Wundagore

~ Jelen ~
//Előzmény: Utópia//

Újabb fél év telt el és ezúttal már nem maradt reményük semmi sem, meg kellett tenni, amit csak tudnak. Akkor is, ha ezzel mindent átírnak, barátságok, családok és minden semmisé lesz, ahogyan saját maga is. Tudta, hogy a saját újbóli halálos ítéletét mondta ki, de akkor is ezt kellett tenni. Az emberiségért, a mutánsok szabadságáért. A saját sírja felett állt és azt figyelte, amikor Hellstorm megszólalt, soha sem ismerte a nőt, aki ott feküdt, mégis ő maga volt az.
- Számomra ez a búcsú tőletek – mondta nehezen. – Mind máris hősök vagytok, az emberiség és a mutánsok utolsó hősei. Ha visszatértek a múltba, a nő, akivel ott találkoztok valószínűleg más lesz, mint én. Ha sikerrel jártok szabadon élhettek, ahogyan mindenki egy másik világban, ahova hazatértek. És amikor ez megtörténik ti itt lesztek, a barátaitok, szeretetteitek, de én nem, ha sikerrel jártok én soha sem léteztem…
Ekkor érezte, és látható is volt, ahogyan a könnyek végigperegtek az arcán.
- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy tudom, hogy sikerrel jártok és… és örülök, hogy megismertem mindannyiótokat és nektek köszönhetően lettem az, aki vagyok. Sok szerencsét!
Letörölte a könnyeit és Hellstorm-ra nézett, ha majd a férfi kiadja az utasítást, hogy kezdjenek bele, amit megbeszéltek, akkor nehéz szívvel ugyan, de nekiáll.

Jelenkori ruházat:




~ Múlt ~
A gyerekkel figyelt az edzést, Legfőképp nem meglepő módon Pietro volt az, akit szemmel tartott. Ő votl az egyetlen, akit régóta ismert, az ikertestvére. Egészen addig tett így, amíg egy ismerős hang nem szólalt meg, az apja érkezett oda, Magneto .Nem is volt róla tudomása, hogy máris visszaérkezett volna New Yorkból. A két idegent látva ideje volt annak, hogy ő is lemenjen és köszöntse őket. Meg egyébként is érdekelte, hogy mi lehet a városban, ahonnan érkeztek.
- Gyerekek az órának vége, menjetek vissza a szobáitokba - nézett a vele levőkre.
Mikor azok elhagyják a helységet, akkor indul le a veszélyterembe sietős léptekkel. Ha megérkezik, akkor biccent az ott lévőknek és az apjára néz. A belépés előtt hallotta Kolosszus szavait, aminek egyáltalán nem örült. Máris ott tartanának, ennyire hamar?
- Máris ennyire rossz a helyzet ott? – kérdezte, majd a két friss tagra nézett. – Üdvözöllek titeket az X-mennél.

Múltbéli ruházat: (ez de nevetséges és nem Skarlát Boszis…)

~ Jelen ~
//Előzmény: Houston környéke//

Unottan várakozott a szentnek tartott helyen, mintha különösebben érdekelte volna, hogy ez az. Csak nyűg volt az egész, igazából megint csak napok kérdése volt, hogy hozzáállása megváltozzon arról, hogy melyik oldalon is kellene állni. Épp az X-men, de ez nem azt jelentette, hogy nem vállalná el azt, ha Apokalipszis felkínálná az egyik lovas pozíciót neki. Korábban már így is volt a 18 éves kora ellenére főpap is, fel is akarták használni Holocaust visszahozására, meg agyonlőni az emberek. Más talán nem is mondhatta el, hogy ilyen fiatalon ennyi mindent megjárt. Csak a bábjait hiányolta, azokkal az amúgy is szép nagy ereje még nagyobb volt, de az X-ek nem viselték volna el azok látványát. Egyedül az egyik templomba nem akarták még betenni az agyát. Azt nem is akarta megélni. Az egyik falnak támaszkodott és az illemmel mit sem törődve a lábait az egyik sír maradványaira tette fel. Wanda sírásán csak a fejét forgatta, ráfért volna egy alapos szex a csajra, akkor talán vidámabb lenne.
- Mi lenne, ha inkább indulnánk azelőtt, hogy meggondolom magam és beállok lovasnak? – tette fel a kérdést. – Arról nem is beszélve, hogy éhen döglök! És van egy érzésem, hogy a szőke srác – bökött Teddy-re anélkül, hogy belenézett volna a fejébe. – Is velem ért egyet.
Sladdel félelmetes párost tudtak volna nyújtani az empata és a telepata omega szinten. Nem adott volna sokat a világnak. A kezeit ültében összefűzte a mellkasa előtt és látványosan ásított egyet.

