Utopia

3 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Teddy Csüt. 16 Aug. 2012, 03:45

A panaszkodásomra, vagy inkább megrovásomra nem érkezik semmi értelmes, vagy legalább is semmi, ami hirtelen annak mondható lenne a részemről, egyszerűen csak azt mondják, hogy hallgassak, vagyis April mondja azt, és nem is akármilyen módon, egyrészt úgy hív, oly néven, ahogyan ezelőtt még soha, senki sem tette, másrészt pedig eléggé kemény stílusban, ami valahogy nem olyan, mint a Thorhalla féle stílus, azt nem tudom komolyan venni, de ez most... Egyszerűen elakad tőle a szavam, a szemeim szokatlan módon elkerekednek, amolyan valós meglepődés süt a tekintetemből.
~ Most akkor... Hogy hívnak?... Új nevem van? ~ Lehetséges lenne? Nagyon, de tényleg nagyon régóta ugyan úgy hívnak Teddy, még soha sem hívtak máshogyan, még csak becenév szintjén sem, és ez most megváltozott, egy erőteljes körettel kísérve... És ez valahogy megmozgatott, nem tudom pontosan hogy miért, vagy hogy-hogyan, de hirtelen a lány más a szemeimben... Nagyobb egy kicsit, és mintha közelebb lenne mint eddig volt.
- Öh, őőőő... Őőőő várj meg!!! - Kiáltok még a lány után miután elindult, és a lehető leggyorsabban ahogyan tudok utána szökdécselek, majd pedig megpróbálok rátapadni a bokályára. Nem tudom igazából, hogy mit csinálok, vagyis nem vagyok benne biztos, és az okában sem, de "haza" kell vinnie... Ő különleges, és most hogy rá koncentrálok, valahogy hirtelen az ölés sem jut eszembe... Kivéve most, és most, és most is... Jó nem számít, akkor is, most követem mindenhova, és nem azért, hogy csak úgy ok nélkül csüngjek a nyakán, csak félig, most van rá okom, csak magyarázatom nincs, de ezt azt hiszem már egy párszor elmondtam, és annyira meg nem szeretem ismételgetni magamat. Ha nem is tudom elkapni a bokáját, és azon esetleg fentebb mászni, akkor is "hűségesen" követem mindenfelé, bár nem hiszem, hogy olyan hű de sok helyre mehetne itt, vagyis de, mehetne, de miért is tenné?

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Sarah Csüt. 16 Aug. 2012, 04:27

Védeném Holocaustot, de hiba csúszik a " rendszerbe ", szokatlan, és eddig fel nem fedezett hiba, a megoldás pedig ismeretlen. Két társa állnak elém, és fognak le, hogy ne segíthessek gazdámnak, én pedig nem értem, hogy miért, akárhány számítást is végzek el, egyik sem vezet megoldásra, így az egyetlen megoldás, hogy fáradhatatlanul feszítem a lábaimat, és tolom magamat előre, egészen addig, amíg Apokalipszis buzdítani nem kezdi a hitetlen lányt a fia elpusztítására. Ezen a ponton a géptest, mint egy szobor egyszerűen ledermed, a folyamatos feszítés megszűnik, " az izmok elernyednek ", és egyszerűen vissza állok alapállásba, mint ahogyan egy lovasnak állnia kel, egyenesen és büszkén, hogy erőt sugalljon, már ha érezvén, hogy abbahagytam a fölöslegesnek minősített támadást elengednek. Mind-e közben a fejemben adatok kerülnek törlésre, és új információk kapnak helyet, illetve lesznek beiktatva. Holocaust még mindig egy védendő személy, de a minősítése minden egyes ütéssel csökken, ahogyan senki sem tesz semmit, s a nagyúr " lányom " szólításának hála, Doria is új minősítést kap, és eléggé sokat lép hirtelen fel egy bizonyos skálán, de a pozíciója egyenlőre nem megerősített, pedig a látottak alapján valószínűleg annak kéne lennie, a rendszer óvatosságra int, és egy erősebb bizonyíték után fogja végleg leigazolni az új információkat, ami valószínűleg hamarosan meglesz, csak idő kérdése, az pedig, számítások szerint legalább is, még sok áll a rendelkezésemre, így az igazolást semmi sem sietteti, bár ha már csak kevés időm lenne hátra, mert például éppen összezúzásra kerülnék valami által, valószínűleg akkor sem lenne semmi, ami ilyen téren siettetne.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 22 Aug. 2012, 18:59

Hátrahőkölök, amikor April közli, hogy mi a terve, hogy elfogyott a türelme, és harcolni akar. Ez már nem April, ha volt is benne valami még a nőből, az mostanra teljesen eltűnt, vagy átformálódott. A Főnix beszél belőle, a harag, ami azért tombol, mert elvitték a leendő gazdatestet. Értelemszerű, hogy vissza akarja szerezni.
-April, várj! - Utána iramodok, mikor felfelé indul a lépcsőn, mikor felérünk abba a terembe, ahol korábban tanácskoztunk, konstatálom, hogy a többiek már eltűntek. Egy pillanatra még érzem magamban a félelmet, amikor Aprilre nézek, de aztán felidézem magamban, hogy egyszer már álltam szemben ezzel az erővel, farkasszemet néztem vele, és ő pislogott. Oké, talán ez egy kicsit túlzás, de valahogy megúsztam, ő pedig meghátrált.
-Emlékezz, mit mondott Thorhalla, és hogy te mit mondtál. Gyógyítani fogtok, nem gyilkolni! Vér és könny helyett békét hozol a világnak! Építeni fogtok, nem pusztítani! Ezt ígérted. Erre esküdtetek fel.
Igyekszem nem követelőzve mondani, inkább tényleg csak emlékeztetni őt, de valamiért kétlem, hogy bármi is hatna most.
-Legalább... Legalább várd meg, míg Thorhalla visszajön.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by April Szer. 22 Aug. 2012, 19:10

Mivel fent nem találom Thorhallát, gyanítom, már távozott a fiával. Érzem, hogy messze jár, más dimenzióban, Asgardon van most. Apokalipszist is érzem, Doriát, és tudom azt is, hogy végük van. Végük van, mert így kell lennie.
-Azt mondtam, hallgass! - Fordulok Tao felé szemeimben dühvel. - Jól emlékszem, hogy mit mondtunk. Azt mondtuk, békét teremtünk, de láthatod, mit ért ez a béke! Az egyik főnix halott, a másik elhagyta ezt a világot, hazatért oda, ahová tartozik. És jól tette!
Az utolsó mondatánál a testemet körbeölelő lángok ismét felcsapnak, forr bennem a harag.
-Nincs... Szükségem... A segítségére.
A lángokat az egyik kezemről eltüntetem, felkapom Teddyt, és repülve, inkább száguldva hagyom el az épületet arra felé, ahonnan Apokalipszis jelenlétét éreztem. Taot az épületben hagyom, ha túl gyáva ahhoz, hogy harcoljon, ha túl önző ahhoz, hogy a sajátján kívül más világ is érdekelje, akkor maradjon csak. Nincs rá szükségem a célom eléréséhez.

