Akkaba Metropolisz

Háború csipkelődős hangulatában van. Trónunk van nem kell pad. Ennyit a szóviccről. Láthatóan lepattant a kemény koponyájáról egyenest a pad után amit elhajított. Nem méltatom egyenlőre válaszra. Csak felbosszantanám magamat és kezdeni a férfival nem sok mindent tudok. Bántani nem kéne bár lehetséges, hogy nem is tudnék olyan kárt okozni benne ami azért megérezne de mégse halna vagy károsítaná élete végéig. Szópárbajba meg nem kezdek, olyan lenne mint egy dobozzal vitatkozni...
Csipegetés közben még hallgatom a férfi válaszát Éhség felé. Szerintem csak gond lenne, ha idehozatná. Ki tudja, hogy miképp viszonyulna egyáltalán az egész szituációhoz, pláne a valláshoz. Na mindegy. Válasza egyértelmű, hogy nem most akarja elintézni. Ha okos akkor vár addig legalább míg a helyzet nem nyugszik meg legalább egy kicsit.

-Pontosan mik is Apokalipszis törvényei?
Kérdezem, noha nem igazán érdekel, csak a kínos csend ami beállt, zavart, így két falat között feltettem a kérdést. A válaszra persze figyelek, noha nem igazán érdekel, én csak ütöm azt akit kell, nekem ennyi bőven elég. Megtisztítom a világot a kevésbé értékes emberektől, ez nem igazán különbözik az eddigi terveimtől, talán egy kicsit kibővítettem a nézőpontomat...
Evés közben kicsit megszemlélem a kiborg karomat, és nézgetem. Egészen olyan mint az élő test, talán csak annyi, hogy fémből van. Miután jól rácsodálkoztam, figyelmem, egy kupa italra terelődik, amiből jó nagyot kortyolok, és folytatom az evést

Ha már elkeztdem nem fejezem be ilyen könnyen, szóval ismét felteszek egy kérdést, egy kis gondolkozás után ugyanis egyből ez ugrott be nekem.
-És mi van a többi mutánssal? Behódolnak vagy elpusztulnak? Teszem azt, mi van a mutáns iskola hallgatóival, talán lenne olyan köztük aki beállna hozzánk, esetleg móresre taníthatnánk őket ha nem.
A kérdésem után vissza nyúlnék az ételhez, de már belejöttem eléggé, szóval csak kérdezgetek tovább.
-És meddig kell itt várnunk? Esetleg van e valami feladat? elmehetünk innen?
Egy kicsit gondolkozok még, aztán semmi több kérdés nem ugrik fel, belemerülök egy pulykába és eszem tovább, s közben mélázok a helyzeten. Kicsit unalmas itt tétlenül ülni, miközben máshol tudom, hogy csata zajlik.

Felvetül a kérdés, hogy mik is a törvények. Ez végül is jó kérdés, nem árt tisztában lenni minden részletével. Még külön fel lett hozva, hogy a vérvonal sem kiváltság, erre csak biccentek vissza majd egy kis bort veszek magamhoz és kortyolok belőle. Éhség eléggé kiéli magát a kérdések terén. Hát úgy is sok fogalmaz hatódott meg bennünk. Csak úgy dől belőle. De ez nem baj így legalább én is kapok választ pár kérdésre és nem is kell őket feltennem. Éhség felé fordulok ahogy itt létünk és várakozásunk okait kérdi aztán meg egy pulyka válik áldozatául. Én is csipegetek még egy kicsit az előttem lévő tál húsból és leöblítem egy kis vörössel miközben figyelemmel kísérem, hogy milyen válaszokat fog kapni Éhség, meg úgy mindannyian persze.

És ekkor hirtelen a semmiből mindenki azt vehette észre, lehetett bárhol a Földön, lehetett bármilyen napszak az ég mindenhol felhős lett, vörös felhők takarták be a teljes látóhatárt. Furcsa jeges és mégis forró szél söpörte végig az utcákat, réteket, hegyeket, mindent. A Föld teljes lakosságát furcsa bizsergés járta végig, miközben az égen vörös villámok cikáztak mindenfelé. Akikben Atlantiszi vér folyt egy pillanatra ténylegesen megérezték istenük Neptune hívását, az emberek pedig annyit, mintha az istenek közöttük jártak volna. Csak egy pillanatig tartott, utána mindez szertefoszlott, de ennek az egésznek hála a teljes világon emberek alakultak át görög mitológiai lényekké. A hívás nekik szólt, a világuk helyre állt és uraik, úrnőik újra visszakapták régi erejüket.
Az ég és a villámok pedig pár perc múlva eltűntek és már semmi sem utalt a néhány perce történt furcsa és különös eseményekre. Az emberek csak egyvalamit tudtak mindezek után, valami megváltozott…



