Akkaba Metropolisz

A kín lángjai vörös csíkokat húznak a karomon ahol a rámtekeredett huzalok a húsomba vájnak. Őrjítő, de nem szokatlan, és főleg nem új érzés ez. Az évek alatt kemény, mindennapos, határaimat feszegető edzés megtanított elviselni a fájdalmat. Azonban tervem sikerült valamennyire. A huzalok a kezemben voltak, és még rám is tekeredtek, Háború így nem húzhatja őket vissza. Tenyeremen található bőrkeményedések eléggé szívósak ahhoz, hogy egy darabig kibírják a huzalokat, pláne most, hogy már lendületet nem vehetnek. A férfi ereje nagy, de az enyém is. Körülbelül ugyanolyan erősek lehetünk, de ez jelenlegi tervemben nem játszik nagy szerepet.
Nyugodtan, de maximális sebességemmel indulok meg ellenségem felé, karomon a rám tekeredett huzallal. Lépéseim kimértek, és pontosak, lábaim pont oda kerülnek ahova szeretném, hiszen ez része volt a képzésemnek. Amikor elég közel kerülök a férfihez, kezemmel még mindig tartva a zsineget, lábaimmal indítok egy támadást, egy félfordulattal és ugrással kiegészítve. Nem használom a kezem, hiszen le is van kötözve, illetve sebesült is, de a nekifutásból indított forgórúgásom ha minden igaz a nyakát találja el, és ilyen erővel ez eltörheti a gerincoszlopát könnyedén. A mozdulat maga, Háborúnak ismeretlen, mert egy másik, inkább rúgásokra specializálódott ága ez a Kung Funak, nem az amit eddig használtam.
Ha valamilyen módszerrel kitér, akkor az ugrásom után egy bukfenccel viszem át a lendületet, és próbálom kikaszálni a lábait, amikor a földről érkezem, majd egy mozdulattal rácsapni a torkára, ezzel vetve véget életének.
Mindeközben légzésem nyugodt, szellemem tiszta. Nem becsülöm le ellenfelem, tudom, hogy veszélyes, de hibát követett el. Az acélhuzalokat szorosan tartom, és reményeim szerint Tao is, így gyakorlatilag le van "kötözve" kettőnk közé, mozogni nem igazán tud, legalábbis nem olyan szabadon. A fegyvere tehát inkább árt neki, mintsem használ.

Vesztett vitának mondhatnám ezt a beszélgetést részemre. Igazán már az elején is az volt. Most pedig, ahogy az Istent nézem s érzéketlen tekintetét csak megveregethetném a vállamat de nem vagyok a poénos hangulatomban. A székből felkelve ragadja meg kezem és kifelé indul meg. Nem sok választást hagyva, hogy követem vagy sem. Nem hagyott ebbe beleszólást. A székből mondhatni kiránt. A kérdésemre megmutatja a választ, türelme eddig tartott, az én napom viszont csak most lesz igazán hosszú. Eddigi érintése is zavaró volt, most viszont sokkal többet kell majd elviselnem.
Ellenkezhetnék, de nyilvánvaló erőfölénye azonnal eldöntené, ahogy húzásának sem tudnék ellent tartani ha megpróbálnám. Beletörődésem csak személyének köszönhető. Mást gondolkodás nélkül zavartam volna el, talán még ki is röhögtem volna de fejet nem hajtottam volna. Tényleg képes lennék elmenni bármeddig és minden óhaját teljesíteni mert az aki? Az uram, Istenem és hiszem, hogy céljainak igen is be kell teljesedniük? Széles a skálája, hogy mit teszek meg gond nélkül parancsra, de. Ez kiesik már, ez nincs benne. Bármekkora lehet tiszteletem Uram felé.
Kezemre nézek ahol fogja, rákoncentrálva karom füstté változtatom, ha csak egy rész nem megy egészemben változom, hogy kikerüljek fogásából. Remélem sikerül ez s ez esetben karom elhúzom magam elé s visszaváltozva bámulok rá, arcomról leolvasható és tekintetemben is látszik, hogy nem érzem biztonságban magam, tartok az Istentől eléggé, hogy félni is képes vagyok tőle.
- A szolgád vagyok, nem asszonyod.
Hangomban is cseng tompán ami arcomon most már könnyebben leolvasható. Tudom, hogy mit hozhatok ezzel a fejemre de nem fogom szó nélkül hagyni.