_________________
Utopia - Page 3 April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Morsus Pént. 24 Aug. 2012, 20:16

Apocalyptika:
A koponya, amit a lány kiszed már a kezében szinte porrá válik, de Apokalipszis lába elég már csak egy füst gomolyag érkezik le.
- Elvették mindened. Elárultak. Eltörtek. Nézz magadra. Erősebb lettél. Erősebb, mint valaha. Erről szól az élet. A legerősebb éli túl. Te vagy a legerősebb.
Majd finoman a nőhöz lépett és látszott rajta, hogy nem fogja őt bántani. Kezével lassan odanyúlt, de direkt úgy, hogy a nő tudja nem akar rosszat. Az érintése az első kedves és finom dolog, amit érzett több éve. A mutáns a hasát simogatja meg.
- Ti vagytok a legerősebbek. Ugye érted már?
Megvárja a nő válaszát.
- Az X-men egyenlősége és védelme gyengévé tesz mindenkit. Te vagy az élő példa. Mindent elvesztettél és erősebb lettél és most már... nem vagy egyedül... - mondja a gyermekre utalva. - Az erős új életet alkot. Fiam elvett tőled mindent és te több lettél tőle, mint ő. De még erősebbé kell válnod, hogy legyőzhesd a Főnixet. Ezért hoztunk ide.
A mutáns most körbe mutat és a nő látja Wakanda romjait. Egy barlangra mutat a mutáns-isten.
- Ott. Ott vár a sorsod. Mindenre választ kapsz.

/Ha Doria bemegy kövi kör már a barlangban, ha marad akkor a reag lenti része vonatkozik rá./

Apocalyptika:
A tűzből az égen robbanva érkezik meg April és társa. A rejtélyes fiú lassan előre sétált.
Utopia - Page 3 Exiles_Vol_1_59_page_16_David_Richards_%28Earth-2600%29
- A nevem Judas Morsus. Ezt a világot én alkottam és ha nem távoztok el is tüntetlek titeket innen!
A szavai utána kezei körül sárga aura jelent meg.

Utopia - Page 3 Exiles_Vol_1_59_page_18_David_Richards_%28Earth-2600%29

Helheim:
Hela érzéketlen arccal nézi mindezt.
< - Nincs erre időd. Egy új kor következik. Neked pedig ott a helyed. >
Ezzel egy legyintéssel kitaszította a síkból a nőt. Az a toronynál jelent meg.


Torony:
Tao szavai ellenére April és Teddy távoztak. Tao magára marad mikor az őrség megérkezik az élőkön Hellstormmal.
- Mi történt?
Kérdi a férfi idegesen. Az égen megjelenik Thorhalla és a lábai alatt már a föld elkezd összeállni. Először csak a föld majd márvány és kő esz belőle. Thorhalla mindent másképpen lát. Asgard elbukott, de ezek a mutánsok oly erőket kaptak akár az istenek. A fejében lassan összeáll egy kép. talán ők az ifjú istenek. Egy új generáció, amit Thorhalla nevelhet fel. A gondolatai végén mögötte már egy új Asgard kezd el lebegni.
Utopia - Page 3 1249705-prv5323_pg5
Thorhalla hall minden gondolatot, a legtöbben akaratlanul is letérdelnek a királynő mögött. A kettő akinek a fejében kételyt és bizalmatlanságot hall az Hellstorm és Tao.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Ko-Rel Szomb. 25 Aug. 2012, 10:38

Már halott volt, addigra halott volt, hogy kitépte a fejét a helyéről, pedig Doria akarta, hogy most még egy óráig életben maradjon. Akarta, hogy az a féreg tudja, és annak tudatában halljon meg, hogy az a nő ölte meg, akit alig egy hete még szinte állatnak tartott, akit minden nap megerőszakolt és most mégis a „nagy” Holokausztot a saját apja ítélte halálra. Hogy még felfogja, hogy az apja ölette meg őt, mert gyengének és szánalmasnak tartotta, akarta, hogy így legyen, mert ennyi járt neki azokért a hetekért, de Holocaust belehalt abba, amit tett vele. Apokalipszis szavaira felnézett, a sírást még mindig nem tudta abbahagyni. Megrázta a fejét a férfi szavaira, erős lett volna? Nem, ha erős lenne, akkor nem sírna összetörve a meggyilkolt Holocaust teste mellett úgy, mint egy kisgyerek. Törékeny volt, összetört, és itt vége volt mindennek. Nem lett erősebb, csak brutálisabb és ez a kettő nem volt ugyanaz. Eszébe jutott, amit tanult, nem emlékezett, hogy a nevelőanyja, vagy az apja mondta neki régebben.
- Nem… - mondta rekedten. – Nem vagyok erős… az erősek dolga, hogy megvédjék a gyengébbeket. A legerősebbé, az uralkodóké, hogy mindenkit, ne mondja, hogy az vagyok, nincs kit megóvnom! Nem élnek a népeim, akiket meg kellene óvnom. Nincs kit… Nincs értelme az egésznek… az életemnek sem.
Mikor Apokalipszis lépett oda, a lány szemében némileg félelem csillant, de nem érdekelte. Ahogyan hozzáért a férfi összerándult és minden erejére szüksége volt, hogy ne lökje el magától a másik kezét. Szíve szerint, amiért minden porcikája is üvöltött odébb menekült volna, hogy ne kelljen egy férfi érintését elviselnie, még akkor sem, ha kedves volt és nem akart ártani neki. De végre lassan megértette, hogy mire is akart kilyukadni Apokalipszis, igazából valóban nem is ő kellett, hanem csak a gyerek. A gyerek, aki soha sem fog megszületni, ha tehet ezért valamit.
- Értem – mondta.
A félelem eltűnt a szeméből és gyűlölettel, megvetéssel nézett Apokalipszisre az álszent szavai után, a kezei ökölbe szorultak és szíve szerint ugyanazt tette volna vele is, mint annak a fiával. De most, hogy itt volt két lovas és a fiú, nem jutott volna ezzel a tervvel szinte semmire.
- Nem csak a fia! – sziszegte. – Atlantisz és Lemúria kiirtására maga adott parancsot, maga ölette meg az anyámat, és az emberteleneket, maga csinált egy agyatlan zombit, Háborút az apámból! Maga miatt nem ismer meg! A saját lányát, akit egykor rajongva szeretett! – kiáltott Apokalipszisre közvetlen közelből.
Nem lenne egyedül? A gyerek nem számított, a gondolattól, hogy terhes, már attól rosszul volt, nemhogy belegondolva abba, hogy egyszer a világra kell hoznia. Soha sem tudná szeretni, undorodna attól a lénytől és még a csecsemőágyban végezne vele. Mikor felfogta a mutánsisten szavainak utolsó felét a szemei elkerekedtek a meglepettségtől. Erre nem számított, azt hitte, hogy a gyerek miatt van itt, hogy Apokalipszis csak azt akarja. Most fogta csak fel, hogy amire azt mondta, hogy érti most már tényleg. És akkor rosszul gondolta. A Főnix halálát akarta a férfi és bármennyire is visszataszító volt a gondolat Doria is azt akarta. Amíg a Főnix élt, a gyerektől sem szabadulhatott meg, mert nem hagynák. Azt remélte, hogy a gazdatestek túlélik, nekik nem akart ártani, csak magát az entitást.
A szavakra körbenézett, romokat látott, újabb romok, egy újabb elpusztított birodalom. Követte Apokalipszis kezét és a lány tekintete megállapodott a barlangon. Még erősebb legyen, mint most. A kérdés akaratlanul is kibukott belőle, ahogyan a férfi szavai ott jártak a fejében.
- Nem fél, hogy egyszer megölöm és magát is túlszárnyalom? – kérdezte.
Úgy érezte, hogy nem fog választ kapni, vagy ha igen, akkor is nemet fog mondani Apokalipszis. De végül megadóan bólintott neki Doria, felkelt a földről, majd még mindig kissé kábán, de elindult a barlangba.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Utopia - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 25 Aug. 2012, 12:11

