Akkaba Metropolisz

A támadásom sikeresnek bizonyul. Úgy tűnik most a hasznomra vált, hogy a célzásom még nem tökéletes, és a szerencse is az én oldalamra állt. Az ellenfelemet telibe kapta a támadásom, méghozzá közel a szívéhez, így ha nem is halt bele a találatba, a szívét ezúttal tutira rendesen megzavarta. Ha csak nincs regenerációs képessége is, ehhez a nyálkás izé mellé, elvégre valljuk be, ennek túl sok hatása még nem volt. A támadás ereje neki csapja az irányítópultnak is, ami szépen tönkre is megy, bár nem úgy, ahogy szerettem volna, azonban a gyárban ennek hatására minden rendszer életre kelt, aminek hála a közelbe kaptunk egy kis olvasztott fémet. Ideális terület az elkerülésre, ide érzem a hőséget. Mielőtt még be vinném a kegyelemdöfést, történik valami. Elkezdtem szédülni és a látásom is elhomályosult.
~ Így még annyira sem fogok tudni célozni, mint eddig. Mi történt velem?~ Tisztában vagyok vele hogy ez látható rajtam, elvégre többször is láttam olyat harc közben, hogy valaki alaposan beverte a fejét, és után annyira elszédült, hogy állni is alig bírt. Azonban én nem vertem be a fejem így nem értettem hogy most mi történt velem. Elindultam oldalra, hátha van valamilyen berendezés arra felé, amiben megtudok kapaszkodni még mielőtt elesnék, és persze ezzel megpróbálok az olvadt fémtől is távolabb kerülni ami kiömlött. Nem tudom hogy volt-e valami ami gátként meggátolja felénk a folyását, de az a biztos ha inkább elkerülöm. Közben próbálom szemmel tartani az ellenfelemet, hogy ha esetleg támad, akkor védekezhessek. Ehhez azonban el kell engednem a támasztékomat, hogy az ne földelje le az elektromosságot, amit a testembe vezetnék. Most úgy is képtelen lennék harcolni, amíg ez a szédülés el nem múlik. Ha tudom még azt is megpróbálom, hogy mikor támad akkor megragadom azt a testrészt amivel támad, ne csak egy pillanatig tartson az érintkezés.

Jött is támadás, ahogy sejtettem, azonban nem olyan módon, ahogy azt gondoltam. Sok lehetőséget végig futattam az agyamon, lábba, ököllel támad vagy talán valamilyen fegyverrel.. Az viszont nem hogy a nyelvével.. pláne nem több m-es távolságról. Érzem és látom is hogy a támadó szerv az áramütés hatására elernyedt, azonban a lökés ereje engem is kibillentett az egyensúlyomból (nem mint ha nehéz lett volna, elvégre állni is alig bírtam már). Éreztem hogy amire rá estem az mozog. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy ez vajon jó vagy rossz dolog, de mivel egy gyárban vagyunk, amit az előbb aktivizáltam, úgy hogy a gépek többsége hibásan működik, úgy döntöttem hogy ez rossz dolog. Nagyon rossz dolog. Ha képes voltam még rá akkor oldalra gördültem, hogy vissza leessek a futószalagról, lehetőleg abba az irányba ahonnét az előbb a támadás is érkezett. Tisztába vagyok vele hogy ilyen állapotban nem fogok tudni harcolni már, így csak két esélyem van. Az egyik az hogy megpróbálok valahogy oda kúszni a földön lévő lebénult nyelvhez, megragadni és minden erőmet ami még megmaradt azt beleadni egy elektromos csapásba, hogy megsüssem a nyelvén keresztül az ellenfelemet. Ha viszont túl messze van a nyelv vagy nem tudok oda kecmeregni, akkor abba az irányba amerre az ellenfelem homályos képének a pacája van, elektromos támadást indítok reménykedve hogy a szerencse mellém áll és nem csak eltalálom, ami így is már elég nagy mák lenne, de talán meg is öli vagy legalább bele löki valamibe ami megöli. Ha a földön találok valami éleset a közvetlen közelemben (üvegszilánk vagy bármi hasonlót) akkor azzal megvágom magam, hogy a fájdalommal amit okoz, növeljem az erőmet és az éberségemet.

