Re: Utopia

by **Sam** Kedd 19 Jún. 2012, 21:20

A fedezés szerűség, amit kiötlöttem hasznosnak bizonyul, nem csak védelem szempontjából, hanem figyelemeltérésképpen is. Lévén, az ütésembe beleadtam elég nagy mennyiségű nyers, fizikai erőt ez nem is marad észrevétlen, az ütés ereje nem csupán kiüti a hulkot, hanem még a földet is megrengeti. Így a tekintetek nagy része felém szegeződik, mely esélyt biztosít a többieknek. Teddy ki is használja, s a következő pillanatban már csak annyit látni, ahogy egy hatalmas plüssmaci maga alá temeti a nagyképű ellenfelet, s az ő kiütésével az átváltozás is visszafordul. Egy elismerő pillantást követően már April szavaira figyelek, s némán bólintva jelzem egyetértésem. De Holocaust nem teszi szükségessé, hogy követnünk kelljen, mire utána indulnánk már vissza is tér hozzánk. De van egy eléggé nagy probléma, megszerezte a halál magját. Felismerése könnyű, hisz láttam már korábban, de a további gondolatokra már nem marad idő, fény, majd teleportálás.

//Folytatás: Hold, Kék Körzet//

by **Morsus** Pént. 27 Júl. 2012, 07:59

3 nappal később: Utopia, X Torony
A háborúnak vége. Apokalipszis még mindig a városában van, de azóta sem támadt. Mindenki más a bolygón elfogadta a Főnixek béke hírét. Azok cserébe újra teremtették a termést és lakhatóvá tették a háborúktól kihalt föld területeket. Utopia egy virágzó metropolisszá vált, aminek a közepén áll az X Torony. Az X-men és a Főnixek főhadiszállása. Az épület külsején az elhunyt tagok szobrai állnak és két hatalmas szobor, akik büszkén a falakat tartják: Magneto és Xavier. A tanácsteremben most gyűlik össze mindenki egy a körútjáról visszatérve: Doria, Will, Teddy, April, Kolosszia, Tao. Deadpool egy laborban van mivel, mint kiderül ő egy klón. Farkas fivére bukása miatt elvonult és feladta az X-meni létet. /Mindketten kiestek a játékból/ Tao az M aszteróidáról jön. Sinister eltűnt onnan és szinte minden használhatót elvitt magával, de az kiderült, hogy Fájdalom egy terveként pár éve kicserélte őt a saját világában egy imposztor klónnal. Más információk Doria állapota. Csak egy napja jöttek rá, hogy nem csak a nő terhes, de a szíve alatt hordott igencsak speciális gyermek lenne a főnix igaz hordozója. Kolosszia és Tao kicsit tudtak tárgyalni a saját világukról és felmérni a békét, amit itt látnak. Will volt a felelős az új mutánsok befogadásában, akik az X-ekhez akartak csatlakozni és most az alacsonyabb szinteken segédkeznek és a dolgoznak. Utolsónak Thorhalla érkezik meg, aki a kreet kíséri be. Már tudja, hogy ez a fiú nem más, mint az ő fia, de ez egy téma, amire még nincsenek készen, hogy megtárgyalják. Az elmúlt napban a kree űrben voltak, hogy megnézzék vannak e túlélők vagy menthető maradványok, de sajnos üres kezekkel tértek vissza. Mikor a duó megérkezik a tanácskozás kezdetét veheti. Az asztal közepére kiállított Élet magja is felfedi, hogy a következő téma bizony az ellenségeikről szól. Apokalipszis és lovasai elzárták magukat az embertelenek város erődjébe, Sinister és Stephanie a Varázslónő még mindig odakint vannak valahol...

Börtön, a torony föld alatti részlege
Itt van elzárva Holocaust, Smiley és Jeff. Az utóbbi eszméletlenül. Holocaust némán gondolkodik. Napok óta csak ül és bámul a semmibe.

by **Ko-Rel** Pént. 27 Júl. 2012, 12:19

//Előzmény: Hold, Kék Körzet//

Az elmúlt három nap igencsak furcsa fordulatot vett, újra „otthon” volt az X-men körében, az ideje legnagyobb részét egyedül töltötte, a sebeit ellátták és ekkor derült ki valami, gyermeket várt. Egészen eddig a hírig volt képes erős maradni, de ettől teljesen összeomlott. Az egész napját zokogva és bőgve töltötte a saját szobájába bezárkózva. A megaláztatottságtól és a kínoktól egyszer nem hullajtott könnyet, amíg heteket töltött Holocaust mellett, sem attól, ami az apjával történt, de ez a hír teljesen sokkolta. A legrosszabb pedig az volt mindközül, hogy a főnix miatta volt itt, a gyermek miatt, akit a szíve alatt hordott. Soha sem volt férfival korábban, csak Holocaust gyalázta meg folyamatosan szellemalakban és így maradt terhes. Senkivel sem akart beszélni, senkit sem akart látni, csak egyedül lenni, a szobájában levő medence mélyére menekült, ott az egyik sarokban bújt össze kicsire és reszketett. Félt, retteget, hogy mit is hozhat majd a jövő. Egyedül volt, talán jobban is, mint valaha, ha Apokalipszis nem zárkózott volna be Attilan-ra, már együtt lehetne az apjával, tudta, hogy szembe kell néznie a saját félelmeivel. Amikor jött a hír a találkozóról valamennyire összeszedte magát, noha a szemei még mindig be voltak dagadva a sírástól és vörösek voltak, sokkal elkínzottabb volt, mint korábban, az a tartás sem látszott rajta, amit korábban. Összetört a hírtől. Odabent távolabb ült le mindenkitől, nehezen viselte bárkinek is a közelségét, az ellenségek. Volt még egy, főleg számára. Szembe kellett néznie vele. Így végül ő is megszólalt.
- Engedélyeteket kérem, hogy beszélhessek Holocausttal – mondta ki nagy nehezen.
Ha nem képes megtenni ezt, akkor úgy érezte, hogy egész életében csak menekülni fog. Muszáj volt ezen túlesnie.