Olyan fájdalom járja át a testem mint még soha. Mikor odanézek, a fél karom elveszett, és a földön fekszem, és a lüktető meleg vér pulzál ki a karomból. Lassan egy kis tócsa gyűlik a levágott kar mellett, az inak még mindig ránganak, az ujjak meg-meg feszülnek. Fülemben csak a szívem dobogása hallatszódik, és megáll az idő. Felnézek Háborúra, aki levágta a kezem, és az eddigi nyugodtságom, ahogy a karom is, eltűnik. A fájdalomtól erőre kapva egyetlen dologra koncentráltam minden maradék erőmet, gyorsaságom, és ügyességem. Komoly stresszhatása alatt még a tökéletességig fejlesztett testem is túllépi a limitjeit, és ez komoly stressz.
Arcomon a düh jelenik meg és harag. A fájdalom elvette az eszem, de megsokszorozza erőmet. Amilyen gyorsan csak tudom, lábaimmal megcélzom a térdhajlatát, és egy kegyetlenül erőteljes rúgással mielőtt mozdulna akarok olyan erővel rárúgni, hogy a férfi csontja eltörjön. Számtalanszor megtettem már, versenyeken néha előfordult a sérülés, fizikailag képes vagyok rá, tudom. Ha sikerrel járok az eleső férfi torkára egyetlen csapást mérek, mely összezúzza a gigáját, és megöli feltehetőleg.

Megfeszülök ahogy tekintete még komorabb lesz. Lesújtó kézre számítok de nem az jön. Ahogy hallgatom eltűnik a feszültség és döbbenet veszi át a helyét. Nem vagyok jó emberismerő de ekkora tévedésbe talán még sose kerültem. Kicsit elmosolyodom. Tudom, hogy nem dicsérni akar de ahogy engem lát már az is lehetne. Csendben figyelem, nem igazán kifogást vagy bármilyen választ keresek a gondolataim között. Csak az ő szavain töprengek. Isten eh? Tényleg az, ez vitathatatlan. Már magát adománynak éreztem, hogy egyáltalán az elmúlt időt túléltem. A ködös emlékfoszlányok amik egyre gyakrabban csak jönnek tanúsítványként mutatják, hogy nem volt sosem nyugodt percem és szerencsém volt...
~Még, hogy szerencse..~
Ez nem szerencse volt. Semmi köze hozzá. Szerencsében a nyomorultak hisznek kiknek nincs másba kapaszkodniuk. Az olyanoknak akiknek nincsen helye ebben a világban. Az erőm, a hatalmamnak köszönhetem, hogy nem buktam el. Naívság lenne elhinni, hogy legerősebb de azok között vagyok magasan. Egy Isten szava rá a bizonyíték! Szemét nem csalhatja meg semmi. Lehajtom a fejem miközben féltérdre leereszkedem s jobb kezemmel letámaszkodom.
- Bocsássa meg ostobaságom Nagyuram. Túl sok időt töltöttem el az emberek között.
Hangomban nincs benne mint az előbb. Nincs benne félelem vagy megbánás, nincs benne semmi, csupán az egymás után rakott szavak bármi érzés keveredése nélkül. Kezemre bámulok amivel támaszkodom. Egy pillanatra meglepődöm, nem használom képességeim mégis elhamvasztott ujjaim csonkjait látom. Elkezdtek...visszanőni? Gonosz vigyor húzódik az arcomra.
~Az erőseket nem hagyja cserben az evolúció.~

Apokalipszis keze finoman megérinti Sakura fejét majd végig simítja az arcát.
- Megbocsájtok gyermekem.