Jó három hónap telt már el. Nem igazán volt esélyem, hogy a parancsot végrehajtsam így még a vírus is hasztalan van tárolva de nem is igazán érdekelt volna, hogy nem volt második alkalom ha nem Thorhalla lett volna az aki adta a parancsot. De még ez se érte el azt, hogy legjobban zavarjon hanem az, hogy már kétszer is kimaradt. Nem hiszem, hogy érdekelt volna máskor vagy egyáltalán felfigyeltem volna-e rá mert egy időben nem volt és mióta itt vagyok sok minden történt de azok mellett is biztos vagyok benne, hogy Apokalipszissel töltött éjszakámnak lesz ehhez köze. És néhányan még emlegették is, hogy szarul nézek ki meg Olaf is mondta. De bármennyire is nem tudott érdekelni mások véleménye volt benne valami mert tényleg szarul is éreztem magamat amire már gyerek korom óta nem volt alkalom. Nem volt semmihez és senkihez se erőm ezért inkább hamarabb is feküdtem le.
De mintha nem is aludtam volna, nyűgös, szar kedvvel ébredek és az ágyon csak megfordulok hasra arccal a párnába. Hangosan Mmmm-ögök bele a párnába, szenvedősen és nem akarok kimászni. Tuti ha valaki zargatni kezd azt jól elküldöm a francba. Nem fogok én ma semmit se csinálni, ki se fogok innen mozdulni megpukkadhatnak de akkor se. Lomha, fáradt mozgással fordítom oldalra a fejemet végül, hogy ne fojtsam bele magam a párnámba de ezt is csak annyira, hogy már kapjak levegőt. Fáradt vagyok még nagyon így inkább csak csukott szemmel fetrengve várom, hogy talán vissza jön az álom a szememre.

A hasra fordulás nem volt jó ötlet, kényelmetlen és a mellem is fájt ahogy ráfeküdtem. A mocorgásnak hála sikerül egy kényelmesebb pózt találni de még így se volt minden okés mert odakint azok a kóválygó istenverte naplopóknak most sincs jobb dolga mint odakint trappolni. De nem baj, most nem érdekel. Megígértem magamnak, hogy én ki nem kászálódok innen. És ha most én kimennék oda azt semelyik nem köszönné meg. De most csukva tartva a szememet kényelmesen feküdve és már majdnem vissza alszom amikor mintha valaki felfordított volna. Hirtelen jön az egész és iszonyú hányinger kap el és be is szédülök.
Viszonylag gyorsan ülök fel és a szám elé kapom a kezemet és az ágy széle felé fordulok ki szédelegve és próbálom nem kidobni a taccsot míg kimászok az ágyból és eljutok a wc-ig. Remélem, hogy benn marad míg nem érek át odáig. Sietve is próbálom egyik lábam a másik után tenni de nem elesve.

Kikászálódva az ágyból a lábam szedem, hogy átérjek és sikerül is még időben átérni ki a mosdóba. Ott már az utolsó lépéssel egyidejűleg mondhatni "esek" be a wc-vel szembe ahol már etetem meg pingvin módra a wc-t a tegnapi vacsorámmal.
- Ne már...
Préselem ki magamból halkan miután kihánytam magamat és kicsit jobban megkapaszkodom. Mikor hallom, hogy nyílik az ajtó felmordulnék rá és kiüvöltenék, hogy tűnés de végül mégsem. A hang egyébként is ismerős és se lovas se Apokalipszis hanem Lily az. Szólongat de nem is kell válaszolnom mert még egy adag kijön belőlem és veszi a hangjelzéseimet és besiet a mosdóba mellém. Megtámaszt ahogy ott vagyok a wc mellett ami most igazán jól jön mert érzem, hogy a vacsival együtt távozott az erőm is majdhogy mind ahogy a vacsi. Gyenge kacajt engedek ki mikor a gyengélkedőt emlegeti és hogy ez nem egészséges.
- Ne szórakozz velem Lily. - köpök eggyet a wc-be majd felé tekintek de a fejemet nem fordítom el a wc felől hátha jön még egy kör. - Még, hogy gyengélkedő... Ez annál rosszabb...
A végét már halkabban mondom, inkább csak magamnak akartam volna mondani de mégis kijött. Úgy fest ez már csak ilyen szar nap lesz, hogy semmi se marad benn.

