Másik Világ

Amikor meghallottam a csatazajt, rögtön tudtam, hogy a legjobb lesz, ha kimaradok az eseményekből, akármi is történik. A túlélés alapja, hogy tudjuk, mikor erősebb nálunk az ellenfél. Akárhogy is küzdöttem magammal azonban, nem tudtam legyőzni a kíváncsiságomat, így hát elhagytam az aznapi rejtekhelyemet, és felmásztam egy ház tetejére. A látvány, ami a szemem elé tárul döbbenetes. Egy hatalmas gyíkszerű lény, ami lézert lő a szájából... Ez valami rossz sci-fi?! Akárhogy is, végignézem, ahogy a körülötte cikázó alakok - nyilván a Bosszú Angyalai, vagy tudom is én- leterítik a bestiát. Miután véget ért a harc, már indulnék visszafelé, amikor hatalmas robajt hallok. Nincs időm megfordulni, mert elvesztem a lábam alól a talajt, és zuhanni kezdek. A következő pillanatban már egy ablakon repülök be, és egy emberi testere érkezem. Amint tudok, felpattanok, leporolom a zakómról az üvegszilánkokat, majd ránézek arra, akit telibe találtam. Egy barna hajú lány az, aki valaha láthatóan nagyon jó nő volt, de egyik szemének és karjának hiánya miatt többé már nem igazán az. Körülnézve látom, hogy a kórház ablakán estem be. Még néhány orvos is van körülöttünk, de nem igazán törődöm velük, hanem már ugranék is ki az ablakon, de amint kinézek, eláll a lélegzetem. Ez megmagyarázza, hogy mi volt az a robaj. Gyorsan végiggondolom a veszteségeket. Legalább egy rejtekhelyet buktam, talán kettőt is, rengeteg felszerelést, és nyilván jópár hasznos kapcsolatot. Egy pár pillanatig dermedten állok. Ma már semmin sem fogok meglepődni...

~Soho~

Az élő pokoltűz még pár öles lépést tesz meg a testel a kezében, majd egyszer csak leejti azt.
- Elhagyta az íz a filtert. Muhahahahaa - Miközben fejében folyamatosan csak azt hallja "bűnös" nem tud nem olyanra nézni aki az lenne. Hiszen kinek ne lenne valami kis bűne. Megigazítja a fejét, a tököt, majd hirtelen az egyik menekülő felé fordul. Pár nagyobb lépéssel megpróbálja beérni, fellobbant előtte egy kis tüzet, hogy megfékezésre sarkallja, majd mielőtt megmozdulhatnak megpróbálja elkapni a grabancát, hátra rántani és egy forgás után egy rom darabhoz vágni, hogy azután kedvesen szólalhasson meg a Bosszú hangján.
- Gyónd meg bűneid! Gyónd meg testvérem, tisztulj meg tőle! - A hangját halkan tartja, míg körülötte teljesen rendszertelenül villannak fel a pokol lángja minek irányításában még nem biztos.

Part
Időközben kiérünk a partra, amire átlépve egy pillanatra valahogy meglehetősen... Kellemes érzés fog el, talán mondhatom, hogy ez egy kisebb megkönnyebbülés, mert legalább szilárd talaj van a lábaim alatt, igaz hogy ettől függetlenül meg vagyok ázva, de ez igazából egy teljesen mellékes adat, problémám nem adódhat belőle. Logan szavaira karba teszem a kezeimet, nem hatottak meg túlzottan, ez pedig tökéletesen látszik a tekintetemből, na meg az összes klónról, amik, révén hogy ők is én, ugyan így reagálnak erre a számomra üresnek ható fenyegetésre.
- Magabiztos szavak s valamilyen szinten meg is értem ezt a fajta hozzáállásodat Logan, de valóban úgy véled, hogy ti ketten elegek lennétek a testvériség két leghűbb tagja, a testvériség vezetője és egy adagnyi klón ellen? Ilyen téren eléggé felénk dől a mérleg, viszont... - Itt pedig át terelem a tekintetemet a pókra.
- Amit te mondasz viszont igaz, ezért és pusztán ezért továbbra is hajlandó vagyok közreműködni, hiszen tulajdonképpen ezért is nem tépjük egymást torkát éppen... Viszont ezután elválnak útjaink, ti mentek jobbra, mi pedig balra. - Nem alku ajánlat, ez így lesz és kész, amennyiben nem, annak meglehetősen kellemetlen következményei lesznek, az már kérdéses, hogy melyik fél számára is lesznek ezek kellemetlenek, ebben tulajdonképpen nem lehet biztos, az, hogy a Hulk milyen szinten vesz részt az egészben, illetve az esetlegesen elszenvedhető " károk ", vagy inkább sérülések és talán halálesetek mikéntje is eléggé befolyásolhatja a végkimenetelt, de ez majd még eldől.
- Tulajdonképpen indulhatunk is. - Legalább is a részemről, összeszedni való felszerelés igazából nincs, így hát, jobb híján megindulok gyalog, hiszen járművek nem igazán állnak rendelkezésre.

