Másik Világ

Tyranis:
A lézer a padlóba csapódik, de még a férfit is eltalálja. A robbanástól a kettő a falnak csapódik és a gépek éles fényeket árasztanak. Tyranis a monitorokra nézve veszi észre, hogy most vesztett el minden adatot, amit eddig letöltött és a bekapcsolt egy programot... A testét sárgás fény kezdi körbe ölelni már tudja: ez a vissza teleportáló program.

Mindenki más:
A robbanások megjelenek az égen majd egy vörös csíkot húzó valami száguld a föld felé. Einar lándzsáját emeli és rálő. A robbanás hatalmas. Az üvegek kitörnek és olyan, mintha a csontok megremegnének az emberekben. Gladiátor zuhan le a robbanás után füstölögve.
A csapat látja, hogy Kalark lassan elkezd felállni, de mire bármit is tehetnének sárgás fény kezdi őket körbe ölelni és kezdenek elhalványodni.
- A teleportáció... vissza viszi őket valami.
Mondja Tyranis, a kis kék lány. A csapat még tud mondani pá szót mielőtt a teleportáció befejeződik és mind megjelenik ott, ahol eredetileg voltak a saját világukban. A Másik Világ hősei pedig egy emberként ugranak neki a lila idegen lénynek.

Epilógus:
Jereziah titkos laborjában minden romokban van. Vörös fények jelzik a veszélyt és a gépekből szikrázva lógnak ki a drótok. A sötét alak éget húsdarabként fekszik a földön.
- Ahogy gondoltam. A halál elvakította ezt a lányt.
Mondja az éget alak miközben a bőr lassan visszanő rá.
- Eszébe sem jutott, hogy amikor elszívom az életerejét ideiglenesen megszerzem az örökkévalók regenerációs képességét. Így nem csak végeztem az első kutatássommal, de az egyetlen veszélyforrással is elhitettem, hogy már nem kell velem törődnie. Jöhet a második fejezet.
A férfi feláll és az egyik ép monitorhoz fordul ahol képek jelennek meg az Apokalipszis Kora világából.

Úgy tűnik hogy a itteniek terve jobban bevállni látszik, mint ahogyan az ember első ránézésre rámondaná, sok sok robbanás az égen, gondolom a találatok, melyek ezekszerint valószínűleg szép károkat is okoznak, és ez alapján az idegenek nem lehetnek sokkal fejlettebbek mint az emberek a földön, vagy csak magasabb szinten járunk technológia terén, mint ahogy én azt gondolom, legalább is ebben a világban. Valamiféle csíkot húzó objektum is közeledni látszik, próbálom megsaccolni hogy mi lehet az, de őszintén szólva fogalmam sincs, talán valamiféle lövedék, a tisztább kép kedvéért próbálok jobb rálátást szerezni, úgymond hunyorgok, de természetesen nem adatik meg az a csoda, hogy hirtelen ráközelítsen a kép. Az egyik nem is oly rég közénk érkezett alak kilő felé egy lövedéket, amit egy még nagyobb bumm követ, egy hatalmas erejű, ami oly könnyedén járja át a testem, s remegteti meg a porcikáimat, ami már szinte jól is esik, s talán ez keleltt hozzá hogy teljesen felkészüljek az elkövetkező harcra. Egy fütsölgő alak csapódik be a földbe, sosem láttam még ezelőtt, de érdekesnek mondható ahogy kinéz, sőt nem is csak mondható, konkrétan az is, kellemes, borzongató érzés járja végig a gerincem környékét, s összecsapom a kezeimet, így megropogtatva őket, jelezvén hogy teljesen készen állok a harcra... Ám ekkor tűnik fel, hogy sárgás fény dereng körülöttem, s hogy halványodok is.
- Nem... Nem-nem-NEM! - Miért pont most? Még lett volna mit tennem itt, s már oly közel voltam a harchoz, s most úgy tűnik hogy mégis le kell mondanom róla, ez pedig iszonyatosan feldühít! Utolsó lehetőségként még az itteni énemre nézek, és teljesen komoly tekintettel és hanngal mondom neki a következő pár szótm amire még van időm:
- Egyszer még visszatérek... - Meg sem fordul a fejemben hogy az itteni énem meghalhat, és teljesen komolyan gondolom, valahogy megoldható, ide is hoztak, vissza is megyek, saját erőből is meg lehet akkor csinálni, csak a módját kell megtalálni... Bármennyire is feldühít, hagyom hogy a teleportálás " nyugodtan " történjen.

Teddy hangjára lenéztem és felvettem őt a karjaimba, egyrészt mutatva neki, hogy nem szándékozom itt hagyni, másrészt, hogy ő is rendesen lássa, hogy mi történik odakint. Már ha az én magasságommal rendesen lehet látni, révén jócskán a legalacsonyabb voltam itt. A lövések úgy tűnt, hogy hatásosak, majd Einar támadására becsuktam a szemem és a kezemet is védekezően emeltem fel magam elé. Utána a vörös fényfoltra néztem, vagyis arra, hogy ki volt az. Döbbenten láttam, hogy a lilabőrű férfinak baja sem lett ezek után. A shi’arok nem ilyenek voltak, ő micsoda? Már készültem volna védekezni, amikor sárgás fény vett körbe, olyan, amilyet a házban is láttam az ide kerülés előtt. A kislány szavaira megkönnyebbültem, visszavisz? Ezek szerint hazajutunk? Igaz itt most még kellett volna a segítségünk és a háborúnak is tényleg véget kellett volna vetni, nem csak időlegesen, mint amit néhány szóval sikerült elérni. Einar-ra és Steph-re néztem, meg a másik Thorhalla-ra. Nem volt túl sok időnk.
< - Az ősi istenek vigyázzák utatokat – mondtam jókívánságnak. >
Mindezek után egy villanásszerűség után már újra otthon voltam… a családom és a barátaim körében.