Úgy fest ennyi volt ami volt. Leülök a földre, hogy úgy tűnik nincs több kör most és így legalább stabilabb is vagyok. Hangoskodik, hogy nem hagyja ennyiben meg, hogy őt veszik elő ha bajom esik. Nem akarom elkeseríteni, de erről a részről már rég lecsúszott.
- Hangos vagy...
Motyogom és köbe beletúrva a hajamba vakarom meg a fejemet elnézve egy másik irányba. Milyen édes, hogy így aggódik. Hát tuti, hogy nem sok maradna belőle ha tényleg lenne valami bajom. De csak erőlteti az orvost és a démonokkal jön tovább meg, hogy hogyan járt Halál. Azzal összehasonlítani, könyörgöm. Fél tucat nyílvessző állt a mellkasába bele és a démonok marcangolták naná, hogy időbe telt összefoltozni... Oh... Most jut eszembe. Ki is ment a fejemből, hogy Olaf max aki tudja az éjszakám Apokalipszissel. Naná, hogy hülyeségekkel jön. Közbe hoz egy pohár vizet és azt mondja, hogy jobban leszek tőle. Végül is elveszem a pohár vizet de nem bírok igazán ránézni se de bele kortyolok egyet. Sóhajtok egyet.
- Ha a démonok lettek volna... Ahh, fáradt vagyok én ehhez. Szerezz nekem altatót meg hányinger csillapítót.
Megtámaszkodom a wc szélén és megpróbálok felkelni a földről, hogy vissza kóvályogjak az ágyhoz és elfeküdni rajta.
Ha sikerül feltápászkodnom akkor még megszólalok hátra bökve, hogy - Vödör. - hogy hozzon utánam egyet Lily. Én aztán ma ki nem teszem a lábamat innen. Nincs az az isten, és ez most komoly! Engem aztán most az se érdekelne, csak aludni akarok.

Lejjebb veszi a hangerőt amit most igazán tolerálok. Bár legjobban annak örülnék ha végre ki tudnám aludni magamat. Segít elmenni az ágyig támogatva majd egy lavort is hoz. A rosszullétem legalább múlik, úgy fest megnyugszik végre a gyomrom, hogy nincs benne már semmi sem. Aztán fut is ki, hogy pár perc múlva itt van. Mikor kimegy olyan kellemes csend száll le. Nyugalom... Most kéne gyorsan eltorlaszolni az ajtót mielőtt vissza ér. Az agyamra megy ezzel az orvos témával. Én is az vagyok. Valamennyire az... De akkor is. Pár perc múlva viszont vissza is ér és nem látok nála pirulákat vagy az orvosnál. Remek orvost hozott. És mielőtt még kérdőre vonhatnám vagy elzavarhatnám az orvost az gyorsabb és le szkennel. Ráncolja a homlokát én meg felvonom mikor azt mondja nincs gyógyszer amikor meg, hogy le kell szoknom a dohányzással mogorván nézek rá. Aztán gratulál, hogy terhes vagyok. Terhes?!
- Köszönöm... Azt hiszem.
Mondom halkan a végét. Nem akarom elhinni. Mármint elhiszem, meg hülye sem vagyok a hányás után már morzsolgattam a gondolatát komolyan is, de akkor is annyira... De lehet, hogy inkább az a többi része zaklat igazán. Felemelem a kezemet és egy ujjal mutatok a doki felé.
- Nem veszed el a cigim! - aztán elhalkulok és leengedem a kezemet. - De... De miért? Nem szokom le! - karba fonom a kezeim és duzzogva fordulok el. - A szervezetem úgy is megvédi szóval felejtsd el.