Passzív dolgok: mentálpajzs

Svarog ekkor értette meg, hogy mire is vállalkozik. Neki nem volt jó élete. A cirkuszi évek, az Apokalipszis katonájaként eltöltött majd a börtönbe elszenvedett idő, a fájdalmas napok. Ez nem élet volt.
Elég önző dolog volt, de bármit megadott volna érte, hogy ezt kitörölje. Még ha ő soha nem is születik meg. Végigpillantott a társain. Skarlát Boszorkány szomorú volt, hisz valószínűleg ő se fog innentől létezni.
A Jonah nevű X-Men azonnal megszólal hogy jó lenne indulni, és azt is megemlíti, hogy ha nem indulnak el időbe, akkor beáll lovasnak. A sárkányra emlékeztető mutáns mögé lép, majd gyöngéden, már-már szeretetteljesen meglöki az orrával.
- Nyugalom, szerintem Lovasnak még túl fiatal vagy - mondja neki. - Koncentrálj a küldetésre és légy türelmes. Nem mindennap változtattathatod meg a múltat.

~Múlt: Jean Grey~

Épp a szokásos edzésprogramunkat folytattuk társaimmal. Nem volt semmi extra, humanoid robotok ütései és rúgásai elől kellett kitérni. Tényleg jó edzésprogram volt, be kellett ismernem, mert itt nem tudtam használni a telepatikus képességeimet az ellenfélen, így csak magamra hagyatkozhattam, meg arra a kis telepatikára, amivel bírtam. Már éppen kezdtem volna belemelegedni az edzésbe, mikor Magnetó hangja leállította azt.
~ Mi az? Már épp kezdtem volna belemelegedni.
Magnetó belépett két idegennel akiket érdeklődve figyeltem. Persze nemcsak a külsőre voltam kíváncsi. Ezért úgy hogy ne érezze, hogy kutakodom először Rozsomák agyát kezdem el vizsgálni, persze csak a fontosabb infók után kutatva, főleg a képességek érdekeltek, hogy mire is számíthatok tőle.
De hamarabb végeztem a vizsgálattal, mint gondoltam.
~ Mi a halál? Ennek a palinak szinte üres az agya. Mondjuk kívülről is ez látszik, csupa izom, noku ész.
Gondolatmenetemen elmosolyodom, de mielőtt a nő agát kezdeném el vizsgálni Magnetó hozzánk szól és inkább felhagyok az ötlettel.
- Üdv. Húzós napod lehetett akkor, de nyugi itt biztonságban lesztek. Amúgy az én nevem Jean Grey.
Mutatkoztam be az érkezőknek és felhagyok az agykurkászás ötletével, mert úgy gondoltam, ha el akarja, akkor majd elmondja mi történt vele.

Éppen edzenek, Higanyszál már egészen belelendült a robotokkal való verekedésbe, tetszik neki, hogy néha gyorsabban tud náluk mozogni és így megtévesztheti vagy kijátszhatja őket. Bár a többiek nincs ilyen könnyű dolguk és őt is rendesen megizzasztja a gyakorlás, mégis jó érzés. Hirtelen a program parancsra leáll, az apja és testvére lép be a terembe. Kíváncsian fordul oda, majd meglátja a két ismeretlen alakot, akiket be is mutatnak. Rozsomák és Vadóc, új tagok akiket nemrég kellett kimenekíteni New York-ból. Köszönés képen biccent egyet-egyet nekik, egyelőre nincs semmilyen megjegyzése, kíváncsi a képességeikre, nyilván elég érdekes lehet a nevük alapján. Kezeit összefonja a mellkasánál és így áll és vár. Nyilván nem lehetett egyszerű dolguk mielőtt ide kerültek, felesleges lenne most még fárasztani őket, mutatkozzanak be ők maguk, majd ha szükséges ő is bemutatkozik. Egyelőre megelégszik azzal ha végigméri a külsőjüket.