by **Teddy** Pént. 27 Júl. 2012, 13:51

Szóval... Úgy néz ki hogy ennek most vége van, mármint a háborúnak, Apokalipszis bácsiról nem lehet hallani, vagy legalább is én nem hallottam semmit pedig ha lenne bármi is akkor tuti hogy értesülnék róla mert látványos lenne és lenne sok BUMM! Remélem legalább is. Most viszont csend van, napok óta, és hogy mi a véleményem erről? Hát nem tudom, egyrészt örülök hogy vége a háborúnak, mert hát mégiscsak sikert könyvelhetünk el magamnak, főleg nekem köszönhetően, mert itt voltam és támogattam őket mint egy rendes plüssmackó, és igen így volt akkor is ha nem de ez akkor is igen így volt! Szóval egyrészt örülök neki, másrészt viszont letör a dolog, mert hát azért így mégis vége a nagy mészárlós időszaknak, és mindenki annyira boldognak tűnik és felszabadultnak, ez pedig nagyon, nagyon böki az oldalamat és idegesít, azt akarom hogy szenvedjenek, halálhörgést és sikolyokat akarok legalább, és a látványról még csak nem is beszéltem... Annyira csalódott vagyok, legalább valami nagy durranással fejeződött volna be, úgy értem jó persze biztos most arról ömlengenek, hogy hárman... April, Thorhalla és... A harmadik nevét nem tudom, még mindig nem tudtam megjegyezni és igazából így azt sem tudom hogy ki ő, nem próbáltam különösebben megismerkedni vele, szóval azt csiripelik mindenhol hogy ők most hű de erős valakik lettek még amikor volt az a nagy tűz, vagyis a nagy tűz részét csak a többiektől hallottam, az a nagy tűz amiben nem égtem el és azóta tudom hogy sebezhetetlen vagyok, szóval hogy ők ott valami valakik lettek, és nekik hála van béke, de ugyan, mind tudjuk, hogy ki áll a háttérben... Azt hiszem legalább is hogy mind tudjuk, de ezzel már hülyeséget mondtam mert én nem tudom de azért fogjuk rá jó? A lényeg, hogy az elmúlt pár napban erősen ingadozó hangulatban voltam a béke miatti kettős érzéseim miatt, a többieket persze nem kerültem, miért tettem volna? Igazából unalomból próbáltam beváltani az Aprilnek tett ígéretemet, azt ígértem neki hogy egyszer megölöm, és párszor próbáltam betartani de saját hibáimnak köszönhetően az eddigi próbálkozások alkalmával finoman szólva felsültem, az hogy ezt mennyire vette észre azt nem tudom, de meg vannak számlálva a napjai, mert én tartom magam a szavamhoz és jó maci vagyok, szinte látom a glóriát a fejem felett... Vajon éles a széle? kíváncsi vagyok hogy milyen könnyedén lehet vele átvágni valakinek a torkát. A mai kötelező sétáról visszatérve, amire nem értem hogy miért engedem, hogy kötelezzenek, betérek a tanácsterembe, mivel ma valamiről tanácskozni kell és bár nem vagyok ennek a tanácskozós dolognak a híve, és érdekelni sem igazán érdekel... Nos nem is tudom hogy miért vagyok itt, tulajdonképpen annyira nem érdekel, hogy eljöttem. Ez még nekem se logikus de azért okéban vagyok vele, mert legalább én döntöttem így és minek kötnék bele a saját döntéseimbe? Unalomból... Még páran megérkeznek, aztán kezdetét is veszi a dolog, ami az ellenségeinkről szól, ezen pedig igazán nem értem, hogy mit kell tárgyalni, tulajdonképpen azt sem értem, hogy miért nem tették meg eddig az egyértelműt. Idő közben felmásztam az asztalra, úgysem zavar senkit hogy azon rohangálok, már ha rohangálok.
- Nem értelek titeket, miért kell ezen gondolkodni? Az ellenségeinknek vesznie kell, szörnyű kínok között kell szenvednie amíg nem könyörög ő maga a haláláért, és talán aztán két héttel megkaphatja a kegyelemdöfést egy meglehetősen lassú és groteszk formában, melyben saját vérébe fullad bele. - Igazából ezt úgy magyarázom, mint akinek teljesen mindennapos ez, mert végül is nekem az, nap mint nap ehhez hasonló dolgok ezrei fordulnak meg a fejemben, mert a gyors halál nagyon-nagyon keveseknek jár ki, például April, aki azért érdemli meg mert mondhatjuk hogy kedvelem.
- És hát ha az ellenségnek van egy erődje, vagy városa, vagy több városa, vagy országa, vagy egy háza, legyen az akár egy viskó, akkor is így kell rá lecsapni. BRRRRRPAH! DAMDAMDAMDAMTAAAAAA! - Itt letérdelek, egyik kezemet az asztalra teszem, az a " ház " a másikkal pedig az "egekből" lecsapok rá, jelképezve a becsapódást, majd pedig tovább ütögetem, a hangeffekteket pedig én adom hozzá, mind a repülőnek, mind pedig a becsapódásnak és a többi robbanásnak. Miután végeztem végig nézek a többieken.
- Egyértelmű nem? -

by **Thorhalla** Pént. 27 Júl. 2012, 14:15

//Előzmény: Hold, Kék Körzet//

- Igen lehetünk s megtudlak tanítani titeket, hogy milyen istennek lenni – ígértem.
Ígértem még a Holdon. A következő néhány nap alatt végre valahára vége volt a háborúnak. A fiú, ki velem volt kiderült, hogy a saját fiam. Még nem voltam erre felkészülve, hogy vele szembe találkozzam s megbeszéljem mindezt. A bűntudat pedig emésztett belülről, mint egy kínzó féreg, mi tönkretehette Idunn almáit, ha meglapul benne. Sírhatnékom volt, elárultam őt s becsaptam s nem volt itt, hogy bocsánatot kérhessek tőle s megbocsátásáért esedezzem. Az, hogy Midgardot helyreállítottuk s béke van nem hozta meg sajogó lelkemnek a megváltást. El kell mennem hozzá, a nővéremhez, hogy engedje had beszéljek vele. Végre Stephanie s Jonathan fiát is biztonságban tudhattam, nem volt háború többé. A fiammal nem voltam Midgardon, az ő otthonában kutattunk, de nem volt túlélő. Rossz érzéssel töltött el, hogy az, ki a részem lett tette ezt az otthonával s a népével, a Főnix. Ki nem is miattunk volt itt, hanem Doria meg nem született gyermeke miatt. S mindezt csak azok után tudtam meg, hogy hazatértünk. A következő célpont, az ellenségeink, Apokalipszis, Sinister s a volt halandó énem. Doria szavaira bólintottam, őt is saját félelmei s érzései üldözték, mint engem. Dühösen szorítottam a kezeimet ökölbe Teddy szavaira, korábban is nehezen viseltem el őt, s most, hogy a bűntudat is emésztett még nehezebb volt elviselni szavait.
- Nem! – mondtam a tőlem oly megszokott dühös módon. – Még egyszer szólj így Teddy, csak még egyszer próbálj háborút szítani ott, hol mindenkinek gyógyulás s nyugalom kell s Holocaust mellett találod magad a börtönben!
Vettem egy mély levegőt mielőtt belekezdtem volna a folytatásba.
- Apokalipszis is börtönbe kerül, a lovasokat megpróbáljuk felszabadítani s újra azzá tenni őket, kik voltak agymosásuk s átalakításuk előtt. Joguk van a régi életükhöz, a város, Attilan, úrnője Lady Doria, így, hogy a város sorsa mi legyen, arról ő dönt. Sinistert úgy vélem, hogy másik világról jött barátaink ismerik a legjobban. S mi Stephanie-t illeti, ő az én dolgom s a fiamé. Az én felelősségem, utána egyedül, vagy veled megyek – néztem a fiamra. – Csak előtte még kell egy kitérőt tennem a nővéremnél Helheim-ben…
Vajon megbocsát? Szerelmem, oly nagy szükségem lenne a támogatásodra…

by **Sarah** Szomb. 28 Júl. 2012, 14:11

Furcsa fordulatot vettek a dolgok, egy jó ideje börtönben vagyunk, és alapból nem tudnám megmondani, hogy mennyi ideje, de az általam látott kép közepén egy hatalmas számláló pörög, melyen már 72 óra lefutott. Tulajdonképpen semmi sem történt ezen pár nap alatt, legalább is olyan dolgok nem, amiről tudok is, de biztos vagyok benne, hogy a külvilágban zajlik az élet, s hogy én mit csinálok idebent? Nos nem azt, amit a legtöbb rab tenne, nem próbálom elütni az időt, nem gondolkodok, illetve néha előkerülnek valahonnan mélyről kósza gondolatok, de meglehetősen hamar kisütésre kerülnek a " süllyesztőben ". Tulajdonképpen napok óta amolyan készenléti üzemmódban vagyok, nem mozdulok, meg se rezzenek, a motorok a lehető legalacsonyabb fordulatszámon forognak, így azok is meglehetősen csendesek, így szobrozok már pár napja, folyamatosan, megállás nélkül, számomra ebben pedig semmi megterhelő nincs, kímélem az alkatrészeket, nem mintha oly könnyen elkopnának a mozgásban. Csupán pár aktív program fut, a számláló, a látásért és felismerésért felelős, és a rezonanciák feldolgozásáért, avagy a hallásért felelős program fut csak, de ezek is csak azért, hogy ha bármi történne, megjelenne itt valaki, vagy Holocaust beszélni kezdene, akkor a rendszer feléledhessen, hogy figyeljen a szavaira, esetleges parancsaira, több értelme ezeknek jelenleg nincs, és mivel eme említett isten napok óta csendben ül és ő is csak bámul, vagyis azok alapján, hogy a hangja és mozgása nem aktiválta a rendszert, erre lehet következtetni, így pedig nekem sincs több tennivalóm jelenleg, nem is valószínű, hogy ki tudnék innen jutni, bár még nem próbáltam, de nem is hiszem, hogy fogom, ha csak nem érkezik rá parancs.

