Bálterem

Kayato és Kayla

Borzalmas az egész, borzalmas. Minden olyan jól indult, idejött hozzám, beszélgetni kezdtünk, de látszólag nekem nem lehet egy cseppnyi örömöm se, és ennek az oka Füst. Nem értem, a sors miért hozta azt, hogy egy elmebeteg gyilkossal osszam meg a testemet? Borzasztó, de ennek véget akarok vetni. Nem akarom, hogy Füst elvegye a lehetőséget a barátkozásra.
- Hogy őszinte legyek, veled szívesen beszélgetek...akitől félek az "Füst", - mondja halkan - bár nem ismerem - majd leszegi a tekintetét. Na, most mi legyen? Elkezdhetek magyarázkodni arról, hogy ő már nem árthat senkinek se, meg a többi ilyen maszlag, de akkor csak letagadnám az igazságot. Lehet, hogy most a gyógyszerek és a telepaták elnyomják őt, de bolond lennék, ha azt hinném, hogy ezzel vége. Ha a barátom akar lenni, akkor nem árt tudnia az igazat. Veszek egy mély levegőt és elkezdem.
- A nevelőapám nap mint nap egy arénába küldött engem. Állatok és más mutánsgyerekek ellen kellett volna megküzdjek, de én nem akartam. Füst azonban igen. Amikor legelőször kellett küzdenem, akkor egy adag kutya ellen küldtek. Féltem, nagyon féltem, és akkor jelent meg ő. Átvette az irányítást a testem fölött és megölte az ellenfeleimet. A nevelőapám ezért folyton beküldött, hogy Füst a nézők szeme láttára öljön. Én nem tehettem semmit se, mert ha küzdeni próbáltam ellene, akkor a nevelőapám megkínzott. Ő ölte meg őket, de én emlékszem mindegyikük arcára....ő tette, de ők mégis engem kísértenek...én nem tehettem ellene semmit se...semmit- mondom, majd ránézek - Most már tudod, hogy ki ő. Egy alattomos, elmebeteg gyilkos...ez Füst. - majd lehajtom a fejemet. Elmehet, ha akar, már az is boldoggá tett, hogy egyáltalán hozzám szólt.

~Sam&Sandy

Miközben a srácon nevettem, Sandy kihasználta az alkalmat, hogy megszerezte a kígyót, amire számíthattam volna, ha nem sokkol le a tag. Megijedtem, hogy valami baja lesz az állatkának, hiába plüss meg minden, jelenleg él, és érez, Sandy pedig kétbalkezes, és simán elesik akkor is, ha nem szalad, hát még így. Kígyóval a nyakában, bottal a kezében, itt attól félek valaki meg fog sérülni. Átfordulok, és utána szaladok, egyrészt én nem vagyok béna, másrészt nálam nincs állat, így nem nehéz utolérjem. Mikor megjelenek, elkezdi hogy övé az erőm, mire vigyorra húzódik a szám.
- A bot csak álca, nincs benne az erőm! - nevetek gonoszul, amit amúgy blöffnek szánok, de ezt nem kell tudnia. Nem akarok csalni, csak jól játszani a karaktert. Akit nem ismerek, ezért én alkotok meg, és az én verziómban simán belefér egy kis csalás meg füllentés. Elindulok felé szépen lassan, fenyegetően nézve.
- Add át, vándorló lélekfaló, és elnézem bűneidet. Ezen a napon a nagy Baron kegyes, és megbocsájtó. Térdelj előttem, és bűnbocsánatot nyersz. - harsogom túl a zenét, bár tudom, hogy nem fog letérdelni. Normál esetben már nekiugrottam volna, de féltem a kígyót. Majd ha elég közel érek.

~Kayla és Kayato~

Már észrevette hogy valami nincs rendben úgyhogy elmondtam az igazat, félek a másik énjétől, legalábbis egyelőre tartok tőle mivel nem tudom milyen és nem akarom elhamarkodottan elítélni. Aztán mint derült égből villám elkezd mesélni, konkrétan a múltjáról és hogy mi vezetett oda hogy "Füst" megszületett benne. Kis gladiátornak nevelték csak kicsit kegyetlenebb formában...hmm, végülis régen a gladiátoroknak ugyan ez volt a dolga, állatokkal emberekkel harcolni halálig, csak itt egy gyerekről van szó, érdekes lehetett a nevelő apja, nem a jó értelemben, hogy ilyen kipattant a fejéből és ez lett a szenvedélye, azért egy ilyen embert olyan szívesen vágnék be egy csapat éhes hiéna közé és megnézném mire jut. Nem az ő beteges szenvedélye volt, mégis ő szenved miatta, pocsék lehet hogy az összes áldozat lelket őt húzza. Mintha láttam volna valami filmet hasonló tartalommal, azt hiszem tetszett, de így hogy tényleg van aki szív vele és a környezetemben van és kiszámíthatatlan már annyira nem. Mindegy is, a kis bemutatásra nem tudom hogy reagáljak, csak pislogok rá szánakozó, aggódó és talán félő tekintettel és húzom a szám, nem tudom mit válaszoljak erre úgyhogy csak ennyi jött ki.
-Értem..hát, sajnálom.
Így már nem is nyomorúságos a sorsom, nem igaz? Mindjárt egyszerűbbnek látszik a saját gyerekkorom amit tragédiának éltem meg, legalábbis azt a részét ahol megváltozott a családom, konkrétan egy fő embere. Mindegy, ennyi elég is volt mára, nem mondom hogy innentől messziről kerüli fogom, de ezt a sok infót most fel kell dolgoznom és utána majd meglátjuk hogyan tovább, addig is visszavágyódom a biztonságos szobámba, úgyhogy elköszönök.
- Azt hiszem nekem már kezd késő lenni, ha nem haragszol...köszönöm a társaságod, jó éjt. -és ezzel fordultam és elindultam ki a teremből vissza a szobámba, vissza az asztalomhoz.