St. Mariah kórház
Lebotorkálok a lépcsőn, ami az egyszeműség miatt nem a legegyszerűbb, de erősen a korlátba kapaszkodva meg tudom oldani, majd pedig még embereket is találok, akiket tájékoztatni tudok a dolgokról és egészen boldognak tűnnek miatta, de nekem ez most más, mindig boldoggá tett, ha mások arcára akár csak egy kevés mosolyt is tudtam csalni, az egész napomat fel tudta dobni az ilyesmi de ez... Ez hidegen hagy, akárhány ember arcán is látom a boldogságot, vagy éppen hallgatom, ahogyan örvendeznek, nem dob fel, nem örülök velük, nem is érzem úgy, hogy okom lenne az örömre, hiszen... Hiszen mégis mi történt? Késik az elkerülhetetlen, semmi más. Mindenesetre is megremeg minden, ami arra sarkall, hogy kitekintsek az egyik ablakon, csak az alap kíváncsiságom kielégítése érdekében, amit pedig látok az egy kissé elszomorító, de viszonylag passzívan fogadom, mindenkinek megvan a maga problémája, akik ott voltak, nos azoknak az, akik itt vannak, azoknak pedig az, ami éppen itt van... Ezen pedig egy darabig képes lennék agyalni, gondolkodni, elemezgetni, csak hogy eltereljem a figyelmemet minden másról, de nem tudom megtenni mert az ablakon bevágódik valami és egyenesen rajtam köt ki, egyszerűen pedig fel is dönt. Nem igazán mozgok, valami olyasmi jár az agyamban, hogy biztos valami becsapódott törmelék talált el és ha megmozdulok akkor fájni kezd majd, nem mintha ez az egész kellemes lett volna, de igazából a rajtam lévő valami kezd el magától mocorogni, majd pedig... Odébb megy. Kissé meglepetten tekintek rá és próbálom bemérni, hogy most mennyire van messze tőlem, meg természetesen megfigyelem és valahonnan nagyon ismerős... Nem is kell sok idő, hogy rájöjjek honnan.
- Ó... Maga az a híres gyilkos... - Mondom mintha ez egy teljesen mindennapos dolog lenne, mármint hogy egy ilyen személlyel találkozom és még jó, hogy felismerem, bár nem nagyon vagyok tisztában az ilyen dolgokkal, azért szerepelt már pár helyen, végül is eléggé híres és meg is lep, hogy itt látom, gondolom ő is nézelődött, más logikus válasz nincs arra, hogy miért is volt pont ott, ahol, ha csak nem próbált éppen megölni... Bár akkor nem azt csinálná, amit, legalább is azt hiszem, ha csak nem érzi nagyon ráérősnek a dolgot, de azt kétlem. Megfordul a fejemben, hogy kapnom kéne az alkalmon, erre pedig beletúrnék a hajamba, egy régi ösztön jeléül, de hiába mozgatom a kezemet és érzékelem én úgy, hogy az mozog, legalább is azt hiszem, hogy mozog, az érzés, bár azok az izmok a felkaromban megfeszülnek, de mégsem érzem ennek a konkrét eredményét, hiszen elvesztettem a fél karomat., még mindig keserűséggel tölt el, hogy eszembe jutnak a történtek, ezt pedig kifejezem egy elnyúlt, szomorkás sóhajtással, de most van itt más amivel foglalkozhatok. Kíváncsi vagyok, hogy hajlandó lenne-e nekem szívességet tenni, bár kétlem, régen lett volna hozzá " eszközöm ", de már nincs meg ez, pénzem pedig nincs, mindenesetre is finoman nyúlok felé, de nem tudom, hogy képes is vagyok-e elérni, mert még mindig nem vagyok képes bemérni a térlátás hiánya miatt, hogy milyen messze lehet.
- Mondja csak, hajlandó lenne segíteni nekem pár dologban? - Kérdem finoman érdeklődve, mégiscsak meg kell próbálnom, ha már itt van, ha egyenesbe jönnek a dolgok, nem hiszem, hogy sok ehhez hasonló lehetőségem lenne.

A Stark és Tyranis páros között lezajló beszélgetést már figyelembe sem veszem, legalább is úgy nagyjából a felétől nem, mivel jelenleg nekem inkább úgy tűnik, hogy csak marakodnak, pontosabban fogalmazva az egyik fél inkább tűnik lealacsonyítónak, a másik pedig csak érzéstelenül reagál rá, szóval igen, ez az ő dolguk, csak eléggé intelligensek ahhoz, hogy normálisan letudják ezt... Másfelé terelem a figyelmemet, ami egyáltalán nem nehéz, mivel a lény, méretének köszönhetően eléggé látványos módon dől el. Egy kis ideig úgy tűnik, hogy ennyi volt, vége, a lény halott és most már remélhetőleg csak rendbe kell rakni a dolgokat... De nem, sosem lehet ennyire egyszerű sajnos, ugyanis Stephanie érkezik és nem hoz éppen jó híreket... Valakik eléggé ellátják egymás baját, valamint Soho nincs többé, felkavaró és mindkét esemény eléggé fontosnak tűnik, viszont kétfelé szakadni nem tudunk, így hát dönteni kell...
- Felség. - Biccentek neki szolidan, végül is egy uralkodónő, úgy vélem hogy ez a legmegfelelőbb megszólítás a számára, még akkor is, ha nem az embereket igazgatja, mert tulajdonképpen ez nem változtat az előbbi tényen, miszerint mégiscsak egy uralkodóhoz szóltam éppen, korábban pedig úgyszintén lett volna alkalmam köszönni neki de akkor viszont túlzottan elfoglalt voltam bár úgy vélem hogy ez azért egy eléggé elnézhető bűn.
- Chelseabe megyünk, ha valóban akkora erővel küzdenek csak idő kérdése, hogy ott is minden elpusztuljon... Aki képes odamenni gyorsan, az induljon, aki nem, az jöjjön egy kicsit közelebb. Chelsean belül nagyjából merre lehettek?- Kérdem, majd pedig remélhetőleg egy gyors " nagyjából erre " típusú válasz után varázslásba kezdek, ismételten teleportáció... A mai napom már talán túlzottan sokszor volt ez használva, de még mindig ez a leggyorsabb módja az utazásnak, főleg most, hogy a legtöbben csak gyalog mehetnének.