< - Nem Hela, ezt nem teheted! – kiáltottam rá. >
S mégis éreztem, ahogyan kilökött a világból, újra Utopia-n voltam. A szemeiben a harag könnyei jelentek meg s a kezeim idegesen szorultak ökölbe. Beszélnem kellett volna vele, még egyszer látni s elmondani neki, hogy mennyire sajnálok mindent s mennyire szeretem őt. Einar… megmenthettem volna, újra létrehozhattam volna Asgardot, a népem újra a sajátom lett volna, nem lennék egyedül s ők újra élnének. De valami mást is éreztem, itt az itteniekkel kapcsolatban. Egy új kor, mit mondott Hela. Tán ezt éreztem volna? Talán ők? Igen, lehetséges, hiszen mi másért védtük volna őket évezredeken át, ők már nem voltak egyszerű emberek. Lehunytam a szemem s magam elé képzeltem egy új világot, egy új helyet, hol élhetnek, mi méltó lehet hozzájuk, jobban, mint amit korábban emeltünk nekik. Megtaníthatom nekik, hogy miként kell élniük, hogy mi helyes s mi nem, hogy miként lássák másként a világot. Igen, ezt kellett tennem a népem emlékéért. Kinyitottam a szemeimet s egy gyönyörű hely állt már a korábbi torony helyett. Leereszkedtem a földre s a szépségtől sírva rogytam térdre, ahogyan a helyet csodáltam. Meseszép, szebb, mint mit elképzeltem. Minden gondolatot hallottam, hát ez az új dolog, mit a Főnix megoszt velem? Egyelőre nem követelőzik, nem akar újabb olyan kegyetlenséget, mint az előbb. Aggódtam, hogy csak idő kérdése, két kételkedő személy, az örökké ilyen Hellstorm s a másik világbéli. Felkeltem a földről s hátranéztem a térdelőkre.
- Kelljetek fel – szóltam kedvesen. – Ma új élet kezdődik számunkra.
< - S remélem te is büszke leszel rám s megbocsátasz Einar… - suttogtam magam elé. >

Felemelkedtem újra a levegőbe s a toronyba repülök, hol ott volt a két férfi is. Eddigre tudtam, hogy mi történt, hogy Doria-t elvitték s Will halt meg, az ő erejét kaptuk meg mi is, s April pedig Apokaliptikára ment. Tán őt is megkísértette? Aggódtam, hogy igen s ő engedett a csábításnak. Doria ott van a legnagyobb biztonságban, Apokalipszis nem fogja bántani.
- Már tudom mi történt, segítenetek kell – mondtam. – Meg kell állítanunk Aprilt mielőtt belőle válik az új Apokalipszis. Will halálával az ő erejét is megkaptuk, immáron a főnix erejének felével bírunk mindketten. Megkísértett a Főnix, majdnem a nővéremet pusztítottam el s vezettem ki a holtakat Helheimből… félek… félek, hogy April is így járt ugyanekkor s, hogy ő elbukott s ezért ment oda. Segítsetek megállítani őt kérlek titeket, s megvédeni Apokalipszist tőle.
Nem hittem, hogy ily dolgot fogok valaha is kérni tőlük. Ha igent mondanak s segítenek, akkor felemelem őket s teljes sebességgel repülök velük Apokaliptikára, hátha még képesek leszünk időben érkezni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Utopia - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 27 Aug. 2012, 18:09

Egy ismerős hangra fordulok meg, de mielőtt magyarázkodni kezdhetnék Hellstormnak, újabb látványos események kezdődnek. Thorhalla érkezésére úgy teszek, mint mindenki más, letérdelek, de közben figyelem, hogy mi változhatott. Will halálakor nyilván ő is kapott még a Főnix erejéből, de úgy tűnik, Aprillel ellentétben, ő még mindig meg tudta tartani az ép eszét.
-April még nem bukott el, meg lehet állítani, csak szükség van valakire, akit egyenrangúnak tekinthet... Sajnos nem voltál itt, mikor megkapta az erőt.
Ha itt lett volna, talán sikerül megállítani Aprilt, persze az is elképzelhető, hogy egyből egymásnak estek volna, és akkor kő kövön nem marad, ráadásul Apokalipszis is megkapja, amit akar. De vajon mennyi kárt okozhatott már mostanra is April?
-Rendben van - válaszolok végül a kérésére, bár sosem hittem volna, hogy éppen Apokalipszis védelmében kell majd kiállnom egyszer.
Felkészülök a repülésre, és arra, hogy esetleg a szokásosnál rázósabb érkezésem lesz, pláne, hogy April miatt valószínűleg már állni fog a bál.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by April Hétf. 27 Aug. 2012, 18:20

Az eget felperzselve érkezem meg, és rögtön észreveszem a férfit, aki úgy gondolja, erősebb lehet, mint a Főnix.
-Tedd, amit szoktál, kelts zavart, pusztíts! - Utasítom plüss társamat, és a földre ejtem, én pedig magasabbra emelkedve szembenézek a magát Judasnak nevező férfival. Ahogy észreveszem a földön fekvő, kissé nehezen, de azért felismerhető Holocaustot, meglepődöm. Talán az apja bűntette meg, talán Doriával nem bírtak, akárhogy is, egy gonddal kevesebb. Futó pillantást vetek csak a narancssárga testnedvre, aki éltette a szörnyeteget, és a nyomokra, amik talán vezetnek majd valahova, ha itt végeztem, aztán ismét a férfihez fordulok.
-A nevedre és múltadra senki nem fog emlékezni, jelöletlen sírodhoz sem járhatnak ostoba zarándokok, mert nem mard belőled semmi, amit eltemethetnének. A Főnix lesz a veszted.
Szavaim közben testemet egyre nagyobb lángnyelvek veszik körbe, hogy végül már három méteres átmérőjű tűzgömb alakuljon ki körülöttem. A hatalmas lángförgeteg remélhetőleg úgy elvakítja, hogy észre sem veszi, hogy már nem vagyok a gömb belsejében, mikor az száguldani kezd felé, hogy robbanva égesse porrá. Én eddigre már igyekszem mögé kerülni, és szűk, égető lángketrecbe zárni, hogy ne legyen hová menekülnie a végzete elől.

_________________
Utopia - Page 3 April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Teddy Hétf. 27 Aug. 2012, 23:58

Nem tudok April lábára kapaszkodni mert lényegében azt lángok borítják, én pedig egy kissé mégis várok miattuk, mert bár tudom, hogy korábban sem égetett meg, de azért mégiscsak tűzről van szó... Mindenesetre is felkap, és repülni kezd... És mindezt olyan gyorsan, hogy hirtelen időm sincsen normálisan reagálni rá, mert mire felfogom, hogy mi van, addigra már bőven magasan vagyunk, én pedig... Valamilyen szinten élvezem a dolgot, tényleg, imádok repülni, de ez most meg is ijeszt, bár így is ösztönösen csúszik ki a számon, hogy:
- WÍÍÍÍÍÍ! - De érezhető rajta, hogy ez most nem az a teljesen boldog, vagy "oké" hang, mint ami általában szokott lenni, van benne egy kevés félelem is és meglehetősen furcsa, hogy csak kevés, ugyanis a felszín alatt, most, nagyon hosszú idő óta először, ténylegesen nagyon félek, és ehhez, hogy ezt a szintet elérjem, nos ehhez elég volt az a meglehetősen kevés idő, amit repülve töltöttem April társaságában és ezzel elveszett a korábbi kényszeres érzet az őt való követéshez is. Talán még sosem volt ez így velem, hogy valakitől tartottam, mert én? Ugyan ki árthatna nekem, a plüssmacinak? De ez most más, ez most nagyon más és megijeszt, még ha ezt önmagamnak is iszonyatosan nehéz elhinni. Azt mondja, hogy tegyem, amit általában szoktam, majd pedig leejt, ami annyira nem lep meg, és bár készülhetnék a landolásra, nem teszem, és egyszerűen képpel landolok a padlón. Még egyszer visszanézek a nőszemélyre, majd pedig miután látom, hogy távolodik... Megnyugszom és kezdek a régi fényemben tündökölni, de még nem az igazi, akárhogyan is vigyorgok, ahogyan az alakra nézek. Szóval káosz kéne... Hát, rendben, azt hiszem, végül is szeretem ha az vesz körül... Nagyon szeretem, ám most előbb jobban szemügyre veszem a dolgokat, kik vannak még itt, már ha itt van még valaki, hol is vagyok és... És azt hiszem ennyi, nem tudom miért érdekel ez most mert azt kéne tennem, hogy neki ugrok ennek az alaknak, vagy legalább is gondolom, hogy ezt kéne tennem, de egy ilyen utazás után mint mondtam, még nem igazán sikerült magamat összeszedni.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Sarah Kedd 28 Aug. 2012, 17:22