//Köszi a játékot, Timo! //

~Sandy és Sam~

Elfutottam egy sarokba és vártam közben rá játszottam egy kicsit. Sam persze utánam iramodott amikor haladtam még a vállam fölött hátra pillantottam láttam hogy rombol utánam, fejéhez vágtam hogy nincs hatalma amire egyből jön a kontrázás, a bolt csal álca, egy olyan figuránál se viccből van kard, bot, gömb vagy bármi ilyesmi mert dísz, tuti van jelentősége ennek is, különben felesleges lenne hurcolgatnia.
-Na persze, én meg a Cupido vagyok...-válaszolok unottan a botra támaszkodva.
Majd elindul felém, mivel a sarokhoz azaz falhoz közel állok, igen, megszívattam magam, így menekülni alig ha lenn esélyem, azt meg utálom ha valami "felnyom a falra", fenyegetve érzem magam és még kapna ő is egy tégla térdest, nem örülne neki, úgyhogy hagyom hogy közeledjen de és őszintén remélem hogy ismer annyira hogy nem mászik az arcomba és meghagyja a személyes terem. Jön a szöveg hogy most még megúszom a büntetést ha vissza adom meg térdeljek meg ilyenek, pff.
- Na de minek neked ha semmi jelentősége nincs? Amúgy meg térdeljen neked az akinek 6 anyja van, lesheted hogy én térdeljek neked, csontpofa! - itt már kiütközött kicsit a saját stílusom, a kis cuki lélek faló elment aludni, bocsi.
-Mellesleg, ha olyan erős vagy vedd vissza magad. - mosolygok pimaszul - De óvatosaaaan! - hívom fel a figyelmét a kígyóra mutatva a fél kezemmel majd finoman ölelem vele a hüllőt, a másik kezemmel meg magam mögött tartom a botot.

~Sam&Sandy

A sarokba futott, hát igen, Sandy sose volt a menekülés mestere. Kergetnem sem kell, magától ide rohan, egyem meg de cuki. Azt, hogy a botnak nincs jelentősége nem hiszi el, mondjuk nem is meglepő a dolog, de attól még valamennyire elbizonytalanodhatott volna. Na mindegy. Ahogy lassan, méltóságteljesen, és egyben fenyegetően közeledek felé, rájön ő is, hogy nem igazán tud hova menekülni. Nem akarja megadni magát, hát igen, mindig is csökönyös volt a szentem, de másképp unalmas is lenne.
- Nem akarom hogy bajod essen, lélekfaló. Fogadd el ajánlatom, térdelj le és csókold meg a cipőmet, akkor megmenekülsz. Ha nem, akkor magam rablom el rothadó lelked. - mondom mély hangon, ami a karakterhez illik, miközben már készülök is a viaskodásra, mert tudom, hogy nem fog belemenni. Próbálom lefogni, hogy ne nagyon tudjon mocorogni, és így a kígyónak se legyen baja. Erősebb vagyok, úgyhogy remélhetőleg menni fog, és nem kezd el rugdosni a mutáns erejével, ami sportszerűtlen lenne. A lényeg, hogy a kígyónak ne legyen baja, ez fontosabb mint a bot, de azért küzdök érte, és próbálom elvenni tőle.