Soho: // Bocsi ha "lehetetlent" írok de nem tudom mi van a karakterrel.//
Nos a földrengések eléggé megnehezítik a dolgomat, olyan nagyon hogy a betervezett felmászás sem igazán jön össze, viszont talán nem is baj, pokoli lehet a helyzet odafent, én pedig azt látom jelenleg a legjobb döntésnek, ha tovább megyek és csak, tényleg csak akkor hagyom el a csatornát, ha nagyon muszáj, vagy ha igazán távol értem ettől az átkozott helytől. Azt hiszem, hogy ehhez többet hozzáfűznöm tulajdonképpen nem is kell, mert teljes mértékben felesleges lenne, a lényeget már elterveztem, távolra kell jutnom és ott elhagyni a csatornákat, vagy teljes, elkerülhetetlen vészhelyzet esetén, ami remélem, hogy azért nem lesz, és ennyi... Igen.

Soho:
A folyamatosan erősödő rengések miatt igencsak nehézkessé válik a haladás a csatornákban, én pedig felfelé veszem az irányt, mivel azt látom most a leglogikusabbnak, bár így mászni igazi kínszenvedés, bár azért annyira talán nem vészes... De valaki a segítségemre siet, ezt pedig majd később meghálálom valahogyan csak előbb legyünk... Egy újabb rengés, majd pedig mivel felfelé tekintek sikerül kiszúrnom, ahogyan az egyik épület dőlni kezd és egyenesen felénk zuhan. Ledermedek a látványtól, majd pedig ösztönösen magam elé emelem az egyik kezemet, mintha az képes lenne megvédeni a zuhanó épülettől, bár tudom, hogy ez sajnos nem így működik, de itt már más lépést nem látok, még a csatorna sem hiszem, hogy meg tudna védeni ettől... Mindenesetre is az utolsó emlékem, hogy igencsak közelről megcsodálok egy falat, az arcom pedig egy pillanatig, tényleg csak egy rövidke pillanatig iszonyatosan fáj.

New York szélén:
Szerencsére sikerül mindenkit kimenteni a zuhanó dög alól, nem voltak valami sokan, bár engem meglep maga az a tény is, hogy még voltak a közelben, mert hát mint korábban mondtam, vagyis azt hiszem, hogy mondtam, hogy aki képes felfogni a helyzetet normálisan, az inkább kerülne minél messzebb jelenleg... Persze akik itt voltak, nos lehet, hogy nem volt képes mindenki menekülni, szóval azt hiszem, hogy nem lehet egy rossz szavam se, mert különben meg tényleg ki tudja, hogy miért is voltak még itt. Lassan kezdek visszaballagni a többiekhez és így sikerül kiszúrnom az AIM-es alakot, így pedig egyértelművé válik, hogy ennek még itt nincs vége, viszont más is történik, valami ami ennél hirtelen súlyosabbnak hat. Asgard úrnője érkezik és sokkol híreket közöl, Soho elbukott és valakik robbanások erejével püfölik egymást... Már most fogadni mernék, hogy az egyik a hulk, mert ki más lenne képes akkorát ütni rajta kívül? Nem igazán ismerek még egy olyat, talán ez a gyík képes volt rá de ez már biztos, hogy nem fog senkivel sem verekedni.
- Üdvözletem. - Köszönök még a nőnek, majd pedig csak figyelek tovább, bármikor indulásra kész vagyok tulajdonképpen, gyalog, vagy máshogy.

Börtön

Genocide

A rám zuhanó épület romjai alól elindulok kifelé. Sérthetetlen bőröm megvéd a törmelékektől, s óriási erőmet könnyedén kihasználva kikerülök a kőtömbök alól, majd körbenézek.
Úgy látszik szövetségesek nélkül kell ebben a világban tevékenykednem, majd térnem vissza a sajátomba. Talán nehezebb dolgom lesz, de senki sem állhat meg velem szembe huzamosabb időn keresztül. Győzelmem biztos, és az egyetlen lehetséges kimenetele ennek a káosznak ami itt uralkodik.
Miután körbenéztem a helyen, kielemzem a helyzetet, ami azután alakult ki, hogy rám omlott az épület, és próbálok utat keresni, merre haladjak tovább.
Igyekszem olyan módon haladni, hogy jelenlétem titokban maradjon az életben lévők elől, s ha valakit életben találok azt megsemmisítem.

Börtön - Genocide
A füstölgő romok között Genocide lassan kiemelkedik. A pusztítás mindennel végzett, de őt megkegyelmezte. igaz a villám ereje még az ő eszméletét is elvette. A tomboló viharban látni lehetett, hogy egy alak alább száll. Némán miközben száz meg száz villám táncol végig rajta. A víz tetején megáll a férfi és szótlanul sétálni kezd az óceánon.
- Még élsssz. Izgalmas. Tán nem lesz ez oly könnyű, mint hittük. Van még remény.


Part - Sarah
Póki felkapja Saraht, Logant meg Rado, miközben mögöttük picit lemaradva varangy ugrál. A csapat megindul a belvárosba.

St. Mariah kórház - Csilla, Bérmajom
Csilla elviszi a majmot. A zavarban nem is figyelnek rájuk.

Soho szélén - Reptil, Tobias Boon /Lex meghalt/
A kacaja minden közelben lévőt remegve a földre taszít. Mikor Reptilet megragadja a Bosszú Szelleme és a falakhoz vágja. Az ereje hatalmas lett. Úgy dobta el a lényt, int egy babzsákot. A romos fal megrepedezik az embertelen becsapódásától. Annak legalább két bordája el is tört az élménytől. A szellem látja a lény körül megjelenni a bűntetteit. Gyilkosság, rablás, árulás, hazugság. Bűnös.