Továbbá is csak figyelek, hiszen nincs mit és nem is lenne értelme bármit is tenni jelenleg, egyszerűen, mint ahogyan azt nem sokkal korábban is tettem, csak állok egy helyben mozdulatlanul. Közben magamban természetesen már helyre kerültek a dolgok, Apokalipszis viselkedésének köszönhetően véglegesen, így pedig eme Doria nevezetű nőszemély rögzített helyet kapott a "barátságos" csoportban, bár a végleges rang még nincs eldöntve, de az majd még idővel kialakul. Csak figyelem ahogyan elsétál a barlang felé, de nem sokáig, ugyanis nem nehéz észrevenni, a megérkező Aprilt, akit bár elsőre nem ismerek fel, de a programok ugyebár meglehetősen gyorsan dolgoznak, és meg is kapja ugyan azt, amit már korábban is, avagy fokozottan veszélyes besorolást, valamint fontos még megemlítenem, hogy valamit leejt, de mivel apró, nem tudnám jobban szemügyre venni, ha nem állna meg a kép, és nem zoomolna rá egy kicsit. Így már könnyű a dolog, Teddy, elenésző, így pedig nincs értelme különösebben foglalkozni vele. A legfontosabb célpont most April, ám egyenlőre nem teszek semmit, ugyanis ez a bizonyos alak, akit korábban is láttam, nos nem tudom, hogy ki ő, vagy miféle, és így meg kell figyelnem, hogy be tudjam sorolni valahova, most pedig elsőre ez tűnik a legfontosabbnak, legalább is addig, amíg nem hangzik el egy támadási parancs, de van egy olyan érzésem, hogy az akkor már hamarabb is megtörtént volna.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Morsus Vas. 02 Szept. 2012, 21:31

Torony:
Hellstorm megvetve nézte a nőt.
- Őrült vagy ha...
Halla az őrült szónál megtorpant és Hellstorm kezei ökölbe szorultak.
- Követlek...
Mondta nagy nehezen. Ezzel elindultak.

Apocalyptika:
Teddy látja, hogy egy valamikor város lerombolt völgyében fekszik Apokalipszis erődje. A város nem változott, hatalmat tornyok és emelvények. Ezernyi robot és pár tucat mutáns, akik a távolból figyelnek. A várost betakarja a völgy és annak rengeteg barlangja.
Aprilel szemben Judas, mögötte a lovasok: Háború (Lyron), Éhség (Hood, denevérszárnyakkal és jeges kézfejekkel), Halál (Skarlát Boszorkány klónja) és Mr. Smiley. Apokalipszis mellett pedig Bestia állt menekülésre készen.
Judas elsöpri a lángokat, majd a ketrecre nevetni kezd és azt is csak kioltja. Ő és Halál egyszerre árasztják el a nőt a realitás módosító csapásaikkal. April pokoli kínoktól az egyik falnak repül, ami hamuvá válik az érintésétől. A kíntól már csak őrjöng. Üvöltve akarja mindet elpusztítani. Őket aztán a lányt, hogy sose vegye el a főnixet tőle! Mikor vissza érkezik Apokalipszisék előtt Thorhalla van. Mindenki körülötte új erőre kap. Hellstormnak még a törött karja is meggyógyul. A kettő ellenségnek látja a másikat. A másik az ártó gonosz. April körül a levegő ében füsttel teiik meg és a Főnix ordítja a fejébe: Pusztítsd el! Halla körül az ősi márvány és fém főnix lángokban és lángmadarakba burkolt asgardi bajnokok szobrai és domborművei jelenek meg. A Főnix üvölti: Teremts! A kettő akadályozza egymást. Jó és rossz, akció és reakció, élet és halál, fekete és fehér. Az érme két oldala.

Barlang:
A nő még hallja Apokalipszis szavait: Erre számítok....
Ezzel a barlang bezárul mögötte.
- Nem azért jöttél, amiért te hiszed...
Mondja egy égi hang furcsa nyávogós hangon. Hangja a motorok búgását idézi valahol. A falfestményeken fekete ruhás alakok küzdenek a végtelen ellenségekkel.
- Avatár vagy. Megvan benned az erő, de még túl fiatal vagy. Még nem látod.
Mondja a hang és lassan a barlang végéről vakító fény árasztja el a lányt. A kérdéseire nem válaszol, ha fel is tesz bármennyit is.
- Néha a tűzben csirázó virág lesz a legszebb. A legerősebb.
A vakító fehér fénybe lépve a hang szinte centikre van tőle.
- Senki se ítélkezhet élet felett.
Mikor a lány lassan látni kezd egy büszke és hatalmas fekete párduc tornyosul elette, aminek marmagassága túl van az öt méteren.
- Üdvözöllek félvér. Készen állsz, hogy megmentsd a világod?

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Ko-Rel Hétf. 03 Szept. 2012, 09:50

Doria Apokalipszis utolsó szavaitól tényleg megzavarodott. Számít rá, hogy megpróbálja megölni később? Ennek nem látta az értelmét, tudta, hogy a férfi mániákusan legerősebb párti, de ez akkor is olyan furcsa volt számára. Doria soha sem hagyta volna mindezt, hacsak nem egy méltó örököst keresett volna. Ezzel a mondattal egyébként, ha nem gyűlölte volna teljes szívéből Apokalipszist, talán még azt is mondhatta volna, hogy kezdi megkedvelni a mutánsistent. Egyelőre nem ezzel foglalkozott. Kitörölte a szemeiből a könnyeket, hogy rendesen lásson, hallotta, hogy a háta mögött ekkor csukódott be a barlang. A hangra, amit meghallott összerezzent, nem ilyesmire számított, mit hitt? Nem is igazán tudta, ő maga valamilyen felkészítésre gondolt, amivel legyőzheti a főnixet, semmi egyébre, vagy útmutatást. A falakra nézett, érdekes ábrázolásnak tűntek, de számára végtelenül idegennek, egyáltalán nem hasonlítottak az egyiptomi festmények a megszokott görög stílusra, márpedig ő két oldalról kapta mindezt. Az Atlantiszi és Lemúr örökség is görögökön nyugodott, akárcsak az Embertelenek. A búgó hang forrását kereste, közben időnként a képekre nézett. Újabb meglepődés a hang kijelentésére. Avatár lenne?
- Hogyan lehetnék avatár? – kérdezte. – Ez egy egyiptomi szentély, én a görög istenekhez kötődöm származásommal és hitemmel.
A kérdésre nem válaszolt, csak egy újabb bölcsességet kapott, mindezt nem ismerte, tőlük a tűzzel kapcsolatos mondák és traktusok távol álltak vízi lényként. De volt egy olyan érzése, hogy a hang róla beszél. Fényt látott, a kezeit felemelte a szeme elé, hogy takarja a fényt, hunyorognia kellett, hogy lásson valamit, de nem igen látott semmit. A hang utolsó szavai pedig már centikről szóltak hozzá. Senki sem ítélkezhet élet felett, ebből nyilvánvalóvá vált, hogy belelát a másik a lelkébe és tudja, hogy mit akar, hogy nem akarja azt a gyereket, ami örökké emlékeztetné arra, hogy mit tettek vele. Amikor végre normálisan kezdett látni meglátta azt, ami előtte van. Egy hatalmas négylábú lény, a szárazföldiek macskájára hasonlított a leginkább. Még soha sem látott ilyesmit, csak hallott róla, vallásismeret órán, amit nagyon-nagyon régen tanult. Kissé meghajolt a lény felé.
- Istennő – köszöntötte.
Hitt a többi vallásban, ezt megtanulta, hogy nem csak Neptun és a többi görög isten létezik, hanem más Pantheonok, ott volt például Thorhalla is, aki közöttük járt. A kérdés nehéz volt, nem igazán tudta, hogy így van-e, de a válasz tökéletesen egyértelmű volt ebben az esetben.
- A régi világom elveszett – kezdte. – És ami maradt belőle ismét pusztulás szélén a főnix miatt. Készen állok, hogy a maradékot megmentsem és megvédjem istennő. Mit kell tennem?