//Folytatás: Tárgyalók//

Aktív mágia: -
Passzív mágia: Asztrálpajzs



Arcomon méla undorral emeltem fel a tekintetem az égre, hol a hajók körül robbanások látszottak s egy vörös csík is megjelent. A férjem támadása utána az illető a földre került, de sérülésnek nyoma sem látszott rajta. Érdeklődve vontam fel szemöldököm s arcomon is pillanatokra érdeklődés nyoma látszott. Ki az a férfi s harcos, ki ily támadás után ily sértetlenül marad? A lilabőrűre pillantottam, s ó! Már tudtam, hogy ki ez, a kree nő emlékei között volt róla néhány információ. Mikor a másik élet emlékeitől szabadítottam meg őt s Jonathant vettem a bátorságot s minden emléküket átfutottam, csak a biztonság kedvéért. Jonathan számot vele, hisz tudom, hogy utána minden fontos irathoz s hasonlókhoz megváltoztatta a hozzáférést. De visszatérve a strontianhoz, a Nova emlékei szerint ebbe a fajba tartozott s Gladiátornak hívták. A mi világunkban a shi’ar császárnőhöz állt közel s az ő szolgálatában volt. Egy oly harcos kivel méltó csatát lehettet volna vívni s szívesen megnéztem volna a párbaját a férjem e világi énével. De roppant sajnálatos mód a szórakozásból maradunk ki, ekkor kezdett sárga fény körbevenni s a kis halandó szavaira elmosolyodtam.
< - Ideje volt, már úgyis kezdett unalmas lenni, hogy nekem kell ezt a helyet megmenteni s már úgyis egy évszázadra elegendő jót tettem a háború befekezésével – állapítottam meg nyűgösen. >
Alig fejeztem be szavaim s máris teljes elhalványulás után ismét odahaza találtam magam. Éppen időben…

Aktív mágia: -
Passzív mágia: Asztrálpajzs, mentálpajzs, teleportálás gátló

//Folytatás: Washington//

Úgy tűnik talán kissé alábecsültem az e világi embereket, fegyvereik látszólag képesek kárt tenni a közeledő flottában, s ezt pedig az égen megjelenő robbanások jelzik mindenki számára, habár ennek ellenére se mernék fogadni rá hogy valóban bármi bajuk is esett a közeledő hajóknak, de legalább egy enyhe remény kezd bennem pislákolni, hogy bár nem tudtam elérni a népemet, talán mégis megnyerhetjük ezt a csatát, bármennyire is bukottnak látszott elsőre a helyzet. Egy vörös csíkot húzó valami jelenik meg az égen, sajnos van sejtésem hogy mi is lehet az, de reménykedem benne hogy inkább csak valamiféle tömegpusztító lövedék lesz az, amely kap is egy lövedéket, és a becsapódást egy hatalmas robbanás követi, mely egyrészt szinte megsüketít, végig rázza az egész testemet, másrészt pedig kénytelen vagyok eltakarni a szemeimet, bár nem túl világos, jobb ez így, talán nem is vagyok kíváncsi ilyen dolgokra, a robbanásokat sosem kedveltem túlzottan, és talán a fellegvár tragédiájánál lett végleg elegem ebből a dologból. A becsapódó, füstölgő alaknál kicsit megfagy bennem a vér, sajnos úgy tűnik hogy a sejtésem helyes volt, Kallark személyesen, ismét, most jönne az a rész hogy nekirontok, bármennyire is valószínű hogy egy ütéssel kiüt, ám mielőtt még megtehetném, egy ismerős sárgás derengésre leszek figyelmes magam körül, majd halványulni kezdek, úgy tűnik hogy ebben a harcban már nem vehetek részt, pedig igazán szívesen segítenék... Talán, TALÁN egy módon mégiscsak tudok, tanultam egy nagyon fontos dolgot miközben Gladiátor oldalán harcoltam, úgymond, s ezt a Shi'ar nő, ki vele volt, s velünk van, kit most nevén nem akarok nevezni, alátámasztotta már...
- Ez egy Strontian, minél kevesebb az egója, annál gyengébb! - Kürtölöm ezt még szét az információt, s remélem hogy tudnak is kezdeni vele valamit, majd pedig hirtelen színtér váltás, és egy kompon találom magam, a raft közelében...

A nő felemel a karjaiba, én pedig egy, a helyzetbe amúgy nagyon nem illő, meglepően nyugodt és kellemes mosollyal nézek fel rá, boldognak érzem magam, nagyon, és ahogyan felfelé nézek, az égen lévő sok robbanás csak amolyan szívmelengető tüzijátéknak hat, nem is akármilyennek, de nem képes elvonni a figyelmem, mintha lassabb lenne az idő, s szeretve kapaszkodom a nőbe, olyan régen tartottak már így finoman kézben, sokszor kérem, de azok nem ilyenek szoktak lenni, nem ennyire igaziak, vagy talán mégis.. És csak én vagyok ilyen rohadtul telhetetlen amúgy... De ez kit érdekel ugyebár? Élvezem a kilátást, gyönyörű aláfestést nyújt a sok bumm az égen, s nem vonnák el erről az egész kisebb, boldog nézelődésről a figyelmem, amit főleg a nőre szentelek, s várom hogy lenézzen rám vissza, de végül felemeli a karját védekezőleg, s azzal együtt engem is, majd pedig egy nagy durranás, és szép nagy valami az égen, amire már tapsolhatnékom is támad, de mielőtt megtehetném egy újabb furcsaság tereli magára az igencsak könnyedén elterelhető figyelmem, ez pedig nem más mint a füstölgő alak aki becsapódik a földbe. Azt hiszem őt találhatta el az a nagy izé, akármi is volt az, de úgy néz ki hogy nem lehetett valami erős, mert azon az alakon úgy nagyjából nyomot sem hagyott. Hirtelen sárgás fény vesz körül, s halványodni kezdek, ó ez oly ismerős, ugyan így kerültem ide is, s valami lány is megerősíti hogy vissza megyünk oda ahonnan jöttünk, milyen kellemes hír, már úgyis kezdett zavaros lenni hogy mi történik, és elég jó nap volt ez már így is. Megölelem ama nő karját aki felvett, hazavisz, olyan jól fogjuk majd érezni magunkat, egyszerűen tudom, úgy tudom, s oly boldogan fogunk majd körbetáncolni a házába bevonszolt holttesteken, óh... Gyönyör... Azonban bármily szép is ez, a nyugodt ház helyett egy csatamezőn találom magamat.