by **Godlaw / Tao** Hétf. 30 Júl. 2012, 21:47

A békés végkimenetel a legjobb, ami történhetett velünk, de ami utána következett, az volt az igazi fekete leves. Az M aszteroidán tett kutatásaim olyan információkra is fényt derítettek, amire álmomban sem gondoltam volna. Arra számítottam, hogy ez egy alternatív világ, ahová átkerültem valamiért, de az, hogy ez már évekkel ezelőtt történt, és közben egy klón van a helyemen, nem az, amire számítottam. Az első kérdés, ami felötlött bennem, hogy vajon a klón mennyiben különbözik tőlem. Abból kiindulva, hogy teljesen megegyezik velem, valószínűleg hasonló utat jár, mint én tettem volna. Aztán arra gondolok, vajon mi történt a bukás óta? Nagyjából akkorról vannak az utolsó emlékeim, és ha valami, akkor az igazán a változás kora volt. vajon milyen lehet most New York. Magamban elhatározom, hogy haza fogok menni, minél hamarabb. Ezen kívül még kiderült pár dolog, amiknek a jelentősége a későbbiekben nagy lehet, de a terveim szerint én akkor már a saját világomban leszek. Vajon hogyan fogom fogadni, ha meglátom magamat?
A találkozóra érkezve alaposan szemügyre veszem a főnixeket, az igazat megvallva, nem tudom megszokni, hogy egy ilyen hatalom, amit mindig is a pusztításról ismertem, ezúttal a békéért harcol. Doria szólal fel először, amennyit tudok róla, az épp elég ahhoz, hogy ne szóljak hozzá a témához, ezt nem az én tisztem eldönteni. Teddy, a plüssmedve mindennél furcsább, amit valaha láttam, és lassan már a főnixek sem fogják tolerálni, ez egyértelmű. Végül én is megszólalok.
-Én egy kéréssel fordulok hozzátok - szólalok fel. - Tudomásomra jutott, hogy Fájdalom hozott ide a saját világomból, és ott egy klón vette át a helyemet. Amennyire tudom, megvan hozzá a hatalmatok, akár egyenként is, hogy dimenziók közt utazzatok. Nem tudom, a többiek mit gondolnak erről - nézek Kolosszia felé -, de szerintem az lenne a legjobb, ha hazamennék. A béke itt már étrejött, de talán az én világomban még korántsem ez a helyzet. Mikor eljöttem, káosz és nyomor uralkodott a világon... - Fejezem be elgondolkodva, és arra gondolok, mi lehet vajon az ott élő barátaimmal. És persze a családommal.

by **April** Kedd 31 Júl. 2012, 21:45

A béke megnyugtatóbbnak bizonyult, mint a háború valaha is lehetett volna. A győzelem persze bizonyára elhozza a békét, de a veszteségek, a sok "mi lett volna, ha", és a fájdalom, amit okozunk, igen súlyos ár azért a békéért. Vörösre festette volna az új világunkat, ami most vér helyett a nyugalom tengerén úszik.
Persze vannak még problémák. Thorhalla viszont segít, hogy megtanuljam kezelni az erőt, amit viselek. Mint kiderült, ideiglenesen viselem csupán, mert a főnix erő csak azért vált három felé, mert a választott gazdatest még nem állt készen. Csak remélhetjük, hogy a gyermek, akit Doria világra hoz majd, olyan nevelést kap, amivel jóra használhatja a hatalmát. És persze talán az is számít, hogy mi milyen nyomot hagyunk a hatalmon. Nem mondom, hogy nincs kísértés, hogy nem gondolkodom azon néha, hogy egyszerűbb lenne végezni azokkal, akik még mindig ellenállnak... De a béke egy hosszú út, és ha egyszer ráléptünk, érdemes rajta maradni.
A gyűlésen is ebben a szellemiségben vagyok jelenek meg, és hallgatom a kéréseket. Doria olyan pont az életemben, aki sokat jelentett már korábban is, fáj látni a szenvedését, és fáj, hogy nem tudom meg nem történtté tenni a múltat.
-Jól van - felelem neki, és igyekszem együtt érző tekintettel nézni rá. - Azt hiszem a legjobb, ha el is kísérlek hozzá. Mindenki biztonsága érdekében.
Ezután Teddy szólal fel, de csak fejemet csóválva, rosszallóan nézek rá. Korábban is zavart ez a stílusa, de egyszerű mutánsként néha szórakoztató volt. Sajnos az ő elméje nem képes tágulni, és felfogni azt, amit mi megtapasztaltunk. Sosem fogja megérteni, hogy milyen értékes a béke. Végül Tao felé fordulok.
-Természetesen hazamehetsz, de előtte szívesen vennénk, ha segítenél, ahogy azt Thorhalla is mondta, Sinisterrel kapcsolatban.

by **Morsus** Pént. 03 Aug. 2012, 19:29

Thor-vell érdeklődve nézi Teddyt.
- Volt egy hasonló játékszerem gyermekként. Kicsit rosszabb volt a modora.
Halla felé fordult.
- Természetesen veled tartok. A pokolba is... anyám.
Majd megfagy és felemeli a karját azon egy holokép jelenik meg.
- Újabb apokalipszis pártiakba ütköztünk Wakandában, de esélyük sem volt! - jelenti a mutáns a képen - A teljes jelentést estére küldöm.
- Köszönjük - mondja és Hallához fordul. - Nem szeretnék beleszólni, de azt hiszem sietnünk kell. Idővel talán Apokalipszis túl fejetlen vagy merész támadást indít és ezt nem kockáztathatjuk meg.

Doria, April és Tao, a volt hercegnő válasza után lemennek a börtönbe. Ott Jeff, Mister Smiley és Holocaust pihennek. Apokalipszis fia nem szól hozzájuk csak mozdulatlanul térdel a földön.