New York szélén - Tyranis, Ray Adam, Lea, Árny, Steph és Prof AIM
Stark megrázza a fejét.
- Engem és csodalányt küldjön a gyáramba. Nézzünk valami hasznosat. Minden fegyverem oda lett azzal a bombával.
Grendel előre lépett.
- Menjenek mind Chelseabe. Én megyek segítek Sohoban, azokon, akiken lehet. A képességeim tökéletessé tesznek életmentésre és a harcban úgy sem vagyok olyan effektív, mint önök.
Grendel ezzel megindul és a párost Árny elteleportálja majd magát és a többieket a harcolókhoz varázsolja.

SterkTech, Tony személyes laborja - Tyranis
A fénnyel megérkezik Vasember és Tyranis.
- Üdvözöllek szerény lakomban. Szerencse, hogy Árny ott volt, az ajtók kinyithatatlanok elektromosság nélkül. Lássuk mi van a hűtőben.
Mondja és a régi páncél felé tart, ami körül az első találmányai vannak.

Chelsea - Szehmet, Tao, Anastasia, Gladiátor, Ray Adam, Lea, Árny, Steph és Prof AIM
Hulk azonnal karjait emelte a lézerre és az öklei felfogták a lézert. majd gyorsan tapsolt egyet a füstölgő kezeivel. A csapás erejétől még az éppen elfutó Taoék is a földre estek, de szerencsére előttük megjelentek egy misztikus teleport fényben a következők: Ray Adam, Lea, Árny, Steph és Prof AIM.
Kallark csak egy kisbuszba zuhant, de ahogy ki emelkedett végre a hallását is visszanyerte és azonnal érzékelte az érkezőket. Ők is felismerték a szuperlényt, aki a shi'ar hadsereggel akarta kiirtani az emberiséget.

/Kéri valaki, hogy jelezzem a saját njk-imat is a posztokban?/

~ Chelsea ~
Bólintottam, amikor mondták, hogy Chelsea-be megyünk, igazából kezdtem magam kellemetlenül érezni, hogy nem volt nálam semmilyen fegyver ebben a helyzetben, főleg, hogy harcolni megyünk. Körbenéztem, de senki sem volt olyan, hogy kardot használt volna, akkor pedig tehetetlen voltam. Az erőm nem volt nagyobb, mint ahogyan kinéztem, így erőben nem versenyeztem másokkal, csak az ügyességemre számíthattam. A villanás után pedig megérkeztünk oda, ahova kellett. Nyeltem egyet, amikor megláttam, hogy ki is rombolja a városnak ezt a részét.
- Az ősi istenek nevére! – nyögtem fel.
Múltkor ellene az egész hadsereg kellett, Midgard minden szuperhőse, most pedig csak ennyien vagyunk miközben a város is szétesik körülöttünk. Mivel nem tudhattam, hogy miként támad ránk, vagy nem törődik velünk próbáltam kissé odébb kerülni a tömegtől és a tekintetemmel a földön valamilyen fémrudat, vagy olyan dolgot kerestem, ami fegyverként tudok használni.



~ Chelsea ~
Lea is csak bólintott, majd megtördelte a kezeit, hogy felkészüljön arra, ami következhet. Nem sikerült! Meglepetten látta, hogy a lila alak volt ott Hulkkal küzdött éppen, amikor megérkeztek. Tehát most már itt voltak mind a ketten és az idegen. A legszebb, vagy talán a legszomorúbb a történetben az volt, hogy ő maga sem látta, hogy miként fog a város egyben maradni ettől a verekedéstől.
- Innen átveszem nagyfiú! – kiáltott oda a Hulknak.
Nem is várt sokáig, hanem már el is lökte magát a földről Gladiátor felé. Remélte, hogy még lesz ideje odaérni azok előtt, hogy a lila majom elindul felé. Utálta a lila bőrűeket, valószínűleg pont Gladiátor miatt, mert egy flottát hozott, hogy elpusztítsák őket. Próbál megérkezni, odaérni a strontianhoz, arra figyel, ha a másik támadna, akkor kitérjen előle, de ha sikerül megérkeznie, akkor Lea feltett szándéka, hogy visszaépítse a férfit a kisbuszba, ahova Hulk ágyazta be nem sokkal korábban.



Direkt nem reagálok Gladi támadására, révén ha megindul másfélszeres hangsebességgel nincs az a karakter a csapatban (sem játékban most), aki észrevenné, hogy elindult. Így ezért nem teszem, mert nem lenne reális.

De, mégis megdöbbenek. Lassan megfordulok, és elkerekedett szemmel bámulok a lányra. Honnan a fenéből tudja, hogy ki vagyok? Milyen körökben mozoghat, ha tisztában van a jól menő bérgyilkosok kilétével? Talán valami maffiafőnök lánya lehet. Ez a sérüléseit is megmagyarázza. Valami leszámolás vagy túszejtés lehetett. Ez pedig azt jelenti, hogy jól fizető munka van kilátásban. Egy pillanat alatt a megdöbbenés számító mosollyá változik.
- Miben segíthetek? - kérdezem szívélyesen.
Jól fog jönni ez a kis pénz, úgyis sokat veszítettem a katasztrófa miatt. Az ilyen családi ügyekből nagyon jól lehet kijönni anyagilag, mivel a szerető apuka ilyenkor kivételesen nem a zsebével gondolkodik. Szinte látom magam előtt a tomboló maffiózót, amint irreális összegeket ajánl annak, aki kinyírja azokat, akik ezt tették a lányával. Úgy tűnik, mégis csak történnek jó dolgok is velem. Még jó, hogy pont ezen az ablakon estem be.