/Három napot tudtam várni, bocs./

Másik Világ

Egy hónappal vagyunk az előző kaland eseményei után. A hősök Asgard támogatásával legyőzték az idegeneket és a legtöbb kárt sikerült rendbe tenniük. A shi'arok elmenekültek és Gladiátor börtönbe került.
Hétfő délután kettő van. Enyhén felhős csendes nap.

X-iskola (Wenchester Megye) - Svarog, Vipra, Tyranis
A három a Veszélyteremben van és a Rémes Négyesellen gyakorolnak.

/A csapat nem mindenképpen ismeri őket, de tájékoztathattok vagy hallottatok már róluk. Ők Az F4 egyik gyakori ellensége. Jobbról balra, fentről lefelé: Varázsló (szuperzseni kütyükkel), Titánia (50 erőkatos szupererős, sebezhetetlen), Vízember (képes vízé válni), Csapdász (A pisztolyából speciális ragasztót és pár más fajta szert képes kilőni)/

Árny misztikus otthona - Árny és Szellemlovas
A kettő azért találkozik, hogy Árny enyhítse Szellemlovasban dübörgő démon erejét. Ezt havonta megteszik. Mivel a démon nagyon erős és Sam fél, hogy egy nap elszabadul. Éppen a rituáléra készülnek.

Asgard - Steph
Stephanie a palota kertjében kertészkedik magányosan.

Börtön - Sarah és Gladiátor
Mindketten a saját cellájukban vannak ezek egymással szembe vannak. A kettő gyengíti őket annyira, hogy a képességeik ne működjenek.

Soho - Adam, Lea és Reptil
Reptil eddig egy holokivetítővel álcázta magát, hogy az emberek ne vegyék észre, de egy fülesnek hála az Angyalok már tudnak róluk és Adam vértjének a szenzorai követni is tudják. Jelenleg Reptil a sikátorokban próbál eltűnni a háztetőn őt kereső két angyal elől.

Manhattan East Side, Hilton Hotel - Szehmet, Tao, Lance és Anastasia
Szehmet és és két embere nagy pénzt kaptak, hogy megöljék Vadföld királyát az ide látogató Harrist.
Két emelettel alatta van ő szobájuk, ahol fegyvereiket készítik elő. (azt, hogy hány embert és fegyvert hoztatok rajtattok múlik)
Lance saját luxus szobájában van, ahol most csak két kardfogú tigrise társaságát élvezi. Az őrsége a folyosón van. Négy keménykötésű FBI ügynök. A tetőn pedig az ő népéből nyolc legjobb harcos.

Brooklyn - Kertváros
Axel Parker éppen az udvaron pakol össze a kis tesó után az anyja kérésére. A gyerekek tiszta sár lettek és le kell őket mosni így a nagy tesónak kell utánuk takarítani addig odakint.

Eddig egészen sínen mentek a dolgok, éltem a boldog kis életem, elszakadva attól a sok ostoba otthoni fafejtől, akikhez néha mégis kénytelen vagyok visszatérni, ugyebár az üzlet miatt, nem mintha bánnám, jól keresek vele, és már most sokkal többet elértem, szóval megérte elhagyni a várost, és hála nekik, még csak aggódnom sem kell az ilyen enyhe tényezők miatt, mint a betegségek, csak a testhőre kell vigyázni, az pedig egy jó meleg otthon keretein belül nem nehéz, csupán a közlekedés problémás néha, hiszen különösen ügyelnem kell hogy véletlenül se ütközzek neki senkinek, ami viszont néhány helyzetben egyáltalán nem egyszerű, de szerencsére eddig sikerült megoldani. A mai nap azonban, sajnos azt kell hogy mondjam, borús számomra, egy újabb példa hogy ezek a szánalmas elmaradott férgek mennyire megbízhatatlanok, még nem tudom hogy kicsoda, de valaki köpött, és most itt vannak a nyakamon, én pedig menekülhetek, valamilyen szinten tartottam tőle hogy ez fog történni, de mindig elnyomtam, hiszen az üzletet bizalmatlanul nem lehet csinálni... Én és az átkozott naivságom, de ennek ma vége, ha megtudom ki volt az, a fejét szoba díszként fogom használni, gyertyatartóként talán. Most azonban csak fürgén szedem a lábaimat, bár ismerem a környéket, most csak az ösztöneim vezetnek futásom közben, s bár előre is igyekszek figyelni, hogy ne nagyon ütközzek neki semminek, néha felnézek az épületekre, amikor tisztább az út, hogy jómagam is tájékozódhassak róla hogy merre járnak, ha esetleg valamelyik úgy helyezkedik hogy látható számomra is. Találnom kell egy olyan helyet ahol el tudok rejtőzni, ahol elveszíthetik a nyomomat, és erre addig van esélyem amíg nincsenek túlságosan közel, nyílt terepen nem hiszem hogy sokáig fogom húzni, így hát igyekszem egy csatornafedelet keresni, melyen keresztül meglóghatok, vagy legalább nehezíthetem az üldözést

Kép:

Egészen régóta vagyok már ide bezárva, mondhatni hogy már túlságosan is régóta, azóta számolom a napokat hogy behoztak, a mai nappal pedig kereken egy hónapja, ám nem fognak örökre itt tartani, csak idő kérdése... Az az átkozott mágus! Így vagy úgy, de félre fogom állítani az utunkból, a testvériség útjából, s ha ő megvan, a többi már nem lesz annyira bonyolult, habár nem becsülöm alá őket, tény és való hogy ők is erősek, némelyikük mondhatni tiszteletreméltó valamilyen apró szinten, és szívesen látnám a soraink közt, de sajnos ezek a személyek már egyszer elutasították az ajánlatomat, második lehetőséget pedig nem szokásom adni, sokszor elsőt sem, így már az is megtiszteltetésnek veheti, akinek én magam ajánlom fel a lehetőséget. Egyszer próbáltam csak kommunikálni a velem szemben lévő férfival, mindhiába, válasz nem érkezett, s ebből ítélve vagy néma, vagy nem érti amit mondok, bármelyik is legyen, nem szentelek neki nagyobb figyelmet, hiszen nincs rá szükség, és vele sem jutok előrébb a jelen helyzetben. A napjaimat általában fel s alá járkálással töltöttem, hideg tekintettel az arcomon, s közben igyekeztem megfigyelni az őröket, hogy mikor van esetleg csere, mást úgysem igazán lehet látni innen, s bár párszor megfordult a fejemben, hogy valamiféle könyveket, újságokat kérjek, hogy ne legyen ilyen őrjítően unalmas már néha, de nem süllyedtem le arra a szintre, hogy ezt valóban meg is tegyem. Nem számítok rá hogy bárki is megpróbál eljönni értem, ismernek, jobb szeretem a komplett terveket, amik célratörőek és működőképesek, mintsem a rögtönzött akciókat. A mai nap sem kivétel a többi közül, csendesen járkálok oda s vissza a cellámban, bár ez most kissé más mint a többi, ugyanis a velem szemben lévő rab összeesik, elég látványosan, mint egy filmben, ám, ez nem hat meg, továbbra is hűvösen figyelem, talán egy kis érdeklődést is fel lehet most fedezni a tekintetemben, de semmi többet, nem kezdek el ordibálni mint egy veszett dög, hogy valaki rosszul lett, ha eljön az ideje, valaki majd észreveszi, én pedig csak folytatom az utamat, s közben végig a fekvő férfit fürkészem, nem szoktak erre ilyesfajta " érdekességek " történni.

kép:

Szokás szerint most is a gyakorló teremben voltam. Ugyanis furcsa kínézetemnek és hatalmas erőmnek köszönthetően nem sok mindent tudtam csinálni az alváson kívül. Ahogy szembe néztem nem valodi ellenfeleimmel egy pilanat alatt végiszalatt a fejemen hogyan kerültem én ide. Nem olyan régóta harcolok a dicsőséges x-men oldalán. Más választásom mutáns révén nem volt ugyanis kedvenc elfoglalcságom volt a roszfiúk szétlapítása. Így válasz út elé álítottak vagy beálok az x-ek közé vagy börtönbe kerülök. Gondolom említenem sem kell melyik mellet döntöttem. A csapatnak jól jött az átváltozó képeségem. Különböző őshülök alakját tudtam magamra ölteni az erelyükkel egyetemben. Azonabn az első bevetésem alaklmával mikor egyik alakomból váltottam volna át a másikra az ellenség eltalált egy energia töltettel ami öszezavarta a testemet így a két alak között rekedtem. Mindkét formám jó tulajdonságait kaptam meg mint a kemény bőr a híhetettlen testi erő és a penge éles karmok. Kinézetre olyan voltam mint egy ember raptor vagy valami hasonlo igazából soha nem értettem az ilyen izékhez. Azonban ennek a kis balesetnek voltak negatív következményei pl nem tudtam visszaváltozni és hidegvérüvé váltam. Valahányszor hideg hejre kerültem rövid idő alatt elálmosodtam és bedobtam a szundit. A ruházkodás is kész rémálom nemcsak azért mert nem volt a méretemben ruha hanem azért mert nem volt eléggé strapabiró. Egymás után szakadtak szét rajtam a nadrágaim ojkor a csapttársaim elött. Szerencsére egy gumitestű zseni jovoltából hozájutottam olyan rohadarabhokhoz amik nem mentek tönkre egykönnyen.
Azonabn nem sokáig bambulhattam mert akkor értelmetlen lenne a tréning. Tiranys hátra huzodott ami illet is rá. Ő inkább az eszétt használta míg én az erőmet. Valamilyen retenetes négyes ellen áltunk éppen hadban. Volt közöttük egy agyaló egy ragasztopisztolyos, egy fagyasztós őt jobb ha elkerülöm és egy nő hatalmas erővel.
-Tirany én probáld hol fájhatna nekik a legjobban.- azzal beevetettem magam a bunyó közepébe. Megprobálom a nőt leszorítani ha nem megy akkor megprobálom lefogni. Miközben lebirkozom a nőcit figyelek a többi gazfickóra és odafigyelek nehogy eltaláljanak. Szükség esetén megprobálom egymás ellen kijátszani az ellenfeleimet.

Adam a háztetőkön van. Egy körözött bűnözőt keresnek, aki idegen fegyverekkel kereskedik. Nem tudják miért van a földön, de el kapni. Talán köze van a közelmúltban történt idegen támadáshoz is. Ő nem tudja, hogy pontosan mi történt, de azt igen, hogy majdnem elpusztult a föld. Neki ennyi elég. Szóval most be kell vinni az alakot. A szenzorok már megtalálták így nem lesz nehéz megoldani. Adam végül kiadja a parancsot.
- A.R.E.S. jelöld meg a célponthoz vezető optimális utat, és Lea-t is számold bele. Esetlegesen keress fegyvereket. - adja le a parancsot és elkezd felkészülni a dologra. Halkan kell dolgozniuk, hogy elkaphassák a célpontot ezért nem használhatja a hajtóműveket. Amikor megkapj a tervet elkezd a lányhoz beszélni. Elmondja neki a tervet. Valószínűleg ugyanarra gondolnak. Lea elé kerül ő pedig elkábítja egy kis elektromos impulzussal. Ez a legcélszerűbb megoldás. Amint Lea megszorítja a célpontot ő lecsap. Nem érdekli ekkor már a csend és a rejtőzés azonnal elektromos impulzust küld, hogy megbénítsa a célpontot.

Svarog a szeme sarkából Viprára és Tyranisra sandít, velük szemben a Rémes Négyes szimulált másaival. Dragunov látja, hogy Vipra már rég improvizál, egész jól csinálja. Ebből a srácból még lesz valaki.
Tyranis pedig hátul áll és elemez.
Reméli, hogy a zseni lánynak lesz valami terve.
Steven nem ért rá, ezért ő vezette a csapatot. Dragunov már egy ideje úgy érezte, hogy átveszi a csapat irányítását, és a kiképzést.
Bár ebben még nem volt tapasztalata, de nem szégyenkezhetett.
Felröppen, egy tűzgolyót dob Varázsló felé, majd megpróbál Vízember mögé kerülni, és lánggolyókkal megbombázni, ezzel elterelve a figyelmüket Vipráról és a vele harcoló nőről.