by **Ko-Rel** Pént. 03 Aug. 2012, 23:12

Teddy szavaival mit sem törődött, arra, hogy Attilan-nal mi legyen felnézett és a Lady Doria megnevezésre megannyi régi emlék kerítette hatalmába. Nagyon régen nem hívták már így és akik igen, azok mind halottak voltak Apokalipszis és a fia miatt. Amiatt, akinek a gyermekét hordta a szíve alatt. Nem akarta azt a gyereket, megszülni sem, nem akarta, hogy bármilyen köze is legyen hozzá, de nem volt választása ebben, legalább is így érezte.
- Nem szeretném, ha a város elpusztulna – mondta. – Sok az ottaniakból levő klón, akiket agymostak Apokalipszisék. Talán ők még megmenthetőek és elfoglalhatják Attilan-t. Ők az utolsó tisztavérű embertelenek. És szeretném… szeretném, ha megmentenék az apámat és a többi lovast.
Annak a gondolata, hogy az apja lehet, hogy hamarosan a régi lesz örömmel töltötte el. az egyetlen öröm ebben a világban. Bólintott April-nek, hogy a nő lekíséri Holocausthoz. Noha itt csak a „férfit” kellett volna félteni, mert igen, jól sejtették, megpróbálta volna megölni. így pedig nem tehette meg. Még Tao szavai voltak, amik olyanok, hogy szóra érdemesek. De nem mondott semmit sem erre sem. Leginkább azért, mert Tao is férfi volt. miközben lementek a cellákhoz a lehető legnagyobb távolságot igyekezett tartani főleg Tao-tól, de még Apriltől is. odalent, ahogyan meglátta meggyalázóját, az arcára a szemeibe a mélységes gyűlölet és megvetés költözött. Némileg félt tőle ezenfelül megvetette és gyűlölte, mindennél jobban azért, mert meggyalázta és azt tett vele, amit csak akart. Semmilyen más esetben nem akarta volna elmondani neki, hogy mit is ért el de a káröröm, igen az egyetlen dolog, amivel szembeköphette az entitást ez volt. A főnix úgyis megakadályozta volna, hogy megölje őt. Vett egy mélyebb levegőt és cellához lépett, nem mutathatta ki, hogy fél.
- Csupán szeretném megköszönni neked – mondta, a hangja nem remegett ennyi ereje még volt. – Megköszönni, hogy hozzájárultál… nem is, hogy te hoztad el apád és a saját bukásodat. Te vetettél véget az uralmatoknak. A főnix miattad van itt Holocaust, miattad és miattam. Számítottál arra valaha, hogy ebben a testben képes leszel gyereket nemzeni… hogy te leszel a főnix leendő gazdatestének apja? – az utolsó mondatot már mélységes undorral tudta csak befejezni.

by **Thorhalla** Szomb. 04 Aug. 2012, 00:38

- Legyen hát – feleltem Lady Doria szavaira, s után Tao-ra emeltem tekintetem. – S Tao, a világod rendben van, nemrég jártunk ott, noha a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy három Apokalipszis is van azon világon. En Sabah Nur, az ottani Bárd s egy lovas. De mikor eljöttünk úgy tűnt, hogy az ottani X-men a kezében tartja a helyzetet egy bizonyos Serena Davidson vezetésével.
Mindezek után a többség távozott Holocausthoz, s reméltem, hogy April nem hagyja, hogy Doria valami ostobaságot csináljon. A fiamra néztem rosszalló tekintettel.
- Ha Asgardon nősz fel, kardod lett volna s nem játékszered – fedtem egy picit. – S nem pokol, hanem Helheim. A nagynénéd birodalma.
S onnan úgy éreztem, hogy tovább kell mennünk Nifleimbe, a dicstelen lelkek honába, hiszen az atyám végezte ki az én kezeimmel őt s emiatt nem volt helye sem Valhallában sem pedig Helheimben. Nem tudtam, hogy akarom-e, hogy velem jöjjön hiszen miatta kellett oda mennem, hogy miatta vezekeljek s Einar elfogadja őt.
- Nem tudom, hogy jó ötlet-e, hogy velem gyere – feleltem. – Hiszen, hiszen miattad kell Einar bocsánatát kérnem. De ha szeretnél, akkor gyere, legalább megismered rajtam kívül egyetlen élő rokonodat.
Rosszallóan sóhajtottam fel.
- Apokalipszis évezredeket élt már, nem fog támadni, türelmes, kivárja, míg hibázunk s úgy érzi, hogy győzhet. Induljunk.
A teleportáláshoz nem akartam a főnix erejét használni, így vagy egyedül, vagy a fiammal sétáltam ki a térre s ott asgardi erőmet felhasználva próbálom megidézni a Bifrostot, hogy azzal menjünk el Helheim kapujáig, nővérem birodalmáig.

by **Teddy** Hétf. 06 Aug. 2012, 04:16

mindenki foglalkozik mindennel, úgy értem tényleg mindennel, valaki látogatást akar, van aki engem akar cseszegetni, erre azt hiszem jobb ha részletesebben is figyelek, és hé! Még olyan is van, aki hasonlít valamihez, vagy legalább is ha jól értem, annyira nem vagyok benne biztos, azonban egyenlőre, nos nem tudom, akkor most megy amúgy a téma? Mármint lehet csak én maradtam le, mert nem arra figyeltem, csak felvázoltam a gondolataimat, szóval igen, meg nem, és azért mégsem. Thorhallára a szavai után csak mosolyogva nézek, egyrészt már megszoktam tőle, mindig is egy unalmas alak volt, másrészt meg megindulok felé, és eközben már lefagy az arcomról a mosoly, amolyan pókerarcot veszek fel. Kicsit megköszörülöm a torkomat, majd pedig...
- Tulajdonképpen nem értem, hogy egy mindent elpusztító csapás hogyan eredményezhetne háborút, ha nem marad mivel háborúzni... - A mondandóm végén még egy kicsit nézek, amolyan bambán, majd pedig a semmire ismételten egy mosolyt húzok a képemre, ami egyértelműen őszinte és meglehetősen bárgyú is, és részemről ennyiben is hagynám a dolgot, egyszerűen megfordulok és odébb sétálok, figyelni kezdem a többieket, van aki távozik, persze, és van aki meg marad és aztán olyan sokat csinál hogy hűha de sok...
- Ez uncsi, nem csinálhatnánk valami érdekeset? - Igen, a hangomban is hallatszik az unalom, eléggé masszívan, és ha nem történik semmi... Akkor egyszerűen hasra vágom magam, fetrengek még egy kicsit ide-oda, majd ha még eztán se jön semmi akkor hanyatt fekszem és... Figyelek, figyelek és figyelek, mert mi mást tudnék csinálni? Nem érzem úgy, hogy bármi más érdemi hozzászólnivalóm is lenne, mert én már kifejtettem a véleményem azon ügyben, ami miatt ide hívtak, vagy legalább is ami nekem lejött belőle, így pedig hát mit tudom én, hogy mit csináljak én még, szóval ja, ráhagyom a többiekre, én pedig elképzelek magamnak valami sokkal jobb környezetet, amivel próbálom elütni az időt, persze ha valami nagyon fontos lenne, arra valószínűleg fogok majd koncentrálni de addig is... Kit érdekel? De tényleg kit? Szóval már kezd is előttem kirajzolódni a kép, még nem vagyok benne biztos, hogy mi, de már látok is egy kötelet... Ó nem bocsánat, az egy béldarab fára szögelve... Óóóó vajon miért van ott? Alig várom, hogy megtudjam.

by **Sarah** Hétf. 06 Aug. 2012, 14:36

Még egy jó darabig csak " pihenek ", várok, állok egy helyben, mint valamiféle masszív szobor, ám végül léptek hangjára leszek figyelmes, erre a rendszerek szép fokozatosan éledezni kezdenek, de nagyon lassan, mert nem biztos, hogy a hang forrása erre tart, s ha nem jön semmi, vagy senki, és közülünk sem ténykednek valamin, akkor így gyorsabban vissza állhatnak a programok a készenléti állapotba. Ám végül megjelenik három alak, erre pedig az egész folyamat meglehetősen felgyorsul, a géptest megrándul, mint amit megcsap az elektromosság, a motorok pörögni kezdenek, alapjáratra állnak, ami nem azt teszi, hogy valami iszonyat hangosak lesznek, csupán már nem csak " halk zümmögésnek " érzékelhetőek, egy nagyon kicsit hangosabbak, hiszen így már több funkcionál egyszerre, nem csak az, amire szükség van. Egy lassú mozdulattal fordítom a fejemet egyenesen az érkezők felé, majd pedig egyenletesen követem a tekintetemmel őket, közben pedig... " Rendszer helyreállítása kész... Személyek felismerése folyamatban.. " A szokásos kör következik, a programok szép sorban mindenkit azonosítanak, és mindenki megkapja a hozzá rendelt " ellenséges " azonosítót, és azt, hogy mennyire van veszélyesnek titulálva, ezt a rendszer már frissítette, mint ahogyan mindig is szokta, így néhányak, egyértelműen új fokozatot kaptak, az April nevezetű hitetlen például " fokozottan veszélyes ", így pedig elsődleges célpont. Ahogyan Doria megszólal, egy program máris jegyzetelni kezd, hangot nem ment, csupán csak a szöveg kerül elraktározásra és elemzésre, az eredmény szerint pedig, az undorító férgek, kik előttem állnak, ellopták a hatalmat a tisztes örököstől, a harmadik istentől. Sosem voltak képesek egyenesen küzdeni, erre már korábban is rájöttem, de ezzel messzire mentek, isteni hatalmat loptak, ezért fizetniük kell, azonban jelen helyzetben nem tudok mit csinálni, így továbbra is csak figyelek.