Másnap reggel
Sakura lassan ébredezik, legnagyobb meglepetésére Apokalipszis már ébren van. A mutáns-isten óvatos és finom volt vele végig vigyázva, hogy ne okozzon sérülést a lovasában. Most pedig felöltözve kisétál.
- Ha készen állsz kövess.
Szól vissza a nőnek majd az ajtóban már Háború fogadja.
- Nézzük meg, hogy hogyan áll az új lovas.
A folyosó végén egy laborba érkeznek. Ott a gépek lassan végeznek a valamikori polgármesterrel. Tao tudata elveszett, a kegyetlen és rideg gyilkos program átvette a helyét és megszületett Halál.

A gépek elengedik a lovast, aki a földre zuhan a gyengeségtől. Apokalipszis rápillant.
- Emelkedj, Halál. Térdelj istened elé.

/Képesség: Fekete bőr, fehér haj, vörös szemek. Az energia elszívó ereje vissza gyengült így képes a mozgási energiát elnyelni és ezt regenerációs képességé változtatni és tárgyakba tölteni ezt az energiát. Ilyenkor a tárgyak kinetikus erővel föltöltődnek és pár pillanaton belül fel is robbannak. Tao új teste erősebb és gyorsabb. Képes fél tonnát felemelni és kétszer gyorsabb a egy normális embernél. Jelenleg nem képes visszaalakulni. Pár extra kép a kinézetéről./

Érzem ahogy fejemre teszi a kezét, mikor arcomat simítja végig felnézek rá és úgy hallgatom. Megbocsájt, öröm hallani, hogy nem vívtam ki esztelenségemmel haragját.

Másnap reggel fáradkásan ébredezek, az este egy teljesen más oldalát ismertem meg. Meglep, hogy úgy fest már rég felébredt már és felöltözve elindul ki a szobából. A szavaira nem válaszolok, felülök és biccentek, hogy értem. Kicsit még ülök és megdörzsölöm az arcomat majd kitartom magam elé a kezemet és az ujjaim hajlítgatom. Teljesen visszanőttek mostanra. Felkelek végre és felöltözöm. Nem vagyok egy gyors ébredő de ez még alvás közbe is megy. Elindulok és követem őket miközben a zsebembe nyúlva előveszem a cigarettám és a dobozból kihúzok egy szálat. Már már reggeli rituálé is ez nekem. A cigit a számba a dobozt a zsebembe teszem és az öngyújtót is elkezdem előkotorni menet közben és hamar meg is lesz. Rágyújtani viszont már nem tudok mert a gyújtó beadta az unalmast. Az összetört gyújtóra nézek aminek pár darabja hiányzik. Fene egye meg, biztos akkor tört össze mikor a magokért ment a harc. Szomorúan veszem tudomásul, hogy most ez kimarad és kiveszem a számból a cigit és a törött gyújtóval együtt zsebre teszem.

Érdeklődve figyelem az új társunk ám az időjárás hirtelen változik meg. Vörössé válik az ég. Nem az első alkalom viszont most démonok törtek fel, hogy elpusztítsák klánunk. Halál szavai után gonosz vigyor jelenik meg az arcomon. Kezem ökölbe szorítva emelem fel majd hirtelen nyújtom ki ujjaimat amik pár centire megnyúlnak és pengévé alakulnak át, kézfejemen és tenyeremen is tovább futva a pengék csak könyökömnél végződnek. Ideje megmutatni mit kap a hívatlan vendég erre felé.
- A csata során ne érjetek hozzám.
Nézek először Halálra majd Háborúra. Biztos ismerik a képességem, Háború bizonyára. Ám a figyelmeztetés sosem árt.
Elindulok én is a kijárat felé Halál után miközben a másik kezemen is megteszem azt amit az előbb s pengékké formázom ujjaim az alkaromon továbbvíve. Démonok merészelték betenni a lábuk ide és klánunkra támadni. Nem méltók egy cseppnyi visszafogásra sem. Démon vagy nem, húsból áll, inai vannak és csontja. Érintésem nyomán viszont csak egy elrothadó tetem lesz mind. Mire elérjük az elsőt már kész is lesz a vírus hozzá és amit megfogok vagy ami hozzám ér szerves létforma oszlani fog kezdeni. És ha egyszer beindul már nincs ami megmenti a kínhaláltól az áldozatot.