Magneto bekísér minket az épület részébe, ahol az edzések vannak. Mire beérünk, már vége. Lefagyott, kikapcsolt robotok állnak és ahogy a kölykök lihegnek az edzés végeztével, látom, hogy amatőrök. Nagyon amatőrök. Az egyik valami jéggel szórakozik, a másik fémből van. A tekintetem megállapodik egy vörös hajú lányon. Asszem, mi jóban leszünk...

Mind ilyen idióta hacukában vannak, amit én is kaptam. Mindegy, úgyis hamar elszabom, semmi nem tart örökké. Bámulnak, mint borjú az új kapura. Magi aszongya, hogy ő menekített ki!
- A kiscsaj nevében beszélj, pubi! Én azért vagyok itt, mert ide akartam jönni.

Csak biccentek, nem az én stílusom körbemenni kezezni mindenkivel. Odajön egy nő, aki kicsit hasonlít Magira és üdvözöl. Bólintok és morranok egyet.

A kis gyufa is bemutatkozik. Szóval Jean Grey a neve.
- Üdv, vöröske! Rozsomák vagyok, de te szólíthatsz Rozsinak...

Teljes jég páncélba burkolózva rohannék az egyik robot felé kezemet már durva jég kristályokkal körbe kerítve amelyek egy szúró karddá álltak össze amely a kezemből nőt ki. Másik kezembe éppen pajzsot csináltam amellyel a lövéseket készültem kivédeni de mikor épp szúrni készültem a program hirtelen leállt egy férfi szavára. Felnézek az irányító pultra.
~ Magneto? Miért pont most nem tudtál volna várni csupán 1 percet aztán garantálom, hogy leállt volna a program magától is hisz végeztem volna vele!
Húzom vissza a késemet, pajzsomat miközben hümmögök magamba és nézem kik az újonnan érkezettek. Oda állok a többiek mellé miközben vissza alakítom magam és veszek fel valamilyen emberi külsőt.
- Üdv.
Csendben hallgatom a többiek szavát és várom az okot, hogy ez a bemutatkozás nem ért e rá vacsi közben. Miért lett ez most hirtelen ilyen sürgős? Közben felmérem magamnak az újonnan érkezetteket.

Jelen:
Hellstorm biccent Skarlátnak és a kapu megnyílik.
- Indulás.
Mondja keserűen Helsltorm. Ahogy mennek befelé Wandához lép megfogja a fejét finoman és a homlokára lehel egy csókot. Még pár pillanatig fogja az arcát a lánynak majd elfordul és szomorúan megindul előre, Teddy vállára rakja a kezét.
- Gyere kölyök. Az első lépés durva lesz.

Múlt:
Magneto kezét emeli, ezzel csendre inti az X-eket.
- Ez csak egy gyakorlat. Ám úgy néz ki közeledik a tettek napja. Furcsa mozgásokat érzékeltek Amerika keleti partján. Még semmi pontos, de egy háború határán vagyunk. Éppen ezért már nem vehettünk semmit félvállról.
A termet fény borítja be és Wanda agyán hatalmas kín száguld végig, laborok, kínzások, halál. A fény még vakító, nem tudni pontosan mi is történik.
- X-men, harci készültség!
Az edző robotokat mágnesesen fordítja a fény felé Magneto.

~ Jelen ~
Wanda Teddy-re nézett sírva, amikor a fiú közelebb lépett hozzá. A szavaira megrázta a fejét.
- Ha ott vagyok is megtörténik – mondta. – Ha sikerrel jártok nekem egyáltalán nem lesz helyem az új világban.
Most ő lépett közelebb a fiúhoz és megölelte, majd egy puszit adott az arcára, végül hátrébb lépett és a könnyeit letörölve bólintott Hellstormnak. Koncentrálni kezdett, majd hamarosan vörös fényekkel megnyílt a kapu. Bánatosan nézte a helyet, ahogyan majd mindenki elindul. Meglepetten kapta fel a fejét, ahogyan Hellstorm még odalépett hozzá. A puszi után a férfi szemeibe nézett.
- Vigyázz rá, és magadra is – suttogta még halkan.
A könnyei újra végigfolytak az arcán és úgy figyelte a távozókat, azok után, hogy a férfi ellépett tőle. Miután a kapu bezárult a lány zokogva és kimerülten rogyott a földre a korábbi kapu helyét nézve.