by **Godlaw / Tao** Szer. 08 Aug. 2012, 21:33

Thorhalla szavaira egy kissé megkönnyebbülök, na nem a három Apokalipszisről vagy a Bárdról szóló részeknél, hanem amiatt, hogy végre béke van, az X-Men pedig kézben tartja a helyzetet. Elképzelni is érdekes, hogy milyen X-Men állhatott fel, ami képes kordában tartani egyszerre három ilyen hatalmú mutánst. Már önmagában Bárd ereje is akkora, hogy nehéz hozzá méltó ellenfelet találni - legalábbis ha a mutánsok közt keresünk. Persze azok után, amit a Bukás alatt láttam, már semmit sem lehet biztosra venni...
-Jól van, ha úgy érzitek, itt nagyobb szükség van rám, egy ideig még maradhatok, de nem akarok sokkal több időt távol tölteni az otthonomtól, mint amennyit muszáj - válaszolok a két főnixnek, aztán Doriaval indulok a cellák felé.
Nem csodálom, hogy Doria viszolyog a férfiaktól, és azt is tudom, hogy nem éppen én fogom meggyőzni arról, hogy nem érdemes egy rossz tapasztalat miatt elzárkózni a világtól. Egy hosszú folyamat lesz, aminek talán a végén képes lesz majd közel engedni magához valakit... Talán.
Holocaustot pillantom meg először, aztán másik két emberét, pontosabban az egyik robotját és az emberét. Doriától távolabb állok meg, nem akarom, hogy még az én jelenlétem is frusztrálja, és csak hallgatom a szemrehányást, amivel valószínűleg arra próbálja rávenni Holocaustot, hogy dühös legyen. Dühös legyen, és fröcsögjön, visszaszóljon, és így Doria szerezze meg az erkölcsi győzelmet. De ez nem fog megtörténni szerintem.
-Az a gyerek talán az egyetlen jó dolog, amit valaha létrehozott - gondolkodom el alig hallhatóan motyogva, és megint eszembe jut, hogy milyen lesz majd, ha a főnix teljes ereje egyetlen testben lesz, aki ráadásul azt jóra használja majd.

by **April** Szer. 08 Aug. 2012, 21:53

A cellákhoz megyek Doriaval és Taoval, szerencsére Teddynek nem jut eszébe velünk jönni, az agressziója és felesleges fecsegése nem tenne jót abban a helyzetben.
A csendben ülő hármasra nézek, akik úgy gubbasztanak, mintha már csak a halálos ítéletüket várnák. Méltósággal tekintenek a sorsuk elébe - gondolhatnánk, de valójában a robot egyszerűen céltalannak tartja a cselekvést, Holocaust a lehetőségeit mérlegeli, és várja a megfelelő pillanatot, Jeff pedig... Ő talán csak feladta.
Doria szavain elgondolkodom, megértem, mit érez - hogy is ne érteném, hiszen érezhetem, amit érez, csak éppen nem akarom átélni azt, amit ő. Apának lenni több annál, mint gyermeket nemzeni. A vére... De sohasem fogja a nevét viselni, beszélni vele, vagy akár csak ránézni. Erről gondoskodni fogunk. Tao nem túl helyénvaló szavaira csendre intem őt, és figyelek rá, nehogy Doria ennél többet akarjon tenni az elhallgattatásáért, védőfalat hozok létre kettejük közt, ha valami nem úgy alakulna, ahogy kéne.
-Az egyetlen dolog, amit létrehozott - javítom ki Taot, és Doriára nézek, igyekszem megnyugtatni őt. - Folytasd csak, mondd el, amiért jöttünk.
Mellé állok, hogy ezzel is éreztessem, nincs egyedül, de a szavakat neki kell kimondania, csak az enyhíthet a fájdalmán, és még az sem túl hamar.

by **Morsus** Vas. 12 Aug. 2012, 13:17

Thorhalla és Thor-vell a hídra lépnek és megindulnak előre. Hirtelen a világ megkavarodik és ők egy robbanással eltűnnek. Mindenki érzékeli a robbanást idefent és tudják, hogy valamit történt odalent. Teddyvel az élen azonnal lemennek.

Torony börtön szintje:
Holocaust némán tűri a szavakat, majd kacagni kezd. Nevetése beteges, libabőrt hozz még a bátrak bőrére is.
- Az átvert idióta, a liba és a szajha, aki új fegyvert szül apámnak. Igen. Tényleg olyan buták vagytok, mint amilyennek előadjátok magatokat. Aranyos.
Ekkor a fal berobban és Apokalipszis meg két lovasa megérkeznek. Lyron az egyik, aki kitöri a három rabot. A másik Pestis, aki a füst és zavart kihasználva elkapja Doriát. Mikor Teddy, Kolosszia, Will leérnek Holocaust már bombázza őket a felesleges lézereivel. April támadására egy fiú jelenik meg előtte. Ez a furcsa fekete hajú srác vigyorogva inti félre a főnix támadását és egy lézert lő. A lézer csapása hihetetlen kínt okoz Aprilnak. Mikor a lézer eloszlik Apokalipszisék eltűntek. Will, Kolosszia, Jeff és Deadpool halottak. Mikor Will meghal a tüzes aurája eloszlik és April még erősebbnek érzi magát, mint eddig. Úgy fest a főnix ereje már csak kettő felé van osztva.

Helheim:
Helheim kapuja elé zuhan a páros. A nővére Hallának már ott várja.
< - Miért jöttél? >
Kérdi a nő.
< - Nem itt a helyed és nem most. >

Apocalyptika: /Bocs, de még egy topicba írnom kell megölök minden játékost az oldalon/
A lovasok megérkeznek és Pestis elengedi a lányt. Meglepetésére nem rak rá bilincset vagy zárja ketrecbe.