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Utopia - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 03 Szept. 2012, 10:13

S végül megérkeztünk, nem osztottam Tao szavait, April elbukott s nem volt saját maga már. Örültem, hogy végül Hellstorm is úgy döntött, hogy velünk tart, benne bíztam, régi harcostárs, kit ismertem mióta itt vagyok. Ő s Bárd, de Bárd halott volt. Mikor megérkeztünk April éppen sehol, Holocaust halott volt s April-t valaki tán képes volt megsebezni, vagy legyőzni. Láttam a lovasokat, Apokalipszist s még egy személyt, kettőt, a gépezetet s egy fiatalembert. A kezeimet kitártam feléjük jelezvén, hogy nem óhajtok támadni rájuk. Apokalipszisre emeltem tekintetem s a szemeibe néztem. Néhány napja sem gondoltam volna mindazt, hogy én fogom megóvni őt, s pont az X-men egyik tagjától.
- Nem azért jöttem, hogy ártsak nektek, bármelyikőtöknek – néztem végig rajtuk. – Hanem azért, hogy az életeteket óvjam meg April-től. Mind a védelmem alatt álltok s ha az életembe is kerül, de megóvom a tiéteket. Ez rátok is igaz, Tao s Hellstorm. Nem hagyom, hogy ártson nektek.
S ekkor ért vissza April, hangosan nyögtem fel attól, mit éreztem felőle, a gonoszság, maga a megtestesült gonoszság. Mikor s miért? Meg kellett állítanom s akadályoznom, hogy megöljön mindenkit, mit éreztem felőle már olyan volt, mint Apokalipszis. Védőpajzsot próbáltam emelni magunk köré, lángokból, valamit mivel megóvhatom őket.
- Nem tévedtem, mindenki mögém! – parancsoltam. – Nem árthatsz nekik, vagy nekem. Távozz innen s térj vissza Utopia-ra! Doria itt van a legnagyobb biztonságban, Apokalipszis megóvja őt, nehogy baja essék más keze által! Ő akar vele minket leszerelni, nem fog ártani neki s a gyermeknek, ha megteszi tudja, hogy már nincs szüksége a Főnixnek Midgardra. Menj el April s ne kényszeríts arra, hogy ártsak neked!
Megremegtem az üvöltésre, a hangra, mi a fejemben ordított, teremts! Nem hunytam le a szemem, de hagytam, hogy a főnixerő átcsapjon mindenkin, a földön láttam a képeket, mit a hatalmam formált. Életet adhatok, mindenkire, ki itt volt a helységben rájuk koncentráltam, visszaadni nekik, kik régen voltak, mielőtt Apokalipszis ezt tette velük, újra életet adni a halott Holocaustnak emberi alakban, visszaadni a leányának Háborút, hogy újra az legyen, kiről Lady Doria annyit mesélt, próbáltam felszabadítani s visszaadni a régi énjét. Ugyanezt megtenni Éhséggel, Pestissel s Halállal is, újra emberi külsőt adni Holocaustnak s Smiley-nak visszaadni Apokalipszis fiának az életét ismét emberként, mint Magneto támadása előtt, Teddy-nek azt a játékkülsejét emberivé faragni, hogy ő is éljen. Meggyógyítani a sérült Hellstorm-t s ha az erőmből futotta, akkor hazaküldeni Tao-t is. Az élettel s teremtéssel próbáltam körbelöleni a védenceimet s a pajzsot is fenntartani körülöttük, hogy legnagyobb ellenségem, April ne árthasson nekik. Ha támad, nem támadok vissza rá egyelőre csak védem magam s mindenki mást is itt amennyire az erőmből telik.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Utopia - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by April Kedd 04 Szept. 2012, 16:57

Ahogy a lángok kialszanak, érzem, hogy valami rossz készülődik, de mielőtt reagálhatnék, megérzem a fájdalmat, és a falnak csapódom. Igyekszem kizárni az elmémből mindazt, amit a testem érez, és megpróbálom átadni a helyet a Főnixnek, a valódi erőnek, ő képes lehet elnyomni bennem mindazt, ami gyengévé tesz, és felerősíteni azt, ami a győzelemhez segít. Ahogy összeszedem magam, és visszatérek a csata helyszínére, Thorhallát látom meg.
Ahogy a szavait hallgatom, felfordul a gyomrom. Nem elég, hogy képtelen teljesíteni a kötelességeit, még helyette akadályoz is benne, hogy én megtegyem, amit meg kell tennem. Nem hallgatom az őrületet, ami a szájából ömlik.
A legforróbb perzselő tűz sem védheti meg tőlem, megpróbálom ellene fordítani a tűzaurát, amit ellenem hozott létre. Tűzzel akarsz legyőzni? Az én tüzem erősebb, mert én a Főnix lángjával égetem hamuvá az ellenségeimet! Felkorbácsolom a lángokat, amik a tűzpajzsot alkotják, és pajzs helyett gömbbé próbálom formálni azt, hogy elégessen mindenkit, aki a pajzson belül van. Ezzel együtt lángcsóvákat küldök a föld alá, hogy a talajt is felperzseljem a lábuk alatt, és gejzírekben törjön elő a pusztító lángförgeteg. Végül pedig óriási főnixmadár alakot öltök magam köré a lángcsóvákból, és teljes erőmből repülök felé. Érzem az erőmet, a határtalan hatalmat, amivel pusztíthatok. Az elemi tűz és forróság erejével próbálom felforralni mindenki testét, hogy szánalmas életük a megérdemelt véget érjen. Lángok, tűz, forróság, hamu és füst, borítson be mindent, és égessen el mindenkit, aki szembeszegül a hatalmammal, a Főnix erővel!