~Sandy és Sam~

Szóval az elmenekülés nem sikerült, szembe szálltam vele a magam módján, a térdelős ajánlatot inkább elutasítottam és hátrálni se kezdtem, minek? Hátam mögé tettem a botot és öleltem a kígyót, így csak vissza fogja magát, így megvártam míg oda ér hozzám, na most mi lesz? mit fog tenni? Azon kívül hogy felajánlja még egyszer a térdelős bűnbocsánatot de most már cipőcsókolgatással.
-Majd ha fagy! - felelem dacosan.
Aztán mégis belemászik az aurámba és lefog, juj de kemény van a sokkal gyengébb húgod le tudtad fogni, nekem is lennének ám trükkjeim ne aggódj csak sajnálnálak. Ha harc hát legyen harc...de úgyse lesz belőle nagy harc, itt akár fel is adhatnám, de nem, makacsabb vagyok annál és addig úgy se fejezem be amíg egyikünk meg nem sérül, tipikus, tudhatná. Szóval elkezdtem fickándozni egy kicsit meg pattogni meg ilyenek egészen addig amíg orrba nem sikerül fejelnem Sam-et. Itt megállok és pislogok rá, a számhoz kapva, majd a homlokomhoz hogy fával vagy csonttal és bőrrel kapott egyet, azért nem mindegy, simán bestresszelhettem és felvehettem a bot anyagát, de szerencsére annyira nem éreztem magam veszélyben és erre sóhajtok is megkönnyebbülve. Aggódva nézek rá és óvatosan kérdezem.
- Jól vagy?...Nagyon fáj? Juuj, nem akartam!- próbálok közelebb férkőzni hogy én is lássam, ha esetleg fogja az eltalált testrészét - Vérzik? - simán meg lehet, az orr elég érzékeny és nem tudom mekkorát kapott de asszem én is megéreztem egy kicsit, viszont roppanást nem hallottam úgyhogy valszeg nagyjából minden rendben van.
-Jó, asszem itt hagyjuk abba a játékot. - jelentem ki határozottan - Legalábbis a harcolós részét. Tessék. - emelem le a nyakamból a kígyót ha megfelelő állapotban van ahhoz hogy vissza vegye a bottal együtt.

~Sam &Sandy

Sikerül lefognom, de persze küzdeni kezd, ki nem hagyná, hogy makacskodjon meg harciaskodjon, bele se gondol, hogy kígyó van a nyakában, és pont azért fogom le, hogy a nagy kakaskodásban nehogy baja essen a kis jószágnak. Próbálom védeni szerencsétlen állatot, ez meg tipikus csajként egyből nekiáll vergődni meg ugrándozni, szerintem el is felejtette, hogy a nyakában van a kis kigyusz. Miközben szerencsétlen állatot figyelem, hogy nehogy megsérüljön, erre alattomosan megfejel ez a szemét. Ösztönösen elengedem, és az orromhoz kapok, ahogy a könnyfátyol ellepi a szememet, nem mintha sírni akarnék, de az orr elég érzékeny, és a testem reflexszerűen így reagál. Fáj, az tény, de nem kibírhatatlan, viszont én ne használnám ki az alkalmat?
- Te szemét... -dünnyögöm, hadd növeljem a lelkiismeret-furdalását, meg is érdemli, szerintem amennyire bele se gondolt mit csinál simán faként vagy sziklaként is megtette volna, még szerencse, hogy béna és nem sikerült neki. El is fordulok, miközben az orromat markolom, de csak hogy ne lássa a vigyoromat a könnyfátyolon keresztül, juj ha megtudja hogy csak hülyéskedek kapni fogok rendesen, vagy simán besértődik, de végülis már megszokhatta, és lehet idő előtt rájön az átverésre.

~Sandy és Sam~

A nagy erősködésnek most sem lett jó vége mint általában, most Sam húzta a rövidebben, pontosabban a nózija. Tiszta sz*rul érzem magam miatta, fájdalmat okoztam neki pedig nem akartam, egyből könnybe lábadt a szeme is, aaaaj, arra hogy kijelentem tartsunk tűz szünetet nem igen reagál csak elfordul és fogja az orrát, nem válaszolt a kérdésemre hogy vérzik e? lehet bezsibbadt és nem is érzi, de akkorát tuti nem kapott.
-Sajnálom, sajnálom, sajnálooom! - mondom miközben próbálom körbejárni és hozzá férkőzni - Hadd nézzem mit műveltem. -próbálom finoman elhúzni a kezét ha sikerül valahogy elé kerülni a nagy forgolódásban.
-Légyszi, lehet lett valami baja, ha'ni! - bár nem hiszem.
Megölelném csak a kígyótól nem tudom, annyira utálom amikor ez lesz a vége, ha én sérülök röhögök még ha sírva is, de valahogy az nem érdekel, pedig elv én vagyok a törékenyebb, ahhoz képest, "Góliátot" kiütöttem egy orrba homlokkal.
-Sam, légyszíves! - szinte már parancsolok rá ha még mindig nem hagyja magát hogy megnézzem, itt már kezdek érezni egy kis kamuszagot, bár fájni tuti fájt, hazudna ha azt mondaná nem.

Kayato és Kayla

Miután elmesélem a történetemet, kicsit elgondolkodom. Eddig még szinte senkinek se nyíltam meg, ami meg a korosztályomat, a többi diákot illeti, most fordult elő először, hogy hosszasan beszélgettem valakivel, ráadásul a múltamról. Jól esik beszélni a dolgokról, jó dolog végre megnyílni valakinek.
-Értem..hát, sajnálom. - válaszolja, bár ezen nincs mit sajnálni. Ami megtörtént az megtörtént, nem lehet rajta változtatni, de üdítően hat, hogy valaki nem úgy néz rám, mint egy hibbantra.
- Azt hiszem nekem már kezd késő lenni, ha nem haragszol...köszönöm a társaságod, jó éjt. - mondja, majd hátat fordít és elmegy. Elmegy, de nem gond, mivel eddig végighallgatott, és beszélt is velem.
- Értem...szia. Remélem még találkozunk. - búcsúzom el tőle én is, majd szintúgy elindulok a szobám felé. Útközben mindvégig ő jár az eszemben, remélem még találkozom vele. A szobámba érve az ajtót bezárom és elterülök az ágyon.