by **Ko-Rel** Vas. 12 Aug. 2012, 14:39

Doria nem igen hallotta a motyogást, de April szavaiból nem volt nehéz kitalálni, hogy Tao mit is mondott. Már pusztán a gondolattól kirázta a hideg és beleremegett.
- De soha sem lett volna szabad megtörténnie! – mondta keményen.
Soha, ha az X-ek segítettek volna neki, akkor soha sem történik meg ez, de egyedül maradt és mindez ezért történt meg. Holocaust nevetésétől láthatóan rezzent össze, mintha gyomron vágták volna, igazából már az feszélyezte, hogy az entitás itt van velük egy helységben. Meg akarta ölni, hogy utána saját magát és gyomron szúrhassa és a gyerek meghaljon. Nem szülhette meg, nem akarta megszülni, ez egy romlott nász romlott utóda volt. Nem pedig olyan, hogy beleegyezett és akarta volna. Talán az utolsó lett volna a sorban, ha fel kellett volna egy listát állítania. Holocaust sértéseire a kezei ökölbe szorultak, ha ott állt volna az a rohadék a cella szélén, akkor nekimegy. De így itt lent fegyver sem volt, semmi, de akár kész lett volna puszta kézzel is nekimenni és úgy megpróbálni megölni őt. A robbanásra nem rezzent össze, arra csak ösztönösen védekező állást vett fel. de amit látott arra nem lehetett felkészülni. Apokalipszis volt az és a lovasai, az apja itt. Talán most még esély is volt arra, hogy megmentsék. Mozdult, hogy támadhasson, Holocaustot akarta megtámadni, amikor megragadta valaki, felsikoltott, más esetben ütött volna hátra, de most attól, hogy egy férfi ért hozzá egyszerűen lefagyott és képtelen volt kiszabadulni. A füstben és porban nem látott sokat, csak a lézerlövéseket, majd néhány pillanattal később Attilan-on volt a lovasokkal és azok ketten is. Ahogyan Pestis elengedte jó pár lépést hátrált a társaságtól, mostanra reszketett és sűrűn kapkodta a levegőt, a rosszullét kerülgette attól, hogy eddig Pestis hozzáért. Mint egy sebzett vad keresett fegyvert a szemeivel és menekülési útvonalat. Tudta, hogy miért van itt, fegyver a főnix ellen, és fegyver Apokalipszisnek, főleg az a fattyú, akit magában hordozott.
- Te tetted ezt velem! – sziszegte gyűlölettel miközben Holocaustra nézett és a szemeiben a harag és a megalázottság könnyei jelentek meg.
Mindent elvettek tőle, a népeit, a barátait, a családját, az apját, a becsületét, a büszkeségét, meggyalázták és csak romokat hagytak maguk után. Három napja legalább még a büszkesége megvolt, mostanra abból is csak por maradt, mintha soha sem lett volna. Mint egy törékeny gyerek, olyan volt az egykor erős és büszke nő. Nem fogják hagyni, hogy meghaljon, de talán Holocaustban elpattan valami és megöli. A gondolattól is irtózott, meg akarta ölni, de ahhoz hozzá kellett érnie. Ellökte magát teljes erőből a földtől és Holocuast felé vetette magát, ha Smiley véletlen rátámadna, vagy próbálna, akkor előle próbál kitérni, ha megérkezik Holocausthoz, akkor teljes erőből próbálja a fején megütni és próbálja eldönteni, hogy a földre lökje, ott egyszerűbben tudná tovább ütni és hátha tudna olyan sérülést okozni, hogy belehalljon a gyűlölt férfi.
- GYŰLÖLLEK! – üvölt rá sírva.

by **Thorhalla** Vas. 12 Aug. 2012, 15:29

Régen nem használtam a Bifrostot, így egy pillanatra még biztos sem vagyok benne, hogy normális volt-e az, mi történt, vagy nem. A világ kavarodása, nem így emlékeztem erre s végül zuhanás. A földet érés után felkeltem a földről s a karomat nyújtottam a fiamnak, ha szüksége volt erre. A helyet a mesékből s történetekből felismertem, Helheim kapuja, meddig el kellett hoznia a Bifrost-nak. A nővérem pedig ott állt s várt minket. Furcsa első találkozás, hisz csak nemrég tudtam meg azt is, hogy a ő a nővérem. Mikor Stephanie külön választott minket.
< - Nővérem, úrnőm! – biccentettem felé. >
Hogy miért jöttem? Hát nem volt nyilvánvaló? Nem az én időm, nem, még nem. Még meg kellett tisztítani Midgardot a fenyegetéstől s csak utána adom a lelkem neki, hogy Einar élhessen. Igen, ehhez még nem jött el az idő s ezt ő is tudta. Nem tudtam, hogy beleegyezik-e, nem ismertem őt, csak hallottam róla eddig.
< - Kérni jöttem hozzád, kérni téged, hogy adj engedélyt arra, hogy beszélhessek szívem választottjával, ki azért van nálad Niflheim-ben, mert életét adta értem. S vállalta a halált atyánk keze által. Einar Fonnson-nal szeretnék szót váltani, hogy bocsánatát kérjem a fiam miatt s áldását arra, mire készülök. Melynek végén talán újra eljő a napunk s Asgard újra régi fényében tündökölhet. Kérlek Hela, megteszek neked bármit, csak engedd szívem s lelkem óhaját. >

by **Teddy** Vas. 12 Aug. 2012, 18:34

Ahogyan az asztalon fekszem unottan, valamiféle robajra leszek figyelmes, na meg persze látom ahogyan a dolgok kissé megremegnek, ez pedig felkelti a figyelmem. A hangok alapján könnyű bemérni hogy hol történhetett a dolog, szóval eme bizonyos esemény után egyből felülök, leugrom az asztalról, majd a tőlem megszokott szökdelős sietséggel, mely meglehetősen lassú, így indulok meg lefele. Nem is kell igazából olyan hű de sokat haladni, és máris egy meglehetősen érdekes látvány tárul a szemem, illetve szemeink elé, mert úgy tűnik hogy bár nem tűnt fel, nem egyedül jöttem. Szóval az a helyzet, hogy füst van, Holocaust lövöldözik persze, igazából így belegondolva azt hiszem, ez senkit sem lep meg, már csak azért sem, mert ahányszor láttam, mindig azzal próbált bűvészkedni, így hát ez nála már olyan... Hogy is mondjam, átlagos tényező. Szóval ezen kívül meg már nem nagyon látok semmit, ezeket is csak azért, mert eléggé látványos dolgok, én meg nem is igazán próbálok semmit sem tenni, olyan sokra vannak magukkal, hogy mekkora erejük van, akkor oldják meg hajrá... Egy kicsit várni kell, amíg eloszlik a füst, vagy por, vagy akármi is ez, és végül kiderül hogy...
- Egy... Egy halott.. Gáh-háh-háh... Két.. Két halott.. - Gáh-háh-háh... Három... Három halott... Gáh-háh na jó most untam meg ezt. - Nem cinikus voltam, csak ezt valahol nagyon régen hallottam, ezt a számolási módot és gondoltam kipróbálom, de viszont nagyon unalmas és lassú...
- Szóval négyen feldobták a talpukat? Ó várjunk csak... - Oda sétálok Jeffhez, és kissé megrugdosom, persze ez semmit sem tesz a latba, de azért megvizsgálom.
- Ja tényleg mind a négyen be adták a törülközőt, hát így jártak... Ti pedig... Ne hallgassunk a macira, vessük börtönbe mert azt akarja, hogy lebombázzuk az ellenséget... Igen várjuk meg inkább, hogy megelőzzenek minket és aztán meg gondolkodjunk a folytatáson... - Igen ez egy lecseszés, én mondtam hogy bombázni kell őket mert úgyis vissza jönnek, meg mert unatkoztam persze és jó lett volna nézni.
- Sosem hallgattok rám. - Ez már inkább sértett, pedig sokszor akarok én ám segíteni, de sosem tetszik nekik mert ne legyünk már ennyire agresszívak... Persze mert az ellenségeink majd virággal dobálnak minket ugye? Pár percig így vagyok, hátat fordítva a többieknek és a plafont nézem, magam előtt össze font karokkal, majd végül elhatározom, hogy körbe nézek, és azt hiszem, hogy meg kell kérdeznem valamit.
- Amúgy hol a fenében van Doria? - Nem mintha hiányolnám, csak azt hittem ő is itt van lent.