Part:
A hallgatásukból úgy veszem, hogy a kijelentésem ellen senkinek sincsen ellenvetése... Helyes! Pontosan ez-az, amit szeretek, sajnálatos, hogy az esetek túlnyomó többségében nem így van, bár ez teljes mértékben érthető, hiszen ők elvileg hősök, persze tulajdonképpen ez csak egy megnevezés, egy önkényes rang, legalább is ez jön ki belőle, ha az ember alaposabban végiggondolja, bár ebbe most nem igazán szeretnék részletesebben belemenni, teljes mértékben fölösleges időpazarlás lenne. Pókember felkap, én pedig természetesen, hogy kicsit könnyítsek a dolgon belekapaszkodom, valami olyan módon hogy a kezem azért ne nagyon legyen útban, jelenleg nekem sem lenne érdekem zavargatni, hiszen zuhanni nincs sok kedvem. Egy pillanatra hátra tekintek, bár ez igazából nem túlzottan könnyű, de kíváncsi vagyok, hogy menyire képesek haladni a többiek, a válasz pedig hogy megfelelően gyorsan, végül is senki sem maradt le túlzottan, így pár másodpercnél nem is igazán szemlélem őket tovább.
~ Remélem van is valami tervünk azon kívül, hogy " odamegyünk és szétrúgunk egy pár lila farpofát "... Nyersen fogalmazva. ~ Agyalok még magamban csendesen, de nem teszek fel kérdést, nem hiszem, hogy érkezne rá értékelhető válasz.

St. Mariah kórház:
Úgy tűnik hogy sikerült meglepnem az alakot... Ami pedig engem is meglep mert nem értem, hogy miként lehet meglepődve vagy hogy egyáltalán miért... Azon talán, hogy felismerem?... Nos nem hiszem, mert bárki aki egy kicsit is alaposabban utána jár a dolgoknak, akár csak apróbb kíváncsiságokból is... Na jó nem ragozom, a lényeg hogy a mai világban bárhonnan lehet információt szerezni, főleg az internetről. Mindenesetre is mosolyogni kezd és úgy tűnik, hogy fogékony lenne egy üzletre de... Egyrészt most kirázott tőle a hideg, másrészt pedig ez így felvet bennem egy kérdést, ami valószínűleg már többször is megfordult a fejemben.
~ Vajon tényleg akarom én ezt?... ~ Nagyon fogós kérdés, nem vagyok benne biztos, hogy igen, ellenben abban sem, hogy akarom, így hát komolyan agyalnom kell rajta, ami pedig az elmerengésemen jön ki eléggé érezhetően, hiszen fókusz nélkül nézek kissé gondterhelten a messzeségbe. Közben akaratlanul is haladni kezdek, azt hiszem talán lefelé... Végül pedig döntésre jutok, amit pedig a reményhez kötök. Még sóhajtok egyet lemondóan a válaszom előtt.
- Hmh... Tudod mit?... Inkább... Inkább hagyjuk, bocsi hogy ezzel zavartalak. - Reménykedem benne, hogy azok a mocskok elégtek abban a lézerben... Sugárban... Akármiben amivel a gyík végigszántott egy hatalmas részt, amúgy meg ha tényleg így történt, akkor meg a semmire fizetnék, ráadásul ne is hiszem, hogy vállalna egy ilyen munkát, mert végül is minek? Személyes bosszú, heh, nem az ő dolga. Jelenleg megpróbálok kijutni az épületből, de a lépcsőnél is eléggé kapaszkodnom kell, mivel állandó jelleggel mellé lépek, vagy lecsúszik a lábam mert pont a peremét kapom el, eléggé kellemetlen.

Soho szélén:
A dolgok eléggé gyorsan elfajulnak, ezt főleg akkor érzékelem, amikor valaki megragad és olyan erővel vág egy falhoz, hogy azon szabályosan, hangosan nyekkenek egyet, meglehetősen fájdalmas, biztosra merem venni, hogy eltört néhány bordám, most viszont örülök, hogy ezt a találkozót sikerült ennyivel megúsznom, mármint a falasat, mert kétlem, hogy a többi ennyire egyszerű lenne... Csak tudnám, hogy hogyan képesek ennyire egyszerűen elromlani a dolgok? Az ember az egyik pillanatban nyugodtan sétálgat az utcán, aztán a következőben már ketten üldözik, még egy picit később pedig kétszer is megfürdik a csatorna vizében... Aztán még ugyan az nap, ugyan így egyik pillanatban sétálgat az utcán, aztán megpróbálják elgázolni, majdnem porig égeti egy lézer, minden romba dől és aztán még falhoz is csapják az illetőt... Utálom ezt a helyet! Mindenesetre is most viszont a meglépésemmel kellene foglalkoznom, ugyanis ez így nem igazán mehet tovább, mivel így is tartok tőle hogy ez a... Tökfej alak egyenlőre még csak finomkodott. Veszek egy nagy levegőt, ez most felettébb kellemetlen lesz, de meg kell tennem, bár a regenerációm már valószínűleg dolgozik rajta, de a bordáim attól töröttek, nekem pedig futnom kell, így bármennyire is sajog még a testem a becsapódástól, nagy levegő és tudom hogy fájni fog, de futni kezdek, csak az a baj, hogy most nem tudom hova, nem is nagyon hiszem, hogy van hova, de megint, mint korábban is, el kell tűnnöm innen, eléggé sürgősen még mielőtt a következő aminek nekicsapódok nem egy fal lesz, hanem mondjuk egy... Rakat falból kiálló fémdarab, ebben a helyzetben nincs időm leállni azon gondolkodni, hogy most mi is azoknak a neve pontosan... Menekülés heh?... Nos így belegondolva, a mai nap alapján ítélve nekem már nem is igazán maradt más ezt leszámítva.