Joan elkísért egy lifthez. Azt mondta, hogy ő nem jöhet velem és most magával Apokalipszissel fogok találkozni. Kicsit izgultam. Az egész dolog nekem új, de valamiért úgy érzem ide tartozom. A lift minden gombnyomás nélkül elindul. Mikor megáll egy teljesen más világ tárul elém. Egy teljes város a föld alatt elrejtve. Kicsit furcsa volt, de csodálatraméltó egyben. Soha nem láttam még ehhez hasonlót. Nagy levegőt vettem, majd kiléptem a lift ajtaján. Ötletem sem volt, hogy merre induljak. Annyira hatalmas ez a hely. Reménykedtem benne, hogy hamarosan találkozok valakivel aki útbaigazít majd. Hamarosan az időjárás megváltozott és valami rossz érzés fogott el. Hamarosan harcok hangját hallottam. Emberek üvöltöttek fájdalmukban és más különös hangokat is láttam. Néhol furcsa lényeket véltem felfedezni. Megtámadták volna ezt a helyet? Lehetséges? Milyen szerencsétlen vagyok. Még csak most kerültem ide, de már harcban állunk. Ugyanakkor kiváló helyzet arra, hogy kipróbáljam az új képességeimet. A képességem segítségével elemelkedtem a földtől, de csak pár milliméterre, Ennek köszönhetően úgy néz ki, mintha a földön járnék. Ha valaki megtámad hamar ki tudok térni ha szükséges. Egyenlőre, még nem vetem be az új erőmet. Csak azt használom amit eddig is tudtam. Nem akarom rögtön felfedni az ütőkártyámat feltéve ha ezt annak lehet nevezni, hiszen még nem teljesen uralom az új képességeimet. Majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.

Résztvevők: Halál / Jet Li Tao, Háború / Olaf Svenson, Pestis / Hjuchia Sakura, Éhség / Ashley Henro

Olaf, mint általában teljesen nyugodtan közeledett a démonok felé, haladás közben még egyszer megigazította a nyakkendőjét is, hogy kifogástalanul nézzen ki, majd ezek után felvette a bőrkesztyűit is a kezére, hogy a drótok, zsinegek, amiket alkalmazni készült.
- A jutalmuk, hogy itt lehetnek Halál és szolgálhatják urunkat! – mondta nyugodtan Olaf. – Ez már elég nekik!
Ezzel már bele is vette magát a tömegbe a démonok közé és a zsinegekkel kezdett mészárolni.
Több száz démon jelenet meg egyébként szerte a városban, így mindenfelé meg kellett tisztítani a helyet. Sakura már be is vetette a képességét, azonban roppant sajnálatos módon kellett tapasztalnia, hogy nincs hatása a mérge az ellenfelekre, azokon semmilyen seb, se tünet nem kezdett jelentkezni. Tao hasonlóképpen járt, semmilyen mozgási energiát nem volt képes elszívni a lényektől. Mintha nem is léteztek, vagy ott sem lettek volna. Ashley ereje sem volt olyan túlságosan nagy, hogy mindenkit képes legyen eltakarítani az útból, néhány perc kimerítő harc után rá kell jönnie a lovasoknak, hogy így frontálisan nem fog működni a dolog és visszafelé szorulnak a démonhordának hála. Ahogyan haladnak és harcolnak Sakura egy pillanatra megszédült és a világon kívül egy másikat is érzékelni kezdett.

//Rayn: egyébként pontosan 1 hete vagy már a társaiddal, megismerted őket és a képességedet is tudtad haszálni/gyakorolni.//


~ Asztrálsík ~
Résztvevő: Hjuchia Sakura

Egy pillanatnyi szédülést kellett csak a halandónak éreznie s utána már meg is kellett, hogy pillantson. Szemeit is használtam, így már láttam, hogy őket is támadás érte, nem csupán New Yorkot. Osborn örömtáncot lejtene, ha látná, hogy ellenségének várát, erődjét máris démonok marcangolják s csak megkönnyítik a Cabal leendő munkáját.