by **Sarah** Hétf. 13 Aug. 2012, 08:56

Holocaust hangjára leszek figyelmes, az övét nem nehéz felismerni, az észleléséhez talán még programra sincs szükség, egyszerűen... Hallani lehet. Ahogyan a nevetését hallgatom, magamban, valahol a kábelek és elektromos vezetékek alatt mélyen eltemetve megborzong valami... Valami ami valaha a sajátom volt, mostanra viszont már csak a düh és káosz maradt belőle, s ahogyan az megbolydul és "élni" kezd egy kissé, egy tűrhetőként besorolható elektromos kisülés fut végig a rendszeren, elnyomva mindezt, és megelőzve a további gondokat. Viselkedés szabályozás, mindig működik, csak egy kicsit mindig más, attól függ, milyen helyzet alakul ki, hogy a feltörő dühöt, vagy valami sokkal mélyebb dolgot kell-e eltüntetni, vagy legalább is egy időre ismét kiütni. A fal berobban, majd pedig Apokalipszis és két lovasa lépnek be rajta. Ezen pillanatban aktiválnak a harci programok, de a használatukra ezúttal nincs alkalom, ugyan is tovább állunk, csak értünk, illetve a hordozóért jöttek. Logikusan tekintve, egy teleporton vagyunk túl, ez az egyetlen magyarázat az ilyen gyors utazásra. Egy gyors ellenőrzés fut le, majd pedig csak figyelem az eseményeket, most jönne az a rész, ahol letérdelek és fejet hajtok rég nem látott istenem előtt, hogy hálámat kifejezzem a tiszteletével, de ezt nem tudom véghezvinni, lévén hogy ordításra leszek figyelmes, és valahogy ez oda csalja a tekintetemet. A következő lépés egyszerű, tudom, hogy jelen helyzetben erősebb nálam, az adatbázisban benne van, ha csak nem változott azóta, s töltés sincs a rendszereimben, így neki ugrani felesleges lenne, a legjobb, ha hagyom, hogy a saját lendülete és ereje vigye le a földre. Ez pedig egyszerű. Mivel a nő egy istent hordoz magában, így a gyomrát nem támadhatom, igaz, jelen helyzetben nem is lenne tanácsos, az emberszabásúak ugyanis legyenek bármilyen erősek, akkor is a fejük a leggyengébb pontjuk, bármilyen téren, és ezt lehet a legegyszerűbben felhasználni ellenük. Ahogyan a nő közeledik, egyszerűen a megfelelő pillanatban kifeszítem elé a kezem, amolyan fej - áll magasságban, egy kevés lendületet beletéve, hogy a saját lendületének hála, plusz ennek a kevésnek is köszönhetően hanyatt essen a földön, és ha tovább is halad, akkor azt csúszva tegye, bár fizikailag képtelenségnek tűnik egy ebből kiinduló csúszás, bármely adatot is nézem, az mind cáfolja. Természetesen van, mint mindig most is, amolyan B terv, ha ez nem lenne lehetséges, és elkésnék, vagy célt tévesztenék, egy kiszámított pályán próbálok utána kapni, és bár ennek a kivitelezése eléggé nehézkes, de a hajánál megragadva felemelni, hiszen ha nincs talaj a lába alatt, akkor hiába fut... Természetesen ezt mint említettem, nem könnyű kivitelezni, de B tervnek tökéletesen megfelel, mivel más lehetőség úgy tűnik, hogy nincs, most legalább is még.

by **Godlaw / Tao** Hétf. 13 Aug. 2012, 21:07

Az első robbanásnál elvakulok a füsttől, ami utána következik, gyakorlatilag olyan gyors, hogy alig van időm felfogni. Még mindig Doria utolsó kiáltása cseng a fülemben, mikor már mindenki a padlón van szinte, és a füst lassan oszlani kezd. Teddy hangját hallom meg, ahogy a halottakat veszi számba. Köhögve rázom le magamról a törmeléket, ami rám robbant Apokalipszis érkezésekor.
Aprilt látom meg, aki életben van, de valóban mindenki más halott, én is valószínűleg csak azért éltem túl, mert nem keltettem fel a figyelmüket. Talán azt várják, hogy inkább visszatérjek a világomba, vagy egyszerűen olyan kis porszem vagyok, hogy nem jelentek fenyegetést. Akárhogy is, szerencse, hogy életben hagytak.
-Azt hiszem... Hogy elvitték magukkal. Hogyan juthattak ide ilyen könnyen? És hogyan végezhettek ilyen egyszerűen a főnix erő egyik hordozójával? Még te is majdnem... - Nézek April felé, de látom, hogy valami megváltozott, nem igazán stimmel. Rossz előérzetem van, és bár nem hittem volna, hogy ilyet akár csak gondolni is fogok, de nagy szükség lenne most Thorhallára.

by **April** Hétf. 13 Aug. 2012, 21:30

Holocaust szavaira érzem, ahogy gyűlni kezd bennem a düh, de emlékeztetem magam, hogy ez csak egy tehetetlen rab, azért vagyok itt, hogy Doriát tartsam vissza, nehogy valami butaságot tegyen, nem jönne ki jól, ha épp én tennék tönkre mindent.
A robbanásra rögtön szétszórom magam körül a törmeléket, és lángba borul a testem. A levegőbe emelkedve támadok Apokalipszisre egy olyan erejű tűzkitöréssel, amely még a legellenállóbb acélt is elpárologtatná, de ehelyett egy kölyök állít meg, olyan könnyedén söpör félre, mint még soha senki. A falnak csapódva felszisszenek a fájdalomtól, összeszorított fogakkal tartom vissza a kiáltást. Mire feltápászkodom, Doria eltűnik.
-NEM! DORIAAA! - Üvöltöm a kirobbantott falon át, és a lángok felcsapnak a testemen. Beletelik néhány másodpercbe, mire megnyugszom valamennyire, de a lángok nem alszanak ki. Dühöt érzek, ugyanakkor félelmet és még valamit. Olyan erőt, amit csak akkor éreztem, mikor megérkezett a Főnix. Will testére pillantok, nem kell sok, hogy összerakjam magamban a dolgokat.
-Halgass, Theodor! - Parancsolom a medvének, aztán Tao felé fordulok. - És te is! Elég volt a beszédből. Megadtunk nekik mindent, amit az ő helyzetükben elvárhattak, de nem volt nekik elég. Vége a szavak idejének.
Elvitték Doriát, és vele együtt a leendő gazdatestet. Veszélyben a gyermek, és a Főnix érzi, érezteti, hogy ez ellen tenni kell.
További beszéd nélkül indulok fel a toronyba, hogy megkeresem Thorhallát, és közölhessem vele, mi történt, és mi lesz a következő lépés.

by **Morsus** Szer. 15 Aug. 2012, 23:09

Torony:
April érzékeli, hogy Halla sehol sincsen. Nem csak a toronyban, de a világon sincs. Szinte csak egy kicsit kell megerőltetnie magát, hogy megtalálja ellenpárját. A másik Főnix Helheimben van. Ami Doriát és Apokalipszist illeti ők máshol járnak. Valami picit zavarja az aurájukat, de a nő még így is képes lenne megtalálni őket. A főnixerő felével legyőzni őket szinte semmiség.

Helheim:
Hela szinte holt szoborként áll továbbra is. Arca sosem változik. Rideg és érzéketlen. Komoran figyeli testvérét.
< - Még nem. Ez nem a te időd kis hercegnő. A sorsoddal játszol itt most. Távozz. >
Thorhalla érzi, hogy az ereje megnőtt. Már a főnixerő fele van nála. Ezt érezte meg a hídon és érzi, hogy Hela... gyenge. Kevés hozzá. Szinte nem is kerülne sok erőfeszítésbe, hogy félre söpörje és kihozza Einart, sőt! Kihozza Asgard népét! Érzi a lelkeket. Mindet. Érzi Einarét is. Csak azt látja, hogy Hela az útjába áll, amikor újdonsült erejével képes lenne félre söpörni nővérét, kihozni a népét és új asgardot építeni nekik Midgard szégyenteljes romjain... egyetlen nap alatt.