///én is köszönöm a játékot Jenna ////

//Bocsi a kimaradásért//

~ Rick, Alkali, és ideiglenesen Rita~

- Dehogy baj, tarts velünk nyugodtan.
Feleltem a lány szavaira és reméltem, hogy Ricknek sincs ellenére a dolog. A lány megkérdezte, hogy minek öltöztünk, mire Rick válaszol is, majd rám kerül a sor.
- Én Démonnőnek, bár igazából a sárkányszárnyakat, és farkat nem nehéz átalakítani démonivá.
Mondom mosolyogva, majd picit megmozgatom a szárnyaimat, de figyelek rá, hogy ne verjek le velük semmit se. Majd Rita a becenevem után érdeklődik, amire válaszolok is.
- Nem ő volt. A falubeliektől kaptam a becenevem egy verseny után. A hajam meg mindig is vörös volt, innen jött a Vörös Fülemüle.
Mondom mosolyogva, majd Rick Akváról kérdez, hagyom Ritának, hadd meséljen róla, én pedig csak ezután kérdezek újra Ritától.
- A Bábos nevet mi okból kaptad? Köze van a képességedhez?
Kérdezem őszinte lelkesedéssel.

~Sandy és Sam~
//köszönöm a játékot//

A srác röhög a földön én meg csak felvonom a szemöldököm, majd csak annyit mondok még ere a témára.
- Az lehet, de jobb a lányoknak bókolni és élve maradni, mint megsérteni és aztán másnap megpróbálnak kinyírni. Tapasztalat haver.
Mondom és igazából az apám egyik akcióján történt tapasztalatról beszélek, de ez most nem lényeg. A testvérpár elkezd bunyózni, a srác a falhoz szorítaná tesóját.
- Na sziasztok, ha végeztetek egymás megölésével én a büféasztalnál leszek. Sziasztok.
Köszönök el, bár szerintem nem nagyon halhatták és figyeltek rám, mivel a csajnak sikerült a srác arcát is eltalálnia. Aztán távolodtam el a párostól a büféasztal másik végéhhez, ahol nem álltak többen. Bekaptam egy kisebb falat húst bár rájöttem, hogy ezt nem kellett volna. Harapok egyet mikor roppanást hallok. Ekkor persze eszembe jut mi a gond. A számhoz nyúlok és kiveszem belőle az immár összetört műanyag agyart.
~ Jep, most ment el az étvágyam.
Kidobtam, a fogsort és a falatot is a szemetesbe, majd felmentem a szobámba kissé ásítozva közben. Nem értetem miért megy ennyire nehezen nekem minden. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok az a party állat, de néha hiányzott a társaság. Vagy talán a család, elvégre az igazit sosem ismertem.
A szobámba érve. Elővettem a telefonom és felhívtam apámat, hogy beszéljek vele pár sort, elvégre rég nem láttam az öregemet, majd elaludtam összegömbölyödve az ágyamon.

//Kira kérlek javítsd a posztod, pm-ben is írtam, hogy nem szeretnénk ha visszacsatlakoznál//

~Sam & Sandy

Amit akartam elértem, bűntudatkeltésben mindig is jó voltam, bár most amúgy sem volt nehéz dolgom, eléggé magát adta a helyzet. Csak egy kicsit kell rájátszanom, hogy teljes legyen a hatás. Már mondogatja is, hogy sajnálja, hát még akkor hogy fogja, ha meglátja hogy vigyorgok. Nem hagyom, hogy lássa, próbálok úgy forogni, hogy ne tehesse, és a kezemet is erősen tartom, hogy ne tudja lehúzni. Nem láthatja meg, hogy vigyorgok! Mikor végül türelmetlenül szól, akkor letörlöm az arcomról a mosolyt, és komoly, szenvedő arccal fordulok felé, Dr. Sandy rendel, nem szabad neki ellent mondani. Hagyom, hogy megvizsgálja, azt nem mondhatja, hogy ez nem is fájt, hiszen nem érzi, meg nem akkora szakértő, meg hát tudom nagyon jól, hogy mennyire fájt, és tényleg nem játszottam rá olyan nagyon. Lehet, hogy amúgy fel is dagadt az orrom, simán kinézem az ifjabbik Lewisból, hogy komoly sérülést okozzon.
- Kérem vissza a kígyómat... - mondom végül sértődötten, és remélem, hogy nincs orrhangom vagy valami hasonló.

