az ellenséges katonákra. Érzem a vérszomjat benne, de most még el tudom nyomni annyira, hogy irányítható legyen. Viszont ha közel érnek, akkor nem tudom, mi lesz.

/A legénység gondoltam nem fogja elhagyni az egyetlen hellicarriert, de a robotok a te parancsodat követték. Mivel Komédiás ment elől így vele együtt kezdtek el támadni és maradék ötven maradt védeni a carriert. Cletus rangsorban utánad jön, de mivel ő ment elől ezért ők vele együtt mentek és nem utána./

Kira:
Osborn hologrammja megjelenik.
- Mikor Donald Millar érezte az angyalok hiányát inspirációnak a legismertebb második világháborús hőshöz fordult. Mikor te csatlakozni akartál én is így tettem. Nem csak Millarhoz hasonlóan telenetikus erővel ruháztalak fel, de a felszerelésed az Aranykor legnagyobb női hőséréről lett mintázva.
A képen megjelenik régies felvételek egy szupererős repülőnőről.

- Persze kicsit modernizáltam a dizájnt és úgy adtam át neked.
A lány most először látja meg a jelmezét a tükörben.
- Miss Amerika.

Érzi, hogy az erejével koncentrálva képes tárgyakat mozgatni maga köré egy mezőt teremteni, ami védi őt és persze repülni. Ezek alatt mindig kékes izzás jelenik meg a szemeiből és a dolgon, amit mozgat. Hihetetlen érzés, mert most először úgy érzi bármit feltudna emelni. Nincsen határa a képességének.
- Isten Áldjon.
Mondja a férfi és a hologram kikapcsol. Az ajtók kinyílnak és a repülőt betölti a kinti fény. lent a parton látszik a csata és az enyhén süllyedő carrier.

Mindenki:
A Kapitányt az M-osztályú végig vezeti a csatatérre, mágneses erejével hárítja a lándzsákat. Az őrszem várja a parancsot, hogy merre menjen. A Carrier kezdi visszanyerni az egyensúlyát.
- Uram a rendszerek rendben vannak. Bombázásra készen állunk!
Hallatszik a rádióban. Közben látja Knight, hogy Hiéna és McNiven a legközelebbi romokról próbál rájuk ugrani.
Komédiás úgy vágja át magát az ellenségen, mint kés vajon egészen ameddig Tanaraq és Szikla rá nem támad. A páros egyszerre üti őt meg oldalról. Métereket repül a romokig. Az arca lüktet. Hiába fogta fel nagy részét a szimbióta még így is érezhető volt a két mutáns szupererje.
Az őrszemek látják az érkező lándzsa zuhatagot és egyszerre szólalnak fel:
- Adaptálás.
Mind célzott rövid lézerekkel találják el a lándzsákat, amiktől a sugarak lándzsáról-lándzsára pattan megsemmisítve mindet az égen.
- Kész.
Mondják az őrszemek és elkezdik lőni a Sötét Járókat. Taonak hála az elől állok megtorpannak a semmiben és utána  halál lovas felrobbantja őket miközben egy elhunyt járó lándzsáját veszi magához. Az őrszemek ránéznek.
- Adaptálás.

A csatától száz méterre a város szélén jelenik meg Waynoka. Messziről látja a harcot és máris felismeri Halál hangját és képességét.