~ Múlt ~
Wanda már éppen mutatkozott volna be és reagált volna arra, amit többek között az apja mondott, amikor fényeket látott meg a helységben. Ha mindez nem lett volna még elég a fejfájás, amit kapott szörnyű volt, rosszabb, sokkal rosszabb, mint amit valaha átélt. Sikoltva kapott a fejéhez és rogyott térdre. Képeket látott, amitől a fájdalom csak rosszabb lett és már a hányinger is kerülgette. Labort, laborokat látott, mintha a saját testén érezte volna azokat a kínzásokat, amiket a képeken látott. Bármennyire is erősen szorította a halántékát a fájdalom nem akart múlni, a szemeit erősen csukta le, de még azon keresztül is látta, érzékelte a kinti fényt. A fájdalom mellett Kolosszus hangja eltörpült és a saját vérének dübörgését hallotta és a saját zihálását, amit a fájdalom okozott. Kínzások és halál… kié, nem látta tisztán, nem tudta, az egész annyira zavaros volt számára. Az erős fény még csukott szemen keresztül is zavarta a migrén miatt, így meg sem próbált mozdulni, csak tovább szorította a fejét térdelve és próbált mélyeket lélegezni, legalább a légzését kontrollálni, hogy a fejfájás abba maradjon és remélte, ha képes megnyugodni, akkor a képek is eltűnnek a fejéből.

Ahogy Magi csendet parancsol, a gyerekek elhallgatnak. Jól be vannak tanítva, talán majd harcban is így követik a parancsokat. Mert nemsokára az jön, ahogy a vödörfej mondja. És ezt alig várom. Ideje megint belemélyeszteni valakibe a karmaimat.

Hirtelen valami vakító fény tölti be a termet és mellettem fejét szorítva összeesik a nő, aki üdvözölt az előbb. Valahogy, talán telepatikus úton kapcsolatba léphetett vele a fény vagy aki mögötte van.

Kieresztem a karmaimat és széttárt karokkal, mozdulásra készen figyelem a termet, várva, hogy melyik részéből ugrik elő valami darabolni való őrült. Orromat kissé megemelve és fejemet jobbra-balra mozgatva szimatolok, de semmi új élőlény szagát nem érzem.

Magneto csendre inti őket, helyes, nem most kellene kérdezősködni, bár kicsit furcsállja, hogy az alacsony kis torkosborz jobban érdekli a társaságot, mint a titokzatos lány. Aztán az apja a veszélyről kezd papolni, meg arról, hogy semmit nem szabad félvárról venni, tiszteli de talán néha túl komolyan gondolja amit mond. És hirtelen ekkor elvakítja az éles fény, pont amikor erre gondolt, kezével takarja a szemeit, majd egy gyors mozdulattal rögtön védekező állásba helyezkedik, lassan ahogy látása engedi próbálja kivenni mi áraszthatja a fényt. Megpróbálja észrevenni az esetleges támadásokat és gyorsan odább szaladni előlük, vagy másokat elrántani az útból. Nem számított ilyenre, főleg nem itt a veszélyteremben, hátranézve látja, hogy Skarlát már a földön van és a halántékát fogja, lehet, hogy egy telepata is van az ellenség között. Ha ugyan ez egy támadás. Egyelőre várja Magneto további parancsait.

~Múlt, Jean Grey~

Az új fiú nem igazán tolerálta, hogy Magnetó őt is kimenekítettnek nyilvánította.
~ Megnézhetem, hogy igaz -e, de szerintem ha nem így lenne is ezt mondaná, mert sértené a férfi egóját.
Mosolyodom el egy pillanatra a gondolatmenetemen. Majd Rozsomák felajánlja, hogy becézzem, csak felvonom a szemöldököm egy pillanatra mielőtt válaszolnék.
- Oké, Rozsi.
Majd Vadócra vándorol a tekintetem, próbálom felmérni a lányt, egyenlőre nem kutakodom az elméjében, mert így is húzós napja lehetett, ha el akarja mondani mi történt, majd úgyis elmondja.
Ekkor Magnetó csendre intett minket és ezek után elvakított minket valami erős fény. Wanda pedig felsikított, telepatikusan megnéztem, hogy mi a baja, közben persze figyeltem a környezetemben lévő agyhullámokat is, hogy tudjam mikor kell védekezni. Hamar meg is láttam mi lehet Wanda baja, ha tudom megpróbálom enyhíteni a fájdalmát és közben próbálok a környezetemre is figyelni. A képeket ekkor már nem néztem a nő agyában, elég volt egy kis részletet látnom a képekből, hogy elegem legyen belőlük.
Ha nem tudom enyhíteni Wanda fájdalmát akkor 100%-ban a környezetemre koncentrálok és arra, hogy támadjak ha kell.