_________________
Utopia - Page 3 April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 04 Szept. 2012, 17:16

Az nem kifejezés, hogy félek, inkább rettegek, és fogalmam sincs, miért vagyok egyáltalán itt. Két olyan erő csap össze, aminek harcában én még csak gyalog sem lehetnék. Egy porszemként állok itt, és remélem, hogy Thorhalla képes lesz tartani azt, amit ígér, hogy megvéd bennünket, mert máskülönben nagyon hamar végem lesz.
Igyekszem nem túl közel állni a csatához, és csak reménykedem benne, hogy ha valami történik, elég gyorsan tudok majd kapcsolni, hogy kitérjek előle, vagy elfussak, vagy tudom is én... A képességem azt hiszem, itt nem sokat segít, mert a tűz ellen még vajmi keveset ér, de ha valami törmelék jön, vagy rám robban valami, azért nem árthat, ha készenlétben vagyok. Istenem mit keresek itt?
A mellettem állókra nézek, és érzek magamban valamiféle újult erőt, Hellstormhoz fordulok, és kissé kétségbeesett hangon szólok hozzá.
-Van valami ötletünk, hogy mihez kezdünk, ha... Tudod... Nem Thorhalla jön ki győztesként? Vagy őt is megkísérti a Főnix? - Lehet, hogy inkább költői volt a kérdés, mert az előbbi esetben időnk sem lesz gondolkodni, túl hamar sülünk ropogósra, az utóbbiban pedig... Abban nem is gondolnék bele, két pusztító főnix... Pedig olyan szépen indult minden, olyan jól!

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Morsus Pént. 14 Szept. 2012, 22:26

Apocalyptika:
Thorhalla védőmezőt generál a csapat köré. Hellstorm Karja meggyógyul Teddy emberré válik (milyen kinézettel azt rá bízom) és a három lovas vissza kapja régi formáját. A lángok ekkor elkezdik az egész várost beborítani, mivel April nem tud a pajzson áthatolni, így a gejzírjei minden mást felperzselnek. Mikor Thorhalla eljut Tao és Smileyhoz, akkor April becsapódik lángmadárként. A tűz pusztító és a párost elnyeli egy teleport kapu. Halla pajzsa felbomlik a tűz midnenkit végig perzsel. A csapat métereket zuhan hátra. Csakis Thorhallának köszönhetik, hogy apró égés nyomokkal túlélték mindezt. A robbanások egyre nagyobbak és Thorhalla minden ellenállása ellenére a végén a földön fekszik. April győzedelmesen emelkedik fel. Az ereje sosem látott határokat ér el. Ő mostantól... a Sötét Főnix
Utopia - Page 3 N153p07

Barlang:
A macska büszkén áll.
- Egyiptom? Görög? Szerinted az isteneket befolyásolja valami nevetséges földrajzi különbség? Mind ismerjük egymást panteonjainkat a világ hajnalán magunk választottuk.
Mondja az Istennő. Mikor A lány térdre borul szinte mosolyogni látja az entitást.
- Hinned kell. Higgy magadban. A gyermekedben. A világban. Én pedig megadom az erőt hozzá.
A lányt körbe öleli az ősi hatalom és a levegőbe emelkedik pillanatokra majd a földre kerül.
- Emelkedj... Fekete Párduc.

Utopia - Page 3 Black_Panther_Vol_5_1_Textless

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Ko-Rel Szomb. 15 Szept. 2012, 10:30

Doria megcsóválta a fejét, igaza volt az istennőnek, csak az egészet olyan nehéz volt feldolgozni, főleg, mert teljesen mást tanult az elmúlt száz évben. Mindig is vallásos volt, mint a népének többi tagja, imádkozott Neptunhoz, eljárt az ünnepeire és valóban aktívan gyakorolta a vallást.
- Értem istennő – mondta. – Csak nehéz kissé elfogadni és elhinni ezt az egészet.
Lehajtott fejjel hallgatta az istennőt, hogy mit kell tennie, hinni saját magában, eddig életben maradt, és úgy hitte, hogy addig így is lesz, amíg nem áll bosszút Apokalipszisen és, hogy még képes is lesz rá, mindig hitte, ahogy az lesz. Ezzel nem volt gondja, a következőnél azonban már összerezzent, hinni a gyermekben? Már-már kétségbeesetten nézett fel Bastet-re, ezt nem kérhette tőle komolyan. Nem szülhette meg azt a gyereket, hiszen soha sem egyezett bele, nem akarta, erőszak útján fogant, egy romlott nász közben. Amit mondott, nem ítélkezhet élet felett, miért kényszerítették ebbe bele? Mindenki, Holocaust, Apokalipszis, a Főnix, most még Bastet is. Miért? Azonkívül, hogy a főnix leendő gazdateste volt a gyerek, mi volt még benne olyan különleges, amiért az anyával mit sem törődve meg kellett születnie? Talán neki is új reményt hozhat, talán ő lesz, akinek a segítségével felvirágoztatják újra az elvesztett népeit. Meg kellett próbálnia így gondolkodni, máshogy nem fog sikerülni. A világ volt a harmadik, abban is hitt, már látta, hogy Thorhalla vezetésével mit tett a főnix itt, meggyógyította, rendbe hozta, mindenki egy új esélyt kapott az életre, az újrakezdéshez és a folytatáshoz. Néhány pillanatra a levegőbe emelkedett, majd vissza a földre, mikor felállt már egy furcsa egész testet fedő fekete ruha volt rajta. Végignézett magán, furcsa volt, soha sem hordott ilyen ruhát korábban.
- Miben olyan különleges még az a gyermek? – csúszott ki a száján. – Engedelmeddel megkérdezném milyen kegyben részesítettél, hogy megvédhessem a világot?
Még megvárta a választ, hogy mit mond neki az istennő, utána elnézett abba az irányba, amerről érkezett.
- Amennyiben engeded úrnőm, megyek és beteljesítem a sorsom és megvédem a Földet – mondta.
Ha az istennő engedi, akkor elindul kifelé. ~ Neptun segíts! ~ gondolta még.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Utopia - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 15 Szept. 2012, 11:45

Éreztem, hogy mindenki visszakapja a régi alakját s újra saját maguk lesznek, a három egykori lovas többé nem volt Apokalipszis rabszolgája, a medve élővé vált s Hellstorm sem volt sérült többé. Mikor Tao-hoz értem, hogy hazaküldjem April-t láttam meg, hogy közeledik s nekem csapódott. A teleportálást nem tudtam már teljesen kivitelezni s nem csak Tao tűnt el, hanem a másik is. A pajzsra koncentráltam, de már késő volt, túlságosan sokfelé figyeltem s nem maradt elég erőm. A robbanások s a tűz ott voltak mindenhol, a fájdalom hatalmas volt, hallottam a saját hangomat, hogy felsikoltok.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ…
A következő emlékem, hogy zihálva fekszem a földön s mindenem fáj, a ruhám még olyan, mit a főnix adott, de az erő már nem volt bennem. Ismét egyedül voltam s senki sem üvöltött a tudatomban, hogy teremtsek, ismét saját magam voltam s nem befolyásolt senki s semmi. Most már tudtam, hogy nem én irányítottam, az utolsó saját tettem az volt, hogy elküldtem a fiamat Helheimből s nem öltem meg a nővéremet. Felköhögtem s kissé kábán a saját gyorsan emelkedő mellkasomra pillantottam. Majd fel s ekkor láttam meg, hogy April teljesen lángokban van.
- Ó, ne! – nyögtem fel. – Az átokba!
A legnagyobb rémálmunk, én voltam mindvégig a Főnix, ő pedig a sötét oldala. Hacsak nem állítjuk meg valamilyen módon Midgard s a Kilenc világ elveszett. Vajon képesek vagyunk Aprilt megmenteni, vagy neki már teljesen vége. Megpróbáltam felkelni a földről, noha még mindig füstölögtem s nem voltam benne biztos, hogy sikerül.
- Fussatok! – próbáltam kiáltani a többiekre. – Mielőtt mindenkit megöl…
Eddig sem lehetett hatni rá, s féltem, hogy ettől kezdve annyira sem lehet. Ősi istenek segítsetek rajtunk!