Az előbb még hotdogot ettem, most itt vagyok egy furcsa városban. Olyan, mintha a övőbül hozták volna ide. A szellemek erejének és beavatkozásának gondolom ezt. Nem hiszem, hogy véletlenül kerültem volna ide. Sose láttam még ezt a helyet, egy újságban sem. A könyvtárban eltöltött napoknak köszönhetően a közelmúlt történéseit és fontosabb szereplőit szerencsére ismerem. Az őrrobotokat felismerem. A kormány szolgálatába állították ezeket, tehát ez egy titkos kormányakció, amibe belecsöppentem. Áááá, Halál! Apokalipszis egyik Lovasa, aki megölteaz előző énemet. Erre emlékszem, ezt megmutatta a Túlvilág Szelleme. Meg tudja állítani a lényeket a mozgásban, elszívja az energiájukat és fel tudja robbantani a tárgyakat, amiket ezzel megtölt. Harcművész, egykori polgármester. Ezt tudta az előző énem és én is megkaptam az emléket, de egyedül sose találtam volna meg ezt a helyet.
Most mit csináljak? Halál messze van, az égben robotok és a Carrier, le akarnak csapni a mutánsokra és a Lovasra. Apokalipszisnek nagyon nagy serege van. Az én feladatom az, hogy a Lovasokat, most Halált, akit megtaláltam, felszabadítsam En-Sabah-Nur uralma alól. Ha meghal, azzal nem szabadul fel. Nem szívesen védek meg egy tömeggyilkost, de ezt kell tennem. Üzennem kell a seregnek, hogy Halált ne öljék meg. Meg lehet menteni. Ha nem lehetne, nem küldtek volna vissza engem a szellemek. Átváltozom barnamedvévé és üvöltök, amekkorát egy ilyen állat tud üvölteni. Ezután rögtön visszaváltozom és integetek felfelé, hogy észrevegyenek. Ha lőnének vagy támadnának, fedezéket keresek. Fel kell ismerniük za őrszemeknek, hogy nem vagyok mutáns és nem is a kormány csapatához tartozom, de idekerültem. Ezzel foglalkozniuk kell és ha szóba állnak velem, elmondhatom. Hini fognak nekem vajon? Én sem értem az egészet. Remélem. Ez az egyetlen esélyem.

Hallgatom Osborn-t miközben magamat vizsgálom a tükörben és elgondolkozom.
~ Tényleg ezt akartad Kira? Tényleg nincs más kiút, hogy tisztázd a neved és kiszabadítsd a barátaidat? Sajnos nincs... de hé erősnek kell lennem ha túl akarom ezt a csatát élni és győztesként sikerülni belőle.
Bár biztos ami biztos írtam végrendeletet két példányban is biztos ami biztos. Az egyiket már biztosan megtalálták a zsaruk a műhelyben a másik pedig az utcai ruhám zsebében van.
Ahogy Osborntól meghallom az utolsó két szót kissé görcsbe rándul a gyomrom.
~ Mintha a keresztes háborúban lennék. De itt legalább olyan ellenfeleket kell legyőzni, akiktől fellélegezne a világ. Azt a sok szörnyűséget amit elkövettek nem tudjuk semmissé tenni, de legalább megállíthatjuk, hogy újak jöjjenek.
A repülő ajtaja kinyílik én pedig látom a csatát és a süllyedő carriert. Már korábban megtudtam, kik állnak az oldalamon így nem áll fent  veszély, hogy társakra, vagy társrobotokra támadjak. Kirepülök a repülőből és szinte érzem, ahogy szétárad bennem az erő. Magabiztosság tölt el, úgy érzem hogy képességem hatalmasra nőtt, ez önbizalommal tölt el, de egyelőre még nem akarom próbálgatni a határaimat. Vagy talán csak egy kicsit.
Ahogy közelebb repülök figyelem a csata kimenetelét, a társaimat, az esetleges veszélyforrásokat. Halált és a dárdaesőt hamar kiszúrom, mint fő elkerülendő dolgok, majd meglátom a szimbionta mellett a két monstrumot is. Meg is lett az első két célpont, akiken letesztelhetem az erőmet. Miközben igyekszem elkerülni a dárdákat és Halált, kiktől kellő távolságban is igyekszem maradni. Megpróbálom felemelni először az egyik, majd ha bírom a másik monstrumot is. Az a fő célom, hogy a két monstrumot eldobva valami az ellenfél számára létfontosságú célpontot találjak el. esetleg olyat amivel nagyobb kárt is lehet okozni. Esetleg egy víztorony tartószerkezetét ütném ki velük.
Ha nem járok sikerrel, mert nem vagyok elég erős, akkor néhány dárdát próbálok még a levegőben megállítani, megfordítani és a támadóinkra irányítani vissza.
Persze mindkét manőver közben figyelek fél fülel és szemmel, hogy engem se érjen támadás.