//Vannak érzékelők és holoképek, így látni//

A kastélyba és a birtokon járkálhatunk de messzebb ne. Érthető és még nem is zavar. Úgy is kellemes itt üldögélni és eszegetni míg lehet azt nyugodtan.
Bár a nyugodtan részét kicsit felkavarja egy hirtelen bizsergés, de nem tudom mihez hasonlítani. A holo képek amik megjelennek pedig nem bizalomgerjesztőek túlzottan. Az evés ivást abba hagyom amíg a képet nézem majd Atriun felé fordulok.
- Hát ez mi volt?
Kérdezem a férfitől, hangomon érződő az értetlenség, tanácstalanságom.

// Saku én vagyok éhség Jeff a háború ahogy látom egy kicsit összecserélted. Am bocs, hogy eddig nem voltam.//

Csendbe szegetek, iszogatok miközben hallgatom háború kérdéseit és az arra elhangzó válaszokat. Olyan dolgokra kérdezett rá amik nekem is megfordultak a fejembe, de teli szájjal nem illik beszélni. Hamarosan a holoképeken valami fura dolog jelenik meg. Nem értem az egészet és nem tudom, hogy mi történik. Láthatóan a többiek is így vannak ezzel. Sakura rögtön Atruin felé fordul és a fura jelenség után érdeklődik. Én továbbra is halál nyugodtan étkezem tovább és várok a társam kérdésére érkező választ.

Várok a válaszra és a poharat számhoz emelem, hogy igyak egy kortyot. Kiráz a hideg egy pillanatra és köhögve teszem a poharat az asztalra.
- Elnézést kérek de most távoznom kell. -állok fel közben a székből és lépek ki mellé. - Nemsokára.
Ezzel intek egyet két társamnak és elindulok az asztaltól és Apokalipszis trónterme felé veszem irányomat megnyújtott, sietős léptekkel. Hamarost el is érek a trónteremhez hol bebocsátást kérek és szerencsémre fogadni is tud rögvest.
Be már normál sétatempóban sétálok elé és megállok előtte pár méterre és féltérdre ereszkedve s fejet hajtva, tiszteletet tudóan szólalok meg.
- Elnézést kérek a hirtelenségemért. Egy üzenetet hoztam.
Majd levegővételnyi szünet tartása után elkezdem az üzenetet mondani mintha csak egy levelet olvasnék fel.
- Ő királyi felséged! Én, Lady Thorhalla Lokidottir, Jotunheim királynője, Asgard hercegnője, a tüzek s a káosz istennője, látni kívánom önt En Sabah Nur-t, közismertebb nevén Apokalipszist, a mutánsok istenét, hogy békejobbot nyújtsak ön s az Akkaba klán felé. Mindezeken felül tárgyalni kívánok önnel a minket közösen fenyegető veszélyek ellen, többek között a Hydra ellen, kik gyűlölettel viseltetnek az ön uralma s fénye ellen. Bízom abban, hogy annak ellenére, mit atyám s nagybátyám ön ellen követett el nem lesz hátráltató tényező abban, hogy fogadjon engem s végre mi is találkozhassunk személyen, hisz az idő sürget minket felség. Bízom mihamarabbi válaszában, Lady Thorhalla.
Az üzenet átadása után csendben maradok és várok, hogy van-e bármi óhaja vagy távozásra int.

Amint Apokalipszis magához hívat, meglepődve tapasztalom, hogy nem gyermeki formába van már. (Bár most látom először amióta szolgálatába álltam.) Azonnal térde rogyok uram előtt, és hallgatom szavait. Egy áruló lovast kell megkeresnünk, és elpusztítanunk. Ereje állítólag annyira megnőtt, hogy uram hatalmát fenyegeti, noha kötve hiszem, hogy ez lehetséges. Mikor kérdéseink felől érdeklődik, agyamon egyszerű kérdések futnak át. Hogyan és miként lehetne legyőzni, mik a gyengéi, erősségei. Ezeket fel is teszem, és mást nem. Nem érdekel miért lett renegát, sem hogy miért hagyta itt urunkat.
-Uram, milyen képességekkel rendelkezik ez a Bárd, és mik a gyengéi?
Kicsit gondolkodok, aztán egy újabb kérdést is felteszek, igaz ez nem a célponttal kapcsolatos:
-Halál lovas velünk tart, vagy csak mi hárman pusztítjuk el ezt az árulót?
Az információt miszerint Pestis Thorhalla ügynöke volt, semlegesen kezelem, noha első pillanatban kicsit furcsállom a helyzetet, de Uram biztosan tudja mit csinál...