~Sandy és Sam~

Újabb harc, csak most azért hogy megmutassa magát, kerülgetem meg húzom a kezét, felesleges mert forog meg ellent tart, ez szórakozik, de komolyan, de jó neki.... Határozottabban szóltam rá mire képes volt végre elvenni a kezét hogy megnézhessem, istenem ez a mártír pofa, szenté kéne avatni, húzom is a szám. Főleg miután megnéztem, nem áll oldalra, bár mért állnak felfelé érte a csapás, igazából attól féltem hogy felfejeltem a csontot mert akkor kórház, de minimum gyengélkedő se sürgős gyorsasággal. Szerencsre ilyen nem történt, olyan nagyot nem kapott, határozott és fájdalmas lehetett, biztos zsibbad is a fél képernyője az érintett környéken, de megmarad. Igyekeztem nem nagyon piszkálni, fájhat azért tényleg, már a könnyes szemei is erről árulkodnak.
-Jól van, megmaradsz. - mondom ki a végszót.
Kéri vissza a kígyóját, adom is át, vigyed, fájdalom díj, meg amúgy is megharcoltál érte...amúgy nem, de fogjuk rá. Mivel elhárult a veszély és én is nyugszom valamelyest azért beszólok neki.
- Azért keményebbnek gondoltalak, mi van ha valakitől kapsz egy horgost? - az kicsit erősebb tud lenni mint egy hirtelen felindulásból elkövetett kis fejelés, de nem is az a lényeg, hanem hogy kicsit törjek az egóján, erre tuti észhez tér és harapni fog- Kidőlsz és ennyi...Mr Erő-Izom. -teszem hozzá a halk megjegyzést válaszolva saját kérdésemre és karba tett kézzel méregetem közömbösen a tömeget.

~Sam&Sandy Lewis~

Mikor megvizsgálhat a doktornő, akkor elhúzza a száját, de ez nem olyan "úr isten hogy nézel ki" grimasz tőle, hanem "nincs is semmi bajod te szemét" nézés. Hát szerencse, mondjuk sejthető volt, de azért kicsit féltem. Mi lenne, ha ez a gyönyörű pofi sérülne? Nem tehetjük ki a világot ekkora sokkhatásnak.
Végül közli velem is a hírt, hogy túlélem, ezt mondjuk sejtettem nélküle is. Elhúzom a szám, ami kicsit fájdalmas tevékenység, de végül csak megrántom a vállam.
- Akkor gyógypuszit se kapok rá, mint anyutól amikor kicsit voltunk? - vigyorgok, remélem érti a célzást, hogy eléggé az említett nőszemélyre hasonlított ahogy körbeugrált, meg aggodalmaskodott.
- Ha valakitől kapok egy horgost, az nem kezd körbeugrándozni. - nyújtom ki a nyelvet most utoljára. Elég lesz Samy, szokj már le erről a hülyeségről.. - Ráadásul ott számítok rá, és valószínűleg nem kapom így be, vagy ha igen, akkor is inkább a szememre, mert annyit azért tudok mozdulni fejjel. Ha mégis az orromra megy, akkor is ott az adrenalin, ami tompítja a fájdalomérzetet, és nem így élem meg. Elég sok minden más, ha valakitől kapok egy horgost. - magyarázom, majd azért odaszúrok. - De azt hittem te vagy az eszesebb, húgi.

~Sandy és Sam~

Megnéztem, kutya baja, el is húzza a száját és nagy lazán vállat ránt és beszól, szerintem inkább örüljön neki hogy ilyen anyáskodó tudok lenni mert szerintem a fejét is elhagyná ha nem szólnék rá, emlékeztetném meg vinnék utána dolgokat. Na majd meglátjuk mi lesz veled ha leveszem rólad a kezem Samy, majd rá jössz hogy nem is olyan rossz az ha valaki figyel helyetted is, de most csak ráncolom a homlokom és határozott hűvösséggel oda vágom hogy:
-Nem! - amúgy is a húga vagyok, nem az anyja és azt a kort már kinőttük, és egyébként se érdemli meg.
Majd én is beszóltam neki, ha ennyitől elő kellett adni a hattyú halálát, tényleg nehéz elképzelni bunyózni úgy ahogy régen, már nem is olyan szuperhős szerű. El is kezdi védeni magát mire unottan kezdem nézegetni a körmeim és minden mondatra reagálok egy megjegyzéssel.
-Vagy de és kapod a többit. - reagálok a körbeugrálásos kifogásra, majd sóhajtok, várom a többit - Aki elég jól kordában tudja magát, azaz a testét és az arcát, tartani azon nem veszed észre, csak amikor már kapod és ha elég gyors, buktad és szerintem a szemeddel se jársz sokkal jobban meg az arccsontoddal meg az álladdal sem, szóval semmivel ami a pofidon van. - ezek a tipik helyek ahova az ütések mennek, ugye? - Meg most én egy kicsit megfejeltelek, nem teli izomból beb*sztam neked egyet, mert ha arra nem számítottál hogy a nagy fincánkolásban lefejellek akkor arra se számítottál volna és nem hinném hogy annyira sok mindenben más lenne. - szerintem legalábbis, ütés ütés, ha elég nagyot kapsz jó helyre úgyis kifekszel és nem leszel képes visszavágni, el kell fogadni.
Még beszól hogy engem gondolt eszesebbnek.
-Mivel az is vagyok, attól még hogy néha esetleg tévedek, sajnos emberből vagyok, de legalább használom a fejemben azt a kis szürke kérget egyesekkel ellentétben. -engedem le a kezem és igazítom meg a ruhám önkéntelenül - Amúgy meg nem hiszem el hogy nem számítottál arra hogy valaki lesérül, mindig ez a vége, legalább most nem én húztam a rövidebbet.