Az ellenség sokkal gyorsabban közel kerül hozzánk, mint vártam. A taktikám nem sokat ér eddig, nem sikerül jelentősen megritkítani az ellenséges csapatokat a távolból tüzelve. Közelharc kezdődik. Nagyon sokan vannak, de most már nincs hova mennem. Az őrszemek fedeznek, miközben belevetem magam a csatába. Karmokat növesztve vágom keresztül magam a mutánsok seregén, meglepő sikerrel. Egyre inkább magával ragad a lendület és a harc öröme. Nem... A gyilkolásé!
Végre! Ezért szálltam be ebbe az egész szarságba, hogy végre újra ölhessek. Már is több ember vére borítja a kezem, mint eddig bármikor, és még messze nincs vége. Ez a takony végre tényleg hasznossá vált. Ezekkel a karmokkal remekül ki lehet belezni bárkit, vagy el lehet vágni a torkokat, vagy bármit, ami eszembe jut. És nem érzek fájdalmat, nem tud megállítani senki és semmi!
A vérmámorban szinte észre sem veszem, hogy átjutottam a közkatonákon. Éppen fordulok, hogy újabb áldozatokat keressek, amikor úgy érzem, mintha egy gyorsvonat ütközött volna az arcomba. Hatalmasat repülve csapódok be a romok közé, de tompa lüktetésnél többet nem érzek. Felállok, és az ellenfeleimre nézek. Elég ronda mindkettő, de az egyik aztán különösen. Valami nagy fehér szőrös izé, nem is láttam még ilyet. Idáig nem érzem, de biztos büdös is. A másik csak valami kőember. Őt lehet nem lesz olyan egyszerű karmokkal kicsinálni...
- Nem fájt, puncik! Csak ennyit tudtok? - kurjantok nekik.

Nagyon nagy itt a harc, mindenki ölne, tombolnak és rombolnak. Hogy fogok én itt labdába rúgni a békés megközelítéssel? Nem indultam el semerre, fel akartam hívni magamra a kormány hadseregének a figyelmét. Nem sikerült, nem figyelnek rám. Az a repülő nő, Miss Amerika a közelembe dob valakit és kidönt vele egy tornyot. A fickó simán kijön és semmi baja, csak meg van karcolva egy kicsit. A háttérben Halált letaglózzák energiával, villámokkal a robotok. Nekem vele kellene foglalkoznom, nem ezzel a kősziklával. Ő nem Lovas.
Ha van itt madár, megpróbálom megszállni, hogy a testem eltűnjön és a madár testében tudjak repülni. Mindegy, hogy mekkora madár, csak elég magasra tudjon jutni. Megpróbálok egy repülő elé kerülni és a levegőbe írni a BARÁT szót, hogy végre figyeljenek rám.
Megszállható madár nélkül nem tudnék mit csinálni. Akivel kidöntenek egy tornoyt és túléli, az nem az én erőkategóriámba tartozik. Elfutok, fedezéket keresek és kiabálok:
- Halál, Jet Li Tao, New York egykori polgármestere! Neked még van remény, hogy megmenekülj és megváltozz! Emlékszel, hogy ki voltál Apokalipszis előtt? Visszanyerheted a régi önmagadat!
Fogalmam sincs, hogyan, de bízok az istenekben és a szellemekben, hogy nem lehetetlen küldetésre küldtek.