Apocalyptika:
Smiley védené urát, de két Lovas ugrik elé és lefogják. Doria a földre viszi Holocaustot és ütni kezdi. Minden csapás egyre erősebb. Aranysárga vér permet önti el az arcát és borítja be a kezét. Ez az a nedvesség, ami a vérten belül rejtőzött. Holocaust védekezne, de szinte mozdulni se tud.
- Apám?
Nyögi és Apokalipszishez fordul.
- Folytasd... Lányom.
Mondja Apokalipszis mosolyogva Doriának.
- Öld meg.
Kéri és a mély búgóhangja kedves lesz és segítőkész. Az apjáéra emlékezteti. Bár, amit kér szörnyű, de ahogy mondja... oly helyesnek tűnik. Ha Doria ismét Holocaustra pillant, az arcát takaró vért széttört és az aranyszínű füst gomolyog kifelé, ahogy azokon az átkozott éjszakákon tette, de ma Holocaust néz fel rettegve, hiába az ében koponya arc látni rajta félelmet és a gyengeséget.

by **Ko-Rel** Szer. 15 Aug. 2012, 23:39

Még számára is hihetetlen volt, hogy sikerült megérkeznie Holocausthoz, azt fel sem fogta, hogy Smiley-t az apja és Pestis lefogta. Ahogyan a gyűlölt férfi a földre dőlt már ott volt rajta és ütötte újra és újra. Csak akkor tért észhez, amikor a szemébe fröcskölt valami narancssárga, lenézett a kezére és az is olyan volt, füst szállt ki Holocaustból, megsebezte, újra megsebezte, mint mielőtt eljöttek arról a másik világról. Most, hogy megtorpant és hallotta, hogy a fiú az apjához szólt jött rá, hogy pillanatok múlva leszedik ellenfeléről és börtönbe fogják vetni. A könnyeitől alig látott, és újra ütésre emelte a kezét, amikor meghallotta Apokalipszis hangját. Meglepve nézett fel a mutánsistenre. Összerezzent a mosolygástól, nem tudta eldönteni, hogy elment az esze vagy pedig tényleg úgy vélte Apokalipszis, hogy a fia bevégezte, amit kellett azzal, hogy miatta bukott el és ott van a gyerek. A következő szavak már-már gyengédek voltak és kérlelőek, mint hacsak…
- Apa? – suttogta rekedten a sírástól.
A tekintetét az apjára emelte, de nem tőle jöttek, nem ő volt az, aki kérte. Az apja csak lefogva tartotta Smiley-t és a lány szívébe újra mérhetetlen fájdalom hasított, ahogyan így kellett látnia az egykori büszke királyt. Hogy nem láthatja többé az arcán azt a mosolyt, amivel csak rá mosolygott és néhány holoképen látva az anyjára. Visszanézett Holocaustra, valahol mélyen a tudatában a vészharang megkondult, hogy ne tegye, mert csak olyan lesz, mint ők, de ehhez túlságosan össze volt törve, mindent elvesztett, nem volt miért, nem volt kiért megállnia. A kiáramló füst undort és megvetést ébresztett benne, azokra az éjszakákra emlékeztette, amikor ez az alak megerőszakolta újra és újra. De most más volt, most nem ő félt, nem ő volt gyenge és nem ő retteget. A félelmet és a gyengeséget látta Holocaust arcán és ez olyan erőt adott neki, mint amiről nem hitte, hogy lakozhat benne. A „véres” kezét ökölbe szorította és lesújtott újra az arcra.
- Elvettetek… mindent! – folytatta sírva, minden egyes szavát egyre erősebb ütés követte. – A népeimet! Atlantiszt, Lemúriát, Attilan-t, az atlantisziakat, az emberteleneket, a barátaimat, a családomat, a mostohaanyámat, az anyámat, AZ ÁRTATLNANSÁGOMAT ÉS AZ APÁMAT IS! MINDENT!
Az utolsó szavakat már ismét kiabálva mondta és ekkor ragadja meg Holocaust nyakát és próbálja egyetlen mozdulattal kitépni a fejét a helyéről és ha sikerül egyszerűen az egykori fiú apja, Apokalipszis lábai elé dobja, míg végül fel nem fogja, hogy mit is tett és az arcát a kezeibe temetve zokog fel hangosan.
- Azt ígérted, hogy megvédesz és vigyázol rám, hogy mindig velem leszel és nem hagyod, hogy bajom essen – motyogta maga elé az apja egykori ígéretét.
De ez nem történt meg és nem is fog többé, már látta és tudta. Még nem gyászolt, nem siratta meg eddig Atlantiszt, Lemúriát, Attilan-t, a korábbi életét, az apját. Most minden fájdalma és keserűsége egyszerre tört fel belőle és képtelen volt megálljt parancsolni neki.

by **Thorhalla** Szer. 15 Aug. 2012, 23:54

A nővéremet figyeltem s nem úgy tűnt, mint aki beleegyezik a kérésembe, nem kellett megtennie. S nem is fogja, nem hittem, hogy sokan jönnek ezzel a kéréssel s ha igen sem teszi meg. Miért pont nekem tenné? Mit hittem, hogy megteszi, mert a húga lennék? Még mindig naiv voltam s főleg úgy, hogy ismertem a családomat. Megremegtem, mikor megéreztem valamit. A szemeim elkerekedtek, mikor rájöttem, hogy mi az.
- Ne! – nyögtem fel. – Ketten maradtunk…
Ezeket a szavakat a fiamnak intéztem. Hela-ra néztem, hirtelen olyan aprónak s törékenynek tűnt, hát ennyit számított volna az egyik élet s az a rész, mi benne lakozott a főnixből? Lehunytam a szemem, mindenkit éreztem, ott volt mindenki, szerelmem, Einar is, csak ki kellett volna nyúlnom utána, hogy megszerezzem s az enyém lett volna. Újra éreztem azt az érzést, mit atyám befolyása alatt, hogy minden az enyém lehet, mit akarok. Pillanatok alatt söpörhetném el s építhetném újra Asgardot, mindenki újra élhetne, egy új Reneszánsz az isteneknek a vezérletem alatt. Gúnyosan kacagtam fel, mint régen, mi oly jóleső érzés volt. mintha újra saját magam lennék teljesen anélkül, hogy Stephanie megfosztott volna tőle.
< - Azt hiszed megállíthatsz? – kérdeztem gúnyosan. – Gyenge vagy hozzá drága nővérkém. Elsöpörhetnélek s minden lelket visszahozhatnék az életbe s nem állíthatnál meg benne! >
A szemeim felpattantak s léptem hátra kettőt, gyorsabban kezdtem kapkodni a levegőt. Nem! Nem lehet ennyire erős, nem! Félve kaptam a fejemet a fiam felé. Tennem kellett valamit, mellettem nem volt többé biztonságban.
- Azt akarom, hogy elmenj – feleltem. – Menj s keress valamilyen fegyvert, vagy tudást, mivel megölhető a Főnix, ha elvesztem az irányítást felette… azt akarom, hogy megölj fiam.
Hela-ra emeltem a tekintetem, még oly friss volt az érzés, hogy elsöpörjem, de nem tehettem meg, a Főnix ezt akarja, nem engedhettem neki, nem. Ilyen áron nem lesz újra Asgard, hogy a Főnix győzedelmeskedjen s elemésszen. Nem fogok új birodalmat emelni véren s halálon át. Az nem én voltam, már nem, már nem befolyásolt az atyám s a saját magam ura voltam, nem szolgálok mást, csak magamat, nem fogok elbukni.
< - Kérlek úrnőm – néztem újra a nővéremre. – Nem óhajtalak kényszeríteni, megtehetném, de csak kérlek. Tudod, hogy mire vagyok képes így. Muszáj vele szót váltanom, míg még saját magam vagyok. >

by Ajánlott tartalom