- Drágám, régen találkoztunk – jegyeztem meg gúnyos mosollyal. – S úgy vélem, hogy eljött az ideje, hogy végre ismét szót váltsunk egymással. Bízom benne, hogy nem felejted el, hogy engem is szolgálsz s nem csak Apokalipszist.
Közelebb léptem, lebegtem hozzá ezen füstszerű alakomban, miközben méla undorral mértem végig.
- Kezdjük tán ott, hogy többé nem engeded, hogy hozzád érjen s nem szülhetsz neki fattyat – feleltem. – Hmm, de még egyszer hozzád érhet, s ekkor gondoskodni fogsz róla egy átokkal, betegséggel, vagy nevezd bárminek a képességed, hogy soha többé nem nemezhet fattyat senkinek sem. Ha egymagad nem vagy rá képes, tán még segítséget is nyújthatok ebben…

Valami nem stimmel a hordányi démonnal. A vírus nem működik és társaimnál sem azt a hatást látom, hogy működne. Vissza is szorulunk a mennyiségük miatt. Nagyon nem jó ez így, a harc így nem fog menni, taktikát kell váltanunk, hogy felül kerekedjünk rajtuk. Megszédülök a harc közben és mintha egy másik világba is belekerülnék. Hátrább lépek párat mikor megpillantom Thorhalla-t. Micsoda időpont választás, pedig biztos vagyok benne, hogy tudja milyen a helyzet itt jelenleg.
A gúnyos mosolyát nézve nem érzem elég réginek a legutolsó alkalmat de biztos nem csak azért tette tiszteletét, hogy emlékeztessen erre. Ahogy közelebb jön és végig mér. Nem bírom ezt a nézését, elfordítom a fejem és egy másik irányba nézek. Megrándul a szemem az utódos résznél. Bár nem tudom, hogy miért lepődöm meg miután arról is tud ami nem is érdekli. De tényleg nem csak beköszönni jött hanem egy feladattal. Jó kérdés, hogy miért nem akarja, hogy bármikor is lehessen utódja de ha megkérdezném se árulná el és csak magamnak okoznék további fejfájást ha feltenném a kérdést.
- Megoldom magam.
Válaszolok végül, de már így se hiszem, hogy valaha is "kifizetem" annak a szívességnek az árát majd még fogom tetézni is. A vírust megcsinálni nem lesz nehéz, még talán a megfertőzése sem lesz gond. Inkább az zavar, hogy két kő között morzsolódok ezek miatt. Húzom a szám. Érzem, hogy bánni fogom én ezt.

Láthatóan rosszul állunk. Pestis és halál ereje nem hatásos a démonok ellen. Ez igazán nagy probléma. Még nem vetettem be az új erőmet, így nem tudom, hogy ér-e valamit is ellenük. Kegyetlen harc elé nézünk és ha nem találunk ki gyorsan valamit akkor hamar végünk lesz. Az erőmmel próbálom visszatartani őket, de nem járok sok sikerrel. Lökéshullámokat generálok és nagyobb tárgyakat, beton darabokat próbálok hozzájuk vágni.Végül úgy döntök, hogy kipróbálom az új erőmet. olyan hosszú láncot alkotok amekkorát csak tudok és azzal csapkodom a pokolból jött bestiákat. Nagyon remélem, hogy sikeresek lesznek a támadásaim és ezzel meg tudom gyengíteni a támadó erejüket. Pestis láthatóan nincs jól. Olyan mintha szédülne és nem itt lenne. Mármint a teste itt van, de ő maga valahol máshol jár. Ez nem túl előnyös egy ilyen harcba, de egy percre sem szabad kétségbeesnem. Harcolok utolsó leheletemig.
- Vissza kéne vonulnunk valami könnyen védhető helyre, mert itt biztos végünk lesz - kiáltom a társaimnak. Gyorsan kell cselekedni. Ez a csata még nem dőlt el, de okosnak kell lennünk, különben veszítünk és ezt nem tehetjük meg.