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Utopia - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Teddy Vas. 16 Szept. 2012, 16:03

Érdeklődve, na meg persze egy kicsit még mindig félve szemlélem az eseményeket, bár főleg a körülöttem megjelenő tűz aggaszt, az pedig nagyon, bár egyszer még meg se perzselt... Szóval így már annyira nem vészes, de azért mégiscsak zavar kicsit... Kicsit nagyon. Akárhogyan is, egy idő után nincs időm ezzel foglalkozni, ugyanis valami változni kezd... Először nem tudom megmondani, hogy miért, de valahogy a dolgok amik körbe vesznek... Nem minden, de nagy részük valahogy el kezd egyre kisebbnek tűnni, aztán pedig valahogy... Nem tudom, igazából sehogyan se tudnám megfogalmazni, magamra nézek és változok, nem tudom azt sem, hogy mitől történhet mindez, s valamiért a gyomromhoz akarok érni, de ahogyan a kezeimet mozdítanám, megfeszül bennük valami, amitől mozognak, de nem igazán úgy, ahogyan én akartam. Bár ahogyan vissza esnek magam mellé, úgy érintik az oldalamat... Én pedig érzek valamit, kissé selymes érzés talán? Azt sem tudom igazából, hogy az milyen, így csak a hangzása alapján találgatok, de miért érzek én bármit is?... Nem tudom. Amennyit hirtelen látok magamból, arra enged következtetni, hogy olyasmi lettem, mint azok, akik körülvesznek, hasonlítok egy emberhez de... Vajon miért? Nincs időm igazán ebbe belegondolni, ugyanis hirtelen valami olyasmire is figyelmes leszek, ami már inkább zavar, ugyanis valami feszíteni kezd belülről, a mellkasom tájékán, majd pedig a torkomban, mintha valami hiányozna és ez ilyen kellemetlen érzésekkel párosodna. Lassan szédelegni kezdek, az izmaim, melyekről azt sem tudom igazából, hogy miként működnek, vagy hogy hol vannak, de eddig mégis állva tartottak, ereszteni kezdenek, én pedig lassan csuklanék le a padlóra, azonban egy robbanás történik, ami métereket lök hátra. Ahogyan a levegőben " siklok ", érzem ahogyan a levegő csiklandoz, amitől viszont libabőrössé válok, ettől pedig összerándulok és remegve érek földet, ahol pedig nyekkenek egyet, s pont ez az, ami elindít nálam egy furcsa testi reakciót... Lélegezni kezdek, amivel pedig eltűnik a belső feszítés és kezd tisztulni a látásom is, bár csak lassan. Egyenlőre nem tudom, hogy mit tegyek, egyrészt gyönyörködöm az érzésben, hiszen ahogyan lélegzem, ami levegőt kifújok, mintha végig táncolna a mellkasomon, kellemes érzés, másrészt viszont fáj is, az esés hatására és mert megégtem itt-ott, ez pedig, bár nem hatalmas sérülés, nekem egészen pokolivá teszi a dolgot a mennyei kellemesség mellett, végül is ellensúlyozza, hiszen még sosem éreztem semmit és azt sem tudom, hogy mi az, amit éppen igen, kissé össze vagyok zavarodva.

Utopia - Page 3 421145188N_vtelen2_www.kepfeltoltes.hu_

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by April Kedd 18 Szept. 2012, 17:44

Elönt a forróság, sokkal nagyobb, mint amit valaha éreztem, mégsem okoz fájdalmat, csak kiteljesedést. Érzem, ahogy minden porcikám megszűnik emberinek lenni, többé a tűz nem körülöleli a testemet: én magam vagyok a láng!
Ahogy eloszlik a füst, felszállnak a lángok, és kitisztul a levegő, meglátom, hogy mitől lett még nagyobb az erőm. Thorhalla többé nem bitorolja feleslegesen azt, ami engem illet, és ami majd egyszer a gyermeké lesz. Ő képtelen volt arra használni, amire kellett volna, én viszont megteszem a kötelességem.
Hatalmas üvöltés szakad fel a torkomból, és a lángcsóvák felcsapnak a testemből, ahogy végre kiélvezem a teljes Főnix erőt. Végignézek a társaságon, egyikük sem jelent már bármiféle veszélyt, egyikük sem érdemli meg, hogy foglalkozzak velük. Thorhalla szavaira csupán elmosolyodom.
-Úgy van, fussatok, és ne álljatok meg, amíg a lábatok bírja! És menj te is, bukott istennő, bár ostobán az utamba akartál állni, megkímélem az életed, mert én azt pusztítom el csak, aki igazán megérdemli. Meg fogom ölni Apokalipszist!
Ezzel elindulok arrafelé, amerre Holocaust "vére" vezetett, amikor megérkeztem. Akár Doria végzett vele, akár az apja, valószínűleg egy helyen lehetnek. A nyomokat követve pedig hamar rájuk bukkanhatok. Tűzből álló testem már nem is repül, a lángnyelvek mintha csak a levegőt mardosnák, és minden felgyulladna, ahogy szélsebesen haladok. Akárhová is rejtőzött előlem Apokalipszis, meg fogom találni, és végzek vele, mielőtt bánthatná Doriát. nem lehet annyira ostoba, hogy végezzen vele, tudja, hogy milyen következményekkel járna. Én viszont nem fogom engedni, hogy túszként sakkban tartson vele engem.

_________________
Utopia - Page 3 April
April
April
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 285
Korábbi szint/kredit : 4.szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 5.szint - 12 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Morsus Kedd 18 Szept. 2012, 22:29

Barlang:
Bastet kihúzza magát.
- Miért különleges a gyermek? Amiért, minden élet.
Majd az utolsó kérdésnél a szoba egyre fehérebb lesz.
- Nem adtam neked erőt, csak felszabadítottam.
Ezzel a lány kint találja magát.

Apocalyptika:
A főnix elsöprő lángjai szinte égetik az embert. Teddy mellett ébred fel Wanda Maximoff, Magneto lánya és értetlenül néz rá.
- Hol vagyok? Mi történik itt?
Hasonlóan zavart a másik két volt lovas is. A füstben viszont a Főnix előtt a Fekete Párduc jelmezes lány áll meg. Mintha a semmiből lépett volna elő, pontosan elé. Az égen egy lángoló madár és egy ében óriás macska néznek farkas szemet, majd a kettő képe megszakad és Apokalipszis áll Doria elé.
- Engem akarsz? Gyere - mondja a mutáns-isten Aprilnek. - Ez nem rólad szólt és nem valami fajról... ez az élet, a fejlődés.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Thorhalla Szer. 19 Szept. 2012, 09:38