Mikor beléptem meglepett, hogy nem gyermeki a külseje már hanem az erős és tekintélyt parancsoló felnőtt alakjában volt ismét.
Mikor a segítséget említi még jobban meglep egy pillanatra mint, hogy már nem gyermeki alakja van de végül lerázom magamról, végül is mindegyik isten, legyen bármely vallásé megvannak a maga fortélyai és eszközei a naprakész infók megismeréséhez. Bizonygathatnám, hogy hűségem mí nagy de úgy érzem nem lesz szükség rá mivel feladatot fogunk kapni s a tettek jobban bizonyítanak mint a ritmikusan csavart szavak.
Majd az őr már érkezik is Éhséggel és Háborúval vissza, Istenünk pedig bemutatja feladatunkat. Egy hólókép vetül ki amin az említett Bard jelenik meg. Feladatunkat vele kapcsolatban is hamar tisztázza, miért nőtt ekkorát az ereje és ha ezt kiderítettük akkor halál a sorsa.
Esélyt kapunk kérdezni is a feladatunkkal kapcsolatban és Háború él is a kérdések jogával.
Az erejének mivolta és gyengéje jó kérdés. Jó ha tudjuk, hogy mégis mire számítsunk.

Még javában lakmároztunk mikor egy őr rohant oda hozzánk azzal, hogy apokalipszis magához hívat. Rögtön felálltunk és elindultunk oda. Amint beléptünk a terembe Háború térdre borult istenünk előtt és rögtön követtem is a pédáját. Nagy meglepetésemre végre valami feladatot kapunk. Már ki akartam próbálni az új erőmet. Egy Bárd nevű fickót kell megtalálnunk rájönni az ereje rejtélyes mivoltára majd megölni őt. Egyszerűen hangzik. Pestis már a terembe volt, de csak szótlanul állt ott. Háború viszont már kezdte is a kérdéseket. Nagyon fontos dolgokat kérdezett. Ha tudjuk az ellenségünk képességét jobban feltudunk rá készülni.
- Uram, nekem is lenne egy kérdésem. Egész pontosan hol tartózkodik? Hova kell majd elmennünk? -

Apokalipszis Háborúra néz.
- Bárd elektromos mutáns, tőlem kibernetikus erősítést kapott. A mostani Halál még egy feladatot végez, ha készen van utánatok küldöm.
Morogja a mindenható mutáns.
- A mutáns Kínában van, a hátasaitokat most hozzák.
A főpap ekkor sétál be négy robotikus lóval.

Ezekhez hasonló robot hátasokat kapnak a lovasok és mindegyik a kedvük szerinti külső színnel és világító szemekkel és lézerrel rendelkeznek. /Ezt a postban ti döntsétek el/
- A hátasaitok, képesek cél állomásra teleportálni, kommunikátorok vannak bennük, továbbá tudnak repülni, és "szájukból" lézert lőni.

Válaszaimra kérdést kaptam, engem más nem érdekel. Elektromos mutáns, kibernetikus erősítéssel. Ez egyszerre jó és rossz hír. Semmi bonyolult, egyszerű villámlásra kell számítsak, ami ellen ha minden igaz, van valamiféle ellenállásom, ugyanakkor, bár ebben nem vagyok biztos, az elektromos áram kisütheti a kibernetikus beültetéseinket. Nem csak az enyémet, de talán még Éhségét is. Pestis nem tudom miféle erőt kapott Apokalipszistól, de lehet, hogy neki is árthatnak a villámok. Ami viszont jó, hogy Bárd nem rendelkezik túlzottan nagy ellenállással tudomásom szerint, illetve nem hiszem hogy ütéseimet sokáig bírná...
Épp itt tartok magvas gondolataimban, mikor behozzák hátasainkat. Én, kérdés nélkül odalépek a vöröshöz, lévén ez Háború, azaz az én színem. A ló maga démoni tekintettel, hatalmas termettel, vastag lábakkal rendelkezik. Jómagam egy pillanat alatt felülök a paripa hátára, és onnan szólalok meg.