Az eseményeket és az ujj onnan érkezőket figyeltem mikor Magneto csendet parancsolt. Elhalkultunk majd próbáltam fülemmel hallgatózni mire is mondta ezt nekünk. Ezt követően fény áradat töltötte meg a szoba egyik sarkát. Nem haboztam rögtön jégkristály páncélt öltöttem magamra és felkészültem egy esetleges támadásra. Körülöttem mindenki elkezdte ezt követően előhúzni karmait fegyvereit. A fény áradat ellen a jég páncélommal védekeztem egész testemet beborítva és még szemellenzőt is csináltam magamnak, hogy a fény ne vakítson tovább. Egyik nő felsikított mire tekintetemet rászegeztem már össze is esett a fejét fogva látszott rajta, hogy valami mintha támadná vagy nem is tudom. Amint térdre rogyott nem is vártam parancsra rögtön becsúsztam a fényárnyadat és közé. Két kezemet a földre helyeztem majd egy jég pajzsot emeltem magam elé úgy, hogy az a teljes oldalról védjen minket amiről a fény sugarak érkeztek. így egy pajzs és én is a fény útjában álltunk plusz még az én személyi páncélom is. Jobb karomból egy jég kardot csináltam felkészülve arra ha valaki megpróbálna áthatolni a pajzsomon.

Jelen:
A kapun mindenki átsétál és az eltűnik. Wanda egyedül marad.

Múlt:
A fény eloszlik a régi X-men szembesül az ott álló rejtélyes mutánsok csapatával. Hellstorm a kezét békésen felemelte.
- Ne támadjatok!
Mondta és Magneto még mindig feszülten állt.
- Segíteni jöttünk. X-men vagyunk.
- Micsoda?
A mondatra Magneto ökölbe szorított kezei elernyedtek és meglepve nézte őket, a bázison élőkön kívül még soha senki sem hallhatott róluk. Csak ez a maroknyi vörös-sárga jelmezes mutáns volt X-men, a nevet ő találta ki, senki se tudhatott róluk.

Most nem az érdekel, hogy a vöröske nem hagyja magát, bár ígéretesnek tűnik. Szeretem azokat a nőket, akikért harcolni kell, még ha nem is erővel és fegyverekkel. Idővel megtörik, az öreg Rozsomák be fogja hálózni, ez tuti.
A legfiatalabb kölyök jéggé változik és az összegörnyedő nőhöz csúszva egyből védő jégpáncélt csinál elzárva magukat a különös fénytől. A karját karddá alakítja ugyanebből az anyagból. Nem is rossz, még lehet belőle valamirevaló harcos...

Ahogy eloszlik a fény, ugrásra készen állok, de egyelőre nem mozdulok. Egy óriási, közel 2,5 méteres vörös fickó, egy alacsonyabb férfi, valami sárkányszerű lény és egy rózsaszín hajú, felborotvált frizurájú punk szerzet. Nem túl férfias jelenség...

Magi meglepődik, hogy a négyes X-Mennek nevezi magát. Arról volt szó, hogy erről a csapatról senki sem tud, a névről sem és a bázisról sem. Akik itt vannak, azokat az öreg vödörfej maga hívta ide. Ehhez képest az edzőterem közepén csak úgy megjelenik három pasas ugyanilyen néven és "segíteni akar"...
Ha reagálni kell, én leszek a leggyorsabb, de egyelőre megvárom, hogy Magi és az óriás mire jutnak szóban. Szaglászom, fülelek és figyelek. A szőke férfi szíve elég erősen dobog, izgatott és talán fél is.