Kérlelhetetlen a doki a cigi témán és Lily szinte sokkot kap a meglepetéstől. Hát érthető nem mindenbe van beavatva így... Áh érdekli a halált igazából. Inkább az az elképzelhetetlen ötlet amit felvet. Na valami legalább amiben eggyet értünk. Több esélyét látom, hogy megsimogat egy kölyök kutyát minthogy megnyerném a vitát. Fenébe is már most fejfájást okoz ez az egész nekem. Sóhajtok egy nagyot és húzva a szám fordítom el a fejemet csak a szemem sarkából nézek az orvosra és úgy hallgatom tovább. További vizsgálatok és persze a nagy bejelentés. Furán érzem magamat. Nem rosszullét ez de mégse tudom, hogy mi.
- 15 hét... - furán mintha kis vidámság is lenne a hangomban- Megyek megmosom a fogam, hányás szagú a szám. Remélem nem baj ha még pár perccel tolódnak a dolgok.
Mondom egyhangúan és felkelek az ágyról, hogy a fogmosást elintézzem. És ha már arra járok fel is öltözöm valami normálisba mert mégis nem pizsamába kéne kimenni. Ahogy öltözöm eszembe jut, hogy a nadrágomban van még egy doboz cigim. A zsebem mélyére tolom. Nem akarom, hogy elvegye a doki így a kezemet a zsebemben tartom, hogy ne látszódjon, hogy van benne valami. Rá is és nem is akarok gyújtani de ha itt van a zsebembe legalább nyugtat, hogy van. Remélem nem veszi észre majd.
Fogmosás és felöltözés után jövök ki vissza ahol a doki és Lily van.
- Mehetünk.
Ideges vagyok, nem tudom elképzelni Apokalipszist másképp mint a hír hallatán ugyan olyan komor, semmilyen marad és nyugtázza és ez valamiért idegesít.

//Előzmény: Washington//

Résztvevők: Hjuchia Sakura és Thorhalla Lokidottir

Sakura még kirohant a mosdóba, hogy ott fogat mosson, de arra már nem igen volt ideje, hogy vissza is érkezzen utána azzal, hogy indulna. Odakintről csörömpölés hallatszott, majd egy fájdalmas férfi üvöltés és egy koppanás és csattanás, mint ahogyan valami nekicsapódik a falnak. Ahogyan Sakura kiért még azt látta, hogy halálra vált arccal fut felé Lily, hogy megvédje.
- Menj vissza! – kiáltott rá.
Zöldes fény látszott a lány háta mögött, majd a lány összeesve terült el a földön. Ekkor láthatta meg Sakura a lakosztálya közepén álló Thorhalla-t, aki ezúttal láthatóan nem illúzió volt, hanem személyesen jött el.

Az elmúlt pár hónap eredményei? A Cabal működik, akárcsak a Cinnamon család s az egyéb vállalkozásaim s itt vége volt a jó s működő dolgoknak. Minden más kész katasztrófa volt, nem elég, hogy a férjemet elrabolják s egy imposztort küldenek a helyére, de még azzal is Harris végez s nem volt időm manifesztálódni s elszórakozni vele. A másik világból érkezett két Miller pedig nem igen kötötte le a figyelmemet, amit tapasztaltam, az a Miller kihívás sem lett volna, hogy az ágyamba csaljam. S akkor még volt, hogy az ostoba liba, nemhogy nem teljesíti a parancsomat, hogy mérgezze meg s tegye meddővé Apokalipszist, de a parancsommal ellentétben még képes is volt s teherbe esett. A két halandó féreg, kik ott voltak a csarnokában nem jelentettek kihívást s végül az avatárom is megjelent az egyik ajtóban.
- S mielőtt megkérded drágám, hogy miért vagyok itt – kezdtem unottan. – Jó káoszistennőhöz mérten épp most robbantok ki egy háborút Asgard s Apokalipszis között.
A végét már gonosz mosoly kíséretében tettem hozzá. S kivételesen ez a háború kirobbantása oly tett volt, mivel úgy hiszem, hogy még apósom is, a drága nagybátyám is egyetért. Nem kellett erre a világra egy fattyú attól a mutáns”istentől”. S eddig tartott, hogy kölcsön adtam őt neki.
- Pakolj! – parancsoltam rá. – Mindent, mire szükséged lehet, nem maradsz itt, sőt Midgardon sem. Érezd magad különlegesnek drágám, te vagy az első halandó, kit hazaviszek Asgardra úgy, hogy a nagybátyám áldását kérem rá. Alig van hatvan szívdobbanásnyi időnk mielőtt a felmentő sereg megérkezik. Addigra nem óhajtok itt lenni.