Sikeresen odamanőverezek a csatamezőre és nem tétovázok, hanem rögtön megpróbálok segíteni az egyik társamon, ami a legnagyobb meglepetésere sikerült is. A kőorjást sikerül elhajítanom egy egészen jó cél felé, ami meglepő, hogy úgy éreztem, mintha csak valami pihekönnyűt emeltem volna meg, míg ez nyilván nem így van. Bár meglep a felfedezés, de továbbra is figyelek a lándzsákra, és manőverezek előlük, nem akarom ilyen hamar letesztelni a pajzsom erejét, nem tenném, amíg nem muszáj.
A monstrum ledönt egy épületet, ami szépet szólt.
Azonban a másik tag még mindig a szimbionta felé haladt, megpróbálom felkapni erőmmel, mielőtt még elérné a társam és hasonlóképpen bánok el vele, mint a kőszobor társával.
ha ez sikerült, akkor megpróbálok lehetőleg minél több lándzsát megállítani a levegőben és visszafordítani őket, hogy azok az ellenfeleinket vegyék célba.

Sehol nincs egy állat. Itt mindent kiirtottak? Apokalipszisnak az erősebb túlélése a fajok kipusztítását jelenti. Gondolhattam volna. Semmit nem tudok megszállni. Rideg és kietlen ez a hely, mint egy kórterem. Csak harcosok, fanatikus harcosok és Lovasok, akik közül Halált látom. Nem hallott meg, azt hiszem és nincs időm az ő sorsát követni, mert ez a romboló a nyomomban van. Úgy omlanak össze a házak mellette, mint a kártyavárak. Nem szabad megengedni, hogy elkapjon, mert ott a vég számomra. 
Hová fussak? Nem rohanhatok a végtelenségig. A tetőt lövik és minden mást is, bombákat dobálnak. Aki a nyomomban van, nem Lovas, nem kell felszabadítanom. Mégis beszélek hozzá futás közben, talán segít valamit.
- Miért üldözöl engem? Ártottam neked? Ki vagy te, miért harcolsz itt, mit adott neked Apokalipszis, hogy így követed?
Keresek valami olyan helyet, ahol elbújhatok vagy labirintusba kerülhetek, amiben nehezen talál meg és nem is lőnek ki a katonák.

Erősnek érzem magam, miközben úgy dobálom az ellenfelet, mint a papírgalacsint, de ez az érzés nem tart sokáig. Egyszer csak hirtelen valami gyors változást érzek, alig látok egy pillanatra, pont úgy mint amikor hosszas guggolás után állok fel egy kocsi mellől és az éhség kerülget.
~ Mitől esett le a vércukrom?
Nem nagyon van időm gondolkodni a dolgon, mivel érzem, hogy zuhanok és hamarosan fájdalmasan találkozom is az anyafölddel. Próbálok feltápászkodni, de még a felsőtestemet sem bírom megtartani, olyan szintű éhség kezdett el kínozni. Hamar meg is pillantom az okát, mikor az a kapitányhoz lép.
~ Egy új lovas? Remek.
Mondom szarkasztikusan magamnak, miközben próbálom kitisztítani az elmémet és elterelni a figyelmet az éhségről, hogy legalább a képességemet tudjam majd használni.
Halál is odaérkezik és kommentál. A szorult helyzetünkben a kapitány kiadja a parancsot, majd megpróbálok én is elmenekülni velük. Ha nem értem bele a képességblokk hatósugarába, akkor magam és a többieket is repülve viszem ki, ha pedig ez nem megy akkor megpróbálok feltápászkodni és a legnagyobb sebességgel elhúzni a csíkot persze közben ügyelve arra, hogy ne érjen támadás.