Boldogan mosolyogva, behunyt szemekkel döntögetem a fejemet jobbra s balra, ahogyan a ritmus azt diktálja nekem, mely a fülesen keresztül mondhatni csak úgy ömlik a fülembe, dübörgő mély ritmus, mégis mondhatni érzéki, és lélekre hat, meg valami maciról énekelnek benne, így külön élvezet nekeeeem! A lábamat is lógatom, hiszen a szék amin ülök kissé magas, és a lábam bőven nem ér le róla, nem is tudom hogy miféle bútor ez, de így itt van és meg kellett másznom, hogy aztán a világ tetején érezhessen magam, s így kiéltem azt a bizonyos felfedezővágyamat is, mely oly sokszor előjön, ha látok valami újat, ó s mind e mellé még dúdolom is a dalt, így halkan magamban, nem tudom mennyire halaltszik, nem figyelek most erre, a saját elmém varázslatos világába merülve úszok éppen a rózsaszín égen, ó milyen szép is ez... De, valami kicsit belezavar ebbe a tökéletességbe, valamiféle gyenge, mormogáshoz hasonlítható háttérzaj, melyre egy idő után kénytelen vagyok kinyitni két kis szemecskémet, és pár pislogással, és dörzsölgetéssel kitisztítani a homályos képet, melyet az idő közben benedvesedett szemem okoz. Miután ez megvan realizálom csak, hogy ami kizökkentett ebből a tökéletes világból, az egyik társam volt, már talán erre számítanom kellett volna, de nem így történt, mivel nem is akartam hogy így történjen, azt sem akartam hogy vége legyen, de mégis az lett, ezért pedig csúnyán nézek, majd pedig hogy értsek is valamit, kiszedem a fülemből a fülhallgatókat, és mondhatni bambán figyelek tovább, főleg azért mert nem tudom hogy kihez beszél, mindenesetre is az feltűnik hogy a cuccait nézegeti, ez pedig engem is rávesz, hogy nézzem át, nem tudom miért, talán azért mert neki annyi dolog van, és meg akarom mutatni hogy nekem is vannak azért dolgaim. Lekapom a hátizsákomat, mely több helyen is foltozva van már, elhúzom a cipzárját, beletúrok, majd kiemelek egy amolyan kiskést.
- Megvan... - Mondom boldogan, majd visszaejtve kiveszek egy sokkolót, meg pár ilyen vicces izét... Mik azok... Elemek!. - Ez is megvan. Hurrá! - Igazából magamban beszélek, és menet közben pedig kiderül hogy a férfi meg nem nekem beszél, nem is baj, úgyis már kirángatott a fantáziámból és olyan... Olyan... Hülye!... Összehúzom a táskát, majd lehuppanok vele a székről, egy halk nyögést hallatva ahogy leérek, majd pedig felkapom a tatyót a hátamra, és leporolom a lilás ruhámat, plusz megigazítom a hajamban a hajráfot, és én igazából menetre készen is állok, ezt pedig csak a táska pántjainak a szorítása, és az előre-hátra billegés jelzi, na meg persze az a boldog, bájos mosoly az arcomon, amelyből mégis valamennyi türelmetlenség sugárzik.

kép:

-Miért nekem kell ezt csinálnom?-
Dohogok hangosan, miközben egy sáros játék autót veszek fel a földről. Anya kiparancsolt, tegyek rendet. De nem tudom miért nekem kell ezt csinálni. Semmi baj a tesómmal, de utálok utánuk pakolni. Még magam után sem gyakran szoktam, nem hogy mások után. S amúgy is lenne jobb dolgom is. Arrébb rugdosom a ládát, és hangos puffannással körítve beledobom az autót, majd egy újabb kacatot veszek fel....hééé.
-Anya! Mondtam, hogy nem adhatod oda nekik a dolgaimat. Tönkre tették az eredeti Amazon figurámat....-
Szitkozódva próbálom letakarítani a figurát, abba is hagyva a pakolást, készülve, hogy felrohanok a szobámba és biztonságba helyezem. Utálom mikor a dolgaimmal játszanak, s általában tönkre is teszik őket. Persze anya szerint ez gyerekes dolog, de nem érdekel. Berobogok és felfelé igyekszek a lépcsőn minél előbb anya meg ne lásson, és le ne parancsoljon.