Nehezen talpra küzdöttem magam, noha még mindig nehezen álltam meg a lábaimon. A hátam mögött mindenki jól volt, legalább is így hallottam s még Wanda hangja is tisztán csengett. Ezek szerint rendben lesznek, már csak azt kellene megakadályozni, hogy April végezzen velük, míg saját magukat keresik s nem tudják, hogy mi van velük. Keserűen kacagtam fel, nem érti, egyszerűen nem értette. Igaz én sem tettem s ő gyengébb volt kettőnk közül. Már örültem, hogy megszabadultam attól az erőtől s nem befolyásolt tovább.
- Kettőnk közül én vagyok az istennő April – feleltem. – S nem vagyok bukott, engem nem a lopott s kapott hatalom tesz istennővé, hanem a születésem jogán vagyok az. Te vagy a gyengébb kettőnk közül, azért van benned a főnix. Térj észre, csak kihasznál téged s megszabja, hogy mit tégy. Azt üvöltötte, hogy ölj, igaz? – kérdeztem. – Az is te voltál, vagy ő?
Nem tudtam, hogy miként tudom majd jobb belátásra bírni. A pöröly mellé a kardomat is kezembe vettem, nem fogok félreállni, ha az életembe is kerül, akkor is megóvom az egykori lovasokat s Apokalipszis többi emberét. Néhány napja nem hittem volna, hogy ellenségeinket fogom óvni egy oly csatától, ami minden volt, csak tisztességes nem. Egy nő jelent meg a Főnix előtt s végül Apokalipszis felelt a kihívásra. Hátranéztem a többiekre, a szőke fiú nem volt itt korábban, ő lett volna Teddy? Próbáltam odabotorkálni hozzájuk.
- Ha itt harc lesz, márpedig lesz ez a hely nem marad sokáig egyben, később mindent elmondok Wanda – néztem a nőre. – Neked is Lord Lyron s neked is fiú, bár nem tudom ki voltál mielőtt lovas lettél. Én voltam, ki visszaadta az életeteket. Hellstorm, Teddy segítsetek kikísérni őket.
Ha kell valakinek, vagy épp Teddy-nek segítség, akkor próbálok, miközben kiutat keresek ebből a csarnokból, s épületből.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Utopia - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Ko-Rel Szer. 19 Szept. 2012, 09:55

Egyelőre nem igen értette, hogy mit is jelent az, amit Bastet mondott, de most nem is volt ideje arra, hogy ezen gondolkozzon. A helység megint fehér lett és Doria pontosan a főnix előtt találta magát. hallotta a szavakat, hogy meg akarja ölni Apokalipszist. Az atlantiszi megrázta a fejét, ez egy olyasmi volt, amit nem fog hagyni, a mutánsisten az övé, neki kellett leszámolnia vele.
- Nem fogod megölni Apokalipszist – mondta teljes nyugalommal.
Néhány perce még zokogott, de már nem volt képes több könnyet ejteni, a gyásza és fájdalma már mélyebb volt, mintsem a felszínes zokogás, azok a sebek mélyebbek voltak és valószínűleg nagyon-nagyon sokára fognak csak elmúlni, ha elmúlnak egyáltalán. Felnézett April-re, majd körbe a helységben. Hátulról Thorhalla hangját hallotta, már nem volt olyan, mint Főnixként, akkor April egyedül maradt. A lány egy pillanatra megdermedt, amikor az apja hangját nevét hallotta meg, a tekintetét egy szívdobbanásnyi időre a férfira emelte, az arcán végre nem az ürességet látta, hanem azt, amit mindig is. immáron nem Háború volt, hanem az apja. A maszk alatt gyengéden mosolyodott el, hosszú, nagyon hosszú idő után először érzett reményt, tényleges reményt magában és erőt, hogy van értelme újra küzdeni. Nem tudta, hogy miként, de ez isteni csoda volt. „Köszönöm Neptun!” ~ gondolta. A varázslatos pillanatot Apokalipszis törte meg, aki elé állt, hogy ő küzdjön meg a Főnixel. És ekkor hasított belé a felismerés, most értette meg, hogy Apokalipszis mit miért tesz, hogy milyen elveket vall. A módszerrel nem értett egyet, ez nem volt megoldás és a gyengéket meg kellett védeni, ő így tanulta mindig is. De már értette és lassanként képes volt elfogadni ezt, bármennyire is nehéz volt.
Akármennyire is nehéz volt és irtózott ettől, megpróbálta félretolni az útjából az előtte állót, ha nem sikerült, akkor egyszerűen a levegőbe emelkedett, hogy egy magasságban legyen a főnixszel. Apokalipszis is kimondta, ő volt a legerősebb és ezt úgy-ahogyan Bastet is alátámasztotta, meg kellett mentenie a Földet, mindenkit, aki még rajta élt. Nem másnak, neki egyedül.
- Nem Apokalipszis, ez nem a te harcod, te életben maradsz, mert ha megvédtem a Földet, te következel – mondta most tegezve őt először, és ekkor April arcába fúrta a tekintetét. – Csak a holttestemen és a Főnix igazi gazdatestén át emelsz kezet rá Cinnamon. Távozni fogsz erről a világról a pusztítással és a halállal együtt, ez a világ ugyanis már az én védelmem alatt áll! Ez a világ erős és jobbat érdemel nálad és az őrületednél, amit ráhozol! Többé ezen a világon nem emelsz kezet senkire!
Néhány pillanatot még kivárt, de azt már nem, hogy a Főnix támadjon először.
- IMPERIUS REGINA! – kiáltotta.
És ezzel egy időben már repülve száguldott April felé és próbálta a tűz ellenére megragadni a nő nyakát és vele repülni tovább, hogy ne a városban, hanem a szabadban harcoljanak. Ha nem sikerül megragadnia, akkor egyszerűen megpróbálja arcon üti teljes erőből, de azt is olyan irányban, hogy a várostól elfelé zuhanjon a másik.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Utopia - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Teddy Csüt. 20 Szept. 2012, 18:13

Még mindig eléggé szerencsétlenül fetrengek a földön, meglehetősen kellemetlen érzés az a forróság ami mardossa a bőrömet, ennek pedig hangot is adok, a kezdődő pániktól pedig a légzésem is gyorsabb és nem annyira szabályzott, mint ahogyan nem sokkal ezelőtt volt, nem mintha akkor különösebben jobb lett volna, de az biztos, hogy akkor nem volt ennyire gyors. Próbálnék valami értelmeset csinálni, de eddig igazából arra sikerült nagy nehezen rá jönnöm, hogy miként lehet a szemet mozgatni és a szemhéjakat, de ezt is csak véletlenül, amolyan ösztönös reakciókként. Ennek köszönhetően legalább nézelődni tudok, na meg persze tudatába kerültem annak, hogy erre is képes vagyok, most valahogy azt kéne kidolgoznom, hogy miként keljek fel innen, de néhány esetlen rángatózáson kívül még nem igazán sikerült elérnem semmit, arra jöttem csak rá, hogy miként kell megfeszíteni az izomzatot, de arra is eléggé figyelnem kell, hogy működjön. Valamiféle beszédre leszek figyelmes, női hang, az irányába tekintek, bár a fejem nem fordul, arra még mindig nem tudtam rájönni, de a feszítésnek köszönhetően talán sejtem, hogy mit kéne megerőltetni, de mint mondtam korábban, fontosabb dolgom van. A nőre tekintve egyből felismerem, a korábbi lovas, a kérdésére pedig válaszolnék, de nem tudom, hogy miként kell, legalább is nem nagyon.
- Eeeeeehhh... - Nem tudom, hogyan kell szavakat formázni, vagy egyáltalán mozgatni a számat, így csak ezt sikerül kinyögnöm, ezt is csak azért, mert a korábbi nyekkenésem közben megtapasztaltam, a " nyögés " vége pedig egyszerűen elhal, kifogytam a levegőből... Korábban annyit beszélhettem folyamatosan, amennyit akartam, most pedig tessék, erre sem vagyok képes, de cserébe mondjuk legalább érzem a dolgokat, ami most megint csak jó is meg rossz is, bár most már inkább kezd rossz lenni. Eztán Hallára nézek, a látványa valahogy... Nyugtató, de nem különösebben, csak benne még látok értelmet, viszont válaszolni a felvetésére, hogy segítsek, nos neki sem tudok különbet egy elhaló szótagnak sem nevezhető valaminél, bár hirtelen megfeszítem az izmaimat, amolyan próbálkozásként, de annyit érek el, hogy egyszerűen végig remeg az egész testem, ezzel pedig igazából nem jutok előrébb, kicsit még kellemetlen érzés is volt.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Utopia - Page 3 Empty Re: Utopia

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.