Résztvevők: Halál / Jet Li Tao, Háború / Olaf Svenson, Pestis / Hjuchia Sakura, Éhség / Ashley Henro

Ashley terve bevált a lasszóval könnyebben tudta gyilkolni az ellenfeleket, azonban az nem történt meg, amit mondtak neki. Nem alakult ki semmilyen vérző seb, mint kellett volna. Úgy tűnt, hogy a mutáns képességekkel ellentétben a fizikai támadások voltak azok, amik a leghatékonyabbnak bizonyultak a lények ellen. Így egyelőre az aktuális taktika mellett Olaf és Ashley voltak ezek. Olaf nem volt annyira hátul, mint a többiek, ő elől maradt jó tíz méterre a többiek előtt és ott mészárolt, legalább két tucat lény volt mát körülötte és a démonok is nagyobb körben próbálták elkerülni. Tao nem igazán tereptárgyakat sehol sem a városban, így leginkább maradhatott annál, hogy a két női társa energiáját nyeli el.
Sakura is hátrált és Tao fedezte, ám ekkor legalább három tucat tüzes nyílvessző kezdett a démonok hada felől közelíteni a hármas felé.



Asztrálsík:
Tao hallható kérdésén elfintorodtam.
- Hazudj! – parancsoltam. – Hogy csupán megszédültél s nincs semmi bajod. S ügyelj arra, mi zajlik a való világban nehogy belepusztulj a démonokba.
Unottan néztem a halandóra s végül megszólaltam.
- Jól gondolod nem tartozik rád, hogy miért. Érd be annyival, hogy bebizonyítom, hogy nem isten, hiába tartja magát annak s ugyebár nincs oly isten, mi képtelen utódot nemzeni – húztam kegyetlen mosolyra ajkaimat.
Ó igen, odakint, ha Apokalipszis rájött volna, hogy nem győzhet s máris veszett, régen tudta volna, hogy vannak oly hatalmak, mik ellen ő nem érhet fel én viszont igen.
- S ne aggódj, ha rájön mit tettél, kihozlak mielőtt árthatna neked – mondtam. – Nem pazarlom el a legjobb szolgálómat.

- Semmi csak megszédültem. - intéztem a szavakat Tao-nak - Inkább a nyílvesszőkkel törődj!
Teszem még hozzá miközben felfele bökök. Figyelem az érkező lövedékeket és megpróbálok úgy elhelyezkedni, hogy ne találjanak el. Nem segítene a füst alakom ezek ellen, valószínűbb, hogy lángra kapnék. Az pedig, hogy szárnycsapással el tudnám-e téríteni a lövedékeket sem most szeretném kipróbálni. Démonok az ellenfeleink biztos, hogy van valami trükk mögöttük, lehet ezért is nem működnek a képességeink. Mondjuk azt megérteném, hogy az enyém nem de, hogy mindegyikünké gyengén muzsikál nem jó. Viszont most már kíváncsi is vagyok, hogy mi lesz a vége. Magas nekem az ilyen logika de elég ha ő érti, egy ilyenbe nem fogom otthagyni a fogam de nem tudom egyszerűen belőni, hogy mennyire lesz nehéz vagy gyerek játék mégis csak nem egy közönséges valakiről van szó. Bár úgy hiszem most nem kételkedik és azt hiheti teljesen az ő oldalán vagyok, a lebukásnak nagyon csekély lehetőségét látom.
~ Van határidőm?
Bár remélem, hogy nincsen vagy legalább nem rövid mert akkor ki tudom várni a lehetőséget. Viszont ami igaz az igaz, a démonokkal is kell foglalkozni. A nyílvesszők csak egy része, mivel mindenki mögött vagyok így nem kell tartani a közvetlen támadástól de ha mégis akkor megpróbálok kitérni a támadás elől és visszavágásképpen torokra vagy testre szúrni pengére formált ujjaimmal.