Manhattan East Side, Hilton Hotel

Hárman voltak, de nem jöttek készületlenül. Egy királygyilkosságot meg kellett tervezni, és bár igyekeztek minél több infót összeszedni, nem volt elég idő és lehetőség, hogy finom módszerekkel próbálkozzanak. Ez az esély adatott, és nem indultak fényes helyzetből: frontálisan kellett megoldaniuk. De nem voltak egyedül. A csapat össze tartott, és megszerezte, amit kellett. A szobában csak két ember volt vele. Kettő a szívós, harcedzett fajtából, akik nemcsak a nagy kaliberű fegyverekhez értettek jól, hanem kellően elszántak is voltak, hogy szembe nézzenek a végzetükkel.
Az épületen kívül volt még néhány őrszem, egy sofőr, aki a kijutásukat volt hivatott elrendezni, egy autótolvaj, aki a kijutást támogatva nagy csinnadrattára készült, az épületen belül pedig volt még egy ember, aki a folyosókat figyelte a személyzet ártalmatlan tagjaként, hogy az alkalmas időben jelt adjon az akció indítására. Egy csapat voltak, egy célért dolgoztak.
A szoba drága volt, de a legközelebbi, amit el tudtak intézni. Ha sikerrel járnak, bőven megérte a befektetést. A zsúrkocsik és a személyzetis uniformisok beszerzése már egyszerűbb volt. A mosodákat kevésbé figyelik, és amilyen mennyiségben mosatnak, egy-két elkallódott darab fel sem tűnik. Nehézséget a nagy kaliberű cuccok behozása okozta. Folyamatos, átgondolt csempész munka volt, s most ott feküdtek szépen letakarva a kocsik abroszai alatt. Vagyis csak kettőé alatt. Szehmet saját kiskocsija más meglepetéssel bírt. A fő meglepetés egy okos kis találmány volt, egy tartály, porlasztófejjel, mely egy kis pedállal, erős altató hatású folyadékot volt hivatott a levegőbe juttatni, és egy második, egyszerű kémiai anyagokkal melyek sűrű, szagos füstöt voltak képesek létrehozni, meglepően nagy mennyiségben. A kocsin pedig a legszebb, legnagyobb, igen véres marhasült hevert ízlésesen a tálaló búra alatt, amit valaha is látott.
Bár a fiúk a nagy kaliberű fegyverekre esküdtek, ő jobban kedvelte a finomabb cuccokat. Késeket, izomlazítóval átitatott dartsokat, és az alkalomra hasonló anyaggal, külön preparált körmöket, melyek apró fémtűit pimasz vörös körömlakk fedte el. Az igazi fegyver azonban a nyakában függött: egy különleges kis nyaklánc, melyben olyan esszencia bújt meg, mely saját kísérleteiből származott, s úgy tűnt, hasonlóan, de erősebben hat az ösztön lényekre, mint macskára a macskamenta. Ha igaza volt az informátoroknak, fennállt az esélye annak, hogy használatba kerül.
Számtalan kis bundás jószág bizonyította már a szer hatását. Szehmet e gondolatra szeretettel simított végig a szürke bundán, amit a karján ülő rágcsáló viselt, majd letette őt az asztalra, hogy a végső simításokat elvégezhesse a ruházatán. A patkány gombszeme élénken figyelte, orra idegesen mozgott. Mióta az átok elvette képességeit, a patkányok lettek az orra, ők lettek a társai, és kísérleteinek alanyai. Bár próbálkozott valami új névvel, a bundáskák miatt lassan rajta ragadt a Rat név. Volt persze ennek egy kevésbé gyakorlatias oka is, mégpedig hogy az utcán gyorsan elhíresült, mennyire gyűlöli a macskákat. A bolyhos szőrgolyók arra emlékeztették, mit veszített el, s bár próbálta győzködni magát, hogy megérte az áldozatot, álmatlan éjszakáin gyakran vett rajta erőt a mélabú.
De most csak elszántságot érzett, ahogy átlagos, barna parókáját beigazította, s erős, vonásait elkendőző sminkjét bámulta. Ha bejön a munka, a csapat nemcsak hogy gazdag lesz, de a megfelelő biztonságot is megadhatja nekik. Értük dolgozott. Értük vállalt felelősséget. Gyorsan akart végezni, és lelépni lehetőleg még azelőtt, hogy csapdába esnének.
Társai jól viselték a várakozást. Az egyikük jellegzetes fogpaszta vigyort villantott rá, majd megkocogtatta a kiskocsit, jelezve hogy a hőlátó szemüvegek, és a légszűrős maszkok is készen állnak. A másik magának valóbb volt. Figyelemre méltó érzékkel a gyilkoláshoz, és olthatatlan szenvedélyt érezve a tűk, és altató, bénító anyagok iránt, amit igen sokáig leplezett a csapatban. Rat nem tudta, miért döntött úgy, hogy velük marad, hiszen elég erősnek ítélte, hogy saját csapatot alakítson, de most jól jött a segítsége.
Végül az utolsó simításokkal is végeztek, s lassan nem maradt más hátra, mint várni a jelre, s megindulni felfelé.

Szerette volna, ha egyedül csinálhatják. Zavarta az idegen a köreikben, bár minden bizonnyal hasznos segítőnek tűnt. Mégis úgy érezte, fél szemmel figyelnie kell őt, másként a legrosszabb pillanatban támadják hátba őket. Eddig nem sokat szólt Taohoz, hiszen lekötötte a készülődés, de eljött a pillanat, mikor nem bújhatott ki többé a beszélgetés alól.
- Ha félsz, maradj itt. -jegyezte meg hűvösen.
- Mindegy mennyire vagy tapasztalt, nekem kell a pénz, és nem akarom feldobni a bakancsot miatta- paróka nélkül, saját vonásaival elszántabbnak tűnt volna. A repkedő szőke haj viszont el volt fedve. Egyszerűbb menekülést akart.
-Talán igazad van.. -látszott rajta, hogy nem élvezetből teszi, de megtesz majd mindent a célért.
-Megoldjuk anélkül is. Lesz meglepetés, és lesz.. stílus.-tekintett most egyenesen Taora. Valahogy úgy ítélte, ő inkább a stílusos munkát élvezi, mint az ilyen hirtelen meglepetéseket.

Nos… A vendég már jelen van szerény, s avatatlan személyek számára átlagosnak mondható otthonomban, mely korántsem mondható fényűzőnek, habár szegényesnek sem, inkább középosztálybeli, bár talán az átlagos csak az én véleményem, hiszen mindenkinek eltérő hogy mi számít jónak illetve rossznak, bár ebbe most nem igazán kéne belebonyolódni, hiszen van most ennél sokkal fontosabb dolog is. Egy kevés, csendes kutatás árán sikerül meglelnem azt a kevés felszerelést, melyekre szükség lesz majd, nem kell most nagy dolgokra gondolni, hiszen a „trükk” nagy része nem a látványban rejlik, s csak a legszükségesebbekre van most igény, azok pedig nem más mint egy kréta, s négy gyertya. A szőnyeget finoman alrébb húzom, majd pedig az alatta lévő padlózatra, ama korábban említett kréta segítségével felrajzolok egy nagyobb rúnát, s bele pár apróbbat, majd pedig köré egy négyzetet, a sarkain pár kisebb alakzattal, melyekre a gyertyák kerülnek majd hamarosan.
- Bocsájts meg gyermek, hogy így megvárakoztatlak, későbbre számítottam az érkezésed. - Mondom nyugodtan, miközben meggyújtom a gyertyákat, majd az ehhez használt eszközt letéve belépek a földre rajzolt rúnába.
- Ha készen állsz, lépj be a körbe, próbálj meg ellazulni és nyugodt maradni. - Mondom, majd pedig várok, s igazából nem értem, hogy erre ami az előbb elhangzott miért volt szükség, hiszen már megannyiszor megcsináltuk ezt, s így tudja hogy mit kell csinálni, de talán jobb ha az ember biztosra megy, hátha esetleg elfelejtette már. Ha készen áll s belép a körbe, lehunyom a szemeimet s koncentrálni kezdek, ujjaimmal ejtek jópár vonást magam elé a levegőben, a megfelelő szavak kíséretében, s így próbálom elérni a gyermekben lakozó démont, hogy annak erejét kevesebbé tehessem.