Chelsea:
Még figyelem, ahogyan a mágusunk elteleportálja Tyranist és Starkot, majd pedig ahogyan Grendel lelép. Eléggé bölcs alak, eléggé jól ismeri a határait szóval nem kérdőjelezem meg a harctudásával kapcsolatban, mondjuk ez csak az egyik oka, a másik az, hogy ugyan mégis mi közöm lenne nekem hozzá? Semmi, egyszerűen semmi, tudok róla pár dolgot és igazából ennyi, még csak utána sem néztem igazán a dolgainak. A teleportálás után körbenézek sietősen és egyből kiszúrom azt a kellemetlen, lila alakot aki nem sokkal korábban érkezett ide a bolygó kiirtása érdekében... Nos egyszer már sikerült megállítani, remélhetőleg ez működni fog még egyszer, igaz nem tudom, hogy hova zárhatnánk, mert ha kijutott akkor vagy kapott segítséget, vagy pedig valami egyéb galiba adódott a börtönben amit most nem akarok nevén nevezni. Akármelyik is legyen, most itt van és így elégé nagy a gáz. Az erőm még mindig aktív, még mindig termelem a mérget, azt tudom, hogy iszonyatosan ellenálló a bőre, de attól még csak bőr, fel kell hogy szívja a rá kerülő anyagokat... Így hát bár csak finoman, de helyezkedni kezdek, hogy a megfelelő alkalomkor, amikor nem rám figyel nekivetődhessek és adhassak neki egy jó adagnyit a mérgemből, majd pedig távozzak a közeléből remélhetőleg azelőtt, hogy mondjuk összemorzsolja a nyakamat...

~ Chelsea ~

A gyerek nem ellenkezik, és Rat boldog emiatt. Ahogy rohan vele, úgy tűnik, soha nem fog kiérni a vész epicentrumából, pedig a lábaiban kezd az ólmos fáradtság meggyűlni. Valaha azt mondták neki, ilyenkor kell még megnyújtani a lépéseket, és kitartani, de könnyebb mondani, mint tenni, mikor érzésre a tüdeje is kezd cseppfolyóssá válni, a levegő kevéssé, fájóvá. Teste, mely a hosszú rohanástól az utóbbi időben elszokott, minden pillanatban megállásért kiált, s nincs már elég adrenalin, hogy elnyomja a késztetést.
-Uh.. a francba velük. -pillant a két, szinte felfoghatatlan szörnyetegre, akik mintegy mellékesen a házakkal gurigáznak. Aztán valami hirtelen lökés őket is a földre taszítja. Rat csak annyit próbál elérni, hogy ne a lányra essen, majd lihegve elnyúlik a földön, annak hűvösén. Élvezte a hűs betont, bár valószínűleg felsértette a bőrét, és onnan lentről próbált fókuszálni az új, semmiből előbukkant alakokra. Majd lassan remegő tagokkal tápászkodik fel. Végül a kislányra néz.
-Hé, kölyök, jól vagy?-hősök jöttek. Van aki már a zöldségnek is esik.. szóval ahogy eddig, menniük kell minél gyorsabb iramban innen. Most.. az viszonylag szolíd lesz, hacsak valami használható járműre nem bukkan.. Mindenesetre a következő tömbig megpróbál eljutni a kölyökkel, mielőtt bajba kerülnének.

Élvezettel nézem ahogyan a két alak erőteljesen püföli egymást, elbűvöl ez az erő, annyira csodálatos, egy dolog jár közben csak a fejemben, ennek pedig hangot kell adnom, az egyetlen pedig, akinek mondhatom az nem más, mint a nő aki éppen cipel.
- Egyszer én is ilyen erős leszek! - Jelentem ki színtiszta elhatározottsággal és lehetségesnek is tartom, mert ők is olyan erőse és én is olyan erős akarok lenni ha nagy leszek mint ők! Egészen addig figyelem az agresszív játékot, amíg fel nem borulunk egy furcsa lökés miatt, ez már annyira nem kellemes, nyekkenek egyet a földön, nem szeretem megütni magamat... De túlélem, végül is ez csak egy kis " aucs ", egy kis fájdalom, belefér és pár könnyel átvészelhető. Egy kis nyugodt fekvés után feltérdelek és úgy tekintek ama bizonyos nőre, kicsit megszeppenve, de végül elmosolyodom, az előbbi helyzethez képest, ami annál az épületnél volt ez még vicces is, meg sokkal nyugodtabb mert nem nagyon érzem veszélyben az életemet.
- Ugyan ezt akartam kérdezni. Amúgy igen! - Mondom boldogan, majd pedig ha más nem, akkor sétálok vagy futok utána, furcsa, hogy korábban nem így viselkedett, pedig akkor hamarabb is megkedveltem volna... Nem értem én a felnőtteket, mindegyik annyira furcsa.