~ Gyertek csak! Játsszunk egy kicsit!
Felkészülök, hogy elugorjak a két benga állat elől, hogy utána majd a szőrös dög nyakába vessem magam. A kőemberrel még mindig nem tudom, hogy mit kezdjek. A következő pillanatban aztán meg is oldódik a probléma, a fickó egyszerűen elrepül
~ Ne tudom ki és mit csinált, de köszi! - kimondani nincs időm, mert a másik szörny még mindig itt van.
Aztán a következő pillanatban valami eltalál. Lehet, hogy a vadállat volt, de nem valószínű túl gyorsan történt. Ha nem lenne a takony, most ez biztos k*rvára fájt volna. Lenézek magamra.
- Szarul nézel ki, takony!
Ezt nehezebb kimondani, mint gondoltam. Borzasztó sz@rul érzem magam. K*rva éhes vagyok, de felállni se bírok. Simán megenném bármelyik rohadt mutánst itt, ha nem lennék ennyire gyenge.
~ Mi történt?
Nem tudom mi volt ez a támadás, de minden erőmet felélte, hogy felfogjam. Össze kell szednem magam, nem hagyhatom Cletust védtelenül. Nem, amíg össze van kötve az életünk.
Hallom a Kapitány utasításait. Visszavonulás. Még nem is öltem meg senki érdekeset. Talán ha a képességblokkolás működik, megpróbálhatom kinyírni ezt a maszkos gyökeret, vagy a nagy szörnyet esetleg. De ahhoz kelleni fognak karmok.
- Gyerünk, Takony, szedd össze magad! - suttogom.

A parancs meglepi a lovasokat és harcosokat. Az őrszemek szinte egy robbanás kupolát alkotnak a képességgátlásával. Utána a parancs szerint az angyalok megindulnak kifelé, bár Kira kénytelen gyalog, mert a blokkolás elkapta őt is. A kupolából csak pár Sötét Járóért ki, akik hihetetlen számban sokszorozódni kezdenek és az angyalok és gépeik felé megszámlálhatatlan ében lándzsa kezd repülni. Még Wayonka is megússza, mert a Sziklaember megáll mikor a kupolát látja, majd a végtelenül rengeteg Sötét Járó jelent meg. Az újdonsült égi most egy nagyon erős épületben húzza meg magát és onnan nézi az egészet. Kapitány meglövi a Lovas térdét, de az elmozdul és a golyó "csak" súrolja. Az ütés eltalálja, de utána így is az angyalnak ugrik. A spartacusból sugarak és rakéták tömege áradt ki. A plafont és a járókat célozva. A carrierből még egy hatalmas hangrobbanással lerohan valaki. Csak egy szélsebes csíkot látni, ami végig húz a tömegen.

Máshol:
Apokalipszis megvetően megérkezik az új bázisra. Az egyik monitorra pillant. Megnyom egy gombot.
- Kérem a lovasaimat.

Metropolisz:
Éhség a Kapitány után ugrik, Komédiás felébred és újra képes mozogni, Kirát a földre taszítja a mellette elszáguldó Killbane. Az őrszemek és a hajó fedező tűzében. A Sötét Járók első sorai azonnal elhullanak még sokszorozódni se tudnak, de az öveik, mindnek felvillannak. Egyetlen pillanat. Halált és Éhséget teleportálja el a mestere. Roy elkapja Edward vállát. Killbane neki csapódik Taonak. Hihetetlen sebesség, téren kívüli tárgy. Újabb hatalmas robbanás, ami szinte kupolát emel a romos bejárat fölé. Edward Knight, Cletus Cassady, Kira Sign, Edward Pryor és huszonöt őrszem robot, síkon kívül.

EPILÓGUS

Wayonka :
Mikor látja a távolban a kupolát utána a Sötét Járók mind felrobbannak. A Szikla csak kitárja a karjait és fogadja a robbanás hullámot. A fiú kénytelen meghúzódni a kis épületben miközben hallja, hogy a tető ráomlik és csak az erős tető miatt nem szakad az is rá. Csak por felhő fogadja hosszú percekre. Majdnem egy fél óra mire zajt hall és a köveket leemelik. Tűzoltók és katonák állnak a romokon. Az hadsereg fegyvert tart rá.
- Kezeket fel!
/Még ide írj/