Ismét eltelt egy hónap, s ez idő alatt tisztán éreztem mélyen magamban, ahogy a bennem lakozó démon egyre erősebbé és erősebbé válik. Ezzel együtt pedig egyre kevésbé vagyok képes elfojtani az erejét. Csendesen haladok a már megszokottá vált útvonalon, hogy Árny lakhelyéhez érjek. Megérkezésem után csendesen szállok le motoromról, mely jelenleg nem lángol, hisz az túlontúl feltűnő lenne, és amúgy sem sietek sehova. Ha minden igaz még korábban is érkeztem. Belépek a már ismerős épületbe, s ezt követően már csak egy dolgom maradt, megvárni, amíg a mágus elvégzi az előkészületeket. Amelyeknek meglehetősen gyorsan neki is kezd. Így nem is igazán értem miért is kér bocsánatot a várakoztatásért.
- Erre semmi szükség, van időnk, s valóban, a megbeszéltekkel ellentétben, kissé korán érkeztem. – válaszolok csendesen, s nyugodtan a készülődőnek. S amint elkészült és felszólított erre, belépek a felrajzolt rúnába. S belekezdek a rám eső rész elvégzéséhez, amit már megannyiszor végigcsináltam. Szemeimet lehunyva próbálom ismét elcsitítani a bennem tomboló vihart, s kiüríteni elmém. Hisz tudom, hogy minél nyugodtabb vagyok, annál biztosabb, hogy a rituálét siker koronázza.

//Kukucs! MEGLEPETÉS! //

Átlépek a térkapun, és egy börtönbe kerülök. Rezignált fémarcomon nem látszik öröm, sem elégedettség, pedig ez helyén való lenne most. Tervem sikerült, most már csak egy apró lépést kell megtegyek, és a világ az enyém. Azonban ez az apró lépés nehézkes lehet, hiszen szövetségeseket... nem. Szolgákat kell keressek hozzá, és pont ezért vagyok most itt, ebben a nevetséges börtönben. Egy férfi és egy nő miatt. A férfi jelenleg betegséget tettet, hisz jól tudom mire képes, egy ilyen egyszerű börtön nem foghat ki rajta... szökni próbál, tehát szabadságra vágyik. Veszélyes bűnöző aki az emberek pusztulását kívánja, tehát az elveinkben közösek vagyunk. Primitív gondolkodása (mint mindenki másé) fertőzött a hatalmával, így tévesen azt hiszi tényező lehet bármiben is. Hogy megnyerjem magamnak, üzletet kell ajánljak neki, mert büszkesége nem engedné másképp.
Tekintetem a szemközti cellára vetül, ott a nő körbe körbe járkál, szemeivel a férfit vizslatta. Hatalma jóval kisebb mint a másiké, de nem elhanyagolható. Hasznos lehet még, és az eszméi (részben) egykori mesteremére emlékeztetnek. Az emberi faj halála. Mily kicsinyes cél, hisz az ember nem árt annyit a Tervnek mint egyes mutánsok. A Végső Túlélést nem akadályozzák a létükkel, a helyzetük természetesen más kérdés. Szolga fajként életképesek lehetnek, persze ahhoz, hogy odakerüljenek meg kell tanulniuk ki az ő Uruk.
És itt jön képbe a két lény akikért jöttem. Mikor mindketten észrevettek, dörgő mély hangomon szólalok fel:
-Eljöttem értetek. Az emberi faj mocska, és az őrizetlenül hagyott birka nyáj letarolta a farkasokat, elhagyta a pásztor védelmét, és most saját maga közül választ új vezéreket. Ti ketten az áldozatai lettetek ennek a szánalmas szenny hullámnak ami lesöpört titeket, erőtöktől megfosztott, és mint egy állat kell élnetek ebben a kis lukban.
Bosszút kell állni a férgek hadán, pusztítani kell őket, véget kell vetni ennek az állapotnak. ÉN Genocide, a Mutáns Isten, visszaadom nektek az erőt, s szabadságot ha velem tartotok, és hű szövetségeseimként uralhatjátok ezt a bolygót távozásom után.
Ekkor félelmetes fémkarjaimmal hozzáérek a falhoz, mely az energia mező alapját adja, és gyengén meglököm, csak annyira, hogy megrezegjen a cella fala, és ott tartom a kezem. Ha igennel válaszolnak, erőteljes lökés következik, amivel az egész falat kidöntve szabaddá teszem őket, erejüket pedig vissza szerzik.
-Válasszoljatok hát, lesztek szövetségeseim, és elpusztítjuk e világot, vagy rátok is a gyengék végzete, a halál vár?

Mint ígértem egy másik világból érkezik új gonosz...
Börtön - Sarah, Gladiátor és Genocide
Genocide megjelenik és ajánlatot tesz a két mutánsnak. Rado és Varangy van még a szinten, de ők követik Saraht, akár a pokolba is. Geno látja, hogy a folyosó üres, de hamar megfog érkezni az őrség szóval célpontjainak dönteniük kell, gyorsan.