Aktív mágia: -
Passzív mágia: asztrálpajzs, mentálpajzs

Vissza már nem tudok menni készen mert odakintről mintha kis csatazaj hallatszana be. Mikor kiérek Lily fut felém, hogy menjek vissza. Zöldes fény jelenik meg mögötte és összeesett. Ahogy a földre esik rálátásom nyílik Thorlalla-ra ahogy teljes valójában ott áll. A megszokott stílusában kezd bele, unottan megelőzve, hogy kérdezzek egyáltalán. Meglepett vagyok. Nem is tudom leplezni. Nem számítottam a megjelenésére se arra amit mond. Háborút robbant ki jó káoszistennőhöz mérten? Hát ha engem kérdez eddig is az volt, az életem egy káosz. Na mindegy, gondolom.
Megrezzenek ahogy rám parancsol, hogy pakoljak. Asgardra visz? Váó, hát erre nem számítottam volna soha. Végignézek magamon majd körbe a szobán.
- Nem hozok semmit. Mehetünk máris.
Úgyis elegem volt már ebből a helyből. Agy mosottakkal és fanatikus mániákusokkal vagyok körbe véve itt ami csak megőrjít.

Semmit sem kellett használnom, hogy lássam, hogy meglepődött. A testtartásán s tekintetén ott volt, hogy nem hitte el, hogy mit lát. Hát oly személynek ismernek, ki nem törődik a saját embereivel? Láthatóan még a sajátom is így vélte, főleg, hogy nem először jelenek meg neki s beszélek vele.
- Ne légy így meglepődve halandó – szóltam. – Okkal bíztalak meg azzal, hogy intézd el, hogy annak a korcsnak ne lehessen több utóda! De mivel mindezt nem sikerült elérned, így soha, de soha sem kaparinthatja meg azt a fattyat, kit a szíved alatt hordasz. Igen, minden mozdulatodat figyelem mióta itt vagy s mindent tudok, hogy mi zajlik ezen a helyen.
Méla undorral néztem végig a helyen, hát már indulhattunk is, a kezeimet emeltem a levegőbe s rúnákat rajzoltam, mire máris beteges zöld füst ölelt minket körbe. Az ajtó kinyílt s a felmentő sereg még ebben a szívdobbanásnyi időben toppant be a lakosztályba.
- Csak egyet sajnálok, hogy nem láthatom az arcát, mikor tudomására hozzák, hogy a meg nem született fattyát elrabolták – kacagtam fel gúnyosan.
S a varázslatom is a végéhez ért, még egy utolsó rúna izzott fel előttünk, eddigre a támadások is elindultak irányomba, de a halandó korcsok már csak a zöldes villanást láthatták, s a villanás után Sakura s én már a nagybátyám kastélyának belső udvarán voltunk, Asgardon.

//Folytatás: Thor palotája//



Percekkel később...
Olaf is ott volt, amikor Sakura-t elrabolták, így miután felébresztette az orvost és a lányt kikérdezte őket, ezek után, kettejüket egyenesen elcibálta Apokalipszis elé a tróntermbe. Miután megkapta az engedélyt arra, hogy belépjen maga előtt lökte be a két vétkest. Azok azonnal hajbókolva vágták térdre magukat istenük előtt. Háború csak meghajolt, majd amint megkapta a szót urától, akkor szólalt meg.
- Uram, az orvos néhány perce megállapította, hogy Pestis gyermeket vár - kezdte. - Azonban ezek ketten hagyták, hogy az ekkor megérkező asgardi boszorkány elrabolja Pestist és így vele az ön meg nem született isteni gyermekét.
A hangjából érezni lehetett, hogy gyengének tartja mindkettőt, mert hagyták mindezt megtörténni.

//Folytatás: Coney Island múzeum//