Halál, Háború, Pestis
Chicago szívében jelenik meg a három lovas. Mögöttük egy hatalmas hologram Apokalipszisről.
- Elnököt arcátlanul egy Halálosztagot küldött a népem ellen. Hát, íme az én lépésem. Három lovas az egyik városotokra. Felesleges imádkoznotok, csak egy isten létezik. Én. Én pedig nem vagyok könyörületes.
A komor mutáns-isten szavai után Tao érzi hogy a képessége visszatért. A tömeg eddig rettegve nézte a képet, ami semmivé foszlik és csak ők maradnak. Az új harmadik lovas némán szuszog, majd kiemelkedve üvölt egyet és a járókelők közé rohan, tépve-harapva őket.

A sebzett emberek elkezdenek remegni, majd átalakulni.

- Peeesssstiiiissss...
Hörgi a wendigo.
/Még ide írjatok/

Angyalok
Mint egy hullám. Száguldanak a levegőben. Síkról-síkra. Minden realitás más. Töredékek, pillanatok egy-egy világból. A legrosszabb drogos trip valaha. Látják magukat is néha. Kira, mint sebzett arcú lány. Killbane, mint egy nagy pankrátor, aki a Lénnyel verekszik a ringben. Knight, mint egy igazi Amerika Kapitány, igazi angyalok élén. Cletus egy fekete-vörös szimbiótával tömeget öl miközben két pókember jelmezes alak hálóhintázik felé. Körülöttük megannyi őrszem sérülten és egyben repül át a realitásokon. Edward egy pillanatra, szinte még annyira sem, lát egy egyenruhás, angyal ruhás férfit kardját kivonni párduc szobrok tövében.

/Még ide írjatok/

---

Norman Osborn:
A fehéz házban Osborn éppen papírokat ír alá, amikor az egyik katona berohan.
- Uram! Az Armageddon projekt... nem igazán sikerült. Az angyalok eltűntek és a hellicarrier hónapokig tart majd rendbe hozni. Nem maradt ép őrszem.
Hadarja a férfi mire az elnök szemei elkerekednek.
- Kifelé.
Súgja, szinte alig hallhatóan. Mindenki őt figyeli.
- Uram?
Kérdezi az egyik testőr.
- KIFELÉ!
Az üvöltése után, mindenki kimenekül és ő egyetlen gombnyomással behúzza a függönyöket.
- Megmondtam, hogy ez lesz.
- Hallgass...
- Normie. Hagyjuk ezt. A boszorkány átvert. Apokalipszis ellened van. A kis cabalod ellened van. A Hydra ellened van. A shield is. Itt az idő.
Osborn az asztalnak támaszkodva sóhajt. Az zsebéből elővesz egy holografikus kommunikátort és kikeres egy elérhetetlen címet róla. Megnyomja a gombot majd megjelenik egy szemüveges, idős férfi.
- Elnök úr! Fantasztikusan néz ki! Hogy van? Tudok önnek segíteni vala...
- Cornelus, pofabe. Maga is tudja miért kerestem meg. Mennyi kell, hogy aktív legyen a program?
- Milyen program?
- Ne szórakozzon velem! Az X Fegyver.
Abraham Cornelius elmosolyodik.
- Indulásra készen vagyunk uram.
/Folytatás a Kánaán kalandon/

HYDRA fejek
A tárgyalóban a kerek asztal körül megjelenek a vezetői a titkos kémszervezetnek.
- Átkozott Osborn!
Csap az asztalra Strucker.
- Nem megvárta, hogy teszteljünk. Most miatta kereshettünk új célpontot.
Zémó békésen a Koponyára néz.
- A férgek kis iskolája Salemben?
- Nein - mondja Vörös Koponya. - Nem fogok mártírokat csinálni egy tucatnyi szörnyszüleményből. Ők túl nyíltan élnek. Marad a Kínai kolónia. Csak előbb a beküldött fegyverünk letöri a pajzsot.
/Folytatás a Kánaán kalandon/