~Lewis&Moore ikrek~

Újabb ünnep, újabb bál, de ez most nem kiöltözős...sajnos és valahol szerencsére is. De legalább van itt is valami buli, nem csak otthon, két hetente már ha sikerül haza szabadulni és van ember a vidéken aki hajlandó és belevág velem az estébe.
Oh, pardon, tévedtem, ez a bál is kiöltözős csak nem úgy mint az előző hanem alkalmibb. Na ehhez megfelelő öltözetet kell szerezni vagy gondolom nem engednek be, ill a tanárok grabancon kapnak és kitesznek. Gááz, ezt a fajta kiöltözést annyira nem szeretem, de remélem megéri majd. Nos, ami a ruhát illeti ebben annyira nem vagyok jó meg lusta is voltam hozzá és elkövettem egy nagy hibát...anyura bíztam az ügyet. Hát ez meg is látszik, egy kicsit olyan....na jó, nem kritizálok, szép meg minden és ez az én jussom ha már átpasszoltam, amúgy is lehet időközben megszeretem, na még hozzá a haj, ennek az elkészítését annyira nem élveztem mint a lélekfalósat, meg itt a hajamat is, pff...és kivételesen a szemüveget is kontaktlencsére cseréltem, csak a bál miatt, mikre nem vagyok képes, főleg ezzel a cipővel, érdekes lesz ebben a járás.
Fűzős úgyhogy kellette segítség, azaz Sam kiélvezkedhette magát és megkínozhatott, vicces érzés volt. Aztán eljutottunk addig hogy elinduljunk, de útközben feltűnt hogy Sam elsunyizta a nyakkendőt, na akkor húzás vissza. Nincs neki, nos, erre számítottam, úgyhogy nálam van egy elrejtve, hahaa, út közben meg is kötöttem, ugyanis a fiatal úr nem tud, és a nyakába adtam, látni kellett volna azt az örömöt az arcán, gondolkodtam hogy vissza adom neki az előbbit és megfojtogatom de megálltam, még erre jön egy tanár és azt hiszi bántom, pedig ééén soha. A stabilitás érdekében egy ideig, főleg a lépcsőn, ha tetszett ha nem mankónak használtam Sam-et és belé karoltam, számítottam pimaszságra de körbeírtam neki mi lesz ha kimegy a bokám és szerintem meggyőztem hogy jó fiú legyen, és amúgy is a teremnél elengedtem. Szép fények, díszítés, mindenki kiöltözve, na ennek tényleg bál kinézete és hangulata van, csak hogy ezzel egyenlő az izgalmak hiánya is, hacsak meg nem jelenik egy baj keverő. Nézelődtem a számat harapdálva.
-Szóval ez tényleg egy bál, kiöltözünk meg minden, eztán mit is? - nézek kérdőn Sam-re.
Na jó, először igyunk valamit. Amikor oda érek/rünk, gondolom követett, két feltűnő jelenséget veszek észre miközben kiöntöm a kólákat, főleg az egyiken ragad meg a szemem, neki is rózsaszín a haja, néztem csillogó szemmel, de vannak szárnyai...nekem is keeelll, rángatom meg Sam karját "izgatottan".
-Nekem is, nekem is! - mondom félhalkan és próbálom nem kilöttyenteni az innivalót a ruhámra, lehet először nem fogja érteni mire gondolok.

Ruha:

~Moore és Lewis fogat~

Alig lett vége a halloweeni bálnak, már jött is a karácsonyi, mintha csak percek teltek volna el a kettő között. Persze, ott volt a november, az uncsi, esős november... De az is elszállt, mintha itt se lett volna. Mi pedig újra készülődtünk a húgommal. Szerencsére felkészültem, és volt már öltönyöm is az ilyen alkalmakra, csak azt a rohadt nyakkendőt felejtem mindig otthon. Nem mintha meg bírnám kötni, na mindegy. Sandy kiválasztott magának egy ritka ronda ruhát, bár azzal takarózott, hogy anya választotta. Hát nem tudom kinek szarabb az ízlése, aki ráadja, vagy aki felveszi. Az én ruhámmal nem kellett ennyit szívni, csak lepasszoltam Sandynek, hogy vasalja ki, aztán egyszerűen belebújtam, és átugrottam Sandyhez, hogy megfeszítsem a fűzőjét. Nem egy telt csaj, szóval nem kellett volna nagyon húzni rajta, de azért én mégis megtettem, hadd préselődjön az a levegő ki a tüdőből. Nem is kell az oda amúgy se. Ezek után visszaszaladt, mikor már épp indultunk volna, hát én itt helyben lepetézek, ha így haladunk sose érünk a bálra. Először egy órát szarakszik a hajával, aztán ugyan ennyit a ruhával, a sminkről nem is beszélve, a fél életemet rá várva töltöm esküszöm. Végül visszaért egy nyakkendővel, nem mintha anélkül nem néznék ki jól, de azért virult a fejem, egyrészt hadd örüljön szerencsétlen, másrészt tényleg boldog voltam, hogy úgy tűnik végre leérünk a bulira, és talán még nem fog mindenki a szobájába tartani. Ezek után még van pofája rám támaszkodni.
- Látom, hogy nincs rajtad a szemüveged, de összekeversz egy mankóval. - jegyzem meg, de azért nem vagyok genyó, segítek neki, és hagyom, hogy belém karoljon.
- Gondolom táncolunk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat... Ja, hogy te ebből kapásól kettőt nem tudsz a cipőd miatt, hát én nem is értem minek kellett ilyen cipőt válassz, de te tudod... - vonom meg a vállam. Én nem fogok a székeknél üldögélni egész este, mert ő nem képes nemet mondani anyának, aki meg szimplán hülye. Végül bedobja, hogy igyunk valamit, mondjuk az rám fér, kétszer szomjan-hal az átlag ember, mire őfelsége elkészül. Automatikusan tölteni kezd nekem is, én pedig nem vagyok bunkó, nem szólok bele, hagyom hogy tegye amit szeretne, mikor elkezd izgatottan ráncigálni. Ha leönt, én megölöm... végül meglátom az izgatottság okát is, szárnyak, rózsaszín haj, nem rossz. A mellette álló szöszi pedig még jól is néz ki, figyelem az arcát, nem tudom miért, de tetszik, megfogott. Ha rám néz, elkapom a tekintetem, nem akarom, hogy hülyének vagy furcsának tartson, amiért bámulom.

~Lewis&Moore ikrek~

Sam ki is fejezte út közben a nem tetszését hogy rá támaszkodok, különösebben nem reagálok rá, fölösleges, amúgy is csak addig kell a segítség amíg megszokom, életemben asszem másodjára van rajtam magassarkú, csak is azért mert így illik. A lépcső meg amúgy is egy veszélyes pont főleg ha a ruhától nem látod a lábad, nem is tudom megszámolni hány híres bukás volt eddig a hírességek történelmében, pedig köztük aztán olyan is van akinek jóformán a mamuszán is 20 centis sarok van.  
A kérdésemre hogy mit is szokás egy bálon válaszol, újra a cipőmbe kötve, behunyom a szemem egy pillanatra amíg sóhajtok egy nagyot.
-Én kérek elnézést! Hidd el, szívem szerint tornacipőben lennék.
Folyamat küldi a jelet hogy teher vagyok, bezzeg amikor vasalni kellett a göncét...mindegy, ő már csak ilyen, nem foglalkozok ezzel, nem hagyom hogy le lombozzon.
Az italos pultnál ösztönösen öntöttem neki is üccsit, utána vettem észre a két magas lányt és az egyik szárnyain megakadt a szemem mire megrángattam Sam-et, nem mondott semmit, de ahogy megláttam hogy néz rám el is engedtem és távolodtam tőle egy lépést. Közben láttam hogy máson akadt meg a szeme, az egyik lányon, amit csak megmosolyogtam, ahogy látom a másik páros is észre vehette, a feltűnőbb testvér oda is súgott valamit a másiknak. Jól van, hagyom Samit érvényesülni.
-Kicsit körbenézek, majd jövök, foglald el magad. - adok neki esélyt hogy megszabaduljon tőlem és indulnék is amikor hozzánk lépnek a lányok.
Közelebbről még magasabbak, még Sam-től is, akkor én? Törpe vagyok hozzájuk képest, zavaromban megint csinálom a szemüvegigazítós mozdulatot de most sincs rajtam szemüveg. Úgy döntök megvárom míg végig mondja amit szeretne, fél oldalasan állva ahogy épp indulni készültem az imént, csak a fejem fordítom feléjük, aztán fokozatosan fordulok vissza ahogy kiderül hogy mindkettőnkre kíváncsi, vagyis kíváncsiak. Az erős akcentusuk kicsit...nem az hogy bántja a fülem vagy zavaró, nincs jobb szó rá csak a fura, de idővel csak megszokom, kissé oldalra döntöm a fejem.
-Hali! - köszönök viszont, kissé meglepetten és visszafogottan - Dehogy, tök nyitottak vagyunk ismerkedés terén. - nem tehetek róla de ugrál össze vissza a tekintetem, mintha analizálnám őket vagy ilyesmi, hát végülis olyasmi, magamnak, ezt rövid időn belül be is fejezem .
Mint kiderült egy közös vonás miatt jöttek ide, viszont ezt kívülről nem hinném hogy megtudták volna állapítani úgyhogy lehet kicsit utánunk néztek.....jaj tényleg hisz hallott róla, ezzel kezdte, lyukas a fejem. Mielőtt kitaláltam volna mit válaszoljak a testvére közbe vágott valamivel félénkebben, bocsánatot kérve a testvére lelkesedéséért, hát ezek szerint Kaelyn az erősebb személyiség a párosban. Megmosolyogtam kicsit ezt a mentegetőzést vagy nem is tudom.
-Az sose baj. - nyugtatom meg majd veszek nagy levegőt és mutatom be magunkat is - Az én nevem Sandy Lewis, ő pedig Sam. - hozzá tenném hogy az ikerbátyám de ezt úgyis tudják, sőt lehet már a nevünket is tudták, mindegy, ezt így illik. Közben újra kezdem nézegetni őket főleg Kaelyn-t.
-Jó a hajad, -nézegetem tovább - és a szárnyaid,- kis szünet - és a füleitek - kis szünet - és utállak titeket amiért ilyen magasak vagytok. - ebben érezhető hogy nem komoly, kuncogok a végén. Aztán beugrik hogy mintha hallottam már róluk és furcsállom hogy eddig nem figyeltem fel rájuk.
-Amúgy az hogy lehet hogy még nem vettelek észre titeket, pl a folyosón, - ráncolom kissé a homlokom elgondolkodva- pedig elég feltűnő jelenségek vagytok. - de hamar észbe kapok hogy mit mondtam és azonnal hadarom is a kövi kérdést miközben felkapom a fejem és barátságos mosolyra húzom a szám - Ja és amúgy hogy érzitek magatokat a suliban? - a rohadt kólától és a felfokozott izgalmi helyzettől bepörögtem.