Soho szélén

- Az igazság ereje... - kommentálja magának a tökfej a történést. Megtornáztatja az ujjait, amik most néhány másodpercig úgy járnak mintha önálló életük lennének és éppen nagyon is élveznék. A zavarodott bosszú máris azon gondolkozik milyen gyönyörű tettekre lehet hivatott, hiszen ereje egyenlőre határtalannak tűnik. Magában elmosolyodik, alig várja, hogy tesztelhesse. Már megvan hozzá a bűnöse. Aki sokszorosan érdemelte ki a sorsát.
A tőle telhető leggyorsabban, cikázva, lángokat lobbantgatva próbál újra az embertelen közelébe kerülni, hogy megragadja az egyik csuklóját, majd hatalmas kacagás közben megpróbál vele körbefordulni és a legközelebbi kemény objektumhoz vágni.
- Raboltál! Hazudtál! - Ordítja rá, komoly, dörgő hangon, mintha a kilenc bugyorból szólna. De mégis kacagásban végződik.
- Mi a mentsége vádlott? Mi? - Kérdezi ismét fagyosan, ahogy felé indul. Ha eddig a terv szerint történtek a dolgok.

Még amolyan kívánságműsor szerint külön helyekre teleportálok néhány személyt, egészen pontosan Tyranist és Starkot a kért helyre, majd pedig a csapat többi részét viszem magammal együtt Chelseabe... Körbe nézek természetesen, hiszen van itt valami, vagyis vannak itt valakik akiket valószínűleg le kéne állítani és nem is igazán telik sokba, hogy megpillantsam a lila bőrű alakot akivel sajnos már korábban is igencsak meggyűlt a bajunk... Most pedig szabad, én pedig mertem remélni, hogy a mai napon már nem lesz több probléma, illetve hogy ez az ügy sem lesz annyira bonyolult mint amilyennek hangzott... Sajnos tévedtem, megint, viszont most nincs idő sajnálkozni, kevesebben vagyunk mint a legutóbb voltunk és biztosra veszem, hogy bosszús amiatt ami történt, feltételezem hogy a börtönben is elment az áram, ugyan úgy mint a hellicarrieren korábban... Érdekes és szomorú tény, főleg azért mert akkor nem csak ez az alak szökött meg onnan, bár azt hiszem jogosan érzem úgy, hogy mégiscsak vele lesz a legtöbb problémánk. A lehető leggyorsabban megpróbálok egy falat felhúzni köré, bezárni egy amolyan gömbbe, remélem hogy képes vagyok vele egy helyben tartani, ki kéne teleportálnom az űrbe talán de... Legutóbb onnan jött bármiféle hajó nélkül, így nem hiszem, hogy különösebben meghatná a dolog, így egyenlőre csak próbálom biztosan egy helyben tartani és időt hagyni másoknak, hogy felkészüljenek, esetleg összeszedjék magukat... Csak abban az esetben engedem le ezt a mezőt, ha teljes egészében biztos a helyzet, nem korábban, nem kockáztathatok. Remélem hogy ő nem fog olyan könnyedén kijutni a burokból, mint az a gyík korábban.

Börtön - Genocide
A szikla hiába repül, mert az alak már Genocide előtt van egy szemvillantásnyi idő alatt és fogja a torkát.
- Már késő. Túl sokan haltak meg.
Mondja büszkén és Genocide ténylegesen fulladozni kezd a szorítástól. Hiába üti a rejtélyes alakot az meg se rezzen.
- Kár. Reméltem, hogy érdekes leszel.

St. Mariah kórház - Csilla, Bérmajom
Beszélgetnek.

Soho szélén - Reptil, Tobias Boon /Lex meghalt/
Reptile menekülni próbál, de a szellem követi és a csuklójánál fogva egy romos autóhoz vágja. Az embertelen szédült és zavaros. A járásra már alig képes.

StarkTech, Tony személyes laborja - Tyranis
- Jó tipp, de nem. Fél éve sikerült megműteni a szívemet. Már semmiféle géptől nem függtem. Gondolom, ha függtem volna mára halott lennék.
Stark közben a régi páncélja darabjait dobálja szét.
- Óóó nem. Ez a másik oldalról van kis kék zsenim. Ez varázslat. Jól célzott technológia ellenes mágia. Uuuuutálom a mágiát. Ha emp lett volna mi is éreztük volna és ami fontosabb, hogy a gépek idővel beindulhatnának, de semmi energia alapú eszközöm nem hajlandó működni.

Chelsea - Szehmet, Tao, Anastasia, Gladiátor, Ray Adam, Lea, Árny, Steph, Prof AIM, Sarah
Kallark lézere kivégzi AIM Profot majd lehasítja Ray Adam lábait. Amazon neki ugrik és Steph felrepül így menekülnek meg a lézer elől. Gladiátor még csak Hulkokra figyelt így a második lézerét megszakítja Logan, akit Pókember pontosan a hátának dobott. Rozsomák adamantium karmai végig hasították a stronian hátát.
- Vége van pubi.
Mikor a vérző űrlény felfoghatná Amazon egy pofonnal újra a kisbusznak csapja, ami ketté is szakad tőle. Árny pedig egy misztikus gömbbe zárja. A többieknek Póki integet békésen.
- Cső! Nyugi a testvériség velünk van. közmunkán takarítunk szupererős mega emberirtó ufókat. A keddi program.
- Szerda van...
- Kösz Hulk.

Messzebb - Szehmet, Tao, Anastasia
A trió tovább menekül a harci zajok enyhülése egészen nyugtatónak tűnik, de valami más kevésbé. Az utcákon ugyanis civilek vannak. A harctól minél messzebb mennek annál több ártatlan nézelődik. Majd meglátják, hogy egy pár ember színes papi fura dél-amerikai jelmezekben sétálnak és díszes tőrökkel játszanak.