~Múlt, Jean Grey~

Örömmel konstatáltam, hogy sikerült Wanda fájdalmát elmulasztanom. Még nem voltam ura az erőmnek, így örültem ennek a kis sikernek is.
Nem tudom, hogy a köszönetet nekem vagy Bobbynak szánta, de jelen pillanatban ha nekem szólt volna is csak annyit mondanék semmiség.
A fény elmúlik és három idegen lép elő a fényárból. A vezetőjük azt állítja, hogy X-menek és segíteni jöttek.
Magnetóra néztem, és telepatikus üzenetekkel kezdtem vele beszélgetést.
"~ Nem csak mi vagyunk az egyetlen x-menek?"
Teszem fel a kérdésem, de a mentális válasz előtt, az egyik fényből érkező megszólalt, aki eléggé lenézően beszélt rólunk. Meg aztán említett valami egészen érdekeset is.
"~ Erről jó lenne többet is tudni."
Nyitva hagyom a Magnetóval nyitott "beszélgető" csatornát, majd kinyúltam elmémmel az érkezők felé, hogy kiolvashassam pontosan mi is folyik ott ahonnan jöttek és miként van apokalipszis uralmon. De mikor éppen csak elérném a társaság egyik tagját valami meggátol abban, hogy az elméjébe nézzek.
"- Basszus"
Amilyen gyorsan csak tudom lezárom a csatornát és mentális védelmet vonok magamra, ha már késő és bejutott a másik telepata az elmémbe, akkor próbálom elzárni előle azokat az információkat, amiket felhasználhat ellenünk. Köztük a múltamat és az x-menek rám bízott titkait. Ha sikerült behatolnia az elmémbe, akkor a kezem a halántékomra szorítom és mentális sikolyt hallatok a megdöbbenéstől, amit a többiek biztosan meghallottak. Majd összeszedem minden erőmet és megpróbálom egy tőlem erősebb telekinetikus csapással kilökni a srácot az elmémből.
"~Mássz ki a fejemből!!!"
Még szerencse, hogy nyitva hagytam a Magnetó felőli csatornát, így ha engem támadnak, akkor azt ő is észlelni fogja és persze remélem, hogy kisegít, ha a másik telepata, túl nagy falat lenne hozzám képest.

A fény árnyalat eltűnik és előtűnnek ezek a fura alakok elég idegesítő szövegükkel együtt. A lány kezdett szemmel láthatóan jobban lenni így eltüntettem a nagy pajzsot magunk elöl és kezemet kard helyett pajzsra alakítottam. Csuklómon rozsomák karmokat csináltam de csak a jobbon amelyiken a pajzs is volt míg bal kezemről és vállamról vissza húztam a jég páncélt és lány felé nyújtottam a kezem felhúzva őt a földről a és magam mellett tudva. Bólintva jelezve, hogy igazán nincs mit. A pajzsot magunk elé tartottam és a pengék az ellenfelek felé néztek míg másik kezemmel a lányt tartottam, hogy ne erőltesse meg magát a hirtelen felállással. A jég falat lecseréltem inkább a mozgékonyságra és egy sima jég pajzsra így ha támadnak azonnal eltudok ugrani a lánnyal kezembe és megvédeni magunkat a pajzs-al vész esetén pedig a kinövesztett jég "rozsomák" karmokkal vissza is tudok támadni. De egyenlőre csak felkészültem és figyeltem mit mond a lány védelmezve őt. Nem volt szükség szavakra elég volt ha a tettek beszélnek és jelenleg többet értem azzal ha hagytam a " nagyokat" beszélni hisz még nem igen volt tiszta a kép pontosan mit is akarnak ezek itt.

A fényességből elég furcsa alakok lépnek elő, azt állítják ők az X-Men, Higanyszál kérdő tekintettel néz rajtuk végig majd hátra néz Magnetora, úgy látszik teljesen összezavarták ezzel, ennyit a "titkos" csapatról. Elvileg segíteni jöttek, szóval nem valószínű, hogy megtámadnák. Fogja magát sarkon fordul majd felgyorsulva kétszer körbefutja az ismeretleneket, közben megnézi őket, a szőke fiú előtt megáll, kettőt kopog a homlokán de nem fenyegetően, nehogy még megtámadják aztán gyorsan visszafut az eredeti helyére. Lassú X-Men. Hátranézve látja, hogy Bobby teljes jégpáncélzatban van már és éppen Skarlátot támogatja, odaszáguld és a vállánál fogva megtámasztja Wandát, majd szokásos módon kicsit hadarva kezd beli.
- Lassú X-Men -címzi a három ismeretlennek majd Jégemberre néz- Fogom én, nehogy lefagyaszd... Jégember.
De ha már nincs szükség az ő segítségére akkor megint visszarohan az előbbi helyére.