~Lewis és Moore fogat~

Mikor megjegyzem, hogy a cipője miatt nem tud semmit csinálni, visszavág, hogy ő se akarta ezt, mire forgatom a szemeimet. Látványosan.
- Szerintem amikor ekkora uszályt húzol magad körül a földön, látja bárki is hogy milyen cipő van rajtad? - teszem fel a kérdést. Nem mintha számítana, simán vannak szép nem magassarkú cipők is. Ilyen kis balettcipők, választhatott volna valami szépet. Vagy bármit, amit nem anyánk gondolt úgy, hogy jó lesz neki, de nem, ő inkább behódol őnagyságának, és ha azt mondta volna az a nő, hogy két megkopasztott páva tollaival díszített majombőr kisestélyiben jöjjön, akkor most úgy sétálgatna. Egyedül, mert ahhoz nem adnám a nevem.
Na mindegy, szóval Sandy kinézte magának a tündérkét, én meg a szöszit, de ó jaj, hát ezek ide is jönnek. Anyám borogass, jönnek felénk, biztos mert úgy bámultam, hogy lehetek ilyen hülye. Mindegy, higgadtságot erőltetek magamra, és próbálom leplezni lányos zavaromat, miközben egy enyhe félmosoly úszik az arcomra. Próbálok laza lenni, és mindkettejükre nézni, nem csak a szőkére, de amikor utóbbi megszólal, nem tudok mit tenni, ösztönösen felé kapom a tekintetem.
- Akkor nem csak a hajszíneikben hasonlítanak... - mondom vigyorogva, többet nem is kell mondanom, Sandy ékesszólóan beszél önmagáért, bombázza őket a kérdéseikkel, miközben én nem beszélek ennyit, csak figyelek a válaszokra, és főként Willowra. Tetszik az akcentusuk, sokkal szebb, mint ahogyan mi beszélünk.

~ Moore és Lewis ikrek ~
Úgy tűnt, hogy mégsem volt szükség arra, hogy szabadkozzon és bocsánatot kérjen, főleg, mert Sandy pontosan ugyanolyannak, vagyis igencsak hasonlónak tűnt, mint az ikerhúga jellemre. Úgy tűnt Willow számára, hogy máris igencsak sok mindenben egyetértenek. Ő maga nem osztotta mindezt, hiszen örült volna annak, ha átlagos magassága van és nem lett volna hegyes füle, könnyebben eltudott volna tűnni az emberek között. Bár Avalonban egy féltündér senkit sem zavart és ki sem tűnt a tömegből, nem ők voltak az egyetlenek, de itt a Földön nem egyszer volt már bajuk belőle. Főleg Kaeyln-nek a szárnyai miatt.
- Azt nem tette hozzá, hogy a szárnyak csak nehezítik az életet, alig lehet tőle ülni, közlekedni, külön kell a ruhákat készíttetni – magyarázta. – Nem visszahúzhatóak.
Saját mag örült annak, hogy neki nem voltak szárnyai, mint a húgának, mennyivel kényelmesebben hanyatt tudott dőlni az ágyon is például. Arra, hogy nem látták őket zavartan sütötte le a tekintetét és el is pirult.
- Anya nem örül annak, ha kint mászkálunk főleg azóta, hogy elraboltak minket – motyogta.
Jobban nem akarta részletezni, bizonyára hallottak erről a testvérek. A következő kérdésre pillantott fel és emelte meg a fejét is a padló bámulása helyett.
- Kicsit talán túl lazának tartom itt a szabályokat, de alapvetően jól, köszönöm.
Ezek után elhallgatott, megvárta, amíg az ikrek válaszolnak a húga kérdésére, majd utána szólalt meg.
- Mióta jártok ide ebbe a suliba? – érdeklődött mindkettejüktől.

//Elnézést, ha nagyon rémes, csak elszállt az egész reag és írhattam újra… morrr…//