A várt válaszokat hamar megkaptuk a mutáns istenségtől. Az elektromos dolog egy kicsit aggasztott. Nem tudom, hogy mit tud a testem éhség formában, de esküdni mernék, hogy fém borítja, ami nem a legbiztonságosabb egy elektromos ellenfél ellen. Először kicsit furcsán néztem mikor hátasokat említett. Valamiért élt bennem a gyanú, hogy nem egyszerű lovakkal fogunk Kínába menni, de a várakozásaimat felülmúlta amit láttam. Robot lovak amelyek képesek teleportálni és lézert lövellni. Van technológia ezen a helyen az biztos. Fel is szálltam egy fekete lóra. A szeme kék világosabb kék volt. Szép állat meg kell hagyni. Fel is pattantam rá és kész is voltam az indulásra.

Két társam feltett kérdései az én fejemben is motoszkáltak de mivel ők megkérdezték nekem nem kellett. Választ is megkaptuk mint arra, hogy milyen képességei vannak és hogy hol is van. Elgondolkodtató, hogy vajon mennyire lesz nehéz vagy hosszú a csata. A villámaival nem hiszem, hogy lesznek gondjaim, a füst alakomat nem hiszem, hogy megcsapná. De a másik viszont gondot jelenthet. Még jó, hogy Háború egy izomtömb. Éhség meg...na ezt még ki kell találni bár tény, hogy a teleportálása hasznos lesz.
Ami viszont meglep, hogy lovakon megyünk de megnyugtató, hogy nem "igazi" lovakon mert még életemben nem ültem lovon és a cél is kicsit messze lenne úgy.
Be is hozzák a robot állatokat és két társam már választ is magának. Én személy szerint a fehér lóhoz sétálok oda, szemei az éjszaka leplét sugallják feketeségükkel s a maráig éllek az állatnak majdhogy. Végigsimítom az oldalát majd felülök rá én is.


//ps: van valakinél egy IPhone? szeretnék adni a lovamnak egy almát.//

A lovakra felszállva harcosok érzik, hogy bár ezek gépek mégis szinte minden mozdulatuk tökéletesen másolja a hátasokét, bár azoknál békésebbek és szófogadóbb. Még azok is könnyedén uralkodnak (avagy irányítják őket) felettük, akik soha nem is voltak még ló közelében. Pár mozdulat utána trió a levegőbe emelkedik és elteleportál.

Itt folytatódik:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1146-chan-tei#10470

//Előzmény: Afterlife Nightclubb//

A villanás után egy igencsak érdekes városban találtam magam. Hát így nézett ki Apokalipszis rejtett városa New Jersey alatt. Érdekes. Már-már ez tűnt a leginkább szépnek mondható városnak, mit valaki alkotott s nem Asgardi volt. Igaz belegondolva En Sabah Nur is isteni eredetű, így nem csoda, hogy volt ízlése, mi a halandókra sosem ragadt rá sehol sem. Megpaskoltam a mellettem levő pegazus nyakát, hiába az állatok sosem rajongtak az ilyesfajta helyváltoztatásért. A másik két ajándék a hátán volt, már csak valakit találnom kellett, ki bejelenti, hogy megérkeztem. Megfogtam a kantárt s vezetni kezdtem egészen addig, míg meg nem láttam valakit, ki méltó lehet arra, hogy Apokalipszis színe elé járuljon, katonát, őrt, vagy hasonlót. Minden bizonnyal, amint rájönnek, hogy itt vagyok s valaki betört a városukba küldenek embereket, hogy semlegesítsék a behatolót. Mikor végre megérkeztek fagyosan pillantok rájuk.
- Hát így illik egy uralkodónőt, egy istennőt váratni? – kérdeztem. – Jelentsétek be isteneteknél, hogy Thorhalla Lokidottir megérkezett. Ti pedig hozzátok az ajándékokat!
Csettintettem néhányat a még azoknak, kik itt voltak, s ha végre nekiállnak annak, hogy elkísérjenek urukhoz, követem őket.