X-iskola (Wenchester Megye) - Svarog, Vipra, Tyranis
Svarog lángjait mind vízember fogta fel majd mosolyogva neki csapódott a sárkányembernek. A falnak szorított és megpróbálta megfojtani a nyomással és a rengeteg vízzel , ami a száján és orrán eresztett be. Vipra futás közben a lábára ragasztót lőtt Csapdász, amikor megtorpant ettől Titánia neki rontott és hatalmas bal horgot adott neki, amitől a hátára zuhant. A kezeit ekkor ragasztotta le Csapdász. Varázsló mosolygott csapata gyors sikerén és kezéből négy lemezt dobott Tyranis fel, ezek mind maguktól forogva repültek a lány irányába.

Árny misztikus otthona - Árny és Szellemlovas
A rúnák világítani kezdenek. A terem elsötétedik és a duó lassan enyhíti a démont, ami Samben bujkál. Szinte látnia lángoló lényt, amit lassan löknek hátrébb és hátrébb. A koncentrációjukat megtöri, amikor az ajtót valaki betöri. Ha a duó kirohan meglátják a támadót:

- Rájöttem merre mész kicsi csontos fejű! Mister Hyde elől nem bújhatsz el!

Asgard - Steph
A békés napban a nőt lángok zavarják meg, ahogy lassan megérkezik mögé Thorhalla komoran.
< - Beszélnünk kell. >
Ha Steph beleegyezik Halla ismét lángba borul.
< - Nem itt. >
Ezzel elrepül asgardról, remélve, hogy a nő követi.

Soho - Adam, Lea és Reptil
Adam megtalálja Reptilt, aki a csatornába ugrik. Ezt átadja Leának is.
A csatornában Reptil kényelmesen elfér és a szagok bár undorítóak sokkal jobban lehet közlekedni bennük, mint odafent. A felszerelésében van egy attilani elektromosságot kilövő kesztyű és láthatatlanságot generáló öv. A legtöbb dolga a kis búvóhelyén volt, amit azonnal felfedeztek miután megtalálták Jereziah bázisát, aki a főmegrendelője volt.

Manhattan East Side, Hilton Hotel - Szehmet, Tao, Lance és Anastasia
A csapat látja oldalról, hogy a király kitárta az erkély ajtót és ki is néz onnan, bár pontosan nem látni őt ebből a szögből.
Lance mellett egy sötét alak jelenik meg. Grendel, a bosszú Angyalainak szimbionta tagja.
- Igazán rossz ötlet nyitva tartani az ablakokat. Tudom, hogy a következő emeleteket a testőrei foglalták le, mert ön nem tűri meg őket a saját lakosztályában, de kérem legyen óvatosabb. Ó - döbben meg. - Önnek nem szabadna tudnia róla, hogy én mégis itt vagyok. Elnézést, ez a titkolózás még mindig egy túlbonyolított dolog számomra.

Brooklyn, kertváros - Axel Parker
A fiú felmegy a szobájába amikor az ablakon élénk sárga fény árad be. A vakító fényben Axel hihetetlen erőt érez. Mint a reggeli friss szél egy heves meleg nyári napon. olyan megkönnyebbülést nyújtó kellemes érzés. A fiú újra kinyitja a szemét és rájön a szél, amit érez az tényleg a szél. A fiú repül egy furcsa jelmezben. A szeme sarkában adatokat lát. Magasság, sebesség, testhő, az emberekről és tárgyakról adatok.
- Üdvözlünk a Nova Hadtestben.

Konkrétan az egyik pillanatról a másikra megjelenik a semmiből egy idegen férfi, ki sikeresen magára vonja a figyelmemet, azonban egy ideig csak néz, s nem értem, miért van itt? Mire vár? Egy kis várakozás után végül megered a nyelve, s el kell ismerjem, egészen jó beszélőkével lehet megálldva, de nem elég jó ahhoz, hogy megzavarjon az oda-vissza járkálásban, csupán annyi a különbség, hogy ezúttal a tekintetemmel őt méregetem, és nem pedig a másik cellában lévő alakot. Kissé meglep hogy mutáns istennek vallja magát, s átlag esetben azt mondanám hogy ostobaság ez, hisz istenek nem létezhetnek, azonban jómagam is tudom hogy ez nem így van, ott vannak példának az Asgardi istenek, Thorhalla például, így nem látom lehetetlennek egy ilyen lény létezését sem. Az ajánlatára kissé megdörzsölgetem az államat, lehetséges hogy csak egy őrült alak, aki nagy hatalommal rendelkezik, s istennek tekinti magát, azonban lehet hogy ő lesz a kulcs az ajtóhoz, mely nem enged ezen a négy falon kívülre, nekem pedig meg kell ragadnom ezt a valószínűleg meg nem ismétlődő lehetőséget.
- Az emberi patányoknak pusztulnia kell. - Erősítem meg a szavait, majd egy kis hezitálás után jelentem ki biztosan végül, mi már egy ideje valószínűleg sejthető volt.
- A Testvériség örömmel áll melléd a harcban, hogy dicsőséget szerezzen népednek! - Utalok itt a mutánsokra, nem tudom ki hogy áll ilyen téren, én úgy vélem, ha van egy mutáns isten, akkor csak és kizárólag az-az egy lehet, ő ki dönt, és mindenek felett áll. Megvárom hogy ledöntse a falat, kezdésnek ez is elég hogy meggyőzzön a hasznosságáról, legalább is erő terén, az hogy amit mondott igaz-e, idővel kiderül majd, egyenlőre jussunk ki innen. Miután a fal már többé nem akadáj, pár könnyed lépéssel lépek ki a folyosóra, majd két hű követőmre emelem a tekintetemet, s ha ők még celláikban raboskodnak, gyengéden feléjük emelem a karomat, amolyan mutatásként.
- Hű gyermekeim ők, szükségünk lesz rájuk. - Utalok ezzel arra, hogy ha lehet őket is hozza ki, lehetőleg minél hamarabb, ha pedig az előző trükkjével ők is szabadok lettek, akkro ez az egész természetesen elhanyagolható. Az őrség valószínűleg hamarosan a nyakunkon lesz, ha azt nem is vették esetleg észre, hogy ez a valaki bejött ide, az egészen biztosan feltűnt nekik, hogy itt ledőlt egy fal, illetve ott vannak a kamerák, melyek kétlem hogy kikapcsoltak volna.