~ Chelsea ~
Sikerült éppen időben felrepülnöm, ha nem teszem meg, most én feküdnék holtan, vagy lábatlanul a földön. Hihetetlen gyors volt a férfi, igaz emlékszem, hogy még Einar-nak sem volt éppen a legkönnyebb ellenfél, amikor egy hónapja megküzdöttek. Láttam a sárgaruhás illető lelkét s a felé fordultam.
< - Menj s térj meg a vallásod szerinti túlvilágon – mondtam a halottak nyelvén neki. >
Amazon sikeresen eltávolította innen és, ahogyan láttam a főmágus is gondoskodott arról, hogy ne jöjjön vissza a férfi, ahogyan az F4 is. ezek szerint más is látta, észlelte, amit én és lassan ismét itt lesz egy akkora csapat, mint korábban, amikor legyőztük. Leszálltam a sérült férfi mellé, lézer, nem vérzett a seb, nincs annyi mocsok, mint Asgardon a háborúban, amit Avalonnal vívtunk középkori fegyverekkel.
- Orvosi csomagra és orvosra van szükségünk! – mondtam hangosan a többieknek. – Nyugodjon meg, próbáljon mély levegőket venni, valószínűleg sokkot kaphatott…
Mármint az lenne a normális, nem voltam orvos, csak alap elsősegélyhez értettem, az pedig ide valószínűleg kevés lesz.
- Segítsen valaki, hogy biztos helyre lehessen vinni az út közepéről!
Ha valaki segít, akkor megpróbálom átkarolni a karjainál és odébb vinni valamilyen fedezékbe a harc színterétől.



~ Chelsea ~
Sikerült megérkezni a fickóhoz, még így is látta, hogy a lézer elszáguld mellette, de ő megütötte a strontiant.
- Ezt az egy hónappal ezelőtti támadásért.
A következő támadás félbeszakadt, látta Logant a férfi hátán, majd egy még erősebb ütést vitt be a férfinak.
- Ezt pedig azért, mert engedély nélkül kijöttél a börtönből! – tette hozzá.
Ekkor a kisbusz már szétszakadt, de egy gömbbe, börtönbe került újra az ufó, hála a mágusnak. Pókiék felé nézett.
- Az F4-nek keddi, az Angyaloknak ez szerda délutáni program a délutáni tea előtt – tette hozzá egy mosollyal.
Csak ekkor nézett hátra, egy újabb halott és az egyik társuk lábait vesztette el. Dühösen szorította ökölbe a kezeit és elindult Gladiátor felé, meg megállt az energiapajzs előtt.
- Mikor engeded le a pajzsot? – kérdezte hátra Árny felé anélkül, hogy hátrafordult volna. – Lila punkot akarok laposra verni!



Mr. Bad Hair Day-jel (Gladi) majd írok, ha Sarah írt.

Tagadhatatlanul látszik, a bűnös lelke megérett a távozásra. Nem ellenkezik és ezt Bosszú pontosan látja. Tovább sétál felé, kivéve ha az ismét futással próbálkozik, akkor ő is úgy próbálja beérni. De mindenképp a következő lépésként egy hirtelen mozdulattal lábával betámaszt a bűnös törzsének, miközben elkapja a karijait csukló tájt.
- A lopás volt a legkevesebb! - Jegyzi hidegen, majd mind a két kard egyszerre csavarja meg egy pillanat alatt használhatatlanná téve azokat. Majd térdre löki a bűnöst.
- Hallottad már a kifejezést: a karma egy k.rva? - Kérdi a halk recsegő hangon, majd felkap valami olyan törmeléket (lehetőleg egy stoptáblát rudastul) ami használható szál/vágó fegyverként.
- A gyilkosság megfizet magáért! - Ordítja magát el, felgyúlnak körülötte a tüzek és a következő mozdulattal megpróbálja tarkón nyesni a szerencsétlen embertelent. Ha azzal megvolt földre rúgja a testet és tovább indul egyenesen, a helyes irányba, hogy újabb bűnökért hajtson be néhány lelket.

Messzebb - Szehmet, Tao, Anastasia

-Legyél.. legyél még erősebb náluk.- Rat szívből jövő jókívánsággal tápászkodik fel, majd nyújtja újra a kezét a kölyök felé.
-Én megvagyok- Kényelmetlenül húz-feszít.. Fáj is a betonnal találkozás emléke, de hol van ez ahhoz, hogy az oldala szúr a sok futástól? Talán még örülnie is kellene a dolognak, hiszen így más bajt nem érez. A menekülés pedig folytatódik, mindaddig, míg a civilek furcsa körébe nem érnek. Ott már csak sétára fogja a tempót.
-Megyünk tovább, de elvegyülünk kicsit, oké? Nem izgatunk fel senkit, de nem állunk meg.- Ők maguk sem mások ránézésre, mint menekülő civilek, de ott belül, a szívükben tudják, hogy nem áldozati bárányok, akik a vágóhíd előtt tolonganak. Így hát a nő szerint nem állhatnak meg, akkor sem, ha a veszedelem nem követi őket.. Menniük kell, komoly szándékkal, egyenesen átvágni a tömegen, hiszen csak az erőteljes fellépés nyithat utat nekik. Rat persze figyeli az arcokat. Nem közvetlenül bambul bele az idegenek képébe, de keresi a régi csapat ismerős arcait, mígnem valami egészen furcsa dolognak nem lesz szemtanúja, ami miatt egyszerűen meg kell állnia pár pillanatra. Úgy tűnt az indián zenészeknek leáldozott, helyettük valami sokkal furcsább csoport jelent meg.
-Ez meg.. mi a fene?-hitetlenkedő, kérdő hangjának ha akart volna sem tudott volna gátat szabni, ahogy figyelte őket, és próbált rájönni, mit is csinálnak. A díszes feltűnés, a tőrökkel való furcsa játék a baj közepén nem lehetett ártalmatlan szórakozás. A dél-amerikai díszlet.. közük lehetne vajon a hatalmas gyíkhoz?