Aktív mágia: -
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs

Azonnal tették a dolgukat, legalább itt rendesen tanították be a szolgákat, hogy úgy tegyenek, miként kell nekik. Mire a trónteremhez értünk, már hallottam is, hogy éppen bejelentenek, lenyűgöző, hogy itt még az időt sem húzzák. Nem úgy, mint egyeseknél, csodálatra méltó. De legalább tudhatom teljesen biztosan, hogy nem egy halandóhoz, hanem tényleges istenhez érkeztem. A fekete pegazust azonnal elvezették s az ajtó is becsukódott mögöttem. Mikor köszöntött közelebb léptem hozzá, majd az Egyiptomi szokásoknak megfelelően letérdeltem a földre s ajkaimmal a földet érintettem. A jele annak, hogy uralkodónak, s istennek ismerem el, s nem pedig egyszerű uralkodónak. Az első benyomás mindig nagyon fontos s a jó modorra engem még megtanítottak. Mindezek után keltem csak fel s most én nyújtottam a kezemet felé kézcsókra. Bíztam benne, ha én megtiszteltem ezzel, ő is megfog.
- Apokalipszis, nagyúr! – köszöntöttem én is. – Valóban nem volt még így szerencsénk, csupán egyszer találkoztunk, de arra ön bizonyára nem emlékszik. Csecsemő volt még, s akkor találták meg önt a sivatagban, Egyiptomban évezredekkel ezelőtt. Kérem fogadja el szerény ajándékaimat, melyjel kifejezem békés szándékaimat e látogatást illetően. A pegazust már láthatta…
Megvárom, míg biccent, hogy kíváncsi-e az ajándékokra, s ha jelzi mindezt, akkor az első ajándék dobozát nyitom ki, miben egy jogar s egy ostor volt, egy újabb kifejezése annak, hogy istenként s isteni származásúnak ismerem el őt.

- Magáé II. Ramszesz fáraó tulajdona volt mindkettő – feleltem. – Úgy véltem, hogy önnél nagyúr méltóbb helyen lesz. S egy szerénység, hisz úgy értesültem, hogy szereti a játékokat, főleg a sakkot – mosolyodtam el.
S miután az előző dobozt letettem nyitottam ki az utolsót.


- Bízom benne, hogy örömét fogja találni benne, eredeti, még az Ókori Egyiptomban készült s Midgardon ez volt a legjobb állapotban, mi fenn maradt.
Uralkodó, uralkodóhoz ajándéktárgy nélkül nem megy, az ajándékok bemutatása után elhallgattam s Apokalipszisre pillantottam, hogy mit is szólt ezen „apróságokhoz”.

A kivezetett pegazus.

Csak biccentettem a mutánsisten felé, mikor megköszönte, hogy betartottam népe szokásait. Az, hogy az arcán semmi sem látszott nem zavart különösebben, jómagam is hasonló arccal néztem volna végig, ha ő lép fel az én szokásaim szerint. Atyám s az udvariasság, ezt ugye nem gondoltad komolyan drágám? Miközben beszélt még ránéztem, de mikor elhallgatott körbenéztem a tróntermen, hogy felmérhessem a helyet s megtudjam, hogy mik is találhatóak itt. Közben a válaszon is gondolkodhattam volna, mire szükség sem volt, pontosan tudtam, hogy miért érkeztem. Végül újra Apokalipszisre emeltem a tekintetemet.
- Atyám egy gyenge, undorító féreg volt – jelentettem ki hűvösen. – Ki végül azt kapta, mit megérdemelt. A saját kezemmel végeztem vele alig egy esztendeje.
Kicsit közelebb haladtam a mutáns felé, oly közel nem mentem, mi túllépett volna az etikett szabályain, manipulálni, szegény atyám sosem jött rá, hogy kik haladhatják meg a képességeit, de mindig próbálkozott, sokszor hiába. A szavaira végül halvány gúnyos mosoly jelent meg az ajkaimon.
- Mint mondta nagyúr, még nem találkoztunk – kezdtem. – De a legfontosabb, mostanra bizonyára értesült róla, hogy mi is történt Washingtonban. Ez a dolgok kisebbik része, a fontosabb, hogy a Hydra felfedte valódi kilétét s immáron tudjuk, hogy kik irányítják. Hajlandó vagyok ezen információkat megosztani önnel, révén Mr. Slade előbb távozott onnan mintsem megláthatta volna őket. A Hydra miatt érkeztem önhöz nagyúr.
Néhány pillanatra elhallgattam s mintegy hatásszünet után folytattam.
- Tisztában vagyok vele, hogy önt sem vették fel a soraikba, ahogyan engem sem. Nem kívánnak olyanokat maguk között, kiket nem lehet uralni. Mi, kik valóban uralkodónak születtünk oly kevesen maradtunk már ezen a világon, a többiek elhullottak a Hydra keze által, többek között Magneto is. Az ön nézetei, törvényei s felfogása igazán lenyűgözött, hogy csupán az erős maradhat életben s a többi vesszen – felsóhajtottam – Szövetséget ajánlok. Ha egyedül maradunk a Hydra-val szemben, ön is tudja, hogy előbb vagy utóbb levadásznak minket s a végén tényleg ők uralják Midgardot majd. S ez elfogadhatatlan. Mindketten kiépítettük a saját birodalmunkat s szövetségeseinket itt Midgardon, s együtt képesek lennénk arra is, hogy a Hydra terveit szétzúzzuk s tönkretegyük őket. Mit gondol?